Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
De Blasio, Antonio
2 tétel
2010. április 22.
AZ EP plénumára került Verespatak ügye
Viszonylag hosszú szünet után, tavaly év elején újult ki a vita az elhíresült verespataki bányaberuházással kapcsolatosan. Az ügy az Európai Unió szintjén is komoly hullámokat vet, olyannyira, hogy 2010. április 21-én egyenesen az Európai Parlament strasbourgi plénumánaka napirendjére került.
Az ún. szóbeli választ igénylő kérdés, illetve a parlamenti vita kezdeményezői Áder János és Tőkés László európai képviselők voltak (vitaindító kérdésük mellékelve). Indítványukhoz széles körű támogatást szerezve, a mellette felsorakozó parlamenti frakciók közös határozati javaslatban egyeztek meg, amelyről a plénum a május eleji ún. miniplenáris alkalmával, Brüsszelben fog szavazni.
Az ügy előzményei közé tartozik – egyebek mellett – az a törvénykezdeményezés, melyet néhány évvel ezelőtt a meglehetősen bizarr Gheorghe Funar–Eckstein Kovács Péter szenátori kettős nyújtott be a román törvényhozáshoz, a ciánalapú bányászat hazai betiltása céljából. A törvény az ügyben ellenérdekelt gazdasági köröknek, illetve a hozzájuk szorosan kapcsolódó kormányzat ellenállásának tulajdoníthatóan elvérzett.
A kanadai érdekeltségű Roşia Montana Gold Corporation, az idén felálló új kormány hallgatólagos támogatását kihasználva, a régóta vajúdó bányaterv megvalósítása érdekében új offenzívába lendült. Hasonló rámenősséggel tör célja felé az orosz érdekeltségű Romaltyn Mining cég, mely a tiszai ciánkatasztrófa miatt elhíresült Aurul, illetve a nyomába lépett Transgold cég bányáiban – Nagybánya környékén – kívánja a ciános aranykitermelést folytatni. Szintén aggasztó hírek szólnak a Hunyad megyei Felsőcsertésen tervezett színesfémbányáról, melyet a kanadai European Goldfields társaság érdekeltségébe tartozó Deva Gold Rt. kíván megnyitni. Európa-szerte hasonló bányaprojektek megvalósulása veszélyezteti az emberi egészséget és a természeti környezetet. A gazdasági válságkörülményei is hozzájárulnak ahhoz, hogy az egyes országok – köztük Románia – kormányai nem képesek kellő erélyt és ellenállást tanúsítani a profitéhes multimilliomos cégekkel szemben, és minden bizonnyal a korrupció is közrejátszik ebben.
A jelek szerint Románia mindmáig nem vonta le a megfelelő következtetéseket a 2000 elején előidézett nagybányai – tiszai – bányakatasztrófából. Az Európai Parlament romániai néppárti delegációja egészében véve támogatja a verespataki bányatervet, Marian Jean Marinescu néppárti frakció-alelnök pedig egyenesen szembemegy kereszténydemokrata politikai csoportjának a hivatalos álláspontjával. A román delegáció Tőkés László arra vonatkozó javaslatát ingerülten visszautasította, hogy egységesen foglaljanak állást a ciános bányakitermelés ellen. Theodor Stolojan küldöttségi vezető a Borbély László irányításával működő Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztérium égisze alá tartozó Országos Környezetvédelmi Hivatal (National Environment Guard) hivatalos álláspontját ajánlotta „kötelező” iránymutatóként a román képviselők figyelmébe. Eszerint Románia „minden szükséges intézkedést megtett az európai és a hazai szakértői bizottságok meghagyásainak tiszteletben tartása céljából”. A román külpolitika ebben az esetben is „szorosan zár”, és hagyományos kirakatpolitikai irányvonalát követve, egyfelől felmentést ad magának a katasztrofális hazai bányaviszonyokért, másfelől pedig vétkes felelőtlenséggel próbálja bagatellizálni a ciános technológiával folytatott bányászat valós veszélyeit. Jean Marinescu a romániai bányakitermelés helyzetét „rendezettnek” ítéli, és Románia belügyeibe való „beavatkozásnak” tartja az unióbéli szabályozási szándékokat.
Tőkés László erdélyi képviselő az utóbbi, jó egy év folyamán az EP plenárisán és különböző fórumain határozottan felszólalt a ciános bányászat ellen, a természeti és emberi környezet, a vizek védelmében. Tette ezt nem utolsósorban az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az RMDSZ legutóbbi megegyezése értelmében, a ciánalapú bányakitermelés európai betiltásának szorgalmazását illetően. Európai képviselőnk – több más képviselőtársával közösen – írásbeli folyamodványban vitte a kérdést Stavros Dimas környezetvédelmi biztos elé, aki viszont jobbára az illető tagországok – Románia és Bulgária – hatáskörébe utalta a problémák megoldását (lásd mellékelve a levélváltást).
A cianidos bányászat betiltásáról szóló vitán Tőkés László a napirenden lévő repülőjárat-korlátozások miatt nem lehetett Strasbourgban, idevágó előterjesztését viszont írásban nyújtotta be (lásd mellékelve). Ebben – egyebek mellett – kihangsúlyozta, hogy a ciános bányászat semmiképpen sem tekinthető csupán román, még kevésbé pedig „etnikai” ügynek, hiszen az az egész Európa élő környezetét és lakosságát fenyegeti katasztrófával. Kiegészítésképpen hozzá lehet tenni, hogy első renden éppen azokat a bányavidéki románokat veszélyezteti, akiknek érdekeit Marinescu képviselőnek és társainak védelmezniük kellene.
Az európai parlamenti vita indításaképpen Áder János képviselő, a Magyar Országgyűlés volt elnöke szólalt fel. A veszélyes és elavult bányászati eljárásokat be kell tiltani – szorgalmazta a képviselő. Sürgető dolog ez, mivel az arany árának emelkedésével újabb bányákat akarnak nyitni, ezen ártalmas technológiák alkalmazásával. „Ha komolyan gondoljuk, hogy vizeinket meg kell óvnunk, akkor nem telepíthetünk ciános méregtavakat folyóink és tavaink mellé. Ha komolyan gondoljuk a biodiverzitás védelmét, olyan módszerek alkalmazását nem engedhetjük, melyek a folyókból kiölik az életet. Ne várjuk meg, hogy újabb katasztrófa figyelmeztessen minderre” – mondotta Áder János.
Az Európai Bizottság részéről ezután Cecilia Malmström belügyi EU-biztos szólt az Unió bányászati politikájáról, Stavros Dimas volt környezetvédelmi biztoshoz hasonlóan a már létező jogszabályok betartásának fontosságát hangsúlyozva, valamint azt, hogy: „a tagállamok felelősök azzal kapcsolatban, hogy nyitnak-e aranybányát a saját területükön”.
Richard Seeber néppárti képviselő azon a véleményen volt, hogy át kell gondolni az alternatívákat annak érdekében, hogy az aranybányászat minél biztonságosabb és környezetbarát legyen.
Tabajdi Csaba a Szocialista Frakció hivatalos álláspontjának képviseletében a cianidos bányászat uniós betiltása mellett érvelt. A magyarországi szocialista delegáció vezetője világossá tette, hogy az európai szocialisták és demokraták az EFÁ-val és a Zöldekkel együtt nemcsak kezdeményezik, hanem egyenesen kérik az EB-t, hogy dolgozza ki a cianidos módszer alkalmazását tiltó jogszabályt.
Michail Tremopoulos görög képviselő (Zöldek/EFA) a hazájában alkalmazott ciános kitermelésre, másfelől pedig a gazdasági válságra utalva fejezte ki kétségét a tilalom iránt.
Zuzana Roithová cseh képviselőnő a cianidos technológia világszintű betiltását és új, alternatív módszerek bevezetését szorgalmazta, még hogyha azok többe is kerülnének.
Theodoros Skylakakis hasonló határozottsággal követelte a „szennyezők” – a felelős cégek – korlátozását.
Mészáros Alajos, mint az ügyben érintett Szlovákia felvidéki képviselője, elismerését fejezte ki a cianidos tilalom kezdeményezői iránt.
Marian Jean Marinescu a szokott formáját hozta, és valósággal kikelt a napirenden lévő határozati javaslat, illetve annak elfogadása ellen. Vele szemben Claudiu Ciprian Tănăsescu független képviselő azon az állásponton volt, hogy: be kell tiltani ezt a technológiát – a jövő érdekében.
A néppárti román felszólalók kirívó módon ellenezték a szinte valamennyi frakció – köztük a Néppárt által is – támogatott határozati indítványt. Cristian Preda valósággal feldicsérte „a legeredményesebbnek” nevezett bányászati eljárást. A teljes tiltás nem lehet az egyetlen megoldás – mondotta Elena Băsescu. Traian Ungureanu azt a képtelen állítást hangoztatta, hogy: „A környezet itt csak ürügy, én azt gondolom, hogy ez egy rossz politikai összeesküvés”.
Berndt Posselt német néppárti politikus arra figyelmeztetett, hogy ha nem vagyunk eléggé óvatosak, visszafordíthatatlan károk keletkezhetnek. Hosszú távon kell gondolkozni, és egységes irányelveket kell kidolgozni európai szinten – mondotta.
Cecilia Malmström európai biztos zárókövetkeztetései rendjén arra a véleményre jutott, hogy a teljes tilalom nem indokolt. Mindemellett a fejleményeket tovább kell követni és 2012-ben újraértékelni.
A május 5–6-i szavazás rendjén ki fog derülni, hogy ki az erősebb Európában: az európai értékeket védelmezők közössége, vagy pedig a természet kizsákmányolásától sem visszariadó, nyereségvágyó gazdasági lobbi?!
Levél Stavros Dimas EB-biztoshoz
Európai Bizottság
Stavros Dimas környezetvédelmi biztos úr figyelmébe
Tárgy: a cianid aranybányászati projektekben való használatának megelőzése
a romániai Verespatakon, valamint a bulgáriai Chelopechben és Krumovgradban
Tisztelt Biztos Úr!
Ezúton adunk hangot aggodalmunknak két olyan aranybányászati projekttel kapcsolatosan, melynek rendjén cianidot használnak az Európai Unió két tagállamában, Romániában és Bulgáriában. Egyúttal segítségét és támogatását kérjük ahhoz, hogy e két tagországban ─ és ezen túlmenően, európai szinten is ─ megtaláljuk a legmegfelelőbb eszközöket a cianid bányászati használatának a betiltásához.
Köztudott, hogy a cianid okozta környezetszennyezés katasztrofális következményekkel járhat az ember egészségére és a környezetre. A kapcsolatos bányabalesetek a közvetlen környezetet érő kockázaton túlmenően szélesebb körű, a vadvilágot és a folyóvizeket érintő regionális környezeti fenyegetést jelentenek.
Országaink állampolgárainak jól felfogott érdekeit védő EP-képviselőkként elköteleztük magunkat választóink környezetének megóvása mellett, hiszen a közegészségügyre, illetve gyermekeink jövendőbeli gyermekeire gondolva, minden kétséget kizáróan alapvető érdekünk, hogy környezetünk iránt felelősséggel és tisztelettel viseltessünk.
Mindezeket szem előtt tartva nyilvánvaló, hogy a cianid használata milyen rendkívüli veszélyt jelent környezetünk jelenére és jövőjére. Azt sem szabad figyelmen kívül hagynunk, hogy a ciánbányászat milyen katasztrofális következményekkel járhat Romániában és Bulgáriában, továbbá a szomszédos államokat ─ Magyarországot, Szlovákiát, Görögországot és Törökországot ─ fenyegető káros hatásokról sem szabad megfeledkeznünk.
Tisztelt Biztos Úr!
Kérjük, járjon közben a román kormánynál, hogy állítsa le a verespataki bánya fejlesztését, amelyet a széles közvélemény, a Román Ortodox Egyház, a történelmi magyar egyházak, a nem kormányzati szervezetek országos és nemzetközi környezetvédelmi mozgalmai is határozottan elleneznek. Ugyanakkor járjon közben a bolgár kormánynál, hogy tiltsa be a cianid használatát a chelopechi és krumovgradi aranybányászati projektekben.
Tisztelettel kérjük ugyanakkor, hogy támogassa a cianid használatát kiváltó, alternatív aranybányászati technológiák megtalálására irányuló kutatásokat. Nem utolsó sorban arra kérjük, hasson oda, hogy az Európai Bizottság támogasson valamennyi cianid-technológiát alkalmazó tagországot a megfelelő szabályozások, valamint a szigorúbb vizsgálati eljárások kidolgozásában, a legmagasabb szintű biztonság érdekében.
Köszönettel:
Brüsszel, 2009. április 21.
Magyar Néppárti Delegáció:
Szájer József delegációvezető
Schmitt Pál elnök
Barsi-Pataky Etelka
Becsey Zsolt László
Antonio De Blasio
Gál Kinga
Glattfelder Béla
Gyürk András
Járóka Lívia
Olajos Péter
Őry Csaba
Schöpflin György
Surján László
Zöldek/EFA Frakció:
Ian Hudghton elnök
Jill Evans
Tatjana Zdanoka
Alyn Smith
Mikel Irujo Amezaga
Különböző EP-frakciók tagjai:
Gisela Kallenbach (Zöldek/EFA)
Gerard Onesta (Zöldek/EFA)
Erna Hennicot-Schoepges (Európai Néppárti Frakció)
Henrik Lax (Európai Néppárti Frakció)
Anders Wijkman (Európai Néppárti Frakció)
Sógor Csaba (Európai Néppárti Frakció)
Bauer Edit (Európai Néppárti Frakció)
Duka-Zólyomi Árpád (Európai Néppárti Frakció)
Tabajdi Csaba (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Fazakas Szabolcs (Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége)
Renate Weber (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Csibi Magor (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
Szent-Iványi István (Liberálisok és Demokraták Szövetsége Európáért Képviselőcsoport)
E l ő t e r j e s z t é s
a ciánalapú bányakitermelés európai tilalma tárgyában
Az utóbbi két év folyamán, az Európai Parlament plénumán és különböző fórumain több rendben szóvá tettem a ciánalapú bányakitermelés veszélyeit. Ezzel együtt levélben kerestem Stavros Dimas környezetvédelmi biztost a romániai (Verespatak) és a bulgáriai (Chelopech és Krumovgrad) bányaprojektek ügyében.
Ezúton is üdvözlöm, hogy az Európai Parlament napirendjére tűzte Áder János képviselőtársammal közösen beterjesztett indítványunkat a ciántechnológiás bányászat uniós szintű betiltásáról. Ezt a bányászati módszert az élő környezetünkre nézve igen veszélyes „vegyi atombombának” is szokás nevezni. 1990 óta, világszerte mintegy harminc súlyos ciános bányaszennyezés történt. A tíz évvel ezelőtti tiszai katasztrófa Csernobil után Európa legsúlyosabb környezeti szerencsétlenségének számít.
Romániában, éppen ezekben a napokban a Tiszába ömlő Aranyos folyót érte szennyezés, egy negyven évvel ezelőtt bezárt aranybánya miatt. Tavaly, egy közeli bányaüzem meglátogatásakor (Roșia Poieni) maga Traian Băsescu államelnök jelentette ki: „nem lehet egy ilyen ökológiai bombán ülni, hiszen ez kész gyilkosság”.
Az új romániai bányaberuházási tervek (Verespatak, Nagybánya, Felsőcsertés stb.) viszonylatában hangsúlyozni kívánom, hogy a ciánalapú bányászat betiltása nem csupán román, és semmiképpen nem „etnikai” probléma, hanem egyetemes – európai ügy, melynek tekintetében mind az egyes EU-tagországok, mind a különböző EP-frakciók józan egyetértésre juthatnak.
Európa nem lehet közömbös az eddigi, valamint a jövőben is fenyegető ciánkatasztrófák iránt. Közös érdekünk, hogy amiképpen a radioaktív sugárzástól vagy a légköri szennyezéstől, azonképpen a vegyi ártalmaktól és a ciánmérgezéstől is megvédjük az embereket és környezetüket. Ezért kérem, hogy a tisztelt Parlament támogassa és szavazza meg indítványunkat.
Strasbourg, 2010. április 21.
Tőkés László, EP-képviselő
Erdély.ma
2017. szeptember 26.
Székelyföldi magyar városok polgármestereinek V. találkozója
Ötödik alkalommal gyűltek össze csütörtökön a székelyföldi magyar városok polgármesterei. Székelyudvarhely, Csíkszereda, Sepsiszentgyörgy és Gyergyószentmiklós után ezúttal az erdőszentgyörgyi Rhédey-kastély adott otthont az eseménynek.
Ezen alkalmak célja lehetőséget teremteni a személyes találkozásra, hogy az elöljárók megvitassák a székelyföldi településeket érintő problémákat, illetve tapasztalatot cseréljenek adott kérdésekben. A találkozókra kéthavonta kerül sor, mindig más városban, és minden alkalommal más tematika köré épülnek. Az erdőszentgyörgyi találkozó központi témája a székelyföldi demográfiai változások ismertetése és a fiatalok külföldi munkavállalásának aránya, illetve ennek okai voltak. A Rhédey-kastélyban megtartott eseményen a házigazda Csibi Attila-Zoltán, Erdőszentgyörgy polgármestere mellett részt vett Fülöp László, Szováta, Gálfi Árpád, Székelyudvarhely, Molnár Tibor, Szentegyháza, Lázár Kis Barna, Barót, Gyerő József, Kovászna, Ráduly Róbert, Csíkszereda, Nagy Zoltán, Gyergyószentmiklós, Tóth Sándor, Nyárádszereda, valamint Rafai Emil, Székelykeresztúr polgármestere.
Az eseményen Menyhárt István, az Europe Direct központ projektmenedzsere bemutatta Erdőszentgyörgyöt, a turisztikai látványosságokat, illetve ismertette a folyamatban lévő projekteket is, többek között szólt a kastély udvarának a parkosításáról, egy Rhédey-szoba berendezéséről, valamint a kastélymennyezet és a pince restaurálásáról is. Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának a képviselőit követően De Blasio Antonio, az Egészséges Városok Magyar Nyelvű Szövetségének főtitkára az általuk létrehozott és működtetett hálózatot ismertette, felkínálva annak lehetőségét, hogy bármelyik erdélyi város csatlakozhasson. Jelenleg egyetlen székelyföldi város a tagja a szövetségnek, ez pedig Erdőszentgyörgy.
Dr. Csala Dénes egyetemi adjunktus, blogger online bejelentkezése során Demográfiai változások és kilátások Székelyföldön címmel tartott előadást, amelyben statisztikai adatokkal alátámasztva mutatott rá arra, hogy Székelyföldön elsősorban mi okozza a legtöbb ember halálát, milyen mértékű elöregedésről beszélhetünk, illetve hogyan változik az átlagéletkor az idő előrehaladtával.
Fanici Mihály, az Új Nemzedék Központ hálózati és innovációs igazgatója, a Szontágh Szabolcs ifjúságszakmai igazgatóval közösen képviselt kutatóközpont tevékenységét ismertette. Beszámolt arról, hogy 15-29 év között fiatalok körében végeznek felméréseket, többek között a nemzet- és identitástudatot, nyelvismeretet, nemzeti hovatartozást kutatva. Fanici a birtokában lévő információkra alapozva kiemelte, a migrációs potenciál a társadalom minden rétegét áthatja, és a migráció kérdésköréről mint veszélyről beszélni kell.
A találkozó során a jelen lévő polgármesterek meglátogatták a helyi református templomot, valamint idegenvezető kíséretében a kastély tematikus szobáival is megismerkedhettek. A következő alkalomra novemberben Nyárádszeredában kerül majd sor.
MENYHÁRT BORBÁLA / Népújság (Marosvásárhely)