A BBTE Római Katolikus Teológia Karának kolozsvári didaktikai tanszékén kialakult egy szokás, amely mind a mai napig továbbél. A szokás keresztelő nevet viseli: minden elsőéves „gyermek” kap egy-egy másodéves keresztszülőt, akihez fordulhat, ha valamilyen problémája van, ha valamilyen tantárgyból segítségre van szüksége. Ugyanakkor a keresztszülők feladata, hogy keresztgyerekeikkel megosszák tapasztalataikat, akár a vizsgákról, akár a kolozsvári diákélet rejtelmeiről van szó. Az idei év keresztelője október 8-án este zajlott. A 24 elsőévest megkeresztelték „a teológia kar, a tanári kar és a diákság nevében”. /Dénes Gabriella: Hagyományőrzés és továbbadás a kolozsvári teológia karon. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 19./

Október 17–18-án a kolozsvári Manréza lelkigyakorlatos központjában tartotta a Romániai Magyar Pax Romana értelmiségi mozgalom tanulmányi napjait. A rendezvény idején a paradigma-, illetve szemléletváltás az egyházban téma köré csoportosított előadásokat hallgathattak a résztvevők. Szó esett a világban levő egyházról Romániában (Kiss Péter előadásában), az egyház és a szekularizáció kapcsolatáról (Jitianu Liviu), illetve az ifjúságpasztorációban történt és szükséges változásokról (Bereczki Silvia). A poszt-Babilon paradigmával ismerkedhettek meg a jelenlevők (Máthé-Tóth András szegedi professzor előadásában), illetve a közösségi lelkületű egyházmodellel, az önkiüresítéssel mint paradigmával (Nagy József). /Dénes Gabriella: Paradigmaváltás az egyházban. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 26./

A gyulafehérvári egyházmegye ezeréves fennállását ünnepelték a kézdi-orbai esperesi kerület vallástanárai és a diákok. Április 4-én a kézdivásárhelyi Szentháromság templomban gyűltek össze. Az ünnepséget megelőzően kiírtak egy pályázatot a felsőháromszéki diákok számára, hogy rajzban, kézimunkában jelenítsék meg azt, ami számukra a legreprezentatívabb a millenniumi év kapcsán Az alkotásokból született kiállítást sokan megnézték. A középiskolások az egyházmegye történelméből tartottak vetélkedőt. A Nagy Mózes Elméleti Líceumban (az egykori kantai Státus Főgimnáziumban) Bejan András, a líceum emlékezett az iskolaalapító Nagy Mózes halálának 300. évfordulójára. Dezső Kinga, a vallástanárok kerületi felelőse elmondta, a cél az volt, hogy a résztvevők jobban megismerjék az egyházmegye történetét. /Dénes Gabriella: Millenáris emlékezés Kézdi-Orbai széken. = Vasárnap (Kolozsvár), ápr. 12./

Április 22-én a kolozsvári Piarista templomban a szentmise a Báthory-napok nyitó mozzanata volt. Jakubinyi György érsek prédikációjában a kötelességteljesítésre hívta fel a diákok figyelmét. A szentmisét követően a résztvevők átvonultak a Báthory István Líceumba, ahol Jakubinyi érsek megáldotta és Szent József tiszteletére felszentelte az iskola új kápolnáját. A kápolnaszentelés után az iskola dísztermében folytatódott az ünnepség. Tőkés Elek igazgató emlékeztetett az alma mater 430 éves fennállására. Az ünnepélyes megnyitó a diákok néptáncbemutatójával zárult. /Dénes Gabriella: Iskolai kápolna szentelése Kolozsváron. = Vasárnap (Kolozsvár), máj. 3./

Egy elfelejtett kolozsvári főpap
Hirschler József (1874–1936) egykori kolozsvári főesperes-plébános emlékét idézi két jeles évforduló kapcsán Sas Péter munkája. Ugyanis idén ünnepeljük a hirschleri alapítású kolozsvári Marianum 100., illetve a néhai főesperes-plébános pappá szentelésének 110. évfordulóját. A gazdagon dokumentált és archív felvételekkel bőségesen illusztrált könyvben Hirschler József iskolai tanulmányairól, pályaválasztásáról, kolozsvári plébánosi éveiről, a Marianum leánynevelő intézet létrehozásáról, az impériumváltás éveiről, művészeti szakírói és szerkesztői munkájáról és haláláról, illetve temetéséről olvashatnak az érdeklődők. 
A szerző az életrajzi adatok ismertetése mellett külön egységet szentel a Hirschler által írt tanulmányok közlésére. Így többek között képzőművészeti, egyházművészeti alkotások elemzését, leírását, különböző híres helyek – például a vatikáni képtár, Capella di San Lorenzo – rövid bemutatását, illetve különböző szentekre vonatkozó írásait – Szent Ágoston; A középkor Orfeusza. Assisi Szent Ferenc halálának hatszázadik évfordulójára – is tartalmaz e fejezet. Egy másik hosszabb egység az Adattár címet viseli és az 1901. július 7–1941. július 17. közötti hivatalos, illetve félhivatalos leveleket, jegyzőkönyveket, kinevezéseket, a főesperes-plébános temetésén elhangzott gyászbeszédeket és síremlékének kialakítására vonatkozó jelentéseket és terveket tartalmazza, összesen 465 forrásközlést. A 600 oldalas kötet méltó emléket állít a már-már elfelejtett főpapnak. 
Dénes Gabriella
Sas Péter: Egy reneszánsz lelkületű főpap. Dr. Hirschler József főesperes plébános, Verbum, Kolozsvár 2010

Vasárnap (Kolozsvár)

Az új Helikonból
Karácsonyi Zsolt A visszatekintés ereje című írásával nyit a kolozsvári Helikon március 25-ei száma. 
A lapszám közli Király László, Kovács Kristóf, Bálint Szilárd és Benő Attila verseit, illetve Tóth Mária, Kiss Nóra Titanilla, Madeleine de Scudéry (Bréda Ferenc fordításában) és Vágvölgyi B. András prózai írásait. Utóbbi író-filmrendezővel Kecskés Tamás Hunor nagyinterjúját is olvashatják az érdeklődők.
A nagy Kilometrik fiatal tehetségeket bemutató sorozatában Kulcsár Árpáddal Horváth Előd Benjámin beszélget. Szőcs István újabb eszszével jelentkezik, Ugron Nóra folytatja finnországi beszámoló-sorozatát a MAFFIN-ban, Főfai Rita tanulmányában Hemingway és Remarque regényeiben a militarizmus eszméit vizsgálja.
Jakab-Benke Nándor a Leviatán című filmről, Csuszner Ferenc Az özvegy Karnyóné és a két szeleburdiak című előadásról, Dénes Gabriella Berczell Imre Radnóti-kötetéről ír kritikát.
A Fülszövegben Codău Annamária Martini Yvette és Line Knutzon egy-egy gyerekkönyvét recenzálja. A képzőművészeti és a komolyzenei rovatok felelőse Portik Blénessy Ágota és Jakabffy Tamás.
Krónika (Kolozsvár)

Hét fiatal kutatót támogatnak
Közzétette az idei ösztöndíjasok névsorát a Székely Előfutár Alapítvány: az idei kiírás keretében hét székelyföldi fiatal tudományos munkáját támogatják.
„A Székely Előfutár Ösztöndíjak célja a Székelyföldről származó, alkotó tehetségek támogatása tudományos munka tanulásában, melyet választott tanácsadó segítségével, egyetemi vagy kutatóintézeti irányítással végeznek. Kizárólag székelyföldi születésű és ott lakóhellyel rendelkező személyek részesülhetnek az ösztöndíjból” – idézte fel közleményében az amerikai székhelyű Székely Előfutár Alapítvány.
Tájékoztatásuk szerint az ösztöndíj idei kiírására 36 pályázatot kaptak, ezek közül az írásos pályamunkák, majd telefonos, illetve Skype interjú alapján döntöttek az idei Székely Előfutár Ösztöndíjasokról. Ebben az évben hét pályázó kapja meg az ezer dollár értékű támogatást. Ezt két részletben utalják: az összeg első egyharmadát a pályázat elnyerésekor, hátralevő kétharmadát pedig a kutatásból származó és közlésre alkalmas dolgozat, vagy zsűrizett művészeti eredmény bemutatásakor.
Az idei Székely Előfutár Ösztöndíjasok egyike a csíkszentdomokosi Markaly Aranka, akinek történelmi kutatását támogatják. Az alapítvány közlése szerint munkájában azt a 17. században történt változást körvonalazza, amely a korábbi korszak jelentős családjainak eltűnésével, és új, nemesi rangot kapott családok feltűnésével jellemezhető. „A székelység története elszakíthatatlan része a magyarság történetének, és csak úgy maradhat az, ha a fiatal kutatók is elkezdik művelni a rendkívül alapos szakmai felkészültséget igénylő komoly kutatómunkát. Erre a pályázó messzemenően alkalmas, alapos képzettséggel és nagy elhivatottsággal rendelkezik” – értékelték az alapítványnál.
A csíkszeredai Veres Noéminek a gyógyszerészet terén végzett kutatását segítik az ösztöndíjjal. Munkája során a diákokat érő stresszel foglalkozik, eredményei pedig két vonalon járulhatnak hozzá a célkorosztály életminőségének javításához: az egyik a vizsgaidőszakba befektetett energia és szokások optimalizálása, mely által növekedhetne az egyéni teljesítmény, a másik pedig az egészségre káros tevékenységekre történő figyelemfelhívás, ami hosszú távon javíthatna a diákok egészségi és szellemi állapotán is.
A gyergyószentmiklósi Nagy Botond vegyészmérnök támogatásban részesülő kutatása a heterociklusos B-aminosavak előállításával foglalkozik, témája azért fontos és aktuális, mert közvetlen gyógyszeripari alkalmazásai lehetnek – írják az alapítvány közleményében. Ebben még rámutatnak, a pályázó igen járatos a témában, jó kutatócsoport tagja és más figyelemre méltó tudományos munkásságot tudhat maga mögött.
A kézdivásárhelyi Dénes Gabriella kutatásának célja feltárni a kolozsvári/belső-erdélyi zsidó közösségek kulturális és társadalmi életének identitásalakító koncepcióját, és rekonstruálni az Új Kelet hetilap irodalmi rovatában 1918 és 1940 között fellelhető, a saját és kívülálló csoportok számára közvetített identitásképet. A szintén kézdivásárhelyi Máthé László festőművész székely hősök képzőművészeti megjelenítése érdekében részesül az ösztöndíjban. A marosvásárhelyi Madarász Róbert-Rossinak az automatizálás és alkalmazott informatika terén végzett munkáját támogatják. Mint rámutatnak, a kutatása során kifejlesztett teljesítményelektronikai konverter, porlasztó berendezés és porlasztási technológia a Sapientia Műszaki és Humántudományok Karon zajló anyagtudományi kutatások eszköztárát egészíti ki. A sepsiszentgyörgyi Jakab-Péter Kinga orvostudományi kutatásának témája egy gyakori gyermekkori érdaganat, a veleszületett hemangióma non-invazív kezelési lehetősége.
A Székely Előfutár Alapítvány további hat pályázó munkájának értékességét dicsérő oklevéllel ismeri el. Ilyen oklevelet kap a csíkszeredai Sándor Cecília és Silló Ágota, a gyimesfelsőloki Fikó Dezső-Róbert, a székelykeresztúri Márton Hajnalka, a székelyudvarhelyi Fodor Szilvia és Szegedi Noémi-Kinga.
Az alapítvány ugyanakkor közli, hogy az előző évek ösztöndíjasai közül munkájukat sikeresen befejezték és az ezer dolláros ösztöndíjuk második részét is megkapják Páll Emőke, Sándor Hunor és Sipos Lehel.
R. Kiss Edit
Székelyhon.ro

Örök érvényű ajándékok a Tékánál
„Luca, Luca, kitty-kotty, tojjanak a tikok” – kántálták a gimnazista kollégisták kedden este a szamosújvári Téka Alapítvány által működtetett szórványkollégium karácsonyváró műsorában.
A nézőtéren ülő iskolai, valamint kollégiumi pedagógusok, illetve az évről évre visszatérő, cipősdoboznyi szeretetet és figyelmességet hozó „angyalok” abban a kedves fenyítésben részesültek, ha netalán nem ismernék a regulát, azaz nem adnak tojást, diót, szalonnát, akkor a kedves kollégisták „levágják a gerendát”, esetleg – akinek van – a jelenlévők bajszát. Jóllehet az ígéret hihetően hangzott, mégsem váltották be fogadalmukat az előadók, néhány dióért cserébe békésen levonultak a színről.
Műsorukat a kollégium diákönkormányzatának kis, lélekmelengető jelenete követte. Ahogy az a Téka háza táján megszokott, a diáktanács tagjai nem kimondottan karácsonyi történetet adnak ajándékba a velük együtt ünneplőknek, hanem valami örök érvényűt, bármikor aktuálisat igyekeznek megfogalmazni. Idén, kedves karácsonyi énekükkel keretbe foglalva, azt mesélték el, hogyan lehet egy szál rózsából egy hétig élni, majd ezt követően saját szavaikkal megfogalmazva is a vendégeknek szegezték a kérdést: a rutincselekvéseink közepette van-e olyan „egy szál rózsánk”, amely éltessen bennünket, virágoztassa lelkünket.
A kis karácsonyváró műsor végén előbb a kollégiumban lakó gimnazistákból, majd a szintén bentlakó középiskolásokból (néhány hónapja) alakult kórus örvendeztette meg a vendégeket. A közös ünneplés lezárásaként a kollégisták és a meghívottak, körülbelül százhúsz torok énekelte együtt a Csendes éjt.
A családias hangulatú ünneplésen a kollégium apraja-nagyja részt vett, mindenki adott és kapott valamit, a meghívottak a kollégium több mint tíz éves időszaki megjelenő értesítőjét, a Kukucskát vihették haza, valamint diákok által készített gyöngyhópelyhet és képeslapot kaptak. A bentlakók pedig gondosan és szeretettel készített, cipősdobozba rejtett, hasznos és finom, szép és érdekes ajándékokkal gazdagodtak.
„Nini, eltalálták a színem” – mutatta egyik bentlakó az ajándékba kapott sálat. „Olyan nagyon finom illata van a tusfürdőnek” – mondta egy másik, két fiú pedig szögletes mozdulatokkal, de szívből nyújtott át egy-egy csokit a magáéból két lánynak, és még sok ehhez hasonlót lehetett látni, hallani a bentlakás szobáiban, folyosóin. Az Észak-Mezőség különböző falvaiból származó, eltérő anyagi és családi háttérrel rendelkező kollégisták együtt örültek az előkarácsonynak, a felszabadult, derűs hangulatú, ünnepi együttlétnek.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Egy hely, ahol teljesítménnyé alakítják a tehetségígéretet
„Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás” – beszélgetés Erdei Ildikóval, a temesvári Bartók Béla-gimnázium igazgatójával.
– A temesvári Bartók-líceum még a magamfajta belső-erdélyinek is sokat mond, de mit jelent önnek, az intézmény igazgatójának?
– Az iskolánk több, mint iskola. Egy közösségépítő, jövőbe mutató hely, ahol mindennap van egy új kihívás, egy-egy új helyzet, gond, ötlet, kudarc és siker. Közel 600 gyerek, fiatal és mintegy 60 pedagógus iskolája.
Egy hely, ahol azon és azért dolgozunk, hogy a diákok szeressenek iskolába járni, találjanak olyan területet, ahol tehetségígéretük teljesítménnyé alakulhat, ahol a tanárok csapatban dolgoznak, és ahol a szülői közösség partnerként van jelen.
Olyan iskola, ahol tudjuk, hogy a tanórák mellett fontos szerepük van a tanórán kívüli tevékenységeknek, hiszünk a diákönkormányzat kezdeményezőerejében, a diákok egyharmada tagja valamelyik hagyományőrző csoportnak, és a Bartók Diákszínpad évente új előadással örvendezteti meg a közönséget.
Egy olyan munkahely, ahol a munkaközösség jelentős hányada minden tanév elején, illetve végén szakmai műhelyen értékeli az iskolai életet, és közösen tervezi a jövőt.
– A Bartók-iskola a szórványmagyarságból fogad diákokat. Milyen vonzáskörzete van az intézménynek?
– Temesváron és a környékbeli falvakon kívül elsősorban Temes megyéből érkeznek diákjaink, ezenkívül néhány Arad megyei településről, Majláthfalváról és Kisiratosról is járnak hozzánk középiskolások. Három irányból érkező három iskolabusz hozza reggel a diákokat, jelenleg mintegy 150-en járnak iskolabusszal: Újszentesről, Újmosnicáról és Győrödről.
Az iskolabuszos diákoknak mintegy egyharmada érkezik a településekről, a többiek a város különböző negyedeiben, főként a hat évvel ezelőtt megszűnt tagozatos iskolák körzetében ülnek fel az iskolabuszokra. A megyéből elsősorban Végvárról érkeznek diákjaink, közülük van, aki a bentlakást választja, és van, aki a napi ingázást. Ezenkívül vannak diákjaink Lugosról, Bodófalváról, Igazfalváról, Ótelekről és Zsombolyáról is.
– Akik pedig nem szeretnének ingázni, azoknak lehetőségük nyílik az iskola kollégiumában lakni.
– Iskolánk kollégiuma 50 férőhelyessé alakítható, jelenleg 40-en laknak benne. Minden évben igyekszünk javítani az életkörülményeket, a bentlakó diákok számára pedig sajátos programokat működtetünk, dolgozunk ki. A diákok 2–4 ágyas szobákban laknak, van saját tanulószobájuk, ebédlőjük, használhatják az intézmény sportpályáit, eszközeit. A bentlakó diákok közösségének saját önkormányzata van, igyekszünk a programok kialakításában odafigyelni a javaslatokra. A Bartók Alapítvány ösztöndíjjal segíti őket, s pályázati támogatásból a belvárosi református egyház együttműködésével melegebéd-program működik számukra.
Évente egy-egy identitáserősítő programot valósítunk meg, melynek fontos eleme mindig az, hogy a diákok „hazavigyenek” szülőfalujukba valamit a megszerzett tudásból. Az idei iskolai évben több tanulástámogató program is működik a PADOC Alapítvány révén: matematikából, magyar nyelv és irodalomból, informatikából és tanulástechnikából. Évek óta jól működik a pszichokör, valamint a kortárstanácsadásra épülő belső hálózat. Az elmúlt tanévtől kezdődően a tizenegyedikes diákok egyéni szakoktatási támogatást igényelhetnek egy-egy szakma elsajátításához. Jelenleg két bentlakó diákunk tanulja ki az iskola mellett a szakács-, illetve a pincérmesterséget. A jövőben gyakorlati készségeket fejlesztő műhelyt szeretnénk kialakítani és működtetni a kollégium keretében.
– Eközben Temesváron is épül szórványoktatási kollégium. Ez bartókos kezdeményezés? Milyen viszonyban van az iskola ezzel a kezdeményezéssel?
– A felső iskolások szórvány-szakkollégiumát ezelőtt 10 évvel tervezte meg a temesvári Szórvány Alapítvány egy olyan munkacsoportja, amelynek magam is tagja voltam. Az akkori tervek szerint mindenképpen olyan szakkollégiumot terveztünk megvalósítani, amely a Bartók-líceumot is erősíti. A jelenlegi elképzelések még alakulóban vannak. Bízom benne, hogy ezt az elvet most is sikerül érvényesíteni.
– Melyek a legfőbb okai annak, hogy a szórványnak számító Temesváron és környékén a magyar gyerekek jelentős része nem anyanyelven folytatja tanulmányait?
– A magyar szülők gyermekeire vonatkozó beiskolázási adatokat összegző statisztikákban Temes megye mindig a sor végén kullog. Általában azt tartják, hogy a gyerekeknek csupán negyede jár magyar iskolába. A mi felméréseink azt mutatják, hogy az iskolába lépő gyerekek nem tudnak már magyarul, és ez az elsődleges oka annak, hogy a magyar iskolaválasztás nem is kerül szóba. Ennek egyik oka a nyelvileg vegyes családok magas, 67 százalékos aránya.
Az elmúlt években növekedett a vegyes házasságokban születő gyermekek magyar iskolaválasztása, jelenleg már külön programokat működtetünk annak érdekében, hogy ezek a gyerekek megfelelően tanulják meg a nyelvet, és sikeresen illeszkedjenek be az iskolába. Ebben a munkában komoly segítséget jelentettek az Integratio Alapítvány kétnyelvűségprogramjai, az igényesen kidolgozott szülői tájékoztatók, a családok, óvodák és iskolák által mára már közkedvelt játékcsomagok. Továbbra is találkozunk olyan magyar családokkal, amelyek román iskolába íratják a gyermekeiket, de ez az arány jóval kisebb.
– Az iskolai gazdag programkínálat fényképei, rövid összegzései a közösségi hálón keresztül jutnak el a külvilághoz. Arra kérem, néhány fontosabbat emeljen ki!
– Egyik ilyen jól működő programunk a havi jelleggel megszervezett átszó- és alkotóház, amely mind a jelenlegi, mind pedig a jövőbeli diákjainknak nyújt tartalmas szabadidőprogramot. Kiemelném továbbá a testvérosztályok programjait, hiszen az elmúlt években kiépítettünk egy térségi iskolahálózatot a város óvodáival és a megye iskoláival. Minden elemi osztályunknak van egy partneróvodája és egy vidéki összevont elemi testvérosztálya. A felső tagozatos osztályaink pedig a vidéki felső tagozatos osztályokkal létesítettek kapcsolatokat.
Évente több közös tevékenységre is sor kerül: egymást meglátogatják az osztályközösségek, ilyenkor közös órákat is tartanak, de közösen mennek kirándulni vagy valamilyen kulturális rendezvényre. Igyekszünk minden olyan lehetőséget megragadni, amelyek az alkalmazható tudás kialakítását, a különböző tehetségterületek fejlesztését vagy a pályaválasztást segítik. A programok megvalósításába bevonjuk volt diákjainkat vagy a szülői közösséget, de sokszor működünk együtt a különböző civil szervezetekkel, intézményekkel.
Ha egy kezdeményezés jól alakul, abból igyekszünk hagyományt teremteni: így szervezzük meg most már évente a Tehetségnapot névadónk, Bartók Béla születésnapján, a Mesterségem címerét, a Tudományos Játszóházat, a Magyarok Európában rendezvényt vagy a Családi Sportnapot. Az idei tanévben sikerült iskolakertet létrehoznunk az iskolában és az óvoda épületében is. Reméljük, ezek a foglalkozások is rendszeressé válnak.
– Iskolai sikertörténetekről gyakran hallani. De mit jelent egy intézmény életében ennek az ellenkezője, amikor valami nem a tervek szerint alakul?
– A kevésbé sikeres történeteknek is fontos szerepük van: ezek jelzik a problémás területeket, a gondokat. Ha egy középiskolás diák abbahagyja az iskolát, azt komoly tünetnek tartom. Az elmúlt időszakban több olyan vidéki diákunk is volt, aki kimaradt. Az iskolatámogató programok egy része ezekből a helyzetekből okulva alakult meg. Ha egy diák nem talál legalább egy olyan szakkört, csoportot, programot, ahová szívesen jár, az szintén jelzés. Éppen a napokban végzünk egy felmérést azzal kapcsolatosan, hogy van-e minden diákunknak legalább egy „fogódzója”, egy közössége, ahová tartozhat, ahová szívesen jár.
– Minden bizonnyal Önnek is van prioritáslistája. Hogyha egy elemet kellene kiemelnie ebből, mi volna az?
– Nagyon fontosnak tartom, hogy az iskolák ügye ténylegesen közügy legyen. Iskolatámogató környezet híján nagyon nehéz intézményt építeni, fejleszteni. Főként egy olyan társadalomban, amely nem tiszteli a pedagógusokat, ahol nem érték az erőfeszítést igénylő munka, a megszerzett tudás. Úgy gondolom, hogy ez közös felelősség.
– Szakmailag és emberileg mit jelent az ön számára, hogy a nemzeti ünnep alkalmából március 11-én Budapesten átvehette a Magyar Arany Érdemkeresztet?
– Mindenekelőtt megerősítést. Kevés olyan pillanat volt eddig az életemben, amikor számba vettem, összegeztem, értékeltem a munkámat, és a kitüntetés átvétele erre kicsit rákényszerített. De úgy érzem, még sok tervem van és sok tennivalóm. Emberileg külön kitüntetést jelentett az a sok kedves visszajelzés, őszinte öröm és gratuláció, amit szűkebb és tágabb környezetemből kaptam. Ezúton is köszönöm.
dr. Erdei Ildikó
1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
dr. Erdei Ildikó 1970-ben született Temesváron. Szülővárosában végzett általános iskolai tanulmányai után a nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban szerez tanítói képesítést. 1997-ben a Temesvári Nyugati Tudományegyetemen, pszichológia szakon diplomázik. 1988-tól a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceumban dolgozik, előbb tanító, majd iskolapszichológus 1991–2001 között, majd 2012-től napjainkig az intézmény igazgatója. 2003-tól külső munkatársa a Temesvári Nyugati Tudományegyetemnek. 2011-ben doktorál a Szegedi Tudományegyetemen. A Magyar Arany Érdemkereszttel tüntetik ki 2016. március 11-én a bánsági szórványmagyarságért végzett szakmai és közösségépítő munkája elismeréséül. 2011-től az MTA külső köztestületi tagja. Hazai és nemzetközi szórványoktatási és tudományos kutatási projektek résztvevője, számos szakpublikációt jegyez.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)

Abszurd történetek lehetőségei
Molnár Vilmos író-költővel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével „állhatott meg egy szóra” a közönség csütörtökön este a kolozsvári Bulgakov kávézóban.
A szerző, akit leginkább prózáiról ismernek az olvasók, a 80-as években írt verseket is – az azokat tartalmazó, Postakocsi című kötet kapcsán indította a beszélgetést László Noémi költő az Álljunk meg egy szóra című sorozat rendezvényén. Többször is felmerült a meghökkentés, az olvasó „holtpontról”, hétköznapokból való kimozdításának eszköze – az abszurd, fanyar helyzetek alkalmazása. Molnár nem helyesli az önmagáért történő poénkodást, erőltetett székelykedést, jóllehet az elsőt maga is kipróbálta.
Az abszurdban rejlő (szintén képtelen) értelmezési lehetőségek illusztrálására néhány történetet osztott meg. Egy író-olvasó találkozón felolvasta egyik írását, a diákok – akiknek a tanár előrebocsátotta, modern abszurd prózával lesz dolguk – nagyon komolyan hallgatták végig, másnap egy humorfesztiválon teremnyi hallgatóság szakadt a nevetéstől ugyanazon szöveget hallván. Egy másik találkozón nem volt szabad megszólalnia egy órán át, amíg a diákok és a tanár elemezték „mit gondolt a szerző” stílusban a munkáit. Molnár jegyzetelt szorgosan, mondván: ki tudja, mi derül ki számára is önmagáról.
A felolvasásokkal tűzdelt beszélgetés során szó esett Molnár gyermekkorának a fikciót is meghatározó voltáról, az olvasás miatt ellógott órákról, és arról is, hogy lehet az istennek – Csík és Gyergyó között, a vonaton – Szőcs Géza-, illetve Bodor Ádám-alakja. 
Dénes Gabriella Krónika (Kolozsvár)

Unitárius hiterősítés Böjte Csabával
A szeret erejéről beszélt Böjte Csaba ferences szerzetes a Kolozs megyei, Aranyos-völgyi szórványban élő keresztényeknek.
Böjte Csaba ferences szerzetessel zárták hiterősítő hetüket a múlt pénteken a Kolozs megyei Bágyon unitáriusai, akik az immár hagyományosnak számító közösségi eseményre minden évben meghívnak más felekezetűeket, hogy az ő életpéldájuk, prédikációjuk által is az Istenhez közelebb kerülhessenek. Az idei év több okból is különlegesnek mondható, hiszen a helyi unitárius lelkész, Fekete Béla már a tavalyi alkalomzáró óta készült meghívni az idei vendéget – azt, akinek szórványban is végzett szociális tevékenysége és Istenre mutató élete a helyi közösség számára is erőadó lehet.
Az alkalomra a környékbeli településekről is sokan – felekezetre való tekintet nélkül – ellátogattak. Az Együtt Isten völgyében elnevezésű programba társult, az Aranyos-völgyben lévő egyházközségek is magukénak érezték ezt a hiterősítő alkalmat, népszerűsítették azt, és szép számban képviseltették is magukat. Böjte Csabát elkísérte Bágyonba egy-egy gyerek- és ifjúcsoport, ahogy a szerzetes mondta: „az előadók szoktak szemléltető ábrákat mutatni, én elhívtam őket, hogy legyünk együtt, lássák őket, mutatkozzanak be ők, s ne én beszéljek róluk”. A szerzetes ugyanakkor elmondta, mindig szívesen tesz eleget azon kéréseknek, amelyek őt a magyar szórványba hívják. Mint kiemelte: itt, a Földön kell megtanulnunk együtt élni különbözőségeink és vallási nézeteink eltérésein túllépve.
Böjte Csaba beszédének kiindulópontjául a Szent Pál-i szeretethimnuszt választotta, illetve azt a parancsot: az Úr napját szenteld meg! Ennek kapcsán kihangsúlyozta: szereti a ma embere, a ma hívő embere is letudni az Úr napjának megszentelését annyival, hogy vasárnap elmegy a templomba, és kész. Pedig az Úr napja minden nap – s a megszentelés nemcsak a templomba járással lehetséges, sőt a szeretet, amely a tetteinket, az egymáshoz való viszonyulásunkat irányítja, és a hit a tulajdonképpeni megszentelés. Ferences egyszerűséggel szőtte beszédét nagyszerűre – a szeretet erejére első példaként előhozta a kóbor kutyákhoz való viszonyulásunkat. Ha feléjük rúgunk, valószínűbb, hogy a bokánk felé kapnak, ha pedig étellel, esetleg simogatással próbálkozunk, valószínűbb, hogy farkcsóválás, barátságos nézés lesz a „jutalmunk”. Nincs ez tulajdonképpen másként az emberekkel sem. A hozzá kerülő gyermekekből és ifjakból is a sok fájdalmat, amit addigi rövidke életük alatt megtapasztaltak, s ami haraggá, dühhé keményedett az évek folyamán, csak így lehet eltávolítani: kiszeretgetéssel. A bántás, a hirtelen mozdulat nem gyógyszere annak.
Ezen kívül a magyar történelemből, lévén 2017 Szent Lászlónak szentelt év, a lovagkirály cselekedeteiből vett példákat a ferences, illetve további, a saját, illetve a Szent Ferenc Alapítvány életéből való történeteket is említett arra szánt „szemléltetőül”, hogy a szeretet cselekedetei miként képesek helyreállítani a rendet. Szent László kapcsán kiemelte, ő a hódítás, az országvédelem mellett az építkezésre, a vallásosságra, a templomok emelésére, vagyis a lelki-hitbéli életre is külön gondot fordított.
Dénes Gabriella
Krónika (Kolozsvár)