Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Derzsi Ferenc
5 tétel
2007. szeptember 20.
Derzsi Ferenc tanító /sz. 1927. júl. 6./ felmenői apai és anyai ágon is mind tanítók. Nagyapjának, a Kányádból származó Derzsi Albert református kántortanítónak 13 gyermeke volt, hattól nem maradt utód, a másik hét gyermekétől húsz unokája született. Harmincöt a dédunokák, negyvenkilenc vagy annál is több az ükunokák száma. Derzsi Ferenc 2000-ben Gyökerek címmel elkészítette „Id. Derzsi Albert családi értesítőjét”, amely a családtörténet része. Hét év múlva megjelent könyv alakban: Gyökerek – a kányádi Derzsiek családfája. Derzsi Ferenc vallja: Mi, a gyermekek: apáink, nagyapáink, elődeink válláról szemléljük a világot. Nem becsülhetjük igazán önmagunkat, nem értékelhetjük kellőképpen a mát, ha megtagadjuk a múltunkat. Vigyáznunk kell s ápolnunk elődeink hagyatékát. Derzsi Juhász Gyulát idézte: „Nem múlnak ők el, akik szívünkben élnek, / Hiába szállnak árnyak, álmok, évek, / Ők itt maradnak bennünk csöndesen még. ” Derzsi könyvében megtalálható Kányád és a hozzá tartozó települések története, Székelyderzs, Nyírderzs, Tiszaderzs ismertetése. /Bölöni Domokos: Levél és könyv a Tölgyfa utcából. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./
2009. március 11.
Szovátán február 27-én bemutatták Szováta sporttörténeti tárát. A közel négyszáz oldalas, impozáns monográfia címe: A Szovátai Athletikai Clubtól a Medve-tó Sportegyesületig. Szerzői pedagógusok, a város elismert sportemberei, -szervezői: Derzsi Ferenc ny. testnevelő és Fekete Árpád ny. történelemtanár. /Bölöni Domokos: A város közös névjegye. A szovátai sport adattára. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 11./
2013. június 18.
Sóvidék – írásban és képekben
Kivételes élményben volt részünk június 13-án a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében tartott kulturális-irodalmi rendezvényen. Oniga Erika művészettörténész bemutatta a Sóvidék folyóiratot, melynek célja Szováta és környéke földrajzi, történelmi, kulturális értékeit felmutatni, népszerűsíteni. Ahogy Szolláth Hunor főszerkesztő megfogalmazta: "...elődeink a sóhoz kötött természeti kulturális környezetben éltek, népszokásaink, hagyományaink, történelmünk, gyökereink ettől elválaszthatatlanok. Lapszámunkat Szovátához köthető régi fotográfiákkal illusztráltuk, hiszen megfogalmazott célunk, projektjeink közé tartozik ezeknek a forrásértékű dokumentumoknak az összegyűjtése, digitalizálása."
A kiadvány összefogja és ösztönzi a tehetséges tollforgatókat mind a környékből, mind távolabbról, még az anyaországból is. Szerkesztői szakemberek. Az írásokból megismerhetjük a helység nagyjait, akik a város gazdasági-kulturális fejlődésének apostolai voltak, megjelennek a gerinces papok, akik megfélemlíthetetlenül küzdöttek a hitért meg a székely magyarság jogaiért, mint Lőrincz András sóváradi református lelkész, Török Mihály szovátai plébános. Hiteles leírások tanúskodnak a só őrzéséről, a sós tavak kialakulásáról, az itt élő emberek mindennapi ügyes-bajos gondjairól.
Szolláth Hunor értékes és érdekes előadása a sóról sok újdonságot tárt fel, majd a Szovátafürdőt ábrázoló képeslapok keletkezéséről, múltjáról, jelentőségéről folytatott értekezése tudományos szakszerűségével ragadta meg a figyelmünket, különösen, hogy fényképes vetítéssel szemléltették.
A májusi folyóiratot kézbe véve feltűnt a borítója, rajta a családias, barátságos, meghitt hangulatot árasztó kép, Búzás András szovátai tanító ismerőseivel a Medve- tó partján. Ugyanazt a meghitt hangulatot érzékeltetik a többi képek is, megörökítve a festői Székelyföld múltját. Valamennyi azt sugallja, hogy egy nagy családba tartozunk, örömünk, bánatunk, hitünk közös.
A kiadvány végén két nagyszerű könyvismertetőt olvashatunk Oniga Erikától: Fekete Árpád iskolamonográfiáját, Hegyi Noémi tollából Derzsi Ferenc levelezését.
A rendezvény mindezeken túl még azzal is megörvendeztetett, hogy felismertem: Oniga Erika művészettörténész volt kedves tanítványom, feleségem pedig az óvó nénije. Micsoda boldogság! Erika a megyei múzeum munkatársa, aki a Kultúrpalotáról, a városházáról, városunk nevezetes épületeiről értékes tanulmányokat írt. Szívből gratulálunk neki és további sikereket kívánunk!
A Sóvidék kulturális folyóirat a páratlan szépségű székely tájról és népről szól, lélekébresztő és - erősítő. Meghalljuk benne Szováta és környéke szívdobogását, megismerjük a csodálatos fürdőt, melyre mindannyian büszkék vagyunk.
Kajcsa Jenő, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely)
2013. szeptember 23.
Százéves a szovátai városháza
II. helytörténeti konferencia
A Teleki Oktatási Központ, Szováta város önkormányzata, a Bernády Közművelődési Egylet a Sóvidék kulturális folyóirat szerkesztőségével közösen immár második alkalommal szervezte meg szombaton a fürdővárosban a szovátai helytörténeti konferenciát, amelynek tematikája volt: 100 éves a városháza. Az egynapos szakmai rendezvényen helyi és vendégkutatók, történészek a Sóvidékkel kapcsolatos tudományos munkáikat mutatták be.
Szolláth Hunor, a Teleki Oktatási Központ igazgatója és a Sóvidék kulturális folyóirat főszerkesztője lapunknak elmondta, a konferencia célja az, hogy a Sóvidékkel kapcsolatos tudományos kutatásokat – legyen szó bármely szakterületről, néprajzi, régészeti kutatásról – a nagyközönség elé tárják, hogy ne csak különböző szakfolyóiratokban jelenjenek meg, amelyekhez esetleg nem, vagy csak nehezen lehet hozzáférni. Ez két úton valósult meg, egyrészt szombaton meg lehetett hallgatni az előadásokat, akiknek erre nem volt lehetősége, az majd elolvashatja a konferencia anyagából összeállított kötetet, amelyet az év végére a Sóvidék folyóirat ad ki a helyi önkormányzat anyagi támogatásával. A másik fontos cél, hogy teret biztosítsanak a kutatóknak, szakembereknek a találkozásra, tapasztalatcserére. A főszervező kifejtette, a tavalyi, első konferenciát a 75 éves Fekete Árpád és Márton Béla valamint a 85 éves Derzsi Ferenc tiszteletére szervezték, akik sokat tettek a Sóvidék múltjának a kutatása terén; az idén, mivel adott volt a kerek évforduló, 100 éve épült a szovátai városháza, úgy gondolták, legyen ez a tematika. Helyi szakemberek, kutatók, helytörténészek érkeztek Korondról, Marosvásárhelyről, Szovátáról, de Magyarországról is.
Eleve községházának épült
A konferencia első előadója Józsa András szovátai pedagógus, kutató volt, aki Százéves a szovátai városháza című előadásában ismertette a felépítés történetét. A szakember elmondta, a hét végi konferenciának is otthont adó épület eleve községházának épült, és mai ismereteink szerint a felülete ugyanekkora volt, mint most. Később, ahogy a város nőtt, és egyre több teremre volt szükség, a kezdeti, tágas helyiségeket mind kisebbekre szűkítették. – Az akkori vezetők tapasztalták, hogy rövid időn belül duplájára, sőt triplájára nőtt Szovátának a lakossága, a legnevesebb fürdőhellyé vált, így ők már a majdani városnak építkeztek. Ezt onnan tudjuk, hogy az első világháború idején rengeteg új intézmény, bizottság, többek között a Vöröskereszt foglalkozott árvák, özvegyek megsegítésével, hadisegélyek kiosztásával, és ezeknek mind tudtak helyiséget biztosítani. Ez a nagy terem, ahol a konferencia tartatik, eleve gyűlésteremnek épült, a képviselőtestület – így nevezték akkor a település vezetőségét – itt tartotta a gyűléseit és a demokrácia jegyében itt hallgatták meg a község lakóit a települést érintő dolgokról – fogalmazott Józsa András.
Egy érdekességről is szó esett, Szováta rendtartó székely falunak egykor volt egy épülete, amely a történelmi iratok szerint a hónap 29 napján kocsmaként, egy napig pedig községházaként működött. Ennek a hátterében az áll, hogy akkor nem volt állami segély, sem uniós pénz, a község pedig fenn kellett tartsa magát, emellett a lakók mindenhez közmunkával hozzá kellett járuljanak. Építkezésekhez, hídépítéshez, piactér kialakításához, ki szekérrel, ki lapáttal, mindenki hozzájárult. Józsa András a szovátai városházával kapcsolatban még egy érdekességet elárult: amint Vásárhelyen a Kultúrpalota hangversenytermét egy időben az akkor a technika csodájának számító mozivetítésnek szentelték, úgy az 1910-es években, amikor a legnépszerűbb fürdőhelynek számított Szováta, akadt egy élelmes vállalkozó, aki jelentkezett, hogy állandó moziteremként működtetné a városháza gyűléstermét. A képviselőtestület akkor megvitatta, hogy anyagilag milyen hozadéka lett volna ennek, ám írásos emlék nincsen arról, hogy ez végül megvalósult-e vagy sem – magyarázta a kutató.
Fekete Árpád az örmény eredetű szovátai magyarokról értekezett. Elhangzott, hogy a környéken élő örmények megélhetési forrása a kereskedelem volt, fakereskedéssel foglalkoztak, kocsmákat működtettek, sokan mészárosok voltak. Ma a környéken élő leszármazottaik nem beszélik a nyelvet, viszont a közösségtudat annál erősebben él bennük, örmény eredetű magyaroknak vallják magukat.
Fábián Gabriella a Szovátán élő vallási közösségek múltjáról tartott előadást, Ambrus Lajos pedig Az Erdélyi Magyar Unitárius Egyház 1841-es korondi zsinatának határozatai az anyanyelvű oktatás kiteljesítésében címmel érkezett. Ez utóbbiban elhangzott, hogy Brassai Sámuel polihisztor, aki részt vett a zsinaton, megállapította, hogy annyira rosszak a tankönyvek, hogy azokból lehetetlen jól oktatni, ezért a zsinat elhatározta, hogy jobb tankönyveket kell biztosítani. Egy másik határozat szerint kötelezni kellett a szülőket, hogy iskolába küldjék a gyerekeket, mivel akkor száz gyerekből hatvan nem járt iskolába – fejtette ki előadásában a kutató.
Szolláth Hunor a városról szóló fürdőkalauzok, tájékoztató kiadványok időbeni alakulását ismertette, tartalmi, illetve esztétikai megközelítés alapján. A felkutatott anyagból egyértelműen az derül ki, hogy az I. világháború előtt megjelent első kiadványok óta ezek egyre színesedtek, külsőre egyre mutatósabbá váltak, viszont tartalmi szempontból idővel leszegényedtek, szinte kizárólag reklámcélokat szolgálnak. A továbbiakban Mester Zoltán, Szi-lágyi Zsolt, Pánczél Szilamér, Pál-Antal Sándor, Berekméri Róbert, Mihály Ferenc, Nemes Gyula, Márton Béla, Zepeczaner Jenő és Tófalvi Zoltán Szováta, illetve a Sóvidék történetével kapcsolatos szakmai előadásaival folytatódott a konferencia.
Menyhárt Borbála
Népújság (Marosvásárhely)
2014. április 15.
Könyvbemutató Szovátán
Könyvbemutatót tartottak Szovátán, melyre a Bernády Közművelődési Egylet, a Teleki Oktatási Központ és a Sóvidék kulturális folyóirat szervezésében került sor a városháza dísztermében. Az eseményen fellépett az Intermezzo kamarakórus Fülöp Judit karnagy vezetésével.
A rendezvényt a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán nyitotta meg, felkérve a résztvevőket nemzeti dalunk eléneklésére. Ezt követően köszöntötte a könyv szerzőit: Derzsi Ferenc nyugalmazott tanárt, Hegyi Noémi joghallgatót, Szolláth Hunor helytörténészt és a jelenlévőket.
A könyvet Szolláth Hunor mutatta be, beszédéből kiderült, hogy a könyv megírásának ötlete 3-4 éve született meg a társszerző, Derzsi Ferenc fejében. "Akkor jött a tanár úr az ötlettel, hogy az ’56-os szovátai ifjaknak emléket kellene állítani, nemcsak egy könyv, egy összefoglaló és ismeretterjesztő könyv, hanem akár egy emlékoszlop formájában is. Az ötlet megfogalmazását tettek követték, és el is készítettük a kötetet. Nem ment simán, ezt is el kell mondanom, hiszen több akadály is gördült a könyv megjelentetése elé. Akadály volt a téma is, az előhívott történelmi esemény, amely, miután elindítottuk, még inkább köztémává vált, hiszen oly sokan vannak olyanok manapság is Szovátán, és voltak nagyon sokan, akik azt mondták, 1956 Szovátán nem létezett. Hát jelentem alássan, hogy igazuk is van, meg nem is, ha abból a szempontból nézzük az 1956-os események szovátai vonatkozását, amilyen szempontból például Budapestet láttuk, hallottuk és értesültünk-értesültek róla, akkor így van, igazuk van, semmiféle ilyen esemény Szovátán nem történt, sőt egész Erdélyben, még Romániában sem. Történt viszont egyéb, történtek olyan dolgok, amik azt vonták maguk után, hogy 4, 6 vagy 8 évre ítéltek el szovátai származásúakat."
A történetet tovább nem ismertette a helytörténész, mivel minden részletesen le van írva a kötetben, hogy miként történtek az események, mi volt ennek a folyamata, továbbá szó esik a perről is. "A könyv borítóját és a könyvet magát is a csíkszeredai Státus Kiadó készítette a szovátai származású Birtók József vezetésével. A címlap pedig Szováta méltán elismert és megbecsült festőművésze, Kusztos Endre egy művének a felhasználásával készült. A korrektúrát Dimény Orsolya és Székely Anna végezte el, reméljük, hogy sikerrel. Maga a könyv Tófalvi Zoltán ajánlásával kezdődik, amelynek egy részét a helytörténész felolvasta a résztvevőknek, mivel az ajánló írója nem jelenhetett meg személyesen a rendezvényen.
A kötetnek érdekes színfoltjai a Hegyi Noémi joghallgató által írt fejezetek, hiszen itt perről, jogrendelkezésről, ítéletekről van szó, és ki lehetne ennél hivatottabb, mint egy jogász. Ő a kötetben ennek a törvénykezésnek a részleteit tárgyalja."
A kötet külön értékét képezi, hogy a mellékletekben az általunk fellelhető szovátai résztvevők portréja is megtalálható. Ami minden kétséget eloszlathat, az a szovátai ’56-os szervezkedésről szóló perirat, ami a CNSAS (a szekuritáté iratait vizsgáló szervezet) irattárából származik.
Szolláth Hunor hangsúlyozta, hogy a kötet ismeretterjesztő írás, melyet azzal a céllal adtak ki, hogy eljusson minden ez iránt érdeklődő szovátaihoz.
A könyvbemutatón nagy volt az érdeklődés, zsúfolásig telt a díszterem, idősek és fiatalok egyaránt részt vettek az eseményen. Az ismeretterjesztő kötet nagyban hozzájárul a fiatalabb, személyes tapasztalatokkal nem rendelkező olvasók ismereteinek a bővítéséhez, fogalmazódik meg a bemutatott könyv hátoldalán.
Urbán Izabella
Derzsi Ferenc – Hegyi Noémi – Szolláth Hunor: In memoriam 1956 – Szováta /Státus Kiadó, Csíkszereda, 2014/ Népújság (Marosvásárhely)