" A Monitorul de Brasov beszámolt arról, hogy a Teoctist pátriárkával kapcsolatos értesülések bejárták a világot, a BBC és az Associated Press tudósításainak köszönhetően. Kiderült ugyanis, hogy Teoctist pátriárka az 1941-es vasgárdista lázadásban is részt vett. Dorin Dobrincu az SRI dossziékban talált erre adatokat és elmondta: "fontos tudnunk azt, hogy most már bizonyított tény, hogy egyháziak zsarolhatóak voltak múltjuk miatt″. Az Associated Press szerint a román pátriárka támogatott egyes pro-náci és antiszemita megnyilvánulásokat. A hírügynökség úgy tudja, hogy a magas rangú egyházi tisztviselő nem ellenkezett számos templom lebontásával a 80-as évek idején. /Teoctist pátriárkáról. = RMDSZ Sajtófigyelő, jan. 17. - 499. sz./"

"Egy évvel ezelőtt bezárták a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) levéltárát, azóta "leltároznak". A kutatók azóta csak várakoznak. A leltár oka állítólag a tavaly elfogadott átvilágítási törvény, amely a szekusdossziékba történő bepillantást is szabályozza. Megdöbbentő, hogy Romániában, ahol az aktív lakosság mintegy harmada valamilyen módon kapcsolatban állt a kommunista titkosszolgálattal, ma már egy-egy parlamenti párt akár több száz nevet tartalmazó képviselő- és szenátorjelölt listájából alig két-három személy ha fennakad a rostán. Az irattárak bezárásának másik oka, hogy a hatalmon lévők rájöttek: nem lehet tudni, mi minden kerülhet elő. A fiatal történészek például a kibányászott iratokat azonnal világgá kürtölik. Például Dorin Dobrincu az SRI-levéltárban tavaly érdekes aktára bukkant. Egy 1950. január 30-i dokumentum szerint Teoctist Arapasu volt legionárius, aki részt vett a [legionárius] felkelésben, s aki más legionáriusokkal együtt szétverte az Antim utcai zsinagógát. "Arapasu a Iustinian Marina pátriárkával való jó viszonyának köszönhetően befolyással rendelkezett ez utóbbinál, aki támogatni szándékszik Arapasut, hogy a következő választásokon Moldva mitropolitai posztját elfoglalja". A mai román pátriárkáról van szó, Teoctistról, a Román Ortodox Egyház fejéről. Miután a dokumentumot idén január közepén két román napilap is közölte, Teoctist hivatala azonnal cáfolta annak tartalmát. Azt mondták, a jelentés tulajdonképpen a szovjetek diverziója nyomán születhetett. Azonban egy másik fiatal történész, Gabriel Catalan, ehhez hasonló dokumentumot talált 1949. augusztus 30-i keltezéssel, egyet pedig a bukaresti központi történelmi levéltárban, 1949. január 20-i dátummal. A legutóbbi Nicolae Balan mitropolita kijelentése. Teoctist ezt már nem tudta cáfolni, a román sajtó is azonnal elhallgatott. Mégiscsak az ortodox egyház fejéről van szó, tette hozzá Tibori Szabó Zoltán. Nem lehet Teoctist pátriárkát kikezdeni, hiszen az akadémia tagja lett, találkozott II. János Pál pápával, az ökumenizmus bajnoka és rengeteg kitüntetés birtokosa. Ki merne arra emlékezni, hogy Teoctist nem csupán legionárius volt, antiszemita és pogromok résztvevője, hanem a kommunista rendszer egyik legalázatosabb kiszolgálója is? Teoctist ezért 1990 elején saját egyháza nyomására lemondott, majd néhány hónappal később meggondolta magát, és visszatért pátriárkai trónusára. - Idén január 21-én Bukarestben megemlékeztek az 1941. január 21-i bukaresti pogrom áldozatairól. A bukaresti ortodox székesegyházban Teoctist pátriárka mise keretében emlékezett meg "az antiszemitizmus és az idegengyűlölet azon ártatlan áldozatairól, akiket hatvan évvel ezelőtt gyilkoltak meg Bukarestben". Tibori megjegyezte: A gyilkosok tarthatnak bűnbánatot és imádkozhatnak bűneik megbocsátásáért, de csakis bűneik nyilvános bevallása után. /Tibori Szabó Zoltán: Őtúlboldogsága és a zsidók. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 3./"

Fennáll annak a lehetősége, hogy Iliescu volt államfő káderdossziéja vagy nem létezett, vagy időközben módosították, jelentette ki sajtótájékoztatóján Dorin Dobrincu, az Országos Levéltár igazgatója. Ion Iliescu a Román Kommunista Párt Központi Bizottságának titkára volt. Az elmúlt években több közéleti személyiség, köztük Traian Basescu államfő is utalt arra, hogy Iliescunak káderdossziéja van. Augusztus 27-én a képviselőház jogi bizottsága elfogadta az Eckstein-Kovács Péter RMDSZ-es és Gheorghe Funar NRP-s szenátor által benyújtott, a ciántechnológia alkalmazásának betiltására vonatkozó törvénytervezetet. /Röviden. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 28./

Kutathatóbbá teszik Erdély történetét
„Olyan iratanyagok leírását tesszük közzé, amelyek eddig is szabadon hozzáférhetők voltak, csak az átláthatatlan struktúra miatt a legjobban képzett történészek sem tudták, hol lelhetők fel ezek az anyagok” – nyilatkozta a Krónikának Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója azt követően, hogy tegnap Gyulafehérváron egyezményt írt alá a román testvérintézmény vezetőivel. Ebben a Román Országos Levéltár vállalta, hogy elkészíti az Erdély 1918 előtti történetére vonatkozó, romániai levéltárakban megtalálható fondok, állagok és sorozatok leírását, amit magyar nyelvre is lefordít.
A magyar fél pedig azt vállalta, hogy a Magyar Országos Levéltárban, a Hadtörténeti Levéltárban, a Magyar Tudományos Akadémia Levéltárában és az önkormányzati levéltárakban térképezi fel az erdélyi vonatkozású fondokat, állagokat és sorozatokat. Valamennyi leírásból kétnyelvű könyvek születnek. Amint az igazgató asszony kérdésünkre elmondta, a levéltárosok az összetartozó iratok egységét nevezik fondnak. Példaként elmondta, az erdélyi kancellária iratai egy fondot képeznek. Ezen belül például a gazdasági jellegű iratok alkotnak egy állagot. „Tulajdonképpen a fondok és állagok a levéltárakban őrzött anyagok szerkezetét írják le” – magyarázta Mikó Zsuzsanna. Hozzátette, a tervezett könyvek kiadása elsősorban a kutatók számára fontos. Ők azonnal át fogják látni, hogy milyen anyagokat érdemes átnézniük, és milyen anyagokat biztosan nem érdemes, mert azokban nem fognak a kutatási területükre vonatkozó iratokat találni. A tájékozódást eddig az is nehezítette, hogy eltér a román és a magyar levéltári struktúra. „Olyan iratleírásokat is közzéteszünk, amelyek eddig nem is foglalkoztatták a történészeket, mert nem is tudatosult bennük, hogy ilyen típusú iratokat is őrzünk” – tette hozzá.
Azt is megjegyezte, egy kicsit a közember számára is érthetővé szeretnék tenni a levéltári rendszert, átláthatóvá az őrzött anyagot. A levéltárakban juthat ugyanis értékes információkhoz például az a polgár is, aki a családfája után kutat.
A Magyar Országos Levéltár már el is kezdte a most vállalt munkát. A Román Országos Levéltár 2012 januárjában lát neki. „2014-ig el kell hogy készüljenek a fölmérések, a fondleírások, a fordítások, és ha az idő engedi, és megvan rá az anyagi fedezet, már bizonyos kötetek is megjelenhetnek – részletezte a feladat lényegét Nagy Mihály, a Román Országos Levéltár igazgatóhelyettese. – Egy olyan adatbank alakul majd ki a munka nyomán, amely segíti az eligazodásban mindazokat, akik Erdély történelmét kutatják. Megtörténhet ugyanis, hogy például a kolozsvári táblabíróság két-három folyóméternyi irata valami ok folytán a Debreceni Levéltárba került, és ott őrzik.
Egy kutató számára ez rendkívül fontos információ lehet, hiszen megtörténhet, hogy az általa kutatott téma iratai nem Kolozsváron, hanem Debrecenben keresendők” – szemléltette e példával az egyezmény fontosságát. Nagy Mihály elmondta, a levéltárak eddig sem titkolóztak, de e segédeszköz nélkül a kutatók aligha boldogulhattak. A tegnap aláírt egyezmény előkészítése egyébként már 2009-ben elkezdődött, legutóbb marosvásárhelyi találkozójukon tárgyaltak a két ország főlevéltárosai. Kérdésünkre, hogy melyik félnek lesz több munkája, Mikó Zsuzsanna nem tudott egyértelmű választ adni. Hozzátette, a most elvégzendő leírás híján csak sejti, hogy a romániai levéltárakban található több, Erdély történetére vonatkozó anyag. Így hát a magyar kutatók lehet, hogy többet nyernek e megállapodásból. Hozzátette, a román kutatók számára az lesz a legfontosabb hozadék, hogy román nyelvű leírást kapnak a magyar levéltárakban fellelhető anyagokról. (Kevesebb levéltáros lesz Romániában. A gyulafehérvári aláírási ceremónia utáni sajtótájékoztatón jelentette be Dorin Dobrincu, a Román Országos Levéltár igazgatója, hogy az intézmény közel száz alkalmazottjától kénytelen megválni. Hozzátette, a képességek és a tudás intézményen belüli felmérésével kívánják kiválasztani az elbocsátandó alkalmazottakat. Az igazgató valószínűsítette, hogy a leépítés az intézmény munkáját hátrányosan érinti, de hozzátette, a levéltár lehetőségei is a tágabb gazdasági kontextustól függenek. Dorin Dobrincu nem kívánt részleteket elárulni a tervezett leépítésekről. Kijelentette, a gyulafehérvári sajtótájékoztatót a magyar–román egyezmény aláírása alkalmából hirdették meg.)
Gazda Árpád. Krónika (Kolozsvár)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Példátlan lehetőség a történelem dokumentált tanulmányozására
Magyar–román levéltári megállapodást írtak alá tegnap Gyulafehérváron
Gyulafehérváron került sor tegnap annak az együttműködési szerződésnek az aláírására, amely a Kárpát-medencében példátlan, és amelynek értelmében a Magyar Országos Levéltár, valamint a Román Nemzeti Levéltár kinyilvánítja azon szándékát, hogy az elkövetkező években kiemelt közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltári fondok, állagok és sorozatok feltárását és megjelentetését, valamint azok hozzáférhetővé tételét a tudományos kutatás számára. A munkaterv 2012. január 1-jétől kezdődik, a kéziratoknak legkésőbb 2013. június 30-ig kell elkészülniük, és minden erdélyi megye levéltárban őrzött anyaga önálló kötetben jelenik meg, amely tartalmazza az iratok megnevezését, megjelenésének idejét és hozzáférhetőségüket. Az egyezmény célja a hozzáférhetőség megteremtése volt és lesz, aminek alapján a történelem értelmezése a szakemberekre hárul.
Majdnem egyórás késéssel kezdődött el az a sajtóértekezlet, amelynek fő pontja egy levéltári egyezmény aláírása volt Magyarország és Románia között. Az eddig páratlan együttműködési szerződés aláírására Gyulafehérváron a Középkori Szálloda (Castel Medieval) protokoll termében került sor. Magyar részről a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Mikó Zsuzsanna, román részről a Román Nemzeti Levéltár igazgatója, Dorin Dobrincu látta el kézjegyével a dokumentumot. A magyar küldöttségben jelen volt Tyekvicska Árpád, a Magyar Levéltárosok Egyesületének elnöke és Varga László, Budapest főváros Levéltára főigazgatója, akikkel a sajtóértekezlet után igen tartalmas beszélgetést folytattunk. Főleg a helyi, továbbá a kolozsvári sajtó és rádió, valamint televízió voltak jelen, akik abban érdekeltek, hogy részleteket tudjanak meg a nem mindennapi egyeztetésről, mert az ismert mondás szerint: az „ördög mindig a részletekben rejlik.”
A gyorsan lebonyolított aláírás után Dorin Dobrincu igazgató tájékoztatta a média jelenlevő képviselőit. Azt hangsúlyozta, hogy ez az együttműködés most először öltött intézményes kereteket és ennek különös jelentősége van. Felöleli az első dokumentumok megjelenésétől egészen 1918-ig terjedő időszakot. Mikó Zsuzsanna kifejtette, hogy az egyezmény előkészítése nagy örömére szolgált a magyar félnek, és végig prioritásként kezelték a kérdést. Rövid idő alatt felleltározzák a jelzett okiratokat, és 2013. január 30-ig olyan köteteket adnak ki, amelyek tartalmazzák az iratok megnevezését, megjelenésük idejét és hozzáférhetőségüket, tehát nem magukat a dokumentumokat. Ez az egyezmény szerint mindkét fél számára kötelező, és a köteteket a jelzett időpontig kell elkészíteni. Az iratokhoz a jelzett levéltárban lehet majd szabadon hozzáférni. A kötetek kétnyelvűek lesznek, fejezetenként megfelelő bevezetővel. Felmerült egy angol nyelvű változat megjelentetése is, hogy a nyugati országok érdeklődő kutatói számára hozzáférhetővé váljanak az okmányok. A kutatók feladata lesz megkeresni és értelmezni ezeket a régi iratokat. A vezérigazgató asszony elmondta, hogy olyan írások feltárására lesz lehetőség, amelyek eddig nem voltak hozzáférhetők. Még hozzáfűzte, hogy végig élvezték a magyar kultúrszféra nagymértékű egyetértését és támogatását. Elérhetővé válnak azok az okmányok is, amelyek magyar területen vannak, de erdélyi jellegűek. A román küldöttségvezetőtől megtudtuk: az itt levő dokumentumok mennyisége több ezer oldal.
Újságírói kérdésre felmerült, hogy miért nem terjesztették ki az egyezményt 1956-ig vagy 1989-ig, amelyek a magyar és a román történelemben jelentős dátumok. A küldöttségvezetők felváltva adott válasza szerint egyelőre a régi dokumentumokra helyezik a hangsúlyt, a XVIII., XIX. illetve a XX. század elejéig. A vezérigazgató asszonyhoz intézett kérdésre, hogy mi a véleménye a közös történelem vitás kérdéseiről, például az 1300-as évek esetében, és ezek megoldódnak-e az okmányok feltárásával, a válasz egyértelmű volt: „nekünk a hozzáférhetőség megteremtése volt, és lesz a dolgunk, nem a történelem értelmezése”.
Felmerült a két ország irattárainak különbözősége is. Romániában központosított, Magyarországon pedig a budapesti levéltáron kívül megyei és helyi archívumokban is vannak értékes dokumentumok, amelyeknek szintén megoldják a hozzáférhetőségét. Mindkét küldöttségvezető megerősítette, hogy a viták és ellentmondások megoldása nem ennek az együttműködésnek a feladata. Tény az, hogy 1990-hez képest is már sokkal jobban ismerjük a történelmet, és van remény, hogy az újabb okmányok megnyitása még előbbre viszi majd a dolgokat. Erdélyben a legtöbb okirat Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Szebenben és Biharban található. Kérdésemre. hogy kormányváltás esetén mi történik az egyezséggel, azt válaszolták, hogy az intézményvezetők aláírásai biztosítják annak végrehajtását.
A sajtótájékoztató utáni beszélgetésen Mikó Zsuzsanna még elmondta, hogy a tárgyalások, intézményi egyeztetések 2009-től kezdődtek a magyar fél kezdeményezésére, de mindig egyenlő felek között. A következőkben, a kötetek megjelenési időpontjai között aktuális egyeztetésekre kerül majd sor. Ez mindkét félnek érdeke.
A zártkörű sajtóértekezleten, ahol a küldöttségen és a sajtó képviselőin kívül szinte senki nem volt jelen, egyértelművé vált, hogy a történelem tanulmányozásának egyedüli járható útja a bizonyító okmányok értelmezése. Ezt nevezzük dokumentált történelemnek, amelyhez a tegnap aláírt magyar–román levéltári egyezmény hatékonyan hozzájárulhat. A közeljövő kérdése marad, hogy ez mennyiben mérsékelheti a misztikus, legendákra épített (nagyrészt hazai) történelem hatását.
BAKÓ BOTOND. Szabadság (Kolozsvár)

Bizonytalan a levéltári restitúció
Beláthatatlan ideig kitolódhat az egyházaktól elkobzott levéltári anyagok teljes körű visszaszolgáltatását lehetővé tevő, a hét elején elfogadott törvény hatálybalépése, miután csütörtökön a Szociáldemokrata Párt (PSD) nevében Lia Olguţa Vasilescu szenátor, az alakulat szóvivője bejelentette: az alkotmánybíróságon kívánják megtámadni a jogszabályt.
Mint hangsúlyozta, az 1950/153-as rendelet értelmében az egyházak nyilvántartásait az anyakönyvi hivatalok vették át, nem pedig az Állami Levéltár, ez utóbbihoz később kerültek át megőrzésre történelmi dokumentumokként. Hozzátette: az 1971/472-es rendelettel az egyházaktól, különféle – akár szocialista – szervezetektől, de még magánszemélyektől is vettek át iratokat, „azonban ha minden ezen rendelet alapján történt átvételt önkényesnek minősítenek, az fölöslegessé teszi az Állami Levéltárat”.
Vasilescu szerint az is aggályos a visszaszolgáltatásban, hogy miközben most bárki által kikérhetőek és kutathatóak az egyházi dokumentumok, ha azok visszakerülnek az egyházakhoz, akkor az állampolgárok – szerinte – már nem fognak tudni ezekhez hozzáférni, s nem fogják tudni például örökségüket bizonyítani. „Mindez oda vezet, hogy eltűnik a nemzeti archívum. Elismerjük, hogy a tulajdonhoz való jog alapjog, és tiszteletben kell tartani, de fontos az információkhoz, illetve a személyek kilétéről szóló adatokhoz való hozzáférési jog is” – indokolta a korábban a Nagy-Románia Párt (PRM) sorait erősítő szenátor, hogy pártja szerint miért alaptörvény-ellenes a levéltári törvény.
Levéltári vétó
A jogszabálytervezetet egyébként korábban az Állami Levéltár is negatívan véleményezte, amikor a képviselőház kulturális bizottsága kért szakjelentést. A testület végül ettől függetlenül pozitívan véleményezte a jogszabálytervezetet.
Válaszában a levéltár leszögezte, három ponton is kifogásolja a jogszabályt, ezért nem javasolja azt elfogadásra. Elsőként – akárcsak csütörtökön Lia Olguţa Vasilescu – azzal érveltek, hogy csak utólag kapták meg az iratokat az anyakönyvi hivataloktól mint történelmi dokumentumokat. Ugyanakkor – hívták fel a figyelmet – Erdélyben 1895-ig, míg az Ókirályságban 1865–66-ig csak az egyházak vezettek anyakönyvet, így sehol máshol nincsenek regisztrálva a korábban született személyek. Ha az egyházaknak ezeket visszaszolgáltatnák, akkor kikerülnének a levéltár tulajdonából, s tulajdonképpen egy magánlevéltárba kerülnének át, amelyek helyzetét Romániában egyetlen törvény sem szabályozza.
Másodsorban azt hozták fel, hogy amennyiben önkényesnek neveznék az 1971/472-es rendelet alapján megszerzett dokumentumok átvételét, akkor vissza lehetne igényelni valamennyi, ez alapján átvett okmányt, ami pedig semmissé tenné az Állami Levéltár szerepét. Ennél a pontnál említették meg rendellenességként azt is, hogy a levéltári anyagok a visszaszolgáltatás nyomán a püspökségekhez jutnának vissza, nem pedig korábbi tulajdonosaikhoz. A harmadik pontban arról írnak, hogy a parlament jogharmonizációért felelős tanácsának 2009-es állásfoglalása szerint annak a megállapítása, hogy az esetleges átvételek önkényesnek minősíthetőek-e, és az egykori tulajdonosoknak joga van-e azok visszaszerzésére, kizárólag a bíróságok döntését képezhetik. Emellett szerintük nem megvalósítható az sem, hogy a jogszabály értelmében 30 napon belül vissza kellene szolgáltatni az igényelt dokumentumokat, mivel igen sok közülük nincs is leltárba véve, vagy éppen nincs még szakemberek által feldolgozva. A képviselőházhoz címzett válaszzáró gondolataként pedig azt is nehezményezik, hogy az új törvény nem jelöli meg konkrétan, hogy miként biztosítják majd az egyházak a szabad hozzáférést a visszakapott iratokhoz, s az sincs előírva, hogy ellenőrizni kell ezt, mivel semmiféle szankciót nem helyeznek kilátásba a jogszabálytervezet kidolgozói.
Paradox módon a Máté András és Kerekes Károly RMDSZ-es képviselő által kezdeményezett jogszabálytervezetet ellenző szakértői jelentést Dorin Dobrincu levéltár-igazgató helyett helyettese, az RMDSZ által az intézmény vezetőségébe delegált Nagy Mihály látta el kézjegyével. Nagy a Krónika kérdésére elmondta, felettese éppen szabadságon volt, a választ, amely már korábban megszületett azonban határidőre vissza kellett juttatni, így kénytelen volt azt ellátni kézjegyével.
További késlekedés kilátásban
Az igazgatóhelyettes ugyanakkor lapunknak elmondta, a levéltárosok egy része azzal érvel, hogy az Állami Levéltárban kell őrizni a hasonló iratokat, így történik ez tőlünk nyugatabbra, például Franciaországban és Németországban is. Nagy elmondta, a jogszabály szerint azonban a dokumentumok abban az esetben átadhatóak az egyházaknak, ha megfelelő tárolási körülményeket tudnak biztosítani, szakképezett levéltárost alkalmaznak, s hozzáférhetővé tesznek mindent a nagyközönség számára. Szerinte ennek a magyar történelmi egyházak próbálnak is maximálisan megfelelni, hiszen nekik is érdekük, hogy a lehető legjobb körülményeket biztosítsák ezeknek a felbecsülhetetlen értékű dokumentumoknak.
Nagytól azt is megtudtuk, hogy tulajdonképpen két típusú irat visszaszolgáltatását teszi majd lehetővé a jogszabály, amennyiben az alkotmánybíróság elutasítja a PSD kifogásait, illetve Traian Băsescu államfő is kihirdeti azt. Elsősorban rengeteg anyakönyvről van szó – hogy pontosan mennyiről, arról sem az egyházaknak, sem pedig a levéltárnak nincs pontos kimutatása. Az 1974-es levéltári törvénnyel elkobzott történelmi jellegű iratok, dokumentumok átvételekor viszont már készült jegyzőkönyv – de ezek összegzését még nem végezték el.
Fontos azonban, hogy legyenek bizonyítékok a visszaigényléskor, mivel a jogszabály szerint az egyháznak, azaz a püspökségnek a megyei levéltárnál kell kérvényeznie a visszaszolgáltatást, a szakhatóságnak 30 napon belül kell a kérvényt elbírálnia, s pozitív döntés esetén legtöbb egy éven belül vissza kell szolgáltatnia a kért iratokat. Nagy szerint viszont ez ennél tovább is elhúzódhat, mivel az RMDSZ-es képviselők által beterjesztett jogszabálytervezetbe a bizottsági vita során, a nagyobbik kormánypárt, a demokrata-liberálisok kezdeményezésére még beiktattak egy módosítást, ami szerint a levéltáraknak a visszaszolgáltatást megelőzően valamennyi dokumentumról mikrofilmet kell készíteniük. Ez Bukaresten kívül korábban is a 42 megyei levéltárból ötben volt lehetséges, ma azonban már a folyamat túl költséges volta miatt csupán a fővárosban foglalkoznak ezzel. Információi szerint a 2012-es évi büdzséből fogják majd előirányozni a szükséges forrásokat, de az már a parlamenten múlik, hogy jóváhagyja-e majd ezeket.
Máté András képviselő kérdésünkre elmondta, nem hiszi, hogy akkora összegről lenne szó, hogy ne lehetne előirányozni, azt azonban nem tudja megbecsülni, hogy pontosan mennyire lenne szükség.
Az egyházak már rég erre várnak
Az erdélyi magyar történelmi egyházak már több mint két évtizede várnak erre a jogszabályra, elfogadását így lapunk megkeresésére valamennyi püspökség képviselője üdvözölte. Igaz, többen közülük szkeptikusak még a tekintetben, hogy mikor indulhat be a tényleges visszaszolgáltatás. Ők azonban már készülnek az iratok fogadására, legtöbb helyen már meg is van a tárolásukra alkalmas tér, s szakembereket is alkalmaztak.
A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség korszerű levéltári raktárai, az érseki levéltár és még nyolc gyűjtőközpont biztosítani tudja a megfelelő tárolási körülményeket, az optimális mikroklímát, a dexion fémállványzatot, savmentes levéltári dobozokat, tűz- és víz elleni védelmet, a szakembereik által pedig az iratanyag feldolgozottságát és a kutatóknak a hozzáférhetőséget is – mondta el a Krónikának Bernád Rita, a gyulafehérvári főegyházmegye főlevéltárosa. Az érsekség államosított plébániai anyakönyveit, amelyek megközelítőleg 120-150 iratfolyóméter mennyiségű kötetgyűjteményt jelentenek és mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet az Állami Levéltár jelenleg tíz megyei – Fehér, Szeben, Hargita, Kovászna, Maros, Brassó, Máramaros, Hunyad, Kolozs és Beszterce-Naszód – igazgatósága őrzi. Ezt a mintegy ezer darab anyakönyvi kötetet veheti vissza az egyház.
„Amennyiben a felekezeti iskolák levéltárait is visszakapnánk, úgy az még 150-200 folyóméternyi mennyiségű iratanyag gondozását jelentené. A Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség esetében kisebb mennyiségű egyéb plébániai irattípust államosítottak az anyakönyvek mellett. Ezek, mivel külön fondokba lettek sorolva, nehezen lesznek majd azonosíthatók” – véli a főlevéltáros. Bernád Rita elmondta, számukra egyaránt fontos a tulajdonjog, és a levéltári anyag őrzési állapota, a biztonsági másolat készítése az eredeti levéltári anyag védelmét kell, hogy szolgálja. „Bízunk benne, hogy a tervezett mikrofilmezések a megígért időn belül elkészülnek, és mihamarabb beindíthatjuk központilag anyakönyveink és egyéb államosított egyházi levéltári anyagaik visszaigénylését” – szögezte le Bernád Rita.
Az EREK kevés anyagot vár
Az Erdélyi Református Egyházkerület nem kap vissza túl nagy anyagot a levéltári törvény módosításával – jelentette ki kérdésünkre Ősz Sándor Előd. Az egyházkerület levéltárosa kifejtette, az anyagaik jelentős részét, a kollégiumi levéltári dokumentumokat 1948-ban az iskolákkal együtt államosították, és ezek nem kerültek a törvénymódosítás hatálya alá, így nem jutnak vissza az egyház tulajdonában. Ősz ugyanakkor hangsúlyozta, jóvátétel a levéltári anyagok restitúciója, hiszen ilyen jellegű visszaszolgáltatásra még nem volt példa.
Üdvözli a levéltári törvény módosítását Pap Géza erdélyi református püspök is, aki a Krónikának elmondta, bízik benne, hogy a levéltári anyagok visszaszolgáltatása nem lesz olyan hosszas, mint az egyházi ingatlanok restitúciója. Ugyanakkor abban is bíznak, hogy egészében és épségben kapják meg az anyagot, nagyon komoly és értékes dokumentumokról van szó, a református egyház felelőssége teljes tudatában fogja ezeket gondozni és megőrizni, szögezte le a püspök. Régóta tervezik, hogy új levéltárba költöznek, a jelenlegi ugyanis szinte telített. Már ki is nézték a megfelelő ingatlant, még apróbb javításokat végeznek, s alkalmas is lesz a levéltári anyagok fogadására.
A KREK évente kérte az iratokat
Régóta várja a törvény ilyen irányú módosítását a Királyhágómelléki Református Egyházkerület – mondta el lapunknak Csűry István püspök. Mint elmesélte, mostanáig is évente legalább egyszer próbálkoztak az egyházi archívum viszszaigénylésével, bár törvényi keret híján mindhiába. „Nagyon lényeges, történelmi és vagyoni jelentőségű dokumentumokról van szó” – fogalmazott. Elmondta azt is, számít rá, hogy a dokumentumok tárolására nagyon szigorú szabályozás születik majd. A püspök azt mondja, bármilyen erőfeszítést megér, hogy az anyagok visszakerüljenek a jogos tulajdonosokhoz, hiszen felbecsülhetetlen értékről van szó. Csűry István azonban azt sem tartja kizártnak, hogy a visszaigényelt anyagokat nem szolgáltatja majd vissza hiánytalanul az állam. Mint mondja, a királyhágómelléki kerülethez tartozó egyházközségeknél nagyjából az összes fontos adat megtalálható, így ellenőrizhetik majd, hogy valóban minden megvan-e.
Pesszimista váradi katolikusok
Sokkal pesszimistább ennél a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség levéltárosa, Emődi András. A szakember szerint ugyanis a román sajtóban, illetve az ellenzék berkeiben tapasztalható hisztéria nyomán egyhamar nem válik jogerőssé a szabályozás. Nagyvárad esetében is óriási anyagról van szó egyébként – nemcsak magának a püspökségnek van archívuma, hanem például a székeskáptalannak is, de vannak személyes iratok is. „Vitális kérdés, hogy az esetleg visszakapott anyagokat hol tároljuk majd. Nagyváradon ebből a szempontból jó a helyzet, hiszen a püspöki palota várhatóan hamarosan teljes egészében visszakerül a püspökség birtokába, és az én személyemben levéltáros is van” – mondta Emődi.
Unitárius egyház: kevés a bizonyíték
A törvény elfogadása mindenképpen üdvözlendő, hiszen nagy lépést jelent a történelmi igazságszolgáltatás terén – nyilatkozta a Krónikának Nagy László, az Erdélyi Unitárius Egyház püspökhelyettes-főjegyzője. Mint mondta, felértékelhetetlen eszmei értékkel bíró anyagról van szó: elsősorban egyházközségi anyakönyvekről, emellett kolozsvári, tordai és székelykeresztúri unitárius kollégiumok levéltári dokumentumai, illetve egyéni hagyatékok is a jogtalanul elszállított iratok részét képezik. A főjegyzőtől azt is megtudtuk: az anyagmennyiségről nem áll rendelkezésükre pontos adat, ezeknek ugyanis csak egy részéről készült jegyzőkönyv elvitelük során.
„Nem lepett meg, hogy több mint két évtizednek kellett eltelnie a rendszerváltás után a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáig. Az általános törvényhozási és politikai viszonyokra jellemző a késlekedés” – fogalmazott a püspökhelyettes, aki úgy véli, a visszaszolgáltatás üteme az Állami Levéltár helyi kirendeltségeinek élén álló személyek jóindulatán múlik.
Bálint Eszter, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Nagy Orsolya
Krónika (Kolozsvár)

A Nyirő-ügy miatt váltották le a levéltár igazgatóját
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Romániában Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját – ezt maga az érintett nyilatkozta hétfőn.
Ioan Rus román belügyminiszter pénteken írta alá a Dobrincu felmentéséről szóló miniszteri rendeletet. Romániában a levéltár a belügyminisztérium alárendeltségébe tartozik.
Dobrincu szerint a miniszter egy informális találkozón mondta el neki, hogy a levéltár nem szolgáltatott idejében információkat Nyirőről, és ezért váltotta le. Dobrincu sértőnek tartja, hogy a belügyminiszter egy informális találkozón más belügyisek jelenlétében közölte ezt vele, és nem hivatalos keretek között. Szerinte a Nyirő-ügyre való hivatkozás csak ürügy az ő menesztésében.
Mint mondta, május 25-én hívta fel őt a belügyminiszter, és kért tőle levéltári információkat Nyirő tevékenységéről. Dobrincu szerint azonnal utasította alkalmazottait, hogy szedjék össze a levéltárban található valamennyi információt, és még aznap este közölte a szaktárcával a levéltárban talált dokumentumokat olyan körülmények között, hogy – Dobrincu szerint – a belügyminisztérium levéltárában sokkal több irat található, mint az országos levéltáréban.
A Mediafax hírügynökség szerint a belügyminisztérium hivatalosan csak annyit közölt, hogy az igazgatónak lejárt a mandátuma, és azért történik váltás.
A román hatóságok nem engedélyezték május végén az erdélyi író székelyudvarhelyi újratemetését. A Hargita megyei prefektus megtámadta a bíróságon a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal által kibocsátott temetési engedélyt, így a Székelyudvarhelyért Alapítvány és a magyar Országgyűlés Hivatala szervezőként úgy döntöttek, hogy későbbi időpontra halasztják az újratemetést.
A román hatóságok több ízben jelezték, hogy Nyirő 1940 és 1945 közötti politikai szerepvállalása miatt nem értenek egyet az író székelyudvarhelyi nyilvános újratemetésével.
MTI. Erdély.ma

Nyirő román „áldozata”?
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját.
Nyirő József erdélyi író ügyének „nem megfelelő kezelése” miatt váltották le Dorin Dobrincut, az országos levéltár igazgatóját. Ioan Rus belügyminiszter pénteken írta alá a Dobrincu felmentéséről szóló miniszteri rendeletet. A felmentett levéltári igazgató szerint a tárcavezető informális találkozón mondta el neki, hogy a levéltár nem szolgáltatott idejében információkat Nyirőről, és ezért váltotta le. Dobrincu sértőnek tartja, hogy a belügyminiszter informális találkozón, más belügyisek jelenlétében közölte ezt vele, és nem hivatalos keretek között. Szerinte a Nyirő-ügyre való hivatkozás csak ürügy az ő menesztésére. Mint mondta, május 25-én hívta fel a belügyminiszter, és kért tőle levéltári információkat Nyirő tevékenységéről. Dobrincu – állítása szerint – azonnal utasította alkalmazottait, hogy szedjék össze a levéltárban található valamenynyi információt, és még aznap este közölte a szaktárcával a levéltárban talált dokumentumokat olyan körülmények között is, hogy – az igazgató úgy véli – a belügyminisztérium levéltárában sokkal több irat található, mint az országos levéltárban. Mint ismeretes, a román hatóságok nem engedélyezték május végén Nyirő József erdélyi író székelyudvarhelyi újratemetését.
Nyirő miatt Wieselnek nem kell magyar kitüntetés
Egy Kövér Lászlónak címzett levélben mondott le magas magyar állami kitüntetéséről Elie Wiesel magyar származású Nobel-békedíjas író. Az Országgyűlés elnökének kabinetfőnöke tegnap megerősítette, az író június 7-i keltezéssel levelet küldött Kövér Lászlónak, amelyben jelezte, lemond az államfőtől 2004-ben kapott kitüntetéséről. Wiesel többek között kifejtette, megdöbbenéssel és felháborodással értesült arról, hogy a Magyar Országgyűlés elnöke is részt vett a szerinte nyilas eszméket valló erdélyi író, Nyirő József újratemetési kísérletében. Írásában a magyar származású amerikai zsidó író kitér azokra a „nyugtalanító hírekre”, amelyek szerint Magyarországon köztereket neveznek el Horthy Miklósról és rehabilitálják Wass Albertet, illetve a világháborús fasiszta kormánnyal együttműködő más közéleti szereplőket, és a tanrendbe kerülnek a szélsőjobboldali eszméket hirdető szerzők. Elie Wiesel 2004-ben Mádl Ferenc köztársasági elnöktől vette át a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kertész Melinda
OKMÁNYSTOP Miért vonakodnak a román törvényhozók visszaadni a levéltári anyagot az egyházaknak?
"Egyesek attól félnek, hogy ha az iratok visszakerülnek az egyházak tulajdonába, akkor azokat már nem lehet kutatni" - vélekedik Nagy Mihály Zoltán történész.
Nem kaphatják vissza a kommunista diktatúra idején elkobzott levéltári anyagukat az egyházak, egyes törvényhozók ugyanis nemzetbiztonsági kockázatot és történelemhamisítás lehetőségét látták a visszaszolgáltatásban. Nagy Mihály Zoltán történészt, a Román Országos Levéltár volt aligazgatóját többek között arról kérdeztük, hogy mi a valódi tétje annak, hogy az államosított iratok az állam kézben maradnak.
Egyelőre nem lesz levéltári visszaszolgáltatás
Főként az erdélyi magyar történelmi egyházakat érintette volna, ha a levéltári anyagok kezelésére vonatkozó törvény a levéltári anyagok visszaszolgáltatásáról is rendelkezik. Az egyházak már tizenöt éve kérik az elkobzott levéltári anyagaik visszaszolgáltatását.
A levéltári anyagok visszaszolgáltatására vonatkozó előírás a törvény 2011-ben, a PDL-RMDSZ kormányzás idején elfogadott változatában szerepelt. A jogszabály úgy rendelkezett, hogy az egyházak visszaigényelhetik 1974-ben elkobzott történelmi értékű dokumentumaikat, az állami levéltárban pedig másolat marad róluk. Azonban a törvénynek ezt a verziót az ellenzékben levő USL megtámadta az Alkotmánybíróságon.
Az USL főleg az egyházi anyakönyvek visszaszolgáltatását ellenezte, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. A taláros testület azért dobta vissza a törvényt, mert két tervezet összevonásából született, amelynek egyik részét a szenátus nem tárgyalta
A kommunista diktatúra során az egyházaktól elkobozta a levéltári iratokat a karhatalom.
Milyen mértékben kebelezte be az egyházi levéltárakat és mi volt a tétje ennek az államosításnak? Nagy Mihály Zoltán: – Mindenekelőtt tisztáznunk kell, hogy az egyházaktól milyen levéltári iratokat vettek el, melyek voltak az iratok „beszolgáltatásának” jogi alapjai, és mikor történtek a „beszolgáltatások”. Ha az iratok „beszolgáltatásáról” beszélünk, akkor nyomban felmerül a kérdés, hogy Romániában 1990 előtt a törvények biztosították-e az egyházak számára azt a jogot, hogy az általuk kibocsátott, képzett iratokat megőrizhessék levéltáraikban, vagy be kellett-e szolgáltatniuk azokat? Az 1925-ben megjelent, majd 1957-ben módosított román levéltári törvény úgy rendelkeztek, hogy az egyházaknak nem kell beszolgáltatniuk az általuk kibocsátott iratokat az állami levéltáraknak. Ennek ellenére a Belügyminisztérium 1950-ben, rendeleti úton arra kötelezte az egyházakat, hogy szolgáltassák be az egyházi anyakönyveket. Ezeket az anyakönyveket (keresztelési, házassági, elhalálozási) először a néptanácsoknak kellett átadni, majd a ’60-as évektől innen kerültek be az állami levéltárakba. Az állam egyrészt azzal a nem kimondott szándékkal vette el ezeket az iratokat, hogy elegendő információval rendelkezzen a lakosság számarányáról az 1952. évi nagy területi átszervezés, tartományosítás előtt, másrészt az intézkedés az egyházak társadalmi befolyásának csökkentését szolgálta.
Az 1971-ben megjelent, majd 1974-ben módosított új levéltári törvény arra kötelezte többek között az egyházakat, hogy az úgynevezett történelmi jelentőségű iratokat szolgáltassák be az állami levéltáraknak. Úgynevezett vegyes bizottságokat állítottak fel, ahol az egyházak delegált képviselői és az állami levéltárak munkatársai közösen mérték fel a püspökségi, esperességi és plébániai levéltárakat és irattárakat, és az esetek többségében jegyzőkönyvben rögzítették az „átvett” iratokat. Ekkor kerültek át iratok az állami levéltárakba a különböző gyűjteményekből, többek között az állami múzeumokból, sőt még a Román Akadémiától is. Röviden, azt kell mondanunk, hogy állami kényszer hatására történtek meg az iratbeszolgáltatások, amely jogsérelmet, úgy, ahogyan az történt a földtulajdon és más egyéb javak elkobzása esetében, valamilyen formában orvosolni kellett volna. Vagyis megtalálni annak a módját, hogy miként kerüljenek vissza ezek az iratok jogos tulajdonosaikhoz.
Léteznek információk az állami levéltárakban levő egyházi iratok tartalmára illetve mennyiségére vonatkozóan? Melyek számítanak a legfontosabb dokumentumoknak?
– Nem rendelkezünk pontos adatokkal. Azonban a magyar történelmi egyházak kérésére 2011-ben készült egy felmérés, hogy milyen egyházi iratok vannak az erdélyi megyei állami levéltárakban, amely kimutatás csak a nagyobb egyházi fondok, gyűjtemények neveit és az iratmennyiséget rögzíti. Ez jó kiindulási pont lehet a későbbiek folyamán. Az egyházak számára az egyházi anyakönyvek a legértékesebbek, hiszen azok az adott egyház híveire vonatkozó legfontosabb adatokat rögzítik. Az anyakönyvek mellett a ’70-es évek második felében elkobzott iratok a legfontosabbak, mert azok sok esetben oklevelek, vagy nagyon fontos történelmi jelentőségű iratok.
Hogyan történt az egyházi iratkezelés a kommunizmus ideje alatt? Hozzáférhettek az egyházak az elkobzott dokumentumaikhoz?
– Az egyházaktól elkobzott iratokhoz a kutatók szűk, privilegizált köre juthatott hozzá.
A dokumentumok tanulmányozása adatvédelmi kérdéseket is felvethet, például az anyakönyvek esetében. Jelenleg mennyire hozzáférhetők az egyházi dokumentumok?
– Az iratok kutathatósága esetében vannak bizonyos nemzetközi szabályok, amelyeket Romániának is tiszteletben kell tartania. Általánosan elfogadott szabály, hogy az anyakönyveket 100 évvel a keletkezésük után lehet csak kutatni, vagyis ma a román állami levéltárakban szabadon kutathatók az 1912-ig keletkezett egyházi anyakönyvek. A többi állami tulajdonban lévő egyházi irat esetében a hozzáférést az is korlátozza, hogy az iratokat rendezték-e. Sajnos az egyházi iratok egy része ma is feldolgozatlanul áll, és a levéltári törvény értelmében ezek nem kutathatók. A hozzáférés és kutatás tekintetében 2007-ben történelmi jelentőségű változásoknak lehettünk a szemtanúi, miután Dorin Dobrincu vette át a levéltárak vezetését. Egy óriási nyitásról van szó, amely, reméljük, hogy a tavaly lezajlott vezetőcserék ellenére tovább folytatódik.
2011-ben az USL ellenezte az anyakönyvek visszaszolgáltatását, arra hivatkozva, hogy a lakosság-nyilvántartás állami feladat. Mi állhat ennek az érvelésnek a hátterében?
– Mindenkinek, még a politikusoknak is, de ide kell sorolnom a levéltárosokat is, tisztelniük kell és meg kell érteniük a történelmi hagyományokat, különbségeket.
Az érvelés hátterében valójában a történészek “féltékenysége” áll, akik attól félnek, hogy ha az iratok visszakerülnek az egyházak tulajdonába, akkor azokat már nem lehet kutatni.
Mikorra nyúlik vissza az anyakönyvvezetés történelmi gyakorlata, mekkora lehet az anyakönyvi fond? – Erdély területén a polgári anyakönyvvezetést 1896-tól vezették be, vagyis addig csak az egyházak rögzítették ezeket az adatokat. A román királyság területén, francia mintára már a fejedelemségek egyesülését követően egy erőszakos szekularizációs folyamat zajlott le, elkobozták az ortodox egyház összes javait, a levéltáraikat az állam elvette.
Az egyházi anyakönyveket nem kell összekeverni a lakosság-nyilvántartással, ugyanis az egyházi anyakönyvek az adott egyház belső ügykezelése során keletkeztek, nem állami utasításra vezették azokat, és az adott egyház híveinek a fontos adatait rögzítik. A katolikus egyház esetében az anyakönyvvezetés bevezetését a tridenti zsinat írta elő a 16. század közepén.
Márton Árpád képviselő az alsóházi vitát követően arról számolt be, hogy nemzetbiztonsági okokra hivatkozva, a "történelemhamisítás megelőzése" érdekében szavazták le az állami levéltárakban őrzött iratanyagok visszaszolgáltatását az egyházaknak. A levéltári anyagokat illetően mi adhat okot az ilyen típusú aggodalomra, illetve milyen valós kára származhat az államnak abból, hogy visszaszolgáltatja a dokumentumokat?
– Meglehetősen suta az az érvelés, hogy ezeket az iratokat nemzetbiztonsági okokra hivatkozva nem szolgáltatják vissza jogos tulajdonosaiknak. Ugyanis a levéltári törvény értelmében a román állami levéltárakba csak úgynevezett nem titkosított, a magyarországi levéltári terminológiával élve, nem minősített iratok kerülhetnek be. Tudomásom szerint az egyházaktól elvett iratokat sem átvételük előtt, sem utána nem tekintették minősített, titkosított iratoknak, vagyis nem áll fenn a nemzetbiztonsági kockázat.
Számomra az is értelmezhetetlen, hogy az iratok visszaszolgáltatása történelemhamisításhoz vezetne. Nagyon jó lenne hallani ezektől a személyektől, hogy milyen “történelmi igazság elferdítéséről” van szó, vagyis egyesek mit akarnak meghamisítani, elferdíteni. Valószínűleg sokan nem olvasták Lucian Boianak a román történelmi mítoszokról szóló könyvét. Pedig sokak számára tanulságos olvasmány lenne.
A Márton Árpád-féle javaslat, amelyet korában, igaz, nem ebben a formában, de Máté András Levente és Kerekes Károly terjesztett be, számos olyan garanciát tartalmaz, amely az állam és kutatók jogait védelmezi. A törvényjavaslat úgy rendelkezett, hogy csak abban az esetben szolgáltathatók vissza az egyházaktól elkobzott iratok, hogyha azokat a régi és immár új tulajdonosok megfelelő körülmények között tárolják, képzett személyzettel, levéltárossal rendelkeznek, és az iratokat kutathatóvá teszik, vagyis kutatótermet működtetnek. Sőt, a jogszabálytervezet arról is rendelkezett, hogy az iratok csak az előzetes mikrofilmezésük után kerülnek átadásra.
Transindex.ro

Gabriel Catalan: A kommunizmus elítélése
(Részletek egy hosszabb tanulmányból)
Immár közel hét év telt el azóta, hogy Traian Băsescu elnök a Román Parlamentben 2006. december 18-án hivatalosan elítélte azt a kommunista rendszert, amely országunkban volt, vállalva a („Végső”?!) Jelentést, amelyet a Vladimir Tismăneanu által vezetett bizottság szerkesztett. A bizottság hivatalos neve: a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Enöki Bizottság. Miután az Elnöki Hivatal honlapján hosszasan csíszogatták (többször is változtattak rajta, korrigálták), ez a jelentés 2007 novemberében végre megjelent könyv alakban is a Humanitas Kiadó gondozásában, egy rangos belföldi könyvvásár alkalmából.
2008-ban a Polirom Kiadó tankönyvet jelentetett meg O istorie a comunismului din România (A romániai kommunizmus egyik története) címmel az IICCR – a Romániai Kommunizmus Bűntetteit Kutató Intézet – megbízásából; 2009-ben pedig megjelent e könyv második és javított kiadása, ugyancsak az említett kiadónál. Ez volt a Romániai Kommunista Diktatúrát Elemző Elnöki Tanácsadó Bizottság (2007—2009) egyetlen nagy műve, amelynek az volt a fő feladata, hogy megvizsgálja, miként léptetik életbe a téma feldolgozására létrehozott első elnöki bizottságnak a fentebb említett, Végső Jelentésében megfogalmazott ajánlásokat, valamint hogy tanácsokat adjon az állam elnökének azzal kapcsolatban, hogy hol tartanak az említett ajánlások életbeléptetését illetően, továbbá az, hogy használható megoldásokat kínáljon a menet közben feltárt problémák megoldását elősegítő stratégiák kidolgozásához. Meg kell jegyeznünk, hogy a Bizottság fennállásának egész ideje alatt csupán Vladimir Tismăneanu „helyettesei”, a két koordinátor: Cristian Vasile és Dorin Dobrincu kapott fizetést az Elnöki Hivataltól, olyant, mintha elnöki tanácsadók lettek volna, a többi bizottsági tagnak legfeljebb az utazási és elszállásolási költségeit számolták el.
Úgyszintén meg kell említenünk, hogy 2012-ben a iaşi-i Polirom Kiadónál megjelent egy újabb dokumentumkötet a kommunista időszakról, az első, amelyik a Ceauşescu-időszakkal foglalkozik, Istoria comunismului din România. Vol. II: Documente. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) – A romániai kommunizmus története. II. kötet: Dokumentumok. Nicolae Ceauşescu (1965—1971) címmel. A kötet szerkesztői Mihnea Berindei, Dorin Dobrincu és Armand Goşu.
Ugyancsak említésre méltó, hogy 2007 júliusában megváltozott a Romániai Országos Levéltár (ANR) vezetősége, 2010 januárjában pedig a Securitate Archívumát Tanulmányozó Országos Tanácsé (CNSAS) is. Viszont mindaz az előrelépés, amit az ANR-ben Dorin Dobrincu vezérigazgató öt év alatt elért, meglehetősen kevés, rendkívül behatárolt, részleges ahhoz képest, amit a köz elvárt tőle. A kommunizmus időszakára vonatkozó dokumentumoknak csak egy kis részét bocsátotta a kutatók rendelkezésére, miközben azok, amelyeknek valóban nagy történelmi és ugyanakkor igazságszolgáltatási jelentőségük van (beleértve az Államtanács vagy az államfő törvényerejű rendeleteit, a Minisztertanács egyes határozatait illetve utasításait, miniszteri rendeleteket stb.) továbbra is titkosak maradtak, a vigilens levéltárosok és a belügyminisztérium régebbi valamint újabb alkalmazottai elrejtették azokat. Dorin Dobrincu 2009 decemberétől – a Belügyminisztérium átalakítása után – már csak igazgatói rangban végezte munkáját, 2012 júniusának közepéig, amikor Ioan Rus belügyminiszter úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg újabb hat hónappal a Dorin Dobrincu mandátumát, habár azt korábban megtette már kétszer. Ami pedig Dragoş Petrescut illeti, aki 2006 márciusától a CNSAS Kollégiumának a tagja, és akit Románia elnökének javaslatára 2010-ben a Kollégium elnökévé választottak, az általa elért valós sikerek is gyakorlatilag jelentéktelenek.
Semmi esetre sem valósult meg „a második célkitűzést”, nevezetesen: az ANR demilitarizálása, vagyis „a Romániai Országos Levéltár kivonása a Közigazgatási és Belügyminisztériumnak való alárendeltségből, abból az alárendeltségből, amelyet 1951-ben, a sztálini időszak kellős közepén helyezték, vagy legalább a Levéltár lényeges mértékű autonomizálása a Minisztérium vezetőségével való kapcsolatában, amelyben az abszurd titkosítást rákényszerítik”; és az sem valósult meg, hogy „a CNSAS-t segítse a titkosszolgálatokkal való nézeteltérések esetében, az átadni való dokumentumok kérdésben”, ellentétben azzal, miként azt Cristian Vasile úr fellengősen, s az ahhoz illő tudatlansággal és felületességgel állítja egy nemrég megjelent dicsőítő cikkében, amelynek a hivalkodó címe: Öt évvel a Végső Jelentés után. A kommunista rendszer – nem csupán szimbolikus – elítéléséről.
Valójában az ANR továbbra is a Belügyminisztérium keretén belül működő intézet, ugyanúgy miként 2007 júliusa előtt volt, továbbra is katonai egység státusa van, tökéletesen militarizált és gyakran abszurd procedúrák, módszerek, szokások és szabályzatok szerint működik, sőt a vezetősége megőrzött szinte minden együgyű reflexet, amit elődjeitől örökölt. A CNSAS pedig még kevésbé fejlődött jó irányba, pontosan olyan ferdén működik, mint korábban: a Kollégiumban éveken át üresen tátongott két hely (csak 2012-ben sikerült betölteni azokat), a működését meghatározó törvényes előírások továbbra is súlyosan csonkítják az intézmény jogait, viszont a CNSAS-nál továbbra is helye van a nepotizmusnak, a nemtörődömségnek és a hozzá nem értésnek, amit már alapításától fogva megszoktunk tőle (még akkor is, ha az utóbbi években átvett néhány dossziét a Securitate örökébe lépett titkosszolgálatoktól, ezeknek az iratcsomóknak a száma kevés, rendkívüli figyelemmel válogatták ki őket, és nehezen férhetnek hozzájuk az önálló kutatók; sőt a CNSAS birtokában lévő dokumentumok nagy részéről nincs minimális leltár, amely a közönség rendelkezésére állna, és az elemi irattári nyilvántartás is hiányzik, függetlenül attól, hogy a CNSAS mikor vette át a dokumentumokat).
Hát mindössze ennyit produkált egy bő „ötéves terv” alatt a romániai kommunizmus kései és bátortalan elítélése. A jelentés konklúzióiból következő és ott javasolt intézkedések közül egyiket sem léptették életbe. Való igaz, hogy rengeteget beszéltek a kommunista időszakról szóló múzeum létrehozásáról (különösképpen az utóbbi időszakban), de mindmáig nem találtak elegendő pénzalapot hozzá, és megfelelő helyiséget sem; szó volt a hajdani politikai foglyoknak szánt kártérítés növeléséről, és ígéretek is elhangzottak erről; de a lusztrációs törvény tervezetét időtlen időkig halogatják, sőt a rajta végzett módosításokkal lényegében elferdítették a készülő jogszabályt azok a parlamenti tagok, akik szorosan kötődnek, közvetlenül vagy közvetve (értsd: családtagjaik révén) a parancsuralmi múlthoz, a CNSAS pedig újból előszedte (jobban mondva folytatja) az ócska gyakorlatot: az igazság elrejtésének és az „erkölcsi halottak”-nak, vagyis a hazai politikai személyiségek többségnek tisztára mosását.
Érdemes megjegyeznünk, hogy 2008 decemberében meghalt Constantin Ticu Dumitrescu azok után, hogy egész éven át fúrták—faragták, amíg – nyilván negatív értelemben – radikálisan meg nem változtatták, azt a törvényt, amelynek alapján a CNSAS működik. Vagyis lemészárolták a 187/1999. számú törvényt (amely immár csupán halvány maradványa annak a jogszabálynak, amelyet eredetileg a Ticu törvényének neveztek). Az Alkotmánybíróság ugyanis a 2008. január 31-én hozott 51. számú Végzésével részben alkotmányellenesnek nyilvánította azt (lásd az eredményt, a 2008. november 14-i keltezésű 293. számú törvényt, amelyik a 24/2008. számú Sürgősségi Kormányrendelet törvényerőre emeléséről intézkedik. Ez a kormányrendelet az állampolgárnak a saját szeku-dossziéjához való hozzájutásáról és a Securitate dekonspirálásáról szól, s az ezt tartalmazó törvényt a Hivatalos Közlöny 2008. december 3-án megjelent 810. számában tették közzé).
Az hogy 2012-ben új nevek jelentek meg a CNSAS Kollégiumában: a nyolcvanas éveiben járó liberális, Dinu Zamfirescu, az IICCMER (a Kommunizmus Bűntetteit és a Román Száműzöttek Emlékét Feltáró Intézet) ügyvezető elnöke, aki jóllehet önként felfüggesztette liberális párti tagságát, hogy elfoglalhassa ezt a tisztséget a CNSAS Kollégiumában, mégis nyilvánvaló, hogy a törvény megszegésével illetve erőltetett/belemegyarázó értelmezésével lett oda kinevezve; a bukaresti Florian Bichir újságíró és ortodox teológus; Florin Abraham Szilágy megyei történész, aki a totatlitarizmusra szakosodott és Mihai Cioflâncă iaşi-i történész, aki a kommunizmus történetére és az antiszemitizmusra szakosodott, jelenlétükkel semmit, de semmit sem változtattak azon a betokosodott, politizáló és titkolózó módon, ahogyan ez az intézmény működik.
Nem szorulnak kommentárra azok a visszaélések, megkülönböztetések, zaklatások, lemondások, tiltakozások, szabálytalanságok valamint az a lehetetlen légkör, amit az IICCMER-ben az új vezetőség (a Muraru—Oprea—Zamfirescu-hármas) produkált, mert a tények önmagukért beszélnek, és tág teret kaptak a sajtóban valamit a blogokon, beleértve azt is, amit 2012-ben az Amerikai Egyesült Államok Kormányának a Jelentéséről készült összefoglaló ugyancsak megemlített az emberi jogok Romániában való tiszteletben tartásának a helyzetével kapcsolatban.
Sem a politikai pártok sem az államelnök semmit sem lépett előre a kommunista totalitárius múlttal való végleges szakítás ügyében. Ennek köszönhetően tartották meg magas állami tisztségekben a politikai és szekus múltjuk révén „beszennyeződött” személyeket, sőt közülük néhányat még jelentősebb tisztségekbe javasoltak. Példaként említjük egyes magasrangú szekus tisztek katonai előléptetését valamint olyan személyek kitüntetését, akik a kommunista totalitárius rendszer engedelmes kiszolgálói voltak, illetve kollaboráns magatartásuk révén kompromittálódtak (gondolunk itt Antonie Iorgovanra, Teoctist Arăpaşura vagy Dan Iosifra); és mindezt „a kommunizmust elítélő államelnök” aláírásával tették, azéval akinek a szekusdossziéját bezúzták illetve eltüntették, de aki név és szám szerint be van jegyezve a Securitate konstancai irattárában mint a IV. Igazgatóság kollaborátora, ezt bizonyítja több olyan dokumentum, amely a hadügyminisztérium Irattárában található. (Megemlítenénk itt: azoknak az RKP-tagok Jegyzékét, akik engedélyt kaptak arra, hogy a Securitate munkáját segítsék; a Konstancai Haditengerészeti Parancsnokságnak az információs hálózatot nyilvántartó Napló—Jegyzékét; továbbá a 00151392/29.09.1976. számú Átiratot, amellyel Traian Băsescu kollaboráns dossziéját átküldték a konstancai Securitatéhoz, más dokumentumok mellett); valamint hivatkozhatunk a Honvédelmi Minisztérium Hírszerzési Főigazgatóságának 2004—2005-ös levelezésére is, és tesszük ezt, mert legalábbis a SIE-nél és a SRI-nél államfőnkről semmi sem található ... egyelőre.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) mind a Călin Popescu Tăriceanu, mind pedig a Crin Antonescu vezetése alatt tagjai között tartotta, sőt méghozzá vezetői funkciókban, vagy tiszteletbeli vezetői funkciókban, a kompromittálódottakat (holott közülük nem egyet a CNSAS is leleplezett). Így Mircea Ionescu-Quintus a párt tiszteletbeli elnöke, Constantin Bălăceanu-Stolnici pedig a PNL Szenátusának az elnöke volt, és megtűrik őt a pártban azután is, hogy 2007 áprilisában beismerte, együttműködött a Securitatéval – és persze az akadémikusi székét is megőrizte Stolnici úr. Dan Ilie Morega csak 2010 júniusában lépett ki a pártból és mondott le a PNL Gorj megyei szervezetének ideiglenes elnöki tisztségéből, amikor egyébként is lejárt a mandátuma, és független képviselőként továbbra is van jelen a parlamentben. Teodor Meleşcanu (a DIE, a külföldi hírszerzési igazgatóság magasrangú tisztje), akárcak Ioan Ghişe, a brassói „antiterrorista” és igazságtevő képviselő. A DIE másik tisztjét, Daniel Dăianut pedig európai parlamneti képviselővé emelték azon az alapon, hogy gazdasági és pénzügyi téren rendkívül értékes szakember (sőt még a kommunista rendszerrel szembeni ellenállást illetően is!).
Ugyanakkor Marius Gheorghe Oprea és Stejărel Olaru – Călin Popescu Tăriceanu nemzetbiztonsági tanácsosai valamint a Securitate elleni és a kommunista nomenklatúra elleni kampány „élharcosai” – megelégedtek néhány kilátástalan, apró balhéval, s a tiltakozásuk egyre félénkebb lett, kifullasztották azt a magas állami tisztséggel járó előnyök és kiváltságok (pénz, szolgálati lakás, autó, titkárnők, külföldi utak, jelöltség az európa parlamenti helyekre, de a pártbeli tisztségek is, sőt főnöki tisztségek a titkosszolgálatoknál, feltűnés a sajtóban, befolyás a közvélemény terén; egyszóval kiadós támogatást kaptak a gyors politikai karrierhez és nemcsak ahhoz). A Tăriceanu-kormány bukását követően és azután, hogy a PNL kilépett a Demokrata Párttal (PD) való koalícióból, az IICCR-ből IICCMER lett azáltal, hogy a Román Száműzöttek Emlékét Őrző Országos Intézetet (az INMER-t) egybevonták az IICCR-vel, s az intézet élére a „liberális” Marius Oprea és Stejărel Olaru helyébe Vladimir Tismăneanu került valamint a Băsescu-pártiak csapata (Ioan Stanomir, továbbá Mihail Neamţu, aki 2011-ben lemondott és az államfőt támogató politikai mozgalmat alapított, amely reformmozgalom kíván lenni, s a lemondott helyébe Cristian Vasile került, a csapatban pedig még ott van Bogdan Cristian Iacob és Dorin Dobrincu is, többek között).
Miután a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) korábbi igazgatója, Mihai Răzvan Ungureanu által vezetett Demokrata-Liberális Párti (PDL-s) kormány 2012 tavaszán siralmasan beadta a kulcsot, a Socialista—Liberális Unió (USL) által alkotott új hatalom – amelynek a főnökei: Victor Ponta, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke és Crin Antonescu, a PNL elnöke – az IICCMER élére új vezető csoportot nevezett ki, amelynek tagjai: Dan Zamfirescu (aki az INMER főnöke volt 2003-tól, a megalapításától 2010-ig, amikor ezt az intézetet összevonták az IICCR-vel), továbbá az ifjú Dan-Andrei Muraru, Dorin Dobrincu helyettese és közeli munkatársa valamint Marius Oprea „fiacskája”, egy antiszemitizmusra és antikommunizmusra specializálódott másik történész. (Marius Oprea maga is visszatért az intézet Különleges Kutatási Főosztályának igazgatói székébe.) Az ANR vezetőségébe pedig kinevezték (2012 júniusában) Ioan Drăgant és (2012 augusztusában) Alina Pavelescu-Tudort. További változások: a nyugdíjazás előtt álló kolozsvári középkor-szakértő Ioan Drăgan, aki Fehér megyéből származik, 1989 óta a Romániai Országos Levéltár kolozsvári fiókjának volt a főnöke, ő lett a iaşi-i az igazgató Dorin Dobrincu helyett, aki visszatért a régi foglalatosságaihoz és szakmáihoz: a kommunizmus, az antiszemitizmus és a posztkommunizmus történetének kutatásához valamint társult egyetemi tanári beosztásához az Alexandru Ioan Cuza Egyetem Történelemtudományi Karán a Copoura épült városba; Alina Pavelescu pedig, a tanulékony, ambíciózus, opportunista, áskálódó és komformista bukaresti hölgy, akit kezdetben éppen Dobrincu léptetett elő az ANR vezetőségi tagjává, majd 2011 szeptemberében az ANR bukaresti fiókjának a főnökévé, miután aligazgatóként összetűzött vele a korábban Nagy Mihály Zoltán által elfoglalt pozíció miatt. Nagy Mihály Zoltán az RMDSZ pártfogoltja, fiatal, magyar nemzetiségű történész, Szilágy megyéből származik, ugyanabból a faluból mint unokatestvére, Szabó Ödön képviselő, aki ugyanakkor az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke. Nagy Mihály Zoltánt szolgálati érdekből, még idejében, főtanácsosi posztba helyezték át (végrehajtó funkcióba) – s vajon hová? – az ANR nagyváradi fiókjához.
Ugyancsak miután 2009 szeptemberében megbukott a szociáldemokrata és demokrata liberális kormány s 2009 decemberében Traian Băsescut újraválasztották Románia elnökévé, 2011 szeptemberében lefektették Szociálista—Liberális Unió (USL) alapjait, a Demokrata Liberális Párt és a Traian Băsescu elleni szövetségét, Crin Antonescu liberálisai kéz a kézben menetelnek Victor Ponta szociáldemokratáival, és egyáltalán nem restellik, hogy számos nomenklaturista, szekurista vagy besúgó és korrupt személy van e két párt egyikében, másikában, ugyanúgy miként a Dan Voiculescu – konspiratív nevén Félix – szekus által vezényelt Konzervatív Pártban is, amellyel együtt néhány hónappal korábban, 2011 januárjában létrehozták az ACD-t, a Közép-Bal Szövetséget.
Talán érdemes megemlítenünk azt is, hogy milyen rendkívül gyorsan emelkedett a ranglistán két másik fiatal „liberális” és történész, akik nemrég még nagy szájjal harsogták a lusztrációt és a volt kommunisták leleplezését, jóllehet ezen fiatalok KISZ-es múltjuk miatt jobb lett volna, ha hallgatnak. Az egyik Mihai Răzvan Ungureanu, aki Iaşi-ból származik, jelenkori történelemre szakosodott, 1998 és 2001 között államtitkár volt, 2004 és 2007 között pedig külügyminiszter, Mircea Geoană, a hivatásos diplomata után következett ebben a tisztségben (Mircea Geoană 2001 és 2004 között volt Románia külügyminisztere.) M. R. Ungureanu a külügyminiszteri székből a Külföldi Hírszerzési Szolgálat (SIE) igazgatói székébe került, ahol 2007 és 2012 között tevékenykedett, onnan pedig miniszterelnökké léptette őt elő Traian Basescu elnök. Rövid ideig, 2012 februárjában és májusában töltötte be ezt az újabb tisztségét, mert a parlament megszavazta az ellene szóló bizalmatlansági indítványt, és a fiatal miniszterelnöknek távoznia kellett. Jelenleg a Civil Erők nevű párt elnöke valamint a halottaiból föltámasztott Igazságosság és Igazság Szövetségé, amelynek másik tagja a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt. T. R. Ungureanu egyúttal még Arad megyei szenátor és egyik lehetséges elnökjelölt a 2014-es választáson. A másik, ugyancsak szép karriert befutott fiatal „liberális” pedig Adrian Mihai Cioroianu. Ő craiovai, a jelenkori történelem szakértője, újságíró és esszéista, liberális párti szenátor volt, Mona Muscă-val és Mihăiţă Calimentével együtt a lusztrációs törvény kezdeményezője, aztán liberális képviselő volt az Európai Parlamentben és e parlamenti csoport (az ALDE) alelnöke, továbbá egy évig, 2007 és 2008 között a Tăriceanu-kormány külügyminisztere, gyakorlatilag Ungureanut követte ebben a tisztségben. Jelenleg, 2012-től, A. M. Cioroianu a Bukaresti Egyetem Történelemtudományi Karának dékánja. Ungureanu, aki a KISZ Központi Bizottságának póttagja volt, az új rendszerben a román külföldi hírszerző szolgálat igazgatója lett (a SIE-jé, amely szekusokkal megtömött titkosszolgálat, főleg a vezetőségében zsúfolódnak ők); Cioroianu pedig, aki szerényebb kommunista tisztségeket töltött be a líceumban és az egyetemen, külügyminisztersége idején tűnt ki, akkor bizonyította be rátermettségét többször is, hatalmas melléfogásokkal.
A Demokrata Párt megalakulása óta kitartóan folytatja a képmutatást, bekebelezett majminden ideológiainak titulált programot (hol szocialista, hol kereszténydemokrata, hol konzervatív, hol pedig liberális) és számos romániai politikai személyiséget, létrehozva a korrupció fölülmúlhatatlan lecsóját. Jelenleg PDL-nek hívják, miután magába olvasztotta – és eltüntette – a liberális pártból kiszakadt liberális-demokrata csoportot. Ezt a pártot továbbra is ugyanaz a FSN-ből, a Nemzeti Megmentési Frontból maradt klikk vezeti, felerősítve egyéb maradvánnyal: apró, harmad vagy negyedrangú helyi kommunista vezetőkkel, kommunista diákszövetségiekkel vagy KISZ-esekkel (mint Emil Boc, Vasile Blaga, Gheorghe Falcă, Cristian Rădulescu – akiket profi módon tisztára mosott a CNSAS). A PDL még tagjai közé emelt időközben üzletemberekké, feddhetetlen kapitalistákká lett szekus tiszteket, akik nemrég az EU és a NATO országaiban kémkedtek (mint Silvian Ionescu), továbbá „tősgyökres/valódi” liberálisokat, Traian Băsescu hűséges híveit, élükön Theodor Dumitru Stolojannal, aki fontos tisztviselő volt a Pénzügyminisztériumban Nicolae Ceauşescu idejében, majd Iliescu idejében is ugyanott folytatta magasba ívelő pályáját, előbb államtitkár lett, aztán pénzügyminiszter, végül pedig még feljebb jutott: 1991 és 1992 között miniszterelnök volt.
S hát a PSD-ről mit lehet még elmondani? Például azt, hogy ott trónol ma is Ion Iliescu a párt tiszteletbeli elnökeként, annak ellenére hogy első rangú nomenklaturista volt. Victor Ponta pedig, akit a „kis Titulescunak” becéznek, a PSD jelenlegi végrehajtó elnöke, politikai tekintetben Adrian Năstase édes gyermeke. Năstase csupán stratégiai megfontolásból vonult vissza egy lépésnyit: jelenleg a párt Országos Tanácsának az elnöke. Erre a PSD imidzsének javítása végett volt szükség, mert Năstase ellen több ügyben is bűnvádi eljárást indítottak (börtönbe is került stb.) Ponta Mircea Geoanăt, Ioan Geoană ceauşista tábornok fiát követte a párt élén, az alelnökök, végrehajtó titkárok és a szocdem vidéki „bárók” között pedig nagyjából ugyanazok a kommunista múltú vagypedig korrupt magatartásuk miatt megvetni való figurák nyüzsögnek, bár néhányan közülük, mint például Nicolae Văcăroiu vagy Octav Cosmâncă háttérbe húzódtak, de az említettek listája még mindig tekintélyes, gondoljunk csak a következőkre: Constantin Niţă, Ioan Chelaru, Liviu Dragnea, Ion Stan, Gheorghe Nichita, Ioan Mircea Paşcu, Constantin Nicolescu, Dan Nica, Marian Vanghelie, Viorel Hrebenciuc, Marian Oprişan, Ion Vasile, Radu Mazăre, Ilie Sârbu. S hozzájuk társultak a fiatal „szocialisták”, az újabb bimbók mint Corina Creţu, Titus Corlăţean, Nicolae Bănicioiu, Robert Negoiţă, Oana Niculescu-Mizil, Dan Şova, Cristian Rizea, Daciana Sârbu-Ponta.
[…]
De a vallási vezetők sem szállnak síkra az igazi lusztrációért, többségük ugyanis még 1990 előtt került magas egyházi tisztségbe. A múlt köde lepi be a legtöbb idősebb egyházi vezető életrajzát, az ortodoxokét, a katolikusokét (sőt a görögkatolikusokét), a protestánsokét (beleértve a neoprotestáns szekták vezetőit is), a CNSAS ugyanis nehezen dekonspirálta néhány ortodox főpap együttműködését a Securitatéval. És a fiatal egyházi vezetők is tartózkodóan viselkednek a lusztrációt illetően, ők politikai okokból teszik ezt, féltik a karrierjüket, vagypedig szolidaritásból illetve rosszul értelmezett papi titoktartásból, egyes esetekben pedig (gondolok itt a főrabbira és a nagy muftira, mindkettő rendkívül fiatal) szóba jöhet a közöny is, illetve a tájékozatlanság. Daniel Ciobotea ortodox pátriárkáról például azt gyanítják, hogy együttműködött a Securitatéval, ugyanis a DIE 36 046-os számú – és ki hitte volna: éppen ő a„konspiráció végett” 1989. december 23-án megsemmisített – egyik dossziéjának a címszereplője (Micsoda balszerencse, mon cher!). Ioan Robu érsek pedig, a bukaresti római katolikus egyházmegye főpapja ugyancsak hasonló helyzetben van, mert annak ellenére, hogy a CNSAS nem talált (vagy nem találhatott) még olyan szekus dossziét, amelynek ő a címszereplője, mindenképpen tekintetbe kell venni azt, hogy Ioan Robut 1983-ban Nicolae Ceauşescu jelölte ki erre a tisztségre, és a kommunizmus utolsó hat esztendejében Robu érsek rendkívül fontos szerepet töltött be a belföldi és a külföldi propagandájában, egyik vezetőségi tagja volt a Szocialista Demokrácia és Egység Frontjának (a FDUS-nak), résztvett a diktátor istenítésében, az USA-val való kereskedelemi kapcsolatban a legnagyobb kedvezmény elvének megőrzésére tett kísérletekben, valamit a nemzetközi közvélemény félretájékoztatásában az országban uralkodó valóságos szociális, gazdasági, politikai és vallásügyi helyzetről.
A romániai civil társadalmat magát is, akárcsak a közvéleményt egyre kevésbé érdekli ez a kérdés, miközben mind az értelmiségieknek, mind az egyszerű állampolgároknak megélhetési gondjaik vannak. A Román Akadémiát és a romániai egyetemeket az „aranykorszakbeli dinoszauruszok és mamutok” ellenőrzik. A hazai civil szervezetek: a Társadalmi Párbeszéd Csoport (GDS), a Polgári Szövetség (Alianţa Civică), a Pro-Democraţia, a Transparency International, az Emberi Jogokat Védő Liga (LADO), a Romániai Akadémiai Társaság, az Emberi Jogok Védelmének Romániai Egyesülete (APDOR-CH) és a többiek mind vérszegények, mozgásképtelenek és teli vannak a Securitate egykori munkatársaival, vagyis hamis disszidensekkel, valamint a civil szféra olyan fiatal vezetőivel, akik unják a romániai társadalom erkölcsi megtisztítását, elsősorban inkább a mai közélet pénzügyi, kulturális vagy sajtóbeli vonatkozásai foglalkoztatják őket vagypedig a diszkrimináció elleni küzdelem jelenlegi tendenciái: a nemi, a szexuális érdeklődéssel kapcsolatos, az etnikai, a vallási és a vallási felfogással szembeni megkülönböztetés megszüntetése, továbbá a sajtó, az igazságszolgáltatás, a rendőrség, a közigazgatás, a börtönök és a politikai élet megfigyelése.
Következésképpen megállapíthatjuk, hogy kommunizmus (kizárólag elméleti, formális) elítélése körüli nagy ricsaj, úgy tűnik, előre megfontolt akció volt, amelynek ugyanúgy alanyai mind a hatalmon lévők, mindpedig az ellenzék szerepében ügyködő hazai politikai erők valamint a Securitatéból született titkosszolgálatok, közös törekvésük az, hogy a választók és a Nyugat számára kipipáljanak egy „tartalom nélküli forma” feladatot, s egyben lejárassanak minden valóban kommunizmusellenes tiltakozást és civil követelést, hogy aztán a jó mioritikus hagyománynak megfelelően a kommunista múlttal való szembenézést, ezt az ország demokratikus jövője szempontjából életfontosságú kérdést viszonylagossá tegyék és minimalizálják, vagyis elföldeljék végképp.
Utóirat. Hozzátenném, hogy nem vagyok híve a kommunizmusellenességel és a Tismăneanu Jelentéssel kapcsolatos baloldali elméleteknek, negativista vagy relativizáló kritikáknak illetve vélekedéseknek, miként nem értek egyet a kommunizmusról való nosztalgiázással (a nomenklaturistáknak, a szekusoknak valamint a marxizmus bármelyik típusának a szimpatizánsaival) sem.
Fordította: Zsehránszky István
Maszol.ro