Nagy Károly osztja Czika Tihamér aggodalmát az egyházi iskolák kizárólagosságával kapcsolatban, ugyanis ha tovább folyik az egyházi épületekben működő mai magyar iskolákkal kapcsolatos „kiszorítósdi”, akkor megszűnik a magyar nyelvű világi oktatás. Márpedig a világi oktatás Európa szerte a demokratikus forradalmak vívmánya. Nagy Károly a múlt század 30-as éveiben egyházi iskolába kényszerült, mert anyanyelven akart tanulni. Az iskolában tanítói térítették őt. A cikkíró akkor vált ateistává miután elolvasta Darwin a fajok eredetével kapcsolatos könyvét. Nagy Károly szerint a vita hangneme kezd eldurvulni, kezdetét vette a komcsizás és a leckéztetés! /Nagy Károly: Jogos aggodalmak! = Szabadság (Kolozsvár), febr. 15./ Előzmény: Czika Tihamér: Egyházi oktatássá válhat a kisebbségi oktatás? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 5./

A fajok keletkezéséről és az evolúcióról szóló darwini elmélet elemi- és középiskolákban való oktatásáért szállt síkra a Szolidaritás a Gondolati Szabadságért nevű romániai civil szervezet, miután 2006-ban Mihail Hardau szaktárcavezető törölte a tantervből az elmélet kifejezett oktatását. Emellett azt is követelik, hogy a filozófia-tankönyvek fejtsék ki az Istenről szóló alternatív elgondolásokat, azokat a Nietzsche, Voltaire, Camus, Epikurosz és más filozófusok nevével fémjelzett tételeket is, amelyek nem egyeznek a keresztény egyházak tanításaival. /Vissza a darwinizmust a tankönyvekbe! – követelik. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 29./

Az evolúciós elmélet újrabevezetését kéri a középiskolai biológiai tananyagba a Román Humanista Társaság nevű civil szervezet, és ezt támogatják tanárok és diákok is. Az EU-tagországok közül egyedül Romániában a minisztérium 2006-ban kivette a gimnáziumi tananyagból az evolúciós elméletet. Egy felmérés szerint Romániában a 13-19 éves diákok 73 százaléka gondolja úgy, hogy az embert Isten teremtette. „Ez nem rossz arány, de nem hiszem, hogy valós, amit állít a felmérés, hiszen a hétköznapok nem ezt bizonyítják. Nem ennyire a keresztény ideológia szerint oktatnak az állami iskolákban” – vélte Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspök-helyettese. Kató Béla is híve annak, hogy tanítsák a Darwin-elméletet is. Potyó Ferenc katolikus érseki helynök szerint is megfér egymás mellett az ember megjelenésére vonatkozó kétféle megközelítés. Pásztor Gabriella volt oktatásügyi államtitkár szerint a Darwin-elmélet oktatására tett tavalyi javaslat sem járt sikerrel. /Visszahívnák Darwint? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 13./

Megloptak
Plagizálás, vagy az Internet rossz vicce
Minden azzal kezdődött, hogy évtizedes kutatómunka után megírtam és megjelentettem a Kriterionnál a Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című monográfiámat. Néhány nappal ezelőtt, amikor szörföltem az interneten, értesülnöm kellett arról, hogy ezt a könyvet nem én, hanem névrokonom, Balázs Attila írta. Mivel elég sokan viselik ezt a nevet, a tévedések elkerülése végett tisztázom: az 1955-ben Újvidéken született, majd Magyarországra áttelepült neves íróról, drámaíróról, műfordítóról, szerkesztőről van szó, akiknek számos regénye sikert aratott, aki nem egy irodalmi díjban részesült.
A www.bookline.hu honlap eladásra kínálja Balázs Attila munkáit, könyveinek címlapjai színesben láthatók, a Kinek Észak, kinek Dél, A meztelen folyó a Vágyak gyűjteménye című és a többiek, köztük a Bölcselet az Erdélyi Múzeum Egyesületben. Ennek a borítólapján csak nagyításban volna olvasható az igazi szerző neve, de minek ez, amikor a könyvterjesztő vastag betűkkel kiírja: ezt a kötetet is ő írta. A hirdetés pontos: Bölcselet az Erdélyi-Múzeum Egyesületben – Kriterion Kiadó, 2007 – 242 oldal – Kötés: papír / puha kötés – ISBN: 973260951 X. Csak az auktor neve nem stimmel.
A www.nimezis.hu honlap ugyancsak a szépíró névrokonom művei közé sorolja a könyvemet. E két reklámhirdetés között legfeljebb az árban van némi eltérés: az egyik a mindkettőben megjelölt 2100 Ft-hoz viszonyítva 15 %-os engedménnyel 1785 Ft-ért, a másik 16 %-os engedménnyel 1760 Ft-ér kínálja a regényíró könyvét. Az Animare Webáruház sem maradhatott le, a webshop.animare.hu honlapon terjeszti a szép írónak tulajdonított munkát. A kiadón, az oldalszámon s a többi adaton túl némi többletinformációval is szolgál: „Aranykártya: 20 pont” (Nem tudom, ez sok-e vagy kevés?) S hogy azért a román olvasóközönség se maradjon le, a www.bookline.hu egy másik weblapján lejben is hirdeti Balázs Attila eszmetörténeti munkáját, mégpedig 32.9 RON-ban, persze 15%os engedménnyel 28.0 RON.
Tévedés ne essék. A neves írót, drámaírót, publicistát, műfordítót, a Sinkó-, Fórum Regény-, Madách-, az 1999 Évkönyv-díjas s annyi más elismerést kapott literátort a világért sem akarom plagizálással vádolni. Végül is nem a saját honlapján jelentek meg ezek az adatok. Az értelmező szótárak szerint plagizál az, aki más szellemi tulajdonát saját nevén adja elő. Ezúttal nem a „saját nevén”-ről van szó, de – még ha ezt a könyvterjesztők követik is el – arról igen, hogy valakinek a szellemi tulajdonát az önkényes névváltoztatással (formálisan) ellopták.
Az persze számomra rejtély, hogy Attila névrokonom eddig miért nem tiltakozott e neki tulajdonított kakukktojás-könyv besorolása ellen. Azt nem várom el a könyvterjesztőktől, hogy feltűnjék nekik: vajon itt minden rendben van-e, az újvidéki születésű, tőről metszett szépíró egyszer csak egy kolozsvári szakfolyóirat filozófiai munkásságáról közöl eszmetörténeti monográfiát? Ám neki, a közös családnevünk viselőjének, aki ugyancsak áldozat, mint én, ez feltűnhetett volna. Igaz, vannak olyannyira szerény emberek, akik nem követik nyomon saját könyveiknek a terjesztését.
Nagyon hálás vagyok a Kriterion kiadónak, s mindenek előtt az igazgatójának, H. Szabó Gyulának az odaadó fáradozásáért, minek nyomán e könyvem megjelenhetett. Megpályázta a kiadását és elnyerte, alaposan véleményeztette a kéziratot, gondosan megszerkesztették, példásan kinyomtatták, megszervezték a könyvbemutatómat, amelynek sajtóvisszhangja volt, lelkiismeretesen reklámozták a munkát. Ezért olvastam csodálkozva a kiadó honlapját (www.kriterion.ro), amelyen miután az igazgató bemutatja a szerkesztőség munkáját, közlik a náluk megjelent könyvek címét és szerzőjét. Ott van közöttük a Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című is – ám szerzőjének Balázs Attilát tüntetik fel. Aligha hiszem, hogy valaki a kiadó berkeiből állította volna össze ezt a listát. Másra kell gondolni: a világhálón terjesztett hamis információt egy be nem avatott személy egyszerűen beemelte ebbe a lajstromba. Ez pedig az Internet rossz vicce. Sajnos, ha ebbe a világméretű információs rendszerbe bekerül egy hibás adat, ez – akár a lavinát okozó hógolyó – elindul a maga útján. Most aztán ember legyen a talpán, aki kikutatja: ugyan bizony ki indította el ezt a hógörgeteget.
Igen ám, de az Internet rossz tréfája vastagodik, egyre otrombább lesz. „Balázs Attila kötete” kezd hiteles, tudományos információs forrássá válni. Olvasom Tasi István honlapján (tasi.istván@pamho.net) a tudósszerző provokatív című szaktanulmányát: „Állatok vagyunk-e, vagy Isten fiai” A darwinizmus fogadtatása Magyarországon a kiegyezés időszakában, korabeli értelmiségi portrék és publikációk alapján. Beható szakmai elemzés ez, széleskörű tudományos apparátussal, a forrásanyag igényes megjelölésével. Ebben felfedeztem, hogy a tanulmányíró az én könyvemre is hivatkozik. Parafrazálja egyik megállapításomat, miszerint Brassai Sámuel bírálta azokat, akik a természettudományokból anyagelvű mondanivalót próbáltak kihámozni. A szaktudós a 27. jegyzetben gondosan meg is jelöli, honnan vette ezt az információt: Balázs Attila: Bölcselet az Erdélyi Múzeum-Egyesületben című könyvéből. S ez nem egyszerű elírás. Ezt bizonyítja az, hogy – miként a tudományos szakdolgozatoktól elvárható – Tasi István a közleménye végén közli a forrásmunkáinak a listáját, köztük ismét csak a névrokonomat megjelölve szerzőnek. Jó, jó, rendben van, az internetre sok mindent rá lehet kenni – ő a hibás! – , de azért bennem ott motoszkál valami: aki ezt az igényes tanulmányt megírta, gondolom nem csak a világhálón megjelent téves adatokból inspirálódott, kezébe vette a könyvemet, hiszen parafrazált belőle. Nem furcsa, hogy csak a családnevemig jutott, hagyta magát félrevezetni a Google kártékony tréfájától.
Na de azért ne csak szidalmazzuk a világhálót, van benne sok dicsérendő: a hibáit, csínytevéseit könnyű helyrehozni. Néhány kattintással törölni, helyesbíteni lehet mindent. De a tény mégiscsak tény marad: ha nem is szándékosan, de plagizálás történt. Nem kívánok elégtételt, csupán azt a néhány helyesbítő billentyű lenyomást várom el. A könyvterjesztőknek pedig köszönet azért, hogy olyan lendületesen reklámozzák a könyvemet Ft-ben meg RON-ban, tegyék csak továbbra is ezt – persze az igazi szerző nevével.
BALÁZS SÁNDOR. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

Mamutagyaron találták meg Ukrajna első térképét?
Az ukrán tudósok szerint egy mamutagyaron találták meg Ukrajna első térképét. Legalábbis ez olvasható a 8. osztályos Ukrajna természeti földrajza címet viselő tankönyvben. A hivatalos történelemhamisítás nem csak ukrán jelenség.
Ukrajna
Ukrajnában a tankönyvkészítők messzire nyúlnak vissza az ország eredetét illetően. A legújabb tudományos állítás szerint, az ország legrégebbi térképe az őskorból származik. Egyes feltételezések szerint az első ilyen térképrészletet egy mamutagyarra vésték fel. Az Ukrajna természeti földrajza címet viselő tankönyv 30. oldalán tudományos tényként állítják, hogy az első ukrán térkép az őskorból származik. Stábunk kíváncsi volt arra, hogy a 18 éves ukrán államiság hogyan köthető össze a mamutokkal, így hát elmélyedtünk egy kicsit a történelemben. Elsőként az ungvári Szvit Tankönyvkiadó igazgatóját, a könyv fordítóját, Varga Bélát kérdeztük, mi a véleménye a mamuttérképről.
- Vannak még kriminálisabb dolgok is. Jelent meg például tavaly olyan egyetemi tankönyv Ukrajnában, amely azt állította, hogy az első ukránok kb. egymillió évvel ezelőtt a mai Kárpátalja területén telepedtek meg, mégpedig Királyháza nagyközség környékén – mesélte.
Mivel a tankönyveket szöveghűen kell lefordítani, a magyar diákok is ezt a tudást kénytelenek magukba szívni az iskolákban. A könyvekre tehát felkerül a Copyright felirat, vagyis a fordítás hűen tükrözi az eredeti művet.
- Minél fiatalabb egy ország történelme, annál délibábosabb. Én úgy gondolom, hogy az ukrán népnek, az ukrán nemzetnek nincs szüksége arra, hogy óriási butaságokkal kinevettesse magát. Van olyan komoly történelme, amire igenis büszke lehet akármelyik ukrán ember. Nincs szükség, elefántagyarra, mamutagyarra, és a cromagnoni ukrán ősemberre – jelentette ki Maha László történész Tiszasalamonról.
A könyv nyilvánvalóan nem a kárpátaljai magyarság ellen irányul, de a helyiek rég hozzászoktak már a történelmi pontatlanságokhoz. Amikor a régió Csehszlovákiához tartozott, akkor a történészek azt bizonygatták, hogy az mindig is az Cseh-Morva birodalom része volt, amikor Szovjetunió lett, akkor újraegyesülést emlegettek a nagy orosz honnal. Nincs ez másként most sem.
- Ismerem a legtöbb tankönyvet, és bocsánat a kifejezésért, de ekkora baromsággal még nem találkoztam. Én történész vagyok, és tudom, hogy ez nem létezik. Hülyeség, amit ők a 30. oldalon állítanak. Viszont azok, akik nem szakosak, és ezt kell tanítaniuk, automatikusan elhiszik, és a tanulóknak ezt adják elő az órán. A tanulók pedig azt jegyzik meg, hogy Ukrajna volt, és már mamutagyaron is térkép volt róla – vélekedett Lefkó János földrajz- és történelemtanár.
A nyolcadikos földrajztankönyv ferdítése nem az első eset. Az ukrán őselméletek már a kilencvenes években megszülettek, amikor az ország keresni kezdte történelmét. Akkoriban az ötödik osztályos tanulóknak az ukrán ősember egy napjáról kellett dolgozatot fogalmazniuk. Ahogy a mondás tartja, a történelmet mindig a győztesek írják. Kérdés azonban, hogy nyolcadikos diákok mennyire fogják komolyan venni a tankönyveiket, ha az ekkora történelmi pontatlanságokat tartalmaz.
Románia
Mit keres Brigitte Bardot és a Magánélet című film plakátja vagy Elvis Presley fotója a tizenegyedikes történelemkönyv lapjain Romániában? Milyen történelmi összefüggésekre utalnak a Versace-reklámban szereplő topmodellek? Romániában nem könnyű megérteni az – időszámítást mindig saját mandátumukhoz igazító – oktatási miniszterek reformjait. A történelemtanárok szerint itt minden korosztály másképp tanulja a történelmet. Romániában nem tréfából mondják: hogy sosem lehet tudni, mit hoz a múlt.
- A fontos történelmi eseményeket két év alatt meg kell tanítani… Azt mondom, hogy nagyon sok olyan lecke van, amelynek semmi értelme a történelemkönyvben – vélekedett Hajdu Zoltán történelemtanár, Marosvásárhelyről.
Vannak azonban stabil pontok a román történelemoktatásban. Ilyen például a dákó-római kontinuitásra alapuló nemzeti eredetelmélet. Eszerint a románok az őshonos dákok és a provinciát az ókorban megszálló rómaiak leszármazottai, akik folyamatosan a Dunától északra éltek, miközben a vándor népek jöttek-mentek a térségben. A nyolcadikosok tankönyve kijelenti: áltudományos, rosszindulatú elmélet az, amely olyan balkáni pásztortörzsek leszármazottainak tekinti a románokat, akik csak a magyar honfoglalás után jelentek meg a Kárpátok körül. A tizenkettedikeseket már megpróbálják meggyőzni a románság Erdély feletti történelmi jogáról.
- Meg kell tanítani a kontinuitás elméletét alátámasztva. Meg kell tanítani a vándorlás elméletét alátámasztásokkal, és végül arra a közös nevezőre kell jutni a gyerekekkel, hogy igenis a kontinuitás elmélete az, ami igaz. Viszont ez szerintem már egy előrelépés, hogy a tankönyvekben megjelenik mind a kettő – tette hozzá Hajdú Zoltán.
A román történelemoktatás másik sarokpontja az, hogy a román nép eleve kereszténynek született. Ennek az igazságtartalmát nem is érdemes vitatni egy olyan országban, ahol az ortodox egyház nyomásának engedve három éve törölték az iskolai tananyagból a fajok eredetére, a természetes kiválasztódásra vonatkozó darwini elméletet.
Szlovákia
Közhelyszerűen hangzik, de igaz: az a pohár, ami a magyaroknak félig tele van, nem biztos, hogy a szlovákoknak félig üres. A szlovákról tükörfordításban megjelentetett magyar történelemkönyvek ugyanis zömmel úgy emlegetik Szlovákiát, mintha az több évszázada önálló országként létezne.
- Biztos, hogy nem jutottunk el odáig, hogy a tankönyvszerzők tudását kétségbe vontuk volna. De a diákok is felismerték, hogy itt valami csúsztatás van – jelentette ki Elek József, tankönyvíró, a Selye János Gimnázium történelemtanára.
Így fordulhat elő, hogy például az egyik tankönyv a Szlovákiában egykoron élt neandervölgyi emberekről ír, vagy az aranylázról, valamint Szlovákia benépesítéséről, III. Károly idejében, az 1300-as évek első felében.
Egy fotó pedig egy nézőnk juttatta el szerkesztőségünkbe. A plakát egy kiállításra hívta fel a kassai járókelők figyelmét – a szöveg értelmében a tárlat címe: Forradalmi évek Szlovákiában 1848-49-ben.
Van ilyen is!
Duna Televízió. Forrás: erdély.ma

Szerecsenmosdatás pártos segédlettel?
Érdekes utóélete van Tőkés László európai parlamenti képviselő múlt pénteki sajtótájékoztatójának, amelyről a Reggeli Újság is beszámolt Szekusok és cinkosaik mindenütt címmel szombaton. A volt váradi református püspök, az 1989-es romániai rendszerváltás szikraembere valójában következetesen küzd – mind az európai, mind a honi politikai porondon – a kommunista múlt maradéktalan feltárásáért, de harcának egyes momentumai csak akkor keltenek nagyobb visszhangot (azaz botrányt), amikor olyan eseményeket vagy személyeket leplez le, amelyeknek máig ható következményei vannak, illetve akik ma is közéletünk fontos szereplői. Addig mindenki lapul, amíg rá nem vetül a sötét ügynökmúltját megvilágítani hivatott reflektorfény.
Érdekes az is, hogy a lelepleződő egykori besúgók, kollaboránsok védelmére szinte mindig „a romániai magyarság érdekvédelmi és közképviseleti szervezete”, az RMDSZ és annak sajtója ugrik. Ami azt a benyomást kelti, mintha az RMDSZ-nek nem állna érdekében tisztázni és feltárni a múltat, illetve félreállítani a diktatúrában besározódottakat. Mintha az RMDSZ a kommunista átmentésben, a történelmi maszatolásban lenne érdekelt.
Tőkés mint volt püspök és felszentelt lelkipásztor elsődlegesen a saját egyházában végez feltáró munkát, ami nem kéne zavarja sem a többi történelmi egyházat, sem a politikai szervezeteket. De mivel igen erős és szerteágazó összefonódások vannak az egyházi, politikai, gazdasági, közéleti szféra szereplői és potentátjai között, természetesen sokan felszisszennek. A legutóbb „leleplezett” három bihari lelkipásztor akár még azt is felróhatja Tőkés Lászlónak, hogy miért pont ők és miért csak az ő nevük kerül terítékre, hiszen annyian működtek együtt – valamilyen formában – az egykori rezsimmel és annak titkosszolgálatával, hogy akár több ezer név is szerepelhetne az EP-képviselő listáin, és a legtöbbjük nem is egyházi személy, sőt, egyáltalán nem, nagyon sokan ma is aktív közéleti szereplők, politikusok, tisztségviselők, RMDSZ-esek vagy más szervezethez tartozók, szerte Erdélyben és a Partiumban. Magyarok ők is. Őket miért nem állítja senki pellengérre a nagy nyilvánosság előtt? Nos, rögtön van magyarázat is: Tőkés és társai saját személyes ellenfeleiket, riválisaikat, tőlük elpártolt egykori útitársaikat próbálják meg lejáratni, lehetetlenné tenni, félreállítani. Azaz egyfajta tisztogatás zajlik.
Ez akár még érthető és felfogható is lenne emberileg, evolúciós örökségünk ez a fajta „versengés” – vagy ha nem darwini szemlélettel közelítünk, akkor a teremtőtől való gyarlóság. De az már egyszerűen szomorú, hogy akad olyan RMDSZ-es politikus – kinek a múltjára szintén gyanú vetült –, aki azt sugallja körmönfontan, hogy Tőkés a többségi államhatalom megbízásából igyekszik szétverni a pártot és az egyházat, akinek egyetlen célja kiábrándítani a magyar választókat az RMDSZ-ből, hogy az ne jusson be majd a román parlamentbe...
Kényszeredetten kell mosolyognunk azon is, hogy a „leleplezettek” egyike-másika nem a beismerés és a megbánás módját keresi, hanem a mentegetőzését és az ellentámadásét. Saját gyülekezeteikben, környezetükben és az RMDSZ-sajtóban. Műfelháborodással fűszerezett „lelkészértekezleti” felmentő nyilatkozatot is közzé tétetnek a párt szócsövében, amelynek lényege: magánügy az ügynöki múlt, a bűnvallás és bűnbánat egyaránt. Meg hogy a kollaboráció kényszer, zsarolás, fenyegetés, meggyőzés stb. hatására történt, ártó szándék nélkül.
Hát nem is tudom. Ahogy nem szimpatikus az a politikus, aki nem képes tisztességesnek lenni, hanem csak annak akar látszani, úgy az a pap sem szimpatikus, aki vizet prédikál, de bort iszik. A kényszernek, zsarolásnak, harminc ezüstnek pedig ellent lehetett volna állni, hiszen sokan voltak, akik megtették.
Ha manapság az erdélyi magyar politikum és intézményrendszer (beleértve az egyházakat) iránt jelentős fokú bizalmatlanság és érdektelenség uralkodik a másfél milliós közösségben, ezért talán mégsem az emberek a hibásak. Talán mégsem a népet kellene leváltani. Mert nem is lehet. Bár... már vannak olyan tulipános „érdekvédőink”, akik ettől sem riadnának vissza. De erről majd máskor.
Dénes László. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

Esélyt és életet ad az egyetlen magyar nyelvű speciális iskola – Szaktudással és évtizednyi munkával intézetcsoda született Kolozsváron
Legtöbben azt gondolnánk, hogy egy siketekkel foglalkozó iskolában mély csend honol, a folyosókon a légy zümmögését is hallani, a falak is némaságot sugároznak. A Kolozsvári Hallássérültek 2-es számú iskolája első látásra pont olyan, mint bármely más nagyvárosi iskola. Szünetben a folyosó, az udvar megtelik gyerekzsivajjal, élettel. A bentlakásos intézetben hallássérültek mellett értelmi fogyatékos, tanzavaros, autista, halmozottan sérült gyerekekkel foglalkoznak – Erdélyben ez az egyetlen ilyen jellegű intézmény, ahol magyar nyelvű oktatás folyik. 56 szakképzett pedagógusra Erdély 12 megyéjéből több mint 120 speciális nevelést igénylő gyermek jut, két óvodai és 14 iskolai csoportban. Ez az arány elfogadható, ám a tervezett leépítésekkel járó reformintézkedések a speciális oktatást is veszélyeztetik. A hangulat egyelőre pont olyan, mint az iskola honlapjáról is lerí: valóságos mesevilág.
A 120 éves iskolában a hazai viszonyok ismerőinek rendkívüli élményben lehet részük: nem túlzás a honlapon (www.siketek.ro ) olvasható állítás, miszerint az intézmény a legszebb az országban. A londoni Clinical Science and Education Foundation támogatásával a helyiségeket teljesen átépítették, a berendezést felújították, szemet-lelket gyönyörködtető valóságos mesevilágot varázsoltak a gyerekek köré. Jó ideig csupán siket gyerekek nevelésével foglalkoztak, de pár éve más, különleges foglalkozást igénylő gyerekek is járnak oda. A legfiatalabb 3 éves, a legidősebb 19-20.
– A köztudatba a siketek iskolájaként épült be az intézet, a névváltoztatás bonyolult procedúra, így nem láttuk értelmét. Intézetünkben 2 autista, 8 hallássérült és 4 értelmi fogyatékos osztály működik – mondja Wolf Erzsébet igazgatónő.
– Kik jelentkezhetnek az intézetbe?
– Mivel intézetünk az egyedüli magyar nyelvű iskola Erdélyben, ahol speciális nevelési igénnyel rendelkező gyermekekkel foglalkozunk, bármely megyéből jelentkezhetnek hozzánk. Ehhez az illető megyei tanácstól kell kérniük egy igazolást, hogy otthon nem részesülhetnek anyanyelvi oktatásban – mondja Ilyés Irén gyógypedagógus.
Jelentkezéskor a gyermeket kivizsgálják, és ha például egy gyermek halláskárosult, de súlyosabb fokú az értelmi fogyatékossága, akkor az értelmi fogyatékosokkal foglalkozó osztályba íratják.
A legtöbb fogyatékosság nem gyógyítható teljesen, de sokat lehet tenni annak érdekében, hogy a gyermek önállóbbá váljon. Volt olyan gyermek, aki arra sem volt képes, hogy ágyba feküdjön, és betakarózzon. Amióta az intézetben foglalkoznak vele, már képes erre. A legnagyobb hangsúlyt a gyerekek fejlesztésére helyezik, mivel a nem megfelelő gondoskodás miatt teljesen tönkremehet az élete. Az olyan gyermek mellé, aki egész életében gondoskodást igényel, az állam fizetett gondozót rendel. Ezt a szerepet a legtöbb esetben valamelyik szülő vállalja.
Autizmus – nevetni a fájdalomtól
Az autizmusnak van saját világnapja (április 2.), ám erről az idegi-fejlődési rendellenességről a folyamatos haladás ellenére is még nagyon keveset tudni. 2007-től nyilvánvalóvá vált, hogy genetikai okai vannak.
A jelenséggel először Hans Asperger foglalkozott 1944-ben. Az autizmusnak két fajtája van. Az Asperger-szindrómások magas szinten funkcionáló autisták. Sok esetben nagyon magas intelligenciahányadossal rendelkeznek, egyes feltételezések szerint Einstein és Darwin is autista volt. A Kanner-szindróma az autizmus súlyosabb fajtája. A Kanner-szindrómás személy saját külön világában él, nagyon nehezen vagy egyáltalán nem tud kommunikálni.
Jakab Margit, az autistákkal foglalkozó pedagógus elmondja, a kommunikáció nagyon nehezen megy minden itt tanuló gyereknek, ezért elsősorban az a cél, hogy a gyermekek megtanuljanak minimálisan kommunikálni. Minden gyereknek van úgynevezett kommunikációs füzete, melyben kis négyzeteken ábrák találhatók. Minden alapvető kommunikációs kifejezést egy ábra jelöl: kérem, éhes vagyok, fáj stb. Ezeket a képeket használják fel a gyerekek arra, hogy a pedagógussal kommunikáljanak. A pedagógus arra tanítja meg őket, hogy az ábrákat felhasználva mondatokat szerkesszenek. Van gyermek, aki odáig fejlődött, hogy tőmondatokban ugyan, de már beszél. Mivel az autistáknál az érzelmi szálak más síkon mozognak, mint az átlagembernél, gyakran nehéz megfejteni, hogy mi játszódik le bennük. Az egyik gyermek például, ha valamije nagyon fáj, akkor nem ordít vagy sír, hanem erőteljes nevetésbe tör ki.
– Az autistákat másképpen lehet jutalmazni, mint az átlag gyerekeket, hiszen egészen különleges, néha bizarr dolgot tekintenek jutalomnak. Hogyan oldják meg ezeknél a gyerekeknél a jutalmazást?
– Amikor egy gyerek beiratkozik hozzánk, komolyan elbeszélgetünk a családtagokkal, hogy megtudhassuk, otthon mivel szokták őket jutalmazni, mi az, ami örömet szerez nekik. Az egyik gyermekünk például azt tekinti jutalomnak, ha pár percig nézheti a tenyerét, más gyermek egy kis kerék pörgetésével tudja igazán lekötni magát, ismét mást azzal lehet jutalmazni, ha pár percig a számítógép elé engedjük – mondja Jakab Margit.
Az autista gyermekek még szigorúbban követik a napi programot, mint a többiek. Egy autistánál nagyobb érzelmi kitörést is kiválthat, amennyiben a napi program felborul. A pedagógusok rendszeresen részt vesznek továbbképzéseken, hogy napirenden legyenek a legújabb módszerekkel. Az autistáknál többféle módszert is alkalmaznak, melyek más országokban (például Magyarországon) évek óta sikerrel működnek.
Magyar, román, nemzetközi jelbeszéd
A halláskárosultak helyzete kicsit más, mint a többieké, hiszen amennyiben nem társul hozzá egyéb fogyatékosság, ugyanazokkal a képességekkel rendelkeznek, mint az átlagos gyermekek. Sokan esnek abba a hibába, hogy úgy kezelik őket is, mint az értelmi fogyatékosokat. Az intézetben nagy gondot fordítanak arra, hogy valamilyen szakképesítésre tegyenek szert a tanulók. Ritka, de akad olyan hallássérült, akinek felsőfokú végzettsége is van. Kevés az olyan gyermek, aki teljesen siketnek születik, a legtöbben rendelkeznek valamilyen hallásmaradvánnyal, vagy legalább a hallás emlékével. Ez nagymértékben segíti őket, hogy megtanuljanak kommunikálni, és szájról olvasva megértsenek másokat.
– A hallássérülteknek van ugyan egy nemzetközi jelrendszerük, de a jelbeszéd nemzetenként változik. Az intézetben melyiket használják a gyerekek?
– Valóban van különbség az egyes nemzetek jelbeszédében. Itt a gyermekek többnyire a magyar jeleket használják, mivel azonban több gyermek román környezetből érkezik, és azt a jelrendszert is ismeri, előfordul, hogy egy-egy jel beépül az ittenibe – mondja Nagy Szilárd audiológus.
A jelbeszédek esetében az egymásra hatás, beépülés ugyanúgy működik, mint a beszélt nyelvek esetében. Magyarországon alig egy éve a siketek által használt jelbeszédet külön nyelvként fogadták el, ami lényegesen könnyítette a halláskárosultak helyzetét. A közhivatalokban például kérhetnek tolmácsot, amennyiben fogyatékosságuk akadályozza őket az ügyintézésben.
Boró jól érzi magát itt
Időközben megérkezik kislányához Pataki Levente bogártelki református lelkipásztor. Együtt megyünk az emeletre, az óvodába.
– Számunkra ez az iskola, óvoda jelentette az egyetlen esélyt az itthon maradásra – mondja. – Amennyiben nem találtunk volna rá, Magyarországra kellett volna költöznünk, hogy a lányunk fejlesztéséről gondoskodhassunk. Mikor kiderült Boró tulajdonképpeni betegsége, akkor tudtuk, hogy nincs rá gyógyszer. A legfontosabb, amit tehetünk, hogy megfelelő módon gondoskodunk a fejlesztéséről, és erre kiváló lehetőség adódott ebben az intézetben.
– Mivel diagnosztizálták őt?
– Középsúlyos mentális retardáció, azaz szellemi lemaradás. Ez a hivatalos magyarországi eredmény, de itt a súlyosan fogyatékos osztályba sorolták.
– Segített-e valami-valaki abban, hogy el tudjátok fogadni ezt a helyzetet?
– Természetesen nem könnyű feldolgozni, hogy a gyermeked fogyatékos, de a magyarországi orvosok, illetve barátaink hozzáállása nagyon sokat segített. Talán a legnagyobb gondunk az, hogy mások hogyan fogadják el őt. A hozzánk hasonló családokat gyakran kiközösítik. A legtöbbet persze mindig az a gyülekezet segített, ahol éppen voltunk. Mindig egész emberként kezelték és fogadták el lányunkat. Kívülállóként gyakran másként látja az ember a fogyatékkal élőket. Minket mindig megérint, ha látunk egy ilyen gyereket.
– Észrevehető volt valamilyen fejlődés, vagy bármilyen változás rajta azóta, hogy ide jár?
– Határozottan! Egyre többet mond. Nagyon sokáig nem beszélt, sajátos jelrendszert használt. Az intézetben nagyon szépen megtanult például enni, vagy szól, ha wc-re kell mennie – apróságnak tűnhetnek, de esetünkben ezek óriási teljesítmények. Magyarországra évente kétszer visszük kivizsgálásra, és az ottani orvosok is határozott fejlődést észleltek. Nagyon fontos, hogy legyen egy kis csoport, ahol jól érzi magát, ez a hely tökéletesen megfelel erre.
A kicsik már alváshoz készülnek, amikor felérünk. Egyik-másik még kíváncsian kukucskál ki a paplan alól, meglesni az idegeneket. Az óvoda a legmodernebb felszerelésekkel rendelkezik. A londoni alapítvány tízévi munkájának köszönhetően talán egész Közép-Kelet Európa legmodernebb óvodája ez. Nem csoda, ha a szülők, akik ide járatják gyermekeiket, teljesen elégedettek.
Kérjünk időben segítséget gyermekünknek
Nem lehet eléggé hangsúlyozni a szülők felelősségét: ha felismerik gyermekük fogyatékosságát, haladéktalanul kérjenek segítséget. Az intézet teljes mértékben állami támogatással működik, a gyermekek taníttatása, fejlesztése nem ró külön anyagi terhet a szülőkre. A környezet kellemes, otthonos, az ellátás kitűnő. Az iskolához bentlakás is tartozik – hétvégére hazavihetik a szülők a gyerekeket, hét közben pedig jó kezekben, teljes felügyelet alatt tudhatják a csemetéket.
A fogyatékkal élő személyekkel többnyire esetlenül viselkedünk, túlzott előzékenységünkkel, vagy erőltetett empátiánkkal észrevétlenül megalázhatjuk őket – a legtöbb, amit tehetünk, a természetes viselkedés. Az elfogadás. Embertársaink fogyatékossága nem szégyen, „csupán” baj. Legfeljebb a társadalom egészséges részének szégyene, amely nem fogadja be, visszavonulásra, „rejtőzködésre” kényszeríti őket. Ez a páratlan kolozsvári iskola hatalmas lépés lehet egy olyan, például az angolhoz hasonló társadalom kialakulása felé, ahol az általános viszonyulás lehetővé teszi, hogy a beteg gyermeket nevelő családok teljes értékű részei legyenek a társadalmi, közösségi életnek.
HOVER ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)

1956 – Te csillag!
A forradalomra emlékezett a városi RMDSZ
Az 1956-os forradalomra emlékezett az RMDSZ marosvásárhelyi szervezete csütörtök este a Kultúrpalota kistermében, amelyre meghívták az 1956-os politikai elítélteket Marosvásárhelyről és a megyéből.
A megjelenteket Benedek István, a városi szervezet elnöke köszöntötte. Novák Zoltán történész a forradalom erdélyi vonatkozásairól tartott előadást, Kelemen Kálmán volt politikai elítélt letartóztatása körülményeiről és börtönéveiről beszélt. Előadása végén arra kérte a megjelent fiatalokat, őrizzék meg tiszta lelküket, ne sajnáljanak az igazságért áldozatot hozni.
Az ünnepi megemlékezésen Ciuchina Barbara és Horváth Hajnal Jókai Anna Ima Magyarországért című versét adta elő. Buta Árpád zenetanár és énekes magyar népdalt, illetve Erkel Ferenc Bánk Bán című operájának nagyáriáját énekelte, zongorán kísért Móriczy Margit. A rendezvény befejezéseképp a Református Kollégium kórusa a székely és a magyar himnuszt adta elő. Vezényelt Enyedi Csaba lelkész-tanár.
Ha újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám
Lapunk kérdésére Kelemen Kálmán elmondta: – Visszagondolok azokra az évtizedekre, amikor munkahelyet sem kaptam a letöltött hét esztendő – három év börtön, kétszer két év kényszerlakhely – után, mert még a napszámosok között is megbízhatatlannak minősültem. Miután nagy nehezen gyári munkássá verekedtem fel magam, tanfolyamokat végeztem, fémforgácsoló lettem. Az évek teltek, és a volt letartóztatóm, Morariu Ioan Vásárhelyre került szekus aligazgatónak. Behívatott és bocsánatot kért, hogy, úgymond, eltúlozták a büntetéseket és segítséget ígért. Aztán úgy "kisegített", hogy két év múlva próbáltam az orvosira felvételizni, de még a jelentkezők közül is kidobtak. Végül elvégeztem a műegyetemet, így lettem gépészmérnök. A szomorú az volt, hogy bárhová kerültem, "kiderült", hogy politikai elítélt voltam, és hiába bizonyítottam szakmai vonalon, mindig visszanyomtak. A Metalotehnicában akartam kopástanból ledoktorálni, hogy ne legyen benne ideológia, de akkor a káderes szerint nem is lett volna jogom a vállalatnál dolgozni, mert ott tervezési államtitkok vannak, amit nem bízhatnak rám.
Hogyan éltem meg? Gyakorlatilag nem haladhattam, hiába bizonyítottam, gyanús elemnek számítottam. Viszont ezeknek az éveknek a pozitívuma, hogy a börtönben visszanyertem azt a hitemet, amit annak idején a darwinizmus meg a molekuláris elmélet megingatott, és egy olyan keresztény hittel rendelkezem, ami abban gyökerezik, amit a legnehezebb időszakban írtam gondolatban a börtönben, egy 100-110 szakaszos verset, mert ha egy ceruzavéget találtak nálad, véresre vertek a porkolábok. A vers lényege: Emlékem otthon már nem fájó,/ belenyugodtak, hogy már nem vagyok,/ mert temetőre omló alkonyatok méla bújával/ lelkem hazajár láthatatlanul....
Nem folytatom, csak azt teszem hozzá, hogy az a hit, amely bennem megerősödött, hogy a jó Isten elszámol majd a kínzóimmal, egyszer felelősségre vonja a néphitegetőket.
– Ha még egyszer hasonló helyzetbe kerülne, újra azt tenné, amit 1956-ban tett?
– Ha, isten őrizz, újra olyan helyzet alakulna ki, újra vállalnám.
Az '56-os elítéltek a megyéből és Marosvásárhelyről: Kelemen Kálmán, Horváth Matild, Tatár Péterfi Irén, Rendes Lajos, Szilágyi Domokos, Schuller Jenő, Varga László, Veres Zoltán (Segesvár), Szántó János, Molnár Mihály (Szováta), Gráma János, Veres Sándor, Nagy Géza.
Mózes Edith, Népújság (Marosvásárhely)

Félreértelmezett nemzetállam
Nemrég jelent meg a Népszabadságban egy elemzés Markó Béla tollából, melyben az RMDSZ volt elnöke bírálja a „tusványosi” nemzetállamot, és figyelmen kívül hagyja a magyar miniszterelnök keresztény szemléletű javaslatát.
Több mint egy hónappal a magyar kormányfő tusványosi beszéde után befolyásos nyugati és nyugat-baráti körökben továbbra is az üzenet hiteltelenítésén munkálkodnak. Egyesek ellenzéki forrásokra hagyatkozva ítélkeznek, mások nem értik vagy manipulatív módon értelmezik Orbán Viktor üzenetét. A Süddeutsche Zeitung például azzal vádolta a miniszterelnököt, hogy számára a sikerek fontosabbak az emberi jogoknál. A Die Zeit szerint „nem szeretne több külföldit megtűrni az országában”. A balliberális ellenzék pedig azt hangoztatja, hogy nemet mondott a szabadságra, és bejelentette, Magyarországon vége a demokráciának.
Hasonló színvonalú vélemények jelentek meg az RMDSZ-közeli Maszol.ro hírportálon is, ahol Ágoston Hugó szerint Orbán bevallottan zsarnok, Magyarországon pedig győzött az elnyomó állam. A sor folytatható, a hagyományosan „magyarbarát” román sajtót természetesen említeni sem érdemes. A globalizmus elsőségét hirdető kritikusok többsége az európai alapértékek, a demokrácia és a szabadság védelmezőjeként lép fel.
Csakhogy Orbán Viktor is demokráciában és szabadságban gondolkodik, s az emberi alapértékeket promoválja. De akkor miért ez az olthatatlan vágy a vádaskodásra és a rágalmazásra, van-e valamilyen különbség a két szemlélet között?
Elvileg nincs. Mert az európai alapértékek egyben emberi alapértékek is. Csakhogy a gyakorlat mást mutat. Mégpedig azt, hogy a befolyásos pozíciókkal rendelkező transzatlanti szélsőbal politikai alapon kisajátította magának az „európai alapértékek” kifejezést. Ezért igencsak zavarja őket, ha valaki nem az ő szemléletük szerint értelmezi a világot.1 Ők az emberiség önjelölt megmentői, akik szalonképes kiválóságokként birtokolják a spanyolviaszt, összekeverik a nemzetit a nacionalistával, a tekintélyt a diktatúrával, a szabadságot a szabadossággal és magukat Istennel. Nem tűrik a keresztény szellemiséget a hatalomban, Orbánt pedig az állítólag vallásos nacionalizmust promováló Putyin diktátorhoz hasonlítják.
Szerintük a magyar miniszterelnök eltér a személyes jogok, a tolerancia, a kozmopolitizmus és az internacionalizmus korszerű nyugati értékeitől, vagy ellentétesen viszonyul hozzájuk. Ezért a tusványosi beszéd nyomán többen is felszólították az Európai Bizottságot, hogy azonnal foganatosítson intézkedéseket Magyarország ellen, az Európai Néppárt pedig zárja ki soraiból a Fideszt.
Marx istenítése, keresztényellenesség
Ebbe a képbe illeszkedik Markó Béla elemzése is, mely A nemzetállam: rémálom címen látott nemrég napvilágot.2 Az elemzésben az RMDSZ korábbi vezetője a nemzetállam hiteltelenítésére tesz kísérletet. Elképzelésének alátámasztásához a 89-es idők szellemiségét használja fel, melyet azonban a saját elképzelésének megfelelően értelmez: „1989 végén (…) semmilyen nemzetállamban nem akartunk élni. Világosan tudtuk, hogy nem elég a kommunista államot felszámolni, a nemzetállamot is meg kell szüntetni. Mára az egyik talán sikerült, a másik még nem egészen.”
Erre csak azt tudom mondani, hogy amióta én a ’89-es véres eseményeket Temesváron személyesen átéltem, most hallok először olyat, hogy ’89 végén nem akartunk volna nemzetállamban élni. Igaz, a dákoromán származás elmélete is valamivel később (több mint másfél évezreddel...) született. Markó összekeverhette ’89 végét a 90-es évekkel, vagy a nemzetállamot a románistenítő propagandával. Bárhogy is van, félrevezető összemosni a demagógiát vagy ’89 szellemiségét a nemzetállam fogalmával.
Egy nemzetállamot lehet működtetni akár darwini fajelmélet alapon is. Nem beszélve „Marx isten” tudományos elveiről, az önistenítő dogmatikákról vagy a keresztény normatívákról. A lényeg nem a keret, hanem a tartalom, vagy annak hiánya. Markó azonban továbbmegy és kifejti, hogy szerinte a magyarság jogai „csakis egy decentralizált, állampolgárainak és helyi közösségeinek minél nagyobb szabadságot biztosító rendszerben érvényesíthetők igazán. (...) Persze ezt nem csupán a romániai nacionálkommunizmus tapasztalata mondatja velem, hiszen a nemzetállami rémálom – igenis, Európának ebben a részében a nemzetállam: rémálom – egyáltalán nem köthető egyetlen ideológiához.”
Valóban, a román helyzet sürgős decentralizációt igényel. Reálisat, nem a Dragnea-féle változatot. Amíg a mosdóba menéshez is Bukaresttől kell engedélyt kérni, valami nagyon nem jól van. Ráadásul a központosított hatalomért való reszketés hisztérikus rohamokban tör elő, valahányszor egy magyar igény – pl. az autonómia – terítékre kerül. Kifelé meg azt halljuk, hogy a kisebbségek jogai Romániában modellértékűek...
Traian Băsescu államfőtől legalább öt alkalommal hallottam ezt az elmúlt hetekben. A magyarság képviselői pedig hallgatnak. Eszerint a részükről is minden rendben. De akkor miért nem tisztázzák ezt le nyilvánosan a magyar választók előtt? És miért volna probléma a jogok érvényesítése? És nem lehet civilizált párbeszédet folytatni a magyar igényekről anélkül, hogy gyűlöletlángba borulna a román média? Remélem, hamarosan választ kapunk ezekre a kérdésekre.
Addig is maradjunk a szállóigénél: „Romániában nincs diszkrimináció. Mint ahogy korrupció sincs.” A magyarság jogainak kivívásához első- és másodsorban helytálló képviselőkre van szükség. Nem olyanokra, akik igazság helyett a „minden a hatalom” elvét követik, tükörbe nézés helyett a rendszert hibáztatják, négyévente ígérgetnek egy sort, aztán visszatérnek kényelmes érdekeik homályába és hiába keresi őket a magyar szavazópolgár a gátakon, mert ott bizony nincsenek. Az ilyenek irányításában legyen bármilyen a rendszer, nem várható egészséges fellendülés.
Összességében tehát nem a román nemzetállam a rémálom, hanem az azzal visszaélő románok, meg a magyar képviselők, akik szavazóiktól távol, a hatalomittas bojárok nótája szerint táncolnak. És akik felelőtlen tevékenységének köszönhetően a kiszolgáltatott magyarság elsivárosodik. Ennek megoldása pedig a jelen kérdése, nem a jövőjé.
Veszélyben Európa
A nemzeti berendezkedés bűnbakként való beállítása torz értelmezésekhez vezet. Mint ahogy az is, ha humánkérdésekben különválasztjuk a Nyugatot „Európának ebben a részében”-től, azt sejtetve, hogy a Nyugat nem csak technikailag jobb, hanem emberileg is, és a megoldás majd onnan fog érkezni. Az elmúlt tíz évet tekintve valóban megköszönhetjük a nyugatnak, hogy a vadimizmus nem vadult el errefelé (de több évtized távlatából el kell ismerni, hogy Trianont is a Nyugatnak „köszönhetjük”).
Ennél viszont többre van szükség egy egészéges kultúrkörnyezethez. Való igaz, hogy a Nyugat gazdagabb, és jobban csillog. De ha az emberi alapértékek felől közelítjük meg az elmúlt évszázadot, ott bizony jól szervezett monstrumtenyészdékre bukkanunk. A kommunizmust ugyanis nyugatról exportálták „Európának ebbe a részébe”. És Hitler is Nyugaton élt. A rasszizmus meg a hatvanas évek család- és tekintélymegvető mozgalmai is ott alakultak ki, a csalódásba torkolló amerikai és európai álommal együtt.
Nem kell hát csodálkozni, ha Szodoma és Gomora kultúrája is ott szökkent szárba, megfertőzve Európát és a hadviselések nyomán demokratizált világot (nem mintha a befogadók ezért nem lennének felelősek!). Komoly szakembereikkel szöges ellentétben a Nyugat szélsőséges papjai ma sem vállalnak felelősséget semmiért.
A megújulás szükségességét kizárólag másokra értik, ők pedig a szabadosság (modern nyelven: szabadság) zászlaja alatt erőltetik mindenkire tudománycsúfoló ideológiáikat, öncélúan értelmezve a történelmet, és elavultnak bélyegezve a nemzetállamot meg a kereszténységet.3 Szemükben az igazság előtti alázat naivitás, és a „fejlődés” égisze alatt csak azt tolerálják, ami kontroll alatt van. Tipikus vitrinfigurák. Védik az európai értékeket, miközben ők hozzák a legnagyobb veszélyt Európára. Szívükben a civilizált jelszó: Heil Imperium!
Ezzel a keresztényellenes szellemiséggel harmonizál Markó Béla szemlélete. Különben nem valószínű, hogy beállt volna a globális kérdések megoldását és a liberális szabadosságot mindenek fölé helyezők kórusába (Tavares-jelentés támogatása, Gyurcsány–Bajnai-barátság, nemzetfóbia, Kempinski), ahol részrehajló magyarázatokkal riogatnak egy olyan szemlélettel szemben, mely a demokrácia jegyében a nemzeti érdekek védelmét tekinti prioritásnak és az európai alapértékekkel összhangban a kereszténységet, a szabadságot és az emberi jogok értékeit a jövendő pilléreinek.
A magyar út
Orbán Viktor miniszterelnök kizár minden ideológiába öltöztetett áltudást, mivel azok feleslegesen degradálják a rendszert. Ezért Tusványoson a „mindent szabad, ami a másik szabadságát nem sérti” liberális szervezőelv helyett az időtálló bibliai törvényt, az „amit nem akarsz, hogy veled cselekedjenek, te se tedd másokkal”-t javasolta. Ezzel verte ki a biztosítékot a szalonképes álszentek táborában. Holott ez egy keresztény-konform, praktikus javaslat. Az meg külön üdvözlendő, hogy vele rezonál a magyar kormány eddigi munkája.
Ha csak a legújabbakat említjük: elindult a Sorsok Háza projekt és a zsidó szervezetekkel való baráti együttműködés, Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter pedig felkérte Zoltai Gusztávot, a Mazsihisz volt ügyvezető igazgatóját, hogy több évtizedes közösségszervező tapasztalatait felhasználva adjon tanácsokat a miniszterelnökségnek.
Kovács Zoltán kormányszóvivő szerint 2010 óta ez a kormány volt a térség legerősebb bástyája a jobboldali szélsőségességgel szemben, s az Európai Unióban a legkitartóbb erőfeszítéseket tette a roma kisebbség megsegítésére. Ezekről szólnak a tények és a visszajelzések. De nem azoktól, akikről Louis Kovacs a The Washington Postban azt írja, hogy mások szemében a szálkát is, a magukéban a gerendát sem látják meg. Az ilyenek megfeledkeznek róla, hogy „Magyarország sikeresen megvédte új alkotmányát a megalapozatlan és bizarr bírálatokkal szemben”, Orbán miniszterelnök pedig „egyszer sem dicsérte a diktatórikus rezsimeket” (Luca Volontè olasz kereszténydemokrata politikus). Lehet hát nyugodtan nemzetállamban gondolkodni. Aki ezt elveti, akaratlanul is helyt ad a torz értelmezéseknek.
Ezektől óvott Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, mikor arra figyelmeztetett, hogy a román alkotmánnyal kapcsolatos tévhitek makacsul visszatérnek a közbeszédbe – többek közt Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke által. Ezen tévhitek szerint a jelenlegi román alkotmányos keretek közt lehetetlen a területi autonómia (megint a „nemzetállam”...). Izsák szerint a Székelyföld autonómiája nem ellentétes Románia alkotmányával.
Az igazi problémát tehát a félrevezetések és tévhitek, a román visszaélések és a gátakról hiányzó magyar képviselők jelentik. A romániai magyar politika kétségtelenül megújulásra szorul. Meddő megnyilvánulások, kereszténymegvető cinizmus, balliberális utódnevelés és nemzetállamokkal való szórakozások helyett az egészséges alapértékeket promoválva kellene dolgozni a gátakon. Minél előbb, annál jobb. Erdélyi magyaroknak, Romániának és Európának egyaránt.
Jegyzetek: 1 Ez a gyakorlat igen veszélyes az Unióra nézve. Mert a nyugati véleményformálók is könnyen tévednek. Marxnak, Hitlernek és Ceauşescunak is tapsoltak, miközben azok kisajátították maguknak az igazságot. Aztán jött a meglepetés.
2 Markó Béla tavaly ősszel is írt egy elemzést, a szintén balliberális HVG-be. Ebben a Rui Tavares-jelentés elfogadása mellett állt ki.
3 Nem csoda, hogy olyan botrányos háttéréletű nő, mint Corina Creţu, magas pozícióba kerülhetett az Európai Bizottságban.
Lőrinczi Loránd
Kiegészítés: Az említett elemzés: Markó Béla: A nemzetállam: rémálom, Népszabadság, 2014 augusztus 29.
Krónika (Kolozsvár)

Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből
A budapesti Székely Nemzeti Tanács 1918. november 17-én nagygyűlést tartott, ahol támogatásáról biztosította a kormány nemzetiségi politikáját.
Javasolták, hogy amennyiben a békekonferencia nem tartja a magyar állam területi integritását:
1. a magyar–román együttélés a wilsoni elvek alapján kantonális rendszerben biztosíttassék,
2. ahol a székelység összefüggő többséget alkot, ott – nemzetközi garanciák mellett – „független, szabad és szuverén köztársaságot alkothasson”,
3. kérik a Magyar Köztársaság támogatását az államalakulat létrehozásában és abban, hogy biztosíttassék számára képviselet a békekonferencián. Továbbiakban kérik a székelyföldi Nemzeti Tanácsokkal való kapcsolattartás biztosítását, és egy bizottság kiküldése mellett döntenek, amelynek emlékiratba kellett volna foglalni a „Székely Népköztársaság” tervét.
A Székely Nemzeti Tanács vezetői (Jancsó Benedek és Ugron Gábor) Jászi Oszkárt is felkeresték javaslataikkal, aki támogatásáról biztosította törekvéseiket. Az utóbb említett bizottság felállításáról, esetleges tevékenységéről nincs tudomásunk.
A székelyföldi megyék közül egyedül Udvarhely álláspontját ismerjük a budapesti határozatokkal kapcsolatban. A béketárgyalásokon való részvételt támogatták, de a Székelyudvarhelyi Nemzeti Tanács „a székelyföldi külön köztársaság eszméjét egyelőre el nem fogadta”. Az ügyben a budapesti Székely Nemzeti Tanácshoz megbízottakat küldtek, és felvették a kapcsolatot a szász és kolozsvári román, illetve magyar Nemzeti Tanácsokkal is.
Bethlen István ösztönzésére 1918. november 19-én létrejött egy előkészítő bizottság az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács megalakítására, illetve a november 28-ra Marosvásárhelyre hirdetett székely nagygyűlés megszervezésére. Felhívásukban nem szóltak a Székely Köztársaságról, de a Kolozsvári Hírlap már az Erdélyi Székely Nemzeti Tanács feladatát egy önálló Székely Köztársaság alapjainak megteremtésében látta.
A marosvásárhelyi baloldal, a helyi Nemzeti Tanács és a munkásság nyomására az előkészítő bizottság november 24-én feloszlott, és a nagygyűlés vezetését a Nemzeti Tanács vezetőinek adták át.6 A november 28-i többezres gyűlés helyeselte a kormány nemzetiségi politikáját és az integritáshoz való ragaszkodást.
„ A világ népeihez” c. kiáltványuk Erdély megszállását és tervezett elcsatolását jogtalannak tekintette. Megoldási javaslatként Jászi – az aradi tárgyalásokon a románok által már elutasított – elképzeléseit támogatták. Nem választották meg az Erdélyi Székely Nemzeti Tanácsot, és a Székely Köztársasággal sem foglalkoztak. Ellenben létrehozták az Erdély-részi Magyar Nemzeti tanácsot azzal a céllal, hogy az majdan a megszállt területeken Magyarországot képviselje.
A már említett udvarhelyi állásfoglalás a Marosvásárhelyi Nemzeti Tanács mint Székelyföldi Központi Nemzeti Tanács elismeréséről is ide kapcsolódik. A megszállás alatti gyülekezési és utazási korlátozások miatt azonban a létrehozott tanács nem tudta betölteni hivatását. Paál Árpád a Székely Közélet december 8-i (Székelyudvarhely román megszállását követő első) számában a gyulafehérvári román nemzetgyűlés határozatait értékelte. Úgy vélte, hogy a magyarországi románság nem fogja megtalálni gazdasági kapcsolatait Nagyromániában, mivel egyrészt a szászok és a székelyek területileg elválasztják őket a Román Királyságtól, másrészt „az erdélyi román vidékek rászorulnak a magyar Alföld gabonájára és a gépipari termelésre, viszont a magyar Alföld is rászorul az erdélyi fára, sóra és egyéb ásványra.
Ez a kölcsönösség olyan együttélést teremt, mely a politika mesterkéltségét túl fogja nőni.” Ezért a következőt javasolja: „ Legyen külön Erdélyi Köztársaság a maga román, székely, szász és magyar nemzeteivel. Ezzel az alakulattal az előbbi magyar állam egységét sem zavarhatjuk, s politikai és nemzetközi tűzfészekké a magunk szülőföldjét nem tesszük, mert minden nemzet egyensúlyozottan megkapja a maga új államhatalmát is, meg a régi összefüggéseit is. Ez a külön államalakulat barátságos szomszédként fog állni Magyarország és Románia között, s a két régi állam testvéri szövetségének a létrehozása fog lenni.”
Helyi szinten lemondana a történelmi Magyarország integritásáról, ha a wilsoni elveket, illetve az etnikai önrendelkezés elvét következetesen egész Erdélyben érvényesítenék. Az önálló erdélyi államiság, mint a kérdés rendezésének kulcsa, Gyárfás Elemér 1919 márciusi Iuliu Maniunak készített tervezetében részletesebb kidolgozásra került.
Az önálló Erdélyi Köztársaság eszméjét Paál a román Kormányzótanács miniszterével, Romul Boilával folytatott tárgyalásokon is felvetette. Boila ezt ideális megoldásnak nevezte, de sajnálattal közölte, hogy a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata már ezen az eszmén túlmenő megoldást létesített, ehhez az antant is hozzájárult.
Miután bebizonyosodott az önálló Erdélyi Köztársaság létrehozásának lehetetlensége Paál és környezete számára, a Székely Köztársaság eszméje került előtérbe. Az elképzelés az 1918 novemberi határozatok nyomán, a századelő Székely Kongresszusainak törekvéseire támaszkodva a székelyföldi tisztviselői ellenállás során 1918 decemberében – 1919 januárjában formálódott ki.
December 18-án az egyik adóügyi tisztviselő jelezte, hogy szívesen kidolgozná a székely autonómia rendszerét. 21-én össze is ültek néhányan, és elhatározták egy emlékirat elkészítését, semleges államalakulat létrehozása érdekében. Ebben az ügyben a szomszédos megyékkel is felvették a kapcsolatot. A kezdeményező személyek: Mezey Ödön, Paál Árpád, Gál István, Puskás Lajos, Haáz Rezső, Kolumbán Lajos.
30-án a köztársaság terve mellett egy népszavazás lehetősége is felmerült. 1919 januárjában Paál Árpád mint helyettes alispán aktív propagandát folytatott Székelyudvarhelyen a Székely Köztársaság mellett.10 Január 4-re többekkel megállapodott már a köztársaság ügyében: a fegyverszüneti szerződés és a megszállás elismerése mellett akarták kikiáltani az önálló független székely államot.
Ez gazdasági szövetségre lépett volna a román és a szász nemzettel, Romániával, Magyarországgal, Szerbiával, Lengyelországgal, Ukrajnával, Oroszországgal, illetve Svájc, Anglia és az Egyesült Államok protektorátusát kérte volna. 1919. január 5-én küldött ment Csíkszeredába azzal, hogy a köztársaság békés kikiáltására 10-én kerül sor. 9-én azonban Paált letartóztatták és akkor találták meg Gyergyószentmiklósra írt levelét, amelyben azt fejtegette, hogy a román impérium ellen a Székely Köztársaság lehet a megoldás.
Három nappal később már a házi őrizetben kapott arról értesítést, hogy a háromszékiek a Székely Köztársaságot Budapesten tervezik kikiáltani akkor, ha a békekonferencia Magyarország felosztása mellett dönt. Január 13-án este Valer Neamþiu – a nagyszebeni Kormányzótanács által Udvarhely megyébe kinevezett kormánybiztos/prefektus – felkereste a házi őrizetben lévő Paál Árpádot13, és a szászok medgyesi nyilatkozatához hasonló székely határozat kinyilvánítására akarta rávenni a helyettes alispánt.
Paál a tárgyalásokat a Székely Köztársaság alapján látta folytathatónak két feltétellel: a székelyföldi megyék vezetőinek szabad tanácskozásának, illetve a budapesti kormányzattal való kapcsolattartás biztosításával. Ezt azonban a román fél elutasította. Ugyanekkor fejezte be Paál 20 oldalas, e számunkban közreadandó kéziratát, Emlékirat a semleges, független székely államról címmel. A köztársaság magában foglalta volna a történelmi Székelyföldet, valamint Brassó és Kolozs, Maros–Torda megyék magyarok lakta területeit. Az államalakulat szükségességét a tömbmagyar terület mellett a székelység múltbeli jogi és politikai különállásával indokolta. Az elképzelt semleges államot gazdasági szerződések köthetik Magyarországhoz és Romániához.
S ezt a semlegességet a nagyhatalmak garantálhatnák. Teljesen újak a belső berendezkedésre vonatkozó elképzelések. Az államosított erdővagyon adná az önálló állam gazdasági alapjait. Nagy állami beruházások révén új tisztviselő réteget és munka-milíciákat működtetne. A terv társadalompolitikai elképzelései utópisztikusak. Magában hordozza a századforduló óta szerveződő Székely Kongresszusok székelyföldi állami-iparfejlesztő ambícióit, az ezzel együtt jelentkező „székely-egység” kolletivizmussal együtt. Udvarhely megyében a készpénzgazdálkodás a háborús bizonytalanság nyomán került előtérbe. Paál úgy látja, hogy az érdekek nyílt felszínre kerülése, a pénz és az egyéni érvényesülési vágy a falusi lázongások okozója.
Valójában az ún. hagyományos székely falu rendjének Bárdi Nándor: Paál Árpád Székely Köztársaság terve 1919-ből felbomlása zajlott, amelyet a visszatért katonák lázongása és a közigazgatás felbomlása felgyorsított. Paál nemzetközi helyzetmegítélése – az ázsiai és az európai fajok harca között közvetítő székelység szerepét illetően – távol állt a realitásoktól. A századforduló turanista, szociáldarwinista eszméi keveredtek a forradalmi messianizmussal. Nem tudni, hogy a megye vezetői közül mennyien osztották Paál nézeteit a már említett decemberi megbeszélések résztvevőin túl, de valószínű, hogy a fiatalabb városi értelmiség körében ezekről a kérdésekről körülbelül az emlékiratban olvasható toposzok, érvelések alapján folyhattak a viták.
A ma mosolyra késztető gondolatok egy megyei közigazgatási apparátus felkészült vezetőjétől származnak: a felzaklatott vágyak, kapkodva alakuló jövőképekbe ad betekintést. Az akkoriban 10 ezer lakosú, főleg iparosok, kiskereskedők lakta város iskolái révén komoly értelmiségi réteggel rendelkezett, és a század első évtizedében megindított szabadiskolai előadások azt tükrözték, hogy a modern koreszmék igen hamar közvetítőkre találtak Székelyudvarhelyen.
Paál további pályafutása során kidolgozott közigazgatási és kisebbségpolitikai koncepcióiban a tervezetben található államosító, néhol falanszterszerű elképzelések nem tértek vissza. Ellenben a székelyföldi társadalom alulról történő megszervezése mindvégig jelen volt. A „Székely Köztársaságról” készült tervezetet eljutatták a szomszédos székelyföldi vármegyék vezetéséhez, valamint Budapestre, de további sorsáról vagy az ezzel kapcsolatos vitákról nincs tudomásunk. A béketárgyalások és a nemzetközi erőviszonyok teljesen más megoldási modelleket használtak, mint a közigazgatási és hatalmi vákuumhelyzetben pozícióőrzésre kialakuló lokális autonómia-terveket.
Jegyzetek 1 Részletes háttérként: Bárdi Nándor: Impériumváltás Székelyudvarhelyen 1918-1920. Aetas 1993. 3. sz. 76–118.
2 A székelyek küldöttsége Jászi miniszternél. MOL K 40-1918-XVIII-308.
3 Székelyszervező és erdélyi mozgalmak. Székely Közélet 1918. november 24.
4 Részletesen tárgyalja Romsics Ignác: Bethlen István. Magyarságkutató Intézet, Bp., 1991, 73.
5 Kolozsvári Hírlap 1918. november 22.
6 Romsics Ignác i. m. 73. 7 Uo. 8 Az erdélyi három nemzet uniójának alapelvei. Magyar Kisebbség 1998. 1. sz. 123–130. 118 ARCHÍVUM 9 Székely Közélet 1918. december 22.; A Székely Köztársaság története I. Erdélyi Magyarság, 1992. 5. sz. 34. 10 Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/330. Paál Árpád: Naplók. ua. Teleki László Alapítvány Kv. K-1951/95. 11 Uo. 12 Uo. 13 A tisztviselők hurcolásának vázlatos adatai. Paál Árpád kéziratos hagyatéka. Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, Ms 7651/166. 14 Uo. Ms 7651/330. 15 Erről részletesebben: A szupremácia és az önrendelkezés igénye. Javaslatok, tervek, az erdélyi kérdés rendezésére (1918–1940) In Források és stratégiák. Pro-Print Könyvkiadó, Csíkszereda, 1999. 29–113.
Székelyhon.ro

Szabott időkben – Gondolatok az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár kapcsán
Emlékkonferenciát rendezett Szabó T. Attila (Fehéregyháza, 1906. január 12. – Kolozsvár, 1987. március 3.) nyelvész, történész, irodalomtörténész, néprajzkutató születésének 110. évfordulója alkalmából január 29-én és 30-án Kolozsváron az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya. Az alábbiakban közzétesszük Szabó T. (E.) Attila biológusnak, Szabó T. Attila fiának a rendezvényen elhangzott előadásának szerkesztett változatát.
Szabott időket nem illik túllépni, ezért a tiszteletköröket átvágva rögtön a dolgok közepébe vágok. In medias res ... ahogy valaha mondották volt. Köszönet a lehetőségért, hogy a meghívás kapcsán elgondolkodhattam két kérdésen: 1. Hogyan határozzák meg a „szabott idők" az egyén, a család, a közösség teljesítményét? És ezt megfordítva (mai magyarul: inverzben): 2. Hogyan határozza meg a teljesítmény az egyén, a család, a közösség – és önmaga, tehát maga a teljesítmény – számára szabott időt? Biztos feleletek ezekre a kérdésekre nincsenek, csak lehetségesek.
Néhány izgalmas elméleti kérdés
Kolozsvárra készülőben Az ember tragédiáját olvastam újra esténként. Madách Imre a második színben Luciferrel mondatja ki: „Minden, mi él, egyenlő soká él, / a százados fa és az egynapos rovar. / Eszmél, örül, szeret és elbukik, / midőn napszámát s vágyait betölté. / Nem az idő halad, mi változunk... Látod a hangyát és a méhrajt: / ezer munkás jár dőrén összevissza, / vakon cselekszik, téved, elbukik, / de az egész, mint állandó egyén / együttleges szellemben él, cselekszik / ... Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened / ha vétkezel, fiadban bűnhödől/ köszvényedet őbenne folytatod / amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évmilliókra lesz tulajdonod". (Madách 1862)
Az idézet kapcsán előbb elméleti kérdésekről, a biológiai és nyelvi fejlődés (evolúció) lehetséges párhuzamairól fogok röviden beszélni az idő és az információ viszonya kapcsán. Az időről azért, mert édesapám az idő és az idők embere volt... különleges időérzékkel megáldva. És nehéz időkben élt. Különben is itt egy születés 110. évfordulójára emlékezünk ma, Krisztus születésének 2016. évében. Az információról azért, mert édesapám egész életében ezzel foglalkozott: a magyar szavak információtartalmával és ennek fejlődésével térben (nyelvjárások) és időben (nyelvtörténet). És mindhárom kérdésről azért, mert szakmám szerint (mint biológust) a jelenségek időbeni fejlődése, az evolúció kapcsol csak össze az itt ünneplők többségével.
Az élet tudománya az örökletes (genetikai) üzenetek tartalmával és fejlődésével foglalkozik. A nyelvészet a tanult nyelvi (memetikai) üzenetek (a nyelvi információk) tartalmával és fejlődésével. Mindkét információ időben és térben változó, fejlődik, evoluál. Az üzenetek apró változásai határozták meg, határozzák meg és fogják meghatározni az életnek – a biológiai életnek és a nyelv életének – a fejlődését. A genetikai, a biológiai evolúció 150 éve tudományos tény. A nyelvi evolúció felismerése is ezzel nagyjából egy időben következett be. Tudásunk történetében ez viszonylag rövid időtáv. A genetika és a memetika közötti hasonlóságok és különbségek alapos elemzése még a jövő nemzedékekre vár.
Hasonló a helyzet az információ és az idő közötti kapcsolat esetében is. Az idő és információ között van összefüggés („kezdetben vala az ige"), de ennek a kapcsolatnak a lényege egyelőre ismeretlen. Még az sem világos, hogy az idő függ-e a rendszer változását irányító információtól (ezért minden rendszerben másként telik az idő?), vagy a rendszer változását irányító információ függ-e az időtől? Angolul is kevesen írtak erről (Pratt 1992, Matsuno 1998, Hitchcock 2001, Thurtle 2007, Kuhn 2015), magyarul pedig alig találtam érdemleges adatot erre a témára a kibertérben (Bárány–Horváth 1998, Biró 2006). A biológiai és a nyelvi evolúció és az időbeliség közötti kapcsolatok azonban a 2000-es évek óta egyre jobban foglalkoztatják a kutatókat.
Biológiai létünket, testi életünket gének változatai (allélformák) és ezek kombinációi határozzák meg. Bár az allélek anyagi hordozója a DNS, de a DNS-be kódolt információ anyagtalan. A lélek: allélek. Ezek az allélek és az allélek sajátos összletei (a populációk) csak addig élnek, amíg az egyéneknek vannak utódai. Szellemi létünk tanult információs egységei a szavak és ezek sajátos kombinációi. A szavaknak is számtalan alak- és jelentésváltozata fejlődött ki időben és térben egyetlen nyelv keretében is – a nyelvcsaládokról nem is beszélve. A szavakat alkotó jelsorozatoknak is van anyagi hordozója (levegő, pergamen, papiros, szilícium), de maga a jelekbe kódolt információ itt is anyagtalan.
Ez izgalmas párhuzam az időben és térben zajló biológiai és nyelvi evolúció között. Egyéniségünk öröklött tulajdonságainkból és tanult tudásunkból – génjeink (pontosabban alléljeink) és mémjeink (szavaink és a mögöttük álló ismereteink) összességéből adódik. Mémjeink is csak addig élnek, amíg sikerül átörökíteni őket utódainkra. Ameddig él és öntudatos a hordozó népesség. Az adott nyelvet, kultúrát őrző populáció. Ebben a mai nemzedék számára talán az külön is figyelmeztető, hogy az elszálló szó illékonyságát és anyagtalanságát úgy 5000 éve a fába, csontba, cserépbe, kőbe rótt, pergamenre és papírra írt üzenet, majd 500 éve a nyomtatott szavak állandósága követte. Ezt az állandóságot a szemünk előtt váltja fel a kibertér illékonysága. Tessék csak megkérdezni az iskolák diákjait és tanárait. Ezek az új jelenségek a nyelvi evolúció szempontjából sem elhanyagolhatók .
Messzire vezetne a genetika és memetika, a biológiai és a nyelvi evolúció hasonlóságainak és különbségeinek elemzése. Csak azt szerettem volna most érzékeltetni, hogy a biológia és a filológia egymást metsző halmazok, bár az átfedés arányaiban jelentéktelennek látszik. Jelentőségében viszont alighanem nagyobb, mint azt ma gondoljuk.
A 111 év üzenete
Elméleti kérdésektől a mai évforduló valóságába visszatérve: hogy is mondta Lucifer? „Portested is széthulland így, igaz, / de száz alakban újólag felélsz / és nem kell újra semmit kezdened.../". Hogy az értékteremtő szellem száz alakban újólag feléled, arra bizonyság az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár utóélete és ezen belül a mai nap is. Az is igazolható a TÁR kapcsán, hogy „Amit tapasztalsz, érzesz és tanulsz, évszázadokra lesz tulajdonod..." (elnézést a pontatlan idézetért, de Madách bizonyára azért beszél évmilliókról, mert elsősorban az élet fejlődésére, a biológiai információkra gondolhatott).
Ma azonban itt a magyar nyelv üzeneteiről, a nyelvi információkról beszélünk. Ezért álljunk meg egy pillanatra Az ember tragédiája következő négy szavánál: „ha vétkezel, fiadban bűnhödől". Alaptétel, hogy a szülők nyelvi hanyagsága – és az ezzel járó gondolkodásbéli hanyagság – a megszületendő (még vétlen) nemzedékekben bosszulja majd meg magát igazán. Szerencsére a madáchi tétel fordítottja is igaz: az érdemek is öröklődhetnek. Néha még érdemtelenekre is. Családtagként ezekről az „érdemtelenül is öröklődő érdemekről" szólnék néhány szót a következőkben.
Szabó T. Attila vér szerinti felmenői közül a Szabók és a Bartókok székely gyökerei a hagyomány szerint konok kunokig és bősz besenyőkig vezethetők vissza. A református Szabókat jó 300 éve telepítették át Kézdiszék területéről a Duna mellé, a török időkben elnéptelenedett Ordasra és környékére. Dédapámat, Szabó Lajost még gyermekkorában a szó legszorosabb értelmében az út mellől szedte fel, majd tanítatta ki és alkalmazta a Gernyeszeghez tartozó (felsőszőcsi) birtokaira Teleki Mihály, Erdély kormányzója és családja. Szabó Lajos könyvtárából családunk örmény ága, a Bogdánffyak jóvoltából került birtokomba néhány – ma is sokat idézett – mezőgazdasági szakkönyv (pl. Nagyváthy 1822). Dédapám s felesége – a szekerestörpényi születésű, görög katolikus Törpényi Lenka – révén ún. „asszonynemes" volt.
A felmenők nemessége esetünkben nem a cím- és rangkórság okán, hanem a törekvő természet bizonyítékaként fontos. Lenka családtörténeti kéziratának csak a címét őrizte meg a hagyomány (Egy nemes család története), az írás maga sajnos még Désaknán elveszett. Egyik fiuk, Károly ugyancsak gazdatisztnek tanult Kolozsmonostoron, azon az akadémián, ahol magam is 20 évig dolgoztam. Gyógynövényekről írt cikkeinek felkutatása terveim közt szerepel. Károly volt az, aki Törpényi dédanyám T betűjét elsőként viselte vezeték- és keresztneve között – lévén kollégiumi osztálytársai között időnként még 2-3 más Szabó Károly is. A sepsiszentiványi Bartókok révén Károly is „asszonynemes" lett.
A Bartók család területi gyökereit előnevük jelzi. A református Károly a századforduló éveiben vette feleségül a katolikus Bartók Ida tanítónőt, aki 1906-ig 6 gyermeket szült neki. Közülük ötöt özvegyen nevelt fel ma nehezen elképzelhető körülmények között. Mivel reformátushoz ment feleségül, felekezeti iskolákban nem taníthatott, állami iskolákban pedig 1919 után azért nem, mert nem tudott románul. Végül a dési református elemi iskola tanítónője lett. Az anyának és a tanítónőnek sokat köszönhet a magyar nyelvtudomány – és mi is, hogy ma itt emlékezhetünk.
Férfibarátságok üzenete
Genetikáról a memetikára térve az életmű és benne a TÁR genézise miatt szólni kell az író és iskolaigazgató Kovács Dezsőről, idősb Szabó T. Károly legjobb barátjáról. Kovács Dezső is máramarosi volt, nyarait diákkorában Felsőszőcsön töltötte. Idősb Károly és Dezső levelezése Bartók Ida hagyatékában megőrződött, és elő van készítve közlésre. Ez a kapcsolat már memetikailag fontos. Szabó T. Károly korán meghalt (minden jel szerint májmételyes agytályog alakulhatott ki nála; vélhetően ő is minden forrásba beleivott, mint később a fia, Édesapám is).
Két fiának, Károlynak és Attilának Kovács Dezső pótapja lett Kolozsváron. Mindkét fiú okos volt és tehetséges. Károly jól rajzolt, és sikeres író lehetett volna belőle, ha nem szól közbe Trianon. Károly ugyanis a 20-as évekre már katonaköteles lett, és a román sorozás elől kétszer is átszökött Magyarországra. Egyszer a románok fogták el, egyszer a magyarok toloncolták vissza. Egyik vagy talán mindkét alkalommal a fellegvári kaszárnyákba került, ahol félholtra verték. Édesapám ezért egész életében babonásan kerülte a Fellegvárat egészen az MTA-tagság átvételéig (ezt ugyanis a magyar konzulátus – mit sem tudva az érintett ellenérzéseiről – éppen a fellegvári Belvedere Szállóban szervezte meg).
Kollégium, teológia, egyetem
Szabó T. Attila 1919-ben, az uralomváltáskor még csak 13 éves volt; őt még nem csapta annyira tarkón a történelem. Bekerült abba a kollégiumba, ahova talán nagyapja, majd később biztosan apja és később fia is járt, és itt Kovács Dezső vette szárnyai alá. Kovács igazgató úr jó tanár és jó író volt. Külön is figyelt a kollégium irodalmi önképzőkörére. Ebben a körben az 1920-as években együtt szerepeltek az arisztokrata csemeték (mint pl. Wass Albert, Atzél Ede) a polgárdiákokkal, olyanokkal, mint pl. a későbbi orvosprofesszor Gündisch Mihály vagy éppen Szabó T. Attila.
Kovács Dezső csak nagyon indokolt esetben avatkozott bele az önképzőkör életébe. Én Édesapámtól két esetről tudok. Az első eset 1925-ben történt, ennek egy nyomtatott műsorfüzete is fennmaradt. Ekkor Wass Albertet hívatta be magához Kovács igazgató úr. Wass Albert éppen a költő és miniszter Octavian Goga román nemzeti lelkesedéstől fűtött versét fordította le, és mutatta be a körben. Kovács Dezső megdicsérte a vers és a fordítás irodalmi értékeit, majd felhívta Albert úrfi figyelmét a versek aktuálpolitikai vonatkozásaira és céljaira. Nem tudom, csak sejtem, hogy Wass Albert nem mutatott be több Goga-fordítást a kollégiumban.
A másik eset már érettségi után, 1929 táján történhetett ugyan, de közvetlenül kapcsolódik Szabó T. Attila pályaválasztásához. Ezt sajnos sem időben, sem tartalmában nem ismerem pontosan, mert Édesapám (érthető okokból) nem szívesen beszélt róla. Elejtett szavaiból annyira emlékszem, hogy a beszélgetés nem volt kellemes. Shakespeare Hamletjének az Arany Jánost pontosítani szándékozó újrafordítása és egyéb versfordítások kapcsán Kovács Dezső (már nem mint igazgatója, hanem mint atyai jó barát) eltanácsolta Attilát az irodalmi babérok utáni ácsingózástól. Hogy utólag hálásak lehetünk Kovács Dezsőnek ezért a beszélgetésért, az egészen biztos. De a fordítások között voltak figyelemre méltó munkák is.
Egyébként idősb Szabó T. Attila irodalmi késztetései genetikai és memetikai értelemben sem mentek végleg veszendőbe. Magam is sokat fordítottam veretes szakszövegeket Darwintól Mendelen át J. Huxley-ig. Körünkben van a mai magyar költészet képviseletében unokája, a költő Szabó T. Anna, aki – talán nem teljesen véletlenül, de biztosan nem egészen tudatosan – éppen Shakespeare-elemzéseivel és újrafordításával érdemelte ki a „filológia doktora" címet. Anna révén köztünk vannak fiai is, a dédunokák, a negyedik fordítónemzedék: Dragomán Gábor és Pál Gábor három ifjúsági regénnyel a háta mögött bizonyára a legfiatalabb magyar műfordító, öccse, Palika pedig – kiadói felkérésre – a napokban közli 10 évesen első kritikáját egy általa rekordgyorsasággal elolvasott mesekönyvről.
Mindez elsősorban a genetika és a memetika összefüggésében érdemelt itt említést. A Kolozsvári Református Kollégiumban és később a Református Teológián, majd az egyetemen Szabó T. Attilának Kovács Dezső mellett több további szellemi atyja is volt: Gombocz Zoltán, Csűry Bálint, Tavaszy Sándor, György Lajos és mások. De mindenekelőtt magyartanára, később atyai jó barátja és első fiának keresztapja, Brüll Emánuel. Valamennyijükről ismételten is megemlékezett; a hivatkozásokat az érdeklődők Éder Zoltán kitűnő összefoglalásának – Szabó T. Attila nyelvtudománytörténeti munkássága c. munka 8. fejezetében találják meg.
A Brüll Emánuellel való közelebbi kapcsolat tulajdonképpen egy arisztokrata osztálytársnak, Atzél Edének köszönhető, aki néhány diáktársával együtt valami diákcsínyébe Manó bácsi zsidó származását is be akarta keverni az egyik magyaróra előtt. Az otrombaságot Édesapám erélyes hangon ellenezte, és ez (emlékeim szerint a nyitott osztályajtón át) a Manó bácsi füléig jutott. Ezt követően Brüll Manó külön is figyelt Szabó T. Attilára, és ő irányíthatta később Gombocz Zoltán és Csűry Bálint szemináriumai, valamint Kelemen Lajos felé is. Bizonyság erre a Brüll-hagyatékból hozzám került és ugyancsak feldolgozásra váró Gombocz-levelezés. Szabó T. Attila és Brüll Emánuel levelezése ugyancsak feldolgozásra vár.
Édesapám a magyar nyelv iránti érdeklődését tehát részben Brüll Manónak köszönhette, és a kölcsönös rokonszenv köztük sírig tartó barátságként rögzült. De ez egy külön történet volna. Általános tanulságai miatt viszont szólni kell itt röviden a vészkorszak tragikus napjairól, amikor Brüll Emánuel is a hírhedt kolozsvári téglagyár deportáltjai közé került. Édesapám teljes mértékben osztotta Márton Áron álláspontját: aki tud, annak segítenie kell. Szerencséjére Budapesten, a Külföldiek Kollégiumában diáktársa volt annak a Mester Miklósnak, akinek államtitkárként éppen joga volt menlevelek kiállítására.
Édesanyám szűkszavú elmondásából tudom (Édesapám soha nem beszélt erről), hogy amikor barátaival együtt hírét vették Manó bácsi és társai internálásának, Édesapám ment „futárként" egy éjszakai vonattal Pestre, és egy következő vonattal hozta is a menleveleket. Pest felé menekülőkkel zsúfolt vonaton utazott; Kolozsvárra jövet már egyedül volt a vagonban. A történet mára „folklorizálódott", több változata létezik... én ezt a változatát tudom. Maga a történet messze túlmutat az egyéni sorstragédiákon, sőt még egy közösség tragédiáján is: a kolozsvári zsidóság tragédiája máig hatóan Kolozsvár tragédiája, és egyben a magyarság tragédiája is. Hogy milyen kapcsolatban lehet az életmű háború utáni sorsával és a SZT megszületésével, folytatásával, az még kutatandó.
A TÁR családi vonatkozásai
Ennek kapcsán beszélnünk kell mindenekelőtt feleségéről, dr. Csáti Éváról és nyelvész fiáról, dr. Szabó T. Ádámról is. 2015 végén emlékeztünk mindkettőjük halálának 20. évfordulójára. Csáti Évának édesapám az életét köszönhette – többszörösen is. Először, mert olyan időkben ment hozzá feleségül, amikor teljes létbizonytalanságban volt, és idegrendszere az 1930-as évek erdélyi reménytelenségében teljesen kimerült. Hozzáment az anyai tiltás ellenére – bár édesapja jóváhagyásával. Másodszor a háború utáni nagy tisztogatások idején, amikor egy ideig eltartotta őt három fiával együtt. Harmadszor 1956 és 1959 között, amikor a Bolyai Egyetem felszámolása, a Csendes Zoltánék és a Szabédi László tragédiái kapcsán édesanyánk diagnosztizálta az idegösszeomlást és intézte el Marosvásárhelyen, Miskolczi Dezső klinikáján az akkor még kínvallatással felérő radikális kezelést. Ezt azért fontos – a család kérésére nagyon megkurtítva – itt elmondani, mert 1956-nak nemcsak halálos áldozatai, börtönviseltjei, de olyan szenvedői is voltak, akikről nem esik szó.
Külön szál a történetben a „Szabédi-ügy". Édesapám hagyatékából birtokomban van az a Szabédi László, Márton Gyula és Szabó T. Attila közötti levelezés, ami Szabédinak a román és magyar nyelv közös gyökereit bizonyítani kívánó, a szó jó értelmében vett internacionalista nyelvészeti monográfiájának szakmai bírálatára vonatkozik. Kényes téma, kényes időkben. Márton Gyula a feladatot nem vállalta; átruházta a még kezelés alatt álló Szabó T. Attilára. A keletkezett bírálat lényege: a munka jó és újszerű. De ami jó benne, az nem új, ami új benne, az nem jó. A következmények ismeretesek. Édesapám soha nem tudta megbocsátani magának, hogy az 1959-ben a Bolyai Egyetem felszámolását irányító későbbi államfő és az őt kiszolgáló román állambiztonság mellett ezzel a (szakmailag vállalható) bírálatával maga is hozzájárulhatott egy tragédiájához.
A Szótörténeti Tár mutatói és a szaknyelvek
1987 márciusában, édesapám halálának éjszakáján – egy csöppet sem valószínűtlen állambiztonsági beavatkozás árnyékában – Trabanttal osztottam szét a TÁR cédulaanyagát a munkatársak között. Egy lefoglalás minden folytatást kizárt volna. Számomra a TÁR anyaga elsősorban természettudományi adatai és a szaknyelveink története szempontjából volt fontos. 1987 és 1989 között – a felfordult világban – a folytatás az anyagmentés ellenére is reménytelennek látszott. Hála a „memetikai örökösöknek" – elsősorban Benkő Samunak és az EME-nek, illetve Benkő Lorándnak és körének, majd Fazakas Emesének, Tamás Csillának és munkatársaiknak, illetve a helynévanyag tekintetében Hajdu Mihálynak, Makay Emesének, Bárth M. Jánosnak és munkatársaiknak, a munka újraindult, illetőleg a helynév-monográfiák sora is megindult.
1972 és 1987 között magam is a TÁR természettudományos címszavainak szerkesztője voltam. Nagyon sok botanikai (és nemcsak) kérdésben nyitotta fel a szememet ez a munka; itt most csak az óvilági alakor (Triticum monococcum) és a bab (figyelem: Vicia faba és nem a paszuly, az amerikai Phaseolus vulgaris) kívánkozik példaként említésre. A magyar alakornemesítés sok tekintetben az SZT-ra vezethető vissza. A TÁR-nak köszönhető jórészt a magyar történeti és népi növénynevek iránti érdeklődésem és a Péntek János professzor úrral való barátságunk, együttműködésünk is. Az SZT természettudományos vonatkozású nyelvi anyaga is a történeti Erdély európaiságának vitathatatlan bizonyítéka. Európa pedig egészen napjainkig a kulturális evolúció magterülete volt bolygónkon. Most ne gondoljunk azzal, hogy immár maga az európaiság is vitatható. Bízzunk abban, hogy ez megmarad. Akkor viszont az SZT munkásainak is európai léptékben érdemes gondolkodnia. Éppen ezért:
1. Az SZT magyar, román és német mutatóinak és az SZT szaknyelvi köteteinek az elkészítése sürgető feladat;
2. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket már ki kell egészíteni, és kereshetővé kell tenni a világ mai tudományos nyelvén, angolul írt értelmezésekkel;
3. A mutatókat és a szaknyelvi köteteket a kibertérben is hozzáférhetővé kell tenni;
4. Az SZT nemzetközi használatát minden eszközzel serkenteni és támogatni kell szakmai körökben, különösen a magyar nyelvterület társkultúráiban, de az EU-ban is;
5. Ennek érdekében egy erdélyi (és összmagyar) nemzetközi publikációs stratégia is kívánatos volna.
Az SZT szaknyelvi pótköteteinek az előkészítése egyébként egy egész konferencia vagy inkább szakmánkénti konferenciasorozatok tárgya kellene hogy legyen.
Szótörténeti Tár(ak) a kibertérben
Egyre nyilvánvalóbb, hogy a jelenkori nyelvi evolúció magyar nyelvterületen is a beszélt nyelvtől az írott és nyomtatott nyelven át a digitális nyelvfejlődés felé tart. Ezt sejtettük meg 1989–1990 között Szombathelyen, amikor elkészítettük az első magyar digitális, nyelvtörténeti CD-ROM-ot: a TÁR első négy kötetének legrégebbi nyelvi adatait tartalmazó, elsősorban természettudományos igényű adatbázist. A fejlődés gyorsaságára jellemző, hogy az akkor készült CD ma már csak speciális eszközökkel volna használható, azonban az IIF program keretében elkészítették ennek a CD-nek a kiberváltozatát, az Erdélyi Magyar Elektronikus Szótörténeti Tárt, amelyik a http://emsz.db.iif.hu „honlapon" kutatható. Ez a „strukturált" adatbázis igencsak mostoha körülmények között készült ugyan Budapesten és Szombathelyen, de a kiberidőskálán matuzsálemi kora – 2015-ben volt 25 éves – ellenére ma is használható, és bizonyos, főként szaknyelvi, természettudományi célokra könnyebben, gyorsabban és eredményesebben használható fiatalabb testvéreinél.
Az EME honlapján az első négy kötet vált eddig – sziszifuszi munkával, de kiváló minőségben – kiber-hozzáférhetővé. Megbízhatósága nagyobb, de (vélhetően kiberhelyzete miatt) nagyon lassú, és a PDF-formátum eredményessége sem jobb, mint az előbbié. A tanulságok elemzése azonban már egy külön történet volna.
Összegzés és végszavak
Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár a magyar nyelvi evolúció közel félezer éves kövületgyűjteménye. A közösségi tudásnak és a szavak információtartalmának időbeni változásait dokumentálja; általános és nyelvi evolúciós jelenségeket tükröz. Az SZT messze túlmutat az erdélyi és a magyar tudományon – európai összefüggésekben értelmezendő.
Nyilvánvaló, hogy ez az előadás csak vázlatos lehetett; évszázados idők és terek nem férnek percekbe. Az is világos, hogy Nem /csak/ az idő halad, mi /is/ változunk. De talán nem volt érdektelen ezeket leírni és részben elmondani azért, hogy, ami a miénk volt, évszázadokra... tulajdonunk maradjon és gyarapodjon.
Szabó T. (E.) Attila
A szerző biológus. Krónika (Kolozsvár)

Az ember sorsa
Hetek óta nem hagy szabadulni a Romániából a kilencvenes években örökbe adott gyermekek ügye. Nem hivatalos adatok szerint ötvenezret is elvihettek Nyugatra, nem keveset közülük pénzért – így az ország a német márkáért eladott szászok után a rendszerváltást követően is talált egy másik emberi árucikket. A nyugatról érkező jó szándékot a média generálta: a kilencvenes évek legelején a BBC stábja bejutott a máramarosszigeti Menthetetlenek Háza nevű otthonba, ahol állati körülmények között voltak a gyerekek: meztelenül, a földön csúszva közlekedtek a hideg padlón, egy helyiségben zajlott az etetés a vécéztetéssel, és evőeszközök nélkül, a Darwin-féle fennmAradási szabályok szerint harcoltak az ételért.
Amióta a történeten dolgozom (az első riport lapunk múlt szombati hétvégi magazinjában jelent meg), megtaláltam a borzalmas intézet egykori lakóját. Izidor Ruckelt már kamaszként, tizenhárom évesen fogadta örökbe egy amerikai házaspár. A pokolból a mennybe került, ideális körülmények közé – egy romániai kórházban korábban összeszedett gyermekbénulásos fogyatékosságára is készítettek protézist, így minden adott volt a felhőtlen kamaszkorhoz. Izidor azonban nem találta a helyét, honvágyat érzett a világ legborzalmasabb intézménye után, mert neki az volt az otthona. Nem tudott beilleszkedni Amerikában, ma újra Romániában él, egy angol segélyszervezet munkatársa. Azt mondja, az utcai koldusokat figyelve azonnal felismeri, ki volt közülük intézetis gyerek – aki gyerekkorában az ingerszegény otthonokba került, annak egy speciális önringató technikája van, ugyanis ez volt az egyetlen szórakozásuk. Ilyen bonyolult a világ. Még a legborzasztóbb hely is lehet a vágyott otthon, ha valakinek azt hozta a sorsa, hogy ott kellett felnőnie.
Sosem a legszegényebb indul útnak
A világhálón nemrég láttam egy videót, amelyet a bevándorlás mértékének csökkentéséért küzdő amerikai szervezet, a NumbersUSA készített. A BOCS Civilizációtervezés Alapítvány által magyarul is feliratozott kisfilmben azt mutatják be, miért nem segít a világ baján az, ha Amerika évente egymillió migránst befogad, ahogy ez 1990 óta minden évben megtörténik. Csak Afrikában 650 millió olyan ember él, aki kénytelen naponta kevesebb mint két dollárból megélni. Indiában további 890 millió ember van hasonló helyzetben, Kínában 480 millió, és Ázsia többi részein további 810 milliónyi ember él kilátástalan szegénységben.
A Világbank adatai szerint a földön összesen 3 milliárd ember van hasonló helyzetben, köztük elég soknak a szegénység mellett még a fegyveres konfliktusok veszélyeivel is meg kell küzdeniük. Amerika ebből a hatalmas tömegből évente befogad egymilliót, és ezzel megnyugtatja a lelkiismeretét, hogy ezzel hozzájárult a humanitárius válsághelyzet megoldásához. Soha nem a legszegényebbek indulnak útnak: ők túl gyengék, betegek, kevés az információjuk és a pénzük ahhoz, hogy eljussanak a vágyott Kánaánba.
A sikeres migránsok az adott kibocsátó ország energikus, változtatni akaró és tudó kisebbségéhez tartoznak, tehát távozásukkal tovább romlik az esély, hogy jobb legyen a helyzet szülőföldjükön – általában az átlagnál jobban képzett, kreatívabb, dolgozni tudó és akaró emberek mennek el, még reménytelenebb helyzetbe taszítva a mAradókat. És ez érdekes módon nem jelenti azt sem, hogy ebből a befogadó ország olyan nagyot profitál, mert egy adott személy képzettsége elég lehet a társadalom fejlesztéséhez Fekete-Afrikában, de – főként nyelvtudás hiányában – kevésnek bizonyulhat a BMW-nél.
Visszahúzni a fejlett országokat
A videóból kiderül: miközben Amerika évente befogad egymilliót a migránsokból, a bajok forrásánál ugyanannyi idő alatt nyolcvanmillió gyerek születik a kilátástalanságba! Az arányok jól jelzik, hogy az utánpótlás végtelen, és ez a módszer csak arra jó, hogy visszahúzza a fejlett országokat is a fejletlenek szintjére. Európa jelenlegi vezetői arról beszélnek, ha befogadjuk a migránsokat, segítünk a szenvedőkön. Valójában a bajokat mélyítjük el: kontinensünk tele lesz frusztrált, gyökértelen milliókkal, akik hazavágynak (eközben mintegy mellékhatásként túlságosan leterheljük a szociális rendszereinket, a rendőrséget, és kockáztatjuk a saját biztonságunkat), és a kibocsátó országokban is tetézzük a bajt, hiszen ott még reménytelenebbé tesszük a helyzetet.
Mi a megoldás ebben a helyzetben? A fenti történetek igazi hősei azok, akiknek lenne lehetőségük elvándorolni a baj és a szegénység elől, de mégis mAradnak, hogy segítsenek honfitársaikon. Vagy visszamennek, mint Izidor Ruckel. Őket kellene nekünk is támogatnunk, mert csak ekkor érhető el érdemi változás azokban a társadalmakban, ahol most nagyipari méretben születik a baj.
Azt gondolom, az Európai Unió mostani vezetőinek is meg kellene nézni ezt a videót, vagy el kellene beszélgetniük Izidor Ruckellel. Szívesen segítek a találkozásban.
Lukács Csaba
Magyar Nemzet

A kényszerpályák sokszor erősebbek az embereknél
Bencsik Gábor történész, főszerkesztő Múltból a jövőbe címmel tartott előadást Nagyváradon a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központ múzeumtermében a hét kiadást megért, általa írt Horthy-monográfia kapcsán, de szó esett a migráció kérdéséről is.
Nagy József Barna, a Magyar Polgári Egyesület elnöke köszöntötte a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban egybegyűlteket. Megjegyezte: öröm számára, hogy „megpróbálják lerángatni az egykori kormányzóról azokat a baloldali és kommunista jelzőket, melyek nem állják meg a helyüket”.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a történelem véget ért, a dolgok nagyjából elrendeződtek, bocsátotta előre Bencsik Gábor, azonban így gondolták ezt Mária Terézia idejében is, s lám, a mi jelenünk is újabb kihívások elé állít bennünket. Horthy Miklós fiatalsága szintén egy olyan korra esett, amikor az emberek úgy érezték, hogy a történelem rendeződött, az osztrák–magyar monarchia stabilnak tűnt.
Tengerésztiszt
Gazdálkodó középnemes családban született, a családfő nagyon „földönjáró szemléletű” ember lehetett, aki azt a lányt vette el, akinek a hozományba kapott földje az övével szomszédos volt. Szigorú ember volt, akiről Horthy utóbb azt írta: sokszor félelmet keltett bennük.
Apja tíz éves korában elküldte tanulni Debrecenbe, majd Sopronba, Horthy „ígéretes tengerésztisztként” csatlakozott a flottához, s feladata az lett, hogy meghajóztassa a zászlót, azaz körbehajózza a világot a kitűzött zászlóval, s fogadásokon vegyen részt. Talán soha nem tér vissza az az embertípus, amelyhez tartozott – a „mindenhez értő sportember” – aki kitűnően teniszezik, lovagol, vitorlázik, zongorázik és öt nyelven beszél, a „snájdig tengerésztiszt”, a társadalmi élet központja és csúcsteljesítménye – fogalmazott a történész. De a sors úgy hozta, hogy mégsem mAradt „a végtelen béke reprezentánsa”. Tisza István javaslatára Ferenc József hadsegédje lett, s úgy tűnik, apaképre talált benne, világhoz való viszonyulása sokban hasonlított Ferenc Józseféhez.
Magas rangban
Horthy nem volt antiszemita, mondta a történész, úriember volt, akitől a szélsőséges politikai indulatok idegenek voltak, mint ahogy egy úriembertől az is idegen, hogy faji alapon ítéljen meg bárkit is. Horthy magas rangban került vissza a flottához, jó hadvezetői képességei megnyerték őt az osztrák–magyar monarchia számára, a legmagasabb rangú magyar katonatiszt lett. Az első világháború elvesztése után visszatért Kenderesre, úgy tűnt, véget ért pályafutása, azonban másképp alakult, a szegedi ellenkormány kérésére hadügyminiszter lett, majd átvette a parancsnokságot.
A történész a későbbiekben kitért arra, hogy az olasz fasizmus sokban különbözött a nácizmustól, nem volt problémája a zsidósággal, a társadalom függőleges szerveződésért támogatta, s egy erősen irányított társadalmat hozott létre. A nácizmusnak pedig – mondta Bencsik Gábor – két olyan fő gyökere van, melyet nagyon tisztelünk – az egyik Marx munkássága, a másik pedig a darwinizmus. E kettőből alakult ki a szociáldarwinizmus, mely szerint az emberi csoportok, nemzetek vagy eszmék közötti versengésen alapul a társadalom fejlődése.
Kényszerpályák
Horthytól ez az eszme idegen volt, „de Európa ebben zizegett, új eszmék születtek, s hatással voltak rá ezek az eszmék” – hangzott el.
A történelemben sokszor a kényszerpályák erősebbek az embereknél – mondta Bencsik Gábor –, és ehhez köthető az, hogy Horthy nem tudott idejében kilépni a háborúból. A katonatisztek és tábornokok mind „Gömbös-fiókák” voltak, azaz Gömbös Gyula által kinevezett fiatal, németbarát tisztek, így az akkor 78 éves Horthy egyedül mAradt. 1956-ban remélte, hogy visszatérhet Magyarországra, azonban a forradalom leverése után feladta. Portugál emigrációban halt meg, egy évre rá. „Persze, hogy szobrot érdemelne. El fog majd jönni az idő, amikor átértékelik tevékenységét, de az az idő még nincs itt” – jelentette ki Bencsik Gábor, aki a későbbiekben kérdésekre válaszolt, majd dedikálta a Horthy-kötetet.
Erkölcstelenség
Az előadás második részében a Magyar Krónika című folyóiratról szólt Bencsik Gábor, melynek főszerkesztője, majd a menekült kérdést taglalta. Nyugat-Európa vezetői katasztrofálisan rossz választ adtak erre, kollektív öngyilkosságba sodorva Európát – hangzott el. „A felelőtlen jóság erkölcstelenség, kinyitni a kaput, mindenkit beengedni erkölcstelenség” – mondta Bencsik Gábor, kihangsúlyozva a közelgő magyarországi népszavazás jelentőségét, mely egyben történelmi lehetőség, hiszen „Mohács óta először az ország dönthet sorsáról”.
Neumann Andrea
erdon.ro