Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dávid Anna Júlia
53 tétel
2016. április 1.
Nem adnak receptet a háziorvosok
Péntektől nem írnak ártámogatott és ingyenes recepteket, küldőpapírokat, beutalókat a háziorvosok, mivel április elsejétől már nincs érvényes szerződésük az Országos Egészségbiztosító Pénztárral (CNAS).
Az eddig érvényben lévő szerződés csütörtökön járt le, és bár az egészségügyi minisztériummal lezajlott egyeztetések során megegyeztek abban, hogy ezt meghosszabbítják, erről egyelőre nem született hivatalos dokumentum.
Soós-Szabó Klára, a Hargita Megyei Háziorvosok Szövetségének elnöke a Krónikának elmondta, hogy az egészségbiztosító még ki sem tűzte az új vagy a meghosszabbított szerződés aláírásának időpontját. „Ha szerződés nélkül írunk recepteket, végzünk szolgáltatásokat, utólag okirat-hamisítással vádolhatnak bennünket. Nem vállaljuk a törvénytelenséget a hozzá nem értő, hanyag döntéshozók miatt. Nem vállalhatjuk annak a kockázatát, hogy vádat emel ellenünk a korrupcióellenes ügyészség, mert szerződés nélkül dolgozunk" – indokolta a döntést a háziorvos.
Visszafizettették a recept értékét
Soós-Szabó Klára szerint több precedens is van arra, hogy az orvossal visszafizettették a felírt recept értékét, vagy az elvégzett szolgáltatást amiatt, hogy a vény megírásakor nem működött az informatikai rendszer. Elmondta, csütörtök délutánig még egyetlen orvost sem hívtak be szerződéskötésre, és ha erre pénteken sor kerülne, akkor Hargita megyében 153 háziorvosnak kell sorban állni, aláírni a dokumentumot.
A háziorvosok egyébként azt is nehezményezik, hogy nem készül el időben a szerződés, mindig visszamenőleg íratják alá velük az egyoldalúan rájuk kényszerített feltételeket. „A minisztérium honlapján közvitára bocsátott tervezetet nem írjuk alá, azokat a feltételeket nem fogadhatjuk el, a finanszírozással és a rendszer működésével is elégedetlenek vagyunk. Alkotmányos, polgári jogunk, hogy szerződő félként csak azt írjuk alá, amivel egyetértünk" – jelentette ki. Soós-Szabó Klára azt is felháborítónak tartja, hogy a hatóságok manipulálni próbálják a közvéleményt, és úgy állítják be a helyzetet, mintha az orvosok a betegek ellen fordulnának, azért nem írnának receptet.
„Hibás a rendszer"
Soós-Szabó Klára rámutatott, az elektronikus egészségügyi rendszer nem megfelelő működése gondok láncolatát vonja maga után, ráadásul a tavalyi évhez képest csökkent az alapellátásra elkülönített keretösszeg is, továbbá nagyobb adókat is kiróttak a háziorvosi rendelőkre. „Hagyják, hogy gyakoroljuk a szakmánkat, gyógyítsunk, és az emberekkel foglalkozzunk, ne a számítógépekkel! Félreértés ne essék, szó sincs róla, hogy egy átlátható informatikai rendszer ellen lennénk. Arról van szó, hogy a jelenlegi rendszer rossz, hibás, ráadásul aránytalan büntetésekkel jár" – jelentette ki a szakember.
Rámutatott, ha nem oldódik meg a helyzet, az a betegellátásra is kihat, ha nem lesz szerződéskötés, a betegnek kell fizetnie az ellátás költségeit, amiről nyugtát kap, és amelyet elszámoltathat a biztosítónál. De hosszú távon a biztosítási rendszer alapszolgáltatás nélkül marad, így a háziorvosok vagy magánúton folytatják praxisukat, vagy egyéni szerződést kötnek a pénztárral, vázolta a lehetőségeket Soós-Szabó Klára.
Bukarestben folytatódott az orvostiltakozás
Csütörtökön a munkaügyi minisztérium székháza előtt folytatódott a kisebb egészségügyi szakszervezetek által múlt héten indított tiltakozássorozat. Délben mintegy 200 egészségügyi dolgozó vonult a szaktárca bukaresti székháza elé, az egységes bérezés bevezetését és a befagyasztott állások feloldását kérve.
A Hippokratész Szakszervezeti Szövetség és a Promedica Szakszervezet küldöttségét a minisztérium egyik államtitkára fogadta, akinél az egyes kórházakban a személyzethiány miatt alkalmazott hosszú ügyeleti idő miatt emeltek panaszt. Az illetékes megígérte, ellenőrzésekkel próbálják majd megszüntetni az illegális gyakorlatot. Az említett szakszervezetek tagjai – mintegy 12 ezer alkalmazott – március 21-én kezdtek tiltakozás-sorozatba, ennek forgatókönyve szerint a múlt heti japánsztrájk után április 7-én az egészségügyi minisztérium székháza elé vonulnak, majd 11-e és 17-e között napi kétórás figyelmeztető sztrájkba lépnek.
Amennyiben a hatóságok nem teljesítik követeléseiket, április 18-ára általános sztrájkot robbantanak ki. A legtöbb egészségügyi alkalmazottat tömörítő Sanitas szakszervezeti szövetség „önfényezésnek" minősítette az akciót, rámutatva, ennek nincs tétje, hiszen az egészségügyi tárcával folytatott korábbi tárgyalásaik nyomán a kifogásolt problémák hónapokon belül megoldódnak.
Bíró Blanka, Dávid Anna Júlia, Pap Melinda
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 11.
Kuncz Aladárra emlékeztek Székelyudvarhelyen
A Helikon – Kemény János Alapítvány és a Kriterion Könyvkiadó a 2016-os Helikoni esték sorozatban, négy helyszínen szervezett emlékműsort Kuncz Aladár halálának 85. évfordulóján, ennek egyik állomása a Székelyudvarhelyi Városi Könyvtár olvasóterme volt a hétvégén.
A Kriterion Könyvkiadó a Kuncz teljes életművet nyolc kötetre tervezett életműsorozatban, az Országos Széchényi Könyvtárral közös kiadásban jelenteti meg, az eseményen ennek a munkának részleteiről is szó esett, a legismertebb műve, A fekete kolostor új kiadásáról, valamint a sorozat harmadik kötetéről, melyben eddig kiadatlan szövegek is elérhetők lesznek a nagyközönség számára.
H. Szabó Gyula, a Kriterion igazgatója bemutatta munkatársait, Jeney Éva irodalomtörténészt és Filep Tamás Gusztáv kutatót, eszmetörténészt, akikkel az új sorozat kiadásán dolgoznak. Kuncz maga is járt Udvarhelyen, felkereste Tompa Lászlót, valószínű annak Nyugatos kapcsolatai miatt. A fekete kolostor helyszínén, a franciaországi Noirmoutier várában a Noirmoutier-i Baráti Kör egyébként Jeney Éva segítségével kiállítást szervezett, és emlékhelyet is állítottak Kuncznak. Jeney Éva szerint a könyvben szerepelnek valós és kitalált személyek, helyszínek egyaránt.
Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2016. április 12.
Szeretik a székelyföldi gyakorlatot a veszprémi diákok
Az Erasmus Plus pályázatnak köszönhetően Székelyudvarhelyen végzi háromhetes szakmai gyakorlatát a Veszprémi Szakképzési Centrum tizenkét tanulója.
A tizenhét és huszonegy év közötti diákok itteni vállalkozásoknál dolgoznak autóelektronikai műszerész, karosszérialakatos, gépi forgácsoló, CNC-gépkezelő, valamint autószerelői munkakörökben. Nagyon jól érzik magukat Székelyföldön.
A veszprémi tanintézet az Eötvös József Szakközépiskolával testvériskolai kapcsolatban van. Korábban a „Határtalan” programnak köszönhetően már meglátogatták egymást. Így ismerkedett meg a veszprémi iskola vezetősége az Udvarhelyen rejlő lehetőségekkel. Pályáztak az Erasmus Plus ösztöndíjprogramra, és felvették a kapcsolatot a megfelelő profilú vállalkozásokkal, amelyek nagyon szívesen fogadták a kezdeményezést, hiszen a „cégeknek is érdekük, hogy legyen szakmai utánpótlás” – mondta Szaniszló László projektkoordinátor-helyettes, akinek segítségével találkoztunk a fiatalokkal és bepillanthattunk munkájukba.
Jánosi Gergő és Bauer Csaba – akik autó-, illetve motorversenyzéssel is foglalkoznak – otthon magasan felszerelt szakszervizben dolgoznak, ahol minden munkamozzanatra adott a célszerszám. Udvarhelyen különböző gyártmányú autókkal van dolguk, ami más kihívást jelent. Érkezésünkkor már önállóan javítottak egy gépkocsit. Jánosi Gergő elmondta, sok újat tanultak már itt. A nekik munkát adó AKS Auto Klinika ügyvezetője, Barabás Sándor távozásunkkor bizalmasan odasúgta: „ügyes ez a két gyerek”.
Pálffy Kristóf autóelektrotechnikai műszerészként gyakorlatozik az Autogroup Simónál. Elmondta, ha a munka olyan, akkor engedik önállóan dolgozni. Sok mindent tanultak a szakemberektől, akiktől kérdezhetnek, így amit nem értettek meg az elméleti oktatás során, most megfigyelhetik a gyakorlatban, szakmai tanácsokkal kiegészítve.
Petri Kornél karosszérialakatosként gyakorlatozik, és még a tízórai szünetben is egy autón dolgozott. A munkáját felügyelő szakember nagyon megdicsérte, elmondta, meg van elégedve vele. Arra is felhívta figyelmünket, hogy az ilyen munkához is kell egyfajta tehetség, ráérzés, hiszen volt már olyan gyakornokkal is dolga, aki azzal segített legjobban, ha inkább rendet rakott a műhelyben.
A Prospero Techniknél Kiss Norberttel találkoztunk, akinek már van egy gépi forgácsolói végzettsége, most CNC-gépkezelőként gyakorlatozik. A napokban észrevett egy hibát a rendszerben, és kijavította, amivel kivívta munkatársai elismerését. Mogyorósi Máté László síkköszörűgépen dolgozik a cégnél. Először jár Erdélyben, és nagyon tetszik neki, főleg a környezet, de a munkával is meg van elégedve. „Érdemes volt idejönni” – jegyezte meg búcsúzáskor.
A munkaidő után az Eötvös József Szakközépiskola tanárainak segítségével különböző programokkal teszik tartalmasabbá az itt töltött gyakorlati időt. Megnézték már a várost, és bejárják a környéket is.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. április 17.
Fonográf, népzene, előadások a kórusfesztiválon
Kórusművekkel, népdalokkal, néptánccal és népzene-tudományi előadással zajlott le a hét végén a 22. Bárdos Lajos–Palló Imre Éneklő Ifjúság Kórusfesztivál Székelyudvarhelyen, melyen a helyi és külföldi előadók mellett számos érdeklődő is részt vett.
„Ébren tartja és ápolja a magyar kóruskultúrát itt, a Székelyföldön” – mondta a rendezvény céljáról Derritei Júlia tanárnő. A fesztivál programja a korábbi évek hagyományaihoz hűen egy zenetudományi előadással és az énekesek bemutatkozásával kezdődött, majd másnap a gyermek- és ifjúsági kórusok hangversenyével folytatódott és egyházzenei közös énekléssel zárult.
Pénteken Szalay Zoltán népzenekutató A magyar népdalok – moldvai dialektus címmel tartott előadást a volt Stúdió moziban, ahol a jelenlévők a különböző tájegységek magyar népzenéiből is ízelítőt kaphattak. Megtudhatták, hogy a népdalgyűjtemények igen terjedelmesek, és hogy a fonográfot a világon elsőként a magyar néprajzkutatás használta népdalgyűjtéshez. Mind az öt, azaz a dunántúli, felföldi, alföldi, erdélyi (innen mezőségi és udvarhelyszéki), valamint gyimesi dialektus zenéiből hallhattak részleteket, emellett a fonográffal rögzített gyűjteményből is.
A pusztinai énekesek autentikus viseletben érkeztek. Népdalokat, majd körtáncokat, sortáncokat, lánctáncokat adtak elő. A lányok táncaihoz két legény furulyázta a talpalávalót. A gyerekek vezetője Nyisztor Ilona Ezüstgyopár-, Csángó Kultúráért és Európai polgár-díjas hagyományőrző, pusztinai népdalénekes volt, aki a kicsikkel közösen megtanított egy népdalt a közönségnek.
Szombaton a gyermek- és ifjúsági kórusok hangversenye zajlott a Művelődési Házban, ahol a székelyudvarhelyi művészeti iskola énekkarai mellett debreceni, sepsiszentgyörgyi és szászrégeni csoportok is felléptek. Az esemény végén emléklapokat és kisebb ajándékokat osztottak ki, majd közös éneklés következett.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. április 17.
Reneszánsz táncház a rendhagyó kiállításmegnyitón
Reneszánsz viseletekben sürgő-forgó emberek mellett, dob, triangulum, fuvola, énekszó, tánc és gyerekkacaj hallatszott a Haáz Rezső Múzeum udvarán szombaton délelőtt.
Mátyás az igazságos – Középkori és reneszánsz királyi udvartartás címmel nyitotta meg a széklyudvarhelyi múzeum, a Kossuth utcai épületében utolsó tárlatát: egy babakiállítást a középkori és reneszánsz királyi udvartartás jellegzetes figuráival, a hagyományos reneszánsz viseleteikkel életképekbe rendezve.
Az udvartartás a visegrádi Mátyás Király Múzeumból érkezett Székelyudvarhelyre. A tárlaton a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumával, a Kiss Áron Magyar Játéktársasággal, valamint magánszemélyekkel közösen megalkotott babákon, bábukon keresztül ismerkedhetünk meg a népmesékből és mondákból ismeretes híres királyi udvartartással.
A rendezvény házigazdájaként, a helyi múzeum igazgatója, Miklós Zoltán köszöntötte a bemutató kísérőit: Gróf Pétert, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának főmuzeológusát, régészt-történészt, Györfi Erzsébetet, a Kiss Áron Magyar Játéktársaság elnökét – aki a kiállítás létrejöttének történetébe vezette be a jelenlévőket, valamint Gróh Dánielt, a Magyar Nemzeti Múzeum Mátyás Király Múzeumának régészét, aki röviden bemutatta a kiállítást.
Az eseményt igazán élővé, látványossá tették a zenészek, táncosok és a szavalók előadásai. Különösen látványos reneszánsz táncbemutatót, sőt még egy kisebb táncházat is kerekített az Arany Griff Rend és a Riverenza Régizene-Együttes. Az Arany Griff Rend részéről Sashalmi-Fekete Zoltán hadtörténész, a rend vezetője, röviden ismertette a korszak szokásait, viseletét és zenei műveltségét.
A kiállítás május végéig lesz látogatható, mikor is a múzeum megkezdi átköltözését a Haberstumpf villába.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. április 20.
Pincéket, termőföldeket öntött el a víz
A Nyikó és Nagy-Küküllő mentieknek egyaránt gondot okozott a nagy mennyiségű lehullott csapadék. Pincéket, nyári konyhákat öntött el a víz, a Nagy-Küküllő pedig ki is lépett medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén.
Elöntötte a víz szerdán reggel Nyikómalomfalva egy részét, a háztartásoknál a szivattyúzásban a község önkéntes tűzoltói nyújtottak segítséget. A károk jelentősek a pincékben és nyári konyhákban. Farkaslaka község polgármestere, Kovács Lehel lapunkkal tudatta, „szerencsére a patakok a helyükön vannak, az árvízvédelmi munkálatoknak köszönhetően nem lett nagyobb baj”. Hozzáfűzte, a falvakban most nem alakult ki pánikhangulat. A polgármester szerint az okozhatta a szerdai áradást, hogy a határsáncok és -árkok nem tudták levezetni az éjszakai nagy mennyiségű csapadékot.
Szerdán délután Farkaslakán értük utol a tűzoltókat, akik éppen a plébánia pincéjéből szívatták ki a vizet. Onnan Szentlélekre tartottak, ahol a felújítás alatt lévő művelődési ház pincéjéből kellett kiszivattyúzniuk a vizet. Malomfalván egyébként tíz portához hívták segítségül őket, Farkaslakán szintúgy.
Noha a Nyikó szintje megemelkedett, közel sem érte el a biztonsági határértéket – mondta el lapunknak Călin Fokt, a Maros Vízügyi Vezérigazgatóság szóvivője.
A Nagy-Küküllő mentén ázott fokhagyma- és hagymaültetvényben jártunk Székelymagyaróson. A föld vízzel, ágakkal, hordalékkal telt fel. Nagy Levente gazda éppen elvezető árkokkal igyekezett felgyorsítani a víz távozását. Kárát még nem tudta felbecsülni, majd ha megtisztul a területe. „Otthon is teli volt vízzel a talicska, én azt használom vízmértéknek” – hangoztatta.
A Nagy-Küküllő kilépett a medréből Décsfalva és Székelymagyarós környékén. Bögöz község polgármestere, Farkas Mózes érdeklődésünkre elmondta, tudomása szerint a zeteváraljai víztározónál megengedték a vizet, és az okozhatott vízszintnövekedést, de áradásról nincs tudomása. Călin Fokt viszont cáfolta, hogy nagyobb vízmennyiséget engedtek volna ki a víztározóból. Kollégája ott lakik a helyszínen, hívásunkkor azonnal ellenőriztette a kiengedett vízmennyiséget, ami jóval a megengedett értékek alatt volt. Szerinte egyébként a hidak, pallók környéke, valamint a vízmeder nem volt megfelelően kitakarítva, és a hordalék akadályozta a víz zavartalan lefolyását.
Egyébként Csíkszéken is gondot okozott a nagy mennyiségű csapadék, több helyszínen is kilépett medréből az Olt.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. április 28.
Székelyudvarhely Tavasza: ünnep az eleje, ünnep a vége
Egy hónapra nyúlik a Székelyudvarhely Tavasza elnevezésű rendezvénysorozat. A május elsején kezdődő programkínálatról a polgármesteri hivatalban számoltak be csütörtökön.
Majálistól gyermeknapig, azaz egy hónapig több mint száz rendezvényre, különböző koncertekre, színházi előadásokra, kiállításokra, konferenciákra, filmvetítésekre, irodalmi estekre, sport és egyéb szabadidős programokra várják az érdeklődőket. Ehhez még tizenhárom egész napos programot is összeállítottak.
Bunta Levente polgármester elmondta, a rendezvény költségeit tekintve nem lesz növekedés az elmúlt évekhez képest, azaz mintegy százötvenezer lej körüli összeget költenek el. A városvezető reményét fejezte ki, hogy sikeres és színvonalas lesz a rendezvénysorozat, amelyen igyekeznek az eddigi évek hibáit is kijavítani. Ami változás a múlt évhez képest, hogy a rendezvényeken „műanyag poharas sört lehet majd kapni, kísérleti jelleggel” — fogalmazott Bunta.
Vasárnap, május elsején a Városi majálissal startol a városnapok, ennek helyszíne a Szejkefürdő lesz. Szervezett biciklis kivonulás idén is lesz, ebbe a Szekler Teker baráti társaság is beszállt. A biciklisek egy szelvényt is kapnak, melyet ételre-italra válthatnak a helyszínen. A biciklis részvevők között egy kerékpárt sorsolnak majd ki. Délután egy órakor fotótárlat nyílik a Borvízmúzeumban, délután hattól felolvasást tartanak a Városi Könyvtárban, este pedig a Hooligans koncertezik a Márton Áron téren. Másnap kezdődnek a diáknapok. Harmadikán, kedden Gyerektáncház lesz a Művelődési Házban.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. május 22.
A nagyvilágban szétszóródott magyarságnak üzenő himnusz
Kilencvennégy éve, 1922. május 22-én adták elő először a Csanádi György által írt székely himnuszt – erre emlékezve a székelyudvarhelyi Bethlen Gábor utcában található Csanády-emléktáblánál ünnepséget tartottak vasárnap.
A megemlékezés – a Balázs Ferenc Vegyeskar közreműködésével, Orosz Pál József karnagy irányításával – a Magyar Himnusz eléneklésével kezdődött. Ezt követően Szőcs Endre, a Városi Könyvtár igazgatója tartott ünnepi beszédet. Emlékeztetett azokra a helyekre és alkalmakra, amikor elhangozhat a himnusz, külön kiemelve a csíksomlyói búcsút.
Szőcs Endre kifejtette, „a székely himnusz mindannyiunk életének részévé vált”, hiszen „szavaival üzen a nagyvilágban szétszóródott magyarságnak”. A székely himnusz eléneklését követően egy-egy szál virággal a belvárosi református temetőbe vonultak át a megemlékezők, ahol Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere koszorút helyezett el az emléktáblánál, majd őt követve virágokat helyeztek el a jelenlévők.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. május 25.
Nem engedik elkallódni a vidéki gyermekeket
Hátrányos helyzetű gyermekeket segít új projektjével a Gyulafehérvári Caritas. Hargita megyében Székelyudvarhelyen és kilenc vidéki – köztük hét udvarhelyszéki – településen indítanak szeptemberben iskola utáni programot.
A tavaly elindított, United Networks – integrált kezdeményezés hátrányos helyzetű közösségek felzárkóztatásáért című projekt keretében Maros, Hargita és Kovászna megye húszezernél kevesebb lakosú kistelepüléseinek átfogó feltérképezését végezték el a Babeş– Bolyai Tudományegyetem Szociológia Tanszékének munkatársai. A kutatás során a szegénységet és a kirekesztéssel szembeni veszélyeztetettséget térképezték fel. A folyamat első fázisából kiderült, hogy a legnagyobb kockázatot az jelenti, ha a gyerekek kimaradnak az iskolából – mondta el Márton András, a Gyulafehérvári Caritas igazgatója.
Noha nem tartozik a kistelepülések közé, Székelyudvarhelyen – a Budvár utcában található szociális központban – is indítanak iskola utáni foglalkoztatást, ugyanakkor Etéden, Siménfalván, Székelyderzsen, Újszékelyen, Zetelakán, Korondon, Parajdon, Csíkszentdomokoson és Csíkszentimrén is. Ezek a központok arra szolgálnak, hogy a szakemberek nyugodt környezetben segítsenek felzárkózni a hátrányos helyzetben lévő gyermekeknek, hiszen nekik a családban gyakorolt életminták is másak. Arról még semmi biztosat nem lehet tudni, hogy mennyi ideig fognak működni ezek a központok és a program, hiszen a szakemberek csak segíteni tudják a közösségeket. Amennyiben ők értékként tekintenek a programra és partnerek ebben, egészen hosszú távon is működhet – tudtuk meg Márton Andrástól.
A Caritas jelenleg partnerségben áll a helyi iskolákkal, önkormányzatokkal, kollégáik vannak a településeken is, segítségükkel választják ki a programba bekerülő gyermekeket. Van, hogy az iskola munkatársai jeleznek, más esetben hozzátartozó vagy szomszéd. „Nem engedhetjük meg, hogy elkallódjanak, márpedig ha nem mennek iskolába, akkor elkallódnak” – fogalmazott Márton András. Hozzátette, hogy az önkormányzatok részéről, illetve az említett közösségekben megvan az igény a programra, de összességében nem igényről van szó, hanem szükséghelyzetről.
A szeptemberben induló program előkészítése még javában zajlik, így pontosan még nem tudni, hogy milyen helyszíneken zajlanak majd ezek a foglalkozások – a jelenlegi elképzelések szerint iskolák, közösségi házak termeiben kapnak majd helyet. Márton András azt is elmondta, hogy egy évre egyetlen központ költsége hatvanötezer és hetvenezer lej körül van. Ennek huszonöt százalékát a helyi önkormányzatok biztosítják, huszonöt százalékát a megyei önkormányzat, a másik felét a Caritas és partnerei teremtik elő.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. május 31.
Huszonhatodik Tudász Gimi-sikerrel
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg a Tudászt, a középiskolások általános műveltségi vetélkedőjét Székelyudvarhelyen, a volt Stúdió Mozi nagytermében. Az izgalmas verseny témája az első világháború volt.
A kérdések, feladványok, filmbejátszások segítségével a részvevők bejárhatták az első világháború helyszíneit Ojtóztól Gallipoliig, Doberdótól Verdunig, megismerkedhettek a Nagy Háború csatatereivel, a 82-es székely gyalogezred hőstetteivel. A vetélkedőn öt háromfős csapat mérte össze tudását a Palló Imre Művészeti Szakközépiskola, az Eötvös József, valamint a Kós Károly szakközépiskolák, a Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium és a Tamási Áron Gimnázium diákjai.
Igazán szoros verseny alakult ki, hiszen már az első fordulóból 37, 38 és 31 ponttal jutott a villámkérdésekből álló másodikba a Tamási, a Refi és a Palló csapata. Végül a Tamási Áron Gimnázium képviselői a villámkérdéseknél fölényes győzelmet arattak, őket holtversenyben követte a másik két csapat. A játékban részt vevő diákok értékes történelmi tárgyú könyvjutalmakkal távozhattak. Ezúttal sem maradt el Miklós József katonadalainak előadása.
A színjátszópróbán minden csapat remekül teljesített, ezt a Dáné Szilárd tanfelügyelő, Pál János unitárius lelkész és Kápolnási Zsolt történelemtanár alkotta zsűri is maximális pontszámokkal értékelte.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. június 2.
„Nyirő zseni volt” – A székelyek apostoláról tartott előadást Takaró Mihály
A székelyek apostolának, a székelyek Mikszáthjának is nevezett Nyirő Józsefről tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész kedden délután a székelyudvarhelyi Tamási Áron-gimnáziumban.
Az Orbán Balázs Akadémia előadás-sorozatának legújabb témája Nyirő József életpályája volt. Takaró Mihály irodalomtörténész a székelyek Mikszáthjának tartja az írót, mert szerinte amit a palócság köszönhetett Mikszáthnak – nevezetesen hogy a népcsoportot behozta a köztudatba írásai által –, azt köszönheti Nyirőnek a székelység.
„A székelység mélylélektanát Tamási Áron és Wass Albert mellett Nyirő József mutatja meg” – véli az irodalomtörténész. Mint mondta, Nyirő zseni volt a maga korában, komoly író és irodalomtörténész soha nem kérdőjelezte meg munkásságát. Példaként Áprily Lajos, a nyolc nyelven beszélő és fordító Dsida Jenő, Németh László, a Nyugatban közlő Schöpflin Aladár, a Szép Szónak író Bóka László és Pomogáts Béla Nyirőről szóló kritikáit, tanulmányait hozta fel.
Takaró számba vette az író életének legfontosabb momentumait és stílusjegyeit is. Amikor a második világháború idején Észak-Erdélyt visszacsatolták Magyarországhoz, nem tartottak választásokat, konszenzusos alapon a városok küldték képviselőiket az Országgyűlésbe. Nyirőt Székelyudvarhely delegálta, tehát nem a nyilaskeresztes párt képviselője volt, ahogy ezt sokan tévesen hiszik. Népszerűségén az sem ejt csorbát, hogy egy szerelem miatt letette a reverendát. Szabad emberként halt meg, pert sem indítottak ellene, soha nem szerepelt indexen egyetlen műve sem.
Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 5.
Megemlékezés az összetartozás jegyében Székelyudvarhelyen
Kilencven hat éve írták alá a trianoni békediktátumot, s hat éve a Magyar Országgyűlés ezt a napot a Nemzeti Összetartozás Napjává nyilvánította. Erre emlékeztek szombaton, június negyedikén délután a székelyudvarhelyi Millenniumi emlékműnél – az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács szervezésében.
Tisztaság, remény, kitartás, összetartozás és cselevő stratégia kell, hogy az igazság győzedelmeskedjen – mondta el Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke. Beszédében utalt a pénteki, csíkszeredai zászlóelkobzásra.
„Ez az újabb provokáció is világossá teheti mindenki számára, hogy az elmúlt huszonhat évben ebben az országban nem lehet a bukaresti politikai küzdelmekben tartós eredményt elérni a magyar közösség számára sem. (…) Hiszen a titkosszolgálatok által átszőtt hatalomban és újabban a börtönök fenyegető árnyékából nem lehet hitelesen képviselni a magyarság érdekeit, erre csakis a közösség összetartó ereje lenne képes” – fogalmazott.
A sokáig elhallgatott történelemről, a kivándorlás veszélyeiről Biró Edith, a Székelyudvarhelyi Székely Tanács elnöke beszélt, aki úgy fogalmazott: „azé a föld, aki lakja”. Majd Bereczki-Orbán Zsolt, a szombatfalvi református egyházközség lelkipásztora is szólt az egybegyűltekhez. Az eseményt a civil szervezetek és politikai pártok koszorúzása zárta. Az ünnepséget Nagy Tünde katonadalai, a Székely Dalegylet és a Törökbálinti Lendvai Károly férfikórus, majd Balázs Ferenc Vegyeskar énekei tették színesebbé és a himnuszok eléneklése zárta.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. június 6.
„Össze kell tartanunk” – a trianoni diktátumról emlékeztek meg
A trianoni békediktátum 96. évfordulóján, június 4-én, szombaton több településen is megemlékeztek a nemzeti összetartozás napjáról. Erdélyben elsősorban templomokban szervezett rendezvényeken tettek hitet a nemzeti összetartozásról a trianoni döntés évfordulóján.
Az idei rendezvényekre azonban rányomta a bélyeget az a tény, hogy tegnap önkormányzati választások zajlottak, és szombaton a törvény értelmében kampánycsendet kellett tartani. Kézdivásárhelyen például erre hivatkozva tiltotta be a polgármester a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) által kezdeményezett rendezvényt.
A június 4-ei megemlékezésnek Sepsiszentgyörgyön van hagyománya Erdélyben, ahol immár 15. alkalommal tartottak szabadtéri megemlékezést. A központi Erzsébet parkban, az egykori országzászló helyén mintegy 200-an gyűltek össze, hogy meghallgassák a SepsiReform Egyesület által meghívott szónokokat. Gazda Zoltán, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) sepsiszéki elnöke beszédében rámutatott: nemcsak a múltban, napjainkban is dolgozik a „sötét erő”, amelynek célja a magyar nemzettest széttrancsírozása, mert fáj, hogy a megcsonkított magyarság feldaraboltságában is erős és elszánt tud lenni.
„A legjobb védekezés a támadás alapon továbbra is agresszivitással rohannak Magyarországnak, a magyarságnak” – fogalmazott Gazda Zoltán. Hozzátette, most a jogállamiság leple alatt meghurcolják, bebörtönzik a székelyeket, szabadságukért jogosan folytatott harcuk miatt alkotmányellenesen gyártanak vádiratot, az önrendelkezési küzdelmet pedig terrorista bűncselekményként könyvelik el. „Ezt az országot nem az államelnök, sem a kormány, hanem a román titkosszolgálatok irányítják kényük-kedvük szerint. Hogyan fogunk a tükörbe nézni, ha hagyjuk, hogy még sötétebb cselekedetekre szánják el magukat?” – tette fel a kérdést az SZNT sepsiszéki vezetője.
Marosvásárhelyen, a hagyományos helyszínen, a Bolyai téri unitárius templom udvarán, a nemzeti összetartozás fájánál gyülekeztek az emlékezők. A szervező, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Maros megyei szervezete idén felhívással fordult a történelmi egyházakhoz, hogy kondítsák meg a harangokat abban az órában, amikor aláírták az Erdélyt Magyarországtól elszakító békeszerződést.
Nagy László unitárius lelkész felszólalásában kiemelte, ennek a napnak az egymásra való odafigyelés ügyét kell szolgálnia, hiszen „az együtt gondolkodás, az együtt munkálkodás jegyében kell meghozni annak bizalmát, hogy gyermekeink, unokáink ezen a nyelven, az anyanyelvükön imádkozhassanak a jövőben is”. „A négy évvel ezelőtt elültetett összetartozás fája minden marosvásárhelyi magyar embert arra kell emlékeztessen, hogy vannak közös dolgaink, amelyeket összefogással valósíthatunk meg” – fogalmazott a lelkész.
A székelyudvarhelyi millenniumi emlékműnél is sokan összegyűltek a trianoni békediktátum 96. évfordulója alkalmával, ahol Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke is a magyarság összefogását, a közös cselekvési stratégiát sürgette. A pénteki csíkszeredai zászlóelkobzásra utalva úgy fogalmazott, az egy újabb provokáció, amely világossá teheti mindenki számára, hogy az elmúlt huszonhat évben ebben az országban nem lehet a bukaresti politikai küzdelmekkel tartós eredményt elérni a magyar közösség számára sem. „A titkosszolgálatok által átszőtt hatalomban és újabban a börtönök fenyegető árnyékából nem lehet hitelesen képviselni a magyarság érdekeit, erre csakis a közösség összetartó ereje lenne képes” – fogalmazott Nagy Pál.
Bakó Zoltán, Dávid Anna Júlia, Gyergyai Csaba |
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 7.
Egyet, a legszebbet kellett elkészíteni
Varrók, bútorfestők, tojásírók, fafaragók és egy csipkeverő – összesen harminc gyermek mérte össze tudását kedden délután a népi mesterségek megyei versenyén a székelyudvarhelyi Cimbora Gyermekek Klubja udvarán. A több órán át zajló vetélkedőn a zsűri és a kíváncsiskodók folyamatában követhették a vizsgamunkák elkészítését, majd gyönyörködtek az elkészült darabokban.
Egy ládika díszítésén dolgozott a tizenhét éves, szentkirályi László Noémi, aki hatéves kora óta jár a Cimbora Házba, és már több mesterséget is elsajátított. A bútorfestést két éve gyakorolja, azt mondja, egy kisebb ládika megfestése általában három-négy órát vesz igénybe.
Szülőfalujában, Szentkirályon tanulta a csipkeverést Kovács Anita. Egy-egy kisebb terítőt el tud készíteni egy nap alatt is, de az iskola és a tanulás miatt általában több ideig tart. Szerinte a legnehezebb tornyos csipkét verni, egy ilyennel is indult a versenyen. Ugyanakkor van falujának egy saját galambos motívuma, amely szintén nagyon bonyolult, de az öregeknek van még pontos mintájuk, így a jövőben azt is szeretné elkészíteni.
A Cimbora Gyermekek Klubja és a megyei tanfelügyelőség tizennégy éve szervezi meg a népi mesterségek vetélkedőjét. Bár minden iskolát értesítettek, idén csak a székelyudvarhelyi Móra Ferenc Általános Iskola, a szentegyházi Gábor Áron Líceum és Mártonffi János Általános Iskola, valamint a gyermekek klubjában tanuló diákok jelentkeztek – tájékoztatott Bán Erzsébet, a verseny főszervezője.
Az első helyezettek közül – attól függően, hogy országos szinten hány helyet adnak Hargita megyének – választanak majd, hogy kiket javasolnak a nagyszebeni Astra Múzeum által szervezett országos megmérettetésre. A versenyzők pontot kapnak a már elkészített munkáikra, és arra is, hogy népviseletben jelennek meg. A legfontosabb mégis az, hogy miként dolgoznak, hiszen a gyermekek egy-egy darab elkészítésén ügyködnek a verseny ideje alatt, míg a zsűri figyeli a munkafolyamatot. A legtöbb versenyző gyermek több népi mesterséget is elsajátított már – tette hozzá Bán. A szakmai zsűrit Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója, Szakáll Gizella tanítónő és Tifán Irénke, az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének elnöke alkotta.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. június 14.
Keretszerződés: türelmetlenek a háziorvosok
Nem történt még érdemi előrelépés az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) és a háziorvosok közötti új keretszerződés ügyében, holott a jelenleg érvényes megállapodás június 30-án lejár, július elsejétől pedig már az újnak kellene hatályba lépnie.
Szabó Soós Klára, a háziorvosok szövetségének Hargita megyei elnöke rámutatott: csak akkor fogadhatnak el, illetve írhatnak alá egy szerződést, ha azt előzetesen alaposan áttanulmányozzák, adott esetben pedig jogi és pénzügyi szakemberek véleményét is kikérik, de egyelőre nem ismertették velük a megállapodás végleges formáját és az alkalmazási módszertant sem.
Az új szerződések kidolgozása elsősorban a biztosítási pénztár felelőssége, hiszen ennek az intézménynek fizetnek hozzájárulást az állampolgárok. Az orvosnak pedig jogában áll elfogadni vagy visszautasítani a feltételeket, mint minden más megállapodás esetében. Érvényes szerződés nélkül azonban nem működhet a rendszer, a páciens ugyanis nem igényelhet ingyenes vagy ártámogatott recepteket, illetve bizonyos szolgáltatásokat.
Szabó Soós Klára hangsúlyozta: egyszerűen nem tudják látatlanban vállalni a leendő dokumentumba foglaltakat. A csíkszeredai háziorvos a francia egészségügyi rendszert hozta fel pozitív példaként, ahol a szerződések lejárta előtt már hat hónappal elkezdenek tárgyalni a biztosító és az orvosok képviselői. A hazai szakemberek számos javaslatot, indítványt, szaktanulmányt mutattak be az illetékeseknek, de nem kaptak érdemi választ. Szabó Soós Klára rámutatott: ha július elsejétől nem lép hatályba új szerződés, hivatali mulasztásért vonható felelősségre a biztosító.
Duda Tihamér, az egészségbiztosítási pénztár Hargita megyei elnöke elmondta: mindenképp értesítik az egészségügyi szolgáltatókat a szerződéskötéssel kapcsolatban. Rámutatott: elképzelhető, hogy meghosszabbítják az év eleje óta már kétszer megújított szerződést, vagy újat fognak aláírni, ez az országos biztosítótól függ.
Dávid Anna Júlia |
Krónika (Kolozsvár)
2016. június 16.
Leveleken fennmaradt világháborús történet
Az I. világháborút túlélt homoródalmási születésű huszárőrnagy Gotthárd János személyes történetét rekonstruálta Ifj. Simó Márton, a Tamási Áron Gimnázium tizedikes diákja, s mintegy két év kutatási eredményeit osztotta meg az érdeklődőkkel szerda este a Fészek Pubban. Korabeli fegyvereket, illetve magukat a leveleket is meg lehetett nézni a helyszínen, egyéb relikviák mellett.
A levelezés Homoródalmáson fellelt I. világháborús katona Gotthárd János és felesége között zajlott, ennek alapján járta körbe a frontvonalat az előadó, következetesen a személyes történetre reflektálva.
Négy év sorozatos tragédiája, a harcok az első frontvonalban, út egészen Marosvásárhelytől Galíciáig és vissza, majd az élet folytatása a szülőfaluban. Megtudtuk, hogy milyen nehezen írt az első frontvonalban harcoló katona körülményeiről, sokszor azt sem tudta pontosan merre járnak. A levelek formulája hasonló sémára épül, rövid sokkoló sorok, érzelmeit, a harci körülményeket nem részletezte, ezt azzal indokolta feleségének, hogy ha felelevenítené a nap eseményeit, abba maga is belerokkanna. A frontvonalról, a magyar katonák korabeli viseletéről, felszereléséről képek és illusztrációk segítségével beszélt az előadó.
Gotthárd János falujában haláláig nagy tiszteletnek örvendett az unitárius egyháztanács és dalegylet tagja is volt. Az előadó közben felvillantott más történeteket is, mint a Gotthárd János testvéréét, aki Doberdóban harcolt, vagy egy bizonyos Szalma István levelét is, aki ugyaninnen indulva száz kilométerrel arrébb küzdött. Az előadó szerint ezek a levelek, a Gotthárd János élettörténete annak jó példája, hogyan lehet elesni, majd felkelni és folytatni az életet – azzal együtt, hogy nem is abba az országba érkezik, ahonnan elindulva ezt a nagy utat kényszerült megtenni.
Simó Márton nem tartja magát semmilyen téma szakértőjének, csak egy történelemrajongónak. A most bemutatott anyag forrásait az enyészettől mentette. Egészen pici kora óta érdekli a történelem, ha olyan idősebb emberekkel találkozott, akinél sejtette, hogy lehet valami háborúból fennmaradt ereklye, levelezés, akkor mindig kérte, hogy mutassák meg neki. Gyűjti is a leveleket. Nem az érdekli, hogy mi történt egy-egy dátum alkalmával, hiszen ezek az információk a legtöbb történelmi tárgyú könyvben elérhetőek, az egyén, az egyéni történetek keltették fel érdeklődését. Családja is őriz hasonló levelezéseket, ez a bizonyos Gotthárd János is távoli felmenői közé tartozik. Leveleit kisebb csoda folytán mentette meg a pusztulástól. A közvetlen lemenői egyetlen levelet őriznek tőle, s ez a háromszáz levél is egy rokonnál volt, akinek a padlása beázott, majd az állatok feküdtek az értékes iratokon, mikor Marci megtalálta egy rokonlátogatás alkalmával – osztotta meg lapunkkal a történetet.
Az elmúlt évben a Székelyföldi Vágta homoródalmási fordulóján megkoszorúzták Gotthárd János sírját, akiről csak annyit tudtak, hogy első világháborús hős s ekkor jött rá a fiú, hogy neki otthon van háromszáz levele tőle és innen kezdődött az intenzív kutatás.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. június 21.
Irodalmi est: útközben a dolgok változnak
Irodalmi beszélgetésen vehettek részt az érdeklődők hétfőn este a székelyudvarhelyi Városi Könyvtárban. Ármos Loránd, Farkas Wellmann Éva és Bálint Tamás világjáró költőkkel Elek Tibor irodalomtörténész beszélgetett. Az esthez az Útközben címet választották, így a beszélgetés során mind az életutak, mind a konkrét helyváltoztatások, az irodalmi hangok és az erdélyiség kérdéskörét alaposan körbejárhatták.
A moderátor szerepébe helyezkedve igyekezett kérdésekkel provokálni a költőket Elek Tibor irodalomtörténész, kritikus, a békéscsabai székhelyű Bárka irodalmi folyóirat főszerkesztője, aki alapos ismerője a határon túli irodalomnak. Feladatot is adott a költőknek, egy-egy új verset várt mindhármuktól az estre, úgy, hogy az első sort az egyik, az utolsó sort a másik társuk verséből kellett átvenniük, és a szövegben szerepelnie kellett az útközben szónak is. A költőkről életrajzi adataik mellett személyes történeteket is hallhattak a jelenlévők, és számos versüket is felolvasták.
Megtudhattuk, hogy Ármos Loránd nagykárolyi származású költő, aki fél lábban Dublinban, fél lábbal pedig Budapesten él, mivel szülei áttelepedtek az anyaországba, jogászként dolgozik. Két kötete jelent meg, de jelenleg egy nagyon termékeny korszakát éli online felületeken és különböző irodalmi folyóiratok hasábjain. Kiderült az is, hogy Udvarhelyhez számos baráti kapcsolata fűzi. Farkas Wellmann Éva székelyudvarhelyi költő főállású irodalmár, aki Békéscsabán él, és a Bárkaonline irodalmi, művészeti és társadalomtudományi folyóiratportál szerkesztője. Bálint Tamás szintén székelyudvarhelyi költő, viszont közgazdászként dolgozik.
Mindannyian az Előretolt Helyőrség irodalmi csoportosulás nyomdokain járnak, Elek szerint a második nemzedékhez tartoznak, melynek tagjai a kétezres évek elején léptek irodalmi pályára köteteikkel. Összehasonlítva a helyőrség vezéralakjaival és hangadóival, mint Orbán János Dénes, Farkas Wellmann Endre, Sántha Attila költők, az újabb nemzedék sokkal visszafogottabb, klasszikusabb, fegyelmezettebb hangot szólaltat meg szövegeiben. A szűkszavúság ellenére – ami a kötetek megjelenése közti időre vonatkozik – nagyon nagy sikereket arattak: Romániában, Erdélyben is elnyertek minden olyan díjat, amit egy első kötettel lehetséges, ugyanakkor Magyarországon is szép eredményeket értek el. Írókorszakuk elején még hasonlítottak az előző nemzedékhez, ám az utóbbi időben Elek szerint „valamiféle megkomolyodás érzékelhető költészetükben”.
Az est moderátora ugyanakkor rácsodálkozott az új köteteikben megjelenő összegezési szándékra, hiszen nem jellemző a fiatal, harmincas éveikben járó költőkre, hogy számot vetnek eddigi útjukkal. Az est végére az is kirajzolódott, hogy bár az utazás, a világban való mozgás inspirál és tágítja a látókört, azért Bálint Tamást parafrazálva itthon kicsit mégiscsak jobb.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. július 3.
Ahol a víz szabja a határokat
Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól. Áradás pusztított vasárnap délután több udvarhelyszéki településen, a víz kerteket, utakat mosott el, Kányád és Felsőboldogfalva községekben legalább öt településen okozott károkat, Petket pedig órákra elzárta a külvilágtól.
Teljesen lebontotta a víz a miklósfalvi Hodgyai Szabolcs udvarának patak felőli kerítését. Ottjártunkkor a falubeliekkel elkeseredetten próbálták menteni a még menthetőt. Petek Kányád felőli bejáratánál a hidat is elárasztotta a víz, teljesen elzárva a települést. A kint rekedt emberek nem tudták megközelíteni otthonaikat, a Petken mAradtak pedig elhagyni nem tudták a települést. A falu egyik lakosa, Tóth Emma sem tudott hazajutni gyermekeivel, több mint két órát várakozott az úton, miközben otthonról kapta a híreket, hogy víz alá került a portája. Az aggódó családanyát és gyermekeit végül a kiérkezett tűzoltók vitték haza.
Sikerült elérnünk a petki Kerekes Editet, akinek pincéjét és kertjét is elárasztotta a víz. „Ilyen ítéletidőt még nem láttak a falu idősebb lakói sem. Egy óra leforgása alatt a patak kilépett medréből a lezúduló esőtől, és az áradás elöntötte a kerteket, a hidakat, a pincéket, elvitte a kerítéseket, néhol még a házakba is befolyt. A mi kertünket is teljesen elárasztotta, a pityókát a víz felszínéről szedtük össze, a pincéből pedig vedrekkel merjük ki a vizet” – mesélte el a történteket. Mint mondta, Petekre nem lehetett bejutni az áradás miatt, így beszélgetésünkkor még senki sem volt a helyszínen, aki segíthetett volna a károsultaknak
György Sándor, Kányád község polgármestere a vasárnapi áradással kapcsolatban elmondta, hogy megyei és községi utak, házak, pincék kerültek víz alá a község több településén, továbbá Kányád és Derzs között mintegy 400 méteres útszakaszon az aszfalt is megrongálódott. Információink szerint az áradás vasárnap Kányád, Petek és Derzs mellett Székelydályát, Égét, Miklósfalvát és Ócfalvát is érintette.
2010-ben volt az utolsó nagy árvíz Ócfalván, és az akkori vízszint a mostanitól csak 20 centivel volt nagyobb, tehát azonos méretű katasztrófa történt, ami mindenkit érint a faluból – fogalmazott Tókos László, Felsőboldogfalva község ócfalvi önkormányzati képviselője. Ott is sok házba, pincébe, kútba folyt be a víz. A falusiak lassan két hete rettegésben élnek az árvízveszély miatt, Tókos szerint komoly árvízvédelmi intézkedésekre lesz szükség a településen.
Az áradás által sújtott helyszíneken a Székelyudvarhelyi hivatásos tűzoltók segítettek a károk elhárításában, ebbe a székelykeresztúri Villám Önkéntes Tűzoltó-egyesület is bekapcsolódott.
Dávid Anna Júlia, Veres Réka
Erdély.ma
2016. július 5.
Áradások voltak Kolozs, Hunyad megyében és Udvarhelyszéken
Több erdélyi települést is áradás sújtott vasárnap este: a hirtelen lehulló nagy mennyiségű csapadék Kolozs és Hunyad megyében, valamint Udvarhelyszéken is házakat, pincéket, udvarokat árasztott el, tetőket röpített le, és fákat döntött ki.
A Kolozs megyei Kissebes községben több mint 120 háztartást, illetve alagsorokat és kerteket öntött el az ár, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. Gheorghe Boca polgármester rámutatott: egész útszakaszok kerültek víz alá, az ítéletidő pedig 15 hektár mezőgazdasági területet is érintett.
Hunyad megyében is vihar tombolt vasárnap délután: Hátszegen két tömbház tetejét röpítette le a szél, a cserepek gépkocsikra estek, az ítéletidő ugyanakkor fákat és egy oszlopot is kicsavart. Marosnémetiben fa dőlt az útra, a helyszínre a tűzoltóknak kellett kivonulniuk.
Udvarhelyszék tíz településén összesen mintegy húsz lakóházat, pincéket, udvarokat és melléképületeket öntött el a csapadék, illetve a megáradt folyóvizek: az ítéletidő Homoródszentmárton községben, Kányád községben, Felsőboldogfalván és Ócfalván is károkat okozott, a porták helyreállításán hétfőn is dolgoztak. A helyieknek az is fejtörést okoz, hogy több tucat hektárnyi mezőgazdasági terület vált használhatatlanná. A vihar sújtotta udvarhelyszéki településeken a hivatásos tűzoltókat önkéntesek is segítették a mentésben, a víz kiszivattyúzásában. Beszámolók szerint a víz szintje több helyen elérte a másfél méteres magasságot.
A Székelyudvarhelyi tűzoltók összesítése szerint az okozott kár értéke nem óriási, a lakóházakból ugyanis hamar visszahúzódott a víz, a csapadék inkább a pincékben mAradt meg, ahol jellemzően élelmiszert, régi bútorokat tárolnak. Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője arról számolt be: vasárnap este és a tegnapi nap folyamán is érkeztek bejelentések árvízkárokról a hivatalhoz. Mint rámutatott: a környéken még nem múlt el a veszély, a kiadós csapadék miatt ugyanis megduzzadta a Nagy- és a Kis-Küküllő szintje, így továbbra is kiönthetnek a folyóvizek.
A Kolozs megyei Kissebes községben több mint 120 háztartást, illetve alagsorokat és kerteket öntött el az ár, a vízszint magassága néhol az egy métert is elérte. Gheorghe Boca polgármester rámutatott: egész útszakaszok kerültek víz alá, az ítéletidő pedig 15 hektár mezőgazdasági területet is érintett.
Hunyad megyében is vihar tombolt vasárnap délután: Hátszegen két tömbház tetejét röpítette le a szél, a cserepek gépkocsikra estek, az ítéletidő ugyanakkor fákat és egy oszlopot is kicsavart. Marosnémetiben fa dőlt az útra, a helyszínre a tűzoltóknak kellett kivonulniuk.
Udvarhelyszék tíz településén összesen mintegy húsz lakóházat, pincéket, udvarokat és melléképületeket öntött el a csapadék, illetve a megáradt folyóvizek: az ítéletidő Homoródszentmárton községben, Kányád községben, Felsőboldogfalván és Ócfalván is károkat okozott, a porták helyreállításán hétfőn is dolgoztak. A helyieknek az is fejtörést okoz, hogy több tucat hektárnyi mezőgazdasági terület vált használhatatlanná. A vihar sújtotta udvarhelyszéki településeken a hivatásos tűzoltókat önkéntesek is segítették a mentésben, a víz kiszivattyúzásában. Beszámolók szerint a víz szintje több helyen elérte a másfél méteres magasságot.
A Székelyudvarhelyi tűzoltók összesítése szerint az okozott kár értéke nem óriási, a lakóházakból ugyanis hamar visszahúzódott a víz, a csapadék inkább a pincékben mAradt meg, ahol jellemzően élelmiszert, régi bútorokat tárolnak. Adrian Pănescu, a Hargita megyei prefektúra szóvivője arról számolt be: vasárnap este és a tegnapi nap folyamán is érkeztek bejelentések árvízkárokról a hivatalhoz. Mint rámutatott: a környéken még nem múlt el a veszély, a kiadós csapadék miatt ugyanis megduzzadta a Nagy- és a Kis-Küküllő szintje, így továbbra is kiönthetnek a folyóvizek.
Kőrössy Andrea, Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2016. július 5.
Folytatódik a sorbanállás az élelmiszercsomagokért
Elkezdődött kedden az európai uniós élelmiszert tartalmazó segélyek második szállítmányának a kiosztása Székelyudvarhelyen.
A Budvár utca 40. szám alatti raktárépületben több mint hatszáz dobozt adtak át a jogosultaknak. A helyszínen a Székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal szociális osztályának öt munkatársa dolgozott, munkájukat a csendőrség és a helyi rendőrség segítette – tájékoztatott Fülpesi Gyula osztáyvezető.
A dobozok átvételénél nem történt fennakadás, minden rendben zajlott. A héten folytatódik az akció, munkanapokon 10 és 13 óra között lehet átvenni a csomagokat, a személyazonossági igazolvány bemutatása után. Az élelmiszer-támogatásra a szociális és munkanélküli-segélyben részelők, a havi 450 lejt nem meghaladó járandóságból élő kisnyugdíjasok, valamint az első- és másodfokú fogyatékkal élők jogosultak. Személyenként két, tartós élelmiszert tartalmazó doboz vihető haza.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. július 29.
Törvénytervezet a Míves Emberek Sokadalmán
Törvénytervezet kidolgozását kezdeményeznék az igazi értékeket képviselő, kézművesek által készített termékek védelmére a hétvégén zajló Székelyudvarhelyi Míves Emberek Sokadalma rendezvényen, ugyanakkor emléket állítanának a MES ötletgazdájának is – számoltak be róla a sajtónak a szervezők: Lőrincz Zsuzsánna, az Artera Alapítvány elnöke, Szabó Attila, a rendezvény hangulatfelelőse, Szabó K. István rendező és Miklós Zsuzsánna, a gyermekprogramok felelőse. A kronika.ro-n Dávid Anna Júlia írta meg mindezt.
Tizenhat évvel ezelőtt Horváth Károly ötlete alapján szervezték meg az első sokadalmat, ennek állít emléket az idei rendezvény. 2014-ben úgy döntöttek, hogy szüneteltetik a MES-t, ám „jót hozott a jövő”, így idén az önkormányzat segítségével sikerült megszervezni a háromnapos rendezvénysorozatot – mondta el a sajtótájékoztatón Lőrincz Zsuzsanna.
Az idei seregszemle programjai között szerepel a Valódi értékeinkért címmel meghirdetett konferencia, amelynek a Székelyudvarhelyi városháza Szent István terme ad otthont. A szervezők célja, hogy törvénytervezet kidolgozását kezdeményezzék, amely a kézművesmesterségekkel foglalkozók munkáját védi. Ezért a megbeszélésre határon innen és túlról is meghívták számos szakmai szervezet, szövetség, alapítvány képviselőit, akik előadásokat és vitafórumot tartanak a témában.
A sokadalom programja Simó Júlia Együttélés – autentikus és stilizált népviselet című kiállításának megnyitójával kezdődik pénteken 14 órakor, amelyhez Cári Tibor biztosítja a zenét. A Székely Támadt-várban a népművészeti és iparművészeti mesterségek bemutató kiállítása és vásár szombaton délelőtt nyílik meg. A sokadalmon igencsak gazdag zenés program is várja az érdeklődőket. A gyerekeket mesefalu, népi gyermekjátékok, kézműves-foglalkozások, körhinta és vetélkedők szórakoztatják majd, a Varázsecset tanodában pedig képzőművészeti foglalkozásokon vehetnek részt az érdeklődők.
Pénteken este a Szent István teremben tartandó Cári Tibor-koncertre mindenkinek ingyenes a belépés. Szombaton a Tomcsa Sándor Színházban zajló Horváth Károly-emlékkoncerten adományokat is fogadnak a szervezők, ebből a zeneszerzőnek állítanak majd emlékplakettet a városban. „Az est egy baráti főhajtás az emléke előtt” – fogalmazott Szabó K. István rendező, aki hét évig dolgozott együtt Horváth Károllyal a Tomcsa Sándor Színházban. Az eseményen korábbi interjúkból összeollózva elhangzanak majd a MES ötletgazdájának gondolatai is.
A vásárra ingyen léphetnek be azok népviseletben érkezők. A belépőt váltók a talizmánjeggyel próbálhatnak szerencsét a tombolán. Ez felnőtteknek öt lejbe, gyerekeknek és nyugdíjasoknak két lejbe kerül, és kézműves termékeket nyerhetnek majd vele. A begyűlt összeget szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek kézművesmesterségekre való oktatására fordítják a szervezők – írja a kronika.ro.
Erdély.ma
2016. augusztus 1.
Vásári forgatag a Székelytámadt-várban
Gyermekfoglalkozások, eszem-iszom, zene, vásári forgatag várta a Székelyudvarhelyi Székelytámadt-várban az érdeklődőket a hétvégi 16. Míves Emberek Sokadalmán.
Lőrincz Zsuzsánna szervező szerint minden szempontból megújult az idei sokadalom, Borboly Csaba, a Hargita megyei tanács elnöke pedig „hiteles munkára” biztatta a jelenlevőket. „A hagyományt élni kell” – jelentette ki Gálfi Árpád, Székelyudvarhely polgármestere, ugyanakkor felhívta a jelenlevők figyelmét, hogy a magyar nemzetet ne máshol keressék, hanem éppen ezen a helyen.
Örülnek, hogy újraindult
A gyermekeknek szombaton egész napos foglalkozásokkal, a vásárra betérőknek különböző előadások és más programokkal igyekeztek kedvükre tenni. Szóba elegyedtünk néhány árussal is: kiderült, igencsak örülnek, hogy néhány év szünet után idén újra van sokadalom. Negyedik alkalommal érkezett a sokadalomra a nagyzerindi Szénási Ferenc. Nyugdíjasként fő foglalkozása lett a mézeskalács-készítés, feleségével együtt sütik, de egyedül díszíti. „Ihlet kell az alkotáshoz”, ha van leül és „se perc alatt” elkészít bármennyit, máskor nehezen megy egy is. Elmondta, hogy alkotás közben megszűnik az idő, így nem is méri, hogy mennyi idő alatt készül el egy vásárnyi portéka. „Szeretik az udvarhelyiek a mézeskalácsot” – mondta.
Képeslapokat, dobozokat, pólóillusztrációkat, hangulatlámpákat készít a fiatal édesanya, Forgács Szimona és párja. Elmesélte, hogy a sokadalmon első alkalommal vannak, de karácsonyi vásáron és a csíksomlyói búcsún már voltak. Temesváron is voltak vásáron, amíg egyetemista volt „de ott, ha nem csillog, akkor nem megy”. Örül annak, hogy Udvarhelyen hasonló érdeklődésűek között lehetett, jó volt a hangulat, és vásároltak is az emberek. Mint mondta, kimondottan szeretik a vásári hangulatot, akkor is örült volna, hogy itt lehet, ha semmit sem adott volna el.
Horváth Károlyra emlékeztek
A szombat esti Horváth Károly-emlékkoncertről Józsa Erika művésznőt kérdeztük. Elmesélte, hogy 1971-ben a Siculus Fesztiválon indult el a Horváth Károllyal közös együttese. Azóta az énekesnő televíziós pályafutásba kezdett, Ausztráliában telepedett és ott él 1985 óta. Amikor innen elment, a zenélést is abbahagyta. Legutóbb éppen huszonkét évvel ezelőtt lépett fel, Székelyudvarhelyen az azóta elhunyt Horváth Károllyal. „Most huszonkét év után nagyon sokat jelent számomra ez a koncert. Érzelmileg nagy megpróbáltatás, hiszen sosem gondolta volna egyikünk sem, hogy el kell búcsúztatnia a másikat” – mondta Józsa Erika.
A sokadalom keretében pénteken konferenciát is szerveztek, amelyen egy, a kézműveseket védő törvénytervezet, valamint egy minősítési rendszer kidolgozásának szükségességéről esett szó, de egy szándéknyilatkozatot is elkezdtek összeállítani a résztvevők.
Dávid Anna Júlia
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 8.
Van még tennivaló a turisták „megtartásánál” Udvarhelyen
Továbbra is Magyarországról érkezik a legtöbb turista Udvarhelyre, de idén olaszok, franciák és németek is szép számban jöttek. A „kötelező” látványosságokon túl az aktív kikapcsolódási programok érdeklik az idelátogatókat, de kíváncsiak a hagyományos mesterségekre is. Kiderült az is, hogy félnek a medvéktől, ezért csak a bátrabbak túráznak, nagy hiányosság viszont, hogy nincsenek kempingek a környéken. Nagy az érdeklődés a Székely Támadt-vár iránt is, ám idegenvezetés nincs, és a műemlék is csak korlátozott időben látogatható.
Az Udvarhelyre látogató turisták főként átutazók, ám ha elidőznek a városban, szívesen felkeresik a kulturális célpontokat is. Az utóbbi években tapasztalható fejlődés a helyi turizmusban, de még hosszú az út ahhoz, hogy a tranzitváros úti céllá váljon.
„Székelyudvarhelynek örökös problémája volt, hogy az ide érkező vendégek viszonylag kevés időt töltenek el a városban. Valóban tranzitturizmusról beszélhetünk Udvarhely esetében, hiszen e tekintetben a környező települések falusi turizmusa sokkal nagyobb erővel bír, mint maga a város. Ezt az állapotot nem lehet napok alatt megváltoztatni, egy stratégia szükséges ahhoz, hogy minőségi változást lehessen elérni a kínálat terén” – fogalmazott Miklós Zoltán, a Haáz Rezső Múzeum igazgatója.
A központi szoborpark szomszédságában található információs pontnál is megkérdeztük, mi iránt érdeklődnek az Udvarhelyre érkezők. Toró Noémitől kaphatnak – akár több nyelven is – információkat az érdeklődők főszezonban, azaz májustól szeptemberig. Az ide érkezők leginkább az eseményekre, aktív kikapcsolódási lehetőségekre, programokra kíváncsiak, kánikula idején a strandolási lehetőségekre is. Legtöbben Magyarországról jönnek, de idén szép számban voltak olaszok, franciák és németek is. Érdeklődnek a hagyományos mesterségek felől, keresettek a tájházak. Sokan kíváncsiskodnak, hogy a környéken biztonságos-e a túrázás a medvék miatt. Szervezett körülmények között viszont szívesen járnak sóvidéki medvelesre.
Nagyon népszerűek a szejkefürdői székely kapuk és a Székely Kálvária is. Ami a foghíjas programkínálat mellett hiánycikknek bizonyul, az a kempingezési lehetőség – osztotta meg tapasztalatait Toró Noémi. Az aktív kikapcsolódási lehetőségek kínálata viszont bővül, egy alternatívaként mától kísérleti jelleggel biciklit is lehet bérelni a Kossuth utca 42. szám alatt – tudtuk meg Orbán Melinda irodavezetőtől. Ezenkívül számos hiánypótló szolgáltatásban gondolkodnak a jövő szezonra, ezért idén nyáron a szállásadókkal kérdőíves felméréseket végeznek a turisták körében, hogy kiderítsék, mire lenne valós igény.
A szoborpark melletti információs pont naponta 10 és 18 óra között van nyitva, a hétvégéken pedig 9-től 13 óráig. A Kossuth utcai főirodában ugyanakkor naponta 8-tól 16 óráig fogadják a látogatókat. Találunk telefonszámot is kifüggesztve, és állandó jelleggel vihető el négynyelvű tájékoztató füzetecske.
Vonzó a környezet
„Nagyon szeretjük itt” – mondta Megyesi Edina, aki férjével és gyermekeivel már tizenegy éve visszatérő vendégek Udvarhelyszéken. Magyarországon Debrecen mellett laknak, ám mára már számos barátságot kötöttek a környéken. A múzeumok és kulturális látnivalók a két kisgyermek miatt nem igazán potenciális célpontok számukra, de a túrahelyeket előszeretettel látogatják. A táj szépsége ragadta meg őket leginkább, szeretnek a természetben barangolni, így a Békás-szoros mellett Ivó és Gagy is kedvenceik közé tartozik. Amióta idejárnak, azt vették észre, hogy rengeteget fejlődött turisztikai szempontból is a vidék. „És nagyon kedvesek itt az emberek, akármerre megyünk” – tette hozzá Edina. Ő egyébként azt is megfigyelte, hogy Magyarországhoz képest itt sokkal jobb az intézmények és boltok nyitásrendje is.
Találkoztunk egy kisebb turistacsoporttal is, a Szabó és Molnár család apraja-nagyja a szoborpark környékén fényképezkedett. Ők szintén Magyarországról érkeztek Székelyudvarhelyre, még keveset láttak a városból, de máris megtetszett nekik. A következő napokban fogják körbejárni a vidéket, ehhez vettek magukhoz az infópontnál található brosúrákból.
Amit Székelyudvarhelyen fel lehet keresni
A turisták körében népszerű fő udvarhelyi látványosságoknak, célpontoknak számítanak a városközpont szobrai, a templomok, a múzeum, a képtár, a Jézus-kápolna, a Székely Támadt-vár. Utóbbi nagyon kedvelt célpont lenne, de egyelőre nincs lehetőség idegenvezetésre, és jelenleg restaurálás folyik a műemlék területén. Az iskola titkárságán azt az információt kaptuk, hogy amíg a munkások a helyszínen dolgoznak, a turisták is nézelődhetnek.
Turistabarát nyitásrend
Megnéztük azt is, mennyire turistabarát a város kulturális intézményeinek nyitásrendje. A nyár folyamán az új múzeumépület hétfő kivételével 9 és 18 óra között látogatható, ilyenkor tárlatvezetés is igényelhető. Múzeumpedagógiai foglakozás igénylése esetén előre be kell jelentkezni – tudtuk meg az intézmény igazgatójától. A Képtár épülete továbbra is a Kossuth Lajos utca 42. szám alatti ingatlanban található, a költözés miatt viszont ebben a hónapban előzetesen itt is be kell jelentkezni. A Jézus-kápolna hétköznapokon 10 és 17, hétvégeken 10 és 14 óra között látogatható. A szejkefürdői Borvízmúzeum hétvégi nyitásrendje megegyezik a kápolnáéval, hétfőkön mindkettő zárva tart. A Művelődési Ház naponta reggel 8-tól este 7–8 óráig látogatható. Az intézmény mindig is bővelkedett Időszakos kiállításokban, ez alól az augusztusi hónap sem lesz kivétel – tájékoztatott Elekes Gyula igazgató, hozzátéve, hogy a nyári főszezonban naponta harminc és száz közötti látogatójuk van.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. augusztus 10.
Szakorvosokra van szükség Hargita megyében
Megkötötte a Hargita megyei Egészségbiztosítási Pénztár a keretszerződést az egészségügyi szolgáltatókkal, így a következő egy évben minden téren biztosított a lakosok számára az alapellátás.
A pénztár adatai szerint megyei szinten 382 megállapodást kötöttek összesen 386 szolgáltatóval. Duda Tihamér, a biztosítási pénztár megyei vezetője rámutatott: a lakosok és a szolgáltatók számát figyelembe véve megfelelő mértékű a lefedettség, de vannak olyan települések, elsősorban elszigetelt falvak, ahol szükség lenne még háziorvosokra. „Az ideális az lenne, ha további tíz szakemberrel köthetnénk szerződést, ugyanakkor a nyugdíjkorhatárt elért hat orvos praxisát is ajánlott lenne átvenni” – magyarázta Duda.
A pénztár Hargita megyében 152 háziorvossal írt alá egyéves megállapodást. Az igazgató azt is elmondta: a vidéken dolgozó szakemberek pluszjuttatásban részesülnek attól függően, hogy rendelőjük mennyire félreeső helyen van. Az illetékesek azt is közölték: 122 gyógyszertárral kötöttek szerződést, míg a járóbeteg-rendelői szakorvosi vizsgálatok biztosítása érdekében 33 megállapodás született.
A 2016–2017-es egészségügyi alapcsomagba a fogászati szolgáltatások is bekerültek, ennek nyomán a biztosítási pénztár 39 fogorvossal állapodott meg, ez a megye szakembereinek mintegy húsz százaléka. E téren meglehetősen hiányos az ellátás, számos településen ugyanis egyáltalán nem dolgozik a biztosítóval szerződött fogorvos. A kórházaknak nyújtott finanszírozás megyeszerte 1724 ágy fenntartását fedezi, ebből 667 a Csíkszeredai megyei sürgősségi kórházban van fenntartva. Ezenkívül négy laboratóriumi egészségügyi szolgáltatóval is szerződtek.
Duda Tihamér rámutatott: a szakorvosok tekintetében Hargita megyében nincsenek komoly gondok, néhány helyen tapasztalnak hiányt. A pénztár igazgatója arról is beszámolt: bizonyos feltételek mellett van lehetőségük arra, hogy szakorvosokat alkalmazzanak – akár év közben is. Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Gyergyószentmiklóson és Tölgyesen a pszichiátriai osztályon lehetne szakembereket alkalmazni, a megyeszékhelyen ugyanakkor a traumatológián és a baleseti sebészeti osztályon is vannak szabad helyek. Gyergyószentmiklóson radiológussal, sebésszel, szülész-nőgyógyásszal és belgyógyásszal tudnának szerződni. Székelyudvarhelyen fizikoterápiás szakembert és fül-orr-gégészt is alkalmazhatnak.
Dávid Anna Júlia, Molnár Rajmond |
Krónika (Kolozsvár)
2016. augusztus 17.
Még mindig folyamatosan érkeznek honosítási kérelmek
Udvarhelyszéken két irodában is foglalkoznak a magyar állampolgársághoz, illetve más, a magyar állam által biztosított hivatalos okiratokhoz szükséges iratcsomók összeállításával. Utánanéztünk, idén hányan igényeltek honosítást, magyar útlevelet.
Az állampolgárság igényléséhez ugyanazok a papírok szükségesek, mint az előző években. Az iratcsomó benyújtásától számítva körülbelül hat-hét hónapon belül kerül sor az eskütételre Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán, Magyarország területén vagy bármely más magyar konzulátuson – mondta el a Nagy Pál, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács udvarhelyszéki elnöke.
Az udvarhelyszéki EMNT demokráciaközpont-hálózatához három település tartozik: Székelyudvarhely, Székelykeresztúr és Szentegyháza. Az elmúlt öt és fél évben közel 26 ezer kérelmező nyújtotta be iratcsomóját könnyített visszahonosításért folyamodva az udvarhelyszéki demokráciaközpontokba – tudtuk meg Nagytól. Ez a szám egyben azt is jelenti, hogy az udvarhelyszéki EMNT-iroda országos viszonylatban második a honosítási kérelmek igénylése tekintetében. A szerdai összesítésig idén több mint kilencszázan kérvényezték az irodában a magyar állampolgárságot.
Egyre több konzuli napra van szükség – ilyenkor történik az állampolgársági kérelmek iratcsomóinak átadása, útlevélkérelmek leadása, anyakönyvezések (születés, házasság, válás, haláleset), lakcímkártyacsere, illetve lakcímváltozás vagy magyarországi lakóhely bejelentése.
„Az elmúlt év óta lehetőség van Székelyudvarhelyen is útlevelet igényelni, illetve elindítani az anyakönyvezéseket, emiatt a kérelmezések száma folyamatos növekedést mutat” – tette hozzá Nagy. Jóval több magyar állampolgár jelenti be újszülött gyerekét, házasságát, esetenként válást vagy halálesetet, ennek köszönhetően egyre többen lesznek napirenden a magyarországi anyakönyvezési rendszerben is.
Az útlevélkérelem egyre népszerűbb igény, és akárcsak minden más ügyintézés, előzetes időpont-egyeztetés alapján történik. Arról is érdemes tudni, hogy tavalytól minden magyar állampolgár, akinek a második világháború idején édesapja vagy férje elhunyt a fronton, illetve hadifogságban, hadisegélyt igényelhet a magyar államtól. Ezen ügyiratcsomók összeállításában bármely központban segítséget nyújtanak.
Az Eurotrans Alapítvány udvarhelyszéki irodája tavaly szeptembertől foglalkozik honosítási tevékenységgel – tudtuk meg Nagy Enikőtől, az Udvarhelyszéki RMDSZ munkatárásától. Idén a kérelmek száma meghaladta az 1100-at, ezek nagy részét udvarhelyszéki településeken gyűjtötték be, mivel az alapítvány munkatársai hetente két településre is kiszállnak, hogy a helyszínen fogadják az érdeklődőket. Az állampolgárságot kérelmezők száma tavaly szeptember óta nem csökkent, útlevéligényléssel is havonta 10–15 személy fordul hozzájuk. Az Eurotrans Alapítvány által biztosított szolgáltatások teljes mértékben ingyenesek, beleértve a fordítási költségeket és az igazolványkép elkészítését is.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. augusztus 23.
A lengyel–magyar barátságot erősítette meg a Szentegyházi Gyermekfilharmónia
A Szentegyházi Gyermekfilharmónia idén, a lengyel–magyar szolidaritás évében hagyományos nyári hangversenykörútján Kis-Lengyelországba látogatott augusztus 11. és 22. között. A csoport négy lengyel dallal is készült, ami nagy sikert aratott a turné koncertjein. A lengyel helyszínekre a szentegyházi huszárok és három honvédcsapat hagyományőrzői is a Filivel utaztak.
Összesen százharmincnyolc gyermek indult Szentegyházáról Lengyelország felé, kilenc kísérővel, szakáccsal, kuktákkal, tolmáccsal, filmessel és sofőrökkel. Lengyelországi tartózkodásuk első három napján erdélyi és magyarországi hagyományőrző huszárok kísérték őket – tudtuk meg Haáz Sándor karnagytól, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia vezetőjétől. Kilenc helyszínen tíz koncertet és egy kisebb hangversenyt tartottak. A turné erejéig három nem szentegyházi fiatal is csatlakozott hozzájuk, a Nagyváradi Baranyi-Nagy Tünde, a kézdiszentkereszti Gáspár Henrietta és az alsósófalvi Fülöp Attila.
Nyíradonyban tartották meg első koncertjüket, másnap a nyíregyházi Evangélikus Nagytemplomban léptek fel, ez egyben a lengyel dalok főpróbája is volt. Augusztus 13-án a három autóbusszal elindultak Lengyelországba. Az első állomás Szczawnica volt, ide érkeztek az 1848/49-es szabadságharc hagyományőrző csapatai is. Délután Ószandecben díszmenetben vonultak a Szent Kinga-kolostor udvarára hangversenyt tartani. Aztán a Dunajecen tutajoztak és énekeltek a huszárokkal együtt. Szczawnicán Szalay és Esterházy szobránál koszorúztak, közben a honvédek díszlövéseket adtak le.
Tarnón a csapat felkereste Bem apó, az 1848/49-es szabadságharc hős tábornokának síremlékét, megkoszorúzta a magyar nyelvű emléktáblát, ezt szabadtéri koncert követte. Luzsnán szintén szabadtéri kiskoncertet tartottak, számtalan magyar honvédsírt szalagoztak fel a gyermekek. Innen Krakkóba utaztak, ahol bár a szabadtéri nagykoncert végét ismét elmosta az eső, a Jezsuita Templomban tartott hangverseny talán a legszebben sikerült a turné alatt – számolt be Haáz. Már a hazaúton, Felvidéken feladat várta a gyermekeket: Szepesbélán, Haáz Rezső szülővárosában a művész egy korabeli vízfestménye alapján kellett felfedezni a főtéri helyszínt. Miskolc után a Barlangfürdőn látták vendégül őket, amit templomi hangversennyel háláltak meg. A huszadikai díszhangversenyt óriási táncház, vidám utcazenélés követte. A Gyermekfilharmónia történelmi hangversenykörútját az ózdi Olvasó koncertje zárta. Szállítási költségeiket a Bethlen Gábor Alaptól nyert pályázat fedezte, de étkezésüket, szállásukat önerőből oldották meg – mondta el Haáz Sándor.
Az együttes kísérője és tolmácsa, Bíróné Hasznos Hanna javaslatára négy lengyel éneket sikerült felvenni a repertoárba: két lengyel népdalt, egy mozgalmi nótát és egy szenténeket, amely a lengyelek Fekete Madonnájához köthető – mesélte a Filharmónia karnagya. Ez utóbbi nagyon népszerű katolikus búcsús ének, amit a közönség együtt énekelt a gyermekekkel – tudtuk meg. A mozgalmi nótát (magyarul: Hajnal óráján) a lengyelek sördalként ismerik, a Kakukk Jankót és az Egri ménest magyar és lengyel szöveggel is előadta a kórus.
Tamás Krisztina lassan öt éve tagja a csoportnak, most tizenöt éves, kórustagként kezdte, majd beült a zenekarba, és fuvolázik. Elmesélte lapunknak, hogy az idei turné valóban eseménydús volt, élményekkel telve érkezett haza. Számára legkedvesebb emlékként a dunajecei tutajozás mAradt meg. „Sajnos nem sikerült újabb barátságokat kötni lengyelekkel, de volt pár alkalom, amikor angolul próbáltunk szót váltani néhány érdeklődő nézővel” – mondta. Krisztina szeret utazni, s bár hosszú volt a buszozás, a jó társaságnak köszönhetően sosem érezte unalmasnak. Szerinte a közönség nagyon lelkes volt, főleg a betanult lengyel dalok hallatán. „Velünk együtt énekeltek, de volt olyan is, hogy kedvesen kijavították az apróbb kiejtési hibákat” – mesélte Krisztina.
Dávid Anna Júlia |
Székelyhon.ro
2016. augusztus 24.
Ahol az augusztus sem múlik el áradás nélkül
Nem volt olyan nyári hónap, hogy ne okozott volna károkat az áradás Homoródszentmárton község valamelyik településén. Noha hétfőn csak egyetlen lakóházba ment be a víz, több faluban komoly anyagi kár keletkezett.
Az áradás Homoródremetén, Gyepesben és Kénosban jelentős anyagi kárt okozott, az önkéntes tűzoltók bevetésére viszont nem volt szükség. Főleg az utak, hidak és pallók rongálódtak meg.
Homoródremetét sújtotta leginkább az áradás, itt egy lakóházban okozott károkat az útról beömlő víz. Nem a patak vize, hanem a nedves talajra hirtelen lezúduló eső okozta a károkat – tudtuk meg Jakab Attila polgármestertől. Kénosban és Gyepesben a lekövezett útszakaszokat mosta ki a víz, ugyanakkor községszerte mintegy hét-nyolc hektár szántóföldet és kaszálót tett tönkre, emellett számos kertet, veteményest is elárasztott – tájékoztatott az elöljáró. A községben továbbá négy híd is megrongálódott, a helyreállítási költséget tízezer lejre becsülte a polgármester.
Kedden szakember bevonásával a polgármesteri hivatal munkatársai felmérték a károkat, ami több mint 180 ezer lejre rúg, erről részletes jelentést küldtek a katasztrófavédelemnek, a prefektúrának, a vízügyi igazgatóságnak és a megyei tanácsnak, most az elbírálást várják.
A polgármester azt is elmondta, hogy a megyei tanácstól megkapták a júniusi áradások miatt kért támogatást, a júliusi hatvanezer lej körüli összeg még nem érkezett meg. Reméli, hogy most is kapnak támogatást, hiszen most a legnagyobb a kár.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 4.
Ahol nem csak beszélnek a kalákáról, hanem csinálják
Kalákanapokat tartottak az elmúlt héten Máréfalván. A programokkal a falu szépítésére és a közösségi munka hatékonyságára nevelik a máréfalvi civil szervezetek képviselői a helybéli gyermekeket. Közösen takarítottak, oktató jelleggel fűszerkertet alakítottak ki a Dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán, és a helyi óvoda, iskola székely kapuját is felújították.
A hétvégén patakmeder-takarítás, a közterek, az út menti területek megtisztítása, az óvoda kapujának lefestése, valamint fűszerágyások kialakítása szerepelt a Máréfalvi Kalákanapok programjában. Pénteken a dévai Szent Ferenc Alapítvány épületének udvarán kialakított ágyásokba tizenhatféle fűszernövényt telepítettek a helybéli fiatalok és gyermekek a helyi civil szervezetek vezetőivel közösen. Az óvoda kapujának újrafestését a régi kalákások vállalták, akik az elmúlt havi táborban jeleskedtek kézügyességükkel. Szombaton folytatták a patakmeder-takarítást és a közterek rendbetételét. Vasárnap a képes beszámoló után „parasztolimpián” és egyéb szórakoztató programokon is részt vehettek a kalákázók és arra járó érdeklődők.
„Kalákáról beszélünk, amikor egy közösség tagjai kölcsönösségi alapon vagy szívességből munkát végeznek” – jellemezte a tevékenységet Szallós-Kis Judit nyugdíjas tanárnő, a tábor egyik vezetője, hozzáfűzve, hogy Máréfalván a múlt században még elevenen élt e szokás, nagyszüleik, szüleik idejében. Építkezéskor, kútásáskor a mesteremberek mellett a rokonság, szomszédság néhány napnyi munkával segítette az építkezőt, amit a gazda feljegyzett és alkalomadtán lerótta „tartozását”, azaz viszonozta a segítséget.
A kapuállítás is egyszerre több ember összehangolt munkáját igényelte, amiben a meghívottak szívesen segédkeztek. A kaláka szellemiségét, a közös alkotás örömét hivatott feléleszteni évről évre a Kőlik Hagyományőrző Művelődési Egyesület nyári kézművestábora, a Kalákatábor, amit idén tizenhatodik alkalommal rendeztek meg augusztus elején, közel nyolcvan részvevővel. A táborozók megismerkedhettek a kapufaragás, bútorfestés, nemezelés, gyöngyfűzés, ostorfonás fortélyaival, a pihentető pillanatok pedig népdalénekléssel, néptánctanulással és gyógynövény-ismertetővel egybekötött kirándulással teltek. Ennek folytatásaként ebben az évben harmadjára is megszervezték a Kaláka Napok – Falunap másként programjait.
Ottjártunkkor a hatodik osztályos Pap Ágnes barátaival éppen az óvoda székely kapujának felújításán, festésén dolgozott. Elmondta, megtiszteltetésnek érzi, hogy a táborban végzett munkája után ott dolgozhat. A Facebookról értesült az eseményről, és mivel évek óta rajong a bútorfestésért, azonnal jelentkezett. „Nálunk mindenki mindenkivel barát” – szögezte le Ágnes a kaláka közösségépítő erejével kapcsolatos kérdésünkre. Nagyon szeretnek csapatban dolgozni a táborozó gyerekek, ezt mindannyian egybehangzóan elmondták.
Pálfi Enikő szintén hatodikos a máréfalvi iskolában, pénteken délelőtt a patakmeder-takarításból vette ki részét. Nagyon jónak tartja, hogy közösen dolgozhatnak a falu szebbé tételén, a patakmedrek, a temető, a templomkert kitakarításában, illetve a festési munkákban. Elmondta, hogy szülei is szívesen veszik, amikor ilyen programokra jelentkezik, sőt néha ők küldik.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 7.
Rendhagyó történelemóra az Európai költőről
Dsida Jenő életpályájáról tartott előadást Takaró Mihály irodalomtörténész, kedden délután a Székelyudvarhelyi Tamási Áron Gimnázium bentlakásának dísztermében.
Az Orbán Balázs Akadémia nyári szünete utáni első előadásán életrajzi adatok és a korabeli kritikai fogadtatások mentén vázolta Dsida Jenő életpályáját az előadó.
A jelenlevők megtudhatták, hogy a költő Binder Jenőként született, mert anyját anyagi okokból nem vehette el apja, Dsida Aladár – végül azonban még kiskorában örökbe fogadhatják saját gyermeküket a szülők. Az előadáson Dsida szívbetegségéről is szó esett, ami a halálfélelem miatt élete végéig meghatározza mindennapjait.
Így új értelmet nyer Nagycsütörtök című verse is, melyben Krisztussal vonható párhuzamba. Takaró részleteket is felolvasott a versből. Megtudhattuk, hogy a gimnáziumi évek alatt Eminescut fordít, saját verse miatt viszont nehezített érettségivel kell megbirkózzon. Dsida József Attilához fűződő barátságról is szó esett, az irodalomtörténész a tökéletességre való törekvésüket emelte ki, mint közös tulajdonságot. Ezt Dsidánál a félezer, soha kötetbe nem szerkesztett zsengéje bizonyítja.
Európai költő, aki nyolc nyelven írt és fordított, „Dsida eredetiben olvasta az egész európai irodalmat” – szögezte le az előadó. Elmondta, apolitikus költőnek tartják Dsidát, aki nem politizált, de megírta a Psalmus Hungaricust, ami bár nem jelenhetett meg kalózkiadásban, még Kolozsváron is szép számban elterjedt. Takaró úgy fogalmazott, hogy a verset „nem egy szélsőjobboldali, nacionalista hülyegyerek írta”. Ezzel a költeményével hitelesíti mindazt, amit addig írt. „Mindent Európától tanult, s mindent Magyarországra fordított vissza” – jelentette ki az irodalomtörténész.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro
2016. szeptember 11.
Összevont osztályok helyett utaztatás
Mintegy száz gyermekkel többen kezdik hétfőn az iskolát Hargita megyében, mint az előző tanévben, viszont a Székelyvarsághoz tartozó Nagykúton már csak elemi osztályok mAradnak. Udvarhelyszéken több iskolában új igazgatóval rajtol a tanév, Székelyudvarhelyen pedig további két iskolában nem lesz aligazgató.
Az előzetes becslések szerint idén 52 211 gyermek kezdi meg az iskolát hétfőn Hargita megyében, ami nagyjából százzal több, mint az elmúlt évben – tudtuk meg Luka Lászlótól, a Hargita megyei Tanfelügyelőség munkatársától. Az adatok egyelőre nem véglegesek, csupán az intézmények előzetes becsléseiből lettek kikalkulálva – egészítette ki Luka, hozzátéve, hogy a hónap második felében lehet majd konkrétumokkal számolni.
Udvarhelyszéken nem működnek idéntől összevont osztályok, de a nagykúti József Attila Általános Iskolában csökkent a gyereklétszám, jelenleg tizenhatan tanulnak négy osztályban, így az ottani ötödik–nyolcadik osztályos diákokat iskolabusszal viszik a székelyvarsági Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskolába – tudtuk meg Görbe Péter főntanfelügyelőtől. Az oktatás minőségén rontott az a módszer, amikor a hetedikesek az ötödikesekkel együtt tanultak, így – tekintettel arra, hogy a szállítóeszköz adott – sokkal jobb megoldásnak bizonyul, hogy mindenki a maga korosztályával együtt tanul.
Új intézményvezetők
A szentegyházi Gábor Áron Szakközépiskolában András Izabella lett az új igazgatónő, ugyanakkor a Mártonffi János Általános Iskola új aligazgatóval, Fülei Évával kezdi a tanévet. A zetelaki Dr. P. Boros Fortunát Elméleti Középiskolában Ábrán Enikő az új intézményvezető, a parajdi Áprily Lajos Általános Iskola új igazgatója pedig Biró Zsolt lett. A homoródszentmártoni Román Viktor Általános Iskolát Kertész Hajnalka vezeti, míg aligazgató Oláh Csepregi Eszter lett. Felsőboldogfalván Fülöp Áron az idei tanévtől az igazgató, Somorai Árpád az aligazgató, míg a farkaslaki Tamási Áron Általános Iskolában Jakab Gabriella tölti be az igazgatóhelyettesi tisztséget. Székelyudvarhelyen a Bethlen Gábor és Orbán Balázs általános iskolákban idéntől nem lesz aligazgató, hiszen a törvény szerint húsz osztálynak kellett volna indulnia ahhoz, hogy ez a poszt megmAradhasson – tudtuk meg Bartolf Hedvig tanfelügyelőtől.
Dávid Anna Júlia
Székelyhon.ro