Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
Demián József
3 tétel
1994. december 30.
Bodor Pál emlékezett a 25 éves fennállását ünneplő Kriterionra és a tévé magyar adására. A hetvenes években a magyar adásban például Páskándi Géza, Sütő András, Méhes György, Deák Tamás, Molter Károly, Tomcsa Sándor, Nagy István, Kocsis István, Kincses Elemér, Huszár Sándor, Bálint Tibor műveiből készítettek filmeket, továbbá a román és a világirodalomból. A rendezők között volt Harag György, Taub János, Bokor Péter, Cselényi László, Demián József, Fischer István, Tömöry Péter. A tévében Kányádi Sándor Halottak napja Bécsben című verse a cenzúrázott sorokkal együtt hangzott el. Bodor Pál még sok emléket felsorol, sok emlékezetes tévéműsort. /Respublika, 1994. dec. 30./
2014. november 17.
Könyvbe mentett emlékek
Az a régi magyar adás
Az emlékezés kedves ünnepévé vált a november 15-i szombat délelőtt. A Kultúrpalota Tükörtermének varázslatos díszletei között vidámnak indult, majd szomorkásan ért véget az idei könyvvásár érdekes és megható könyvbemutatója. A színes ólomüvegekbe zárt balladák előtt a Román Televízió 1969-től 1985-ig sugárzott régi magyar adásának szereplői ültek és vallottak arról, hogy kisebbségi életünk "rázós hullámvasútján" milyen volt az enyhülés, majd a szigorodás éveiben "a hetedik erdélyi magyar hetilap, a hetedik erdélyi magyar színház", "az erdélyi magyar koncertiroda", "a romániai magyar panasziroda" munkatársának lenni. A nézőközönségben és a szerkesztőkben is mély nyomot hagyott 15 évet örökíti meg az a könyv, amelyben három szerző, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária írta meg a saját és gyűjtötte össze 24 vallomástevő munkatársuk emlékeit A mi magyar adásunk 1985–1969 címmel. A Kriterion kiadónál megjelent vaskos kötetet H. Szabó Gyula szerkesztette, a címlapot Demian József tervezte.
A szerzőket a könyv szerkesztője bírta szóra. Először az ötletgazda, az Ausztráliából érkezett Józsa Erika vallott arról, hogy a csíkszeredai évfordulós ünnepségre utazva, sok ezer kilométer megtétele után egy vonatfülkében döbbent rá, hogy a nézőkben 25 év elmúltával is megmaradt az emlékük. Majd szerzőtársaival közösen gondolkoztak el azon, hogy annyira kevés tárgyi bizonyítéka maradt munkásságuknak, hogy az utókornak nem lesz amiből megírnia, hogy mi volt a magyar adás különleges hatásának a titka. Ezért döntöttek úgy, hogy szóra bírják mindazokat, akik még emlékezni tudnak, s a mozaikkockákból összerakják a történetet. Bár Bodor Pál, az egykori főszerkesztő kellett volna a fő szerző legyen, visszaemlékezéseivel hozzájárult a múltidézéshez, és a szerzők neki ajánlották a könyvet.
Öt éve íródik a kötet, s hogy elkészüljön, a régi "harcostársakat" kérték meg, hogy segítsenek emléket idézni – vette át a szót Simonffy Katalin. Az események kibontásában, amelyekre már rárakódtak az 1990-ben újraindult magyar adásnál töltött évek is, a jelenlegi kollégák az adástükrökkel segítettek. Az újrainduláskor úgy tűnt, hogy nincs folytatás, hisz 1985-ben a vágókra, akik maradtak, kegyetlen feladatot bíztak, ki kellett választaniuk, hogy mi megy az égetőbe, a többi pedig a Jilaván őrzött archívumba került.
Csoda, hogy ez a könyv megszületett – jelentette ki Tomcsányi Jakab Mária. Már csak azért is meg kellett írni, hogy hírt adjon arról a korról is, amelyben a magyar adás létrejött. Kik és hogyan harcolták ki, milyen fondorlatokkal, s Bodor Pál főszerkesztő a lehetőséget hogyan alakította egy olyan fórummá, ami már-már vállalhatatlan volt. Kulturális értékeinken, hagyományainkon túl a magyar adás megmutatta egymásnak a különböző tájegységekben élő magyar embereket, s ezenkívül a nem létező nemzetiségi intézmények feladatát is ellátta.
A lapok alján történelmi emlékeztető olvasható (párthatározatok, korabeli események stb.) Vincze Gábornak a Romániai magyarság kronológiájából, hogy az elejtett célzásokat legyen mihez kötni – egészítette ki a bemutatást H. Szabó Gyula.
Gálfalvi Zsolt, akit később, 1998-ban neveztek ki a Román Televízió megbízott elnök vezérigazgatójává, az előzményekről számolt be, az 1968-as enyhülésről, amikor lehetőség nyílt arra, hogy 1969 nyarán az ország belső helyzete és a külső körülmények (csehszlovákiai események) hatására egy bukaresti találkozón romániai magyar értelmiségiek, művészek, lapszerkesztők nagyobb nyomatékkal mondják el a véleményüket. Bár választ a párt jelen levő főtitkárától nem kaptak, de utólag az intézkedési tervben már szerepelt a magyar és a német adás létrehozása. A szervezés nagyon nehéz munkájában Bodor Pál leleménye, fantáziája, a valóságtól való elrugaszkodásra való hajlama, de hozzáértése, tapasztalata, lelkesedése, makacssága, konoksága is hozzájárult, hogy a megszülető televíziós adásnak visszhangja támadt. Az adásnál és a szövegnél többet jelentett, hogy egy modern kommunikációs eszközben megszólaltunk magyarul, s az ország legkülönbözőbb magyar vidékein hallgathatták azt. Az emberek között létrehozott kapcsolati lehetőségért volt rendkívül fontos a magyar adás. Gálfalvi Zsolt mellett a szerencsés kultúrpolitikai helyzetet jól kihasználó magyar értelmiségiek, Domokos Géza, Huszár Sándor szerepét hangsúlyozta később Galbács Pál is, értékelve a szerzőhármas "irdatlan" munkáját.
45 évvel ezelőtt, a kezdődő és egyre inkább elhatalmasodó diktatúrában lehetett egy vállalható, nézhető, az erdélyi magyarságot szolgáló médiát teremteni – vette át a szót Csáky Zoltán, aki a már említett feltételeken kívül azoknak a román kollégáknak (Victor Tiberiu, Eugen Lungu, Adelman Alfred) a nevét is említette, akiktől a filmezést, vágást tanulta a rádiósokból, újságírókból álló kezdő csapat. Majd arra a sportriportjára emlékezett, amikor az ASA megnyerte a román kupát, s tízezer torokból zúgott, hogy hajrá, fiúk, hajrá, magyarok! Beszélt azokról a sportolókról, akikről a magyar adás révén derült ki, hogy valóban magyarok, s emlékezetes történetekben idézte fel riporteri munkájának eseményeit.
Kezdetben Tomcsányi Tibor és Birta József mellett vendégbemondókat is meghívtak a marosvásárhelyi színháztól, köztük Farkas Ibolya színművészt, aki H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva megtisztelőnek nevezte a felkérést.
A vallomástevők sorában Boros Zoltán (az ő vezetésével indult újra az 1989-es fordulat után a magyar adás) utalt arra, hogy a könyv akkor teljes, ha társul hozzá a képernyő is. Ezért kíváncsi arra, hogy egy fiatal olvasó, aki nem élt a rendszerben (amikor üresek voltak az üzletek, fel kellett vonulni augusztus 23-án, és nem hallotta, hogy mit sugárzott az esti híradó stb.), felismeri-e annak jelentőségét, hogy mit jelentett egy civilizált, kulturált magyar hang a televízióban. Hang, amelyet megértettek az emberek, holott a televíziós változata volt annak, ahogy Sütő András a sorok között, Harag György és Szabó József pedig a színpadon mondta el az akkori valóságról szóló gondolatait. Ez a televíziózás 1985-ben véget ért, és jó lenne, ha Józsa Erikához hasonlóan támadna egy új kapitány, aki megírná az 1990-es indulás történetét a forradalom, a bányászlázadások, az Egyetem téri tüntetések közepette, miután már közvetlenül lehetett szólni a romániai magyarságról, a romániai helyzetről, a bukaresti történésekről.
A képernyőről hiányzó gyermekműsorok készítésével járult hozzá az adás sikeréhez a megszólaló Huszár Irma, aki a későbbiekben az erdélyi magyar képzőművészekről készített portréfilmeket, amelyeket a román televízió alkotásaként adtak el külföldre is.
Máthé Éva számára keserédes volt az a kilenc év, amelyet a televíziónál töltött, ahol "lenyelni való" híradókat kellett készíteni, szerencsére név nélkül. Mégis lélekölő dolog volt, de e nyomás alatt kikristályosodtunk, barátok lettünk – tette hozzá. A nehéz adástitkári teendők mellett voltak sikeres riportjai, ankétjai is e nagyon keserves, de nagyon szép évek során.
H. Szabó Gyula a következőkben azt a társszerzőt, a szerkesztőség szerény, megbízható tagját köszöntötte fel Ulieriu Rostás Emília vágó személyében, akinek oly sokat köszönhet nemcsak a könyv, a régi és újabb magyar adás szerkesztősége is, s aki 40 évet töltött a 9. emeleten, s nyugdíjasként sem vált meg a vágóasztaltól, kitartással mentve a régi magyar adás értékeit is.
Rostás Zoltán, aki egyetemet végzett fiatalemberként a legkorábban került a szerkesztőséghez, elmondta, hogy a három év, amit a magyar adásnál töltött, egy játékos kísérletként maradt meg emlékeiben. Bodor Pál diplomatai képességei mellett homo ludens (játékos ember) volt. "Senki nem értett hozzá, de vidámsággal, vagánysággal, lezserséggel eljátszottuk, hogy televíziózunk, s időnként az improvizációkból érdekes dolgok születtek. Később a dolgok szigorodtak, de kezdetben még a híradó is játék volt" – utalt Máthé Éva szavaira a felszólaló.
A könyv legérdekesebb része az az összeállítás, amelyet Rostás Zoltán Sugár Teodorral készített a tízéves évfordulóra. A jelen időben megfogalmazott vallomások képezik a kötet gerincét – mondta Szabó Gyula.
Sokan figyelmeztették, hogy az évszámok tévesen kerültek a borítóra, de megmagyarázta, hogy szándékos volt a megfordítás, hiszen egy időbeli visszaútra vállalkoztak a könyv megírásával, s erre akarják felhívni az olvasó figyelmét is – tette hozzá.
Mivel az emlékezés értelmét a mai szerkesztőség léte adja meg, Mosoni Emőke főszerkesztő kapott szót, aki elmondta, hogy a 45. évfordulóra egy DVD-lemezt készítettek a régi és az új magyar adás anyagaiból válogatva, majd minden érdekeltet meghívott a november 23-i sepsiszentgyörgyi évfordulós záróünnepségre.
A bemutató végén még egy utolsó kérdésre válaszoltak a vallomástevők, akik közül néhányan, ha ritkábban is, de még mindig készítenek filmet, mások tanítják a szakmát, és vannak, akik aktívan vagy nyugalmasabban élik nyugdíjas éveiket. Huszár Irma vallomásában elhangzott, hogy szeretné megjelentetni férje, Huszár Sándor naplóját, aki nyolc kötetben vetette papírra az 1950 utáni eseményeket.
A kötet szerzőinek Bodor Pál nevében lánya, Bodor Johanna mondott a sírással küszködve köszönetet, s tette hozzá, hogy nagyon büszke édesapjára. Majd Grosu Magdolna köszöntötte a könyv szerzőit, akik előtt hosszú sor várakozott, hogy dedikálják a kötetet, amely sok érdekes, tanulságos adatot árul el a szerkesztőségi munkáról, a megszólalók magánéletéről, a hetvenes, nyolcvanas évek Bukarestjéről.
Élményt jelentett végigkövetni ezt a rendkívüli magyar adást, ami ünnep volt, akárcsak azok a régi hétfő délutánok (1969. november 23-tól kezdődően), amikor összegyűlt a nagy család, s a magyar adás a romániai magyar élet és művelődés vérkeringésébe kapcsolt be az egyetlen televízióként, amelynek szavai és képei otthonra találtak minden lakásban. Ha a mai reánk omló műsordömpingre gondolunk, amelyben jelentőségüket vesztik a helyi események, megnyugtató, biztos pont volt az életünkben, amely megtanított összekacsintani a szerkesztővel, a sorok s képek mögött olvasni. Ha 1969-ben középiskolás lányként valaki azt mondta volna nekem, hogy az akkoriban szinte bálványozott szerkesztők mint barátjuknak, kollégájuknak dedikálják ma ezt a vallomásgyűjteményt, lehetetlennek tartottam volna. Gratulálok a szerzőknek és a vallomástevőknek ezért a vaskos makro- és mikrotörténelmi kötetért és az emlékekért, amelyeket bennünk, nézőkben felidéznek.
S mivel nem fért bele minden az egyórás könyvbemutatóba, vasárnap délután a Jazz&Blues Clubban lehetett nosztalgiázni a dalszerző és zenész Józsa Erika és a 70-es évek legnépszerűbb együttese, a Metropol zenekar játékát hallgatva.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
Az a régi magyar adás
Az emlékezés kedves ünnepévé vált a november 15-i szombat délelőtt. A Kultúrpalota Tükörtermének varázslatos díszletei között vidámnak indult, majd szomorkásan ért véget az idei könyvvásár érdekes és megható könyvbemutatója. A színes ólomüvegekbe zárt balladák előtt a Román Televízió 1969-től 1985-ig sugárzott régi magyar adásának szereplői ültek és vallottak arról, hogy kisebbségi életünk "rázós hullámvasútján" milyen volt az enyhülés, majd a szigorodás éveiben "a hetedik erdélyi magyar hetilap, a hetedik erdélyi magyar színház", "az erdélyi magyar koncertiroda", "a romániai magyar panasziroda" munkatársának lenni. A nézőközönségben és a szerkesztőkben is mély nyomot hagyott 15 évet örökíti meg az a könyv, amelyben három szerző, Józsa Erika, Simonffy Katalin és Tomcsányi Mária írta meg a saját és gyűjtötte össze 24 vallomástevő munkatársuk emlékeit A mi magyar adásunk 1985–1969 címmel. A Kriterion kiadónál megjelent vaskos kötetet H. Szabó Gyula szerkesztette, a címlapot Demian József tervezte.
A szerzőket a könyv szerkesztője bírta szóra. Először az ötletgazda, az Ausztráliából érkezett Józsa Erika vallott arról, hogy a csíkszeredai évfordulós ünnepségre utazva, sok ezer kilométer megtétele után egy vonatfülkében döbbent rá, hogy a nézőkben 25 év elmúltával is megmaradt az emlékük. Majd szerzőtársaival közösen gondolkoztak el azon, hogy annyira kevés tárgyi bizonyítéka maradt munkásságuknak, hogy az utókornak nem lesz amiből megírnia, hogy mi volt a magyar adás különleges hatásának a titka. Ezért döntöttek úgy, hogy szóra bírják mindazokat, akik még emlékezni tudnak, s a mozaikkockákból összerakják a történetet. Bár Bodor Pál, az egykori főszerkesztő kellett volna a fő szerző legyen, visszaemlékezéseivel hozzájárult a múltidézéshez, és a szerzők neki ajánlották a könyvet.
Öt éve íródik a kötet, s hogy elkészüljön, a régi "harcostársakat" kérték meg, hogy segítsenek emléket idézni – vette át a szót Simonffy Katalin. Az események kibontásában, amelyekre már rárakódtak az 1990-ben újraindult magyar adásnál töltött évek is, a jelenlegi kollégák az adástükrökkel segítettek. Az újrainduláskor úgy tűnt, hogy nincs folytatás, hisz 1985-ben a vágókra, akik maradtak, kegyetlen feladatot bíztak, ki kellett választaniuk, hogy mi megy az égetőbe, a többi pedig a Jilaván őrzött archívumba került.
Csoda, hogy ez a könyv megszületett – jelentette ki Tomcsányi Jakab Mária. Már csak azért is meg kellett írni, hogy hírt adjon arról a korról is, amelyben a magyar adás létrejött. Kik és hogyan harcolták ki, milyen fondorlatokkal, s Bodor Pál főszerkesztő a lehetőséget hogyan alakította egy olyan fórummá, ami már-már vállalhatatlan volt. Kulturális értékeinken, hagyományainkon túl a magyar adás megmutatta egymásnak a különböző tájegységekben élő magyar embereket, s ezenkívül a nem létező nemzetiségi intézmények feladatát is ellátta.
A lapok alján történelmi emlékeztető olvasható (párthatározatok, korabeli események stb.) Vincze Gábornak a Romániai magyarság kronológiájából, hogy az elejtett célzásokat legyen mihez kötni – egészítette ki a bemutatást H. Szabó Gyula.
Gálfalvi Zsolt, akit később, 1998-ban neveztek ki a Román Televízió megbízott elnök vezérigazgatójává, az előzményekről számolt be, az 1968-as enyhülésről, amikor lehetőség nyílt arra, hogy 1969 nyarán az ország belső helyzete és a külső körülmények (csehszlovákiai események) hatására egy bukaresti találkozón romániai magyar értelmiségiek, művészek, lapszerkesztők nagyobb nyomatékkal mondják el a véleményüket. Bár választ a párt jelen levő főtitkárától nem kaptak, de utólag az intézkedési tervben már szerepelt a magyar és a német adás létrehozása. A szervezés nagyon nehéz munkájában Bodor Pál leleménye, fantáziája, a valóságtól való elrugaszkodásra való hajlama, de hozzáértése, tapasztalata, lelkesedése, makacssága, konoksága is hozzájárult, hogy a megszülető televíziós adásnak visszhangja támadt. Az adásnál és a szövegnél többet jelentett, hogy egy modern kommunikációs eszközben megszólaltunk magyarul, s az ország legkülönbözőbb magyar vidékein hallgathatták azt. Az emberek között létrehozott kapcsolati lehetőségért volt rendkívül fontos a magyar adás. Gálfalvi Zsolt mellett a szerencsés kultúrpolitikai helyzetet jól kihasználó magyar értelmiségiek, Domokos Géza, Huszár Sándor szerepét hangsúlyozta később Galbács Pál is, értékelve a szerzőhármas "irdatlan" munkáját.
45 évvel ezelőtt, a kezdődő és egyre inkább elhatalmasodó diktatúrában lehetett egy vállalható, nézhető, az erdélyi magyarságot szolgáló médiát teremteni – vette át a szót Csáky Zoltán, aki a már említett feltételeken kívül azoknak a román kollégáknak (Victor Tiberiu, Eugen Lungu, Adelman Alfred) a nevét is említette, akiktől a filmezést, vágást tanulta a rádiósokból, újságírókból álló kezdő csapat. Majd arra a sportriportjára emlékezett, amikor az ASA megnyerte a román kupát, s tízezer torokból zúgott, hogy hajrá, fiúk, hajrá, magyarok! Beszélt azokról a sportolókról, akikről a magyar adás révén derült ki, hogy valóban magyarok, s emlékezetes történetekben idézte fel riporteri munkájának eseményeit.
Kezdetben Tomcsányi Tibor és Birta József mellett vendégbemondókat is meghívtak a marosvásárhelyi színháztól, köztük Farkas Ibolya színművészt, aki H. Szabó Gyula kérdésére válaszolva megtisztelőnek nevezte a felkérést.
A vallomástevők sorában Boros Zoltán (az ő vezetésével indult újra az 1989-es fordulat után a magyar adás) utalt arra, hogy a könyv akkor teljes, ha társul hozzá a képernyő is. Ezért kíváncsi arra, hogy egy fiatal olvasó, aki nem élt a rendszerben (amikor üresek voltak az üzletek, fel kellett vonulni augusztus 23-án, és nem hallotta, hogy mit sugárzott az esti híradó stb.), felismeri-e annak jelentőségét, hogy mit jelentett egy civilizált, kulturált magyar hang a televízióban. Hang, amelyet megértettek az emberek, holott a televíziós változata volt annak, ahogy Sütő András a sorok között, Harag György és Szabó József pedig a színpadon mondta el az akkori valóságról szóló gondolatait. Ez a televíziózás 1985-ben véget ért, és jó lenne, ha Józsa Erikához hasonlóan támadna egy új kapitány, aki megírná az 1990-es indulás történetét a forradalom, a bányászlázadások, az Egyetem téri tüntetések közepette, miután már közvetlenül lehetett szólni a romániai magyarságról, a romániai helyzetről, a bukaresti történésekről.
A képernyőről hiányzó gyermekműsorok készítésével járult hozzá az adás sikeréhez a megszólaló Huszár Irma, aki a későbbiekben az erdélyi magyar képzőművészekről készített portréfilmeket, amelyeket a román televízió alkotásaként adtak el külföldre is.
Máthé Éva számára keserédes volt az a kilenc év, amelyet a televíziónál töltött, ahol "lenyelni való" híradókat kellett készíteni, szerencsére név nélkül. Mégis lélekölő dolog volt, de e nyomás alatt kikristályosodtunk, barátok lettünk – tette hozzá. A nehéz adástitkári teendők mellett voltak sikeres riportjai, ankétjai is e nagyon keserves, de nagyon szép évek során.
H. Szabó Gyula a következőkben azt a társszerzőt, a szerkesztőség szerény, megbízható tagját köszöntötte fel Ulieriu Rostás Emília vágó személyében, akinek oly sokat köszönhet nemcsak a könyv, a régi és újabb magyar adás szerkesztősége is, s aki 40 évet töltött a 9. emeleten, s nyugdíjasként sem vált meg a vágóasztaltól, kitartással mentve a régi magyar adás értékeit is.
Rostás Zoltán, aki egyetemet végzett fiatalemberként a legkorábban került a szerkesztőséghez, elmondta, hogy a három év, amit a magyar adásnál töltött, egy játékos kísérletként maradt meg emlékeiben. Bodor Pál diplomatai képességei mellett homo ludens (játékos ember) volt. "Senki nem értett hozzá, de vidámsággal, vagánysággal, lezserséggel eljátszottuk, hogy televíziózunk, s időnként az improvizációkból érdekes dolgok születtek. Később a dolgok szigorodtak, de kezdetben még a híradó is játék volt" – utalt Máthé Éva szavaira a felszólaló.
A könyv legérdekesebb része az az összeállítás, amelyet Rostás Zoltán Sugár Teodorral készített a tízéves évfordulóra. A jelen időben megfogalmazott vallomások képezik a kötet gerincét – mondta Szabó Gyula.
Sokan figyelmeztették, hogy az évszámok tévesen kerültek a borítóra, de megmagyarázta, hogy szándékos volt a megfordítás, hiszen egy időbeli visszaútra vállalkoztak a könyv megírásával, s erre akarják felhívni az olvasó figyelmét is – tette hozzá.
Mivel az emlékezés értelmét a mai szerkesztőség léte adja meg, Mosoni Emőke főszerkesztő kapott szót, aki elmondta, hogy a 45. évfordulóra egy DVD-lemezt készítettek a régi és az új magyar adás anyagaiból válogatva, majd minden érdekeltet meghívott a november 23-i sepsiszentgyörgyi évfordulós záróünnepségre.
A bemutató végén még egy utolsó kérdésre válaszoltak a vallomástevők, akik közül néhányan, ha ritkábban is, de még mindig készítenek filmet, mások tanítják a szakmát, és vannak, akik aktívan vagy nyugalmasabban élik nyugdíjas éveiket. Huszár Irma vallomásában elhangzott, hogy szeretné megjelentetni férje, Huszár Sándor naplóját, aki nyolc kötetben vetette papírra az 1950 utáni eseményeket.
A kötet szerzőinek Bodor Pál nevében lánya, Bodor Johanna mondott a sírással küszködve köszönetet, s tette hozzá, hogy nagyon büszke édesapjára. Majd Grosu Magdolna köszöntötte a könyv szerzőit, akik előtt hosszú sor várakozott, hogy dedikálják a kötetet, amely sok érdekes, tanulságos adatot árul el a szerkesztőségi munkáról, a megszólalók magánéletéről, a hetvenes, nyolcvanas évek Bukarestjéről.
Élményt jelentett végigkövetni ezt a rendkívüli magyar adást, ami ünnep volt, akárcsak azok a régi hétfő délutánok (1969. november 23-tól kezdődően), amikor összegyűlt a nagy család, s a magyar adás a romániai magyar élet és művelődés vérkeringésébe kapcsolt be az egyetlen televízióként, amelynek szavai és képei otthonra találtak minden lakásban. Ha a mai reánk omló műsordömpingre gondolunk, amelyben jelentőségüket vesztik a helyi események, megnyugtató, biztos pont volt az életünkben, amely megtanított összekacsintani a szerkesztővel, a sorok s képek mögött olvasni. Ha 1969-ben középiskolás lányként valaki azt mondta volna nekem, hogy az akkoriban szinte bálványozott szerkesztők mint barátjuknak, kollégájuknak dedikálják ma ezt a vallomásgyűjteményt, lehetetlennek tartottam volna. Gratulálok a szerzőknek és a vallomástevőknek ezért a vaskos makro- és mikrotörténelmi kötetért és az emlékekért, amelyeket bennünk, nézőkben felidéznek.
S mivel nem fért bele minden az egyórás könyvbemutatóba, vasárnap délután a Jazz&Blues Clubban lehetett nosztalgiázni a dalszerző és zenész Józsa Erika és a 70-es évek legnépszerűbb együttese, a Metropol zenekar játékát hallgatva.
Bodolai Gyöngyi
Népújság (Marosvásárhely)
2017. október 12.
Létezésünk a dokumentumfilmek tükrében – Interjú Kató Csillával az Astra filmfesztivál idei kiadásáról
Hét napon keresztül összesen 100 alkotást, a leginnovatívabb techikákkal készült dokumentumfilmeket, a világ 30 országából érkezett produkciókat tekinthet meg a közönség az október 16. és 22. között tartandó nagyszebeni Astra filmfesztiválon. A szemléről Kató Csilla művészeti igazgató beszélt a Krónikának.
– Huszonnegyedik kiadásához érkezett az elsősorban dokumentumfilmeket felsorakoztató nagyszebeni Astra fesztivál, amelynek idei kiadása október 16. és 22. között várja a nézőket. Hogyan összegezné a tiszteletre méltó kort megért rendezvény majdnem negyed évszázadát? – A fesztivál immár 24 éve nyújt kiváló alkalmat arra, hogy a világgal folytatott párbeszédünket finomítsuk, élesítsük, reflektáljunk mindarra, ami körülvesz bennünket.
Segít megérteni, mit jelent számunkra – az egyén, közösség számára az emberi egzisztencia itt és most. A vetítendő filmek, amelyeknek a szerzői többéves munkával ásnak le egy bennünket is érintő téma mélyére, valamiképpen a létezésünk kérdéseire világítanak rá. Ha arra gondolunk, hogy a fesztivál hét napján száz filmet láthatnak a nézők, akik a vetítések után párbeszédet folytathatnak a filmek alkotóival, a rendezvény rendkívül intenzív élményt nyújt.
A következő tematikus blokkokba csoportosítottuk a vetítésre kerülő produkciókat: Nyomás alatt/Under Pressure, A széllel szemben/Against the Odds, Családi variánsok/Familyscapes, Felnőni/Growing Up, A jövő most van/Future is Now, A dokumentumfilm nagyjai/Voices of Documentary, Elveszett illúziók/The Look of Delusion, Felélesztett rítusok/Rites Revisited, Mások országában/In Someone Else’s Country, Az igazság utáni korszak /Post-Truth, Identitáskérdések/The Question of Identity. – Az Astra idei mottója a valóság és virtuális valóság közti összetett kapcsolatra utal. Miként mutatkozik meg a téma a programban, illetve mire szeretné felhívni ezáltal a figyelmet a rendezvény? – Két dologra hívja fel a figyelmet a mottó. Egyrészt arra, hogy amiként a játékfilm, úgy a dokumentumfilm sem képezi le a valóságot. Bár a dokumentumfilm esetében leginkább a valós életről, valós személyekről készített felvételekkel van dolgunk, mégiscsak a vágószobában megkonstruált termékről van szó, így a nézőnek rendkívül résen kell lennie, amikor filmet néz, hogy mit fogad el igaznak, valóságalapúnak, és mit nem. Amint azt például a Letartóztatott független mokumentumfilm/Mockumentary Under Arrest című, a belga független filmes, Ruben Vermeesch október 21-i előadásából megtudhatjuk, igencsak népszerű a hamis dokumentumfilmek készítése is manapság.
Másrészt a mottó arra hívja a figyelmet, hogy Romániában az Astra az a szemle, ahol a leghaladóbb technológiákkal készített dokumentumfilm-felhozatallal találkozhatnak a nézők. Ezek az alkotások, amelyeket a Jövő most van elnevezésű szekcióban láthat a közönség, virtuális valóság (VR)-technikával készültek, 360 fokos kamerákkal vették fel őket, full dome formátumúak.
– Mit emelne ki a fesztivál gazdag, hazai és külföldi filmújdonságokat, koncerteket, járulékos fesztiválprogramokat kínáló idei felhozatalából?
– Az egyik meglepetés egy rendhagyó filmpremier lesz október 20-án este. Egy 35 évvel ezelőtt készült, a cenzúra által betiltott, csodával határos módon megmenekült filmkópián megmaradt, kiváló román fikciós film, a Szivárványléggömbök hivatalos bemutatójára kerül sor a szerzők jelenlétében. A film szereplőinek nagy része amatőr színész, a dokumentarista megközelítés sok más eszközét is felhasználó alkotás mára kordokumentum is. A film rendezője az Ausztráliában élő Demián József, aki a Román Televízió magyar adásának egykori szerkesztőjeként-bemondójaként ismert Józsa Erika férje.
– Hány alkotást neveztek be a fesztiválra, és milyen szempontok szerint válogatták ki a dokumentumfilmeket, amiket levetítenek a közönségnek? A korábbi tapasztalatok szerint mennyire növekszik vagy stagnál az érdeklődés a műfaj iránt?
– 2000 beküldött filmből 100 került be a végső válogatásba. Az összesen harminc országból érkezett produkciók 50 ország valóságát tárják fel. A kiválogatott filmek fele 5 versenyprogramban 20000 eurós értékű díjakért versenyez. A dokumentumfilm – itt természetesen nem arra a televíziós műfajra gondolok, amit a kereskedelmi adókon láthatunk (Discovery, National Geographic), hanem a szerzői, egész estés dokumentumfilmre, ami a fesztiválunk programjának alapját képezi – egyre nagyobb közönségsikernek örvend. Nemcsak a mi szemlénken, de világszerte is.
– Az Astra a fiatal nézőkre is összpontosít, diákoknak szóló filmek, rendezvények is szerepelnek a programban. Milyenek a korábbi tapasztalatok, mennyire sikerül az ifjúságot bevonni a filmművészet vonzáskörébe ezekkel a programokkal?
– Itt két dologról beszélnék. Egyrészt létezik a diákoknak szóló fesztivál a fesztiválban: 9 éves immár az Astra Film Junior, ami rendkívül népszerű (a tavaly 15000 iskolás vett részt a vetítéseken). Három korkategóriában vetítünk filmeket, a főtéren felállított igluban is lesznek kifezetten a diákközönségnek válogatott, úgynevezett fulldome, azaz „kupolafilmek”.
Másrészt a fesztivál évek óta a világ különböző részein dokumentumfilm-készítést tanuló diákok találkozóhelye. A versenyen kívül az idén három egyetem is bemutatja képzési stratégiáját: a genfi, müncheni és a lengyelországi Lodz egyeteme.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)
Hét napon keresztül összesen 100 alkotást, a leginnovatívabb techikákkal készült dokumentumfilmeket, a világ 30 országából érkezett produkciókat tekinthet meg a közönség az október 16. és 22. között tartandó nagyszebeni Astra filmfesztiválon. A szemléről Kató Csilla művészeti igazgató beszélt a Krónikának.
– Huszonnegyedik kiadásához érkezett az elsősorban dokumentumfilmeket felsorakoztató nagyszebeni Astra fesztivál, amelynek idei kiadása október 16. és 22. között várja a nézőket. Hogyan összegezné a tiszteletre méltó kort megért rendezvény majdnem negyed évszázadát? – A fesztivál immár 24 éve nyújt kiváló alkalmat arra, hogy a világgal folytatott párbeszédünket finomítsuk, élesítsük, reflektáljunk mindarra, ami körülvesz bennünket.
Segít megérteni, mit jelent számunkra – az egyén, közösség számára az emberi egzisztencia itt és most. A vetítendő filmek, amelyeknek a szerzői többéves munkával ásnak le egy bennünket is érintő téma mélyére, valamiképpen a létezésünk kérdéseire világítanak rá. Ha arra gondolunk, hogy a fesztivál hét napján száz filmet láthatnak a nézők, akik a vetítések után párbeszédet folytathatnak a filmek alkotóival, a rendezvény rendkívül intenzív élményt nyújt.
A következő tematikus blokkokba csoportosítottuk a vetítésre kerülő produkciókat: Nyomás alatt/Under Pressure, A széllel szemben/Against the Odds, Családi variánsok/Familyscapes, Felnőni/Growing Up, A jövő most van/Future is Now, A dokumentumfilm nagyjai/Voices of Documentary, Elveszett illúziók/The Look of Delusion, Felélesztett rítusok/Rites Revisited, Mások országában/In Someone Else’s Country, Az igazság utáni korszak /Post-Truth, Identitáskérdések/The Question of Identity. – Az Astra idei mottója a valóság és virtuális valóság közti összetett kapcsolatra utal. Miként mutatkozik meg a téma a programban, illetve mire szeretné felhívni ezáltal a figyelmet a rendezvény? – Két dologra hívja fel a figyelmet a mottó. Egyrészt arra, hogy amiként a játékfilm, úgy a dokumentumfilm sem képezi le a valóságot. Bár a dokumentumfilm esetében leginkább a valós életről, valós személyekről készített felvételekkel van dolgunk, mégiscsak a vágószobában megkonstruált termékről van szó, így a nézőnek rendkívül résen kell lennie, amikor filmet néz, hogy mit fogad el igaznak, valóságalapúnak, és mit nem. Amint azt például a Letartóztatott független mokumentumfilm/Mockumentary Under Arrest című, a belga független filmes, Ruben Vermeesch október 21-i előadásából megtudhatjuk, igencsak népszerű a hamis dokumentumfilmek készítése is manapság.
Másrészt a mottó arra hívja a figyelmet, hogy Romániában az Astra az a szemle, ahol a leghaladóbb technológiákkal készített dokumentumfilm-felhozatallal találkozhatnak a nézők. Ezek az alkotások, amelyeket a Jövő most van elnevezésű szekcióban láthat a közönség, virtuális valóság (VR)-technikával készültek, 360 fokos kamerákkal vették fel őket, full dome formátumúak.
– Mit emelne ki a fesztivál gazdag, hazai és külföldi filmújdonságokat, koncerteket, járulékos fesztiválprogramokat kínáló idei felhozatalából?
– Az egyik meglepetés egy rendhagyó filmpremier lesz október 20-án este. Egy 35 évvel ezelőtt készült, a cenzúra által betiltott, csodával határos módon megmenekült filmkópián megmaradt, kiváló román fikciós film, a Szivárványléggömbök hivatalos bemutatójára kerül sor a szerzők jelenlétében. A film szereplőinek nagy része amatőr színész, a dokumentarista megközelítés sok más eszközét is felhasználó alkotás mára kordokumentum is. A film rendezője az Ausztráliában élő Demián József, aki a Román Televízió magyar adásának egykori szerkesztőjeként-bemondójaként ismert Józsa Erika férje.
– Hány alkotást neveztek be a fesztiválra, és milyen szempontok szerint válogatták ki a dokumentumfilmeket, amiket levetítenek a közönségnek? A korábbi tapasztalatok szerint mennyire növekszik vagy stagnál az érdeklődés a műfaj iránt?
– 2000 beküldött filmből 100 került be a végső válogatásba. Az összesen harminc országból érkezett produkciók 50 ország valóságát tárják fel. A kiválogatott filmek fele 5 versenyprogramban 20000 eurós értékű díjakért versenyez. A dokumentumfilm – itt természetesen nem arra a televíziós műfajra gondolok, amit a kereskedelmi adókon láthatunk (Discovery, National Geographic), hanem a szerzői, egész estés dokumentumfilmre, ami a fesztiválunk programjának alapját képezi – egyre nagyobb közönségsikernek örvend. Nemcsak a mi szemlénken, de világszerte is.
– Az Astra a fiatal nézőkre is összpontosít, diákoknak szóló filmek, rendezvények is szerepelnek a programban. Milyenek a korábbi tapasztalatok, mennyire sikerül az ifjúságot bevonni a filmművészet vonzáskörébe ezekkel a programokkal?
– Itt két dologról beszélnék. Egyrészt létezik a diákoknak szóló fesztivál a fesztiválban: 9 éves immár az Astra Film Junior, ami rendkívül népszerű (a tavaly 15000 iskolás vett részt a vetítéseken). Három korkategóriában vetítünk filmeket, a főtéren felállított igluban is lesznek kifezetten a diákközönségnek válogatott, úgynevezett fulldome, azaz „kupolafilmek”.
Másrészt a fesztivál évek óta a világ különböző részein dokumentumfilm-készítést tanuló diákok találkozóhelye. A versenyen kívül az idén három egyetem is bemutatja képzési stratégiáját: a genfi, müncheni és a lengyelországi Lodz egyeteme.
Kiss Judit Krónika (Kolozsvár)