"Decemberben lesz két éve, hogy megalakult a Házsongárd Alapítvány. Mind többen vesznek részt a Házsongárd Alapítvány által meghirdetett temetőgondozásban. A Báthory István Elméleti Líceum, a Római Katolikus Gimnázium, a Brassai Sámuel Elméleti Líceum tanulói, az Apáczai Csere János cserkészcsapat és a Protestáns Teológiai Intézet néhány diákja vett részt a munkában. Segítségükkel gyom és a szemét többek között Dsida Jenő, Tóthfalusi Kis Miklós, Apáczai Csere János, Jósika Miklós, Józan Miklós, Simén Dániel, Reményik Sándor, Berde Mária és Berde Amália, Szilágyi Domokos és Hervay Gizella, Szász Domokos, Újfalvi Sándor és Lészay Júlia, Berde Mózsa és Brassai Sámuel, Purjesz Zsigmond, Szabó Dénes, a Bethlen-Huszár, Tauffer és Szacsvai családok sírjairól, sírkertjeiből, valamint az iktári Bethlen, a Mikó-Rhédey, Biasini, Pagett és Sombori kripták környékéről. /Gergely Istvánné Tőkés Erzsébet: Fiaim, tőlem egymást öröklitek! = Szabadság (Kolozsvár), nov. 13./"

"Az Erdélyi Művészet /Székelyudvarhely/ tizenkettedik számában Murádin Jenő kolozsvári művészettörténész Dóczyné Berde Amália (1886-1976) életútját, művészetét méltatta. A folyóirat Nagy Imre, csíkzsögödi festőművésszel is foglalkozott. Kiállításfigyelő is van a folyóiratban. /Nők az erdélyi festőművészetben. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 11./"

Kolozsváron második alkalommal került sor a Farkas utcai napok rendezvénysorozatára, amelynek keretében október 28-án megnyílt a Farkas utcai templom a képzőművészetben című, több mint félszáz alkotást bemutató képzőművészeti tárlat. A Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség, valamint a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság és a László Dezső Alapítvány hagyományteremtő rendezvénysorozata istentisztelettel kezdődött. Fazekas Zsolt lelkipásztor bemutatta internetes honlapjukat. Németh Júlia műkritikus a Farkas utcának és református templomának művelődéstörténeti szerepét hangsúlyozta, és annak irodalolmi vetületeiből idézve tért rá a közelmúlt és korunk jeles képzőművészei, többek között Cseh Gusztáv, Kós Károly, Szolnay Sándor, Dóczyné Berde Amál, Veresspál, Balázs Péter, Györkös Mányi Albert, Cs. Erdős Tibor, Feszt László alkotásaiból rendezett tárlat méltatására. /(h): Farkas utcai napok – másodszor. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 31./

V. Magyar Református Világtalálkozó Nagyenyeden folytatódott. A Bethlen Gábor Kollégiumban képzőművészeti kiállítás nyílt. Horháth Miklós festményei politikai személyiségeket, pl. Orbán Viktort és Kovács Lászlót ábrázolták. Lőrincz László tusrajzai, Balázs Janó torockószentgyörgyi művész fából készült alkotásait sorakoztak, továbbá már nem élő alkotók képei, így Dezső Hunor, Vass Albert, Halmágyi Antal, Székely Mihály, Gruzda János, Jánosi László, Incze János, Petyelán István és Dóczyné Berde Amál munkái. A Bethlen Dokumentációs Könyvtárban a református múltat régi könyvek és okmányok, folyóiratok és kegytárgyak jelezték. A Vártemplomban megtartott kórustalálkozón felléptek: a nagyenyedi egyházi kórus, a marosújvári kórus, a bethlenszentmiklósi, a magyarlapádi és az egyházmegyei lelkészi kántori kórus. /Bakó Botond: A hely szelleme kötelez. V. Református Világtalálkozó Nagyenyeden. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 16./

Hantz Lám Irén, Enyed és Torockó szerelmese Gruzda János festményeivel és Áprily Lajos négysorosaival illusztrálta Naptárát, melyet november 23-án az Áprily-estek keretében mutattak be Nagyenyeden, a Dr. Szász Pál Magyar Közösségi Házban. Józsa Miklós tanár elmondta, hogy Gruzda János és Áprily Lajos az erdélyi táj, szűkebb értelemben Nagyenyed és az Erdélyi-Középhegység tájainak szerelmesei. Gruzda Tövisen született, az enyedi kollégiumban tanult, majd egyetemi tanulmányai befejezése után egy évtizedig (1914–1924) Magyarbecében református lelkipásztor. Ez az évtized festői pályája szempontjából korszakalkotó. Áprily tizenhét évig enyedi tanár. Barátságuk 1922-ben kezdődött, és egyre szorosabbá vált.  Hantz Lám Irén torockói kötődéséről, a Tóbiás Galéria alapításáról, Vas Albert pedig Dócziné Berde Amál itt rendezett kiállításairól beszélt. /Takács Ildikó: / “Mi itt a téli Szép titkát kerestük” = Nyugati Jelen (Arad), nov. 27./

Kiss Pál /Marosvásárhely, 1911. júl. 27. – Budapest, 2001/ egyetemi tanulmányait Kolozsváron a történelem- és földrajztanári szakon 1932-ben summa cum laude eredménnyel végezte. Tanári működését a marosvásárhelyi kollégiumban kezdte el. Minden órán a tananyaghoz kapcsolódó képzőművészeti ismeretekkel bővítette magyarázatait. 1943-ban jelent meg a Marosvásárhely és a Közművelődési ház képtárának magyar értékei című két kisméretű kötete, ugyanebben az évben Marosvásárhely története című könyve. Az 1944. évi államváltozáskor köteteit elkobozták s tanári működését Budapesten folytathatta. Budapesten a Lónyai utcai gimnáziumban, majd 1951–1976 között a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban a történelmet és a művészetek történelmét oktatta. 1946-ban summa cum laude eredménnyel szerezte meg a művészettörténész doktori címet. 1946-tól kezdve művészettörténeti írásait M (Marosvásárhely) előnévvel jegyezte. Művészettörténeti előadásokat tartott a József Attila Szabadegyetemen Budapesten és vidéken (Szeged, Sopron, Győr, Kalocsa, Baja, Miskolc stb.). A Magyar Rádió Szabadegyeteme műsora keretében éveken át előadásokat tartott az erdélyi székely művészekről. Ismeretterjesztő előadásainak és nyomtatásban megjelent írásainak anyagát nagyrészt – az erdélyi képzőművészek életéről, alkotásairól – könyvtárak, múzeumok és magángyűjtemények felkutatása révén gyűjtötte össze. Számos ismertető cikket tett közzé Marosvásárhely műemlékeiről, valamint az erdélyi magyar festőkről és kiállításaikról. (Dósa Géza, Boér Márton, Szabó János, Vida Árpád, Bikfalvi Koréh Zsigmond, Nagy István, Nagy Imre, Gy. Szabó Béla, Berde Amál, Gámentzi Zoltán, Karácsony János, Ferencz Júlia). A Művészettörténeti Értesítőben jelentek meg ismertető írásai. Az 1990-ben megjelent, az Erdélyi magyar művészek a XVIII–XX. században című nagy kötetében foglalta össze az alig ismert, vagy méltatlanul elfelejtett magyar festők és szobrászok életrajzi adatait és művészeti alkotásait. Társszerzőként írt a Művészeti Lexikon I–IV. köteteiben is. M. Kiss Pál 2001-ben Budapesten halt meg, a marosvásárhelyi református temetőben alussza örök álmát. /Keresztes Gyula: Dr. M. Kiss Pál tanár, művészettörténész. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 20./

Január 19-én meg nyílt a Szatmárnémetiben a magyar ajkú görög katolikus templom közösségi termében Csomafáy Ferenc Erdélyi arcképcsarnokom című fényképkiállítása. A fotóművész a kolozsvári Babes–Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarának magyar nyelv és irodalom szakán szerzett diplomát. Mindezek mellett megtanulta a fényképészetet is. Szakterülete a fotóriport és a színházi fotó. Mostani kiállításán harminchat olyan arc sorakozik, akik utat mutattak a romániai magyarságnak a két világháború és a diktatúrák idején is. Egy részük (Kós Károly, Gál Ernő, Márton Áron, Berde Amál, Szabó T. Attila) már a két világháború közti időben ott állt a tornác küszöbén, a fiatalabb nemzedék pedig az ő példájukon nőtt fel, majd csatlakozott hozzájuk, vált maga is követendő példaképpé (Kányádi Sándor, Szász János, Cseh Gusztáv, Beke György). Csomafáy Ferenc elmondta, hogy képei beszélgetés közben készültek. /Csirák Csaba: Erdélyi arcképcsarnokom. = Vasárnap (Kolozsvár), febr. 24./

Hunyad megye – Hunyad Megyei Hírmondó
Közéleti havilap, 2011. június, 133. szám
Május hónap és június elején rendezték meg a II. Hunyad Megyei Magyar Napokat. Ezt foglalja össze több oldalon Csatlós Erzsébet, a lap főszerkesztője. A rendezvény népszerűnek bizonyult a magyarság körében, a programok nem csak városokra, hanem kisebb magyarlakta településekre is kiterjedtek. Volt szórványkonferencia, kézimunka kiállítás, kopjafaavatás és reneszánsz zene a vajdahunyadi Várban. Déván emlékszobát avattak a néhány éve elhunyt Zsók Béla bukovinai származású néprajzkutató, író emlékére. Több kirándulást is szerveztek, amelyek keretében az érdeklődök a megye műemlék templomait, udvarházait tekintették meg. A Zsíl-völgyében is voltak előadások, szabadtéri rendezvények. Végül, utolsó nap Déván a Vár alatt a szabadtéri rendezvények befejezéseként a népszerű Bikini együttes koncertezett.
Tanév végi évzáró gondolatokat közöl Kun Kriza Ilona óvónő, aki megpróbál mindent, hogy a végzős gyermekeket magyar iskolába írassák. Ugyancsak a nevezett szerző az utolsó oldalon a két magyar csoport végzőseinek képét közli, Elindulnak szeptemberben című cikkével. Deák Levente jogtanácsos a földtörvények útvesztőjéről ad magyarázatot, a főszerkesztő pedig a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport IV. osztályának állampolgári leckéjét mutatja be azon alkalommal, hogy a prefektusi hivatalban Dézsi Attila prefektus fogadta a gyermekeket és mutatta be az Intézményt.
Egyházi hírekkel is szolgál a lap. Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor a májusban Petrozsényban megtartott Hunyadi Református Egyházmegye évi közgyűléséről számol be, egy másik cikkében pedig az alpestesi konfirmációt örökíti meg. Dulinszky Izabella fényképes beszámolót közöl a Déván tartott első áldozókról. Deák Piroska tanárnő meghívottként járt a Kolozs megyei Kackón, ahol Berde Sándor egykori református lelkészre és annak leányaira, Berde Mária íróra és Berde Amál festőművészre emlékeztek. Ugyancsak ezen az oldalon Doboly Beatrix tanárnő a június közepén Budakalászon megtartott Kárpát-medencei civil fórumról számol be. Tomesc Katalin a szászvárosi múzeumok éjszakájáról ír, Pop Erzsébet tanárnő a lupényi anyák napi ünnepségről számol be, Csatlós Erzsébet pedig arról cikkez, hogy június 4-én dévai diákok és tanárok Pusztaszerre kirándultak. Az utolsó oldalon Kun Árpád a Bemutatjuk templomainkat sorozatban a vulkáni római katolikus templomról közöl ismertetőt. A lapot a Communitas Alapítvány támogatja.
Kun Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

KZST – 1991 – 2011
Kétszázadik estjéhez közeledik a húsz éve újraalapított Kemény Zsigmond Társaság. A hamvaiból mindegyre újjáéledő vagy csak csődhelyzeteiből kilábaló nagy múltú marosvásárhelyi alakulat januárban tartotta legutóbbi feltámadásának jubileumi összejövetelét. Most évfordulós kiadványát is eljuttathatja az érdeklődőkhöz. Az anyagi lehetőségekhez igazodó, szerény kötet jóval vékonyabb, mint a Társaság gazdagabb korokban kiadott ünnepi könyvei, mégis értékes és megbecsülendő füzet, a távolabbi múlt gyöngyszemei is megcsillannak benne, és a közelmúlt, az utóbbi két évtized magyar szellemi élete is bizonyítja életképességét általa. És ez is könyvritkasággá válik pár esztendő múltán.
Múltról és jelenről ír elöljáróban Csíky Boldizsár zeneszerző, a KZST elnöke. Fényképek, sajtószemelvények és levelek, dokumentumtöredékek illusztrálják közlendőit. Az elődöket is sűrűn megidézi, a Társaság egyik egykori jeles éltetője, Sényi László méltatását például az író Molter Károlytól kölcsönzi: "Egyike azoknak a romantikus nemzeti különlegességeknek, amilyenekből az erdélyi kisebbségi magyar sors is csak keveset termelt ki... Osztályának erkölcseiből nem azt vette át, amit megszoktunk volt, hogy a művészet csak úri szórakoztató, hanem önmaga állt be az aktív művészet alázatos elősegítőjének. Lehetetlen meghatottság nélkül nézni... amint átalakult szellemországunk egyik láthatatlan oszlopának, s maga sem tudja, hogyan, miért, hősi szépségben hordja vállán népünk egyik fönntartó mestergerendáját." A "mester- gerenda"-hivatást sokan felvállalták a KZST hosszú története folyamán. Ezt köszöntötte többek közt Haller Béla, a Castellum Alapítvány elnöke, ezt részletezte átfogó tanulmányában az irodalomtörténész Dávid Gyula a januári vásárhelyi ünnepi esten, erre tért ki sajtótudósításokra alapozó visszatekintőjében Fülöp Géza informatikus, a KZST főtitkára. A kötetből nyilván nem hiányozhat az újraalapító tagok és az utóbb nyilvántartásba vettek névsora. És pontos képet alkothatunk arról is, milyen változatos, tematikailag, műfajilag mennyire gazdag élménykínálattal lepte meg hallgatóságát a Társaság 1991 és 2011 között. Számos honi és külföldi, többnyire anyaországi kiválóság, író, költő, művész, tudós, kutató professzor és más nagyszerű személyiség tisztelte meg aktív jelenlétével a szóban forgó 187 rendezvényen a marosvásárhelyi közösséget, közönséget. Volt, aki verset is ajánlott a Társaságnak. Nagy Attila Krúdy-ősz című költeménye éppenséggel a jubileumi kiadvány számára született. Marosi Ildikó irodalomtörténész pedig több dokumentumértékű képet bocsátott a szerkesztők rendelkezésére.
A MasterDruck nyomdában megjelentetett ízléses kötethez, melynek címoldalán Dóczyné Berde Amál eredeti rajza látható a magyarkapudi báró Kemény-kúria romjairól, a KZST ősszel újrainduló rendezvénysorozatán bizonyára még hozzá lehet jutni.
N.M.K. Népújság (Marosvásárhely)

Dankanits Ádám nagyenyedi évei (1955–1961)
FOLYTATÁS LAPUNK MÁJUS 2-I SZÁMÁBÓL
A szakmai, tudományos munka keretében Dankanits Ádám az irattári anyag leltározásával, a többszörös katalóguscédulák elkészítésével egyidejűleg a poszesszor-katalógus, román–magyar irodalmi bibliográfia, ex-libris – katalógus összeállításával foglalatoskodott. Ugyanakkor az 1752-es kéziratos könyvtárkatalógus tanulmányozásával, az enyedi nyomda XVIII. századbeli működésével és termékeivel, a papírmalom tevékenységével is napirenden volt, s e témákhoz kötődő kutatási eredményeit a Könyvtárosok Tájékoztatója, a Könyvtári Szemle, a Magyar Könyvszemle, a Nyelv-és Irodalomtudományi Közlemények, a debreceni „Könyv és Könyvtár”, a Román Akadémia: Materiale şi cercetări arheologice (Régészeti anyagok és kutatások) c. szaklapokban ismertette. Ugyanakkor tudomására jutván, hogy a kézdivásárhelyi múzeumban Köteles Sámuel, egykori enyedi tanár életéhez, tevékenységéhez és családjához kötődő értékes dokumentumgyűjtemény van letétbe helyezve, hosszadalmas levelezés eredményeként sikerült azt megszereznie s a Bethlen Könyvtárban elhelyeznie. Ugyancsak ő veszi át jegyzőkönyv alapján 1959. október 20-án a kolozsvári Művészeti Alaptól Gy. Szabó Béla Kőrösi Csoma Sándorról készített fametszetét, valamint a Dócziné Berde Amál által készített: Kőrösi Csoma Sándor elindul a kollégiumból c. festményt, mely alkotások jelenleg is a Bethlen Könyvtár olvasótermében tekinthetők meg. Közben a történetkutatás Enyed rajonbeli feladatairól értekezik egy könyvtárbeli összejövetelen, a helyi magyar értelmiségiek részvételével. Tartalmas előadásának sajnálatos módon hiányzik a befejező része, viszont a megmaradt szövegből is kicseng Dankanits átfogó történelmi szemléletismerete, széleskörű tájékozottsága, a helyi múlt feltárásának fontossága, ennek érdekében egy helyi jellegű Történeti és Filológiai Társaság létrehozását is szorgalmazza, amely a helyi történelmi, néprajzi, kulturális adottságokat venné számba. Annál is inkább látja ennek hasznát, mivel előadása szövege szerint: „Enyeden a helytörténeti kutatásnak jelentős hagyományai vannak. P. Szathmáry Károly haladó polgári nézőpontból feldolgozta a Kollégium történetét s több cikkben vázolta Enyed város múltját és műemlékeit. A század végén megalakult Alsófehérmegyei Történelmi, Régészeti és Természettudományi Egylet már kiadja a megye monográfiájának néhány kötetét. Ebben a vállalkozásban jelentős szerepet vállalt Herepei Károly tanár, a régészeti gyűjtemény lelkes létrehozója, aki a megye természeti viszonyairól és őstörténetéről adott a kor tudományos színvonalán mozgó képet. Folytathatnók a felsorolást Fenichel Sámuel és Bodrogi János gyűjtő- és feldolgozó munkájával. Néprajz terén Lázár István és Szilády Zoltán lelkes és értékes tevékenységét kell megemlíteni.” Mindezen előzmények alapján a pusztuló műemlékek, művészi kivitelezésű vagy történelmi jelentőségű középületek, városi és falusi házak, templomok, kúriák számbavétele, a népélet, a kihaló népszokások, a munkásmozgalmak, a földreform számbavételét tekinti elsődleges feladatnak Dankanits.
Kollégája és munkatársa, Vita Zsigmond kitűnő nagyenyedi művelődés- és irodalomtörténész, kollégiumi tanár és könyvtáros gyakorta zaklatott életútja javarészt ismeretes a közvélemény előtt (a háború idején munkaszolgálat, a Târgu Jiu-i lágerbe való internálás, az 50-es évek elején a tanügyből való menesztése). Alig telepedett vissza 1956-ban egykori munkahelyére, a Bethlen Könyvtárba (első alkalommal a 40-es években volt szinte egy évtizedig a könyvtár könyvtárosa), két évvel később, 1958-ban máris újabb zaklatásnak lett kitéve, a felettes hatóságok ugyanis ismételt eltávolítását helyezték kilátásba. Erről viszont már nem tud a közvélemény. A könyvtári irattár viszont ezt is megörökítette. Ez alkalommal Dankanits Ádám veszi védelmébe s intézkedik hivatalos átirattal Vita megmentéséről. Az 1958. január 31-én a 39 sz. alatt keltezett s a rajoni néptanácsnál 928 sz. alatt iktatott Jelentésének magyar fordítása így szól:
„A káderek stabilitása igen fontos kérdés valamennyi szakterületen, rendkívüli jelentőséggel bír a tudományos–dokumentációs könyvtárak esetében, úgy ahogy ez érvényes a mi esetünkben is. Az ilyen intézményben felmerülő sokrétű tudományos problémák megoldása egy igen magas fokú tudományos szintet igényel, az alkalmazottaknak pedig kötelessége mindemellett a könyvállomány alapos ismeretével is rendelkezni. Könyvtárunk közel 65 000 kötetet tartalmaz, ennek ismerete többéves, azaz több évtizedes tevékenységet vesz igénybe. Mialatt a könyvtár két alkalmazottja alig 1 éve, illetve 1,5 hónapja tevékenykedik könyvtárosként, addig Vita Zsigmond szinte két évtizede dolgozik a könyvtárban. Ő az egyedüli a jelenlegi közösségből, aki a könyvállomány részletes ismerője. Az utóbbi évek során a könyvtári személyzet sokrétű feladatot kapott a központi hatóságok részéről, melyek megoldása e képességek halmazát igényli. Ilyen feladatok: az ősnyomtatványok, a levéltári anyag s mindenekfelett a kéziratok stb. feldolgozása. Mindemellett a különböző szakterületeken tevékenykedő kutatók egyre gyakrabban igénylik a személyzet tudományos hozzájárulását, tudományos információk, utalások stb. biztosítását, melyekre kötelesek vagyunk válaszolni. Ezek a feladatok, a jelenlegi helyzetben csakis Vita Zsigmond segítségével valósíthatók meg, ő lévén az állomány nagyon jó ismerője. Ha egyfelől az ő eltávolítása az intézmény érdeke ellen szól, másfelől Vita valamennyi szakmai ismeret birtokosa, melyek szükségeltetnek a szóban forgó állás elfoglalásához. A dokumentációs állományunk javarészét (kéziratok, levéltári anyag és régi könyvek), idegen nyelvű könyvek (magyar, latin, német, francia) alkotják, melyek ismerete a bibliográfusi munka alapját képezik. Vita ismervén teljességében ezen nyelveket, megfelel ezen elsődleges feltételeknek. Tudományos és szakmai szintjéről nem kell jómagam beszélnem, ugyanis kézzelfogható bizonyíték e tekintetben a nagyszámú cikk és tanulmány, melyek jól ismertek a tudományos élet berkeiben s az a tény, hogy a Román Akadémia Kolozsvári Fiókjának is külső munkatársa, már önmagától beszél. Egy olyan könyvtárban, mely nagy értékű könyvekkel rendelkezik (amilyen a mi esetünk is), Vita Zsigmond a régi és jelenlegi munkatársak véleménye és meggyőződése szerint igenis megfelel ezen feltételeknek.
Következésképpen ismételten hangsúlyozom: Vita Zsigmond további működése életbevágó fontosságú az intézmény érdekében, mivel egy olyan ember kerülne eltávolításra, aki nélkülözhetetlen a jelen pillanatban, de ugyanakkor mellőzhetetlen mindaddig, amíg új káderek képződnek ki mellette és általa.”
A helyhatóság 1958. február 14-én reagál a beadványra: „Közöljük, hogy a Végrehajtó Bizottság beleegyezését adta, hogy Vita Zsigmond továbbra is megmaradjon könyvtárosi állásában.”
Így oldódott meg végül is Vita sorsa. A fiatal, alig egy hónapos könyvtárosi szolgálattal rendelkező Dankanitsnak sikerül megmentenie mentorát, akitől minden bizonnyal sokat tanulhatott az elkövetkezendő, hetek, hónapok során, mind szakmai, mind tudományos tekintetben. Közben Dankanits a falvakat járja, községi könyvtárak állományát selejtezi, ismeretterjesztő előadásokat tart, kollektivizálást végez, bonyolult, aprólékos, sokszor idegölő adminisztrációs munkát bonyolít le, mialatt ismételten kollégáit és könyvtárát veszi védelmébe, akkor amikor például – hogy csak egy esetet említsek a sok közül – a könyvtári személyzetnek a székelykocsárdi néptanács mindennapi munkáját s egyben az egész község mindennapi életét, tevékenységét kellett a helyszínen támogatnia és irányítania, s havi három alkalommal a helyhatóság közgyűlésein is részt kell vennie. Mindemellett Bőjthe Jolán könyvtárosnő a helyi Gabonaátvevő központban (Baza de recepţie),a Kisegítő Katonai Parancsnokságon (Comisariat Militar) és a Városi Nőszövetségnél is közmunkát kellett teljesítsen. Ezek ellen tiltakozik, s veszi védelmébe kolléganőjét Dankanits a helyhatósághoz intézett hivatalos átiratával, amelyben kérte, hogy mentesítsék kollégáját ezen teendők alól, hiszen ilyen körülmények közepette képtelen a központi hatóságtól kiszabott szakmai teendőinek eleget tennie, ráadásul még azon évi pihenőszabadságát sem élvezhette.
Úgy tűnik, hogy mindezen sokirányú, könyvtáron kívüli teendők, amelyeket a helyhatóság gyakorta avatatlan, hozzá nem értő egyénei róttak a könyvtárosokra, próbára tették Dankanits türelmét, aki megelégelve az adott helyzetet, új munkakört igyekezett magáévá tenni. Vita Zsigmond ezt az elhatározását ekképp fogalmazta meg hátrahagyott önéletírásában:
„Dankanits elintézte, hogy a Bethlen Könyvtárt a kolozsvári Egyetemi Könyvtár igazgatása alá rendelték. Ez kedvező volt számunkra, a könyvtár egészen tudományos jellegű lett. Nem kellett többet falusi könyvtárakat ellenőrizni, mert egy időben azokból ki kellett venni a dogmatikus kommunizmusnak nem tetsző könyveket. Turnovszky után Dankanits Ádám lett a könyvtár igazgatója, vele is jó viszonyban voltam. Dankanits azonban nem elégedett meg a könyvtárossággal, többre törekedett. Hamarosan átköltözött Marosvásárhelyre, ott a Pedagógiai Főiskola tanára lett, majd Bukarestbe ment szerkesztőnek A Héthez. Ott az 1977-es földrengés áldozata lett.”
Enyedről való távozása előtt hivatalosította a Bethlen Könyvtárnak a kolozsvári Központi Egyetemi Könyvtárhoz való átcsatolását. Ennek kapcsán a bukaresti szakminisztérium, az Egyetemi Könyvtár és a Bethlen Könyvtár között 1959–1961 között lezajlott terjedelmes hivatalos levelezés jutott kezemhez. Ebből ez alkalommal csupán a végkifejlést említem, mely szerint 1961. január 9-én a Kolozs Tartományi Néptanács 38. Határozata alapján a nagyenyedi Bethlen Könyvtár, természetesen az akkori törvényes rendelkezések előírásainak figyelembevételével, 1961. január 1-jei hatállyal a nagyenyedi városi néptanács hatásköréből az Oktatási és Művelődési Minisztérium hatáskörébe ment át. Az anyagiakkal egyetemben a háromtagú személyzet is áthelyezést kapott, um. 1 főkönyvtáros 1069 lej, 1 bibliográfus 950, és 1 könyvtáros 775 lej havi fizetéssel. A bukaresti szakminisztérium a Bethlen Könyvtárnak az Egyetemi Központi Könyvtárhoz való alárendeltségét pedig az 1961/ 35740 sz. átiratával hitelesíti, amelyben kimondja, hogy a Bethlen Könyvtár a kolozsvári intézmény fiókintézete, következésképpen a levéltári anyagok megőrzése tekintetében az egyetemi könyvtárakra vonatkozó szabályzatok hatáskörébe tartozik. Ezen hivatalos okirat alapján 1961. március 3-án az Egyetemi Könyvtár igazgatója rendelet által nevezi ki Dankanits Ádámot a Bethlen Könyvtár vagyonkezelőjének, aki a továbbiakban írásos nyilatkozatban ismerte el e hivatalos beosztását. S ugyancsak fenti napon a kolozsvári intézmény igazgatója és Dankanits jegyzőkönyvileg is hitelesítik az átadási–átvételi eljárást.
Mindezek alapján a szaktárca minisztere 1961/ 911 sz. rendelete által erősíti meg és véglegesíti az enyedi könyvtárnak hivatalos és végleges kolozsvári alárendeltségét.
Így lett az enyedi Bethlen Könyvtár Dankanits Ádám hathatós közreműködése folytán a kolozsvári intézmény fiókintézete a továbbiak során 44 éven át, 2005-ig, amikor a visszaszolgáltatási törvények alapján az Erdélyi Református Egyházkerület hatáskörébe ment át.
Mindezek után Dankanits úgy értékelte, immár megtette a magáét az enyedi tájakon s elérkezett az ideje, hogy magasabb szinten hasznosítsa és kamatoztassa az addig szerzett szakmai, tudományos ismereteit. Utolsó alkalommal 1961. július 30-án szerepel a neve hivatalos könyvtári iraton, ami azt jelenti, hogy azon év őszén távozott Enyedről a marosvásárhelyi Pedagógiai Főiskolára.
GYŐRFI DÉNES. Szabadság (Kolozsvár)

Dóczyné Berde Amál leányának nagyenyedi emlékezései
Dóczyné Berde Amál (1886–1976) Berde Mária író, költő, tanár nővére. Gyermekkorától kezdve rajzolt és festett. Tanítóképzőt végzett, tanító, majd rajztanárként működött az enyedi kollégiumban. Művészeti tanulmányokat folytatott Münchenben. Stílusának kialakulását a nagybányai festőiskola mesterei, Réti István és Thorma János határozták meg. Témája az erdélyi falu. Bejárta a Székelyföldet, Kalotaszeget, Torockót. Ezeken az utakon szerzett élményeit vászonra rögzítette.
De nemcsak megfestette, hanem meg is írta benyomásait, megfigyeléseit, és ezeket korabeli napilapokban tette közzé. Egyik legjelentősebb cikke „Az erdélyi magyar népművészet lelke” (Keleti Újság, 1939), amelyben Torockót, Kalotaszeget és a Székelyföldet ismerteti kellő szakértelemmel. „Kőrösi Csoma Sándor indulása” című festményét 1956-ban adományozta megőrzés végett az enyedi Bethlen Könyvtárnak. Vajon a felújítási munkálatok befejezése után is – amelyek már régóta esedékesek – ott fog maradni az olvasóterem falán, hasonlóan fontos és értékes történelmi alkotások (festmények, szobrok) társaságában (Bethlen Gábor, Apafi Mihály, gr. Mikó Imre, Apáczai Csere János, Hegedüs Sámuel, Ajtai Abód Mihály, Herepey Ádám stb.), hogy a kutatók, látogatók továbbra is megtekinthessék?
Születésének 130., halálának 40. évfordulóján leánya, Dóczy Aglent Gaál Ferencné visszaemlékezéseivel adózunk a jeles enyedi és erdélyi művésznő emlékének.
*
„Édesanyám 1913-ban Münchenben a Debsitz-féle festőiskolát látogatta. Párizsban 1925-ben volt, erre már halványan én is emlékszem. Szép kis napernyőt hozott nekem, és nyári kesztyűt, ez addig nem volt divat a Bethlen utcai gyermekek között. A gyermekek aranyköpéseiről szóló kis füzetben azt olvasom, hogy Feri bátyámat kitúrtam édesanyám öléből, amikor Münchenből hazajőve ölbe vette őt. Ezek szerint a húszas évek elején is járt ott; emlékszem, mesélt róla, hogy hogyan romlott ott a pénz. A Réti István könyvében szerepel édesanyám neve a növendékek között. 1923. jan. 9-én keltezett Thorma János leveléből idéz E. Szabó Ilona a retrospektív kiállítás (1971. ápr. 5–25) prospektusában, tehát valószínű 1924-ben tanulhatott ismét Münchenben. A családi levelezést sok újságcikkel, kritikával együtt átadtam a Ref. Egyházkerület levéltárának, ők vitték el Elluséktól az anyagot. Találtam rajzot: München 1923 keltezéssel, tehát bizonyos ez az évszám. Aglent.”– írja Debrecenből Vita Zsigmondhoz intézett levelében 1981. február 23-án.
Ugyancsak Debrecenből 1983. május 11-én az alábbi levelet küldi az enyedi címzettnek:
„A legősibb ősök lakhelyéről, vagyis, hogy Ónodi Weres Károly és felesége, Szatmári Mester Amália hol laktak Enyeden, nem tudom. Erről nem esett szó nagyanyám hosszú, 94 évi élete során. Azt tudom, hogy a Berde Sándor családja a Tövis utcában kezdte enyedi életét, innen járt a két kicsi, Mária és Károly óvodába. Amál már a szász iskolába. Mint özvegyasszony vette meg nagyanyám a Várszeg utca 61. szám alatti házat. A Tövis utcában, ha a katolikus temetőbe mentünk, mesélt a Bocz főorvosékkal tartott szoros barátságról, a feleség Hermin néni volt, a sírkövén egy angyal volt kifaragva, ez nekem, mint gyermeknek, nagyon tetszett, s én második nevemnek a Hermint kaptam, mindig nagy szeretettel emlegették nálunk a melegszívű, segítőkész asszonyt. Nagyanyám hosszú, ám nem könnyű élete a Barcaságban folyt le, kivéve azt a húsz évet, amit Amál leánya és Dóczy Ferenc veje házánál töltött, vezetve azt és nevelve az unokákat. E házban halt meg 1952-ben.
FOLYTATJUK
Szabadság (Kolozsvár)

Tessitori Nóra a képzőművészetben
Tessitori Nóra hangját – aki az elszálló szó, a szavalás művészetének legnagyobb erdélyi művelője volt a húszas-harmincas években – nem őrzi sem lemez, sem magnószalag. Az első világháborút követő két évtizedben – amelyeket ő maga visszaemlékezéseiben „termékeny művészi időszakának” nevez – nem is igen álmodhatott erről vers-előadóművész.
Amikor a gépi kultúra még nem tette „halhatatlanná az emberi hangot”, amikor még nem kezdték gyűjteni a diszkotékák „aranylapjait”, a toll, az ecset és a véső művészei örökítették meg szonettekben, ódai szárnyalású méltatásokban, festményeken, metszeten és szoborban Tessitori Nóra szavalóművészetének az emberi lélekben vert hullámait, megjelenésének olaszos varázsát, Ghirlandaio festményeit idéző alakját.
Kötetnyi terjedelmet kívánna, ha idézni akarnánk Juhász Gyula, Kuncz Aladár, Dsida Jenő, Tabéry Géza, Molter Károly, Szentimrei Jenő vagy Áprily Lajos írásait – hogy csak néhányat említsünk nagy és hálás kortársai közül – Tessitori Nóráról. Molter Károly péládul egyik szavalóestje bevezető előadásában a következőket mondta: „Tessitori Nóra nem szavalt, csak nagy és szép versek igazát hozta felszínre. Csak a művészet hatalmát éreztette az eluralkodó gyengeség idején, csak ritmust beszélt a dallamtalanságban… több is talán ez a művésznő a szép tolmácsánál, mert búvára ő a rejtett kincseknek, a küszöb alatt maradt költői sejtelmek felkutatója ő, az alkotás félálmának lázbeszélője, akire hallgatni kísérteties öröm, a lélek titkának meglesése, áhítat és jólesés, kielégülés és boldogság... akik hallgatói voltunk többször már, sietve sietünk újra hatása alá”. 
De a képzőművészek közül sem ihletett kisebbeket. Hadd mutassunk be néhány alkotást azok közül, amelyeket alkotóik a művésznőnek ajándékoztak, és ma is birtokában vannak mint legféltettebb, legszeretettebb emlékei.
A húszas években Nagy István is készített róla színes krétarajzot Kolozsváron, a Békásban. A zöldben örökítette meg a nedvzöld görögös ruhában ülő Tessitori Nórát (a képet tudomása szerint ma a budapesti Szépművészeti Múzeumban őrzik). 
A nagybányai festőiskola sok művésze rajzolt plakátot szavalóestjeihez, Mikola András, Boldizsár István és mások is, de a régi plakátok közül csak egyet őriz otthonában. Ezt Dóczyné Berde Amál tervezte, aki a segesvári Petőfi centenáriumi ünnepségeken a szabadtéri pódiumon szavaló Tessitori Nóra alakját örökítette meg. Talán éppen ez a szereplése és a zilahi Ady-ünnepségek jelentették pályafutása csúcsát.
Több ízben szavalt Nagybányán is. 1925-ben a Ferenczy család vendége volt, akik közül Noémi többször lerajzolta, Valér a Tessitori Nóra feliratú rézkarcot készítette, Béni pedig egy terrakotta szoborportrét. E két utóbbit a művésznőnek ajándékozták.
De a legszebb ajándékot mégis Thorma Jánostól, a nagybányai festőiskola mesterétől kapta 1921-es szavalóestélyén. A kolozsvári Újság 1921. november 27-én így számol be erről:
„... Tessitori Nóra nagybányai estélye előtt, amikor a művésznő ki akart lépni a pódiumra, a Mester (Thorma János) egy krisztusi pillanatában, egy szűkebb körű környezetben és nem a teremben hullámzó tömeg előtt – mert feltűnéstől irtózó lelke így találta szebbnek és egyszerűbbnek – meghatott hangon és nagy, nemes egyszerűséggel így üdvözölte: »Asszonyom, engedje meg, hogy magának, mint verselőadó művésznőnek, aki a magyar költészetnek s ezáltal a magyar művészetnek annyi szolgálatot tett, az erdélyi írók és költők nevében, akiket maga interpretál és akiknek a kultúráját terjeszti: a magáról festett portrét ajándékul és fáradozásának jutalmául felajánljam!«.”
M. I. (Új Élet, 1969/7.)
[Marosi Ildikó]
Népújság (Marosvásárhely)

„Angyal bácsi, hozan egy pemzlit és szépfestékeket”
Berde Mária irodalmárra és Dóczyné Berde Amál festőre emlékeztek
Az emberi szervezet tűrőképességének határát súroló fülledtség uralta a 8. Kolozsvári Magyar Napok nulladik napját a szabadban és az épületekben egyaránt. Ennek ellenére szombat délután a Bánffy-palotában zsúfolásig megtelt a Szépművészeti Múzeum Tonitza-terme, ahol kettős rendezvény zajlott: Berde Mária (1889–1949) író, költő, műfordító, illetve nővére, Dóczyné Berde Amál (1886–1976) festő életművét idézték fel konferencia és kiállítás-megnyitó keretében. Mindkettejük életútja, munkássága kapcsolódott a kincses városhoz, mindketten az erdélyi női művészeti élet úttörői közé sorolandók, és mindketten Kolozsváron, a házsongárdi sírkertben nyugszanak. A Házsongárd Alapítvány, Quadro Galéria, Kolozsvári Szépművészeti Akadémia, Kincses Kolozsvár Egyesület és a KMN Egyesület által szervezett esemény alkalmából Kolozsvárra érkezett a képzőművész kiváló humorérékkel megáldott 96 éves lánya is.
A konferencia köszöntőbeszéde Gergely Istvánné Tőkés Erzsébettől (igazgató, Házsongárd Alapítvány) hangzott el, aki szerint Kolozsvár régi adósságát rótta most le, és ezért köszönet illeti a támogatókat. Ő személyes indíttatásból kezdeményezte ezt a rendezvényt: a kommunista rendszer hatalomra jutása előtt a Tőkés család egy házban lakott a Berde családdal, és ő jól ismerte a két művészt, akik nem zászlólengető hangoskodással, hanem élő öntudattal szolgálták magyar közösségüket.
Gaal György művelődéstörténész a Berde család történetét tekintette át. A szentivánlaborfalvi Berde család sarja, Berde Sándor a háromszéki Fotoson született, az 1848-as forradalomban és szabadságharcban való részvétele miatt féléves börtönbüntetést szenvedett. Tanári, majd református papi pályafutásának állomásai között Sepsiszentgyörgy, Kackó, Nagyenyed szerepelt. A Dés melletti Kackón házasodott össze Ónody Veres Máriával, öt gyermekük született: ifj. Sándorból lelkész, Amálból festő, Máriából író, Károlyból bőrgyógyász lett, egyik kiskorú gyermekük pedig elhunyt. A családfő hiába vált a Kolozsvári Református Fakultás legelső tanárává, mert az akkor megalakult intézmény még nem működhetett, és ezért ő Nagyenyedre került kiküldöttként. Betegsége megakadályozta, hogy valaha Kolozsváron tanítson, síremléke a nagyenyedi temető egyik ékessége.
Ezután, távollétében, Dávid Gyula irodalomtörténész dolgozatát olvasták fel Berde Mária író, költő, műfordító emlékezetéről, Vallani és vállalni címmel. Életrajzát és művészi pályafutását a női érzékenység határozta meg, de az Erdélyi Helikon Társaság tagjaként szépirodalmi eszközökkel síkra szállt az emberség és az igazság érvényesítéséért. Ugyanakkor bekapcsolódott az erdélyi irodalmi élet szervezésébe is. Vindis Andrea színművész Berde Mária verseiből adott elő (Az én apám; Boldog vers; Kedv; Menni kell).
A rendezvény a földszinti kiállítóteremben Dóczyné Berde Amál tárlatának megnyitásával folytatódott. Ennek kurátora, Székely Sebestyén György művészettörténész felelevenítette a színes, de kevésbé ismert művész pályáját, akit a vitalitás jellemzett. Erőteljes stílusa Nagy Imre, Incze János Dés és Thorma János rangjára emelte, utóbbi oktatója is volt. Londonban, Párizsban, Münchenben tanult, expresszivitás és mennyiség szempontjából egyaránt hatalmas életművet hagyott hátra. Eddigi mellőzésének okai: népművészet felé irányuló hajlama (Kalotaszeg, Torockó) nehezen volt emészthető a modernizmus hívei számára, és női mivolta is akadályozta az elismerésben. De ezután, és nem csak a KMN idejére, folyamatossá kell tenni régi, méltatlanul mellőzött művészeink újrafelfedezését – mondta a kurátor az augusztus 27-ig látogatható kiállítás megnyitóján, amely a budapesti Balassi Intézet és magánszemélyek támogatásával jöhetett létre.
A megemlékezésen általános derültséget okozott a festő kerekesszékben megjelent, Debrecenből erre az eseményre érkezett kilencvenhat éves lányának, Gaál Ferencné Dóczy Aglentnek a reagálása az őt szemmel láthatóan nagyon megviselő rekkenő hőségre: „Úgyis Kolozsváron szeretnék meghalni”. És felolvasták édesanyja levelét, amit hétéves korában karácsonykor az „angyal bácsinak” címzett, amelyben ecsetet és festékeket kért, mert már akkor festeni akart. Szabadság (Kolozsvár)

Tárlat nyílik Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész pályaképéről Kolozsváron
Különleges, Berde Mária írónő és Berde Amál festőművész munkásságát bemutató tárlattal nyílik meg Kolozsváron a Református Múzeum időszakos kiállítóterme szombaton a Bocskai (Avram Iancu) tér 13. alatt, 14 órát követően – közölték a szervezők.
A rendezvény a reformáció 500. jubileumát ünneplő kincses városbeli rendezvénysorozat része. A tárlat a művész-testvérpár, R. Berde Mária és Dóczyné Berde Amál pályaképét ábrázolja okmányok és műalkotások, valamint riportok segítségével, és az „isteni ingyen kegyelem” ajándékát hivatott bemutatni.
A szervezők azt írták, a Berde család tagjai az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkottak maradandót. Nem véletlen, hogy a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hithű, elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem" ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád. Kató Béla főtiszteletű püspök úr kiemelte annak az 1629-ben minden felekezetre kiterjesztő Bethlen Gábor-féle nemeslevélnek a jelentőségét, amely lehetővé tette, nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református, unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait: »A lelkipásztor az ordináció révén korábban is a nemesség közé számláltatott és privilégiumai kiterjedtek családjára is.« Bethlen intézkedése példátlan volt a korabeli Európában, hiszen – ahogy Tonk Sándor fogalmaz – egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává.
Közülük került ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett" – idézi a közlemény az Erdélyi Református Egyházkerület levéltárosát, Ősz Elődöt.
A kiállításon bemutatott két alkotó jelentőségéről talán elég, ha azt említjük meg, hogy Szabó Magda ezt írja Berde Máriáról, a Baumgarten-díjas, Corvin-koszorús írónőről: „Aki úgy tud írni, mint egy magyar Burns, ne szidja Seherezádét, mert ráhagyta mesemondó képességét.” Berde Amál „gyönyörű színérző tehetségét" Thorma János, legkedvesebb mestere, így figyelmeztette: „Vigyázzon is jól ezen különösen nagy adományára a természetnek, mert mindent megtanulhat a festő, de ezt az egyet nem igen lehet tanulással elsajátítani senkinek, aki nem született ezzel.”
A tárlat Gergelyné Tőkés Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója kitartó gondoskodása nyomán született meg, és nem jöhetett volna létre az alábbi intézmények támogatása, együttműködése nélkül: Erdélyi Református Egyházkerület, Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, Sapientia EMT Filmművészeti Szak, Székely Nemzeti Múzeum, nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium.
A szervezők köszönetet mondanak a Tőkés és Berde családnak, valamint a leszármazottaknak, akik mind a debreceni, mind a zalaegreszegi, mind az udvarhelyi ágon segítették a kiállítás létrejöttét. A bemutatott mozgóképeket Ambrus Emese operatőr készítette. A kiállítás kurátora Szebeni Zsuzsa színháztörténész, grafikai szerkesztője Szebeni-Szabó Róbert fotográfus. Krónika (Kolozsvár)

Reformáció 500 – Kolozsváron megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye
Megkezdődött a Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke is részt vesz.
Az ünnepi istentiszteletre nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök korábban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. Szabadság (Kolozsvár)

Reformáció 500: Megkezdődött a jubileumi év erdélyi főrendezvénye Orbán Viktorral
Megkezdődött szombat délelőtt a kolozsvári Farkas utcai református templomban a reformáció 500. évfordulójához kapcsolódó jubileumi év legnagyobb erdélyi rendezvénye, amelyen a Kárpát-medence valamennyi református püspöke és Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz.
Az egykor Mátyás király rendelete alapján megépített templom ünnepi istentiszteletére nemcsak a református egyházkerületek képviselőit, hanem az unitárius egyház és a romániai magyar evangélikus egyház képviselőit is meghívták. Amint azt Kató Béla erdélyi református püspök egy minapi tévéinterjúban elmondta: 500 palástba öltözött lelkész jelenlétével szerették volna szimbolizálni a reformáció óta eltelt fél évezredet, de több mint 600 lelkész jelentkezett be a rendezvényre.
Az ünnepi istentisztelet liturgikus részét Kató Béla püspök tartja, a prédikációt Kozma Zsolt nyugalmazott kolozsvári teológiaprofesszor mondja. A templomi rendezvény végén az erdélyi magyar protestáns testvéregyházak püspökei és Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere is szót kap.
Az ünnepség a Református Teológiai Intézet udvarán folytatódik, ahol ünnepi beszédet mond Orbán Viktor miniszterelnök, Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke, Kató Béla református püspök és Jakubinyi György erdélyi római katolikus érsek is. Az oktatási intézmény udvarán leleplezik Szász Domokos erdélyi református püspöknek a szobrát, aki a 19. század utolsó két évtizedében vezette az Erdélyi Református Egyházkerületet. Az ő nevéhez kötődik a korábban Nagyenyeden működő református lelkészképző Kolozsvárra költöztetése.
Szintén az ünnepség keretében nyitják meg az Erdélyi Református Múzeumot, amelyben elsősorban a szórványvidékről összegyűjtött, használaton kívüli úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák tekinthetők meg. A múzeumot egy az egyház által visszaperelt, 2014-ben birtokba vett földszintjén rendezték be. A felújított épület emeletére költöztették az egyházkerület levéltárát, a beépített tetőtérben pedig Berde Mária író és testvére Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be. Az egyházi levéltár kiállító termében mutatják be a többi között azt a levelet, amellyel Bethlen Gábor erdélyi fejedelem nemesi rangot adott a református lelkészeknek és családjaiknak. maszol.ro

A protestantizmus fél évezredes fennállását ünnepelték Kolozsváron
Több ezren ünnepeltek Kolozsváron a reformáció 500. jubileuma alkalmából az erdélyi protestáns egyházak által szervezett központi rendezvényen. A Farkas utcai templomban tartott hálaadó istentiszteleten közel 600 igehirdető és ugyanennyi gondnok, presbiter vett részt. Az ünnepet a felújított 122 éves Protestáns Teológiai Intézet épületének újraavatásával folytatták, ahol leleplezték Szász Domokos egykori püspök mellszobrát, valamint megnyitották az Erdélyi Református Múzeum és a teológiai intézet új sportpályájának kapuit.
Az ünnepi istentiszteleten az igét dr. Kozma Zsolt teológiai professzor hirdette a Zsolt 78,1-7 alapján. Kiemelte: a Tóra, a törvény nemzedékről nemzedékre fenntartotta Izrael népét, ahogyan bennünket is megtartott az ige. „Mindeddig Isten velünk volt, alakította a történelmünket. Egyházunk több ezer éves története pedig Isten története, amely bekebelezett bennünket is, Fiában, az Úr Jézus Krisztusban pedig eggyé lett” – jelentette ki. Hozzáfűzte: „Isten történelme az élet tanítómestere, ebben a folyamatban pedig saját magunkat is megláthatjuk, részesei vagyunk.” A professzor rámutatott: az atyáról fiúra szálló törvény biztos pontot jelent, a szó igévé válik, ereje van, ha a lélek megérinti, ezért ma is át kell adnunk fiainknak, utódainknak az örök tanításokat. „A templomok és iskolák sorsa a családban dől el” – szögezte le az igehirdető.
Az ünnepi köszöntők sorát Bálint Benczédi Ferenc, a Magyar Unitárius Egyház püspöke indította. Kijelentette: „az isteni gondviselés, az evangéliumi tanítás, a pásztorok és hívek áldozatos munkája, a keresztyén testvérfelekezetekkel való kölcsönös tisztelet és eredményes együttműködés segítette és segíti ma is egyházunkat népünk és híveink szolgálatában.” Elmondta, az unitárius egyház számára a reformációra való emlékezés nemcsak a reformátorok tettei előtti tisztelgést jelenti. „Valljuk és tehetségünk szerint munkáljuk is a bennünk és közöttünk jelenvaló és eljövendő Isten országát. Az örök élet részeseiként hitünkkel és cselekedeteinkkel törekszünk igazolni Isten megismerésének és a Jézusi tanítás megélésének igazságát egyéni és közösségi életünkben” – szögezte le a püspök.
Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke ünnepi beszédében elmondta: „történelmi magyar egyházak, protestánsok és katolikusok, keresztyének – mi akkor tudunk nagy célokat elérni, a Krisztustól kapott hivatásunkat hitelesen betölteni, jó lelkiismerettel szolgálni népünket, ha egy irányba, összeadva erőinket, együtt haladunk a közös cél felé. Különleges erdélyi sorshelyzetünkben megtanultuk, hogy egymásra vagyunk utalva.” A püspök rámutatott: „1920-ban nemcsak anyaország, de anyaegyház nélkül is maradtunk, akkor fogadta be ifjainkat az Erdélyi Református Teológia. Később létrehoztuk a közös Protestáns Teológiai Intézetet. Ami valamikor külső kényszer volt, ma felbecsülhetetlen áldás, amit örömmel ápolunk és őrizünk.”
A Királyhágómelléki Református Egyházkerület nevében Csűry István püspök szólt az ünneplőkhöz. Kiemelte: a nemzet, a keresztyénség védelme szent ügy, amely elszánt küzdelmet érdemel. „Az önvizsgálat jegyében Isten elé kell vinnünk aggodalmunkat: megújulhat-e az anyaszentegyház. Isten alkalmasnak lát bennünket arra, hogy felruházza életünket az új emberrel. Az első teremtett ember, akit Isten jóra teremtett, elveszítette ezt a jóságot. Az első és döntő reformáció már Krisztussal elkezdődött, közénk, tékozló gyermekek közé érkezett, és köztünk marad, amíg felöltözzük a megújult identitást” – jelentette ki, majd hozzátette: reformátoraink igazi szolgálata abban rejlik, hogy felismerték, Isten akaratának alkalmazása halaszthatatlan. A püspök szerint az ige üzenete megerősít bennünket, hogy Krisztusban megújuló emberek vagyunk, ezért meg kell fogadnunk, hogy éljük és éltetjük Isten megismerését, szeretetének boldogító állapotát, a megújulás csodáját.
Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke két jelmondatot állított az ünneplők elé: a Bethlen Gábortól származó „tudománnyal és fegyverrel kell küzdeni”, valamint a Magyarországi Református Egyház mottóját – „ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Elmondta: „emlékezésünk a reformáció kettős jubileumán is arra ösztönöz, hogy Krisztusig lássunk vissza: a bűnös ember egyedül Jézus Krisztusban való hit által, Isten ingyen kegyelméből, kizárólag a Szentírás alapján és a Megváltó érdeméből üdvözülhet. Mindezekért egyedül Istené a dicsőség.”
A világi egyházfők képviseletében Farkas Emőd, a Magyar Unitárius Egyház főgondnoka Dávid Ferenc szavait idézte: „akiket Isten lelke megvilágosított, nem szabad hallgatniuk, sem az igazságot elrejteniük.” A főgondnok szerint a mostani alkalom nem csupán megemlékezés, hiszen minden visszapillantás egyfajta tükörbe tekintés is. „A reformáció a megújulást hordozza magában, amely nemcsak a történelmi esemény, hanem mindennapi életünk mozgatórugója kell hogy legyen” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet a világiak egyházi életbe való aktív bekapcsolódásának szükségességére, hogy bizakodással, reformátori lélekkel, felekezettől függetlenül vihessék előbbre az egyház küldetését.
Balog Zoltán, Magyarország Kormánya Emberi Erőforrások Minisztériumának vezető minisztere a lelki-szellemi megújulás együtt történő munkálásának jelentőségéről beszélt. Rámutatott: a 200 éve születet Arany János walesi bárdjaiban és a mai ünneplőkben van valami közös: nem maguknak és nem magukért énekeltek, ahogy az igehirdetők sem magukért viselik a palástot. „Keresztyén közösségek megbízásából vagyunk itt. Gyülekezeteket, választókat, magyar családokat képviselünk. Hatalmas tisztesség és felelősség másokért és nem önmagunkért tenni” – hangsúlyozta. A miniszter kijelentette: „azok lesznek a jó pásztorok és jó képviselők, akik nem magukból, hanem kegyelemből élnek.” Úgy véli, a történelem viharain át Isten megőrizte közösségünket, utunk és életünk pedig közös azokkal, akikkel egy nyelven, egy szívvel dicsérjük Őt.
Az istentiszteleten a Kolozsvári Református Kollégium kórusa szolgált dr. Székely Árpád vezénylésével, Kovács Réka orgonatanár kíséretével.
Az istentiszteletet követően az ünnepséget a Protestáns Teológiai Intézet udvarán folytatták, ahol Kállay Dezső, a Protestáns Teológiai Intézet rektora házigazdaként köszöntötte a meghívottakat. Elmondta: a 122 éves intézet célja már az indulásakor az volt, hogy a legkisebb gyülekezetbe is eljuthasson az evangélium és a zsoltár. „A hitébresztő, evangéliumi hitben megőrző és megerősítő, a lelkeket pásztorló és összetartó, a tudatos népnevelő és közösségszervező feladatot teljesítő lelkipásztorok mindenkori szolgálatának jelentősége a nemzettudat fenntartásában, anyanyelvünk ápolásában, közösségeink megerősítésében nem szorul külön magyarázatra. Kisebbségi létünk mai sajátossága, hogy erre a szolgálatra fokozottan szükségünk van” – jelentette ki a rektor.
Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek elmondta: „a múltat nem tagadhatjuk, de feldolgozzuk, és a jövőbe tekintünk. Ezért ünneplünk ma együtt, keresztyének.” Az érsek az ünneplő közönségnek azt kívánta, mindnyájunkat ez a jelszó vezesse: „a szükségesekben egység legyen, a kétségesekben szabadság, de mindenben a szeretet.”
B. Szabó István, a Magyarországi Református Egyház Dunamelléki Református Egyházkerületének püspöke kijelentette, a Protestáns Teológiai Intézet felújított épülete méltó helyszín a reformáció megünneplésére, hiszen a templomból való átvonulás jelzi: „az életet formáló isteni ige meghallása, a megváltó Krisztus megismerése és a szentháromság Istennek való lelki hódolás után a szellem világát is át kell hatnunk a szent életre való elkötelezéssel.” Kiemelte: az isteni áldások ezeríziglen is kihatnak csak azért, mert Isten hűséges. Rámutatott: a teológia Enyedről való elköltöztetése egykor nagy felháborodással járt, de mára bebizonyosodott, hogy jó döntés volt.
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke a teológiai intézet dísztermének kiemelkedő helyén levő felirat („Az ige testté lett”) jelentőségére hívta fel az ünneplők figyelmét. Úgy véli, ez a Szász Domokos püspök hitvallását és prófétai látását tükrözi. Az ige legelőször Krisztusban öltött testet, majd az első pünkösdkor az egyházban, de testté lett a reformáció idején is, amikor a reformátorok Isten igéjét tették ismét az egyház tanításának és életének zsinórmértékévé – ez a testté válás lehet a kapaszkodónk a legnehezebb időkben is. A püspök kijelentette: „a mi szabad vallásgyakorlatunk csak az anyanyelv teljes körű használatával érhető el. A romániai magyar közösség fennmaradása csak akkor lehetséges, ha sikerül újrateremteni intézményeit és önmagát.” Az egyházi elöljáró köszönetet mondott az anyaország által nyújtott jelentős anyagi támogatásért, amelynek köszönhetően a kolozsvári intézmények is megújulhattak. „Mi tudomásul vesszük a nemzetközi értekezletek egykori döntéseit, lojális állampolgárai akarunk lenni annak az országnak, amelyben élünk, de protestáns hitünk miatt sem tudjuk elfogadni másodrangúságunkat. Ezért is fontos, hogy legyenek intézeteink, iskoláink, óvodáink. Az enyedi lelkészképző intézetet Erdély legszebb szülötteként emlegették, de Kolozsvár Tündérország legellenállóbb, legimmunisabb gyermeke. Túlélt három impériumváltást, egyedüli protestáns tanintézetként megmenekült az államosítástól, kedvező széljárásban pedig úgy gyarapodott, hogy a nehéz időkre is maradtak erőtartalékai. Immunitását az alapító éleslátása, tanárainak felkészültsége, hite és hűsége, de legfőképp Isten védelmező karja biztosította. A megújult épület tiszta falai között ezért adunk ma hálát” – összegzett a püspök.
A beszédet követően Kató Béla püspök Kállay Dezső rektorral leleplezték Szász Domokos Gergely Zoltán szobrászművész által készített mellszobrát.
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke a reformáció hazánkban kifejtett hatásairól, ezek jelentőségéről beszélt. „A reformáció átalakította a világot, és átalakította Erdélyt is. Sőt, ennél többet tett” – jelentette ki, majd hozzátette: „számunkra, erdélyi magyarok számára Luther Márton tanai és a nyomukban keletkező kreatív káosz jelentősen hozzájárult az erdélyiség, a transzilván szellemiség születéséhez. És ez ma közös örökségünk. Az erdélyiség mint mentalitás, kritikai gondolkodás és kreativitás, onnan nézve a modernitás kezdete, az akkori uralkodó eszmékkel szemben fogant meg.” Az RMDSZ elnöke úgy véli, az erdélyi észjárás a reformáció korában kristályosodott ki, vált egyedivé, a maga korában egyenesen különlegessé. Elhangzott: keresztény gyökereink ápolása közös feladat, politikai vezetőink pedig ennek alapján harcolnak továbbra is a százéves gyulafehérvári ígéretek betartásáért, a magyar emberek jogaiért, közösségünk megmaradásáért.
Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke ünnepi köszöntőjében feltette a kérdést: „van-e bennünk annyi erő, amennyit a következő 500 év megkövetel majd?” Válaszként kijelentette: mélyek és erősek azok a gyökerek, amelyek mindeddig – Mohács után, a száz évvel ezelőtti elszakadás után, de a kommunista diktatúra alatt is – megtartottak bennünket. „Ha 500 év történelmének súlya alatt is megálltunk egyenesen, akár a tölgy, akkor meg fogunk állni a következő 500 évben is” – szögezte le az államfő. Rámutatott: a magyarság fennmaradása a faluról falura járó protestáns prédikátoroknak, Európa, a nyugati világ fennmaradása pedig a reformátorok helytállásának is köszönhető. „A kereszténység olyan üllő, amelyen rengeteg kalapács elkopott már” – mondta Orbán Viktor, és hozzáfűzte: őriznünk és folytatnunk kell az öt évszázada fennálló szellemi-lelki-kulturális hagyományt, amelyet itt, Erdélyben, az európai vallásszabadság bölcsőjében a reformáció egyházai hoztak létre, emellett otthont kell itt teremtenünk a magyarok következő nemzedékének. „Mi, magyarok határokkal elválasztva és szétszaggatva is egy közös test tagjai vagyunk” – szögezte le a miniszterelnök, olyan jövőt tűzve ki célul, amelyben a magyar és román nemzet viszonya kiegyensúlyozott, és amelyben az erdélyi magyarok jogait is elismerik.
Az avatóünnepségen a teológiai intézet vegyeskara szolgált Benkőné Zonda Timea vezénylésével. A rendezvény zárásaként hivatalosan is megnyitották az Erdélyi Református Múzeum épületét, ahol egyháztörténeti kiállítást, valamint a Berde Mária és Berde Amál életét bemutató tárlatot tekinthették meg az érdeklődők. Erdély.ma

Kiállítás a protestáns lelkészcsalád két erdélyi nagyasszonyáról
Isteni kegyelem ajándéka: Berde Mária és Berde Amál
Berde Mária és Berde Amál – két lány, két nő, két asszony. Az egyik könyvekkel, a másik festménnyekkel gazdagította az erdélyi, illetve az egyetemes magyar kultúrát. Két testvér, református teológus, lelkész lányai, akiknek tehetségét sokan „isteni ingyen kegyelem” ajándékának tartanak. Mindketten a kolozsvári Házsongárdi temetőben, egymás mellett nyugszanak. A már-már méltatlanul feledésbe merült írónak-költőnek és festőművésznek állít emléket az életpályájukat bemutató tárlat. Mindemellett figyelmet szentelnek annak a Bethlen-féle nemeslevélnek is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns lelkipásztorok fiú- és lányutódait. Mindez meghatározta Mária és Amál életútját, munkásságát is.
Érdemes betérni s kicsit elidőzni a szombaton, Kolozsváron a reformáció 500 éves évfordulója alkalmából megnyílt Erdélyi Református Múzeum időszakos kiállítótermébe (Bocskai/Avram Iancu tér 13.). Ugyanis az itt látható gazdag anyag (festmények, képek, okmányok, újságcikkek) az erdélyi női irodalom és festészet két úttörőjőnek, R. Berde Máriának és Dóczyné Berde Amálnak az életművébe és munkásságába nyújt nagyon alapos betekintést. Ugyan az idei Kolozsvári Magyar Napok keretében már látható volt egy Berde-kiállítás a Szépművészeti Múzeumban, ezúttal azonban teljesen új szempontból megszervezett, egy-két kivételt leszámítva, teljesen új „felhozatallal” rukkoltak elő a szervezők.
„A reformáció egyik legszebb gyümölcse a protestáns lelkészcsalád , s így kapcsolódik a testvérpárnak, Berde Amália és Berde Mária református papleányoknak, laborfalvi Berde Sándor kackói, majd nagyenyedi lelkész és ónódi Weress Mária gyermekeinek életműve az ünnepléshez” – vélekedett a kiállítás kapcsán Gergely Erzsébet, a Házsongárd Alapítvány igazgatója, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy a Berde-lányok munkássága hosszú évtizedek után ismét reflektorfénybe kerüljön.
A kiváló író-festőművész testvérpár életúja ugyanis a Dés városához közeli Kackóról indult egy református lelkészcsaládból: sajnos, a Kolozs megyei településen jelenleg már csak szórványosan élnek magyarok, alig akad egy-két református hívő, akiket időnként a legközelebbi lelkész felkeres és mond értük egy imát. S bár a templom szépen felújítva, de zárva, míg a parókia romos állapotban, lakatlanul áll, a hozzá tartozó szép kertet és udvart felnőtte a gyom, amit valakik időnként lekaszálnak. Az egykori Berde-parókián a vasárnapi harang már nem kondul, helyette a közvetlen átellenben felépített ortodox temlomban celebrált, kihangosított mise hallatszik át.
Két olyan igazgyöngyöt, két olyan életművet próbáltak meg ismét a a felszínre, a köztudatba hozni, szóban és képekben megcsillantani, akiknek az élete példa, mi több ajándék volt szűkebb s tágabb környezetüknek egyaránt – mondta Gergely Erzsébet. „Isten különös kegyelmének érzem, hogy 32 évig Dóczyné Berde Amáliával, talán az utolsó erdélyi nagyasszonnyal, mély emberi kapcsolatot ápolhattam. Őszinte törekvésem az, hogy őrizzem és felmutassam azt a szellemi hagyatékot, amelyből három évtízeden át meríthettem és református papleányként beálhassak azok sorába, akik ragaszkodnak a megtartó örökséghez, a folyamatossághoz és hálaadással fordulnak kegyelmes Istenük felé” – hangsúlyozta a Házsongárdi Alapítvány igazgatója.
A kiállítás kurátora, Szebeni Zsuzsa színház- és irodalomtörténész szerint a Berde család egy olyan dinasztia, amely az évszázadok során a haza, az egyház, a tudomány és a művészetek terén alkotott maradandót. „Nem véletlen, a kálvini tanok közül a legfontosabb a Berde Mária és Amál gondolatvilágában az, hogy a hit- és elvhű élet a kiválasztottság jele. Tehetségük az „isteni ingyen kegyelem” ajándéka, amelynek gyümölcsöztetése kötelesség, nem egyéni érdem, ugyanakkor a kijelölt úton való megtorpanás istenkísértés” – szögezte le.
Szebeni Zsuzsa emlékeztett arra, hogy a kiállítás szerves folytatása annak az immár húsz éves munkának, amelynek során Bánffy Miklós, Bornemissza Elemérné Szilvássy Carola, Makkai Sándor, Ignácz Rózsa és báró Kemény János pályaképét mutatták be. Mindegyikük esetében megtapasztalhatók az erős református gyökerek, legyenek püspökök, lelkészek, főgondnokok vagy lelkészgyermekek. Ugyanakkor hangsúlyozta, Berde Mária hagyatékát teljes mértékben sértetlenül őrzi a református egyház levéltára, következésképpen ez az egyetlen a helikoni életművek közül, amely hiánytalanul kutatható.
A kiállítás kurrátorától megtudtuk, a Berde-család debreceni leszármazottai átadták a szervezőknek minden tulajdonukban lévő levelet. Ugyanakkor a Székely Nemzeti Múzeumnál található öt festményből hármat (Berde Amál önarcképe, Berde Mária portréja, valamint egy Kalotaszeg-vázlat, amelyen egy idős parasztbácsi a kalapját a templompadra helyezi) sikerült kiállítaniuk.
De ugyanilyen jelentősnek tartja a szakember Berde László nyugalmazott székelyudvarhelyi református lelkésznek, Berde Amál unokaöccsének a felajánlásait is, aki első szóra a rendelkezésükre bocsátotta mind a Dózsa népe című festményt, mind pedig egy egészalakos írógépen dolgozó férfit ábrázoló munkát. A test valójában Berde Amál fia, ifj Dóczy Ferenc világutazó és az ausztráliai Pen Club titkára, aki azonban a kép felvázolása után tragikus körülmények között elhunyt, így az arc már Berde Lászlót formázza.
Továbbá Szőcs Ildikót, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium igazgatónőjét is köszönet illeti, hiszen irodájából első alkalommal nélkülözi Dóczy Ferencnek, Amália férjének a portréját. Értékes és fontos adalékokat rögzítenek az Ambrus Emese operatőr által készített mozgóképek is, amelynek megvalósulásában a Dóczy család, a Tőkés-lányok, valamint a nagyenyedi kollégium nyújtott segítséget. A kiállítás grafikai szerkesztője, Szebeni-Szabó Róbert fotográfus is nagymértékben hozzájárult a tárlat létrejöttéhez.
Mindemellett figyelmet érdemel Bethlen Gábor fejedelem 1629-ben kiadott nemeslevele is, amely nemesi rangra emelte az erdélyi protestáns (lutheránus, református és unitárius) lelkipásztorok fiú- és lányutódait. A lelkész az ordináció révén korábban is a nemesség közé tartozott, ám a Bethlen-féle intézkedésnek köszönhetően ez a privilégium mostantól kiterjedt a családjára is. Ősz Előd református lelkész, levéltáros tájékoztatása szerint az okmány példátlan volt a korabeli Európában, hiszen egy latens értelmiségi réteget tett a rendi jogosultságok birtokosává, közülük kerülve ki a kollégiumok diákságának közel harmada, nagyban emelve ezzel az oktatás színvonalát. „A nagy fejedelem nemeslevele az erdélyi művelődéstörténet egyik meghatározó elemévé tette a református értelmiségi dinasztiát. Ezek a dinasztiák túlnőtték az egyház határait, a lelkipásztor édesapa fia gyakran orvos, történész vagy matematikus lett” – hívja fel a figyelmet a levéltáros.
A tárlat az Erdélyi Református Egyházkerület, az Erdélyi Református Gyűjtőlevéltár, a Sapientia EMT Filmművészeti Szak, a Székely Nemzeti Múzeum, a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Berde család leszármazottainak köszönhetően jöhetett létre.
A kiállítás szombaton, október 7-én de. 10-13 , illetve du. 16-18 óra között látható Szebeni Zsuzsa vezetésével, október 8-án, vasárnap pedig Gergely Erzsébet fogadja az érdeklődöket 11.30 -14 óra között. Hétköznapokon hétfőtől-péntekig, azaz október 9-13. között tekinthető meg a tárlat, hétfőn, szerdán és pénteken de. 10-13, valamint kedden és csütörtökön du. 16-18 óra között. Kérésre a következő héten is lehetőség nyílik megnézni a kiállítást, érdeklődni lehet Gergely Erzsébetnél a 0741-217210-es telefonszámon. Papp Annamária / Szabadság (Kolozsvár)

Erdély fővárosába látogatott Orbán Viktor
Kolozsváron ünnepelte a reformáció 500. évfordulóját Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, Szászfenesen pedig jelenlétében avatták fel a Kolozs megyei község új református templomát.
Felemelő jelenségnek lehettünk részesei az 500 éves reformáció szombati ünnepségén Kolozsváron: a kincses városban ritkán hallható fúvószenére gyülekezett istentiszteletre több mint ötszáz lelkész és gondnok – híveik tömeges kíséretében. A háromszéki Réty fúvószenekara nemcsak élő példája egy erős székelyföldi hagyománynak, de évtizedek óta az egyik legharmonikusabban játszó erdélyi fúvószenekar. A felújított rétyi református templom idei ünnepségén részt vett Kató Béla református püspök, az ott játszó zenekar meghallgatása után rögtön meg is hívta őket kiszínezni a kolozsvári ünnepséget – újságolta az egyik fúvós. Bár a számos meghívott megtöltötte a Farkas utcai templomot, a híveket a kora reggeli hűvös idő sem riasztotta el, az istenháza előtti téren hamar megteltek a rögtönzött padsorok a kivetítő előtt. A buzgón éneklő fiatalok nyilvánvaló bizonyítékai annak, hogy a reformáció eszménye és egyháza nem kihalófélben lévő felekezet. Orbán Viktor miniszterelnök is énekeskönyvvel a kezében érkezett az ünnepi istentiszteletre: a kivetítő előtt várakozó polgárok tapssal és néhány éljenző felkiáltással köszöntötték.
A román operatőrök miatt azonban ezúttal sem zajlódhatott le botránymentesen a rendezvény: az esemény szervezőinek kérésére sorfalat álló teológusokat – köztük fiatal lányokat – is rángatott, illetve felnyomott a templom szomszédságában álló épület falára egy operatőr, hogy filmezhessen. Az egyetemisták hiába próbálták megértetni vele, hogy amíg a miniszterelnök és a meghívottak nem vonulnak ki a templomból, addig a civilek nem léphetik át a sorfalat, a férfi sértő jelzőkkel illette a teológusokat és egy kollégája segítségével erőszakosan kitört a sorból. A békés megoldás lehetőségét bizonyítja, hogy néhány perc múlva egy magyar tudósító érdeklődött az egyetemistáktól, pontosan hová szabad állnia, hol szabad filmeznie, mire a diákok eligazították, ő pedig gond nélkül elkészíthette a felvételeit.
Felemelt fejjel, lelkipásztori segítséggel
„Nemcsak értékmentők lehetünk, hanem újra értékteremtők is” – fogalmazott Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök az ökomenikus istentiszteleten, amelyen a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara szolgált. A püspök szavait alátámasztotta az érdeklődők egyre duzzadó létszáma, akik az Apafi Mihály Egyetemi Kollégium udvarára már szinte be sem fértek. A felújított Protestáns Teológiai Intézet udvarán zajló ünnepséget kivetítőn követő tömeg bizonyította: a tévhitek ellenére a ma emberének is szüksége van a lelkészeire. A teológia épülete már 122 éve a teológusképzés otthona, komoly felújítására pedig száz éve nem került sor. A létesítményt felújították, az ingatlan pedig Szász Domokos mellszobrával is gazdagodott: az 1838 és 1899 között élt erdélyi református püspöknek köszönheti minden romániai magyar protestáns a kolozsvári lelkészképző akadémia felépítését. „A magyar állam nem holmi revizionista álmokat támogat, hanem olyan kézzelfogható segítséget nyújt, amelynek köszönhetően megmaradhatunk, mert mi, erdélyi magyarok nem fogadjuk el másodrangúságunkat” – hangsúlyozta Kató Béla erdélyi református püspök. A rendezvény politikai vonatkozása azonban ennyiben ki is merült, az eseménynek ugyanis jól érezhetően egyetlen központi célja volt: emlékeztetni minden erdélyi magyart arra, hogy kisebbségünk fennmaradásának tekintetében mennyit köszönhetünk a vallásnál és egyháznál jóval többet jelentő reformációnak. Az ünnepi beszédek terén ismerték el és adtak hálát az egyházi vezetők az anyanyelven történő könyvnyomtatásért, az írni-olvasni tanulás lehetőségéért és vallásgyakorlásért, a szabadabb, nyitottabb, felvilágosultabb gondolkodásért. Orbán Viktor nehezen tudott megszólalni a megelőlegezett tapstól. Beszédében ugyanakkor Illyés Gyulát idézve hangsúlyozta, nem létezne ma ennyire erős magyarság a reformátor Kálvin János nélkül. „Mi magyarok szétszórva is egy test vagyunk, a beszorítottság évei után pedig következzen a nemzeti büszkeség és a felemelt fej, amelynek kialakításában fontos feladat vár a mostani és leendő lelkipásztorokra” – hangsúlyozta a magyar miniszterelnök, majd kért még ötszáz évet a Kárpát-medencében, Erdélyben és Kolozsváron, amit keresztényként és magyarként bátran, büszkén leélhetünk. A kormányfő felhívta a teológusok figyelmét arra, hogy nemcsak megtisztelő, de komoly felelősséggel járó feladat is őrizniük és tovább adniuk azt a súlyos szellemi és kulturális hagyományt, ami az elmúlt 500 évben gyűlt össze. Ugyancsak szombaton nyitották meg az Erdélyi Református Múzeum tematikus kiállítását, amelynek egyik termében kreatívan századokra felosztva futhatunk végig a reformáció nagyobb erdélyi állomásain, egy másik teremben a két nagy erdélyi református központ, Marosvásárhely és Kolozsvár egyházi történetébe pillanthatunk bele, végül megismerhetjük azokat a nemesi családokat, akik sem anyagiakat, sem energiát nem kímélve áldoztak azért, hogy a 16. és 17. századokban Erdély-szerte számos protestáns gyülekezet alakuljon ki. A kiállítást többszáz éves úrvacsorai kelyhek és templomi textíliák gazdagítják, az emeleten az egyházkerület levéltára mellett Berde Mária író és testvére, Berde Amál festőművész életútját bemutató kiállítást rendeztek be.
Szászfenesi templomavató
Magyarország ma már lélekben és testben is elég erős ahhoz, hogy felelősséget vállaljon az erdélyi magyarokért is – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök a Kolozsvár melletti Szászfenes református templomának avatóünnepségén. Az MTI tájékoztatása szerint a miniszterelnök a település református közösségének gyülekezetszervező, templomépítő munkáját méltatva kijelentette: „ahol van munka, ahol van akarat, tenni akarás és összefogás, ott a segítség sem marad el. (...) Büszkék vagyunk rá, hogy a magyar kormány támogathatta ennek a templomnak a befejezését.” Orbán megjegyezte: a templomépítéshez nyújtott segítség részben annak is köszönhető, hogy a Kárpát-medence magyarsága 2014-ben már együtt dönthetett „egy határokon átnyúló, minden magyar közösségért felelősséget vállaló nemzetpolitika” mellett. „Kérem, ne feledjék, jövőre megint eljön az idő, és megerősíthetjük ezt a szövetséget” – tette hozzá Orbán Viktor. „Nekünk magyaroknak akkor lesz jövőnk, akkor tudjuk megóvni közösségünket, épületeinket és szellemi örökségünket, ha összefogunk, akkor lesz jövőnk, ha növeljük az óvodák, iskolák számát, és minden magyar gyermek számára elérhetővé tesszük a magyar nyelvű oktatást. Akkor lesz jövőnk, ha megteremtjük annak feltételeit, hogy Önök a szülőföldjükön tudjanak boldogulni. Itt élhessenek, itt dolgozzanak, itt alapíthassanak családot, és itt járhassanak a gyülekezetbe. És végül akkor lesz közös jövőnk, ha továbbra is együtt hozzuk meg a közös döntéseket” – fogalmazott a miniszterelnök. Orbán Viktor kijelentette, Európa nyugati fele nemtörődömségből vagy naivságból eltünteti vallási szimbólumait, és hátat fordít saját kultúrájának, észre sem véve, hogy ezzel saját jövőjét dobja el. „A mai templomavatónk túlmutat önmagán. Olyan, mint cseppben a tenger. A magyar ember élni akarásáról tesz tanúbizonyságot” – hangoztatta a magyar miniszterelnök.
Keresztelővel kezdődött az ünnepség
A templomavató istentisztelet keresztelővel kezdődött. A gyülekezet legújabb tagját Bogárdi Szabó István, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke keresztelte meg. Prédikációjában Kató Béla erdélyi református püspök a bibliai menedékvárosok példáját idézve azt kívánta, legyen a templom menedék. Nekünk, erdélyi magyaroknak az intézményeink jelentik a menedékhelyet, ahol megőrizhetjük anyanyelvünket, kultúránkat” – fogalmazott a püspök. Megjegyezte, úgy építették fel a templomot, hogy mellette bölcsőde és óvoda kap majd helyet. Nemcsak a gyülekezet felnőtt tagjai menekülhetnek a templomba, hanem ide hozhatják gyermekeiket is. Orbán Viktor az avatási ünnepség után a templom előtt összegyűlt hívőket emlékeztette, hogy ők is szavazhatnak a magyar parlamenti választáson, és kérte a támogatásukat a jövő áprilisban esedékes megmérettetésen. „Én csak akkor tudok önöknek segíteni, ha önök is segítenek bennünket” – mondta a miniszterelnök.
Orbán Viktor volt a díszvendége a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) tanévnyitójának is. Magyarország miniszterelnöke beszédet mondott a nagyvárad-újvárosi református templomban tartott istentiszteletet követő ünnepségen, majd részt vett a PKE Sulyok István utcai új épületének felavatásán. A magyar állam által támogatott felsőoktatási intézmény tanévnyitóján beszédet mondott Pálfi József rektor, Tőkés László, a Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke, Kató Béla püspök, a Sapientia Alapítvány vezetője és Kelemen Hunor RMDSZ-elnök is. Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Reformációs jubileumi konferencia
A Partiumi Keresztény Egyetem és a Sulyok István Teológiai Tudományok Intézete a reformáció 500. évfordulója alkalmából háromnapos konferenciát szervezett.
Október 6-án reggel tartotta meg köszöntőbeszédét Hafenscher Károly, a Reformáció Emlékbizottság munkájának segítéséért felelős miniszteri biztos és Tőkés László európai parlamenti képviselő, az egyetemalapító Pro Universitate Partium Alapítvány elnöke. Hafenscher egyebek mellett kifejtette: a reformáció mindig is jelentette a lelki, szellemi megújulást is. Ezért 2017-ben is megújulásra kell törekedni. „Legyünk tudatában gazdag örökségünknek és gazdagísuk is azt” – biztatta az egybegyűlt hallgatókat.
Vissza- és előre tekintve
Tőkés László elmondta: a Reformáció Emlékbizottság jóvoltából Brüsszelben is meg fognak szervezni egy reformációi konferenciát, kiegészítéseképpen a hazai eseményeknek. Az Emlékbizottság a mostani konferenciához is témogatást nyújtott, valamint egy olyan emléktábla felállításához, amelynek felmutatta a látványtervét: a féldomborműves emléktáblát, Kurucz Imre berettyóújfalui szobrászművésznek az alkotását a PKE belső udvarában kialakított „partiumi panteonban” helyezik el november folyamán. Támogatást kaptak még egy könyvnek a kiadásához. Méliusz Juhász Péternek a Jelenések könyvéből való prédikációs kötetét fogják kiadni – hasonmás kiadásban –, ezt is majd november folyamán mutatják be. Tőkés hozzátette: „Hafenscher Károlyt első ízben az egyházi rendszerváltozásról szóló konferencián láttuk vendégül 2015 nyarán, és ennek kapcsán tekintek vissza arra a szilágycsehi felhívásra, amely közvetlenül a Ceauşescu-diktatúra bukása után fogalmazódott meg a szilágysági kisvárosban 1989. december 28-án, ahol spontán módon összegyülekeztek egyházunk lelkészi és világi képviselői. Ekkor egy kezdeményezést tettünk közzé a megújulásért, a reformáció örökérvényű elvének értelmében, mely szerint ecclesia semper reformari debet, vagyis az egyháznak mindig meg kell újulnia. Ebben az 1989-es felhívásban egyebek mellett azt hangsúlyoztuk, hogy az egyetemes egyház szenteljen különleges figyelmet egyes problémaköröknek és szakterületeknek, melyek elsorvadtak, háttérbe szorultak a kommunista-ateista diktatúra idején. És ezen szakterületek között természetesen kiemelt helyen említettük meg az iskolai vallásoktatást, a felekezeti oktatást, a teológiai oktatást. A református, evangélikus, unitárius, azaz a protestáns oktatás egyidős a reformációval, ilyen értelemben a reformáció szellemét és örökségét követtük és hirdettük tovább, arra gondolva, hogy a tanító egyháznak helyre kell állítania a katekézist, a vallásoktatást, és be kell töltenie tanítói hivatalát. Ugyanakkor az iskolafenntartó egyház szerepét hangsúlyoztuk: a reformáció egyháza, majd a katolikus reformáció egyháza elsőrendű feladatának tartotta a felekezeti oktatásnak az ügyét. Azt mondhatjuk, hogy a reformáció forradalmasította az oktatást, és ennek az örökösei a felekezeti protestáns iskolái, melyek szerte a Kárpát-medencében – Sárospataktól Gyulafehérvárig, Nagyenyedig, Sepsiszentgyörgyig, nem utolsó sorban Nagyváradig – megtalálhatók voltak abban az időben. Nagyváradon jött létre a reformáció idején a Schola Illustris, egyik legrangosabb korabeli iskolája egyházunknak. Hétfői egyetemi tanévnyitó beszédemben hasonlóképpen említettem a gyulafehérvári Collegium Academicumot, amely már a felsőoktatás irányába kereste az utat.
Amikor a Sulyok István Református Főiskolát – a Partiumi Keresztény Egyetem elődjét – létrehoztuk, akkor egyházkerületünk engedelmeskedett a hitvallási parancsnak, amelyik így szól (a Heidelbergi Kátéban olvasható), hogy az iskolák pedig fenntartassanak. Ezt a részt a kommunizmus idején kicenzúrázták a református egyház alapvető hittételeit tartalmazó katekizmusból… Ez a parancs jutott eszünkbe, amikor megalapítottuk iskoláinkat, gimnáziumainkat helyreállítottuk, és létrehoztuk a Sulyok István Református Főiskolát.
Hosszú ideje nem volt itt Nagyváradon református felsőoktatás, tehát nagyon merész lépés volt ezt a főiskolát létrehozni”. Tőkés szerint ez az egyetemalapítás, a magyar felsőoktatásért folytatott küzdelem egyszerre sikertörténet és kálvária. Jelezte: „A semmiből indultunk, nagyon sok küzdelem, csalódás, megaláztatás és eredmény áll mögötte. Az iskolarendszer helyreállításáról hadd ne szóljak részletesebben, vagy arról, hogy mennyit kellett harcolnunk épületeinkért. Tüntetéseket is rendeztünk például itt, Nagyváradon a Lorántffy-gimnáziumért. Ezt az épületet,a református püspöki palotát, ülősztrájkkal védelmeztük meg. Be akarták telepíteni a városi hatóságok a román ortodox teológiát, illetve a román állami egyetemet. Ezekkel a kísérletekkel szembeszálltunk, és íme használatunkban van egyházkerületünk volt székháza, amely mostantól az egyetem tulajdonába került. Erdélyi magyar történelmi egyházaink állandó értekezlete létrehozta 2000-ben a Sapientia Alapítványt, amely a maga során a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. A négy katolikus és négy protestáns – református, evangélikus, unitárius – püspökség által létrehozott alapítvány a fenntartója a mi egyetemünknek is. Mindez nagyon szépen hangzik, viszont ne felejtsük: távol álluk attól, hogy helyre tudtuk volna állítani magyar nyelvű oktatásunkat. Ötszáz körül volt a református középiskolák száma az államosítás, 1948 előtt. Körülbelül ugyanannyi katolikus tanintézetről beszélhetünk. Ezeknek csak a töredéke állt vissza. Mintegy húsz középiskolával rendelkeznek a történelmi egyházaink szerte Erdélyben, de ami különleges többlet, hogy létrejött a partiumi és az erdélyi magyar egyetem.” Kiemelte azt is: „Egy mellbevágó statisztikát olvastam a napokban. Eszerint 2016-ban magyarországi egyetemeken tanult: 2054 romániai állampolgár, 1907 szerbiai állampolgár, 1885 szlovákiai állampolgár és 1193 ukrajnai állampolgár. Ez mindösszesen 7039. Ennyi határon túli magyar ifjú testvérünk tanul Magyarországon – ami önmagában nem lenne rossz, de hogyha arra gondolunk, hogy ezeknek az ifjaknak a nagy része nem fog visszatérni szülőföldjére, és nem érjük el azt a célt, hogy saját nemzetüket odahaza, hazájukban, szülőföldjükön szolgálják, itt teljesedjen ki életük és jövőjük, akkor bizony ezt veszteségként kell elkönyvelnünk. A statisztikát tartalmazó írás címe: Elszívják a magyarországi egyetemek a határon túliakat. Nagy veszteségként könyvelhetjük el mindezt, még akkor is, ha szemben ezen adatokkal elmondhatjuk, hogy jelen pillanatban 766 ifjú tanul a partiumi egyetemen, 2318 ifjú tanul a Sapientia-egyetemen, Kárpátalján pedig, a beregszászi főiskolán a diákok száma 1224. Nem rendelkezem adatokkal arra nézve, hogy a kolozsvári Babeș–Bolyai egyetemen hány magyar fiatal tanul, de gondolom, hogy jó lenne, ha legalább annyi magyar ifjú tanulna odahaza, mint amennyien elmentek e célból Magyarországra.
Látnivaló, hogy nem rózsás a helyzet, tehát ezen ismeretek, körülmények összefüggésében igyekszünk szolgálni nemzetünk ügyét itt, Erdélyben és a Partiumban.” A konferencia résztvevői előadásokat hallgathattak meg a következő témakörökben: a reformáció nyelvi hatásai, református diákok Heidelbergben, a felekezeti identitás megjelenése a protestáns iskolai színjátszásban, a genfi zsoltárok magyar nyelve (kántori szolgálattal bemutatott előadás), A művészetfilozófus Fülep Lajos elfeledett írásai a református templomról, Fülep Lajos művészetfilozófiája, Berde Amália és Berde Mária, a Helikon jeles nőalakjai. erdon.ro