Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Domahidi Péter
3 tétel
2015. október 26.
Az értékteremtés ünnepe
Nagy Miklós Kund a kitüntetett
Hétesztendőnyi művészálom teremtette meg péntek délután a 18. Bernády Napok megnyitójának hangulatát. Égvilágcserepek, Miért?, Sámánkereszt, Csillagözön, Szemérem, fa – köszöntek vissza a Bernády Ház földszinti kiállítótermében a korábbi tárlatok azon alkotásainak – festményeknek, grafikáknak, szobroknak – címei, amelyeket a kiállító művészek adományoztak az évek során a húsz éve működő kulturális központnak. A kollekciót a Galéria a Bernády Házban 2. című album is egybegyűjtötte. A 2009-es első album folytatásaként megjelentetett igényeskiadványt szerkesztője, Nagy Miklós Kund ajánlotta a népes közönség figyelmébe.
Az együttlét első perceiben a Művészeti Líceum két diákja, Alex Cioata és Domahidi Péter hegedűjátéka töltötte be a termet. Ez a momentum újra igazolta, hogy a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány kuratóriumának egyik legfőbb célkitűzése a fiatal tehetségek felkarolása. A továbbiakban Borbély László, az alapítvány kuratóriumának elnöke szólt a jelenlevőkhöz.
"Szükség lenne egy állandó galériára"
– Nagykorúak lettünk ezzel a rendezvénysorozattal. Úgy érzem, hogy egy nagy családban vagyunk itt együtt – hangsúlyozta a kuratóriumi elnök, egyrészt a művészekre, másrészt azokra a marosvásárhelyiekre utalva, akik az 1995-től szervezett 225 kiállítás törzsközönségéhez tartoznak.
– Mintegy 200 műalkotás van a birtokunkban. A bemutatásra kerülő album annak a 72 művésznek a munkáit jeleníti meg, akik 2009-től állítottak ki a Bernády Házban, és adományoztak az alapítványnak alkotásaikból – mondta Borbély László, majd arra is felhívta a figyelmet, hogy fontos a fiatal nemzedékben tudatosítani az elmúlt negyedszázad értékeit. A megkezdett munkát folytatni kell, ugyanakkor egy állandó galériára is szükség lenne, ahol a Bernády Ház kincsei mindig megtekinthetők lehetnének.
Titkok a teremben
A képzőművészet gyakran szolgált ihletforrásként az irodalom számára, ennek érzékeltetésére Bálint Örs színművész Juhász Gyula Gioconda című versét szavalta el. ..."Mert álmok híján holt leány a lélek" – üzente egykor a költő, és Nagy Miklós Kund is ehhez a gondolathoz kapcsolódott a Galéria a Bernády Házban 2. című album bemutatásakor.
– Álom és valóság, számtalan titok van ebben a teremben is. Amennyi művész, annyi világlátás, álom, a valóság megannyi kivetítése – mondta az album szerkesztője, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a kiadványban olvasható, tárlatnyitókon elhangzott szövegek korábban lapunk Múzsa mellékletében jelentek meg.
– A Népújság mindig tárt kapukkal várta ezeket az írásokat. Kevés művészközösség örvendhet akkora figyelemnek, mint az itteniek – jegyezte meg a szerkesztő. Nagy Miklós Kund arról is szólt, hogy a Bernády Ház fontos életműveket bemutató kiállításoknak is otthont adott az évek során, volt itt Vasarely-, Capa-, Brassai- tárlat, de a nagy öregek mellett a fiatal alkotók is mindig helyet kaptak ezekben a termekben, és csoportos kiállításokra is gyakran sor került.
– Büszke vagyok arra, hogy a Bernády Ház hírneve messzire jutott. A szaktestülettel évente összeülünk kiválasztani azt a 10-12 művészt, aki alkotásaival nálunk bemutatkozhat. Marosvásárhelyiek mellett azoknak is lehetőséget adunk, akik rég eltávoztak ebből a városból, de a szívük itt maradt. A Székelyföldről, Kolozsvárról, Nagyváradról és az anyaországból is voltak kiállítóink. Nem ismerek még egy olyan nagylelkű közösséget, mint amilyen a munkáikat önzetlenül felajánló képzőművészeké, akik a megnyitó előtti napokon abban is segítettek, hogy a műfajilag sokszínű tárlat egységet, harmóniát árasszon – tette hozzá az album szerkesztője.
A bemutatót követően a jelen levő művészek dedikálták az értékőrző kiadványt, amelyben Both Gyula fotói örökítik meg az alkotásokat Nagy Miklós Kund, Sebestyén Mihály, Bocskay Vince, Túrós Eszter méltatásai kíséretében.
Negyedórás munkaszünet a Bernády téren
Szombat délelőtt Bernády György sírjánál, majd a városépítő polgármester szobránál megemlékezéssel és koszorúzással folytatódott a rendezvénysorozat. A Bernády téren az emlékezés negyedórájában többnyire szüneteltek az útjavító gépek, csak enyhe háttérzaj hallatszott.
– Az embernek szüksége van sikerélményekre. Számomra óriási sikerélmény az, hogy meg tudtunk győzni egy céget, hogy 15 percre szüneteltesse a munkát – jegyezte meg a szobornál enyhén ironikusan Borbély László, majd így folytatta: – Nem tudom, mit szólna Bernády, ha most itt lenne velünk. Bizonyára elkezdené irányítani a munkát. A korabeli képek is mutatják, hogy jelen volt a Kultúrpalota építésénél és mindenhol, ahol egy polgármesternek jelen kell lennie. Nemcsak álmai voltak, meg is tudta valósítani az álmait. A mai nap legfontosabb üzenete az, hogy ne hagyjuk magunkat – hangsúlyozta a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke, majd az elmúlt 25 év értékeiről szólt, amely Marosvásárhely két párhuzamos társadalmát, a magyar, illetve román közösséget együttgondolkodásra kellene késztesse. Végül a megemlékezésen évről évre tiszteletét tevő Dr. Bernády György Általános Iskola vezetőségének mondott köszönetet az alapítvány elnöke, ezt követően pedig a jelen levő intézmények, szervezetek képviselői koszorúztak, illetve a Bernády-örökséget fontosnak érző marosvásárhelyiek helyezték el a szobornál virágaikat.
Ahol az "emberség tüze" ég
A Bernády Napok szombat délutáni zárógáláján Nagy István színművész köszöntötte a Kultúrpalota telt házas publikumát, majd Borbély László szólt az ünnep jelentőségéről.
– Október vége számunkra mindig kihívás. Mindig igyekszünk egy olyan rendezvénysorozatot létrehozni, amellyel értékeket mutatunk fel, illetve a jövőre tekintünk. Ha Bernády György most itt lenne közöttünk, és azt kérdezné, hogy édes ecsém, mit csináltatok ti itt az utóbbi 24 évben, elmondhatnám, hogy több mint 1500 rendezvényt szerveztünk, 225 kiállításunk volt, három szobrot emeltünk, 25 könyvet adtunk ki. Bernády munkásságában az értékteremtés a legfontosabb. (...) A marosvásárhelyiek nélkül sem az alapítványt megálmodni, sem a Bernády Napokat megszervezni nem tudtuk volna.
Ezt követően az est fénypontja, a Bernády- emlékplakett átadása következett. A Marosvásárhelyért sokat tett közéleti személyiségnek járó kitüntetést ezúttal Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Alapítvány kuratóriumának alelnöke, a Bernády Házban szervezett művészeti és irodalmi események házigazdája, több mint 30 könyv szerzője, lapunk Múzsa mellékletének szerkesztője vehette át. A kitüntetett Csokonai Vitéz Mihály Marosvásárhelyi gondolatok című versét idézte, amelyben a költő "a világ abroszán legkritikusabb" helynek nevezi városunkat, majd így folytatta:
– Azt, hogy a legkritikusabb hely, gyakran tapasztalhatjuk, de ugyanakkor a legszerethetőbb hely is. Számos olyan alkotó él itt, aki nem marosvásárhelyi születésű. Ez is bizonyítja, hogy ez a város képes magához édesgetni, idekötni az embereket. Itt mindig sokat jelentett a kultúra, a szellem, Csokonait idézve, az "emberség tüze". Ezt ismerte fel Bernády, ezért hozta itt létre a sok lehetőséget, amelyek a kisvárost nagyvárossá tették.
A 17. Bernády-emlékplakett átadása után egy újabb különleges mozzanat következett. Tekintettel a kettős ünnepre – a 20 éves Bernády Ház és a nagykorúvá vált Bernády Napok ünnepére – az alapítvány kuratóriuma gyűjteményéből három műalkotást bocsátott sorsolásra azon jelenlevők között, akik a nevüket és lakcímüket tartalmazó borítékot előzetesen eljuttatták a Bernády Házba. Sz. Kovács Géza grafikáját a Bernády Ház rendezvényeire rendszeresen ellátogató Benczédi Gyöngyi vihette haza, Szép György olajfestménye Boros István Tety ismert grafikusművészé, karikaturistáé lett, Gyarmathy János plakettje pedig egy fiatal művészetbarát, a gyógyszerészhallgató Kucsera Dániel otthonát gazdagíthatja.
A gála egy ősbemutatóval, A lélek anyanyelvén című zenés-irodalmi összeállítással zárult. A számos költő és zeneszerző művéből született rendkívüli produkció ötletgazdája Csíky Boldizsár zeneszerző, előadói Bogdán Zsolt Uniter-díjas színművész és ifj. Csíky Boldizsár zongoraművész voltak. A nagyérdemű hosszú percekig tartó tapssal köszönte meg az élményt, amelynek egyik legintenzívebb momentuma a közönség közvetlen közelében tolmácsolt Radnóti-üzenet volt: "Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,/ nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt/ kis ország, messzeringó gyerekkorom világa."
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)
2016. április 21.
Székelyvásárhelyből Marosvásárhely
Gazdasági fejelődést, szellemi, társadalmi fellendülést jelentett az egykori Székelyvásárhelyen a négyszáz éve hozott fejedelmi intézkedés, amely szerint Bethlen Gábor, Erdély akkori fejedelme, szabad királyi várossá minősíti, és nevét Marosvásárhelyre változtatja. Az évforduló közeledtével csütörtökön hangulatos megemlékezéssel idézték meg a fejedelem alakját.
Április 29-én lesz a négyszázéves évfordulója annak, hogy szabad királyi város rangra emelte a fejedelem Marosvásárhelyt. Ettől kezdve a székely székeknek nem lehetett beleszólásuk Marosvásárhely ügyeibe, amely ezentúl csak a központi hatalomnak adózott, követeket küldött az országgyűlésbe, saját maga választotta meg a tisztviselőit, sőt a királybírója bíráskodási jogot kapott. Megnövekedett a lakosság száma, mesteremberek érkeztek a városba, ahonnan a szökött jobbágyokat sem kellett ezentúl visszatoloncolni előző uraikhoz.
Bethlen Gábor erdélyi fejedelem alakját idézték fel csütörtök délelőtt Marosvásárhelyen a Maros Mezőségért Egyesület szervezésében, három iskola, a Református Kollégium, a Művészeti Gimnázium és a 7-es számú általános iskola tanulóinak részvételével. A megemlékezés ötletgazdája Szabó László felsővárosi református lelkész volt, aki elmondta: négyszáz évvel ezelőtt, 1616. április 29-én keltezte levelét a nagy fejedelem, amelyben szabad királyi városi rangot adományozott, és Székelyvásárhely nevét Marosvásárhelyre változtatta.
Az eseménynek a Művészeti Gimnáziummal szembeni kis park adott helyet, ahol elsőként Szabó László köszöntötte az egybegyűlteket, és elmondta, hogy ezzel a megemlékezéssel Bethlen Gábor-emléklángot gyújtanak. A rendezvényre elhozta a Bethlen-zászlót, amelyet Déván Böjte Csaba adott át neki. Domahidi Kata Bethlen Gábor kedvenc dalát, a Szól a kakas már címűt énekelte, fellépett a Te Deum kórus, Domahidi Péter hegedűszólót játszott, Szabó Gellért Reményik Sándor-verset szavalt.
Jakab István esperes rövid igehirdetésében Bethlen Gáborról beszélt, arról, hogy a fejedelem hithű ember volt, aki az élő Istenben bízott, hittel kormányzott, és annak az eredménye sem maradt el. Tamási Zsolt, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium igazgatója a nagy fejedelem gyermekkorát ismertette. Nagyon fiatalon, 12 évesen maradt árván, és kellett elhagynia a marosillyei szülői házat. Szárhegyre került nagybátyja családjához, ahol elhanyagolták a neveltetését. Első levelét 13 évesen írta, kezébe akarta venni saját sorsát. Gyermekkora egész életét meghatározta – mutatott rá a történész, – megtanulta megbecsülni azt, amit elért, és használni a szűkös lehetőségeket. Megtanulta, miben áll Erdély jövője, hogy azt sem a Habsburg-házért, sem a török portáért nem szabad feladni. Fejedelemsége saját tudatos tevékenységének az eredménye, sikerült felvirágoztatnia Erdélyt.
Az ünnepi rendezvényen Flender Gyöngyvér, Magyarország csíkszeredai főkonzulátusának konzulja hangsúlyozta a megemlékezés jelentőségét, beszélt Bethlen Gáborról, párhuzamot vonva az akkori és a mai politikai viszonyok között. Rámutatott, hogy a bethleni útra lépve mennyire fontos, hogy kiálljunk jogainkért és hallassuk hangunkat.
Az eseményen a torboszlói hagyományőrző huszárok álltak díszőrséget.
Antal Erika |
Székelyhon.ro
2016. április 22.
Bethlen Gáborra emlékeztek
A Tündérkert megteremtője
Kisdiákoknak, középiskolásoknak, az eseményre tudatosan készült, illetve éppen a környéken járt marosvásárhelyieknek üzent csütörtökön délelőtt Bethlen Gábor, a városunkat 1616. április 29-én szabad királyi városi rangra emelő bibliásfejedelem. A meghatározó jelentőségű esemény 400. évfordulójára a református egyház keretében működő Maros Mezőségért Egyesület szervezett ünnepséget a Posta és a Szentgyörgy utca találkozásánál, a Művészeti Líceummal átellenes kis füves területen.
– Messze tőlünk a mai napon indítják útjára az olimpiai lángot. Mi itt, Marosvásárhelyen jelképesen a Bethlen Gábor- emléklángot gyújtjuk meg – köszöntötte az egybegyűlteket a torboszlói székely lófők és hagyományőrző huszárok bevonulása utáni percekben Szabó László református lelkipásztor, a rendezvény házigazdája. A lelkész a továbbiakban Böjte Csaba áldását tolmácsolta, majd kiemelte, hogy a ferences rendi szerzetes saját kezűleg nyújtotta át Déván az erre az alkalomra elhozott Bethlen-zászlót, amely Marosvásárhely régi zászlajával együtt tette emelkedettebbé az együttlét hangulatát.
– Örülünk, hogy ez a város lehet annyira szabad, hogy együtt ünnepelhessünk – jegyezte meg Szabó László, majd elkezdődött az énekekben, szavalatokban bővelkedő emlékműsor. Domahidi Kata művészetis diák az egykori fejedelem kedvenc dalát, a Szól a kakas már címűt énekelte, Szabó Gellért Reményik Az álorcás magyar című versét adta elő, Domahidi Péter hegedűszóval, a Kántor- tanítóképző Főiskola kórusa és a Te Deum kórus énekekkel tette emlékezetesebbé az együttlétet.
Jakab István, a Maros-mezőségi Református Egyházmegye esperese Jeremiás próféta szavaival idézte meg a bethleni lelkületet: "Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és akinek a bizodalma az Úr. Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik" (Jeremiás próféta könyve 17:7, 17:8). Az igehirdető arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy fejedelmünk szerette és rendszeresen olvasta a Szentírást, és feladatát isteni felkérésnek, szolgálatnak tekintette. Az esperesi szavak után az egybegyűltek együtt mondták el a Jézustól tanult imát.
Az árva fiú álma
Dr. Tamási Zsolt történész a jelen levő diákoknak a 12 évesen árván maradt Bethlen Gáborról szólt, aki a marosillyei szülői házból Szárhegyen élő nagybátyjához került. A nevelését, fejlődését teljesen elhanyagoló környezetből Bethlen tizenhárom évesen az akkori fejedelemhez, Báthory Zsigmondhoz írt levelével próbált meg kitörni. A serdülő gyermek soraival nem az elszenvedett igazságtalanságra irányította a figyelmet, hanem azon vágyát fejezte ki, hogy szolgálataival visszaszerezhesse a marosillyei házat.
– Igazi vezér igazi szolgából lesz. Bethlen Gábor számára a gyermekkori tapasztalatok jelentették az önállóság forrását. Megtanult becsülni mindent, ami megadatott, megtanult szűkös forrásokból nagy dolgokat teremteni. Megtanulta, hogy Erdély önállóságát sem a Habsburg-ház miatt, sem török akaratból nem szabad feladni – vonta le a következtetést Tamási Zsolt, majd annak a kiváltságnak a jelentőségéről beszélt, amelyben az Erdély aranykorát megteremtő, álmodni merő fejedelem négy évszázaddal ezelőtt részesítette Székelyvásárhelyt, és amely gazdasági és szellemi téren is biztosította a város fejlődésének lehetőségét.
A csíkszeredai magyar főkonzulátus részéről dr. Flender Gyöngyi konzul üdvözölte a jelenlevőket. A konzul dr. Zsigmond-Barna Pál főkonzul gondolatait tolmácsolta. "Amikor Európa ostobán vérzett, Bethlen Gábor itt, Erdélyben egy kis Tündérkertet teremtett" – üzente a levél, amelyben dr. Zsigmond Barna Pál arra hívta fel a figyelmet, hogy ma különösen fontos a rend és megfontolt józanság híveként ismert fejedelem útját járni. "Nem mindig lehet megtenni azt, amit kell, de mindig meg kell tenni azt, amit lehet" – hangzott el a bethleni intelem.
Az ünnepség végén a Bethlen Gábort megjelenítő diák, Csíki Róbert latinul olvasott fel egy részletet a városunkat szabad királyi várossá emelő fejedelmi oklevélből.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)