Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dóczy András
45 tétel
1995. augusztus 18.
Csíktapolcában, a temetőben aug. 10-én felavatták az első és második világháborúban elesettek márvány emlékművét, Dóczi András szobrászművész alkotását. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 18./
2000. június 14.
Millenniumi emlékparkot avattak Tusnádfürdőn, a városközpontban. Az impozáns keresztet Korodi Szabolcs műépítész tervezte és Dóczi András szobrász kivitelezte. Az idei év kettős jubileumára - az államalapító Szent István királlyá koronázásának ezredik évfordulójára és a kereszténység kétezredik születésnapjára emlékeztet két számjegy: 1000+2000, valamint a kőbe vésett örök üzenet: "A múltunk a reményünk, Krisztus a jövőnk". /Millenniumi emlékpark Tusnádfürdőn. = Népújság (Marosvásárhely), jún. 14./
2000. november 20.
"A királyhágómelléki reformátusok háromnapos /nov. 17-19/ millenniumi közgyűlését gazdag program jellemezte. Nov. 18-án húsz ifjú református lelkipásztor fogadalomtételével kezdődött közgyűlés. A lelkészavatást Tőkés László püspök végezte, aki megáldotta az ifjakat. Időközben megérkezett Németh Zsolt budapesti külügyi államtitkár, aki a magyar millenniumról tartott előadást. Kijelentette, hogy Magyarország EU-csatlakozását szomszédaikra és a határon túli magyarokra való tekintettel akarják megtenni. "A státustörvény mindenkit személyében köt Magyarországhoz" - mondta. Délután az Amerikai és az Ír Presbiteriánus Egyház, a Szlovákiai Református Egyház, valamint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület testvéregyházi szerződést kötött. Ezután kiosztották a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Pro Ecclesia és Pro Partium Díjait. Többek között az Illyés Közalapítvány, Hegedűs Lóránt püspök, a Pro Professione Alapítvány, Németh Zsolt államtitkár, Erdélyi Géza püspök, Berkesi Sándor tanár és karnagy, Eszenyeiné dr. Széles Mária, dr. Csapó I. József szenátor, Nemeskürty István professzor, Balogh Sándor esperes részesült elismerésben. A díjkiosztáson Tőkés László beszámolt a millenniumi közgyűlés döntéséről. kérdésessé vált, hogy az egyházkerület támogatja-e az elkövetkezőkben az RMDSZ-t. Két esetre utalt: az egyik egy Szilágy megyei iskolával kapcsolatos, ahol a magyar illetékesek nem az egyház, hanem a hatalom oldalára álltak; a másik a krassó-szörényi szenátorlista ügye, a névsort ugyanis az a lelkipásztor vezeti /Makay Botond/, aki 1989-ben a Securitatéval karöltve munkálkodott. Zárásként nov. 19-én előbb Millenniumi emékoszlopot avattak Nagyváradon, a hajdan Ezredévi emléktérként nevezett városrész egyik legszebb helyén. Az emlékoszlopot három székelyföldi művész készítette /Gergely István, Dóczi András és Bocskai Vince szobrászművészek/. A három méter magas andezittömb két részből áll, a Szent Korona körvonalait körbefogva, felső részén a Vörösmarty Szózatából kölcsönzött idézettel: "Él nemzet e hazán." Ezután a Teleki utcán Illyés Gyuláról elnevezett magyar könyvesboltot avattak. Nagy taps köszöntötte az édesapja nevét viselő könyvesbolt felavatására Váradra érkezett Illyés Máriát, aki az Illyés Közalapítvány elnökének, Halzl Józsefnek a társaságában vágta el a bolt piros-fehér-zöld avatószalagját. /Emlékoszlop és könyvesbolt a váradiaknak. = Bihari Napló (Nagyvárad), nov. 20./"
2002. augusztus 30.
"Bokor Tibor, az RMDSZ helyi szervezetének elnöke kifejtette: hamarosan új emlékművel gazdagodik Kézdivásárhely. Szeptember 13-án neves vendégek jelenlétében kerül sor az 1848-49-es forradalom és szabadságharc, az első és második világháború kézdivásárhelyi hősi halottai és áldozatai emlékművének felavatására. Az emlékmű létrehozásával a város lakóinak régi óhaja teljesül, hiszen korábban ilyen emlék állítására nem került sor. 1996-ban döntötték el, hogy felállítják az emlékművet. 1997. márciusában meghívásos pályázatot hirdettek, amelyre 9 szobrászművész (Baróthi Ádám, Bocskai Vincze, Bodó Levente, Dóczi András, Jecza Péter, Miholcsa József, Petrovics István, Vargha Mihály és Vetró András) küldött pályamunkát. A város lakói szavazatukkal Bocskai Vince tervét választották ki. Az induláshoz Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet, egykori külügyminiszter adományozott 700 USD-t, majd Tamás Sándor képviselő úr külföldi kapcsolatai és hathatós lobbizása eredményeképpen a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma 1,5 millió forinttal támogatta az elképzelést. A hiányzó összeg jó részét pedig a helyi tanács adta. /Interjú Bokor Tiborral, az RMDSZ helyi szervezetének elnökével. = Székely Hírmondó (Kézdivásárhely), aug. 30./"
2002. október 5.
"Okt. 4-én ünnepélyesen leleplezték a gyimesbükki vasútállomás tervező-építője, Pfaff Ferenc (1851-1913) főépítész emléktábláját. Dóczi András csíkszeredai képzőművész alkotása nem az állomás épületének, hanem a vele szemközti panzió falára került. Ugyanis nem sikerült megszerezni az emléktábla elhelyezéséhez szükséges engedélyt a hivatalosságoktól. /Kristó Tibor: Emléktáblát avattak Gyimesbükkön. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 5./"
2002. október 15.
"Bocskay Vince Kolozsváron, Képzőművészeti Főiskolán a szobrász-szakon végzett. 1974-ben haza, Szovátára kérte a rajztanári kinevezést. 1977-ben nyílt meg az első kiállítása Székelyudvarhelyen, majd egy évvel később Marosvásárhelyen. 1990-ben elkészítette első köztéri szobrát, amelyet anyagi okokból csak 1996-ban avattak fel a zágoni Mikes-kúria udvarán. 1992-ben Petőfi-mellszobrot készített. Marosvásárhelyen felavatták Bernády György szobrát. Ez volt Bocskay Vince első egész alakos köztéri szobra. 1996-ban Szovátán a világháborúk áldozatainak, Székelyudvarhelyen pedig a volt politikai foglyoknak állított emlékmű is az ő munkája. 1998-ban két egész alakos bronzszobrot készített: Gyulára báró altorjai Apor Vilmos vértanú püspöknek, valamint Sepsiszentgyörgyre gróf Mikó Imrének. 1999-ben megmintázta Patachich Ádám kalocsai érsek egész alakos szobrát, amelyet 2000 augusztusában avattak fel másik hat kalocsai érsek szobrának társaságában. 2000 őszén Gergely Istvánnal és Dóczi Andrással hármasban Nagyváradon az olaszi református templom kertjében millenniumi oszlopot állítottak, Tőkés László püspök felkérésére. 2001 augusztusában Felsőcsernátonban Bod Péter mellszobrát helyezte el a templomkertben, decemberben pedig Székelykeresztúron avatták az államalapítási emlékművet. Jelenleg Kézdivásárhelyre készít egy hősi emlékművet. A legújabb, hogy megnyerte a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborpályázatot. Az egész alakos szobrot a kolozsvári Szent Mihály-templom északnyugati oldalán fogják elhelyezni. Az 52 éves Bocskay Vince eddigi pályáját töretlennek látja. /Lakatos István: A kisplasztikáktól a köztéri szobrokig. Beszélgetés Bocskay Vince szobrászművésszel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 15./"
2005. március 4.
Az aradi Szabadság-szoborcsoport nincs még bekerítve, mint volt eredetileg. A hajdani oszlopok és a kovácsoltvas-kerítés eltűntek. A szoborcsoport talapzatának egy darabja is hiányzott, amit a restaurátorok a csíkszeredai Dóczy András szobrász-kőfaragótól rendeltek meg. Ugyancsak Dóczy vállalta a kerítés oszlopainak elkészítését is. /Ferencz Imre: Kiegészül az aradi vértanúk szobra. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 4./
2005. május 30.
A Don-kanyari áldozatok tiszteletére Marosvásárhelyen állított emlékmű avatásán Ábrám Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) Maros megyei elnöke ünnepi beszédében leszögezte: „ Immár nyugodt lelkiismerettel mondhatjuk el, hogy helyrehoztuk az elmúlt évtizedek kényszerű mulasztását, a doni áldozatok és családtagjaik szenvedéseinek agyonhallgatását, és távlatokat nyitottunk a nyilvános megemlékezéseknek.” A történelmi egyházak és egyes civil szervezetek 2002 februárjában hozták létre az emlékbizottságot, amely összeállította a Maros megyei áldozatok névsorát. A térségből 577 honvéd és munkaszolgálatos vesztette életét, tűnt el vagy sebesült meg a Don-kanyarnál. A római katolikus temető főbejáratához állított, Bocskay Vince, Sánta Csaba és Dóczy András által alkotott emlékművet elsőnek a házigazda Csató Béla római katolikus főesperes szentelte fel a református, unitárius, evangélikus egyházak és az izraelita hitközség képviselői követték. A résztvevők hiába várták az ortodox és a görög katolikus lelkészeket, ígéretük ellenére egyikük sem jelent meg az ünnepen. Pedig az 577 áldozatnak mindössze egyharmada volt magyar nemzetiségű. /Szucher Ervin: Túlélők és emlékezők. Felavatták a Don-kanyari áldozatok emlékművét. = Krónika (Kolozsvár), máj. 30./
2006. augusztus 19.
A Csíkszeredai Városnapok keretében augusztus 4-én, hosszas szünet után újra megnyitotta kapuit a Nagy Imre Képtár. A festőművész hagyatékának felhasználásával Szabó András főmuzeológus, a képtár vezetője rendezte újra a nagyszabású tárlatot, a megfelelően felújított épületben. A művész 1962-ben adományozta zsögödi házát és telkét Csíkszereda városának, itt nyílt meg 1973-ban a galéria, amely most mondhatni újjászületett. A bejáratnál Vetró Artúr szobrászművész Nagy Imréről készített mellszobra fogadja a látogatót. Nagy Imre halálának 30. évfordulóján megkoszorúzták a festőművész síremlékét, amelyet Dóczi András bronzból készült domborműve ékesít. /V. M.: Nagy Imre-emléknap. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 19./
2006. október 30.
Érmihályfalván és Nagyváradon is emléket állítottak az 1956-os magyar forradalomnak. Az érmihályfalvi koncepciós per 31 áldozatának emlékére készült Mihály Gábor budapesti szobrászművész alkotása, a halhatatlan lelket és a megújuló életet megtestesítő főnixmadár. „Megrázó események zajlottak idén október 23-án” – emelte ki Tőkés László Érmihályfalván, az emlékmű felavatása előtt elhangzó igehirdetésében. „Rombolások, rendőrállami intézkedések jellemezték e napot, és ugyanúgy csőcseléknek minősítették a zsarnoksággal szembeszegülőket, amint azt 1956-ban is tették” – mondta a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, feltéve a kérdést: a polgári köznyugalom nevében szabad-e a hatalomnak elfojtani az emberi jogokat és a lelkiismeretet. 1958-ban kivégzett Sass Kálmán emléktábláját. A szoboravatás után Székelyhídi Ágoston, az 1956-os Kárpát-medencei Emlékbizottság elnöke elmondta: 1956 a nemzeti függetlenség, az önrendelkezés forradalma volt, és üzenete az, hogy ezt a harcot ma a globalizált világban is folytatni kell. Nagyváradon a Réti református templomban október 29-én avattak emlékművet az ’56-os forradalom áldozatainak.  Tőkés László igehirdetése után Pálfy József, a gyülekezet lelkipásztora elmondta: azért vállalták fel az ’56-os emlékműállítást, mert templomuk felépítésének fél évszázadát is most ünnepelik. A templom udvarában felállított emlékművet, Gergely István kolozsvári és Dóczi András csíkszeredai szobrászművészek közös alkotását, a püspök és a templom lelkésze leplezték le. Tőkés László köszönetet mondott a magyar kormánynak azért az anyagi támogatásért, amellyel az érmihályfalvi és a nagyváradi emlékművek felállítását segítette. /1956-os emlékműavatás Érmihályfalván és Nagyváradon. = Krónika (Kolozsvár), okt. 30./
2007. június 22.
Dóczy András a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Kós András, Vetró Artur és Korondi Jenő tanárai irányításával végezte a szobrász szakot 1976-ban, ezt követően egy évig rajztanárként dolgozott Csíkszentsimonban, majd a tanulók házánál vezetett szobrászkört. 1983-tól szabadfoglalkozású, visszatért az apai örökséghez, a kőfaragás gyakorlásához. Mindez közeledést jelentett a szobrászat felé, ugyanis szobrok talapzatának elkészítéséhez, megtervezett műemlékek kivitelezéséhez egyre gyakrabban vették igénybe szobrászkollégák. A rendszerváltás után nyílt alkalom számára a monumentális munkák elkészítésére. A 2000-ben Nagyváradon felállított Millenniumi-emlékmű elkészítésénél méltó társa Bocskay Vincének és Gergely Istvánnak. A kézdivásárhelyi világháborús emlékművet Bocskayval és Sántha Csabával együtt állították fel. Az aradi szabadságszobor hiányzó kőoszlopait, darabjait is tőle rendelték meg. Az elmúlt évben két 1956-os emlékműnek a társszerzője: a nagyváradi emlékmű esetében Gergely István tervéhez társul kivitelezőként, Sepsiszentgyörgyön Varga Mihály és Sántha Csaba nevéhez adta a magáét, kivitelezőként. A kilencvenes években készült márványszobra a Monospetriben felállított Madonna-kompozíció, pályázaton pedig díjat nyert Márton Áron portréja. A június 23-án Csíkszentsimonban felállítandó Szent László király szobor teljesen az ő alkotása, a szobor és a talapzat is. Talapzatostól három méter magas a szobor. /Ferencz Imre: Szobor és talapzat. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 22./
2008. március 15.
Március 15-én avatják Gyergyóalfaluban a Petőfi-mellszobrot, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. A művész nem először álmodta köztérre a költő karizmatikus egyéniségét. Meghatározó szerepe van a szoborállításban Gál Mihálynak, a Vadárvácska alkotótábor létrehozójának. Két csíkszeredai közreműködő is van, Demeter Péter öntőmester és Dóczi András szobrászművész, a talapzat készítője. /A Költő újabb szobra. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 15./
2008. március 17.
Gyergyóalfaluban március 14-én kiállítást nyitott meg Kisné Portik Irén néprajzkutató. A 18–19. század osztrák–magyar hadseregének katonáiról, majd a székely határőrség szabadságharcban való részvételéről Parászka Géza hagyományőrző huszárkapitányt hallhatták meg. Fazakas Károly történelemtanár irányításával huszonnégy általános iskolás mérte össze tudását az eseményhez kapcsolódó ismeretekből. Nem maradt el a Földváry Károly Huszár-hagyományőrző Egyesület bemutatója sem. Este filmvetítés zárta a rendezvénysort. Március 15-én a helyi temetőben koszorúztak a szabadságharc tizenkét harcosának sírjánál, majd ünnepi szentmise következett. A zászlófelvonást követően is koszorúztak a 1848–49-es emlékműnél, valamint Mikó Mihály és Andrássy Antal emléktábláinál. Gyergyóalfaluban felavatták Petőfi mellszobrát, Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész alkotását. Az öntés Demeter Péter csíkszeredai öntőmester, a talapzat Dóczy András szobrászművész munkája. Az Alfalvi Fiatalokért Egyesület tagjai összeállította műsort hol napsütéses, hol hózáporral tarkított szeles időben tapsolták végig a résztvevők. /Bajna György: Gyergyóalfalu. Petőfi őrnagy előtt tisztelegve. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 17./
2008. május 5.
Szovátán a római katolikus templom kertjében május 4-én felavatták Márton Áron püspök mellszobrát, Bocskay Vince szobrászművész alkotását. Az avatáson részt vett dr. Jakubinyi György érsek is, aki az ünnepi szentmisét celebrálta. Beszélt kiemelkedő elődje nagyságáról. Péter Ferenc, Szováta polgármestere meggyőződése, hogy a püspök ma is munkára buzdít, összefogásra szólít. Non recuso laborem – Nem vonakodom a munkától – olvasható a szobor talapzatán Márton Áron közismert jelszava. A szobrot Sánta Csaba és csapata öntötte bronzba, a mellszoborhoz méltó talapzatot a csíkszeredai szobrász, Dóczy András készített. /N. M. K. : Márton Áron-mellszobor Szovátán. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 5./
2008. május 26.
Május 25-én az aradi magyarság régi vágya teljesült: ismét köztéri szobrot kapott, felállították Fábián Gábor szobrát. Fábián Gábor (1795–1877), az arad-belvárosi református egyházközség templomépítő főgondnoka, író, műfordító, országgyűlési képviselő, a Magyar Tudományos Akadémia tagja volt. Egyházi énekek és szavalatok hangzottak el, valamint röviden ismertették Fábián Gábor rendkívül gazdag életútját és -művét, amely az egyházin kívül értékes közéleti, irodalmi és tudományos munkásságot is tartalmazott. A mostani szoborállítás igazi erkölcsi jóvátétel, hangsúlyozta Baracsi Levente, ugyanis az aradi Kölcsey Egyesület 1885-ben emléktáblát, 1912-ben pedig mellszobrot állított Fábián Gábornak, azonban az impériumváltáskor mindkettőt eltávolították. A Fábián-kultusz 1990 után folytatódhatott, ekkor azonban még megakadályozták emléktábla elhelyezését egykori lakóházán, majd születésének 200. évfordulóján ez megtörtént a református templom előcsarnokában. Az aradi Kocsis Rudolf szobrászművész készítette el a mellszobrot. A talapzat Dóczi András csíkszeredai kőfaragó munkája. /Kiss Károly: Felavatták Fábián Gábor mellszobrát. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 26./
2008. július 31.
A Vadárvácska Képzőművészeti Alkotótábor művészei a Gyergyóalfalura hagyományozott műtárgyaikkal mondanak köszönetet a helyi támogatóknak a tíznapos gondtalan alkotás lehetőségéért. Márton Árpád festőművész az augusztus 3-áig tartó, tíznapos Vadárvácska Képzőművészeti Alkotótábor mentora. A Gyergyóalfaluhoz tartozó Borzonttól néhány kilométerre, a Vadárvácska erdei szálláson immár negyedik alkalommal táboroznak Erdély neves képzőművészei. A július végi táborok ötlete Gál Mihály vállalkozótól ered, aki saját erdei szállását ajánlotta fel az ideérkező művészeknek. A Vadárvácskában táborozó alkotók költségeinek egy részét Gyergyóalfalu önkormányzata és a Sövér Elek Alapítvány, illetve magánvállalkozók fedezik. Évről évre gyarapodnak az itt táborozó neves alkotók készítette műtárgyak, amelyekből állandó tárlat nyílt Gyergyóalfalu egyik galériájában, az elmúlt két évben pedig több kültéri szobrot is lelepleztek a község terein. Itt láthatók többek között Bálint Károly marosvásárhelyi szobrászművész Sövér Eleket és Petőfi Sándort mintázó szobrai, a galériának is otthont adó kultúrház előtt pedig az alfalvi származású Kiss Levente szobrászművész faszobrai. A gyergyóalfalvi származású, Marosvásárhelyen élő Sajgó Ilona textilművész minden évben hazatér ide. Csutak Levente brassói grafikus kiemelkedő történelmi egyéniségeket ábrázoló tusrajzban állított emléket a reneszánsz évének. A kézdivásárhelyi Vetró András szobrász az esti szakmai beszélgetések fontosságára hívta fel a figyelmet. „Idén az egyházi személyiségeknek szeretnénk emléket állítani, ezért felkértük a táborozó szobrászainkat, hogy őket mintázzák meg” – magyarázta Gál Mihály. A tervek szerint a borzonti Szent István-búcsúkor leplezik le Vetró András Gál Tamás plébánost megörökítő domborművét, később Miholcsa József Horváth Károly plébánost ábrázoló alkotását és Sárpátki Zoltán Smihali József plébánosnak emléket állító munkáját is felavatják. Márton Áron püspök szobrát pedig a csíkszeredai Dóczi András készíti el a katolikus templom számára. /Jánossy Alíz: Az értékteremtés a cél. = Krónika (Kolozsvár), júl. 31./
2008. augusztus 1.
Emléktábla-avatással kezdődtek július 31-én a Csíkszeredai Városnapok. A magyar főkonzulátus épületén leplezték le dr. Pál Gábor emléktábláját, és ezzel adósságot rótt le a város, továbbá elégtételt kapott az egykor köztiszteletben álló, de politikai megaláztatásokat megélt közéleti személyiség. A múltba való visszatekintés, az előttünk járt személyiségek és megvalósításaik számbavételének fontosságát hangsúlyozta Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere. Pál Gábor egykori házán felavatták a Dóczy András által készített márványtáblát és Sárpátky Zoltán domborművét. A polgármester ígéretet tett, hogy ez év októberében, dr. Pál Gábor halálának negyvenedik évfordulóján az egykori Gyakorlótér, mai Tudor Vladimirescu utcát róla fogják elnevezni. Az ünnepségen Hajdú Gábor ügyvéd, volt szenátor, a Csíki Magánjavak visszaszerzéséért küzdő közéleti személyiség idézte fel nagy elődjének alakját. Pál Gábor személyisége a következetes kitartás, a nép iránti elkötelezettség példaképe – mondotta. Pál Gábor az Országos Magyar Párt keretében küzdött a kisebbségbe szorult magyarságért, valamint a Csíki Magánjavak visszaszerzéséért. Azóta Pál Gábornak igazságot szolgáltattak, de a Csíki Magánjavak nem nyert igazságszolgáltatást a mai napig sem – emlékeztetett Hajdú Gábor. Apor Csaba elmondta, elégtételt jelent a családnak a mostani megemlékezés, szeretnék nagyapjuk szellemi hagyatékát kiadni. /Takács Éva: Csíkszeredai Városnapok – Dr. Pál Gábor emléke előtt tisztelegtek. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 1./
2008. augusztus 14.
A budapesti Határtalanul Alapítvány, a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány, a gyergyókilyénfalvi római katolikus plébánia és Gyergyóújfalu község önkormányzata Kilyénfalva szülötte, dr. Jakab Antal, néhai gyulafehérvári megyéspüspök születése századik évfordulójának méltó megünneplését tervezi 2009. március 13-án. A megemlékezés a századik születési évforduló előestéjén, 2009. március 12-én egy összmagyar, zártkörű sajtókonferenciával kezdődik. Március 13-án, a gyergyókilyénfalvi templomkertben leleplezik Jakab Antal mellszobrát, Dóczi András szobrászművész alkotását, majd megnyitják a Jakab Antal-emlékkiállítást, este pedig bemutatják a Jakab püspök életéről szóló könyvet, a budapesti Kairosz Kiadó kiadványát. Szívesen fogadják mindazok támogatását, akik készülő mellszobor költségeihez szeretnének hozzájárulni. /Közlemény. = Hargita Népe (Csíkszereda), aug. 14./
2008. október 4.
Bocskay Vince szobrászművészről írta pályatársa, Márton Árpád: „Évtizedeken át szellemi nagyjainkat egy rendszer megtagadta, tiltotta, elhallgatta. Most az idő, a korigény újra kiszólította a feledésből, és Bocskay Vince által kiléptek a terekre méltóságukban és a forma hiteles tisztaságában. ” Alkotóművészetét mérlegelve felezővonalat húzható a pálya közepén. Művészi ténykedése első felét a kisplasztikák uralják, a másodikat az emlékszobrászat, a térszobrok dominálják – írta az 1949. december 16-án Szovátán született, jelenleg is ott élő művészről monográfusa, Nagy Miklós Kund. /Nagy Miklós Kund: Bocskay Vince. Műterem sorozat. Pallas Akadémia Kiadó, Csíkszereda, 2008/ Bocskay Vince Kolozsváron az akadémián szerzett oklevelet 1974-ben, majd hazatért szülővárosába. Rajztanárkodott, pedagógiai tevékenysége hasznosan egészíti ki szobrászatát. Szülővárosában ma már művésztelep működik; Kusztos Endre, Bocskay Vince, Kuti Dénes, Sánta Csaba, Siklódi Zsolt, Kuti Botond és t más alkotó együttműködése révén példásan valósult meg a különböző nemzedékek kézfogása. 1990 után közel húsz monumentális munkát fejezett be, volt év, amikor kettőt is avattak. Szovátán Nicolae Balcescu (1991) és Petőfi Sándor (1992) mellszobrát és a két világháború hősei emlékművét készítette el, a Petőfi-mellszobor párját a testvérvárosban, Százhalombattán is felállították. Első egész alakos munkája dr. Bernády György bronzszobra Marosvásárhelyen (1994). További köztéri alkotásai (2006-ig): a háborús hősök emlékműve Szovátán (1996), a politikai foglyok emlékműve Székelyudvarhelyen (1996), Mikes Kelemen mellszobra Zágonban (1997), Apor Vilmos püspök egész alakos szobra Gyulán (1998), gróf Mikó Imre egész alakos szobra Sepsiszentgyörgyön (1998), millenniumi emlékoszlop Nagyváradon (2000, közösen Gergely Istvánnal és Dóczy Andrással), Patachich Ádám érsek egész alakos szobra Kalocsán (2000), Bod Péter mellszobra Felsőcsernátonban (2001), az 1848-as forradalom és szabadságharc és a két világháború hőseinek emlékműve Kézdivásárhelyen (2002), a Don-kanyarban elpusztult hősök emlékműve Marosvásárhelyen (2005), Márton Áron püspök egész alakos szobra (Budapesten várja, hogy elhozzák és felavatása után a kolozsvári Szent Mihály-templom főbejáratánál fogadja a betérőket), az 1956-os elítéltek emlékműve a kolozsvári Református Teológián (2006). /B. D. : Bocskay Vince emberarcú szobrászata. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 4./
2009. március 16.
Jakab Antal megyéspüspökre emlékeztek Gyergyókilyénfalván a március 12-én és 13-án a gyergyóújfalusi önkormányzat, a budapesti Határtalanul Alapítvány és a gyergyócsomafalvi Borsos Miklós Művészetéért Alapítvány által rendezett emlékkonferencián, amellyel Jakab Antal születésének 100. évfordulóját ünnepelték. „Írni kell a nagy személyiségekről, amelyekre a jövőnek, a történelemnek nagy szüksége van”, fogalmazott Vencser László római katolikus lelkész, volt teológiai tanár, amikor bemutatták Varga Gabriellával írt Megalkuvás nélkül – Száz éve született Jakab Antal /Kairosz, Budapest/ című munkájukat. Varga Gabriella hangsúlyozta, a bemutatón maga mellett tudhatja azokat, akiknek köszönhetően a könyv létrejöhetett: Kolumbán Csilla hitoktatót, Jakab Antal életművének kutatóját, Vencser László professzor/kanonokot és Tempfli Imre teológus/történészt. /Barabás Cs. Márti: Száz év, megalkuvás nélkül. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./ Március 13-án Gyergyókilyénfalván leleplezték a falu nagy fiának, a száz esztendővel ezelőtt született Jakab Antal püspöknek, Márton Áron püspök utódjának a szobrát a templomkertben, Dóczi András csíkszeredai szobrászművész alkotását. Amikor Márton Áron püspököt bebörtönözték, a Vatikán a gyulafehérvári egyházmegye első titkos ordináriusává, azaz püspök-helyettesévé nevezte ki Jakab Antalt. Számos paptársával együtt 1951-ben őt is letartóztatták, tizenhárom esztendőt raboskodott. 1964-es szabadulása után egyházjogi és erkölcsteológiai tanári katedráját csak 1968-tól nyerhette vissza. Jakab Antal 1980 és 1990 között megyéspüspökként vezette a gyulafehérvári egyházmegyét. Az ő ideje alatt épült fel – a romániai diktatúra vallás- és magyarellenességét figyelembe véve mondhatni csodaszámba menő módon – néhány új katolikus templom Gyimesbükkön, Tusnádfürdőn, Maroskeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Kézdialmáson, Kézdivásárhelyen és másutt. /Székedi Ferenc: Négy tételben az egységről. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 16./
2009. szeptember 7.
Tamási Áron szülőfaluja szeptember 6-án, vasárnap újabb köztéri műalkotással gazdagodott. Farkaslakán a marosvásárhelyi szobrászművész, Hunyadi László készítette mellszobor hosszabb ideje várt arra, hogy nemes anyagba öntve tisztelegjen nagy írónk emléke előtt. Most sikerült a gipszváltozat bronzba nemesíteni. A kőtalapzat a csíkszeredai szobrász, Dóczi András munkája. A szobrot Tamási Áron egykori iskolájának udvarán állították fel. /Tamási Áron-mellszobor Farkaslakán. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 8./ „És rátok bízom az itt maradó kincseket: a virágot csókoló madarat, a szántó-vető embert és a Küküllőbe hullott három csillagot” – ezt a Tamási-idézetet vésték bele annak az íróról készült mellszobornak a talapzatába, amelyet szeptember 6-án lepleztek le Farkaslakán. A jelenlevőkhöz szólt a mellszobor felállításának egyik lelkes szorgalmazója és támogatója, dr. Sipos Lajos, az ELTE Bölcsésztudományi Karának nyugalmazott professzora, a Magyar Irodalomtörténeti Társaság elnöke is. /Lázár Emese: Tamási-mellszobrot avattak. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 7./
2009. október 24.
Október 23-án a kézdivásárhelyi Református Kollégium tanárai és tanulói megkoszorúzták a református temetőben álló ‘56-os kopjafát, melyet a Szoboszlay-kirakatper áldozatai emlékére állítottak 1996-ban. Délután a Függetlenség utca előtti kis parkba vonultak, a céhes város önkormányzata, a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete és az Erdélyi ‘56-os Bajtársi Társaság által a felső-háromszéki mártíroknak állított emlékműhöz. A kétfelé hasított női fejet ábrázoló szobor Vetró András munkája, talapzatát Dóczy András csíkszeredai szobrász készítette. Rácz Károly polgármester mondott ünnepi beszédet, méltatta az ‘56-os hősök tetteit. Dr. Balázs Ádám, a bukaresti magyar nagykövetség sajtó- és kulturális attaséja a magyar forradalomhoz és szabadságharchoz kapcsolódó emlékeit elevenítette fel, az erdélyi események méltatására is kitérve. A szobrot Rácz Károly polgármester és dr. Kiss Tamás, a magyarországi Volt Politikai Foglyok Országos Szövetségének alelnöke leplezte le. /Iochom István: Emlékmű a kézdiszéki ‘56-os mártíroknak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 24./
2010. október 6.
Márton Áron szobrát avatják Fenyéden
Fenyéd megszépített temetőkerti domboldalában Márton Áron püspök szobrát avatják vasárnap, majd a templomban kiállításra kerül az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmása, és a felújított orgona is megszólal. A szoboravató ünnepség tíz órakor szentmisével kezdődik.
Megszépült az utóbbi időszakban a fenyédi templomhoz, illetve temetőkerthez vezető útszakasz és domboldal. Mint Bokor Botond polgármester a helyszínen magyarázta, helyi forrásokból és Hargita Megye Tanácsa, illetve három helyi vállalkozó támogatásával a meredek útszakaszt kockakővel rakták ki, pattintott kőből járdát készítettek, a domb tövében a ravatalozóba érkezők számára autóparkolót alakítottak ki, illetve a temetőkapu mellett bal oldalt zászlórudakat állítottak fel, jobb oldalt pedig kiképezték azt a helyet, ahol Márton Áron püspök szobra fog állni. „A szoborral együtt egy közel 300 000 lejes beruházásról beszélhetünk, melyet folytatni szeretnénk” – említette a polgármester, aki arra a kérdésünkre, hogy miért épp Márton Áron szobra mellett döntöttek, a következőket válaszolta: „A történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen nagyapám testvérét Márton Áron szentelte pappá. Sokat olvasgattam róla, tanulmányoztam az életét, és úgy érzem, ő volt a 20. század leghűségesebb magyar, székely embere” – mondta a polgármester, majd azzal folytatta, hogy nagyon beszédes számára a püspök „Nem vonakodom a munkától…” kezdetű, választott jelmondata, melyet életprogrammá is tett. „Bár a kommunista hatalom megpróbálta elhallgattatni, semmilyen veszéllyel nem törődött, kiállt az erdélyi magyarok és a magyarországi románok mellett, sőt a zsidóság elhurcoltatása ellen is küzdött” – magyarázta Bokor. A vasárnap felállításra kerülő szobor Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész alkotása, az andezit talapzatot Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette, a szobor kiöntését pedig Lázár Imre székelyudvarhelyi műhelye kapta feladatul.
A szoboravató ünnepség tíz órakor szentmisével kezdődik. Az ünnep keretén belül egy rendhagyó, zászlós pillanatra is számítani lehet. A település 1942-ben Budapestről kapott egy három méter magas országzászlót. A kommunizmus évei alatt a zászlót „eltüntették”, szétvágták. „Sikerült találnom egy katonaújságban képet a zászlóról, így Brassóban egy zászlókészítőnél meg is rendeltük. Ez a templom falán fog díszelegni, illetve egy repró változata a bejáratnál található zászlórúdra kerül” – részletezte a polgármester, aki azt is említette, hogy a templom orgonája hosszú időn keresztül nem szólalt meg. Ezt is sikerült restauráltatniuk, így a vasárnapi ünnepség során orgonaszentelésre is sor kerül.
Máthé László Ferenc
www.honline.ro, Erdély.ma
2010. október 8.
Szobor Márton Áronnak
Márton Áron erdélyi római katolikus püspök szobrát avatják fel vasárnap a Székelyudvarhely melletti Fenyéd község nemrégiben megszépített templomkertjében. Az ünnepség keretében kiállítják az 1942-ben Budapestről kapott országzászló hasonmását is, és megszólal a felújított orgona is
Non recuso laborem”, azaz nem futamodom meg a munkától – Márton Áron, az erdélyi magyarság 20. századi történelmének kiemelkedő alakja ezt a gondolatot választotta jelmondatául, és éppen ezen gondolat miatt döntöttek a fenyédi elöljárók úgy, hogy a csíkszentdomokosi születésű püspök szobrát állítják fel a templomkertben – mesélte a Krónikának Bokor Botond, a község polgármestere, de mint kiderült, a történetnek családi vonatkozásai is vannak, hiszen Bokor nagyapjának testvérét maga Márton Áron szentelte pappá.
Az alkotást Vetró András kézdivásárhelyi szobrászművész, a hozzá illő andezittalapzatot pedig Dóczy András csíkszeredai szobrászművész készítette el – tudtuk meg a polgármestertől. Az emlékmű avatóünnepségére közméltóságokat, parlamentereket is várnak, meghívták a magyar Országgyűlés elnökét is, az avató szentmisét pedig Tamás József püspök celebrálja.
Ezzel egy időben két másik fontos esemény szem- és fültanúi lehetnek majd a jelenlévők, a templom falára helyezik annak a három méter magas országzászlónak az újra elkészített változatát, amelyet a település 1942-ben kapott Budapestről, és amelyet a kommunizmus évei alatt feltehetően szétvágtak és eltüntettek. „Egy katonaújságban találtam képet a zászlóról, és az alapján sikerült egy brassói zászlókészítőnél megrendelnünk” – részletezte az elöljáró. A harmadik kiemelkedő esemény az lesz, hogy végre megszólal a hosszú ideig hallgató orgona is, amit szintén nemrégiben sikerült felújítani.
A polgármester elmondta, a szoborral együtt egy közel 300 ezer lejes beruházásról van szó, amelyet a helyi önkormányzat, Hargita megye tanácsa és helyi vállalkozók is támogatnak. A szoboravató ünnepség vasárnap 10 órakor szentmisével kezdődik, amelynek keretében orgonaszentelésre is sor kerül.
Ebben az időszakban nem ez az egyetlen esemény, amellyel a 30 évvel ezelőtt elhunyt püspök emléke előtt tisztelegnek a hívek. Szülőfalujában, a Hargita megyei Csíkszentdomokoson október 16-án Márton Áron-múzeumot avatnak. Az egyenességéről, akaraterejéről ismert egyházi elöljárónak idén Kolozsváron állítottak szobrot, az emlékművet februárban szentelték fel abból az alkalomból, hogy 70 éve az itteni Szent Mihály-templomban szentelték pappá.
Dénes Emese, Krónika (Kolozsvár)
2011. október 1.
Sütő-mellszobor Sopronban
Előzetest már közöltünk a szeptember 30-i soproni szoboravatásról. A tegnap délutáni, esti eseményről, amelyen írók, irodalomtörténészek, színészek, dalosok és a szoborállítást lehetővé tevő közéleti személyiségek idézték fel az öt éve elhunyt Kossuth- és Herder-díjas író személyiségét, életművét, a jövő héten helyszíni tudósításban számolunk be.
Ma viszont be tudjuk mutatni olvasóinknak Sütő András bronz szobormását, Bocskay Vince alkotását, amelynek reprodukcióját a szovátai művész még elutazása előtt küldte el szerkesztőségünknek.
Bocskayt a Soproni Erdélyi Kör és a Soproni Kálvin Kör kérte fel a mellszobor, illetve a Leghűségesebb Város Deák terére helyezett emlékmű elkészítésére. Mint minden portré megmintázása, ez is szép, de nehéz feladat volt. Annál is inkább, mivel olyan kortárs személyiségről van szó, akit nagyon sokan ismertek, és akiről mindenki kialakított magában egy sajátos arcot, amit őriz valahol legbelül. Sokakban a marosvásárhelyi író idősödő vonásai rögzültek, arra a köztiszteletnek örvendő közéleti emberre emlékeznek, aki bátran kiállt a magyarságért, és emiatt élete utolsó két évtizedében sokat is szenvedett. A szobrász a fiatalabb kori egyéniséget örökítette meg, Sütő Andrásnak azt az arcát, amilyennek a 70-es évek elején ismerhettük, amikor egyik főművét, az irodalomtörténeti jelentőségű Anyám könnyű álmot ígér című nagy sikerű könyvét írta meg. Ötnegyedes méretű a bronzalkotás, a szintén szovátai Sánta Csaba szobrászművész öntőműhelyében öltött végleges formát. 1,70 méteres kőtalapzatra került. Mint Bocskaynak már annyi előző fontos műve esetében, most is csíkszeredai szobrászkollégája, Dóczy András faragta ki a talapzatot. Sopronban természetesen illő teret is kialakítottak az új alkotásnak. A későbbiekben erről is közlünk majd fényképfelvételt.
(nk)
Népújság (Marosvásárhely)
2012. július 26.
Ha Csíkszeredában a Kossuth Lajos utcában járunk, a Temesvári út sarkához közeledve egy tömbház falán láthatjuk a város híres szülöttének, a neves társadalomkutató Venczel Józsefnek a domborműves emléktábláját. Az 1993-ban felavatott plakett alkotója nem más, mint a kézdivásárhelyi Vetró András szobrászművész, akinek évtizedek óta szívügye történelmi nagyjaink megmintázása. Vetró András munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. Kovács Árpád írása.
Vetró András történelmi nagyjai
Vetró András kézdivásárhelyi szobrász munkásságának egyik fontos szeletét képezi az emlékszobrászat, történelmi nagyjainknak a megmintázása, melyre az 1989 után bekövetkezett társadalmi változások adtak lehetőséget. A szabadság iránti vágy, a remény egy új kezdetre elő- ször az 1848–49-es forradalom és szabadságharc szellemiségének, a szabadságharc meghatározó alakjainak tiszteletében fogalmazódott meg, elsősorban azoknak a megrendeléseknek köszönhetően, amelyeket a 90-es évek elejétől Vetró András Beregszásztól kezdve, Lendván, Komáromon át a székelyföldi városokig kapott. Vetró felszabadultan, felkészülten, nagy kedvvel, sőt elszántan látott hozzá a felgyülemlett adósság törlesztéséhez. Gróf Széchenyi István domborműves emléktábláját Beregszászon 1991. október 5-én avatták fel, két évre rá pedig Révkomáromban a városháza előtti téren. Az 1848-as Habsburg-ellenes harcnak Háromszéken is erős történeti hagyományai vannak. Vetró 1993-ban alkotja meg első nagyobb szabású helytörténeti emlékművét Kézdivásárhelyen – Gábor Áron segédjének – Turóczi Mózes öntőmester mellszobrát a róla elnevezett téren, majd ezt követi Kossuth Lajos, Bem József, Petőfi Sándor szobra. A köztéri művek meghatározó hányada regionális érvényességgel bír. Háromszék nagyjainak állít emléket a Tuzson János honvédőrnagyról, Nagy Mózesről, Bod Péterről, Mikes Kelemenről, Kőrösi Csoma Sándorról és Csereyné Zathureczky Emíliáról mintázott szobraival. Vetró a mintázás előtt szorgalmasan kutat, dokumentál, a fennmaradt leírásokból, történetekből, töredékekből kiindulva jut el a sajátos megfogalmazás egyszerre újszerű, ugyanakkor hiteles és expresszív kifejezéséig. Az arcvonásokat élesen, széles mozdulatokkal, de plasztikusan mintázza, a kiemelkedő részeket domborzatszerűen fűzi egybe – írja róla Banner Zoltán. Csereyné Zathureczky Emília domborműves emléktábláját először az imecsfalvi Csereykúria falán helyezték el, majd 2000-ben a Székely Mikó Kollégium falára került Vetró András második domborműve a múzeumalapítóról. A szobrász, Csereyné arcmásának elkészítésekor egyaránt figyelembe vette a fennmaradt fényképeket és a Gyárfás Jenő által megfestett portrét. Néhány esetben azonban nem állt rendelkezésére megfelelő képi dokumentum, ekkor sokkal szabadabban, még inkább egyéniesítve volt képes megalkotni a megrendelt portrét. Jó példa erre a Kovásznai Képtárban lévő Kőrösi Csoma Sándor gipsz dombormű, amelyen elszánt küldetéstudattal, erős elhatározással, aszkétikusan sovány testtel ül Csoma Sándor – Banner Zoltán szavaival „a tibeti cella ridegségében”. A kantai iskolaépítő Nagy Mózesről nem maradt fenn képi ábrázolás, Vetró benne a tenniakaró, közösségét biztató papot mintázta meg – olvashatjuk Sántha Imre Géza tollából, aki téglát vet „eszméiből, hogy falat emelhessen a tudatnak és a léleknek” – írja erről a szoborról Banner Zoltán. Azt gondolnánk, Petőfi Sándor senkivel össze nem téveszthető, emblematikus figura. Vetrót az ő portréjánál éppen az érdekli, hogyan lehet ezt a mindenki által ismert arcot úgy megmintázni, hogy másként, esetleg újszerűen hasson? A köztudatba bevésődött – hagyományossá vált – vonásokat nem másolni akarja, hanem a költőt igyekszik megismerni. Olvasva verseit egyre inkább egy kissé szomorkás, önmarcangoló Petőfi rajzolódik ki előtte.
Nem egy szépfiú. Vetró portrészobrairól Banner Zoltán találóan jegyzi meg, hogy „[...] karakterhűek, a meglévő-megszerezhető forrásokhoz mérten hitelesek, kelletüknél nem klasszicizálóbbak, sőt mintázásukban [...] modern egyszerűsítésre törekszik, ami nem a történelmi, hanem a jelen idő illúziójában részesíti a szemlélőt. Ugyanakkor abban sem tagadja meg önmagát, ahogyan bizonyos részletek (haj, bajusz, szakáll, viseleti elemek stb.) megformálásában ízesen, élvezettel, kedvesen eljátszik az anyagszerűség érzékeltetésével.” Történelmünk nagyjait tehát Vetró András nemcsak monumentális térszobrokkal, hanem a kisplasztika műfajában is szemléletesen képes felsorakoztatni. Egyik utolsó bronz plakettsorozatát az aradi vértanúk tiszteletére készítette, melyet 2009. október 6-án a tizenhárom honvédtiszt kivégzésének 160. évfordulója alkalmával mutattak be a kézdivásárhelyi Céhtörténeti Múzeumban. A történelmi személyiségek különböző műfajokban megmintázott portréi mellett Vetró András 1995-ben elkészítette a magyar jakobinusok emléktábláját, amelyet a Sepsiszentgyörgy központjában lévő Beör-palota északi falán helyeztek el. Eredményesen kivette részét az emlékművek elkészítésében is. Dóczy András csíkszeredai szobrásszal a Volt Politikai Foglyok Háromszéki Szervezete, az Erdélyi ’56-os Bajtársi Társaság és Kézdivásárhely önkormányzata felkérésére 2009-ben alkotta meg az 1956-os emlékművet, amelyet a forradalom és szabadságharc felső- háromszéki mártírjai, a meghurcoltak tiszteletére állítottak fel a kézdivásárhelyi Függetlenség úton – írja Sántha Imre Géza. A Magyarországon lévő 1956-os emlékművek között számosat ismerünk, amelyek a hagyományos formanyelvet követik, van amelyen a szabadságot megtestesítő női alak lendületesen vezeti előre híveit, láthatunk elesett hősöket, lyukas zászlókat, kopjafákat, nonfiguratív kompozíciókat, de vannak egészen puritánnak ható, lényegre törő, egyszerű alkotások is, például Szigetszentmiklóson, ahol egy földhalomra helyezett bronz utazóbőrönd szimbolizálja a forradalmat követő megtorlást. Vetró András alkotását szemlélve elsősorban az expresszivitás, az erős kifejezőerő jut eszünkbe, az az érzésünk, hogy ez a szobor nem illeszkedik a már ismert emlékművek formanyelvéhez, de a magas posztamensre helyezett fiatal leány hasított feje láttán érezzük azt a szimbolikus töltetet, ami a forradalom áldozatainak sorsában közös. Életrajzi adatok Vetró András 1948. október 14-én született Temesváron; 1973-ban végzett a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola szobrászati szakán. Tanárai: Löwith Egon szobrászművész, Bretter György filozófus, Földes László esztéta és édesapja, Vetró Artúr, akitől tehetségét és szobrászati alapismereteit kapta. A főiskola elvégzése után a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Líceumba kérte kinevezését, ahol azóta mintázást, rajzot és művészettörténetet tanít. 1973-tól a Romániai Képzőművészek Szövetsége sepsiszentgyörgyi fiókjának tagjaként rendszeresen vesz részt minden évben a megyei tárlaton. 1974-ben vette feleségül Vetró Bodoni Zsuzsa grafikus- és festőművészt. Kisebbik fia, Vetró Bodoni Barnabás kortárs művészettel foglalkozik Sepsiszentgyörgyön, nagyobbik fia, Vetró Bodoni Sebestyén András Brassóban rajzot és művészettörténetet tanít. Pedagógiai és alkotói munkássága mellett szerepet vállalt Kézdivásárhely és Felső-Háromszék közéletében is: a Nagy Mózes Közművelődési Egyesület elnöke, a Múzeumbarátok Egyesületének alelnöke, a 15. (Második) Székely Határőr Gyalogezred századosa. Tagja az 1994-ben újraalakult Barabás Miklós Céhnek, valamint a Romániai Magyar Rajzpedagógusok Egyesületének. Több ízben volt egyéni kiállítása Kézdivásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Brassóban, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Kolozsváron. Emellett Kovásznán, Bukarestben, Magyarországon, valamint Franciaországban és Svájcban is szerepeltek munkái önálló tárlat keretében. Összesen több mint száz csoportos kiállításon vett részt szobraival itthon és külföldön.
Felhasznált irodalom:
Szücs György: Vargha Mihály. Sepsiszentgyörgy–Csíkszereda, 2010, Székely Nemzeti Múzeum–Pallas-Akadémia Könyvkiadó.
Banner Zoltán: Vetró András. Csíkszereda, 2007, Pallas Akadémia Könyvkiadó.
Sántha Imre Géza: Nagy Mózes. In: http://www.szoborlap. hu/13819_nagy_mozes_kezdivasarhely_vetro_andras_2010. html
Uő: 1956-os emlékmű. In: http://szoborlap.hu/13892_1956_ os_emlekmu_kezdivasarhely_vetro_andras_2009.html
Uő: Venczel József emléktábla. In: http://szoborlap.hu/15938_ venczel_jozsef_emlektabla_csikszereda_vetro_andras_1993.html
Hargita Népe (Csíkszereda)
2012. szeptember 24.
Rhédey Claudia-szobor Erdőszentgyörgyön
Rhédey Claudia szeretett itt élni, és otthonának tekintette településünket. Számára ez a hely volt a világ közepe, és itt érezte otthon magát, kérésére ide hozták haza és temették el, erdőszentgyörgyiként. Szülőföldszeretete példaértékű a mai ember számára – emlékezett Csibi Attila, Erdőszentgyörgy polgármestere a kisváros neves szülöttjére, Rhédey Claudiára, akinek mellszobrát szeptember 23-án ünnepélyes keretek között avatták fel. II. Erzsébet angol királynő szépanyjának a szobra a felújítás alatt álló Rhédey-kastély szomszédságában kapott helyet.
A szoboravatással egybekötött ünnepségre Rhédey Claudia születésének 200. évfordulója adott alkalmat, az erdőszentgyörgyiek így kívántak tisztelegni a város neves szülöttje, büszkesége előtt, akinek a neve mára a kisváros brandjévé vált. Az istentiszteletet követő ünnepségen Hegyi László, a szoborállítást kezdeményező Bodor Péter Művelődési Egyesület alelnöke ennek történetét foglalta össze. – E szobor Erdőszentgyörgy első köztéri szobra, felállítása már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. Elkészült gipszből Claudia mellszobra, amely éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette. Az emlékszoba megszűnésekor átkerült a Rhédey-kastélyba, majd a kastély restaurálási munkálatainak a kezdetekor az iskola új épületébe. 2009-ben az erdőszent-györgyiek tudatában újra felelevenedett a Rhédey-kultusz, elkezdődik a folyamat, aminek a célja a Rhédey-brand kialakítása és népszerűsítése. Első lépésként javaslat, majd döntés születik a helyi tanácsban arról, hogy a város központi parkját és főterét Rhédey Claudiáról nevezik el. A határozat érvényre juttatása hosszadalmasnak bizonyult, ugyanis a megyei hatóságok perbe fogták az önkormányzatot a névadás miatt, és csak 2011-ben születik meg az a törvényszéki döntés, amely a Rhédey Claudia teret jelző táblák elhelyezését lehetővé tette. Sajnos a mai napig nem sikerült teljesen végigvinni a folyamatot, ugyanis a lakosság- nyilvántartó iroda nem hajlandó elismerni még a törvényszéki jogerős döntést sem – ismertette a folyamatot Hegyi László, aki beszédében kitért arra is, hogy habár még 2009-ben elkezdődött a Rhédey-kastély restaurálása a kulturális és örökségvédelmi szaktárca finanszírozásával, és tavaly még abban reménykedtek, hogy idén szeptemberben, Claudia születésének 200. évfordulóján sor kerülhet a restaurált kastélyépület, illetve az udvarát díszítő szobor felavatására, kastélybállal, kiállításokkal színesített rendezvénysorozat keretében, amelyre az angol királyi család képviselői és maga Károly herceg is hivatalos lett volna, a terv részben meghiúsult, mivel finanszírozási problémák miatt nem sikerült a remélt ütemben haladni a restaurálási munkálatokkal. A Rhédey-kastély csak 70-75 százalékban készült el, viszont a szobor áll, pályázat útján sikerült megvalósítani. Székely József erdőszentgyörgyi származású képzőművész Claudia-mellszobrának gipszváltozatát használta fel Sánta Csaba szovátai szobrászművész a tegnap felállított bronzszobor elkészítéséhez. A szobor kőtalapzatát Dóczy András csíkszeredai kőfaragó készítette.
A bécsi udvar helyett Erdőszentgyörgyöt választotta
– Egy olyan személy előtt tisztelgünk ma, aki bármerre is járt Európában, mindig visszavágyott ide, a szülőföldjére – emlékezett Rhédey Claudiára Csibi Attila polgármester. – Könnyebb lett volna az élete a bécsi udvarban vagy a würtembergi tartományban, de ő a fények és a nagyvilági élet helyett ide tért vissza, hozzánk, Erdőszentgyörgyre. Mert itt találta meg azt, ami számára a legfontosabb volt: az otthont, a nyugalmat és a család melegét. Természetesen büszkék vagyunk arra, hogy kis településünket jegyzik az angol királyi családfán. De nekünk, erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kellene legyen az a tény, hogy Claudia otthonának tekintette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföldön maradást, az itthon boldogulást, a megmaradást jelenti, azt, hogy 200 évvel ezelőtt is megvolt a településünk vonzereje, ahogyan megvan most is, csak tenni kell érte, hogy felismerjük – fogalmazott a városvezető.
Szabadi Nóra Rhédey Claudia élettörténetét ismertette a jelenlévőkkel, majd Szabadi színművésznő, Ördög Miklós Levente, valamint Fülöp Dorottya szavalatai, illetve a Cantuale énekegyüttes dalai tették még színesebbé az ünnepséget.
A Bodor Péter Művelődési Egyesület, a Szent György Lovagrend, a Százfonat Egyesület, a helyi önkormányzat, valamint a helyi RMDSZ koszorúkat helyeztek el a leleplezett szobor talapzatánál, a történelmi egyházak képviselői megáldották az emlékművet. Ezt követően az összegyűltek meglátogatták a restaurálás alatt álló kastélyt, majd a felújított pincerészben megnyitották Novák József címerkiállítását.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2012. szeptember 24.
Kétszáz év után szobrot kapott az angol királynő szépanyja
Vasárnap avatták fel a Kis-Küküllő menti település első köztéri szobrát, amely a kisváros kétségtelenül leghíresebb személyiségének állít emléket, a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonyának”, gróf Rhédey Claudiának. Mindezt történt születésének 200. évfordulóján.
A kastély udvarán állították fel a grófnő szobrát
Az erdőszentgyörgyi Bodor Péter Művelődési Egyesület (BPME), a Százfonat Egyesület, a történelmi egyházak és az önkormányzat, továbbá az Európa a polgárokért program és a Communitas Alapítvány támogatásának köszönhetően ünnepelhettek vasárnap a település első köztéri szobrának avatásán. Rhédey Claudia legjelesebb szülötte a helynek és kultuszát fel is újították, de olyan név is, amelyből Erdőszentgyörgyön valóságos „márkanevet” is kialakítanának. A jelenlegi angol királynő szépanyja születésének kétszázadik évfordulójára nagyszabású rendezvénnyel készült volna a város, de egyelőre csak egy kis részét, a köztéri szobrot sikerült elkészíteni. De ez semmit nem csorbít az elképzelés megvalósításán fáradozók becsületén, sőt megerősíti őket munkájukban.
Kétszáz éve lámpás
Vasárnap délelőtt ökuménikus istentisztelet keretében emlékeztek az erdőszentgyörgyiek Rhédey Claudiára. Gáspár György református lelkész mint kora legszebb hajadonát és mint Isten hűséges szolgálólányát mutatta be, aki rövid, de beteljesedett élet után oda tért vissza ólomkoporsóban, ahol megkeresztelték és ahol konfirmált. Demeter Erika unitárius lelkész a grófnőt példaként emlegette: az ő tetemét a keresztszüleitől kapott, és az idegen földön mindvégig viselt nyakéke alapján azonosították a múlt században, míg a keresztyén embert a szíve fölött hordozott hite alapján ismerik fel. A grófnő hitével együtt magával vitte szülőfaluját és a Kis-Küküllőt, idegenben is vállalta a szülőföldjét: ez volt az ő otthona és itt talált végső nyugalmat is. Ferencz István plébános előttünk járó lámpásként beszélt a nagyasszonyról, aki ragaszkodott hitéhez, magyarságához, szülőföldjéhez, és kétszáz éve is nekünk világít, példát mutatva.
Avatás és koszorúzás
Mintegy kétszáz személy jelenlétében leplezték le a „szülőföldszeretet és szépség nagyasszonya”, gróf Rhédey Claudia mellszobrát a Rhédey-kastély udvarán. Az ünnepi szavalatok, a Cantuale énekegyüttes és a méltató beszédek után koszorút helyezett el a Bodor Péter Közművelődési Egyesület, a Százfonat Egyesület, a Szent György Lovagrend, az önkormányzat, a helyi önkormányzat és a szobor készítőjének fia. Ezután a kastély pincéjében megnyitották a marosvásárhelyi Novák József képzőművész kiállítását, amely a mintegy nyolcszáz munkát magában foglaló címeranyag egy részét mutatja be a helyieknek, ezzel mintegy „életet és lelket” adva a már restaurált pincéknek.
Egyelőre csak a szobor áll
A szoborállítás igénye már a rendszerváltás első éveiben megfogalmazódott a helybéliekben. A gipsz szobrot 1996-ban készítette el a helyi születésű, de Székelyudvarhelyen élt Székely József (1929–2006) képzőművész. Ez éveken át a Rhédey-emlékszobát díszítette, majd átkerült a Rhédey-kastélyba, ennek restaurálása miatt ma az iskolában kap helyet. Tavaly még abban reménykedtek, hogy Claudia születésének 200. évfordulóján ünnepélyes átadásra kerülhet a restaurált műemlék kastély és az udvarát díszítő szobor is. A már egy éve elkészült programtervezet szerint az avatóünnepség három napos lett volna, és többek között történelmi előadásokat, kiállításokat, kastélybált, könyvbemutatókat, szoborállítást és más kulturális eseményeket foglalt volna magába, a meghívottak listáján természetesen szerepelt az angol királyi család, nevezetesen Károly herceg is. A finanszírozás miatt a kastély javítási munkálatai nem a megfelelő ütemben haladtak, így nyilvánvalóvá vált, hogy a programtervezetből csak a szoborállítás válhat megvalósíthatóvá, a többi esemény megszervezésére csak a munkálatok befejezése után kerülhet sor – mondta el Hegyi László volt alpolgármester, a Szent György Lovagrend tagja, a BPME alelnöke. Azt is megtudtuk: a szobor bronz mását Sánta Csaba szovátai képzőművész öntötte meg, a talapzatot a csíkszeredai Dóczy András kőfaragó készítette.
Egy perc csenddel Bartos Miklós tanár úr emléke előtt is adóztak a szentgyörgyiek, aki a település múltjának, nevezetességeinek, személyiségeinek felkutatásáért sokat fáradozott, és aki Rhédey Claudia emlékezetét is visszaadta, örökségül hagyta a mai és a következő nemzedékeknek.
A grófnő üzenete
Ünnepi beszédében Csibi Attila Zoltán polgármester kifejtette: Rhédey Claudia szülőföldszeretete minden ember számára példaértékű. Mindenki büszke, hogy a települést jegyzik az angol királyi családfán, de az erdőszentgyörgyieknek sokkal fontosabb kell legyen az, hogy a grófnő szerette ezt a települést. Az ő üzenete a szülőföld szeretete, az itthonmaradás, az itthon való boldogulás. Olyan otthont kell itt teremtenünk, amelyre büszkék lehetünk. Ugyanilyen fontos ma a nevelés, a hagyományok, a táj szépsége, de olyan szellemiséget és értéket is kell magunk mögött hagynunk, amely biztosítja az utókornak a minőségi megmaradást és a nemzetiség megőrzését. „Álljon ez a szobor minden erdőszentgyörgyinek példaként, olyan példaként, amelyre büszkék lehetünk” – hangsúlyozta a polgármester.
Rhédey Klaudia
Erdőszentgyörgy nevezetes szülöttei közül kétségkívül a leghíresebb az 1812 szeptemberében született gróf Kisrédei Rhédey Claudia (1812–1841) gróf Rhédey Lászlónak és báró Inczédi Ágnesnek egyetlen felnőttkort megért gyermeke, a mai Windsor-uralkodóház egyik ősanyja, II. Erzsébet angol királynő szépanyja.
A szépségéről és okosságáról híres lány tizennyolc éves volt, amikor I. Ferenc császár és magyar királytól a család meghívót kapott, és egy báli szezonra Bécsbe utazott. A bálon Sándor württembergi herceg és Claudia első látásra egymásba szeretett. Sándor Pál Lajos herceg I. Vilmos württembergi király unokafivére volt, aki az ősi Teck hercege címet is viselte. Öt évi várakozást követően 1835. május 2-án házasságot kötöttek.
Az életvidám, szeretetre méltó asszony csak hat évig élhetett boldog házasságban. Claudia 1841 szeptemberében férje után utazott Grazba, de az út során életét veszítette, október 1-jén Pettau városában elhunyt. Férje soha nem tudta őt elfeledni, ezt íratta koporsójára: „Az asszonynak, ki nekem mindig örömet, boldogságot adott, szomorúságot, könnyeket csak egyszer életemben, mikor egyedül hagyott.” Claudia utolsó kívánsága szerint holttestét hazaszállították Erdőszentgyörgyre. A grófnőt a Rhédeyek sírkamrájába temették el. A monda szerint bebalzsamozott szívét jóval később, férje halálakor, annak koporsójában helyezték örök nyugalomra.
Claudiának és Sándor hercegnek egy fia és két leánya született. Egyetlen fia, Ferenc Teck hercege, királyi családból választott magának feleséget: Mary Adelaide brit hercegnőt. Gyermekeik közül Máriát a yorki herceghez, Györgyhöz adták feleségül, aki 1910-től V. György néven lépett az angol királyi trónra. Rhédey Claudia unokája királyné lett, dédunokái, Edward és VI. György herceg pedig angol király. VI. György idősebbik lánya, Claudia ükunokája, 1952-től II. Erzsébet néven angol királynő.
Claudia sírja fölé unokája, Mary Victoria Teck hercegnő 1905 májusában márvány emléktáblát állíttatott. Mária királyné 1935-ben Fülöp Ferenc erdőszentgyörgyi lelkész levelére vizsgálatot rendelt el, utasítva a bukaresti angol követséget, hogy az azonosítást egy szakértői csoporttal végeztesse el Erdőszentgyörgyön. Felnyitották a sírt, elvégezték az azonosítást, ami a koporsóban lévő nyakék alapján megtörtént. Ezt a nyakéket – a legendárium szerint – Rhédey Claudia a konfirmáció alkalmából keresztszüleitől kapta. Miután idegenbe ment férjhez, a nyakéket állandóan hordta, ez emlékeztette szülőföldjére.
Az angol trónörökös, Károly herceg már ellátogatott Erdőszentgyörgyre, hogy lerója kései tiszteletét szépanyja nyugvóhelyénél. Erdélyi és magyarországi látogatásai során pedig több alkalommal emlegette, hogy magyar vér is csörgedez ereiben. Az erdőszentgyörgyiek az angol királyi geneológia alapján kiszámították, hogy II. Erzsébet angol királynő ereiben 17% magyar, sőt magyar királyi vér is folyik.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro
2013. június 29.
Csíki Hírlap – 2013.06.26. A Fodor család neves képviselőinek, Fodor Ignác 1848–49-es honvédszázadosnak, Fodor Pál 1956-os szabadságharcosnak, Fodor Imre és ifj. Fodor Pál adományozóknak állít emléket az a márványtábla, amelyet június 29-én, szombaton, Szent Péter és Pál napján délután hat órakor avatnak fel a csíksomlyói Fodor Háznál.
Az emléktáblát Dóczy András és munkatársai zsögödi andezitből készítették barna felirattal. A szombati ünnepségen az ünnepi beszédek, az emléktábla leleplezése és megáldása után fellép az Árvácska Együttes, Antal Imre és zenekara hazafias énekeket ad elő, majd utcabál következik.
Fodor Ignác, az építő és honvédszázados A Fodor Házat Fodor Ignác építtette nejével, kászonjakabfalvi László Annával 1875-ben. Az 1826-ban született Fodor Ignác Csíksomlyón végezte el a gimnáziumot, majd 1848-ban a huszártiszti iskolát Kézdivásárhelyen. Határőrezredének egy része, mely Csíkban állomásozott, csatlakozott Bem seregéhez. Részt vett Bem erdélyi hadjáratának sok fontos csatájában (Vámosgálfalva, Vízakna, Szászváros, Szászsebes, Piski). Bem 1849. április 19-én Lugoson kitüntette. Orsovánál százada fedezte Perczel Mórék visszavonulását. Bem seregével Vidinen keresztül emigrált az akkor török fennhatóság alatt lévő Bulgáriába. Mivel amnesztiát ígértek neki, két évre rá hazajött, mégis haditörvényszék elé állították, és legénységi szolgálatra ítélték. Később elvégezte a jogot, mint ügyvéd többször védte a gyimesi csángók erdőterületeit. Sokáig volt a Függetlenségi Párt Csík megyei vezetője, ő hozta be Csíkba az első cséplőgépet.
Fodor Pál gazdálkodó és szabadságharcos Fodor Pál 1903-ban született, Csíksomlyón nevelkedett, Budapesten szerzett út-, híd- és vasútépítő mérnöki diplomát. Mint az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület Csík megyei vezetője, Csíkban meghonosította a Gül baba-pityókát, az ozsdolai búzát, és kezdeményezésére szimentáli apaállatokat, valamint mezőgazdasági gépeket hoztak a falvakba. A második világháborúban utász századparancsnok volt, majd amerikai és végül szovjet hadifogoly. Az 1956-os magyar nemzeti szabadságharc hatására dolgozta ki a román–magyar lakosságcserére vonatkozó részletes tervét, s készítette el azt a térképvázlatot, amelynek alapján – véleménye szerint – végre megnyugtatóan és mindkét nép számára elfogadhatóan lehetett volna rendezni a magyar–román s ezáltal az erdélyi kérdést. Ezt Márton Áron püspöknek is bemutatta 1956-ban Gyulafehérváron, remélve, hogy az akkori történések lehetővé teszik az erdélyi kérdés rendezését. 1957-ben tartóztatták le, ezért az elképzeléséért és „felforgatószervezet” létrehozásáért 25 évi fogházbüntetésre és teljes vagyonelkobzásra ítélték. Vádlott társai voltak: Hajdu Leánder, Szőcs Izidor, Szentmártoni Odorik ferencrendi szerzetesek és Csiha Kálmán református lelkész, későbbi püspök. Őket 10 és 15 év közötti nehéz börtönre ítélték. 1994-ben post mortem ’56-os érdeméremmel tüntették ki.
Fodor Imre és ifj. Fodor Pál, az adományozók Fodor Imre és ifj. Fodor Pál 1937-ben a somlyói házban születtek mint ikertestvérek, majd Csíkszeredában érettségiztek. Édesapjuk elítélése következtében a bukaresti műegyetemről kizárták, és az elkobzott szülőházukból kitelepítették őket, csak később fejezhették a műegyetemet. Fodor Imre Marosvásárhely polgármestereként, majd mint a Székely Nemzeti Tanács elnöke következetesen és eredményesen dolgozott. Az Európai Unió előcsatlakozási alapjából Marosvásárhely 27 millió eurós támogatást kapott, amiből korszerűsítették a vízszolgáltatást. Az államosított házak visszajuttatása és a kétnyelvűség az ő idejében országos visszhangot keltett, eljárást indítottak ellene, mégis eredményes volt. Az ő elnöksége alatt bonyolították le a Székelyföld autonómiájára vonatkozó belső népszavazást, amely az első ilyen volt Trianon óta, eredménye ma is fontos hivatkozási alap. Egy sikeres, élménypedagógiával foglalkozó ifjúsági társaság alapítója, melynek nemzetközi tábora Szovátán működik. 2011-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztjével, majd Wass Albert-díjjal tüntették ki. Ifj. Fodor Pál Sepsiszentgyörgyön a textilgyár főmérnökeként sok közösségi tevékenységet támogatott, például a Csíki úti templom és sípálya építését. 1989 után az RMDSZ és a Nemzeti Megmentési Front megyei vezetőségébe választották. Az elkobzott, majd visszaszerzett szülőházukat a Fodor fivérek tíz évvel ezelőtt, 2003-ban a Csibész Alapítványnak adományozták, azzal a céllal, hogy a négy erdélyi magyar történelmi egyház szellemében működő ifjúsági házat alakítsanak ki benne. A nagyon leromlott épület felújítására és a padlástér kiépítésére a Csibész Alapítvány és annak vezetője, Gergely István, Tiszti munkája révén sikerült támogatást találni, az ügyintézésben Csíkszereda önkormányzata is segített. Az épület jelenleg ifjúsági szálláshely és iroda, szociális konyha, illetve több ifjúsági találkozó, tevékenység és sok hétvégi rendezvény színhelye. A Fodor Házban híres közéleti személyiségek is szívesen tartózkodnak, legutóbb, a csíksomlyói pünkösdi búcsú idején Áder János magyar köztársasági elnök volt a ház vendége.
csibesz.ro/wordpress/hu
2013. július 1.
Felavatták Márton Áron szobrát Gyulafehérváron
Felavatták Márton Áron püspök egészalakos szobrát a gyulafehérvári érseki palota udvarán június 29-én. A kolozsvári Gergely Zoltán szobrászművész alkotását Jakubinyi György érsek szentelte fel.
Potyó Ferenc érseki helynök az MTI-nek úgy nyilatkozott: ugyan az érseki székesegyház csonka tornya alatt berendeztek egy szobát Márton Áron emlékére, de fontos, hogy a püspök szellemisége az érsekségen is jelen legyen. „A püspök hellyel kínál bárkit, aki ott jár. Ez az ő jóságára, atyai gondoskodására, szeretetére utal" – értékelte az alkotást Potyó Ferenc. Mint rámutatott: Márton Áron – a börtönéveit leszámítva – Gyulafehérváron töltötte püspöki szolgálatának idejét, és akkor is a román többségű dél-erdélyi városban maradt, amikor a második bécsi döntés következtében Észak-Erdély magyar közigazgatás alá került.
„Őt már életében nagyon tisztelték, nemcsak a katolikusok, hanem a más felekezetűek is. Hithű főpap volt, de feladatának tartotta, hogy szóvá tegye nemzetének gondját-baját" – idézte a püspök alakját az érseki helynök, aki szerint a mostani emlékállítás boldoggá avatásának folyamatát is szolgálja. Az érsekség tavaly hirdetett meghívásos pályázatot a szobor elkészítésére. A püspök alakjának megformálására Gergely Zoltán szobrászművész kapott megbízást, aki olyan kompozíciót javasolt, amelyben az ülő püspök közelében két szabad padot is elhelyeznek. A padokat a csíkszeredai Dóczy András készítette.
Krónika (Kolozsvár)