Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Debreczeni József
18 tétel
1993. május 27.
"Magyarországon éles viták zajlottak a legnagyobb párt, a Magyar Demokrata Fórumon /MDF/ belül. A viták nem oldódtak meg. Meglepetést keltett, hogy Für Lajos honvédelmi miniszter, az MDF ügyvezető elnöke máj. 26-án lemondott ügyvezető elnöki tisztségéről. Lemondását levélben közölte. A sajtó közölte a levelet. Ebben Für Lajos kifejtette: "a magyarság megmaradása, talpra állítása iránti felelősségtől áthatva" több alkalommal javaslattal állt elő, hogy a testvérháborút rendezzék. Javaslata azonban határozott támogatást nem kapott. Kiegyenlítő szerepet akart vállalni, erőfeszítései azonban eredménytelenek maradtak. Ezért döntött úgy, hogy lemond. Hangsúlyozta, ki kell mondania, hogy "történelmi léptékű bűnt követtek el azok /mindenekelőtt a liberálisnak mondott Debreczeni József nevével és a népi-nemzetinek mondott, Csurka István nevével fémjelzett csoportosulások, akik az MDF belháborúját" elindították és folytatják. És nincs mentség azok számára sem, akik a fejleményeket nem tudták megállítani. "Isten legyen irgalmas hozzánk/ Hozzánk, szegény magyarokhoz", zárult a lemondó levél. /Für Lajos lemondott az MDF ügyvezető elnöki tisztéről. = Magyar Nemzet, máj. 27./"
1993. június 1.
Az MDF elnökségének egyhangú döntése értelmében a lemondott Für Lajos helyett Lezsák Sándor veszi át az MDF ügyvezető elnökének tisztét, meghatározatlan ideig. Az elnökség a rotációs rendszer mellett döntött, bizonytalan ideig a hat alelnök látja el felváltva e poszt teendői. Lezsák Sándor elmondta, csalódott, hogy az általa remélt csapatmunka most nem jött létre, mert Csurkáék távol maradtak az elnökségi ülésről. Lezsák szerint Csurkának az MDF-en kívül kell elképzeléseit, programját megvalósítani. Hozzátette: Elek Istvánnak és Debreczeni Józsefnek el kell döntenie. Hogy a jövőben hogyan akarnak politizálni. /(őszy-tóth): Lezsák: Csurka a párton kívül fogalmazza meg programját. = Magyar Nemzet, jún. 1./
1995. június 30.
"Az amerikai közkönyvtárakban nincsenek magyar kiadású, angol nyelvű forrásmunkák a magyar történelemről. - írta Debreczeni József. "Ha valaha voltak olyan könyvek, amelyek a mi szempontunkból mutatták be a problémákat, azok rég eltűntek a polcokról. Valakik elvitték őket. Kikölcsönözték és nem hozták vissza." Például J. F. Montgomery Hungary the unwilling satellite /Magyarország, a vonakodó csatlós/ című könyvét 1993-ban újra kiadták Budapesten. Két év alatt ismét ellopták a példányokat mindazon amerikai könyvtárakból, ahova eljutott. /Debreczeni József: Mi lesz a NATO-tagság ára? = Magyar Nemzet, jún. 30./ "
1998. december 15.
Debreczeni József A miniszterelnök /Osiris, Budapest, 1998/ című könyvében Antall Józsefnek állított emléket. A többre törekvő hívő ember nemcsak a szentek, hanem a közösség szolgálatában elkötelezett és hiteles életvitelű személyiségek, politikusok /ezúttal a magyar miniszterelnök/ életéből is levonhat önmaga számára bizonyos tanulságokat, állapította meg Jakab Gábor, a Vasárnap főszerkesztője. /Jakab Gábor: Írás egy emberről. = Vasárnap (Kolozsvár), dec. 13., átvette: Szabadság (Kolozsvár), dec. 15./
2002. március 4.
Márc. 2-án a Kallós Alapítvány válaszúti székházában került sor a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Kolozs megyei szervezetének négy évenként megrendezésre kerülő tisztújító közgyűlésére. A gazdaegyesület a tisztújítást összekötötte a Válaszúton immár több hete folyó hétvégi gazdaképző tanfolyam zárórendezvényével. A közgyűlésen részt vett az RMGE országos elnöke, Sebestyén Csaba is. Farkas Zoltán, a Kolozs megyei szervezet elnöke beszámolójában a leépülési folyamatot vette számba, amelynek során a kilencvenes évek elején létrehozott 60 gazdakörből mára 4–5 maradt. Az elnöki beszámoló szerint ma a két kolozsvári, a kajántói és az újjáéledt bálványosváraljai gazdakör működik, a többiek közül néhány egy–egy gazdarendezvény erejéig gyűjti össze a falu embereit. Azokban a falvakban maradt meg a gazdakör, ahol erre igény és szükség volt, ezt felülről nem lehet a gazdákra rákényszeríteni. Az elmúlt években az RMGE több ízben is sikeres gazdarendezvényt tartott Magyarkapuson, állatkiállítást Kalotaszentkirályon, borversenyt Aranyosegerbegyen és több hóstáti terménykiállítást Kolozsváron. Farkas a szaktanácsadás fontosságát hangsúlyozta. Víg Ferenc, a kerekdombi gazdakör részéről elmondta: az Illyés Alapítvány támogatásával szalmásgabonavetőgépet vásároltak, tehát a gazdakörök is pályázzanak. Molnár Sándor mezőgépészmérnök szerinte a nyugati példák fele kellene nyitni, ahol a gazdák önszerveződése modern értékesítési szövetkezetek, illetve gépkörök szintjén valósul meg. A gond az, hogy nincs tőke az induláshoz, a szülők többsége ezt nem tudja támogatni, így a fiatalok zöme városon vagy Magyarországon kell megélhetés után nézzen. Sebestyén Csaba, az RMGE országos elnöke felszólalásában hangsúlyozta: az RMGE Kolozsváron alakult meg, itt van a székháza, de Erdély viszonylatában szinte itt működik a leggyengébben. Példaként a bánsági, csíki, illetve az udvarhelyszéki gazdakörök munkáját említette, amelyek már szervesen beépültek a gazdák életébe. A kormányrendelet szerint az egyesületnek mezőgazdasági szakembert kell alkalmaznia: ennek az RMGE megyei szervezetei mindenhol megfelelnek, a falusi gazdakörök pedig a megyei egyesület jogi személyiségű alegységei lehetnek. A mezőgazdasági minisztérium elismeri a Romániai Magyar Gazdák Egyesületének gazdaképző tanfolyamait, a gazdák pedig hivatalos oklevelet fognak kapni. A tisztújítás során héttagú igazgatótanácsot (elnökséget) választottak Farkas Zoltán, Makkay József, Debreczeni József, Barazsuly Emil, Réti Sándor, Vincze Albert és Vígh Ferenc személyében. Az új igazgatótanács Farkas Zoltánt elnökké, Makkay Józsefet és Debreczeni Józsefet alelnökké, Barazsuly Emilt titkárnak, Víg Ferencet pedig pénztárosnak választotta. /Kisréti Zsombor: Gazdakörök is igényelhetik az állami támogatást. Tisztújító közgyűlést tartott a Kolozs megyei RMGE. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 4./
2005. december 29.
Az Új Magyar Szó idézeteket közöl magyarországi kormánypárti lapokból. Az egyik: „Valaha nyílt, racionális, egyenes és bátor politikus volt. Most egy fondorlatos és erőszakos embert látok, aki remeg a hatalomért” – írta nemrég Debreczeni József, aki szerint Orbán Viktor már csak „hatalmi játszmákban gondolkodik, mert másban képtelen”. (...). És hozzáfűzött még egy talányos mondatot: „Tavasszal végleg kiderülhet: félelmetes vagy csak szánalmas figura.” De hol van még a tavasz! És mi minden történik, történhet addig is? (Mester Ákos, 168 Óra) /Magyar kommentár. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 29./
2006. szeptember 26.
Áder János fideszes politikus Debreczeni József Az új miniszterelnök című könyvéből idézett részleteket, felszólította a hazudós miniszterelnököt, hogy ne szervezzen önmaga ellen merényletet, és felfedte az elhíresült 23 milliós román invázióról költött mese keletkezésének hátterét. A könyvben Gyurcsány elárulta, hogy ő találta ki és ő szervezte meg a 23 milliós románnal való riogatást. Miközben tehát Romániához dörgölődző szocialista-balliberális kormányzat december elsején a Kempinski Szállóban Nastase kormányfővel koccintgatott, a magyar lakosság bizonyos rétegeit a románok és Románia ellen heccelte, és Orbán Viktor árokásásairól hazudtak az erdélyi magyarság ellen uszított embereknek. Gyurcsány Ferencet és magasztalóit az sem zavarja, hogy voltaképpen az uniós szabályozásokkal is szembemennek, hisz a csatlakozás egyik alapeleme a munkaerő szabad mozgása. A ,,23 millió románozás” vérig sértette a romániai magyarságot is. Ennek a következménye, hogy Gyurcsány és emberei azóta nemkívánatos személyek Erdélyben, ahol a füttykoncertek hamarabb kezdődtek, mint Magyarországon. Erre a füttyre Erdélyben az Eörsi Mátyás- és Dobolyi Alexandra-féle ,,küldetések” még inkább rászolgálnak. Ugyancsak Gyurcsány találta ki a ,,köteles akciót”, amellyel Kövér Lászlót megpróbálták ,,romba dönteni”. /Sylvester Lajos: Azt hazudja, hogy nem hazudott. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), szept. 26./
2006. október 17.
Az ÚMSZ ismét átvette a Népszabadság cikkét, ezúttal Debreczeni Józsefét, aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt vette védelmébe, mondván, mindenki hazudott. A cikkíró támadta Sólyom László köztársasági elnököt, aki kifogásolta, hogy Gyurcsány hazudott az ország népének, a cikkíró támadta az egyházakat, akit elítélték a kormányfő hazudozását és támadta ugyanezért Böjte Csaba atyát, akit szerinte a jobboldal egyik radikális „szentje”. /Debreczeni József: Hazugságok köztársasága Népszabadság, okt. 15. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 17./
2007. március 2.
A magyar népesség fogyóban a Kárpát-medence egészében. Természetes tehát, hogy a felelős kormányzat a népességfogyásból következő társadalmi folyamatokat elemzi. Semjén Zsolt parlamenti képviselő az előző hetekben azzal állt a nyilvánosság elé, hogy a magyar kormány migrációs stratégiai tanulmánya szerint akár milliónyi ázsiai betelepítését tervezi bizonyos foglalkoztatási területekre, ezzel Magyarországon a külföldiek aránya akár tíz százalék fölé is emelkedhet. Azt lehetne mondani, hogy hihetetlen, a Kovács László et company 23 millió magyarországi román inváziót vizionáló fantazmagóriája köré kell sorolni (amint Debreczeni József könyvéből kiderült, az értelmi szerzője ennek is Gyurcsány Ferenc). Petrétei József miniszter kijelentette, szó sincs ilyesmiről, a minisztérium nem készített semmiféle migrációs tanulmányt. Ezután Semjén Zsolt bizonyító erejű dokumentumrészleteket tesz közzé. Akkor azt mondták, készülnek ugyan ilyen tanulmányok, de ezek nem hivatalos előterjesztések. Egyébként államtitoknak minősítették a dokumentumot. A multinacionális cégek az uniós csatlakozás után telephelyeiket Ázsiába, az olcsó munkaerő országaiba teszik át. A Gyurcsány-kormány ezzel a folyamattal szembemegy, az olcsó munkaerőt idehozza, hogy a multik jól érezzék magukat. Ez a népesség majd olyan kormányokra adja majd a voksát, amely behozza ide őket, nem úgy, mint a határon túlról jövők, akik képesek lennének szavazati jogot is szerezni, és nem oda rajzolnák az X-et majd, ahova kell. (Ezt Eörsi Mátyás SZDSZ-esképviselő ezt világosan kifejtette.) /Sylvester Lajos: Szaporulat. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 2./
2008. augusztus 13.
Korond első írásos említésének 675. évfordulója alkalmából képzőművészeti tárlat nyílt a művelődési házban, Benczédi Sándor, Páll Lajos, Józsa Judit, Kedei Zoltán, Láng Eszter, Tóth Ferenc, Venczel Árpád és Vinczeffy László munkáiból. A képzőművészeti galéria első kiállítója a 70 éves Páll Lajos volt, aztán Tóth Ferenc mutatkozott be festményeivel, majd a gyermeknap alkalmából Forró Ágnes, Kuti Botond és Molnos Zoltán mese- és mondaillusztrációival. A tizennyolcadik évét betöltő korondi Hazanéző folyóirat idei második számában tizenöt szerzőt mutat be azok közül, akik alkotásaikkal, kutatómunkájukkal, közéleti tevékenységükkel öregbítették a nagy fazekasfalu hírét-nevét. Az ünnepségen Ambrus Lajos főszerkesztő, a Firtos Művelődési Egylet elnöke köszöntötte az alkotókat és a népes közönséget, vallomásos emlékezést hallhattak Tófalvi Zoltántól, dr. Bíró Á. Zoltántól, dr. Láng Esztertől, Kedei Zoltántól, Majla Sándortól, Ráduly Jánostól, Simó Mártontól, Czegő Zoltántól. A Hazanéző ünnepi számának szerzői: Bölöni Domokos, Kercsó Attila, Ambrus Lajos, Molnos Lajos, dr. Bíró Á. Zoltán, Gergely Tamás (interjúja Bölöni Domokossal), Czegő Zoltán, Józsa Judit, dr. Koncz Gábor (Józsa Juditról), Kedei Zoltán, dr. Láng Eszter, Majla Sándor, Debreczeni József (Páll Lajosról), Ráduly János, Simó Márton, Tófalvi Zoltán, Gáspár Sándor (Tóth Ferencről), Jakobovits Miklós (Vinczeffy Lászlóról). Az egykor Korondon tanárkodó Czegő Zoltán keserű számvetésében írta, a legképtelenebb utat választotta 1988-ban: beállt magyarnak Magyarországon. „A magyar irodalom történetében soha ilyen szolgalelkű írótársadalom nem ügyködött, mint az elmúlt ötven évben” – vallja Czegő. /Damján B. Sándor: Tárlat és lapbemutató Korondon. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 13./
2011. január 20.
Identitásmunka vagy fajelmélet?
S ha utódja valakinek, akkor kinek az utódja Orbán Viktor?
Olvasom a kitűnő közíró Debreczeni József Mi, magyarok című cikkét a Népszabadságban. (Átvételben megjelent Színkép mellékletünk szemleoldalán – a szerkesztő megjegyzése.) A cikk tényeit megkérdőjelezhetetleneknek tartom.
A magyar népesség túlnyomó többségének alapbeállítódása valóban antidemokratikus, ez a többség (amellyel én – Dereczeni Józseffel ellentétben – ironikusan sem érzem azonosnak magam, tehát Debreczeni többes számából kénytelen vagyok kiiratkozni) riasztóan materialista, s ebből is fakadóan gazdaság- és hatalom-centrikus.
A demokratikus értékeket bármikor előnyben részesíti a materiális előnyökkel, biztonságot a szabadsággal, a központi vezérlésű gazdasági és politikai rendszert a piacgazdasággal és a pluralizmussal szemben. A nagyfokú bizalmatlanság, a normazavarok és a paternalizmus ennek az alapvető attitűdnek a járulékai.
Amit Debreczeni írásában problematikusnak érzek, az a tények mögé rejtett implicit állítások sora. Az egyik ilyen állítás az, hogy ”mi, magyarok”: ilyenek vagyunk. Azaz nem ilyenné „váltunk”, hanem mindig is ilyenek „voltunk”. Szemben – s ez a másik implicit állítás – a „lesajnált szomszédokkal”, akik, úgy tűnik, azért másak, mert mindig is azok voltak.
Debreczeni a felsorakoztatott vonásokat mintha a magyar népesség esszenciális és időtől független („nemzeti?”) sajátosságaiként azonosítaná. Márpedig a modern társadalomtudományok régen bizonyították, hogy sem az egyéni, sem a közösségi identitások nem meghatározóan genetikai eredetűek. A közösségek és az egyének jellemvonásait, attitűdjeit, nézeteit is a történelem, illetve a személyes élettörténet alakítja. Magyarán: a közösség és az egyén önmagához való viszonya, az a bizonyos identitásmunka, amelyben a szakma a közösségek és az egyének önazonosságának legfontosabb forrását látja.
Debreczeni cikkének alapvető problémája az, hogy ennek az identitásmunkának nem jár utána. Nem teszi fel a kérdést, hogy ha ilyenek „vagyunk”, mi tett „bennünket” ilyenné, más szóval hogyan tettük „magunkat” olyanná, amilyenek ebben a pillanatban „vagyunk”. A „tények” alakulásába persze az is jelentősen belejátszik, hogy milyennek gondoljuk „magunkat”, illetve milyenek „szeretnénk lenni”. Merthogy – ismétlem – „értékrendünket” és az ezzel összefüggő érzelmek, vágyak, törekvések bonyolult rendszerét (kulturális, állampolgári és személyes) „tapasztalataink” alakítják. Az előző nemzedékektől kapott tapasztalatok és jellemvonások bázisán természetesen.
Hogy ezeket a kérdéseket Debreczeni miért nem feszegeti, könnyen megérthető, ha figyelembe vesszük, hogy a liberális-szocialista dominancia időszakában (’89 után volt már szocialista-liberális kétharmad is) szerzőnket és mai elvbarátait a magyar nemzeti sajátosságok nem nagyon foglalkoztatták, sőt efféle sajátosságok létét is előszeretettel tagadták, mint nacionalista, esszencialista, törzsi ideológiák megnyilvánulási formáit. Az úgynevezett nemzeti sajátosságok léte különös módon csak a jobboldal hatalomra kerülésének periódusaiban kerül előtérbe.
Pedig a jobboldalnak – legalábbis az utóbbi két-három nemzedék alatt – jóval kisebb befolyása lehetett az eltérő kulturális közösségekből felépülő magyar nemzeti (azaz állampolgári) közösség morális és politikai értékrendje, beállítódásai alakulására, mint a baloldalnak.
Debreczeninek tehát azt a kérdést kellett volna feltennie, hogy a szocialistáknak és a liberálisoknak (a magyar kommunizmus közismerten a legliberálisabb volt) miért nem sikerült több mint hatvan esztendő alatt (a nyolc jobboldali évet leszámítva) megváltoztatni a társadalom értékszerkezetét, vagy ha mégis, akkor miért éppen olyanná változatták, amilyen. Amikor a paternalizmusról van szó, érdemes volna megvizsgálni, kinek a személyisége gyakorolhatott nagyobb hatást a magyar társadalom mai értékrendjére: a Horthy Miklósé vagy a Kádár Jánosé? S ha utódja valakinek, akkor kinek az utódja Orbán Viktor?
Ezeknek a problémáknak a végiggondolása nélkül Debreczeni József mégoly megrázó megállapításai is ugyanolyan érzelmi elfogultságok megideologizálásainak tűnnek, mint másokéi.
Sajnos.
Bíró Béla. Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. április 18.
Egy eltékozolt arcú ország
Ez a könyv az európaiak kötelező olvasmánya kellene hogy legyen” – olvasható az egyik nyugati recenzens felkiáltása Paul Lendvai Az eltékozolt ország című könyvének hátsó borítóján.
Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jelentős művet tartok a kezemben, sőt még kezdtem is hitelt adni ennek a harsogó szlogennek, amikor a bevezetőben a szerző eme nemes gondolataira bukkantam: „…a »kudarcok győztesei« számára továbbra is az lesz a tulajdonképpeni sorskérdés, hogy sikerül-e összebékíteni a patriotizmust és a liberalizmust, a nemzeti eszmét és a társadalmi haladás gondolatát.” Ez valóban szép, nemes, ráadásul politikailag távolságtartó perspektíva, amihez illeszkedik az előszó utolsó bekezdése is: „Ebben a könyvemben kísérletet teszek rá, hogy – mint olyan ember, aki fél évszázados bécsi tartózkodása során osztrákká lett, de magyarnak született, ugyanakkor minden érdekcsoport befolyásától tökéletesen függetlenül szemléli az eseményeket – tabuk és előítéletek nélkül világítsam meg szülőhazám két évtizedének, a rendszerváltás óta eltelt időszaknak a változatos, olykor megdöbbenésre is okot adó történetét.”
Meglehetősen hamar kiderült azonban, hogy az egyenlő távolságtartás tekintetében a kísérlet megrekedt a próbálkozás szintjén, mert ha érdekcsoportoktól mentes is a szerző, ideológiai elfogultságtól, mondhatni eltökéltségtől távolról sem az. Sőt a könyv annyira jól leképezi a magyarországi politikai-ideológiai barikád egyik oldalán hangoskodók világképét, hogy szinte nehéz is elhinni azt, hogy Az eltékozolt országot nem egy anyahoni publicista írta. Ebből kifolyólag nem ér váratlanul a felismerés, hogy a patriotizmus és a liberalizmus összepattintásának szólama, ami a rendszerváltás utáni Magyarország politikatörténetét ismerve amúgy is merő utópia, az Lendvai művében sem egyéb, mint egy szellemi ködkép, esetleg vágyálom kétes őszinteségű elvi megfogalmazása.
Hány millió?
De haladjunk sorjában, ahogy teszi azt Lendvai is, aki legújabb kötetében a rendszerváltás utáni Magyarország miniszterelnökeinek emberi és politikai portréját mutatja be közérthető, publicisztikus, tehát meglehetősen felületes módon. A szerző tulajdonképpen Kádár alakjának felvázolásával indít, és részletesebben kitér Grósz Károly, valamint Pozsgay Imre jellemzésére is. Mindeddig nincs különösebb baj az objektív perspektívával, de Antall József politikájának jellemzésekor már egyértelműen megmutatkozik a szerző baloldali elkötelezettsége. Például azáltal, hogy súlyos politikai hibának minősíti azt az 1990. június 3-án elhangzott antalli kijelentést, mely így szól: „mint ennek a 10 milliós országnak a miniszterelnöke, lélekben 15 millió magyar miniszterelnöke szeretnék lenni.” Lendvai szerint Antall József ezzel a mondatával felhergelte a szomszédos országok nacionalista erőit, ráadásul a kisebbségek képviselőiből is felemás érzéseket váltott ki.
A publicista több alkalommal is előhozakodik azzal az érvvel, hogy egy-egy nemzeti érzelmeket kifejező magyar politikai megnyilvánulás hiba, mert megharagszanak a szomszédok. Megjegyzem, semmiféle antalli megjegyzésre nem volt szükség ahhoz, hogy Marosvásárhelyen 1990 márciusában államilag szervezett magyarellenes pogrom történjen, és Jugoszláviában sem a magyar politikusok robbantották ki a háborút, mely életveszélybe sodorta az ott élő magyarokat is. A további példák sorolása helyett állapítsuk meg azt, hogy az utódállamok politikai világa gyakran a magyarok és Magyarország puszta lététől is fel tud hergelődni, ebben a megvilágításban pedig Lendvai logikáját követve csak az nem lenne politikai baklövés, ha Magyarország felbomlana és elosztódna az utódállamok között.
Gyurcsány és az őszinteség
Noha, mint ahogy a könyv címe is mutatja, itt egy eltékozolt ország történetéről van szó, a tékozlók egy része, egészen pontosan a szocialisták mégis bírják Paul Lendvai szimpátiáját. Bajnai Gordonról például valóságos dicshimnuszt zeng, de Horn Gyula körül is lefutja az obligát hódolatköröket, míg az ellenkező póluson Orbán Viktor helyezkedik el, akit Lendvai jóformán csak a mohácsi csata elvesztése miatt nem kárhoztat. A baloldali miniszterelnökök közül Medgyessyről van a legtöbb rossz szava, bár a híres Kempinski-koccintást még így is sikerült bátor cselekedetként értékelnie. A Gyurcsány-korszak elemzése pedig már tárgyi igazolása annak a pszichológiai tételnek, miszerint ahogy közeledünk a jelen felé, úgy tudunk egyre kevésbé elvonatkoztatni politikai előítéleteinktől, elvárásainktól.
Lendvai ugyanis szinte mindent képes Gyurcsány Ferenc javára írni. Hittel állítja, hogy az az ember, aki a magyar nyelv alapszókincsének részévé tette a böszmeség szót, modern európai szociáldemokrata pártot akart faragni az MSZP-ből, de elbukott a kriptokommunisták ellenállása és persze Orbán machinációi miatt. A levitézlett kormányfő mentegetésében Lendvai odáig megy, hogy a balatonőszödi beszédet úgy aposztrofálja, mint szenvedélyes kiállást az őszinte politizálás mellett (146. o.). Még köti is az ebet a karóhoz, mikor leírja, hogy csak azok értelmezhetik ezt másképp, akik kiragadják kontextusából az őszödi mondatokat. Csakhogy van egy szövegen kívüli, magát a szöveget a valóságba beágyazó kontextus is, amelyről nem szól a könyv, ezért kell nekem írnom róla: egy nappal a botrány kirobbanása után, amikor a miniszterelnöknek a közvélemény előtt kellett volna számot adnia arról, mire is gondolt például a „végighazudtuk az elmúlt másfél évet” kiszólással, akkor Gyurcsány azt találta mondani, hogy ő ezzel tulajdonképpen az elmúlt húsz évre és az egész politikai elitre utalt.
Vagyis Gyurcsánynak esze ágában sem volt leszámolni a hazugság politikájával, egyszerűen csak be akart olvasni párttársainak. Hát kétségtelenül őszinte volt a beolvasás, csakhogy ez a bűnös őszintesége, aki cinkosai előtt nyíltan beszél, de aki a bíróság (értsd: nyilvánosság) előtt következetesen tagad. És ebben a valóban kiragadásoktól mentes kontextusban Balatonőszöd már nem az őszinteség és a hazugsággal való szakítás nyitánya, hanem egyszerű és nyilvánvaló lelepleződés.
Orbán és a szellemek
Amilyen mértékben igyekszik a szerző Gyurcsány Ferenc politikai felelősségét csökkenteni, legalább olyan mértékben hárítja Magyarország összes társadalmi bűnét Orbán Viktorra. A szinte a könyv egészén végigvonuló gondolat – mindenért Orbánt hibáztatni – Gyurcsány bukásának elemzésekor kap főszerepet. Orbán ti. valóságos médiabirodalmat épített ki, és ezt felhasználva uszított az éppen regnáló hatalom ellen és engedte ki a palackból az antiszemitizmus, a romaellenesség és a nacionalizmus szellemét. Itt kell megemlíteni, hogy Lendvai a miniszterelnök-életutak közé ékelve különálló fejezetekben foglalja össze az imént felsorolt, Magyarországon tapasztalható negatív jelenségeket.
A baloldal bűnei nincsenek ilyen módszeresen felgöngyölítve, igaz, a korrupció, a hazudozás és az ideológiai vakság nem feltétlenül baloldali specifikum, ami nem jelenti azt, hogy azok a bűnök nem léteznek, vagy nem lehet azokat észrevenni. Lendvai meglátta, és jelezte is a balos elhajlásokat, de jobbára csak azért, hogy magára ölthesse az objektivitás álcáját, mert különben Az eltékozolt ország mesteri megvalósítása annak, hogyan lehet elmaszatolni azt az egyszerű, de lényegtelennek semmiképpen sem tekinthető tényt, hogy bármiféle médiamachináció és szellempalackból kiengedés mellett meg ellenére 2002 és 2010 között az országot a szociálliberális koalíció vezette. Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert normális esetben a kormányzásért a kormányt illik felelőssé tenni, viszont a pártos gondolkodásnak az árok egyik oldalán sem kritériuma a normalitás.
A fentieknek némileg ellentmond a 200. oldalon olvasható megállapítás, miszerint a Fidesz-média által folytatott „megsemmisítési hadművelet, mely a szociálliberális kormány ellen általában, különösképp pedig Gyurcsány mint első számú közellenség ellen folyt, a következménye, nem pedig oka volt a Medgyessy- és Gyurcsány-kormány kudarcának”. De Lendvai szocialistákat érintő kritikája a magyar népmese hagyományait követi, azaz kritika is, meg nem is. Hiszen a fentebb idézett gondolat után nem sokkal ez a megfogalmazás üti meg a szemet: „Tagadhatatlan, hogy a szociális-liberális tábor a 2002–2010 közötti években a nepotizmus, az összefonódás és a politikai züllöttség nyomorúságos és visszataszító képét mutatta” (213. o., kiemelés tőlem.). Vagyis: nem ilyen volt, csak így nézett ki. Ezt az olvasatot erősítik az idézetet követő Gyurcsány-dicséretek, amelyek kicsúcsosodnak abban a bonmot-ban, amelynek jegyében érzésem szerint az egész könyv íródott: „Gyurcsány jót akar, de rosszul csinálja, Orbán viszont rosszat akar, de jól csinálja...”
Hogy a magyar közelmúltnak ez a kis történelemkönyve szerecsenmosdatás is egyben, talán igazolja az, hogy az eredetileg német nyelven kiadott könyvhöz Lendvai kifejezetten az anyaországi publikum számára írt egy utolsó, magyar nyelvű fejezetet is Orbán győzelme – az ország zsákutcában címmel. A fejezet tartalma annak címéből leszűrhető. Ehhez sok hozzáfűznivaló nincs, hacsak az nem, hogy az antiszemitizmus, a romaellenesség, a melldöngető nacionalizmus valóban veszélyes (bár korántsem Orbán számlájára írható) rákfenék, az viszont már rosszhiszeműségre valló beállítás, hogy a 2010-es választások után azért fogadtatta el olyan gyorsan a kormány a szomszédos országokban élő magyaroknak magyar állampolgárságot nyújtó törvényt, hogy kifogja a szelet a Jobbik vitorlájából. Lehet ezt így is interpretálni, de úgy is, mint választási ígéretek teljesítését, mely a határon túli magyarok számára felbecsülhetetlen értékű gesztus és hatalmas elégtétel. Persze csak azok számára, akik ötvenévi ott-tartózkodás után nem váltak románná, szlovákká. Osztrákká.
A torzképek valódisága
Az eltékozolt országot olvasva nekem is eszembe jutott egy bonmot; ha jól tudom, Pessoa sziporkázott azzal, hogy az újságíró akkor sem az igazat írja, ha nem az újságba ír. Ami nem azt jelenti, hogy a zsurnaliszta feltétlenül megátalkodott hazudozó, hanem azt, hogy egy sajátos prizmán keresztül szemléli a világot, és a maga vélt jólértesültségéből fakadó magabiztosságára alapozva szereti a saját meglátásait tényekként tálalni. Ez történik Paul Lendvainál is: az elmúlt húsz év történelmi tényeiből, magas tisztséget betöltött politikusokkal folytatott beszélgetésekből, viccekből, közvélemény-kutatásokból és Debreczeni József könyveiből kiindulva (ezek a Lendvai kötetének legfontosabb forrásai) tár elénk egy felismerhető, de mégis meglehetősen eltorzított Magyarország-képet. Hogy a kép valósághűbb legyen, ahhoz a barikád másik oldalán ágáló elemző könyvét is el kellene olvasni, mert akkor kirajzolódna a legpontosabb Magyarország: egy olyan, objektíven nem, csak két torzkép túlzásainak egymásra vetítéséből szemlélhető képződmény, melynek értékeit még nem teljes mértékben, de arcát tökéletesen eltékozolták.
Pap István
Paul Lendvai: Az eltékozolt ország. Fordította: Liebentritt Katalin. Noran Libro, Budapest, 2011
Krónika (Kolozsvár)
2011. május 6.
A gordiuszi csomó
Politikai patológia
Európa szégyene. Ezzel a megnevezéssel illette Orbán Viktor Magyarországát a német közszolgálati ARD televízió kommentátora húsvéthétfőn, az esti híradóban, az új alkotmány megszületése alkalmából. „Ez az állam már nem tartozik ebben az értelemben az EU-hoz” – szólt a verdikt, amit (az elhangzottak értelmét és az elhangzás helyét tekintve) mérhetetlenül súlyosnak, ámde helytállónak kell tekintenünk.
Legföljebb annyit tehetünk hozzá, hogy ami hazánkban történik, az nemcsak Európa, hanem természetesen – és elsősorban – Magyarország szégyene. Mindannyiunké. Hogy a szégyenből és a felelősségből ki milyen arányban részesül, az más lapra tartozik, most szorítkozzunk csak az új alkotmányra. Tudjuk, hogy az alkotmányozó – hazudjon utólag bármit – a választások előtt nem kért felhatalmazást a közjogi rendszer átalakítására. Mi több, az ellenkezőjét ígérte: az alkotmányozás ilyen értelemben tehát illegitim. A legitimitás utólag pótolható volna egy népszavazással – gondolhattuk korábban. Csakhogy az orbáni alaptörvény ismeretében már ezt se gondolhatjuk, hiszen a demokrácia lerombolását és az autokrácia kiépítését senki és semmi nem legitimálhatja. (Más kérdés, hogy a hatalmon lévőknek nincs bátorságuk efféle próbát tenni, helyette egy közjogilag értelmezhetetlen kérdőívvel manipuláltak).
Az alkotmányozás folyamata nélkülözött minden érdemi politikai, szakmai és társadalmi egyeztetést. Az egészet erőltetett menetben, bő egy hónap alatt hajtották keresztül a parlamenten, a két demokratikus párt bojkottja és a szélsőjobb asszisztálása mellett; az alkotmányjogászok (pártállástól függően heves vagy visszafogott, ám általános) kritikájától és a demokrata polgárok tiltakozásától kísérve. Az új alaptörvény emiatt a legszűkebben vett jogi és a legtágabban értelmezett szellemi tekintetben is csapnivaló fércmű.
Politikai értelemben pedig oktrojáltnak tekinthető. Mindez tetten érhető a szöveg – de főként a preambulum – egyoldalú politikai fundamentalizmusában, egy új nemzeti-keresztény kurzus bevezetésének visszataszító, egyszersmind szánalmas igyekezetében. Egy avíttságában is kommersz jobboldali történetszemlélet jogértelmező normává emelésének buzgalmában. Továbbá abban a külpolitikai bonyodalmakkal fenyegető abszurditásban, ami a magyar állam alkotmányát a (más államok polgárait is magába foglaló) magyar nemzethez rendeli.
Az új alkotmány hátat fordít a nyugati demokratikus fejlődésnek. Az utóbbit az emberi alapjogok egyetemessége és garanciáik kiterjesztése jellemzi, az orbáni állam pedig korlátozza, illetve bizonyos kötelességek teljesítéséhez köti őket (pl. munkavégzés). Sorolhatnánk még a súlyosabbnál súlyosabb problémákat, ám ha jobban belegondolunk, mindennek nem sok értelme van. Valójában semmi. Mert az orbáni alkotmányozás kritikája – hogy egy valaha politikust idézzek – „alkalmatlan tárgyon elkövetett megvitatási kísérlet”. (Ez az 1990-es kormányprogram vitája során hangzott el – Orbán már akkor is igazságtalan volt, de még szellemes.)
Ha ugyanis abból indulunk ki, hogy egy demokratikus alkotmány alapvető közpolitikai célja a hatalmi intézmények működésének harmonizálása, a limitált hatókörű birtoklásukért folyó versengés koordinálása, méghozzá a demokratikus államok működtetése során kívánatos hatalmi váltógazdaság elősegítésének jegyében, akkor az orbáni alaptörvény per definitionem nem tekinthető alkotmánynak. Itt ugyanis egy olyan közjogi csapdarendszerrel állunk szemben, amelynek célja épp az ellenkezője: a közhatalmi intézmények korlátlan, kizárólagos birtoklása, a birtoklásukért folyó verseny kiiktatása – ha kell, a kormányzat megbénítása árán is. Ez tehát egy antialkotmány. (...)
A részleteket sokan leírták már: az ördög bennük lakik. A politika ördöge. A sem isteni, sem emberi korlátot nem ismerő (rájuk csak szemforgató módon hivatkozó), csillapíthatatlan hatalomvágy. (...) A demokratikus intézményrendszert autokratikus üzemmódba kapcsolta át a fékek és ellensúlyok kiiktatásával. Ám kiderült (ami persze tudható volt előre), hogy nem elégszik meg ennyivel. Hogy nem éri be efféle ad hoc megoldással. Hogy a cél: a tartós és intézményes egyeduralom kiépítése. A jogi korlátok kiiktatásával: az önkényuralomé. Már a régi alkotmány sorozatos módosításával megindult a nagy építkezés. A nagy hatalmú kormányfővé avanzsált politikai vezér nem elégedett meg azzal, hogy akaratának engedelmes végrehajtóit helyezte a legkülönfélébb pozíciókba: hozzálátott ezek közhatalmi erődítménnyé alakításához is. A mandátumok meghosszabbításával, az újabb választás kétharmadossá tételével, a jogkör növelésével. (...)
Az új alkotmány – az antialkotmány – látszólag nem igazolta a legpesszimistább jóslatokat: Orbán nem épített ki prezidenciális rendszert a parlamentáris helyett. Valójában sokkal rosszabb történt: a korlátlan uralom más eszközökkel való bebiztosítása. Ahol a mindenkori kormányzatot überelni képes hatalmi jogosítványok nem egy nagy hatalmú (...) elnök és egy őt szolgáló felsőház kezében vannak, hanem kevésbé feltűnő, ám ezeknél biztosabb helyeken.
Például a Költségvetési Tanács vétójában és az államfő ehhez rendelt új parlamentfeloszlatási jogában. Ha végignézünk az új közhatalmi erődítményrendszeren (s itt felsorolhatnánk a pozícióba ültetett és a jövőben odaültetendő helytartók hivatali idejének elborzasztó évszámait, olykor 2024-ig), akkor napnál világosabb, hogy mindennek egyetlen célja és értelme van: egy bármilyen másik kormány megbénítása, majd rövid úton való eltávolítása.
Az orbáni álalkotmány olyan – minden demokráciában kormánykompetenciát képező – ügyeket tesz kétharmadossá, mint az adózás rendje, a családtámogatási rendszer, a nyugdíj- vagy az állami vagyonnal való rendelkezés. Hogy senki más ne tudjon kormányozni, ne bírjon moccanni se. A demokrácia értékrendje felől nézve mindez talán a politikai patológia fogalomkörébe sorolható. Ha volna ilyen fogalomkör. Mert arra a hatalmi megszállottságra, politikai elvetemültségre, bűnös és kártevő hajlamra, amiről szólni próbálunk, valójában nincs szavunk. Vagy ha van, röstelljük kimondani. Ám akármit mondunk: egyszer véget ér ez a rémálom. És akkor újra kell rendezni közös dolgainkat. Fel kell tenni bizonyos kérdéseket. Például azt, hogy – politikai értelemben – mi legyen azokkal, akik a demokrácia ellen, az ország kormányozhatósága ellen munkálkodtak. Minden kétséget kizáróan, nyilvánvalóan és félreérthetetlenül. Nemcsak ellenzékben, de kormányon is! Ördögi leleménnyel, végtelen kitartással, mérhetetlen károkat okozva. Amit művelnek, az most is alkotmányellenes. Nemcsak a papíron még hatályos 1989-es, de a saját alkotmányuk szerint is. Mindkettőben írva vagyon: „Senkinek a tevékenysége nem irányulhat a hatalom... kizárólagos birtoklására.” (...) Orbáné másra sem irányul. Mondhatják-e majdan a demokraták: fölülkerekedtünk, lássunk neki a romeltakarításnak – ő meg csak működjön tovább, ahogy eddig, reméljük, legközelebb nem lesz sikeres? Vagy a történtek után le kell vonni bizonyos politikai konzekvenciákat?
Az orbáni alkotmány jelen tudásunk szerint kibogozhatatlan gordiuszi csomó. Valahogy szét kell majd vágni, alighanem.
Debreczeni József, Népszabadság
[Az Új Magyar Szó budapesti baloldali lapokból újraközöl cikkeket]
Új Magyar Szó (Bukarest)
2011. május 20.
Átállás autokratikus üzemmódra
Debreczeni József politikai elemző egykor tanácsadója volt Orbán Viktornak, ma a miniszterelnök egyik legélesebb bírálója. A Miskolcon élő publicistával – aki Antall Józsefről, Orbán Viktorról és Gyurcsány Ferencről is írt már könyvet – a második Fidesz-kabinet első évéről beszélgettünk. „Orbán törekvése ugyanaz, mint Szász Jenő esetében: erős riválist állítani, pártot gründolni az RMDSZ-szel szemben, kockáztatva azt a katasztrófát, hogy a megosztottság nyomán a magyarság nem tud képviseletet küldeni a román parlamentbe.”
Magyarországon a tavalyi választások után lezárult egy nyolcéves korszak. Miként értékeli a második Orbán-kormány első évét, Mi az, amire számított, s mi az, ami meglepte ez idő alatt?
Azzal kezdem, hogy nem nyolcéves korszak zárult le, hanem két évtizedes, a harmadik Magyar Köztársaságé. 1998-ban még az volt a szlogen, hogy ami történt, az több mint kormányváltás, most fülkeforradalomról beszélnek, illetve arról, hogy véget ért az átmenet korszaka, s csakugyan egy teljesen új időszak kezdődött. A választások előtt pár hónappal megjelent egy könyvem, amelyről akkor sokan azt mondták, hogy túl pesszimista jövőképet vázoltam fel arról, hogy mi történhet, hogy ha a Fidesznek meglesz az általam akkor már biztosra vett kétharmados többsége. Ma nemcsak azt mondják, hogy igazam lett, hanem azt, hogy nem voltam elég pesszimista.
A választási eredmény ismeretében lehetett is számítani arra, hogy a Fidesz gyakorlatilag mindenhez hozzányúl, amire kétharmados többsége felhatalmazza.
Mindenekelőtt a parlamentáris demokráciának az intézményrendszerét autokratikus üzemmódra állította át pár hét leforgása alatt. Az összes elérhető közjogi intézményben olyan személycserék történtek, hogy Orbán mindegyik élére a közvetlen bizalmasát ültette. Vagy pedig feloszlatott szervezeteket, mint az Országos Választási Bizottságot a mandátuma lejárta előtt, továbbá az ORTT-t, az összes kuratóriumot feloszlatták, s egy új hatóságot hoztak létre kilencéves mandátummal. A legfőbb ügyészi posztra visszaültették Polt Pétert, az alkotmánybírák jelölésének a módját megváltoztatták, illetve hamarosan 15-re emelik a létszámukat. Közben az Alkotmánybíróság jogkörét csökkentették. Hosszasan lehetne még sorolni, a Magyar Nemzeti Bank elnökének a kivételével minden posztot elfoglaltak. A korai római császársághoz hasonló hatalmi képlet jött létre, ott is megvoltak a különböző, a demokráciához tartozó intézmények, csakhogy mindegyik vezetését ugyanaz a személy töltötte be. Itt nem ugyanaz a személy, csak ugyanannak a személynek a bizalmasai. A másik jelenség, hogy megindult egy támadás a demokratikus alapjogok ellen, például a médiatörvény óriási vihart kavart a nyugati sajtóban is, most a független bíróságok vannak terítéken, alkotmányban rögzítették a bírák nyugdíjaztatását 62 éves koruktól, ami azzal a gyakorlati következménnyel fog járni, hogy az összes ítélőtáblán, a megyei bíróságok élén, a fővárosi kerületi bíróságok élén is radikális személycserék következnek. Az új alkotmány már egy következő lépés. Az előző korszak úgy írható le, mint egy már meglévő, korábbi intézmény átállítása autokratikus üzemmódra, most viszont az intézményeket is hozzáigazítják az egyeduralomhoz. Én nem félek az önkényuralom szó használatától sem, hiszen amikor visszamenőleges hatállyal hoznak törvényeket, s amikor az Alkotmánybíróságot kasztrálják, s jogállami korlátok nem határolják be, akkor az egyeduralom önkényuralomként kezd működni. Az új alkotmány pedig még arra az esetre is biztosítékul szolgál, ha netán a Fidesz elvesztené a következő választást, hiszen az összes fontos poszton, az Állami Számvevőszéktől a médiahatóságig, olyan hatalmi bástyákkal lenne egy új kabinet körbevéve, hogy béna kacsaként mozdulni sem tudna. Sőt, az új Alkotmányban kétharmadossá teszik azokat az ügyeket, amelyek minden hagyományos parlamenti demokráciában a kormányzat hatáskörébe tartoznak. Az adó- és nyugdíjügyeket, az állami vagyonnal való gazdálkodást, a családtámogatás ügyét. A következő kormánynak saját gazdaságpolitikája sem lehetne. Az is ki van találva, hogy a Költségvetési Tanácsnak olyan jogosultságot ad az új alkotmány, hogy megvétózhatja az elfogadott költségvetést, míg a köztársasági elnök új jogosítványa az, hogy ha az országnak március végéig nincs hatályos költségvetése, akkor feloszlathatja a Parlamentet. Tehát az Orbán szempontjából legrosszabb forgatókönyv esetén, ha netán elveszti a következő választást, akkor egy év múlva e szerint a forgatókönyv szerint simán visszakerülhet a hatalomba.
Mit gondol, mi lehet az oka a hatalom ilyen túlbiztosítottságának? Mintha a kabinet nem bízna a saját sikerében, hogy ilyen módszerekkel igyekszik garantálni hatalmon maradását? Mintha nem az lenne a legfontosabb, hogy mi van most, hanem az, mi lesz, ha 2014-ben veszítenek.
Látszólag nincs probléma Orbán önbizalmával, persze kívülről ezt nem könnyű megítélni. Inkább azt mondanám, hogy az egész politikusi pályafutása azt mutatja, hogy ő rendkívül autokratikus személyiség, aki soha nem tudott tartósan politikai partnerekkel, szövetségesekkel együttműködni, csak alá- és fölérendeltségi viszonyokban tudott gondolkodni, egyáltalán a kompromisszum, a konszenzus idegenek az ő szokásaitól, a mindenre kiterjedő hatalom az, amiben gondolkodni és cselekedni tud. Most az történik az országgal, ami a Fideszben a kilencvenes évek első felében már megtörtént. Azt is látni kell, hogy amiről beszélek, az az átlagemberek kilencven százalékát nem érinti, nem érdekli, nem gondolkodnak közjogi szisztémában és alkotmányos alapelvekben.
Mostanában mégis úgy tűnik, hogy a választás évfordulójára jelentősnek mondható a Fidesz támogatottságának a csökkenése.
A korábbival szemben a mostanában tapasztalható lemorzsolódásnak már elsősorban szociális okai vannak, a demokráciát veszélyeztető intézkedések nem váltottak ki ilyen hatást, láthattuk, az új alkotmány elleni tiltakozások öszszesen alig pár tízezer embert mozgattak meg. Az egykulcsos, 16 százalékos adó például egyértelműen a nagykeresetűek számára biztosított előnyöket, ugyanők azok, akik nagy adótámogatásokat tudnak leírni. A munkanélküli-támogatást radikálisan, három hónaposra csökkentették, sok más egyéb olyan szociális megszorítás van, amit az emberek ma már a saját bőrükön éreznek. A kormánypárt korábban alig érzékelhető népszerűségvesztése most már egyértelmű, a politikai elégedetlenségnél sokkal erősebb hatású a szociális elégedetlenség.
A lemorzsolódás, a népszerűségvesztés nem igazán jelenik meg a többi párt népszerűségének növekedésében, ma a választókorúak abszolút többsége a bizonytalanok, preferencia nélküliek „táborát” erősítik. Ez átmeneti állapot, a tömeg előbb-utóbb megtalálja a maga kedvencét?
Az természetes menetrend, hogy az új kormányból kiábránduló emberek szimpátiája nem fordul más szervezet felé; most ezeknek az aránya a meglepő, azoké, akik most nem szavaznának vagy nem tudnák, kire szavazzanak. Minimális mértékben növekedett a szocialisták, a Jobbik, illetve az LMP támogatottsága.
A baloldal óriási vereségen van túl, az MSZP nem vonzó párt a maga törzsszavazóit leszámítva, ráadásul nincs vagy csak minimális az együttműködése az LMP-vel, márpedig az adott helyzet e két párt számára sokkal erősebb együttműködést indokolna. A nagy kérdés az, hogy a Fideszről anyagi okok miatt lemorzsolódó csalódottakat a baloldal tudja-e fölszívni, vagy a Jobbik. A jelek szerint a Fidesz abban érdekelt, hogy a baloldal minél kevésbé tudja ezeknek az embereknek a rokonszenvét visszaszerezni. Inkább menjenek a Jobbikhoz?
Hát, inkább sehova. Azt is tudni kell, hogy a kétharmados törvények sora fog most következni a választójogi törvénytől kezdve az alkotmánybírósági törvényig. A választást illetően a Fidesz érdekei azt diktálják, hogy egyfordulós választás legyen, egyszerű többséggel elnyerhető mandátum, illetve az egyéni kerületek túlsúlya. Ez önmagában demokratikus, Angliában is ilyen rendszer működik. Ha az ellenzék szétforgácsolt, akkor ilyen rendszerben 25-30 százalékkal könynyedén lehet nyerni akkor is, ha a Fidesznek súlyosan csökken a támogatottsága. A demokratikus ellenzéknek ilyen helyzetben nincs más választása, mint minden körzetben egyetlen jelölt személyében megegyezni, sőt, valami közös listában is, ami nagyon nehéz lesz. Ide tartozik a határon túli magyarok szavazati jogának a megadása is, hiszen a Fidesz azt reméli, hogy több szavazatot tud kapni, mint a riválisai.
Ennek többek közt az is lehet az oka, hogy a szocialisták láthatóan teljesen átengedték ezt a témát, a nemzetpolitika terén nincs semmilyen mondanivalójuk, egyáltalán nincs gazdája a párton belül a témának, mióta Szili Katalin száműzte magát az MSZP-ből.
2004-ben olyan csatát nyert meg a Gyurcsány-kormány a népszavazással, amivel a háborút – legalábbis csaták sorozatát – elvesztette. Egy ideig úgy tűnt, hogy az MSZP a nemzeti kérdésben nyitni tud, meg tudja törni a jobboldal fölényét ezen a téren, aztán jött a népszavazás, s az MSZP beleállt egy olyan pozícióba, hogy a határon túli magyarok számára – akik ezt érthető módon érzelmi alapon rosszul élték meg – azóta nem tért magához a baloldal. Ráadásul a tavalyi választás után olyan törvényeket szavazott meg a parlament – Trianon-nap, kettős állampolgárság –, amelyekkel a Fidesz kifejezetten a Jobbik vitorlájából igyekezett kifogni a szelet. A megvert MSZP pedig zavarban volt ezeknél, világos álláspont helyett csak frusztráltság és zavar van. Ráadásul a szocialistáknál vezetési válság is van, a pártelnök Mesterházy Attila, de vannak, akik Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölti szerepét inkább el tudnák képzelni, s mindennel együtt Gyurcsány Ferenc is nagyobb formátumú politikus. Sok minden nem tisztázódott még, de tény, hogy az MSZP továbbra is igen rossz állapotban van.
Arra lát esély, hogy Magyarországon egy új politikai szereplő jelenjen meg a színen, esetleg az LMP erősödhet meg látványosan?
Az elképzelhetetlen, hogy az LMP gyűjtőpártként a Fidesz riválisa legyen a következő választáson. A Fidesszel szembeni oldalon most egyáltalán nem valószínűsíthető egy nagy gyűjtőpárt, inkább azt tudom elképzelni, hogy többszereplős ellenzék lesz, szoros együttműködésben elindulva a választásokon. Ami egy új párt megjelenését illeti, szerintem van hiátus, elsősorban az MDF kiesése az, ami felveti a lehetőségét annak, hogy egy konzervatív-liberális, mérsékelt európai jobboldali párt megjelenjen. Tudtommal Bokros Lajosnak vannak ilyen ambíciói, hogy ami nem sikerült az MDF-fel, azt egy új párttal megtegye.
Van még a Fidesz számára egy problematikus szervezet, az RMDSZ. Utóbbiban nem kevesen rokonszenveznek ugyan a Fidesszel, ám a budapesti szándék egyértelmű: megbüntetni, gyengíteni, megosztani a legnagyobb határon túli politikai szervezetet. Hasonlóan hűvös a viszony a felvidéki Híddal. Mindez ugyanoda vezet vissza, amiről már beszéltem, Orbán Viktor személyiségéhez. Egyértelmű volt, hogy az RMDSZ nem hajlandó hűbéresként vagy alárendeltként betagolódni a Fidesz politikájába, Markó Béla vezetésével megőrizte önállóságát. Orbán törekvése most is ugyanaz, mint Szász Jenő esetében: erős riválist állítani, pártot gründolni az RMDSZ-szel szemben, kockáztatva azt a katasztrófát, hogy a megosztottság nyomán a magyarság nem tud képviseletet küldeni a román parlamentbe. Most Tőkés Lászlóra alapozva kísérlik meg a rivális párt létrehozását. Ilyen kérdésekben Orbán hajthatatlan.
Ha az ellenzék 2014-ben nyerni akar, ahhoz az összefogás mellett alighanem egy olyan erős politikai személyiség is kellene, aki alkalmas arra, hogy Orbán kihívója legyen. Hogyan rajzolná meg a robotképét annak a kihívónak, aki sikerrel lépne fel a mai miniszterelnök ellen?
Valóban, ha egy többszereplős ellenzéki koalíció is lesz, egy miniszterelnök-jelöltet meg kell neveznie. Az én megítélésem szerint politikusi kvalitások tekintetében, stratégiai gondolkodás, szónoki képességek, szívósság tekintetében ma Gyurcsány Ferenc a szerepre legalkalmasabb kaliberű politikus. Ez viszont csupán az érem másik oldala. A másik az, hogy ő amortizálva van, egyrészt a kormányzás, másrészt a Fidesz bűnbakképző hadjárata rendkívüli módon amortizálta, s nagyon kétséges, hogy képes lesz regenerálódni oly módon, hogy elfoglalja ezt a közös jelölti pozíciót. Egyáltalán van ambíció benne e szerep betöltésére?
Politikusi ambíciói mindenképpen vannak, nem fog visszavonulni az üzleti szférába. A legújabb fejlemények alapján persze a kérdés most inkább az, hogy börtönbe zárják-e vagy sem, megindult ellene a büntetőeljárás.
Ez az eljárás, esetleges letartóztatása nem éppen a gyorsabb regenerációjához járulhat hozzá?
 Persze, csinálhatnak belőle mártírt. Mindenképpen nagyon súlyos akció, amit a Fidesz megindított. Ha a bíróság felmenti Gyurcsányt, az óriási nyereség lenne neki, ha pedig elítélik és lecsukják, az is visszafelé sülhet el. Ezzel együtt inkább el tudom képzelni Bajnai szerepvállalását. Kormányfőként kiválóan működött. Nem annyira karizmatikus, mint Gyurcsány, ugyanakkor távolról sincs annyira amortizálva. A semmiből aligha fog előkerülni olyan figura, akiből az ellenzék közös vezére legyen. Még akkor sem, ha a közönség láthatóan erősen igényel egy ilyet. Ráadásul az igazi változásokhoz kétharmaddal kellene megverni a Fideszt, amit én a jelen helyzetben kötve hiszek. Ha mégis ilyen közhangulat alakulna ki, a kormány ilyen méretű elutasítottsága, akkor még idejében olyan választói törvényt alkothatnak, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi a kétharmados többséget.
Szűcs László
Erdélyi Riport (Nagyvárad)
2012. június 25.
Megalakultak a helyi tanácsok
Megalakultak a hétvégén a városi tanácsok: míg Marosvásárhelyen és Kolozsváron magyar alpolgármestert választottak, Szatmárnémetiben az RMDSZ kiszorult a városvezetésből. Sepsiszentgyörgyön az RMDSZ kétharmados többsége ellenére is együttműködik az EMNP-vel.
marosvásárhelyi választásokat megnyerő Dorin Floreának péntek óta úgymond négy alpolgármestere van: két régi és két új. Miközben a frissen megalakult önkormányzat az RMDSZ-es Józsa Tibornak és a Szociálliberális Unió (USL) jelöltjének, Ioana Ciotlăuşnak szavazott bizalmat, a negyedik mandátuma elején járó demokrata-liberális polgármester kijelentette: ő továbbra is PDL-s társával, Claudiu Maiorral és még a tanácsosi mandátumtól is eleső Csegzi Sándorral kíván együtt dolgozni.
Mindkettőjük megőrzi titkárságát és irodáját, és a továbbiakban Florea személyes tanácsadójaként szerepelnek a városházi munkatársak lajstromán. Az elöljáró egyelőre nem kívánta elárulni, hogy milyen irodahelyiséget és feladatköröket szán az RMDSZ–USL helyi koalíció által megválasztott új alpolgármestereknek.
„Én a város érdekeit helyezem előtérbe, nem a mindenféle egyezségeket kötő politikusokét” – magyarázta döntését a frissen beiktatott Dorin Florea. Négy évvel ezelőtt, amikor a tanács szintén nem az ő kedve szerint választotta meg az egyik alpolgármestert, Florea Marius Ichimmel szemben is hasonló taktikát alkalmazott. A liberális alpolgármestert a Hangyaépület egyik manzárdszobájába száműzte, és semmiféle feladattal nem látta el. A megalázott Ichim néhány hónap után beadta felmondását, helyébe pedig a polgármester favoritja, Claudiu Maior került.
Józsa Tibor, az ismeretlen ismerős Vásárhelyen
Az RMDSZ csúcspolitikusai által támogatott, ám a helyi szervezet választmánya előtt szinte ismeretlennek számító Józsa Tibor a Krónikának elmondta: a következő négy évben keveset politizálna, viszont annál többet foglalkozna a közigazgatással és a város gondjaival. Az alpolgármester úgy véli, a legfontosabb feladat visszaszerezni a polgármesteri hivatalban csalódott lakosok bizalmát. Azt szeretné, hogy Marosvásárhely ismét a nyugalom, a csend városa legyen, ahol virágzik a magyar kultúra, és ahonnan az ifjak nem kényszerülnek elköltözni.
„Ugyanakkor azt mondom, hogy a fülünket eresszük le az emberek felé, és figyeljünk oda, mit szeretnének” – tette hozzá. A Floreával való jövendőbeli együttműködésről a volt városházi igazgató elmondta, hogy a múltban korrekt és eredményes munkaviszonyban voltak, és reméli – a polgármester legfrissebb, egyáltalán nem hízelgő nyilatkozatai ellenére – visszaáll a kettőjük közötti kölcsönös bizalom.
Arra a felvetésre, hogy az RMDSZ választmányi ülésén visszatérő motívum volt, hogy a testületi tagok egyáltalán vagy alig ismerik, Józsa elmondta: „az idéntől lettem felkérve, hogy lépjek be az RMDSZ-be”. „Nem tudom, hogy ki az, aki nem hallott rólam. Elismerem, hogy nem voltam kirakatban, hogy mindenki bámuljon, de nem most kezdtem a közéleti tevékenységet” – nyilatkozta a Vásárhely.ro portálnak a fiatal alpolgármester. „Én nem tartok a székemhez, ha majd úgy érzem, hogy nem tudok teljesíteni, akkor lemondom a széket” – replikázott Józsa azon választmányi tagoknak, akik megkérdőjelezték az alkalmasságát az alpolgármesteri tisztségre.
Elbukott anyanyelvvizsga
A közgazdász-végzettségű Józsát rögtön beiktatása után számos támadás érte magyar részről. A „lemondom a székemet” és a választmányi ülésen elhangzott hasonló kijelentéseire számos ironikus megjegyzés jelent meg a Székelyhon.ro honlapon. Az RMDSZ-es politikus Facebook-oldalát tanulmányozva kiderül, Józsa nemcsak az anyanyelvén való kommunikációval, de a helyesírással is hadilábon áll. „Erdemes meghalgatni ...... valaszuk Frunda Gyorgy -Rmdsz”, „Frunda Gyorgy –polgarmester lehet ha elmegyunk szavazni egyutt iunius 10 en”, „csucs.......szavazzunk Frunda Gyorgy polgarmester”, „Csak sajnos meg nincsenek bicigli utak.... a zold festekel amivel a foter jardajat festete le a polgarmester inkabb vonalazott volna bicigli savokat.....de majd mi megteszuk meg egy het van hatra !!!!” – ezek a megjegyzések voltak olvashatók péntek estig az újdonsült alpolgármester üzenőfalán.
„Ne vonja kétségbe senki a magyarságomat, anyám-apám magyar volt. A középiskolát és az egyetemet románul végeztem, de szerintem helyesen beszélek magyarul. Az is lehet, hogy bizonyos dolgokat nem én írtam, az is, hogy véletlenül elütöttem a betűket, mert telefonról töltöttem fel. És különben is, nem olyan nagy hiba, amiért el legyek ítélve” – mondta a vádak kapcsán lapunknak Józsa Tibor, aki eltávolította közösségi oldaláról a kampányban írt bejegyzéseket.
Horváth Anna az alpolgármester Kolozsváron
Akárcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron is magyar alpolgármester segíti Emil Boc városvezető munkáját. A PDL-vel kötött koalíciónak köszönhetően a helyi tanács pénteki alakuló ülésén az RMDSZ részéről Horváth Anna szerezte meg az egyik alpolgármesteri tisztséget. Horváth Anna újonc a kolozsvári önkormányzati testületben, de a szövetség önkormányzati főosztályát vezető főtitkárhelyettesként jelentős tapasztalattal rendelkezik a területen. A másik alpolgármester a PDL-s Gheorghe Şurubaru lett. Az önkormányzati testületben az USL 12, a PDL 10, az RMDSZ 4, míg a PPDD egy mandátummal rendelkezik.
A helyhatósági választásokat minimális fölénnyel megnyerő Emil Boc beiktatásakor elmondta, minden kolozsvári polgármestere akar lenni, nemcsak azoké, akik megválasztották. A volt kormányfő, aki immár harmadik mandátumát kezdte meg a kolozsvári városháza élén, elmondta: a város fejlesztéséhez minden jó ötletet fel fog használni, függetlenül attól, hogy a hatalomtól, az ellenzéktől vagy a civil társadalom felöl érkezik. Az ellenzéki polgármester hozzátette, a kolozsváriak érdekében együtt fog működni a kormánykoalíció által kinevezett prefektussal és az USL-s megyei tanácselnökkel is.
Halasztott ülés Károlyban, román vezetés Szatmáron
Nagykároly kivételével Szatmár megyében is megalakultak a helyi tanácsok, illetve a megyei képviselőtestület. A kisvárosban a hétvégén a 19 tanácsosból mindössze 12 jelent meg az alakuló ülésen, ezért halasztani kellett az ünnepi eseményt – a prefektúra tájékoztatása szerint szerdán ülnek ismét össze. A találkozóról a 8 USL-színekben tisztségbe jutott képviselő hiányzott, akik minden bizonnyal azért maradtak távol, hogy nyomást gyakoroljanak az RMDSZ és a Német Demokrata Fórom által alkotott, 12 személyes frakcióra annak érdekében, hogy engedjék át nekik az alpolgármesteri posztot.
Kovács Jenő, az RMDSZ színeiben ismét mandátumhoz jutott polgármester korábban a helyi sajtónak nyilatkozva beszélt arról, hogy ismét a volt alpolgármestert, Keizer Lajost kívánja megbízni az alpolgármesteri teendőkkel. Nagykárolyban egyébként mindössze két párt jutott be a tanácsba: az RMDSZ és a Német Demokrata Fórum által alkotott koalíció, illetve az USL-szövetség.
A szatmárnémeti tanács is megalakult a hétvégén – itt az USL-s Dorel Coica polgármester munkáját Radu Roca és Marcela Papici segítik majd alpolgármesterként, miután a kétharmados többséget szerzett pártszövetségnek nem volt szüksége az RMDSZ támogatására, így az eddig polgármester és alpolgármestert is adó szövetség ellenzékbe került. A Szatmár megyei képviselőtestületnek ellenben az USL-vel kötött országos egyezménynek köszönhetően RMDSZ-es alelnöke lett.
A megye vezetésében személyi csere nem történt, mindössze az erőviszonyok rendeződtek át: Csehi Árpád, aki eddig tanácselnökként tevékenykedett, alelnökként folytatja, míg a liberális Adrian Ştef volt alelnök elfoglalhatja a tanácselnöki széket, a szociáldemokrata Mircea Govor eddigi alelnök pedig megtartja tisztségét.
RMDSZ–EMNP-együttműködés Szentgyörgyön
Sepsiszentgyörgyön az Erdélyi Magyar Néppárttal működik együtt az RMDSZ, annak ellenére, hogy a szövetség megszerezte a kétharmados többséget az önkormányzatban. Antal Árpád polgármester alpolgármester-rangú tisztséget ajánlott fel Nemes Elődnek, a néppárt háromszéki elnökének, listavezetőjének.
A két politikus pénteken közös sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a következő négy évben közösen dolgoznak a város érdekében, Nemes Előd pedig a közösségfejlesztési egyesület vezetését látja el. Antal Árpád hangsúlyozta, ez valójában a negyedik alpolgármesteri tisztség, feladata a közösségépítés mellett a székely szórvány és a székely csángó programok koordinálása. „Nem szabad lesöpörni a legyőzötteket, fontos, hogy a győztesek alázattal viszonyuljanak azokhoz, akik gyangébben szerepeltek a választásokon” – fogalmazott a polgármester, aki bízik benne, hogy az együttműködésből a szentgyörgyiek nyernek.
Sepsiszentgyörgyön pénteken alakult meg az új döntéshozó testület, amelynek 14 RMDSZ-es, két–két EMNP-s, nemzeti liberális párti (PNL) és Szociáldemokrata Párti (PSD), valamint egy MPP-s képviselője van. Az ülésen az alpolgármestereket is megválasztották, mindkét tisztséget RMDSZ-es jelölt tölti be: Sztakics Éva folytatja az elmúlt négy évben elkezdett munkáját, Tischler Ferenc szociális és egyházi ügyekkel foglalkozik, Czimbalmos Kozma Csaba pedig továbbra is a városmenedzser tisztséget tölti be. Codrin Munteanu prefektus az ülésen az önkormányzati korrupció megelőzéséről szóló kézikönyvet adott át Antal Árpádnak, aki a város zászlójával ajándékozta meg a kormánymegbízottat, melyet az a közigazgatási bíróságon támadott meg.
Pénteken tette le hivatali esküjét Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök is, és megkezdte második mandátumát. A megyei tanács a héten tartja alakuló ülését, az RMDSZ az alelnöki tisztségekre Henning László eddigi alelnököt és Nagy Józsefet, az Országos Környezetvédelmi Ügynökség korábbi igazgatóját javasolja.
Változatlan városvezetés Csíkszeredában
A régi polgármesterrel és alpolgármesterekkel, de zömében új tagokkal folytatja a munkát Csíkszereda önkormányzata, amely szombaton tartotta alakuló ülését. Ráduly Róbert Kálmán régi-új városvezető mellett újra Antal Attila és Szőke Domokos alpolgármestereknek szavazott bizalmat a testület. Az elöljárókat adó RMDSZ-frakció 13 tanácsossal rendelkezik a 19 tagú testületben, az EMNP, az MPP és az USL két-két mandátumot mondhat magáénak. Ráduly elmondta, a konfrontáció helyett a továbbiakban is az együttműködést fogja keresni. A testület összetétele az alakuló ülésen hiányos maradt: formai hiba miatt nem igazolták az MPP-s Bokor Márton mandátumát, ez ugyanis nem lehetett jelen az ülésen, az általa bemutatott orvosi igazolás érvényessége pedig egy nappal az ülés előtt lejárt.
MCL–RMDSZ-koalíció alakul Aradon
A PDL által alapított Keresztény-Liberális Mozgalommal (MCL) lép koalícióra az RMDSZ Aradon a helyi, illetve megyei önkormányzatban, döntött pénteken a megyei szervezet állandó tanácsa. Bognár Levente megyei RMDSZ-elnök elmondta, a döntés meghozatalakor a PDL-vel való eddigi jó együttműködésre alapoztak, és a továbbiakban folytatnák az elkezdett projekteket. A támogatás fejében az RMDSZ a következő négy évben is megkapná az alpolgármesteri tisztséget, mondta a tisztséget eddig betöltő Bognár, aki most is a legesélyesebb a posztra. Az RMDSZ két tanácsosának a támogatásával a 12 mandátumot szerzett MCL-nek egyszerű többsége lesz a 23 tagú testületben. A néppárt miatt nincs magyar alpolgármester?
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) tanácsosának szavazatán múlt, hogy Kolozs községnek nem lett magyar alpolgármestere – véli az RMDSZ Kolozs megyei szervezete. Amint a szövetség közleményéből kiderült a 13 tagú tanács 7–6 arányban szavazta le az RMDSZ alpolgármester-jelöltjét, Debreczeni Józsefet. „Megítélésünk szerint ez az eset is azt példázza, hogy az egyéni érdekek, illetve az RMDSZ-szel való nyílt szembenállás képes felülírni a közösségi elköteleződést. Sajnálatosnak tartjuk, hiszen a magyar célokat csak magyar emberek tudják képviselni” – olvasható a Máté András megyei elnök által aláírt közleményben.
Kurucz József, a kolozsi tanács EMNP-s tagja a Krónikának elmondta, a szavazat eredménye annak köszönhető, hogy az RMDSZ az elmúlt évekhez hasonlóan most sem tudott olyan jelöltet állítani, amely valóban a közösség érdekeit képviselné, tiszta háttérrel rendelkezne, és így méltó lenne a támogatásra.
„Korábban próbáltunk arról is tárgyalni, hogy a szövetség támogassa a néppárt által javasolt alpolgármester-jelöltet, akit más pártok is segítettek volna, az RMDSZ azonban teljesen elzárkózott ettől a lehetőségtől” – magyarázta Kurucz. Hangsúlyozta, nem ért egyet azzal, hogy valakit csak azért kellene megszavazni, mert magyar nemzetiségű, ehelyett a szövetség jelöltjeinek tettekkel és felmutatott eredményekkel kellene támogatókat szerezniük.
„Magunk mögött kellene hagyni azt a gyakorlatot, hogy a magyarság és öszszefogás címszó alatt toborozzunk szavazatokat” – fogalmazott az EMNP képviselője, aki hozzátette, a szavazás titkos volt, így senkinek nem kellene tudnia, hogy melyik tanácsos kire adta le voksát.
Babos Krisztina, Bíró Blanka, Kőrössy Andrea, Pap Melinda, Szucher Ervin. Krónika (Kolozsvár)
2012. december 6.
Pálfordulások és bumerángok
A politikáról való gondolkodás egyik legveszedelmesebb zsákutcája a relativizálás, az álobjektivitás, az aranyközépút keresése olyan kérdésekben, melyek egyértelműek és vitathatatlanok. Meghatározó emlékem e jelenséggel kapcsán, amikor a Transindex közéleti portál kiadóigazgatója, Kelemen Attila Ármin az Erdélyi Közélet nevű levelezőlistán a román hatalom valamely otromba magyarellenes gesztusa által keltett felháborodás közepette fontosnak tartotta, hogy a listán megjelenjen egy „románpárti hozzászólás” is. Kíváncsi vagyok, hogy ha a holokauszt témáját boncolgatta volna e kis közösség, akkor is fontosnak tartotta volna-e, hogy legyen egy nácipárti hozzászólás is?
Merthogy vannak a történelemben és a közéletben olyan helyzetek, jelenségek, történések, melyeket szilárd értékrendi alapzatról érdemes megítélnünk, léteznek kérdések, melyekre egyértelmű igeneket és nemeket kell mondanunk. Az értékrendek között nehéz rangsort megállapítani, de itt is adja magát néhány kapaszkodó, mint a méltányosság, igazságosság, emberségesség. Az erdélyi magyar közéletre jellemző, hogy valamennyi szereplője azt állítja magáról: célja a képviselt közösség hosszú távú fennmaradása és gyarapodása. Egy agresszív nemzetellenes ideológiai tömörülést leszámítva – amely jól időzítve, ám ritkán hallatja hangját – a politikai képviselet vezető alakjai keresztény, nemzeti konzervatív szemüvegen keresztül azonosítják a társadalmi problémákat, és eme eszmekör válaszait foglalják politikai programjukba. Nem véletlen, hogy a nemzetközi fronton mindhárom erdélyi magyar párt az Európai Néppárt irányába hajlik. Ennek köszönhetően Erdélyben viszonylag könnyen átlátható a politikai jelenségek szövevénye. Erdélyi szemmel csakhamar helyükre kerülnek a politikai hitvallást, értékrendet változtató anyaországi közszereplők. Hiba lenne merőben formális alapon egyenlőségjelet vonni az MSZP-t – nemzeti alapállása következtében – elhagyó, ma Orbán Viktor szellemi holdudvarához tartozó Pozsgay Imre, illetve Debreczeni József között, aki a nemzeti liberális oldalról indult, ma pedig a 2006-os rendőri túlkapásokat tagadó Heller Ágnest előzi balról. Pozsgay nemzeti szempontból jó oldalra állt, Debreczeni pedig eladta lelkét a Gonosznak. Ezt csak az nem meri kimondani, aki szellemileg rest, vagy tudatos megtévesztésre törekszik.
Ugyanígy az sem mindegy, hogy valaki a nemzeti autonomista oldalról áll át a román hatalomnak alájátszó „Neptun-irányzathoz”, mint Kelemen Atilla (csak névrokona a már idézett tollforgatónak), vagy fordítva: felismerve a labancok valós szándékait, a „neptunista” Tokay György oldaláról Tőkés László mellé áll, mint az aradi MPP, majd EMNT egyik vezetője, Murvai Miklós. E tárgykörbe tartozó, szomorú politikai kifakadásnak lehettünk tanúi a minap. Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség, majd a Magyar Polgári Párt elnöke, aki 2004-ben még a Népi Akcióval is szövetkezett volna, csak hogy az RMDSZ-nek legyen kihívója a parlamenti választásokon, most úgy vélekedik, a szövetség „a kisebbik rossz” az EMNP-vel szemben. Íme, hova vezet a politikai féltékenység. Persze láttunk már hasonlót. Miután Csurka István eltaktikázta a 2002-es választásokat, párton belül pedig ügynököt kiáltott, mihelyst valaki a viszonyok átláthatóvá tételét vagy az anyagiak felhasználásának ellenőrzését szorgalmazta, tevőlegesen hozzájárult egy másik nemzeti radikális párt, a Jobbik létrejöttéhez. A Jobbik sikerének azonban nem örvendett, mindent megtett, hogy a MIÉP-pel azonos célokért küzdő szervezetet lejárassa, hiteltelenítse. Hasonlóképpen megkérdőjelezhetetlen Szász Jenő szerepe abban, hogy a belső demokráciához és a nemzeti célokhoz egyaránt ragaszkodó autonomisták kénytelenek voltak saját pártot alapítani. Ahelyett azonban, hogy a saját – december 9-i parlamenti választásokon nem induló – pártjával rokon gondolkodású EMNP támogatására szólítaná fel a szavazókat, az RMDSZ-t aposztrofálja „kisebbik rosszként”. E pálfordulás, már a volt pártelnök legmegrögzöttebb híveit is elgondolkodásra késztetheti. Azokat, akiket azzal tévesztett meg az igazságkeresőkkel leszámoló 2010-es kongresszuson, hogy az MPP és az EMNT között az a fő különbség, hogy a nemzeti tanács nyitott az RMDSZ irányába, míg a néppárt hajlíthatatlan és következetes. Olyan pálfordulás ez, ami minden bizonnyal meghaladja a választók ingerküszöbét is, és könnyen lehet, hogy a jövőben bumerángként csap vissza.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)
2013. június 4.
Meg kell látni az emberek áldozatát is
Áder János köztársasági elnök határon túli fiatalokat látott vendégül a nemzeti összetartozás napja alkalmából a Sándor-palotában. 2013-ban a nemzeti összeomlás gyásza helyett a nemzet soha nem múló egységét ünnepeljük.
Orbán Viktor miniszterelnök a Facebookon üzent. Mint írta: „Június 4. A nemzeti összetartozás napja. Trianon leckéje: az erősek összefognak, a gyengék széthullanak.”
Áder János köztársasági elnök szerint a trianoni döntés máig feldolgozatlan emlékként él a magyarokban. Az államfő erről a határon túlról érkezett magyar fiatalok fogadásakor beszélt kedden a Sándor-palotában. Áder János felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki és őrvidéki fiatalokat látott vendégül hivatalában. A köztársasági elnök köszönetet mondott a fiatalok tanárainak és szüleinek, amiért segítséget nyújtanak a felnövekvő generációk magyar önazonosságának megőrzésében, a magyar történelmi hagyományok, emlékek, évfordulók ápolásában, továbbá a kulturális tradíciók továbbadásában.
A fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon
Védjük nemzeti összetartozásunk tudatát
Nem mondhatunk le arról, hogy a trianoni, majd a második világháborút lezáró, újabb igazságtalanságokkal terhelt döntésekkel szemben újraépítsük és védjük nemzeti összetartozásunk tudatát – jelentette ki Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke kedden a parlamentben a nemzeti összetartozás napján.
A köztársasági elnök hangsúlyozta, a Sándor-palotába látogató diákok leveleit olvasva azt a tanulságot vonta le, hogy még azokban a fiatalokban is feldolgozatlan emlékként él Trianon, akiknek nemhogy a két világháborúról, de a szocializmusról sincs személyes élményük. Aki erről nem vesz tudomást, aki képtelen meghallani a határon túli fiatalok hangját, és aki a kettős állampolgárság ellen kampányol, arra igazak Széchenyi István szavai: „akit magyarnak teremtett az Úristen és nem fogja pártját nemzetének, nem derék ember” – fogalmazott Áder János.
Az államfő a déli órákban személyesen vezette végig a Sándor-palotán a 38, határon túli középiskolást, akik a Budapestre érkező külföldi állami vezetőkhöz hasonlóan az épület erkélyéről is megnézhették a város panorámáját, majd együtt ebédeltek a köztársasági elnökkel.
A magyar nép ösztönszerűen egybeforrasztja magát
Répás Zsuzsanna a fővárosi Magyarság Házában, külhoni és anyaországi diákok részvételével tartott ünnepségen kiemelte: újrafogalmaztuk önmagunkhoz, a nemzethez való viszonyunkat, a nemzet fogalmához kapcsolódó elképzeléseinket. Korábban csak mély fájdalomként élt bennünk Trianon, de meg kellett látni a nemzet nagy teljesítményét, az emberek áldozatait a talpra állásban – fogalmazott. Hozzátette: Trianon után van mire büszkének lennünk. Az az erő, amely akkor újraformálta az országot, a talpra állás, az újjáalakulás iránti hit és akarat kiállta az idő próbáját. Nekünk, magyaroknak ez a stabil bástyánk, ezt támasztja alá történelmi tapasztalatok egész sora – hangsúlyozta Répás Zsuzsanna.
Amikor nagy a baj, és törvényszerű lenne a széthúzás, az egyéni érdek elsőbbrendűsége, akkor a magyar nép ösztönszerűen rátalál saját egységére, egybeforrasztja önmagát. A problémák megsokszorozzák a magyarok erejét, összegzik képességeit, akaratukat és a legjobbat képesek kihozni magukból – mondta. Kiemelte: „ma egy új, ám ugyanolyan erős egységet formálunk annak ellenére, hogy végzetes szétszaggatatásra ítéltek minket”. Hozzátette, az összetartozás olyan teljesítmény, amelyre büszkének kell lenni, „a köldöknéző magatartás még sohasem vezetett sikerre, felemelt fejjel lehet csak meglátni azt az ösvényt, amely a gyarapodás felé visz”.
Az összetartozás fája
Az ünnepségen lelepleztek egy mintegy háromméteres, terebélyes fát, az összetartozás fáját, amelynek ágain egy-egy Kárpát-medencei tájegységi ház makettjét helyeztek el, és ezek oldalára, falára üzenetet fogalmaztak meg a külhoni és anyaországi diákok a nemzeti összetartozásról.
Répás Zsuzsanna elmondta: a fa azt jelképezi, hogy „a gyermekeink már egy olyan nemzedéket képviselnek, akik számára az összetartozás az alapélmény”. Azt jelképezi, hogy a több évtizedes küzdelem létünkért, önmagunkért, a magyar identitás újraértelmezéséért sikeres volt – közölte, kiemelve: a fiatal generáció a nemzet egységére már olyan adottságként tekint, amely érték és erőforrás a számára.
Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük
Trianon fájdalmas emlék, amíg lesz magyar a földön, nem tudja igazságosnak mondani azt, ami akkor történt – mondta a szlovákiai Magyar Közösség Pártjának (MKP) elnöke Tamásiban, a város trianoni emlékművének avatása alkalmából rendezett ünnepségen. Berényi József hangoztatta: jó, hogy a magyar Országgyűlés változtatott ennek a napnak a hangulatán. Az Országgyűlés üzenete az, hogy a búslakodás helyett „hirdessük meg az összetartozás ünnepét, és szimbolikusan fordítsuk meg a történelmet” – mondta.
A megemlékezésen, amelyen mintegy ötszázan vettek részt, az MKP elnöke arról beszélt, hogy a szlovák állam nagy hangsúlyt fektet a nemzetállam építésére, ennek ellenére még mindig ötszázezer magyar él Szlovákiában. Mint mondta, időnként magyarországi és szlovákiai politikusok arról beszélnek, hogy megbékélésre van szükség. „Úgy érzem, nincs szükség megbékélésre, mert béke van. Arra van szükség, hogy a nyitott kérdéseket rendezzük” – tette hozzá.
Miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot?
„Ha szlovák barátainknak üzenünk, akkor nem a megbékélésről kell szólni az összetartozás napján, hanem arról, hogy miért van a mai napig kollektív bűnösség a szlovák jogrendben” – jelentette ki, utalva a második világháború után a csehszlovákiai magyarokat és németeket kollektív bűnösnek kimondó, Szlovákiában ma is sérthetetlennek tartott Benes-dekrétumokra.
Beszédét úgy folytatta, kérdés az is, hogy miért akadályozzák Szlovákiában a magyar nyelvhasználatot, és miért van az, hogy Nyugat-Európában természetes a kisebbségek autonómiája, a szlovák politikusok szerint ugyanakkor az ország szétverését célozza meg, aki erről beszél. „Csak a szavak szintjén vagyunk az országot gazdagító közösség Szlovákiában, valójában biztonságpolitikai tényezőként kezelnek bennünket” – fogalmazott, hangsúlyozva, a megbékélés akkor lesz őszinte, ha elfogadják, hogy a magyar közösség a magyar nyelvet használva, a magyar kultúrát élvezve, magyar állampolgársággal élhessen Szlovákiában.
„Nemzetgyilkossági kísérlet”
Morvai Krisztina európai parlamenti független képviselő a Magyar önrendelkezés, emberi jogok és jogvédelem a Kárpát-medencében című konferencián arról beszélt, legyen vége annak, hogy lehajtott fejjel beszélünk Trianonról, emeljük fel a fejünket és követeljük a jogainkat. Megnyitóbeszédében a politikus fontos aktualitásnak nevezte, hogy a szerb európai uniós csatlakozási tárgyalások már megkezdődtek. Szerinte ez történelmi lehetőséget teremt arra, hogy a magyar állam követeléseket támasszon a délvidéki jogsértésekkel szembeni fellépés és a nemzeti önrendelkezés jogának érvényesítése érdekében.
Gaudi-Nagy Tamás, a Jobbik országgyűlési képviselője, a Nemzeti Jogvédő Alapítvány kuratóriumi ügyvezetője a konferencián azt mondta, a jog eszközével, az elcsatolt területeken élő magyarokkal közösen fogják kiharcolni az önrendelkezést minden magyar számára. A békediktátum több mint hárommillió embert taszított idegen sorsba, „ebbe nem fogunk soha belenyugodni” – hangsúlyozta, és „nemzetgyilkossági kísérletnek” nevezve a történteket. Gaudi-Nagy Tamás a konferencia sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a trianoni békediktátumot semmilyen körülmények közt nem fogadhatjuk el – sem érzelmileg, sem politikailag, sem jogilag.
Durva beavatkozás
Az LMP fiatalok számára hirdet pályázatot, amelyen a résztvevők ökopolitikai, természetvédelmi szempontból vizsgálnák a trianoni békediktátum máig tartó hatásait – jelentette be sajtótájékoztatón a párt emlékezetpolitikai szakszóvivője. Hajdu Mária az érkező árvízre is utalva azt mondta, a Duna összeköti a Kárpát-medencében élőket. A június 4-i dátumot gyásznapnak nevező Mile Lajos országgyűlési képviselő ehhez azt tette hozzá, hogy a trianoni diktátum után Magyarország erdőinek a 85 százalékát, illetve vízgyűjtő területeinek komoly részét elveszítette. Szavai szerint ebből is látszik, hogy a döntés környezeti szempontból is durva beavatkozást jelentett.
A Himnusz az a dal…
A Demokratikus Koalíció (DK) véleménye szerint a Himnusz az a dal, amelyik párthovatartozástól függetlenül összeköti a magyarokat – jelentette ki keddi, a fővárosi Olimpiai Parkban tartott sajtótájékoztatóján Vadai Ágnes. A független képviselő arról beszélt, hogy a magyarok sokfélék, sokféle helyen élnek a Kárpát-medencétől Amerikán át egészen Ausztráliáig, de – mint fogalmazott – „sok minden összeköt bennünket, a nyelvünk, a történelmünk, a közmondásaink, a népmeséink és van egy ilyen dal is”. Szavai szerint a kormány mégis úgy gondolta, hogy „az adófizetők pénzén irat egy gagyi dalt” és megkéri az iskolásokat, hogy június 4-én este hatkor énekeljék el azt. Ezt követően a DK mintegy 80-100 szimpatizánsa, illetve politikusai, köztük Gyurcsány Ferenc, Szűcs Erika, Bauer Tamás, Kolber István, Niedermüller Péter és Debreczeni József a helyszínen felállított két magyar és egy európai uniós zászló mellett közösen elénekelték a Himnuszt.
Bajnai Gordon szerint a trianoni békediktátum igazságtalan és irracionális volt. A volt miniszterelnök közleményében azt írta: sem a hallgatás, a trauma szőnyeg alá söprése nem segíti a nemzet egységét, sem az, hogy bárki politikai ellenfelének a nemzetből való kirekesztésére használja fel Trianont. Véleménye szerint nem szolgálja a nemzet érdekét az sem, ha június 4-én „nem a valódi nemzeti összetartozás gondolatát hangsúlyozzuk, hanem a rezsimet ünneplő, a kormánypárt ideológiájára rímelő kampánydalt énekeltetünk óvodás és iskolás gyerekekkel”.
MNO.hu
2017. november 16.
Veszélyben az erdélyiek szavazati joga?
Mára a fősodorhoz tartozó közéleti szereplők is eljutottak oda, hogy belássák, a felszíni politikai pártcsatározások mögött van egy mélyebben húzódó törésvonal, amely gyakran pártokat is keresztbe metsz: a globális háttérhatalomhoz való viszony. Amikor e kérdést olyan lényeglátó politikai elemzők tematizálták a kilencvenes évek közepén, mint Csurka István, Bogár László, Tellér Gyula, Pokol Béla vagy Borbély Imre, és figyelmeztettek a globalizmus veszélyeire, a politikai színpad szereplői még az EU-csatlakozás vágyának lázában égtek. Vélhetően akadt közöttük olyan, aki naivan úgy vélte: az unió megvédhet bennünket a globalista tendenciákkal szemben és az európai értékrend bástyájává válhat a globalizmus fellegvárával, az Egyesült Államokkal szemben. Arra is sokan felhívták már akkor a figyelmet, hogy a kommunista utódpárt, az MSZP a globalista erők szekértolója koalíciós társával, az SZDSZ-szel együtt.
Orbán Viktor is már a kilencvenes évek második felében figyelmeztetett: a globalisták számára Magyarország csak telephely, míg a nemzeti pártok számára haza. Azt is ki merte mondani, hogy ezen erők zászlóshajója, az SZDSZ tudatosan törekszik a magyarság szellemi és lelki erejének gyengítésére. Az MSZP-n belül még volt egyfajta gyenge ellenállás az idegen beavatkozással szemben, de a párton belüli SZDSZ-esek többnyire erősebbnek bizonyultak.
Álvita a státustörvényről
Miután az SZDSZ elfoglalta méltó helyét a történelem szemétdombján, első számú szellemi örököse a Gyurcsány Ferenc által megalakított Demokratikus Koalíció lett. Emlékezzünk, ez volt az egyetlen párt, amely még a státustörvényt sem szavazta meg. De nem elégedett meg parlamenti elutasításával: értelmiségi holdudvarát felhasználva megpróbálta a jogszabályt minden tekintetben ízekre szedni. Lásd az Élet és Irodalom hasábjain lezajlott álvitát, amelyben a párt erdélyi támogatója, a Kolozsvári Nyilatkozat és a Bolyai Egyetem ellen támadó Magyari Nándor László is tévedésekkel, tendenciózus beállításokkal és rágalmakkal tarkított szöveget közölt. Az sem véletlen, hogy egyik fő ideológusuk, Bauer Tamás – aki fontosnak látja, hogy időről időre kifejtse, miszerint Trianon igazságos volt – idén márciusban büszkén kérkedett azzal, hogy a 2004-es népszavazáson nemmel szavazott, és Gyurcsány mellett talált új politikai otthonra.
Markó Béla nem okoz meglepetést
Gyurcsány Ferenc nemcsak az ország mesterséges eladósítására és a maradék szuverenitás felmorzsolására törekedett, hanem arra vetemedett, hogy a határon kívül élő magyarok ellen uszítson. Ő maga dicsekedett el monográfusának, Debreczeni Józsefnek azzal, hogy Kovács László emlékezetes 23 millió román munkavállaló beözönlésével riogató kampányának ötlete bizony tőle származik. 2004-es népszavazási kampánybeli dicstelen szereplését mindannyian ismerjük, most pedig aláírásokat gyűjt azért, hogy vonják meg a határon túli magyarok szavazati jogát. Megvan annak a pikantériája, hogy mindeközben ő és pártja két erdélyi politikusra hivatkozik más-más értelemben és céllal: két olyan politikusra, akik legalábbis nyílt színen soha nem kerültek egymással szembe. Egyikük Markó Béla, aki tavaly ősszel az eszmeileg hozzá igencsak közel eső Népszavának adott interjúban minden alap nélkül „felelőtlen gyűlöletkeltéssel” vádolta a kormányt migránsügyben, helytelenítette a különutas orbáni politikát. Szerinte ugyanis „nem helyes olyasmiről szavazni, aminek nem érzi a következményeit a saját bőrén valaki”. A másikuk Tamás Sándor Kovászna megyei RMDSZ-es tanácselnök, akit elrettentő példaként idéznek Gyurcsányék, s aki Markóval szembe menve nyíltan állt ki az Orbán-kormány mellett.
Állásfoglalásával Markó Béla nem okozott meglepetést, hiszen épp ő volt Kárpát-medencei szinten az egyetlen politikai vezető Gyurcsány mellett, aki a Székelyek Nagy Menetelése ellen emelte fel a szavát, s a nagy port kavart figyelemfelkeltő autonomista akció kapcsán az ötvenes évek felvonulásait emlegette. Ugyancsak Markó volt az, aki paradigmatikus és jövőbe mutató elvi állásfoglalásai kapcsán ismételten támadta Orbán Viktort a nemzetellenes sajtó egyik legfontosabb műhelyének, az Élet és Irodalomnak a hasábjain – lásd a magyar nemzetállam, az illiberális demokrácia elleni megszólalásait. Markó még a kerítést is kifogásolta figyelmen kívül hagyva azt, hogy a muszlim invázió elleni hatékony védekezés nélkül egész Európa elvész.
Erdélyi magyar egyetértés
Markónak a szavazati joggal kapcsolatos álláspontjával mindössze két komoly probléma van. Az egyik, az erdélyi magyar igenis érzi, hogy ki van kormányon Budapesten, másrészt, ez az érvelésmód szembe megy az egységes magyar nemzet, a határon átívelő magyar nemzetegyesítés gondolatkörével.
Tamás Sándornak Gyurcsányék által idézett állásfoglalásáról pedig csak annyit mondhatunk: örömteli, hogy vannak kérdések, amiben az erdélyi magyar pártok egyetértenek. Az egyik az, hogy az erdélyi magyarság érdeke, ha Orbán Viktor jövőre újabb mandátumot kap a választóktól. Ebből a szempontból még az is szerencsés, hogy nem az SZDSZ-hez húzó, ideologikus Markó irányítja ma az RMDSZ-t, hanem a pragmatikus, érdekvezérelt Kelemen Hunor.
Gyurcsány egyedül maradt
Gyurcsány egyedül maradt a politikai arénában a maga akciójával. A határon kívül élő magyarok ügyét az utóbbi időben lényesen kevesebbet emlegető és egyik túlzottan szabad szájú politikusa révén a hírekbe került Jobbik sem követi. A MÁÉRT minap lezárult ülése után Vona Gábor leszögezte, pártja nem kívánja megvonni a határon kívül élő magyarok szavazati jogát. (Az utóbbi napokban attól volt hangos a sajtó, hogy a Jobbik portálján a hozzászólók moslékozzák, patkányozzák, románozzák azokat, akik szerint helyénvaló, hogy minden magyar állampolgár szavazhasson akkor is, ha történetesen Csíkszeredában vagy Szabadkán él. Nyilvánvaló, hogy egyetlen párt sem felelős a portálján közzétett írások hangneméért. Azért viszont igen, ha ezek a minősíthetetlen mocskolódások napokig ott díszelegnek az oldalon, és megfogalmazójukat nem tiltják le. Ezt megelőzően a párt szolnoki elnöke azzal örvendeztette meg rajongótáborát, hogy az erdélyi magyarokat „elhülyülésre fokozottan hajlamos társadalmi masszának” nevezte.)
Behegedt sebeket téphet fel, de változást nem hozhat
Gyurcsány Ferencet aligha zavarja, hogy egyedül maradt, sőt, az aláírásgyűjtés felvezető szövegében ki is emeli: pártja az egyetlen politikai erő, amely szeretné megvonni a szavazati jogot a határon kívül élőktől. A szándék világos: minél nagyobb népszerűségre szert tenni, bármi áron, s ha ennek érdekében ismét magyart a magyar ellen kell uszítani, akkor az sem gond. Gyurcsány a maga szempontjából jó lóra tett, az aláírásgyűjtés jól halad, mivel e kérdés eldöntése mögött tulajdonképpen egy értékrendi választás áll.
Mi a fontosabb: az életforma-sovinizmus, a kádári féltékenység, a kormány elleni irracionális gyűlölet vagy a nemzeti egység szimbolikus megjelenítése a választásokon. A fogyasztói társadalom viszonyulási mintái, a globalista médiadömping, a pusztító világerő propagandája mind az előbbi oldalon áll.
Feltehetjük a kérdést: veszélyben van a határon kívüli magyarok szavazati joga? A válasz nemleges. Akkor is nemleges, ha a jogdogmatika hatalma véges, és a politikai elit, ha egységes, akkor átgyalogolhat a saját maga által megfogalmazott alkotmányos elveken. Viszont az anyaországi politikai elit ebben a kérdésben éppenséggel nem Gyurcsány oldalán mutat egységet. Így bármennyi aláírást gyűjt össze Gyurcsány Ferenc, abból nem lesz törvénymódosítás.
Az akció arra jó, hogy hangulatot keltsen elsősorban az erdélyiek ellen, hisz a legtöbb szavazat 2014-ben is innen érkezett. Arra, hogy sokak magyarságképe csorbuljon, hogy feltépjen behegedt sebeket, de arra nem, hogy változást hozzon a közjogi rendszerben. Legfőképpen persze arra jó, hogy egy nemzeti szempontból totálisan gátlástalan kalandor politikus bevigye pártját a törvényhozásba. Borbély Zsolt Attila / Erdélyi Napló (Kolozsvár)