Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dombi Ábel
1 tétel
2010. szeptember 22.
Adakozók a világ oltáránál
Prológus
Hatodszorra is megtörtént. Hatodik alkalommal találkoztak a motorosok Erdély és Magyarország különböző pontjain, hogy szeptember 18-a esőverte szombatjának délutánján találkozzanak és egy, hatalmas csapatként folytassák útjukat – Torockóra. Torockóra, a Dévai Túra végállomásaként. Nincs elírás és paradoxon sincsen: vannak települések, melyek nevei mögül néha kikopik az eredeti jelentéstartalom – a konkrét helységnév –, helyét pedig átveszi a szimbólum, a szellemi érték, a hagyomány. Déva is ilyen: 2005-ben oda indult először a magyar kormány kitüntetését visszautasító Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes és árvái megsegítésére a Magyarországról verbuválódott adakozó motoroscsapat, majd vissza- és visszatértek. 2009-től a szervezés megoszlott, erdélyi részről ifj. Pálffy Béla székelyudvarhelyi fafaragó csatlakozott főszervezőként, társszervezőként pedig a székelyföldi motorosklubok – MC-k és baráti társaságok egyaránt. A tavalyi túra célpontja a gyergyószárhegyi gyermekotthon, az ideié a torockói volt. Mindet a dévai Szent Ferenc Alapítvány működteti.
Indulás előtt
Párás és hűvös reggel volt a szeptember 18-i, az eső lába végig ott lógott felettünk. Sok jóval nem kecsegtetett a kora délelőtt, miközben a motorokat pakoltuk, hogy háromnegyed tizenkettőkor kiérhessünk a reptér melletti benzinkútig. Idén is úgy volt, mint a tavaly: a székely klubok városukból, megyéjükből toborozták az adakozókat, Vásárhelyen a Plum Brandy Bikers MC hirdette a dévai túrát. Amikor a reptérhez értünk, kellemes meglepetés fogadott: a kevés előzetes visszajelzés ellenére több motor és pár autó már ott parkolt a benzinkútnál, vásárhelyiek, marosszentgyörgyiek és egy nyárádszeredai csapat egyaránt. Összesen mintegy 18 kétkerekű. És nem kellett sokat várnunk: mintegy félóra múltán befutott a SZMÖ (Székely Motoros Összefogás) klubjai által vezetett dübörgő sokaság, szabad motorosok serege és az Independent Eagles MC, a Flagellum Dei MC, a Rebel Wolves MC, a Kászoni Motoros Baráti Kör, a Turul MC tagjai, több kísérőautóval a hátuk mögött, melyekből kürtőskalácsot, üdítőt osztogattak az igencsak megemelkedett lélekszámú sokaságnak. Torda felé, néhol szemerkélő esőben mintegy 50 motorkerékpár indult tovább.
„A világ egy templom, akkor Torockó benne az oltár”
Tordán az autópálya melletti benzinkútnál a túrán idén először részt vevő kolozsvári Seth MC tagjai fogadtak, majd közösen vártuk a Magyarországról érkező csapatot, hogy együtt indulhassunk tovább. Nem kellett sokáig várnunk: fekete sereg tagjai tűntek fel a láthatáron, majd végeláthatatlannak tűnő sorban érkezett a magyarországi csapat – Dombi Ábel főszervező HD-ját kettes sorban követte az adakozók serege, a menetet a magyar mentőszolgálat villogó Harley mentőmotorja és fehér kesztyűs orvosa, majd a társszervező Hunyadi Rend mikrobusza kísérte. A benzinkút megtelt motorokkal és egymást rég nem látott emberekkel, mozdulni is alig lehetett, és az idő lehűlésével fordított arányban emelkedett a jókedv, a várakozás: megpillantani Torockót, a gyönyörű Székelykőt, az arcokat, akiknek egy tank benzin árával segíteni próbálunk. A kút teraszának egyik asztalánál történt a regisztráció. És megtudtuk: 251-en vagyunk, ennyien indulunk tovább Torockóra. A több kilométeres hosszúságú menetoszlop elindult. Az egyik kísérőautóban CB-rádión a minket megpillantó kamionosok beszélgetésére füleltek, az elejtett, hitetlenkedő replikákon sokat nevettünk még aznap este...
A Székelykő alatt
Kriminális minőségű aszfalton tettük meg az utolsó pár kilométert. De a hirtelen felbukkanó Székelykő látványa mindent feledtetett: a sáros, felbombázott utat, az el-eleredő esőt, a bepánikolt és szekerestől a menetoszlopra rontó, majd árokba ugró lovat. Fogadásunkra kisereglett a falu apraja- nagyja, és vastaps közepette parkoltunk a központban lévő gyermekotthon elé. Mindannyian annak udvarára sereglettünk, ahol az otthonban nevelt gyerekek és fiatalok, illetve nevelőik fogadtak. Machovits László a Hunyadi Rend képviseletében, ifj. Pálffy Béla és Dombi Ábel szervezői minőségükben mondtak rövid beszédet és köszönték meg azt, hogy ennyien eljöttünk, majd a gyerekek igen kedves, humorban és szeretetben egyaránt bővelkedő műsora után egyenként dobtuk be adományainkat a Béla Kawasakijára fölszerelt tulipános ládába. Estére páran hazatértek, akik maradtak, vendégül láttak mindannyiunkat: a gyermekotthon teraszán és ebédlőjében bográcsgulyást vacsoráztunk a gyerekekkel, majd fölmásztunk a kert végébe, ahol tábortűz körül melegedtünk. Viccelődtünk és beszélgettünk: Déváról, a túráról, régi és újabb poénokról, történetekről. A tűz lassan kialudt, a falu benépesült: a résztvevők szétoszlottak – volt, aki pihenni tért, volt, aki a Gondűző nevű korcsoma igen jó stílben felhúzott teraszán, volt, aki a Forrás nevezetű borpincében múlatta igen jó hangulatban az időt, hajnalig.
Másnap reggel zsíros kenyérrel vártak a vendéglátók, majd ökumenikus istentisztelet vette kezdetét, melyen a Role együttes zenéjét és elsősorban Böjte Csaba humorban, kedvességben bővelkedő prédikációját hallhattuk. És éreztük: ismét megérte.
Epilógus
Megérte, mert újra bebizonyosodott: nem „fáradt ki” a dévai túra. Nem fásult el, nem szűnt meg, holott az eredeti gárda legnagyobb része már nem vállalja a szervezést. De kerültek és mindig kerülnek mások, akik átveszik a helyüket, folytatják azt az áldásos munkát, amelyet annak idején elkezdtek. Mert igaz, hogy 2006-ban 480-an, idén „csak” 251-en voltunk, de eltelt időközben négy év, elpárolgott a túra szenzáció jellege, kormányváltás történt Magyarországon. Mégis voltunk kettőszázötvenegyen, körülbelül fele-fele magyarországi–erdélyi arányban, ennyi lélek tartotta fontosnak, hogy hol szemerkélő, hol zuhogó esőben motorra szálljon és leguruljon több száz kilométert, hogy segíthesse a rászorulókat. Azokat, akiket Torockón nevelnek, akik szülők és saját gyerekszoba nélkül kell átvészeljék a gyermekkort, akiket nagy szeretettel gondoznak, de akiknek a szülői szeretet melegségéből így is csak kevés juthat. Akiket befogadnak nemzetiség és vallási hovatartozás nélkül, de akiknek becsempészik a szívébe akár a magyar öntudatot, akár a magyarság iránti szeretetet. Most, a motorosok adományaiból vagy a játszóház padlózatát fektetik le, vagy további szállásokat építenek, vagy mikrobuszt vásárolnak, hogy utaztathassák őket. Idén mintegy egymillió-százezer forint – több mint tizenhétezer új lej – gyűlt össze erre a célra.
Nagy Botond. Népújság (Marosvásárhely)