125 éves az EMKE
Idén 125 éves az EMKE: az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület. "Időszámítása – ahogyan Pákei Sándor József tiszteletbeli alelnök és főtitkár írta volt a negyedszázados évforduló alkalmából kiadott emlékkönyv bevezetőjében – voltaképpen a legelső értekezlet pillanatától, 1884. december 27-től, karácsonya napjától kezdődik". Mikor is Haller Károly kolozsvári polgármester hívó szavára gyűlt egybe a 40-50 lelkes ember, akik elhatározták egy magyar közművelődési egyesület megalakítását. Mégis, az EMKE "hivatalos" születésnapjának 1885. április 12-ét tekinthetjük: ekkor tartották Kolozsvárt az Unió utcai Vigadóban az alakuló közgyűlést, elfogadván azt az alapszabályt, melynek 2. paragrafusa kimondotta: "Az egyesület célja működési körében a hazafiság fejlesztése a nemzeti irányú művelődés által".
Közel fél év múlva, 1885. augusztus 31-én, ugyancsak Kolozsvárt, összeült a "tisztválasztó, vagyis végleg szervezkedő közgyűlés". Ekkor az EMKE-nek már 6303 örökös, alapító, rendes és pártoló tagja és 452 476 korona vagyona volt. Elgondolói, létrehozói között ott találjuk a korszak jeles személyiségeit, politikusokat, írókat, egyházi méltóságokat.
Kossuth Lajos a legelsők között volt, akik felismerték az EMKE-alapítás rendkívüli jelentőségét. Turinból ezt a sürgönyt küldte az alakuló közgyűlés résztvevőinek: "Erdély jobb keze hazánknak. Minden talpalatnyi térrel, amit ott a magyarság elveszít, hazánk ezeréves magyar állami jellegének biztonsága csorbul. Hazafiúi irányban ellensúlyozni a magyarellenes állambomlasztó bujtogatást, feltartani a magyarságot, visszaszerezni az elveszett tért, fejleszteni a magyar közművelődést, olyan önvédelem, melyet minden magyarnak támogatnia kellene. Levélben intézkedem, hogy alapító tagsági díjul 100 frt. a közművelődési egyesületnek befizettessék. Fogadják elnézéssel a hontalan magyar filléreit".
De hamarosan megmozdult az egész ország társadalma: tehetős mágnások, birtokosok, jeles egyházi férfiak, áldozatkész értelmiségiek, kereskedők, iparosok, ügyvédek, gazdaemberek siettek fölajánlásaikkal, adományaikkal az EMKE nemes céljainak támogatására. Osdolai Kún Kocsárd gróf – az egyesület első tiszteletbeli elnöke – egy székely földműves iskola létesítésére 1889-ben az EMKE-re hagyta Alsó-Fehér megyében algyógyi birtokát: 2190 hold szántóföldet, kaszálót és legelőt, a hozzá tartozó épületekkel és felszerelésekkel. Lengyelfalvi Orbán Balázs báró, A Székelyföld leírása nagynevű szerzője tövisi birtokát hagyományozta az egyesületre. Dersi János marosvásárhelyi birtokos végrendeletileg 20 000 korona készpénzt hagyott az EMKE-re "munkásságával és takarékosságával szerzett vagyonából". Így jött össze fokozatosan a századforduló idejére az a jelentős EMKE-vagyon, mely lehetővé tette az egyesület sokirányú és hatékony működését.
Elemi népiskolák egész sorát hozta létre az EMKE, és okkal fordított oly nagy gondot a magyar szórványok iskolaviszonyainak javítására. Néhány közeli példa: Mezőménes református felekezeti iskolájának termét az EMKE anyagi segítségével 1903-ban újjáépítették, de EMKE- hozzájárulással épült fel a radnóti, magyarózdi, uzdiszentpéteri iskola is. Az EMKE jelentős összegekkel segítette a tanítókat, a szegény sorsú gyermekeknek adományokat utalt ki, analfabétáknak tanfolyamokat szervezett stb. Szinte áttekinthetetlen a művelődés érdekében kifejtett EMKE-munka teljessége: népkönyvtárak százai, kórusok, különféle irodalmi és népművészeti megmozdulások, műemlékvédelmi tevékenységek sora. És a nép jólétét célzó gazdasági, iparfejlesztési törekvések, közérdekű építkezések, melyek mind az alapszabályzatban megfogalmazott nemzetmentő célkitűzések megvalósítására irányultak.
Sajnos, csak az első világháború végéig tarthatott az EMKE virágzásának eseményekben és sikerekben gazdag korszaka. Ekkor a közadakozásból összegyűlt hatalmas vagyon elveszett. Működése nem szűnt meg egészen, de igen-igen beszűkült. Vezetője, irányító szelleme továbbra is az a Sándor József maradt, aki már az induláskor meghatározó szerepet játszott az egyesület életében. 1944 végén, amikor a főtitkári tisztet a jeles kolozsvári költő és szerkesztő, Kis Jenő vállalta el, ismét megélénkült az EMKE Észak-Erdélyben: könyveket adtak ki, támogatták a műkedvelő színjátszást és kórusmozgalmat, gondjaikba vették a könyvtárak és múzeumok ügyét. Rövid ideig tartó pezsgés után az EMKE 1946-ban kényszerűség folytán beolvadt az egykori Magyar Népi Szövetségbe, annak közművelődési osztályába, és átmeneti vergődés után megszűnt létezni. Négy nehéz évtizeden át említeni sem lehetett, hogy ezeken a tájakon volt egyszer egy EMKE…
1991 tavaszán, április 20-án Brassóban újjáalakult az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, változatlanul Kolozsvár központtal. Azóta eredményesen folyik országos hálózatának kiépítése és működtetése, persze, merőben más feltételek között, mint egykoron. Minden olyan erdélyi megyében, ahol jelentősebb számban él magyar lakosság, működik EMKE-szervezet, illetve hozzá csatlakozó közművelődési egyesület. Ennek a sokágú és eleven tevékenységnek a legjelentősebb keretei kétségtelenül a különböző helyi művelődési egyesületek, társaságok, egyletek.
Erdély földjén messzi múltban gyökerező, gazdag hagyománya van a cselekvő művelődésnek, a sorskérdésekkel történő szembenézés iránti fogékonyságnak. Ez a mindenkori idő parancsa. Ilyen szellemben kíván eleget tenni hivatásának a 125 évvel ezelőtt megalakított EMKE is. Változott történelmi viszonyok között, jelenkori lehetőségekhez igazodva végzi munkáját az annak idején megfogalmazott célkitűzések magasztos alapelveihez igazodva. A megmaradás, megmaradásunk ügyét szolgálja hittel, hűséggel. Amíg és ahogy lehet.
Zászlajára az alábbi jelszót tűzve: Ki a köznek él, annak élni érdemes.
Dr. Ábrám Zoltán,
országos területi alelnök,
Maros megyei elnök
Népújság (Marosvásárhely)

Zarándokként visszatérni
Zizi könyve
Ahol leoldom saruimat (Arcok és szent helyek – erdélyi szemmel) – ez a címe annak a kötetnek, amelyet igen érdekes könyvbemutató keretében múlt szombat délután ismertettek a vásárhelyi közönséggel.
Telt házas publikum gyűlt össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében, ahol elsőként Nagy László lelkész, unitárius főjegyző köszöntötte házigazdaként a megjelenteket. A kötetet és szerzőjét – dr. Gellérd Juditot – barátnője, Koszta Gabriella színművésznő méltatta.
– Barátságunk több mint ötvenéves. Édesapáink együtt raboskodtak a Duna- csatornánál, míg mi pionírokként kalászgyűjtők voltunk. Barátságunk azóta tart, így boldogan olvastam Gellérd Judit, vagy ahogyan mindenki ismeri – Zizi – könyvét. Sokoldalú tevékenysége, nyitottsága okán a világon mindenhol vannak barátai. Mostanában rengeteg útikönyv jelenik meg, kitárult a tér és az idő. Akik turista- útikönyvet keresnek, azoknak nem ajánlom a Zizi kötetét, mert nem az. Hanem egy rendkívül szenvedélyes, kíváncsi ember szemlélődése a világban. Erdélyi látásmóddal szemléli a legtávolabbi kultúrákat, biztos szemszögből keresi a mindenhol egyformán érvényes kapcsolódási pontokat: a megértést, a nyitottságot, a rejtett titkok megtapasztalását. A kötetben nyolc utazás nyolc útleírása szerepel igényes, szép, erdélyi magyar nyelven, élményeit közvetlenül és láttatóan osztja meg. Zizi orvos, emellett aktívan zenél és fontos karitatív tevékenységet végez. Sokat gyűjtött az erdélyi egyházaknak, e nyolc útjáról saját élményeit szeretné megosztani, tapasztalatait hazahozni. Ehhez tehetségre van szükség. Másik értéke, hogy e rohanó világban állandóan a transzcendenssel találkozik, rejtett, titkos dolgokra irányítja a figyelmet, összefüggéseket keres és talál az erdélyi és a távol-keleti kultúrák között. Ez látásmód kérdése és én ezt nagyon értékelem. Jósága, szeretetre való törekvése ötvenkét éves barátságunk alatt semmit sem változott – mondta a méltató, majd egy megkapó részletet olvasott fel a kötetből: olvasmányos és elgondolkodtató beszámolót egy Gangesz-parti hamvasztásról.
A méltatás után a szerző is felszólalt, szokatlan, de érdekes módon: Zizi's Movie címmel 28 perces, képekből, filmfelvételekből álló kisfilmet láttunk a kötetében szereplő utazások helyszíneiről Dél-Afrikától Nepálig, a vetítés közben ezeket ismertette. – Akárhova utazom, mindig zarándokként térek haza, mert a szentség magva mindenhol megvan. Ha huszonkét évvel ezelőtt amerikai férjem nem vesz el, ma nincsen ez a könyv. Kétszer kaptunk meghívót az úszó egyetemre: egy luxushajón három hónap alatt körbeutaztuk tanítványainkkal a Földet. Férjem keleti vallástörténész, így sokszor jártunk Ázsiában, Japánban. Meghívtak esküvőre a Machu Pichura, ahol én voltam az eskető pap. Nepálban megemlékező istentiszteletet tartottak az édesapám emlékére, a tibetiek iránt mélységes vonzalom él bennem: örökre megmaradt a Katmanduban hazájukért folyamatosan imádkozó emberek látványa. Csatlakoztam hozzájuk én is, Tibetért, Erdélyért imádkoztam hat órán keresztül. Azóta Tibet–Erdély analógiáról prédikálok Amerikában. Gyászoltam az Ararát alatt a legrégebbi keresztény ország lakói, az örmények ellen elkövetett genocídium áldozatait, amelyet a mai napig nem ismer el Törökország. Erdélyi szemmel úgy látom, hogy csak akkor van jövő egy kisebbség számára, ha ismeri a múltját, az értékeit. Ezért van itt, az erdélyi magyarságnak jövője és ezért nincs a hawaii őslakosságnak. A férjemmel oda költöztünk, ő ott azóta önkéntes, az őslakosok kultúrájának feltámasztásán dolgozik. Több életveszélyes fenyegetést kaptunk, hogy hagyjuk el a szigetet. A huszonegyedik század Amerikájában a hawaii őslakosság nyelve és szokásai tiltottak. A hágai bíróság elé is vittük az ügyet, sikeresen. Utazásaim tapasztalata, hogy minden mindennel összefügg, a szeretet ellentéte pedig nem a gyűlölet, hanem a közöny – mondta a szerző, aki az est végén rövid műsort adott elő – hegedűn.
Nagy Boton. Népújság (Marosvásárhely)

A végsőkig ható tartás gesztusa
Kötet a kisebbségmentőről
"1994 tavasza óta Magyarország Miniszterelnökségének földszinti nagy tanácsterme előtt emléktábla őrzi Pásint Ödön, Farkas Béla és Horony-Pálffy László »mártírok« – a bolsevik típusú önkény áldozatává vált tisztségviselők – emlékét. Közülük az első, Pásint Ödön épp a 20. század első felét végigélve lett több politikai rendszernek hol ártatlan kiszolgáltatottjává, hol alkotó munkásává, hol meg – végül, valóban – vértanújává" – írja Jakabffy Tamás Pásint Ödönről, az 1900-ban Torockószentgyörgyön született "majdnem elfelejtett erdélyiről", aki magas kormányhivatalnoki pozíciókban végzett munkája során mindvégig szívügyének tekintette a Trianon utáni határokon kívül rekedt magyarság sorsát. Életéről, kevéssé dokumentált munkájáról, kisebbségmentő szerepéről Nóvé Béla írt monográfiát, a kötetet péntek délután mutatták be Marosvásárhelyen, a Bolyai utcai unitárius egyházközség Dersi János- termében.
A könyvet gondozó Kriterion könyvkiadó igazgatójának, H. Szabó Gyulának és a szerzőnek a jelenlétében Sebestyén Mihály üdvözölte a közönséget és méltatta a hosszú évek kutatómunkájának gyümölcseként megszülető alkotást. Mint mondta, nagy szeretettel olvasta végig a szép, nagy betűkkel grafizált, könnyen olvasható kötetet. – Már korábban hallottam Pásint Ödönről, történelmi kutatások során találkoztam a nevével, többek között Bárdi Nándor írásából. Nóvé Béla a nemes publicisztika eszközével olyan témához nyúl, amit általában komoran szoktunk elmondani. De ő, jó értelemben vett publicisztikai stílusban, könnyen emészthető szöveget oszt meg olvasóival, olykor az oknyomozó újságírás eszközeit is használja. Kisebbségmentés – mi lehet ez, miből állhat? Elsősorban sok-sok gyűlésből, egyeztetésből, a hatalmasságok meggyőzéséből, hogy Magyarország felelőssége a trianoni határokon kívül rekedt kisebbségek megóvása. Pásint Ödön rámutat a fájó pontokra, a kulturális intézmények elveszítésére is. A nagyon jól dokumentált kötetből kiderül, hogy ő szürke eminenciás, akinek korát a szerző igen jól ismeri, belopja annak közéle-tét, irodalmát. Mégis, nagyon kevés anyagot lehetett összeszedni – Pásint Ödön 1950-ben, az öngyilkossága előtti napokban igen sok dokumentumot semmisített meg. Ezek valószínűleg életveszélyt jelentettek számára, illetve munkatársai számára. A kötet egészében is izgalmas, a lehetőségekhez képest igen sok dokumentumot sorakoztat föl Pásint Ödöntől, Pásint Ödönről – ily módon a történeti munkák sorába (is) tartozik, ráadásul itt egy könyv, amely végre a túlsó oldalról ábrázolja a kisebbséget: hogyan nézünk mi ki onnan, hogyan néztek ki az elődeink? Újszerűsége ebben is rejlik, hiszen mi eddig mindig az árok innenső oldaláról szemléltük ezt a kérdést – mondta Sebestyén Mihály a Pásint Ödön életútjának állomásaival, a korabeli történelmi változások részletezésével gazdagított méltatása során, majd Nóvé Béla szólt a közönséghez.
– Hősöm pályája Marosvásárhelyhez is sok szállal kötődik. Ő és társai menteni próbálták azt, amit még menteni lehetett. Bethlen István menekülő kormányfő bizalmasa volt. Jellemző rá, hogy katonai futárgéppel berepült a már körülzárt Kolozsvárra, hogy utolsó kormánysegélyként kétmillió forintot juttasson el az ottani kulturális intézményekhez, a színházakhoz, az operához. Lakása hosszú ideig az új magyar nemzeti-konzervatív kormány székhelye volt. Az újjászerveződő miniszterelnökség kabinetfőnökeként ő készítette elő a párizsi békeszerződés magyar képviseletét. A kiugrásban jelentős szerepet vállalt, egy leendő békeszerződés dokumentációját állította össze, ez mindmáig megvan. Felhívta a figyelmet a szórványgondozás fontosságára, ami az akkori körülmények között akár groteszknek is tűnhetett. Menti az erdélyi magyarságot, a svábokat, a zsidókat. Tragédiája nem meghasonlás, hanem egy önemésztő ember végső gesztusa – egy, a végsőkig ható erkölcsi tartás gesztusa. Azért lett öngyilkos, mert nem akarta elárulni a társait, és tudta, hogy itt a vég. És kitért az elől, hogy másoknak ártson.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),

Egy erdélyi reneszánsz mecénásról...
...aki először említi Dózsa Györgyöt
Egy reneszánsz mecénás főúr a 15–16. századi Erdélyben – ez a címe annak a könyvnek, amelynek szerzője példaértékű családtörténeti munkát végzett, e kutatás eredménye pedig nem csak a szóban forgó kötet. Barabássy Sándor a könyv hősének – Barlabássy Lénárdnak – késői leszármazottjaként több évtizedes kutatás során szerzett ismereteit foglalta össze a vaskos és igen szép kiadvány lapjain, visszaperelte a család héderfáji kastélyát, felújítja azt, mellé szőlészetet telepített. Példája mutatja: az erdélyi magyar történelmi családok lassan magukra találnak, visszatérnek a gyakran önként vállalt száműzetésből. A kötetet kedd délután mutatták be a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a teljes telt házas közönséget Nagy László főjegyző üdvözölte. Mint mondta, a szerző – a magyarországi unitárius egyház világi elöljárója – az egzakt tudományok felől érkezett, vegyész ember, egyetemi tanár, aki már igen rég történelmi- és családfakutatásra adta a fejét.
Fehér Árpád tizenkettedik osztályos művészetis diák hegedűjátéka után pedig Haller Bélának, a Castellum Alapítvány elnökének méltatóbeszédével kezdetét vette a könyvbemutató. – Jó előjel volt a hegedűjáték, az elkövetkezőkben is hasonló, megszülető harmóniákról lesz szó. A Castellum Alapítvány az utóbbi 10-12 évben kollektív történelmet ért meg, a restitúciót az örökölt kötelességtudat mellett a bürokratikus akadályok sora és a nehéz anyagi helyzet kíséri. Barabássy Sándor esetében minden együtt van: 700 éves család, visszaszerzett örökség és felelősségtudat. 20-30 éven át tartó anyaggyűjtés után írta meg kötetét, mellette visszaszerezte a család egyik ősi birtokát. A '89-es rendszerváltás után lehetségessé vált a jóvátétel. Jogász édesapja és nagyapja a régi magyar közigazgatás elitjéhez tartozott, így sikerült épületeket, erdőket, földeket visszakapniuk. 2008-ban, építése után pontosan 500 évvel fogott neki héderfáji kastélyuk felújításához, visszakapott erdeit áldozta fel erre a célra. Az udvarház igen kevés világi reneszánsz épületeink egyike, Barabássy Sándor könyvében pedig ugyanezt a reneszánsz fuvallatot érezzük. A kötetbeli események az 1452-ben született Barlabássy Lénárd köré szerveződnek. A szöveg több szálon fut, de ezen szálak egyike sem marad elvarratlan, jót tesz a munkának, ha valaki az egzakt tudományok felől érkezik és megfelelő módszert alkalmaz. A szép és kiegyensúlyozott szövegből kirajzolódik nem csak az ős, hanem az építő leszármazott alakja is, aki felújítja visszaszerzett kastélyát. "Irigységgel" és nagy elismeréssel olvastam ezt a kötetet – mondta Haller Béla, majd a szerző szólt a kötetről és főszereplőjéről.
– A reneszánsz a magyar történelem egyik legszebb korszaka volt. Párját ritkította Európában az a toszkánai életérzés, ami Magyarországon Mátyás király udvarán keresztül terjedt el. Barlabássy Lénárd, későbbi erdélyi alvajda, székely alispán Mátyás király udvarában volt apród, ott ismerkedett meg ezzel a világnézettel. A magyar történelem során a leghosszabb ideig, 25 évig tölti be az alvajdai méltóságot, négy király – Mátyás, II. Ulászló, II. Lajos és Szapolyai János (igaz, legutóbbi királlyá koronázását már nem érte meg) – jobbkezeként. Barlabássy Dózsa György első bemutatója a magyar történelemben, a székely lófőt említő levele 1507-ből származik. Ez egy ítélkezéssel összefüggő levél, amelyben ismerteti a szászokkal, hogy egy gyilkossággal kapcsolatos panaszuk miatt a székely igazságszolgáltatásnak adja át Dózsa Györgyöt. Nem tudjuk, mi volt az ítélet, de hét év múlva már a nándorfehérvári vár kapitányaként látjuk viszont Dózsát – valószínűleg büntetésből. Dózsa és Barlabássy pályája a továbbiakban is egymással párhuzamosan fut, utóbbi az egyik, Dózsa elleni csatát vezeti, de nem vesz részt annak kegyetlen, temesvári kivégzésében. Ez feltűnő, mert a főuraknak kötelező módon ott kellett lenniük. Valószínűleg reneszánsz ihletésű, humanista neveltetése akadályozta meg ebben. 1515 januárjában írja, hogy a Dózsa-féle keresztes hadjáratban részt vevő parasztokat ne bolygassák, de mindegyik térjen haza a maga urához, mert Erdélyben szükség van a munkás kézre. 364 (!) eredeti oklevél maradt meg Barlabássyról, illetve Barlabássytól, ezekből 261 darabot a budapesti levéltár őriz. További érdekesség, hogy a 25 év alatt mindössze kétszer élt pallosjogával, mindkétszer nemesember ellen. Közülük az egyik Wass Balázs volt, Wass Albert őse, akit végül nem végeztek ki, sőt Barlabássy megbékült vele. A másik egy Székely Mihály nevű vajda-szentiványi nemesember, aki hatalmaskodott. Őt egy jobbágy agyoncsapásáért ítélte fő- és vagyonvesztésre.
Verbőczy jó barátja, reneszánsz főúrként nagy affinitást mutat a művészetek iránt, nevéhez kapcsolható a gyulafehérvári Lazio-kápolna (magyar kultúrterületen az esztergomin kívül az egyetlen reneszánsz kápolna, ami megmaradt), illetve a székelydályai reneszánsz templom, amelynek festészete Európában párját ritkítja. Lánya emlékére vállalta el e templom patrónusságát és teljes kifestetését – világszerte ritkaság, hogy egyetlen szakrális kép sincsen benne, olyan, mintha egy világi főúr lovagtermében járnánk –, a II. Ulászló alatti Magyarország, a szászok, a székelyek, Nagyszeben, Brassó, Kolozsvár és az Árpád-ház címere mellett Barlabássy bölényfejes címerét is megtaláljuk a falakon. A legutóbbi címert ábrázoló tárgyi emlékek, kályhacsempék is fennmaradtak, egyikük a marosvásárhelyi várban végzett ásatások során került elő. A vár és a ferences kolostor egyik patrónusa volt, fő műve a héderfáji udvarház, magyar kultúrterületen az első datált, reneszánsz laikus épület – hallottuk Barabássy Sándortól, aki a könyvbemutató végén őse végrendeletéből idézett. Belőle közvetlen módon is megismerhettük a száraz történelmi dokumentumok mögül felsejlő reneszánsz embert, aki 39 személyt nevez meg, közöttük katonáit, íródeákjait és számtalan egyházi adományt is hátrahagy. Kisebbik fiát kétszer is inti: maradjon a tanulmányai helyén. Ez egy igen szép gondolat egy ötszáz évvel ezelőtt élt humanista mecénástól, mecénásról.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),

Kincsünk a szó
Izgalmas, meglepetéseket tartogató nyomozómunkára vállalkozott Kuti Márta, amelynek eredménye a csütörtökön este a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében bemutatott kötet. A rendezvénynek a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület volt a házigazdája, amelynek elnöke, Puskás Attila köszöntötte a szerzőt. A Kincsünk a szó a kolozsvári Világhírnév Kiadó újságíró szerzőket felsorakoztató Fehér Holló sorozatában jelent meg.
A sorozatot és annak szerzőit Szabó Csaba szerkesztő, az RTV kolozsvári munkatársa mutatta be a marosvásárhelyi közönségnek. A kötetet Bodolai Gyöngyi méltatta, majd a szerző felolvasta az örmény kisebbségről és nyelvről írt jegyzetét és dedikálta a könyvet. Az alábbiakban Bodolai Gyöngyi méltatásából idézünk.
Egyed Emese költő, egyetemi tanár a hétfői kolozsvári bemutatón, amelyre a Sapientia Napok keretében került sor, nyelvművelő publicisztikának nevezte a Kicsünk a szó című kötetben összegyűjtött írásokat. Találó ez a műfaji besorolás, hisz Kuti Márta a Népújság Színes Világ című mellékletében közölt cikksorozatából állította össze a kötetet. Pontosabban abból a hatvan jegyzetből, amelyek tárgya a nyelv, az anyanyelv, a miénk és a magyarnál is kisebb és néhány annál nagyobb nép anyanyelve. Az a csodálatos valami, amit Németh László a "lélek örökítőanyagának" nevezett.
Kuti Márta, aki magyar nyelv és irodalom szakot végzett tanárként került az Igaz Szó című szépirodalmi folyóirat szerkesztőségébe, szerencsés embernek mondhatja magát. A lap korrektoraként, majd olvasó-, kép- és tördelőszerkesztőként, később könyvszerkesztőként az erdélyi irodalom legkiválóbb képviselőinek szövegeivel dolgozott, s ahogy Egyed Emese megjegyezte, igényes szerkesztőként hasznos tanáccsal látta el a szerzőket. Ezért is aggasztja a mai sajtó nyelvének állapota és az átlagolvasó egyre szegényedő szókincse, amit jegyzetíróként is nemegyszer szóvá tett. De nem elégedett meg ennyivel. Ma is emlékszem, milyen örömmel újságolta 2006-ban, hogy sikerült megvásárolnia a Magyar etimológiai szótárat, s hogy mennyire érdekes olvasmányt jelent számára a szavaink eredete körüli vizsgálódás.
Mivel arra gondolt, hogy az átlagembernek nincs pénze a szótárra, s ideje sincs arra, hogy szavaink múltjáról, jelenéről, jövőjéről "böngészkedjen", megteszi ő helyettünk, s közben ízelítőt ad arról, hogy milyen kincs birtokosai vagyunk, illetve lehetnénk, ha jobban odafigyelnénk erre a csodálatos eszközre, amely nélkül érzéseinket és gondolatainkat sem tudnánk kifejezni. Nyomozómunkája során megismertet gyakran használt szavaink – anyanyelv, nép, nemzet, áldás, átok, könyv, dicsőség, ördög, kölcsön, természet, gazdag, szegény, néz, tekint stb. – és különleges szavaink – pernahajder, pletykafészek, maszlag, csáva, sznob, csór, csóró, baki stb. – származásával, jelentésének alakulásával. Az ismerkedés kapcsán pedig művelődéstörténeti ismereteinket bővítve, az olvasóval összekacsintva szórakoztat is.
S mintegy vigasztalásképpen, hogy nem is olyan kicsi nemzet a magyar, a miénknél kisebb népek nyelvéről – baszk, katalán, okcitán, ír, abház, grúz, kartvéli, ruszin, rután, oszét, jász, alán – is beszámol, s olvashatunk az örmények, osztrákok és a vlachok nyelvéről, és arról is, hogy ez utóbbi megnevezése valójában az olasz szóból ered.
A bevezetőben elmondja, hogy diákkorában csodálta, de nem értette Szabó T. Attila professzorát, aki hihetetlen odaadással, türelemmel és lelkesedéssel gyűjtötte a Szótörténeti tár anyagát. Ma már saját kutakodásaiból kiindulva úgy érzi, hogy "minden felfedezett szó a játékos szenvedélyével örvendeztette meg" egykori tanárát.
Írásait, amelyben fontos szerepet játszanak az állatok, madarak is, a nyelvi ki mit tudok sikeréből kiindulva jó játéknak szánja. Ehhez annyit tehetnénk hozzá, hogy olyan érzés kötetbe szerkesztve újra találkozni ezekkel a frappánsan, a jelenlegi helyzetünkhöz igazítva megírt, finom iróniával, humorral fűszerezett nyelvművelő jegyzetekkel, mintha az anyanyelv "dirab-darabjainak" birtokában "nyelvünk erdőzúgásába" (Sütő András) hallgatnánk bele.
Bodolai Gyöngyi
Kuti Márta Kincsünk a szó
Világhírnév Kiadó, Kolozsvár, 2013
Sorozatszerkesztő: Szabó Csaba
Népújság (Marosvásárhely)

Sóvidék – írásban és képekben
Kivételes élményben volt részünk június 13-án a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János Termében tartott kulturális-irodalmi rendezvényen. Oniga Erika művészettörténész bemutatta a Sóvidék folyóiratot, melynek célja Szováta és környéke földrajzi, történelmi, kulturális értékeit felmutatni, népszerűsíteni. Ahogy Szolláth Hunor főszerkesztő megfogalmazta: "...elődeink a sóhoz kötött természeti kulturális környezetben éltek, népszokásaink, hagyományaink, történelmünk, gyökereink ettől elválaszthatatlanok. Lapszámunkat Szovátához köthető régi fotográfiákkal illusztráltuk, hiszen megfogalmazott célunk, projektjeink közé tartozik ezeknek a forrásértékű dokumentumoknak az összegyűjtése, digitalizálása."
A kiadvány összefogja és ösztönzi a tehetséges tollforgatókat mind a környékből, mind távolabbról, még az anyaországból is. Szerkesztői szakemberek. Az írásokból megismerhetjük a helység nagyjait, akik a város gazdasági-kulturális fejlődésének apostolai voltak, megjelennek a gerinces papok, akik megfélemlíthetetlenül küzdöttek a hitért meg a székely magyarság jogaiért, mint Lőrincz András sóváradi református lelkész, Török Mihály szovátai plébános. Hiteles leírások tanúskodnak a só őrzéséről, a sós tavak kialakulásáról, az itt élő emberek mindennapi ügyes-bajos gondjairól.
Szolláth Hunor értékes és érdekes előadása a sóról sok újdonságot tárt fel, majd a Szovátafürdőt ábrázoló képeslapok keletkezéséről, múltjáról, jelentőségéről folytatott értekezése tudományos szakszerűségével ragadta meg a figyelmünket, különösen, hogy fényképes vetítéssel szemléltették.
A májusi folyóiratot kézbe véve feltűnt a borítója, rajta a családias, barátságos, meghitt hangulatot árasztó kép, Búzás András szovátai tanító ismerőseivel a Medve- tó partján. Ugyanazt a meghitt hangulatot érzékeltetik a többi képek is, megörökítve a festői Székelyföld múltját. Valamennyi azt sugallja, hogy egy nagy családba tartozunk, örömünk, bánatunk, hitünk közös.
A kiadvány végén két nagyszerű könyvismertetőt olvashatunk Oniga Erikától: Fekete Árpád iskolamonográfiáját, Hegyi Noémi tollából Derzsi Ferenc levelezését.
A rendezvény mindezeken túl még azzal is megörvendeztetett, hogy felismertem: Oniga Erika művészettörténész volt kedves tanítványom, feleségem pedig az óvó nénije. Micsoda boldogság! Erika a megyei múzeum munkatársa, aki a Kultúrpalotáról, a városházáról, városunk nevezetes épületeiről értékes tanulmányokat írt. Szívből gratulálunk neki és további sikereket kívánunk!
A Sóvidék kulturális folyóirat a páratlan szépségű székely tájról és népről szól, lélekébresztő és - erősítő. Meghalljuk benne Szováta és környéke szívdobogását, megismerjük a csodálatos fürdőt, melyre mindannyian büszkék vagyunk.
Kajcsa Jenő, Marosvásárhely
Népújság (Marosvásárhely)

Százarcú Forgatag
Mi minden vár ránk csütörtökön és pénteken?
Tegnap estétől elkezdődött a marosvásárhelyiek hónapok óta várt és készített Forgataga. Összeállításunkban a kulturális, szórakoztató, gyerek- és családi programok, vásárok és találkozók mozaikjából felépülő rendezvénysorozat mai és holnapi kínálatát ismertetjük.
Séták és előadás a Borsos Tamás Egyesület szervezésében
Augusztus 29-én, ma délelőtt 10 órakor Györfi Zalán régész A középkori Marosvásárhely címmel tematikus városnéző sétára várja az érdeklődőket a Bolyaiak szobránál, este 7 órakor pedig az Iskola (Aurel Filimon) utcai zsinagógában Spielmann Mihály történész nyújt betekintést a marosvásárhelyi zsidóság történetébe. A férfiaknak fejfedőt kell vinni (bármilyen típusút). Péntek délelőtt 10 órától Orbán János művészettörténész barokk sétára várja a marosvásárhelyieket, találkozó a Rózsák tere 11. szám alatti Toldalagi-palota előtt.
TékaForgatag
Ma 13 órakor a Teleki Téka barokk udvarán 15 kiadó részvételével megnyílik a térségben egyedinek számító történelmi könyvek vására. A vásáron a legfrissebb szakkönyvek, a történelmi témájú szépirodalom, illetve az albumszerű, történelmi tárgyú ismeretterjesztő könyvek és a gyermekeknek szóló képeskönyvek is megtalálhatók lesznek. 20 órától a Kővirág együttes koncertezik a Téka udvarán. Pénteken délelőtt 11 órától nyitott könyvműves tevékenységre várják az 5-8. osztályos gyerekeket, akik a Téka restaurátorának segítségével a papírmerítést és a linómetszést próbálhatják ki. 20 órától a Nagy István kórus 16–18. századi kórusművekkel teremti meg a Teleki Téka könyvei által is hordozott hangulatot.
Kiállítások
Ma 17 órától erdélyi nemesi családok címereiből nyílik kiállítás a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület szervezésében az egyesület Rózsák tere 5. szám alatti székhelyén. A tárlatot Novák József képzőművész nyitja meg. 18 órától a Marosvásárhely fotótükörben című fotókiállítás megnyitója lesz a Bernády Ház emeleti kiállítótermeiben. A kiállítás szervezői: a Marx József Fotóklub és a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány.
Vásári Forgatag
A vasárnapig tartó Vásári Forgatag ünnepélyes megnyitójára pénteken délelőtt 11 órakor kerül sor a Maros-parton. A vásáron főként Maros megyei kistermelők, kézművesek, de más megyék termelői is részt vesznek, a látogatók hús- és péktermékeket, mézféléket, lekvárokat, szörpöket, gyümölcsleveket, illetve kézműves- és népművészeti tárgyakat vásárolhatnak. A borsarokban erdélyi és magyarországi borászok termékei várják az érdeklődőket. A Forgatagban székelyföldi és magyarországi múzeumok is bemutatkoznak.
Családi programok
A családi, ifjúsági és gyermekprogramok pénteken délelőtt kezdődnek a Maros-parton. 10 és 13 óra között a Gyulafehérvári Caritas Korai Nevelő- és Fejlesztőközpontjának munkatársa, Mezei Borbála a Cseperedők udvarába, mondókázásra, kézműveskedésre, szabad játékra várja a páréves látogatókat. Ugyanebben az időpontban a Védem Egyesület 2 éves vagy annál nagyobb gyerekeket vásári játékokra és kézműves- foglalkozásra hív. A kőrispataki szalmakalap-múzeum szervezésében délelőtt 10 órától a 6 éves és nagyobb gyerekek a szalmafonást próbálhatják ki, az Unitarcoop Alapítvány standjánál pedig gyöngyöt fűzhetnek. 11 órától Diós Brigitta népdalokat tanít a gyerekeknek, a Philothea Klub szervezésében szintén 11 órától 15 óráig kamaszok (12-18 évesek) számára indul kincskereső vetélkedő, melynek témája: Marosvásárhely épületei és szobrai. A gyerekprogramok délután is folytatódnak, 13 órától Göcsi Ottilia gyurmázni hívja a gyerekeket, a ProMissio Egyesület interaktív logikai játékokat és kézműves- tevékenységet kínál, 15 órától az Unitarcoop Alapítvány a papírcsíktechnika rejtelmeibe avat be kicsiket és nagyokat, ugyanekkor a Lurkó Kuckó Fejlesztő- és Játszóháznál logikai, ügyességi és társasjáté-kok kezdődnek. 16 órától párhuzamosan több előadás is zajlik, a Gyulafehérvári Caritas Családsegítő Szolgálata a kamaszokról, a Fa- milia Centrum Egyesület a kiegyensúlyozott felnőttkort meghatározó boldog gyermekkorról indít interaktív beszélgetést. Az Outward Bound Egyesület 16 órától négyfős ügyességi versenyt tart családoknak, 18 órakor az Üver Zenekar muzsikájára gyermektáncház kezdődik. A családi programok keretében a Nidus Waldorf Egyesület szülői közössége szabad játékot biztosít óvodásoknak és kisiskolásoknak, akik trambulinon is ugrálhatnak, a Maros Megyei Hegyimentők Egyesülete mászófalhoz, ládarakáshoz várja a merészebb gyerkőcöket és slakckline is lesz, időközben pedig csocsózni, akadálypályán kalandozni is adódik lehetőség. A legfiatalabb édesanyák számára a Családi Forgatag idején pelenkázási és szoptatási lehetőséget nyújtó baba-mama sarok működik.
Civil sarok
Pénteken a Hifa Románia, az Alpha Transilvana Alapítvány, a Motivation, a Kulcs(lyuk), illetve a Siketek Maros Megyei Egyesülete közreműködésével a fogyatékkal élők és sérültek mindennapjaiba is betekinthetnek az érdeklődők. A program különféle szigeteken zajlik – Helen Keller sziget (hallássérültek), Bocelli sziget (látássérültek), Superman sziget (mozgássérültek), Art Brut sziget (a fogyatékkal élők alkotásainak bemutatása és árusítása), Élő könyvtár a Forgatagban (fogyatékkal élő fiatalok "ki- kölcsönzése" közös sétára, mozizásra, kerekes székes táncra), Játéksziget (játékos vetélkedők a különleges szükségletű személyekről többféle tematikával). A Bonus Pastor Alapítvány 15 órától a káros szenvedélytől és függőségtől való szabadulásról indít beszélgetést, a Kerecsensólyom Hagyományőrző Egyesület 18 órától jurtaépítésre várja az érdeklődőket a Sörpatika szomszédságában lévő területen. A Keresztyén Oktatásért és Erkölcsi Nevelésért Alapítvány (KOEN) délelőtt 11 órától gitáros, zenés foglalkozásra és kézimunkázásra hívja a gyerekeket, 15 órától Milyen vagy, Istenem? címmel szerveznek interaktív foglalkozást óvodás és kisiskolás gyerekeknek. A Sapientia standjánál délelőtt 11 órától Miujság.zip címmel fényképkiállítás nyílik, 13-tól "sapis" esküvő tartatik, 15 órától a Légy pneumobil- és elektromobil- kapitány! című tevékenység kezdődik, 16 órától borkóstolás lesz. A Maros Megyei Ifjúsági Keresztyén Egyesület, a Marosvásárhelyi Főiskolás Ifjúsági Keresztyén Egyesület és a Református Telefonos Szeretetszolgálat szervezésében délelőtt 10 órától csendes sarok nyílik, 12 órától sakkterápia kezdődik, 16 órától Kothencz Kelemen néprajzkutató, muzeológus Halászati örökség mint a tárgyi és szellemi erőforrások kincsesháza címmel tart előadást. Szervező: a bajai Türr István Múzeum.
Színházi Forgatag
Pénteken 16 órától Kenéz Ferenc Lilike medika leveleiből című művével indul a Színházi Forgatag a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Underground termében. 17 órától Kilyén Ilka színművésznő előadja Zsoltár az anyanyelvről című műsorát a Bolyai téri unitárius templom Dersi János-termében. 18 órától Székely Csaba Bányavirág című művét láthatja a közönség a Nemzeti Színház kistermében. Szintén pénteken a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem hallgatói váratlanul megjelennek a Maros-parton, felöltik maszkjaikat és különböző helyszíneken pár perces jeleneteket improvizálnak. Megjelenésükre délelőtt 11 órától lehet számítani.
FilmForgatag a várban
A Városi Filmklub, illetve a RITTE Egyesület, a Zauberberg Kulturális Egyesület által a Balassi Intézet – Bukaresti Magyar Intézettel partnerségben szervezett magyar filmdömping helyszíne a marosvásárhelyi vár, a Maros Megyei Múzeum történelmi és régészeti részlegének konferenciaterme, ahol a mozirajongók kilenc magyar filmet nézhetnek meg – három fekete-fehér alkotást az 1940-es évekből, illetve ötöt az utóbbi évek magyarországi filmterméséből. A FilmForgatag megnyitóünnepsége ma 15.45 órakor kezdődik. Ezt követően 15.55-től az Egy bolond százat csinál (1942), 17.30-től a Keleti szél, 19.10-től A zöld sárkány gyermekei (2010), 21.10-től a Poligamy (2009) című film látható. Pénteken délelőtt 9.45-kor megnyitóbeszéddel indul a nap, 9.55-től az Egy szoknya, egy nadrág (1942), 11.25-től a Cserebere (1940), 13.10-től a Nem vagyok a barátod (2009), 15.17- től az Intim fejlövés (2008), 16.45-től a Zuhanórepülés (2007) című filmet nézhetik meg az érdeklődők.
KoncertForgatag
Pénteken 18.30-tól a Bronx, 19.30-tól a Dreamers Band, 21 órától a Deák Bill Blues Band, 23 órától pedig a Prospekt koncertezik a Maros-parton felállított színpadon. Szintén pénteken 19 órától a Kultúrpalotában a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, mintegy száz gyermek lép közönség elé.
Könyvbemutató a Kultúrpalotában
A Maros Megyei Múzeum, illetve a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány szervezésében pénteken 18 órától A marosvásárhelyi Kultúrpalota 1908 – 1913 című könyv bemutatójára várják az érdeklődőket a Kultúrpalota kistermébe. A könyvet, melynek szövegét Keserü Katalin, Oniga Erika és Várallyay Réka művészettörténészek írták, fotóit Plájás István készítette, dr. Rozsnyai József művészettörténész, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem tanára méltatja.
Forgatag az éterben
Az ErdélyFM kihelyezett stúdióból jelentkezik a Vásárhelyi Forgatag Maros-parti helyszínéről. Pénteken rögtön a Vásári Forgatag megnyitójától, azaz délelőtt 11-től élőműsorral kapcsolják a rendezvényt a városhoz, szombaton és vasárnap délután 2-től az első koncertek első hangjáig jelentkeznek élőműsorral a helyszínről.
Az ErdélyFM forgatagos stúdióját a vásártér elején találják meg az érdeklődők egy minden értelemben nyitott sátorban. A rádió csapatának számos témakörben lesznek kérdései és válaszai, műsoraikban kézműves, zenész, borász, történész és egyszerű résztvevő is megszólal majd.
A Vásárhelyi Forgatag további kínálatából következő lapszámunkban válogathatnak.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Iránytűk térben és időben
Erdélyi helynevek változásai
Hogyan változtak és váltak az elmúlt két évszázadban a központi névpolitika eszközeivé az erdélyi helynevek, hogyan épültek be ezáltal önkényes szimbólumok a földrajzi térbe, miként váltottak funkciót és segítették a földrajzi tájékozódás helyett a történelmi időkben való eligazodást a kolozsvári, illetve marosvásárhelyi utcanevek – többek között ezekre a kérdésekre adott múltbéli adatokban gazdag, szemléletes válaszokat Bartos Elekes Zsombor térképész, a Babes–Bolyai Tudományegyetem Földrajz Karának tanára szerda délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében.
Az előadó készülő doktori dolgozatának témakörét tárta fel a hallgatóság előtt, az osztrák, a magyar, a román uralom helységnévrendezéseit taglalta, illetve arra is kitért, hogy a névváltoztatások miként gyűrűztek át a domborzati nevekre, tájegységek neveire és miként jelentek meg a korabeli térképeken. Bartos Elekes Zsombor II. József 1784-es nyelvrendeletéről tett elsőként említést, amely a latin helyett a németet tette hivatalos nyelvvé. Ettől az időszaktól beszélhetünk nyelvháborúról, ugyanis ennek a rendeletnek a hatására vált fontossá az egyes közösségek számára az anyanyelvhasználat. A tizennyolcadik század második felében még a helyi beszélt nyelveknek jutott fontosabb szerep a névadásban, a helynevek egymás átírásai, és nem egymás fordításai voltak, így nem is vitatták el azokat egymástól az egyes nemzetiségek. A német jelenlét helynevek révén történő hangsúlyozása az 1850-es években vált fontossá, ekkor a német nevek lappangó rétegének felélesztése következett be, mesterségesen kitalált, új nevek viszont nem jelentek meg.
Az 1898-as 4. törvénycikk értelmében a magyar helyneveket az országos törzskönyvbizottság állapította meg, mégpedig mesterséges úton, sok esetben a helyiek tiltakozása ellenére. A hivatalos iratokban, tankönyvekben, térképeken kizárólag ezeket a neveket lehetett használni, és az volt a cél, hogy a településeknek a magyar államhoz való "tartozandóságát" érzékeltető nevek a társadalmi érintkezésben is meghonosodjanak. Ekkor lett Topliczából Maroshévíz, és Oláh-András-falvából, ahol mindössze egyetlen magyar család élt, Székely-andrásfalva.
A 20. századi román névváltoztatások kapcsán a térképész kiemelte, hogy míg az erdélyi kiadású térképeken átírások vannak – Vásárhely például Osorheiként jelenik meg –, a regáti térképeken névfordításokat találunk. Ezeken a regáti térképeken jelenik meg először a Tìrgu-Mures elnevezés is.
1918 után a román közigazgatás minden településnek román nevet adott. 1925-ben egy földrajztudósokból és katonatisztekből álló bizottság egyéni névadásokat hajtott végre. Az 50-es évek kinyilatkoztatott névadási törekvése az volt, hogy ne legyen több településnek ugyanaz a neve, de éppen ebben az időszakban neveztek el a meglévő három település mellett egy negyediket is Avram Iancuról – jegyezte meg az előadó. Az utolsó névváltoztatások a 70-es években történtek – Kolozsvár 1974-ben kapja a Napoca utótagot –, a rendszerváltás után minimális névváltoztatásra került sor.
Az utcanév-változtatások kapcsán az előadó rávilágított arra, hogy a középkori utcanevek sok száz évig érintetlenek voltak. Természetes és motivált, funkcionális nevek voltak ezek, amelyeket a helyi közösség adott az egyes utcáknak. Az átnevezések során megjelenő szimbolikus utcanevekről a XIX. század végétől beszélhetünk. Ekkor kapja nevét a kolozsvári Unió utca, amelyből később Memorandumului lesz. 1940–45 között visszatérnek a régi utcanevek, 1945 után pedig egy széles spektrumú elfogadás érzékelhető a névadásban, így ugyanaz az utca egy időben Mihály király és Dózsa György nevét viselheti. Az előadó a marosvásárhelyi utcanevek kapcsán érdekes névcserékre is rámutatott, amelyek következtében a két világháború közötti időszakban a Szigligeti utca Caragiale, az Árpád utca Decebal, az első világháború előtti Álmos vezérről elnevezett utca Somnului lett. Erdély nem magyar többségű városaiban, például Brassóban nem volt ilyen mértékű névcsere – hangsúlyozta az előadó. A továbbiakban a közigazgatási egységek, illetve domborzati formák névváltoztatásairól esett szó, majd a névhasználat katonai és polgári, illetve hazai és külföldi térképeken való tükröződéseivel zárult a több mint egyórás izgalmas előadás.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

Mindentudó könyv az erdélyi gyógyszerészet történetéről
Egyedülálló, rendkívüli munka az erdélyi magyar gyógyszerészettel foglalkozó művek sorában – méltatta dr. Péter H. Mária, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem nyugalmazott adjunktusának kétkötetes alkotását dr. Sipos Emese egyetemi előadótanár, a Gyógyszerészeti Kar dékánhelyettese. Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című könyv bemutatóján volt kollégák, tanítványok, érdeklődők töltötték meg a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termét. A 810 oldalas kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadásában jelent meg, az előszót prof. dr. Kapronczay Károly, a Magyar Tudományos Akadémia doktora írta.
Sipos Emese tanárnő ismertette a szerző életrajzát, munkásságát, az elismeréseket, amelyekkel tevékenységét értékelték, majd részletesen szólt a kétkötetes műről, amely több mint egy évtized munkájának az eredménye. A kötet első kiadása 2003-ban jelent meg, s most a második, javított és bővített kiadást veheti kezébe az olvasó.
A 391 oldalas első kötet első fejezete az erdélyi gyógyszertári hálózat kialakulását veszi számba a kezdetektől 1949-ig, a patikák államosításáig. A szerző három város (Nagyvárad, Marosvásárhely, Temesvár) és Szilágy megye 722 gyógyszertárát és gyógyszerészeit mutatja be. A gyógyszerészképzés című fejezetben is egészen a kezdetekig tekint vissza, majd a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemen (1872–1919), Trianon után pedig a román és párhuzamosan a magyarországi egyetemeken oklevelet szerzett erdélyi gyógyszerészeket (888) és a Marosvásárhelyen folytatódó gyógyszerészképzés adatait foglalja össze. A jeles tanárok portréja mellett 1500 gyógyszerész és 198 gyógyszerész doktor nevét sorolja fel, akik 2000-ig végezték el az egyetemet, szerezték meg a tudományos fokozatot. Az első kötetben olvashatunk a gyógyszerészek egyesületi tevékenységéről, szak- és szépirodalmi alkotásairól. A szerző külön alfejezetet szentelt a gyógyszerésznőknek és az 1848-as szabadságharcban részt vett patikusoknak.
Nagyon érdekes és tanulságos a közel ötszáz oldalas második kötet, amelyben Péter H. Mária tanárnő 61 erdélyi származású vagy Erdélyben dolgozó magyar gyógyszerész életét és tevékenységét ismerteti, köztük a dr. Bernády György és több hírneves marosvásárhelyi szakmabeli életrajzát.
A kötetben számos fénykép és gyógyszertári reklám is látható, s a szerző 71 táblázattal teszi áttekinthetőbbé az anyagot.
Amint Péter H. Mária elmondta, egyetemi évei alatt három neves egyetemi tanár, köztük dr. Spielmann József, az orvostörténet professzora volt hatással a tevékenységére. Ez utóbbi kérte fel, hogy segítsen a készülő Romániai magyar irodalmi lexikon gyógyszerészettel, gyógyszerészekkel kapcsolatos szócikkelyeinek a megírásában. A Balogh Edgár szerkesztővel kezdett munkát a rendszerváltás után Dávid Gyula irányításával folytatták, s ez a megbízatás indította a botanika szakos egyetemi adjunktust a gyógyszerésztörténet kutatására, amelynek legkiválóbb ismerője lett Erdélyben. Mivel sokkal több adat gyűlt össze, mint amennyit a szócikkek igényeltek, ezt az anyagot újabb meg újabb fejezetekkel bővítette ki az eltelt évek során. Kutatásainak színhelyei a tárgykörben megjelent könyvek, kiadványok mellett a levéltárak, a Semmelweis Orvostörténeti Könyvtár valamint a leszármazottak által megőrzött irattárak voltak, s munkájában 91 adatközlőtől kapott segítséget.
Mivel a MOGYE Gyógyszerészeti Karán már nem tanítanak gyógyszerésztörténetet, a kötet azért értékes dokumentum, mert lapjairól a fiatal gyógyszerészhallgatók is megismerkedhetnek az egyetem és bővebb kitekintésben az erdélyi gyógyszerészet múltjával, eredményeivel, eseményeivel – hangsúlyozta Sipos Emese tanárnő és maga a szerző is. Hatalmas munka, ami olyan elmélyült kutatásokat követelt a szerzőtől, "ami nem mindennapi feladat, és a gyógyszerésztörténet és művelődéstörténet művelőinek csodálatát és köszönetét váltja ki". "...Valódi kutatási segédlet, amelynek ismerete és használata nélkül ezután senki ne fogjon Erdély gyógyszerészi múltjának megismeréséhez" – írta az előszóban Kapronczay professzor.
A két kötetben külön névjegyzék található 2458 személy nevével, s a második kötetben a szerző gyógyszerésztörténeti dolgozatainak jegyzéke is szerepel. A kötet végén román, angol és német nyelvű összefoglaló olvasható.
Az erdélyi gyógyszerészet magyar vonatkozásai című kétkötetes gyógyszerésztörténeti mű megjelenését magyarországi szakmai társaságok, intézmények és magántulajdonú gyógyszertárak, erdélyi származású gyógyszerészek leszármazottai, erdélyi gyógyszergyárak és magángyógyszertárak tulajdonosai támogatták. Megrendelni az Erdélyi Múzeum-Egyesület kolozsvári kiadójánál lehet.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely),

Vörös Hold
99 év telt el az örmény holokauszt óta
A huszadik század első olyan tragikus eseményére, amely egy teljes népcsoport kiirtására irányult – az örmény genocídiumra – emlékezett április 30-án délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termének teljes telt házas közönsége. A szomorú esemény áprilisi, 99. évfordulója alkalmából a Marosvásárhelyi Örmény–magyar Kulturális Egyesület szervezett irodalmi-történelmi-zenei estet, amelynek keretében bemutatásra került az örmény holokausztot túlélő, Bardizágban (Törökország) született Bodurian János Vörös Hold című elbeszéléskötete is.
Az est a marosvásárhelyi Fagyöngy citeraegyüttes (vezető: Fazakas Ildikó, oktató: Bőr Hunyadi Gyula) játékával kezdődött, a formáció magyar népdalok előadásával érzékeltette Bodurian János kalandos életútját, majd az egyesület alelnöke, Nagy Attila üdvözölte a megjelenteket.
– Ma az örmény genocídiumra emlékezünk, de egy nép se higgye azt magáról, hogy nem vett részt népirtásban, és ez az örményekre is vonatkozik. A huszadik században összesen körülbelül 170 millió ember esett áldozatul a különböző genocídiumokban, 40 millióval több, mint ahányan elpusztultak az ismert történelem évezredei alatt bekövetkező, hasonló tragédiákban. A kötet a törökországi népirtásról szól, amelynek centenáriumára jövőben emlékezünk. Ezen genocídium három lépcsőben következett be: 1894 és 1896 között a törökök és az általuk felbérelt kurdok 200.000 örményt öltek meg. A holokauszt kifejezést először ekkor használták. Kemal Atatürk megöletett további 35 ezret, 1915–16-ban pedig a török hadsereg gyilkol meg további egymillió örmény embert. Sokan a Kaukázusba menekültek, Lenin 70.000 örményt gyilkoltatott meg közülük. A kurdok 1919 és 1923 között még 200.000-et mészároltak le a törökök buzdítására. Szörnyű tragédia volt, de próbáljunk meg emberhez méltóan, mellveregetés nélkül megemlékezni az áldozatokról.
A Vörös Hold című kötetet Ávéd Rózsa, az egyesület titkára mutatta be, de előtte az örmény holo-kauszthoz köthető, magyar fordításban megjelent kiadványokat is ismertette. Közéjük tartozik az osztrák Franz Werfel által 1938-ban írt A Musza Dagh negyven napja című regény, amelyet nagy érdeklődés övezett és amely először érkezett hozzánk magyar fordításban.
– Az irodalom évtizedekig hallgatott az örmény genocídiumról – mondta Ávéd Rózsa. – Lezajlott a második világháború, a kettészakadt világ szovjet tagköztársaságaiban pedig nem volt divat ilyesmiről szót ejteni. De az örmény tudósok mindent megtettek azért, hogy eredeti dokumentumokhoz, fényképekhez juthassanak, és 2005-ben Jerevánban napvilágot látott Az örmény genocídium című kötet, amelyet 2007-ben fordítottak magyar nyelvre. Ezt követte Antonia Arslan Pacsirtavár című könyve, amelynek marosvásárhelyi kötődései is vannak: Király Kinga Júlia fordította magyar nyelvre, a Mentor Kiadó jelentette meg, és a marosvásárhelyi Kali Kinga armenológus mutatta be. Baruir Nercessian A halál völgyében jártam című, angol nyelvű kötetéről nemrég szereztünk tudomást. Ő túlélte az örmény holokausztot, és idős korában papjának mesélte el élményeit. Erről szól a könyv, amelynek angol eredetijét Nagy Attila ismertette, de hamarosan elkészül a magyar változat is, a szintén marosvásárhelyi Kaáli Nagy Botond fordításában.
Mindezek közül először – 1931-ben – a most bemutatandó Vörös Hold látott napvilágot, és akkora érdeklődés övezte, hogy 1932-ben újra kiadták. Szerzője, Bodurian János (eredeti nevén Magardici Bodurian) 1889-ben született Konstantinápoly közelében, Bardizágban, egy olyan, örmények lakta településen, amely ma már nem létezik. Jómódú kereskedőcsalád gyermeke volt, akit iskolai tanulmányai után öccsével együtt Velencébe küldtek a szülei, hogy az ottani Szent Lázár-szigeten folytasson teológiai tanulmányokat. A holokauszt során édesapját és fél családját meggyilkolták, ő egy olajbogyókat tartalmazó hordóba bújva hajózott át a tengeren, és került Konstancára. 1928-ban kérelmezte felvételét az erdélyi egyházmegyébe. 1929 tavaszát már Szépvízen töltötte, ahol további harminc éven át szolgálta örmény katolikus szertartású papként a helyi közösséget. Öccse Szászrégenben telepedett le édesanyjukkal együtt, aki 1942-ben, 92 éves korában halt meg. A kötet az ő visszaemlékezései alapján és a szerző gyermekkori játszótársai alakjainak felidézésével íródott. Bodurian János nem beszélte jól a magyar nyelvet, örmény szertartás szerint misézett, de ez a híveit nem zavarta, nagyon ragaszkodtak hozzá. Kedves, közvetlen, igen tehetséges ember volt. Bukaresti tartózkodása alatt kézinyomdát vásárolt, amit a későbbiekben Szépvízen működtetett. Három könyvet adott ki, ezek közül az egyik a Vörös Hold című elbeszéléskötet volt. Nagyon szerény kiadvány, de az első, amit egy örmény anyanyelvű szerző magyar nyelven írt és adott ki Erdélyben az 1915-ös deportálásokról. Az eltüntetett örmény múlt emlékére idézi meg gyerekkori játszótársai alakját, és ő az első, aki megemlíti a török családok által befogadott és törökként felnevelt örmény gyerekeket is. Utódaik közül sokan csak az elmúlt években szembesültek azzal, hogy dédszüleik, nagyszüleik örmények voltak. Bodurian örmény enciklopédiát állított össze és nyomtatott ki, a tizenkét kötetesre tervezett sorozatból kettő látott napvilágot. De e kettő alapján kapott 1959 őszén meghívást Mikojan pátriárkától, az örmény főpaptól Ecsmiadzinba, hogy ott folytassa a munkát. Nagy örömmel készült az útra, és visszatért Örményországba, de megbetegedett, és még abban az évben elhunyt. Könyvekkel teli csomagjának Bukarestben nyoma veszett.
Bodurian Jánosnak él egy azonos nevű unokaöccse Székelyudvarhelyen, a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola igazgatója. Ő ajánlja a kötetet az olvasók figyelmébe, ahogyan tesszük ezt mi is a genocídium 99. évfordulója alkalmából.
Knb. Népújság (Marosvásárhely)

Megnyílik Tóth József tárlata
Tóth József 1914. november 16-án született Marosvásárhelyen. Már gyermekként sokat rajzolt, festett, figyelte a természetet, próbálta az emberek, állatok mozgását megörökíteni. Középiskolába a vásárhelyi Református Kollégiumba járt, ahol tanárai – elsősorban Gulyás Károly – felfigyeltek rá, és biztató útmutatásukkal egy életre elindították a festészet útján.
Anyagi nehézségek miatt képzőművészeti főiskolára nem járhatott, szülővárosában dekorációfestőként dolgozott egészen nyugdíjba meneteléig. Életének meghatározója magyarsága volt, amely miatt ítélet nélkül 1952 és 1954 között börtönbe zárták. Rendkívül széles látóköre, a magyar és román irodalom és azon belül a költészet ismerete és szeretete hamar megmutatkozik festményeiben. Először realista tájképeket, csendéleteket készített, majd egyéni, senkihez sem hasonlítható látásmódja alakult ki. Hivatali és kortársi elismerésben nem volt része.
Akik szerették – Bordi András, Török Pál –, azok csodálták művészetét, és a biztatásuk, illetve a saját elhivatottságérzete igen termékennyé tette munkásságát.
Kiállítása volt Marosvásárhelyen, Sepsiszentgyörgyön, Bukarestben és Budapesten. Életművét 2000-ben vándorkiállítások ismertették meg Erdély nagyvárosaiban, Gyergyószentmiklóson, Székelyudvarhelyen, Kovásznán és Kézdivásárhelyen.
Holnap, vasárnap déli 12 órakor Marosvásárhely is vendégül látja tárlatát. A marosvásárhelyi unitárius egyházközség szervezésében a vásárhelyi festőművész kiállításának megnyitójára kerül sor a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében (Bolyai tér 13.). A kiállítást Horváth Zoltán György egyetemi oktató, a Romanika Könyvkiadó vezetője nyitja meg, a tárlat 2015. február 8-ig lesz látogatható. Mellékletünket Tóth József alkotásaival illusztráltuk.
Nagy Attila
Népújság (Marosvásárhely)

Nyolc plusz egy irodalmár a korondi huszonötből
Szombaton este bensőséges hangulatú irodalmi estre került sor a marosvásárhelyi unitárius egyház Dersi János-termében. A korondi Hazanéző folyóirat antológiája huszonöt szerzőjéből 8+1-en jöttek el, hogy a vásárhelyi művészetkedvelő közönséggel találkozzanak.
A házigazda Nagy László unitárius lelkész köszöntötte A föld szerelme című antológia (kiadta a korondi Firtos Művelődési Egylet 25 éves Hazanéző folyóirata) Vásárhelyre látogató szerzőit, de mint később kiderült, jó néhányan közülük itthonról jöttek haza. Jelen volt Kedei Zoltán képzőművész, aki – már mondani sem kell – szintén marosvásárhelyiként rajzolta meg a huszonöt szerző portréját. Így legalább valamennyien „helyben” lehettek a találkozón.
Ambrus Lajos főszerkesztő a kötetcímről mondta el, hogy mit is takar. Itt egy éjszaka többet ér, mint más helyt sok jó év – idézett egy Korondról elszármazottat, s ha még így sem hinné valaki, hát megtoldotta egy korondi-amerikás magyar vélelmével, aki miután hosszú évek múlva hazajött, imigyen fakadt ki: ha tudtam volna, hogy ilyen sokáig tart, már Parajdon leszálltam volna a vonatról. Ha valakinek ezek után még magyarázni kell, hogy mit jelent a szülőföld szeretete, az kérdezze orvosát, gyógyszerészét – tette hozzá.
Mindjárt utána az amúgy Kibéden élő, de korondi születésű Ráduly János olvasott fel hatot a legutóbbi félperceseiből. Előtte azonban elmondta: a nyáron lesz a bolyais hatvan éves érettségi találkozójuk, ami újfent bizonyítja: minden út innen vezet valahova, vagy Korondra, vagy a világba, de mindenképpen haza.
Az ugyancsak Korond szülötte Tófalvi Zoltán sajnálatos módon nem lehetett jelen a találkozón, de Nagy László lelkésszel üzent, aki felolvasta az antológiában szereplő, özvegységére városi szolgálatba szegődő hatgyerekes asszonyról szóló elbeszélésének egy részletét.
Józsa Jánost fazekasként mutatta be a főszerkesztő, minthogy az is a mestersége a keramikusnak. De hogy nem ragadt le az agyag bűvöleténél bizonyította az is, hogy helyretette a fogalmakat – a Hazanéző a Mórickővel (itteni menedékül szolgáló oltáros-pados barlang) és a Szállással szembeni földrajzi hely, ahonnan haza néztek a Korondról vészek elől elmenekült, s épp hazatérőben lévő székelyek. S csak úgy mellékesen megtudtuk róla azt is, hogy olyan képtárat adományozott Korondnak, amire nem egy város lenne büszke.
A ravai születésű Kedei Zoltán képzőművész főszerkesztői nógatásra rajzolta meg a kötet számára a huszonöt szerző portréját, aztán további különösebb nógatásra már nem is volt szükség ahhoz, hogy újrarajzolja az egészet a korondi képtár számára. A szerző-kiállítás portréi még két hétig láthatók a Bolyai téri unitárius templom termében.
A korondi unitárius lelkész, Demeter Erika amolyan „noviciája” az antológiának, de minden esélye megvan, hogy nagyobb formátumú képpel bevonuljon a korondi művész-képtárába (itt még csak egy kisebb formátumú, a kötet számára készült portréja látható), ugyanis az általa felolvasott novella predesztinálja erre. Molnos Ferenc is Korond szülötte, de most épp Szovátán él. A felolvasott rodostói történetével arra szándékozott fényt deríteni, hogy egy rodostói török kecskecsiszár szemében hány kecskét ér egy enyhén gömbölyödő székely asszony.
A Korondon csak iskola-igazgatóskodott, amúgy dányáni születésű, Vásárhelyen élő Bölöni Domokos szokásához híven elkápráztatott sajátságos humorával. Ezúttal azt hallgatta el előlünk, hogy miként rontotta Bindász a tempert. Azóta sem tudja senki, de ettől függetlenül harsányan nevettek a groteszk történeten.
A felolvasások után szeretetvendégségen beszélgettek tovább a szerzők a hallgatókkal. Bebizonyosodott: minden út Korondról vezet Vásárhelyen keresztül Korondra, esetleg kisebb kibédi, ravai, dányáni, szovátai kitérőkkel. Nos, ez a szép és jó ebben a kis erdélyországi Tündérkertben – mi mindenhol otthon vagyunk benne – hangzott el az eseményen.
Bakó Zoltán
Székelyhon.ro

Aprócska feltámadások
Február 7-én, szombaton tartották a korondi Firtos művelődési egylet Hazanéző című folyóiratának újabb bemutató estjét Marosvásárhelyen. Az eseménynek az Unitárius Egyház Dersi Jánosról, az egyház nagy jótevőjéről elnevezett, Bolyai téri tanácsterme kínált otthont, a házigazda, Nagy László lelkész önzetlen közreműködésével.
A rendszerváltozás hozta szabad szellemi légkörben számos új kiadvány született, a művelődési egyesületek, körök, alapítványok örökérvényűnek szánt névjegyeiként. Az elektronika "győzelmével" a nyomtatott sajtó legkorábban ezekben a körökben múlt ki, és jobbára elenyésztek a működtető szerveződések, és a kiadókra is rájár a rúd.
A korondi Hazanéző dacol az idővel. Ambrus Lajosnak és helyi hazafi társainak köszönhetően fölveti a fejét, mint Tompa László magányos fenyője, és történjék bármi is: megjelenik!
Olvasótábora széles, Budapestig, Vancouverig, Melbourne- ig, sőt Fenyőkútig és Pálpatakáig terjed: tudnak róla, emlegetik, idézik, és nem ritkán a széles világba jelle-gült korondiak büszkén párosítják a portéka mellé, mert van annyira mutatós, mint a pompás népi kerámia.
Jól teszik hát, akik szólnak, hogy jó hazafelé tekinteni, legyen bárhol az otthonod.
Boldog az elme és a szív, mikor azt lükteti s dobogja: szülőföldem, szerelmem.
A lap fennállásának negyedszázados évfordulója alkalmából antológia jelent meg a köréje gyülekező szerzők műveiből. Így éppen huszonöt írás kapott helyet A szülőföld szerelme című gyűjteményben, melyet Ambrus Lajos főszerkesztő ismertetett felvezetőjében. Kedei Zoltán festőművész elkészítette a szerzők portréit, ezeket két hétig tekinthetik meg az érdeklődők a színhelyen. Az antológiát több székelyföldi településen is bemutatták, ezúttal a következő szerzők szólhattak a népes közönséghez: Ráduly János író, néprajzi gyűjtő, Kedei Zoltán festőművész, Demeter Erika korondi unitárius lelkész, író, Józsa János keramikus művész (aki értékes képzőművészeti gyűjteményét adományozta a korondi galériának), Molnos Ferenc korondi születésű szovátai író, festő, újság- és tévészerkesztő, Bölöni Domokos marosvásárhelyi író, szerkesztő, aki 1973-tól tizenhét éven át működött pedagógusként a híres sóvidéki településen.
A mindvégig oldott, kedves hangulatú találkozás jó alkalmat kínált azok számára is, akik egykor elkerültek otthonról, akik hosszú évek óta nem találkozhattak földijeikkel. Hogy csak két kitűnő korondit említsek: öröm volt látni Orzánné Ambrus Erzsébetet, a Székely Népi Együttes egykori táncosát, aki százat tudott fordulni hajdanán; Domokos István koreográfust, táncmestert, aki három évtizedig vezette a tánckart, ő a Bolyai Tudományegyetemet cserélte föl a táncegyüttessel.
Múlnak az idők, de a szülőföld szeretete ott lebeg az emlékezet fölött.
Páll Lajos nélkül nincs Korond. Ha mégis, akkor nem az.
Mint valami szigorú patrónus, figyelte a falról népének ezt a küsded gyülekezetét az ecset és a szó nagy sóvidéki művésze. Végre nem ő alkotta, hanem őt alkották oda fel, a falra. Persze, kissé mindig féljük őt, mint régente, ha szemvillatásával ezért-azért meg- megfeddett.
Damján B. Sándor
Népújság (Marosvásárhely)

Ünnepel a Maros megyei magyarság
A magyar forradalom és szabadságharc kitörésének 167. évfordulóján a legtöbb Maros megyei magyarlakta közösségben megemlékezéseket szerveznek.
Szovátán már pénteken elkezdődik az ünneplés, 17 órától a Sófalvi Illyés Lajos Általános Iskola diákjai mutatnak be ünnepi műsort a Domkos Kázmér Művelődési Házban. Vasárnap az ünnepi istentiszteletek után 15 órától közös ünneplésre, felszólalásokra, koszorúzásra kerül sor az 1848-as hősök kopjafájánál, a Városháza udvarán. Ezt követően a tömeg felvonul a fürdőtelepre, ahol a Petőfi-parkban koszorúznak a költő szobránál.
Nyárádszeredában is pénteken ünnepelnek a Deák Farkas Általános Iskola tanulói és a hozzájuk csatlakozó érdeklődők: 11 órától Szász Károly lelkész-forradalmár sírjánál koszorúznak, 17 órától a művelődési házban mutatnak be zenés-irodalmi műsort és fellép a Bekecs néptáncegyüttes is. Vasárnap délben az istentiszteletek után Deák Farkas főtéren álló szobránál koszorúznak, míg az andrásfalviak Deák Farkas sírkertjébe vonulnak. A városhoz tartozó Székelytompán is délben koszorúznak a szabadságharcban elesett tizenegy helyi hős emlékművénél.
Erdőszentgyörgyön vasárnap 12 órától a parkban álló kopjafáknál koszorúznak, majd a kultúrotthonba vonulnak, ahol ünnepi műsorra kerül sor.
Marosludason pénteken 16 órakor a Petőfi-szobornál koszorúznak, majd a művelődési házban lesz ünnepi műsor, 18 órától a Jumbo vendéglőben Magyar Estet tartanak. Szászrégenben az Eugen Nicoară Ifjúsági Házban szombaton 18 órától kezdődő ünnepségen emlékeznek a magyarok.
Csíkfalva községben vasárnap: Jobbágyfalván az ökuménikus istentiszteletet követően 11 órától a hősök emlékművénél emlékeznek és koszorúznak, Csíkfalván 12,30 órától, Nyárádszentmártonban14 órától koszorúznak az emlékműveknél, míg Vadadban 15 órakor hajtanak fejet a kopjafánál. Mindenik helyszínen fellép a Nagy Ferenc Férfikar is.
Nyárádgálfalván pénteken 12 órától emlékeznek és koszorúznak a Szentiváni Mihály Általános Iskolában a névadó reformkori politikus, író, költő szobránál, Szentháromságon vasárnap 15 órától emlékeznek a kultúrotthonban. Backamadarason a délelőtti istentisztelet után a kultúrotthonban mutatnak be ünnepi műsort, Szentgericén a templomokból kijövő felekezetek az iskola udvarán álló emlékműnél koszorúznak.
Ákosfalván is az istentisztelet és szentmise után a faluközponti emlékműnél és kopjafánál koszorúznak, ugyanígy Nyárádszentbenedeken is a Ferenczy Júlia-emlékparkban álló kopjafánál koszorúznak és mutatnak be műsort az istentisztelet után.
Kibéden vasárnap 18 órakor koszorúznak a faluközpontban álló emlékműnél, majd a kultúrotthonban mutatnak be műsort a fiatalok. Makfalván közös ünneplésre várják az MPP és RMDSZ híveit: 16 órától ünnepi istentiszteletet tartanak a református templomban, ezután bemutatják a nemrég megjelent Makfalva, a Dózsák faluja című könyvet, majd a templomkertben álló emlékműnél koszorúznak.
Gyulakután a délelőtti istentisztelet keretében Gálfalvi László tanár tart előadást a szabadságharc koráról, majd a templomkertben koszorúznak a különböző szervezetek, ezután a kultúrotthonban vonulnak, ahol a polgármester köszöntője után az iskolások és a Szivárvány néptánccsoport mutat be ünnepi műsort.
Havadtőn a 15 órától kezdődő istentisztelet keretében emlékeznek, majd a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak, a kultúrotthonban pedig az iskolások mutatnak be műsort.
Kelementelkén a 15,30 órakor kezdődő istentisztelet keretében lesz emlékműsor, majd a Simén-kúria falára tavaly visszakerült Petőfi- és Bem-plaketteknél koszorúznak.
Vámosgálfaván a Fogarasi Sámuel Általános Iskolában pénteken tartanak emlékműsort a szabadságharc jeleneteinek bemutatásával, majd vasárnap délben, istentisztelet után a templomkertben álló kopjafánál koszorúznak.
Búzásbesenyőben vasárnap délben a katolikus templomban emlékeznek a forradalmi eseményekre a helyi Gaudete kórus közreműködésével, 13 órától Kerelőszentpálon a katolikus templomkertben emlékeznek és koszorúznak, míg a szomszédos Magyardellőn szombaton 17 órától a kopjafánál.
Marosvásárhelyen is megemlékezést szerveztek a magyar pártok
Az Erdélyi Magyar Néppárt Maros Megyei szervezete március 15-én délután 2 órától a Petőfi-szobornál szervezi meg ünnepi rendezvényét, ahol Sebestyén Péter római katolikus plébános és Portik Vilmos, az EMNP Maros megyei szervezetének elnöke mondanak ünnepi beszédet. Fellépnek Csíki Hajnal színművész, a Gecse utcai Református Egyházközség Evangélium kórusa és Szőlősi Katalin népdalénekes. Tekintettel a közelmúlt marosvásárhelyi eseményeire és közhangulatára, valamint a magyarság közös fellépésének szükségszerűségére, ugyanakkor az egymás iránti bizalomépítés és az együtt ünneplés szándékának jegyében az Erdélyi Magyar Néppárt meghívta az RMDSZ és az MPP maros megyei szervezeteinek vezetőit, hogy vegyenek részt az ünnepségen. Ennek szellemében részt vesznek az EMNP és EMNT képviselői a Székely Vértanúk szobránál tartandó RMDSZ által szervezett ünnepségen. A Petőfi-szobornál tartandó ünnepséget megelőzően déli 12 órától Szántai Lajos budapesti művészettörténész Sas hátán garabonciás. Petőfi és a világszabadság címmel tart előadást a Bolyai-téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Kokárdák készítésére ugyanitt nyílik lehetőség 12 és 13 óra között az Unitárcoop Alapítvány közreműködésével.
Az RMDSZ által Marosvásárhelyen szervezett március 15-iki megemlékező programsorozat 12 órától kezdődik a Bernády-téren, a Bem-emlékplakett megkoszorúzásával. 16 órától kezdődik az RMDSZ Maros megyei és marosvásárhelyi szervezetének központi rendezvénye a Postaréten, a székely vértanúk emlékművénél, ahol több kórus és dalárda együtt éneklésében szólalnak meg Kossuth-nóták, a Szózat és nemzeti himnuszaink. A kulturális műsort és ünnepi beszédeket koszorúzás követi. 18 órától a Kultúrpalota nagytermében kerül sor a Könyv és gyertya díjátadó gálára. A díj elismerés és köszönet azoknak, akik az 1990. február 10-én megfogalmazott eszmék, értékelvek és célkitűzések mellett kitartottak, ezek szellemében végezték munkájukat és szolgálatukat. Az ünnepségen fellép Csíki Hajnal színművész, Trózner Kincső énekes, valamint két neves magyarországi előadóművész, Palya Bea és Szokalay Balázs tart rendkívüli koncertet. A belépés díjtalan.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro

Művészetpártolók ma és egykoron
Alapításának százharmincadik évfordulóját ünnepli április 10-én és 11-én az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A jubileum alkalmából kétnapos rendezvénysorozatot tartanak Kolozsváron, és kiosztják az idei EMKE-díjakat. 
Az egyesület az erdélyi kultúrához, művészethez és közművelődéshez való hozzájárulásáért tizenkét elimerést oszt ki. Bányai János-díjban részesül Zepeczaner Jenő néprajzkutató a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeum szakszerű vezetéséért, gyarapításáért és működtetéséért. Gróf Bánffy Miklós-díjat kap Szebeni Zsuzsa a Bánffy Miklós-életművet bemutató, Ignácz Rózsa, Kiss Manyi, Szilvássy Carola hagyatékát feltáró kiállítások fáradhatatlan szervezéséért, Gróf Mikó Imre-díjat pedig Péter Pál szerteágazó, folyamatos és igényes mecénási tevékenységéért.
Kacsó András-díjjal jutalmazzák Könczei Csongort a néprajz- és néptánckutatás, valamint a néptáncoktatás területén elért kimagasló eredményeiért, Kovács György-díjjal pedig László Csaba színészt (portrénkon) elmélyült karakterformáló képességéért és a szerepformálásán átizzó személyességéért. Kőváry László-díjban részesül Vincze Zoltán odaadó oktatói munkásságáért, honismereti és helytörténeti ismeretterjesztő tevékenységéért valamint a kolozsvári régészeti iskola történetének feltárásában szerzett pótolhatatlan érdemeiért
Gróf Kun Kocsárd-díjat adományoz az egyesület Zsigmond Emesének a színvonalas erdélyi gyermekkultúra alakításában és szervezésében vállalt kiemelkedő szerepéért, az erdélyi gyermeklapok szerkesztőségi munkájának irányításáért. Monoki István-díjat kap Kelemen Katalin könyvtári gyűjtemény- és adatbázis-építő, valamint helyismereti munkájáért, a közművelődés szolgálatáért.
A Nagy István-díjat dr. Péter Éva kapja az erdélyi magyar kórusmozgalomban kifejtett több évtizedes, kiemelkedő művészi és önzetlen oktatói tevékenységéért. A Poór Lili-díjat idén Albert Csilla színművésznek ítélték oda változatos és ihletett szerepskálájáért, gazdagon kibontakozó színművészetéért. Spectator-díjat kap Tasnádi-Sáhy Péter közösségszolgáló riportjaiért és publicisztikai írásaiért, valamint Szolnay Sándor-díjat dr. Tosa Szilágyi Katalin kiemelkedő művészi és közművelődési tevékenysége elismeréseképpen. Az elismeréseket április 11-én osztják ki.
Társadalmi szerepvállalás és részvétel a 19. század végén: az EMKE indulása címmel jubileumi kiállítás nyílik az egyesület megalakulásának 130-ik évfordulójára április 10-én 5 órakor a szervezet Györkös Mányi Albert Emlékházában, Kolozsváron. A rendezvény a dualizmuskori Magyarország legnagyobb és hatásában legátfogóbb közművelődési egyesületének kezdeti időszakát eleveníti meg korabeli írásos és képi dokumentumok, valamint tárgyak révén.
Az 1885-ös alakulástól a század végéig számos korabeli politikus, művész, valamint művelődés- és művészetpártoló sorakozott fel az egyesület mögé, illetve azonosult az EMKE célkitűzéseivel az Európa-szerte uralkodó egységesítő-nemzetiesítő program korabeli szellemében. Mindezt tanúsítják a korai filléres adományok vagy a Kun Kocsárd gróf fejedelmi alapítványának dokumentumai, korabeli rangos és kevésbé ismert előadóművészek, műalkotások és művek EMKE-s kapcsolódásai, az egyesületi működést lehetővé tevő szereplők tevékenységi dokumentumai.
Ugyanakkor az EMKE-nek az erdélyi oktatásügyben, illetve gazdaságban betöltött korabeli szerepét is bemutatja a tárlat. A kiállított anyagok főként a Román Országos Levéltár Kolozs Megyei Fiókjában található EMKE-levéltárban, családi, egyházi, egyéni és közgyűjteményekből származnak. A tárlatot megnyitja dr. Széman Péter EMKE-elnök, Gaal György irodalomtörténész és Bartha Katalin Ágnes, a kiállítás kurátora. A kiállítás 2015. május 15-éig látogatható.
Ünnep Marosvásárhelyen
A 130 éves EMKE szervezésében Marosvásárhelyen április 10-én délután 5 órakor a Bernády-házban tartják azt az ünnepséget, amelynek keretében a Marosvásárhelyi Örmény–Magyar Kulturális Egyesület (MÖMKE) átveheti az EMKE országos díját. „Nagy kitüntetés ez számunkra, remélhetőleg sokan ott leszünk, hiszen nekünk és rólunk szól” – mondta az eseménnyel kapcsolatban az egyesület elnöke, Puskás Attila. Az egyesületet dr. Pál-Antal Sándor akadémikus méltatja. További díjazott a Bandi Dezső Kulturális Egyesület, Erdélyi Kárpát-Egyesület, a mezősámsondi citera- és népdalcsoport. Vasárnap, április 12-én déli 12 órakor az unitárius egyházközség Dersi János Termében nyílik meg a genocídium emlékére Ábrám Zoltán Örmény múlt és jelen című fotókiállítása. Örmény, latin és magyar énekekkel közreműködik a Cantuale együttes.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Ízelítő az erdélyi kisvasutak történetéből
A marosvásárhelyi Borsos Tamás Történész Egyesület áprilisi meghívottjai Gidó Csaba és Virág Sándor erdélyi vasúttörténettel foglalkozó történészek voltak, akik pénteken tartották meg előadásuk a Bolyai-téri Unitárius Egyházközség Dersi János tanácstermében.
Gidó Csaba székelyudvarhelyi történész vázolta a világ vasúttörténetét, majd szűkítette a kört Magyarország, Erdély és végül Maros-Torda vármegye ilyen jellegű történetére. Az előadás második részében Virág Sándor régi képeket, kisfilmeket vetített a hajdani gőzösökről, vasúti kocsikról, állomásokról, pályaszakaszokról.
Elhangzott: erdélyi viszonylatban a vasútépítés a 19. század második felében bontakozott ki. A nagyobb folyóvölgyekben, mint a Maros, Olt, Küküllők völgyében, kiépült az erdélyi fővasútvonal, és ahhoz csatlakozott az erdélyi helyiérdekű vasútvonal-hálózat. A távolabb eső régiók összekötésének gondolata a fő- és mellékvonalakkal, a 20. század elején fogalmazódott meg. Ennek megvalósítása az olcsóbb keskenyvágányú vasútvonalak megépítésével sikerült is. A Marosvásárhely–Deményháza közötti vonalrészt 1915. február 1-jén adták át. Ez a nyárádmenti vonalnak egy részét képezte, 49,5 km hosszúságban. A munkálatok során a vasútvonallal együtt összesen 149 híd és áteresz, 13 állomás, három vízállomás, hat őrház és 85 aluljáró létesült. Ugyancsak 1915-ben adták át a Maroskeresztúr–Mezőbánd, Mezőbánd–Mezőméhes, majd az év végén a Deményháza–Parajd és Mezőbánd–Kolozsnagyida vonalakat. A történelmi Magyarországon utolsó osztálymérnökségként a MÁV kolozsvári üzletvezetőségének keretében 1915-ben megszervezték a Marostordai Helyi Érdekű Vasút Osztálymérnökséget.
A nyárádmenti és mezőségi keskenyvágányú vasutak megépítésével azonban a székelyföldi vasútépítkezés korszaka le is zárult. Marosvásárhely 1915-ben vasúti csomóponttá, a nyárádmenti és mezőségi termékek felvásárló központjává vált. Ezek a vasútvonalak nyolc évtizeden át szolgálták a kistermelők érdekeit, majd a II. világháború után az ingázók közlekedési eszközeként is szolgált. A két világháború közt, majd a „kis magyar világ” után a CFR vette át a MÁV erdélyi vasútvonalait. A Nyárád-völgyi vasút hanyatlása az 1970-es években vette kezdetét. Első fázisban a Szováta és Parajd közötti szakaszt számolták fel, majd 1997-ben a Román Állami Vasúttársaság (CFR) a vasúthálózat veszteségességére hivatkozva leállította a forgalmat. Az azóta eltelt időszakban a vasútvonal és a hozzá tartozó épületek elenyésztek, vagy egyéb szerepet kaptak. A síneket sok helyen felszedték az ócskavastolvajok, a pályát bozót nőtte be.
Mint beszámoltunk róla, az ország közlekedési főtervében (masterplan) szerepel a nyárádmenti kisvasút turisztikai célú felújítása, az elmúlt években pedig egy rövid szakaszon, Szováta és Vármező között nyaranta egy magánvállalkozó üzemeltetett nosztalgiavonatot.
Nemes Gyula
Székelyhon.ro

"Egy véka tudomány mellé egy köböl erkölcsöt"
Orbán Balázs 1890. április 16-án írta alá végrendeletét. Az EMKE Maros megyei szervezete és a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség emlékünnepséget szervezett a legnagyobb székely halálának 125. évfordulója emlékére az egyházközség Dersi János-termében, április 16-án.
Sokan jöttek el emlékezni, tisztelettel adózni a legnagyobb székely emlékének. Nagy László unitárius lelkész Mikó Imre  A szülőföld szerelmese című 2011-ben megjelent könyvéből idézte Orbán Balázs unitáriussá válásának történetét, majd Kilyén Ilka színművész, a Maros megyei EMKE elnöke köszöntötte a jelenlevőket, méltatva az esemény jelentőségét, az egyházközség befogadókészségét és kultúratámogatását, hisz a falakon épp egy örmény múltat és jelent megelevenítő fényképkiállítás látható, dr. Ábrám Zoltán fényképei, amelyeket Örményországban készített, és ezzel is emlékezhetünk a 100 évvel ezelőtti örmény genocídiumra.
Kisgyörgyné Barla Júlia tanár színesen idézte fel Orbán Balázs életútját Lengyelfalvától – nagyon sok kitérővel – Budapestig, az örömöket és kudarcokat, és kiemelte azt az emberi nagyságot, amellyel Orbán Balázs fordult szeretett szülőföldje és népe felé. Végrendelete végrehajtójának az EMKE-t nevezte meg. Az 1890. április 21-én, két nappal Orbán Balázs halála után felbontott végrendelet a családja mellett a Musis et virtutibus szellemében gondol a székelykeresztúri unitárius gimnáziumra és az EMKE-re is.
Részlet a végrendeletből: "A mint egész életem küzdelem volt a jóért, az igazságért, a haza üdveért s a miként életemben soha se kerestem önfeláldozó odaadásomért az öntudatnál más jutalmat: akként már csak a következetességért is oda kell törekednem, hogy halálomból is némi haszon háromoljék e szegény magyar hazára, a melynek egész éltem tevékenységét szentelém; földi javaim egy részét, azt a részét, a mely leginkább szerzeményem, a hazai közművelődés és a faj megmentés oltárára szentelem, én családdal nem lévén megáldva a magyar népet tekintem családomnak s azt is kívánom fő örökösömmé tenni, míg más részről a testvéri szeretet adóját se kívánom megtagadni azon testvéremtől, ki arra reá van szorulva s ki gyermekei által családunk tovább folytatására hivatva van... A Szejke jövedelmezősége emelkedőben lévén, annak már fennebb a keresztúri iskolának rendelt évi 200 frton felül ugyanannyit rendelek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület székely osztályának 20 éven át, míg az négyezer frt. tőkét fog kitenni".
Fekete Zsolt Az idő fényképei című könyvét színes, vetítéses előadással ismertette. Több mint tízévi odaadó munkával bejárta Orbán Balázs "nyomdokain" a Székelyföldet, felkereste azokat a helyeket, ahol Orbán Balázs és Veress Ferenc fényképeket készített (az 1860-as években), megkereste azokat a helyeket, szögeket, ahonnan akkor a fényképek készülhettek, és a jelenlevők összehasonlíthatták a múltat a jelennel. Ez az összehasonlítás a legtöbb alkalommal fájdalmas és nagyon szomorú. Templomok, kastélyok, udvarházak tűntek el, alakultak át és a természet is hatalmas erejével átalakította Erdély nagyon szép helyeit. Mindannyiunk nevében köszönjük Fekete Zsolt értékmentő és -teremtő munkáját. Úgy érzem, hogy a megemlékezők és tisztelgők méltósággal idéztük fel Orbán Balázs emlékét. Másként róla nem is lehet beszélni.
Nagy László
Népújság (Marosvásárhely)

Harangszentelés az unitárius templomban
Advent első vasárnapján ünnepélyes keretek között szentelték fel Marosvásárhelyen a Bolyai téri Unitárius Egyházközség két új harangját. A közösség régi vágyát – méltóságteljesen zengő harangokat – a hívek adományából egy év leforgása alatt sikerült megvalósítaniuk.
Az egyházközség életében rendkívül fontos eseményen Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök hirdetett igét, aki negyven éve lelkipásztorként szolgálta a Bolyai téri unitárius gyülekezetet. Mint hangsúlyozta, bár hetven évig csak lélekharangok szóltak, és hiányzott Isten hívogató szava, a harangszó, a közösség kitartóan és időre érkezett az istentiszteletekre. Kellenek az új harangok – szerepük a legrégebbi időktől a hívek közösségbe hívogatása, a halottak elsiratása, a villámok elhárítása volt – melyek birtokában templomosabbá válik a templom – hangsúlyozta az egyházi elöljáró. "Világosságra vágyunk, de sötétségben tapogatózunk. A gyülekezet közösségében a közös zsoltáréneklés, imádkozás jelenti a fényt, a karácsonyra való ráhangolódást. Ha a sorok meggyérülnek is, a közösség nagyobbat lép és többet tesz a megmaradásért" – hangzott el az igehirdetés során. Az európai kereszténység útvesztőjére és a magyarság zsákutcába jutására is utalva a Kolozsvárról érkezett püspök beszédében kiemelte a helyi hívek önfeláldozó, közösségépítő munkáját, megáldotta a gyülekezetet és felszentelte a szeptemberben felszerelt harangokat.
Az ünnepség a vallásórás gyerekek műsorával vette kezdetét, melynek színvonalát a Tiberius vonósnégyes, illetve a Művészeti Egyetem hallgatóinak –Bereczki Klára és Lőrinczi Lehel – orgonajátéka emelte. Trózner Kincső énekművész hangja Tiberius vonósnégyes zenei kíséretével töltötte be a zsúfolásig telt templombelsőt. Kilyén Ilka Magyar Örökség díjas színművésznő Szemlér Ferenc Karácsonyra című versét adta elő, amely közvetlenségével, előadó- művészetének gazdag érzelmi hozzáállásával az adventi várakozás hangulatát fokozta a neogótikus stílusú Isten hajlékában. "Amit az Úristen adott, azt nem vehetik el" – hangzott el az egyházi elöljárók részéről a gyerekek és előadóművészek műsorának méltatásaképp.
Amint Nagy László, a Bolyai téri unitárius egyházközség lelkipásztora elmondta, a templom is egyetlen év alatt – 1929–1930 között – épült fel a marosszentkirályi egyházi birtok értékesítéséből, Dersi János támogatásával, illetve a hívek adományából. Az 1930-ban felszentelt unitárius templomot akkor anyagi okokból nem sikerült haranggal ellátni, ami végül hetven évig váratott magára. 2000-ben, a templomfelújítás során, felmerült a harangszerzés ötlete. Hajdúszoboszlóról rendelték meg azt a két réselt palástú, alumíniumötvözetből előállított harangot, amit a templom fennállásának hetvenedik évfordulójára szereltek fel ezelőtt tizenöt évvel. Mivel nem volt megfelelő a hangzásuk, a hívekben megérett az elhatározás, hogy a templom méreteihez és összetartó közösségéhez méltó harangra cseréljék az anyaországi képzőművészek által szabadalmaztatott harangokat. Tavaly, az őszi hálaadás napján kihirdették az adományozás megkezdését, mint egyetlen lehetőséget a harang árának összegyűjtésére. A lelkipásztor szerint is hihetetlen módon, csupán egy év leforgása alatt, a tervüket megvalósíthatták. Az összeg mértéke nem elhanyagolandó, ugyanis a székelyudvarhelyi Lázár Imre mérnök öntödéjében készült 210 kg-os nagy harang ára 4961 euróba került, míg a 135 kg-os kis harangot 3348 euróért kivitelezték. A keményfa- állványokhoz szükséges faanyagot a sáromberki Zima Ferenc vállalkozó adományozta, a harangállványt Barla Attila tervezte, a harangokat pedig a szatmári Deák László mérnök villamosította. Az egyházközség lelkipásztora köszönetét fejezte ki az adakozó híveknek, mindazoknak, akik anyagilag vagy fizikailag hozzájárultak ahhoz, hogy a Bolyai téri unitárius templom tornyából messze zengő hangon, méltóságteljesen csengő- bongó új harangok hívogató szava töltse be a teret.
Szer Pálosy Piroska
Népújság (Marosvásárhely)

Szerelmes levelek Amerikába
Egy árnyalt, az életmű jellegzetességeit bemutató és a hallgatóság részéről személyes emlékekkel is tarkított BalázsFerenc-kép tárult a közönség elé Vallasek Júlia irodalomtörténész előadása nyomán, amelynek helyszíne május 10-én délután a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-terme volt.
Az aranyosszéki falu, Mészkő felemelésén, az ifjúság nevelésén megszállottan dolgozó lelkész életének megható, nagyon bensőséges érzéseiről szólnak azok az angol nyelvű levelek, amelyeket menyasszonyának, majd feleségének, a dán–angol bevándorlók gyermekeként az Egyesült Államokban született Christine Frederiksennek írt kibontakozó, majd megerősödő szerelmükről. A magyarra fordított angol nyelű levelekből készült válogatást Vallasek Júlia dolgozta fel és adta ki Csillaghoz kötöttük szekerünkcímmel 2002-ben Kolozsváron. A levelek fordítása édesanyjával, Vallasek Márta tanárnővel közös munkájuk.
Ezzel a rendezvénnyel emlékeztek a 115 éve, 1901-ben született Balázs Ferencre a Helikon-Kemény János Alapítvány szervezésében. Az alapítvány céljáról, a helikoni eszmék népszerűsítéséről H. Szabó Gyula, az alapítvány elnöke beszélt, és ajánlotta a közönség figyelmébe az előadókat.
Vallasek Júlia végzős bölcsészhallgatóként szakdolgozatához korábban ismeretlen témát keresett, és úgy támadt az ötlete, hogy a fordítás céljából édesanyjánál levő Balázs Ferenc-leveleket feldolgozza. Az elkezdett munkát a dolgozat megírása után sem tudta abbahagyni, Balázs Ferenc személyisége, rendkívül szerteágazó érdeklődési köre és tevékenysége valósággal megbabonázta. Író, költő, templomrestaurátor, falugazda – írta Balázs Ferenc önmagáról, amihez nem kevés iróniával tette hozzá, hogy okleveles főbolond. Szűk 36 évig tartó életében – amelyből az utolsó tíz év jelentős részét súlyos betegen, a tüdőbajjal küszködve töltötte – annyi mindennel foglalkozott, hogy teológiai, közgazdasági, gazdaságtörténeti, irodalmi, esztétikai, filozófiai szempontból is érdekes lenne elemezni, értékelni az életművet.
Az előadó az egészről rajzolt általános képet, pontosabban arról, ahogy rövidre szabott élete során Balázs Ferenc a legmesszemenőbb módon használta ki a rendelkezésére álló időt.
A pezsgő, fejlődő Kolozsváron született kistisztviselő családban, az unitárius kollégiumban tanult, s bár a mérnöki pálya vonzotta, tüdőfertőzése miatt választotta a teológiát, abból a meggondolásból, hogy a falusi levegő jót tesz a szervezetének. Másrészt azért, mert Trianon után a teológián tanulhatott magyarul. 1923-ban teológiai hallgató korában szervezte meg a Tizenegyek antológia kiadását, az első nemzedéki jelentkezést a romániai magyar irodalomban, amelyből a jó szervezésnek köszönhetően több mint 3.000 példány kelt el. Verset, mesét, újságcikkeket írt, s a jóképű fiatalember a bicsérdizmus követőjévé vált (nyers vegetáriánus kosztot fogyasztott), ami mellett egész életében kitartott, ahogy eszméi mellett is fanatikus konoksággal. Ösztöndíjjal Oxfordban, majd újabb két évet az Egyesült Államokban, Berkeley-ben tanult, ahol aktív résztvevője volt a baloldali keresztény, békepárti ifjúsági mozgalmaknak. Amerikai tartózkodása idején ismerte meg későbbi feleségét és munkatársát, aki a szociális érzékenységet és a tettekben megnyilvánuló világalakító kedvet is osztotta vele – emelte ki az előadó. Ázsián át (Japán, Kína, India, Pakisztán, Korea érintésével) tért vissza Kolozsvárra. Erről az útról 1929-ben jelent meg legismertebb könyve, a Bejárom a kerek világot. A könyvben az úti élmények mellett a közösségben gondolkodó fiatal városi értelmiségi a falu felemelésének tervét dolgozza ki, s bár megismeri Ghandit is, Rabindranath Tagore bengáli író, továbbá egy japán szociológus, Kagawa Toyohiko van rá nagy hatással. Felkészültsége ellenére hazatérése után nem kapott lehetőséget tervei megvalósítására, ugyanis a székelykeresztúri unitárius főgimnáziumban ajánlottak fel bentlakási felügyelői állást számára. Mégsem töltötte tétlenül az időt, esőben, hóban, kiskabátban járta a vidéket, ifjúsági egyletet szervezett, vetített előadásokat tartott a fiataloknak, a földműveseknek a menyasszonya által lóra küldött pénzből vásárolt vetítőgéppel. Élete során mindvégig fontos szerepet tulajdonított az ifjúsági mozgalmaknak.
1930-ban kapta meg az áhított lelkészi állást Mészkőn. A Torda melletti faluban kezdett hozzá falufejlesztési tervei, a tanulással töltött idő alatt szerzett ismeretei megvalósításához. A vidékfejlesztés járt az eszében, miközben az 1932-es és 1933-as marosvécsi találkozókon vett részt. Ebben az időszakban nem elsősorban írónak, hanem közösségszervezőnek tekintette magát, s azon dolgozott, hogy Mészkőn létrehozza az önellátó, utópisztikus elképzeléseinek megfelelően kultúrában, erkölcsben példamutató falut, majd kiterjessze azt az Aranyos völgyére, hogy abból "Isten völgye" legyen. Tejszövetkezetet szervezett, népfőiskolát, tanfolyamokat indított, orvost alkalmazott, táplálkozási, szexuális és higiéniai oktatást szervezett.
Csupán amikor erőt vett rajta a betegség, akkor írta meg 1936-ban két kötetét. A rög alatt című könyvében világ körüli útján végzett munkájáról, álmairól, kudarcairól vall szociográfus szemmel, s ennek regényes változata a Zöld árvíz, amelyben a vidéki értelmiségi tragikus küzdelmét ábrázolja. Balázs Ferenc annak a Trianon utáni második nemzedéknek a tagja, amely szociális érzékenységgel úgy érezte, hogy alulról kell építkezni, a falusi tömegeket kell gazdasági hatalomhoz juttatni. 1937 májusában hosszú és nehéz kínlódás után Tordán hal meg. Halála és temetésének sajtóvisszhangja jelzi az általános döbbenetet, azt, hogy mennyire jelentős egyénisége volt a korszaknak. Szervező énjét fontosabbnak tartotta, mint alkotó énjét, a társadalmat és közéletet fontosabbnak, mint saját munkájában a művészetet.
A menyasszonyához, majd feleségéhez írt levelek Christine Frederiksen hagyatékából kerültek elő. Azonkívül, hogy nagyon szép költői írások, az akkori idők megrázó dokumentumai is. Mészkői élményeit Christine Frederiksen is megírta Az alabástrom falu című kötetben. A könyv egy pontos antropológiai leírásokkal tarkított memoár arról, hogy mit hogyan lát egy kívülről érkező idegen, aki nem beszéli jól a nyelvet, de aki segíteni szeretne a csecsemőgondozástól kedve a higiénés szabályok betartásáig. Összehasonlítva a két könyvet, Balázs Ferenc műve, A rög alatt egy zseniális, szenvedélyes kudarctörténet, Christine könyve egy oda-vissza működő tárgyalás – hangsúlyozta az előadó.
A 2002-ben megjelent leveleskönyv egy fél szárnyú madár – tette hozzá, ugyanis egy-két kivételtől eltekintve csak a Balázs Ferenc leveleit tartalmazza. Az utolsó időszakban Christine kislányukat elküldte Amerikába, ő pedig haláláig ápolta férjét. Balázs Ferenc halála után a neki címzett leveleket magával vitte az Egyesült Államokba, legépelte és később elküldte Mikó Imrének. Hogy miért nem jelentek meg a Vallasek Márta által lefordított levelek, erről az előadó édesanyja, a levelek fordítója beszélt. Elmondta, hogy Dávid Gyula sikertelen próbálkozásait követően a lánya érdeme, hogy a levelek kapcsán kutatás kezdődött, és a leveleskönyv megjelent.
A rendezvényen felszólalt a marosvásárhelyi Pál Tamás, aki találkozott Balázs Ferenccel. Hatéves volt 1935-ben, amikor Balázs Ferencék a kislányukkal Küküllődombóra látogattak. Elmondta, hogyan küldte az édesanya a kislányát Amerikába, amikor Balázs Ferenc már súlyos beteg volt, és felidézte az esetet, amikor a lelkész egy nagy puliszkával és egy veder tejjel kínálta a falujába látogató püspököt, aki nem vette jó néven ezt a fogadtatást.
Az Aranyos mentéről származó Barla Júlia tanárnő arról beszélt, hogyan őrzik Balázs Ferenc emlékét az unitárius gyülekezetben, szülőföldjén és a településen, amely nem tudott felnőni lelkészéhez.
Szép pillanatai voltak a rendezvénynek, amikor Szabó Dániel a Balázs Ferenc, Ritziu Ilka Krisztina a feleség levelét olvasta fel, aki férje haláláról és temetéséről számolt be. Pethő Csaba, a Művészeti Líceum XII.-es diákjának gitárjátéka jól illett a rendezvény hangulatához.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)

Marosvásárhelyi templomok pannókon
Városi névjegykártyák
Az országot járva megerősítést nyer az a gondolat, hogy Marosvásárhely szép város, s ez különösen jellemző a főtérre, amelynek nemcsak a Kultúrpalota a gyöngyszeme, hanem a többi – szecessziós stílusban és nem csak – megépített épület. Ezt támasztotta alá Plájás István fotóművész és Novák József képzőművész kedden délután a Marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János- termében nyílt kiállításon is, ahol nagy pannókon bemutatnak 12 Marosvásárhelyi templomot.
Bár azt állítják, hogy egyedi és egyéni a kezdeményezés, máshol is hasonló tálalásban próbálják a nagyközönség elé, egyszerű, érthető módon, a vizualitás fotográfia segítségével szemléletesebbé tenni az épített örökség, vagy a természet értékeit. Az viszont igaz, hogy ehhez hasonló kiállítással Marosvásárhelyen először e szerzőpáros a Kultúrpalota fennállásának 100. évfordulója alkalmából rukkolt elő, majd A szecessziós város címmel gyűjtötték egybe a város szép épületeinek fotóit, amelyeket szövegmagyarázatokkal is illusztráltak. A keddi kiállítás témája az egyházi építészet és díszítőművészet – tulajdonképpen 12 templomot (református, katolikus, izraelita, görög keleti v. ortodox, görög katolikus, evangélikus, unitárius) mutatnak be úgy, hogy a kollázsban megjelennek a múlt képei is. S ez különösen érdekes például a főtéri "barátok temploma" esetén, amelyet a mai Színház tér megépítésekor lebontottak. De az is jó – s ezt a tárlatmegnyitón a házigazda Nagy László unitárius lelkész hangsúlyozta – a fotós szemének, a fényképezőgépnek köszönhetően olyan részleteket, építészeti díszítőelemeket is megtekinthetünk közelebbről, amelyeket a gyors templomlátogatáskor észre sem veszünk, vagy olyan magasságban, netán helyen vannak, amelyek kevésbé vonzzák a tekintetet. De ma, a rohanó világunkban már az sem csoda, ha a városban autóval száguldók nem szánnak időt sétára, arra, hogy csak úgy céltalanul az épületek homlokzatait bámulva gyönyörködjenek eleink kulturális örökségében. S erről egy példát is említett Nagy László, aki hozzátette, a konfirmáló fiatalokat a kátéórák egyikén elviszi a zsinagógába is, ahova a született Marosvásárhelyiek közül nem sokan lépnek be. Pedig – akár ahogy a fotókon, pannókon is látható – nagyon szép műemlék épületről van szó.
Az emberiség történetében a történelmi idők előtt is voltak "szent helyek": egy fa, barlang, szikla, tó, amelyeket titokzatosságuk, a megmagyarázhatatlan (természeti) jelenségek miatt jelöltek meg eleink. Így épültek fel az első templomok is, általában azokon a helyeken, ahol az emberek keresték a kapcsolatot az égiek, az istenek és a földiek között. S e a nagyon egyszerű útkeresés mentén az évszázadok során mindegyik vallás kialakította a maga kegyhelyeinek szimbólumait, ahogy ma is sokan a templomok tornyát "felkiáltó, intő jelnek, mások pedig összetett imádkozó tenyérnek vélik" – mondta a lelkipásztor.
A fényképek, túl azon, hogy háromnyelvű (román, magyar és angol) szöveg kíséretében – szerzői dr. Puskás Attila, Pana Virgil és Man Eugen műépítészek – konkrétan megismertetik velünk az épületek stílusát, történetét, elgondolkodtatóak is, hiszen, főleg a közelebbi képeken olyan stíluselemeket láthatunk, amelyek egy-egy vallásra vagy akár az egyetemes egyházi gondolkodásra jellemzőek.
A tárlatmegnyitón Novák József ötletgazda a kezdeményezésről, a kivitelezés történetéről mesélt, Plájás István fotóművész azt mondta, beszéljenek helyette a képek. Id. Lokodi Károly furulya- előadásával tette színesebbé a megnyitót. Mindezeknél hasznosabb volt Burkhárdt Árpád műépítész szakértő hozzászólása is, aki kiemelte, hogy a fotók nemcsak építészeti értéket hordoznak, hanem önmagukban is egyediek, hiszen ebben az összefüggésben (külső, belső, régi, távoli és közeli felvételek) még senki sem mutatta be a Marosvásárhelyi templomokat. Ezért is érdemes betérni a Dersi János-terembe. A kiállítás három hétig tekinthető meg, s azt is reméljük, hogy ezeket a pannókat a korábbiakkal együtt a várost népszerűsítő turnéra is elviszik más hazai vagy akár külföldi (testvértelepülések) városaiba is. Ennél jobb meghívót Marosvásárhelyre egyelőre nem is lehet kitalálni.
Vajda György
Népújság (Marosvásárhely)

Az örmény kultúra napjai Marosvásárhelyen
Hatodszorra rendezi meg szombaton és vasárnap a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület az örmény kultúra napjait.
Szombaton a marosvásárhelyi Kultúrpalota kistermében 10 órától Örmények és forradalmak címmel kerül sor előadásra. A csíkszeredai Orbán Zsolt 1956 – körülmények, események, örmények címmel tart előadást, a székelyudvarhelyi Balázs Árpád pedig élménybeszámolót Találkozásom Pongrátz Gergellyel címmel.
A budapesti Fancsali János a magyarörmények zenei életéről beszél, a gyergyószentmiklósi Fórika Sebestyén Az emlékezés lapjai – tiszteletadás Görög Joachimnak címmel értekezik. Az örmény sportéletről a székelyudvarhelyi Balázs Árpád tart előadást Hentesből világbajnok címmel Keresztes Lajos birkózóról. Az András Lóránt Táncszínház Kaukázusi táncokat mutat be, Ősz Domokos fagottművész, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia tagja Marosvásárhelyen először tart dudukkoncertet.
Délután 6 órától a múzeum várbeli kiállítótermében nyílik meg az örmény nagykövetség térképészeti vándorkiállítása – Örményország határmódosulásai a világ kódexeiben címmel. Ezután kerül sor az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő díjazására. Este 7 órától a Keresztelő Szent János templomban szentmisére kerül sor.
Szombaton este 8 órakor a Cupola étteremben vendégeikkel közös örmény vacsorára hívják a tagokat és barátaikat.
Vasárnap déli 12 órakor a Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében kézműves kavalkádra kerül sor. Csiki Margit „falifákat”, Duha László fafaragást, Demeter Irén és Dobribán Anna kerámiatermékeket, Lili Adam Seyranyan bőrdíszmű alkotásokat mutat be. Örmény énekeket ad elő Kántor Anna és Andrea.
A rendezvény fővédnöke Turgyán Tamás, a magyar Országgyűlés örmény nemzetiségi szószólója, az I. Erdélyi Magyarörmény ifjúsági vetélkedő fővédnöke, Wertán Kinga, a Magyar-Erdélyi Magyarörmény Egyesület társelnöke, jelen lesz és köszöntőt mond Hamlet Gasparian, Örményország bukaresti nagykövete, valamint Csige Sándor Zoltán, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezető konzulja, továbbá Soós Zoltán a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Támogatók: Marosvásárhely Polgármesteri Hivatala, Communitas Alapítvány és a Maros Megyei Múzeum.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro, 

Levezényelt visszacsatolás
A Borsos Tamás Egyesület és a csíkszeredai Pro Print Kiadó szervezésében ma 18 órakor könyvbemutatóra kerül sor a marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János-termében. Sárándi Tamás, a Maros Megyei Múzeum munkatársa Levezényelt visszacsatolás. A magyar katonai közigazgatás Észak-Erdélyben, 1940 című könyvét Novák Csaba Zoltán történész ismerteti.
Népújság (Marosvásárhely)

Magyarörmény Élő Örökség
Az Erdélyi Magyarörmények Szövetsége új sajtóterméket jelentet meg Erdélyben, a Magyarörmény Élő Örökség című negyedévi folyóiratot. A lap Marosvásárhelyen készül, de átfogja az egész Erdélyben működő magyar örmény szervezetek, csoportok – gyergyószentmiklósi, csíkszépvízi, székelyudvarhelyi, csíkszeredai, maroshévízi, marosvásárhelyi, erzsébetvárosi, szamosújvári – településeit. Az erdélyi magyar örmények szervezeti életét, eseményeit, kultúráját, gasztronómiai hagyományait, múltját és jelenét bemutató, jövőjét körvonalazó hírlapot Erdély több településén is bemutatják. Marosvásárhelyi bemutatására december 15-én, csütörtökön délután 5 órai kezdettel kerül sor a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében. Tisztelettel és szeretettel meghívják és várják az érdeklődőket az eseményre, amely szeretetvendégséggel zárul. Népújság (Marosvásárhely)

Ébren tartanák a magyarörmény öntudatot
A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyház Dersi János termében mutatták be azt az új sajtókiadványt, a Magyarörmény Élő Örökséget, amelyet az erdélyi magyarörmény egyesület hozott létre.
Annak érdekében született meg a lap, hogy az itteni magyarörmény közösség számára legyen egy összefogó, összetartó kapocs, amely teret biztosít arra, hogy a különböző erdélyi tájegységeken – Csíkszereda, Gyergyószentmiklós, Csíkszépvíz, Székelyudvarhely, Maroshévíz, Marosvásárhely, Erzsébetváros, Szamosújvár – élő magyarörmények, örmény gyökerűek megtalálják egymást, értesülhessenek egymás életéről, eseményeiről ne csak az ernyőszervezet, az Erdélyi Magyarörmény Szövetség (EMÖSZ) által rendezett találkozókon, hanem közvetlenül a saját sajtójuk hasábjairól.
Az EMÖSZ elnöke, egyben a Magyarörmény Élő Örökség című új, egyelőre negyedévenként megjelenő lap főszerkesztője, Puskás Attila a bemutatón elmondta: az igény a lapalapításra már régebben felmerült, az ötlet már a MÖMKE (Marosvásárhelyi Örménymagyar Kulturális Egyesület) alapításakor felvetődött, hangsúlyosabban az EMÖSZ megalakulásával került napirendre, s most végre kezükben tarthatják az első, 2016 december és 2017 február közötti időszakra szóló negyedévi számot. Mint már ebben is megmutatkozik, az örmény nép kultúrájának megőrzésére, továbbvitelére is vállalkoznak, ám ennél fontosabbnak tartják, hogy az itt élő, itt hazára lelő magyarörmények életéről tudósítsanak. Az erdélyi magyarörmények hagyományainak megtartása, megismertetése, kultúrájuk közkinccsé tétele fő célja a most induló lapnak. Emellett tág teret enged a magyarörmény gyerekek, fiatalok jelentkezésének, bevonván őket is a hagyománymentésbe, -őrzésbe.
Szász Ávéd Rózsa szerkesztő a geneológiai kutatások bemutatásához, a családtörténetek közkinccsé tételéhez nyújtott segítségével próbálja a magyarörmény öntudatot éberen tartani, hiszen köztudott, hogy a honfiúsított magyarörmények a magyar haza, a magyar föld védelmében számtalanszor életüket is áldozták. Szükség van arra is, hogy az örmény mondavilág gyöngyszemeivel is megismertessék az olvasót, s mint könnyebb, de nem kevésbé fontos műfajt, az örmény gasztronómiát is közkinccsé tegyék a lap segítségével.
A bemutatón jelenlévők örömüket fejezték ki, hogy végre van saját lapja az erdélyi magyarörménységnek, s tömegesen iratkoztak fel az előfizetői listára. A lap főszerkesztője úgy véli, hogy a lapnak van létjogosultsága, van rá igény, s ha megerősödik, elképzelhető hogy a mostani 16 oldalnál nagyobb terjedelemben és nagyobb gyakorisággal jelenjen meg.
Bakó Zoltán Székelyhon.ro

Gyermekkorunk bútorai
Asztalos Enikő Népi lakberendezés a Nyárádmentén a XIX. század végétől napjainkig című könyvének a bemutatóján újra szüleink, nagyanyáink, falun élő rokonaink házában, bútorai és használati tárgyai között érezhettük magunkat.
Sokan gyűltek össze a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében, a szerző neve és munkássága, valamint a feldolgozott téma ugyanis biztosíték volt arra, hogy a marosvásárhelyi közönség hasznos és érdekes könyvvel ismerkedhet meg. Nagy László unitárius lelkipásztor bevezető szavaiban a hajdani otthon, a falusi élet rendje, megfontoltsága, harmóniája iránti vágyakozás és ezen értékek megtartásának fontossága szólalt meg.
Kilyén Ilka, az EMKE Maros megyei szervezetének elnöke mint szervező Asztalos Enikő gazdag munkásságát ismertette, amely a néprajz minden területét felöleli. Már gyermekkorában megismerkedett a falusi ember életével, a népművészet minden műfajával. Annak tudatában, hogy a népi kultúra, „a népiség a hagyománytartalék számon tartója, a népfaji örökségek biztosítója, őre és propagálója” (Horváth János), az irodalom és minden művészetek alapja, oktatói, pedagógusi hivatásának gyakorlása mellett állandóan gyűjtött. Gyűjtéseiben átfogó képet nyújt annak a falunak az életéről, ahol alapos néprajzi és népköltészeti kutatásokat végzett. Nemcsak a magyar, a román folklór, szokásvilág szakértő gyűjtője és továbbadója, hanem az együtt élő nemzetiségek, például a romák szokásait, az azokhoz fűződő népköltészeti alkotásokat is gyűjtötte és közreadta. Mint a Marosvásárhelyi Tudományos és Kulturális Egyetem (akkoriban Népi Egyetem) magyar néprajz és népművészet szakának oktatója, több mint hatszáz, egész Erdélyt átfogó hallgatót vezetett be a kutatás tudományába, és nyújtott szakmai igazolást a különböző intézmények szakmai véglegesítéséhez, népi iparművészek vállalkozásához. A Magyar Néprajzi Múzeum, a Magyar Néprajzi Társaság, a Kriza János Néprajzi Társaság számos díjjal és elismeréssel tüntette ki. Az EMKE Maros megyei szervezete 2014-ben Értékteremtő díjjal, Magyarország 2016-ban Arany Érdemkereszttel ismerte el munkásságát.
A könyvet, annak egyes fejezeteit Bodolai Gyöngyi újságíró mutatta be. A manapság oly divatos kínai lakberendezési elv, a feng shui – szabadon áramló energia – elvével párhuzamot vonva elmondta, hogy a rendtartó székely faluban, így nyárádmenti településeken is, a falusi ember nagyon egyszerűen és praktikusan rendezte be a házát. Minden bútornak megvolt a helye és szerepe, tájolásában, felosztásában és berendezésében pedig minden lakás hasonlított egymásra. Asztalos Enikőnek a nyárádmenti népi lakberendezésre vonatkozó gyűjtése, amelyet sorozatban a Népújság közölt, megismerteti velünk az erdélyi magyar ember „lakberendezési tudományát”, amelynek pontos szabályai voltak a ház elhelyezésétől kezdve egészen a helyiségek berendezéséig. Az egymást követő fejezetekben a szerző beszámol arról, hogy milyen kelengyebútort kapott a lány, kik voltak azok a marosvásárhelyi és nyárádmenti bútorasztalosok, akik a lakberendezési tárgyakat készítették, milyen volt a népbútor és a piaci bútor, milyen bútordarabok voltak az első és a hátsó házban, hogyan alakult a lakás berendezése. A falusi lakóhelyiségekben a berendezés az átjárhatóságot, az energia szabad áramlását biztosította, s a lakásbelsőt szőttes és varrottas kézimunkák díszítették, jelképek sokaságával véve körül a ház lakóit. Asztalos Enikő tizenharmadik megjelent könyvében összegyűjtve, rendszerezve olvasható mindaz, ami a hagyományőrző erdélyi ember térrendezési tudományának lényege. A kötetet tájszavak, adatközlők jegyzéke, helynévmutató is kiegészíti.
Különleges meghívottja volt az eseménynek Pál atya, aki ezúttal nem mint lelkipásztor, ferences barát, árvaházat működtető közéleti személyiség szólalt meg, hanem mint egy asztalosmester fia, aki gyermek- és ifjúkorában nagyapja műhelyében, édesapjától, Bakó Ferenctől tanulta meg az asztalosmesterség csínját-bínját. Pál atya előadása lenyűgöző volt. Annyi elkötelezettségről, szeretetről, hozzáértésről adott számot, hogy csak sajnálni lehetett, hogy vallomását, amely egyben a kétkezi munka, a mesterember dicsérete is volt, nem hallhatták pályaválasztás előtt álló ifjak is. Pál atya ismertette a népi bútorok elkészítésnek, pácolásának, festésének, díszítésének minden mozzanatát. Amikor a faanyag feldolgozásáról beszélt, és a nagy gyalu került szóba, egyszerre csak Nagy László lelkész eltűnt, és pár másodperc múlva egy „ropánttal”, azaz egyméternyi gyaluval tért vissza, ami minket is, de Pál atyát is jókedvre derítette. Megtudtuk, hogy a gipszelés, slájfolás (csiszolás) után például az első színező réteget, a grundot maguk készítették Sárpatak (hiszen ott élt Pál atya családja) környékén található, porig szárított és őrölt sárga agyag, valamint lenolaj keverékéből. Miután megszáradt barna olajfestékkel kenték le, ebbe még száradás előtt tengeri szivaccsal vagy egy gereblyeszerű ecsettel mintázatokat készítettek. Ez volt a fladerezés. Ha a megrendelő fényesebb bútort szeretett volna, és pénze is több volt, egy pikkelyszerű anyagot használtak, ami szeszben vagy rezes pálinkában feloldva lakkot adott. Ez volt a sellakk. A viaszos dörzsölés is szép és természetes fényt kölcsönzött a gyöngyléces kanapénak, a három filungos szekrénynek. Megtudtuk, hogy Pál atya hajdani vizsgamunkája egy kisszék volt.
Asztalos Enikő, mint a téma ismerője és kitűnő előadó, aki a nevelést mindig és mindenkor fontosnak tartja, előadása elején egy füzettáblára (flipchart) lerajzolta a nyárádmenti telkek beosztását. Hol állt és milyen tájolású volt a ház, az istálló, a csűr, a tyúk- és disznóól, a konyhakert. Elmagyarázta a ház beosztását, az egyes lakóhelyiségek helyét a ház egészében, illetve azok berendezését és azt, hogy ezek a szokások, törvényszerűségek nem véletlenül alakultak ki. Évszázadok tapasztalata, gyakorlata alakította ennyire észszerűre. Megosztotta velünk a gyűjtés és ennek nyomán születő könyv történetét, mely a következő: a Kriza János Társaság 1999-ben Bogdándon (Szatmár megye) tartotta vándorgyűlését, amelynek témája a tájházak berendezése volt. Akkor határozta el, hogy a berendezések közül azt a bútort mutatja be, amelyet a néprajz egy kissé mellőzött, de amit a magyar nép évszázadok óta használt. A népi bútor házilag is elkészíthető, a falu középrétege megvásárolta, a módosabbak megrendelték. Egyszerű, praktikus darabokból áll: asztal, szék, kanapé, kaszten, majd sifon, almárium, mosdó és persze a tűzhely, a csikókemence. A gyűjtésre az indította – mesélte –, hogy nagy csodálója a magyar nép leleményességének, tehetségének, kézügyességének, észjárásának, lakberendezési „stílusának”, amely az egyszerűség és hasznosság elvére alapul. A magyar nép rendkívül célszerűen rendezte be életterét, a bútorokat a falak mellett helyezve el, szabadon hagyva a helység közepét, ahol játszhattak a gyermekek, helye volt a gazdasszonynak a főzésre, a férfinak egyszerűbb munkák elvégzésére. Az egyes bútoroknak meghatározott helye van a szobában, és ez a hely az egész magyar nyelvterületen azonos. Ez a gyűjtés a Nyárádmentére vonatkozik, de Asztalos Enikő a Mezőséget és Kalotaszeget is jól ismeri, hiszen mindkét néprajzi területen élt, de ugyanez volt a berendezés Délvidék, Felvidék vagy Somogy falvaiban is.
A szerző szeretettel és csodálattal beszélt a magyar nép használati tárgyairól, sokszor szakrális jelképekkel teli varrottasairól, szőtteseiről, amelyekkel jellegzetessé, otthonossá, széppé, kellemessé varázsolták a lakásokat. Valamikor, ha egy Erdélyben élő városi ember vagy falusi értelmiségi házába belépett valaki, azonnal tudta, hogy kivel van dolga, mert a mi népünkre jellemző szőttesek és varrottasok díszítették a lakást. Érthetetlen, miért veszik át az emberek a jellegtelen, egyenlakás mintát. A tanárnő felhívta a figyelmünket értékeink megőrzésének fontosságára.
A könyv az Erdélyi Gondolat Könyvkiadónál jelent meg. A rajzokat Asztalos Enikő készítette és Báthory Katalin dolgozta át nyomtatásra.
Kiss Juliánna
Népújság (Marosvásárhely)

Lendületet ad az Év tanára cím
Ma is abban a két marosvásárhelyi iskolában tanítja a földrajzot, ahol huszonhárom évvel ezelőtt elkezdte pályafutását, a Mihai Eminescu Pedagógiai Szakgimnáziumban, illetve a Művészeti Gimnáziumban. Idén azonban a diákjain és kollégáin kívül szélesebb körben is megismerhették Unger Enikőt, aki az év Év tanára lett egy magyarországi pályázaton a határon túli jelöltek közül. Beszélgettünk vele arról, hogy milyen tanárnak tartja magát, hogyan szeretteti meg ma egy pedagógus a diákokkal az iskolát, de a kedvenc kirándulóhelyeit is elárulta.
– Szigorú tanárnak tartja magát? Az engedékenység belefér? – A visszajelzések alapján azt mondanám, hogy a gyerekek általában szigorúnak említenek. Én nem tartom annyira szigorúnak magam, mert tudom, hogy amit elvárok tőlük, az emberileg megvalósítható. Számomra ez a szigorúság inkább következetességet jelent. Az engedékenység is belefér, de nem túlzottan, távol áll ez tőlem. Azt is írtam a pályázati interjúmban, hogy úgy gondolom, valamiért itt vagyunk, valamilyen célunk van, nem lehet mindig ilyen-olyan kompromisszumokkal áthúzni ezeket a célokat.
– Földrajzi atlasz is fűződik a nevéhez. Tervez még megjelentetni más oktatási anyagot is?
– A Kreatív Kiadó felkérésére szoktam ismeretterjesztő irodalmat, oktatási eszközöket készíteni. Két atlaszunk jelent meg 2015-ben, azaz csak egy, de az két nyelven, románul és magyarul. Ez utóbbi hiánypótló kiadványnak számít, hiszen Románia földrajzát hoztuk ki atlasz formájában magyar nyelven, azelőtt évtizedekig nem létezett. Korábban még egy Oxford atlasz szerkesztésében vettem részt lektorként és fordítóként. Folyamatosan dolgozom, most épp egy oktatási eszköz kiadására készülünk, a nyár folyamán szeretnénk megjelentetni. – Vannak alternatív oktatási eszközök itthon a magyar nyelvű földrajz tanítás területén? – Van alternatíva, mert a Magyarországon piacra dobott eszközöket is lehet használni, nálunk például a munkafüzet ötödiktől hiánycikknek számít, de lehet magyarországi tankönyveket és munkafüzeteket is alkalmazni, egészben vagy részben, persze nem hivatalosan. Ezenkívül internetes anyagokat is korlátlan mennyiségben igénybe vehetünk, úgy gondolom, nem állunk rosszul ilyen téren.
– Hogyan látja, mi a dolga ma a pedagógusnak, miként tudja megszerettetni a tananyagot, az iskolai éveket a diákokkal, hogy ne egy szorongó időszakként éljék meg? Ez is az életük fontos része, nem csak a nagybetűs életre való készülődésből áll az iskola. – Így van. Meg lehet szerettetni a tananyagot, ha élményszerűségre törekszünk az órákon, és a földrajz ilyen. Ha a fotóimat hozom és mutatom, az élménydúsabbá teszi az órát, a tantárgyam kézre is játszik ilyen szempontból. Megpróbáljuk úgy megszólítani a gyereket, hogy jól érezze magát az iskolában, ez nem azt jelenti, hogy soha nem dorgáljuk, szidjuk meg. Azaz a szidás ma tiltott, inkább dorgálásról beszélnék. Egy másik módja, hogy ne válasszuk szét az oktatást a neveléstől, használjunk ki minden helyzetet, ami akár a tananyagból adódik, akár egy adott helyzetből, amit nem is láttunk előre. Ha például az, amit tanítunk, valamilyen hatást kivált a diákból, és ezt ki is nyilvánítja, én pedig úgy ítélem meg, hogy itt a helye valamilyenfajta nevelésnek, akár szavakban vagy valamilyen metakommunikációs eszközökkel, akkor azt ki kell használni. A másik, amit lényegesnek tartok ezen a pályán, hogy a diák lássa rajtunk, hogy mi a munkánkat lelkesen végezzük, fontosnak találjuk.
– Látják ezt a mai diákok?
– Úgy gondolom, hogy igen, empátia útján ez a legtöbb diákra pozitívan hat.
– Hogyan látja, mi változott az elmúlt húsz évben rossz irányba az oktatás területén? Melyek a legszembeötlőbb problémák?
– Az én szemszögemből a probléma az, hogy lecsökkent az óraszámom. Volt olyan, hogy heti két órában tanítottam, de azt el is felejthetem. Ötödik-hetedik osztályban a Művészetiben már rég heti egy órával dolgozunk, ezt kevésnek tartom, úgy érzem, hogy a földrajzot háttérbe szorították. Tudom, hogy más tantárgyat is, de úgy gondolom, hogy a heti egy óra túl szűkös időkeret az érettségiző végzősök számára is. Mindkét iskolám szakközépiskola, ahol sok szaktantárgyat oktatnak, ez valahol érthető is.
– Kirándul is sokat. Másként tanít az a földrajztanár, akinek személyes tapasztalatai is vannak egy-egy város, hegyvonulat vagy völgy kapcsán?
– Igen, ez befolyásolja az oktatást, mert az, hogy én sokat utazom az országban és külföldre is, illetve túrázom, megváltoztatja az oktatási stílusomat. Úgy érzem, ezáltal többet nyújthatok a gyerekeknek, mert személyes tapasztalatok alapján is közelíthetek a tananyaghoz, ez pedig meggyőzőbb számukra, hitelesebbé teszi a tanítást. – Buzdítja őket is a kirándulásra?
– Nyilván, és viszem is, amikor tehetem. Sokszor kérdik ezt tőlem, főleg mostanában, hogy mennyire vonom be őket a kirándulásokba. Hát ahhoz képest, hogy én mennyire sokszor utazom, kevésszer, de a gyerekek szemszögéből ez nem úgy tűnik, mert azért mégsem szervezünk az iskolában minden hónapban kirándulást. Mindig igyekszem túrát is beiktatni a gyerekek iskolán kívüli tevékenységeibe, nemcsak városnézést, hanem természetjárást, honismereti kirándulásokat.
– Melyik az ön kedvenc kirándulóhelye?
– Romániában a hegyeket járom nagyon szívesen, de van hely a Kárpátokban, ahol még nem jártam, mert nehéz összejárni mind. Remélem, eljutok majd oda is, ahova eddig még nem. Örömmel túrázok a Déli- vagy a Keleti-Kárpátokban, de a városokat is szívesen járom, csak ez az utóbbi időben háttérbe szorult, mert nagyjából bejártam, amit érdemes volt. Európában pedig a svájci vagy az ausztriai Alpokba járok szívesen.
– Mit jelent önnek az Év tanára cím?
– Pozitív visszajelzés. Úgy érzem, ezt nem egy évre kaptam, hanem a 23 év alatt befektetett munkám jutalma, elismerése. Egy adott kor után hajlamosak vagyunk kicsit beskatulyázódni, visszafogni magunkat lelkesedés, befektetett energia szintjén, és bár én ezt annyira nem érzem magamon, de mindenképp megerősítést jelent a következő időszakra. Sokan vannak ezen a pályán, akik elkeseredetten nyilatkoznak a mai nemzedékről, a tanulók hozzáállásáról, a fegyelmi viszonyokról, a sok papírmunkáról. Én is tudnék ezekről mesélni, de úgy gondolom, hogy ez az elismerés erőt ad következő évekre, évtizedekre, ha fentről is úgy akarják.
Az Év tanára elismerés
A magyarországi Középsuli.hu portál szervezte a pályázatot, és idén először a Bethlen Gábor Alapkezelővel együttműködve határon túli magyar pedagógusokat is jelöltek az Év tanára díjra a pedagógusszervezetek. Unger Enikő marosvásárhelyi földrajz szakos pedagógus lett az Év tanára a határon túli kategóriában. A magyarországi pályázók közül Csörszné Tar Enikő Kisvárdáról nyerte el a címet. Unger Enikővel a marosvásárhelyiek május 17-én 18 órától találkozhatnak a Bolyai téri unitárius templom Dersi János termében szervezett közönségtalálkozón.
Hajnal Csilla / Székelyhon.ro

Helikoni írók idézése a Marosvásárhelyi Napokon
A vásárhelyi Helikon–Kemény János Alapítvány számára fontos, hogy a napok gazdag eseménysorozata keretében irodalmi megemlékezésre is sor kerüljön. Ebben az esztendőben a számos kerek évfordulós író és költő, Kemény János hajdani vécsi vendégei közül Hunyady Sándorra és Sipos Domokosra esett a választásunk. Hátha sikerül kedvet csinálni rég elfeledett műveik újraolvasásához. Múlt kedden délután a Bernády Házban gyűlt össze szépszámú irodalombarát. Az ünnepi hangulatot a Művészeti Líceum fuvolatriója teremtette meg játékával: Magdó Ráhel Anna, Pethő Rebeka és Simon Kerekes Eszter muzsikálása érzékeltette, hogy zene és irodalom lelkünkben kapcsolódik egymáshoz. A következő percekben Nagy Miklós Kund emlékezett Adamovits Sándorra, alapítványunk hajdani, tíz évig munkálkodó elnökére, aki a napokban töltötte volna 80. életévét. Hűséges munkatársa, felesége egy csokor virágot vehetett át, szemében pedig az emlékezés könnyei csillantak meg. Simon György magyartanár vállalta a nem könnyű feladatot, hogy a helikoni író életéről és életművéről tartson előadást Naplovag fia: Hunyady Sándor címmel. A kiváló tollú újságíró színes beszámolókat közölt a Vécsen töltött helikoni napokról, kisregényeiből és novelláiból pedig mintegy húszat megfilmesítettek, többnyire 75 éve bekövetkezett halála óta. Most, a Bernády Házban önéletrajzi írásából, a Családi albumból hallhattunk részleteket Ritziu Ilka Krisztina ihletett tolmácsolásában. Szombaton délután pedig az unitárius templom Dersi János termében került sor irodalmi megemlékezésre: 125 éve született és 90 éve hunyt el Sipos Domokos író, költő. Hangulatteremtőnk ismét a Művészeti Líceum diákja volt, ez alkalommal Bíró Beatrix, aki két művet játszott a hallgatóságnak klasszikus gitáron. Ezen a délutánon, Sipos Domokos élettörténetéből és írásaiból adódóan, a hangulat bizony nem lehetett derűs. Az előadás előtt mondta el Kilyén Ilka művésznő Tompa László versét: Halálba menők üdvözlete – Sipos Domokos emlékére. Következett a rendkívül alaposan dokumentált előadás az író munkásságáról, amelyet Nagy Olga magyar szakos tanárnőnek köszönhetünk. Egyik-másik novella bemutatása vagy meghallgatása közben könny szökött a hallgatók szemébe. Így hallgattuk a Karácsonyestén című elbeszélést Kilyén Ilka olvasatában. Sipos Domokos három versét mondták el a művésznők: a Két tűz között és a Nagyanyám címűt Ritziu Ilka Krisztina, az Ősz hajszál címűt pedig Kilyén Ilka. A megemlékezés közben az asztaltól Sipos Domokos tekintett a hallgatóságra, természetesen fényképről, amelyet Siposné Komáromi Graciána, egyik késői rokona hozott el erre az alkalomra. Külön köszönet a figyelmességért! A Helikon–Kemény János Alapítvány kuratóriuma mindkét előadónak, Simon Györgynek és Nagy Olgának köszönettel adózik, hiszen nem első alkalommal jöttek el kérésünkre, hogy előadásukkal gazdaggá, tartalmassá varázsolják megemlékezéseinket. És illesse köszönet és elismerés a közreműködő művészeket is! A támogatónk a polgármesteri hivatal volt.
Kovács Emese kuratóriumi tag / Népújság (Marosvásárhely)

Egy különleges kiállítás
„Nem tudok megállni/ mennem kell a sírig/, s no már még tovább is/ kikben lelkem ízzik…” – írta néhai Nagy Ferenc unitárius lelkész, aki 95 évesen is szolgálta egyházát, amikor 2012-ben a küküllősárdi gyülekezetben tartott istentiszteletre elkísértem.
75 éves lelkészi pályáját nyugdíjasként sem tudta abbahagyni, ahogy az idézett verssorokban is megfogalmazta. A marosvásárhelyi Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében a rendkívül sokoldalú, verset író, zenét szerző néhai lelkész festményeiből nyílt kiállítás. A nagybányai festőiskola alkotásait idéző képek azt bizonyítják, hogy a „még tovább is” sikerült neki, és utódainak a festmények nyelvén üzen.
Üzen életének színhelyéről, Segesvárról, amelynek büszke szász lakóit hosszú élete során még jól ismerte, a Kis-Küküllő menti város környékének hangulatos tájairól, öreg tölgyekről, sudár nyírfákról, a folyócskáról, amikor békésen megfér medrében és amikor árvíz verte kerteket hagy maga után. Szívesen festette az impozáns középkori várat, a híres óratornyot, a várban levő város hangulatos tereit, házait, amelyek a jellegzetes szász építészet jegyeivel üzennek a múltból. Képzeletét a fehéregyházi sík is megragadta, és az impresszionista festőkre emlékeztető képekben örökítette meg a tengert, festett csendéletet, és a modern vonalakkal is megpróbálkozott. Képeinek kicsit visszafogott, tompa színeiben élményei, benyomásai köszönnek vissza, és hallani lehet a színek zenéjét, érezni az élet szépségeire való derűs rácsodálkozást.
Nagy Ferenc, aki édesapját, Nagy Béla unitárius lelkészt követte a segesvári szószéken, megörökítette Kolozsvár látképét is (sajnos a festmény csak fényképen látható), hiszen pályáját rendkívül nehéz anyagi körülmények között az írisz-telepi missziós szolgálattal kezdte. Ahogy beszélgetésünk alkalmával visszaemlékezett, „a proletárok papjaként”, az 1930-as évek végén gyülekezetet szervezett, és „fagyban, sötétben és sárban a mosolyról prédikált”. A családi élet minden eseményét versben örökítette meg, zenekonzervatóriumot végzett felesége mellett gyermekdalok szövegét írta, zenéjét szerezte. Segesvárról szóló verseit románul és németül is megfogalmazta, sírversei a Székelyföld több településének a temetőjében olvashatók. A festészet iránti érdeklődését a nyaranta vendégül látott képzőművészek példája serkentette, paptársaival megfestették a küküllősárdi templom kazettás mennyezetét. Képeit látva kicsit sajnálhatjuk, hogy élethivatásul nem a képzőművészetet választotta.
„A művészet kinek szerelem, kinek pénz, nekem szerelem” – értett egyet Kedei Zoltán képzőművész szavaival. Festményt soha nem adott el, és rendkívül sokoldalú tehetségét csak a hivatástudat, a kicsi sárdi gyülekezethez való hűség szárnyalta túl, ahol gondoskodott, hogy a padokon mindig ott legyen a Szeretet himnusza.
Feleségével négy gyermeket neveltek fel, és hét unokája mellett a több mint tíz dédunoka fejlődését, növekedését követhették. A kiállítást megelőző istentiszteleten unokája, Jakabházi Béla Botond nyárádgálfalvi lelkész hirdette a Bolyai téri unitárius templomban az igét, a tárlatot veje, Jakabházi Béla segesvári tanár nyitotta meg. Nagy Ferenc festményeit így együtt egy teremben élmény végignézni, a képek alatti verseket újraolvasni.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)

Az Örmény Kultúra Napjai Marosvásárhelyen
Szent László emlékezete és a magyarok kaukázusi kapcsolatai témában szervezi meg a Marosvásárhelyi Örmény-Magyar Kulturális Egyesület és a Visegrádi Szent György Lovagrend helyi szervezete az Örmény Kultúra Napjait Marosvásárhelyen, 2017. október 14-15-én.
A rendezvény fő előadója dr. Hidán Csaba, a Károli Gáspár Református Egyetem tanára, magyar őstörténet- és Szent László-kutató, a Duna TV Rendhagyó történelemórájának szerkesztője és előadója.
A történelmi előadás-sorozat október 14-én, szombaton 11 órakor kezdődik a Kultúrpalota kistermében Szteppei lovasok kaukázusi ábrázolásokon. Örmény, grúz harci viselet és magyar vonatkozásai címmel. Az előadást megelőzően Ősz Domokos, a Marosvásárhelyi Állami Filharmónia fúvósa dudukon kaukázusi dallamokat ad elő.
Délután 5 órai kezdettel a Bolyai téri unitárius egyházközség Dersi János termében dr. Hidán Csaba Szent László király uralkodása címmel tart előadást.
Vasárnap délben 12 órakor a Dersi János teremben Kelemen Ferenc megnyitja Gámentzy Zoltán marosvásárhelyi örmény származású festőművész kiállítását, amely két hétig lesz látogatható.
A rendezvények partnere a Maros Megyei Múzeum. A belépés ingyenes, a szervezők mindenkit szeretettel várnak. Népújság (Marosvásárhely)