Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Davutoglu, Ahmet
1 tétel
2016. március 25.
Johannis a fekete-tengeri és a NATO-n belüli együttműködésről tárgyalt Ankarában
Klaus Johannis román államfő tegnapi törökországi látogatásán a Fekete-tengeri és a NATO-n belüli együttműködésről, illetve a stratégiai partnerség alapján történő kétoldalú kooperáció megerősítésének fontosságáról tárgyalt Ahmet Davutoglu török miniszterelnökkel.
„A török kormányfővel folytatott egyeztetés témái között szerepelt mind a két állam közötti stratégiai partnerség alapján történő kétoldalú kooperáció megerősítésének fontossága, mind a Fekete-tengeri és a NATO-n belüli együttműködés” – áll az Államelnöki Hivatal sajtóközleményében.
A két államférfi a politikai párbeszédről, illetve a romániai török és a törökországi román származású közösségnek a két ország közötti kapcsolat megerősítéséhez való hozzájárulásáról is beszélt.
„Mindkét fél hangsúlyozta a gazdasági együttműködés megerősítésének és a meglévő potenciál minél hatékonyabb kihasználásának fontosságát” – áll a közleményben.
Törökországi látogatása során Johannis tegnap találkozott a Török Nagy Nemzetgyűlés elnökével, Ismail Kahramannal is. Tárgyalásaik során hangsúlyozták, hogy Románia és Törökország politikai, stratégiai és gazdasági szinten egymás kulcsfontosságú partnere, a parlamenti kapcsolatok megerősítése a kétoldalú együttműködés elmélyítését segítheti elő.
nyugatijelen.com / Mediafax. Erdély.ma