Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dávid Zoltán
7 tétel
1996. augusztus 23.
A Babes-Bolyai Tudományegyetem szociológiai tanszéke román fordításban adta közre az 1850. évi - az akkori osztrák hatalom céljait szolgáló - erdélyi népszámlálás adatait. Dr. Traian Rotariu irányításával, Maria Semeniuc és Mezei Elemér informatikus közreműködésével a Studia Censualia Transsilvanica sorozatban: Recensamantul din 1850, Studia Censualia Transsilvanica, Editura Staff, 1996. A Tanügyminisztérium és a Soros Alapítvány támogatásával megjelentetett munka forrása egy, a budapesti Központi Statisztikai Hivatal munkatársai által 30 gépiratos példányban készített dolgozat szolgált, mely dolgozta a hivatal archívumában 1974-ben felfedezett eredeti anyagra épült. A kolozsvári tanszék munkaközössége a román változatban az erdélyi településhálózat mai, kétségkívül módosult településrendszerére vetítette ki az 1850-es adatokat. Az 1850-es népszámlálás szerint Erdély lakossága /Bánság, Bihar és Máramaros nélkül/ 2 061 645 fő volt, a nemzetiségek százalékos megoszlása: románok 59,4 %, magyarok 17,3 %, székelyek 8,8 % /magyarok tehát összesen 26,1 %/, szászok 8,5 %, németek 0,8 %, cigányok 3,8 %, zsidók 0,8 %, örmények 0,4 %, más nemzetiség 0,2 %. Kolozsvár lakosságának akkor megoszlása a következő volt: 12 317 magyar, 4116 román, 626 szász, 961 német, 585 cigány, 205 örmény, 535 zsidó, más nemzetiségű 267 fő. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), aug. 23./ Megjegyzés: Az 1850-es népszámlálást a nemrég Budapesten elhunyt Dávid Zoltán demográfus fordította le és dolgozta ki 1983-ban, azonban a megjelenését nem engedélyezték az akkori kommunista hatóságok, még Köpeczi Béla, az akkori művelődési miniszter sem tudott segíteni. /Ezt Dávid Zoltán mondta el nekem/
1996. november 20.
Ha a magyarság lélekszámának alakulásáról hallunk, megszoktuk a reményt vesztett lemondásról olvasunk. Ekkor pedig előállt egy demográfus, történész és levéltáros, Dávid Zoltán, aki azt mondja, nézzünk alaposan a számok tükrébe. Dávid Zoltán jogásznak indult, de azután statisztikus és demográfus lett, a Magyar Országos Levéltár munkatársa, majd a Központi Statisztikai Igazgatóság levéltárának igazgatója. Ő adta közre az első magyarországi népszámlálás felmérését 1784-ből. Dávid Zoltán mindig figyelt a szomszédos országok demográfiai helyzetére is. Az 1910-es népszámlálás a történelmi Magyarország területén az összlakosság 54,5 %-a magyar volt. Hiába telepítettek Erdélybe legalább egymillió románt, hiába a nagy lélekvesztéseink a reszlovakizálás embertelen rohamában, hiába végeztek ki Tito partizánjai majdnem 40 ezer ártatlan magyart a Délvidéken, hiába sokszázezernyi halott a második világháború frontjain és fogolytáboraiban, a magyarság életfája nem száradt ki. A történelmi Magyarország területén 1920-ban az össznépesség 52,2 %-a magyarnak vallotta magát, 1930-ban alig csökkent a magyarok lélekszáma, 52 százalék volt az anyaországban és az elszakított részeken együttvéve. Dávid Zoltán kimutatta, hogy 1950-ben a magyarság létszáma a Kárpát-medencében az összlakosság 52,8 százaléka, 1960-ban 53,3 százaléka, 1970-ben pedig 53,6 százaléka. Minderről Dávid Zoltán a Vigilia 1996. augusztusi számában írt /Ezerszáz év a Kárpát-medencében/. Dávid Zoltán bemutatta a hullámvölgyet is, 1970-től csökkeni kezdett a magyarság lélekszáma, de még megtartottuk többségünket. - Dávid Zoltán 74 évesen halt meg. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 20./ Dr. Dávid Zoltán nyugalmazott levéltár-igazgató aug. 10-én halt meg, a temetése aug. 22-én volt a Farkasréti temetőben.
2012. február 17.
Kilencéves az Agnus Rádió
Születésnapi ünnepség hétvégén
Fennállásának 9. évfordulóját ünnepli az Agnus Rádió: ma, február 17-én, pénteken délután 6 órára a Protestáns Teológiai Intézet Bethlen termébe várják az érdeklődőket, ahol Misztótfalusitól a digitális egyházi sajtóig címmel zajlik kerekasztal-beszélgetés. Misztótfalusi Kis Miklós halálának 310. évfordulója kapcsán arra a kérdésre keresik a választ, hogy miként használhatjuk fel jobban az írott és elektronikus sajtó lehetőségeit az örömhír továbbadására. Bevezető előadást tart Tibori Szabó Zoltán, lapunk munkatársa, meghívottak: Dávid Zoltán, a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont igazgatója, Somogyi Botond, az Üzenet című egyházi lap főszerkesztője és Adorjáni László, az Agnus Rádió igazgatója.
Február 19-én, vasárnap délután 4 órától játékos együttlét következik az Apáczai-líceum dísztermében, ahol Kodály Zoltán születésének 130. évfordulója alkalmából – a néhai fonóhoz hasonlóan – mesemondás, népi muzsika, népi tánc és játék várja az ünneplőket, ugyanakkor a tombola és torta sem marad el. Fellép a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (vezényel Bedő Ágnes), mesél Vincze László, muzsikál a Tokos zenekar, a Zurboló együttes tagjai pedig táncra tanítják a résztvevőket.
Szabadság (Kolozsvár)
2015. július 17.
Bolyai Nyári Akadémia Déván
A hatékonyabb oktatásért
E hét folyamán a dévai Téglás Gábor Elméleti Líceum biztosít teret az RMPSZ által szervezett Bolyai Nyári Akadémia földrajz és biológia tagozatának. – A pedagógusszövetség 23 éve szervez továbbképzést nyári akadémia formájában, és mi földrajzosok immár 14. alkalommal vagyunk részesei ennek. Az utóbbi három esztendőben a biológusokkal közösen szervezzük a programunkat, hiszen létezik egy olyanfajta törekvés, ami tantárgycsoportok kialakítását, az interdiszciplináris kommunikáció erősítését célozza – fogalmazott a dévai továbbképző megnyitóját követően Dávid Zoltán, csíkszeredai földrajztanár, főszervező. Elmondta továbbá, az RMPSZ vezetői által javasolt dévai helyszíntől első hallásra eléggé vonakodtak. – Tudtuk, hogy itt is élnek magyarok, feltételeztük, hogy szép a vidék, de nem sok fantáziát láttunk abban, hogy földrajzosként, biológusként ide jöjjünk. Az első helyszíni látogatás után azonban lényegesen megváltozott a véleményem. Egyrészt a domborzati formák, nevezetesen a Retyezát, másrészt a földtani sajátosságok, érctelepek már sokat nyomtak a latban. Aztán a rengeteg kultúrtörténeti látnivaló, illetve a helyi kis létszámú, de lelkes közösség fogadtatása mind-mind e helyszín mellett szólt – fogalmazott Dávid Zoltán, megemlítve, hogy a terepgyakorlatot feltételező földrajz és biológia továbbképzések vándor jellegének köszönhetően már számos vidékét bejárták Erdélynek.
A pedagógusok számára kredit-pontokat biztosító nyári akadémia keretében a minimum 10 órás terepgyakorlat mellett 30 órányi elméleti képzést is tartanak. – A földrajz szakosok számára több érdekes téma is ígérkezik Az első előadás a divattémává vált Csomád-vulkán múltjáról, jelenéről szól –Karátson Dávidot, az ELTE természetföldrajzi tanszékének vezetőjét hívtuk meg e téma bemutatására. Lesz előadónk a pécsi egyetemről is, aki a turizmus különböző vonatkozásairól beszél, és, mint minden esztendőben, idén is igyekeztünk fiatal erdélyi előadót is meghívni, a továbbképző során dr. Silye Lóránd, a kolozsvári BBTE előadója is gazdagítja majd a mintegy 30 földrajz szakos tanárkolléga tudását – mondta Dávid Zoltán. A 20 biológus számára szintén fiatal kolozsvári előadókat hívtak meg a szervezők.
– Az elméleti képzések mellett terepgyakorlat során bejárjuk majd a Retyezátot, Hátszeg vidékét, egyfajta Nopcsa-emléktúra formájában, de nem marad ki Őraljaboldogfalva és a Kendeffyekhez, illetve a Bethlen Gáborhoz kötődő emlékhelyek sem. Földtani kuriózumként Brádot, az Aranyi-hegyet látogatjuk meg, valamint a kettő közé eső Kéméndi-templom is része lesz kultúrtörténeti célpontjainknak – ismertette a hét programját a szervező.
A továbbképző megnyitóján jelen volt Szőcs Domokos, a román Tanügy-minisztérium kisebbségi osztályának igazgatója is, aki rövid köszöntőjében arra biztatta a pedagóguskollégákat, hogy a továbbképzőn elsajátított tudást, illetve módszereket igyekezzenek úgy beépíteni a mindennapi oktatói munkájukba, hogy a diákok számára a többlettudás megszerzése ne még több házi feladatot és még több olvasnivalót feltételezzen, hanem az 50 perces tanóra keretében tudják megalapozni azt a tudást, amelyre az életben szükségük lesz.
A megnyitón házigazdaként Kocsis Attila Levente iskolaigazgató, Máté Márta főtanfelügyelő-helyettes, illetve Csatlós Zsófia megyei RMPSZ-elnök is köszöntötte a Temesvárról Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéből és Székelyföldről érkezett kollégákat, és néhány szóban bemutatva az iskolát, helyi közösséget hasznos továbbképzést kívántak mindannyiuknak.
Gáspár-Barra Réka
Nyugati Jelen (Arad)
2016. február 27.
Lassan mindenki beköltözik a református sajtóközpontba
„Házi” nyomda, református lapok, és születésnapos Agnus rádió
Benépesedni látszik Kolozsváron a Misztótfalusi Kis Miklós Református Sajtóközpont, ahol otthonra lelt már az Erdélyi Református Egyházkerület nyomdája, iratterjesztése, az Üzenet szerkesztősége, az egyházkerületi levéltár és az Agnus rádió stúdiója is.
A kétszintes épület alsó szintjét teljes egészében elfoglalja a levéltár, a felső szint az iratterjesztésé és a szerkesztőségeké, a nyomda termelési részlege pedig különálló épületben kap helyet. Dávid Zoltán, a sajtóközpont ügyvezető igazgatója elmondta: óriási megnyugvás számára, hogy a nyomda – amelynek részlegei eddig különböző épületekben működtek – végre egy „fedél” alá került, de úgy véli, a szerkesztőségek közötti kommunikációt is nagyban megkönnyíti a közös munkatér. Mihály Noémi, a hétvégén 13. születésnapját ünneplő Agnus rádió főszerkesztője szerint az új, tágasabb tér a munkatársakat is lendületesebb munkára ösztönzi.
DÉZSI ILDIKÓ. Szabadság (Kolozsvár)
2016. július 19.
Iskolaigazgatók: van, aki már lemondott, és van, aki fontolgatja
Két Csíkszeredai tanintézet vezetője is leköszön ősztől, egy iskolában pedig még kérdéses, hogy a jelenlegi igazgató folytatja-e a munkát a 2016–2017-es tanévben – tudtuk meg Görbe Pétertől, Hargita megye főtanfelügyelőjétől.
Görbe kifejtette, a Nagy Imre Általános Iskolában egy év igazgatói munka után mond le Forró Gerda Mária, a helyét pedig valószínűleg Dávid Zoltán, az iskola földrajz szakos tanára veszi át. A Xántus János Általános Iskolában szintén egy év munka után lesz igazgatóváltás: Kovásznai Ágnes gyermeknevelési szabadságra megy. Ebben az iskolában még nem nyilvános, hogy kit neveznek ki igazgatónak – közölte a főtanfelügyelő.
A Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában egyelőre kérdéses az igazgatói, illetve az aligazgatói szék sorsa. A tanintézet vezetői személyes okokra hivatkozva még nem döntötték el, hogy folytatják-e munkájukat a következő tanévben – nyilatkozta Görbe. Hozzátette, a megyében nem a tanfelügyelőség, hanem az iskolaközösség tantestülete javasolja az új igazgatót és igazgatóhelyettest, csak ezt követően nevezi ki a tanfelügyelőség az új vezetőt. Idén is így döntenek azon vezetői tisztségek betöltéséről, amelyek nyugdíjazás, lemondás vagy egyéb okok miatt megüresednek.
Személyes okokra hivatkozva mond le Forró Gerda Mária, a Nagy Imre Általános Iskola igazgatója. Érdeklődésünkre elmondta, hogy következő tanévtől visszatér a tanári tevékenységhez, továbbá osztályfőnök lesz. A Kós Károly Szakközépiskola igazgatója és aligazgatója is személyes okok miatt fontolgatja lemondását – közölte velünk Szén János igazgató. „Igyekszünk minél hamarabb eldönteni, hogy folytatjuk-e tovább. Egyelőre még nem mondtunk le, csak nem adtuk beleegyezésünket a további folytatáshoz” – szögezte le. Ennél többet azonban nem kívánt hozzátenni.
Molnár Rajmond
Székelyhon.ro
2017. november 21.
Továbbra sincs miből tanulniuk a magyar ötödikeseknek
Továbbra is magyar tannyelvű könyvek hiányában folytatják tanulmányaikat a magyar anyanyelvű ötödikesek, mivel csak a román nyelv és irodalom, valamint az idegen nyelv tankönyvek érkeztek meg a tanfelügyelőségre, ahonnan már ki is szállították a Hargita megyei iskolákhoz.
Azt még nem tudni, hogy a magyar anyanyelvű gyerekek számára mikor fordítják le a tankönyveket, például a biológia, matematika, földrajz és történelem könyveket.
A román anyanyelvű ötödik osztályos tanulók mostantól minden tantárgyat tankönyvekből tanulhatnak, nem így a magyar anyanyelvűek, akik továbbra is csak a román és magyar nyelv és irodalom, illetve idegen nyelv és vallás tankönyveket kaptak, a többi tantárgyból még nincs magyar fordítású tankönyvük.
Az eddig leszállított kiadványok mintegy nyolcvan százalékát sikerült eddig továbbküldeni a Hargita megyei iskolákhoz, ezeket a múlt héten kapta meg a tanfelügyelőség.
A fennmaradó kiadványokat a hét folyamán szállítják ki a tanintézetekhez – nyilatkozta érdeklődésünkre Sipos István. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség tankönyvekért felelős munkatársa elmondta, eddig kettő kivételével mindegyik kiadó eljuttatta az iskolák által megrendelt tankönyveket a tanfelügyelőséghez, de hamarosan a késlekedő kiadványok is megérkeznek.
A tankönyvek többségét tehát már sikerült eljuttatni az iskolákhoz, ezek ugye a román és idegen nyelvű (angol, német, francia) kiadványok. Magyar tagozatoknak egyelőre nincsenek könyvek, s nem tudni, hogy mikor lesznek – szögezte le a tanfelügyelő. Kérdésünkre kifejtette, továbbra sincs semmi konkrétum a kiadványok magyar nyelvre történő lefordításával kapcsolatban, csak annyit tud, hogy az illetékesek keresik azokat a munkacsoportokat, akik elkészítenék a magyar nyelvű fordítást. Mindaddig a pedagógusoknak az előírt tanterv szerint, tankönyvek nélkül kell oktatniuk a magyar tannyelvű ötödikeseket.
A csíkszentgyörgyi Gál Sándor Általános Iskolába még nem érkeztek meg az idegen nyelv tankönyvek, a román nyelvűeket pedig nyilván nem rendelték meg, mert a magyar anyanyelvű ötödikeseknek magyar könyvekből kellene tanulniuk – mondta hétfői megkeresésünkkor Kopacz Edward László igazgató, hozzátéve, hogy nem tudja, mikor kapják meg a szóban forgó magyar kiadványokat. Továbbá megjegyezte, a pedagógusoknak bizonyára nem lesz könnyű magyar nyelvű tankönyvek hiányában oktatni a tanulókat.
„Mint a tanév első két hónapjában, ezután is a tanterv szerint állítják össze a megtanulandó leckéket az oktatók” – fogalmazott. A csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolához már egy ideje kiszállították az idegen nyelv tankönyveket – tudtuk meg Dávid Zoltán intézményvezetőtől. A magyar tannyelvű kiadványok hiánya kapcsán megjegyezte, a „tanároknak marad a fapados módszer, azaz sokat készülni az órára, a leckéket kivetíteni stb.”
A tankönyvmizéria előzményei
Az oktatási minisztérium által meghirdetett versenytárgyaláson a vesztes kiadók óvásai miatt a tanévkezdéskor mindössze három tantárgyból kaptak tankönyveket a magyar tannyelvű ötödikesek: román nyelv és irodalomból, magyar nyelv és irodalomból, illetve hittanból, amennyiben római katolikus vallásúak; román tannyelvű társaik csak hittanból, illetve testnevelésből. Az oktatási tárca a tankönyvhiányt egy úgynevezett „Compendiu” címmel kiadott útmutató segítségével orvosolta. A kiadvány kizárólag román nyelven jelent meg. Ez az útmutató tulajdonképpen egy terjedelmesebb könyv, amelyben tantárgyanként nyolc-tíz lecke található, a tananyag pedig a tanév első két hónapját fedte le, amely időszak lejárt. Ezt követően noha valóban megérkeztek a tankönyvek, csak a román tannyelvű ötödikesek részesülnek teljes mértékben belőle, hiszen magyar nyelvre még egy kiadó sem fordíttatta le a kiadványokat. Molnár Rajmond / Székelyhon.ro