Jan. 23-án tartotta közgyűlését a Barabás Miklós Céh Kolozsváron. A BMC elnöke Jakobovits Miklós /Nagyvárad/ maradt, Dobriban Emil /Kolozsvár/ az ügyvezető titkár, az alelnökök: Németh Júlia /Kolozsvár/, Gaál András /Csíkszereda/ és Simon Endre /Marosvásárhely/. /Németh Júlia: Hírlevél Kolozsvárról. = Brassói Lapok (Brassó), febr. 19./

"A bukaresti World Trade Center (WTCB), ahogyan a képzőművészek látják - címmel rendezett országos művészeti vetélkedőt a WTCB, a Romániai Képzőművészek Szövetsége tagjai, valamint a képzőművészeti egyetemek végzős diákjai számára egy majdani magángyűjtemény létesítése céljából. A több tucatnyi beérkezett alkotásból a zsűri huszonöt pályamunkát érdemesített a verseny végső szakaszában való részvételre. A három legjobbnak ítélt munka pedig kolozsvári festők műve. A nagydíjat Dobribán Emil, a kolozsvári Képzőművészeti és Formatervezői Egyetem adjunktusa nyerte el Építészet és tükröződés című, nagyméretű 1,60/2 méteres olajképével, az utána következők pedig Calin Anton és Marius Ghenescu Karnevál, illetve. A WTC-nagydíjjal egyidőben Dobribán Emilnek a bukaresti Schiller-házban nyílt egyéni tárlata. A kiállítás központi témája az emberi test. /Németh Júlia: Kolozsvári festők sikere Bukarestben. Dobribán Emil WTC-nagydíjas. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 5./"

"A múlt héten nyílt meg a sófaragó tábor Parajdon. Immár harmadik alkalommal érkeztek hazai és külföldi művészek Parajdra, hogy ittlétüket egy-egy alkotással - lett légyen falfestmény vagy sószobor - tegyék emlékezetessé. idén már 14 alkotó jár(t) le naponta a bányamélyre rávésni, ráfesteni egy-egy alkotását a sófalakra - mondta Seprődi Zoltán, a Salina bányavállalat igazgatója, aki egyik kezdeményezője és védnöke is e tábornak. A csíkszeredaiak: Botár László, Ferencz S. Apor és Léstyán Csaba befejezték munkájukat, két kolozsvári művész, Dobribán Emil és Andra Predescu még dolgozik. /Kristó Tibor: Művészek a bánya mélyén. = Hargita Népe (Csíkszereda), szept. 11./"

Kétnapos rendezvényre került sor a magyar kultúra napja tiszteletére, a THÉ színházkutató műhely és a kolozsvári Magyar Irodalomtudományi Tanszék irodalom szakos doktoranduszai szervezésében január 21–22-én. A Képzőművészeti és Formatervező Egyetem hallgatói állítottak ki tanáruk, Dobribán Emil társaságában. Kísérletező, különböző anyagokat, műfajokat próbálgató munkák voltak láthatók, festészet, szobrászat, textil, ruhatervezés egyaránt helyet kapott. A rendezvény másnap zenés-irodalmi-képzőművészeti összeállítással, illetve dr. Hubert Ildikó és dr. Pomogáts Béla budapesti irodalomtörténészek Pannoniai ének és Kölcsey himnusza című előadásával, valamint az Ördögtérgye együttes által előadott kalotaszegi és mezőségi táncokkal folytatódott. Egyed Emese tanszékvezető kiemelte, Kolozsváron a magyarság ritkán gyűl össze csoportosan valahol, ezt is meg lehetne honosítani. /Köllő Katalin, Farkas Imola: Magyar Kultúra Napja Kolozsváron. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 23./

Désen megnyílt a kolozsvári Képzőművészeti Akadémia tanárának, Dobriban Emil festőművésznek a kiállítása. /Lukács Éva: Kiállítás Désen. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 17./

Németh Júlia műkritikus több évtizede figyelemmel kíséri a Kolozs megyei tárlatokat. Az éves termést bemutató mostani minden eddigit felülmúl, bizonyítva: Kolozsvár megtartotta nagy mestereinek köszönhető hírnevét, művészeti központ jellegét. A Szentegyház utcai galéria elvesztésével néhány művész, többek között Feszt László munkái idén hiányoznak. A tárlaton látható többek között Gally Katalinnak a kultikus népi faragóművészetből ihletődött munkája, Tosa Szilágyi Katalin látványos kompozíciója, Kováts Ildikó angyala, Kocsis Edit és Lini Enikő festménye, ifj. Starmüller Géza modern Piramisa. Felházi Ágnes Szubjektív táj című festménye egyfajta vallomás is. Sipos László kakasa különleges alkotás, a művész számtalan variációban megfestett szárnyasáról van szó. Szarkasztikusabb hangvétel jellemzi Kőmíves Andor alkotását, Gedeon Zoltán hangulatainak világával lep meg, Nagy Endre míves színvilágával. Ugyanígy színgazdag Dobribán Emil, Tompos Opra Ágota és Lukács Éva. A szobrász Kolozsi Tibor minden évre tartogat egy-egy meglepetést, Visszhang című bronzszobra ezt igazolja. Lőrincz Lehel szintén bronzba fogalmazza művészi elképzeléseit. Különleges hangvételű munka Gergely Zoltán Királyfeje. A grafika, kerámia és textil részleg hasonlóképpen gazdag, így Soó Zöld Margit munkája, Horváth Gyöngyvér a kollográfia műfajában csillogtatta meg tehetségét, míg Székely Géza rézkarcban jeleskedett. Táj a tájban megoldással készült Bordy Margit újszerű táj-képe, a szokásosan biztos teljesítményt nyújtotta Valovits László. Száz művész száznyolcvan alkotása tekinthető meg a hagyományos seregszemlén. /Németh Júlia: Képzőművészeti szalon a minőség jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./

Bemutatkozik a Mezőség
Megnyílt a Maros Mezőségi Művésztelep kiállítása Kolozsváron
A Maros Mezőségi Művésztelep kiállítása nyílt meg csütörtökön délután Kolozsváron, az Evangélikus–Lutheránus Püspökség Reményik Sándor Galériájában. Szép Krisztina galériavezető köszöntője után Zakariás Ágota művészettörténész méltatta a mezőbándi, mezőbergenyei, mezőmadarasi és csittszentiváni alkotótáborok anyagából összeállított tárlatot, majd Czirjék Lajos festőművész, a művésztelep elnöke ajánlotta a jelenlévők figyelmébe a munkákat.
A Maros Mezőségi Művésztelep 2009-ben alakult a Mezőségen működő öt alkotótábor (Csittszentiván, Mezőbánd, Mezőbergenye, Mezőmadaras, Mezőpanit) összefogásával, azzal a céllal, hogy a helyi értékeket és a környéket bemutassák, népszerűsítsék – hangzott el a megnyitón. Mint kiderült, a legelső tábor 1999-ben jött létre Mezőpanitban, Molnár Dénes grafikusművész kezdeményezésére, majd 2002-ben nyitotta meg kapuit a Mezőmadarasi Képzőművészeti Alkotótábor Czirjék Lajos szervezésében, valamint a Csittszentiváni Faragó- és Kézművestábor gyerekek és fiatalok számára, Székely Lajos irányításával. Egy évre rá aztán beindult a Mezőbergenyei Képzőművészeti Tábor Ősz P. Zoltán segédletével, az ötödik tábor, a Mezőbándi Egerházi Képíró János Alkotótábor pedig 2008 óta működik Lukácsi Szilamér református lelkipásztor vezetésével. Évente 15-25 képzőművészt hívnak meg az összejövetelekre itthonról és külföldről, s túl azon, hogy a helyi közösségek egy-egy záró kiállításon tekinthetik meg a táborokban készült munkákat, a szervezők minél több embernek szeretnék megmutatni őket. A Székelyudvarhelyen januárban megszervezett tárlat után ezúttal Kolozsváron tekinthetik meg az érdeklődők a főként tavalyi termésből összeállított kiállítást, amelyen többen között a kolozsvári Bordy Margit, Forró Ágnes és Dobribán Emil, a marosvásárhelyi Marton Márta Ágota és Csorvási Szabó Attila, a brassói Csutak Levente, valamint a dunaszerdahelyi Helena Tóthová művei láthatók.
Zakariás Ágota művészettörténész méltatásában utalt arra, hogy mindenekelőtt a természet közelsége jellemzi az alkotásokat, még azon művészek esetében is, akik év közben egészen más stílusban alkotnak. Ennek nyomán szép számmal születnek tájképek, de ugyanakkor portrék és csendéletek is, a műtermekben és a természetben egyaránt.
Czirjék Lajos kifejtette: alkotótáborok megszervezését az évek során elsősorban a református egyház segítette, továbbá a polgármesteri hivataloktól, pályázati forrásokból és támogatók révén sikerül fedezniük a szükséges költségeket. – Eleinte, amikor elkezdtünk festeni a határban, hatalmas tömeg vett körbe bennünket, fiatalok és gyerekek hada. A bácsikák is gyakran megálltak mellettünk, furcsállva, hogy mivel foglalkozunk. Kiállításokon aztán ráismertek egyik-másik utcarészletre vagy házra… Mára, úgy tűnik, hozzászoktak ahhoz, hogy évente érkeznek művészek a falujukba, és szeretettel fogadnak bennünket – hangsúlyozta a művésztelep elnöke. Hozzáfűzte: nem mellékes szempont az sem, hogy az alkotótáborok révén közben felrázzák a régiót, megpezsdítik annak művészeti életét. Noha valamennyi tábor megőrizte közben a függetlenségét, a résztvevők időnként meglátogatják egymást, kellemes beszélgetésekkel fűszerezve az alkotási folyamatot. Czirjék Lajos megjegyezte: terveik között szerepel, hogy egy állandó kiállítást is berendezzenek valahol, de ennél sokkal fontosabb, hogy a találkozókra ezután is sort tudjanak keríteni.
A mostani kiállítás május 22-ig, munkanapokon 10 és 18 óra között, valamint szombaton 10-től 14 óráig látogatható a Reményik Sándor Galériában (Kossuth Lajos/ 21. Decembrie 1. szám).
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres Sándor
Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában
Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát.
A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt.
A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik.
A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt.
Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza.
A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink.
Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg.
Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot.
A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről.
A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója.
Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján
NÉMETH JÚLIA
Szabadság (Kolozsvár)

Mondo cane
Dobribán Emil egyéni kiállítása a kolozsvári Művészeti Múzeumban
Dobribán Emil a meglepetések embere. Már egészen fiatalon is az volt, amikor a kilencvenes évek elején mondhatni berobbant Kolozsvárra. S talán nem túlzás azt állítanom, hogy markáns fény- és színbeszédével, olykor performance-ba torkolló sajátos formajátékaival erőteljesen fel is kavarta egy bizonyos réteg jól beidegződött állóvizeit.
A kolozsvári Művészeti Múzeum valamint a minden újra fogékony Korunk Galéria pedig már a legelején teret biztosított a fiatal művésznek, aki 1988-ban végzett a Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskolán Victor Ciato, Veress Pál, Paul Sima, Florin Maxa, Mircea Vremir tanítványaként. Szerencséjére  a nyugati határszélre, a legmodernebb művészeti törekvések iránt nyitott Nagyvárad vonzáskörzetébe került, ahol megismerkedhetett a kortárs képzőművészet melegágyának számító Atelier 35művészeti csoport tevékenységével: olyan véleményformáló fiatal művészekkel, mint mások mellett Dan Perjovschi, Újvárossy László, Antik Sándor, Dorel Găină.
NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár)