Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dávid Lajos
72 tétel
2003. június 6.
"Jún. 5-én sikert aratott Nagybányán a Teleki Blanka Nyugdíjas Klub népdalestje a népes hallgatóság előtt. A főszervező Méhes Éva tanulmánynak is beillő értekezéssel kötötte össze az előadók produkcióit. Az előadás nagy meglepetése volt a Tamás Ferenc vezette hajdani táncházzenekar, a "Gesztenyefa" fellépése. A tíz év után újra összeállt csapat láthatóan jól érezte magát a rendezvényen. /(Dávid Lajos): "Mert a dal az élethez tartozik". = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 6./"
2003. augusztus 8.
"Aug. 9-én tartották a tíznapos bábos-tábor zárórendezvényét Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. Bereczki Gyula /Kolozsvár/ bábművész foglalkozott a negyven résztvevővel. Bereczki Gyula az elmúlt négy évben egyedül, egyszemélyes bábszínházként játszik, járja Erdély településeit, az iskolákat és óvodákat. Örömmel várják őt a szórványtelepülések: Beszterce, Dés, Bethlen, Brassó vagy Máramarossziget. A sepsiszentgyörgyi bábszínház már nem megy el a 30-40 km-rel távolabbi Brassóba. Erdélyben tudomása szerint ő az egyetlen "magányos" vándorbábos. /(Dávid Lajos): Negyven kicsi vidám bábos. Véget ért a Teleki Magyar Ház bábos-tábora. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 8./"
2003. augusztus 22.
"Nagykárolyban aug. 17-én, vasárnap volt a Szent István Napok nyitórendezvénye, a nagykárolyi Collegium Régizene Együttes hangversenye. Aug. 18-án került sor arra az énekversenyre, amelyet "Énekeljetek az Úrnak új éneket" címmel hirdetett meg a Szentháromság Plébánia. A pénzjutalmak mellett minden egyes résztvevőnek ajándékot is adtak a szervezők. Este a nagyváradi Kristófi János hangversenyezett ismét Nagykárolyban. Aug. 19-én Balogh Csaba tanár és diákjai, a Fülemile Színjátszó Kör lépett fel. Aug. 20-án a Teleki Magyar Házban nyílt bányászattörténeti-geológiai kiállítás. A falakon elhelyezett több mint hatvan dokumentum a kapnikbányai ünnepségen idézett két neves tudós, Born Ignác és Papp Simon életútját és munkásságát szemléltette. Aug. 20-át a Schola Rivulina énekkar hagyományos cintermi hangversenye és - a Szent István Napok történetében először - látványos tűzijáték köszöntötte; az eseményen legalább hat-hétszázan vettek részt. Folytatódik az egy hetes kulturális programsorozat. /Dávid Lajos: Tűzijátékkal köszöntöttük augusztus 20-át! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), aug. 22./"
2003. október 24.
"Okt. 23-án megnyílt a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társaságának negyedik közös tárlata a Teleki Magyar Házban. A kiállító festők, grafikusok, keramikusok, textilművészek, valamint a művészetkedvelő nagybányai közönség jelenlétében Dudás Gyula festőművész mondott megnyitó beszédet. A mai Nagybánya képviseletében mintegy 28 képzőművész kapott bemutatkozási lehetőséget, a kortárs anyagot többek között Tőrös Gábor 20 bronzszobra és Véső Ágoston félszáz művészfotója képviseli. Kétéves fennállása óta a Teleki Magyar Ház közel 25 egyéni és csoportos kiállításnak nyújtott otthont. /Dávid Lajos: Nagybányai képzőművészek őszi tárlata. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 24./"
2003. december 12.
"A közelmúltban újra ünnepelt a nagybányai magyar könyvszerető közönség: bemutatták Kis Kornél rendező, műkedvelő színjátszó, tollfogató újabb, második kötetét. Címe: Elvinni a szót, tartalmát a helyi magyar amatőr színjátszó mozgalom története adja. Megközelítőleg egy évszázaddal ezelőtt olyan kiadványok kerültek ki a jó hírnevű nagybányai és misztótfalusi nyomdákból, mint például a Woditska-féle bányászati monográfia, Palmer Kálmán turista-kalauza, Révai Károly költő és műfordító verseskötetei, Schönherr Gyula helytörténeti kiadványai, Teleki Sándor emlékiratai vagy Révész János evangélikus lelkész egyházi jellegű eszmefuttatásai. Az 1989-es fordulatot követően megnőtt a helyi jellegű kiadványok száma. Metz József, Oszóczky Kálmán, Balogh Béla, Dávid Lajos és még sokan mások asztalunkra tették az EMKE-füzetek most már több mint tucatnyi kötetet meghaladó sorozatát. Értékes helytörténeti munkák jelentek meg Máramarosszigetről, Felsőbányáról, Kapnikbányáról, Szinérváraljáról, Szamosardóról, Erzsébetbányáról és más magyarlakta helységekről. Kis Kornél évtizedeken át a nagybányai műkedvelő színjátszás szíve-lelke volt. Idősebb korában, matematikatanári pályafutása végén döbbent rá, hogy a tollforgatáshoz is ért. Első könyve, a Riportok a Kereszthegy tövéből. Most megjelent könyvében legértékesebbek azok a fejezetek, amelyek saját műkedvelői tevékenységéből, élményeiből táplálkoznak. A kötetből megismerhetők azok a műkedvelők, akik több mint fél évszázadon át, hivatásos színház hiányában vállalták az amatőrködés cseppet sem könnyű szerepét. /Klacsmányi Sándor: Elvinni a szót. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "
2003. december 12.
"Kaszta István második kötetét mutatták be Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. Az első, az "Amíg élünk, emlékezünk" című kötet májusban látott napvilágot, a zilahi magyar nyelvű oktatás történetét tekintette át, felvázolta a szilágysági magyarság múltját és jelenét. A második kötet "Lét és munka" címmel cikkgyűjtemény. Azokat az írásokat fogja csokorba, amelyek az utóbbi tizenkét évben láttak nyomdafestéket a Bányavidéki Új Szó, Szilágysági Vidéki Napló, Erdélyi Napló, valamint a Glasul Maramuresului hasábjain. A fejezetcímek is jelzik /Lét és munka, Helytörténet, Tanügy, Tudósítások stb./ hogy az írások tematikája változatos. Mindkét könyv a Helvetica Lap- és Könyvkiadó /Nagybánya/ gondozásában látott napvilágot. /Dávid Lajos: Kaszta István: Lét és munka. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ "
2004. január 30.
Farkas E. Zoltán indulatosan reagált a lap múlt heti számában megjelent Bizalomgeseft c. írásra. Kifejtette, hogy az RMDSZ nem saját magának akar lapot, „hanem a nagybányai tisztességes magyaroknak, s főleg azoknak is, akiknek a BÚSZ nem volt hajlandó közérdekű felhívásokat, különböző értesítéseket” lehozni. Az új napilap indítására pályázott 6 millió forintot nem az RMDSZ, hanem a Szatmári Friss Újság tulajdonosai kezdeményezték. Farkas E. Zoltán azt írta, hogy a Teleki Magyar Házban „földalatti tevékenység folyik, napról napra fogyó magyar közösségünk megosztása irányában.” /Farkas E. Zoltán: Ajándékgeseft?! avagy válasz egy sértő, spekulatív magánvéleményen alapuló irományra. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 30./ Dávid Lajos válaszolt Farkas írására. Miért nem tájékoztatta az olvasókat, esetleg a Romániai Magyar Szó olvasóit az új napilap kezdeményezéséről? A hetilap hiába várt erre, amit megtudott, más forrásokból tudta meg és hozta nyilvánosságra, mert egy hatmillió forintos alapítványi támogatásról tudnia kell a nagybányai, Máramaros megyei magyarságnak. Dávid Lajos szomorúan olvasta „a Teleki Magyar Házra utaló zavaros fejtegetéseket.” A Teleki Magyar Ház a nagybányai magyarság, a civil szervezetek és egyesületek érdekét szolgálja. Ezért szorgalmazta Dávid Lajos, hogy az alapító szervezetek sorában az RMDSZ is helyet kapjon. Azonban megszületett az elutasító döntés: az RMDSZ nem támogatja – 17 szervezet, egyház ellenében sem– egy Magyar Ház létesítését Nagybányán. Dávid nem érti, mit jelent a Teleki Magyar Házban folyó „földalatti tevékenység", „közösségünk megosztása". /Dávid Lajos: Egy tisztességtelen magyar válasza. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jan. 30./
2004. március 18.
Tersánszky Józsi Jenő nagybányai születésű íróról nevezték el azt a könyvtárat, amely márc. 19-én nyitja kapuit Nagybányán, a Máramaros megyeközponti Teleki Magyar Házban. A városban egy könyvtárat működtet az RMDSZ helyi szervezete, egy másik pedig a Németh László Gimnáziumban van. Nagyobb magyar könyvkészlete van még a megyei könyvtárnak, ennek állományát azonban nem frissítették a rendszerváltozás óta. A gimnázium könyvtára csekély, könyvállománya és kis helyisége miatt gyakorlatilag kihasználatlan. Az RMDSZ által működtetett Németh László Könyvtár továbbra is Nagybánya legnagyobb magyar tékája. Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője elmondta, a Tersánszky Könyvtár köteteit többnyire magánadományokból gyűjtötték össze. „Több mint 10 ezer kötet és folyóirat gazdagítja könyvtárunkat” – mondta Dávid. A könyvtár sajátossága, hogy CD-n és számítógépen tárolt elektronikus kiadványokban és internetes adatbázisokban is lehet keresgélni. /Pesek Attila: Régi könyvek – új téka. = Krónika (Kolozsvár), márc. 18./
2004. március 26.
Megnyílt Nagybányán, a Teleki Magyar Házban a Tersánszky Könyvtár. Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője ismertette a könyvtár megszületésének körülményeit. Pillich László, a kolozsvári Heltai Gáspár Könyvtári Alapítvány vezetője a polgári kezdeményezések jelentőségét hangsúlyozta, majd az Alapítvány nevében közel 20 millió lej értékű könyvadományt nyújtott át a Házat működtető Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület képviselőjének. Pillich László szerint az, hogy egy a nagybányaihoz hasonló kis közösségben három könyvtár is működik, nem hátrány, hanem előny, hiszen mindhárom a nagybányai magyarságot gazdagítja. Távlatilag viszont érdemes lenne egyetlen közös számítógépes nyilvántartásba kapcsolni össze ezeket a gyűjteményeket. A megnyitón a Fülemile Diákszínjátszó Kör nagy sikert aratott Tersánszky-emlékműsorával. /Vásárhelyi D. Miklós: Egy új könyvtár nem szegényíti, hanem gazdagítja a közösséget. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 26./
2004. április 9.
Kilencvenedik évében elhunyt Metz József /Elek, 1914. nov. 24. – Nagybánya, 2004. ápr. 8./ Tanári oklevelet (történelemből, magyarból és földrajzból) Kolozsvárott szerzett, 1938-ban. 1940-ben Nagybányán kapott tanári állást. 1946-48 között gimnáziumi igazgató, 1948-54-ben vegyipari középiskolai tanárként, 1954-59 között pedig gimnáziumi tanárként dolgozott. 1959 októberében politikai okok miatt letartóztatták. Fél év után szabadlábra helyezték, de eltiltották az ifjúsággal való foglalkozástól, építőtelepi dolgozóként kereste kenyerét. Csak 1970-ben „fogadta vissza" a tanügy. 1976-ban bekövetkezett nyugdíjazásáig földrajzot tanított. Munkásságát 1998-ban az EMKE Kun Kocsárd-díjával jutalmazták. A környék helytörténészeként tartották számon. Az általa kezdeményezett EMKE Füzetek sorozatban a Bányavidéket mutatták be. Lakása ajtaja nyitva áll mindenki előtt, aki részesülni akart művelődési, irodalmi búvárlásainak eredményeiben. /(Dávid Lajos): In memoriam Metz József. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 9./
2004. június 8.
A székelyudvarhelyi önkormányzati testületben az RMDSZ megőrizte többségét: a Népi Akció Pártja listájáról nyolc, az RMDSZ-éről tíz jelölt lehet tagja a helyi tanácsnak. Független jelöltként szerzett harmadszorra is tanácsosi mandátumot Balázs Piroska főgyógyszerész. Udvarhelyszék másik két városában az RMDSZ jelöltjeit választották meg polgármesternek, Székelykeresztúron Benyovszki Lajos negyedszerre, Szentegyházán Burus Ella Mária első alkalommal töltheti be ezt a tisztséget. Etéden Tiboldi Elek, Homoródalmáson Rigó Mihály, Bögözben Farkas Márton, Farkaslakán Demény Gábor, Korondon Katona Mihály, Felsőboldogfalván Sándor József, Lövétén Lázár Boros Zoltán, Zetelakán Sándor László, Parajdon Bokros Sándor, Fenyéden Szász Gábor lett a polgármester. A két újonnan alakult udvarhelyszéki községben – Máréfalván és Galambfalván – Dávid Lajos, illetve Gyerkő Levente lehet az 1969-es közigazgatási központosítás óta a település első polgármestere. /Zilahi Imre: RMDSZ-többségű tanács. = Krónika (Kolozsvár), jún. 8./
2004. június 11.
Négy évvel ezelőtt még magyar térhódításról írhatott a sajtó a választásokat követően, most azonban a teljes visszaszorulás tényéről adhatott hírt Máramaros megyében. Az RMDSZ mindenütt veszített képviselőiből, a nagybányai magyar választók kétharmadát továbbra sem sikerült megszólítania. Máramaros megyében 6 magyar polgármesterjelölt indult az RMDSZ színeiben, egy pedig függetlenként, MPSZ támogatással. Közülük Koltó polgármesteri székét Incze Zoltán már első körben elnyerte, a többi máramarosi RMDSz-es polgármesterjelölt már az első körben kiesett a versenyből, Lemák Rudolf független jelöltnek pedig a Demokrata Párt román nemzetiségű jelöltjével kell újra versenybe szállnia a hosszúmezeiek voksaiért. /2000-ben az RMDSZ 13 településen indított polgármesterjelöltet, ebből négy került be a második fordulóba/. Máramaros megyében összesen 270 helyi tanácsosjelölt indult 17 településen az RMDSZ színeiben az első fordulóban, közülük 36 főnek sikerült elnyerni a tanácsosi mandátumot. /2000-ben 44 mandátumot sikerült szereznie. A megyei tanács 35 fős, ebből az RMDSZ 3 helyet nyert el: Szentgyörgyi Sándor (Nagybánya), Takács János Attila (Máramarossziget), Vicsai János (Szamosardó). /2000-ben az RMDSZ még 4 főt juttatott be a döntéshozó testületbe/. Nagybányán az RMDSz helyi önkormányzati képviselői Virág Árpád, Simori Sándor és Kovács Richárd lesznek a 2004-2008. közötti időszakban. Máramaros megyében szembetűnő az RMDSZ, s ezen belül nagybányai szavazótáborának folyamatos csökkenése. 1996-ban még 8462-en, 2000-ben 6754-en, 2004-ben pedig már csak 5929-en szavaztak az RMDSZ városi képviselőjelöltjeire. Ugyanez a számsor a polgármesterjelöltek esetében: 6024 (1996-ban), 5183 (2000-ben) és 4066 (2004-ben). /Dávid Lajos: Országos siker – máramarosi kudarc. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 11./
2004. június 18.
A 75 éves Dudás Gyula festőművész a vele készült beszélgetésben kifejtette, hogy most is megkínlódik egy-egy alkotásért. Nagybányán a Művészeti Iskolában 32 évig tanított, hajdani tanítványai már alkotóművészek, ez számára nagy elégtétel. Dudás Gyula eljár alkotótáborokba. /Dávid Lajos: Ma is megkínlódom egy-egy alkotásért... Beszélgetés Dudás Gyula festőművésszel. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), jún. 18./
2004. október 29.
Teleki Társaság néven új egyesületet alapítottak Nagybányán a Teleki Magyar Házban működő szervezetek. Az egyesület legfontosabb célja a Ház és a tagszervezetek tevékenységének, programjainak támogatása és közös érdekeinek képviselete Nagybányán és a Bányavidéken. Okt. 26-án volt az alapító közgyűlés. Az alapító jogi személyek: EKE Gutin Osztálya, Lendvay Márton Színjátszó Kör, Máramarosi Vállalkozók Egyesülete és a Misztótfalusi Kis Miklós Közművelődési Egyesület. A jogi személyiséggel nem rendelkező társaságok: Fülemile Diákszínjátszó Kör, Erdélyi Féniks Szabadegyetem, Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága, Magányosok Klubja, Gr. Teleki Sándor Cserkészcsapat, Cimbora Gyermekszínjátszó Kör és a nagybányai Rákóczi Szövetség. A Teleki Társaság elnöke Dávid Lajos lett, alelnök Szaniszló József, titkár pedig Markó Hajnal. /(dl): Megalakult a Teleki Társaság. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), okt. 29./
2004. november 8.
Nov. 6-án tartották a máréfalvi tájház avatóünnepségét. Dávid Lajos polgármester köszöntője után a szervező Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület nevében Kovács Piroska szólt az egybegyűltekhez. /Szász Emese: Tájházat avattak Máréfalván. = Hargita Népe (Csíkszereda), nov. 8./
2005. április 8.
Sok a megoldásra váró probléma a településeken, ahhoz azonban, hogy a minisztériumok segíteni tudjanak, konkrét elképzelésekkel kell előrukkolni, derült ki az érintettek és Bónis István parlamenti képviselő találkozóján. Az eseményen a Gutinon-inneni területek magyarlakta településeinek (Magyarlápos, Erzsébetbánya, Szamosardó, Monó, Koltó, Felsőbánya, Kapnikbánya, Szinérváralja, Sárosmagyarberkesz és Misztótfalu) önkormányzati tisztviselői voltak jelen. Erzsébetbányán a munkahelyteremtést és a turisztikai lehetőségek bővítését tartják a legfontosabbnak. Szinérváralján csökken a gyereklétszám; még egy-két év és nem indul első osztály, mert nem lesz elegendő gyermek. Megoldás lenne, ha a közeli Apáról „importálnának” a váraljaiak gyermekeket, ehhez azonban egy kisbuszra lenne szükség. Segítség lenne, ha az RMDSZ-en belül működne egy olyan 2-3 fős munkacsoport, amely feltérképezné az egyes magyarok lakta településeken felmerülő gondokat. /Dávid Lajos: Önkormányzati „sóhajok” a képviselő asztalán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), ápr. 8./
2005. május 20.
A visszacsatoltatott Észak-Erdély politikai, gazdasági és társadalmi változásai 1940-1944 között – ezzel a címmel tart előadást Hámori Péter történész, a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem oktatója június 7-én Nagybányán. Hámori Péter a 2002-ben kiadott „Haza a magasban – Magyar nemzetismeret” című, a nyugati világ országaiban, szórványban élő, magyarul tudó és tanuló diákok és tanítóik számára készült tankönyvnek is egyik szerzője, amelynek alapján később a www.nemzetismeret.hu interaktív honlap elkészült. Hámori elmondta, hogy az 1940-ben, a második bécsi döntéssel mintegy 43 ezer négyzetkilométernyi, Trianonban elszakított terület, összesen 2 millió 577 260 lakossal visszatért Magyarországhoz. A 2,5 millió lakos 40%-a román volt. Hámori Péter budapesti és részben romániai levéltárak anyagai alapján mutatja be: mit tudtak, tudhattak a magyar főváros hivatalaiban és minisztériumaiban az itt uralkodó viszonyokról, mit tudtak tenni az élelmiszerhiány felszámolása, a közellátás rendkívül rossz helyzetének, a szociális és közegészségügyi szempontból nemegyszer katasztrofális viszonyok javítása érdekében. Előadásában ki fog térni a gyakran indokolatlanul túlhangsúlyozott kérdésekre is, mint az anyaországi tisztviselők közigazgatás és egyéb állásokba való beözönlésére. Hámori Péter pár éve hasonló témában Érsekújváron, Szlovákiában találkozott ottani magyarokkal, sok idős ember sírt a felindulástól, az emlékektől. A közelmúltban, a Rubicon című folyóirat legújabb számában Kincses Kolozsvár címen Kolozsvár történetével foglalkozott. Egyes magyar történészek később szidták össze a lapot és az ő írását, hogy „túl sérelmi”, amit írt. – Az 1940-44-es évek történetével-helytörténetével alig-alig foglalkoznak kutatók. A román kutatók zömmel a bukaresti minisztériumok irathagyatékával dolgoznak, ami inkább csak a legendák továbbéltetését szolgálja. – Hámori Péter szívesen tartana előadást a magyar kultúra és egyház geneziséről is, arról, hogy Szent István király és közvetlen utódai valóban választottak-e a keleti és nyugati kereszténység és kultúrkör között, avagy ez a választás és szétválás egy hosszabb, elnyújtottabb folyamat eredménye volt? Három éve, Szent István-napon Szatmárnémetiben már beszélt erről. /Dávid Lajos: Tabuk nélkül. Beszélgetés Hámori Péter történésszel. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), máj. 20./ Megjelent írása: Trianon után. A megfélemlített Kolozsvár. = Rubicon (Budapest), 2005/2-3. Kincses Kolozsvár.
2005. július 15.
Hét esztendő után egy tárlat erejéig hazatért Nagybányára Trella Várhelyi Imola festőművész. 1998-ban ugyanis Marosvásárhelyre költözött. Trella Várhelyi Imolát /sz. Kézdivásárhely, 1928. márc. 8./ egy tehetségkutatás során fedezték föl, elvégezte Kolozsváron a Képzőművészeti Főiskolát, majd Nagybányára költözött. /Dávid Lajos: Egy hazatérő művész tárlata. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), júl. 15./
2006. március 17.
Sokadik alkalommal emlékezünk 1848 mártírjaira és hőseire, a magyar szabadságharc és forradalom kitörésének évfordulóján, mondta Dávid Lajos március 15-én Nagybányán beszédében, majd feltette a kérdést: Vajon van-e nemzetünknek ma – legalább egy nemzedékre kiterjedően – közös magyar jövőképe? Aligha hiszem – állapította meg. „Inkább jövőképeink vannak. Baloldali és jobboldali jövőképünk, partiumi és székely jövőképünk, anyaországi és határon túli jövőképünk, politikus és civil jövőképünk. És nem mindig a magyar jövőnek, a magyarság megmaradásának alárendelve, sokkal inkább egy reálpolitikának nevezett furcsa, szűklátókörű érdekszerűségnek – amely, gyanítom, leginkább a pénzről szól” – írta. Az egyik tekintélyes anyaországi közintézmény képviselője a magyarság szórványbeli hídfőállásainak feladását fogalmazta meg. Lehet-e „fegyelmezetten kivonulni” egy végvárból? Vajon mi lenne Nagybányából, ha nem lenne Felsőbánya? Vagy mi lenne Kolozsvárból, ha nem lenne Nagybánya? És vajon mi lenne ez utóbbiak nélkül a Székelyföldből? Dávid Lajos Balassival együtt mondja: vitézek, mi lehet e széles föld felett szebb dolog a végeknél? /Magyar jövőt! = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), márc. 17./
2007. május 16.
Gróf Teleki Sándor szobrának, Dinyés László budapesti szobrászművész alkotásának leleplezése lesz a hét végén, Nagybányán megszervezendő Teleki Napok fénypontja. A mellszobrot május 19-én leplezik le a felújított épület udvarán. A szoborállítást egy nagybányai román vállalkozó is komolyabb összeggel támogatta. Gróf Teleki Sándor nagybányai háza ma a Teleki Magyar Háznak nyújt otthont. A szoboravató ünnepséget megelőzően Teleki-vetélkedőt szerveznek gyermekeknek, fiataloknak. Tudományos konferenciát tartanak, illetve gróf Teleki Sándor életét bemutató kiállítás nyílik. A szoboravató ünnepségen többek között Dávid Gyula irodalomtörténész, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület tiszteletbeli elnöke, Szaniszló József, a nagybányai Teleki Társaság alelnöke és Bona Gábor hadtörténész mondanak beszédet. /Dávid Lajos: Teleki Sándorra emlékeznek. = Krónika (Kolozsvár), máj. 16./
2007. augusztus 3.
Könyvbemutató lesz Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, a Szent István napok keretében, augusztus 14-én. Dávid Lajos tartja majd a megnyitót, Asztalos Gábor és Kiss Kornél szavalnak, majd Kádár Miklós lelkész ismerteti Vánk Sándor A nagybányai Híd utcai Református Iskola című könyvét. Erről az iskoláról 1547 óta vannak emlékek, adatok. Ezekből mentett meg a szerző egy kötetre valót. Vánk Sándor a helytörténet búvárlója. Emlékezetes monográfiája: Nagybányai magyar nyelvű közoktatás a XX. század forgatagában /2002/, emellett napvilágot látott még a szerzőtől: Máramarossziget római katolikus egyházi iskolák, de ő szerkesztette a Németh László Líceum évkönyveit /1999-2001/ is. /Hitter Ferenc: Évek és iskolák – mai szemmel. = Gutinmelléki Friss Újság (Nagybánya), aug. 3./
2007. november 22.
Nem fért be a Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselőjelölt kampányrendezvényére kíváncsi tömeg november 20-án Székelyudvarhelyen a Művelődési Ház nagytermébe, sokan a koncertteremben, illetve az előcsarnokban elhelyezett kivetítőkön követték az eseményeket. Szász Jenő polgármester arra buzdítva a megjelenteket, hogy „a posztkommunista struktúrákba betagozódott” RMDSZ helyett november 25-én szavazzanak a független erdélyi magyar jelöltre. „Tőkés László az erdélyi magyarság számára az, aki Orbán Viktor a magyarországi és kárpát-medencei magyarságnak” – jelentette ki a székelyudvarhelyi polgármester. Toró T. Tibor parlamenti képviselő, az Erdélyi Nemzeti Tanács alelnöke azt fejtegette, hogy az RMDSZ-es honatyai státus nem összeegyeztethetetlen az autonómia és Tőkés László támogatásával. „A megalkuvó politika nem visz semmire. Csak a határozott politizálás, az a fajta határozottság, amely Tőkés Lászlót jellemzi” – tette hozzá Fodor Imre, a Székely Nemzeti Tanács elnöke. Orbán Viktor volt miniszterelnök, a Fidesz – Magyar Polgári Párt elnöke színpadra lépését „Viktor!” „Viktor!” skandálás és hosszas taps fogadta. Az anyaországi politikus hangsúlyozta, az autonómia a legfontosabb magyar ügy a 21. században, amely nélkül nemcsak a nemzeti megmaradás, de a jólét is elképzelhetetlen. „Tőkés László nemcsak az erdélyi magyarság, hanem a teljes Kárpát-medencei magyarság szószólója lesz” – mondta Orbán Viktor. Tőkés László kifejtette, a Székelyföldnek az egész erdélyi magyarság számára meghatározó szerepe van. – A püspök elmondta, a Partiumban olyan mérvű a közösségek romlása, hogy ott már elképzelhetetlen egy ilyen családias rendezvény egy polgármester szervezésében. Udvarhelyről Csíkszeredába tartva Tőkés László és Orbán Viktor megkoszorúzta a máréfalvi világháborús emlékművet. A független képviselőjelölt kampánystábja szerint a helyi RMDSZ-es polgármester mindent megtett ennek megakadályozására: lakattal záratta be az emlékműhöz vezető kaput, a másik bejáratot pedig építőanyaggal torlaszoltatta el. A sebtében odahordatott betontéglákat a vendégeket fogadó máréfalviak eltávolították, a kisiskolások által bemutatott rövid műsort azonban így is megkísérelték megzavarni egy közelben várakozó erőgép segítségével. A helybéliek elmondták: Dávid Lajos polgármester utasítására már előző este is emberek járták a falut, megkísérelve lebeszélni a máréfalviakat Tőkés és Orbán fogadásáról. Máréfalva polgármestere nem kívánt nyilatkozni erről. /Összefogásra buzdít Tőkés László. = Krónika (Kolozsvár), nov. 22./
2008. április 9.
A Magyar Polgári Párt máramarosi fiókja március 29-én akarta tartani alakuló gyűlését Nagybányán, a Teleki Magyar Házban, a politikai szervezetek és gazdasági vállalkozások esetére megállapított órabér kifizetésével. Ludescher István területi RMDSZ-elnök és nagybányai alpolgármester felháborodottan kért telefonon magyarázatot arra, hogy Dávid Lajos miért adott engedélyt a rendezvény megtartására, majd megfenyegette őt: amennyiben az MPP gyűlésére a Teleki Magyar Házban kerül sor, az intézmény elveszít minden támogatást, amelybe az RMDSZ-nek és neki személyesen beleszólása, befolyása van. Dávid Lajos erről tájékoztatta az MPP alakuló gyűlésének szervezőit, akik úgy döntöttek, hogy ezek után a rendezvényt egy másik helyszínen fogják lebonyolítani. Dávid Lajos közleményében leszögezte, hogy a Teleki Magyar Ház a nagybányai magyar közösséget és a helyi magyar szervezeteket szolgáló civil kulturális intézmény. Összefogni szeretne és nem szétválasztani, politikai szervezet csak terembér kifizetése ellenében használhatja az intézmény termeit. Minden más nagybányai magyar szervezetnek, egyesületnek, társaságnak díjmentesen biztosítanak otthont. Dávid Lajos emlékeztetett: 2001-ben a helyi RMDSZ-szervezet a magyar egyházak és civil szervezetek ellenében egyedüliként (!) nem támogatta magyar ház megalapítását Nagybányán. Ludescher István megengedhetetlen eszközökkel próbálta egy civil szervezet és egy civil intézmény vezetőjének döntését befolyásolni. /RMDSZ-zsarolás a nagybányai Teleki Házban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), ápr. 9./
2009. január 26.
Nemrégiben Nagybányán bezárt a Memoár Könyvesház. Egy évet élt. Az Interlib internetes könyváruház első „valóságos” könyvesboltja magyar nyelvű könyveket árult, írta Dávid Lajos. – Megszűnt a nagybányai Gutin Melléki Friss Újság is. Fejfájára ráírható: élt 5 évet, a közömbösség miatt szűnt meg. A beolvasztás rohamosan folytatódik, a szórványban a politika is sújtja a kisebbségieket. Öt évvel ezelőtt a kb. 40 ezer fős megyei magyar lakosságnak napilapja született, amit éltetni kellett volna. Az 1989 utáni idők eufórikus hangulata rég elmúlt. Ezt bizonyítja a civil szervezetek csökkenő jelenléte, tevékenysége. A Gutin Melléki Friss Újság nem jelenhetett volna meg lelkes támogatók nélkül, a szerkesztőgárda mellé állók között voltak a tudósítók. (Gutin Melléki Friss Újság) /Mindennek ára van. = Erdely. ma, jan. 26./
2010. április 19.
Székelyföldi konferencia a hagyományápolásról
Kárpát-medence népművészeti értékeinek ápolása volt a témája annak a nemzetközi konferenciának, amely pénteken zajlott a Hargita megyei Máréfalván. A kiállítással egybekötött konferencia szombaton Kovászna megyében folytatódott.
A konferencia megnyitóján Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere, majd Borboly Csaba, a megyei tanács elnöke is köszöntötték a konferencia résztvevőit. Borboly elmondta, a konferenciát azért rendezték Máréfalván, mert a település már bizonyított, hiszen rendszerint hallat magáról a hagyományőrző tevékenysége révén.
Borboly szerint a konferencia azért fontos, mert „az értékeinket csak úgy óvhatjuk meg és menthetjük át a következő generációkra, ha ezek a kérdések állandóan napirenden vannak, ha beszélünk róluk.” A köszöntőbeszédeket követően előadásában Imre Károly, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat képviselője beszédében hangsúlyozta: a népművészeti turizmus fejlesztését szorgalmazni kell. A konferencián Lukács László, a Székelyföldi Vállalkozók Egyesületének képviselője a turizmus fellendítését is elősegítő kézművesség és a népi iparművészet szerepére hívta fel a figyelmet.
A határokon átívelő rendszer kiépülését tartja fontosnak Pál Miklósné, a Békés megye Népművészetéért alapítvány elnöke, míg Csáki Rozália, a Civitas részéről a regionális és kulturális együttműködési lehetőségekről tartott előadást.
A kétnapos rendezvény idején a résztvevők meglátogatták a máréfalvi tájházat, kopjafát állítottak a Nyerges-tetőn, felkeresték Kézdivásárhely világörökség részévé nyilvánított főterét, és megnézték Sepsiszentgyörgyön a Székely Nemzeti Múzeum anyagát. A rendezvény részeként kemencében sült lepényt, szilvapálinkát kóstolhattak a résztvevők. A konferenciát a székelyudvarhelyi Artera Alapítványon kívül a Békésmegye Népművészetéért Alapítvány, Háromszéki Népművészek és Kézművesek Egyesülete, az Erdélyi Kézműves Céh és a csíkszeredai Varga Károly Fafaragó Egylet szervezte.
Csáki Emese
Krónika (Kolozsvár)
2011. április 11.
„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 15.
Több erdélyi művész és tudós részesült magyar állami kitüntetésben
Bogdán Zsolt és Selmeczi György a Magyarország Érdemes Művésze díjat vette át tegnap, Kézdi Imola pedig a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét kapja meg ma, de rajtuk kívül több erdélyi művész és tudós részesül elismerésben a nemzeti ünnep alkalmából.
Két kolozsvári művész is átvehette tegnap a Magyarország Érdemes Művésze díjat a nemzeti ünnep alkalmából. Bogdán Zsolt színművész és Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője a budapesti Iparművészeti Múzeum dísztermében Réthelyi Miklós nemzetierőforrás-minisztertől, Halász János parlamenti államtitkártól és Szőcs Géza kultúráért felelős államtitkártól vette át az elismerést a többi díjazottal együtt.
„Márai Sándor szerint az élet tartalmát a nagy feszültség, az alkotás pillanatai jelentik, nem pedig a létezés kalendáriumi időszaka” – fogalmazott a nemzetierőforrás-miniszter a díjátadón.
A nemzeti ünnep alkalmából a Kolozsvári Állami Magyar Színház másik színművésze, Kézdi Imola is magyar állami kitüntetésben részesül, ő a ma esti néptánctalálkozó gálaműsora után veheti át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét Szilágyi Mátyástól, Magyarország kolozsvári főkonzuljától a Kolozsvári Magyar Operában. Bogdán Zsolt egyébként 2002-ben a Jászai Mari-díjat, 2008-ban a Magyar Köztársaság Érdemrendjének lovagkeresztjét vette át, míg Kézdi Imola 2010-ben kapta meg a Jászai Mari-díjat.
Tegnap egyébként többek között a Magyarország Kiváló Művésze díjat és a Magyarország Babérkoszorúja díjat is kiosztották az Iparművészeti Múzeumban, a Parlamentben pedig Schmitt Pál köztársasági elnök Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában kiosztotta a magyar művészeti és tudományos élet legrangosabb kitüntetésének számító Kossuth- és Széchenyi-díjakat is az idei kitüntetetteknek.
Az államfő emlékeztetett: az UNESCO döntése értelmében 2012-es esztendőt a száz éve született Szentágothai János életművének szenteljük. „Az ő eredményessége és gazdag személyisége mindenestül azt üzeni nekünk, hogy csak a jelenben érdemes keresni a nagyság titkát” – méltatta a neves tudós alakját Schmitt.
A Kossuth Nagydíjat Csoóri Sándor Kossuth-díjas költő, író kapta meg, váratlan balesete miatt azonban az elismerést csak később tudja átvenni. A Széchenyi Nagydíjat Vizi E. Szilveszter Széchenyi-díjas orvos, agykutató, az MTA rendes tagja vette át az államfőtől. Kossuth-díjban 17 művész, köztük színészek, építészek, zenészek, filmrendezők részesültek. A könnyűzene területén például Demjén Ferenc és Kovács Ákos kapta meg a kitüntetést. Széchenyi-díjban pedig 17 tudós részesült.
További erdélyi kitüntetettek
Az erdélyi művészek közül Kardos M. Róbert nagyváradi színművész Jászai Mari-díjban, Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő és Kenéz Ferenc költő József Attila-díjban, Soó Zöld Margit festőművész pedig Munkácsy Mihály-díjban részesül. Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja a Kolozsvári Magyar Operában ma este Kézdi Imola színművész mellett Dávid Lajosnak, Gaal György Elemérnek, és Mózes Attila írónak adja át a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, Asztalos Lajosnak és Bú József Olivérnek a Magyar Ezüst Érdemkeresztet, Pataky Józsefnek és Tolna Éva Gizellának pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet. Csíkszeredában Bíró Béla a Magyar Arany Érdemkeresztet, Nagy László a Magyar Érdemrend lovagkeresztjét, míg Pál Ibolya Mária a Magyar Ezüst Érdemkeresztet veheti át, Pap Géza pedig Budapesten kapja meg a Magyar Érdemrend középkeresztjét.
Krónika (Kolozsvár)
2012. március 15.
Magyar állami kitüntetések erdélyi személyiségeknek
Magyar állami kitüntetéseket kaptak a március 15-i nemzeti ünnep alkalmából a következő erdélyi és erdélyi származású személyiségek: Bogdán Zsolt, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Jászai Mari-díjas színművésze, Selmeczi György Erkel Ferenc-díjas zeneszerző, karmester, a Kolozsvári Magyar Opera művészeti vezetője (Magyarország érdemes művésze díj); Kardos M. Róbert színművész (Jászai Mari-díj); Böszörményi Zoltán író, költő, Iancu Laura költő, Kenéz Ferenc költő (József Attila-díj); Soó Zöld Margit festőművész (Munkácsy Mihály-díj); Asztalos Lajos, Bú József Olivér, Pál Ibolya Mária (Magyar Ezüst Érdemkereszt); Dávid Lajos, Gaal György Elemér, Kézdi Imola, Mózes Attila, Nagy László (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje); Pataky József, Tolna Éva Gizella, Bíró Béla (Magyar Arany Érdemkereszt), valamint Pap Géza (Magyar Érdemrend Középkeresztje).
Szabadság (Kolozsvár)
2012. március 17.
Magyar állami kitüntetéseket adtak át
Csütörtökön este, a XI. Ifjúsági Néptánctalálkozó gálaműsora keretében vette át március 15-i magyar állami kitüntetését Dávid Lajos, a nagybányai Teleki Magyar Ház vezetője (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Gaal György, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Tolna Éva Gizella nyugalmazott pedagógus (Magyar Arany Érdemkereszt), Kézdi Imola, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje), Pataky József, a Tordai Honvéd Hagyományőrző Bizottság elnöke (Magyar Arany Érdemkereszt), Asztalos Lajos helytörténész (Magyar Ezüst Érdemkereszt).
Továbbá Bú József Olivér fafaragó (Magyar Ezüst Érdemkereszt) és Mózes Attila író, szerkesztő (Magyar Érdemrend Lovagkeresztje).
A kitüntetéseket Szilágyi Mátyás főkonzul adta át a Kolozsvári Magyar Operában.
Szabadság (Kolozsvár)
2012. június 7.
Új kiáltó szó – a nagybányai és bányavidéki magyarságért! – ALÁÍRÁSGYŰJTÉS
Kós Károly „...Akkor megkérdék őtet: Te kicsoda vagy? Illyés vagy-e te? És monda: nem vagyok. Próféta vagy-e? És felele: nem vagyok.
Mondának azért neki: Kicsoda vagy tehát, hogy megtudjunk azoknak felelni, akik minket elküldöttek: mit mondasz magad felől?
És monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában!"
(János evangéliuma, 1, 21-23)
Mi mindannyian, jelen Kiáltvány aláírói – a nagybányai és bányavidéki magyarság sorsa iránt felelős egyházfők, közéleti és civil szereplők, pedagógusok – aggódással követjük annak az önfeladó magatartásnak és közgondolkodásnak a terjedését, amely most már létében fenyegeti közösségünket.
A betegség – amelynek évtizedes tünetei: a vegyesházasságok terjedése, az anyanyelvű oktatás elutasítása, az elvándorlás, a tiltakozás nélküli belesimulás a többségi nemzettestbe, az önmagunkkal szembeni igénytelenség és letargia – immár közösségünk legjobbjait is megfertőzte: ragályos kórként terjed értelmiségi köreinkben is.
1992-ben, húsz esztendővel ezelőtt, még több mint 25 ezer nagybányai vallotta magát magyarnak. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint már csak 14 ezer. Ez matematikailag is közel 50 százalékos fogyást jelent mindössze két évtized alatt. A kézzelfogható, megtapasztalható valóság azonban még ennél is ijesztőbb: még ezt a 14 ezer magyart sem találjuk sehol.
Rendezvényeken ugyanazokat az arcokat látjuk. Templomainkban alig köttetnek tiszta magyar házasságok, alig keresztelnek magyar gyermeket. Óvodáink többé-kevésbé megtelnek ugyan, de mire ezek a gyermekek első osztályba, középiskolába érnek, elszivárognak, eltűnnek valahol a repedező szülői öntudat és a román nyelvű oktatási rendszer hajszálerein. Gyermekeinknek inkább román anyanyelvű barátaik vannak. Társaságban idegen hangzású zenét hallgatnak, sokszor még egymás között, a családban sem használják anyanyelvüket s ebben nem egyszer mi, felnőttek vagyunk készséges cinkosok.
Hol vagytok nagybányai, bányavidéki magyarok?
A folyamatnak az értelmiségi szülők gyermekei is egyre gyakrabban esnek áldozatául. Félő, hogy az általuk mutatott negatív példa nyomán a következőkben minden eddiginél jobban felgyorsul az asszimiláció vidékünkön. Húsz éves felezési idővel számolva fél évszázad múltán már alig lesz magyar Nagybányán és a Bányavidéken.
De tiszta lehet-e vajon a lelkiismeretünk? Megtettünk-e vajon mindent a folyamat megállítása érdekében? Vagy magunknak sem valljuk be, de érveinkkel csak tehetetlenségünket álcázzuk, s magasra tartott kézzel valójában már rég megadtuk magunkat a Sorsnak?
Mi, akik ezt a Kiáltványt aláírtuk, úgy érezzük, nem mehetünk el a jelenség mellett szótlanul. Az erdélyi magyarság egyik legnagyobb gondolkodója, Kós Károly szellemét idézve kiáltjuk ismételten magunk is a jelszót: ébredjetek húszesztendős álmotokból! Nyissátok ki szemeiteket! Vegyétek észre a hibákat, tévedéseket! Elég a passzivitásból, a visszavonulásból, az önfeladásból! Építenünk kell!
A juhok, bár oktalan állatok, ha farkas fenyegeti a nyájat, magasra szegett szarvakkal veszik körbe bárányaikat az akol körül. Mi nem vagyunk oktalan állatok. S bár megfogyatkoztunk, még mindig többen vagyunk mint száz esztendővel ezelőtt. És sokkal többen vagyunk mint 4-500 esztendeje, amikor templomainkat, iskoláinkat, ezt a várost, így, ahogyan ma kinéz, elődeink megépítették. Ne hagyjuk elveszni! Ne hagyjuk el hűtlenül ezt az észak-erdélyi magyar várat, amelyben nagyszüleitek, dédszüleitek leélték életüket! Amelyben megszültek és felneveltek benneteket, és akár áldozatokat is hozva magyar embereknek neveltek benneteket, abban a reményben, hogy majd ük- és szépunokáik is magyarok lesznek. Nem kérünk tőletek sem többet! Ne szakítsatok múltatokkal, ne vessétek el magyarságotokat – ezt a szüleitek által reátok testált csodálatos örökséget…!
SZÜLŐK: ne engedjetek az „így jobban érvényesül gyermekünk” divatjának! Ne fosszátok meg őket az anyanyelvű oktatás lehetőségétől – mert ezzel a magyarnak maradás lehetőségét tagadjátok meg tőlük!
Nem kevesebb, hanem TÖBB az az ember, aki anyanyelvén tanul. Az idegen nyelvű iskola viszont idegen nyelvű baráti kört jelent, majd vegyes házasságokat. Minden „elengedett” gyermekkel egy magyar családot veszíthetünk el, egy több évszázados magyar közösségnek leszünk akaratlanul is könyörtelen felszámolói.
A rosszul értelmezett szabadság szellemében soha ne bízzátok gyermekeitekre a döntést. Ne feledjétek: ők még nem tudnak dönteni, a döntés mikéntjére nektek kell őket megtanítotok! Válasszatok számukra magyar iskolát, s ha gyermekeitek képességei többet kívánnak mint a helyi lehetőségek, jobbnál-jobb erdélyi magyar tanintézetek, kollégiumok várnak tárt kapukkal reájuk. Neveljétek legjobb tudásotok szerint magyarnak fiaitokat és lányaitokat, hogy majd unokáitok is magyarnak születhessenek!
FIATALOK: keressétek egymás társaságát! Keressetek magyar barátokat, magyar társakat! Igen, ez valamennyire zárkózott, önmagunk felé forduló életet jelent. De ne feledjétek: évszázadokon át ez a zárkózottság tartotta meg Erdély legértékesebb közösségeit! Útravalóul adjuk számotokra a törvényt: zárjatok ki magatokból minden idegent. Ne engedjetek közel a szívetekhez idegen nyelvet, idegen kultúrát, idegen barátot. Mert az idegen barátból könnyen lesz idegen szerető, s aki nem anyanyelvén vall először szerelmet, később nagy valószínűséggel választ az életre is más nemzet fiai közül társat magának. Ne áltassátok magatokat, hogy nektek ez így is menni fog. Nézzetek körül ismerőseitek között: vajon hány vegyesházasságból származtak magyar gyermekek, majd magyar unokák...?
Legyetek hűek szülőföldetekhez, a gyökerekhez, amelyek éltetnek benneteket! Olvassatok magyar könyveket, hallgassatok magyar zenét, ismerjétek a magyar történelmet! Legyetek büszkék arra, hogy magyarok vagytok, mert ez tesz benneteket sajátossá, egyedivé, ez különböztet meg benneteket mindenki mástól ezen a világon!
PEDAGÓGUSOK, az ezer esztendős magyar oktatás legnemesebb örökségeinek hordozói: nagy elődeitekhez hasonlóan tekintsétek missziónak, végtelen áldozattal járó hivatásnak munkátokat! Tudjuk, ezer teher van rajtatok. De muszáj az ezeregyediket is vállaitokra venni, muszáj még többet felmutatnotok, sokkal többet mint többségi társaitok, mert iskoláink is sokkal jobbak kell legyenek, mint a többségi nemzeté! A ti munkátok nem hivatalnok-munka: nem ismerhet pihenést, sem munkaidőt! Egyetlen felsőbb hatalom állhat meg előttetek, s ez az önmagatokkal szembeni igényesség, a minőség követelménye!
Legyetek példaképek: pontosabbak a legpontosabbaknál, fegyelmezettebbek a legfegyelmezettebbeknél! Legyetek igényesek – legfőképpen önmagatokkal szemben! Egyetlen tanóra sem maradhat el. Egyetlen lehetőséget sem szabad kihagynotok, ami vonzóbbá, színvonalasabbá teheti iskolátokat. S egyetlen gyermek kezét sem szabad elengednetek – sőt keresnetek kell, meg kell fognotok a felétek nyújtott, vagy éppen tőletek elforduló, benneteket eltaszító gyermek- és felnőttkezeket.
Ne tanítani, hanem nevelni akarjatok! Ne szabadosságra, hanem a szabadsággal való élésre tanítsátok meg diákjaitokat! Legyetek befogadóak, nyitottak mindenre, ami érték, de alku nélkül elutasítóak a felszínesség, az értéktelenség iránt! S mert ennek a magyarságában megrendült, öntudatában meggyengült, idegenhez hajló liliomszál-ifjúságnak szüksége van a nemzeti nevelésre, hát legyetek magyarok legfőképpen és mindenekelőtt!
Legyetek tökéletesek – mert nincs más választásotok! Nem ellenetek, hanem értetek is szól a kiáltó szó!
Nem köthetünk kompromisszumot. Nincsen semmi „de”. Öntudatos, kemény, erős és dacos, minőségi magyarokká kell lennünk! Egymásért felelős magyarokká.
Jelen kiáltvány megfogalmazását sok-sok vívódás kísérte, hogy kimondjuk-e azt, amit mindenki tud, de senki sem akar beszélni róla. A haldokló előtt kíméletességből gyakran elhallgatják betegségét. Mi azonban bízunk abban, hogy bár betegek vagyunk, képesek vagyunk a gyógyulásra. Képesek vagyunk arra, hogy összeszedjük magunkat, hogy megerősödjünk.
Ehhez azonban akarni kell. Túl kell lépni a fájdalmakon, a magyarságunk vállalásával járó személyes és családi konfliktusokon. Nemet kell tudnunk mondani az idegen társnak, az idegen iskolának, az idegen közösség csábításának. Nemet kell tudnunk mondani a letargiának, a közömbösségnek, az igénytelenségnek.
S elvárjuk, sokszorosan elvárjuk értelmiségünktől – lelkipásztoroktól, pedagógusoktól, vállalkozóktól, közéletünk fáklyavívőitől –, hogy mindezekben, mint egykor a falusi tanító, vagy kántor, hitet és bátorságot adó, az összetartásban is irányt mutató, biztos kapaszkodók legyenek mindannyiunk számára.
A fentiek alapján mi, jelen Kiáltvány aláírói, elsőrangú feladatnak tekintve az anyanyelvű oktatás és nemzeti nevelés minőségi javítását, vonzerejének növelését, kezdeményezzük egy BÁNYAVIDÉKI CIVIL ISKOLASZÉK létrehozását.
Az Iskolaszék feladata, hogy mint közösségünk élő lelkiismerete és érdekeinek megfogalmazója, őrködjön az oktatás minőségén, hatást gyakoroljon a bányavidéki magyar oktatási intézményekre, tagozatokra és csoportokra, stratégiákat dolgozzon ki, biztosítsa a párbeszédet és információcserét, s oktatási intézményeinkkel együttműködve egységes irányt, vonzó szellemiséget és színvonalat szabjon és alkalmazzon. Az Iskolaszék tagjainak legitimitását a mögöttük álló társadalmi szervezetek, oktatási, egyházi vagy világi intézmények biztosítják.
Kós Károly szavaival búcsúzva: az lesz a mienk, amit ki tudunk küzdeni magunknak. A bátraknak kiáltunk hát, a cselekedni akaróknak, a kötelességtudóknak, az előrenézőknek. Mert az Élet nem vár, az Élet rohan.
S hinni akarjuk, hogy nem leszünk pusztában kiáltó szó csupán...
2012. május 31-én.
Eddigi aláírók:
VARGA KÁROLY
Nagybányai Református Egyházmegye
LIEB JÓZSEF
Szentháromság Római-katolikus Plébánia
BAK LÁSZLÓ
Nagybánya-óvárosi Református Gyülekezet
TASNÁDI ANDRÁS-ZSOLT
Nagybánya-újvárosi Református Gyülekezet
LUDESCHER ISTVÁN
Romániai Magyar Demokrata Szövetség, Nagybánya központú területi szervezet
HUPKA FÉLIX
Erdélyi Magyar Néppárt Máramaros megyei szervezet
SZANISZLÓ JÓZSEF
Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Máramaros megyei szervezet
VÁRADI ENIKŐ
Iskoláinkért Gyermekeinkért Egyesület
VIDA NOÉMI
Németh László Alapítvány
NAGY-JENEI ZOLTÁN
Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége, Máramaros megye, Turul-Sas Hagyományőrző Egyesület
DÁVID LAJOS
Teleki Magyar Ház Társaság, EMKE
MARKÓ HAJNAL
Gróf Teleki Sándor cserkészcsapat, Nagybányai Táncház, Teleki Magyar Ház
APJOK NORBERT
Nagybánya Területi Ifjúsági Egyeztető Tanács
PINTÉR ZSOLT
Virtuális Nagybánya Egyesület – Nagybánya.ro. Erdély.ma