Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
DJ Rubber
1 tétel
2016. augusztus 21.
Tizennyolcadik falunapok Érsemjénben
A 18. falunapokat tartották a hét végén Érsemjénben. Szombaton a sport és a szórakoztató programok kaptak főszerepet, utóbbiak a modernizált Népkertben. Megemlékeztek a falu nagy szülötteiről is, de nem feledkeztek meg a mai szorgalmas lakosokról sem.
A 18. érsemjéni falunap a már évek óta bevált forgatókönyv szerint zajlott: ötvözte a szórakoztató és hagyományőrző programokat, illetve természetesen megemlékeztek a falu nagy szülötteiről is, de nem feledkeztek meg a mai szorgalmas lakosokról sem. Pénteken egy program szerepelt a kínálatban: az érmihályfalvi Móka színjátszó csoport – már szokás szerint – előadta legutóbbi műsorát, ezúttal a májusban színre vitt, Ron Aldridge: Csak kétszer vagy fiatal című vígjátékát. Szombaton délelőtt egyrészt az elődöntőkkel és a helyosztókkal befejezték az egy héttel korábban megkezdett kispályás focibajnokságot, másrészt megejtették a régiós fogathajtó bajnokság helyi fordulóját, melyen 5 fogattal 8 hajtó versengett (a sportesemények részleteire visszatérünk). Ugyancsak a délelőtti/déli órákban a falunapi programok derékhadának helyet adó Népkert is benépesült: kézműves foglalkozásra, arcfestésre várták a pedagógusok a gyerekeket. Ehhez hozzátartozik, hogy a tavalyi falunap óta a helyszín is modernizálódott: térkövezett sétányok szövik be a platánfák alatti teret, mentén lócák, kukák, lámpatestek vannak.
Néptánc, showtánc
A délutáni műsort a legfiatalabbak kezdték: kis-, közép- és nagycsoportos óvodások, iskolások az előkészítősöktől a nyolcadikosokig léptek színpadra zenés táncos produkciókkal. Ugyancsak a gyerekek mAradtak a főszerepben, hiszen ezt a gyerekcsoportok néptáncgálája követte, melyen a helyiek mellett Érmihályfalva és Érkörtvélyes képviseltette magát. A helyi Ezüstperje gyerekcsapata szatmárit, az ifjúsági csoport szatmárit és mezőségit, az érmihályfalvi Apró Lábak sóvidékit, a Fürge Lábak mezőségit, a körtvélyesi gyerekcsoport pedig dunántúli koreográfiát adott elő. Mivel a vendégek sem messziről érkeztek, minden csoportot kísérték el szülők is szép számmal, a színpad előtt se szeri-se száma nem volt a fényképezőknek, videózóknak. Műfajváltás következett, a margittai Daróczi Carmen énekelt néhány közismert dalt. Mindjárt magasra is tette a lécet Whitney Houston: I Wanna dance with somebody című dalával, amit „át is vitt”, de aztán a tömegigény felé tolódott a hangsúly, így jutottunk el Zámbó Jimmy Szeress úgy is, sőt, a már ki tudja kinek a Nézését meg a járását-jáig. Mire bizonyos Vadangyal című szappanopera betétdala sorra került, már táncoló gyerekek hada népesítette be az előadó körül a színpadot, de az előtt is nagyban ment a risza. Showtánc következett: a székelyhídi Tini Dance Center táncstúdió látványos koreográfiát mutatott be, de a TDC-családhoz tartozó érmihályfalvi Fresh Dance csoport apróságai is felléptek, igen zajos sikert aratva.
Menyasszony a színpadon
Koncertek következtek. Az érmihályfalvi Playtime zenekar túlzás nélkül hazai pályán érezheti már magát Érsemjénben, most sem volt másként, már saját rajongótáboruk van, mely most is ott volt az első sorokban. A nap sztárvendégének nevezték a Kristóf Katalin & Milán duót, kiket a Nóta TV adásaiból ismerhetnek a mulatós műfaj, a modernizált mű- és népdalok kedvelői. Látható igény volt erre, egész este ekkor volt a legnagyobb tömeg a színpad előtt. A koncert után a színpad mögött még hosszasan fotózkodtak az előadókkal a rajongók. Közben azonban már a Nagyváradi Sanzon zenekar vitt újra hangszereket a színpadra, hogy közismert slágerekkel, örökzöldekkel teremtsen utcabáli hangulatot. Ez sikerült is, a Népkert több pontján is lehetett táncoló párokat, csoportokat látni. Egy meglepetésben is része lehetett a jelenlévőknek: úgy éjfél tájban egy kisebb násznép lepte el a színpadot, egy Érmihályfalván tartott lakodalomból „lopták el a menyasszonyt”, akit a semjéni falunapra is kicsempésztek. A Sanzont DJ Rubber követte, aki nagyjából hajnali 4 óráig látta el zenével a bulizókat.
Rencz Csaba
erdon.ro