A romániai katolikusok és ortodoxok Németországban párbeszédet kezdtek. A Renovabis rendezésében Freisingben, München mellett 4. nemzetközi ökuménikus kongresszusukat tartották Közép- és Kelet-Európa keresztény egyházai szeptember 14-16. között. A tanácskozáson a fő hangsúly az ortodox-katolikus párbeszéden volt, hiszen e térség országaiban az együttélés során éppen e két egyház konfrontálódik. Romániából az ortodox egyházat Daniel Ciobotea iasi-i metropolita, a görög katolikus egyházat Virgil Bercea nagyváradi püspök, a román nyelvű latin rítusú római katolikus egyházat dr. Wilhelm Danca bukaresti teológiai tanár képviselte, míg az erdélyi magyar római katolikus latin rítusú egyház részéről dr. Székely Dénes gyulafehérvári teológiai tanár volt jelen. Elsőként Virgil Bercea nagyváradi görög katolikus püspök tartott előadást egyháza szenvedéseiről és reményéről. Kifejtette, hogy templomaikat, anyagi javaikat még mindig nem kapták vissza (2680 templomból 406-ot adtak vissza és jelenleg 150 új templomot építenek). Ő az egyedüli püspök, akinek még mindig nincs székesegyháza, míg az ortodox testvéregyháznak kettő van ugyanabban a városban. Elismeréssel szólt a római katolikus egyház szerepéről az üldöztetés idején. Daniel Ciobotea metropolita elmondta, hogy Románia többségében ortodox ország (86 százalék), s mint ilyen, az elmúlt évben meghívta és fogadta II. János Pál pápát (1999. május 7-9). A pápalátogatás ökumenikus volt és ortodox szempontból pozitív, de párbeszéd már korábban is létezett az ortodox és katolikus egyház között. Dr. Székely Dénes szerint nincs igazi párbeszéd. A két egyház gondolkodásban messze van egymástól. Ezt a távolságot még a pápalátogatásnak sem sikerült lényegesen csökkentenie. Továbbá zavaró tényező az ortodox egyház és az állam viszonya, valamint a demokráciában is még mindig érezhető diszkrimináció. Miközben az ortodox egyház minden állami támogatást megkap, hogy ingatlanjait (templomok, kolostorok stb.) gyarapítsa - Erdély területén nagy igyekezettel és előszeretettel, addig a zömében magyar kisebbséget képviselő római katolikus egyház a papíron meglevő ígéretek ellenére sem kapta vissza épületeit, anyagi javait. /(Sz. D.): / Konfrontáció vagy együttműködés? Ökumenikus párbeszéd Kelet- és Közép-Európában. = Vasárnap (Kolozsvár), nov. 26./

Nádas és Körös völgyi, Ady-Goga túrával indult november 15-én a kolozsvári EKE Erdélyi kastélyok és várak című, négyrészesre tervezett tematikus túrasorozata. Magyarvista református kalotaszegi falu 1291-ben épült román stílusú templomának belső bútorzata és a díszítések is középkoriak, „Mózes széke” faragott, festett elemei 1400-ból, a feltárt freskórészletek is az 1500-as évek katolikus korszakából valók. A fából épített harangláb is 1760 óta áll eredeti formájában. Csucsán a kastélyt a Boncza család építtette, itt bonyolódott le Boncza Berta (Csinszka) és Ady Endre szerelmi idillje, mely házassággal végződött. Ady halála és Trianon után Boncza Berta felajánlotta Gogának a kastélyt, amit a költő megvásárolt. A Goga házaspárt a hegyoldalba épített mauzóleumban helyezték örök nyugovóra. A kastélykomplexumban működik a megye legnagyobb emlékmúzeuma. Pár éve a volt gazdasági épületben, az Ady házban volt még egy Ady szoba a költő személyi tárgyaival, kézirataival, no meg a Boncza kastélyból származó bútordarabokkal. Ma már a Goga múzeumban nem létezik semmi, ami Adyra utalna. Sebesváron már csak néhány fennmaradt vastag fal és az öregtorony emlékeztet az egykori végvárra. A gyalui kastély meglátogatására a prefektúra nem adott engedélyt a túrázóknak. /Dénes Gyula Zsombor: Erdély tájain – Kolozs megye kastélyai és várai túrasorozat. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 28./

Húszéves az Úz-völgyi emlékmű
Az Úz-völgyi emlékmű felavatása 1994. augusztus 26-án
Az 1944-es Úz-völgyi harcok helyén ötven év eltelte után, 1994. augusztus 26-án állítottuk fel azt az emlékművet, amely ma már zarándokhellyé vált. A gondolat az én fejemben született meg, melyet Sylvester Lajos azonnal felkarolt, sőt, könyvet, majd filmet is készített e szép völgy eseményeiről (Úz-völgyi hegyomlás).
Azon magyar honvédek emlékére született az emlékmű, akik 1944. augusztus 26. és szeptember 11. között szülőföldjüket védték, és azt vesztették el, ami az embernek a legdrágább: életüket. Mily szépen írja Magyari Lajos: „védték a hont, a megvédhetetlent”, majd folytatja: „kik nem kérdezték, miért és mi végből, áldott életükért nem kértek soha bért, a földért adták a drága, drága vért”. Háborúba vezényelt, két tűz közé szorított, végveszélybe sodort kicsi ország katonái voltak, nem ők akarták, de ha már belesodródtak, belekényszerültek, harcoltak. Tették, amit kellett, amit lehetett, amit a becsület megkívánt. Katonaesküvel vállalták, hogy hazájukat megvédik. Sajnos, az eskü jogosságát, örök érvényességét azután sokan és sokszor elvitatták: Nem kellett volna kitartani, át kellett volna állni, tudniuk kellett, hogy a háborút elvesztettük, harcuk értelmetlen volt – mondják némelyek. Ezekre ők, az elesettek nemet mondtak. Át kellett volna állni? De hiszen ez árulás. Az árulásnak súlyos következményei vannak. A házat s a hazát védeni kell, évszázadok óta ez a székely-magyar ember tiszte, ez már a génjeiben van. Már Gyóni Géza megírta: „Véres harcok verték fel a hírét, de csak a béke katonája volt.” Odahaza pedig a lányok, anyák azon bucsálódtak: melyiküké volt Horthy Miklós legszebb katonája!?
Az emlékműtalapzaton fekvő sziklapatakkő, amelyet az Úz-patak medréből vonszoltunk ki, egy sebesült vagy halott katonát asszociál, egyszerre szarkofág és kőkoporsó, 135 katonahalott nevét viselő réztáblákat tart, a strázsáló székely zászlós kopjafa mellett Kölcsey Ferenc-idézettel: „Négy szócskát üzenek, vésd jól kebeledbe, s fiadnak hagyd örökül, ha kihunysz: a haza minden előtt.” Az emlékmű létrejöttében sokan segítettek, háromszékiek és csíkiak egyaránt. Gergely András, Csíkszentmárton polgármestere, Fikó András erőgépész, Vinkler András sepsiszentgyörgyi betonadakozó, Péter János márványlap-ajándékozó, Váncsa Albert kopjafaadományozó, Both Károly fafaragó, Puskás Csaba, Kiss Lőrinc, Imreh Lajos, a Sepsiszentgyörgyi Autóvillamossági Gyár szerszámműhelye réztáblaadói és -vésői, Gombos János, Bartha Mihály és családja, Páldeák Béla és családja, Kovács Béla, Soós Ferenc, Vén András, ifj. Kajcsa András, Gocsman Sándor, Somogyi Csaba, Ferenc Gyula, Fejér Ákos, Nagy Dezső, Incze Pál, Páll Samu, Ugron Endre, Ferencz Csaba Háromszékről. Úz völgyében élők: Csedő Lajos, László Imre és Sándor, Csillag Gyula, Novák Istvánné. Szentmártoniak: Kovács Sándor, Vitos József, Dánel András, Kosza Vilmos, Nagy Zsolt, Bocskor Imre, Keresztes Andor.
Nem felejtjük el azok nevét sem, akik húsz évvel ezelőtt Kelemen József tanár vezénylete mellett, a sepsiszentgyörgyi katonazenekar – a textilgyári rezesbanda tagjaiként oly sok szép dallal kedveskedtek az avatóünnepélyen résztvevőknek: Mézes László, Ördög István, Timár Miklós, Karácsony János, Krafft Pál, Toncs György, Dakó István, a dohánygyárból: Dénes Gyula, Márton Tibor, Szász Péter, a dudagyárból: Bedő Gábor, Fazakas Zoltán, az IMASA-ból: Szabó József és Gáll Sándor.
Köszönet mindannyiuknak!
Tisztelettel és szeretettel várunk 2013. augusztus 26-án, immár huszadik alkalommal az Úz-völgyébe minden kedves, végtisztességet megadó embert!
Dr. Szőts Dániel
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)