A megértés vidékein
Böszörményi Zoltán író, költő úgy véli, a sikeres kommunikáció képes otthonosságérzetet teremteni manapság
Aradi származású beszélgetőtársunk változatos életutat mondhat magáénak, szakmai pályája is több fordulóponton vezetett át máig, amikor több időt és alkotó energiát szentelhet már az írásnak, illetve az Irodalmi Jelennél végzett főszerkesztői munkájának. Az utóbbi években gyakoribbá vált megjelenésű, más nyelvekre is lefordított köteteinek egyfajta következménye is lehet az idén számára odaítélt József Attila-díj. Ennek az elismerésnek az elnyeréséről, irodalmi munkájáról, annak társadalmi hátteréről kérdeztük Böszörményi Zoltánt.
Az idei József Attila-díj kiosztása körül megbolydult az írótársadalom. Hogyan látja, miért?
- A témáról sok helyen, az Irodalmi Jelenben is bőséges anyag olvasható. Jegyzetek, hozzászólások tömkelege jelent meg. Szentmártoni János, a Magyar Írószövetség elnöke közvetlenül a díjak kiosztása után a Népszabadság munkatársának megjegyezte: valamennyi, idén díjazott alkotó munkásságát nagyra becsüli… Szerintem ez a fontos.
Az Irodalmi Jelen kezdőoldalán örökös munkatársként szerepel Faludy György és Méhes György. Mi ennek a magyarázata? Világirodalmi nagyságuk? Vagy személyes kötődések is?
- Mindketten az Irodalmi Jelen munkatársai voltak életük végéig. Faludyval, ha nem is szoros, de baráti kapcsolatban voltam. Többször meghívtam Aradra, kétszer el is jött. Az Irodalmi Jelen harmadik oldala az övé volt. Sok versét első közlésben hoztam. Méhes Györggyel már nem voltam ennyire szerencsés. Amikor a laphoz került, már válságossá vált az egészségi állapota, így kevés irodalmi szöveg jelent meg tőle.
Az Örvényszárnyontól a Regálig ível eddigi szerzői pályája. Hol jelent meg az első kötete?
- Első két kötetem a bukaresti Litera Kiadónál jelent meg, saját költségemen. Messze voltam Kolozsvártól, Marosvásárhelytől, Bukaresttől, nem tartoztam semmilyen irodalmi táborhoz. Ahogy Kányádi Sándor egyszer megjegyezte, nem voltam senkinek „fia-borja”, vagyis rokona, ismerőse.
Élete meghatározó döntése volt határátlépése. Milyen okok, körülmények játszottak közre ebben?
- Regál című regényemet hozom fel válaszul. Erről szól. Ámokfutás volt. Talán azért is sikerült. Az érzés, a soha vissza nem térő hangulat, a reménytelenségnek a megismételhetetlensége még feldereng, néha megjelenik álmomban. Harminc év távlatából azonban megszelídülnek az emlékek is. Átlényegül a megélt tragédia. Elidegenedik az ember tőle.
Aradtól Torontóig hosszú volt az út, hát még aztán vissza...
- Sok mindent kiírtam magamból. A Míg gondolom, hogy létezem (Vanda örök) és Az éj puha teste szövegkorpuszában ez benne van. Az önéletrajzi elemek, a valóság és a fikció keveréke nem díszítőelemek, hanem az életem mozaikkockái.
Mi kell a meggazdagodáshoz: tehetség, szorgalom, szerencse? Ön gazdagnak érzi-e magát?
- Az anyagi helyzetemnek semmi köze hozzám, az alkotóhoz. A megírt szövegeimhez sem. Úgy vélem, lelkileg nagyon gazdag ember vagyok, és odafigyelek másokra is. Anyagi forrásaim egy részét pedig arra fordítom, hogy fenntartsam a Nyugati Jelen című régiós napilapot. Öt megyében jelenik meg, szórványban. 1997 óta – akkor vettem meg – sokszor tönkrement, meg kellett mentenem, hogy magyar nyelvű újságunk legyen, hogy folytassuk elődeink munkáját, továbbvigyük a hagyományt. Az Irodalmi Jelent is én finanszírozom. Büszke vagyok irodalmi lapunkra. Hányatott történelmünk során nem sok ehhez hasonló indult Aradról.
Most már akár nyugodtan pihenhetne a babérjain - ehelyett alig látszik ki teendői közül.
- Már gyerekkoromban is sokat dolgoztam. Számomra a munka olyan, mint másoknak a levegő. Nem tudok meglenni nélküle. Az értelmes munkát szeretem, amelyiknek van látszatja, hozadéka. Az írás számomra mindennél nehezebb. Ha kiállsz egy könyvvel a nagyközönség elé, az olyan, mintha gondolataidat, testedet pőrére vetkőztetnéd.
Ha újrakezdhetné, mit tenne másképpen?
- Ez meg sem fordult a fejemben. Minek kezdeném újra? Még tetemes anyag van bennem, amit meg szeretnék írni.
Az aradi magyar sajtó nemrég volt százötven éves. Alkalomhoz illő emléklappal tisztelgett a Nyugati Jelen. Mikor és hogyan indult a Jelen, a Nyugati Jelen, majd az Irodalmi Jelen? Miért éppen Aradon?
- Ezt az előbb részben már érintettem, az Irodalmi Jelen Könyvekről azonban nem beszéltem. Az ezredforduló évében Szőke Mária nagyváradi írónő adta az ötletet. Az ő novelláskötete volt az első könyvünk. Azóta közel hetven címünk jelent meg. Csak a nota bene kedvéért: Aradnak soha nem volt ilyen jelentékeny könyvkiadója... Az Irodalmi Jelennel pedig több lábon állunk. Van a portálunk, amely naponta frissül, nyomtatásban pedig a nyolcoldalas mellékletünk olvasható, ez havonta jelenik meg a Nyugati Jelenben. A százhúsz oldalas folyóiratunk szintén havi rendszerességgel lát napvilágot. Ez kapható a történelmi Magyarország területén. Ezen kívül elektronikusan lapozható formában és iPad-en is elérhetőek vagyunk.
Kányádi Sándor önnek régi barátja. Tavaly ön volt Budapesten, a születésnapján, legutóbb ő volt jelen az Irodalmi Jelen tizedik évfordulóján, a Fészek Klubban. Nemrég terjedelmes interjúval tisztelte meg az Irodalmi Jelent. Mióta ismeri, tiszteli, hogyan látja őt?
- Kányádi Sándort gyerekkorom óta ismerem. Akkoriban feljártam a Napsugárhoz. Ott jelentek meg első verseim és írásaim. Azóta kedves nekem. Sok jó tanácsot kaptam tőle az évek folyamán. Segített, ahol tudott. Teljesítménye a magyar irodalomban egyedülálló. Nemcsak költészete kimagasló és értékes, hanem nevelő szerepe is példátlan. Nem ismerek olyan költőt történelmünk folyamán, aki annyi generációt nevelt, oktatott, tanított, nem csupán versre, de anyanyelvre és hazaszeretetre is. Szorítok neki, hogy megkapja az irodalmi Nobel-díjat.
Ismert, hogy ön Lászlóffy Aladár felfedezettje, és az is, hogy egész fiatalon Kolozsváron tanult. Milyen volt akkor a „kincses városban”?
- Ötvenegy évvel ezelőtt kerültem a kolozsvári balettintézetbe. Akkor csak ez és a bukaresti működött Romániában. Apám íratott be, majd hét évre rá ő vett ki onnan. Azok voltak gyermekkorom legszebb évei. Két színházba, két operába, két irodalmi körre jártam osztálytársammal, Molnár Gusztival. (Nem a filozófus és politológus Molnár Gusztávról van szó.) Vasárnap délelőttönként pedig koncertre kellett mennünk, mert zongoratanárnőnk ezt parancsolta. A filmszínházak azokban az években vetítették Antonioni, Fellini, Pier Paolo Pasolini, Zeffirelli, Vittorio de Sica, Truffaut, Buñuel alkotásait. Tüntettünk a vietnami háború ellen, írtuk a verseket, s szaladtunk a Napsugár szerkesztőségébe, hogy ott megmutassuk valakinek. Így kerültem egy szép napon Lászlóffy Aladár elé. Három versemből egyet kiválasztott, az meg is jelent egy hónapra rá. Ezt követően kaptam egy mesekönyvet, Fodor Sándornak a Csipike, a gonosz törpéjét, és gyöngybetűkkel ezt írták az első oldalra: Böszörményi Zoltánnak, a Napsugárban megjelent ügyes verséért. A szerkesztőség. Pecsét, aláírás. Ez volt az első irodalmi sikerélményem.
Valójában hol él most, hol az otthona? Barbadostól Monacóig és Aradig hétköznapi szemmel fényévnyi a távolság. Hogyan bírja az utazást, a munkát, mindazt, ami ezzel jár?
- Ahol meg tudom értetni magam, és ahol megértenek, otthon érzem magam. A sikeres kommunikáció otthonérzetet teremt. A repülőjáratok megszüntették a távolságokat. Már nem idegesít az utazás. Tavaly ősszel egy hónapra Barbadosra hoztam kisebbik lányomat, Pannát. Aztán vissza kellett vinnem Pestre. Este hatkor felültünk a londoni járatra, másnap délben Pesten voltunk. Következő reggel hatkor felszálltam a londoni gépre, két óra múlva járatot cseréltem, és aznap délután megérkeztem Barbadosra. Egyáltalán nem voltam fáradt.
További tervei?
- Meg szeretnék írni még néhány könyvet, és jól érezni magam ebben a világban.
Böszörményi Zoltán (1951, Arad)
Író, költő, lap- és könyvkiadó-tulajdonos, szerkesztő. Tanulmányait a Kolozsvári Balettintézetben kezdi, az aradi 3-as számú líceumban (ma: Csiky Gergely Főgimnázium) érettségizik. Pedagógusként, majd építőtelepen dolgozik, aztán 1975-től Nyugatra szökéséig az aradi Vörös Lobogó napilap korrektora. Torontóban, a York egyetemen diplomázik, jelenleg is kanadai állampolgár. A Luxten Lighting Co. vállalat alapítója (1993) és főrészvényese 2003-ig. 1998-tól az Aradon megjelenő Nyugati Jelen napilap, 2003-tól az Irodalmi Jelen Könyveket kiadó vállalkozás tulajdonosa. 2001-től az Irodalmi Jelen című irodalmi-művészeti kiadvány főszerkesztője. Utóbbi könyvei közül: Az éj puha teste (2008), A semmi bőre (2008), Halálos bűn – Párpercesek (2010), Majorana helyzetjelentése a tökéletes boldogságról (2010), Regál (2011).
Hevesi Mónár József. Új Magyar Szó (Bukarest)