Az 1990/91-es tanévben 1094 óvodába /ebből 609 önálló magyar, 485 tagozatos/ 56 240 magyar óvodás járt óvodába /az ország óvodásainak 7,5 %-a/, közülük 47 600-an magyar óvodai csoportba járnak, 8640-en pedig románba. Az előző évhez viszonyítva idén 2766-tal több magyar óvodás van. Az egyes megyékben eltérők az arányok. Arad megyében a magyar óvodások 33 %-a román óvodába jár, Brassó megyében 54 %, Máramarosban 46 %, Temes megyében 60 %-os ez az arány. A magyar óvodákban 2319 óvónő dolgozik, az ország óvónőinek 6,3 %-a, emellett 317 magyar óvónő román csoportokat vezet. A 2319 magyar csoportot vezető óvónő közül 1306 fő, azaz 53,6 % szakképzett. Látható, hogy óriási a szakemberhiány. /Murvai László, Debreczi Árpád: Év végi számvetés (I.). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 22-23./

Az 1990-91-es tanévben 79 109 magyar elemista /I-IV. osztályos/ volt, közülük 66 850 anyanyelvén /84,5 %/ tanul, 12 259 pedig románul /15,5 %/. Az előző tanévhez képest 7150 elemistával kevesebb jár magyar iskolába, igaz, hogy a tavalyi 18 208 magyar tanulóval szemben most 12 259 magyar tanuló jár román iskolába. A magyar elemi iskolákban 3415 tanító és tanár működik, közülük 1034 szakképesítés nélküli, olvasható Murvai László és Debreczi Árpád összegezésében. /Murvai László, Debreczi Árpád: Év végi számvetés (II.) Volt-nincs elemi osztályok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 27./

Az 1990/91-es tanévben magyar nyelvű középiskolai oktatás folyt 136 iskolában, ebből 28 önálló magyar intézet, a többi pedig tagozat. 63 118 magyar tanuló részesült középiskolai oktatásban, közülük 41 367-en /65,5 %/ anyanyelvén, 21 751-en /34,5 %/ pedig románul tanult. A magyarul tanuló középiskolások az ország középiskolásainak 4,2 %-át alkotják /1989/90-ben az arány 2,5 %-os volt. Idén 7812 tanulóval több végzi magyar nyelven középiskolai tanulmányait. A magyar tannyelvű középiskolai oktatásban 1535 tanár tanít /az ország középiskolai tanárainak 3,6 %-a/, 681 román nemzetiségű tanár tanít magyar középiskolákban és 672 magyar nemzetiségű tanár román iskolákban. Az 1535 magyar nyelven tanító tanár 86,1 %-a szakképzett. /Murvai László, Debreczi Árpád: Év végi számvetés (IV). = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 12./

A romániai magyar oktatásról közölt adatokat Murvai László és Debreczi Árpád folytatásokban, az 1991-92-es tanév alapján, felhasználva a minisztérium és a megyei tanfelügyelőségek információit. Megjegyezték, hogy a román tagozaton tanuló magyar diákokról a tanfelügyelőségek adatai pontatlanok. Az óvodai oktatást tekintve 610 egységben van magyar óvodai csoport, ebből 470 a vegyes óvoda és csak 140 önálló magyar óvoda van. A magyar nyelvű óvodákba járók száma 47 530 volt, 70-nel kevesebb az előző évinél. Román nyelvű óvodába 4986 magyar gyermek járt. Az elemi iskolákba /I.-IV. osztályba/ 62 616 tanuló jár, 4234-gyel kevesebb, mint tavaly. Mi lehet ennek az oka? Az elvándorlás, a kevesebb gyermek? Számításokkal következtettek arra, hogy mintegy 23 ezer magyar gyermek jár román iskolába, ez 27 %-os arányt jelent. Az V-VIII. osztályos magyar tanulók száma 71 780, a tanulók száma 3871 fővel csökkent az előző tanévhez viszonyítva. Román osztályokba 15 367-en jártak. - Az 1991-92-es tanévben 26 magyar középiskola működött és 110 intézményben volt magyar tagozat. A tanévben magyar tagozatos középiskolába 33 409 diák járt, számuk 7958 fővel csökkent az előző tanévhez képest. A legnagyobb visszaesés Maros megyében történt. Magyar nyelvű szakmai oktatásban 6380 tanuló részesült.- Az oktatás formát figyelembe véve a tanévben összesen 222 826-an tanultak magyarul, számuk az összes tanulók 4,8 %-át jelentették. - Ebben a tanévben összesen 8 777 magyar hallgatója volt a felsőoktatási intézményeknek, ez a romániai hallgatók 5,8 %-át tették ki. Kolozsváron, a Babes-Bolyai Tudományegyetemnek 1570 magyar diákja van, közülük 581-en tanulnak magyar nyelven, de legtöbbjük néhány tárgyat hallgathat anyanyelvén. Magyar nyelven tanítanak még Marosvásárhelyen: részlegesen az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, de anyanyelvű oktatás folyik a Színművészeti Akadémián és Bukarestben, a Hungarológiai Tanszéken. Az egyetemi szintű oktatásban 473 magyar tanerő van, az összes tanárok 2,7 %-át teszik ki. /Murvai László, Debreczi Árpád: Tanév végi számadás - 1991-1992. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 14., 15., 17., 18./

Az 1992/93-as tanévben Romániában magyar nyelven összesen 1070 óvodai intézmény és tagozat működött, ebből 589 önálló magyar nyelvű óvoda volt. A magyar nyelvű óvodai intézmények és tagozatok száma 1990-hez viszonyítva 20-szal csökkent. Az ország óvodáiba 56.251 magyar gyermek járt, az ország óvodásainak 7,4 %-a, közülük anyanyelvű óvodában oktatták 87,6 %-ukat, 49.255 óvodást, román nyelvűbe 6.996-ot írattak. A magyar anyanyelvű csoportokat a jelzett /1992/93-as/ tanévbe 2371 óvónő vezette. A magyar óvónők 53,3 %-a /1264 fő/ szakképzett. A tanévben 280 magyar nemzetiségű óvónő foglalkozott román csoportokkal. /Murvai László, Debreczi Árpád: az 1992-1993-as tanév mérlege. Az óvodai oktatásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 24./

Az 1992-1993-as tanévben 570 magyar tanítási nyelvű általános iskola működött, emellett 53 iskolában volt magyar tagozat. Évről évre csökken a magyar általános iskolások száma, az országosan tapasztalt csökkenésnél magasabb arányban. Az 1990/91-es tanévben 142.321 magyar gyermek járt anyanyelvű iskolába, a következő évben 134.486, 1992/93-ban pedig 128.879 tanuló. Az idei tanévben 156.015 magyar általános iskolás közül 27.395-en /17,5 %/ jártak román iskolába. Több megyében /Hunyad, Krassó-Szörény, Máramaros, Temes/ a magyar tanulóknak több mint fele román iskolába jár. Az I. ?VIII. osztályos magyar oktatásban összesen 8904 tanító, tanár és mester dolgozik. Közülük 3239 tanító, 5559 tanár és 106 mester. Gondot okoz a magyar nyelvű oktatásban a szakképesítés nélküliek magas száma, ez a tanítóknál a legmagasabb, 24 %-uknak hiányzott a szakképesítése. /Murvai László, Debreczi Árpád: az 1992-1993-as tanév mérlege. Az általános iskolai oktatásról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 25./

Az 1992/93-as tanévben 33 magyar tanítási nyelvű középiskola és 118 tagozatos középiskola működött. Ebben a tanévben 31.196 tanuló járt magyar tannyelvű középiskolába, 2251-gyel kevesebb, mint az előző évben /33.447 tanuló/ és 10.171-gyel kevesebben, mint az 1990/91-es tanévben, amikor még 41.367 középiskolás végezte magyarul tanulmányait. Ez a csökkenő tendencia országosan is hasonló arányú. Az 1992/93-as tanévben az ország középiskolásainak 4,4 %-a járt magyar középiskolába. Ebben a tanévben 43.820 magyar középiskolás volt, nagyobb részük /71,2 %/ anyanyelvén folytatta tanulmányait, 12.624-en pedig románul tanultak. A magyar középiskolai osztályokban 2376 tanár oktatott, közülük 2271 magyar nemzetiségű. A középiskolákban összesen 47 magyar igazgató és 88 magyar aligazgató van. Romániában nincsenek önálló magyar szakiskolák, csak magyar szakmunkásképző osztályok. Ezekben az osztályokban 6707-en tanultak magyar nyelven. Mellettük 9173 magyar román nyelvű szakiskolába jár. /Murvai László, Debreczi Árpád: az 1992-1993-as tanév mérlege. A középiskolai oktatás. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Hargita és Kovászna megyékben a románok kisebbségben vannak, viszont ezekben a megyékben a románul tanulók száma meghaladja a román nemzetiségű lakosok arányát, szemben azokkal a megyékkel, ahol a magyar lakosság van kisebbségben, ott a magyarul tanulók száma a magyar lakosság arányszáma alatt marad. Hargita megyében a román lakosság aránya 14 %-os, a román nyelvű beiskolázás 18.1 %-os, Kovászna megyében ezek az arányok 23,4 %, illetve 36,6 %. Ugyanakkor Arad megyében a magyarság aránya 12,5 %-os, beiskolázás magyar nyelven 4,7 %-os, hasonló a helyzet Kolozs megyében: 19,8 %, illetve 11,2 %. /Murvai László, Debreczi Árpád: Oktatásügyi adalékok. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 6./

A romániai magyar nyelvű oktatást az 1989 utáni egyszeri létszámemelkedés után a fokozatos csökkenés váltotta fel. Az általános iskolákban a létszámcsökkenés kevésbé szembetűnő, a középfokú oktatásban azonban ez a jelenség kezd aggasztó méreteket ölteni. Az 1992/93-as tanévben az országban a tanulók 61,7 %-a folytatta tanulmányait középiskolákban, addig a magyar tanulóknak csak a 45 %-a jutott be a középiskolákba. Minden megyében a magyar lakosság arányszáma alatti a továbbtanulók aránya. /Murvai László, Debreczi Árpád: Továbbtanulási esélyek anyanyelven. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./

Debreczi Árpád és Murvai László idén is közzétette /folytatásokban/ a magyar nyelvű oktatásról szóló összefoglalását. Az 1993/94-es tanévben 210 ezer magyar tanulót oktattak anyanyelvén /az ország lakosságának 7,1 %-a magyar, anyanyelven viszont a tanulók 4,9 %-a tanult/. Ebben a tanévben 48 192 óvodás járt magyar óvodába, 1063-mal kevesebb, mint az előző évben, 8237 magyar óvodás /14,6 %/ járt román óvodába. 1993/94-ben 2458 magyar óvónő működött, 87-tel több, mint az előző évben, viszont a szakképzetlen óvónők száma és aránya /1115 fő, 45,1 %/ nagyon magas. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 27./

Debreczi Árpád és Murvai László - az előző évekhez hasonlóan -most is közreadták a statisztikai összeállítást az elmúlt /1994/95-ös/ tanévről. Az országban 2454 óvodában és iskolában folyt magyar nyelvű oktatás, ennek 53,2 %-a /1307/ önálló magyar nyelvű intézet, 46,7 %-a pedig tagozat. Két megyében, Hargita és Kovászna megyében az önálló magyar iskolák száma meghaladja az 50 %-ot, viszont Kolozs megyében csak a 25 %-ot éri el, Brassó megyében mindössze két önálló magyar iskola van. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 26./

Debreczi Árpád és Murvai László folytatták a magyar nyelvű oktatásról szóló összegzésüket. Az 1994/95-ös tanévben 208 652 tanuló járt magyar iskolákba, közülük óvodában 47 811, elemiben 64 888, gimnáziumban 58 612, középiskolában 30 774, szakiskolában 5 780, szakképzésben 787 fő folytatta tanulmányait. Az országos adatokkal összehasonlítva kitűnik, hogy felfelé haladva egyre csökken a magyarul tanulók létszáma és arányszáma. Az elemit végzettek 47,4 %-a kerül be középiskolába /országos átlag: 56,7 %/. Az előző tanévhez képest Romániában 20 ezerrel nőtt az oktatásban résztvevők száma, a magyar nyelvű oktatás viszont 1757 tanulót vesztett az 1993/94-es évhez viszonyítva. Figyelembe kell venni, hogy az 1994/95-ös tanévben 55 000 magyar tanuló román nyelven tanult, ez a magyar diákok 25 %-át jelenti, a magyar óvodásoknak kb. 10 %-a, az elemistáknak 13 %-a, az általános iskolások 18 %-a, a középiskolások 31 %-a, a szakiskolások 64 %-a tanul románul. A románul tanuló magyar gyermekek számát csak megközelítő pontossággal tudják megadni. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 27./ Előzmény: 1888. sz. jegyzet.

Febr. 10-én temették Debreczi Árpádot. Neve a romániai sajtóban 1990 után vált ismertté, a romániai magyar oktatást számadatokban bemutató írásai alapján. 1978-ig, nyugdíjazásáig az Oktatási Minisztérium Nemzetiségi Igazgatóságának igazgatója volt. Nyugdíjasként is szenvedélyesen gyűjtötte a magyar oktatásra vonatkozó adatokat. Munkatársa, Murvai László írta a nekrológot, megjegyezve, hogy 1972-től munkatársa, beosztottja volt a minisztériumban az elhunytnak, aki közös kötetük megjelenését már nem érhette meg. /Murvai László: Megíratlan történelem. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 14./

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 33. (részletek)
Paradox módon az 1968-as csehszlovákiai események hoztak gyökeres változást a romániai magyarok életében. Néhány héttel korábban, 1968. június 28-án az RKP Központi Bizottsága nemzetiségi ügyekkel foglalkozó bizottságának titkára és miniszterelnök-helyettes Fazekas János kezdeményezésére találkozóra került sor Nicolae Ceauşescu és mintegy száz magyar értelmiségi között; a találkozó sajnos kudarccal végződött. A magyarok kisebbségi statútumot követeltek, magyar nyelvű szakmai oktatást, saját kiadót, egy hetilapot, a bukaresti Magyar Ház újranyitását és magyar nyelvű műsort a tévében. Az 1956-os forradalom után elítélt értelmiségiek rehabilitálásának kérdését is felvetették. Ceauşescu nagyon ingerültnek látszott, és semmit sem ígért. Az iskolákkal kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy nem számít az oktatás nyelve, csak jól végezd a munkádat.
1968 augusztusa, a csehszlovákiai invázió után a Ceauşescu-rendszer bel- és külpolitikája néhány év alatt gyökeresen megváltozott, hiú reményeket ébresztve a románok és a magyarok körében egyaránt. Ceauşescu volt az egyetlen kommunista vezető, aki visszautasította az invázióban való részvételt; ezzel kockáztatta, hogy felbosszantja a szovjeteket, de kivívta nemcsak a nyugati világ szimpátiáját, hanem a románokét is. Azt remélték, hogy Románia még jobban eltávolodik Moszkvától, és közeledik a Nyugathoz; az első lépések már megtörténtek a Német Szövetségi Köztársaság bukaresti követségének 1967-es megnyitásával. Ceauşescu 1968-as dacos gesztusa után több, politikáját támogató tüntetésre is sor került, ezeken a magyarok is részt vettek, az egyik ilyen eseményt a Zalomit utcai művelődési házban tartották. Egy hónappal az események után 60 kolozsvári magyar értelmiségi fejezte ki egyetértését Ceauşescu politikájával, és biztosította őt támogatásáról. Domokos Géza még egy áradozó cikk szégyenét is vállalta az Előrében, de a magyarok számára utólag megszerzett előnyök tükrében úgy vélte, a kompromisszum megérte. A maga részéről Ceauşescu úgy értékelte, eljött a pillanat, hogy a magyarokat a maga oldalára állítsa. Székelyföldre látogatott, ahol ígéretek egész sorával elnyerte szimpátiájukat. Még egy magyar mondat kimondására is képes volt: Éljen a Román Kommunista Párt! A valós fordulópont azonban akkor következett be, amikor a párt több bukaresti magyar intézmény létrehozásáról döntött, eleget téve a magyar kérések egy részének. Domokos Géza szerint ez  Ceauşescu  álnok politikájának része volt, így akarta elérni, hogy az erdélyi magyar intézmények minél többet veszítsenek fontosságukból és befolyásukból. Létrehozták a bukaresti egyetem hungarológiai katedráját (az 1969/70-es egyetemi tanévtől), a tévé magyar nyelvű adását (1969-ben), a Kriterion Kiadót (1969), újra bevezették a magyar nyelvű tevékenységeket a Petőfi Művelődési Házban (1969), megjelent A Hét (1970), az első magyar nyelvű központi hetilap. 1969-ben újraalakult a tanügyminisztérium nemzetiségi osztálya, a magyarokat több tanfelügyelő is képviselte, köztük Debreczi Árpád, Murvai László (1972–2008), Gergely László (1980–1990), és egy államtitkár, Lőrincz László, később Fúró Gyula. 1971-ben nemzetiségi osztály alakult a Nicolae Iorga Történelemkutató Intézetnél, majd a művelődési minisztériumnak megfelelő Szocialista Művelődési és Nevelési Tanács mellett létesült nemzetiségi osztály. Újraindították a közrádió magyar nyelvű műsorait; a 13 órától sugárzott műsor 40 perces volt, és 20 perces adást közvetítettek este, 19 órától. A felsorolt intézmények magyar értelmiségiek újabb hullámát vonzotta Bukarestbe, a fővárosban valaha is létező legtöbbet, ám számuk semmiképp sem haladhatta meg a néhány százat. Az új intézményekbe fiatalabb, lehetőleg „jó káderlappal” rendelkező embereket szándékoztak felvenni. A bukaresti magyar írók régebbi generációja, köztük Szemlér és Méliusz, már túl öregek voltak. Az új emberek Erdélyből érkeztek: írók, költők, zenészek, újságírók, grafikusok, fordítók. A vállukra nehezedő felelősség tudatában egyesek nehéz helyzetbe kerültek: meg kellett felelniük az erdélyi magyarok elvárásainak, és rájöttek, hogy Nicolae Ceauşescu a magyarok választott képviselőin keresztül rájuk akarja erőltetni saját pártpolitikáját. A régi pártaktivisták erősködtek, hogy fogadják el ezeket a máskülönben számos anyagi és társadalmi előnnyel járó funkciókat. Mindnyájan kivételezetteknek számítottak, lakást kaptak, jó fizetésük volt, külföldre utazhattak. Bár a hatalom kezdetben csak kirakatnak szánta ezeket az intézményeket, néhánynak, vezetőik professzionizmusának köszönhetően, sikerült fontos szerepet játszania a magyar kulturális igények kielégítésében. * Legrövidebb virágzása  a Petőfi Művelődési Háznak volt. A Magyar Társulat egykori Zalomit utcai házában működött, Bukarest város 1960-as útikalauzában a Február 16. rajoni Petőfi Sándor Művelődési Házként szerepelt, azonban magyar nyelvű tevékenysége nem volt. 1969. december 29-én az RKP Központi Bizottsága Matekovics Jánost, egy nonkonformista egyéniséget és szervezőzsenit nevezett ki a művelődési ház igazgatójának. Matekovics 1961-től az Ifjúmunkásnál volt újságíró. Kemény dolgokon ment át, miután ideiglenes szállásán egyik besúgó szobatársa följelentette. Hogy a rendszer beindult gépezete ne tegye tönkre egész életét, a Domokos házaspár tanácsára önkritikát gyakorolt, így megbüntetését megúszta. Gyanította, hogy nem sokáig maradhat az igazgatói székben, de addig is jó munkát akart végezni. Kinevezése előtt a művelődési ház tevékenységének színvonala nagyon leromlott, gyakorlatilag csak a társadalom peremén élőket vonzó, kétes hírű bálokat szerveztek. Matekovics kétnyelvű feliratot kért és kapott az épületre, ez a gesztusa merészségére vallott, hisz kolozsvári kollégája éppen azért jelentette fel, mert a kétnyelvű felirat eltűnése miatt méltatlankodott. Az intézménynek nem voltak saját költségvetési forrásai, így gyakorlatilag képtelen volt bármiféle tevékenységre; még kapust sem tudott alkalmazni, pedig anélkül a milícia nem engedélyezte a működését. Securitate ügynök-gyanús román helyettese azt tanácsolta, próbáljon meg különféle művelődési tevékenységekből pénzre szert tenni, ehhez a milícia is szóbeli beleegyezését adta. Így nyílt lehetősége arra, hogy gyökeresen megváltoztassa a művelődési ház életét és embereket is alkalmazzon. Építészek véleményét kikérve (megtehetette, mert a Műépítészeti Intézet egyik dékánja a magyar Benedek Tibor volt), az épületet három részre osztották, mindegyikben saját ruhatárat, büfét és mellékhelyiségeket alakítottak ki. Az egyetemista Pusztai Péter, aki később emigrált, gyönyörű festett üvegablakot készített az egyik bejárat fölé, amely sajnos ma már nincs meg. Így lehetővé vált, hogy több klub is működjék a különféle érdeklődési körűek számára, amelyek programjaiban neves magyar értelmiségiek is részt vettek. Volt egy értelmiségi klub – hová újságírók, kiadók, szerkesztők, művészek, filmesek jártak –, egy laboratóriummal felszerelt diákfilmklub – ezt Andrei Blaier bukaresti rendező vezette –, egy zeneklub Bács Lajos karmester vezetésével, dzsesszklub, melyet Bányai Péter irányított és egy művészeti kör kiállítóteremmel. A dzsesszklubnak óriási sikere volt, még az Egyesült Államok követségének tagjai is eljártak a hétfő esti előadásokra; a meghívottak között híres amerikai együttesek is szerepeltek. Az idősebb korosztályokról sem feledkeztek meg, számukra népzenei vagy operettzenei előadásokat szerveztek. A magyar írók itt mutatták be újonnan megjelent köteteiket, a Kriterion író-olvasó találkozókat szervezett, ismert erdélyi értelmiségieket hívtak meg, akik mindig telt ház előtt tartottak előadást. Matekovics beleegyezett, hogy a magyar művelődési házban továbbra is működjék egy román szekció, ezt szabadegyetem formájában képzelte el, ahová a román irodalom és művelődés sok neves személyiségét, köztük akadémikusokat hívott meg. A meghívottakat taxi hozta, ünnepi vacsorákat szerveztek a tiszteletükre, melyeken székely népviseletbe öltözött lányok szolgáltak fel, majd utána taxival vitték őket haza.  Az újságok nem szűntek meg dicsérni Matekovicsot, azonban hamarosan tilos lett bármit is írni a magyar ember által vezetett legjobb bukaresti művelődési házról. A hatóságok rájöttek, hibáztak, hogy  ilyen energikus és találékony embert neveztek ki a csak formálisnak szánt intézmény élére. Pénzügyi ellenőrök szálltak ki, akik megállapították, hogy nem volt miniszteri jóváhagyása a létszámemeléshez. A havi 2300 lejes bérezésű Matekovicsot 100 ezer lejre büntették. 1971. május 31-én leváltották igazgatói tisztségéből. Az Ifjúmunkás visszavette, de fizetésének felét visszatartották minden hónapban; később elköltözött Bukarestből, és Sepsiszentgyörgyön lett szabadúszó. A fenti eset is bizonyítja, hogy a román hatalom jóindulatából létrejött magyar intézményeket csak kirakatintézményeknek szánták; amelyik túlnőtt ezen a szerepen, azt szigorúan büntették. Matekovics helyébe Antal Miklós jogászt nevezték ki; nagyon jó káderlappal rendelkezett,  magyar körökben közismert volt, hogy ,,egy szekus nevelte árva”. A művelődési ház levéltára is elveszett.  Az új igazgató feljelentéseivel sok értelmiségit tartott távol a művelődési háztól.  A Hét 1978-as évkönyvében mégis megünnepelte a ház tevékenységét. Ugyanis elméletileg a házban még mindig ugyanolyan pezsgő élet folyt, mint Matekovics idejében. Verses és zenés estéket továbbra is szerveztek, voltak író-olvasó találkozók, képzőművészeti kiállítások stb. Működtek a (román és magyar) tánccsoportok, a színjátszócsoportot pedig egy időben a Ion Vasilescu Színház színésze, a magyarul is tudó Cornel Gârbea vezette. Néhány darabot a mai napig egyik legelismertebb és legegyénibb rendező, Tompa Gábor is színpadra állított bukaresti főiskolás korában. (folytatjuk)
JÁNOS ANDRÁS fordítása Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Hencz Hilda: Magyar Bukarest 35. (részletek)
A magyarok életében jelentős kulturális esemény volt A Hét megjelenése 1970. október 23-án. 1970-ben Bukarestben tíz magyar lap is megjelent: egy napilap, öt hetilap, egy havi és egy negyedéves folyóirat, valamint két fordítás: a Hivatalos Közlöny és egy havonta jelentkező méhészlap. A lapok arcéle változatos volt. Az Előre csapata néhány éve szerkesztett egy falusiaknak szánt hetilapot is, a többi újság a munkások, munkásfiatalok, pionírok, a tanügyesek és a könyvtárak számára készült.
A magyar értelmiségiek szerettek volna egy modern szociokulturális lapot, tudományról és művészetről szóló rovatokkal, amely a magasabb végzettségű olvasókhoz szól. Az irodalomra fókuszáló kolozsvári Korunk túl elitista volt, az Előrének pedig már amúgy is rossz volt a híre. Valamelyest élénkült az érdeklődés a Művelődés havilap iránt, miután András V. János 1969-ben de facto átvette vezetését.
A Hét indításával a neves, többkötes írót, Huszár Sándort bízták meg (egyikét azon szerencséseknek, akiknél a „jó” dossziéhoz tehetség is társult). A kolozsvári Dermata munkásaként kezdte, az irodalomhoz vonzódó fiatalembert a balos beállítottságú Gáll Ernő, az Utunk főszerkesztője karolta fel, akinek pártfeladata volt az írás iránt érdeklődő proletárok toborzása; alkalmazta, és továbbtanulásra biztatta, 30 évesen kinevezték a kolozsvári színház igazgatójának. Volt annyira bölcs, hogy meghallgassa a színházi szakemberek tanácsait, sikerült nagyszerű csapatot verbuválnia; az előadásokat Harag György rendezte. Hamarosan jó híre ment a kolozsvári magyar színháznak, Liviu Ciulei, akkoriban Románia egyik legjobb rendezője is kiszállt Kolozsvárra rendezni. 1964-ben Huszár dicsősége tetőfokán, hirtelen benyújtotta lemondását, ám ezzel a párt nem értett egyet, és büntetésből takarítónak tették meg egykori szerkesztőségébe. Huszár közel egy évig tárgyalt a hatóságokkal, mire elhatározta, hogy Bukarestbe költözik; felesége a frissen alakult televízió szerkesztőségében kapott állást. Huszár szabadon választhatta meg munkatársait, és valóságos vadászatba kezdett a jó szerkesztőkért Erdélyben és az Előrénél. Földes Lászlót nevezték ki főszerkesztő-helyettesnek, két év múlva, halála után előbb Márki Zoltán, majd 1975-től Horváth Andor vette át a helyét. Földes az Utunk egyik legjobb szerkesztője volt, de kirúgták a pártból és elbocsátották a laptól a magyar forradalom után. Hajdu Győző kollégája jelentette fel mint népellenséget, a magyarok elleni sablon szerint revizionizmussal és nacionalizmussal vádolta. Hajdu a későbbiekben is bojkottálta a lapot, és többen állítják azok közül, akik ismerik, hogy veszélyes ember volt. A párt beleegyezett Földes rehabilitálásába. A szerkesztőség 24 fős volt, a 20 oldalas lap 20 ezres példányszámban jelent meg, és főképp értelmiségiek olvasták. Több állandó rovattal jelentkezett: irodalom, zenei élet, színházi krónika (amelyet az Előrétől átkerült Kacsír Mária szerkesztett). A világirodalmi és filmrovatot a fiatal Horváth Andor vette át, aki a kolozsvári egyetemen végzett magyar–francia szakon, és egy tordai mezőgazdasági iskolában tanárkodott, amikor Bukarestbe hívták. A tudományos rovatot Dankanits Ádám vezette, ő az 1977-es földrengésben vesztette életét, s nemsokára a szintén a lapnál dolgozó felesége, a grafikus Varga Katalin is elhunyt. A rovat másik szerkesztője Ágoston Hugó lett, aki korábban Szászrégenben volt fizikatanár. Kezdetben a szerkesztőség rengeteg külföldi, főleg francia és magyar sajtótermékhez jutott hozzá, a lap teret adott a romániai magyar képzőművészeknek is. Voltak vidéki tudósítói és riporterei, számottevő pénzalappal rendelkezett. A szerkesztők feladata közé tartozott Fazekas János beszédeinek megírása is.
A főszerkesztő már az első számban, a vezércikkben letette a garast a párt mellett: a szocialista társadalom harcosának mondta magát, akinek fő célja szolgálni az RKP politikáját, a marxista-leninista ideológiát, a szocialista demokráciát. Az ilyesféle vezércikkek minden kiadványban kötelezőek voltak, és általában név nélkül jelentek meg. Aki megtagadta megírását, munkahelyével játszott Ez történt az Utunk szerkesztőjével, Tamás Gáspár Miklóssal, aki végül 1978-ban kivándorolni kényszerült. De akadtak, akiknek sikerült kibújniuk e feladat alól, őket állandóan piszkálták, nem kaptak prémiumot, vagy szankciókkal sújtották.
A lap hatalmas sikernek bizonyult. A „Dumnezeu” (Atyaisten) néven emlegetett Dumitru Popescu, a sajtó pártfelelőse is támogatta.
A szerkesztőség további értékes értelmiségiekkel bővült. 1970-ben került oda a marosvásárhelyi Gálfalvi Zsolt (sz. 1933). Egy évvel később elvállalta a művelődési tanács nemzetiségekért felelős osztályának igazgatóságát, de innen 1975-ben lemondott. Visszament A Héthez, és külsősként a televízió kulturális műsorainál is dolgozott.
1977-ben csatlakozott a csapathoz Rostás Zoltán. Habár már nehéz idők jártak a romániai sajtóban, a párt „a tömegek ateista nevelése érdekében” mégis jóváhagyta a lap tudományos melléklete, a TETT (természet, ember, tudomány, technika) megjelentetését. Ha ilyen igénnyel Erdélyből jelentkezett volna valaki, garantáltan zaklatták volna. A tudomány és kultúra különböző területéről közölt cikkekkel a lapnak meghatározó szerepe volt a magyarság tudományos, műszaki, szociológiai és politikai nyelvezetének formálásában.
A szerkesztők viszonylagos szabadsága azonban nem tartott sokáig. 1974-től az oldalak számát 16-ra csökkentették, majd nem sokkal később 12-re. A cenzúra is folyamatosan szigorodott, egyre több kötelező cikket kellett Ceaușescu felszólalásairól, a házaspár számtalan ünnepségéről, külföldi látogatásairól, vagy akár a mezőgazdasági kampányról közölni. Szaporodtak a pártvonalas, már egyenesen abszurd cikkek és versek, amelyekkel senki sem dicsekedhetett. Az egyik szerkesztő vallomása szerint az volt a legszomorúbb, hogy sokszor olyankor is zengték az ódákat, amikor nem volt kötelező. A lap kapott egy listát a tiltott témákról, ezek között a nemzetiségi kérdés is szerepelt. Bányai több újságíró interjúalanya is felsorolta a Ceaușescu-rendszerrel kötött kompromisszumok okait és indítékait: félelem, karrierizmus, cinikusság, annak a lehetősége, hogy a kötelező témák közé egyebet is beszúrhatnak. Huszár a lelkiismeretről beszélt. Mindenkinek a lelkiismerete határozta meg azt a pontot, ameddig elmehetett a kompromisszumban, s bár az felérhetett az árulással, a túlélés érdekében szükség lehetett rá. A hatalom még a terjesztési politikába is beavatkozott, Erdélybe mind kevesebb példányt postáztak, és egyre többet a magyarok által nem lakott területekre, ahol nem volt, aki megvásárolja, így visszaküldték a lapot.
Huszárnak több vitája is támadt Koppándi Sándor cenzorral, ,,a magyarság legundorítóbb figurájával”, aki túlbecsülte saját befolyását és hatalmát. A Fórum rovathoz ezrével érkeztek a panaszok szerte Erdélyből, és Huszár, akinek minderről tudomása volt, kezdett egyre kényelmetlenebbé válni a kommunista rendszer számára.
A hatalom elvárta a kiváltságos értelmiségiek háláját, és valószínűleg nem volt megelégedve a két főszerkesztő, Huszár és Horváth lojalitásával. Egy megrendezett botránnyal akarták őket a már amúgy is hanyatló laptól eltávolítani. Erre 1983-ban a nagy egyesülés ünneplése volt a megfelelő alkalom: a nyomdában fordítva kerültek az aláírások és a pecsét az egyesülési nyilatkozat reprodukciójára. Suzana Gâdea művelődési miniszter azonnal szerkesztőségi gyűlést hívatott össze, ahol várta a „bűnösök” önkritikáját és a többiek bírálatait. Azt állította, százasával kapott a magyarok gesztusát elítélő táviratokat és telefonhívásokat, holott a lapszámot bevonták a terjesztőtől. A két főszerkesztőt leváltották. Huszár megköszönte eltávolítását, mint fogalmazott, már amúgy sem érezte, hogy képes eleget tenni minden feladatának. Az elkövetkező évek zaklatásai miatt végül 1988 decemberében elhagyta az országot.
A lap vezetőségébe ezúttal „megbízható embereket” neveztek ki az Előrétől: Lázár Editet főszerkesztőnek és Barabás Istvánt főszerkesztő-helyettesnek. Barabás felesége, Béres Katalin lett később a párttitkár. A lap színvonala leromlott, de szigorúan követte a párt vonalát. Tulajdonképp az ország többi lapjánál is hasonlóan alakult a helyzet.
A Hét cenzora, Koppándi jegyezte szerkesztőként az 1981-ben megjelent, Romániai magyar nemzetiség című, a romániai magyarok áldásos helyzetét bemutató kötetet. Az RKP a nemzetiségi kérdést a marxista-leninista tanításoknak megfelelően egyszer s mindenkorra megoldotta, írta a könyvben. Most mi, magyarok „mint egyenlő polgárok, szoros egységben a szocialista Románia népeivel... immár új hidakat építünk: hidakat a jövő felé, a szocializmust felépítve, a kommunizmus felé”. A hazafias szólamokon és „szeretett vezérünk” dicsőítésén túl a kötet néhány olyan átfogó tanulmányt is tartalmazott, amelyek bemutatták a magyarok hozzájárulását az elvont vagy alkalmazott tudományokhoz, a természettudományokhoz, nyelvészethez, néprajzhoz stb. A több száz felsorolt név között néhány bukarestit is találunk, kiegészíti Demény 33 fős (2002-ben megjelent) listáját Zsidó László Bányai László elméleti fizikussal, Kahána Ernő szívgyógyásszal és dr. Demeter Andrással a Testnevelési Intézet fiziológia katedrájáról. Néhány írás szerzője jól ismert a bukaresti magyarok számára: Debreczi Árpád (az anyanyelvű tanításról írt), Demény Lajos (a román–magyar közös harci múltról), Gálfalvi Zsolt (a szocializmus korának magyar irodalmáról), Szász János (a kulturális társadalmi lapokról), Bodor Pál (a sajtóról, a magyar nyelvű rádió- és tévéműsorokról). Még a magyar egyházfőkkel is készültek interjúk, egyikben Mikó Imre a Ceauşescu-korban „az igehirdetés szabadságát” hangoztatta.
JÁNOS ANDRÁS fordítása
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)