Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Demeter Zsuzsa
47 tétel
2016. június 27.
Beszélgetés Fekete Vince költővel, a Székelyföld folyóirat szerkesztőjével
A Székelyföld folyóiratot szerkesztő Fekete Vincét legalább annyian ismerik költőként, mint tehetséggondozóként: a Helikon Serény Múmia rovatában számos, ma már elismert költő-író pályáját egyengette. Legutóbbi kötete, a Vak visszhang, a kisebbségi irodalmak kategóriában idén májusban elnyerte a Romániai Írók Szövetsége díját.
– Frissen jelent meg az Ahonnan a nagy-nagy kékség című verses meseregényed. Az ajánlásban azt írod, nagy elődök nyomdokain lépdel hősöd, Cincogósi Elemér. Milyen irodalmi előzmények mentén született meg a verses meseregényed?
– Visszamehetnénk hirtelen Csokonai Békaegérharcáig, Arany Bolond Istókjáig, A nagyidai cigányokig, Petőfitől A helység kalapácsáig, mint nagyon erős előzményekig, sőt mintákig vagy a vígeposzokig, eposzparódiákig, de akár magáig „Dante apóig” is, ahogy „meg is idéződik” ő (is) a föld gyomrába alászálló Cinben (fejezetben).
De maradjunk csak a legközvetlenebbeknél, akiket a könyv elején fel is tüntettem két mottó erejéig: ők Bajor Andor és Veress Zoltán. Bajor bátor egeres művére gondolok (Egy bátor egér viszontagságai) és Veress Zoltán felező nyolcasban írt verses meséire: az Irgum-burgum Benedek, Pinduri, a kis csuri, Tóbiás és Kelemen, Rongy Elek, a példakép és Veszedelmes Jeromos című, mára nagyjából elfelejtett, de igen kitűnő munkákra.
– Az erdélyi gyerekirodalom hagyományaira támaszkodsz. Honnan jött az ötlet, hogy verses formát válassz az egértörténetednek? Jobban működik versben egy ilyen történet, vagy inkább az határozta meg a formát, hogy bár írsz tárcákat, mégis elsősorban költő vagy?
– Verses forma volt a Veress Zoltáné is, bár ő nem vitte végig hosszabban, egy-egy „regényen” keresztül a sztorijait. Ez a fajta verses minta tehát innen, távolabbról Aranytól, közelebbről meg Veress Zoltántól jön, amúgy pedig kihívás is volt, ki akartam próbálni magam, hogy lássuk, meg tudom-e írni a legkritikusabb közönségnek, a számítógépes generáció gyermekeinek úgy, hogy élvezetes, érdekes, fordulatos, az „agyacskát” állandóan újabb és újabb impulzusokkal „bombázó” munka legyen.
– Az említett kötet mellett Vak visszhang címmel megjelent a tavalyi évben egy válogatásköteted is, amelyért a Romániai Írók Szövetségének a díját is elnyerted. Miért érezted szükségét válogatáskötettel előrukkolni?
– Ez nemcsak válogatáskötet, mert a könyv végén egy szinte teljes verseskönyvnyi új vers is van benne. Számvetés, visszanézés, előretekintés, kijelölés stb. Ilyen közhelyeket lehetne mondani, merthogy ez (ezek) is egy kicsit a Vak visszhang. Le akartam tisztázni a magam számára is, hogy mi az, ami számomra vállalható, mi az, ami egy bizonyos léc fölé megy ebből a bő húszévnyi termésből. Ezek és ennyi, ahogy Székely János is mondta a Semmi – soha című kötete kapcsán.
– Az elmúlt időszakban sok szó esett az Előretolt Helyőrségről a magyar médiában – a különféle kultúrpolitikai belharc mellett hogy látod, mennyiben járulhat egy ilyen vita hozzá ahhoz, hogy a Helyőrség elmúlt huszonhat évét, a sorozatban megjelent köteteket, szerkesztőket a magyarországi közönség is jobban megismerhesse?
– Szerencse, hogy mi, erdélyiek, határon túliak vagy határon inneniek felülről, kívülről láthatjuk az egészet: kultúrpolitikai belharc, hisztériakeltés, nevezzük akárminek. De ha valaki egyáltalán emlékszik még arra (egypár, különben kitűnő név mellett), hogy kik is voltak még valamikor az Előretolt Helyőrség tagjai, szerzői, és érdekli is az egész, hát nézzen utána, olvassa el a könyveiket, a verseket, prózákat, mindent. Nem hiszem, hogy ennél jobb, átfogóbb „megismerés” lehetne.
– A kilencven után induló írónemzedékhez tartozol, sokáig a Helikon Serény Múmia rovatában tehetséggondozással is foglalkoztál, kezdő szerzők útjait egyengetted. Az elmúlt huszonöt évben elindult több tucat szerzőt átnézve látsz-e olyan típusú nemzedéki rétegződést, mint például a Forrás-sorozat nemzedékei? Vannak-e az erdélyi magyar kortárs lírának nagyobb „vonulatai”, sajátos arcai?
– Természetesen odafigyelek mindenre, amire tudok. A lírára azonban – talán – nagyobb a rálátásom. (Közelebb is áll a szívemhez.) Nem látok a Forrás-generációkéhoz fogható nemzedéki rétegződéseket. Talán csak kisebb, ad hoc csoportocskákat. És – visszatekintve – inkább nagyon erős, majd fokozatosan gyengülő koncentrikus köröket érzékelek az Erdélyi Híradóval kapcsolatban is. A közepén nagyon erőteljes volt a „csobbanás”, de ahogy haladt a nagyobb, kiterjedtebb körök, a szélek felé, egyre gyengült, halkult, halványodott. A mai kortárs lírában sem nagyobb vonulatokat, hanem egyes, nagyon erős alkotókat látok, a holdudvarukkal együtt, természetesen. Akik, az itteniek – többnyire – vigyázó szemüket Budapestre vetik. Onnan várva a visszaigazolást, az elismerést, ha úgy tetszik: a kanonizálást.
– Több, ma már Magyarországon is elismert, ismert író, költő említi neved, mint olyanét, aki úgymond elindította a pályáján, felfedezte a tehetségét – hogyan működik ez a folyamat, megkeresnek a szerkesztőségben, írnak neked?
– Megkeresnek, írnak, beküldik vagy behozzák az anyagaikat. Akkor aztán leülünk, vagy visszaírok nekik, sokáig levelezgetünk stb. Újabban vannak, érdekes módon, akik házi feladatot is kérnek, hogy miket/kiket olvassanak. Persze korábban is voltak hasonló dolgok, amikor – hogy most csak a prózáról beszéljünk – egy-egy kezdő, írogató kezébe adta az ember Tar Sándor, Szilágyi István, Bodor Ádám munkáit.
– Mint Székelyföld-szerkesztő, teret is adsz munkáiknak a lapban?
– A pályakezdő szerzőknek, ha jók, a legnagyobb teret tudjuk biztosítani. Kivételes öröm mindig, ha egy-egy újabb szerzőt fedezhetek fel, akiben érzem-látom a spirituszt, az erőt, a tehetséget, a kitartást.
– Udvartér címmel megjelent tárcanovelláid Háromszékhez kötődnek, Kézdivásárhelyhez. A bennük felvonultatott helyi pillanatképeket mi hívta életre? Nem tartottál attól, hogy esetleg magukra ismernek bennük az emberek, és megneheztelnek?
– Háromszékhez, Kézdivásárhelyhez kötődnek, de nemcsak, hanem az egész Székelyföldhöz – én inkább ezt mondanám. Életre hívójuk pedig talán az érintettség(em)ben keresendő. Foglalkoztattak, nem hagytak nyugton ezek a témák. És nem tartottam attól, hogy magukra ismernek vagy sem valakik. Ha tartottam volna, akkor nem publikálom őket. Volt, aki egy-egy típusban magára vélt ismerni, volt, aki valaki nagyon közelire. De többnyire szerették, értékelték a történeteket, hiszen belülről szólnak, mind róluk, mind rólam is: ha kell keményen, kegyetlen őszinteséggel, iróniával, humorral, de mindig valami belülről fakadó szeretettel is.
– A Székelyföld folyóirat szerkesztője vagy, de Kézdivásárhelyen élsz, most éppen Pestről tértél haza, nemrég Kolozsváron voltál – ez az utazó életforma mintha állandósult volna miután elhagytad Kolozsvárt. Jövő-menő ember vagy, vagy inkább ez a munkád folyománya?
– Én inkább itthon szeretnék üldögélni, szülőfalumban, ahol házunk van, az udvaron, írni, olvasni, kertészkedni, vagy csak nézni egyszerűen a felhők vonulását, a kertünkből jól belátható Háromszéki-medencét. És amikor már túl sok lenne ebből a csendből és a magányból, mint egykor Berzsenyi, felugrani egy kicsit a fővárosba. De – sajnos – a munkám, az elkötelezettségeim azt követelik meg, hogy nagyon gyakran utazgassak, jöjjünk-menjünk, nemcsak én, de a szerkesztőtársaim is.
Fekete Vince
József Attila-díjas költő, szerkesztő.
1965-ben született Kézdivásárhelyen. Felsőfokú tanulmányait 1989–1994 között a kolozsvári Babeș– Bolyai Tudományegyetemen, majd 1996–1999 közt a József Attila Tudományegyetem bölcsészettudományi karán folytatta. 1993–tól a Helikon irodalmi folyóirat Serény Múmia című rovatát szerkesztette, 1996-tól az Előretolt Helyőrség, 1999-től pedig a Székelyföld című folyóiratok szerkesztője. 1995-ben Soros-, 1997-ben Móricz Zsigmond-ösztöndíjas, 2005-ben megkapta az Erdélyi Magyar Írók Ligájának nagydíját. Fontosabb kötetei: Ütköző (1996), A Jóisten a hintaszékből (2002), Lesz maga juszt isa (2004), Csigabánat: gyermekversek (2008), Piros autó lábnyomai a hóban (2008), Udvartér (2008), Védett vidék (2010), Vak visszhang (2014).
Demeter Zsuzsa
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 28.
Megjelent a 700. Helikon
A Kolozsvári Helikon folyóirat legfrissebb, 700. lapszáma az idén 700 éves Kolozsvár előtt tiszteleg. A vezércikket Karácsonyi Zsolt jegyzi, Portik Blénessy Ágota interjúját az idén 70 éves Kovács András művészettörténésszel Pomogáts Béla az Erdélyi Helikonról szóló szövege követi.
Kolozsvárról szóló verseket Király László, André Ferenc, László Noémi, Horváth Benji, Papp Attila Zsolt és Jancsik Pál, prózát Márton Evelin közöl. Selyem Zsuzsa Esterházy Péterre emlékezik, Szőcs István, Gaal György és Bokor Zsuzsa tanulmányt közölnek. A fiatal irodalom Pavilon 420 rovatát – ahol Richard Siken és Ştefan Baghiu versei, valamint Jánosi Vivien és Szabó Attila novellái olvashatók – Székely Ian munkái illusztrálják.
A Kinematográfban Szántai János Kolozsvár filmtörténetéről, a Theátrumban Bartha Katalin Ágnes Bulyovszkyné Szilágyi Lilla színésznőről ír, kritikát Demeter Zsuzsa Gaal György Születtek Kolozsvárt című kötetéről, Biró Annamária pedig Lukáts István 19. századi költő verseinek legfrissebb kiadásáról közöl, a Fülszövegben Molnár Zsófia Kozma Dezső Irodalmunk útjain – Erdélyben és Manas Teodor Mert gyűlölik egymást című köteteiről, az Amplitudóban Jakabffy Tamás Fischer Ivánról ír.
Csillag István és Vincze Ferenc képregényének címe: 700. lapszám. A lapszám oldalait Soó Zöld Margit a Kolozsvári Szépművészeti Múzeumban megrendezett kiállításának anyaga illusztrálja, melyről Portik Blénessy Ágota közöl méltatást az Artefaktumban.
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 22.
A Szürke nem szürke
A kárpátaljai magyar irodalom létéről és főleg nemlétéről sokat vitatkoznak.
Azt mondják, könnyebb bebizonyítani azt, hogy nincs, mint hogy van. De mi is lehetne élőbb ellenpélda a negatív véleményekre, mint egy újabb verseskötet egy kárpátaljai szerző tollából. Lőrincz P. Gabriella Szürke című, harmadik verseskötetét szombaton kora délután mutatták be a Kolozsvári Magyar Napok részeként, a költővel Demeter Zsuzsa beszélgetett.
V. J.
Szabadság (Kolozsvár)
2016. szeptember 15.
Márton Áronnak nem kell reklám
A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani – mondja Lázár Csilla, a Csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum vezetője. A népszerűsítés, illetve a hiteles források feltárása a 2016-os Márton Áron Emlékév fő célkitűzései között szerepel.
– A Márton Áron Emlékév keretében nemrég Csíkszentdomokoson Márton Áron-konferenciát szerveztetek. Milyen hozadéka volt a konferenciának, derültek-e ki új adatok a püspökről? Melyik a legkevésbé feltárt része a Márton Áron életműnek, honnan lehet újdonságerejű eredményekre várni?
– A domokosi konferencia – ellentétben a legtöbb szakmai, történészi konferenciával – meglehetősen széles réteget szólít meg, idén is 200 körül volt a résztvevők száma. A közönség soraiban szép számban ülnek olyanok is, akik valószínűleg nem olvasnak történészi szaklapokat, tanulmányköteteket, de a Márton Áron püspök iránti tisztelet kíváncsivá teszi őket a 20. századi történeti, egyháztörténeti kutatás eredményei iránt. Éppen ezért nem csupán a szűk szakmai körökben is újdonságnak számító előadásokat iktatjuk be a konferenciára. Ezzel együtt is idén is voltak újszerű témák, újszerű megközelítések. Seres Attila a fiatal Márton Áron és egy Kolozsvári lengyel diplomata közötti baráti kapcsolat dokumentumait ismertette. Olyan témából adott ízelítőt, amelynek még sok feltáratlan részlete van: Márton Áron szerepe a harmincas évekbeli Kolozsváron. Ugyanezen korszakot kutatja a konferencia fiatal előadója, Izsák Anikó is, aki nagyon alaposan áttanulmányozta a korszak katolikus sajtóját, és ennek alapján térképezte fel Márton Áron kapcsolatát a korabeli katolikus értelmiségi elittel. Szintén ehhez a korszakhoz kapcsolódott részben Marton József előadása is, megvilágítva Márton Áron viszonyulását a korszak eszmeáramlataihoz, illetve Ozsváth Judit összehasonlító előadása Domokos Pál Péter és Márton Áron népnevelő törekvéseiről.
– Vannak-e vitás pontok a szakemberek között Márton Áron életét és munkásságát illetően? Melyek a fehér foltok, vagy melyek azok, amelyeknek kutatása egyelőre akadályokba ütközik? Gondolok itt például a püspök és a Szekuritáté „kapcsolatára”.
– Természetesen vannak eltérő interpretációk, ha kifejezett viták nem alakultak ki ezúttal. Az említett Izsák Anikó felvetése a különböző felekezetű értelmiségiek együttműködésének alacsony fokáról, sőt néhol konfliktusáról például újszerű volt. Ha nem is konkrétan a püspök megítélését, de a korszak értelmezését tekintve egyenest provokatívnak tekinthető Virt László előadása, melyben Mindszenty József bíboros, hercegprímás és Márton Áron püspök mint egyházuk sorsa iránt felelős vezetők hatalommal szemben tanúsított magatartását vetette össze, egyértelműen Márton Áron magatartását jelölve meg vállalhatónak. Tanulmánya – akár a legtöbb előadóé – a Székelyföld kulturális folyóirat októberi számában fog megjelenni. A Szekuritáté levéltárában található Márton Áronra vonatkozó megfigyelési anyag idén nem került szóba a konferencián, de ennek kutatása természetesen sok újdonsággal szolgál még, nemcsak a püspök életét, egyházkormányzati, kisebbségvédelmi módszereit tekintve, de a (kommunista) hatalom működési elveit és gyakorlatát illetően is.
– Márton Áron megfigyelési anyagából szerettetek volna kiadni egy részt. Szakemberhiány vagy az anyagiak akadályozták meg ennek a kiadását? Mit gondolsz, a dokumentumértéken túl milyen hozadéka lehet egy ilyen forráskiadásnak?
– Talán az időhiány volt ezúttal a legnagyobb akadály. Az „alapember”, aki ezen az anyagon dolgozik, Denisa Bodeanu, Bukaresti történész. Meggyőződésem, hogy az elkövetkező években a kiadásra is sor kerül, de ehhez feltétlen szükség lesz az erdélyi magyar történészek aktívabb közreműködésére is. Denisa Bodeanu ugyan már átolvasta és rendszerezte a 77 000 oldalnyi kötetet, és közölt is ezzel kapcsolatban rövidebb tanulmányokat. A teljes anyag kiadása természetesen sem nem lehetséges (terjedelmi okokból), sem nem szükséges. Viszont a közérdeklődésre számot tartható dokumentumok száma is több ezerre rúg, ezeknek a lábjegyzetelése, szerkesztése, beszedése, fordítása rendkívül időigényes. A korszak megértésén túl egy ilyen dokumentumgyűjtemény, illetve az ebből kirajzolódó viszonyrendszerek, magatartások nemcsak a kommunista múlttal szembesítenek, de az örök emberi – s eképpen ma is tapasztalható – gyengeségekkel és erényekkel is.
– Az elmúlt pár hónapban minden nagyobb és különböző típusú erdélyi rendezvényen belebotlottam a Márton Áron-plakátkiállításba. Mennyire mérhető ennek a kiállításnak a hatása, sikere, kaptatok-e visszajelzést a kiállítás kapcsán?
– Ez egy plakátkiállítás, semmi több. A figyelem felkeltését célozza. Azért is volt jelen – ahogy fogalmaztál – „nagyobb” rendezvényeken. A népes fesztiválok közönségének soraiban kétségkívül sokan voltak, akik addig szinte semmit vagy alig hallottak Márton Áronról. Viszonylag rövid összegzőkkel, idézetekkel, és – ahogy plakátokon dukál – sok képpel próbáltuk felhívni a figyelmet a püspökre. Nekem csak „sokan nézték” jellegű visszajelzéseim vannak barátoktól. Kétségtelen, hogy idén például a sajtóban sokfelé lehetett találkozni Márton Áron nevével, de hogy ez az emlékév melyik rendezvényének vagy milyen más jelenségnek a következménye, azt én nem tudom megmondani.
– A Márton Áron Emlékév kapcsán szoboravatásra, vándorkiállításra, ifjúsági táborra, kétnyelvű kötetre, konferenciára s megannyi egyéb programra került sor. Mi volt az elsődleges célotok ezeknek a kultikus mozzanatoknak a megszervezésével: szélesebb körben ismertté tenni az erdélyi püspök személyiségét, hogy legyen egy hely – pl. Márton Áron szobra –, amely szimbolikus a Székelyföldi emberek számára?
– A Csíkszeredai szoborállításban semmi érdemem, annak célját az állíttatók több helyen többször megfogalmazták. A többi eseménynek közös célja valóban az, hogy többekhez eljusson a püspöknek – nem is a neve, hanem – az üzenete. A domokosi múzeumot is azért hoztuk létre hat éve, mert úgy láttuk, Márton Árontól nemcsak tanulni lehet, de élvezet is tőle tanulni. Hiteles, humánus, emberközeli, írásai igényesek és olvasmányosak, karaktere imponáló, kortársai által sokszor megkérdőjelezett döntéseit a történelem igazolta. Amikor felajánlották, hogy vándortárlatot készítenek az általunk szerkesztett anyagból, természetesen örvendtünk, hogy azokhoz is eljut a „lecke”, akik maguk nem jutnak el Domokosra. A társadalomtudományi diáktábort azért szerveztük, mert – már egy tavaly, az emlékévet megelőzően szervezett diákvetélkedő során – úgy tapasztaltuk, hogy a fiatalokban megvan az érdeklődés, de elég kevés alkalom van arra, hogy támpontokat kapjanak a huszadik század második felének értelmezéséhez. Az angol és olasz nyelvű Márton Áron-életrajz, amely szintén az idén jelent meg, Virt Lászó tollából, Mons. Kovács Gergely szerkesztésében, régóta aktuális volt: végre a világegyház számára is felmutatható Márton Áron püspök példája.
Idén ötödik alkalommal szerveztünk konferenciát Domokoson. Ez – plakátkiállítással, táborral, külföldi kiadványokkal ellentétben – nem tágítani, hanem mélyíteni szeretné a Márton Áron-tiszteletet. Ahogyan idén a posztulátor előadásában meg is fogalmazta, a kultusz önmagában nem lehet cél, Márton Áron nem piaci termék, nem kell neki reklám. Nekünk kell az, hogy általa jobban megértsük magunkat. A személyes megértést, megélést hivatottak segíteni a konferencia előadásai és az ünnepi megemlékezés is.
– A domokosi emberek hogyan kezelik Márton Áron kultuszát, mennyire tudatosodott bennük különleges helyzetük?
– Úgy látom, akik a kilencvenes évek elején a faluban az első emlékműveket állították, intézményeket elnevezték (természetesen Márton Áronról), azok mintha jobban bíztak volna abban, hogy Márton Áron – mint nemrég még élő példa vagy mint a falu számára egyedi érték – „hasznosulni” tud Csíkszentdomokos mai lakói számára. Az utánuk következő generációnak már nem volt személyes találkozása a püspökkel, és a napi hajsza mellett ideje sem mAradt, hogy akár írott, akár szóbeli forrásokból tájékozódjon arról, miért is volt olyan „nagy ember” az, akit a főtéri szobor ábrázol. Részben a konferenciáknak és a kultusz sokasodó megnyilvánulásainak köszönhetően változóban a helyzet. Én főként a legfiatalabb, tizen-huszonéves generációban bízom – akik közül tucatnyian évek óta részt vesznek a konferencia lebonyolításában –, hogy felismeri: nem azért gyújtanak lámpát, hogy a véka alá rejtsék.
– A Márton Áron Múzeum vezetőjeként, melyek voltak számodra a legkedvesebb projektek az emlékévből?
– A tábor és az olasz, illetve angol nyelvű életrajz. Végzettségem szerint tanárnak kéne lennem, azért a tábor. Egy ilyen táborba a legérdeklődőbb fiatalok jönnek, ilyen szempontból jutalom is velük dolgozni. Az idegen nyelvű kiadványok meg azért kellettek, mert Márton Áron történelmi, egyháztörténeti szerepe nem csak a magyar nyelvterületen belül tarthat számot érdeklődésre, ennek ellenére méltatlanul kevéssé ismert külföldön. Most végre van mit kezébe adni a külföldi történészeknek, egyházi személyeknek.
– A boldoggá avatási folyamat érdekében a programok folytatódnak. Merre és hogyan építitek tovább a Márton Áron-kultuszt? Vagy innen már épül magától?
– Nem a boldoggá avatási eljárás az elsődleges szempont. A kultusz épül magától, de sokszor sajátos, a püspök személyiségével nehezen összeegyeztethető megnyilvánulásai is adódnak. A domokosi konferenciának pedig nő a felelőssége: olyan előadókat, történészeket szólaltatni meg, akik hiteles forrásokat tárnak fel. A mítoszok elengedhetetlenül képződnek, de nem árt a mítoszokat és a történelmi hitelességet szétválasztani.
Demeter Zsuzsa
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2016. szeptember 19.
Márton Evelint díjazták a Gyergyószárhegyi írótáborban
Kimondottan női irodalomról csak úgy beszélhetünk, amennyiben férfi irodalom is létezik – nagyjából ez volt a végkövetkeztetése a 10. Szárhegyi Írótábornak, amelyet Nők az irodalomban – Női irodalom? címmel szerveztek meg.
A kétévente megszervezett tábor Csiki László-díját ezúttal Márton Evelinnek ítélte oda a szakmai zsűri Szalamandrák éjszakái című, a Csíkszeredai Bookart Kiadónál 2015-ben megjelent regényéért. Márton Evelin a negyedik Csiki László-díjas író, eddig Karácsonyi Zsolt, Szabó Róbert Csaba és Papp Attila Zsolt kapta meg az elismerést.
A Gyergyószárhegyi tanácskozáson – amelyet a Lázár-kastály rendezetlen helyzete miatt ezúttal az időközben felújított szecessziós művelődési házban tartottak – elsőként Balla Zsófia tartott előadást. Rögtön az elején leszögezte, el kell különíteni a női irodalom, illetve nőies irodalom kifejezéseket, majd arra a következtetésre jutott, hogy nem létezik női irodalom, csak egyes szerzők vannak, a megnevezés inkább arra vonatkozik, hogy az egyes történelmi korokban milyen volt a nők helyzete, mennyire voltak kiszolgáltatottak, mellőzöttek az irodalmi életben. Balla azt is felvetette, talán a férfiak tudnak igazán a női olvasóknak írni, a nők pedig a férfiaknak, a témáik azonban ugyanazok.
Kozma Mária író, a Csíkszeredai Pallas-Akadémia Kiadó főszerkesztője felidézte, amikor kezdő író korában először ment be a Napsugár szerkesztőségébe, Fodor Sándor és Kányádi Sándor már az elején leszögezték, hogy „az írás férfimunka” – igaz ezt nem feltétlenül arra értették, hogy csak férfiak művelhetik, inkább arra, hogy keményen kell dolgoznia egy reménybeli írónak.
Azt viszont több jelen lévő írónő is leszögezte, hogy az előző rendszerben nagyon patriarchális berendezkedésű volt az irodalmi életünk, sőt talán még most is az, legalábbis ha megnézzük az irodalmi lapok szerkesztőségeinek összetételét.
Az irodalomtudósi és írói minőségében meghívott Egyed Emese Demeter Zsuzsa kérdéseire válaszolva felhívta a figyelmet, hogy a korábbi történelmi korszakokban született írásokról nem minden esetben tudható pontosan, hogy ki a szerző, könnyen előfordulhat, hogy egyes női szerzőknek tulajdonított szövegeket valójában férfiak írták és fordítva.
Láng Orsolyát Adorjáni Anna faggatta főként első, Tejszobor című prózakötetéről – amellyel Láng is versenyben volt egyébként a Csiki László-díjért. A szerző úgy fogalmazott, a kötetben a múlandóságról akart beszélni, elsősorban az emlékezésről, a cím, a múlandó anyagból való szoboröntés arra utal, milyen képlékeny saját emlékezetünk. Az is kiderült azonban, hogy Láng több művészeti ággal foglalkozik, könyvét például a saját grafikái illusztrálják, jelenleg egy versesköteten dolgozik, illetve diplomafilmjén, egy rajzos animáción.
László Noémi sem különítené el a női irodalmat, szerinte egy férfi szerzőnek is lehetnek „nőiesek” az írásai és fordítva. Márton Evelin és Vida Gábor beszélgetés helyett egy írói játékkal illusztrálták, mennyire nem létezik női vagy férfi irodalom. Négykezes novellafüzérüket olvasták fel, amelynek egyes részeit egymás írásait folytatva írták, de csak a végén vallották be, hogy nem a saját, hanem egymás szövegeit szólaltatták meg, Vida szerint „jól átverve” a jelenlévőket, akiknek fel sem tűnt a „szerepcsere”. A jelenlévők abban is megegyeztek, hogy a következő Szárhegyi Írótábor témája a férfiirodalom lesz.
Varga László |
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 28.
Elismerésözön Kolozs megyei magyar pedagógusoknak
Háromféle díjat vehettek át az arra érdemes Kolozs megyei pedagógusok Tárkányi Erikától, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) Kolozs megyei szervezete elnökétől szombat délelőtt a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, miután meghallgatták a szemet gyönyörködtető népviseletbe öltözött Kis Evelin, a Református Kollégium X.A. osztályos tanulója által előadott népdalt. Köszöntőjében Székely Árpád, a házigazda intézmény igazgatója azt kívánta: az RMPSZ továbbra is töltse be szerepét, és tudjon még többet tenni a magyar pedagógustársadalomért, mert „megérdemeljük a mindennapi harcért, munkáért, amit teszünk”.
„A pedagógusszövetséghez idén tavasszal érkezett a megkeresés a magyar kormány Emberi Erőforrások Minisztériuma részéről, miszerint Pedagógus Szolgálati Emlékéremmel szeretnék kitüntetni az anyaország határán túli pedagógusokat. A felkérésben úgy fogalmaztak, hogy erre a díjra olyan pedagógust javasolhatunk, aki idén szeptemberben vonul nyugdíjba. Megyei szövetségünk részéről a javaslattételek megtörténtek, és mindkét pedagógusunkat elfogadták erre a magyar állami kitüntetésre” – közölte Tárkányi Erika, majd átadta Nagy Vilma tanítónőnek és az idén elhunyt Tőkés Erika magyartanár leányának, Tőkés Orsolyának az emlékérmet. Négy pedagógus részesült Apáczai-díjban, amelynek elnyerésére az RMPSZ Tudományos Tanácsa kétévente pályázati lehetőségét hirdet. Ennek célja a közoktatásban dolgozó magyar pedagógusok tudományos tevékenységének felmérése, segítése és ösztönzése. A Tudományos Tanács nyilvántartja mindazokat a pedagógusokat, akik valamely területen tudományos értékű munkát végeznek, számba veszi az eddig megjelent munkákat, és lehetőségei függvényében népszerűsíti azokat, hogy az azonos vagy határtudományok művelői kapcsolatokat építhessenek ki egymással, közös projekteket valósítsanak meg. A Tudományos Tanács méltó emléket kíván állítani Apáczai Csere János munkásságának azáltal, hogy létrehozta a róla elnevezett díjat, és kétévenként odaítéli a legjobbaknak érdemesült, önálló kötetben, elismert tudományos szakirányú lapban megjelentetett vagy a világhálón közzétett munkák szerzőinek. Az Apáczai-díj Dicsérő oklevelét vette át Katona Lajos a Látássérültek Kolozsvári Intézetének történetéről szóló munkája, valamint Málnási Ferenc több mint negyven év alatt közzétett publikációinak elismeréseként. Az Apáczai-díj Elismerő oklevelében részesítették Bucur Tünde Csillát tudományos tevékenységének és Plesek Zoltán Ákost Az életmentő orvosi segítség megtagadásának racionalitása című munkájának elismeréseként. Az Érdemes oktató-nevelő díjat idén 15 Kolozs megyei pedagógus vehette át (zárójelben a laudáló neve): Székely Árpád tanár (Rácz Melinda), Bota Ilona óvónő (Bódi Tünde), Darvasi Gyöngyvér tanár (Antal Orsolya), Demeter Zsuzsa tanár (Dózsa Izabella, Kötő Andrea), Gál-Máté Éva óvónő (Komáromi Tünde), Kassay Ildikó tanár (Czondi János), Kató Levente tanár (Márton Zsolt), Kulcsár Margit tanító (Márton Zoltán), Nagy Emese tanár (Vorzsák Milán), Nagy Vilma tanító (Kállay-Miklós Tünde), Ráduly Zörgő-Éva tanár-logopédus (Schuller Hajnal), Szabó Mária tanító (Timsa Ildikó), Tamás Éva tanár (Török Zita), Tárkány Margit tanár (Pávai Erika), Varga György tanár (Szabó Gábor). A tartalmas, nagy gonddal és igényesen összeállított laudációk felolvasása során képet alkothattunk emberi és pedagógusi képességeikről, több évtizedes tevékenységükről. A díjazottak a dicsérő szavak után köszönetet mondtak a kollégáknak és a családtagoknak a munkájukban nyújtott támogatásért. Végezetül Székely-Varga Gyopár XI.A. osztályos kollégista versmondását hallgathatták meg, majd a kórus fellépésével zárult a díjátadó ünnepség.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)
2016. november 29.
Lehetséges bolygók költői – Antal Balázsé a Kemény Zsigmond-díj
Antal Balázs magyarországi írónak adta át a kincses városbeli Helikon irodalmi folyóirat szerkesztősége a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat hétfőn este Magyarország kolozsvári főkonzulátusán.
Az első ízben átadott, közel 4 ezer lejjel járó elismerést a Helikon évente egy olyan szerzőnek ítéli oda, aki írásai és munkássága révén az irodalmi folyóirat tágabban értelmezett alkotói közösségének kiemelkedő személyisége. Az eseményen, amelynek házigazdája Mile Lajos főkonzul volt, bemutatták a Helikon legújabb, a magyar sci-fi történetével foglalkozó tematikus lapszámát is, amelyben a magyarországi szerző friss írása is olvasható.
Antal Balázs író, költő, a Műút folyóirat szerkesztője, a Nyíregyházi Főiskola Nyelv- és Irodalomtudományi Intézetének oktatója Kolozsváron doktorált a Babeș-Bolyai Tudományegyetemen 2008-ban irodalomtudományból Cs. Gyimesi Éva irányításával. Doktori dolgozatát Mózes Attila prózájáról írta, de behatóan ismeri az elmúlt hetven év erdélyi magyar irodalmát. A Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat nem elsősorban kritikusi minőségében kapta, hanem Helikonhoz fűződő munkájáért – hiszen évek óta szoros munkakapcsolatban áll a folyóirattal –, valamint a sci-fi lapszámban megjelent, a Kreón bolygó költői című írásáért, amelyből részletet olvasott fel a rendezvényen.
„Az idegen, akinek ez a táj valamiképpen az otthona"
„Ő, az idegen, a frissen érkezett, nem úgy tekint a láthatóan más tájra, mint súlyos provincializmusra. Nem nagyképű, mert tudja, ez a táj valamiképp az otthona – ami, mondjuk ki, olyan, mint Erdély, »kész, önálló hagyománytörténettel rendelkezik, intézményei, elszakadva, félig-meddig függetlenül működve a magyarországiaktól«. S azt is tudja, az itt lakók közül az összmagyar irodalmi kánonban csak azok tudják »képviselni magukat legeredményesebben, akik vagy áttelepültek, vagy irodalmi életművüket helyezték át, vagyis magyarországi kiadónál jelennek meg könyveik.« Vagy akikről magyarországi folyóiratokban hírt adnak, nem is akárhogy, tegyük hozzá – hiszen díjazottunk olyan »költőket olvas, akik odakint vannak. Akik kint rekedtek.«
És ír. Róluk/rólunk. Összegzőn, áttekintő jelleggel, történetiségében szemlélve. A Forrás-nemzedékekről, Mózes Attila mellett Szilágyi Istvánról, Páskándi Gézáról, de nem hiányzik Láng Zsolt és Bodor Ádám, Király László és Fekete Vince, László Noémi és Balázs Imre József sem a kritikusi palettájáról, és még sorolhatnám, hosszú és kimeríthetetlen a lajtsrom, mint maga a bejárandó világ" – méltatta laudációjában Antal Balázs Erdélyhez, az erdélyi irodalomhoz fűződő szoros kapcsolatát Demeter Zsuzsa, a Helikon szerkesztője.
Szilágyi István, a lap alapító főszerkesztője úgy fogalmazott, „keserédes emlék", hogy évtizedekkel ezelőtt a Helikon holdudvarába érkező magyarországi szerzők feltették a kérdést: „hát tudtok ti magyarul"? Antal Balázs munkásságára utalva azt mondta, manapság talán csak a művészetnek, az alkotásnak sikerülhet lebontani az országhatárokat.
Méltatlanul kevés szó esik az erdélyi sci-fi irodalomról
A Helikon főszerkesztője, Karácsonyi Zsolt az eseményen kifejtette, idéntől tematikus lapszámokat jelentettek meg, többek közt Kolozsvárt, Bodor Ádám művészetét, az állat és irodalom kapcsolatát megközelítő számokat. Úgy fogalmazott, van annyi lírai prózai tartalékuk, hogy tematikus lapszámok születhessenek körülbelül negyedévente. Papp Attila Zsolt, lapunk volt munkatársa, a Helikon szerkesztője állította össze a legfrissebb, a magyar sci-fire összpontosító számot, amelyben többek közt Mandics György temesvári íróval, az 1980-as években napvilágot látott sci-fi trilógia szerzőjével készített interjút.
A tematikus számban Veres Miklós a dualizmus kori tudományos-fantasztikus irodalomról közölt írást, de kortárs sci-fi regényről, és sci-fi filmről is olvashatóak kritikák. „Méltatlanul kevés szó esik az erdélyi tudományos-fantasztikus irodalomról, holott ez a fajta írásművészet megérdemelné, hogy jobban beépüljön a köztudatba. A műfaj mindig is közel állt hozzám, úgy vélem, hogy amennyiben az irodalom a megismerés eszköze, a tudományos-fantasztikus irodalom hatványozottan az” – mutatott rá Papp Attila Zsolt. Karácsonyi Zsolt úgy fogalmazott, ma Erdélyben talán Papp Attila Zsolt a lírikus sci-fi téma összefüggő rendszerének ismerője és művelője, ő lehet az erdélyi magyar irodalom „űrköltője", aki vállalja a műfaj minden szépségét és nehézségét. A tematikus lapszámból versét vagy prózájának részletét olvasta fel André Ferenc, Antal Balázs, Karácsonyi Zsolt és Király Zoltán.
Kiss Judit
Krónika (Kolozsvár)
2016. november 29.
Helikon-est: átadták a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat
A Helikon irodalmi folyóirat legújabb tematikus lapszámának főszereplője a tudományos-fantasztikus irodalom, a sci-fi műfaj, ezen belül pedig ennek magyar, illetve erdélyi vonatkozásai. A hétfő esti kolozsvári lapbemutatón ugyanakkor először adták át a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat, a kitüntetett Antal Balázs magyarországi író. A találkozó házigazdája Mile Lajos kolozsvári főkonzul volt.
Karácsonyi Zsolt, a Helikon főszerkesztője emlékeztetett: a folyóirat idéntől jelentet meg tematikus számokat is, ezek szóltak már a fiatal írókról, költőkről, Bodor Ádámról, Kolozsvárról, állat és irodalom viszonyáról. Elmondta, az erdélyi lírában van némi hagyománya a sci-fi alkotásoknak, a paletta Szilágyi Domokostól és Hervay Gizellától egészen Szőcs Gézáig terjed. Ellenben úgy gondolja, hogy az első összefüggő, sci-fi témájú lírikus szövegrendszert Papp Attila Zsolt költő kollégája alkotta meg, aki a műfaj legnagyobb szakértője a Helikon szerkesztőségében. „Úgy tűnik, ő lesz az egyik igazi űrköltője a kortárs erdélyi magyar irodalomnak” – fogalmazott a főszerkesztő.
Az erdélyi magyar sci-fi érdemein alul él a köztudatban
Ennek fényében Papp elárulta, bízott abban, hogy előbb-utóbb meggyőzi a főszerkesztőt arról, hogy egy tematikus lapszámban foglalkozzanak a tudományos-fantasztikus irodalommal. „Hozzám mindig nagyon közel állt ez a műfaj, mert úgy gondolom hogy ha az irodalom a megismerés eszköze, akkor a tudományos-fantasztikus irodalom hatványozottan az. Olyan sokrétű a magyar, ezen belül az erdélyi magyar sci-fi irodalom, hogy sokkal többet kellene foglalkoznunk vele” – mondta Papp Attila Zsolt. Hozzátette, szerinte a köztudatban érdemein alul kezelik a sci-fi műfajt.
A szerkesztő pár pontban ismertette a lapszám tartalmát: megtalálható egy Mandics György-interjú, aki a nyolcvanas években sci-fi trilógiát írt (Vasvilágok, Gubólakók, A dromosz), de a Helikonban is publikált; emellett Veres Miklós, a budapesti Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársának tollából lehet olvasni egy részletes tanulmányt a dualizmus kori magyar sci-firől, amelyből kiderül, hogy például Herczeg Ferenc is kiváló tudományos-fantasztikus novellákat, kisregényeket írt; illetve a szerkesztők Bálint Tiborról is írtak, aki műveiben a robotok témakörével foglalkozott.
Egyedül a művészet bonthat le országhatárokat
A Helikon irodalmi folyóirat már 1994-ben megfogalmazta, hogy meg akarja alapítani a Kemény Zsigmond Irodalmi Díjat. Ezt idént adták át először, a díjazott Antal Balázs magyarországi író volt, akiről Demeter Zsuzsa mondott laudációt. Továbbá felszólalt Szilágyi István alapító főszerkesztő is, aki gratulált Antal Balázsnak, és elmondta, szerinte egyedül a művészet, az irodalom, az alkotás képes országhatárokat lebontani.
A jelen lévő szerzők felolvasták a bemutatott lapszámban megjelent írásaikat: André Ferenc fagyáspont, Antal Balázs A Kreón bolygó költői, Király Zoltán Kórlap, Karácsonyi Zsolt A vízcsepp című alkotásokat hallhattuk, amelyeket Papp Attila Zsolt vezetett fel Arthur C. Clarke 2001: Űrodüsszeia című filmregény 1968-as előszavával.
Tasi Annabella
maszol.ro
2016. december 23.
Díjazták a Minerva kötetét is
Tibori Szabó Zoltán és Újvári Mária A kolozsvári Minerva története és bibliográfiája (1920–1948) című kötetét is díjazta kedd délutáni ünnepségén az Octavian Goga Megyei Könyvtár. A tavaly megjelent kiadványok közül szakemberekből álló zsűri választotta ki a legjobbakat, munkájuk során 70 kiadó által küldött 1549 művet értékeltek.
A Minerva Művelődési Egyesület kiadójának gondozásában napvilágot látott kötet mellett Goia Laura Ion Pop Reteganul – bibliografie (Şcoala Ardeleană Kiadó) című könyve is elismerésben részesült az irodalomtörténeti kategóriában, a néprajzi munkák közül pedig Pozsony Ferenc Háromszéki ünnepek: dolgozatok háromszéki népszokásokról (Kriza János Néprajzi Társaság) című munkájára esett a választás. Szépirodalom kategóriában két magyar vonatkozás is van, az egyik Kovács Katalin Arc(más)ok árnyékában (Avalon Kiadó), míg a másik Balázs Imre József Erdélyi magyar irodalom-olvasatok (Egyetemi Műhely Kiadó) című kötete. Elismerésben részesült továbbá Papp Kinga műve, a Tollforgató Kálnokiak, amely az Erdélyi Múzeum-Egyesület kiadójánál jelent meg (kalandozások Erdély történetében), valamint Kelemen Attila Magyar–Norvég szótár; Ungarsk–Norsk ordbok (Napoca Star Kiadó) című munkája (útikönyvek és szótárak idegennyelv-tanuláshoz).Tizennégy kategóriában díjazták a legjobbakat az ünnepségen, a kortárs román irodalom népszerűsítéséért a Limes Kiadót jutalmazták, a regionális és országos örökség és a kultúra népszerűsítéséért pedig a Casa Cărţii de Ştiinţă és a Şcoala Ardeleană tevékenységét ismerték el.Immár tizedik alkalommal díjazták a Kolozs megyében megjelent kiadványokat, tavaly többek között Asztalos Lajos és Papp Annamária 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása (Exit Kiadó), Kántor Lajos Domokos Géza kockázatai (Polis) és Demeter ZsuzsaKöltői tradíció és könyvkiadás (Erdélyi Múzeum-Egyesület) című munkája is a legjobbak közé került.
 Szabadság (Kolozsvár)
2017. május 15.
Székely történetek önjáró szereplőkkel
– A Kéket kékért gerincét a 2001-ben megjelent Tempetőfi naplója című novelláskötetben található írások adják. Mikor döntötte el, milyen indíttatásra, hogy ezeket egy egységes történetté gyúrja össze?
– A negyvenedik születésnapom közeledtén (még mindig borzasztó kimondani ezt a számot, innen kezdve úgy érzi az ember, hogy minden nap ajándék) azon gondolkodtam, mivel tudnám meglepni a szeretteimet. Akkor jutott eszembe a „nem létező könyv”, vagyis hogy összerendezem egy kötetbe eddig megjelent irodalmi munkáimat. És hát nagyon hülyén nézett ki két kisregény mellett egy rakás novella. Elkezdtem úgy olvasni őket, mintha egy nagyobb egész kis részegységei lennének. Ez nem volt nehéz, mert novelláimat a gyermekkori élményanyagom alapján írtam, Székelyföld eleve olyan hely, ami megköveteli a novellát (vagy a balladát, de verset nem tudok írni). A történetek elég hamar összerendeződtek egy kronologikus láncolatba. Onnan kezdve csak ki kell tölteni a hézagokat – hittem én naivan.
A szereplők ezt másként gondolták, elkezdtek élni, önjáró módon átírták a történeteket, alig bírtam velük. A végeredmény egy teljesen más regény lett, mint amit eredetileg elképzeltem.
Ez nem baj, így működik ez a folyamat. Az alkotás egyfajta teremtés, mondják. Véges, tehát elfuserált teremtőkként megpöccintjük a mozgatottjainkat, oszt’ csodálkozunk, hogy nem arra mennek, amerre mi terveztük, saját akaratuk lesz, mi meg futunk utánuk, és próbáljuk az adott világ keretei között tartani őket. Így született meg a Kéket kékért első verziója röpke három hét alatt, digitális nyomdában ki is nyomtattattam a hivatalosan nem létező „összes művet”, jó kis születésnapi ajándék lett belőle. A visszajelzések alapján – mert azért olyanok is akadtak, akik elolvasták – úgy tűnt, nem volt elvetélt ötlet, ezért pár hónapra rá ismét elővettem az „új” kéziratot, hogy javítgassam itt-ott. És már megint elkezdtek mozogni a szereplők, így elég jelentős mértékben átdolgoztam. Picit lassítottam a tempón, az érthetetlenebb részeket kifejtősebbre vettem, árnyaltam, amit kellett, volt, hogy Platónt követelt az egyik szereplő Parmenidész helyett, rémes egy figura. Aztán jött a szerkesztő, Nagy Koppány Zsolt barátom, és a maga finom és udvarias módján tudtomra adta, hogy baromi hosszú mondatokat írok, nincs az az olvasó, aki egy levegővel el tudná olvasni, ezért átszerkesztettük ezt is. Az egyik legrettegettebb kritikusom, a húgom, Demeter Zsuzsa (aki szakmája szerint is kritikus) átjavította a kéziratot, okos megjegyzéseket tett, mertem volna nem elfogadni! Így a végeredmény egy letisztultabb, és, remélem, olvashatóbb szöveg lett.
– Egyszemjankó, egy kisfiú a főszereplő, aki köré felvonultatja a többi szereplőt, történetet – gondosan ügyelve arra, hogy minden szálat elvarrjon. Egyfajta fejlődéstörténet is. A Hargita lábánál játszódik, akár felismerhetők is a helyszínek, mégis egy külön világot teremt. Fikció és valóság felesel egymással, hétköznapi emberekből farag egyfajta mitikus lényeket.
– Az alapszereplők már adottak voltak: a gyermeke anyjának halálába belebolondult doki, aki felviszi kisfiát a hegyre, és ott a nagy magányukban ógörög szövegekkel tömi a fejét, majd a város, illetve a bányatelep lakói, akikkel találkozik ez a kisfiú, miután az apja meghal, és a milicisták visszahozzák a „civilizációba”. Már ha Ceaușescu diktatúráját és annak végnapjait annak lehet tekinteni. Ez egy arctalan massza, a felismerhető karaktereket a regényvilág teremtette magából. A tényleges valósághoz vajmi kevés közük van, bár egy-egy jobban hangzó csúfnevet a gyermekkoromból átemeltem. Ami a mitikusságot illeti: amikor az egyetemen a filozófiai stúdiumaim elején az ógörögöket tanulmányoztuk, akkor a preszókratikus tanköltemények olvasásakor valamiért mindig a székelyföldi életegész jutott eszembe. Nincs okszerű vagy analogikus összefüggés, ez csak egy érzés volt, székelyként ismerősnek tűnt az a világ. Ezért is kezdtem el még az eredeti, magnovellában, az Egérfelügyelőben játszani azzal, hogy preszókratikus szövegeket emelek be egy székelyföldi történetbe, és nekem legalábbis működőképesnek tűnt. Különösen nyers, darabos világ kezdett így kialakulni, valami a nyugati fogalmi gondolkodás kialakulása előttről. A regénybe már fűszerként belekevertem az ószövetségi „szemet szemért, fogat fogért, kéket kékért” elvet is, és még beloptam a gyermekkorom egy-egy élő babonáját, legendáját. Például adta magát a lólábú asszony, mert attól nagyon féltünk, néha kilométereket kerültünk borvízért menet, mert úgy hallotta valaki, hogy a kórháznál látták. Az életben nem találkoztam a lólábú asszonnyal. Ettől még létező személynek tűnt.
– Olyan a regény, mintha egy lendülettel lett volna megírva. Milyen munkamódszerrel dolgozik? Van egy napi penzum, egy szigorú napi program? – Leginkább fejben írok. Teszem-veszem magamban a témát, gondolkodom rajta, egyfajta belső alternatív valóságként él az agyam egyik zugában. Majd egyszer nekifog megírni magát. Érdekes módon legtöbbször a reggeli fürdés/zuhanyzás közben kezd kattogni bennem az első mondat. Ha az megvan, és szerencsés esetben van egy kis időm, hogy írjak is, akkor lendületből begépelem az első pár oldalt. Onnan kezdve bármikor tudom folytatni, vagyis folytatja magát a saját törvényei szerint, én meg lopott időkben, hajnalonta vagy hétvégén zongorázom be a szavakat. Írni számomra eksztatikus állapot, teljesen kikapcsol. Tulajdonképpen nem is én írok, hanem az anyanyelv. Ilyenkor tudomást sem veszek a világról. Hasonló érzés, mint a zenélés, csak itt nem egy nagyobb összhangba illeszkedek, nem kell figyelnem a zenésztársaimra, hanem teljesen feloldódom az írásban. Nagyon jól szórakozom, be kell vallanom, talán ezért sem érdekelt soha például a megjelenés helye, a honorárium vagy a példányszám kérdése. Nekem elég öröm, ha megírhatok valamit. Az, hogy még el is olvassák, már csak hab a tortán.
– Azt tartják, hogy jó, ha van egy „külső szem”, aki az alkotás folyamatában vagy a mű elkészültekor véleményez, utat mutat, lehetőségeket ajánl. Önnél van ilyen külső szem? – Az alkotás folyamatában nincs ilyen. Meg se tudnék állni, hogy meghallgassam a tanácsait, nem is érteném, hogy mit keres egy idegen a mi (a mű meg én) privát világunkban. Miután elkészült valami, akkor persze jól fognak az észrevételek. Kevés embernek mutatom meg a szövegeimet, leginkább a húgomban bízom, nem udvariaskodik, őszinte. Ha az egyébként filozófus bátyám, Demeter M. Attila valamire rábólint, akkor arról tudom, hogy jó, ő sem diplomáciázik. És nagyon ritkán bólint. Néhány író és költő barátomnak is megmutatom olykor a szövegeimet, de a véleményeiket azért kételkedéssel fogadom: ha valamire azt mondják, hogy jó, na, akkor kezdek el gyanakodni.
– Külön érdekessége a kötetnek a függelék, ahol tulajdonképpen a címszavak alatt egy-egy novellát olvashatunk. – Ezt két emberen verje le a tisztelt olvasó: Orbán János Dénes és Nagy Koppány Zsolt a felelősek a törzsszöveghez függelékként hozzácsapott Végszótárért. Ők voltak azok, akik beazonosították azokat a jövevényszavakat, amelyek Székelyföldön mindennaposak, használjuk ezeket (mint például a ’szekus’, ’popor’, ’buletin’, vagy éppen a ’bogyán’), de a magyar nyelvterület más részein nem biztos, hogy értik is, hiába „magyarítom”. Javaslatukra többször nekiugrottam, hogy írjak fogalommagyarázatokat, de rájöttem, hogy majdhogynem lehetetlen. Ezért arra jutottam, hogy igazából történeteken keresztül lehet megvilágítani ezen szavak jelentését. És hát ilyen mikrotörténetet rengeteget megírtam tárcában, publicisztikában, blogon vagy a Facebookon. Talán ezért is tartom magam csapnivaló filozófusnak, hiába van róla diplomám meg másfél évtizedes szakmai múltam. Úgy látszik, hogy nekem nem érvényes gondolataim, hanem elmesélhető történeteim vannak a világról.
- -
Közelebb hozzuk az irodalmat
Új sorozatot indítunk lapcsoportunknál: frissen megjelent köteteket és azok szerzőit ismerhetik meg az olvasók. Kortárs magyar – főként erdélyi – szerzők legújabb és korábbi műveit mutatjuk be, interjúkat közlünk az alkotókkal. De nem csak felvillantjuk az alkotás műhelytitkait, a novellák, versek, naplók, regények világát, kézzelfoghatóvá is tesszük ezeket a könyveket: író-olvasó találkozókat, beszélgetéseket, könyvbemutatókat szervezünk. Ugyanakkor ezek a kötetek webáruházunkból is megrendelhetőek, szerkesztőségeinkben, újságosbódéinkban is megvásárolhatóak lesznek. Tesszük mindezt a kortárs magyar irodalom népszerűsítéséért, és azért, mert olvasni jó!
Péter Beáta / Székelyhon.ro
2017. július 6.
Gyógyító versek költője: Egyed Emesét köszöntötték 60. szülinapján Kolozsváron
Legújabb kötetének bemutatójával, meglepetéskiadvánnyal, munkásságát értékelő beszédekkel, valamint versekkel köszöntötték Egyed Emese költőt, irodalomtörténészt 60. születésnapján szerdán Kolozsváron.
Bár az ünnepelt úgy tudta, mindössze legújabb, Paian című verseskötetét mutatják be a kolozsvári Agapé rendezvénytermében szerdán délután, nagyszabású születésnapi ünnepséget szerveztek a 60 éves Egyed Emese számára kollégái, tanítványai, barátai.
Az egyetemi tanár, költő, irodalomtörténész sokoldalú munkásságát méltatták az eseményen felszólalók, akik, mint elhangzott, valamiképpen mind
Egyed Emese egy-egy „otthonának” képviselőiként értékelték sokoldalú tevékenységét, költészetét, pedagógusi, kutatói, művelődésszervezői és irodalomszervezői munkáját.
Sajátos hang az erdélyi líratermésben
Mintegy 150-en ünnepelték a születésnapot, a szervezők erre a napra időzítették a marosvásárhelyi Lector kiadó gondozásában megjelent Paian című verseskötet bemutatását – a kiadványt egyébként már ismertették korábban a budapesti Ünnepi Könyvhéten.
Mint Gálfalvi Ágnes szerkesztő-vezető mondta, a kiadót voltaképpen Egyed Emese „indította” négy évvel ezelőtt, hiszen az első szerzőket ő irányította a Lectorhoz.
Amint a kötetet bemutató Bartha Katalin Ágnes irodalomtörténész fogalmazott, az Egyed Emese-i versvilág, költői univerzum az 1988-ben megjelent első, Délvidék című kötettől kezdve sajátos hangot képvisel az erdélyi líratermésben.
„Ezek a versek „csupasz bőrrel” érintik a klasszikusokat, szoros kapcsolatban állnak a mitológiai világgal, szabadító, gyógyító erejűek, a költő figyel, jelet hagy és belső szabadságra tanít, a kötet pedig izgalmas, furcsa szerepformálódásokat is hordoz” – mondta Bartha Katalin Ágnes.
Egyed Emese úgy fogalmazott, bizonyos fajta „szemtelenség” kell ahhoz, hogy a költő különleges állapotait nyilvánvalóvá tegye, megossza a mindenkori olvasóval.
„Mindannyian szeretünk bámészkodni, felnőttként meghosszabbítani a meséket, mesei szerepeket, ezeket úgy átalakítani, hogy jobbá tegyék emberi kapcsolatainkat. Király László mondta nekem valaha, hogy amit ma nem írsz meg, nem írod meg soha – úgy gondolom, jó, ha nyoma marad bizonyos állapotoknak, hangulatoknak, ugyanakkor így, a versen keresztül is össze lehet kapcsolni az elképzeltet a tapasztalhatóval, a versírás pedig oldja az ember tehetetlenségét” – tette hozzá. A Paian című kötet fülszövegében az olvasható, Egyed Emese költészete sokhangú létköltészet, számára mentsvár a vers, de nem öncélú a költészete: költői attitűdjét mi sem teszi árulkodóbbá, mint a Paian kötetcím – „gyógyító” versek, az ajándékozás, felajánlás gesztusai, mi több, a megbocsátáséi.
Nevekben rejlő univerzumok
Mint a bemutatón elhangzott, a kötetben a múzsák világához való közeledés is tetten érhető, Ady, Arany, Petőfi, Weöres Sándor, Shakespeare, Apollinaire költészetére, egy-egy verssorára, életpályájára való utalásokból is építkeznek egyes költemények. Ilyen például a kétszáz éve született Arany előtt tisztelgő, Levél a lélek ifjúságáról – 1867 című vers (a cím utalás Arany Hová lettél, hová levél, ó lelkem ifjúsága sorára), amelyben a költő a Petőfinek 1867-ben, már annak halála után levelet író Arany szerepét ölti magára.
Egyed Emese meghatottan olvasta fel a rendezvényen jelenlévő édesapjának, Egyed Ákos akadémikusnak is ajánlva az erdővidéki szülőfaluról szóló, Bodos felé, Bodosban című versét.
„Mintha rejtőznél, Bodos lelkem,
Mintha bivalyok lépte tűntén
Holnapod nem is érdekelne,
A pillantás eltévelyedne.
Átkel a vágy a verőfényen.
Hagyj, Istenem, már hazatérnem.”
A költőre jellemző játékosságot, kísérletező kedvet, valamint a kötetben szereplő alkalmi verseket is kiemelte Bartha Katalin Ágnes. A szerző úgy fogalmazott, számára fontos az is, hogy a nevek misztikuma köré építsen egy-egy verset. „A név – legyen az helynév vagy növénynév, idegen vagy magyar nyelvű egység, titokzatos, és bár csupán főnévnek látszik, történetek laknak benne. A verseimben sokszor feltűnnek, hiszen kíváncsi vagyok a nevekben rejlő univerzumokra” – tette hozzá.
Egyed Ákos: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló
A kötetbemutatót követően került sor a meglepetésköszöntésekre, a legelső egy 1990-ben az ünnepeltről készített filmfelvétel vetítése volt, a régi videón verseiből olvasott fel Egyed Emese, Essig József kamerája felvillantotta az ünnepelt kislányait is.
A különféle „otthonok” közül elsőként Egyed Emese szülővárosa, Kolozsvár nevében Mile Lajos, Magyarország főkonzulja beszélt, kiemelve az ünnepelt alkotói és művelődésszervezői munkáját. Mint mondta, szenvedélye, hogy alkotó módon közelítsen a világhoz, amelyet pedagógusként, kutatóként is át akar formálni örökös kísérletező kedvvel.
Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem rektorhelyettese az Alma Mater nevében méltatta az ünnepeltet, kiemelve a magyar tagozat építésében vállalt meghatározó szerepét.
Berszán István, a Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője a tanárok és diákok nevében is köszöntötte kollégáját. Az ünnepelt az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztályának elnöke, így az EME elnöke, Sipos Gábor is méltatta oktatói, szervezői munkásságát. „Egyed Emese mintegy bevonja, bevonzza a fiatal kutatókat az egyesület munkájába, így az ifjúság rájön, hogy az EME nem vénemberek elefántcsonttoronyba zárt közössége. Ugyanakkor kiemelendő, hogy tudományszervező munkájával kiterjesztette az egyesület hatókörét Kolozsváron túlra is” – mondta el Sipos Gábor. Mivel a Szegedi Tudományegyetem testvérkapcsolatban áll a kolozsvári egyetemmel, Szajbély Mihály irodalomtörténész köszöntötte az ünnepeltet a magyarországi intézmény képviseletében, rámutatva, Egyed Emese a francia–magyar irodalmi kapcsolatok legavatottabb erdélyi kutatója.
A köszöntések sorát az édesapa, Egyed Ákos felszólalása zárta, aki meghatottan mondta: tartsa meg az Isten lánya segítőkészségét, sokirányú érdeklődését, a szülőföld, Bodos iránti szeretét is. „Én magam tanúsíthatom, és arra biztatlak: 60 éves kor után is rengeteg a tennivaló” – fogalmazott Egyed Ákos.
Hortus amicorum, vagyis barátok kertje
A rendezvény a Hortus amicorum című meglepetéskötet bemutatójával zárult: az EME adta ki Egyed Emese 60. születésnapjára a száz szerző írását magában foglaló kiadványt. Mint Demeter Zsuzsa, a kötet egyik szerkesztője kifejtette, az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL) és az irodalomtörténészi szakma egyaránt írt a kötetbe. Többek közt Szilágyi István, Király László, Markó Béla, Szőcs Géza, a Székelyföld és a Helikon folyóirat csapatának, a szerkesztő és költő kollégák versei, prózái olvashatóak a „barátok kertjében”. A szakmabeli irodalmárok közül a kortárs irodalommal foglalkozó grénium mellett a 17–19. századi és színháztörténeti műhelyek tagjai is köszöntik a kötetben az ünnepeltet, többek közt olyan neves magyarországi irodalomtörténészek, mint Margócsy István, Fried István, Szajbély Mihály, Szilasi László, Szörényi László, Szilágyi Márton, Debreczeni Attila is. A rendezvényt az EME, a Lector Kiadó, a Kincses Kolozsvár Egyesület, Magyarország kolozsvári főkonzulátusa, valamint a Helikon folyóirat szervezte, a Hortus amicorum című kötet kiadását a Communitas Alapítvány támogatta.
Kiss Judit
Hortus amicorum  Köszöntőkötet Egyed Emese tiszteletére  Szerző(k):Bartha Katalin Ágnes, Biró Annamária, Demeter Zsuzsa, Tar Gabriella-Nóra (szerk) /Erdélyi Múzeum-Egyesület, Kolozsvár, 2017/
A kötet tartalma, tárgya, köszöntőjellegéből adódóan, heterogén: az első fejezet szépirodalmi írásokat tartalmaz, valamint az ünnepelt szépirodalmi munkásságát értékelő tanulmányokat. A második része a 16–18. századi irodalom világába kalauzol, korabeli naplók, levelezések, albumok, művelődés- és oktatástörténeti, könyv- és könyvtártörténeti tanulmányok révén kaphatunk képet Egyed Emese kutatási területeiről. A harmadik fejezet olvasónapló-jellegű, az itt olvasható tanulmányok többnyire olyan huszadik századi szerzők műveire reflektálnak, amelyek 17–19. századi szerzők munkásságára alapoznak. Magyar és német nyelvű színház- és drámatörténeti tanulmányokat olvashatunk a negyedik fejezetben, kiemelt helyen az erdélyi színjátszás kezdeteivel. Az utolsó rész a huszadik század irodalmába kalauzol, az egy-egy szerzőre (Baka István, Dsida Jenő) vonatkozó tanulmányok mellett elméleti szövegeket is olvashatunk. Az ünnepelt sokrétű tevékenysége révén, a kötet a szépirodalmi, illetve irodalomtörténeti és -elméleti szövegek egy kiadványban való viszonylag ritka, de mindenképpen fontos találkozását is megvalósítja, így célközönségébe az irodalomkedvelő olvasók éppúgy beletartoznak, mint a tudományművelő szakemberek. A nagyközönség és a szűkebb szakma közelítését is célzó kiadvány (http://eme.ro) Krónika (Kolozsvár)
2017. július 6.
Meglepetésvendégek köszöntötték a 60 éves Egyed Emesét Kolozsváron
Egyed Emese arra számított, hogy szerda délután bemutatják a Paian című, legújabb verseskötetét, ám a rövid irodalmi beszélgetés után barátai, családtagjai, kollégái születésnapi köszöntővel lepték meg. Az Agapé Étterem rendezvénytermében nagy számban gyűltek össze a költő, pedagógus, irodalomtörténész munkásságának tisztelői.
A Paian című kötetről Bartha Katalin Ágnes kérdezte Egyed Emesét, beszélgettek alkotásról, transzcendenciáról, mitikus világról, alkalmi költészetről. Egyebek mellett kiderült, hogy a költő szerint önfegyelmet kíván az, hogy a különböző hangulatokat megragadhassa, és papírra vesse. Egyed Emese beszámolt arról is, hogy a helynevek mindig érdekelték, leginkább az, hogy milyen történetek laknak bennük. Amolyan egyszerű főneveknek tűnnek, és ő őszintén kíváncsi arra, hogy Kolozsvár vagy Zsobok milyen történetet őriz magában, magyarázta. Szeret alkalmi verseket írni, de ebben a műfajban az a különös, hogy a költők nem szívesen publikálják őket, főleg nem a szerelmes verseket. A Paian a Lector Kiadó gondozásában jelent meg.
Egyed Emese számára készített első meglepetés egy pár archív felvétel levetítése volt, amelyen az 1988-ban megjelent első, Délvidék című kötetéből olvasott fel részleteket a fiatal költőnő saját nappalijában. Ezt követően a többi „otthon” képviseletében köszöntötték. Mile Lajos, Kolozsvár magyarországi főkonzulja szerint Egyed Emese alkotói, művelődésszervezői és pedagógusi tevékenységeit elsősorban a szenvedély és a kísérletező kedv jellemzi. Soós Anna, a Babeș–Bolyai Tudományegyetem magyar tagozatot vezető rektorhelyettese az olvasás fontosságáról beszélt, Berszán István, a BBTE Magyar Irodalomtudományi Intézet vezetője azt hangsúlyozta, hogy az évfordulók a találkozások, az összefogás és az emlékezés alkalmai, amelyeket jó megünnepelni.
Felszólalt továbbá Sipos Gábor az Erdélyi Múzeum-Egyesület nevében, aki a költő kutatói és pedagógusi munkásságát méltatta, majd a BBTE testvérintézménye, a Szegedi Tudományegyetem részéről Szajbély Mihály köszöntötte Egyed Emesét. Ezt követően az ünnepelt édesapja, Egyed Ákos történész meghatódva beszélt lányáról, akinek a további évekre is kíváncsiságot és segítőkészséget kívánt.
Biró Annamária és Demeter Zsuzsa az Erdélyi Múzeum-Egyesület által kiadott Hortus amicorum című könyvet ismertette, amelyben 100 szerző vall Egyed Emeséről. A felszólalók sorát a Helikon szerkesztői zárták felolvasásaikkal: Király László, Karácsonyi Zsolt és László Noémi.
Tasi Annabella / maszol.ro
2017. augusztus 17.
KMN – Regényterápia és a mindenhol érvényes Erdély-narratíva
Nem azért jók az utóbbi évek-évtizedek nagy sikerű Erdély-regényei, mert Erdélyről szólnak, hanem attól, ahogy meg vannak írva – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napok keretében tartott szerda délutáni beszélgetésen.
Ezen irodalomtörténészek, kritikusok elemezték a magyar szépirodalom azon nagy sikerű alkotásait, melyek Erdély, a romániai magyarság elmúlt száz évét dolgozzák fel. Demeter Zsuzsa egyetemi tanár, szerkesztő Balázs Imre Józseffel, Bányai Évával és Zsidó Ferenccel beszélgetett a Kolozsvári Magyar Napok keretében a szerzők nemrég megjelent kritikakötetei kapcsán, arra keresve a választ, hogy mennyire érthetők a nem erdélyi olvasók számára Bodor Ádám, Dragomán György, Vida Gábor, Láng Zsolt, Tompa Andrea, Papp Sándor Zsigmond, Szabó Róbert Csaba, Nagy Koppány Zsolt és más szerzők erdélyi, romániai ihletésű történetei.
Bányai Éva úgy vélte, annyira jó szövegekről van szó, hogy ezekhez nem kell feltétlenül referenciákat keresni. Balázs Imre József szerint ezeknek lehetnek regionális olvasatai, mást mondhatnak az erdélyi, és mást a magyarországi olvasó számára, de ha számunkra van értelme, meg tudjuk tanulni az olvasatát, ahogy Tolkien művében, a Gyűrűk urában is értjük Gondor vagy Középfölde történetét.
Bányai Éva szerint szocializáció kérdése is, hogy kinek mit mond egy „erdélyi alkotás”, Zsidó Ferenc ellenben Faludy Györgyöt hozta fel példaként, aki úgy vélte, háttérismeret nélkül nem érthetők az Erdély-történetek, például Móricz Erdély-trilógiája. Tompa Andrea könyveit ellenben szinte jobban szeretik Magyarországon, mint Erdélyben, tette hozzá. Balázs Imre József úgy fogalmazott, jó kulcs a nyelv felől megközelíteni a műveket, hiszen csak egy részük a történet, a tényanyag.
Tompa Andrea megtalálta azokat a figurákat, akik nem a hétköznapi szürke nyelvet beszélik. Bőbeszédű elbeszélőkkel van dolgunk, de ezek belső beszédek, monológok, az írónő szereplőivel mondatja el az elmondhatatlant, kitalál egy nyelvet, mely hiteles, mondta Bányai Éva. A traumák nem a regényekben vannak, hanem a fejünkben” - hívta fel a figyelmet Balázs Imre József arra a kérdésre válaszolva, hogy ezek a sérült Erdély-képet mutató szépirodalmi művek kínálnak-e alternatív haza fogalmat, feloldást a Trianon vagy a kommunizmus okozta traumákra. Úgy vélte, eleve a témájuk miatt nagyon terápiás hatásúak, ezért is lehet őket ajánlani.
A traumafeloldást, a katarzist a 89-es forradalom jelentheti, a legtöbb mű ezzel is zárul, de vannak, akik „kiszólnak”, jelezve: a rendszerváltás nem azt hozta, amit vártak. „Nem csak Erdélyről szólnak, hanem általában a hatalomról, a félelemről”- jellemezte a műveket Bányai Éva. Rámutatott, éppen ezért idegen nyelvű fordításban is működhetnek, hiszen nagy erényük, hogy kisebbségi pozícióból teszik általánossá a történetet.
Pap Melinda / Krónika (Kolozsvár)
2017. október 13.
Százak sorsvállalása a nélkülözőkkel
A hűvös idő nem tartotta vissza Csíkszereda lakóit, hogy együttérzésüket fejezzék ki a hátrányos helyzetben lévő embertársaik iránt: az idei Egymillió csillag a szegényekért szolidaritási akción 483 résztvevő 4416 lejt adományozott a rászorulók számára.
A Szabadság térre kilátogatók egy-egy gyertya meggyújtásával, valamint pénzbeli adományukkal járulhattak hozzá az idei szolidaritási akció sikerességéhez.
Az esemény alkalmából összeállított ünnepi műsor keretében elsőként Demeter Zsuzsa, a Gyulafehérvári Caritas Szociális Ágazatának képviselője köszöntötte a jelenlevőket, majd Tódor Attila segédlelkész áldásával vette kezdetét a gyűjtés. Ezt követően a csíkszentkirályi Vadrózsa néptánccsoport előadását, majd a Csík Klarinét Kvartett rövid koncertjét élvezhette az adakozó közönség..
Györfi Rita Erdős Virág a Világító testek című kötetében megjelent néhány rövidversét adta elő, végezetül pedig Török Csongor tűzzsonglőr tartott zenés-tüzes bemutatót. Az esemény ideje alatt Zengerling Vanessa, a szervezet önkéntesének gitárjátéka volt hallható. A Gyulafehérvári Caritas lelkes önkéntes csapata a rendezvény szervezésében és lebonyolításában nélkülözhetetlen segítséget nyújtott. A jelenlévők mosollyal, tapssal, kedves szavakkal illették az akciót és a produkciókat, sokan készítettek fényképet a mécsesekről, a fokozatosan bővülő alakzatról – írja közleményében a Gyulafehérvári Caritas. Tavaly egyébként Csíkszeredában 676 résztvevő 4495 lejt adományozott a szolidaritási akció során.
Pénteken este a hargitai megyeszékhely mellett további 16 helyszínen – Marosvásárhelyen, Marosszentgyörgyön, Erdőszentgyörgyön, Szovátán, Csíkkarcfalván, Gyergyószentmiklóson, Gyergyóremetén, Gyergyóditróban, Gyergyóalfaluban, Maroshévízen, Székelyudvarhelyen, Székelykeresztúron, Sepsiszentgyörgyön, Kézdivásárhelyen, Bereckben és Petrozsényben – gyújtottak gyertyát, a nélkülözőkkel való jelképes sorsvállalás jegyében. Székelyhon.ro
2017. október 30.
Egy a sokféle Kinde-arc közül – Demeter Zsuzsa irodalomkritikus új kötetéről
A 2014-ben elhunyt Kinde Annamária költészetéről írt kötetet Demeter Zsuzsa irodalomkritikus, aki a nemsokára megjelenő, Szandra May a hóhullásban című könyvről, a költőnek az erdélyi lírában betöltött helyéről is beszélt.
– Most jelenik meg Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című köteted a vásárhelyi Lector Kiadónál, a kiadvány már kapható lesz novemberben a Marosvásárhelyi Könyvvásáron. Mi indított arra, hogy Kinde Annamária költészetével foglalkozz egy nagyobb lélegzetű kötetben, ahogy te nevezted, „olvasónapló-szerű” kiadványban? Halála után nem látott napvilágot ilyen igényű összegzés, ezért hiánycikknek számított, de ezen túl személyesen mi fűz az ő költészetéhez?
– Kinde költészetére a kétezres évek elején-közepén kezdtem felfigyelni, Helikon-szerkesztőként is óhatatlanul kezembe kerültek kötetei, olvastam a különböző folyóiratokban verseit. S bár nem voltunk közeli viszonyban, egy-egy, a könyveiről megjelent kritika, a vele készítetett Helikon-interjú kapcsán sokat leveleztünk, kedvelte a Helikon szerkesztőségét, az akkor még főszerkesztő Szilágyi Istvánt különösen. Egy-egy levelében nemcsak saját szövegeit csatolta, de felhívta a figyelmünket tehetséges diákjaira is, s ha recenziós példányt küldött frissen megjelent kötetéből, mellékelte kollégái új köteteit is.
Halála után váradi kollégái szerveztek egy kerekasztal-beszélgetést: a Kinde-életmű gondozásáról, utóéletéről tanácskoztak, azóta elkészítették síremlékét, illetve róla elnevezett díjat is alapítottak váradi kollégái. A Helikonban Egyed Emese írt Kinde Annamária halálakor nagyon szép, összegző jellegű tanulmányt, amelyről Emesével sokat beszélgettünk. Egy ilyen beszélgetés alkalmával született a gondolat, ha már Sigmond Istvánról írok monográfiát, nem lenne-e kedvem a Kinde-költészettel is alaposabban foglalkozni.
Kinde Annamária
Kinde Annamária költő, műfordító, szerkesztő
1956. június 10-én született Nagyváradon, 2014. január 5-én hunyt el. Az érettségit követően Brassóban, erdőmérnöki szakon folytatta tanulmányait, majd Nagyváradon szerzett újságírói diplomát. 1990-ben a Majomsziget című ifjúsági lap főszerkesztője. 1992–1996 között az Erdélyi Napló munkatársa. 1996 és 2002 között a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium igazgatója, 2002-ben az aradi Nyugati Jelen főszerkesztője, 2003-tól az Erdélyi Riport szerkesztője, 2006-tól a Várad című irodalmi hetilap versrovatának vezetője, az Erdélyi Magyar Írók Ligája vezetőségének tagja is volt. Verseskötetei: A hiúzok természetéről (1997), Egy másik arc (2000), Szandra May kertje (2002), Szandra May a sivatagban (2004), Mondhatatlan (2006), Rózsavér (2009), Szandra May és Tom Vanguard igaz története (2010), Hóbanévad (2011), Húzódhatsz közelebb (2013). – Miért az „olvasónapló” műfaját választottad, már ha ezt lehet külön műfajnak nevezni?
– Célja szerint a kötet monográfiának készült, de kizárólag a költészetére fókuszált, a Kinde-verseskötetek együttes olvasatából próbáltam a sokféle Kinde-arc közül kiolvasni és elmondani a saját olvasatomat, azért szerencsésebb afféle olvasónaplónak tekinteni. De mindez folytatható, hiszen nem foglalkoztam Kinde folyóiratbeli publikációival, nem érintettem a különböző, közéleti és kulturális sajtóban végzett munkásságát. És ami a legfontosabb, nem ismerem a hagyatékát, anélkül azonban igencsak nehéz teljes monográfiát írni.
– A kortárs irodalomtörténet-írás nem csupán Kinde költészetét nem méltatta kellő figyelemre, bizonytalanság mutatkozik e költészet helyének kijelölésében is. Miután behatóan foglalkoztál az életművel, te magad hogyan határolnád be a helyét az erdélyi líratermésben?
– Nem vagyok benne biztos, hogy szükséges besorolnunk Kindét az egyes Forrás-nemzedékek közé. Az irodalomtörténet-írás a harmadik Forrás-nemzedékhez sorolja költészetét, de nem szerepel abban az antológiában (az Ágoston Vilmos szerkesztette Kimaradt szó címűben), amelyet hagyományosan a harmadik Forrás-nemzedék antológiájának szoktak nevezni. Ennek sok oka van, amiről beszélek is a könyvben. De ha a Kindével készült interjúkra hagyatkozunk, akkor inkább szellemi és költőtársakról beszél, Király László és Farkas Árpád költészetéhez érzi rokoníthatónak líráját, motivikájában, világlátásában egyaránt.
– Lezárt életműként olvasható a több mint három éve elhunyt költőé. Írtad, hogy igyekeztél felfedni valamiféle lírai narrációt, amelyre kötetei, versei felfűzhetők. Mi lehet ez a vonal, vonulat, hogyan fogalmaznád meg?
– Sokféle Kinde Annamária olvasható ki a kilenckötetnyi versből: provokatív, harcos, elégikus és a sort még folytathatnám. Az én olvasatom az utóbbi, szövegtörténést és személyiségjegyeket, kiadástörténetet és (vallomásos) életrajzot együtt vizsgálok benne, s ezt a személyes megközelítést vállalom is. Tom Vanguard, Szandra May, a Másik K (Kinde alakmásai) szervesen összetartoznak, még ha más-más kötetekben is jelennek néha meg. Számomra leginkább a kolumbiai Alvaro Mutis hajósának, Maqroll árbocmesternek a kalandjait idézik – hangulatiságukban mindenképp – a Kinde-hősök bolyongásai, utazásai. Persze, nem tengeren, hanem hólepte tájban, a versnyelv keretei között.
– Mint írod, Kinde maga is mondta, hogy költészetében elsősorban a második Forrás-nemzedék tagjainak, Farkas Árpádnak, Király Lászlónak a gondolatiságához igazodik – s talán nem véletlen, hogy szellemi elődöket, mestereket, lírájának rokon hangjait, s nem mellesleg mindennapi, a közéleti költészetének fontosabb témáit épp az erdélyiség jelölte ki. Farkas Árpád, Király László versei talán nem ismeretlenek a magyarországi közönség számára, viszont Kinde Annamáriáé jószerével az maradt. A kötetednek az is a célja, hogy nemcsak az erdélyi, hanem a magyarországi olvasókhoz is közelebb hozza az életművet?
– Egy monográfia nem csinál tavaszt. S abban sem vagyok biztos, hogy Király László vagy Farkas Árpád költészete (bár utóbbiról egyébként nemrég jelent meg egy kiváló monográfia Magyarországon, Cs. Nagy Ibolya készítette) ismert lenne a magyarországi olvasók körében, vagy ne lenne bőven tennivaló ezen a téren. De azt hiszem, itthon is bőven van bepótolni való: ha csak az elmúlt huszonhét évre gondolok, hány írói hagyaték maradt gazdátlanul, amelyeknek a sorsáról semmit sem tudunk. Alig vannak folyóirat-repertóriumaink, szerzői monográfiák is csak elvétve. Vagy hogyan várjuk el, hogy a magyarországi olvasók ismerjék például Mózes Attilát vagy Lászlóffy Aladárt, ha könyveik nem elérhetők?
Demeter Zsuzsa kötetének bemutatója
Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című, a marosvásárhelyi Lector Kiadónál megjelenő kötetét a Marosvásárhelyi Könyvvásáron november 7-én délután 6 órától, valamint a november 24-én kezdődő Nagyváradi Könyvmaratonon is megismerheti az olvasóközönség. Kiss Judit / Krónika (Kolozsvár)
2017. november 22.
Ady születésének 140. évfordulóján, kedden indul a Nagyváradi Könyvmaraton
Ady Endre születésének 140. évfordulóján szervezik meg a könyvbemutatókat, irodalmi esteket, felolvasásokat felsorakoztató, keddtől vasárnapig tartó Nagyváradi Könyvmaratont.
Kedden kezdődik, és vasárnapig tart a Nagyváradi Könyvmaraton, amelyet kilencedik alkalommal szervez a Várad Kulturális Folyóirat és a Holnap Kulturális Egyesület, ezúttal Ady Endre születésének 140. évfordulója apropóján.
A szervezők közlése szerint a gazdag programsorozatban könyvbemutatók, irodalmi beszélgetések, felolvasások, koszorúzás, koncertek szerepelnek.
A maraton nyitórendezvényeként kedden 18 órától kiállításmegnyitót tartanak az Ady 140 fotópályázat zsűrizett alkotásaiból az Euro Foto Art Egyesület és a Várad folyóirat szervezésében, az eseményen közreműködik Traian Ştef költő és Thurzó Sándor József brácsaművész.
A meg nem értett látnok költőre, Ady Endrére emlékeztek Érmindszenten Ady Endre életéről és költészetéről emlékeztek meg születésének 140. évfordulója alkalmából szülőházánál, Érmindszenten szombaton. Az életében esendő és romló Ady helyett a költői nagyságot és a látnoki erőt kell meglátni, mondta Lezsák Sándor. Szerdán az Ady Endre-emlékmúzeumnál koszorúznak a költő mellszobránál, aztán a váradi Ady-emlékeket idézik meg Imre Zoltán, Péter I. Zoltán és Szűcs László részvételével.
Ady-verseket és Ady-dalokat ad elő Meleg Vilmos színművész, valamint a Nagyváradi Filharmónia énekkarának tagjai, Ferencz Vilmos, Tasnádi Ferenc, zongorán kísér Radó Judit. Csütörtökön a Darvas-házban könyvbazár várja a közönséget, és megtartják a 2017 évi nagyváradi könyvújdonságok szemléjét Derzsi Ákos, Simon Judit, Szűcs László közreműködésével. Szintén csütörtökön tartják az Élő Ady irodalmi pályázat gálaestjét, amelynek vendége Korpa Tamás író, a Fiatal Írók Szövetségének (FISZ) elnöke és Ozsváth Zsuzsa költő.
Pénteken szintén a Darvas-házban Varga Melinda költő olvas fel Sem a férfiban, sem a tájban című kötetéből, majd Parti Nagy Lajos estje várja a közönséget: Réz Pál és Parti Nagy Lajos Bokáig pezsgőben című hangos memoárjából részleteket olvas fel Hajdu Géza.
Szombaton a Szigligeti Stúdióban tárlat nyílik Benkő J. Zoltán könyvborítóterveiből, majd Demeter Zsuzsa irodalomkritikus Szandra May a hóhullásban – Kinde Annamária költészete című monográfiáját mutatják be, a kötet a marosvásárhelyi Lector Kiadónál látott napvilágot.
Ugyancsak szombaton Márton Evelin író olvas fel Csodatevő Alois című írásából, majd könyvbemutatóra várják az érdeklődőket: Benedek Szabolcs A fiumei cápa című regényét Szilágyi Aladár és Szűcs László ismerteti, felolvas: Balogh Attila színművész. Ezt követően adják át a 2014-ben elhunyt nagyváradi költőről, Kinde Annamáriáról elvezett idei díjat, majd a Baby Elvis együttes koncertje várja a közönséget.
Ady Endre emlékezete Nagyváradon: 140 év 14 hónap alatt az ünnepi eseménysorozaton A költő születésének 140. évfordulóján, november 22-én kezdődő és halálának 100. évfordulójáig, 2019. január 27-ig tartó eseménysorozatot szerveznek Nagyváradon – jelentették be az Ady Endre Emlékmúzeumban.
Vasárnap, a zárónapon a Szigligeti Stúdióban Demény Péter Vadkanragyogás című kötetét mutatják be, majd a könyvmaratont a Lélekcsönd című előadás zárja, amely a Miskolci Nemzeti Színház Demény Péter verseiből szerkesztett produkciója, közreműködik Salat Lehel színművész és Márkos Albert csellóművész. Krónika (Kolozsvár)
2017. december 18.
Kritikakötet és monográfia a kortárs irodalomról
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája is csatlakozott az V. Adventi Könyvvásár programja sorozatához, a hétvégén Adventi könyvbemutatók címmel tartott rendezvényeket, beszélgetéseket a Bulgakov kávéházban. Szombat délután, többek között Balázs Imre József Ezeregy mondat. Kritikák a kortárs irodalomról című kritikakötetét és Demeter Zsuzsa Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfiát mutatták be.
Balázs Imre József költőt, kritikust a nemrég megjelent tíz mondatos kritikákat tartalmazó kötetről Vida Gábor kérdezte, míg Demeter Zsuzsa irodalomkritikust Kinde Annamária költészetéről, életéről és az erről készült monográfiáról Egyed Emese faggatta.
„Portrét írni a könyvről”
Az online terjedő „5 dolog, amit nem tudtál a kürtőskalácssütésről” jellegű listázás mintájára kezdett el Balázs Imre József 2011-ben, szintén online felületre, tíz mondatból álló könyvkritikákat írni, alkalmazkodva az online olvasásra jellemző türelmetlenséghez. A kritikák címeiben megfogalmazott „Tíz mondat a...” remélte, hogy megfogja majd az olvasót. „Kivetem a horgot az olvasónak. Ez egy ígéret, hogy rövid lesz”, magyarázta a kritikus, miért is választotta ezt a formát.
Vida Gábor kérdésére, miszerint tíz mondatot írni egy kötetről nem vált-e olyanná, mint a szonettírás, nem érezte-e egyfajta kötöttségnek ezt a döntést, Balázs Imre József bevallotta, egy idő után tényleg kötöttséggé vált. 40-50 tízmondatos kritika után azt érezte, hogy a mondatai mind ugyanolyanok. Olyanfajta kötöttséget érzett, mint a tanárok: a középiskolai tanár 45 perces kötött formához van hozzászokva, az egyetemi tanár másfél óráshoz, és ebből nehéz kizökkeni.
Mi az, ami belefér egy könyvről 10 mondatba, kérdezte a moderátor. Balázs Imre József elmondta, a tízmondatos kritikaírás első mozzanata, hogy ledesztillálja, lecsupaszítja a kötetet. „Az kerül be, ami számomra a kötet magja, ahogyan megragad valamit”, magyarázta, majd hozzátette, a tíz mondatban csak egy portréfélét ír a könyvről.
Vida Gábor a beszélgetés végén arról faggatta a kritikust, hogyan válogatja ki azokat a köteteket, amelyekről kritikát ír, volt-e olyan könyv, amelyről nem tudott írni, ír-e egyáltalán negatív kritikát. A szerző kifejtette: olyan könyvek „kerülnek bele a hálójába”, amelyek valami újat hoznak a kortárs magyar irodalomban. Több szempont is meghatározta azt, hogy ebbe a most megjelent kötetbe milyen könyvkritikák kerültek be, jegyezte meg, de nyilván, elsősorban a kiadvány terjedelme szabta meg. Balázs Imre József szerint szemtelenség egy-egy kötetről „csak” tíz mondatot írni, ezért uralja a kötetet inkább a verskritika, és ezért nem ír hosszabb prózákról benne.
Kinde Annamáriára mint költőre felhívni a figyelmet
Kötetről kötetre haladva, kronológikus sorrendben végzett elemzés eredménye a Szandra May a hóhullásban. Kinde Annamária költészete című monográfia, beszélt a könyv létrejöttéről annak szerzője, Demeter Zsuzsa. Ám mivel Kinde Annamária életének számos meghatározó mozzanata kimaradt a kötetből, mint például a Várad folyóiratnál, Erdélyi Riportnál, vagy a Sajtókollégiumban végzett tevékenysége, Demeter Zsuzsa kételkedik abban, hogy egyáltalán lehet-e monográfiának nevezni azt, amit írt. Bevallotta, célja nem is egy „nagymonográfia” írása volt, hanem inkább az, hogy Kinde Annamáriára mint költőre hívja fel a figyelmet, a költői világát szerette volna bemutatni. „Vegyük a kezünkbe a kötetet, hisz ez a kritika lényege”, fűzte hozzá.
Egyed Emese, a könyvbemutató moderátora arra volt kíváncsi, a monográfia írása közben talált-e a szerző köteteken átívelő, ezeket összekötő motívumokat. Demeter Zsuzsa elmondta, a legerősebb ilyen motívum az alteregók történeti íve, amelyre egy erős narratív szálat épít a köteteken keresztül Kinde Annamária. Emellett jellemző a költészetére a teljes ambivalencia is, tette hozzá, kiemelve, hogy a költő vívódó alkat volt, vívódásának megvannak a saját metaforái, képi formái is. Az erős irónia, önirónia, de egy különleges optimizmus is meghatározó eleme a költészetének, ugyanúgy, ahogy a méltósággal viselt betegsége is, részletezte a monográfia szerzője.
A moderátor kérdésére, hogy ez egy teljes, lezárt életmű-e, Demeter Zsuzsa azt válaszolta: kerek, egész, teljes életmű, hiszen más már nem is lehet. „A töredékességében kell egésznek nézni”, vélte. Megjegyezte: Kinde Annamária költészetének erős prózai vetülete is van, gyakran kacsintgatott a próza felé, ezért úgy vélte, talán ebben a műfajban folytatta volna az írást az életmű során, ha megadatott volna neki a lehetőség.
A könyvbemutató során Kinde Annamáriával készített interjúrészleteket hallgathattak meg a jelenlévők, a költő verseiből pedig Mărcuţiu-Rácz Dóra másodéves, és Moga Petra, elsőéves filológushallgatók olvastak fel. Sarány Orsolya / Szabadság (Kolozsvár)