Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Derzsi László
5 tétel
2007. július 19.
Tusnádfürdő polgármestere, Zólya Zoltán nyitotta meg július 18-án a XVIII. Bálványosi Nyári Szabadegyetemet. Szilágyi Zsolt politológus, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) alelnöke elmondta: a 18 éve indított tábor kézzelfoghatóvá teszi a nagykorúságot. 1990-ben, az induláskor mintegy 150 fiatal gyűlt össze Bálványoson. Akkor a román sajtó „a hegyekben megtartott obskúrus kiképzőtábornak titulálta, amelynek célja fegyveres erőket szervezni az irredenta követelésekhez”. A táborban elsőként vetették fel például az autonómia, a csángókérdés, vagy a közös kormányülések problematikáját is. „Markó Béla levélben közölte, hogy lemondja részvételét” – ismertette Szilágyi, és nem él a párbeszéd lehetőségével. Ennek ellenére mindenkit meg kell győznünk, hogy politika párbeszéd nélkül nem lehetséges és reméljük, Markó Béla is megváltoztatja döntését – tette hozzá. Derzsi László főszervező, az Ergo Egyesület vezetője felhívta a figyelmet: Tusványos nem csak szabadegyetem, számtalan alternatív program, kísérő rendezvény van, és persze elmaradhatatlanok az esti koncertek, bulik. Németh Zsolt képviselő, az Országgyűlés külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke rámutatott, az elmúlt 18 évről összegzést adni lehetetlen, de érdekes, hogyan vált „földalatti” kezdeményezésből nagypolitikát formáló kezdeményezéssé. Sokan tartanak Tusványostól, például Markó Béla szemmel láthatólag tart tőle, pedig nem kellene tartania ettől a közönségtől. „Erős Európa – Erős közösségek a tábor idei mottója – jelenleg gyenge Európa. Gyenge Románia és Magyarország is, gyenge az erdélyi magyarság. Az EU gyenge, mert nem egységes – most nekünk, Magyarország és Románia polgárainak és politikusainak közös lehetőségünk, hogy elősegítsük egy erős Európa megszületését, ehhez azonban a két országban szerteágazó, sokoldalú együttműködésnek kell megszületnie, amilyen jelenleg nincs, bár lehetne” – mondta. Féldemokrácia, látszatdemokrácia uralkodik Magyarországon, Románia is gyenge, ennek legnagyobb bizonyítéka, hogy egy másfélmilliós közösség létében fenyegetve érzi magát. Románia fél attól, hogy alapvető európai kisebbségvédő jogintézményeket akárcsak mérlegeljen is, mint például a területi autonómia, holott erre számos példa van, Dél-Tirol és Katalónia csak kettő ezek közül – összegzett Németh Zsolt. Több előadás hangzott el, így a támogatási rendszerekről, a vidékfejlesztési lehetőségekről, a regionalizmusról, az erdélyi magyar politikai pluralizmusról. /Farkas Imola: „A demokrácia nem automatikus”. Markó nem vállalja a részvételt a tusványosi táborban. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 19./
2008. szeptember 1.
Első alkalommal szerveztek Erdélyi Vándoregyetemet Homoródfürdőn Nyerő stratégiák címmel. A szervezők: az Erdélyi Gondolat Egyesület (ErGo), a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és a Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézet (KMEI). „Új generációt képviselünk. Nem keseregni akarunk a múlton, hanem megoldani a problémákat. Nyerő stratégiákat, amelyek eredményeket hoznak a tudományban, a gazdaságban, a társadalmi életben” – fogalmazta meg a szervezők célját az ErGo részéről Derzsi László az augusztus 28-i megnyitón. Szenkovits Ferenc, a KAB elnökségének tudományos titkára szerint a vándoregyetem célja, hogy közelebb hozza a fiatalokhoz a tudományt. „A regionális, etnikumfölötti párt létrejöttét az egyéni választókerületes rendszer is serkenti, hiszen csak Székelyföldön adottak a biztos bejutást garantáló etnikai szavazatok, ha valaki Kolozsvárról szeretne a parlamentbe kerülni szükségképpen össze kell fognia a többséggel” – mondta Eckstein-Kovács Péter szenátor. /Kovács Csaba: A siker stratégái. = Krónika (Kolozsvár), szept. 1./
2016. június 6.
Gálfiék kettős sikere
Abszolút többséget szerzett a Magyar Polgári Párt és az Erdélyi Magyar Néppárt alkotta koalíció a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselő-testületben.
Nemcsak a polgármesteri tisztséget veszítette el az RMDSZ, hanem tanácsbeli többségét is. Míg az elmúlt négy évben a 19 tagú testületben 11-en az RMDSZ-t, 5-en az MPP-t, 3-an pedig az EMNP-t képviselték, addig az elkövetkező ciklusban 11-en a koalíció (MPP–EMNP), 8-an pedig a szövetség színeiben dönthetnek.
A Központi Választási Iroda hétfőn délelőtt tette közzé a helyhatósági választások hivatalos eredményeit. A részletes adatokból egyebek közt az is kiderül, hogy a polgármesteri székért zajló versengésben Bunta Levente (független) leköszönő városvezető a huszonkét körzetből négyben kapott több szavazatot, mint Gálfi Árpád (MPP–EMNP). Arros Orsolya (RMDSZ) Gálfit egyetlen körzetben sem tudta maga mögé utasítani, Buntát pedig csak a 34-esben előzte meg.
Gálfi Árpád tízszázalékos előnnyel nyerte meg a polgármester-választást Buntával szemben. Majdnem ugyanilyen arányú győzelmet aratott az őt támogató koalíció is a képviselő-testületben. Pui Nándor független jelölt viszont nem jutott be az önkormányzatba, mivel 624 szavazatot kapott, és még 48-ra lett volna szüksége, hogy képviselőként dolgozhasson.
A választások előtt összeállított jelöltlisták alapján az önkormányzati testület összetétele a következőképpen alakult: 1. Hajdó Csaba István – EMNP, 2. Orbán Árpád – MPP, 3. Mike Levente József – MPP, 4. Jakab Attila – EMNP, 5. Orbán Balázs – MPP, 6. Szarvas Zsuzsanna – EMNP, 7. Bíró Jolán – MPP, 8. Bíró Edit – EMNP, 9. Péter Balázs – MPP, 10. Lőrincz Edit – EMNP, 11. Vass Zoltán – MPP (a koalíció tagjai),
illetve 1. Arros Orsolya Blanka, 2. Benedek Árpád Csaba, 3. Sinka Arnold, 4. Jakab Áron Csaba, 5. Berde Zoltán, 6. Szabó Gyula, 7. Lőrincz Zsuzsanna, 8. Derzsi László (RMDSZ-tagok).
Pál Gábor
Székelyhon.ro
2017. április 21.
Fejlesztési modellek: Vargyas és Alsórákos
Meeting Kastély Erdélyben
Szombaton az árkosi Szentkereszty-kastélyban az erdélyi kastélyok gazdasági és társadalmi szerepéről szervez értekezletet a Pont-csoport. A rendezvény partnere a Kovászna Megye Turizmusáért Egyesület.
A rendezvényen bemutatják a Kastély Erdélyben program eddigi megvalósításait, a Kastély Erdélyben Koalíció, illetve a projekt további tevékenységeiről is szó lesz. Emellett, a Pont-csoport munkatársai, illetve a projekt turisztikai, jogi, gazdasági-pályázati és művészettörténeti szakértői bemutatják azokat a fejlesztési modelleket, amelyeket a decemberi Kastély Formula-táborban résztvevő fiatalok ötletei alapján dolgoztak ki a vargyasi Daniel-kastélyra és az alsórákosi Sükösd-Bethlen várkastélyra.
Délelőtt 9.30-tól különféle előadások hangzanak el többnyire a háromszéki kúriák és kastélyok fenntarthatóságáról, turizmusban betöltött szerepükről, több meghívott is külön foglalkozik az alsórákosi és vargyasi kastélyokkal. 13 órától szekcióbeszélgetések zajlanak. Az erdélyi kastélyok gazdasági fejlesztési modelljeiről Derzsi László gazdaságfejlesztési szakértő, Bánffy Farkas, kastélyfejlesztési projektek vezetője és Roy Chowdhury Gergely, a zabolai Mikes-birtok tulajdonosa értekezik, moderál Farkas András. A kulturális örökség turisztikai apportjáról Boda Szabolcs közösségfejlesztő, Anca-Raluca Majaru Castle Break projektvezető, Stelian Burduhos vállalkozó és Csoma Szidónia, a Kovászna Megyei Turizmusáért Egyesület képviselője beszélget, moderál Rácz Lilla. A szakmai beszélgetések mellett Kastély Erdélyben címmel fotókiállítás nyílik az alsórákosi gyerekrajzokból. Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)
2017. december 30.
Udvarhelyszék 2017-es krónikája
Év végi összeállításunkban az elmúlt tizenkét hónap fontosabb udvarhelyszéki történéseit elevenítjük fel. Válogatásunkban ugyanakkor felidézzük azokat a riportjainkat is, amelyekben egyedi sorsokat, különleges vagy különös történeteket mutattunk be 2017-ben.
Január
2017 első napjaiban egy homoródalmási idős asszony meggyilkolásáról számoltunk be. Az eset arra ösztönözte a helybélieket, hogy polgárőrséget szervezzenek.
Eztán írtunk arról a tizenhat éves diáklányról, akit éjjel, mínusz tizenöt fokos hidegben tettek utcára, ugyanis nem tartotta be a székelyudvarhelyi Református Diákotthon belső rendszabályzatát. A diákok és szülők a bentlakás igazgatójának túlkapásaira és visszaéléseire panaszkodtak.
Januárban a kerekerdői 385-ös számú Hunyadi János-zászlóaljnál szolgáló katonák kaszárnyájában jártunk, arról írtunk, miként telik egy tüzér napja.
Február
A nagyvárosokhoz képest megkésve és jóval kisebb számban tüntettek februárban Udvarhely központjában a közkegyelmi törvénytervezet és a Btk. kormányrendelettel való módosítása ellen.
Cikkeztünk arról is, hogy a számvevőszéki vizsgálatból kiderült: valakinek vissza kell fizetni az előző városvezetés által működtetett Udvarhelyi Média Kft.-be pumpált közpénzt és az így generált veszteséget. A megszaporodott kátyúkról szintén februárban írtunk, akkor a városháza képviselői az idő enyhülését várták, hogy elkezdjék a javításokat.
Március
Márciusban cikkeztünk a vidéki tengelytörő úthálózatról, amelyre folyamatosan panaszkodtak az udvarhelyszékiek. Gondot viszont nemcsak a kátyúk és a sáros utak okoztak, hanem a medvék is: jószágokat öltek, és házakba is betörtek. Riportot készítettünk az udvarhelyi Máthé András barkácsszaki saját építésű, Moszkitó nevű helikopteréről, és beszámoltunk arról, hogy a Matrica Rt. vállalatnál hónapokat késtek a bérek, akkor a főrészvényes kérésére átszervezést terveztek.
Összeállítást készítettünk a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők vagyonáról 2016-os nyilatkozataik alapján, kiderült, hogy legtöbbjüknek nem kell nélkülözniük, legjobban Derzsi László és Orbán Árpád keresett 2015-ben.
Április
Udvarhelyen üléseztek a Kovászna, Hargita és Maros megyei románok, a közgyűlésről hiányoztak az udvarhelyi románok, Dan Tanasă pedig felháborodott, mert a gyűlésen jelen lévők közül sokan „funkcióval rendelkeznek”, de „nem csinálnak semmit”.
Árpilisban döntöttek arról, hogy a lakótelepekről „kiseprik” a céges autókat. Stábunk a zeteváraljai víztározó alagútjába is eljutott, a zsiliprendszert és az üzemi részleget is megmutattuk olvasóinknak
Az SZKC irányítójával, Goran Kuzmanoszkival és családjával interjúztunk, akik elmondták, hogy Udvarhely a második otthonuk.
Május
Székelyudvarhelyen is lakáshiány van, még drágán is nehéz vásárolni – derült ki májusi összeállításunkból. Arról is cikkeztünk, hogy gumilövedékes és éles lőszers pisztolyokat vásárolt az udvarhelyi helyi rendőrség.
Helyszínre mentünk a májusi esőzések alatt, amikor utakat mosott el és portákra is betört a víz. Homoródalmáson újabb agresszió történt: helyi fiatalt szúrt meg egy pásztor, gyújtogatással és rongálással folytatták.
Június
Folytatódtak a medvetámadások júniusban is, több településen a polgármesterek a túlszaporodott nagyvad-populációra panaszkodtak, és a kilövési keret megállapítását sürgették. Sajnos a sűrű esőzések is folytatódtak, portákat és mezőgazdasági területeket árasztott el a víz vidéken, Székelyudvarhelyen a vihar néhány óra alatt megbénította a forgalmat, fák dőltek ki.
Bögözben lámpákkal, csörömpöléssel, kiabálással és petárdázással igyekeztek elkergetni a medvéket, stábunk a vadászokkal közösen vadriasztáson is részt vett.
Július
Kanyaró- és szamárköhögés-járvány volt Betfalván és Székelyudvarhelyen, a kórház fertőzőosztályán tarthatatlan állapot alakult ki, több beteg kiszökött a kórtermek ablakán.
Botrány lett abból is, hogy az udvarhelyi taxisok között vannak, akik drágábban fuvaroznak a megengedettnél. Stábunk Szentegyháza határában több kilométeren át üldözte a helyi civilekkel együtt a fatolvajokat.
Augusztus
Tizenhét év után bezárt a G. Café kultúrkocsma, és kiderült, hogy a székelyudvarhelyi „Matricagyár” általános fizetésképtelenségi eljárást kérelmezett, azzal a szándékkal, hogy újraszervezzék és megmentsék a céget. A cirkuszi életről beszélgettünk a Székelyudvarhelyen állomásozó Gärtner Cirkusz porondmesterével, Ginóval.
Augusztus közepén váratlan hirtelenséggel zárták be a szejkefürdői strandot, és kerekasztal-megbeszélést tartottak a Madarasi Hargita tetején található kopjafák sorsáról. Riportot írtunk a homoródabásfalvi Kalo zenészcsalád tagjairól
Szeptember
Orkánerejű médiabotrányt generált szeptember elején az a videó, melyben egy román vásárlót – állítása szerint etnikai alapon – nem szolgáltak ki a székelyudvarhelyi Kaufland miccsezőjénél. Mint azonban kiderült, provokáció áldozatául esett az áruház kiszolgálónője. Ugyanakkor szemet szúrt a magyarellenes Dan Tanasă bloggernek az udvarhelyi polgármesteri hivatal épületére kitűzött székely zászló, valamint a város lobogója, ezért beperelte az önkormányzatot.
A negyvenéves táncházmozgalom alkalmából Székelyudvarhelyen rendezték meg szeptemberben az Erdélyi Táncháztalálkozót, ezrek ünnepeltek a jubileumon.
Október
Októberben stábunk a székelyudvarhelyi hajléktalanszállón töltött egy napot. Cikkeztünk továbbá a székelykeresztúri súlyosan fogyatékos gyermekek elhelyezőközpontjának helyzetéről, hiszen az intézmény nem kapott pénzt utolsó negyedévi működési költségeinek fedezésére, és csak adományokból étkeztették a gyerekeket. Rekordszámban, négyszázan futottak idén jótékony célokért a hatodik Fuss neki! adománygyűjtő rendezvényen.
Riportban számoltunk be a homoródkarácsonyfalvi Rókavárról, ahol megdöbbentő körülmények között él tizennyolc roma család.
November
Az interjúk és riportok hónapja volt november, beszélgettünk a farkaslaki Fancsali Norberttel, aki idén elkezdte tanulmányait a câmpinai Vasile Lascăr Rendőraltiszt-képzőn, valamint az udvarhelyi Biró Kingával, aki tíz dolláronként gyűjtötte össze pénzét, hogy eljusson Amerikába, a felvidéki Hégli Dusánnal pedig a kisebbségi lét táncban feldolgozandó feszengéseiről interjúztunk. Stábunk egy napot töltött el Miklósfalván egy védett házban, ahol a gyermekotthonokban nevelkedett, felnőtt értelmi fogyatékos fiatalok élettörténeteiket osztották meg.
December
A csíkszeredai fegyintézetbe is eljutottunk, börtönriportunk kitért az álomzárka titkaira, de arra is, hogy az elítéltek miként élik mindennapjaikat.
Megváltozott Udvarhelyen a Győzelem utca és a Függetlenség sugárút egy szakaszának forgalmi iránya, az újítást nehezen szokták meg a sofőrök. Elkerülhetetlenné vált a székelyudvarhelyi Matriţa Rt. bezárása: a részvénytársaság általános csődeljárást kért.
Önbíráskodásba fogott karácsony előtt néhány kecseti lakos, és traktorral rombolt le egy roma család által lakott házat.
Az év utolsó önkormányzati ülésén elfogadták Székelyudvarhely Általános Rendezési Tervét (PUG), amely közel tíz évig készült. Veres Réka / Székelyhon.ro