Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Deák Ferenc Loránd
4 tétel
2009. január 6.
Megjelent az Erdélyi Művészet képzőművészeti folyóirat 31. száma, mely negyedévenként jelenik meg, a székelyudvarhelyi Litera Veres kiadásában. A folyóiratban zömmel erdélyi vonatkozású képzőművészeti eseményekről, kiállításokról van szó, de tanulmányok, művészportrék is helyet kapnak benne. Az Egy az igazak közül című írásában a 90 éves Abodi Nagy Bélát méltatta Német Júlia műkritikus. Zsögödi Nagy Imre magyarországi vándorkiállításáról Sümegi György írt. Tóth Ferencre Szabó András emlékezett. A kiadványban immár tizenharmadik alkalommal jelentkezik az Erdélyi kastélyok rovat. A most megjelent 31. számban többek közt Bölöni Domokos, Bálint Ágnes, Barabás Hajnalka és Deák Ferenc Lóránd is jelen van szerzőként. Ez a folyóirat az egyetlen romániai magyar nyelvű képzőművészeti témájú kiadvány. /Bágyi Bencze Jakab: Erdélyi Művészet – újratöltve. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 6./
2017. február 11.
In memoriam Kosztándi Jenő
Élete millió gyökerű volt. Nyolcvanhetedik életévében is minden hétköznap az alkotó ember friss, teremtő szándékával dolgozott műtermében, csak a vasárnap szentségét tisztelve tartott pihenőnapot. Halála napján befejezte a havas tájban őrként várakozó fenyőfás képet (Díszben), és aznap még új festési megoldásról beszélt. Mondta: ennek a képnek befelé hívogató mélységet adott. Egy megkezdett mű félben maradt, és új vásznak fehéren árválkodnak. Életévei ellenére fiatalos útkereséssel alkotott, környezetét nevelte, ötleteivel városunk arcát szépítette.
Kosztándi Jenő pályája az erdélyi képzőművészet kivonata is. Az egyetemi éveket záró diplomamunkája (Tanulmányi kirándulás, 1955) a varsói világkiállításon szerepelt, és ez nemzetközi elismerést jelentett. A Ion Andreescu Főiskola kiállításai és a kolozsvári tárlatok az induló művésznek versenyhelyzetben felívelő művészi életteret teremtettek.  Meghatározó egyetemi tanárai: Kovács Zoltán, Kádár Tibor, Abodi Nagy Béla és Miklóssy Gábor. Kolozsváron Harag György felkérésére gyakran színházi díszletet is készített. Szülővárosába, Kézdivásárhelyre letelepedve a brassói Mattis-Teutsch munkássága és barátsága a modern képiség szabadsága felé adott impulzusokat. Őszi és tavaszi tárlatok rendszeres résztvevője Marosvásárhelytől Brassóig, Sepsiszentgyörgyig, Kovásznáig, Kézdivásárhelyen a képzőművészeti élet és a tavaszi tárlatok szervezője. Hazai kiállítások végtelen sora jelzi, hogy Kosztándi Jenő művészete erdélyi sorsvállalás, közösségteremtő erejű.  Munkái magángyűjtemények mellett múzeumok és rangos galériák tulajdonában vannak. Itthon csaknem minden erdélyi városban és a Kézdivásárhely közeli településeken. Külföldi gyűjtemények: Budapest, Mezőhegyes, Gyöngyös, Ausztria, Svédország és Los Angeles.  A Kosztándi házaspár Kézdivásárhelyen felnevelt egy műértő közönséget. Kosztándi Jenő és Kosztándi B. Katalin kezdeményezésével és irányításával 1971-ben a Nagy Mózes Elméleti Líceumban gimnáziumi szinten létrejött a rajztagozat, felkészítésével tizenkilenc diákja szerzett diplomát a képzőművészeti felsőoktatásban. Aktívan részt vett a kézdivásárhelyi céhtörténeti múzeum létrehozásában. 2010-től Hegedűs Ferenc magánvállalkozó támogatásával Kézdivásárhely főterén megnyílt a Kosztándi Galéria, amely a művészházaspár életművének válogatását mutatja be. 2016-ban Kosztándi Jenőt Áder János magyar köztársasági elnök a Magyar Arany Érdemkeresztjellel tüntette ki.
A kisvárosi környezetben a közösségi feladatvállalás mellett folyamatosan építette képeinek magas esztétikai mércéjét. Kosztándi Jenő olajképein a modern egyetemesség szintézisét és az erdélyi művészet emelt szintű téziseit ismerhetjük fel. Láthatjuk környezetünk, múltunk és életünk felismerhető jeleit, amelyek szigorú struktúrák, zárt kompozíciók és aranymetszések mérnöki tervezésével a veszendő egyszeriből örök érvényű szabályrendszert, megtartó rendet teremtenek.  A főiskolai képzés szocrelatív neveltetését korán a posztimpresszionizmus tájelemeinek illuzórikus formakereső elemeire, majd az expresszionizmus felfokozott érzékiségére vagy a kubizmus felbontott síkjaira váltotta. Művészetében meghatározó az op-art fény-árnyék tükröződő látványelemeinek modernsége. A magas műveltségű formakultúra mégis erdélyi életszemléletet hordoz. Mitologizáló képein az örök visszatérés mítoszait festi újra. A táj felbontott síkjai, visszavert fénysávjai, megsokszorozódó képelemei a látszólagos és véletlenszerű mögött egyensúlyt keresnek. Úgy teremt plasztikusnak tűnő szilárdságot, hogy a véletlenszerűt és egyedit bontja fel és tágítja ki kozmikus távlatokba – emeli egyetemes rangra. A szintézisteremtő stílus ismérve képein alárendelődik egyéni látásmódjának. A formában az elem részelemekre tagolható, és azok megsokszorozódásából építkező fényjátéka a változó és változatlan együttes hatását sugallja. 
Gyakran építkezik a történelmi tudat megörökítésére. Kompozícióin a keresztek és nemzeti jelképek a szimbolikus térben és időben közösséggé nemesült sorsvállalás emblematikus képei. Az egyéni sorsszimbólumok megsokszorozódása közösségi összetartozásba szerveződött magasabb rendű értékszférát jelöl. A stílusgazdagságból épülő szintézis mellett a képek hangulatgazdagsága is megmutatkozik. A nézőre gyakran nagy hatást gyakorol a közelmúltban készült képek megoldásainak változatossága. A kidolgozott részletgazdagságot és tökéletes formakultúrát néha a minimális ábrázolás egyszerűségében rejlő végtelen nyitottság váltja, majd következő alkotás a hiperrealizmus művességét követi.  Hitvallásával zárom művészetének vázlatos bemutatását: „A művész nem titkolt szándéka a rendteremtés. Ehhez egyetlen területe a fehér vászon, amely arra kötelezi, hogy a kor ritmusát úgy láttassa, amint érzelmei sugallják és értelme vezérli.” Kosztándi Jenő volt az éber tekintet, aki előtt a hétköznapok rutinjában, a sokszor látott dolgok mögött is felcsillant az egyszeri és megismételhetetlen életöröm. Ötletei a gyerekkori repülés szabadságával vitték új kihívások felé. Kiváló anekdotázó tehetségében érzékeny és magas intellektus élt. Szellemisége halhatatlan, mert ifjú szívekben él tovább. 
DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 13.
Március idusát köszöntő tárlat (Kézdivásárhely)
Huszonnyolcadik alkalommal nyílt meg a kézdivásárhelyi Incze László Céhtörténeti Múzeum időszakos kiállítótermében a háromszéki és brassói képzőművészek március idusát köszöntő ünnepi tárlata. A tegnapi megnyitón több képzőművész személyesen is jelen volt.
Dimény Attila múzeumvezető köszöntötte a megjelent alkotókat és a nagyszámú művészetkedvelő közönséget, hangsúlyozva: az idei kiállítás az eddigiek közül a leggazdagabb, hiszen negyvennégy kortárs képzőművész több mint ötven alkotással van jelen az ünnepi tárlaton. Elmondta, a kiállítás megszervezését a múzeum munkaközössége és a kézdivásárhelyi képzőművészek vállalták magukra. Dimény Attila felkérte a jelenlevőket, hogy egyperces néma csenddel és kegyelettel emlékezzenek a márciusi ünnepi tárlatok megálmodóira, a közel tíz éve elhunyt Incze Lászlóra és a múlt hónapban elhunyt Kosztándi Jenő festőművészre. Azt is bejelentette, hogy a Székely Nemzeti Múzeumnak köszönhetően évente katalógus készült a tárlatokról, két éve pedig az aktuális kiállítást bemutató kiadványt lapozhatják a tárlatlátogatók. Az idei kiállítás kurátora, Dobolyi Annamária művészettörténész elmondta, az állandó kiállítók mellett olyanok is vannak, akik először állítottak ki.
A tárlatot Deák Ferenc Loránd magyartanár méltatta. Közreműködött Józsa Irén és Nagy-Babos Tamás magyartanár – Arany János Erdély és Kapui Ágota Így múlik el című versét adták elő –, valamint a Cantus kamarakórus Fórika Balázs karnagy vezényletével. A kamarakórus Kosztándi Jenő emlékére Hector Berlioz francia romantikus zeneszerző híres művének, a Rákóczi-indulónak a magyar változatát énekelte el. Kiállító művészek: Albert Levente, Balázs István, B. Hajdú Enikő, Éltes Barna, Haszmann Júlia Réka, Hervai Katalin, Koszta Ervin, Kovács Géza, Köllő Margit, Miklóssy Mária, Petrovits István, Péter Eszter, Simó Enikő, Ütő Gusztáv, Vargha Mihály és Vinczeffy László Sepsiszentgyörgyről, Deák M. Ria és Deák Barna Kovásznáról, Albert Sándor, Ábrahám Imola, Ábrahám Jakab, Bartha Árpád, Bartha Bíborka, Csutak Levente, Gyulai Nagy Margit, Jakabos-Olsefszky Imola, Mattis-Teutsch Waldemar, Sipos-Gaudi Tünde, Tomos Tünde és Vetró-Bodoni Sebestyén András Brassó megyéből, Csillag Mónika, Kosztándi B. Katalin, ifj. Kosztándi Katalin, Kosztándi Jenő, Máthé László, Sárosi Csaba, Sárosi Mátyás, Szász Edit, Vajna László, Vetró András, Vetró-Bodoni Zsuzsa Kézdivásárhelyről, Bartos Jenő Jászvásárról, Ilés-Muszka Rudolf Veresegyházáról és Vălean Tünde Temesvárról.
A kiállítás április 9-ig tekinthető meg, és az ünnepre való tekintettel ma és március 15-én – a főtéri ünnepség előtt és után – is nyitva tart a múzeum.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 18.
Márciusi tárlat – 2017 (Kézdivásárhely)
A kézdivásárhelyi márciusi tárlat szépsége az alkotók lázas erejében, egymást inspiráló közelségében, a régió zártságát bontogató vendégszeretetben és az ünnepre készülődés várakozásában jelenik meg. Mesterek és tanítványok együtt vállalnak közösséget, hogy tárlatukkal éves csoportos kiállítást hozzanak létre.
KOSZTÁNDI JENŐ (1930–2017), a baráti ragaszkodás és a művészi elkötelezettség nagymestere az idei tárlaton hiányzik közülünk. Életműve képről képre felidézhetően bennünk él. Ötletgazdag képei, kifinomult színtanulmányai és szilárd arányai mutatták az utat a teljesség felé, a művészi létezés emeltebb szintű hite felé. A fiatalokat mindig megszólította, segítő szándékát felajánlotta. Halála napján befejezte és címet is adott az utolsó képének: Díszben. Mondta, ennek a képnek befelé hívogató, nagyobb mélységet adott. Kosztándi Jenőtől tanulni lehetett az életöröm felemelő derűjét, az elkötelezett barátságot és a holnapba vetett hitet. Művészete a köztudatban él, hatása alakítja és formálja az utána érkezőket. KOSZTÁNDI B. KATALIN Gömbcsoda című képe szelíd szemlélődéssel jeleníti meg a pitypang beteljesedésében rejlő összhangot, megjelenik benne a lelki béke és az elrendezett világ hite.
IFJ. KOSZTÁNDI KATALIN Csendéletével olyan képet választott, amellyel felmutatja festészeti kötődését szüleihez és kifinomult egyéni ábrázolókészségét. ÁBRAHÁM IMOLA motívumainak új variációja dinamikus frissességével kontrasztokban élő játékokat ábrázol, s kérdez a cselekvő ember jövőképére vonatkozóan. SIPOS-GAUDI TÜNDE tollrajzainak leegyszerűsített formavilága a körkörös ismétléssel a középpont kérdését járja körül. Az egymásra épülő árnyalatok és feltűnő figurák körforgása az egyensúly vélhető lehetőségére utal. ÁBRAHÁM JAKAB, az erdélyi grafika kiemelt alkotója Fénysugár című képén is egyetemes rangra emeli a véletlenszerűt. A részelem az egész komplexitását mutatja, és a véletlenszerűhöz őserő társul. CSUTAK LEVENTE Kós Károly erdélyiségét állítja az értékőrző ember példaképeként. A szépen rajzolt arc derűs mosolyával az öntudatos ember töretlen hitét közvetíti. MIKLÓSSY MÁRIA Afrodité örök című műve az új médium kipróbálását (C-print) a festői hatás elnyerésének szolgálatába állítja. Képén a művész kulturális elkötelezettsége és a művészet egyetemes jellege teremt folytonosságot a múlt és jelen között. ALBERT LEVENTE régebbről ismert fehér-fekete világa barna tónusok gazdag árnyalatai felé nyit. Számomra ez az öntörvényű világ nem öncélú kísérletezés, az anyaggal való kapcsolat folyamatából egzisztenciális meditációkat tár fel. BARTHA ÁRPÁD a kivágás jelértéke köré épít stilizált világot. A közelmúltban ebben a kiállítótérben egyetlen zárt vonallal megrajzolt képeivel mutatkozott be. Az alkotás a variáció képzeletgazdag tárháza nála. BARTHA BORÓKA motívumtára egy sík kimerevített tervrajzával idősíkokat és élettereket vetít egymás mellé. Egy letűnt világkép nosztalgiája kerül előtérbe. VETRÓ B. SEBESTYÉN ANDRÁS tusrajza a tárgy megörökítése által az utazó rácsodálkozó tekintetével a kulturális lenyomatok szép-élményét ragadja meg. DEÁK BARNA drótnyomata szerepek és pózok ironikus leleplezése. Figurái esendősége szerethető, és önreflexív felismerésekre késztet. SÁROSI CSABA Elíziuma szerephelyzetben felértékelt figurája közösséget vezet a kényszeredett boldogság felé. Fanyar iróniával kétkedik az alkotó a közösségi szerepvállalásban. DEÁK M. RIA kísérletezik az anyag elrendezésével, amelynek során mély tartalmakat és jelentésgazdag tereket hív elő. Hasonló alkotásain is misztikus átalakulás és a véletlenszerű fölé kerülő időtlenség társul. KÖLLŐ MARGIT nemezelt gyapjú (Vi-zes ne-mez, ne-mes víz ez) alkotásán az erezetként derengő grafikus vonalak az oldott kék mezőben drámai erejűek. BARTOS JENŐ Kék Madonnája az ikonográfia kulturális tradícióját adaptálva alakít ki erős individuális képnyelvet. A transzcendens értékszférába beépített székely jelkép az egyetemes üzeneten belül a regionális kötődést erősíti fel. VAJNA LÁSZLÓ Káprázatán a szigorú kompozíció ellenére öntörvényű szabadság jelenik meg. Ezért is tűnik képe egyszerre játéknak és komor életbölcseletnek. VETRÓ B. ZSUZSA Bontunk? Építünk? kétkedő magatartással a részelemekre szétszedett világképpel a várakozásra reflektál. ALBERT SÁNDOR durva ecsetvonásai, erős színei mindig lenyűgöznek. Kikelet című képének friss lendülete és világos színfoltjai derűs életérzést közvetítenek. BALÁZS ISTVÁN képein az „egy álló porszem el nem hibban” (József Attila) teljesség megragadására törekszik. A virágkehely izzó képmezőben az illúzió megragadását villantja fel. HAJDU ENIKŐ szürreális világa totemek, ősképek ábrázolásával a mitikus életérzést társítja az ábrázolás szférájához. GYULAI NAGY MARGIT bábuja a kiszolgáltatottság bénító erejét mutatja az erős színekkel izzó világban. CSILLAG MÓNIKA először jelentkezik a régió képzőművészei között. A portrérajzolást kedvelő rajztanár a kisplasztika finom és kecses vonásaival jelzi művészi érzékenységét. SZÁSZ EDIT szintén először állít itt ki. A kezek gesztusrendszerével a közösség történelemtudatára reflektál, amelyben a múlt felidézése mellett a jelenben a fennmaradásért vívott erős emóciók jelennek meg. JAKABOS-OLSEFSZKY IMOLA Tűzkristályok című alkotásán a feltörő láva érzelemgazdag kisugárzásával és az ősrobbanás formai szépségével felfokozott tettértékű vágyat közvetít. KOSZTA ERVIN a forradalom áldozatainak a kulturális emlékezetben való megőrzését jeleníti meg. HASZMANN JÚLIA RÉKA Generációk című képe a népi motívumkinccsel harmonikusan összecsengő színek hangulatában kel életre. VALEAN TÜNDE dekoratív oázisa az emlékezésben átlényegülő lófej által érzelemgazdag és álomittas emlékképpé válik. SIMÓ ENIKŐ képén a variációs játékok emelt szintű kivitelezése az összhang dicséreteként régi templomok kazettás mennyezetének kortárs folytatása is lehetne. HERVAI KATALIN Jézus és Júdás képe az életmű vallásos identitásának felmutatása. SÁROSI MÁTYÁS Babilonjában a kaotikus felhalmozásban megmutatkozó birtokvágy az életteret számolja fel, és az embert szorítja ki az általa rombolt világból. TOMOS TÜNDE szürreális álmai, női jelképei egy új ciklus születését jelzik, amelyek „rejtelmekben zengenek”, de nagyon izgalmasnak tűnnek. MÁTHÉ LÁSZLÓ felbontja a tradíciót, hogy nagy méretű alkotásain szintéziseket teremtsen annak tapasztalatából. Gyerekportréja egy munkafolyamatba nyújt betekintést. MATTIS-TEUTSCH WALDEMAR sztereogramja és PÉTER ESZTER installációja a művészet alternatív formáival mozdít ki beidegződéseinkből, és ad impulzusokat a játszótárs szerepének elfogadására. ÜTŐ GUSZTÁV felvállalja, hogy a művésznek aktív jelenlétben kell jelen lennie a társadalomban. A székelyföldi szobrászok munkáin jelentős a tradícióba ágyazottság. A mester és tanítvány kapcsolatrendszer köt össze több művészt, amely erős sorsközösséget teremt. VETRÓ ANDRÁS heroikus küzdelemmel az erdélyi értelmiségi élet nagy szellemiségeinek arcmását törekszik a köztudatban megerősíteni. Szárnyaszegett című alkotásán az organikus anyag adottságainak elfogadásával esendő szépséggel egészítette ki faszoborsorozatát. PETROVITS ISTVÁN monumentális szobrai mellett a plakettek személyes és életközeli kapcsolatba hozzák a nagy elődöket. Finom arcvonásokkal avatják ismerőseinkké a kultuszok hőseit. VARGHA MIHÁLY többpilléres szobrászatában a faszobrok alkotásakor a véletlenszerűben rejlő gazdag képzettársítást teszi láthatóvá. Az alkotás révén a korrózió vagy annak hasonlósága a kortársban rejlő archaikust emeli ki. Ennek hasonlóságát látjuk ILLÉS-MUSZKA RUDOLF alkotásán is. ÉLTES BARNA a népi építészet analógiájára épít szobrokat, amelyek részben jelzik egy világképhez való igazodásukat, ugyanakkor autonómiájukat is mutatják. Ezzel szemben VINCZEFFY LÁSZLÓ A gumó titka című térplasztikája zárt jelentéshálót teremt maga köré. Újszerűsége mellett egy őslény szürreális időtlenségét is közvetíti. KOVÁCS GÉZA Kiáltás című plasztikája az újrahasznosítás és elrendezés játéka által kap üzenetet. A kézdivásárhelyi tárlat a régió (Kovászna és Brassó megye) alkotóinak találkozási fórumot teremt. A művész közösségformáló szerepe lényeges, hiszen szép-élménnyel felül lehet emelkedni a gátakon, és igazságérzettel vállalható a holnap. DEÁK FERENC LORÁND
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)