"A Romániai Magyar Keresztény Egyházak Szövetsége II. konferenciáját Nagyváradon tartotta febr. 19-én, elfogadott egy közös nyilatkozatot és működési szabályzatot. Sikli László tartott bevezetőt, majd Fodor József főjegyző a nagyváradi római katolikus püspökség 1945-1990 közötti történetét, anyagi veszteségeit vázolta fel. 1953-ban a püspökség értékes festményeit vitték el, 1955-ben lebontották a Kálvária templomot, 1962-ben elvitték a püspökség és a káptalan teljes levéltárát, 1963-ban a városnak adományozta a hatalom a püspöki palotát, 1962-ben elvittek 36 olajfestményt és 213 metszetet, 1973-ban a püspökség könyveit és a plébániák irattárát is elvitték, 1975-ben elvették a Kanonok-sort. Ardai Attila a szatmári, dr. Szabó Árpád a temesvári római katolikus egyházmegye sorsáról szólt, dr. Szabó Árpád az unitárius egyházról, Deák Ödön az evangélikus egyházról. Elfogadták a Romániai Magyar Keresztény Egyházak Szövetsége működési szabályzatát. Megválasztották a vezetőséget, elnök Tőkés László temesvári református lelkész, titkárai: Sikli László szilágysomlyói római katolikus pap, Czirják Árpád kolozsvári római katolikus pap, Vetési László kolozsvári református lelkész. /Barabás Zoltán: "Vigyázzatok magatokra és az egész nyájra?" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 24./ Előzmény: első konferencia: jan. 24-én."

Költészet, zene és képzőművészet találkozása volt az április 21-én Nagyváradon megtartott egész napos Reményik-megemlékezés. A kolozsvári Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány és a nagyváradi evangélikus egyház szervezte rendezvény keretében konferencia és szavalóverseny is zajlott. A Reményik Sándor-díj idei kitüntetettjei: Barcsay Zoltán zeneszerző, Deák Ödön lelkipásztor (posztumusz), és Tempfli József püspök; a szavalóverseny első díját Gurka-Balla Ilona, a kolozsvári Református Kollégium diákja érdemelte ki. Az irodalmi konferencián Pomogáts Béla irodalomtörténész Reményik Sándor transzszilvanizmusáról beszélt Erdély földjének szelleme című előadásában. Verseiben a történelmi visszatekintés erős nemzeti elkötelezettséget hordozott. A megoldást a magyar kultúra, művelődés végvárainak éltetésében látta: a templomban és iskolában bízott. Láng Gusztáv irodalomtörténész Költő és szerep című előadásában bevallotta: bármilyen témához is nyúl, Reményik munkássága megkerülhetetlen. Trianonnal előállt egy új szerep, a kisebbségi sorba került erdélyi magyar költő szerepe – ezt elsőként Reményik vállalta fel, tudatosságát elsősorban a Végvári versek igazolták. Lírája visszafordulás a hazafias költészet hagyományaihoz, megalkotott egy sajátos, erdélyi költői szereptudat-modellt. Dávid Gyula Reményik Sándor, ahogy a kortársak látták című előadásában korabeli kritikusok, szerzőtársak írásainak idézésével ismertette Reményik költői fogadtatását. Van nagyobb erdélyi költő, mint ő, mégis ő az erdélyi költő. 1945 után költészete politikai perek tárgya, tilos volt olvasni, köteteit birtokolni. Nevét a nyolcvanas évektől próbálták visszahozni a köztudatba – ebben Kántor Lajos vállalt jelentős szerepet. Tempfli József püspök Reményik nagyváradi kapcsolódásait foglalta össze előadásában. A képzőművészeti tárlaton a kalotaszegi, zsoboki alkotótáborban készült alkotásokból tekinthetnek meg válogatást a jelenlévők, amelynek résztvevői Reményik verseiből merítettek ihletet. /Farkas Imola: A költők mondják ki azt, amit mi nem tudunk. Reményik Sándorra emlékeztek Nagyváradon. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 23./