Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dauwen, Günther
21 tétel
2009. május 4.
Marosszék Székelyföld része, hangzott el Makfalván, az első Maros megyei településen, ahol az autonómiát indítványozó határozattervezetet megszavazta a helyi önkormányzat. A székely majálist Makfalva és a Székely Nemzeti Tanács közösen szervezte. A hangulatos rendezvényen részt vett a magyar nagykövet, beszédet mondott Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő, Németh Zsolt, a magyar parlament külügyi bizottságának elnöke, Günther Dauwen, az EFA igazgatója, aki a flamandokat képviseli az Európai Parlamentben, a baszkok képviselője is. Felvonultak a szovátai huszárok, felléptek a helybeli és környékbeli iskolák kisebb és nagyobb diákjai. /(b. gy.): Székely majális. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 4./
2012. június 16.
Tőkés László: titkos bukaresti paktum "jegelte" a magyar autonómiatörekvéseket
Gazda Árpád, az MTI tudósítója jelenti:
Feltételezhető, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) titkos paktumot kötött a bukaresti hatalommal a magyar autonómiatörekvések "jegeléséről" – mondta szombaton egy szovátai konferencián Tőkés László.
Az Európai Szabad Szövetség (EFA) háttérintézményeként működő Maurits Coppieters Központ autonómiakonferenciáján az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott: míg az autonómiaigényről való lemondást rögzítő magyar-szlovák megállapodás ismert, Romániában csak a következményei látszanak egy vélhetően létező, titkos megállapodásnak.
A volt püspök szerint Romániában nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimiláció is végbement: az RMDSZ politikusai magyarul beszélő román politikusok lettek. Ezzel magyarázta az EMNT elnöke a magyar közösségen belüli ellenzék megjelenésének a szükségességét.
Tőkés László a konferencián az állammal nem rendelkező nemzeti közösségek laza európai konföderációjának a kialakítására tett javaslatot. Mint megjegyezte, a kisebbségi népcsoportokat számbeli kisebbségük miatt mindig le fogják szavazni a különböző fórumokon, ezért szükséges e népcsoportok szövetségének a kialakítása.
Tőkés László elmondta, hogy a romániai magyarság számára az autonómiaigény "nemzetköziesítése" lehet a kitörési pont. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy az Európai Unió nem szabályozza a kisebbségi jogokat. Azt is megemlítette: "az EU-t jelenleg irritálja a kisebbségi jogok emlegetése, nem is beszélve az autonómiáról és a szecesszióról" (elszakadásról). Tőkés szerint a kisebbségek helyzetét lehetne a demokrácia fokmérőjének tekinteni az Európai Unióban. "Nézd meg, hogy egy országban milyen szinten állnak a kisebbségi jogok, és meg tudod állapítani, milyen szintre jutott el az ország demokratikus fejlődése" - magyarázta az EP-képviselő.
Günther Dauwen, az EFA pártigazgatója visszásnak találta, hogy az EU csak azoknak a népeknek jogait tartja tiszteletben, amelyeknek van államuk. Hozzátette, ha a spanyolországi katalánok kérik, hogy a katalán nyelv legyen az EU hivatalos nyelve, ezt Brüsszelben elutasítják. Ha viszonyt a katalánt hivatalos nyelvének tekintő Andorra miniállam csatlakozna az unióhoz, természetes lenne, hogy a katalán nyelv is az EU hivatalos nyelve. A Decentralizáció és autonómia Európában című konferenciát a Maurits Coppieters Központ szervezte, amely pénteken tartotta az erdélyi fürdőhelyen éves közgyűlését. Az EFA tizenhárom EU-tagország mintegy harminc nemzeti, regionalista és autonomista pártját egyesíti. Egyik fontos célkitűzésének tartja, hogy biztosítsák a demokratikus jogokat Európa állam nélküli nemzeteinek és történelmi-földrajzi régióinak. Tőkés László 2007 és 2008 között az EFA és a zöldek közös európai parlamenti frakciójában tevékenykedett. MTI
2012. június 18.
Autonómia-konferencia Szovátán
A Decentralizáció és autonómia Európában című konferenciát, amelyet az Európai Szabad Szövetség háttérintézményeként működő Maurits Coppieters Központ szervezett, pénteken tartották Szovátán, ahol a szövetség éves közgyűlése zajlott. Az EFA tizenhárom EU-tagország mintegy harminc nemzeti, regionalista és autonomista pártját egyesíti. Egyik fontos célkitűzésének tartja, hogy biztosítsák a demokratikus jogokat Európa állam nélküli nemzeteinek és történelmi- földrajzi régióinak.
Az autonómia-konferencián az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke úgy fogalmazott: míg az autonómiaigényről való lemondást rögzítő magyar-szlovák megállapodás ismert, Romániában csak a következményei látszanak egy vélhetően létező, titkos megállapodásnak.
A volt püspök szerint Romániában nemcsak nyelvi, hanem politikai asszimiláció is végbement: az RMDSZ politikusai magyarul beszélő román politikusok lettek. Ezzel magyarázta az EMNT elnöke a magyar közösségen belüli ellenzék megjelenésének a szükségességét.
Tőkés László a konferencián az állammal nem rendelkező nemzeti közösségek laza európai konföderációjának a kialakítására tett javaslatot. Mint megjegyezte, a kisebbségi népcsoportokat számbeli kisebbségük miatt mindig le fogják szavazni a különböző fórumokon, ezért szükséges e népcsoportok szövetségének a kialakítása.
Tőkés László elmondta, hogy a romániai magyarság számára az autonómiaigény "nemzetköziesítése" lehet a kitörési pont. Sajnálatosnak tartotta ugyanakkor, hogy az Európai Unió nem szabályozza a kisebbségi jogokat. Azt is megemlítette: "az EU-t jelenleg irritálja a kisebbségi jogok emlegetése, nem is beszélve az autonómiáról és a szecesszióról" (elszakadásról). Tőkés szerint a kisebbségek helyzetét lehetne a demokrácia fokmérőjének tekinteni az Európai Unióban. "Nézd meg, hogy egy országban milyen szinten állnak a kisebbségi jogok, és meg tudod állapítani, milyen szintre jutott el az ország demokratikus fejlődése" – magyarázta az EP-képviselő.
Günther Dauwen, az EFA pártigazgatója visszásnak találta, hogy az EU csak azoknak a népeknek a jogait tartja tiszteletben, amelyeknek van államuk. Hozzátette, ha a spanyolországi katalánok kérik, hogy a katalán nyelv legyen az EU hivatalos nyelve, ezt Brüsszelben elutasítják. Ha viszonyt a katalánt hivatalos nyelvének tekintő Andorra miniállam csatlakozna az unióhoz, természetes lenne, hogy a katalán nyelv is az EU hivatalos nyelve. Népújság (Marosvásárhely)
2014. március 10.
Székely Szabadság Napja – A szónokok szerint a jogok nem képezhetik alku tárgyát
Marosvásárhelyen a szervezők becslése szerint több mint tízezren emlékeztek a Székely szabadság napján a 160 éve kivégzett székely vértanúkra, Török Jánosra, Gálfi Mihályra és Horváth Károlyra, és követelték a Székelyföld területi autonómiáját. A rendezvény szónokai szerint a székelység nemzeti és emberi jogai nem képezhetik alku tárgyát.
A székely vértanúk obeliszkjénél tartott beszédében Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke közölte, Magyarország beavatkozott az SZNT oldalán a nemzeti régiók ügyében az Európai Unió luxemburgi bíróságán indított perbe.
„Magyarország velünk van. Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül meggyőznünk, legyen szintén velünk!" – jelentette ki.
A tömeg többször is félbeszakította Izsák Balázst, amikor azt mondta, meg kell előlegezni a bizalmat Románia új kormányának, melyben a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) politikusai is részt vesznek. Hozzátette, a magyar politikusok útja a kormánypalotába az októberi nagy menetelés útvonalán vezetett. „Lehet, az a párbeszéd kap esélyt, amelyre az igényt kinyilvánította a székelység a Bereck és Kökös közötti nagy menetelésen" – jelentette ki az SZNT elnöke.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke üzenete által volt jelen a marosvásárhelyi megmozduláson. A volt püspök nyomatékosította: Isten szabadnak teremtette a székelységet. „Emberi és nemzeti jogaink nem képezhetik alku tárgyát. Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk" – fogalmazott Tőkés László.
Az EMNT-elnök Kós Károlyt idézve üzente: „ha a románság meg fogja becsülni Erdély magyar polgárait – szövetségesekre fog találni bennük. De amennyiben ezt elmulasztja megtenni – a legjobb akaratunk ellenére és saját kárára, határozott ellenállásra fog késztetni bennünket".
Bíró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke úgy fogalmazott: az őshonos magyar közösségtől megtagadják Romániában az önrendelkezés legelemibb formáit, korlátozzák véleménynyilvánítási jogát. A pártelnök szerint a székelyföld autonómiájáért tartott isztambuli megmozduláson is lezárták a város főutcáját. Ez csak Marosvásárhelyen nem lehetséges.
Ez a közösség mindaddig követelni fogja az autonómiát amíg célját el nem éri – hangoztatta az MPP elnöke.
Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke rámutatott: az erdélyi magyarság minden „önkény és határtologatás" ellenére hisz abban, hogy élni csak szabadon érdemes, és ennek csak a közösségi autonómia biztosíthat keretet. Az EMNP elnöke a Székelyföld autonómiatervezet parlament elé terjesztését sürgetve jelezte: „ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek".
Günther Dauwen, az európai autonómiapárti erőket tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) belgiumi pártigazgatója beszédében azt üzente Románia mai vezetőinek, hogy tanuljanak Nicolae Ceausescu egykori román diktátor 25 évvel ezelőtti arckifejezéséből. A vezetőknek az a dolguk, hogy meghallják a nép kérését, szolgálják a népet – jelentette ki.
Marc Gafarot Monjo, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint a székelyek és a katalánok egyformán a béke, a demokrácia tiszteletének a nyelvét beszélik. A politikus emlékeztetett arra, hogy sem a székelyeket, sem a katalánokat nem lehet kisebbségnek tekinteni, mindegyik nemzeti közösség.
A székely zászlót Magyarországon elsőként kitűző Szabolcs Attila, Budafok polgármestere beszédében kijelentette: Székelyföld autonómiája nemcsak a székelyek ügye, hanem minden magyaré és minden jóérzésű emberé az egész világban.
Izsák Balázs felkérésére a tömeg a járdán vonulva indult el az egykori vesztőhelyről a város központjába, hogy átadja a kormány Maros megyei képviselőjének a demonstráció kiáltványát.
MTI
Erdély.ma,
2014. március 10.
Székely Szabadság Napja percről percre
Az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Magyarország után Romániát is sikerül meggyőzni, hogy álljon az autonómiamozgalom mellé – ez volt az egyik legfontosabb üzenet a Székely Szabadság Napján a marosvásárhelyi Postaréten tartott autonómiatüntetésen. Az ünnepi beszédek után az összegyűlt többezres tömeg hosszasan kiáltotta, hogy „Székelyföld nem Románia”.
A spontán tüntetés lassan lenyugszik, a jelenlevők pedig elindulnak a térről hazafele.Izsák Balázs többször is hangosbemondón kérte a tömeget, hogy oszoljanak szét, és békésen térjenek haza.
Nem múlt el incidensek nélkül a rendezvény, mivel a spontán tüntetés során a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai megpróbáltak áttörni egy rendőrkordonon, amit csendőrök segítségével erősítettek meg.
A Főtéren rövid spontán tüntetés alakult ki, a felvonulók „Autonómiát” és „Itthon vagyunk”, továbbá „Vesszen Trianon” jelszavakat skandáltak, majd énekeltek. Ellentüntetők nem akadályozták a Székely Szabadság Napjának zárómozzanatait.
A szervezők és a tömeg a Postaréttől, a járdán vonultak át a Főtérre, ahol a tüntetésen elfogadott petíció szövegét átadták a prefektusnak.
8.36 Székelyföld nem Románia! – hallatszik még sokáig a himnuszok után.
Izsák Balázs ismertette a gyakorlati tudnivalókat, hogy a koszorúzás után egy polgári sétával Marosvásárhely központjába megy mindenki. Az SZNT elnöke elmondta, a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy, ahogy Kökös és Bereck között, itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
„Megértésüket kérem, és azt, hogy ugyanazzal a méltósággal fejezzük be, mint Kökös és Bereck között” – mondta Izsák Balázs, majd elkezdődött a Székely Vértanúk emlékművének koszorúzása.
18.30 A megemlékezés végén együtt éneklik a himnuszokat, előbb a magyart, majd a székelyt.
18.25 Izsák Balázs felolvassa a nagygyűlés kiáltványát:
„Követeljük, hogy a sajátos történelmi, földrajzi, politikai, kulturális és gazdasági jellegzetességekkel rendelkező Székelyföld alkosson önálló fejlesztési régiót az Európai Unió forrásainak hatékony felhasználása érdekében!
Követeljük, hogy Székelyföld legyen önálló közigazgatási régió!
Követeljük Székelyföld autonómiájának törvény általi szavatolását!
Tiltakozunk Székelyföld őshonos közösségének, a Székely Népnek érdekeit sértő, létét fenyegető közigazgatási átalakítás ellen!
Követeljük, hogy a romániai hatóságok azonnal szüntessék be a székely jelképek üldözését, a magyarul beszélő emberek zaklatását és fenyegetését.
Tiltakozunk az ellen, hogy a jogállam intézményeit az itt élő, román állampolgárságú magyarok elnyomására, megfélemlítésére és üldözésére használják!
Teljes és tényleges szabadságot és egyenlőséget akarunk Székelyföld minden lakosának!
Követeljük, hogy a kormány kezdjen párbeszédet a fentiekről a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal!
Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a Székely Népnek!” – hangzik többek közt a kiáltványban.
Elfogadják-e a kiáltványt? - kérdezte a tömegtől Izsák Balázs, amelyre a válasz egyértelmű volt: „autonómiát, autonómiát” – harsogta a tömeg.
18.23 A beszédek között Kilyén László műsorvezető a kivégzett és elítélt székelyek neveit olvasta fel, illetve ismertette a 160 évvel ezelőtti eseményeket.
Az alsósófalvi és parajdi egyesített fúvószenekar lépett színpadra, ismert katonadalokat játszva, amelyre a tömegből többen dalra fakadtak.
18.19 Szabolcs Attila, Budafok-Tétény polgármestere: „Nem volt időnk szárnyakat növeszteni, ezért lábainkat fogjuk használni, hogy a Postarétről visszajussunk Bernády városába. Ma is nagy a választék labancból, janicsárból. A mi labancaink, janicsárjaink nagyon megtalálják a helyüket. Mindig megmagyarázzák, éppen most miért nem lehet semmit sem csinálni. Ha még sokat várunk, lehet, hogy gyermekeink, unokáink, csak a múzeumokban látnak székely kaput, és Marosvásárhely építőjét Bernadescunak hívja a Wikipédia, és kimondják, hogy híres dák városépítő volt. Erdélyben, Székelyföldön a szipolyozás zajlik. Sok fiatal számára ez elviselhetetlen. Autonómia nélkül nem lesz több munka, otthon, csak ha odavetik a koncot.
Amikor Budafok-Tétény meghirdette a székely zászló szolidaritásból való kitűzését, sokan fanyalogtak, hogy Pestről, Budáról ne akarják megmondani, mit kell tennünk. Mi nem szeretnénk beleszólni a székely dolgába, de kiállni amellett, amit kívánnak, kötelessége minden polgárnak. Több millió anyaországi üzenetét hoztam el, akik egyetértnek ebben mindnyájan.
Lassan mondom el, hogy mindenki megértse: Székelyföld autonómiája nem csak a székelyek ügye, hanem minden jóérzésű emberé szerte a világon."
18.13 A katalánok üzenetét Mark Gafarotti hozta el, aki tavaly is itt volt: „Autonómiát!” – mondta, mire a tömeg válaszolt: „autonómiát”. Kedves bajtársaim, a székely nép és a katalán nép. Isten adjon békét és békességet – mondta magyarul, taps közepette. „Örömmel látom, hogy a székelyek rendkívül lelkesek a saját jövőjüket illetően. Vajon miért félnek sokan, nemcsak Bukarestben, de világszerte attól a szótól: autonómiát? A döntéseket az emberekhez minél közelebbi szinten kell meghozni. A regionalizmusra való hivatkozással Bukarest azt próbálja megakadályozni, hogy a székelyek saját kezükbe vegyék sorsukat. Ez pedig nevetséges, hiszen az autonómia a prosperitás legjobb lehetőségét jelenti az itt élő románoknak is. Nemcsak a románok, a spanyolok is produkálják ezt a rendkívül rossz gyakorlatot. Olyan országból jövök, Katalóniából, amelyet a nyelve és a kultúrája miatt üldöztek sokáig. Éppen ezért, székelyek és katalánok ugyanazon a nyelven beszélünk, amely a béke, a demokrácia és a nép tiszteletének, és az autonómiának a nyelve, amelyet sajnos, nem mindenki beszél. Mi nem gyűlölünk senkit, csak azt szeretnénk, ha tiszteletben tartanák a kollektív jogainkat. Ha Európa, amelyet építünk, tényleg a különböző kultúrák Európája, akkor abban a székelyeknek és a katalánoknak szerepet, sőt vezető szerepet kell játszaniuk. Nem vagyunk kisebbség – ezt felejtsék el, mi, székelyek és katalánok is nemzeti közösség vagyunk! Dicső múltunk volt, és a jövő még ennél is jobb lesz” – ismertette.
„Nagyon megható számomra ennyi embert együtt látni, akik békésen és demokratikusan küzdenek alapvető emberi jogaiért.”
Az eddig fordított szöveget magyar szóval fejezi be ismét: „Megtiszteltetés, hogy itt lehettem veletek, barátaim. Üdvözletem Katalóniából.”
18.03 Az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Toró T. Tibor tartja meg beszédét. „Hiába próbáltak annyian leszoktatni az életről és szabadságról. Az élet szabadság. És a szabadság élet. Százhatvan éve itt, három székely ember az életével fizetett és sok száz társa börtönnel, azért, mert hittek ebben: a szabadságban, és az életben. Eltelt százhatvan év, ellenére erős hitünk ugyanaz maradt: élni egyénként és közösségként csak szabadon lehet, csak szabadon érdemes. Neve is van ennek: közösségi autonómia. száz éve ez a cél és követelés. Valljuk meg együtt: a szabad élet záloga az autonómia, jogunk, jussunk, követelésünk. Az autonómia a megoldás. Bármi, ami nem ezt segíti elő, az jó esetben pótcselekvés, de inkább zsákutca. Nem közösségi érdek, bármennyire is annak akarják láttatni. Ha a Székelyföld autonómiájának parlament elé terjesztése az újabb kormányzati kaland miatt már megint időszerű, megteszi azt az Erdélyi Magyar Néppárt, közösen a Székely Nemzeti Tanáccsal és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal. És igen, ha szükséges, Bukarestbe is elmegyünk, hogy nyomatékot adjunk követelésünknek.”
18.02 Az arany-kék színű, kisebb-nagyobb lobogót, zászlók, óriászászlók betöltik a postaréti teret. Valamivel kevesebben vannak, mint tavaly, megközelítőleg 20-25 ezren vesznek részt, de – mint tavaly is – elképzelhető, hogy a főtérre-vonuláskor többen fognak csatlakozni.
17.58 Günther Dauwen: az autonómia valós demokratikus jogokat, és a kultúra és az identitás valós tiszteletét jelenti, nem pedig évtizednyi ígérgetést. Nem normális, hogy a bukaresti törvényhozás figyelmen kívül hagyja Székelyföldet és Erdélyt. Ezért is támogatjuk a székelyek követeléseit. Nemcsak 25 évnyi ígéreteket, hanem valós autonómiatörekvést. Megvédeni ezt a büszke népet, és nem feldarabolni Székelyföldet. Tiszteletteljes együttélést és nem pedig asszimilációt. A magyar nyelv és a kultúra valós elismerését, nem pedig felszíni politikát. Mindezt én egy szóban foglalom össze: önrendelkezés. A székely nemzetnek azt mondanám: hamarosan Románia demokrácia fennállásának 25.-ik évét fogják ünnepelni, de van-e ok az ünneplésre. A ma vezetőjének azt üzenem, hogy tanuljanak Ceaușescu esetéből. A nép nem azért van, hogy üdvözítse annak vezetőit, azért vannak ott, hogy szolgálják a népet. Nemrég szerveztünk Santiago de Compostelában találkozót, mottónk pedig: eljött az idő az önrendelkezésre. A székelyekkel együtt mi a régiók és a népek Európáját fogjuk támogatni, támogatjuk Önöket. Eljött az ideje a székely népnek, eljött a ideje az önrendelkezésnek. Köszönöm – zárta mondandóját, majd a tömeg „autonómiát, autonómiát” zengésben tört ki.
17.53 Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszél „Az EFA-nak negyven párt a tagja, mindegyike önrendelkezésre építi tevékenységét. Európa pártiak vagyunk, de egy jobb Európáé. Több decentralizációt szeretnénk mind az EU-ban, mind Romániában. Nem szolgálja a demokráciát, ha minden döntést Bukarestben és Brüsszelben hoznak meg. Mi a régiók és a népek autonómiáját akarjuk. Az nem normális, hogy Erdélynek és a székelyeknek nincs beleszólásuk a romániai ügyekbe. Épp ellenkezőleg a bukaresti elit szét akarja darabolni Székelyföldet, és asszimilálni akarja az erdélyi magyarságot. Ezt nem szabad és nem is fogjuk tolerálni.”
17.47 Bíró Zsolt: „Demokráciánk alapja az egészséges verseny, de ma nem egymást kell legyőzzük, hanem azzal a sötét erővel kell szembenéznünk, amelyik el akarja vitatni jogainkat anyanyelvünktől, szülőföldünktől. De le kell győznünk a kishitűséget és közönyt is! Meneteljünk tehát tovább az autonómia útján!” – mondja az MPP elnöke. Hozzáteszi, a román állam alapvető emberi jogokat is korlátoz.
17.44 Biró Zsolt, az MPP elnöke: Marosvásárhelyre figyel a világ. Székelyföld térképe felvillan a képernyőkön, és 25 évvel a romániai forradalom után nincs megoldva a magyarság kérdése. Csorbítják jogainkat, üldözik szimbólumainkat, a véleménynyilvánítási jogainkat is csorbítják. A sorozat elkezdődött Amerikában, de Isztambulban is tüntettek, lezárták Isztambul legnagyobb utcáját a rendőrök, ők is velünk voltak. Köszönjük, és mellettük mindazoknak, akik támogatják Székelyföld autonómiaküzdelmét. A rendőrök lezárták Isztambul legnagyobb utcáját, csak nekünk, de itt Marosvásárhelyen ezt nem tették meg azok, akik a mi adólejeinkből is kapják a fizetésüket (...) Ma nem egymással kell versenyeznünk, hanem azokkal a sötét erőkkel, amelyek elvitatják jogainkat. Külön-külön gyengék vagyunk, de együtt győzhetünk.
17.35 Az EMNT elnöke, Tőkés László EP-képviselő nem lehet itt, Sándor Krisztina ügyvezető elnök tolmácsolja levelét. Harcos üdvözletét küldi Tőkés a jelenlévőknek. A EP-képviselő ugyanis jelenleg épp az Európai Parlament plenáris ülésén szólal fel Székelyföld területi autonómiája mellett – tudjuk meg a levélből. „Hogy ha a területében meggyarapodott románság, meg fogja becsülni embertársait, szövetségesre fog lelni bennünk, amennyiben nem, határozott ellenállásra késztet minket. Önrendelkezésünk jogának tudatában a diktatórikus jogfosztást nem tűrhetjük” – hangzik a levélből.
17.35 Iker Merillo, a Baszk Nemzeti Párt üzenetét tolmácsolta, valamint Székelyföld jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg. A királyságok, birodalmak és még az államok is a nap végére eltűnnek. Azok a nemzeti gyökerekkel rendelkező kultúrák, amelyek ellenállnak a nagy államok és a globalizáció dominanciájának, végül is győztesen kerülnek ki. Különböző politikai struktúrák alatt, itt éltek, s ezek a struktúrák elhalványultak, maguk itt maradtak, őseik földjén. Folytassák ezt a békés megmozdulást, Székelyföld autonómiáért. „Autonómiát, autonómiát” – hangzott a tömeg. Következő március 10-én együtt fogjuk ünnepelni a közös lépéseket. A Baszk Nemzeti Párt nevében kívánom, hogy járjanak sikerrel – fejtette ki.
17.32 Kilyén László műsorvezető köszönti a romániai magyar nemzeti közösség valamennyi politikai egyesületét, az EMNT-t, az EMNP-t, az MPP-t, az RMDSZ-t (kifütyülte a tömeg), „barátainkat Baszkföldről, Katalóniából, Lengyelországból, Törökországból, és magyarországi barátainkat, támogatóinkat, valamint azokat a román nemzetiségűeket is, akiknek jó része marosvásárhelyiként velünk ünnepel itt a Postaréten”.
17.28 Izsák Balázs: az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is meggyőzzük, hogy legyen velünk. – Eközben többször is közbekiabáltak, megszakítva Izsák Balázst – Aki részesévé akar lenni az autonómiának, száműzze a gyűlöletet, a kishitűséget, a közömbösséget. Autonómiát Székelyföldnek, szabadságot a székely népnek! „Autonómiát, autonómiát” – zengett a tömeg.
17.26 Izsák: „Az autonómia követelés békés, jogkövető útját járjuk immár tíz éve. Ebbe beletartozik a menetelés, a székely szabadság napja, meg az a pereskedés, amelyet az európai polgári kezdeményezés bejegyezésének elutasításáért indítottuk. Pénteken kaptuk meg az értesítést, hogy Magyarország beavatkozik a perbe a mi oldalunkon.”
17.24 Izsák: bármilyen kemény is volt a megtorlás, nem tudta kiölni a székelyekből a szabadságvágyat. Jövője csak annak a népnek van, amelyik ismeri a múltját, és helyét a világban ennek az ismerésnek a függvényében határozza meg. Ma a Székelyföld területi autonómiájának intézményrendszerét jelentheti a szabadság.
17.20 Izsák Balázs, az SZNT elnöke megtartja ünnepi beszédét. „Ez az a nap, amikor a székelyek kinyilvánítják a szabadság iránti elszántságukat, és azt, hogy amit őseink kivívtak nem fogják feladni soha. Székelyföld területi autonómiájának követélését jelenti ez a nap” – mondja.
17.18 A marosvásárhelyi Kistemplom Evangélium Kórusa énekel.
17.17 Együtt mondják a jelenlévők a Miatyánkot.
17.16 Nagy László: „Azért vagyunk itt, mert itthon érezzük magunkat, és ezt az érzést szeretnénk, hogy gyermekeink, unokáink, ükunokáink és érezzék. Itt. Mert a szabadság tükréből nem sugárzott vissza más, mint hogy cselekedni kell.”
17.11 Nagy László: „Napok, hetek, hónapok óta gondolkodom azon, és a templomban hangot is adok ennek: tulajdonképpen hol vagyunk otthon, hol van a mi otthonunk, mit jelent otthon lenni, elmenni otthonról, idegenben lenni, és mit jelent hazamenni? (...) Ott van az a nagyon sokszor emlegetett, Tamási Áron által leírt kérdés: mi célból is vagyunk a világon? Egyéni magyarázatként is, engedjétek meg, hogy itt a Székely Szabadság Napján, amikor azért gyűltünk össze, hogy nyomatékosítsuk: itthon vagyunk, számunkra ez az otthon, nézzük is meg azt, hogy Tamási mire figyelmeztet, és mit mond számunkra”.
17.08 Nagy tisztelettel állok meg előttetek, akik nem csak három, nem csak több székely vártanú emléke előtt tisztelegtek, hanem azért is, mert szívetekben hordoztok valami – mondja Nagy László. „Százhatvan évvel ezelőtt itt állt egyik elődöm, aki a firtosmartonosi Gálfi Mihályt kísérte el talán ide, a vesztőhelyre, az ő református kollégájával együtt, és azokkal, akik fel merték vállalni, hogy elkísérjék, és fejet hajtsanak a három áldozat előtt” – emlékszik vissza a történtekre Nagy László.
17.06 Az SZNT elnöke, Izsák Balázs köszöntötte az egybegyűlteket: „Tüntessünk a gyülekezési szabadságért, és a közigazgatási átszervezés ellen is” – hívja fel a figyelmet. Nagy László unitárius főjegyző megáldotta a találkozót. Jakab apostol levele: az igének megtartói legyetek, és ne csak meghallgatói.
17.01 A Székely vértanúk kivégzésének 160. évfordulójára gyűltek össze az emberek a Székely Szabadság Napján – hangzik a bemondótól.
17.00 Fehérvári-induló hangzik fel, majd a Marosvásárhelyi Vártemplom harangja jelzi, hogy 17 óra.
16.52 Most húzzák ki a több tíz méteres kék-arany zászlót. Lassan kék-arany az egész Postarét.
16.48 10 lej a kicsi székely, illetve magyar zászló, 20 lej a nagy székely zászló a helyszínen.
16.45 Vrei să știi unde sunt banii tăi, sau vrei măruntiș de la București? Alege autonomia – hirdeti egy másik felirat.
16.43 A kórusok, zenekarok közben egyre másra cserélődnek a színpadon. Jelenleg Gyimesfelsőlokról Antal Tibor és zenekara muzsikál, énekel.
16.41 Promisiunile se respecta! Vrem autonomia Ținutului Secuiesc promisă in 1918; Vrei ca banii tăi să rămână în orașul tău? Alege autonomia! Vrei autostrăzi? Alege autonomia! – hirdeti egy másik felirat, és ehhez hasonlóan több esetben hirdeti a tömeg óhaját a magyar mellett román és angol nyelven is.
16.35 Szabad Erdély Autonóm Székelyföld – 2014 – áll fekete alapon fehérrel az egyik banneren. A lányokból és fiúkból, apákból és anyákból, nagyszülőkből és néhány éves kisgyerekekből, helyi, környékbeli és már a délelőtt útra kelt székelyföldi magyarokból álló tömeg lassan betölti a régi szerpentint.
16.30 Kettes-hármas sorban érkeznek a csoportok a székely vértanúk postaréti emlékművéhez, az orvosi egyetem irányából. Önrendelkezést a székely népnek! Velünk az Isten! Székely Nemzetgyűlést – hirdetik többek között a feliratok.
16.25 Tudósítónk jelzi, hogy a Sportcsarnokhoz folyamatosan érkeznek a buszok. Kisebb dugó is kialakult ott. Amúgy szinte az egész város területén rendőrök irányítják a forgalmat, nincs hiány csendőrökből sem, szinte minden utcasarkon kettesével állnak, hogy fellépjenek az esetleges rendbontások esetén.
16.20 17 órára hirdették meg a Székely Szabadság Napja rendezvény kezdetét, de már 15 órától környékbeli kórusok énekelnek, hogy a megemlékezés alaphangulatát megadják. Gyülekeznek már az emberek is, akik székely zászlókkal, székely kokárdákkal „felfegyverkezve” érkeznek. Itt van például Parajd, Alsófófalva, Gyergyócsomfalva.
Székelyhon.ro,
2014. március 11.
Nyomatékosítottuk: itthon vagyunk
Verőfényes délutánnal indult a postaréti Székely Szabadság Napja, ám sajnálatos módon az estére beharangozott polgári séta a forgatókönyvtől eltérően alakult. Míg a kék-aranyba öltözött délutánt az autonómiatörekvések közös, békés és törvénykövető céljai kovácsolták össze, addig az estét a petárdák hangja verte fel.
A találkozásokról és új ismeretségek kötéséről szólt a hétfő délutáni, öt óráig tartó postaréti várakozás. A kórusok előadása és a szavalatok mellett bőven volt ideje mindenkinek a kedélyes beszélgetésekre, egymás üdvözlésére. „Hiszünk abban, hogy lemegyünk a főtérre” – mosolyog ránk egy erdőszentgyörgyi személy, majd felkiált, hogy jé, a mellette lévő emberrel a Székelyek Nagy Menetelésén is találkozott, aki akkor épp egy óriási katalán zászlót lengetett.
„Azért jöttem ki, mert székely szabadságot és autonómiát szeretnék. Én már átéltem egy autonómiát a kommunizmusban” – utalt az egykori magyar autonóm tartományra az elektromos kerekesszékében ülő Papp Melinda. „Nem tartok attól, hogy bármi bántódásom esne azért, mert mozgásomban korlátozott vagyok” – fogalmazott, majd hozzátette: „mi nem akarunk senkit bántani”. A székelykakasdi csoport egyik tagjával is beszédbe elegyedtünk, aki elmondta, hogy közösségük régóta áll az autonómiatörekvésekben a Székely Nemzeti Tanács mellett, és narancssárga pólóikban idén is ők vigyáznak a színpad körüli rendre.
Beszédek
A harangszóval kezdődő rendezvény résztvevőit Izsák Balázs köszöntötte, majd Nagy László unitárius főjegyző Jakab apostol szavaival üdvözölte az egybegyűlteket. Kifejtette, hogy nagy alázattal és tisztelettel áll az emlékmű és az összegyűlt tömeg előtt, mert „valamit szívetekben hordoztok, amiért élni, tenni, cselekedni akartok”. A beszéd Tamási Áron híres idézetére épült, és az otthon kérdését járta körbe.
„Mi azért gyűltünk össze, mert nyomatékosítani szeretnénk, itthon vagyunk, és belenéztünk a szabadság ama tükrébe, amelyből nem sugárzik vissza más, mint az, hogy cselekedni kell. Az lehet boldog, aki mindennapjait ebben a cselekvésben tudja élni” – zárult az egyházi méltóság gondolatsora, és a közös imádság alatt még a kifeszített székely zászlóval játszó gyerekek is összefogták kezüket.
A következő felszólaló Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke volt, aki beszédében kifejtette, a székely szabadság eszméje mindig a történelmi viszonyoknak megfelelően alakult, de sosem változott: az intézményi rendszer szabadsága 1596 véres farsangján és Madéfalván át vezet a kökösi hídig és a Postarétig. A bejelentésre, hogy Magyarország is beavatkozik abba a perbe, amelyet a szervezet az Európai Bizottság döntése ellen indított az Európai Unió Törvényszékénél, a tömeg örömujjongásban tört ki, ám rögtön ezután kifütyülte azt a gondolatot, miszerint az autonómia ügye akkor lesz győztes, ha Romániát is sikerül az ügy mellé állítani.
„A Victoria palotába az út Kökösön és Berecken át vezet” – hangsúlyozta Izsák, aki ezt a gondolatát kétszer is kénytelen volt elismételni. A baszk párt üzenetét Iker Merodio közvetítette, aki a székelyek jövőjével kapcsolatos optimizmusát osztotta meg, majd azzal biztatta az egybegyűlteket, hogy őseik földjén magasra emelt zászlóval folytassák a békés küzdelmüket, és ki fogják vívni Székelyföld autonómiáját és az ezzel járó prosperitást is.
A rendezvényen nem lehetett jelen Tőkés László Európai Parlamenti képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, akinek üzenetében ez állt: „Nem hagyjuk a román kormány csapdájába csalatni magunkat. Szabadságunkért rendületlenül kiállunk”. Beszéde a Hajrá, Erdély! Hajrá, Székelyföld! Hajrá, Partium! üdvözléssel zárult.
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt elnöke beszédét azzal a gondolattal indította, hogy 25 éve nem oldódott meg a székelység ügye. Állítását azzal igazolta, hogy míg Törökországban a vasárnapi szimpátiatüntetés miatt a rendőrség lezárta Isztambul legnagyobb utcáját, Vásárhelyen ez nem lehetséges. „Kijátszanak minket egymás ellen, a pártoskodás pedig felülírja a nemzeti érdeket. Ha felül tudnánk kerekedni a közösséget fogva tartó kishitűségen és közönyön, nem lenne az az erő, amely meg tudna állítani” – fogalmazott Biró, aki beszédét azzal fejezte be, hogy március 15-én is a Postaréten lesz, a magyar szabadság napján.
A belgiumi Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség Párt (EFA) igazgatója beszédében többek között kitért arra is, hogy nem szolgálja az autonómiát, ha minden döntést Brüsszelben és Bukarestben hoznak meg, és szerinte az sem normális, hogy Erdélynek, a székelységnek nincs beleszólása a román ügyekbe. Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke felszólalásában kitért arra, hogy „tudjuk, mit akarunk, nem igaz, hogy nem tudjuk. Bukarestben is tudják ezt. Azért próbálkoznak lebeszélni róla: néha a könnyű élet ígéretével, titkos paktumokkal vagy nyíltan, a nevünkben fellépőknek bársonyszéket és előjogokat biztosítva”.
Marc Gafarot Monjo a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője szerint az autonómia szótól nemcsak Bukarestben, hanem világszerte félnek. „Bukarest azt próbálja megelőzni, hogy a székelyek kezükbe vegyék sorsukat” – fogalmazott a tavaly is szónokoló politikus, aki szerint le kell szokunk arról, hogy magunkat kisebbségnek nevezzük, mert „önök és mi, katalánok is, nemzeti közösség vagyunk”.
A vértanúk emlékművének megkoszorúzása és a himnuszok eléneklése előtt Izsák Balázs felolvasta a székely nagygyűlés kiáltványát, amelyet a tömeg igen felkiáltásokkal fogadott.
Zűrös polgári séta
A Székely Szabadság Napja alkalmából szervezett megemlékezés végén Izsák Balázs polgári sétára hívta a résztvevőket, amelynek kapcsán szigorúan hangsúlyozta, hogy a forgalom nincs lezárva, ezért arra kér mindenkit, hogy – ahogy Kökös és Bereck között – itt is a járdán haladva, békésen kísérje a tömeg őket a prefektúráig, majd ott ne álljanak meg, hanem menjenek békésen haza.
A tömegből azonban nem mindenki gondolta így, többen is szándékosan az úttestre mentek, provokálva ezzel a rendezvény szervezőit, illetve a csendőrséget. Ebben főként a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom fiataljai voltak az „úttörők”, akik eltakart arccal, de jellegzetes viseletükkel provokálták a rendőröket, többször is konfliktusba keveredve velük. A Szent György tér közelében rendőrautóval terelték vissza a fiatalokat a járdára, a szemközti buszmegállóban is egy busznyi csendőr tartózkodott, bevetésre készen, de beavatkozásukra végül nem került sor.
A tüntetők a város főterére érve megint levonultak az útra, ezzel ismét akadályozva a forgalmat. A szervezők hangosbemondó segítségével folyamatosan arra kérték a tömeget, hogy maradjanak a járdán, a rendőrök és csendőrök pedig visszaszorították a rendbontókat. A prefektúra előtt rögtönzött tüntetést alakult ki, amelyet a csendőrök próbáltak feloszlatni, végül Izsák Balázs hangosbemondón kérte a tömeget, hogy menjen mindenki haza, majd ő maga állt a tömeg élére, hogy hazavezesse őket.
A HVIM-esek azonban maradtak, hosszú perceken keresztül farkasszemet néztek a teljes harci felszerelésben kivezényelt csendőrökkel. Amikor kísérletet tettek arra, hogy elfoglalják az úttestet a Kultúrpalota előtt, a csendőrök zárták soraikat, és visszaszorították a HVIM-eseket a járdára, majd szétzavarták a fiatalokat. Mindeközben Vesszen Trianon, és Autonómiát, Autonómiát jelszavakat skandálták.
A néhány tucat rendbontó fiatalról a többezres tömeg jó része nem is tudott. A polgári séta alatt több vélemény is elhangzott az út másik oldalán levő járdáról. Voltak olyan magyarok, akik arról beszéltek, hogy az ilyen megmozdulások egy újabb fekete márciust szülhetnek. Egy-egy román nemzetiségű is átkiabált, olyan mondatok hangzottak el, hogy Romániában vagyunk, mások pedig az „Itthon vagyunk!” jelmondatot próbálták románra fordítani. Az autonómiát követelő kiáltások még egy ideig visszhangzottak a központban, végül elcsendesedett a tömeg.
Daniel l. Manea alezredes, a csendőrség szóvivője azt nyilatkozta, jelentős incidensek nélkül fejeződött be a demonstráció. „Kisebb összetűzések abból alakultak ki, hogy a főtérre vonuló tömeg helyenként megpróbált az úttesten haladni, ezt pedig a rendfenntartók megakadályozták. Egy résztvevő egy petárdát is felrobbantott a tömegben, de ez elszigetelt eset volt” – tette hozzá a szóvivő. Az alezredes azt is elmondta, senkit nem állítottak elő a rendezvény kapcsán.
A Gábor Áron-díj kitüntetettje
A szervezők este nyolc órára hirdették meg a Gábor Áron-díj átadásának ünnepi rendezvényét, amelyre meghívtak minden marosszéki küldöttet, küldött-helyettest. Az időpont az események miatt huszonöt percet késett. A díj átadására a Kultúrpalota kistermében került sor.
Idén a Gábor Áron-díjat a Csíki Székely Múzeum munkaközössége kapta azért az áldozatos munkáért, amelyet a magyarságtudat, népünk kultúrkincseinek megőrzése, népszerűsítése terén kifejtettek, az itt dolgozók kutatásaik eredményeivel gazdagították a Székelységben élő népek kulturális örökségét, hozzájárultak a kultúrkincseinknek következő nemzedékek általi megismeréséhez, átörökítéséhez.
Szekeres Attila István laudációját Gazda Zoltán színművész olvasta fel. A díjat Ferencz Csaba, az SZNT tájékoztatási alelnöke adta át Gyarmati Zsoltnak, a Csíki Székely Múzeum igazgatójának.
Bakó Zoltán, Becze Dalma, Vass Gyopár
Székelyhon.ro,
2015. április 18.
Az Európai Szabad Szövetség tagja lett az Erdélyi Magyar Néppárt
Az európai autonomista és regionalista pártokat tömörítő Európai Szabad Szövetségnek (EFA) a tagjává vált az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) – közölte szombaton az erdélyi politikai alakulat.
Az EFÁ-nak a németországi Bautzenben tartott hét végi kongresszusán egyhangúlag elfogadták az EMNP tavaly szeptemberben benyújtott tagfelvételi kérelmét. Az erdélyi pártot elnöke, Szilágyi Zsolt képviselte a tanácskozáson.
A pártelnök felszólalásában azt hangsúlyozta, hogy Székelyföld területi autonómiája és az erdélyi magyarság kulturális önrendelkezése a demokratikus szabadságjogok közé tartoznak, ezért európai ügyek – idézte a közlemény. Szilágyi Zsolt meghívta a pártszövetség vezetőit Erdélybe, és felajánlotta nekik a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáboron való részvétel lehetőségét.
Az EMNP tájékoztatása szerint a bautzeni éves kongresszuson a küldöttek áttekintették a skót népszavazás után kialakult helyzetet, és meghallgatták a katalán, a baszk, a walesi és a yorkshire-i népszavazási kezdeményezésekről szóló beszámolókat. Francois Alfonsi, az EFA korzikai származású elnöke az önrendelkezési jog gyakorlásának további támogatásáról biztosította a részvevőket. A tanácskozáson Günther Dauwen, a szövetség flamand származású igazgatója mutatta be azt a 2014-2020-as időszakra elkészített stratégiai tervet, amely az EFA 40 tagpártjának nyújt segítséget a helyi, a parlamenti és az európai parlamenti választásokon.
Az EFA kongresszusával egy időben szintén Bautzenben tartotta éves közgyűlését a Maurice Copieters Alapítvány, az EFA munkáját háttérből segítő szakértői szervezet. Ezen Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke képviselte a Transylvania Monitort, az EMNT emberjogi monitoring szolgálatát, amely évek óta részt vesz a tudományos háttérmunkákban.  MTI
Erdély.ma
2015. július 23.
Út a szabadsághoz: autonómia vagy függetlenség (Tusványos)
Nincsen egyedül az erdélyi magyarság, a székelység
autonómiatörekvéseivel – ez derült ki azon a kerekasztal-beszélgetésen, melyen az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselőiként dél-tiroli, breton, katalán, sziléziai politikusok beszéltek eddigi eredményeikről, céljaikról, lehetőségeikről. Minden helyzet más, mégis van, mit tanulniuk egymástól, és nagyon fontos a kisebbségben élő nemzetek összetartása, szövetsége – hangzott el.
Minden velük való találkozás során olyan hozzáállást tapasztal, amelyre bizony nagy szükségünk van nekünk is itthon, Erdélyben, megerősítik, hogy jó úton járunk, és hogy elengedhetetlenek bizonyos lépések, melyeket ők is megtettek korábban – vezette fel a vendégek bemutatását Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke. Sokan érezhetik úgy a fiatalok közül, hogy évről évre az autonómia témájáról esik a legtöbb szó Tusványoson, de érdemi előrelépés nem történik, éppen ezért már nem is nagyon akarnak foglalkozni ezzel. „Van két autonómiatervezetünk, három pártunk, két nemzeti tanácsunk, és következetesen kellene haladnunk előre egy olyan államhatalmi környezetben, amely egyelőre nem hajlandó ezt a kérdést magasabb szintre emelni” – írta le a helyzetet Sándor Krisztina. Szükségünk van a többi, hasonló helyzetű európai népcsoport biztatására, bátorítására – mondotta. Tévúton Európa Sárga katalán sapkában és a skót függetlenséget népszerűsítő pólóban ült asztalhoz Günther Dauwen, az EFA igazgatója, aki elmondta, szövetségükhöz 45 olyan párt tartozik, amelyek a nemzetek, az emberek, a régiók Európájáért küzdenek. Igen szigorúan szólt az unió jelenlegi helyzetéről, arról, hogy eltért az eredeti értékektől, hisz a békés együttműködés jegyében jött létre, de az utóbbi években úgy tűnik, a gazdasági fejlesztés vált a legfontosabbá. Az EU jelenlegi vezetői megfeledkeztek Európa népeiről, bármilyen kisebbségekkel kapcsolatos kérdést vetnek fel, a válasz mindig az, hogy tagállami hatáskör, Brüsszel nem illetékes. Szemrehányóan szólt arról, hogy az EB előző elnöke, José Manuel Barroso legalább leült velük, meghallgatta a kisebbségek panaszait, Junker még erre sem hajlandó, az volt a válasza megkeresésükre, hogy erre nincs ideje. Dauwen számba vette, mi történik néhány tagállamban: hiába van Korzikának parlamentje, Párizs lesöpri döntéseiket, a skótokat elaltatták ígéretekkel, de nem teljesítik azokat, tiltakozni kell az olaszországi, bulgáriai, görögországi vagy akár lengyelországi fej­lemények ellen, de gond van a finnországi svédek jogaival is. „Ebből elég volt, ezt a folyamatot le kell állítani. Az önrendelkezés alapvető emberi jog” – hangsúlyozta. Kiemelte az EFA tizenkét EP-képviselője kiáll Székelyföld, Erdély autonómiájáért, „szabadabb és jobb Európára van szükség, amely nem engedi, hogy a kisebbségek peremre szoruljanak” – fogalmazott. Dél-Tirol sem földi Kánaán.
Székelyföldről a dél-tiroli autonómia elérhetetlen álomnak tűnik, ám az ott élők egyáltalán nem elégedettek helyzetükkel – derült ki Cristian Kollmann, a Szabadságot Dél-Tirolnak Mozgalom sajtófelelősének előadásából. A történelmi visszatekintés és a dél-tiroli autonómia létrejöttének bemutatása után beszélt problémáikról is, arról, hogy 1986 óta ugyanaz a kormányzópárt, a Dél-Tiroli Néppárt irányítja a tartományt, amely az elején még hazafias mozgalom volt, de mára egyre jobban belesimul az olasz politikai rendszerbe, vezetőit anyagilag is „megvásárolta” Róma, mára az lett az üzenetük, hogy nem kell tovább fejleszteni autonómiájukat. Pedig sokan elégedetlenek, kifogásolják, hogy a politikai problémáikat az olasz kormányzat kezeli, a munkahelyek olasz kézben vannak, az iskolák többnyelvűvé, és nem anyanyelvűvé váltak, és nemrég a dél-tiroli parlament olyan törvényt is jóváhagyott, amely kimondottan hátrányos a német lakosság számára. Nem értenek egyet azzal sem, hogy adóik tíz százaléka Rómába megy, ez jóval nagyobb az elfogadható aránynál, s bár az a hivatalos dél-tiroli politika, hogy teljesíteniük kell kötelességüket Rómával szemben, ezt sokan nem így érzik, hisz soha nem akartak Olaszországhoz tartozni. Olaszország új alkotmánya csökkentené a régiók autonómiáját, ezzel sem értenek egyet, pártja azt szeretné, ha függetlenné válhatnának, ők ezért dolgoznak – mondta el Kollman.
Breton küzdelmek
Victor Gallou a franciaországi bretonok helyzetéről beszélt, akik évtizedek óta a megmaradásukért, nemzeti azonosságuk megtartásáért harcolnak. Ő is történelmi visszatekintéssel kezdte előadását, mely során kiderült, jelenkori közigazgatási átszervezéssel Franciaország is igyekezett megosztani egységes történelmi régióit, és a mai Bretagne tartomány nem teljes, az öt megye helyett csak négy tartozik ide, ennek kiegészítését, majd autonómiáját szeretnék elérni. Az 1970-es években újra bevezették a breton nyelv oktatását, ma 200 ezren beszélik. Tavaly 300 ezren gyűltek össze, követelték a tartomány újraegyesítését, de nem jártak sikerrel, ezt követően skót és katalán mintára népszavazást kezdeményeztek, amely nem volt ugyan hivatalos, de nagyon hasznosnak bizonyult, a polgármesterek is szembesültek a polgárok viszonyulásával. Hivatalos népszavazást is szerveznének, eddig nagyon jó a visszhangja, sokan felmérik az autonómia hasznosságát, hisz Franciaország túl nagy ahhoz, hogy hatékony legyen a központosított irányítás. A bretagne-iak keveslik a költségvetésből visszaosztott pénzt is, ez nem több, mint lakosonként 370 euró, fejlődéshez, fejlesztéshez édeskevés – fejtette ki Victor Gallou. Kitért arra is, hogy miért autonómiát, és nem függetlenséget akarnak: a bretonok nagy része franciának is vallja magát, nem akar elszakadni Franciaországtól. Az új katalán út
A katalánok helyzetéről előbb Gerard Bona, az EFA titkára beszélt, majd kiegészítette szavait Marc Gafarot I Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője. Bona elmondta, a katalán nacionalisták nyelvük, kultúrájuk fennmaradásáért küzdenek, a spanyol állam tiltásaival, fenyegetéseivel érte el azt, hogy ma már nem elégszenek meg az autonómiával, függetlenedni akarnak. Megpróbáltak tárgyalni külön adórendszer kialakításáról, de nem jártak sikerrel, az emberek egyre inkább kiszakadáspártiak lettek. Tavaly népszavazást kezdeményeztek a kérdésről, de a spanyol kormány elgáncsolta, vezetőjük, Artur Mas katalán kormányzó ellen eljárást indítottak. Nem adták fel, az idei szeptember 27-ei választások során akarják felmutatni a függetlenségpárti többséget, minden pártot felkértek, egyértelmű állásfoglalást fogalmazzon meg, hogy a szerzett szavazatok alapján felmérhető legyen a függetlenségpártiak tábora. Ha ők győznek, akkor Artur Mast bízzák meg, hogy megtegye a Spanyolországtól való elszakadáshoz szükséges lépéseket. Tárgyalási folyamat kezdődik, tudják, nem hoz azonnal eredményt, de biztosak a sikerben – erősítette meg mindkét előadó.
A megmentett népcsoport
Nagyon keveset tudni a lengyelországi szilézekről, akik szintén autonómiát követelnek. Utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot az eltűnéstől, 2002-ben 80 ezren vallották magukat odatartozónak, tíz év múlva 800 ezren, és bíznak benne, 2022-re elérik a másfél milliót – mondta el Tomasz Jarecki, a Sziléziai Autonomista Mozgalom tagja. Egy igen gazdag, iparosított régióról van szó, amelyet hol Németországhoz, hol Csehországhoz, hol Lengyelországhoz csatoltak, az első világháború utáni népszavazáson az itt élők Lengyelország mellett döntöttek, és a terület hetven százaléka oda is került. A második világháború után az egész régió lengyel fennhatóság alá került, és a következő ötven évet lengyelként kellett leélniük, majdnem elfelejtették nyelvüket. Ekkor indult be mozgalmuk, elkezdték a mozgósítást, és meglett az eredménye, az utolsó pillanatban sikerült megmenteni ezt a népcsoportot a teljes megsemmisüléstől – mesélte Jareczki. Most az autonómiáért harcolnak, és tudják, érdemes, megvan a hatalmuk változtatni sorsukon. Senki ne mondjon le nyelvéről, kultúrájáról – mondotta, és felidézte, milyen érzés volt, amikor a kezébe vette az első könyvet, amelyet szilézül írtak.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 10.
Székely Szabadság Napja – A migránsok és az őshonosok helyzetét állították szembe egymással a szónokok
Az Európát elárasztó migránsok és az őshonos székelyek helyzetét állította szembe több szónok is a székely szabadság napjának csütörtöki marosvásárhelyi rendezvényén.
Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálva az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdította honfitársait az autonómiatüntetésen elmondott beszédében. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat, egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene. Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket.
Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román-magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Szabolcs Attila fideszes országgyűlési képviselő, a székely zászlót elsőként kitűző magyarországi önkormányzat, Budafok-Tétény korábbi polgármestere úgy vélte, hogy a migrációs nyomás alatt élő Európában hasznos lehet a székelység tapasztalata. „A kötelező betelepítésből láttak már az itt élők egyet s mást az elmúlt száz évben. A nyelvi elnyomásból, a kulturális kisemmizésből pedig annyi tapasztalatuk van, hogy egyetemet nyithatnának. Persze nem magyar nyelven, mert az itt szinte lehetetlen" – jelentette ki a politikus. Szabolcs Attila azt is hangsúlyozta, hogy az a nép kéri Székelyföldön az autonómiát, amelyik ezer éven át védelmezte Európa határait.
Nyugat-Európából érkezett szónokok is szóltak az összegyűlt tiltakozókhoz. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) flamand nemzetiségű igazgatója kijelentette, nincs méltányos fejlődés, amíg minden döntést Bukarestben vagy Brüsszelben hoznak. Nincs egyenlőség, amíg Bukarest fenyegetésként tekint a székelyekre. A pártigazgató szerint Klaus Iohannis államfő, aki maga is egy nemzeti kisebbséghez tartozik, több megértéssel lehetne a székely követelések iránt. Nagy tapsot aratott Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, aki kijelentette: ha Katalónia független állammá válik, nem fogja elfelejteni a székelységhez hasonló, szabadságukért küzdő népeket.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője többek között arról beszélt, hogy a népek békés együttéléséhez szükség van a bizalomra, és a bizalom megteremtéséhez szükség van a tartós párbeszédre, a gesztusokra, és a bizalmat erősítő tettekre.
Vegyes fogadtatásban volt részük a tömeg részéről az erdélyi magyar pártok vezetőinek. Már Tőkés László utalt arra beszédében, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Maros megyei vezetői – bejelentésük szerint – csak magánemberként vannak jelen, mert nem tartják olyan politikai rendezvénynek a székely szabadság napját, amelyre intézményes politikai választ kellene adniuk. A bejelentésre a tömeg füttyszóval válaszolt.
Kifütyülték a tüntetők az RMDSZ-szel szövetségben politizáló Magyar Polgári Párt (MPP) elnökét, Bíró Zsoltot is, aki megírt beszédét félretéve kijelentette: „ha a székely autonómiát a megosztás eszközévé tesszük, akkor az autonómia ügye biztos vesztésre van ítélve".
Nagy tapsot aratott viszont Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke, aki kijelentette: az erdélyi magyarság és a székelység olyan országban akar élni, ahol egyik sem fél a másiktól, ahol a románok és magyarok együtt döntenek, és nem töltik „Bukarest feneketlen zsákjába" az adóikat, hogy Európa legdrágább autópályája épüljön belőlük.
„Tiszteletben tartjuk a románok nyelvét kultúráját, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől" – jelentette ki az EMNP elnöke, aki szerint a történelmi régiók újraélesztésével kell kialakítani Románia új közigazgatási régióit.
A székely vértanúk obeliszkje előtt adta át Izsák Balázs az SZNT által alapított Gábor Áron-díjat, melyet idén Haáz Sándor zenepedagógusnak, a szentegyházi gyermekfilharmónia alapítójának és vezetőjének ítéltek oda. A pedagógus arra kérte a székelyeket, hogy minden nap énekeljenek, és menjenek el választani a június 5-i romániai önkormányzati választásokon.
A tömeg tömött sorokban távozott a székely vértanúk emlékművétől a város főtere felé, hogy átadja a tüntetés petícióját a kormány Maros megyei képviselőjének.
MTI. Erdély.ma
2016. március 10.
Rendbontás nélkül tüntettek az autonómiáért
Civilizáltan, rendbontás nélkül ért véget csütörtökön este a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi autonómiatüntetés. Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét és Tőkés Lászlót, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetőjét az idén sem fogadta Maros megye prefektusa, így a kormánymegbízott egyik munkatársának, a bejárathoz kilépő Ioan Iacobnak voltak kénytelenek átadni a Postaréten közfelkiáltással elfogadott kiáltványt. A prefektus beosztottja arról biztosította a tüntetők vezetőit, hogy panaszuk hamarosan a kormányfő asztalán lesz.
Becsléseink szerint a körülbelül hétezer (a csendőrség szerint kevesebb) résztvevő általközfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben a Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit, amit egyébként a külföldi felszólalók is megjegyeztek.
„Nem vagyunk migránsok!”
Az elmúlt évekhez képest kisebb tömeg, ám sokkal több székely zászló által ellepett egykori vesztőhelyen elsőként Izsák Balázs szólalt fel, aki miután felolvasta a kiáltványt, arról beszélt, hogy március tizedike nem csak a székely szabadság, hanem az összetartozás és a jogkövetelés napja is. Az autonómiáról elmondta, hogy az semmiként nem sérti az ország szuverenitását. Tőkés László európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó” politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk” – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László magyar házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak” beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és az erdélyi román–magyar kerekasztal összehívását sürgette. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – fogalmazott az EMNT elnöke, arról biztosítva a székelyföldieket, hogy miként 1990 fekete márciusán a cigányok a magyarok mellé sorakoztak, úgy a partiumiak is a székelyek mellett vannak. Tőkés a román hatalomnak is üzent, Iuliu Maniu szinte száz évvel ezelőtt elhangzott kijelentését idézve, miszerint a románok elnyomottakból nem akarnak elnyomók lenni.
Európai kisebbségiek a székelységért
Székelyföldért és annak területi autonómiájáért emelte fel szavát az a három nyugat-európai politikus, aki meghívottként szólt az egybegyűltekhez. Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?” – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni. „Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak, és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak” – fogalmazott a katalán politikus.
José Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével” – fogalmazott Etxebarria.
Leárulózták Biró Zsoltot 
Mint ismert, a szervezők mindhárom erdélyi magyar pártnak megadták a lehetőséget, hogy képviselőik által alkalomhoz illően felszólaljanak. Az RMDSZ elutasította a lehetőséget, de néhány Maros megyei vezetője mégis megtisztelte a rendezvényt. A közönségből egy-egy csoport többször is fütyülni kezdett a szövetség neve emlegetésekor, ám az igazi füttykoncert és hurrogás akkor alakult ki, amikor Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke lépett mikrofon elé. A bekiáltók árulónak nevezték az RMDSZ-szel egyezséget kötő polgári vezetőt, aki a kirívó viselkedésre reagálva rámutatott, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk” – zárta beszédét a politikus, amelyet legalább annyian tapsoltak, mint ahányan fütyültek.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen”.
Lecsendesített provokátorok
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra felé a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!” skandáló tömeg a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének. A két kilométeres szakaszon a járókelők nagy többsége csendben követte a menetelőket. Amikor egy-egy román férfi valami sértőt kiáltott be, a csendőrök rögtön rendre utasították a provokátorokat. A rendezvény az eredeti terv szerint, pontban 19 órakor ért véget.
Szucher Ervin. Székelyhon.ro
2016. március 11.
Területi autonómiát! (A székely szabadság napja Marosvásárhelyen)
Marosvásárhelyen a Postaréten, azon a helyen, ahol 1854. március 10-én Török János, Horváth Károly és Gálfi Mihály vértanúhalált szenvedett, harmadszor tartották meg a székely szabadság napját. A székelyeket tegnap délután nem tántorította el sem Dorin Florea polgármester, sem Lucian Goga kormánymegbízott fenyegetése, s nem befolyásolta az sem, hogy az RMDSZ nem állt ki teljes mellszélességgel az esemény mellett: a legóvatosabb – és leghamarabb érkezett – becslések szerint is ötezren voltak jelen, de időközben még számosan érkeztek, így a felvonuláskor minden kétséget kizáróan voltak bő tizenötezren. Az ünnepi beszédek alatt nem történt rendbontás, azután pedig békésen és méltósággal tették meg az emlékműtől a kormánymegbízotti hivatalig, a régi városházáig tartó több kilométeres utat. 
Kántor Attila református lelkész áldását követően közfelkiáltással fogadták el a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Izsák Balázs által felolvasott, a székelységnek területi autonómiát követelő kiáltványt. Tőkés Lászlót mint Temesvár hősét köszöntötték a szervezők, „aki nélkül a romániai rendszerváltás még sokáig váratott volna magára”. Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke beszéde elején a kiállásával példát mutató egykori marosvásárhelyi polgármesterre, Fodor Imrére és a fekete márciusi incidens után meghurcolt és bebörtönzött Cseresznyés Pálra emlékezett, majd a székely vértanúkat mondotta követendő példának. 
Tőkés László szerint sok tekintetben párhuzamot lehet vonni a százhatvan esztendővel ezelőtti Habsburg és a mai román hatalom között: mindkettő elutasítja a párbeszédet, s erőszakkal próbálja az őket megillető jogaikért szót emelőket elhallgattatni. „Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk, és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás, politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket” – jelentette ki. Az EMNT elnöke elítélően szólt azon RMDSZ-es tisztségviselőkről, akik nem pártjukat képviselve, hanem magánemberként vettek részt a postaréti megemlékezésen: a székely szabadság napja attól függetlenül, hogy mit állítanak egyesek, igenis olyan „kőkemény politikai esemény”, melyen kötelező részt venni mindazoknak, akik azt mondják, az önrendelkezés megteremtése érdekében tevékenykednek. A tömeg láthatóan egyetértett a Tőkés László által mondottakkal, az RMDSZ nevének említésekor huhogtak, többen árulót kiáltottak. Temesvár hőse elítélte az önfeladó politizálást: ha nem cselekszünk érdekében, a felvidéki magyarok sorsára juthatunk – mondotta, majd a román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója a román kormányt arra figyelmeztette, ne feledkezzen meg arról: minden állampolgárt azonos jog illet meg, nem teheti meg, hogy egyes őshonos közösségek jelképeit üldözi, illetve olyan közigazgatási átszervezést tervez, amely sértené, korlátozná megmaradásukat.
A Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője, Marc Gafarot i Monjo szerint a székelység nem kisebbség, hanem jogokkal rendelkező közösség. Arra biztatta a székelységet, ne kételkedjenek, a közösségek célt fognak érni, majd arról biztosított, ha Katalónia kivívja függetlenségét, nem feledkezik meg rólunk, s harcunkban mellénk áll. A Baszk Nemzeti Párt képviselője, José Mari Etxebarria a székelységet kitartásra buzdította, majd elítélően szólt az Európai Unióról, mondván, nem tesz eleget azért, hogy a kisebbségi sorsra kényszerítettek jogait betartsák. Budafok-Tétény polgármestere, Szabolcs Attila úgy fogalmazott, minden európai népet – s így az Európa határait ezer éven át védelmező székelységet is – megilleti az autonómia, ezért az érte való küzdést nem szabad feladni. Az Erdélyi Magyar Ifjak nevében felszólaló Szőcs Péter a fiatalok kivándorlásának veszélyeire figyelmeztetett, mondván: a munkahelyek hiánya és a megélhetési kilátások csökkenése fokozhatja ezt a tendenciát. A Magyar Polgári Párt elnöke, Biró Zsolt nem tudta végigmondani beszédét, miszerint a székely önrendelkezés vesztésre van ítélve, ha nem cselekszünk érdekében egységesen – az amúgy békés tömeg leárulózta és kifütyülte. Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke a száz éve közösségünknek megígért jogok életbeléptetését követelte, a helybeli románságot pedig arról biztosította, nem kell félniük az autonómiától, mert az az ő jövőjüket is szolgálja. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól” – jelentette ki.
A megemlékezés utolsó mozzanataként Izsák Balázs átadta a Gábor Áron-díjat Haáz Sándor zenepedagógusnak, a Szentegyházi Gyermekfilharmónia, a Fili alapítójának és vezetőjének. A zászlókkal és transzparensekkel felvértezett ünneplők tömött sorokban, „székely méltósággal” vonultak a főtérre, hogy átadják a kiáltványt a kormánymegbízotti hivatal képviselőjének. A székely és a magyar himnusz eléneklését követően csendben szétoszlott a tömeg. A rendőrség és a csendőrség többeket arra kényszerített, hogy zászlójuk túl hosszúnak vagy hegyesnek vélt rúdjából törjenek le, s tett azért, hogy ne legyen felhőtlen az ünnep.
Hecser László. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2016. március 11.
„A székely szabadságot éhezzük!”
Székelyföld területi autonómiáját és az erről szóló párbeszéd elindítását követeli a székely szabadság napja alkalmából szervezett marosvásárhelyi tüntetés kiáltványa, melyet Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) elnöke olvasott fel csütörtökön a székely vértanúk emlékműve előtti megemlékezésen.
A körülbelül hétezer résztvevő által közfelkiáltással elfogadott dokumentum leszögezi: a székelység mindaddig fenntartja jogi követeléseit, amíg a Székelyföld státuszát megnyugtató módon törvény garantálja. A tüntetés résztvevői követelték, hogy a történelmi Székelyföld alkosson sajátos hatáskörökkel felruházott önálló fejlesztési és közigazgatási régiót, és ezt a közjogi státuszt a Székelyföld autonómiastatútuma szavatolja.
Kezdeményezték, hogy a román kormány folytasson párbeszédet a Székelyföld jogállásáról a Székely Nemzeti Tanáccsal (SZNT) és a székely önkormányzatokkal. Azt is követelték ugyanakkor, hogy Románia maradéktalanul tartsa tiszteletben Románia és Magyarország alapszerződését, különös tekintettel a dokumentumnak arra a szakaszára, amelyben a felek vállalják, hogy tartózkodnak minden olyan gyakorlattól, amely megváltoztatná a nemzeti közösségek által lakott régiók nemzetiségi összetételét. A székely szabadság napja marosvásárhelyi rendezvénye résztvevőinek nevében megfogalmazott dokumentum megállapítja: Románia, nem tartja be önként vállalt nemzetközi kötelezettségeit.
Hangsúlyos karhatalmi jelenlét a Postaréten
A marosvásárhelyi rendezvény a csendőrség és a rendőrség erőinek hangsúlyos jelenléte mellett kezdődött el a székely vértanúk emlékművénél, ahol a meghirdetett időpontban több ezren gyülekeztek, a parajdi fúvószenekar indulóit hallgatva. Az Erdély minden pontjáról érkező tüntetők elsősorban székely zászlókat és településneveket jelző táblákat hoztak magukkal, de egy transzparens a merényletkísérlettel vádolt kézdivásárhelyi férfiak képét mutatta, azzal a román és angol nyelvű felirattal, hogy „Vád: terrorizmus, bizonyíték: magyar!".
Az emlékmű mellé állították fel a Romániából kitiltott Szávay Istvánnak, a Jobbik alelnökének az életnagyságú képét. A helyszínre tartó tiltakozók szerint a rendőrség a Székelyföld felől Marosvásárhelyre tartó autóbuszok mindegyikét leállította, és az autóbuszvezetőknek nemcsak a személyi okmányait, hanem a telefonszámát is elkérte. A postaréti megemlékezésen helyszínelő rendőrök felszólították a tüntetőket, hogy távolítsák el a székely zászlók rúdjának a hegyes végződését.
„Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk!"
A rendezvényen elsőként felszólaló Izsák Balázs után Tőkés László az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke szólt a körülbelül hatezer résztvevőhöz. Az európai parlamenti képviselő beszédében az elmúlt negyedszázad „önfeladó" politizálását bírálta, és az autonómia melletti következetes, megalkuvás nélküli kiállásra buzdított. „Nem vagyunk migránsok, tősgyökeres nép vagyunk" – hangoztatta a szónok, igazat adva Kövér László házelnöknek abban, hogy nemcsak a szabad mozgáshoz, hanem a szülőföldhöz való emberi jogot is biztosítani kellene.
Az EMNT elnöke szerint a románok és magyarok is kisebbségbe juthatnak saját hazájukban, az európai nemzetek saját kontinensükön, ha nem becsülik jobban a szülőföldjüket. Tőkés László „a magyarellenes kurzus garázdálkodásainak" beszüntetésére szólította fel a román kormányt, és egy román–magyar kerekasztal összehívását sürgette.
„A Székelyföld szabadságát éhezzük, szomjúhozzuk és felemeljük érte szavunkat egy olyan helyzetben, melyben nemhogy a jogainkat és autonómiánkat nem biztosítják, hanem még az értük való kiállás politikai akaratnyilvánítás, a gyülekezés és szólás szabadságától is meg akarnak fosztani bennünket" – fogalmazott az EMNT elnöke.
Árulónak nevezték Biró Zsoltot
Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székely autonómia nem válhat a megosztás eszközévé, mert akkor a közös ügy vesztésre van ítélve. „Az önrendelkezés nem pártokról, nem politikusokról szól, hanem önökről. Ha ezt megértjük, lesz autonómiánk. Ha nem, még sokszor kell összegyűljünk" – zárta beszédét a politikus, akit többször is kifütyült és leárulózott a tömeg.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke arra mutatott rá, hogy a székelyek törekvései nem a románok ellen, hanem a közösség megmaradásáról, jövőjéről szólnak. „Békében, szeretetben, tiszteletben akarunk élni a románokkal. Tiszteletben tartjuk a nyelvüket, a kultúrájukat, és ugyanezt várjuk mi is Bukaresttől. Olyan országban élünk, ahol bolhából elefántot, petárdából bombát csinálnak. Hisszük, hogy Románia átszervezésekor a történelmi régiókat tiszteletben kell tartani. Jogunk van azt követelni, hogy a románokkal együtt az erdélyi autonómiát is megvalósítsuk, a románok is akkor lesznek szabadok, ha nem félnek a mi autonómiánktól" – fogalmazott beszédében Szilágyi, aki – arra utalva, hogy az RMDSZ részéről egyetlen politikus sem vállalta, hogy felszólal a rendezvényen – szégyenletesnek nevezte, hogy „nem vagyunk mindannyian jelen".
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója beszédében elfogadhatatlannak nevezte, hogy 2016-ban az Európai Unió egyik tagállamában, Romániában korlátozzák a székelység jogait és a nemzeti jelképek használatát. „Mindez Klaus Johannis elnöksége ideje alatt történik, aki maga is kisebbségi. Javult a helyzetetek a megválasztása óta?" – tette fel a kérdést Dauwen, melyre a tömeg hosszan tartó füttyszóval válaszolt.
Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Konvergencia Párt külügyi kabinetvezetője magyarul köszöntötte az egybegyűlteket, majd hangsúlyozta, sajnálatos, hogy minden évben vissza kell jönni, és ugyanazt kell követelni.
„Erdély semmit nem ér az erdélyi magyar kultúra nélkül. Erre büszkének kell lenni. Meg fogjuk mutatni Romániának és a világnak, hogy a mi megmozdulásaink demokratikusak és eszmékben gazdagok, mert előbb vagy utóbb a reményeink valósággá válnak" – fogalmazott a katalán politikus.
José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta beszédében. „Amikor két közösség próbál békésen egymás mellett élni, elengedhetetlen a bizalom. Meg kell értetni, hogy az autonómia egyet jelent a hatékony közigazgatással, a demokrácia és az állami közszolgáltatások minőségének a növelésével" – fogalmazott Etxebarria.
A beszédeket követően több ezren indultak el a Postarétről a prefektúra fele, a parajdi rezesbanda kíséretében. A székely zászlókkal felszerelt, „Autonómiát! Autonómiát!" skandálók tömege a forgalom elől lezárt Szent György utcán át haladva a kormányhivatal főtéri épülete előtt állt meg, ahol a szervezők küldöttsége átadta a megemlékezésen elfogadott petíciót a prefektúra képviselőjének.
A ezek után résztvevők rendbontás nélkül elhagyták a teret. Bár korábban – a demonstrációt megelőző jogvitára hivatkozva – Maros megye prefektusa azt hangoztatta, hogy „nem tekinti engedélyezettnek" a felvonulást, a karhatalom nem próbálta a járdára szorítani a tüntetőket, mint két évvel ezelőtt, amikor ebből dulakodás alakult ki, hanem félpályás forgalomkorlátozással biztosította szabad mozgásukat.
Ciprian Călușer, a rendezvényt nagy erőkkel biztosító csendőrség mobil egységének szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: a Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezés és a résztvevők elvonulása rendbontás nélkül történt.
Megerősítette azt a más településekről buszokkal érkezett demonstrálóktól származó értesülést, miszerint a hosszabb, vastagabb zászlórudakat már a megemlékezés előtt elkobozták a résztvevőktől, mint mondta, „elővigyázatosságból”. Arról, hogy a városközpontba vonulás és a megyeháza előtti tüntetés során történt-e bármilyen incidens, a csendőrség a következő napokban közleményt tesz közzé – mondta a szóvivő.
Támogató üzenet a magyar kormánytól
A miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkársága csütörtökön jelezte: támogatja az SZNT által szervezett marosvásárhelyi felvonulást. A budapesti kormány álláspontja szerint a különböző autonómiaformák, amelyekkel más európai kisebbségek rendelkeznek, járnak a székelyeknek, és járnak valamennyi külhoni magyar közösségnek. „A nemzetpolitikai államtitkárság támogatja a székelység törekvését, hogy anyanyelvét és szimbólumait szabadon használhassa, ugyanakkor a leghatározottabban elítéli a Székelyföld önkormányzati vezetői, polgármesterei ellen irányuló román hatósági fellépéseket" – olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben. Krónika (Kolozsvár)
2016. március 11.
A románságnak üzentek Tőkésék a területi autonómia hasznosságáról
Kolozsváron, külföldi meghívottjaikkal együtt tartott sajtótájékoztatóból leginkább az derült ki, hogy az önrendelkezés, az autonómia nem ördögtől való.
Az autonómia témájában tartott külföldi meghívottjaival sajtótájékoztatót az EMNP, az SZNT vezetője és Tőkés László EP-képviselő Kolozsváron, az elhangzottak leginkább a román sajtó számára hozhattak újdonságot: a szónokok azt az üzenetet próbálták átadni, hogy az önrendelkezés, az autonómia nem ördögtől való, a magyar közösség ügyének rendezése nem jár együtt Románia területi integritásának megsértésével, sőt, mi több, Nyugat-Európában az autonómia egy bevett, hétköznapi közigazgatási modell, amit elsősorban a hatékony szervezés eszközének kell tekinteni. 
Elhangzott, a román kormány minél inkább megtagadja az autonómiáról szóló párbeszédet, annál nagyobb szolgálatot tesz az ügynek, hiszen arra fogja kényszeríteni a magyar közösséget, hogy még inkább kiálljon követelése mellett. A sajtótájékoztatón részt vett Tőkés László, Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke mellett Marc Gafarot i Monjó, a Katalán Demokratikus Párt képviselője, Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója, valamint José Mari Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője. 
Szilágyi Zsolt bejelentette, három héten belül, a korzikai EFA kongresszuson az EMNP az európai pártcsalád teljes jogú tagja lesz. 
Izsák Balázs elmondta, a csütörtöki nap fontos nap volt a székelyek számára. Tegnap elmondása szerint 15 ezer személy gyűlt össze Marosvásárhelyen a Székely Vértanúk Emlékművénél, az önrendelkezés igényének kinyilvánítása végett. 
"A székelyek ezen kérése beépíthető Románia jogrendjébe, és meggyőződésem, hogy egy stabil közigazgatási reform a helyi lakosság bevonása nélkül elképzelhetetlen. Ha a székelyek azon joga, hogy beleszóljanak a régiósítással kapcsolatos vitába, nincs tiszteletben tartva, akkor nem beszélhetünk demokráciáról" - mondta. Reméli, hogy a társadalmi párbeszéd újrakezdődik, hiszen ez képezi a jogállam alapját. 
Tőkés László szerint a kisebbség-többség viszonya tekintetében ritkán merül fel a többség felelőssége. Szerinte Románia kormánya provokálja a székelyeket, a magyarokat, ezt jól példázza a kézdivásárhelyi HVIM-es fiatalokkal való bánásmód és a székelyföldi városok polgármesterei ellen induló hatósági eljárások. Tőkés arra is emlékeztetett, hogy a 90-es évek elejétől javasolta, hogy létrejöjjön egy román-magyar kerekasztal a többség-kisebbség viszonyának rendezésére, amelynek tagsága reprezentatív a magyar közösségre nézve, tehát nem korlátozódik arra, hogy az RMDSZ és a kormány közötti párbeszéd zajlik. Szerinte Romániának rendelkeznie kellene kisebbségpolitikával, amely az általános rendszerváltás része kellene, hogy legyen. Emellett párbeszéd, partnerségi kapcsolat kellene legyen a többség és a kisebbség között, és nem utolsó sorban az autonómiának helye kell legyen a demokratikus rendszerben. 
Günther Dauwen, az EFA igazgatója szerint európai kontextusban az autonómia a 21. század demokráciájának a része. Ő maga is jelen volt a csütörtöki Székely Szabadság Napján, a felvonuláson tapasztalt rendőri túlerő azt sugallja számára, hogy Bukarest fél megváltoztatni a status quot. Azt üzente Bukarestnek, hogy ez a félelem alaptalan. Emellett a román hatalom régiósítási törekvései, amely révén beolvasztanák a magyarlakta területeket egy román többségű régióba, csak egy oligarchiában vagy diktatúrában történhetnek meg, ahogy az is, hogy visszavonják az állami kitüntetést valakitől csupán csak azért, mert több tiszteletet követel a magyarság számára. 
Jose Maria Etxebarria, a Baszk Nemzeti Párt képviselője szerint az önrendelkezés alapvető jog, Európa pedig védi ezeket a jogokat. 
Felszólalásában Marc Gafarot i Monjó a Katalán Demokratikus Pártot képviselte a sajtótájékoztatón. Elmondta, az autonómia a legjobb módszer arra, hogy a fejlődés, a gazdasági fellendülés és a béke megteremthető legyen egy régióban. Ő is utalt Tőkés érdemrendjének visszavonására, mondva, hogy nem Tőkés az áruló, hanem azok a politikusok, akik drákói törvényeket hoznak saját állampolgáraik ellen. Az autonómia a legjobb módszer a korrupció csökkentésére, a közigazgatás hatékonyságának növelésére és a demokratikus, hatékony bürokrácia biztosítására, éppen ezért Bukarestnek meg kell értenie, hogy saját érdeke védeni a magyar etnikumú állampolgárait. 
Szilágyi Zsolt, az EMNP elnöke szerint fel kell ismerni, hogy mind a magyar, mind a román emberek legnagyobb ellensége nem a másik közösség, hanem a korrupció, és meglátása szerint a korrupcióval szemben a magyar elitnek sem volt markáns kiállása, sőt, a korrupció a magyar közösség elitje körében is elterjedt.
Kertész Melinda. Transindex.ro
2016. április 2.
Az Európai Szabad Szövetség tagja lett az EMNP
Az Európai Szabad Szövetség (European Free Aliance - EFA) korzikai soros közgyűlésén teljes jogú tagjává fogadta az Erdélyi Magyar Néppártot - tájékoztat közleményében a párt. Az EMNP tavaly óta társult tagja volt az autonomista és regionalista pártokat tömörítő európai pártszövetségnek. Az EFA az EU által bejegyzett egyetlen olyan pártszövetség, aminek kiemelt célja az önrendelkezési jog érvényesítése. A szavazás előtt Francois Alfonsi EFA-elnök a küldötteknek elmondta, hogy a párt elnöksége teljes mértékben támogatja az EMNP teljes jogú tagságának megszavazását, Günther Dauwen, a párt igazgatója pedig hozzátette: hosszú évek óta szoros együttműködésben dolgoznak az Erdélyi Magyar Néppárttal és annak védnökével, Tőkés Lászlóval.
A EMNP-t képviselő Szilágyi Zsolt pártelnök pedig több kérdést kapott, amely során egyértelművé vált, hogy a nyugati média által közvetített információk gyakran torzítják a valóságot. „Jobban és többet kell kommunikáljunk, mind térségünk megítélése, mind pedig a menekültkérdésben képviselt politikánk kapcsán, azt tanácsolom mindenkinek, jöjjön el és látogasson meg bennünket. Győződjön meg mindenki saját maga arról, hogy miként élünk és mit képviselünk”- mondta az EMNP elnöke.
Ez után döntött a közgyűlés, hogy teljes jogú tagjává fogadja az Erdélyi Magyar Néppártot.
Szilágyi Zsolt a szavazást követő felszólalásában megköszönte a bizalmat és azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió több országában helyi őshonos közösségek harcolnak szabadságukért és az önrendelkezési jog tiszteletben tartásáért. „Az ENSZ alapokmánya által is biztosított önrendelkezési jog érvényesítése hozott bennünket össze. Függetlenül attól, hogy egyik vagy másik tagpárt jobb vagy baloldalinak tartja magát, az önrendelkezéshez való jog egyetemes érték, ennek tiszteletben tartását követeljük a tagállamoktól. Mi, jobb-közép pártként elutasítjuk mind a baloldali, mind pedig a jobboldali szélsőséget. Európa hatékonyabb és élhetőbb lesz, ha a nemzeti régiók, őshonos közösségek kiharcolják saját szabadságukat és a döntések közelebb kerülnek az emberekhez” – mondta a Néppárt elnöke.
Újságírói kérdésre válaszolva a jelenlegi erdélyi helyzetet a következőképpen jellemezte: „Békés, demokratikus eszközökkel harcolunk jogainkért. Nem mi provokáljuk a bukaresti hatalmat, hanem épp fordítva történik. A Székely Szabadság Napján részt vevő magyarok ellen alkalmazott represszív büntetések provokatívak és a félelem légkörét akarják visszahozni. Nem fogjuk engedni. Nem fogunk félni. Mindent el fogunk követni, hogy a megfélemlítés eszközeként alkalmazott büntetéseket visszavonják. Ha kell, nemzetközi fórumok elé visszük az ügyet.”
A közgyűlés résztvevői a szokásos beszámolókon kívül tájékoztatót hallgatott meg Katalónia jelenlegi helyzetéről, az EFA Youth ifjúsági szervezet működéséről, valamint a párt háttér kutató intézménye, a Centre Maurits Copieters részéről. Ez utóbbinak a kongresszussal párhuzamosan folyó munkálatain Sándor Krisztina, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács ügyvezető elnöke képviselte az erdélyi szervezetet.(közlemény)
Transindex.ro
2016. április 20.
A brüsszeli autonómiakonferenciáról
2016. április 19-én az Európai Parlament brüsszeli székhelyén Tőkés László, az Emberi Jogi Albizottság (DROI) alelnöke szervezésében Autonómia és stabilitás címmel konferenciára került sor.
A rendezvényt moderáló Szilágyi Zsolt, Tőkés László munkatársa az autonómiát az ebben érintett térségek stabilitása garanciájának nevezte, és azt emelte ki, hogy amint a néppárti és szocialista, az Európai Szabad Szövetséghez (EFA) tartozó és liberális előadók, valamint más részvevők együttes jelenléte is tanúsítja, itt egy pártok fölötti ügyről van szó, éppen ezért a demokráciát a különféle pártideológiákon felülemelkedve kell az autonómia irányába szélesíteni.
Megnyitó beszédében erdélyi képviselőnk rámutatott, hogy az őshonos nemzeti kisebbségek ügye méltánytalan módon szorul háttérbe az Unióban, hiszen a lélekszámuk a tagországok összlakosságának mintegy 9-10%-át teszi ki, ami körülbelül kétszeresét jelenti a mingránsok számának. Éppen ezért üdvözlésre méltó, hogy az Európai Néppárt a kisebbségek ügyét egyre határozottabban felvállalja, amint ezt tavaly áprilisban is tette egy kisebbségvédelmi szakmai konferencia megszervezése által. A mai rendezvény folytatása kíván lenni amannak, és „a kisebbségekhez tartozó személyek” egyéni jogaitól a kisebbségi kollektív jogok, a közösségi önrendelkezés irányába jelent továbblépést – hangsúlyozta Tőkés László.
Gál Kinga fideszes képviselő, az Európai Néppárt alelnöke előadásában „kettős mérce” alkalmazásának nevezte az EU azon eljárását, hogy miközben a csatlakozni kívánó országoktól megköveteli az Európa Tanács Kisebbségi Keretegyezményének és Nyelvi Chártájának a betartását, ezzel szemben saját tagállamaitól nem követeli meg ugyanezt. A helyes út az volna, hogyha az Unió teljes egészében átvenné az ET kisebbségvédelmi joganyagát – ezt azonban mind ez ideig nem sikerült elérni. „Az ajtó résnyire nyitva áll, s ha valódi változást akarunk, ezt a rést kell szélesebbre nyitnunk” – zárta beszédét az erdélyi származású képviselőnő.
Hannu Takkula finn liberális képviselő már előzőleg, a reggeli szeminárium keretében találkozott azzal azerdélyi/partiumi látogatócsoporttal, mely brüsszeli útja alkalmával az autonómiakonferencián is részt vett. Hozzászólásában az autonómiát a társadalmi jólét egyik fontos eszközének nevezte, személyes hangon szólítva meg a vendégeket: "Erdélyi magyarok, én magam is támogatom autonómitörekvéseiteket, mert hiszen mi, finnek saját országunkban az autonómia révén sikerrel biztosítottuk a svédek és a lappok számára a megmaradást, a fejlődést és a jólétet.
Andreas Gross, az Európa Tanács parlamenti közgyűlésének egykori tagja s az autonómiák pozitív tapasztalatairól szóló, 2003-as ET-jelentés szerzője azon meggyőződését fejezte ki, hogy a legnagyobb stabilitást és biztonságot az jelenti, ha mindenki otthon érzi magát Európában. Ez viszont attól függ, hogy szabadnak érzik-e magukat az Unió polgárai. A szabadság azt is jelenti, hogy jogunk van dönteni, és részt veszünk a közösségünkről szóló döntések meghozatalában. A svájci politikus „a polgárok Európáját” szeretné megvalósítani, amelyben nem a tagállamok kormányai, hanem az Unió polgárai döntenek az EU alaptörvényeiről. Egy közös alkotmánnyal megerősített, föderális Európát kívánok – mondotta –, amely az egyéni jogok kiterjesztése által képes „demokratizálni a demokráciát”. Az erdélyi magyarok jogainak a kivívása a Románia összes polgárának kijáró jogok rendjébe illeszkedik, ilyen értelemben pedig az egész román társadalom közérdeke. „Nem kisebbségvédelemre van szükség, hanem a döntések meghozatalában való részvétel lehetőségére. Ez a hatalom pozitív értelmezése” – hangsúlyozta Andreas Gross.
A svájci ET-jelentéstévő előadását követően Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke rajzolt nyomasztó képet az erdélyi székely autonómiatörekvéseket övező ellenséges viszonyokról. Romániában még mindig működik a politikai rendőrség – indította előadását –, konkrét tényszerűséggel mutatva be, hogy a román hatóságok különféle adminisztratív eszközökkel, legutóbb pedig tömeges számban kirótt pénzbüntetéssekkel miként próbálják megfélemlíteni azokat, akik békés, demokratikus úton igyekeznek érvényt szerezni jogaiknak, és vállalják az autonómia melletti kiállást. A Székely Szabadság Napjának megünneplése miatt kiosztott több mint száz pénzbüntetés is azt bizonyítja, hogy míg a többségi románok számára a szabad tüntetés joga biztosított, addig a magyarokkal szemben az egykori Securitate tilalmi módszereit alkalmazzák. Ameddig szabadlábon vagyunk, alapvető jogainkért továbbra is kiállunk, és az asszimiláció ellen, saját jogainkért tüntetni fogunk – zárta beszédét az SZNT elnöke.
Kalmár Ferenc, a Magyarország szomszédságpolitikájáért felelős külügyminisztériumi megbízott – akkori ET-közgyűlési tagként – 2014-ben az európai őshonos nemzeti kisebbségekről írt nagy visszhangot kiváltó jelentést.Az erdélyi származású politikus beszédét a „kisebbségek” fogalom meghatározásának kérdéskörével kezdte. Integratív, befogadó jellegű definíciót fogadott el az Európa Tanács, ami a jogérvényesítés során alkalmazott hivatkozások szempontjából rendkívül fontos. A magyar politikus az utódállamok által előszeretettel használt kettős mércéről beszélt. Így például miközben Szlovákiában a kollektív bűnösség még mindig a jogrendszer szerves részét képezi, ugyanakkor a kollektív jogokról hallani sem akarnak. Románia egységes nemzetállami minőségében tagadja a magyarok jogait, ugyanakkor nyíltan Moldova bekebelezésére törekszik. A kettős mércének véget kell vetni – vonta le a következtetést Kalmár Ferenc.
Jordi Sebastia, az Európai Szabad Szövetség (EFA) képviselője, a Kisebbségi Frakcióközi Munkacsoport (Minority Intergroup) alelnöke saját politikai csoportjáról beszélve azt mondta, hogy az EFA elsőrendű értéke az önrendelkezés, éppen ezért ha békés és demokratikus módon valósul meg, a határok megváltoztatása sem tabu számukra. Az autonómia ugyanakkor egy megoldás arra, hogy tudomásul vegyül a valóságot. Az önrendelkezés csupán akkor lehet teljes, ha a kiharcolt döntési hatáskörök mellé anyagi alap is társul. Példaként Baszkföldet említette, ahol a saját adók és önálló pénzgazdálkodás képezi az önkormányzás alapját.
Katalán szövetségeséhez kapcsolódva, Günther Dauwen, az EFA flamand igazgatója, a legutóbbi Székely Szabadság Napjának jeles vendége szintén az erdélyi magyarság autonómiája mellett foglalt állást. A demokrácia korszerű értelmezése szerint, amennyiben a polgárok önrendelkezést, föderalizmust vagy éppenséggel függetlenséget akarnak – azt legitim törekvésként kell elfogadni.
Szili Katalin határon túli autonómiaügyekért felelős miniszterelnöki megbízott írásbeli üzenetét Mile Balázskabinetvezető tolmácsolta, a magyar kormány támogatásáról biztosítva a külhoni magyar közösségek önrendelkezési törekvéseit.
Ugyanezen a napon Gál Kinga képviselő meghívására egy magyarországi látogatócsoport is Brüsszelben tartózkodott, és eljött a konferenciára. A csoport vezetőjeként Csóti György, a budapesti Kisebbségi Jogvédő Intézet igazgatója felszólalásában a Trianon által szétszabdalt magyarság megmaradásának alapvető feltételeként szólt az autonómiáról, a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács magvas brüsszeli nyilatkozatát idézve. „A Kárpát-medencei magyarság kérdése európai ügy, az Unió stabilitásának kérdése is egyben” – hangoztatta az Országgyűlés volt képviselője.
A kérdések rendjén Balogh János és Moldován Lajos Gellért, az Erdélyi Magyar Néppárt nagyszalontai, illetve nagyváradi elnökei kérték ki Andreas Gross véleményét arra nézve, hogy egy föderális Románia miként szolgálhatnáa magyar–román kérdés megoldását, illetve hogy a románok közt miként lehetne partnereket szerezni az autonómia megvalósításához. Az ET volt jelentéstévője azt tartotta fontosnak, hogy a román politikusok elutasító magatartása ellenére a többségi társadalom tagjaival kell párbeszédre törekedni, és velük együtt kell az egész romániai társadalom számára előnyös megoldásokat keresni. „A föderalizmus a döntésben való részvétel által integrálja a nemzeti és a regionális közösségeket, éppen ezért meggyőződéses föderalista vagyok, még akkor is, hogyha a centralizáció európai betegség” – jelentette ki a svájci politikus.
Zárszavában Tőkés László rámutatott, hogy a Gross-jelentés szellemében az általa vezetett Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács partnerszervezetével, az SZNT-vel együtt a románokkal való egyetértésben és a velük való megegyezésalapján kívánja megvalósítani az erdélyi magyar közösség több szintű autonómiarendszerét. Mivel azonban Romániában túlnyomórészt még mindig a Ceauşescu-korzsak magyarellenes asszimilációs politikája dominál, és a román politikai életben alig lehetséges partnerekre találni – közösségi önrendelkezésünk ügyéneknemzetköziesítése útján próbálják elérni céljaikat. „Autonómiaharcunkhoz nemzetközi segítségre és szövetségesekre van szükségünk, éppen ezért továbbra is a nemzetközi fórumokon és itt, az Európai Parlamentben folytatjuk jogos ügyünk képviseletét” – zárta szavait és a tanácskozást erdélyi képviselőnk.
tokeslaszlo.eu
2016. július 20.
Tusványos – Nemzetpolitikáról, a keresztény Európáról, a kommunizmus bűneiről vitáztak a szabadegyetem nyitónapján
A kormány nemzetpolitikájáról, Közép-Kelet-Európa keresztény jövőképéről, a határon túli anyanyelvű felsőoktatásról, a regionális öntudatok erősödéséről és a kommunizmus bűneiről rendeztek pódiumbeszélgetéseket és vitafórumokat szerdán Tusnádfürdőn, a 27. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor nyitónapján.
Németh Zsolt, az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke, a bálványosi folyamat egyik alapítója a megnyitón az idei mottó – Itthon voltunk, vagyunk, leszünk Európában – jelentését részletezve elmondta: a magyar identitás európai, nem kell a magyarságot kioktatni európaiságból, és ahhoz is joga van, hogy ne értsen egyet azokkal az önkényeskedő, rossz válaszokkal, amelyeket az Európai Bizottság ad a mostani válságokra. Szerinte a magyarok nem euroszkeptikusok, hanem eurokritikusok, hiszen nem rombolni akarnak, hanem építő módon részt venni a közös jövő kialakításában. Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár a Kárpát-medence egyik legfontosabb nemzetpolitikai műhelyének nevezte Tusványost. Nyitóelőadásában kifejtette: míg 2010-14 között a nemzetpolitikai intézkedések a magyar nemzet közjogi egyesítésének keretét teremtették meg, az utóbbi években a kormány a szülőföldön való boldogulásra helyezi a hangsúlyt. „Gazdaságilag kell megerősíteni a magyar közösségeket, a magyar családokat ahhoz, hogy a magyar gyerekeknek jövőjük legyen, odahaza tudjanak munkát vállalni, magyar embereket foglalkoztatni" – mutatott rá.
Később egy másik fórumon a nemzetpolitikai államtitkár részletesebben is beszámolt arról, hogy eddig mintegy 1400 külhoni magyar fiatal vállalkozót szólítottak meg a vonatkozó tematikus év keretében, a meghirdetett 525 milliós pályázati keretre 964-en jelentkeztek. Az államtitkár arra számít, hogy 110-130 között lesz a nyertesek száma, ezek fele Erdélyből kerülhet ki, létszámarányosan. Van és kell is lennie közép-európai keresztény víziónak Európa számára, a kontinensnek keresztény alapokon kell állnia – állapították meg a szabadegyetem egy másik kerekasztal-beszélgetésének résztevői. Takács Szabolcs Ferenc, a Miniszterelnökség Európai Uniós ügyekért felelős államtitkára Robert Schumant, az Európai Unió egyik alapítóját idézve leszögezte: a demokrácia vagy keresztény lesz, vagy nem lesz. Ugyanakkor a törésvonal az alapító tagállamok és a közép-európai politikai elit között egyre inkább egyértelmű – jegyezte meg.
Gulyás Gergely ( Fidesz), az Országgyűlés törvényalkotási bizottságának elnöke azt mondta: a kereszténységnek mint alapértéknek meg kell nyilvánulnia a társadalompolitikai kérdésekben, nemzetpolitikában egyaránt. Az Európai Unión belül azonban ma már nem csak közös értékeink vannak, a családpolitika, társadalompolitika terén például nem biztos, hogy a skandináv államokkal vannak még közös értékeink – jegyezte meg.
A Tusványoson a számbeli kisebbségben élő nemzeti közösségek jövőképéről külön fórumot is rendeztek, amelynek flamand, baszk, bajor, a dél-angliai Cornwall régióbeli korni és magyar előadói a regionális öntudatok európai erősödéséről beszéltek.
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója úgy vélte: az Európai Unióból történő kilépésről tartott brit népszavazás felgyorsíthatja az önállósodási folyamatokat. Valószínűsítette, hogy 2017-ben újabb népszavazást tartanak Skóciában a függetlenedésről, és az Egyesült Királyságnak egy időben kell az elszakadásról tárgyalnia Brüsszellel és Edinburgh-val. A flamand politikus azt sem tartotta kizártnak, hogy Észak-Írország is kiválik az Egyesült Királyságból, és egyesül Írországgal.
Az európai helyi identitások megerősödését nyugtázta Jose Mari Etxebarria, a spanyolországi Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottságának a tagja is előadásában. A politikus a globalizmusra adott válaszként megjelenő populizmust is veszélyesnek tartotta. Úgy vélte, Európa minden nemzetének, népcsoportjának büszkének kell lennie a kultúrájára, és harcolnia kell a jogaiért. Hozzátette, az erdélyi magyarok a baszkok szolidaritását élvezhetik jogköveteléseikben.
Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke szerint az Európai Uniónak, és tagállamainak azt kellene felismerniük, hogy mindenki erősebb lesz a közösségek és a régiók megerősödése által. „Európa akkor lehet erős, ha erős országok, erős nemzetek erős régiók szövetségeként működik. Nem lesz erős, ha egyik nemzet a másik nemzet elnyomása révén akarja céljait elérni"- jelentette ki a politikus.
A Kárpát-medencei felsőoktatásról rendezett pódiumbeszélgetésen Aáry-Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa szerint a fogyó diáklétszámmal küzdő egyetemek a felnőttoktatás felé történő nyitással javíthatnának egyre nehezebb gazdasági helyzetükön. Szerinte nem kérdés, hogy Magyarországnak támogatnia kell a Kárpát-medencei felsőoktatást.
A Tusványos fősátrának utolsó szerdai vitáján a kommunizmus bűneinek feltárását és a felelősök büntetőjogi elszámoltatását sürgették az Igazságtétel 2.0 című pódiumbeszélgetésének résztvevői.
Földváryné Kiss Réka, a Nemzeti Emlékezet Bizottság elnöke szerint a történészek számára egyértelmű, kiket terhel a felelősség a kommunizmus bűnlajstromáért, de a politikai döntéshozók büntetőjogi felelősségre vonása még mindig késik.
Neela Winkelmanova, az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platform igazgatója elmondta: eddig tíz európai ország csatlakozott ahhoz az észtországi kezdeményezéshez, amely – a fasiszta háborús bűnösök elszámoltatásának mintájára – nemzetközi büntető törvényszéket hozna létre, hogy a kommunizmus emberiesség elleni bűncselekményeinek felelősei felett ítélkezzen.
Csütörtökön egyebek mellett a gazdaságfejlesztési stratégiákról és a visszahonosított magyarok népszavazáson való részvételének módjáról lesz szó a Tusványoson.
MTI
Erdély.ma
2016. július 21.
Önrendelkezési törekvések földrészünkön
Nem volt mentes az ellentmondásoktól az a beszélgetés, amelynek központi témája az európai regionális öntudat megerősödése, a különböző önrendelkezési törekvések bemutatása volt. A meghívottak, az Európai Szabad Szövetség képviselői általános kép vázolásával és saját nemzeteik helyzetének bemutatásával szóltak Európa jelenéről, jövőjéről. Amint a moderátor Sándor Krisztina összegezte: többnyire olyanok szólaltak fel, akik szeretnék, ha az unió a régiók Európájává válna, nemzetállamokon belüli autonómiákkal, olykor függetlenedési törekvésekkel, de ugyanakkor szeretnének erősebb, egységesebb Európát is. Ez ellentmondásos is lehet, sokat kell még árnyalni az álláspontokat, mindkét oldalon – fogalmazott.
Szeklerland – under construction (Székelyföld – fejlesztés alatt) feliratú pólóval ült a pódiumra Günther Dauwen, az EFA igazgatója, ezzel kívánta jelezni, nem vagyunk egyedül, Európa számos régiója törekszik nagyobb önállóságra, és meglátása szerint a brexit Nagy-Britanniában legalábbis felgyorsítja ezeket a folyamatokat. A nemzetek önrendelkezésére alapozott Európát kell építeni, és jobban oda kell figyelni nemcsak az anyaállammal rendelkező közösségekre, de az állam nélküli népcsoportok hangjára is, Európának számukra is védelmet kell nyújtania – hangsúlyozta. A globalizmusra adott válaszként erősödőben a populizmus Európában, és ez rendkívül veszélyes – állapította meg a Baszk Nemzeti Párt külügyi bizottsági tagja, Jose Mari Etxebarria. Erősödnek az európai helyi identitások, és ezt jónak is lehet tekinteni, de olyan kihívásokkal kell szembenézni, melyekkel az államok egymagukban nem tudnak megbirkózni, ezért sokkal erősebb Európára van szükség – mondotta. A baszkok támogatják a székelység követeléseit, a román államnak, ha lojalitást vár polgáraitól, akkor el kell ismernie a magyar közösség elvárásainak jogosságát. Arra is figyelmeztetett, hogy céljaink eléréséhez elengedhetetlen az összefogás, a magyar politikai erők együttműködése és a kitartó, következetes küzdelem. Minden eszközt ki kell használni, hogy különböző szinteken, fórumokon bemutassuk a jogtiprásokat – vélekedett. Joanie Willett, az angliai Cornwallből érkezett egyetemi tanár saját nemzete, a korni közösség öntudatra ébredésének folyamatáról mesélt. A bányák bezárása után szegénységbe sodródott régiónak az EU-s támogatások jelentettek kiutat a nyomorból, és ezeket könnyebben megpályázhatták saját kultúrájukat, külön identitásukat felmutatva. Sikeresek lettek nemcsak azért, mert jelentős összegeket tudtak lehívni, de hatalmas kulturális, politikai energiákat sikerült felszabadítaniuk, autonómiát nyertek, saját intézményeik lettek és jobban láthatóvá váltak Londonban is. Teljesen még nem értek célt, a brit kormány intézményeiket elismeri, de önálló nemzetként még nem hajlandó tudomást venni róluk, pedig 2014-ben az Európa Tanács is elfogadta őket nemzeti közösségként. Az azonban mindenképpen előrelépés, hogy míg gyermekkorában, a 80–90-es években még saját zászlójukat sem ismerték, ma büszkék rá, ugyanúgy, mint helyi termékeikre, nyelvükre. Tapasztalata szerint a kulturális identitás megerősödésével jobban érvényesültek a gazdasági érdekek is. A másik oldal képviselőjeként mutatták be Pablo Nuevo Lopez spanyol alkotmányjogászt, és ő már felszólalása elején leszögezte, a magyar közösség helyzete más, mint a katalánoké vagy a baszkoké, hisz Spanyolország határai az elmúlt négyszáz évben nem változtak, míg Közép-Kelet Európában ez többször is megtörtént az elmúlt száz-százötven évben. Az európai kihívások erős államokat igényelnek, az egyéneknek kellene több joguk legyen, számukra kellene lehetővé tenni a fejlődést, és ez csak akkor lehetséges, ha az EU-ban biztosítják az alapvető jogokat minden állampolgár számára – mondotta. A Bajorország függetlenedéséért harcoló Bajorország Párt sajtófőnöke, Harold Amann kifejtette, a nagy államok nem alkalmasak a demokrácia kiteljesedésére, birodalmi törekvéseik vannak, ezt tapasztalják Németországban is, ezért szeretnének különválni. Bűnnek nevezte a nemzetállamok kulturális uniformizálását célzó törekvéseket, a régiók Európájának kialakítására kell törekedni, arra, hogy a döntések minél alacsonyabb szinten szülessenek, de falak és kerítések nélküli együttműködésre van szükség – fejtette ki.
Európa akkor lehet erős, ha erős országok, erős nemzetek, erős régiók szövetségeként működik – ismertette saját és pártja álláspontját Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. Nem lesz erős Európa, ha egyik nemzet saját szabadságát a másik elnyomása által akarja vagy tudja megvalósítani – utalt a romániai helyzetre. „Nem lesz erősebb a román nemzet, ha a székely, a magyar önrendelkezés jogát tagadja, és az erőszakszervezetek, a titkosszolgálatok által üldözi azokat, akik különböző rendezvények, megmozdulások szervezése által szeretnék megélni a szabadságot, a döntés, az önrendelkezés szabadságát” – fogalmazott. Egy erős, autonóm magyar közösség Erdélyben, egy erős, parlamenttel és kormánnyal rendelkező Székelyföld egy erősebb Romániát és erősebb Európát eredményezne – hangsúlyozta –, békét, biztonságot, jólétet akarunk, megértést a románok és magyarok között, de nem akarunk eltűnni Európa térképéről. Románia politikai modernitásának fokmérője az is, hogy mennyire lehet beszélni a székely önrendelkezési törekvésekről. Az a tény, hogy az elmúlt 90 évben a román parlamentben erre mindössze 15 percnyi idő adatott, jól mutatja, mennyire képtelen megújulni ez az ország. Az unió felelőssége is, hogy a tagállamokat segítse a megújulásban – hangsúlyozta Szilágyi Zsolt.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 10.
Székely szabadság napja: átlépné az akadályokat az SZNT
Bár a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás szervezői elé, a Székely Nemzeti Tanács leszögezte: az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg a pénteki rendezvénysorozatot.
Várhatóan idén sem marad konfliktusmentes a székely szabadság napján, pénteken tartandó megemlékezés, felvonulás és autonómiapárti tüntetés, melyet a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) nevében eljáró Siculitas Egyesület szervez Marosvásárhelyen. Bár a rendezvénysorozat szervezői a törvény előírásai szerint – már 2015-ben – bejelentették az idei megmozdulást a polgármesteri hivatalban, a városháza szerdán közleményben jelentette be: pénteken csak a székely vértanúk emlékműve melletti megemlékezést hagyta jóvá, a résztvevők felvonulását nem, és még kevésbé azt, hogy a résztvevők az úttesten vonuljanak.
A polgármesteri hivatal a dokumentumban megjegyezte: a szervezők rendelkezésére bocsátja a Mihai Eminescu Központ nagytermét, „hogy ott kulturális rendezvényeket tartsanak a székely szabadság napja alkalmából". Azt is hozzátette, hogy a polgármesteri hivatal „jóváhagyta, hogy legfeljebb tíz résztvevő a prefektusi hivatalhoz menjen, és ott petíciót nyújtson be, amint azt a törvény írja" – áll a közleményben. A hivatal álláspontja szerint a székely szabadság napja résztvevői kizárólag a járdán távozhatnak a megemlékezés helyszínéről.
Nem térnek el a forgatókönyvtől
A Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csütörtökön közleményben szögezte le: véleményük szerint a polgármesteri hivatal sajtónyilatkozatban közölt tiltása törvénybe ütközik, s a rendezvényt az eredeti forgatókönyv szerint tartják meg. Kincses Előd, a megmozdulás szervezőinek jogi képviselője az MTI-nek elmondta, a városháza nem is tájékoztatta a székely szabadság napja szervezőit, csupán a sajtóközleményben rögzítette álláspontját.
Az ügyvéd egyértelműen hivatali hatalommal való visszaélésnek tekintette a városháza állásfoglalását. Emlékeztetett rá, hogy tavaly júniusban jogerős bírósági ítélet született arról, hogy a 2016-os és 2017-es demonstráció 2015 elején tett bejelentése jogszerű volt, és a bíróság arra kötelezte a polgármesteri hivatalt, hogy vegye tudomásul a bejelentést. A törvény értelmében a polgármester a bejelentést követő 48 órában tilthatta volna be a két rendezvényt, ezt azonban nem tette meg. Kincses Előd átiratban kérte a csendőrséget, hogy járjon el a szervezőkkel múlt pénteken kötött megegyezésnek megfelelően.
„Florea magyarellenessége nem meglepő már”
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke csütörtöki kolozsvári sajtótájékoztatóján azt mondta, Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester az elmúlt húsz évben mindig is magyarellenes módon nyilvánult meg, nem csoda, hogy ismét akadályokat próbál gördíteni a székely szabadság napján tartandó tiltakozó megmozdulás elé. A szövetségi elnök az MTI kérdésére válaszolva megjegyezte: „Dorin Florea már nem tudja meglepni". Csak azon csodálkozik, hogy még mindig vannak olyan magyar emberek Marosvásárhelyen, akik nem veszik észre Florea magyarellenességét.
„Úgy emlékszem, hogy sem a bukaresti százezres kormányellenes tüntetést nem hagyta jóvá a polgármester, sem pedig a kolozsvári tízezrest, de ettől még felvonultak az emberek, és elmondták a véleményüket" – jelentette ki Kelemen Hunor. A politikus megjegyezte, ő maga egy korábban egyeztetett program miatt nem tud részt venni a marosvásárhelyi székely szabadság napján.
Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján a marosvásárhelyi rendezvényen való részvételre buzdította a háromszékieket, és megjegyezte: minden olyan rendezvényt fontosnak tart, amely erősíti a magyar közösséget. Az elöljáró szerint Marosvásárhelyen „tapintható a kettős mérce", hiszen míg az orvosi és gyógyszerészeti egyetem (MOGYE) esetében egy hatályos törvény be nem tartása miatt senki nem vonja felelősségre az intézmény vezetőit, a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ügyében szülőket hallgat ki a korrupcióellenes ügyészség (DNA), és azt firtatják, hogy aki nem katolikus, mit keres abban az iskolában.
Antal is egyértelmű visszaélésnek tartja, hogy a polgármesteri hivatal két nappal a rendezvény előtt közleményben jelezte, hogy nem engedélyezi a felvonulást. „Nem értem, hogy most, amikor Romániában a spontán tüntetések idejét éljük, egy hatóság miért foglal állást ilyen kérdésben" – szögezte le Antal Árpád, aki pénteken a sepsiszentgyörgyi megemlékezésen fog részt venni.
Az SZNT 2004 óta szervez megemlékezést Marosvásárhelyen a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, a vértanúk kivégzésének évfordulóján, amelyet a székely szabadság napjává nyilvánított. A 2013-as, a 2014-es és a 2016-os rendezvény felvonulással és a régiók kialakítására vonatkozó kormányzati elképzelések elleni, a székelyföldi autonómiaigényt megjelenítő tiltakozással végződött. A szervezők becslése szerint mind a 2013-as, mind a polgármester által részben betiltott 2014-es felvonuláson tízezrek vettek részt. 2015-ben Dorin Florea polgármester hivatalosan is betiltotta a demonstrációt, melynek megtartásától el is álltak a szervezők.
A csendőrség a 2016-os felvonulást is betiltottnak tekintette, és mintegy száz szervezőt és résztvevőt bírságolt meg, „be nem jelentett, be nem iktatott vagy tiltott tömegrendezvény" szervezéséért, illetve ilyen rendezvényen való részvételért. A marosvásárhelyi táblabíróság azonban 2016. július elején jogerős ítéletben mondta ki, hogy érvényes volt a demonstráció 2015-ös bejelentése, és az első fokon eljáró bíróság közel hetvenet érvénytelenített a bírságolási jegyzőkönyvek közül.
A március 10-ei megmozdulás szervezői szerdán elmondták: felvették a kapcsolatot a csendőrséggel, hogy a karhatalom – törvényes kötelezettségének eleget téve – biztosítsa az idei rendezvényt. A marosvásárhelyi hagyományos megmozdulás mellett csaknem tíz magyarországi és nyugati helyszínen lesz rokonszenvtüntetés, ezeket több helyütt a román külképviseletek előtt szervezik. Budapesten, a Hősök terén 18 órakor kezdődik a székely szabadság napi megmozdulás – közölték az SZNT vezetői.
A Postaréttől a prefektúráig
A székely szabadság napján tartandó megemlékezés pénteken 16 órakor kezdődik a Postaréten, a székely vértanúk vesztőhelyén állított obeliszknél, ahol többek közt a társszervező Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnöke, Tőkés László is felszólal. A rendezvényen várhatóan beszédet mond a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakcióvezetője, Aitor Esteban Bravo, valamint Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség (EFA) igazgatója is.
A beszédeket követően Ferencz Csaba SZNT-alelnök felolvassa a résztvevők követeléseit tartalmazó petíciót, ezt követően a felvonulók elindulnak a prefektúra főtéri épülete felé, s a rendfenntartókkal kötött megállapodás értelmében az egyik közúti sávot is használhatják. A felvonulás után egy tíztagú küldöttség átadja a kormánynak szánt dokumentumot a prefektúra képviselőjének. A székely szabadság napja utolsó mozzanataként 19 órától díjátadó ünnepségre kerül sor a Kultúrpalotában, ahol az SZNT Gábor Áron-díjjal jutalmazza az Európai Szabad Szövetséget.
Vásárhelyi vesztőhely
1854. március 10.-én végezték ki a marosvásárhelyi Postaréten a székely vértanúkat: bágyi Török János kollégiumi tanárt, martonosi Gálfi Mihály ügyvédet és nagyváradi Horváth Károly földbirtokost, akik a Makk-féle összeesküvés tagjaiként kívánták az elbukott magyar forradalom és szabadságharc lángját újra fellobbantani.
A szabadságharc leverése után, az önkényuralom idejében sok magyar hazafi nem tudott belenyugodni az ország függetlenségének elvesztésébe, így terveket kovácsoltak egy újabb, esetleg külföldi segítséggel szervezendő forradalom kirobbantására. Egyik ilyen terv volt a Makk-féle összeesküvés: Makk József volt tüzérezredes főszervező a Törökországban emigrációban tartózkodó Kossuthtól 1851-ben felhatalmazást nyert Habsburg-ellenes nemzeti felkelés hirdetésére. A szervezkedésben részt vett Török, Gálfi és Horváth is.
A kormány tudomást szerzett a készülő felkelésről, Heydte tábornok érkezett Marosvásárhelyre a dolgok kikémlelésére. Árulója is akadt az összeesküvésnek Bíró Mihály személyében, aki megszerezte Török Jánostól a tervezeteket és átadta Heydtenak, ki 1852. január 24-én elfogatta a szervezkedőket. A haditörvényszék tartott felettük a vizsgálatot, melynek eredményeképp a foglyokat felségárulás és összeesküvés vádja miatt kötél általi halálra ítélték.
1854. március 10-én Postaréten állították fel a bitófákat, Nuppenau ezredes katonai parancsnok nem teljesítette a város polgárságának kérését, hogy az ítéletet megváltoztassa golyó általi kivégzésre. Már az 1860-as évektől mozgalom indult, hogy a székely vértanúk sírja fölé síremléket állítsanak. Lázár Ádám képviselő elnökletével szoborbizottság alakult, 1873. augusztus 10-én az emlékoszlop elkészítésével Aradi Zsigmond szobrászt bízták meg. A leleplezési ünnepséget 1875. június 27-én tartották.
Krónika (Kolozsvár)
2017. március 13.
Szükséges az autonómia (Európai Szabad Szövetség)
A 46 európai autonómia- és függetlenedéspárti politikai alakulatot tömörítő Európai Szabad Szövetség (EFA) pártigazgatója, Günther Dauwen szerint az autonómia szükségességét igazolja az a tény is, hogy a román csendőrség kettős mércét alkalmaz, és bírságokat rótt ki a tavalyi székely szabadság napján az autonómia igényét hangoztató Székely Nemzeti Tanács (SZNT) aktivistáira. Reményét fejezte ki, hogy idén nem kerül sor a tavalyihoz hasonló csendőri megfélemlítésekre, ha mégis, akkor megvédik a székelyföldi és erdélyi embereket – tette hozzá.
A Marosvásárhelyen pénteken megszervezett székely szabadság napi megemlékezést és felvonulást követően, szombaton Kolozsváron sajtótájékoztatót tartottak a szervezők, valamint nemzetközi meghívottaik. Az eseményen jelen volt Günther Dauwen, az EFA igazgatója, Wouter Patho, az EFA alelnöke, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség tagja, Aitor Esteban, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának elnöke, valamint Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke, Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, László György, az SZNT jegyzője. Szilágyi Zsolt köszöntőjében elmondta: a székely szabadság napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, mely biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. A Néppárt elnöke örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az EFA – mely pártcsaládnak tavaly óta a Néppárt is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját. Wouter Patho hangsúlyozta, az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk, számos, Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számukra, hogy egyik stratégiai partnerünk, a Székely Nemzeti Tanács kitüntette politikai közösségüket – mondotta a flamand politikus. Günther Dauwen elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára, mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. A centralizált államoknak be kell látniuk, ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekordösszegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát – fogalmazott Günther Dauwen. Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon – jelentette ki Aitor Esteban. Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak a párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát – mondta a baszk politikus. László György elmondta: miután tavaly a székely szabadság napjának közel száz szervezőjét és résztvevőjét bírságolták meg mondvacsinált okokra hivatkozva, az EFA elsőként emelte fel szavát nemzetközi fórumokon is a meghurcoltak védelmében. Már csak ezért is egyértelmű volt, hogy az európai autonomistákat tömörítő pártcsaládot tüntetik ki a Gábor Áron-díjjal – mondta. László György hozzátette: idén sem került sor semmiféle szabályszegésre a marosvásárhelyi esemény során, a csendőrséggel pedig gördülékenyen ment az együttműködés. Mára már a hatóságok számára is világossá válhatott: semmiféle megfélemlítési akció nem tántorít el minket célkitűzéseinktől. Köszönjük vendégeinknek és szövetségeseinknek, hogy mellettünk állnak, az önrendelkezés megvalósításához azonban minden politikai szervezetre szükség van. Az autonómiát csak együtt tudjuk kivívni – szögezte le az SZNT képviselője. Minket nem kérdeztek meg annak idején, hogy mely ország állampolgárai kívánunk lenni, mégis elfogadtuk helyzetünket, és Romániához lojális állampolgárokként tevékenykedünk – kezdte hozzászólását Tőkés László. Kijelentette: a döntés joga megilleti az erdélyi magyar közösséget, az autonómia pedig a döntés szabadságát jelenti a székelység számára. Jól látható, a román államhatalom mellőzi önrendelkezéssel kapcsolatos igényeinket, s épp ezért – 27 évvel a rendszerváltás után – még mindig az akaratnyilvánítás szintjén vagyunk. Fontos, hogy az erdélyi magyar közösség és politikai képviselet eljusson az egyetértésig az autonómia kapcsán, s noha az elmúlt évtizedekben az RMDSZ valósággal elszabotálta az autonómia ügyét, mégis újból egymásra kell találnunk – mondta Tőkés László. Szilágyi Zsolt hozzátette: jövőre a modern Románia fennállásának 100 éves évfordulóját ünneplik, s ezért felvetődik a kérdés, ha az állam vezetői mind a mai napig nem veszik komolyan gyulafehérvári ígéreteiket, milyen legitimitása lesz ezeknek az ünnepségeknek? A román kormány részvételével párbeszédre van szükség az autonómia kapcsán, a sorozatos megfélemlítési akcióknak pedig egyszer és mindenkorra véget kell vetniük – jelentette ki a Néppárt elnöke.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. március 13.
A vértanúk áldozata kötelez
Incidensek nélkül ért véget a székely szabadság napi rendezvény
Soha nem tapasztalt rendőri és csendőri felügyelet mellett – a szűnni nem akaró eső ellenére – több ezren gyűltek össze pénteken a marosvásárhelyi Postaréten a székely szabadság napja alkalmából szervezett megemlékezésen. A Székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezést és koszorúzást követően a tömeg Autonómiát!, Magyar iskolát! jelszavakat skandálva, Kossuth-nótákat énekelve vonult Marosvásárhely főterére, ahol a prefektúra képviselője átvette és iktatta a demonstráció petícióját. A tömeg a székely himnusz eléneklése után feloszlott.
A marosvásárhelyi Vártemplom, illetve a csíksomlyói kegytemplom harangszavával kezdődött a postaréti rendezvény, amelyre Ötvös József református lelkész mondott áldást. Műsorvezető Kilyén László színész volt, aki felolvasta Szili Katalinnak, a magyar Országgyűlés volt elnökének üzenetét.
Autonómiát Székelyföldnek!
A Székely Nemzeti Tanács nevében szóló Szűcs Péter beszédében kiemelte: „Eljött az ideje, hogy megteremtsük az önrendelkezés intézményes kereteit. Ezért emlékezünk elmúlt korok hőseire, akik nem voltak restek a szabadságért cselekedni, ezért hajtunk fejet a mártírok előtt itt, a marosvásárhelyi vértanúk emlékművénél is, ezért vonulunk autonómiát követelve a kormányhivatal épülete elé, ezért tüntetjük ki megbecsülésünkkel azokat, akik támogatnak ebben a teremtési folyamatban”. Kijelentette, közösségi akarattal hegyeket lehet megmozgatni, és „mi ezeknek a hegyeknek a megmozgatására gyűltünk össze”, mert „csak így lehetünk méltók eleinkhez”.
Az őshonos közösség jogai
Szabolcs Attila, Budafok polgármestere, a magyar parlament nemzeti összetartozás bizottságának alelnöke rámutatott, hogy az őshonos közösségeknek joguk van rendelkezni a szülőföldjük és kulturális örökségük kínálta erőforrásokkal. Azok a nyelvi, nemzeti közösségek, amelyek nem rendelkezhetnek szülőföldjük erőforrásaival, elsorvadnak vagy beolvadnak.
„A mellettünk álló katalánok, baszkok, flamandok, dél-tiroli osztrákok pontosan tudják, hogy az államon belüli önrendelkezés nélkül beolvadnak vagy elsorvadnak. Példát mutatnak, és segítő kezet nyújtanak. Üzenik Bukarestnek, Európának, a nagyvilágnak, hogy az erdélyi magyarok, a székelyek nincsenek egyedül. Tanuljuk meg tőlük az autonómia mesterségét, járjuk azt az utat, amelyen jártak” – mondta Budafok polgármestere.
„Haj, ne hátra, haj, előre!”
Tőkés László köszöntötte azokat, „akik a Székely vértanúk emlékművéhez idén is elzarándokoltak, bár az adminisztratív hátráltatás, a gáncsoskodás, az ellenséges politikai hangulatkeltés, a megfélemlítések megannyi akadályát kellett leküzdeniük”, és azokat, akik „a tavalyi abnormális hatósági bírságolások vesszőfutását vállalva idén is töretlenül kiállnak a székely szabadság és a közösségi önrendelkezés ügye mellett”.
Az EMNT elnöke szerint „miként a székely mártírok idejében, úgy manapság is az árulás, az önfeladás és hatalombarát opportunizmus árnyékában és közegében kell folytatni a küzdelmet az erdélyi magyarság szabadságáért, szülőföldünk ártó szándékú területi-közigazgatási átrendezése ellen, Székelyföld területi autonómiája és a közösségi önrendelkezés kivívása érdekében”.
Az EMNT elnöke hangsúlyozta : „Az utóbbi években megszenvedett általános magyar- és székelyellenesség megannyi durva megnyilvánulása és jogsérelme közepette legutóbb a marosvásárhelyi római katolikus líceum felszámolásának a botrányos esete szakadt reánk. A sepsiszentgyörgyi Székely Mikó református kollégium, valamint az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Egyetem kálváriája nyomán ez végül is nem annyira meglepő. Ezeknek az etnikai konfliktusos helyzeteknek a békés és méltányos megoldása vár reánk”.
Véleménye szerint a román-magyar kapcsolatokra „messzemenően érvényes a 2003-as Gross-jelentés nyomán elfogadott Európa tanácsi határozat, amely szerint: »az autonóm régiók pozitív tapasztalatai inspirációs forrásként szolgálhatnak a belső politikai konfliktusok megoldását célzó lehetőségek keresésekor«. Ezt a határozatot országaink képviselői is megszavazták. Joggal várhatjuk el tehát, hogy parlamentbe jutott képviselőink az autonómia konfliktuskezelő eszközét igénybe véve végre eleget tegyenek az RMDSZ programjában lefektetett vállalásaiknak, választási ígéreteiknek, és a törvényhozás szintjén igyekezzenek rendezni kapcsolatainkat. Hasonlóképpen a római katolikus iskola körüli konfliktust és az orvosi egyetem ügyét is ezen az alapon kellene rendezni, mindenekelőtt a magyar oktatásügyi autonómia, illetve a magyar oktatás önállóságának a kivívását tűzve ki célul.
Székely vértanúink véráldozata az övékéhez hasonló elvi és eszmei bátorságra és cselekvésre kötelez bennünket a polgári életben és a politikában. Kényszerű távollétében ezt a cselekvő bátorságot köszönjük meg Izsák Balázsnak, a Székely Nemzeti Tanács elnökének” – mondta Tőkés.
A korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes
Günther Dauwen, az Európai Szabad Szövetség igazgatója elmondta: az EFA vezetőiként és tagjaiként meggyőződésük, hogy az autonómiára mint a különböző nemzetek természetes igényére kell tekinteni, s épp ezért támogatták jelenlétükkel is az SZNT rendezvényét. „A centralizált államok be kell lássák: ha segítik az autonómiatörekvéseket, azzal saját állampolgáraikat segítik. Az önrendelkezésért küzdők felismerték: a korrupt, túlcentralizált állam nem működőképes. Romániában tízszer több templom van, mint kórház, a néhány kilométernyi autópálya pedig rekordösszegekért épült. Az állampolgárok látják ezt, és ezért kérik az autonómiát” – fogalmazott Günther Dauwen.
Az önrendelkezés kivívása csak párbeszéd útján lehetséges
Aitor Esteban Bravo, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamenti frakciójának elnöke kijelentette: Európa erőssége sokszínűségében rejlik, s mindazok, akik ezt nem ismerik fel, nem cselekedhetnek európai módon. „Azért is van szükség az autonómiára, hogy a különböző nemzetek megőrizhessék nyelvüket, kultúrájukat. Az önrendelkezés kivívása azonban csak párbeszéd útján lehetséges. Románia kormányának fel kellene ismernie: az ország gazdagabb lesz, ha elismeri és biztosítja a magyar közösség autonómiához való jogát” – mondta a baszk politikus.
Vigyük haza népünk szabadságvágyának üzenetét
Több ifjúsági szervezet nevében szólalt fel Sorbán Attila. Mint mondta: „Sokan vagyunk ma itt, de tudjuk, nem elegen, ezért vigyük haza népünk szabadságvágyának az üzenetét, és osszuk meg mindazokkal, akik ma nincsenek itt, mert az első és legnagyobb akadály, melyet le kell küzdenünk, az elkeseredettség és a passzivitás. Terjesszük ezt az üzenetet addig, míg Székelyföld minden szegletéből ez árad, és olyan hangos, hogy meghallják mind Brüsszelben, mind Bukarestben”.
Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét
„Változatlanul kijelentjük: Székelyföld területi autonómiája nem sérti Románia területi egységét és állami szuverenitását, nem sérti a Székelyföldön élő román és más nemzetiségű polgárok érdekeit, sem Románia alkotmányát!” – áll abban a petícióban, amelyet Ferencz Csaba, az SZNT alelnöke olvasott fel. Eszerint Románia érdekeit is szolgálná, ha a székely-magyar közösség történelmi szülőföldjén a szubszidiaritás elvének megfelelően átvenné a közügyek jelentős részének a megoldását.
Azonban „mindez csakis párbeszéddel, a helyi közösségek szabad akaratával, a demokratikus elvek betartásával, az állampolgárok közötti szolidaritással és konstruktív együttműködéssel valósítható meg”.
A petícióban követelik, hogy a tervezett közigazgatási átszervezés során Székelyföld alkosson önálló, autonóm jogkörökkel rendelkező közigazgatási és fejlesztési régiót, melynek kialakításánál a Székely Nemzeti Tanács által kidolgozott jogszabálytervezetet vegyék alapul.
Kérik, hogy a kormány és parlament a közigazgatási átszervezés során tartsa tiszteletben vállalt nemzetközi kötelezettségeit. Tiltakoznak ugyanakkor a székelyföldi oktatási intézmények ellehetetlenítése, az önkormányzatok zaklatása, az anyanyelvhasználat korlátozása, a székely szimbólumok üldözése miatt, és követelik, hogy a kormány kezdjen párbeszédet Székelyföld státuszáról a székely nép legitim képviselőivel, a Székely Nemzeti Tanáccsal és a székely önkormányzatokkal.
Románia kormánya destabilizálja az országot
Este a Kultúrpalotában, a Gábor Áron-díj átadásán tartott beszédet Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke. A politikus kijelentette: Románia kormánya destabilizálja az országot azzal, hogy nem biztosítja az erdélyi magyar közösség számára a széles körű autonómiát.
Mint mondta, a székely szabadság napján több ezer ember tett hitet az autonómia mellett, petíciójukban pedig ismételten felhívták az államvezetés figyelmét arra, hogy az autonómia az erdélyi magyar közösség demokratikus joga, melynek biztosításával Románia stabilabb és boldogabb ország lehetne. Az elnök örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy az Európai Szabad Szövetség – mely pártcsaládnak tavaly óta az EMNP is teljes jogú tagja – megkapta a Székely Nemzeti Tanács Gábor Áron-díját.
Ugyanakkor felszólította Románia kormányát, hogy kezdje meg az autonómiáról folytatott párbeszédet.
Wouter Patho, az Európai Szabad Szövetség (EFA) alelnöke hangsúlyozta: az önrendelkezéshez való jog harmonikusan illeszkedik az európai elvekhez, s épp ezért nem valamiféle veszélyt jelent, hanem a normalitás garanciája lehet. „Az EFA keretei között dolgozva láthatjuk: számos Európában élő nemzet küzd az önrendelkezéshez való jogért, és megtiszteltetés számunkra, hogy egyik stratégiai partnerünk – a Székely Nemzeti Tanács – kitüntetette politikai közösségünket” – mondta az EFA politikusa.
MÓZES EDITH
Népújság (Marosvásárhely)
2017. március 30.
A székely autonómia ügye 2017-ben
Idén zökkenőmentesen zajlott le a Székely Szabadság Napja alkalmából meghirdetett politikai demonstrációval egybekötött megemlékezés. Az általános fásultság, a közélettől való elfordulás, valamint a zord idő miatt a korábbiaknál kevesebb részvevő jelenlétében követelték az egybegyűltek Székelyföld autonómiáját és emlékeztek az 1854-ben kivégzett székely mártírokra. Úgy tűnik, kialakultak a játékszabályok, a csendőrség is jobbnak látta idén mellőzni a jogtalan és felháborító bírságolást, annál is inkább, hogy a tavaly kirótt mintegy száz büntetést a bíróság törölte.
Az aprópénzzel fizető kormány
A jeles esemény alkalmából Erdélybe látogatott a kisebbségbe szorult nemzeti közösségek autonómiájának több európai rangú képviselője. Jelen volt Günther Dauwen, az EFA (Európai Szabad Szövetség) flamand pártigazgatója, Wouter Patho, a belga szövetségi kormánykoalíciót vezető Új Flamand Szövetség tagja. Aitor Esteban, a Baszk Nemzeti Párt spanyol parlamentbeli frakciójának elnöke hangsúlyozta: még a központosított nemzetállam legrosszabb európai példájának tekinthető Franciaország is biztosítja 2017. január elsejétől az ott élő baszkok autonómiáját. Dauwen kifejtette, az autonómia nem kirívó kegy a többség részéről, az önrendelkezés ugyanis demokratikus alapjog. Az autonómia megannyi precedenssel rendelkező jogintézménye pedig nemhogy destabilizálna egy országot, hanem kifejezetten egyensúlyt teremt. Érveik cáfolhatatlanok, más kérdés, ki hallja meg őket.
Felettébb valószínűtlen, hogy a román hatalom – amíg aprópénzzel ki tudja fizetni az erdélyi magyar szavazók nagyobbik részét maga mögött tudó RMDSZ-t, valamint politikai vazallusát, a Magyar Polgári Pártot – törődik a józan érvekkel. A román fél zsigerből politizál, nem ritkán saját érdekei ellenére. 2005-ben a politikai racionalitás azt diktálta volna, hogy a bukaresti parlament fogadja el a kisebbségi törvényt, amely a kulturális autonómiának csak a fogalmát tartalmazta, de „nesze semmi fogd meg jól” alapon semmiféle autonóm döntési jogot vagy közjogi kompetenciát nem adott volna a kisebbségbe szorult közösségeknek. Ráadásul bebetonozta volna az RMDSZ-t az erdélyi magyar közösségen belül. A gigantikus politikai szemfényvesztés sikerült volna, hisz már a magyarországi média is azt harsogta, hogy a jogszabály biztosítaná az erdélyi magyarság kulturális autonómiáját, és akadtak jobboldali politikusok is, akik e szlogent kritikátlanul átvették. A román fél még erre is nemet mondott.
Hiányzik az erő felmutatása
Egészen különleges történelmi helyzeteket, illetve különleges kollektív tudatú népcsoportokat leszámítva az uralmon levő többség csak az erőből ért. Miféle erőt tudott volna felmutatni 1990 után az addig hetven éves jogfosztottságot, megaláztatást elszenvedő erdélyi magyar nemzeti közösség? Erő felmutatását jelentette volna, ha közösségünk érdekképviselete akkor lép fel a leghatározottabban és legkövetkezetesebben jogos követeléseink, a három szintű autonómia ügyében, amikor még cseppfolyós volt a helyzet, amikor a kilencvenes évek legelején a hatalmát lassanként megszilárdító új vezetés a legnagyobb bizonyítási kényszer alatt állt. Mi történt e helyett? Tőkés László hátba szúrása az RMDSZ frakcióvezetői részéről a finom eszközökkel zajló etnikai tisztogatásra való rámutatás ügyében, gerzensee-i és neptuni tárgyalás, majd a tiszteletbeli elnök erkölcsi-politikai megsemmisítését célzó Nagy Benedek-ügy.
Erő felmutatását jelentette volna, ha az RMDSZ a magyar diplomáciával karöltve megkéri Románia EU-csatlakozásának árát. E „történelmi ablak” 2005. szeptember 26-án zárult le végleg, amikor a Gyurcsány-kormány indítványára az MSZP–SZDSZ-többségű magyar törvényhozás megszavazta Románia feltétel nélküli uniós csatlakozását.
Erő felmutatását jelentette volna, ha 1996-ban az RMDSZ a sarkára áll, és Tőkés László hivatalosan előterjesztett javaslatainak megfelelően megkéri az árát a román hatalmat a Nyugat felé hitelesítő kormánykoalíciós szerepvállalásnak.
Erő felmutatását jelentette volna, ha 1998. szeptember 30-án Radu Vasile román miniszterelnök egyesült államokbeli útja előtt az RMDSZ kilép a kormányból a 25 nappal korábban az önálló állami magyar egyetem ügyében elfogadott ultimátumnak megfelelően.
Erő felmutatását jelentette volna, ha 2010-ben folytatódik a Székely Önkormányzati Nagygyűlés nagyszabású nemzetépítő terve, amely úgy nőhette volna ki magát történelemformáló közösségi akaratképző intézménnyé, hogy a román alkotmányossági normákat sem szegte volna meg.
Erőt mutatna az is, ha most összefogna az erdélyi magyarság és visszatérne a brassói paradigmához: megszámlálnánk magunkat, belső választások útján létrehoznánk az erdélyi magyar parlamentet, és minden erőnket a külpolitikára összpontosítanánk. Van ennek esélye? Meglátásom szerint nincs.
Látszatképviselet
Annyi ember érdekelt a magyar, illetve a román politikai elit köreiben a jelenlegi „kéz kezet mos” játék és a látszatképviselet folytatásában, hogy alapvető váltásra aligha számíthatunk. Kémiatanárunk foglalta össze ennek a játéknak a lényegét bő három évtizede egy temesvári középiskolában: „én úgy teszek, mintha tanítanék, ti úgy tesztek, mintha tanulnátok”. Az RMDSZ tehát úgy tesz, mintha a magyar érdekeket képviselné, a román hatalom meg úgy, mintha ennek az álképviseletnek köszönhetnénk időnként némi engedményt. Mindenki eljátssza a maga szerepét, amiből jól megél, miközben a közösség egyre fogy.
Mit tehetnek azok, akik e visszataszító játszmában nem hajlandóak részt venni? A legegyszerűbb félreállni, mondván: ha közösségi szinten úgysincs hosszú távú megmaradással kecsegtető perspektíva, akkor fordítsunk minél több energiát saját életünk minőségének javítására. A többség egyébként ezt is teszi.
Érdemes viszont belegondolni azon örökérvényű igazságba, amit Ravasz László református püspök fogalmazott meg, s ami így szól: „nincs nagyobb vereség, mint megszokni a rosszat.” S ehhez hadd tegyük hozzá a konzervativizmus atyjának tartott Edmund Burke klasszikus gondolatát: „a gonosz diadalához csak annyi kell, hogy a jók tétlenek maradjanak.”
Magasba emelni az autonómia zászlaját
A Burke által „jókként” jelölt következetesek, elvhűek mi mást tehetnek, mint erejükhöz mérten igyekeznek a magasba emelni a közösségi önrendelkezés, az autonómia zászlaját, kitartanak a hajdan közösen megfogalmazott célok mellett, nem hagyják magukat sem megvásárolni, sem megfélemlíteni. Ha pedig bekövetkezik a már-már csodaszámba menő örömteli változás – hogy a tisztességes, törhetetlen kitartás találkozik a választói támogatottsággal –, akkor megmutatják: lehet másféle politikát is folytatni.
Addig is e maroknyi csapatot motiválhatja a tudat, hogy az igazság kimondása önérték, az erkölcsi-politikai példaadás öncél, amely magában hordja jutalmát. Talán kibír ez a kis eszmefuttatás még egy klasszikus gondolatot, amit Szabó Dezső vetett papírra 1922-ben: „nem a győzelem a harc értelme, hanem a betöltött kötelesség csodás szentsége”.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)