Megjelent a Szent Ferenc Alapítvány évkönyve, 2000 - Déva. Tartalmazza az 1993 decemberétől jogi személyként működő Szent Ferenc Alapítvány által létrehozott és fenntartott intézmények történetét, a munkatársak, a gyermekotthonok és kollégium diákjainak névsorát. Déván a korszerűsített ferences kolostor lett 1993-tól az új magániskola otthona. Hét év alatt gyermekmentő és -védő intézmények jöttek létre az alapítvány égisze alatt: a Magyarok Nagyasszonya Gyermekotthon, a Szórványkollégium, 1995-től a Magyarok Nagyasszonya Iskola, a marosnémeti cigányóvoda, a dévai óvoda. Az Erdélyi Ferences Rendtartomány felajánlotta a szászvárosi ferences kolostort a rászorult gyermekek megsegítésére, így 1999 januárjában beindult a Szent Erzsébet Gyermekvédelmi Intézet, amely jelenleg 24 gyermeknek ad otthont. Gyermekmentés folyik a ferences kolostorokban. Itt is, akárcsak Déván, szociális családokat alakítottak ki, amelyekben a családanyát pótló nevelők 8-10 gyerekről gondoskodnak. A fenti intézményekben 204 gyermeket, fiatalt nevel 52 fiatal és idősebb munkatárs, akik, akárcsak gondozottjaik, az ország minden részéről verbuválódtak. /Deák Piroska: Évkönyv. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 7./

"Ha Európa Nostra, tehát a miénk, akkor Torockó immár Európa" - fogalmazott frappánsan dr. Román András Torockón az Európa Nostra-díj átadásakor. Szőcs Ferenc, Torockó polgármestere köszöntötte a megjelenteket, köszönetet mondott Budapest V. kerülete polgárainak az önzetlen anyagi támogatásért. Dr. Andrea H. Schuler, az Europa Nostra alelnöke az EN Alapítvány létrehozásának történetét, tevékenységét mutatta be, majd értékelte a Torockó Értékvédő Program eredményeit. Az EN páneurópai szövetség, több mint háromszáz nem kormányzati szervezetet tömörít, több mint harminc országból. Az EN-díjat 1978-tól adják ki. Az 1999-es versenyben az EN Bizottság 125 program közül választotta ki a torockóit, a következő indoklással: "138 hagyományos házból álló, egyedi népi építészeti együttes kiváló helyreállításáért, mely szakmai körök kezdeményezésére, a legmagasabb műemlékvédelmi követelmények betartásával, határokon átnyúló támogatással és helyi elkötelezettség eredményeként valósult meg." /Deák Piroska: "Torockó immár Európa" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), szept. 15./"

Befejeződött a Dévai Magyar Napok idei rendezvénysorozata. A Melite református gyülekezeti ház adott otthont legutóbb az "Éltem egyszer én, Márai Sándor" című irodalmi estnek, amelyen az író munkásságát Deák Piroska tanárnő ismertette. /(takács): /Kulturális program Déván. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 20./

"Az újraszerveződött Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Kör Déván február 12-én megtartotta első találkozóját. Lelkes magyar értelmiségiek ezzel felelevenítik a hajdani Hunyad megyei Történelmi és Régészeti Társaság munkásságát. Az első találkozón Schreiber István megyei EMKE-elnök emlékezett dr. Torma Zsófia szászvárosi régésznő munkásságáról, a világviszonylatban is nagy jelentőséggel bíró tordosi és alsótatárlaki leletekre támaszkodó régészeti megállapításairól. Javaslatok is elhangzottak. Többek között a magyar történelmi egyházak temetőiben nyugvó neves emberek sírjainak a rendbetételét, rendszeres gondozását szorgalmazta Deák Piroska magyartanár. Hasznos ötlet volt a régi folyóiratok, esetleg könyvek, újságok begyűjtése, megőrzése. A régi polgári házak felszámolásakor rengeteg régi könyv, újság kerül a hulladékgyűjtőkbe. A régészeti kör felvállalta, hogy ezeket megpróbálja összegyűjteni, rendszerezni, megőrizni a következő nemzedékeknek. /Schreiber-Gáspár: Helytörténeti kör indult Déván. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 14./"

Február 11-én a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében székelő helytörténeti kör megemlékezést tartott a szabadságharc február 6–9-i Hunyad megyei eseményeinek 155. évfordulójáról. Deák Piroska tanárnő és Schreiber István, megyei EMKE-elnök a piski csatát megelőző eseményekről tartott rövid előadást. A helytörténeti kör kidomborította a piski csata jelentőségét. /Sch. I.: A csaták 155. évfordulóján. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 18./

Márc. 11-én zsúfolásig megtelt Déván a Melite református gyülekezeti ház, az Eminescu-Petőfi Általános Iskola diákjainak márc. 15-i ünnepi előadásán. Deák Piroska tanárnő ezúttal is színvonalas műsort állított össze. /Chirmiciu András: Petőfi-emlékest Déván. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 13./

Az EMKE és a Nyugati Jelen szerkesztőségének közös szervezésében működő dévai helytörténeti kör, a valamikori Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társulat célkitűzéseit követve hangsúlyt helyez arra, hogy tudatosítsa a helyi magyarságban, hogy Hunyad ősi földjén nem idegenek, a magyarságnak itt van múltunk, jelene és jövője is lesz. Februárban Deák Piroska tanárnő előadása révén a Hunyadiak dicsőségére emlékeztek. Kóka Rozália magyarországi előadóművész “Mátyás király rózsát nyitó ostornyele” című, gyermekeknek szóló mesés délutánjai sikeresek voltak. /Schreiber István: Mátyás király születése kapcsán. = Nyugati Jelen (Arad), márc.3./

Megalakult a dévai magyar pedagógusok szavalóköre. A kezdeményező Deák Piroska magyartanár, a kör további alapító tagjai Osváth Piroska, Makai Mónika, Heredea Olga és Csatlós Zsófia. A szavalókör első fellépésére március 13-án, vasárnap került sor Déván, a református templomban. /(GBR): Szavaló pedagógusok. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 15./

Április 11-én, József Attila századik születésnapján ér véget a Dévai Eminescu–Petőfi Iskolában a Minden nap egy vers című irodalmi főhajtás a költő emléke előtt. Deák Piroska tanárnő kezdeményezésére február elseje óta az ötödik, hatodik, hetedik és nyolcadik osztályokban minden magyaróra egy József Attila-vers bemutatásával kezdődik. Így a több mint két hónapig tartó megemlékezés során 127 vers hangzik el az iskola falai között. /József Attila-emlékév. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./

A dévai helytörténeti kör folytatta az erdélyi nagyasszonyokról elkezdett előadássorozatot. Deák Piroska tanárnő ezúttal az aradi származású, Hunyad megyében is élt legendás nagyasszonyról, a szabadságharc ruszkabányai hősnőjéről, Maderspach Károlynéról tartott előadást. Az előadó, aki részt vett a ruszkabányai jubileumi emlékünnepségen, most beszélt a Ruszka-hegység bányavidékének fejlődéséről, valamint a Maderspachék bánya- és vasműtársulatáról. /Schreiber István: Előadás a szabadságharc legendás nagyasszonyáról. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 31./

Február 4-én, vasárnap Déván, a Melite Gyülekezeti Házban Deák Piroska tanárnő Irodalmi találkozások című előadássorozatának mostani rendezvényén Kosztolányi Dezső költészetéről beszélt. /Gáspár-Barra Réka: Találkozás Kosztolányival. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 6./

Első alkalommal rendezték meg a Hunyad megyei Bácsiban a magyar kulturális napokat. A református parókián szervezett eseményen helyiek és dévai vendégek – a Téglás Gábor Iskola végzősei – vettek részt. A házigazda Kun Árpád lelkipásztor a Hunyad megyei magyar kulturális élet főbb vonásait ismertette az egybegyűltekkel. Deák Piroska dévai tanárnő a magyar kereszt- és családnevekről tartott előadást, majd a dévai Téglás Gábor Iskola diákjainak, valamint Makkai Mónika tanárnőnek verses előadása következett. A közös ebéd után Kun-Kriza Ilona saját verseiből olvasott fel. /Ch. A. : Magyar kulturális napok Bácsiban. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 5./

A hét végén Déván megszervezett hagyományos adventi versmondó versenyen első alkalommal vehettek részt elemisták is. – Az Adventi koszorú nevet viselő versenyt immár hatodik éve szervezik meg Hunyad megyében, mondta el Deák Piroska tanárnő, aki zsűrielnökként évek óta követi nyomon e rendezvényt. – 2001-ben László Anikó tanárnő ötlete nyomán indult az Adventi koszorú, amelynek három évig a dévai Melite Református gyülekezeti Ház, illetve a Magyar Ház nyújtott teret. Három éve költözhetett be a verseny a Téglás Gábor Iskolacsoportba. A megye minden sarkából – Lupényból, Szászvárosról, Pusztakalánból, Vajdhunyadról és Déváról jöttek gyerekek. A Corvin Kiadó jóvoltából minden diák emléklappal és gazdag könyvajándékkal térhetett haza. /Gáspár-Barra Réka: Adventi koszorú, hatodszor. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 17./

Hunyad megyében a kilencvenes évek elején, aki ünnepelni akart mind elfért a dévai vármegyeház dísztermében. Ma viszont a megye számos településén számos templom, gyülekezeti ház, sőt a dévai Téglás Gábor Iskola tágas aulája is szűknek bizonyult március 15-e ünnepléséhez. Az évek folyamán megerősödött apró magyar közösségek ugyanis ezúttal mind ünnepelni akartak. Egységesen, együtt ünnepelt a Hunyad megyei magyarság. A közel tucatnyi helyszín mindegyikén színvonalas, méltóságteljes ünneplés folyt. Winkler Gyula, EP-képviselő több helyszínen is hangsúlyozta az egység gondolatát. Végre megtörtént az új erdélyi magyar összefogás és egyénként, közösségként tagjaivá váltunk az Európai Uniónak, fogalmazott. Ferenczi István, megyei RMDSZ alelnök a piski csata emlékére állított obeliszknél hangsúlyozta: az áldozatvállalalást ma sem kerülheti el az, akinek fontos az itthonmaradás, a közösség, a szabadság. Szászvároson, ahol a híres Kun kollégium árnyékában ma alig tucatnyi gyermeket sikerül összetoborozni a magyar elemibe, most ékes magyar nyelven előadott műsorral léptek fel, majd a Szent Ferenc Alapítvány nagyszalontai otthonában nevelkedő gyermekek adták elő a 91 éves, Szászvároson élő Bíró Antal atya historiásénekét, melyet tavaly írt a gyulafehérvári püspökség 1000 éves fennállásának alkalmából. Végül megkoszorúzták gróf Kuún Kocsárd, forradalmi főispán mellszobrát, a református templom előterében. Vajdahunyadon szintén a református templomban zajlott a megemlékezés, illetve az előtte felállított Petőfi szobornál. A legszínesebb ünnepség ezúttal is Déván volt, a Melite református gyülekezeti házban Deák Piroska magyar szakos tanárnő felelevenítette a márciusi ifjak emlékét. Az ünneplők a hagyományhoz híven a temetőbe vonultak, a szabadság hőseinek emlékére emelt obeliszkhez. A rendezvénysor a Téglás Gábor Iskolacsoportban folytatódott. /Gáspár-Barra Réka: Hunyad. Ünneplés az összefogás jegyében. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 16./

Hunyad megye – Hunyad Megyei Hírmondó
Közéleti havilap, 2011. június, 133. szám
Május hónap és június elején rendezték meg a II. Hunyad Megyei Magyar Napokat. Ezt foglalja össze több oldalon Csatlós Erzsébet, a lap főszerkesztője. A rendezvény népszerűnek bizonyult a magyarság körében, a programok nem csak városokra, hanem kisebb magyarlakta településekre is kiterjedtek. Volt szórványkonferencia, kézimunka kiállítás, kopjafaavatás és reneszánsz zene a vajdahunyadi Várban. Déván emlékszobát avattak a néhány éve elhunyt Zsók Béla bukovinai származású néprajzkutató, író emlékére. Több kirándulást is szerveztek, amelyek keretében az érdeklődök a megye műemlék templomait, udvarházait tekintették meg. A Zsíl-völgyében is voltak előadások, szabadtéri rendezvények. Végül, utolsó nap Déván a Vár alatt a szabadtéri rendezvények befejezéseként a népszerű Bikini együttes koncertezett.
Tanév végi évzáró gondolatokat közöl Kun Kriza Ilona óvónő, aki megpróbál mindent, hogy a végzős gyermekeket magyar iskolába írassák. Ugyancsak a nevezett szerző az utolsó oldalon a két magyar csoport végzőseinek képét közli, Elindulnak szeptemberben című cikkével. Deák Levente jogtanácsos a földtörvények útvesztőjéről ad magyarázatot, a főszerkesztő pedig a dévai Téglás Gábor Iskolacsoport IV. osztályának állampolgári leckéjét mutatja be azon alkalommal, hogy a prefektusi hivatalban Dézsi Attila prefektus fogadta a gyermekeket és mutatta be az Intézményt.
Egyházi hírekkel is szolgál a lap. Kun Árpád nyugalmazott lelkipásztor a májusban Petrozsényban megtartott Hunyadi Református Egyházmegye évi közgyűléséről számol be, egy másik cikkében pedig az alpestesi konfirmációt örökíti meg. Dulinszky Izabella fényképes beszámolót közöl a Déván tartott első áldozókról. Deák Piroska tanárnő meghívottként járt a Kolozs megyei Kackón, ahol Berde Sándor egykori református lelkészre és annak leányaira, Berde Mária íróra és Berde Amál festőművészre emlékeztek. Ugyancsak ezen az oldalon Doboly Beatrix tanárnő a június közepén Budakalászon megtartott Kárpát-medencei civil fórumról számol be. Tomesc Katalin a szászvárosi múzeumok éjszakájáról ír, Pop Erzsébet tanárnő a lupényi anyák napi ünnepségről számol be, Csatlós Erzsébet pedig arról cikkez, hogy június 4-én dévai diákok és tanárok Pusztaszerre kirándultak. Az utolsó oldalon Kun Árpád a Bemutatjuk templomainkat sorozatban a vulkáni római katolikus templomról közöl ismertetőt. A lapot a Communitas Alapítvány támogatja.
Kun Árpád. Szabadság (Kolozsvár)

Széchenyi nyomában járnak Vásárhelyen
Széchenyi-emlékek nyomában Európában címmel nyílt kiállítás tegnap délelőtt Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humántudományok Karának campusában.
A megnyitót követően bemutatkozott a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület, a két hétig látható tárlat létrehozója. A kiállított, harminchárom könnyű és mélynyomású tábla Széchenyi István erdélyi, angliai, franciaországi, itáliai útjait eleveníti fel, az útleírások mellett azokat a célokat is felsorolva, amelyek külföldi útjaira vezérelték a magyar politikust.
Emellett az egyes utak során szerzett tapasztalatai is olvashatók a tablók mellett, amelyek remekül áttekintik Széchenyi életét, alkotásait.
A kiállítást a Magyar Emlékekért a Világban Egyesület már bemutatta Nagycenken, a Széchenyi-kastélyban, Londonban a Szent István Házban, a Szabadkai Egyetemen, Budapesten a Fasori Gimnáziumban és több neves magyarországi kollégium után érkezett Marosvásárhelyre.
A Magyar Emlékekért a Világban Egyesület 2001. január 15-én alakult a világban fellelhető magyar emlékeknek, emlékhelyeknek a feltérképezése, megjelölése és bemutatása érdekében. „A szervezet célja – hangzott el a tárlatnyitón – külhoni múltunk ismeretének hazaiak és külföldiek előtti erősítése, kultúránk távoli emlékeinek – hazai könyvtári, levéltári, majd helyszíni – felkutatása, bemutatása.
E közhasznú szervezet méltó emléktáblák állításával (azok szorgalmazásával) kívánja elérni nevezetesebb magyar vonatkozások külföldön is tartós emlékezetét. A kutatásokat a közönség előtt írások, kiállítások, előadások útján teszi ismertté.” Az ünnepélyes megnyitó után Deák Piroska Széchenyi itáliai útjáról Messik Miklós pedig erdélyi utazásairól tartott előadást.
Antal Erika
Új Magyar Szó (Bukarest)

Összerdélyi ünnepség a szórványban
Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből.
Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt.
Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát. Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez.
Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta.
A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő.
Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra
A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldog asszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket.
Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire.
Nyugati Jelen

A Magyar Kultúra Napja Déván
Összerdélyi ünnepség a szórványban
Roppant gazdag és színvonalas ünnepségen vett részt szombat délután a dévai magyarság. A református templomban szervezett gálán a közönség helyi volt, az előadók viszont Erdély különböző tájairól érkeztek, mindenekelőtt Kolozs és Maros megyékből.
Az ünnepség Lovász János lelkipásztor áhítatával kezdődött, majd Jancsó Miklós kolozsvári színész elszavalta a Himnuszt, annak valamennyi versszakát, nemcsak az elénekelni szokott elsőt. Barabás Kásler Magda közkedvelt népdalénekes előadta az Ó Szent István című moldvai csángó népdalt.
Deák Piroska dévai magyartanár a magyar irodalom legnagyobb szókincsű íróját, Arany Jánost mutatta be, pontosabban Arany és szülővárosa, Nagyszalonta életre szóló hosszú és érzelem teli kapcsolatát.
Az irodalmi művében kb. 24 000 szót használó Arany János 130 évvel ezelőtt, 1882-ben hunyt el, Deák tanárnő ezért választotta őt a Magyar Kultúra Napja idei megünnepléséhez.
Guttman Mihály kolozsvári tanár viszont az 1882-ben született Kodály Zoltánt, a nagy hazafi zeneszerzőt, a legnagyobb magyar zenepedagógust méltatta. Az idei kultúra-ünnepségét a két kiemelkedő személyiségnek szentelték. Kodály többször járt Erdélyben – népzene-gyűjtő munkásságát még 1910-ben kezdte el Székelyföldön –, utoljára 1944-ben, amikor a kolozsvári magyar egyetem díszdoktorrá avatta.
A színvonalas ünnepség azonban nemcsak a magyar kultúra nagy alkotóira való megemlékezésből állt, hanem élő előadásokból is. A népviseletbe öltözött magyarfenesi (Kolozs megye) vegyes kar magyar zeneszerzők műveit adta elő, majd a kolozsvári magyar pedagógusok vegyes kara Kodály-darabokat énekelt, felemelően szép előadásban. Kodály ünnepségéről lévén szó, Oláh Boglárka és Oláh Mátyás ifjú kolozsvári művészek cselló- és zongoradarabbal örvendeztették meg az egybegyűlteket, majd a marosvásárhelyi Psalmus énekkar kórusa magyar zenei remekművekkel lépett fel. A Romániai Magyar Dalosszövetség és az EMKE által szervezett, közel 3 órás felemelően szép ünnepség Kodály Zoltán Sík Sándor Te Deuma-val végződött, melyet a kolozsvári pedagógusok kórusa és a marosvásárhelyi Psalmus együttesen adott elő.
Történelmi kulturális látogatás Vajdahunyadra
A dévai ünnepség előtt a három kórus százvalahány tagja, valamint Dáné Tibor országos EMKE-elnök a vajdahunyadi kastélyt látogatta meg, ahol a helyi EMKE képviselői voltak az idegenvezetők, a kastély történtét, kultúrtörténeti jelentőségét, restaurálási munkálatokat ismertetve. Meghallgatták Petőfi Vajdahunyadon című versét Kofity Magdolna előadásában, azt a verset, amelyet Bem apóval és kíséretével 1849 április 14-én tett látogatásakor írt. A kolozsvári kórus a jó akusztikájú (bár télen nagyon hideg) Országház termében két dalt énekelt el, a Lovagteremben pedig házigazdák és vendégek közösen énekelték el a Boldogasszony anyánk, égi nagy patrónánk kezdetű, régi magyar himnusznak számító dalt. A termek gótikus monumentalitása feledhetetlen élménnyé varázsolta az imaként felszálló kristálytiszta éneket.
Ezután a Kolozs és Maros megyei vendégek a távolból pillantást vetettek a várra néző, 10 éve felállított Petőfi-szoborra és a műemlék-református templomra is, illetve a vaskohászat még álló, romos emlékeire.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Éledőben a dévai helytörténeti kör
Kedd délután, dévai szerkesztőségünkben újraindítottuk a több éve szünetelő helytörténeti kört, ezúttal a Dél-Erdélyért Kulturális Társaság nevében szólítva meg azokat, akik úgy érzik, fontos számukra Erdélynek ez a csücske, szeretnének minél többet megtudni e vidékről, illetve másokkal is megosztani megszerzett tudásukat.
Lévén, a Magyar Kultúra Napja, Deák Piroska magyar szakos tanárnő Kölcseyt bemutató röpke, de kevésbé ismert életrajzi adatokkal fűszerezett, előadással lepte meg a kör tagjait.
A találkozó amúgy a viszontlátás örömével indult, és a talán többéves kimaradás során felgyűlt tenni akarás jegyében zajlott. A kör tagjai úgy vélték rendkívül fontos volna az egyre apadó közösségeink helytörténeti tudásának rögzítése, átadása a fiatalabb nemzedéknek. Ezért úgy döntöttek, megpróbálják folyóiratba szerkeszteni a sokak fiókjában lapuló helytörténeti írásokat, illetve papírra vetni mindazt a tudást, ami évek során felhalmozódott. Ugyanakkor történelmi örökségünk jelenlegi állapotának felmérését is célul tűzték ki. Ennek érdekében az első „helyszínelő” kirándulást március 3-ra tervezzük Marosnémetire, ahol a református templomot, illetve a Tholdy-birtokot készülünk meglátogatni.
Arról is döntés született, hogy havi rendszerességgel szervezzük meg a helytörténeti találkozókat a Nyugati Jelen dévai szerkesztőségében, minden hónap első kedd délutánját jelölve meg a találkozások időpontjául. A következő találkozóra tehát február 5-én kerül sor, délután 5 órakor. Ezúttal Barra Árpád nyugalmazott tanár fogja bemutatni a dévai református temetőről készült tanulmányát.
Az első idei találkozáson felvetődött a helytörténeti kör névadásának ötlete is. A kör tagjai úgy döntöttek, egyrészt a hely (Hunyad megye) szellemének hódolva, másrészt önmaguk bátorítására, megyénk nagy szülöttjét Bethlen Gábort választják névadóul, hiszen a fejedelem nyomdokain járva szeretnék tudásuk legjavát megmaradásunk szolgálatába állítani.
A továbbiakban örömmel látunk a helytörténeti kör találkozóin minden érdeklődőt, hajdani tagokat és újonnan csatlakozókat egyaránt. A tervben lévő kiadványba pedig köszönettel fogadunk minden helytörténeti jellegű írást: tanulmányt, emlékezést, fotót vagy bármi mást.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Előadás a dévai református temetőről
Menteni a még menthetőt!
Nagy érdeklődéssel fogadták a dévai Bethlen Gábor helytörténeti kör februári találkozóján Barra Árpád nyugalmazott tanár előadását a helybéli református temetőről. Az előadó, elmondása szerint több évtizede figyeli a temető sorsának alakulását.
– Gyermekkorom óta ismerem ezt a temetőt, hiszen közvetlenül vele szemben állt a családi házunk. És el kell mondanom, hogy 70 év alatt teljesen megváltozott a temető arculata. Nem csupán azáltal, hogy sajnos nagyon megszaporodtak a sírok, de számos régi, akár jelentős személyiség síremléke is nyomtalanul tűnt el az évtizedek során. Ezért tartottam fontosnak felmérni, és adott időben rögzíteni a temetőben még fellelhető síremlékeket – ismertette munkája indítékát Barra Árpád.
A felmérést 1997 és 1998 folyamán végezte. A közel egy hektáros területet parcellákra osztva térképezte fel, lejegyezve minden egyes síremlék állapotát, a rajta olvasható írást. Így bármikor ki lehet deríteni, hogy egy adott helyen kinek a sírja állt ebben az időben, illetve azt is, hogy név szerint kinek hol található a nyughelye.
A kedd délutáni előadás során kiderült: a mai református temetőt feltehetően a XVII. századtól használják. – Bár a legrégibb, még fellelhető síremlék 1823-ból való és 1875 előttről összesen 11 darab sírkő áll még a temetőben. Ennek ellenére, egy korabeli rézmetszet, illetve a Hunyad Megyei Történelmi és Régészeti Társaság által közzétett feljegyzések alapján biztosan állítható, hogy itt évszázadokkal korábban is temető volt. Néhány főúri síremlék ugyan a hajdani református temető sírkertjében kapott helyet, de minden bizonnyal ide is temetkeztek már a XVII–XVIII. században is. A sírásások alkalmával manapság is régi kripták maradványaira bukkannak – fogalmazott az előadó.
A temető történetéről tanúskodó írásos dokumentumok sajnos nagyon hiányosak. 1738-ban ugyanis feltehetően a pestisjárvány miatt az egyházi anyakönyveket elégették. A következő század adatait tartalmazó iratok pedig a kommunizmus idején tűntek el. – 1950-ben az állami hatóságok “megőrzés” végett elvitték a parókiáról az 1818 és 1903 közötti anyakönyveket. Ezeknek elvileg a levéltárban meg kellene lenniük, de sajnos nem sikerült még hozzáférni – mondta az előadó.
Az iratok eltűnésével együtt folyamatosan tűnnek el a régi síremlékek is. Az ortodox sírok behatolásával egyre vegyesebbé válik az évszázadokig kizárólag protestáns jellegű temető. Az előadó szerint részben a vegyes házasságok, részben a városi ortodox temető túltelítettsége okán lesz egyre több román feliratú síremlék a református temetőben. Ezzel párhuzamosan folyamatosan pusztulnak, dőlnek ki, törnek össze és tűnnek el a régi, többnyire homokkőből készült fejfák.
A pusztulás ellenére néhány jelentős dévai személyiség síremléke ma is fellelhető a temetőben. Ezek közül az előadás során említésre került a Barcsay család sírkertje, Téglás Gábor feleségének, két lányának sírja, Majland Oszkár néprajzkutató, Szőts Sándor tudós református lelkész, László Zsigmond honvédtiszt síremlékei.
Az előadás alkalmával Barra Árpád felhívta a figyelmet arra is, hogy hasonló pusztulási folyamatnak van kitéve a városi, illetve a telepi római katolikus temető is. Mindkettőben esedékes lenne egy hasonló jellegű felmérést készíteni.
Deák Piroska tanárnő szóvá tette, hogy nagyobb figyelmet kellene fordítani a dévai magyar temetőkben nyugvó jeles személyiségek éltének, munkásságának ismertetésére. Ezért a következő, március 5-re tervezett, helytörténeti találkozón ilyen témában hangzanak majd el előadások.
Gáspár Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad),

Beszélgetés Orbán Juliánna Ezüstgyopár díjas matematikatanárral
Örültem, hogy taníthattam
Hunyad megyéből idén Orbán Julianna, a Téglás Gábor Elméleti Líceum matematikatanára vehette át a Romániai Magyar Pedagógusszövetség által kétévente kiosztott Ezüstgyopár-díjat. A szovátai díjátadó ünnepséget követően beszélgettünk a 38 esztendőt felölelő oktatói pályájáról, az indulásról, az eredményekről.
– Kiskorom óta tanítónak vagy tanárnak készültem. Élő példáim voltak, szerettem volna hozzájuk hasonlóvá válni. Szeretettel emlékszem vissza Lőrincz Imre matematikatanáromra, aki egyben osztályfőnököm is volt. Vagy Petrozsényból Csutak István és Fekete Zsolt matematika-, illetve fizikatanáraimra. Mellettük Édesapám volt a példaképem, aki már kisgyerekkorom óta úgy tanított, hogy szeressem az embereket, a körülöttem élőket, szeressem a magyar irodalmat, írjak helyesen és a magyartanáraim mellett neki köszönhetem, hogy soha szégyent nem vallottam a helyes magyar beszédben, illetve a helyesírásban. Az otthonról, az általános és középiskolából hozott útravaló nagyon sokat jelentett számomra.
– Említette a magyar nyelv, a magyar kultúra fontosságát az életében. Középiskolás diákként néprajzgyűjtéssel is foglalkozott. Oktatói pályáját mégis román vidéken kezdte.
– Abban az időben könnyebb volt román környezetben tanulnunk. Habár nem akartunk. De voltak olyan dolgok, amiket azon a vidéken nem tudtak rólunk. Aztán mikor kiderült, már ott sem volt könnyű. Az én esetemben az történt, hogy középiskolás koromban magyar tanárom vezetésével néprajzgyűjtésbe kezdtünk Lozsádon. Bizonyos személyeknek ez szemet szúrt, főképp az, hogy miért csak a magyar népi kultúrával foglalkozunk. És ezután elég sok kellemetlen pillanatot, szomorúságot, fájdalmat okoztak a családunknak is, és az iskolában is. Így történt, hogy Bákóba kerültem. Ott szereztem meg tanári diplomámat. Ott mentem férjhez, ott született meg első gyermekem, Zsolt, ott dolgoztam hét éven keresztül. Azután kerültünk vissza Dévára, amikor a férjemre itt volt szükség. Közben a fiúnk nőtt, magyar óvodába szerettük volna adni, de nem volt rá lehetőség. Ellenben nagyon sok jó barátunk volt ott, akik hasonlóképpen egyfajta száműzetésben éltek a Kárpátokon túl: tanárok, orvosok, sőt református lelkipásztor is. És itt el kell mondanom, hogy Zsolt fiam volt az első Bákóban megkeresztelt református gyermek, vele nyitottuk meg az anyakönyvet. Remélem, azóta gyarapodott a megkereszteltek sora és adja a jó Isten, hogy ezután is legyen gyermek a bákói református anyakönyvben. Persze ez sem volt némelyeknek ínyére, hogy megkerestük egymást a magyar értelmiségiekkel, összejártunk, beszélgettünk. Közben egy csángó iskolában is tanítottam, ahol egyszer-kétszer magyarul is szóltam a gyermekekhez. Ez sem volt helyes – egyesek szerint. Ezért aztán egy adott pillanatban el kellett jönnünk onnan. De nem bántam meg. 1981-ben a férjemet áthelyezték a dévai tornaiskolába edzőnek és szaktanácsadónak, mert azelőtt a bákói testnevelési főiskolán tanított szintén művészi tornát. Ez a váltás akkor nagyon jól jött számunkra. Azóta is nagyon szeretjük Dévát, a várost, a környezetünket. És sokszor jött ajánlat a férjem részére külföldi munkára, de mi úgy éreztük, hogy itt van a helyünk, itt kell végeznünk azt, amit a jó Isten ránk bízott.
– Dévára költözésük óta sok iskolában tanított, de 10 esztendeje a Téglás Gábor Elméleti Líceum tanára és itt a tanórák megtartása, osztályfőnökség mellett nagyon aktív szerepet vállal a versenyek megszervezésében, lebonyolításában is.
– Valóban sok iskolában tanítottam. Mert amikor átjöttünk Dévára én nem kaptam áthelyezést. Le kellett mondanom a címzetes állásomról, mert másképp nem követhettem volna a családom. De nem bántam meg. Itt kezdtem az oktatást a 3-as iskola magyar tagozatán. Nagyon köszönöm Deák Piroska tanárnőnek, aki akkor a tanintézmény igazgatójaként fogadott és bátorított. Azok a szavak most is a fülemben csengenek, egész pályámon elkísértek. Nemcsak a bátorító szavai, hanem jelenléte is. Azután 1990-ig Vecel, Déva, Vajdahunyad különböző iskoláiban tanítottam. A jó Isten mindig kirendelte számomra a katedrát, tehát mindig nem volt hol dolgoznom. És nem volt számomra nehéz alkalmazkodni, mert a munkámat imádtam, a gyerekeket úgyszintén. Tehát könnyű volt beilleszkednem a közösségbe. Soha nem az érdekelt, hogy milyenek a kollégák, bár mindig rendesek voltak, de annak örültem, hogy dolgozhattam, taníthattam. Mert úgy éreztem, hogy nekem ezt kell tennem. 1990-ben kaptam meg a végleges kinevezésemet Solymosra, ahol sok ügyes tanítványom volt, akikkel szívesen foglalkoztam és örömmel látom, hogy többségük igen szépen boldogul, van köztük orvos, mérnök, asszisztens. Közben az én gyermekeim is nőttek. Itt született meg a lányom, Lilla. És gyakran megtörtént, hogy vagy velem voltak az iskolában és csöndben rajzolgattak a tanáriban, amíg én megtartottam az óráimat, vagy éppen az édesapjuknál a tornateremben. Megtanultak alkalmazkodni a helyzethez és öntudatosan, szépen fejlődtek. Ezért is tudták megállni a helyüket, és mai napig büszke vagyok rájuk. És hát igen – visszatérve a katedrámhoz. Tiszta véletlenül kerültem a Téglásba. Azelőtt is tanítottam a magyar tagozaton, mert szükség volt valakire, aki ott is tanítson, ahová nem jutottak el a kollégák. Sokan emlékeznek még arra, hogy 2005 előtt a magyar oktatás a város több tanintézményében szétszórva zajlott. Rohanni kellett egyik épületből a másikba. De én ezt is elvállaltam szívesen a solymosi óráim mellett. Tulajdonképpen csak akaratról volt szó. És én örömmel gondolok azokra az évekre, hiszen lehet, hogy más nem vállalta volna el, hogy egy nap három, egymástól távol eső iskolában tanítson. De én megtettem. Lehet, hogy még fiatal voltam?!
– A Téglás Gábor Elméleti Líceumba is tenni akarással érkezett. Számos országos vetélkedőre viszi diákjait és főszervezője, tulajdonképpen a Hunyad megyei meghonosítója is a Zrínyi matematika versenynek.
– Eredetileg Aradra vittük a diákjainkat a Zrínyire. De aztán rájöttünk, hogy ha itt helyben szerveznénk meg a megyei szakaszt, sokkal többen vehetnének részt. Hiszen az utazás elég sokba került és csak egy busznyi gyerek mehetett mindig. Ezért kérvényeztük, hogy itt is megszervezhessük a megyei döntőt. Az 57. megye lettünk Kárpát-medence-szerte a megyei szakasz lebonyolítására. Már rögtön az első évben 160 diákunk jelentkezett, és ez nagy teljesítmény, hiszen abban a tanévben 800 diák tanult magyarul a megyében. Ez a verseny azért nagyon jó, mert játékos módon, logikai feladatokkal népszerűsíti a gyermekek körében a matematikát, rávezetve őket az elméleti tudásuk gyakorlati alkalmazására. Azóta nem csupán ezt a versenyt tartjuk itt meg, egyéb vetélkedőket is meghonosítottunk. Itt van a Bonifert Nemzetközi Matematikaverseny, amin a gyermekek szintén nagyon szívesen vesznek részt, és már nemzetközi harmadik díjasunk is van. Emellett részt veszünk a matematika tantárgyversenyen is. Itt, sajnos, még mindig túlsúlyban van az elméleti megközelítés. Ellenben az Erdélyi matematikaversenyre harmadik alkalommal neveztünk már be, egyik tanítványom eljutott a kárpát-medencei fordulóra, ahol az elsők között végzett.
– Mindezen eredmények bizonyára hoztak némi szakmai elégtételt. A társadalom részéről viszont egyre kevésbé tapasztalható a pedagógusok iránti megbecsülés. Ön hogy érzi, érdemes volt-e 38 évet tanítani?
– Csak azt mondhatom: ha újra kellene kezdenem a pályámat, ugyanezt tenném. Szintén pedagógus lennék, matematikát tanítanék vagy éppen magyar irodalmat. Lehet, hogy a két tantárgy egymástól távolinak tűnik, de bennem egységet alkot, sőt a matematika és irodalom mellett a zene is egészen fontos helyet kap az életemben.
– Milyen érzés volt átvenni az életműdíjnak számító Ezüstgyopár kitüntetést?
– Hát nagy-nagy megtiszteltetés és öröm volt bennem, egyben hála is mindazok iránt, akik elindítottak a pedagógusi pályán, akik mellettem álltak és azon kollégák felé is, akik úgy gondolták, hogy nekem is ott a helyem a kitüntetettek sorában. Felemelő volt számomra maga a díjátadó ünnepség is, és különleges élményt jelentett, hogy szintén idén részesült Ezüstgyopár-díjban hajdani tanítónénim, Damó Erzsébet, aki a mezőségi Almásmálomban kezdte oktatói pályáját, ott lakott velünk együtt a református parókián. Én alig 7 éves voltam, amikor édesapám Lupényban vállalt szolgálatot, mivel ott kevésbé zaklatták a lelkészcsaládokat – négyen voltunk testvérek, fontos szempont volt a taníttatásunk. Így aztán azóta sem találkoztam a tanítónénimmel. Most megható volt újra látni egymást. És jó érzés volt végighallgatni a kollégák laudációját, megerősödni abban a tudatban, hogy az oktatói pálya különleges hivatás.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)

Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Hivatalosan is rajtolt május elsején, vasárnap a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Rendhagyó módon Lupényban, a Szakszervezetek Házában tartották a hetedik alkalommal megszervezett magyar napok nyitórendezvényét, amelyre a megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de részt vettek magyarországi és franciaországi küldöttségek is – számoltak be hétfőn a szervezők.
Megnyitóbeszédében Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum igazgatója elismerte, hét évvel ezelőtt, 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy ennyire sikeres lehet egy rendezvény a szórványban, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy mértékben meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi Szervezetének elnöke méltatta, hogy idén a Zsil-völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a dorogi és a belforti küldöttséget, mindkét település ugyanis híres bányavidéken található. Közös pontokat keresve, elmondta, a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, ezt az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil-völgyében.
Winkler Gyula megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik Magyar Napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni.
Belfort és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, innen érkezett az egyik küldöttség, amelynek tagjai a Kereskedelmi Kamara elnöke mellett a Volt Bányászok Egyesületének képviselői. Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, kiemelt szerepet vállalt ebben Winkler Gyula EP-képviselő is, hiszen a belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil-völgyében is, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. Az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották a magyarországi küldöttséget, tevékenységük két irányban zajlik, az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak.
„Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil-völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek" – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalommal kiosztották a Barcsay-Ákos díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A díjazottakról a helyi közösségek javaslata alapján egy kuratórium határoz. Idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes kapott díjat, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, szászvárosi Jézus Szíve Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat tematikus napokra bontották, vasárnap a Közösség Napja volt, Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a parkban, délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon a várban batyus majálist tartottak, ahol fellépett a Szivárvány Nyugdíjas Klub, a Téglás Gábor Elméleti Líceum diákjai néptáncot, a Renaissance Együttes korabeli táncokat mutatott be. Csernakeresztúron a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetik, május első napján a szokásoknak megfelelően májusfát állítottak.
maszol.ro

Magyar ünnep a Zsil völgyében
Rendhagyó módon a Zsil völgyében, Lupényban tartották meg vasárnap a 7. Hunyad Megyei Magyar Napok nyitórendezvényét.
A szakszervezetek művelődési házában tartott ünnepségre a dél-erdélyi megye többi, magyarok által is lakott településéről érkeztek vendégek, de magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Kocsis Attila főszervező, a dévai Téglás Gábor-gimnázium igazgatója nyitóbeszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a magyar napokat elindították, még ők maguk sem remélték, hogy a szórványban ennyire sikeres lehet egy rendezvény, és korosztálytól függetlenül ilyen nagy számban meg tudja szólítani a magyar közösséget.
Házigazdaként Benedekfi Dávid, az RMDSZ Lupényi szervezetének elnöke adott hangot abbéli örömének, hogy idén a Zsil völgyéből indulnak a Hunyad Megyei Magyar Napok, majd utalva a helyi közösség bányászathoz kötődő gazdag múltjára, kiemelten köszöntötte a szintén nagy bányászati hagyományokkal rendelkező dorogi és a belforti küldöttséget. Hangsúlyozta, hogy a bányászok életét mindenhol meghatározta az összetartás, szolidaritás, és úgy vélte, az összefogást kell a magyar közösségnek továbbvinnie a Zsil völgyében.
Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke megnyitóbeszédében emlékeztetett, hogy a hetedik magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek. Ő is hangsúlyozta, hogy a Zsil völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A franciaországi Belfortban és környékén hajdanán híres sóbányák működtek, a francia város és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésén évek óta dolgoznak, hiszen a belforti Energia Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgyében is, vélte Winkler.
A magyarországi küldöttséget az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezetének képviselői alkották, akik az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkoznak. „Kétezer kilométer távolságban, Dorogon és Belfortban is ugyanazon modell mentén történt meg az ipari övezetek szerkezeti átállása, a települések modernizációja, azt láttuk, hogy ez akkor lehet sikeres, ha valós alternatívákat mutatnak fel. Ezt akarjuk mi is megvalósítani a Zsil völgyében, a jó példát eltanulni a magyarországi és franciaországi partnereinktől. A gazdasági átalakulás mellett figyelnünk kell az ipari emlékek ápolására is, közösségi kérdés, hogyan őrizzük meg az ipari értékeket is, hogy lesz-e amit továbbadni a következő nemzedékeknek” – emelte ki Winkler Gyula.
Ez alkalomból a Barcsay Ákos-díjat is kiosztották, amelyet évente három, a közösségépítő munkában kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. A helyi közösségek javaslata alapján a kuratórium idén Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnőnek, Zsargó János református esperesnek, valamint Menyhárt Ritának és Ernőnek ítélte a díjat, akik a Böjte Csaba hálózatához tartozó szászvárosi Jézus szíve gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
A 7. Hunyad Megyei Magyar Napokat idén tematikus egységekre bontották, a közösség napjának nyilvánított vasárnapon Lupényban számos szabadtéri programot szerveztek a parkban, míg délután Déván közösségi majálisra várták a magyar közösség tagjait. Vajdahunyadon, a várban batyus majálist tartottak, Csernakeresztúron pedig a bukovinai székely közösség régi hagyományát éltetve májusfát állítottak. Hétfő délután, a képzőművészetek napján Vajdahunyadon képzőművészeti és fotókiállítást nyitottak, illetve irodalmi estre került sor.
Krónika (Kolozsvár)

Barcsay Ákos-díjak átadásával
Megkezdődtek a Hunyad Megyei Magyar Napok
Dévai sportos „bemelegítő” után vasárnap hivatalosan is rajtolt a Hunyad Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata. Idén a nyitórendezvényre a Zsil-völgyében került sor, pontosabban Lupényban, melyre nemcsak a megye többi településéről érkeztek magyarok, hanem magyarországi és franciaországi küldöttségek is részt vettek.
Rúgták, de nem egymást
A hetedik alkalommal szervezett magyar napokról természetesen a sport sem hiányozhatott, akárcsak az előző években idén is sor került a kispályás focikupára. Kemény küzdelem után a csernakeresztúriak csapata diadalmaskodott a dévai Keresztesek, illetve a szintén dévai magyar ifjak csapata előtt. Az évről évre visszatérő kolozsvári vendégek, a lupényi Barbárock, illetve a dévai Szent Ferenc Alapítvány csapata számára az idei torna aligha szerepel különleges élményként, hiszen nem jutottak a dobogóra. Részvételüket azonban egy pillanatig sem bánták meg, a hangulat most is nagyszerű volt.
Sűrített összerdélyi hagyományok
A kezdet fénypontja kétségtelenül a vasárnapi lupényi rendezvény volt, melyen Kocsis Attila fő szervező, a dévai Téglás Gábor elméleti líceum igazgatója hivatalosan is megnyitotta a Hunyad Megyei Magyar Napokat. Köszöntő beszédében elismerte, hogy 2010-ben, amikor a rendezvényt elindították, még a szervezők sem remélték volna, hogy ennyire sikeres lehet a többnapos rendezvénysorozat a szórványban.
Benedekfi Dávid, a lupényi RMDSZ elnöke házigazdaként üdvözölte a vendégeket, hangsúlyozván, hogy a Zsil-völgyi magyarság az iparosítás révén került a bányavidékre a Székelyföldről, Szilágyságból és Erdély szinte minden magyarok által lakott csücskéből, ezért szinte egész Erdély hagyományait magában hordozza. A bányászat viszont rendkívüli szolidaritással kovácsolta össze és gazdagította mindezeket.
Winkler Gyula EP-képviselő, a megyei RMDSZ elnöke emlékeztetett, hogy idén a magyar napok az identitás, anyanyelv, kultúra címszavak köré szerveződnek, és a Zsil-völgyében az itt élő emberek identitásának részét képezi a bányászat hagyománya, ezért is fontos, hogy két olyan bányavidékről érkezett küldöttség, amelyektől gazdasági és közösségépítés terén is lehet tanulni. A magyarországi Dorog és a franciaországi Belfort küldöttségei szintén jelentős bányavidékekről érkeztek, s az ottani közösségek életére ugyancsak a szolidaritás jellemző. Winkler Gyula már évek óta kiemelkedő szerepet vállal a Belfort és Hunyad megye közötti kapcsolat kiépítésében, a Belforti Energia-Völgye klaszter követendő modell lehet a Zsil völgye számára, ahol még mindig zajlik az ipar szerkezeti átalakulása. A Magyar Országos Bányászati és Kohászati Egyesület dorogi szervezete – melynek képviselői Benedekfi Dávid meghívására érkeztek Lupényba – az ipari szerkezeti átalakítás mellett a bányaipari emlékek ápolásával is foglalkozik.
Barcsay-díj, avagy szórványünnep nemzetközi környezetben
Az ünnepségen kiosztották a Dézsi Attila egykori prefektus javaslatára 2014-ben elindított Barcsay Ákos-díjakat, amelyet évente három, a közösségépítő munkában egyházi, pedagógiai és civil téren kiemelkedő teljesítményt elérő személy kap meg. Az idei díjazottak Deák Piroska dévai nyugalmazott tanárnő, Zsargó János református esperes, valamint a Menyhárt házaspár, Rita és Ernő, akik a Böjte atya hálózatához tartozó, Szászvárosi Szent Erzsébet Gyermekotthont vezetik rendkívüli odaadással.
Az ünnepségen csak Deák tanárnő vett részt személyesen, aki meghatódva mondott köszönetet számos egykori tanítványának, a Hunyad megyei magyarságnak és különösképpen férjének, Leventének és két leánygyermeküknek, akik évekig mellette álltak a magyarság művelésének és felemelésének áldozatos és nehéz, de annál szebb munkájában. Amikor a hatvanas évek elején Hunyad megyében került, a tősgyökeres kolozsvári fiatal tanárnő nem is gondolta volna, hogy fél évszád múlva annyira kötődik új szűkebb pátriájához. A kötődés kölcsönös, a Hunyad megyei magyarság a Barcsay Ákos-díjjal fejezte ki elismerését több évtizedes tevékenységéért.
Az ünnepség felemelő mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a külföldi vendégek meghatottsága: a magyarországiak a Hunyad megyei szórvány kitartása és élni akarása előtt hajtottak fejet, míg a franciák a – későbbi beszélgetések alapján – az összetartás erejét sejtették, az ünnepség ezen részén nem volt magyar–francia fordítás.
Közösségi nap
Azaz mégis volt tolmácsolás, a díjak átadása és a csernakeresztúri hagyományőrző egyesület néptánc előadása után Benedekfi Dávid humoros szöveggel, télapószerűen ajándékozta meg a vendégeket, méghozzá saját 26 éves bányásztevékenysége egykori munkaeszközeivel.
Mivel a 7. magyar napokat tematikusan állították össze, vasárnap pedig a közösség napja volt. Lupényban a nyitórendezvényt követően szabadtéri programot szerveztek a városi parkban, ahol a helyi szakácsmesterek és Maros megyei vendégek finomabbnál finomabb gulyással kényeztették el az egybegyűlteket, majd a Marshall- és DJ Pongrácz-koncertekre került sor, a nap pedig lézerjátékkal végződött.
Chirmiciu András

Nyugati Jelen (Arad)