Csángóföldön kisimulnak a ráncok (A nemzeti összetartozás napja)
Csak az tegye be a lábát a moldvai csángó falvakba, aki szeretettel és megértéssel közeledik az itt lakó emberekhez, nem akarja mindenáron megváltoztatni őket, nem kéri számon, miért nem beszélnek magyarul a fiatalok, miért csak az öregek, nem úgy megy közéjük, mintha múzeumba látogatna, hanem szeretettel, elfogadással, mintha csak a szomszédot, a barátot, a testvért akarná köszönteni.
Ezekkel a gondolatokkal tértem haza a napokban legutóbbi csángóföldi utamról, Klézséből, ahol a Csángó Tanácsnak a Petrás Incze János Napok egyik rendezvényeként megtartott ülésén vettem részt a hallgatóságban, mint régi ismerőse a tanácskozó csángó szervezeteknek. Áldja meg a jó Mária! – bocsátottak utamra induláskor, s bár nem mondták, éreztem, arra kérnének, ne a háborúskodásról adjak hírt, hanem arról, hogy össze akarnak fogni a közös ügyért – és előre tekinteni. Márton Attila lészpedi tanító ahhoz hasonlítja ebbeli törekvéseiket, "aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot".
A katolikok nagy embere volt
Reggeliben nagy a jövés-menés a faluban, később kiürülnek az utcák. Mielőtt a magyar házhoz mennénk, kérdezősködöm, tudnak-e arról, hogy szobrot avatnak másnap a Szent Ferenc-templom udvarán, hallottak-e Petrás Incze János (1813–1886) forrófalvi származású klézsei papról, folklórgyűjtőről, aki az ő falujuk temetőjében nyugszik.
Mesterká Borbála hallott János páterről, az ünnepről nem, de a magyar házat ismeri, mert oda járnak magyar órára az unokái. "Huszonhét unokám van a két gyermek és hat leányom után. A két fiú egyszerre született, ikrek. Tudnak mind oláhul is, tudnak magyarul is. Én kiciskétől tanítom magyarul őket. Hetvenhét esztendőt elértem, a gazdám meghót öt esztendeje. Megvagyok békében, nem szeretem a rosszat, nem szeretem senkivel a dusmanét. Na, menek, mert dolog van. Menek itt fel a sáros ulicán." A templom udvarán gyermekek beszélgetnek, találgatják, milyen lesz a bérmálás, "nagy nap lesz, még a piscop is eljön", aztán indulnak iskolába.
A sors valahogy úgy hozza, a következő asszony, akivel szóba állok, szintén Borbála, családneve Bilibók, Klézsén sokan viselik ezt a nevet. Szinte nem is kell kérdezni, mondja, hogy nem valami jó az élete. "Az első ember akkor hót meg, amikor hat hónapos volt a gyermek. Aztán eladódtam megint, de ez az ember nem olyan, mint a másik vót. Az jobb volt, az tudta a dolgot. Az első embertől való gyermek handicap, olyan, hogy nem zsudekál. Menen a misékre, gyónik, de nem zsudekál. Vagyon még hat gyermek, nagyon nehéz. Vót még egy beteg cinkám, tizenkilenc esztendőt kínlódtam vele, aztán meghalt." Bilibók Borbála unokái is járnak magyar órára, a szoborállításról nem hallott, János páter nevét ellenben ő is ismeri, mert a klézseiek úgy tartják, Petrás Incze János "a katolikoknak nagy embere volt".
Együtt a megmaradásért
"Fontos a moldvai magyarság számára, hogy itt, Moldvában találkozzunk: moldvai, erdélyi, székelyföldi, magyarországi és bárhonnan jövő magyarok, hogy együtt örvendjünk létezésünknek, együtt tegyünk megmaradásunkért, kulturális örökségünk védelméért" – olvassuk a hetedik Petrás Incze János Napok meghívójában. A Szeret–Klézse Alapítvány kezdeményezésére ebből az alkalomból ült össze az egyeztető kerekasztalként működő Csángó Tanács, amelynek ülésén jóval kevesebb szervezet képviseltette magát, mint ahányan érintettek lennének.
Duma András, a Szeret–Klézse Alapítvány elnöke ülésvezetőként rögtön az elején leszögezte, azért ültek össze, hogy összefogásra buzdítsák a moldvai csángó szervezeteket, mert csak együtt képviselhetik a csángók ügyét. A legtöbb kérdés a magyar oktatási program körül vetődött fel: Hogyan képzeli a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége a programban való részvételét? Milyen egyez­séget köt a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségével saját ingatlanjainak használata tekintetében? Elfogadja-e, hogy a magyar állami támogatást és a magyarországi magántámogatásokat, beleértve a Keresztszülő programban begyűlt pénzeket, a pedagógusszövetségen keresztül folyósítsák?
Pogár László, az MCSMSZ áprilisban megválasztott új elnöke leszögezte, jelenleg elsősorban az elmaradt elszámolásokat pótolják a támogatók felé, bizonyítani akarják, hogy a szervezetnél nem volt semmi lopás, sikkasztás. Az oktatásra vonatkozóan elmondta, ősztől szeretnék visszavenni a programot, de ha nem jutnak egyetértésre a magyar kormánnyal, "hogy az RMPSZ-en keresztül jöjjön a magyar állami támogatás, a magánadományok, köztük a keresztszülők támogatása pedig közvetlenül a csángószövetségnek", akkor kivonják a csángószövetség ingatlanjait a programból, és azokban saját oktatást bonyolítanak le. "Az egész programot szeretnénk folytatni a szövetségen belül, nyilván a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szakmai felügyeletével, ahogy eddig is volt. Még bővíteni is szeretnénk olyan helyszínekkel, ahol most nincs oktatás, mert még legalább harminc ilyen falu van. Az oktatás mellett a kulturális, ifjúsági, egyházi programokat is kötelessége továbbvinni a csángószövetségnek. Ugyanakkor nagyon fontosnak tartom, hogy a helyi csángószervezetek, amelyek Moldvában foglalkoznak a csángó kérdéssel, együttműködjenek. Itt nem akkora a magyarság, hogy ketté vagy háromfelé tudjuk választani. Nem vagyunk annyian, hogy megosztódjunk. A csángószövetségnél volt ez a zűrzavar az elmaradt elszámolások miatt, de azon dolgozunk, hogy a jó hírnevét visszakapja."
Csoma Gergely a magyarországi Lakatos Demeter Egyesület képviselőjeként reagált a csángószövetség megtépázott hírneve okán. Szerinte "annyi olyan visszajelzés érkezett az oktatási programról, ami nyugtalanította a támogatókat. Olyan súlyos elszámolási problémák voltak, ami már túllépte a tűréshatárt, és akkor megbíztak egy erdélyi számvevő- céget, hogy vizsgálja át a csángószövetség pénzügyeit, és nagyon sok visszaélésre bukkant. Nem akartak ebből bűnvádi eljárást indítani, csak nagyon azt akarták, hogy végre tiszta emberekkel induljon el ez a tevékenység."
Valós szövetség létrehozását sürgette Duma András, amelyben egyenrangú tagként vegyenek részt a moldvai csángó szervezetek, az RMPSZ-nek pedig meg kellene alapítania Bákó megyei szervezetét; Gyurka Valentin, a Külsőrekecsinért Egyesület elnöke szerint tisztázni kell, milyen költségeket vállal a pedagógusszövetség az MCSMSZ házainak használatáért; Legedi István hagyományőrző zenész, furulyaoktató, a Szeret- és Tatros-völgyi Csángó Népművészek képviselője azt hangsúlyozta, támogatni kellene, hogy a gyermekcsoportokkal felléphessenek különböző rendezvényeken, s a szülők és a gyermekek lássák a valós hasznát annak, amit tanulnak.
A minőségen legyen a hangsúly
Az RMPSZ országosan elismert szakmai szervezet, a legérdemesebb arra, hogy koordinálja a moldvai magyar oktatási programot – hangsúlyozta Márton Attila lészpedi tanító, a pedagógusszervezet által megbízott oktatási felelős. Szerinte a pedagógusszövetségnek nem érdeke, hogy az oktatási programot kivegye a csángó emberek kezéből, de törvényes és szakmai hátteret tud biztosítani ehhez a tevékenységhez. "A programnak lesz jövője, ez biztos, a múltjával nem szeretnénk foglalkozni, mert a hibákból lehet tanulni. Aki úgy biciklizik, hogy folyton hátrafelé néz, az előbb-utóbb esik egy jó nagyot. Itt kialakulóban egy új irányvonal, rá kell térni a minőségi oktatásra. Nagyon sok iskolán kívüli oktatási helyszín létezik, és egyre kevesebb hangsúlyt kap az iskolai oktatás bővítése. Pedig ezt kell tennünk, az oktatásnak az iskolában a helye, igazából ott ellenőrizhető, és a román kollégák előtt is meg kell mutatni, hogy szakmailag kifogásolhatatlan munka folyik a magyar órákon, ne érezzék, hogy ez valamiféle délutáni lóti-futi, amit vagy megtartanak, vagy nem. Úgy érzem, hogy ez sérti gyakran a román kollégákat, az igazgatónő pedig úgy érzi, nem kontrollálható a tevékenységünk. Ha leteszünk az iskolában egy módszertant román nyelven, akkor az igazgató tudja követni a munkánkat. Másrészt a minőségre kell hangsúlyt fektetni. A gyermekek számára ezt az archaikus kultúrát össze kellene kapcsolni a fejlődéssel. Fel kell rakni a katrincát a szakteremben, de legyen egy vetítő is a gyermeknek, legyen jövőképe. Össze kell kapcsolni ezt a két dolgot, és akkor a gyermek nem akarja levetkőzni a saját kultúráját.
A módszereken változtatni kell. Évekig az volt a szójárás, hogy nekünk, csángóknak, tanítóknak senki ne mondja meg, mit és hogyan kell csinálni az oktatási programban. Van ebben igazság, viszont el kell fogadni, hogy a pedagógia egységes, ugyanúgy kell alkalmazni a moldvai magyar oktatásban is, mint bárhol. A szakmai továbbképzésekre el kell küldeni a kollégákat. Nem kell összetörni ezt a sokszínűséget, hogy van közöttünk földrajz szakos, biológus, fotográfus, de mindenkibe bele kell csepegtetni a pedagógia alapelvárásait. Külön kellene szervezni ezeket a képzéseket az iskolában tanítók, illetve iskolán kívül tanítók számára. Akik iskolában tanítanak, azoknak legyen egységes tankönyvük, és az iskolán kívüli oktatásnak is legyen egységes programja, amit egy tanév alatt el kell érni. Ha pedig a csángószövetség úgy gondolja, hogy szeretné kivonni a saját ingatlanjait a pedagógusszövetség szárnya alól, akkor kell hagyni, nem kell megakadályozni. Nem úgy kell megélni, mint egy szakadást az oktatási programban, lehet, hogy a csángószövetség másként szervezné a tanítást, de az iskolai magyar órák mindenképpen a pedagógusszövetség szárnya alatt maradnak. Az iskolán kívüli oktatásban pedig együtt működnénk a csángószövetséggel ott is, ahol ők felügyelik a foglalkozásokat."
Csángó tanítók otthon
Somoskán nyitottabb az igazgatónő, a klézsei nem közeledik semmit – mondja Istók Angéla klézsei magyartanár. "Készítünk kis előadást karácsonyra, anyák napjára, oda sem jönnek a kollégák. Somoskán van olyan terem, ahol az előadásokat tartjuk, ott a közös ünnepeken bemutatunk mi is valamit, néhány perc, de számít, hogy mi is énekelhetünk, bemutathatjuk műsorunkat, verset, éneket, táncot. Ha odajönne a polgármester vagy az igazgatónő, a pap, ha látja a nép, hogy ők is jelen vannak, jóváhagyták, akkor egy kicsit nyitottabbak az emberek, akkor nem félnek, és elismerik a munkánkat is, ami nem könnyű, mert az olyan gyermek, aki otthon nem hallja a magyar beszédet, megtanulja ugyan a magyar szövegeket, de nem érti. Velük a legnehezebb dolgozni, de ha látjuk, hogy akár egy gyermek is továbbtanul egyetemen, akkor megéri. "
A csángó származású tanítók maguk is megküzdöttek a magyar írással-olvasással, egyikük sem tanulta kicsi korától, legtöbben felnőttként ismerkedtek a magyar ábécével. Egy korábbi külsőrekecsini látogatásomkor Gyurka Valentin mondta el az ő történetét.
Gyurka Valentin: 1991-ben a külsőrekecsini árvízkor jöttek a segítségek. Volt itt egy teológus, akkor én Bákóban tanultam, és ő mondta édesanyámnak, menjek Csíkszeredába tanulni. Otthon csángóul beszéltünk, de az nem elég. Édesapámnak volt egy kis füzete, amiben magyarul voltak imák és szólások, azokat próbáltam olvasni, de egyedül nem ment olyan könnyen. Furcsa módon én soha nem kötöttem össze azt a nyelvet, amit beszélek, azzal, amit Hungariban beszélnek, amiről tanultam az iskolában. Édesanyámék nem mondták soha, hogy van egy ország, ahol az én nyelvem hivatalos. Ez nekem nem jutott eszembe. Utólag csodálkozom ezen. És akkor jöttek a nyaraló önkéntesek, testvéreim, hoztak egy ábécéskönyvet Magyarországról, és ezektől a segítőktől három hét alatt megtanultam valamennyire írni, azzal mentem Csíkszeredába esti tagozatra. Könnyűipari szakon voltam, nagyon nem boldogultam magyarul. Le kellett jegyezni, amit a tanár mond, keveréknyelven írtam le, nem is tudtam igazán tanulni abból, amit írtam. Aztán csak érettségiztem, majd kikerültem Budapestre az előkészítő intézetbe, aztán a jászberényi tanítóképző főiskolán végeztem, mint művelődésszervező, mellékszakom volt a néprajz és kommunikáció. 2000-ben jöttem haza, megnősültem, és kezdtük az oktatást itthon. Egy idő múlva kölcsönt vettem fel, hogy építsek házat, nem tudtam törleszteni az adósságot, és elmentem újból Magyarországra, Olaszországot is megjártam, építkezésben dolgoztam, takarítottam, irodai munkát végeztem, de nem vált be. Hazajöttem, gyermekeim vannak, tanítok, most már itthon maradok.
Csíksomlyó üzenete
A pünkösdi búcsú előtti délutánon magyar misét celebrált Berszán Lajos zágoni származású nyugalmazott gyimesi plébános a klézsei Szent Ferenc-templomban, a katolikus egyház által turisztikai misének nevezett esemény után a templom udvarán felállították Petrás Incze János tölgyfa mellszobrát. Csoma Gergely alkotásának elhelyezésére a jászvásári püspökségtől és a helyi egyháztanácstól is megkapta az engedélyt a Szeret-Klézse Alapítvány, Demeterce Iosif klézsei plébános korábban a templomban kihirdette a szoborállítást.
A klézseiek másnap hajnalban Csíksomlyóra mentek a pünkösdi búcsúra, a többi csángó faluból érkezett búcsúsokkal a csobotfalvi templomnál gyülekeztek szombaton reggel. Márton Attila elmondása szerint "onnan együtt, szervezetten indultak föl a nyeregbe, amolyan lassú mennybemenetel hangulattal, hisz amikor az ember nagy erőfeszítések után fölbukkan a tetőn, és a szeme elé tárul a keresztény magyarok sokaságának látványa, akkor »feljön a bőre«, és elönti az a kellemes érzés, ami páratlan, és amitől érzi az ember, hogy összetartozunk."
Fekete Réka. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)