Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dobai Attila
1 tétel
2003. március 20.
"Véget ért a máramarosszigeti református egyház és a helyi önkormányzat között november óta tartó pereskedés első szakasza. A bíróság ítélete szerint a református egyház által visszaigényelt telek nem az egyházé, így a helyhatóság jogosan járt el, amikor a Lukoilnak koncesszionálta a területet. Dobai Attila, a református egyház ügyvédje közölte, hogy fellebbeznek. Előzőleg a tárgyaláson a szaktárca kijelentette, nekik semmi közük az ügyhöz, ugyanis a gimnázium a máramarosszigeti önkormányzat tulajdonában levő területen működik, a gimnázium pedig csak bérli az iskola épületét. Az iskolaépület mögött levő telek megvásárlására időközben jelentkezett a Lukoil orosz olajvállalkozás, amely ötvenezer dollárt ajánlott fel a helyi önkormányzatnak. "Azóta sem jelentkeztek, bizonyára tudják, hogy bírósági tárgyalások folynak a telek egykori és jelenlegi tulajdonosai között" - mondta tegnap a Krónikának Zahoránszky Mihály alpolgármester. /Pesek Attila: Jöhet a Lukoil? Pert vesztett a református egyház. = Krónika (Kolozsvár), márc. 20./ "