Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dési Zoltán
1 tétel
2016. augusztus 30.
Új Kezdet – 200
Hála a begyűjtött szavakért
A Marosvásárhelyi Vártemplomi Református Egyházközség vasárnap mutatta be lapja, az Új Kezdet folyóirat 200. számát. Az ünnepi istentiszteleten főtiszteletű Kató Béla püspök hirdetett igét. Ezt követően az érdeklődők fórumbeszélgetésen vehettek részt, amelynek meghívott előadói voltak: Jenei Tamás egyházkerületi előadó-tanácsos, Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője, Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője, Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője, illetve Gáspár Sándor, a Marosvásárhelyi Rádió szerkesztője.
Az ünnepi istentiszteleten Lőrincz János esperes köszöntötte az Erdélyi Egyházkerület püspökét, Dési Zoltán egyházkerületi főgondnokot, és a hálaadás napján a mindenkori hálaadásra hívta fel a figyelmet, aminek nem szabad csupán egy napra korlátozódnia.
Kató Béla püspök igehirdetése elején elmondta, hogy Erdély-szerte szinte minden gyülekezetben újzsenge vasárnapján a hálaadás alkalmát ülik meg a gyülekezetek. – Itt, Marosvásárhelyen, a Vártemplomban is hálaadó ünnepséget tartanak, és a presbitérium döntése nyomán egy különleges hálaadásra került sor. A hálaadás abból fakad, hogy tizenhét esztendővel ezelőtt a gyülekezet elöljáró lelkipásztora arról döntött, hogy egy folyóiratot indít el, amely a gyülekezet tükrét, életének a villanásait mutatja be. Az ünnepi szám bemutatásával elkezdődik a reformáció jubileumi évének rendezvénysorozata. Jövőre 500. éve annak, hogy Luther Márton a wittenbergi vártemplom kapujára kiszegezte 95 tételét. Kányádi Sándor azt mondja: Be kell hordanunk, hajtanunk mindent.
A szavakat is. Miközben a betakarításra gondolunk, és a termésért adunk hálát, ez az ünnepi alkalom is egy termésért ad hálát. Hiszen begyűjtöttük, behordtuk a szavakat is. A reformáció 500. évére készülve fontos számunkra, hogy megfogalmazzuk, mi is történt az 500 év alatt és mi a teendő a következő időszakra. Amikor száz évvel ezelőtt a 400. évfordulót ünnepelték, arra törekedtek, hogy az elmúlt négy évszázad dicsőségét, eredményeit felelevenítsék. Ebben a dicsőségben lehetett élni. Azonban az eltelt száz esztendő sok mindent másként alakított, s ma súlyos kérdésekkel kell szembenéznünk, azzal, hogy milyen perspektívája, milyen jövendője van magyar református egyházunknak Erdély földjén. Fontos kérdések ezek, melyekre választ kell adni. A reformáció igehirdetői azért voltak olyan nagy hatással a környezetükre, mert a legégetőbb problémákra próbáltak választ adni, hiszen az új kor hajnalán Európa különleges kérdésekkel állt szemben. Reformátoraink nem seperték szőnyeg alá a kérdéseket, hanem őszintén feltárták, és választ kerestek rájuk. Európa ma is óriási kihívásokkal áll szemben, ami magyarságunkat, református egyházunkat is érinti. Ma, amikor egy egyházi tartalmú magyar nyelvű folyóirat 200. számát ünnepeljük, arra gondolunk, hogy mit jelentett 500 évvel ezelőtt népünk számára, hogy anyanyelvén hallgathatta Isten igéjét. Nagy feladatok előtt állunk, amikor nyelvünk sorvadását tapasztaljuk, s Isten igéjét kell segítségül hívnunk, úgy, ahogyan reformátoraink tették. Ez a mi erős sziklavárunk, erre építhetünk... Az egész kultúránk Károli Gáspár Bibliájára és Szenczi Molnár Albert magyar nyelvű zsoltáraira épül. Népünk magyar anyanyelvi, szakrális közössége eköré épült fel. Az egyházi szóhasználat anyanyelvi funkciója nem formális, nem csupán hazafias kötelesség, hanem ennél több, bibliai elvárás. Anyanyelvünk feladása az utolsó várunk feladását jelenti – hangsúlyozta Kató Béla püspök.
A folyóirat a jelen krónikája
Az igehirdetést követően Kozsik József színművész Wass Albert- és Reményik-verseket szavalt. Ötvös József vártemplomi lelkipásztor, az Új Kezdet felelős szerkesztője röviden ismertette a folyóirat történetét, amelyet 2000-ben Fülöp G. Dénes vártemplomi lelkipásztor alapított, s amelyet 2000-2009 között Adamovits Sándor szerkesztett. A 200. lapszám egyes példányaiban legalább egy ige, egy vallásos vers, egy prédikáció került az olvasó asztalára. A szerkesztőség hiszi, hogy az Új Kezdet című folyóirat 200. számának megjelenésével a Vártemplom, Marosvásárhely, Erdély és a Kárpát-medence sajtótörténetet írt, hiszen a húszoldalas újság tizenhét éven át vallásos és egyházi tartalmú írásokat közvetített a családokhoz.
Gáspár Sándor rádiós szerkesztő a 200. lapszám címoldalaiból összeállított kiállítást mutatta be, ismertette a munkatársakat, a lap szerkezetét. – A lap a jelen krónikája, amely folyamatosan tartalmi és technikai fejlődésen ment át.
Ötvös József felelős szerkesztő oklevelet adott át a lap három hűséges munkatársának: dr. Bustya Dezső volt püspökhelyettesnek, Fodor Sándornak és Fülöp Gézának.
Az ünnepi istentiszteletet egy fórum, beszélgetés követte, amelyen Gáspár Sándor elmondta, hogy az egyházi életről beszámolni kötelesség, ezért is fontos az Új Kezdet megjelentetése. Jenei Tamás egyházkerületi előadói tanácsos az egyházi sajtó történetét vázolta fel, míg Somogyi Botond, az Üzenet főszerkesztője elmondta, hogy az egyházi sajtó a szószék meghosszabbított keze. Éppen ezért a kilencvenes években indították útjára az Üzenetet, amely már túl van a 600. lapszámon. Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője azt hangsúlyozta, hogy a Reményik által megfogalmazott két bástya, a templom és iskola mellett a harmadiknak, a sajtónak is épp olyan szerepe van az erdélyi magyarság megmAradásában. Karácsonyi Zsigmond, a Népújság főszerkesztője kidomborította, hogy az egyházi események jelentős teret kapnak a világi sajtóban, nevezetesen lapunkban, úgy igyekszünk tükrözni a vallásos jellegű rendezvényeket, hogy a tudósítások a világi olvasók számára is olvasmányosak legyenek.
Bányai László Bukaresti nyugalmazott lelkész felvetette egy egyházi oldal indokoltságát is. Viszont a Népújság az egyházi és vallásos híreket, tudósításokat nem elfektetve, hanem "frissiben", az eseményeket követően a laptestben közli.
Az ünnepség nemzeti imánkkal zárult.
Mezey Sarolta
Népújság (Marosvásárhely)