Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Diacon Mónika
1 tétel
2015. december 4.
Él az amatőr színjátszás
Csalóka szivárvány Kovásznán
Új darabbal rukkolt elő a kovásznai Pokolsár Egyesület amatőr színjátszó csoportja, amely ezúttal Tamási Áron Csalóka szivárvány című, háromfelvonásos drámájával örvendezteti meg a közönséget, Gazda József nyugalmazott tanár rendezésében.
Mint azt már az előző Tamási-darabbal, a Vitéz lélekkel bebizonyították, van igény falvakon az amatőr színjátszásra, az emberek szívesen elmennek egy kis kikapcsolódás erejéig a művelődési házakba. Berecki Árpád, a Pokolsár Egyesület elnöke ennek kapcsán elmondta, a 12 előadást megért darabot nemcsak a kovásznai és csomakőrösi, hanem a szörcsei, ozsdolai, rétyi, berecki, sepsiszentgyörgyi, tamásfalvi és kászonjakabfalvi közönségnek is bemutatták, összesen mintegy 1100 néző előtt.
Az új Tamási-művet, a Csalóka szivárványt szintén Gazda József rendezte, akárcsak az 1979–80-as években, az akkori Diákszínpad számára.
– Csalóka-e a szivárvány? – teszi fel gyönyörű művével nagy írónk, Tamási Áron a kérdést. S válasza az: igen, csalóka! Mert ugyan ki nem lenne elégedetlen a sorsával? Nemzetünk, népünk gyötrelmesen nehéz sorsával, melynek szükségszerűen része az egyén, a mindenkori egyén sorsa is. A te sorsod, az én sorsom! Valamennyiünké, akik itt, Erdély földjén élünk, s e megtöretett nép, a magyarság sorsának részesei vagyunk. S így joggal érezzük: bizony, jó lenne átbújni a szivárvány alatt. De el tudunk-e bujdosni? Van-e mód arra: megszökni a sorsunk elől? Kilépni belőle? Tamási csupa szépség, csupa költészet műve azt súgja, mondja, majd ordítja, kiáltja: nincs, nincs! Hogy nem menekülhetsz! Nem menekülhet senki! Sorsunkat, melybe beleszülettünk, vállalnunk kell. Harcolhatunk, küzdhetünk, sőt küzdenünk kell a jobbért, de azon belül: a lelkedet nem cserélheted ki! Mert csak így lehetsz hűséges magadhoz s az egyenes úthoz – fogalmaz Gazda József az új darabról.
A Csalóka szivárvány szereplői: Ferencz Botond, Tyiák Zoltán, Szász Attila, Tökbandi Rita, Fejér Előd, Tökbandi Barna, Ferencz Kinga, Ferencz István, Berecki Árpád, Fejér Enikő, Tyiák Erika, Kovács Zsolt, Kertész Péter, Ferencz István, Madarasi Rita, Szántó István, Fejér Előd. Súgó Diacon Mónika, ügyelő Benedek Aladár, a technikára pedig Ambarus Gábor vigyáz.
A darabot eddig Cófalván és Pákéban mutatták be. Vasárnap 19 órakor a csomakőrösi művelődési házban láthatja a közönség, míg a kovásznai premier december 12-én 18 órakor lesz a művelődési központban. Berecki Árpád hozzátette: jövőben több településen is fellépnének az előadással.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely