Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dávid János
2 tétel
2011. augusztus 6.
Hetven éve települtek be Magyarországra a bukovinai székelyek 
A Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiváljának célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket. Hetven éve, hogy a bukovinai székelyeket az akkori magyar kormány Magyarországra telepítette. Ezt a jubileumot ünneplik idén a Bukovinai Találkozások Nemzetközi fesztiválján, Bonyhádon. Az öt országot átszelő rendezvény célja, hogy összehozza az elszármazott bukovinai székelyeket.
Dávid János mindössze 10 éves volt, amikor 1941-ben Andrásfalváról Magyarországra telepítették a családját. Velük együtt csaknem tízezer bukovinai székely érkezett az országba. Akkor a negyvenes években már több támadás is érte a székelyeket Romániában. Sokszor már anyanyelvüket sem használhatták, így azt mondja, boldogok voltak, hogy Magyarországra jöhettek.
„Nagy örömet érzett az ember, főleg amikor Bácskába odaértünk, még a nap is talán szebben sütött, mikor odakerültünk, szinte jobb kedvünk volt” – meséli Dávid János.
A bukovinai székelyeket az 1700-as években még a Habsburg Birodalom késztette menekülésre. Bácskából pedig 1945-ben Tito partizánjai elől kellett elmenekülniük. Végül Tolna és Baranya megyében telepítették le őket.
Bonyhádon már 2000 óta találkoznak a Lengyelországban, Szlovákiában, Ukrajnában, Romániában és Magyarországon élő bukovinai székelyek. A Bukovinai Találkozások fesztivál célja, hogy az elszármazott székelyek megismerjék egymást. A rendezvény évről-évre sikeresebb – véli a főszervező. „Egyre közelebb kerülünk egymáshoz, csoportok kapnak már meghívást csoportoktól és nem feltétlenül kell a Székely Szövetség közvetítése ehhez. Tanulmányok, konferenciák születnek ebből, kiállítást, fotókiállítást nyitottunk az eddigi fesztiválok fotóiból, tehát nagyon sok hozadéka van" – emelte ki Csibi Krisztina, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetségének elnöke.
A Bukovinai Találkozások fesztivál augusztus 7-ig tart Bonyhádon. Ez idő alatt számos néptánc és népzenei előadás várja az érdeklődőket, vasárnap pedig kopjafa avatással zárul a rendezvény.
hirado.hu/Duna Tv. Erdély.ma
2011. november 19.
Bertalan-napra várják Orbán Viktor magyar kormányfőt
Széki szalmakalapot és mellényt ajándékoztak Németh Zsolt államtitkárnak
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), a Pro Urbe Szék Alapítvány és a Donát Alapítvány szervezésében csütörtökön egész napos közösségi ünnepet tartottak a Kolozs megyei Széken annak kapcsán, hogy közel ötven – széki vagy Székről elszármazott – erdélyi tehette le aznap a magyar állampolgárságot a kolozsvári magyar főkonzulátuson. Az eseményen részt vett a csütörtöki négynapos erdélyi magánlátogatásra érkezett Németh Zsolt, a Magyar Köztársaság Külügyminisztériumának parlamenti államtitkára is. A szónokok beszédükben a székiek példamutató helytállását, szorgalmát, a népi hagyományok éltetése érdekében kifejtett több évszázados tevékenységét hangsúlyozták. Ugyanakkor szó esett még a faluturizmus fejlesztésének szükségességéről is, de a rendezvény gazdag gyermek- és ifjúsági programokban is bővelkedett, este pedig a széki Szalmakalap ifjúsági tánccsoport fellépésével és táncházzal zárult.
Kora délután a Keljfeljancsi Bábszínház egyik előadását tekinthették meg a gyerekek, majd íjászbemutatót szervezett a Turul Íjász Egyesület. Ezt követően Dávid János virágkertészeti főtanácsadó és Orbán Sándor növényvédelmi szakember tartott kiselőadást. A kolozsvári Donát Alapítvány, illetve az O. Ghibu-líceum diákjainak vezetésével gyermekfoglalkozásra került sor Építsük meg a Szent Koronát! címmel. Ezt követően Kónya-Hamar Sándor, a Pro Identitas Alapítvány elnöke tartott előadást Kettős állampolgárság vagy nemzetegyesítés? címmel, majd Szász Péter, az EMNT Demokrácia Központ igazgatója a honosításról értekezett. A magyarfenesi színjátszó csoport a kultúrotthonban előadta Szőcs Géza A kisbereki böszörmények című színművét.
Évszázadokon átívelő hagyományőrzés
A kultúrházban megtartott rendezvényen Sallai Márton helyi református lelkész először a széki himnuszként ismert 79. zsoltárt olvasta fel, majd a jelenlevők elénekelték a Himnuszt. Ezt követően a lelkipásztor megáldotta a jelenlevőket, akik nagy tapssal fogadták a kultúrházban Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkárt, Toró T. Tibort, az EMNT ügyvezető elnökét, Gergely Balázst, az EMNT közép-erdélyi régiójának elnökét, Kocsis Ferencet, az EMNT Demokrácia Központjának széki koordinátorát és Filep Sándort, a Pro Urbe Szék Alapítvány elnökét.
Filep Sándor beszédében kifejtette: méltó dolognak tartja egy ilyen ünnepség megszervezését azoknak a székieknek, akik most magyar állampolgárokká váltak. – 1944 óta ők az első széki magyar állampolgárok! – tette hozzá Filep.
Gergely Balázs köszöntötte Brenzovics Lászlót, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség alelnökét, Füzes Oszkárt, Magyarország bukaresti nagykövetét, Zsigmond Barna csíkszeredai magyar konzult, Szilágyi Mátyás kolozsvári magyar főkonzult, Gyurcsik Ivánt, a magyar külügyminisztérium főosztályvezetőjét, Kónya-Hamar Sándor volt parlamenti képviselőt és nem utolsósorban Sallai Jánost, a település polgármesterét.
Az EMNT közép-erdélyi régióelnöke beszédében a Szék és Kolozsvár közötti több évtizedes kapcsolatról, illetve annak felújításáról értekezett, míg Brenzovics László azt hangsúlyozta, hogy a székiek évszázadokon át megőrizték őseik értékeit.
Toró T. Tibor emlékeztette a jelenlévőket: pár évvel ezelőtt Tőkés Lászlóval járt Széken, akinek igen kedves ez a település. – A székiek az egész Kárpát-medencei magyarságnak példát mutattak azzal a magatartásukkal, hogy a nehéz helyzetből mindig tovább tudtak lépni. Ez a jobb időket is megélt település – amely egykor szabad királyi város volt – merjen tehát jövőt álmodni magának – hangsúlyozta Toró, majd megemlítette az EMNT által Erdély gazdasági fejlesztésére kidolgozott Mikó Imre-tervet. – A gazdasági jólét a szellemi felemelkedés felé vezethet – hangoztatta a politikus, majd azt ecsetelte, hogy Széken jobban ki kellene használni a falu- és az egészségügyi turizmus nyújtotta lehetőségeket, illetve a település kulturális-szellemi értékeit. – Azt kívánom a székieknek, hogy továbbra is legyen kitartásuk, erejük és hitük, hogy ezt a helységet a polgári város rangjára emeljék! – összegzett Toró T. Tibor.
Ára volt annak, hogy az ember magyar
Németh Zsolt magyar parlamenti államtitkár először azt emelte ki, hogy Magyarország közel ötven új állampolgárral gazdagodott, majd úgy vélte: tömegmozgalomnak kellene elindulni a magyar állampolgárság igénylése érdekében.
– Magyarnak lenni jó! – ezt olvashattuk a felhívásokon. De vajon miért kell ezt kimondani, hirdetni? Miért nem magától értetődő az, hogy magyarnak lenni jó? – tette fel a szónoki kérdést Németh Zsolt, majd válaszképpen elmondta: történelmi sorstársaink bozgorozással és diszkriminálással igyekeztek „gondoskodni” arról, hogy ne legyen magától értetődő a fentebbi kijelentés. – Olyan kisebbségi helyzetbe kergettek, ahol nap mint nap éreztették, hogy ára van annak, ha az ember magyar. A kommunizmus szétzilálta a magyar nemzet összetartozás-érzését, ám nem csak 2004. december 5-e volt, hanem 2010 is. Ennek következtében újra érezzük, hogy jó magyarnak lenni! Államhatárokat húztak közénk, és az asszimiláció rendkívül kemény próbatételnek bizonyult, ám megmaradásunkra ennek ellenére van lehetőség – hangoztatta a politikus. Megtudtuk: közvetetten ugyan, de Széknek köszönheti feleségét, hiszen a széki zenéért kezdett el egykor táncházba járni, népdalokat tanulni, és egy ilyen táncházban eltöltött este után ismerte meg későbbi asszonyát.
– Szék a megmaradás példája, amely a hitből és a reményből építkezik. Szék a hit és a remény üzenetét tolmácsolja a magyarságnak, és az egész nemzetnek erre van szüksége. Ha isten úgy akarja, áldás kíséri azt az érzést, hogy jó magyarnak lenni bárhol a világon! – összegzett Németh Zsolt.
Gergely Balázs felelevenítette a tavaly elhunyt Dániel Márton emlékét, aki 2009-ben azt mondta: Orbán Viktor megígérte egykor neki, hogy ha a Fidesz megnyeri a választásokat, egy Bertalan-napot Széken tölt majd. – Arra kérem Németh Zsoltot, tolmácsolja ezt a kívánságot a magyar kormányfőnek! – mondta Gergely, majd egy széki szalmakalapot és egy hagyományos, kék színű mellényt ajándékozott Németh Zsoltnak.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)