Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dégi Sándor
1 tétel
2013. február 7.
Egy néhai Moldvában tanított tanítónő visszaemlékezései
Oratovszkyné Vass Ibolya 1952-ben, Csíkszeredában végzett a pedagógia szakon. Abban az időben kinevezés útján kerültek el a végzett növendékek a munkahelyekre, és így történt, hogy Vass Ibolya egy számára teljesen ismeretlen környezetbe, Románia Kárpátokon túli részére, egy Bákó megyei községbe, Lujzikalagorba került. Lujzikalagor 5-6 ezer lelket számláló község a megyeszékhelytől, Bákó várostól mintegy 10 km-re délkeletre.
Az akkor 19 éve fiatal lányt az édesanyja kísérte el az ismeretlenbe. Bákó városban a megyei tanfelügyelő, Kardos János kedvesen fogadta, és Lujzikalagorban is jó benyomásokat szerzett mind a polgármesteri hivatalnál, mind pedig az iskolában. Abban az időben külön fiúiskola és külön leányiskola volt a községben, és Ibolya a fiúiskola magyar tagozatára került, ahol 20-nál több fiút irattak be az első osztályba. A lányiskolába került Háromszékről két tanító, nevezetesen Zsigmond László és Dégi Sándor.
Vass Ibolya tanárnőt Gence József családjánál szállásolták el. Nagyon jó kapcsolat alakult ki a fiatal tanárnő és a Gence-család között, de ugyanilyen szeretetteljes volt a kapcsolat a tanítványokkal és a szülőkkel is. Az 1955-ös iskolai év elején azonban váratlanul megjelent az iskolában a tanácselnök (polgármester), és közölte, hogy megszüntetik a magyar nyelvű oktatást.
A Lujzikalagorban töltött éveire egy 2007-ben megjelent újságcikkben (Európai Idő) így emlékszik vissza a tanárnő:
„Első kinevezésemet Luizi Calugaraba (Bákó megye) kaptam. Mindenesetre ékes és édes anyanyelvemen tanítottam a kedves kicsi csángó magyar gyermekeket, mert ott mindenki magyarul beszélt, ahogy tudtak, de magyarul.
Kedves, tiszteletet megadó emberek között töltöttem két évet. Nagy szeretetben részesültem, mint kezdő pedagógus, ez jóleső érzés volt számomra. De az öröm keveset tartott. 2 év után megszüntették a magyar iskolát."
csangoradio.ro
Erdély.ma,