Főhajtás a kommunizmus áldozatai előtt
A kommunizmus áldozataira emlékeztek szerda délben Csíkszeredában, a volt politikai foglyok Temesvári sugárúton található emlékművénél.
Elsőként Szilágyi Árpád, a Volt Politikai Foglyok Hargita Megyei Szövetségének elnöke arra emlékeztetett, hogy ma is áldozatvállalásra van szükség, hisz ahol nincs áldozat, ott nincs szabadság sem. „Azért gyűltünk össze, hogy azokra az áldozatokra emlékezzünk, akik az átkos rendszer áldozataivá váltak” – fogalmazott Szilágyi Árpád. A jelenlévők egy perces néma csenddel fejezték ki együttérzésüket a meghurcoltakkal szemben.
Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt megítélése szerint Európában leáldozóban van a nemzetállamok sorsa. „Akik még itt vagyunk, egyikünk sem kért, vagy kapott kitüntetést annak az államhatalomnak a részéről, amely a szenvedéseinket okozta. Így az sincs, amit tőlünk visszavegyenek” – fogalmazott Nagy Benedek az elmúlt napok történéseire utalva.
Füleki Zoltán, Csíkszereda megbízott alpolgármestere rámutatott, napjainkban újra „politikai fogolygyártásban” vagyunk, példaként az elmúlt időszakban meghurcolt székelyföldi vezetőket sorolta fel. Megmaradásunk csak akkor lesz, ha visszafordulunk keresztényi hitünkhöz, a magyar irodalomhoz és odaállunk a választott vezetőink mellé – mondta az alpolgármester.
A történelmi egyházak képviseletében Szatmári Ingrid református lelkész és Darvas-Kozma József római katolikus esperes-plébános kérte Isten áldását az elhunytak lelki üdvéért. Az emlékünnepség végén a kegyelet és megemlékezés koszorúit, virágokat helyeztek el az emlékmű talapzatánál, és a résztvevők közösen énekelték el a székely himnuszt.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

A bátrak előtt tisztelegtek Csíkszeredában
A magyar nemzet napjára díszbe öltözött Csíkszereda: a város lakói a Gál Sándor téren, a székely honvéd tábornok szobránál gyűltek össze, hogy emlékezzenek a magyar szabadságért 168 évvel ezelőtt harcoló forradalmárokra.
A megemlékezés a Csíkszentsimoni Ifjúsági Fúvószenekar által eljátszott román, majd a magyar himnusszal kezdődött, ezt követően Tőke Ervin, az EMNP önkormányzati képviselője tartott beszédet. „Ha a nép akarja, lesz autonómiánk. Ezzel az eszközzel a kezünkben lesz gazdasági fellendülés, és hazajönnek fiataljaink nyugati rabszolgaságukból. De ezt a többségnek akarnia kell, és ennek az akaratnak láthatóvá is kell válnia, mert nem egy olyan ügyről beszélünk, amit egy bukaresti irodában egy fél disznóval el lehet intézni” – emelte ki felszólalásában Tőke Ervin.
Darvas Kozma József római katolikus esperes, valamint Solymosi Alpár unitárius lelkész beszéde után Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnökének ünnepi üzenetét adta át, Marius Ţepeluş önkormányzati képviselő pedig a román miniszterelnök, Dacian Cioloş üzenetét tolmácsolta. Az ünneplő közönség megkoszorúzta Gál Sándor szobrát, majd felvonult a fúvószenekar kíséretében a Vár térre.
A Vár téren a ceglédi Kossuth Lajos Gimnázium leánykara, illetve a csíkszeredai Nagy István Művészeti Szakközépiskola vegyes kórusa tartott hangversenyt. Ezt követően Fülöp Árpád Zoltán, RMDSZ-es önkormányzati képviselő osztotta meg ünnepi gondolatait. „Ma a magyar szabadság napján, 168 évvel az események után, még mindig tart a szabadságharcunk. Mi nem előjogokat kérünk, hanem csak a jogainkat, de nem a mások jogainak terhére” – hangsúlyozta. A megemlékezésen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes táncait is láthatta a közönség, ezt követően Korodi Attila, parlamenti képviselő, majd Zsigmond Barna Pál csíkszeredai főkonzul szólalt fel. A főkonzult követően Tamás József római katolikus püspök mondott áldást, végül az ünnepség koszorúzással zárult.
Barabás Hajnal. Székelyhon.ro

Ahol az Úr lépked hallgatag…
Óradnán festői templomromot látni: olyat, mint a kerci apátság égnek meredő, ablakokkal tagolt falaival vagy mint a Vajdaságban az aracsi romtemplom vörös falaival, boltíveivel. Valamennyi lenyűgöző és titokzatos. Múltjuk homályba vesz, s a történelmi bizonyosságot helyenként gyönyörű legendák egészítik ki. Aracs a semmi közepén hirdeti az Úr dicsőségét, mintegy reményt adva, hogy a Fennvaló mégsem fordította el orcáját népünktől, Kercen a hajdani katolikus templom szentélyében evangélikus templom működik, hajójában pedig német katonák alusszák örök álmukat, az óradnai templomrom ott áll a görögkelti templom udvarában, mintegy jelezve az idők múlását, a lakosság nemzetiségének – s így hitének – változását.
A gyulafehérvári római katolikus főegyházmegye sematizmusa szerint a Radnai-havasok lábánál, az Ünőkő közelében fekvő Óradna nagyon régi település, nemesfémbányáit már a római korban művelték. A Kárpátok hágói közelében fekvő települést nem kerülték el a népvándorlás kori népek, szerre vonultak át rajta. A népvándorlást követő nyugalmasabb időszakban a magyar királyok szászokat telepítettek Óradnára, ők építették a kolostortemplomot. A különböző források nem egyeznek a kolostort építtető rend tekintetében, hol bencésnek, hol domonkosnak, hol a johannita lovagok által építettnek tüntetik fel. A templomot és a kolostort várfal övezte, szerepe a határ védelme volt a Magyar Királyságot Moldvával összekötő hágó torkában. A sematizmus megjegyzi, hogy „a várat a kolostorral együtt az 1241-es tatárjárás pusztította el”, s idézi Rogériusz krónikáját, amely beszámol a mérhetetlen pusztításról, arról, hogy mintegy hatszáz férfit fűztek rabszíjra. Később hol királyi birtok, hol a besztercei szászok tulajdona volt a település gazdag bányáival együtt. A bányák pedig a korona országaiból vonzották a bányászokat, így mindenféle náció megtelepedett a környéken. A kolostor lerombolása után a településen háromszor építették újra a katolikus templomot, megannyiszor a fából emelt istenháza a tűz martaléka lett.
A sematizmus – no meg a templom homlokzatán olvasható évszám tanúsága – szerint „a jelenlegi római katolikus templom 1824-ben épült. A harang és az orgona gróf Zichy Domokos veszprémi püspök adománya. A gróf püspök által adományozott harang mind a mai napig megvan, rajta a következő szöveg olvasható: »Hegyen völgyön e szép tájon, zengő szavad tovaszálljon.« A mai plébániaépületet 1913-ban építtette Kopacz Gergely plébános, a régebbi (1824-es) plébániaépület helyére.”
Kiss Attila tisztelendő ebben a plébániaépületben fogad. Eleinte kimértnek, zárkózottnak tűnt, de hamar szertefoszlatta az első benyomást, s mire hosszas beszélgetésünk végére értünk, búcsúzáskor már az volt a meggyőződésem, hogy közössége iránt elkötelezett, népét szolgáló, hívei sorsáért aggódó és azzal közösséget vállaló, energikus és céltudatos egyházfit ismerhettem meg. Olyant, aki elveiért, a rábízott közösség érdekeinek védelméért akár a konfrontációt is hajlandó vállalni. Mint mondta, öt éve szolgál a hatezres település hétszázötven fős óradnai katolikus közösségében. Székelyföldiként új volt számára a környezet: a számbeli kisebbségi lét, a nyelvváltáson frissen átesett hívek tömege, az a tény, hogy a nemzeti hovatartozás első ismérve nem a beszélt nyelv, hanem a gyakorolt hit, s az a kihívás, hogy egyszerre kell eleget tegyen lelkipásztori teendőinek Óradnán, Radnaborbereken és Naszódon.
Azt is elmondta – nem panaszként, hanem tényként –, hogy a plébániát nagy adóssággal vette át, de immár sikerült törlesztenie az adósságokat és megteremteni a viszonylagos, de még mindig nagyon törékeny anyagi biztonságot. Hajdanán tehetős hívei ma már szegény emberek a bányák bezárásának, a munkaképes fiatalok elvándorlásának következményeként, s a lelki gondozás mellett jelentős szociális szerep hárul az egyházra.
Azzal is szembesülnie kellett, hogy a közösség kicsi, belterjes, mindenki ismer mindenkit, így erősebbek az intrikák közösségen belül, de erősebb a társadalmi kontroll is. Megcsontosodott állapotokat kellett felszámoljon – például menesztette a családját elhagyó és új kapcsolatba bonyolódott kántort és csorbítania kellett az addig mindent hátulról irányító két-három személy uralmát a plébánia ügyeit illetően.
– Az elején meg kellett vívjam a magam harcát. Lehet az előző papokkal meg tudták oldani, hogy irányítgassák, de én nem olyan vagyok. Ezek a személyek nők voltak, ők kontárkodtak bele a dolgokba. Meggyőződésem, nem úgy kell segíteni az egyházon, hogy megmondom mit, hogyan kell csinálni, hanem megkérdem: mit segíthetek? Nos, ezt sikerült elérnem a közösségben, a nézeteltérések ellenére sem távolodott el az egyháztól.
Mint mondja, elégedetlenkedők mindig voltak, vannak és lesznek, soha nem lehet úgy cselekedni, hogy az mindenki tetszését elnyerje, de kellő tapintattal és határozottsággal lehet úgy intézni a dolgokat, hogy minél kisebb legyen az ellendrukkerek tábora. Pedig vannak ellendrukkerek, amint az az egyházmegyei főhatóságnak a hívek egy csoportja által írt panaszleveléből is kiderül. Szerencsére – teszem én hozzá – a katolikus egyház nem egy demokratikus intézmény, papjai többek között engedelmességi fogadalmat is tesznek, ezáltal is biztosítva az intézmény folytonosságát. De Kis Attila úgy próbálta megoldani a helyzetet, hogy sem az egyház érdekei, sem a hívek érzékenysége ne sérüljön. A jelek szerint neki sikerült. Legalábbis ez derült ki az utcán tett séta során szerzett tapasztalatból vagy másnap a borbereki filián tartott szentmise alkalmával.
Híveiről elismerően szól a plébános:
– Nagyon szeretik a templomot – mondja, hangsúlyozva, hogy más szolgálati helyein sehol ennyire mély gyónást nem hallott, mint jelenlegi állomáshelyén. – Olyan dolgokat is elmondanak, mint például azt, hogy nem figyeltek eléggé ima közben az ima szövegére. Ténykedésük azonban nem merül ki a vasárnapi templomázásban, hanem lelkiségi mozgalom is működik: a nők rózsafüzér társulatba tömörültek, az elesetteken pedig igyekeznek segíteni azáltal is, hogy a szükséges dolgok megvásárlására ki-ki lehetősége szerint pótol. – Az alkoholizálás, habár a bányászok között jellemző volt, itt nincs jelen – közli elégtétellel a plébános. – Persze vannak, akik alkoholproblémával küzdenek, de számuk elenyésző, én magam két nőről és három férfiról tudok.
A plébános kiemeli Radnaborberek katolikus közösségét, azt a közösséget, amelynek – éppen zártságának köszönhetően – sikerült megőriznie sajátos értékrendjét. Míg Óradnára több hullámban érkeztek a magyarok, rátevődve az ottani magyar közösségre, Borbereken nagyon kevés volt a beköltöző: – Példaértékű Radnaborberek, ott ősközösség van nagyjából, és ők topon vannak minden szempontból – hangsúlyozza a plébános, megjegyezve, hogy ott nem idegenkednek a gyermekvállalástól sem. – Van ott olyan család, hogy három-négy gyerek van, van olyan család is ahol három kisgyerek van. Látszik rajtuk, hogy teljesen másképp gondolkodnak. Ide csak idén hozták fel az internetet, a gyerekek hittanóra után eddig még játszottak a templom udvarán – érzékelteti a modern kor elidegenítő vívmányainak késői betörését a szűk völgybe.
Gyakran hallani a református egyház szórványtevékenységéről, Vetési László tiszteletes munkájával méltán vívta ki a magyarság megmaradását szívügyüknek tekintő személyek elismerését. Hasonló szórványmentő missziós munkát végez a római katolikus egyház is, noha keveset beszélnek róla. S bizonyára nem az számít, hogy ki mennyit beszél a szórvány megmentéséről, hanem az, hogy ki mit tesz annak érdekében, hogy a szórványban is minél több embert megtartson a magyarság számára vagy – mint a palliatív orvoslás esetében – minél emberibb körülményeket biztosítson a biztos fogyásra, a végeleges eltűnésre ítélt magyaroknak. Nemrég olvastam erről egy remek tanulmányt, amelyet a csíkszeredai plébánia jelenlegi plébánosa, Darvas-Kozma József címzetes esperes jegyzett, s amely a Pro Minoritate folyóirat 2007. tavaszi számában jelent meg. Írásának címe: A szórványkérdés a gyulafehérvári érsekség szemszögéből. Bevezetőjében leszögezi, hogy a Szent István által ezerkilencben alapított erdélyi (gyulafehérvári) püspökségnek a tizennegyedik pápai regestrumok tanúsága szerint 1100 plébániája volt, két évszázaddal később azonban csak negyvennyolc plébániája maradt, ahol huszonnégy pap tevékenykedett. Darvas-Kozma megjegyzi, hogy az 1848-as egyházi sematizmus szerint az egyházmegye „1541 helységében 236 455 hívő élt”, 208 plébánia, 83 filia, ahol templom, kápolna és imaház áll a hívek rendelkezésére”, ugyanakkor „1250 szórványhelységben ezek hiányoznak”. A dokumentum szerint 474 pap végezte szolgálatát, no meg a szerzetesrendek tagjai.
„Az 1913-as egyházi Évkönyv adatai szerint 1811 helységben 378 834 hívő élt, 239 plébánia, 1572 filia és szórvány volt. Plébánián élt 304 022 hívő. Szórványban 74 812 hívő” – írja a tanulmány szerzője, majd így folytatja a sort: „Az 1986-os Gyulafehérvári Püspökség Név- és címtára alapján 228 plébánia mellett, 40 betöltetlen plébánia volt. Szórvány és filia: 289 aktív pap. Hívek száma kb. 550 000–600 000.”
A szerző pontokba foglalja a szórvány jellemzőit:
„– a hívek csekély száma mellett, lelki-kulturális-anyagi erő, pap és szakemberek hiányában képtelen az önszerveződésre és a fennmaradásra;
– nincs tanterem, »hol a tanító nyíló ajakán az ige-virág magyarul terem« (Reményik S.). Nincs mód az új nemzedék anyanyelvi nevelésére, e nélkül pedig a gyors és teljes beolvadás fenyegeti; – iszonyatos szegénységben élnek, ráadásul a kisebbségi sors tudata is nyomasztó, sorvasztó. Egy évszázada az a bizonyos »átkozott háromszög«: az otthon nyomortanyája, a munkahely bizonytalansága és a kocsma emészti fel a szórvány életerejét;
– megélhetésük bizonytalan. A gazdaságszervezésben sem kaptak tanácsot, javaikból idegenek kiforgatták, és nincs olyan társadalmi fórum, amely képviselné, megvédené érdekeiket. Mindez felgyorsította az átalakuló gazdaságban és társadalomban való további lemaradásukat;
– nem részesülnek közvetlen lelki gondozásban (többnyire nincs helyben lakó lelkipásztor); – az elmaradt anyaországi támogatás fokozta elbizonytalanodásukat.”
Nos, e jellemzők szinte teljes egészében igazak Óradnára és filiáira is: csekély a hívek száma az őket körülvevő ortodox tengerhez viszonyítva, az óradnai lelkész még két filia gondját viseli, elenyésző a magyar értelmiségiek száma, így a közösség képtelen az önszerveződésre és a fennmaradásra; a tanterem hiányánál akutabb a példát mutató értelmiségiek hiánya, s magyar oktatásban már csak a jelenlegi fiatalok nagyszülei, a mostani ötvenesek-hatvanasok részesülhettek; a szegénység viszonylag új keletű jelenség a bányavidéken, s kétségkívül az asszimilációs folyamat felgyorsításához járul majd hozzá; a holnap bizonytalansága nyomasztó s az önszerveződés hiánya, no meg a szervezett külső segítség elmaradása miatt nincs érdekvédelem; az egyszerűsített honosítási eljárás sem fordította meg az asszimilációt, lévén, hogy az itteni magyaroknak már nincs nyelvi kötődésük, nem beszélik a magyar nyelvet, így Magyarország – földrajzi közelsége dacára – nem képez potenciális migrációs célpontot. A fenti jellemzők meghatározzák a tennivalókat is. Az erdélyi érsekségben a Zsinati Könyv rendelkezik arról is, hogy mit kell tegyen a lelkipásztor a szórványban. Az említett norma 57. pontjában leszögezi: „A lelkipásztori kisegítők foglalkozzanak kollégiumokban is a szórványban élő gyermekekkel, ezzel segítve őket hatékony tanulásukban, a társadalomban való eligazodásban, pályaválasztásban és helyben maradásra ösztönözzék, látogassák a családokat, vegyenek részt a problémák megoldásában.” Továbbá az 58. pont a következőket tartalmazza: „A népfőiskolai tevékenységet, az igazi népművelést, a hagyományőrző programokat fel kell éleszteni, hogy a szórványbeli »ifjú tudjon magának nemes eszményeket kitűzni, és azokért egy egész életen át lelkesedjék és dolgozzék. ...Minden nép annyit ér, amennyi értéket saját magából ki tud termelni. S addig él, amíg életét a saját erejével tudja táplálni« (Márton Áron). A jövőben a különböző szolgálatok összehangolására lesz szükség.” S végezetül a Zsinati Könyv következő pontja leszögezi: „59. A szórványközösségben a legfontosabb lelkipásztori eszköz a jelenlét. A papok és a lelkipásztori kisegítők jelenlétükkel és munkájukkal szolgálják a nép megmaradását és kibontakozását. A lelkipásztoroknak látniuk kell környezetük küzdelmeit, sérelmeit, gondjait, és segíteniük kell a helyi társadalom gazdasági-kulturális életének szervezésében. Figyelniük kell a tisztességes kenyérkeresetre, az emberi kapcsolatokra, értékekre, de a személyes sérülésekre és krízisekre is. Mindebben nagy szükség van a problémák megoldásában segítő imaéletre. Csak azokat lehet lelkipásztori kisegítőként (lektorokként, akolitusokként és licenciátusokként), hitoktatóként alkalmazni, akiknek az élete a társadalmi, emberi, lelkiségi alapokra épül.”
Darvas-Kozma József – aki maga is szolgált szórványközösségben – kérdéseket vet fel, megpróbálva a válaszokat is megfogalmazni a szórványmunkával, annak céljával, eszközeivel kapcsolatban. Olyan kényes kérdéssel kezdi, mint a hívek identitása: „A szórványban élők identitása vegyes, hígult, bizonytalan és sok esetben mellékes. Ők elsősorban emberek.” Mint írja, a módos – azaz kisebb mértékben kiszolgáltatott – családok inkább tartják magyarságukat, mint a szegénységben élők. „Az identitástudatukat a magyar egyházak táplálják” – szögezi le –, „ahol az egyház bármilyen formában jelen van, ott még parázslik az identitástudat, de az áldozatot kevesen vállalják.” A szentencia kíméletlen, az asszimiláció „nagyon régi és fenyegető, vészesen negatív előjelű egyirányú folyamat”, „amit valamelyest lehet ugyan lassítani, de megállítani nem.”
Darvas-Kozma József második nagy kérdése a szórványstratégiára vonatkozik. Itt az egyházak szerepét hangsúlyozza a megfogalmazott válaszban: a visszakapott egyházi ingatlanok képezhetik a magyar nyelvű oktatás alapját, s akár máshonnan hozott tanítókkal tanintézményeket kell működtetni ezekben az épületekben. „Egyházi (magán) óvodát beindítani és kollégiummal, iskolaházzal (szegény vagy sokgyerekes családok esetében is – Böjte Csaba és mások próbálkozása), lehetne folytatni iskolával.” Ugyanakkor a kulturális élet fontosságára hívja fel a figyelmet, ezek az ingatlanok szolgálhatnák ezen identitáserősítő és közösségépítő tevékenységek számára a keretet: „Az identitást megőrző, erősítő, irodalmunkat, kultúránkat, történelmünket megismertető és megszerettető, értékeinket felmutató rendezvényeket bevinni a templomba vagy a templom köré (koncertek, történelmi vetélkedők, könyvbemutatók stb.).” Fontosnak tartja ugyanakkor a népfőiskolai mozgalom újjáélesztését. „Melyek lehetnek azok az intézmények, finanszírozási formák és kisebbségi közösségépítő stratégiák, amelyek megerősíthetik a határon túli magyar közösségek identitását, javítják versenypozícióikat, s összhangba hozhatók a többségi társadalom elvárásaival?” – teszi fel a következő súlyos kérdést a szerző, s válaszában visszakanyarodik előző gondolatmenetére: „A történelmi egyházakat kellene megerősíteni, és támogatni az önazonosság megőrzését szolgáló iskolák működtetésében és indításában. Megéri, mert a határon túli magyar, különösen a szórványban élő magyar »egyerővel« magyar és keresztény.”
Reményik neve sokszor elhangzott a táborban borbereki tartózkodásai, no meg a sokat idézett Templom és iskola versében megfogalmazott identitásőrző szerep kapcsán. „Túl kell-e, túl lehet-e lépni a »templom és iskola« identitásőrző szerepén? Nincsenek-e túlságosan romantikus képzeteink a szórványról?” – teszi fel újabb kérdések sorát Darvas-Kozma József. Válasza lehangoló: „Ha a család, a templom és iskola teszi a dolgát, akkor jó úton járunk. A templomot nem lehet túllépni, az szokta túlélni híveit. Ahol nincs iskola, de van templom, az megtartja egy ideig a magyarságot. Viszont a templomnak is lecsökkent az identitás-megőrző szerepe, nem olyan, mint a múltban volt, amikor »templom és iskola« mentsvárnak, oxigént nyújtó intézménynek bizonyult. Ma a pénz az úr!” A kilátás nem bíztató: „Az elvándorlás, a vegyes házasságok, a nyelvi romlás és asszimiláció annyira meggyengítik a szórványban élő magyart, hogy a következő nemzedéknél csak a neve lesz magyar.” „Miben segíthet Magyarország?” – teszi fel utolsó kérdését a szerző, s a válaszadással sem késik: „Szokták mondani, hogy sok út van, csak éppen kiút nincs. Magyarország abban segítsen először, hogy viseltessék nevéhez híven anyanemzetként. Magyarország vezetői legyenek jellemek, akikre bizalommal tekinthessenek a határon túli magyarok. Magyarország ne szívja el, ne csalogassa be a határon túli magyarokat, hanem viseljen felelősséget értük. Anyagiakkal is támogassa történelmi egyházainkat. A végvárak megvannak, az átjárhatóság előtt már nincsen akadály. Csak egy nagy szív és egy nagy cél kell. Ki mutatja fel? Az »anyaország« számára továbbra is maradnia kell a feladatnak, hogy segítségére siessen a valamilyen formában »garanciát« is adni tudóknak.” Nagyon nehéz a szórványban tevékenykedő lelkész helyzete. Egyszerre kell megküzdenie a tornyosuló anyagi gondokkal, a közösségek kis létszámából fakadó erőtlenséggel, az identitásőrzést segítő feladatokkal, a szociális gondokkal, a hitélet rejtelmeivel és az egyre nagyobb földrajzi távolságokkal is. Mindenhol adott a templom, a plébánia, helyenként több egyházi ingatlant is visszaszolgáltattak, de ingatlanfenntartó vagyon – főleg erdők – nélkül szinte lehetetlen feladat elé állítja a papot az állagmegőrzés, a működtetés, a fenntartás. Munkáját csak mélyről fakadó elhivatottsággal tudja eredményesen, fogadalmához híven végezni. A zárt, összeforrott közösségekben, mint amilyen a borbereki is – jobban érvényesülnek a szokások, a hagyományok, élőbb a hit, s „a pap szava szentírás volt, a pap személye pedig táltos és sámán” – így fogalmazza meg a pap státusát Daczó Árpád ferences barát, szerzetesi nevén Lukács atya. Népünk hitvilága című, paptársainak írt tanulmányában leszögezi, hogy a zárt közösségekben szentírás a pap szava és az örökölt hiedelem egyaránt: „hiszik szentírásként, amit az Egyház – papjai által – tanít, de hiszik rendületlenül azt is, amit hagyományosan az ősöktől örököltek, nemzedékről nemzedékre”. Ebből a felismerésből fakad a megállapítása, miszerint a hagyományőrző közösségekben a pap legyen egy személyben táltos is. „Ha a pap táltos, akkor itt egy olyan gondolat merül fel, mire általában apostoli mivoltunkban nem nagyon gondolunk – írja a már idézett munkájában. – Táltosi mivoltunkban azonban annál inkább megdöbbenthet minket: az, hogy Isten hisz nekünk! Igen, a nép ezt tudja rólunk! Táltosi mivoltunkban nagyon hisz nekünk népünk, abban a szent meggyőződésben, hogy Isten is hisz nekünk!”
Ez a papi magatartás azonban nem működik Óradnán, ahol sokkal heterogénebb a magyar közösség, ahol a pap – s általában az értelmiségi – iránti elvárások a szolgálat helyett a szolgáltatásra szűkülnek. Kis Attila tisztelendő azonban bizakodó.
– Ahol ennyire mély a hit, ott nagy baj nem lehet – mondja meggyőződéssel.
Vasárnap van. Riporttáborzárás napja. S vasárnap lévén templomozunk: lányommal ketten vonulunk be a borbereki templomba. Bár van hely bőven, az ajtó melletti padokon az emberek összébb húzódnak, s barátságosan intenek, hogy üljünk le. Az ima románul cseng, furcsán hat székely fülünknek. Többször is elhangzott Beethoven Örömódája, de azt már nem tudtam megállapítani, hogy a Schiller-féle szöveg fordításával vagy más, a dallamhoz illesztett szöveggel. Gyakran szóba esett radnaborbereki riporttábori tartózkodásunk alkalmával a miseszolgálat nyelve, érvek és ellenérvek hangzottak el azzal kapcsolatban, hogy a misét magyarul, két nyelven – azaz a liturgia szövegét és az olvasmányokat magyarul, a prédikációt románul vagy mindkét nyelven – avagy románul kell-e tartani.
– Az itteniek úgy magyarok, hogy katolikusok – szögezte le beszélgetésünkkor a plébános, megjegyezve: nagyon kevesen beszélnek már tökéletesen magyarul. – A magyar iskola hiánya csak egy csepp a tengerben – fűzte hozzá.
Elmondta, hogy a mise nyelvét mindig a hívek nyelvtudása határozza meg: Óradnán nagyobb a magyar nyelvet beszélők aránya, mint Borbereken, itt a szolgálat két nyelven folyik. Radnaborbereken azonban nem lenne ennek semmi értelme, itt három-négy idős asszonyon kívül már senki nem beszéli a nyelvet.
Vasárnap magam is megtapasztalhattam a borbereki kis templomban, hogy románul zajlik a szertartás. Hallgattam a mise szövegét, s közben azon gondolkodtam, hogy mi tesz minket magyarrá…? Mitől magyar a magyar? Magyar-e az, aki nem beszél magyarul? Egyéni vállalás a magyar nemzethez való tartozás vagy a közösség tart egy-egy embert vagy kisebb közösséget annak? Megannyi kérdés, amely első látásra-hallásra értelmetlennek tűnik, főként a Székelyföldön élők számára. De ha kiterjesztjük más népcsoportokra a kérdést, érthetőbbé válik: Mitől örmény a kettős identitású magyar-örmény? Mitől zsidó a német vagy a magyar kultúrán felnőtt, annak részeként alkotó, azt gyarapító német vagy magyar zsidó? Mitől román a románul nem tudó kászoni ortodox vagy mitől magyar a magyar nyelvet évszázadok óta nem beszélő Fogaras földi református? Mindezek a kérdések újból és újból megfogalmazódtak a Radnaborbereken és Óradnán töltött két nap alatt szerzett élményrengeteg nyomán. Radnaborberek ugyanis több mint nyolcvan százalékban önmagát magyarnak tartó egyénekből álló közösség, valamennyien római katolikusok, magyar vagy elmagyarosodott lengyel, cseh, német, osztrák családnevet viselnek, de már csak négyen beszélik a magyar nyelvet. Kérdés tehát, hogy a beszélt nyelv a nemzeti hovatartozás ismérve vagy pedig a kultúra, amelynek csupán egyik része a nyelv.
A nyugat-európai liberális felfogás szerint az a magyar, aki annak vallja magát. Tehát egyéni vállalás kérdése a hovatartozás. Radnaborbereken viszont azt tapasztaltam – s igaz ez a tapasztalat a kászoni ortodoxokra is –, hogy az a magyar, illetve az a román, aki egyrészt annak tartja magát, másrészt pedig környezete is annak tartja. Ferencz Imre, a jeles publicista és költő egyik jegyzetében, majd később egy versében örökítette meg azt a drámai helyzetet, miszerint a kászoni ortodox fiatal, aki egy szót sem tud románul, magyarul érez és gondolkodik, zsinóros harisnyát húz magára és úgy illegeti magát büszkén a falu piacán, de a kortársai bicskával vágják le róla a zsinórt, mondván, hogy az neki nem dukál, mert ő román. A pórul járt fiatalember pedig méltatlankodva kérdi, hogy ő most már micsoda, mert a románok szemében „bozgor”, a magyarokéban pedig „oláh”. Tehát mindenképpen pejoratív jelzővel illetik.
A kérdés rendkívül összetett, nem lehet és nem szabad sommás ítéleteket megfogalmazni, nem lehet és nem szabad emiatt embereket, közösségeket kérdőre vonni, elmarasztalni, pellengérre állítani. A politikai halatom, az iskolarendszer, a gazdasági helyzet, az otthoni neveltetés, a többségi nyelvi és kulturális környezet, a történelmi tudat, a vallási hovatartozás egyaránt meghatározza az ember nemzeti hovatartozását. S bár valljuk – az olykor Széchenyinek tulajdonított, de Grétsy László által Kőváry László Székelyhonról című, 1842-ben megjelent könyvében megtalált – sokat idézett mondattal „Nyelvében él a nemzet”, be kell látnunk: a nyelven túl is él a nemzet. Tehát ne tagadjuk meg, ne közösítsük ki magyarul már nem tudó, de önmagukat magyarnak valló – s a körülöttük élő románság által is magyarnak tartott! – nemzettársainkat. Inkább figyeljünk sajátos igényeikre, ápoljuk velük a kapcsolatot, őrizzük az atyafiságot.
Mise után kedvesen köszönnek el egymástól az emberek, s jut egy-egy mosoly vagy kézfogás a magamfajta idegennek is.
A kis templom ugyanúgy guggol a Radnai-havasok lábánál, az Ünőkő alatt, mint tette azt Reményik idejében is: akárcsak egy mellékoltár a nagy székesegyházakban, úgy húzódik meg a templomocska a természet nagy katedrálisában. „Dördül az ormok orgonája, / Az Ünőkőre ború száll. / A mérhetetlen szikladómban / A kis fatemplom félve áll. / Belőle félve száll az ének, / A dicséret a dóm urának: / A magasságok Istenének. // Mert emberkéz emelte csak, / Fenn az úr lépked hallgatag, / A maga-építette dómban. / Önnön művében elmerül: / Az örök-szépben, az örök-jóban.” A kis templomocska a természet nagy templomában szép, mert élettel teli. Nem olyan, mint az óradnai templomrom, amely immár az Úr dicsősége mellett csak a múltat hirdeti…
Sarány István. Hargita Népe (Csíkszereda)

Húsvéti eledelszentelés Csíkszeredában
Rendezett sorokban várta több ezer hívő vasárnap reggel a csíkszeredai Szabadság téren, hogy püspöki áldásban részesüljenek a kosarakban hozott eledelek.
Húsvétvasárnap, Jézus Krisztus feltámadásának ünnepén Csíkszeredában tartják a Kárpát-medence legnagyobb hagyományos ételszentelését, amelyre több ezren gyűlnek össze. Kereszténységünk legnagyobb ünnepén a föltámadt Krisztus szavaival köszöntötte az összesereglett sokaságot Tamás József püspök: „Békesség veletek!”. Rövid elmélkedésében rámutatott arra, hogy az ételszentelés szokásának megvannak a szentírási alapjai Jézus feltámadásának történetében.
Arra bátorította a híveket, hogy a föltámadt Krisztusnak szentelve fogyasszák a megszentelt eledeleket az ő emlékezetére, örvendezéssel és igen nagy hálával. A püspök Isten áldását kérte a bárány- és a tojáseledelekre, a húsvéti kalácsokra és az italokra. „Aki ebből hívő lélekkel eszik az testének erőt, lelkének üdvösséget nyer. Áldj meg minden eledelt, amelyet tőled kaptunk, hogy az emberi nem fenntartására és üdvösségére szolgáljon. Szent neved segítségül hívására adj testi erőt és lelki oltalmat mindazoknak, akik azokból táplálkoznak” – kérte Isten áldását Tamás József püspök.
Ezt követően a téren kialakított sorok között vonult el a papság a ministránsokkal és meghintették szenteltvízzel a kosarakat. Az áldás után az ételszentelés nemzeti imádságaink eléneklésével ért véget.
„Az ételszenteléskor ma is kitűnt, hogy a székely katona nemzet. Tud fegyelmezett lenni, és rendezett sorokban ünnepelni” – fogalmazott Darvas-Kozma József esperes-plébános.
Iochom Zsolt. Székelyhon.ro

Obeliszkkel tisztelegnek a csíki világháborús hősök emléke előtt
Elkezdődtek a csíkszeredai világháborús emlékmű felállításának előkészületei: rövidesen hozzáfognak a létesítménynek helyet adó – Millenniumi templom és a Szent Kereszt plébániatemplom közötti – terület rendezéséhez.
A tervek szerint az idei bérmálásra elkészül az emlékmű első és második lépcsőfoka, s majd június elején az emlékművet is felállítják. A munkálatokhoz minden szükséges dokumentum, engedély a rendelkezésükre áll – tudtuk meg Darvas-Kozma Józseftől. A Szent Kereszt egyházközség plébánosa hangsúlyozta, egyelőre nem tűzték ki az avatás időpontját.
Mint kiderült, már 2014-ben szerették volna felavatni az emlékművet, anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt azonban mindmáig nem került erre sor. Ugyanakkor fontosnak tartották, hogy először a Márton Áron-szoborcsoportot állítsák fel a városközpontban. Emellett tavaly történelmi zarándoklaton vettek részt, idén augusztusban pedig Galíciába ( Lengyelország) zarándokolnak, ahol 21 csíkszeredai hősi halott előtt róják le kegyeletüket – sorolta az avatást megelőző lelki előkészületeket a plébános.
Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó készíti az emlékművet Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. Az emlékműn szerepelni fog 104 – első és második világháborúban elesett – csíkszeredai katona neve, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, de csak a valamikori város elesett hősei, mivel Zsögödben, Taplocán, Csomortánban már állítottak emléket hősi hallottaiknak. Feltüntetik továbbá a születési és elhalálozási éveket, valamint az elhalálozás helyszínét, amennyiben ismertek azok – részletezte Darvas-Kozma József, aki maga gyűjtötte össze az adatokat különböző forrásokból. Érdeklődésünkre továbbá elmondta, a területrendezést is magába foglaló beruházás értéke mintegy hetven ezer lej, ezt pályázati és saját forrásaikból biztosítják.
Bogos Ernő kifejtette, a homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter. Felületére a lelkipásztor által összegyűjtött névsor mellett felkerül Csíkszereda címere és az állíttató megnevezése is. „Már a Millenniumi templom tervezésekor beütemezték a két templomot összekötő sétányok, járdák közötti emlékhely kialakítását. Ezzel már akkor számoltunk, ezért adott volt az emlékmű helye” – magyarázta az építész.
Kömény Kamilla |
Székelyhon.ro

Az ország legjobb hittanosai Csíkszeredában
Országos magyar római katolikus hittanversenynek adott otthont Csíkszereda április 28–30. között. Az olimpiásznak a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája.
A Tanúim lesztek elnevezésű tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel.
Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak.
A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László a versenybizottság elnöke látta el jótanácsokkal a versenyzőket.
Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium kollégiumának dísztermében. Az évfolyamonként kiosztott összesen 30 első, második és harmadik díj közül 14 Hargita megyében maradt.
Iochom Zsolt |
Székelyhon.ro

A legjobb háromszéki hittanosok
Április 28–30. között Csíkszereda adott otthont az Országos Magyar Római Katolikus Hittanversenynek, melynek a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium volt a házigazdája. A Tanúim lesztek tantárgyverseny ünnepélyes megnyitóját péntek délelőtt tartották a Márton Áron Főgimnázium dísztermében, ahol Tamás József püspök celebrált szentmisét. Elmélkedésében rámutatott arra, hogy a szépen megélt keresztény élet a legszebb tanúságtétel.
Horváth István kanonok, főegyházmegyei főtanfelügyelő örömének adott hangot, hogy az idei évtől a vetélkedő minisztériumi elismerésben részesült, ugyanakkor a Gyulafehérvári Főegyházmegye mellett a Szatmári Egyházmegye is képviseltette magát e rangos megmérettetésen. Csíkszeredáról és a csíki oktatás múltjáról Darvas-Kozma József esperes-plébános nyújtott rövid történelmi áttekintőt a fiataloknak. A vetélkedő fontosságát hangsúlyozta beszédében Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő, köszönetét fejezve ki Bogos Mária szaktanfelügyelőnek és a házigazda iskola vezetőségének. A továbbiakban Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke és Holló László, a versenybizottság vezetője látta el tanácsokkal a versenyzőket. Az eredményhirdetést és a díjkiosztót szombaton tartották a katolikus gimnázium dísztermében. Háromszék képviselői négy dobogós helyezést – egy első és három második díj – értek el, hármat a kézdivásárhelyi Nagy Mózes Elméleti Líceum, egyet pedig a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium szerzett meg.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Márton Áron ma is példakép
A közösség szolgálatában címmel Márton Áron püspök példamutató életét és tevékenységét bemutató kültéri kiállítás nyílt péntek délután Csíkszeredában.
Az esős időjárás miatt a szabadtéri kiállítás megnyitóját fedett helyen, a megyeháza oszlopcsarnokában tartották meg. Gaal Gergely, a Márton Áron Emlékév programbizottságának elnöke köszöntőjében rámutatott arra, hogy a mindennapok küzdelmeiben szükségünk van valódi példaképekre, akik kiemelkedő személyiségükkel erőt adhatnak számunkra is. Ilyen kiemelkedő példaképként áll az egész magyar nemzet, sőt a keresztény Európa előtt is a székelység nagy szülöttje, Márton Áron püspök.
Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár szerint Márton Áron élete és tevékenysége megmutatja számunkra azt az utat, amit járnunk kell. „Márton Áron kiállása az elesettekért, a kisebbségben élőkért, a vallásukban elnyomottakért azt mutatja, hogy szeretettel és megértéssel kell fordulnunk embertársaink felé” – hangsúlyozta Szilágyi Péter.
Barti Tihamér, Hargita Megye Tanácsának alelnöke örömét fejezte ki, hogy a megyei tanács is csatlakozott a Márton Áron Emlékév megszervezéséhez, hiszen egy olyan személyiség előtt tisztelgünk, aki a mai fiatalok számára is példakép. Ő volt az, aki nemcsak annak a kornak az embereihez szólt és tanított tiszteletre, hitre és becsületre, hanem az utókornak is üzent. Mi is erőt meríthetünk munkásságából – fűzte hozzá az alelnök.
Lázár Csilla, a csíkszentdomokosi Márton Áron Múzeum igazgatója a Márton Áron Emlékév pozitív hatásait emelte ki. „Konferenciák, diákvetélkedők, dokumentumfilmek, állandó és időszakos kiállítások, szobrok és emlékművek figyelmeztetnek arra, hogy Márton Áron nem csupán a XX. század nagy katolikus püspökeinek egyike, hanem népével való szoros kapcsolata miatt sokak számára ő volt a Püspök” – mondta Lázár Csilla.
A kiállítást megáldó Darvas-Kozma József esperes-plébános emlékeztette a jelenlévőket arra, hogy 1949. május 15-én Márton Áron püspök a csíkszeredai Szent Kereszt templomban több mint négyszáz fiatalt bérmált meg. „Márton Áron által a XX. században itt Erdélyben és a Kárpát-medencében több lett a jóság, a fény és a szeretet” – zárta gondolatait az esperes.
A Márton Áron Emlékév megszervezésére a Magyar Országgyűlés 80 millió forintot különített el, ebből valósulnak meg a rendezvények. Az emlékév fővédnöke Áder János köztársasági elnök és Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, mindketten részt vesznek vasárnap a Márton Áron-szoborcsoport avatóünnepségén a csíkszeredai Szabadság téren.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Lelki közösséggé fejlődtek a zarándokok
Három zarándokvonat hozta el több mint kétezer utasát idén a csíksomlyói pünkösdi búcsúra. Élményekkel gazdagodva, lelkileg feltöltődve, az összetartozás örömét megtapasztalva jöttek a Szűzanyához.
Szombat reggel először a Gyergyószentmiklósról érkező Boldogasszony zarándokvonat futott be a csíkszeredai vasútállomásra, utasait Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa részéről Szarka Gábor konzul köszöntötte. „Az út nem egy egyszerű vonatozás, hanem egy lelki közösséggé való fejlődés volt” – mondta a konzul, emlékeztetve arra, hogy a csíksomlyói nyeregben mindig jó megtapasztalni, milyen jó együtt lenni magyarként és keresztényként.
„Az önök utazása a nemzeti összetartozást is jelképezi, hisz magyar nemzetünk erejét és összetartozását növeli. Útjuk során a megállók azt szolgálták, hogy hitet, reményt és szeretetet adjunk egymásnak. Minderre nagy szükség van most, amikor az itt élő magyaroknak naponta kell megküzdeniük azért, hogy használhassák anyanyelvüket, szimbólumaikat, és megvédjék saját igazukat” – mutatott rá Szarka Gábor.
A konzul kérte a zarándokokat, emlékezzenek meg Márton Áron püspökről is, aki 120 éve született Csíkszentdomokoson, és akinek köztéri szobrát vasárnap avatják fel Csíkszeredában. Egyúttal arra is kérte őket, Csíksomlyón azért is imádkozzanak, hogy Európa térjen vissza keresztény gyökereihez.
A vonattal érkezett zarándokoknak Darvas-Kozma József főesperes, a csíkszeredai Szent Kereszt templom plébánosa elevenítette fel röviden a csíksomlyói kegyhely történetét, majd imájában arra kérte a mindenható Istent, hogy segítse útjukat, és örömmel érkezzenek meg zarándoklatuk céljához, a csíksomlyói Szűzanyához.
Egy órával később érkeztek be a vasútállomásra a Szent Márton-mozdony húzta Csíksomlyó Expressz és a Székely Gyors szerelvényei, amelyek Alcsík és Felcsík településeiről hozták az ott elszállásolt zarándokokat. Az utasok zászlók alá sorakozva indultak Csíksomlyóra.
„Nagyon szép volt az út, én most vagyok másodszor itt. Ide érdemes volna mindig eljönni” – mondta kérdésünkre a Borsod megyéből érkezett Harkály Endréné. A szegedi Földesi Árpád nyolc éve volt utoljára a búcsún, ez volt az első útja a zarándokvonattal. „Szép volt, érdekes volt, volt benne minden, ami egy zarándokúthoz kell” – vélekedett.
„Tíz évvel ezelőtt voltam már itt. Nagyon jó volt az utazás, ez volt az első alkalom, hogy a zarándokvonaton utaztam. Olyan jó látni együtt a magyarokat, és mindenkit, aki részt vesz a zarándoklaton. Nagyon jó látni, hogy mindenki örül, hogy itt lehet, és lelkileg feltöltődik. Ebben szerettem volna részt venni” – osztotta meg gondolatait az Egyesül Államokból, Floridából érkezett Apáthy László.
Kovács Attila
Székelyhon.ro

Hivatásnak választott ápolás
A csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kápolnatermében tartották csütörtökön a Louis Pasteur Egészségügyi Posztlíceum ötven végzős diákjának tanévzáró ünnepségét.
A Darvas-Kozma József esperes-plébános által celebrált szentmisét követően a végzős diákokat először Birta Mária igazgatónő köszöntötte. Mint fogalmazott, ez a szakma egyben hivatás és küldetés. „Aki az ápolási hivatást választja, annak szakmai tevékenységét, mindennapi munkáját az emberek iránti figyelem, tisztelet, megbecsülés és szeretet kell hogy vezérelje” – mondta útravalóul a végzősöknek.
A folytatásban Ráduly Erzsébet igazgatónő köszöntötte a ballagókat. Elmondta, örömmel tesz eleget ennek a feladatnak, immár tizennegyedik alkalommal, amikor kilenc férfi és negyvenegy nő végezte el sikeresen a három éves képzést. Külön név szerint is köszöntötte a kilenc fiatalembert, hisz a férfi munkaerőre is igen nagy szükség van a betegápolásban.
Ugyancsak köszöntötte a végzősöket Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke, aki köszönetét fejezve ki az asszisztenseknek, hogy ez évben is segítettek a szűrővizsgálatok során. Arra biztatta a nap ünnepeltjeit, hogy itthon, saját közösségük érdekében fejtsék ki munkájukat.
Az ünnepség kiemelkedő mozzanata az egészségügyi asszisztensek fogadalomtétele volt. A másodévesek részéről Sándor Izolda búcsúztatta a ballagókat, majd az alsóbb évfolyamosok virággal köszöntötték társaikat. A végzősök nevében Salamon Ágnes és Berényi Mónika Regina osztotta meg ünnepi gondolatait és fejezte ki köszönetét az iskola vezetőinek és az oktató szakorvosoknak.
A kiemelkedő tanulmányi és közösségi munkát kifejtő tanulók díjazása után az ünnepség az iskola diákjainak verses-zenés műsorával zárult, a Sunshine együttes közreműködésével.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Ízelítő az új Székely Népből
Egy évet váratott magára a Székely Nemzeti Tanács időszakos kiadványa, a Székely Nép 9. számának a megjelenése, de bizonyára mindenki tudja, hogy a 40 000 példányban kinyomtatott és ingyenesen terjesztett újság nem tartalom, hanem anyagiak hiányában késett. Az új lapszám két fő téma köré csoportosítja írásainak jelentős részét.
Az első Márton Áron püspökünk születésének 120. évfordulóján tisztelegve közli a püspök 1946-os csíksomlyói beszédét, melyet Andory Aladics Zoltán korabeli színes Agfa diapozitívei kísérnek. Ehhez csatlakozik Ferenczes István Búcsúzóban (Márton Áron utolsó fényképe alá) című írása. A lapszám másik fő vonulata a decemberre időzített III. Székely Kongresszus, melyet Darvas Kozma József pápai káplán, címzetes esperes kezdeményezett, megszervezését a Sapientia tudományegyetem és a Székely Nemzeti Tanács vállalta fel, „előbbi a magas szintű szakmai megközelítést szavatolná, utóbbi az »autonómiamozgalom védjegyét« adná” – jegyzi Nevében a sorsa című írásában Izsák Balázs. Egyed Ákos akadémikus a Valóságban 2013-ban megjelent, Az 1902-es Székely Kongresszus száz év távlatából című tanulmányából közöl részleteket másfél oldalon az újság. Nem feledkeztek meg a lap szerkesztői az utóbbi időszak három fontos eseményéről sem: Székelyföld határának kivilágításáról (Határozat Székelyföld határait kijelölő mozgalom elindításáról), a székely szabadság napjáról (Kiáltvány a székely szabadság napján, 2016. március 10-én), valamint a makfalvi székely majálisról (Jövőt teremteni a szülőföldön, Vass Imre, Makfalva polgármesterének beszéde). Elolvashatjuk Izsák Balázs felszólalását a Helsinki 40 – Strasbourg 20 konferencián, Nem vagyunk ellenségei Romániának címmel, mely tavaly novemberben hangzott el Budapesten, illetve az Európai Szabad Szövetség (EFA) közleményét Az Európai Unió intézményei aknázzák alá saját elveit és kezdeményezéseit címmel, mely az SZNT EU-s polgári kezdeményezése visszautasítása utáni luxemburgi per döntése nyomán született. Négy teljes oldalon négy téma, négy szín a laptestben. Szubjektív jelentés Székelyföld fővárosáról címmel Szentgyörgyi László jegyzi gondolatait Marosvásárhely lejtőn haladásáról; Haáz Sándorral, az SZNT idei Gábor Áron-díjasával Csinta Samu készített interjút; Izsák Balázs Tőkés Lászlóról írt laudációja a 2014. december 13-án Torockón átadott Duna-díj alkalmából; az SZNT tevékenységi naptára, mely a 2009-es év nagy részét foglalja magában. Verset olvashatunk Illyés Gyulától (Csángók), Csíki Andrástól (Székely Passió), illetve jegyzetet arról, miként figyelik a titkosszolgálatok az SZNT vezetőit (Tudjuk, hogy ők tudják), illetve nyílt levelet Markku Markkula úrnak, a Régiók Bizottsága elnökének. A lapszámot színesíti Ütő Gusztáv illusztrációja, sok más fotó mellett Fodor István légi felvétele Csíksomlyóról. Hamarosan a háromszékiek postaládájába kerül, így tartalmas időtöltést kíván a Székely Néppel:
Gazda Zoltán, a Sepsiszéki Székely Tanács elnöke
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Két szóban egy fél évezrednyi magyar sors
A nyerges-tetői csata 167. évfordulója alkalmából vasárnap délután megtartották a hagyományos megemlékezést a történelmi esemény helyszínén – számol be Hargita megye Tanácsa sajtószolgálata.
Szántó László, Csíkkozmás polgármestere köszöntőjében azt mondta, tisztességes helytállással, kitartó harccal Gál Sándor tábornok katonái 1849. augusztus 1-jén megteremtették azt a feltételt, hogy unokáinknak megőrizhessük ezt a földet. „Tudták, hogy kölcsönkapták tőlünk ezt a földet, és ezt a kölcsönt vissza kell adni mindenáron, még ha az életükkel is kell fizetniük érte. Ma sem könnyű a mindennapos harcot megvívni egyszerű munkásként, hivatalban dolgozóként avagy vezetői minőségben, még ha nem is kell életünket adnunk. De igenis kötelességünk, hogy megvívjuk a harcot” – fogalmazott.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke a csüggedőket, a megfáradtakat, a reményvesztetteket arra emlékeztette, mi volt 1849 legnagyszerűbb leckéje: „A 167 évvel ezelőtti szabadságharcosok java része iparos emberekből, az eke szarvát fogó földművesekből, tanítókból és – lássuk be – nem túl sok katonából állt. A szabadságharc szikrája, Gábor Áron is asztalosmester volt. Bár akkor sem látszott fényesnek a jövő, mégsem törődtek bele a kilátástalanságba. Üres volt a zsebük, de hatalmas volt a hitük. Nem fogadták el, hogy a jövő nekik semmit se tartogat, és hitből, szabadságvágyból és hazaszeretetből a legnagyobb dolgot hozták létre, amit ember létrehozhat: megszervezték a székely szabadságharcot, és ezzel visszaadták a nemzet méltóságát. Ha csak feleannyi hitünk lesz, mint amennyi nekik volt, még ezeket a hegyeket is meg tudjuk mozgatni” – mondta a Kovászna megyei elnök.
Tánczos Barna szenátor szerint a huszárok „Erőt, tisztességet!” köszöntésében, e két szóban benne van fél évezrednyi magyar sors, benne van az egyén vagy a közösség, akár a nemzet számára kijelölt, járható út. „Napjainkban sem kevésbé fontos e két mély, történelmi és erkölcsi töltetű szó: erő és tisztesség. Legyen az mindennapos kézfogást kísérő vagy kivételes alkalmakkor hallott, katonásan pergő köszöntő, akár ünnepi beszéd mottója, e két szó megadhat mindent, amire ma nekünk, székelyeknek szükségünk van: erős közösséget, tisztességes vezetőket. Ha mindennapjainkat is e két szó vezeti, ha képesek vagyunk erősek, bátrak és tisztességesek mAradni, hiszem azt, hogy nem volt hiábavaló őseink véráldozata” – fejtette ki a szenátor.
Jelen volt Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke is, aki a megyei tanács és az RMDSZ Csíki Területi Szervezete nevében koszorúzott Becze István és Ferencz Salamon Alpár megyei tanácsossal együtt, továbbá Korodi Attila parlamenti képviselő is elhelyezte koszorúját.
Az eseményen fellépett a Bojzás és a Bojzácska néptáncegyüttes, valamint Vaszi Levente népdalénekes. Darvas-Kozma József esperes a közös ima előtt rámutatott, hogy 1550-ben, 1660-ban és 1849. augusztus elsején is a székelyek minden támadást visszavertek a Nyerges-tetőn, amihez a szülőföld iránti ragaszkodás adott erőt. „Ez a megemlékezés a szabadság és az igazság szeretetéről szól, amely ellenállásra sarkall” – hangsúlyozta a címzetes esperes.
Székelyhon.ro

Először rendeznek Kárpát-medencei székely, csángó és magyarörmény művészeti fesztivált
Kiállítások, koncertek, táncház és előadások is várják az érdeklődőket az első Kárpát-medencei Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválon augusztus 12. és 14. között Gyimesbükkön.
A fesztiválon Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó önálló estet ad, az Artashat Örmény Színház társulata Csiky Gergely A vasember című művét mutatja be, fellép Vaszi Levente csángó énekes, a közmédia Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorának közönségdíjasa. A látogatók betekintést nyerhetnek egy hagyományos csángó lagziba, megtekinthetik A Lovasíjász című filmet, kiállítást láthatnak többek között Márton Áron püspök életéről és meghallgathatják a keleties zenét játszó Örmény Trió koncertjét is.
Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesüle elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József pápai káplán, címzetes esperes Márton Áron erdélyi püspökről tart előadást.
A Budapesti Fővárosi Örmény Önkormányzat, a Csíkkörzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület rendezésében hagyományteremtő jelleggel megvalósuló esemény elsősorban magyar identitást erősítő összejövetel a Gyimesben - mondta el Esztergály Zsófia Zita, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke az MTI-nek.
Hozzátette: a rendezvényen indítják útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből az ezeréves magyar határnál található Rákóczi-vár felújításához járulnak majd hozzá. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a vár felújítását. A mozgalom fővédnöke Pataky Attila, védnöke Berecz András, aki részt vesz a gyimesbükki eseményen is. Az elnök hangsúlyozta: a mozgalom lényege, hogy összefogás eredményeként valósul meg.
A művészeti fesztiválon látható lesz Páll Ágoston kerámiakiállítása és Kabdebó János fotóművész tárlata is, lesz fáklyás körmenet a Keresztúton, fegyverbemutató, máglyarakás és csángó táncház.
A látogatók tradicionális ételeket, többek között gombapaprikást puliszkával, örményragut, borjúpörköltet juhtúrós puliszkával, erdélyi csorbát, muszakát és borjúbográcsot kóstolhatnak - ismertette a részleteket Esztergály Zsófia Zita, hozzáfűzve: a látványos gyimesbükki fesztiválnak négy helyszín ad otthont, amelyek között csángólovasokkal és lovaskocsival lehet majd közlekedni.
Szabadság (Kolozsvár)

Együtt táboroznak a Gyimes-völgyi diákok
Kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai táboroznak együtt a héten zajló, tizedik alkalommal megszervezett gyimesbükki táborban, ahol a bibliai történetek kiscsoportos feldolgozása mellett számos műhelymunkába is bekapcsolódhatnak.
A gyimesbükki katolikus egyházközség által szervezett táborban vesznek részt kilenc Gyimes-völgyi iskola diákjai a héten – köztük a román tannyelvű intézmények magyar tanulói is. A táborozók foglalkoztatása hétfőtől péntekig három csoportban zajlik: külön egész napos programokkal készültek a legkisebbeknek, míg a 3-6. osztályosoknak, illetve a legnagyobbaknak délelőtt bibliai történetek mentén tartanak beszélgetéseket, délután pedig különböző műhelymunkákba kapcsolódhatnak be a diákok – tudtuk meg a szervezők által szerkesztőségünkbe eljuttatott tájékoztatóból. Mint írják, délelőttönként feldolgozzák az irgalmas szamaritánus, a tékozló fiú, a szőlőmunkások, valamint a könyörtelen hitelező történeteit, délutánonként pedig többek között zene- és gitároktatás, bútorfestés, varrás, faragás, élményszínház várja az ifjakat.
Szombatra előadásokkal készülnek a szervezők, a helyszín a gyimesbükki plébániatemplom szükségtemploma lesz. Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesületének elnöke a magyarörmény identitásról beszél, míg Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről tart ismertetőt. Azt követően Halász Péter néprajzkutató Hány félék a csángók? című előadását hallgathatják meg az érdeklődők, majd Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, a védjegy megőrzéséről beszél. A szünet előtt pedig még meghallgatható lesz Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Millenniumi-templom plébánosának Márton Áron Erdély püspökéről szóló bemutatója.
A szünetben a helyi plébániatemplomban megnyitják a Márton Áron püspök életéről szóló kiállítást, majd újra a szükségtemplomban folytatódik a program: Koszta Zoltán népművész a honfoglaláskori katonai ruházatokat mutatja be, majd Kaszás Géza a Lovasíjász filmjét vetítik. Az ebéd után sportfoglalkozásokat tartanak. Vasárnap a szentmisét és a cserkészek fogadalomtételét követően délután táncházban rophatja az ifjúság. A tábor hétfőn zárul, a déli 12 órakor a kontumáci templomnál kezdődő Nagyboldogasszony-napi búcsús szentmisével.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Búcsúkat tartanak Nagyboldogasszony ünnepén
Szűz Mária mennybevételét, Nagyboldogasszony napját ünnepli augusztus 15-én, hétfőn a római katolikus egyház. Ebből az alkalomból Csíkkarcfalván, Csíkszentgyörgyön, Kontumácon és Kászonújfaluban is búcsús szentmisét tartanak.
A csíkszentgyörgyi Pósa-hegyi kápolnánál hétfőn déli 12 órától tartanak ünnepi szentmisét, eső esetén ugyanebben az időpontban a helyi plébániatemplomban vehetnek részt a hívek a búcsún. A szentmisén Kovács István helyi segédlelkész prédikál. Nagyboldogasszony ünnepén Csíkkarcfalván is búcsúünnepet tartanak: Csíkkarcfalva és Jenőfalva közös templomában fél egykor kezdődik a szentmise, melynek Darvas Kozma József Csíkszeredai plébános lesz a szónoka. A kászonújfalvi kápolna búcsúünnepén szintén fél egytől a helyi plébániatemplomban tartanak szentmisét, amelyen Sebestyén Ottó csíkzsögödi plébános mond szentbeszédet.
Az ezeréves gyimesi határ melletti, kontumáci Nagyboldogasszony-templomban déli 12 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amely a gyimesbükki plébánián tartott eheti gyermektábor záróünnepsége is lesz egyben. Kontumácon a hagyományokhoz híven augusztus 6-14. között Nagyboldogasszony-kilencedet tartanak – esténként nagyon szép archaikus imákat és Mária-énekeket lehet hallani –, emellett az ünnep előtt háromnapos szentségimádáson vehetnek részt a hívek.
Szűz Mária mennybevételét ünnepli augusztus 15-én a római katolikus egyház. Az egyházi szent hagyomány szerint a Megváltó nem engedte át a földi enyészetnek édesanyja, Mária testét, hanem magához emelte a mennyei dicsőségbe. Mária elszenderedésének (latinul: dormitio) napját már a 6. században ünnepelték Jeruzsálemben, és a 7. századtól Rómaban is elterjedt. Az ünnepet Szent István király is megülte, és e napon ajánlotta Magyarországot a Szűzanya oltalmába. Ezért nevezik Máriát Magyarország égi pártfogójának.
Szent Lőrinc ünnep
A Csíktaplocához tartozó csibai Szent Lőrinc-kápolna búcsúját 13-án, szombaton 11 órától tartják, amelyen Both Dávid, a zetelaki segédlelkész prédikál majd.
Székelyhon.ro

Egyél jót, tegyél jót a Rákóczi-várért
Májusban, pünkösd előtt kapták meg az engedélyt a gyimesbükkiek a Rákóczi-vár felújítására. A munkálatok elkezdése azonban késik, a közbeszerzési eljárást a következő napokban írják ki, de a felújításra szükséges pénznek is csak a töredéke gyűlt össze.
Székely, Csángó és Magyarörmény Művészeti Fesztiválnak adott otthont a Nagyboldogasszony ünnepét megelőző napokban Gyimesbükk. A rendezvényt a Budapesti Örmény Önkormányzat, a Csík Körzeti Magyar-Örmény Szentháromság Alapítvány és a Gyimesbükkért Egyesület szervezte. Az eseményt felvezető sajtótájékoztatón Deáky András, a fesztivál házigazdája elmondta, késik a Rákóczi-várként ismert őrtorony (eredeti nevén Blockhaus) felújítása. Az 1626 körül Bethlen Gábor idejében épített váracska romjait évente turisták ezerei keresik fel, ezért is időszerű a munkálat elkezdése.
A késésnek két oka van: egyrészt a régészeti feltárások eredménye nyomán módosítani kellett az eredeti terveken, másrészt a közbeszerzési eljárás egy hosszú folyamat. Deáky elmondta, hogy a felújítást a Gyimesbükkért Egyesület, a Budakeszi Alapítvány és Gyimesbükk önkormányzata vállalata fel – a világ magyarságának támogatásával. A tervek szerint kétemeletes lesz a látogatható felület, az alsó szinten kiállítótermet, a felső részen pedig egy kilátót, illetve egy kávézót alakítanak ki. A munkálatokra 80 millió forintra, azaz kb. 200 ezer euróra lenne szükség – hangsúlyozta Deáky –, és jövő pünkösdre szeretnék befejezni.
A hétvégi gyimesbükki rendezvényen indították útjára az Egyél jót, tegyél jót! jótékonysági mozgalmat is, amelynek bevételéből a Rákóczi-vár felújítását támogatják. A tradicionális gasztronómiára támaszkodva székely, csángó, magyarörmény és magyarországi ételeket, valamint éttermeket vonnak be a mozgalomba, és az ételek eladásából befolyt összeggel is segítik a munkálatokat – újságolta Esztergály Zsófia, a Fővárosi Örmény Önkormányzat elnöke. Az eseményen jelen volt Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, aki felvállalta a mozgalom fővédnökségét. A mozgalom erdélyi nagykövete György Ottilia. Elhangzott, hogy Székelyföldi és anyaországi vendéglőket vonnak be a mozgalomba, hagyományos örmény ételek kerülnek fel az étlapokra.
Az először megrendezett fesztivál négy helyszínen zajlott: a kontumáci templomban és a templom melletti szabadtéri színpadon, a Rákóczi-vár alatti kempingben, a Deáky Panzióban és a gyimesbükki plébániatemplomban. A fesztiválon fellépett Berecz András Kossuth-díjas ének- és mesemondó, Vaszi Levente népdalénekes, az érdeklődők betekintést nyerhettek egy hagyományos csángó lakodalomba. Levetítették Kaszás Géza: A Lovasíjász című filmjét, meg lehetett tekinteni a Márton Áron püspök életéről szóló, illetve Kabdebó János örmény témájú kiállítását. A Magyar Kollégium keretében Issekutz Sarolta, az Erdélyi Örmény Gyökerek Kulturális Egyesület elnöke az erdélyi, avagy magyarörmény identitásról, Bogos Mária kutató a szépvízi örményekről, Halász Péter néprajzkutató a csángókról, Páll Ágoston a korondi kerámia motívumrendszeréről, Darvas-Kozma József Csíkszeredai plébános pedig Márton Áron püspökről tartott előadást. Az eseményen fellépett a keleties zenét játszó Örmény Trió, a kisvárdai Koszta Zoltán bőrműves bőrpáncélokat, Árpád-kori viseleteket mutatott be, lovas és harci hagyományokat ismertetett, és a fesztivál kezdetén ő fújta meg szarukürtöt.
Dobos László |
Székelyhon.ro

A templombúcsú előtt avatnák fel a világháborús emlékművet
Felállították a Csíkszeredai világháborús emlékművet a Millenniumi templom és a Szent Kereszt plébániatemplom között. Az obeliszk környezetének rendezésére ezt követően kerül sor.
Az emlékművet várhatóan az októberi Millenniumi templombúcsú előtt leplezik le. „A kőfaragó május végére ígérte az obeliszk felállítását, de a munkálatokat befolyásolta az időjárás, s mivel nem tudták a megfelelő anyagot a kőbányából kitermelni, ezért nem sikerült akkorra megoldani. Mostanra azonban felállították az emlékművet, már csak a környezetét kell rendbe tegyük, ahogyan Bogos Ernő terveiben szerepel” – avatott be Darvas Kozma József.
A Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa hozzátette, járófelületeket alakítanak ki, illetve padokat helyeznek az emlékmű köré. A hátralevő munkálatokkal az időjárás függvényében tudnak majd haladni, de mint a munkálat kezdeményezője fogalmazott, nem sietteti a kivitelezőket, mivel a létesítmény megáldását, felavatását valamivel az októberi Millenniumi templombúcsú előtt szeretné megtartani.
A lelkipásztor kiemelte: most az a legfontosabb, hogy az első világháború centenáriumi évében készüljön el az emlékmű, és a város lakóinak legyen hol leróni kegyeletüket hőseik előtt. Ezért feltüntették az emlékműn a Darvas Kozma József által, különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett Csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, valamint az elhalálozás helyszínét – amennyiben ismertek.
Továbbá szerepel az obeliszken az „Emlékezzetek és küzdjetek azért, amiért mi életünket áldoztuk” idézet is, amely mintegy bátorítás a jelenkor embereinek, hogy merjenek harcolni hazájukért, családjukért.
Korábban 104 világháborús hős nevét gyűjtötte össze a plébános. Keddi beszélgetésünkkor elárulta azt is, hogy a Galíciában (Lengyelország) tett zarándoklat során felkeresték az első világháborús emlékhelyeket, temetőket, illetve ahol tehették, tábori misét is tartottak. A luzsnai katonatemetőben pedig két sírt is mutattak számukra, az egyik Brassói, a másik Csíkszeredai honvéd emlékét őrzi. A csíki hős neve is felkerül a felállított emlékműre, hiszen hagytak annyi helyet az obeliszken, hogy kiegészíthető legyen a hősök névsora.
Az előzményekről
Már a Millenniumi templom tervezésekor beütemezték a két templomot összekötő sétányok, járdák közötti emlékhely kialakítását. Először 2014-ben szerették volna felavatni az emlékművet, anyagi források hiánya, illetve a pályáztatás elhúzódása miatt azonban nem került sor arra. A nemrég felállított emlékművet Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó mester készítette Bogos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Csíkszeredában is járt az immár szentté avatott Teréz Anya
Huszonhat évvel ezelőtt 1990. június 9-én Csíkszeredába és Csíksomlyóra is ellátogatott, az akkor már 80 esztendős Teréz anya, akit vasárnap avatott szentté Ferenc pápa. Róla emlékezett meg Darvas-Kozma József esperes, valamint a csíksomlyói Mária-köszöntőre összesereglett hívek.
Az aromán kisebbséghez tartozó Agnes Gonxha Bojaxhiu, a későbbi Teréz anya 1910. augusztus 27-én született az Oszmán Birodalomhoz tartozó Szkopjéban. 1930-tól 1948-ig földrajzot és hittant tanított Kalkuttában. 1950 októberében Teréz anya megkapta a pápai jóváhagyást a Szeretet Misszionáriusai szerzetesrend megalapítására. A szegényekért és betegekért végzett szolgálatáért 1979-ben Nobel-békedíjjal tüntették ki. Teréz anya 1997. szeptember 5-én halt meg. II. János Pál pápa 2003-ban avatta boldoggá a római Szent Péter téren mintegy kétszázezer hívő előtt.
Bálint Lajos érsek meghívására Teréz anya 1990. június 8-án reggel érkezett néhány nővér kíséretében repülőgéppel Bukarestbe, ahol Babota Tibor Sepsiszentgyörgyi káplán várta és helikopterrel Sepsiszentgyörgyre szállították, ahol az őrkői roma telepre látogatott ki. Másnap, a délutáni órákban tett látogatást Csíkszeredában és Csíksomlyón.
A Szent Kereszt Plébánia Egyházközségi apostolának szeptember 4-i számában Darvas-Kozma József esperes-plébános felidézi a Csíkszeredai látogatást. „Babota tisztelendő úr telefonon értesítette plébániánkat, hogy 4 óra tájban Teréz anya és a kíséretében levő nővérek Csíkszeredába látogatnak. Rövid idő alatt összetoboroztak néhány száz gyermeket és felnőttet a Deszka-templomba.” A plébánia akkori lapja, a Kisharang így számolt be a nem mindennapi látogatásról: „Senki sem bánta meg, aki várta a nagy vendéget. Törékeny testben láttunk élő szentet, s hallottuk ajkán a Szentlélektől sugallt szavakat. Arra kért, hogy segítsük a rászorulókat, hogy szeressük és imádjuk az Oltáriszentségben köztünk lakó Krisztust. A karonülő kisded, akit megsimogatott, öregkorában is tekintse kegyelemnek a nagy eseményt. Éneklő hívek között vonult a templom előtt várakozó autóhoz. Ott is körülálltuk imádkozva, szent dalokat énekelve, integetve vettünk búcsút Tőle – tőlük. Bárcsak teljesedne kívánságunk, hogy nálunk is letelepedjenek leányai. Azt mondta, ha a püspök akarja, s ha mi is adunk hivatást, akkor úgy lesz. Itt láttunk ma egy törékeny nőben Béke Nobel-díjas rendalapítót és szentet.” (Kisharang, 1990. 8. szám.)
Darvas-Kozma József egy fényképet is közzé tett Teréz anya Csíkszeredai látogatásáról, amelyet Babota Tibortól kapott ajándékba. Érdeklődésünkre elmondta, hogy a fotón felismerhető Szabó Mária és Miklós Teréz sekrestyés is. Miután Teréz anya meglátogatta a Deszka-templomot Borbély Gábor plébános lelkére kötötte, hogyha idővel új templomot építenek, ezt akkor is őrizzék meg. Így áll ma a Deszka-templom Szécsenyben – mondta el érdeklődésünkre Darvas-Kozma József.
Kalkuttai Teréz anya szentté avatásának előestéjén róla is megemlékezett Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói pápai kisbazilikában bemutatott elsőszombati Mária-köszöntőn. Erik testvértől azt is megtudtuk, hogy a kegytemplomba ellátogató szentet Bartók Albert házfőnök és Márk József atya fogadta, majd Margit, a szakácsnő vezette körbe. Albert atya elmondása nyomán tudjuk, hogy Teréz anya ekkor összeverte a két öklét, mondván, össze kell törni a kommunizmust! – osztotta meg velünk a történetet Erik testvér.
Teréz anyát Ferenc pápa vasárnap délelőtt a vatikáni Szent Péter téren vette fel a szentek sorába, a ceremóniára mintegy százezren érkeztek a világ minden tájáról.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Emlékmű a Székely Hadosztály tiszteletére
Kétnapos rendezvénysorozattal elevenítenek fel néhány emlékképet az első világháború csíki és erdélyi történéseiről a Román Királyság hadba lépésének, valamint a román hadsereg Csíkszeredán való átvonulásának 100. évfordulóján.
Kiállítással, dokumentumfilm-vetítéssel, valamint emlékmű-avatással emlékeznek szeptember 9-én és 10-én Csíkszereda történetének egyik legtragikusabb időszakára, az 1916-os „román betörésre”, a csíki emberek Hajdú-Bihar megyébe való menekülésére és visszatérésére, illetve a Székely Hadosztályra és a császári és királyi 71. gyaloghadosztály kötelékébe tartozó alakulatokra.
A hétvégi rendezvénysorozatról szerdán sajtótájékoztatón számolt be Gyarmati Zsolt, a Csíki Székely Múzeum igazgatója, Daczó Katalin, a kiállítás rendezője és Petres Kálmán, a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület vezetője.
„Az 1916-os év kapcsán három fontos dátum van: augusztus 27-én lépett hadba a Román Királyság és rögtön átlépte a határt, szeptember 8-án foglalta el Csíkszeredát a román katonaság és majd október 9-én verettetnek ki Csíkszeredából. E köré szerveződnek az események”– vezette fel Gyarmati Zsolt múzeumigazgató.
A rendezvény pénteken beszélgetéssel és filmvetítéssel kezdődik. A Csíki Moziban 19 órától mutatják be a Koszta István hadtörténelemíró, újságíró forgatókönyve alapján készült Székely kálvária című 52 perces dokumentumfilmet.
Szombaton délelőtt 10 órától a Csíkszéki Mátyás Huszáregyesület szervezésében koszorút helyeznek el Márton Áron püspök szobránál a Szabadság téren, majd 11 órától tartják a csíksomlyói Fodor-ház udvarán a Székely Hadosztály tiszteletére állított emlékmű avatását.
„2012-ben született meg a gondolat, hogy emeljünk egy emlékművet a Székely Hadosztály tiszteletére. A marossárpataki Miholcsa József szobrászművészt kértük fel, hogy tervezze meg, a Sepsibükszádról hozott kőtömbökből pedig Zavacki Walter szobrászművész faragta ki. Az emlékmű-csoport három első világháborús katonát ábrázol. Félkör alakban vannak elhelyezve, van egy frontoszlop, amelyen felirat található, a Székely Hadosztály címere és egy koronás turul. Az emlékmű-állításban széles körű összefogás volt tapasztalható, mellénk álltak és sok segítséget nyújtott Magyarország Csíkszeredai főkonzulátusa, a Bethlen Gábor Alap, a magyar országgyűlés elnöke, Kövér László, Sepsibükszád önkormányzata, a magyar külügyminisztérium és az oldalcsíki és felcsíki közbirtokosságok is besegítettek, hogy ez megvalósulhasson. Az avatóünnepség partnere a Csíkszeredai önkormányzat, a Csíki Székely Múzeum és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet.”
Petres elmondta, minden engedéllyel rendelkeznek, ami a lovas felvonuláshoz és az ünnepség megtartásához szükséges.
A száz évvel ezelőtti történteket idézi fel a Csíki Székely Múzeum kiállítása, amelynek megnyitóját szombat délután 6 órától tartják. A kiállítás két részből áll, az egyik koncepciójának és szakmai irányítójának Daczó Katalint kérte fel a múzeum vezetősége, őt munkájában Máthé Klára látványtervező is segítette.
„Mint nő, mint civil közelítettem meg az eseményeket, mert ez az az oldal, amelyet a legkevésbé ismernek az emberek a '16-os román betörésből vagy a világháborúból. Azt, hogy mi történt, miközben katonáink a fronton voltak. A menekülés például az egyik legfontosabb pillanata ennek az időszaknak. Hogy milyen volt a város, a környék, amikor elmenekültek az itt lakók” – magyarázta Daczó Katalin.
Látható lesz egy szobabelső rekonstrukciója is, bemutatva, milyen látvánnyal szembesültek annak idején a visszatérők. A teremben visszaemlékezés-részletek is elhangzanak a meneküléssel kapcsolatban, színészek előadásában. Emellett pedig katonai jellegű fényképsort is vetítenek a látogatóknak. A kiállítás anyagának egy része román nyelven is elérhető lesz.
A kiállítás második része a hajdúnánási 39-es császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A megnyitón beszédet mond Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és Szólláth Tibor Zoltán, Hajdúnánás polgármestere. A kiállítást Darvas-Kozma József esperes és Kiss Róbert zászlós, az 5. Bocskai Lövészdandár tiszthelyettese nyitja meg. Házigazda Gyarmati Zsolt múzeumigazgató, a megnyitón közreműködik Márdirosz Ágnes színművész. A kiállítás három hétig látogatható, egy részét elviszik majd Hajdúnánásra is, ahol minden évben megszervezik a székely menekültek emléknapját.
A megnyitót követően Buczkó József hajdúnánási néprajzkutató, helytörténész a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötete alapján tart előadást, melynek témája az 1916. évi román katonai támadás miatt bekövetkezett csíki és gyergyói székelyek menekülésének és befogadásának története Székelyföld és Hajdúnánás vonatkozásában.
Péter Beáta |
Székelyhon.ro

Ahol a székelyek száz éve hátországra leltek
Száz esztendővel ezelőtt ezekben a napokban érkeztek meg a magyarországi Hajdúnánásra az első székely menekültek. Az akkori történéseket, a menekülést és visszatérést kiállításon elevenítik fel a Csíki Székely Múzeumban, melynek megnyitóját szombat délután tartották a múzeum udvarán.
Fontos így száz év után is tudni, érezni és meghálálni azt, hogy ha menni kell, akkor nekünk, székelyeknek van hová menekülni. A száz évvel ezelőtti történet, a ma is elképzelhető drámaiságán túl megmutatja, hogy mennyire ragaszkodtak őseink ehhez a földhöz, merthogy nagy többségük visszatért – fogalmazott Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere.
„A lényeg pedig az 1916. augusztus 17-ei dokumentum, amelyben gyakorlatilag Erdélyt kiárusították. Az akkor a háborúban nem igen jól járó antanthatalmak jó diplomáciai érzékkel eladtak egy olyan területet, amely sosem volt az övék. És gyakorlatilag nem Trianon volt a döntő momentum, az csak a kiteljesedése, a csattanója volt a kiárusításnak. Hanem ez a szerződés volt az. Ezért még soha senki nem kért bocsánatot tőlünk. De azért sem kért senki bocsánatot tőlünk, hogy megannyi évtizeden keresztül nem szabadott szólni arról, hogy a román hadsereg felgyújtotta „szeretetből” távozásában Csíkszeredát. Ma sem nagyon ildomos erről beszélni, mert aki kimondja a valóságot, aki nem hazudja a hivatalos történelmi vonalat akár európai, akár nemzeti, akár országszinten, azzal baj van és azt el kell hallgattatni.”
Ráduly Róbert Kálmán az elődök nevében megköszönte a jelen lévő Szólláth Tibor Zoltánnak, Hajdúnánás polgármesterének a gondoskodást és szeretetet, amellyel fogadták a székelyeket. Rámutatott, ha vannak katartikus pillanatok egy nemzet életében, akkor ez ilyen volt.
Szólláth Tibor Zoltán Hajdúnánás közösségének üdvözletét tolmácsolta, és örömét fejezte ki, hogy közösen emlékezhetünk egy olyan szomorú történetre, amelynek mégiscsak van tanulsága a mai kor embere számára. Elmondta, az akkor 17 ezer lakosú Hajdúnánás háromezer-kétszáz székely menekültet fogadott be.
A kiállítás két részből áll, az egyik teremben lévő tárlat a csíki lakosság szemszögéből foglalja össze az eseményeket, bemutatva a menekülők útvonalát, személyes történetekkel kiegészítve, a másik teremben pedig egy Hajdúnánásról érkezett vendégkiállítás látható, amely a 39. császári és királyi gyalogezred történetét mutatja be. A kiállítás kurátora, Kiss Róbert a megnyitón röviden felidézte az ezred történetét, majd rátért arra, hogyan kapcsolható össze az ezred Csíkszeredával. „Sok nánási katona épp ezen a vidéken harcolt. És ott voltak azok a Csíkszeredai katonák, akiknek családja épp Hajdúnánásra menekült. Így mindannyian közös hátországra leltek Hajdúnánásban.”
A kiállítást Darvas-Kozma József esperes nyitotta meg. Átfogó előadásában olyan háttértörténeteket, tényeket, korabeli eseményeket osztott meg a jelenlévőkkel, amelyek megvilágították 1916. augusztus 17-ét, azt, hogy miért kellett meneküljenek a székelyek, hogy miért következett be Trianon. „Vannak sebeink, de találtunk jóakarókra a Hajdú megyeiekben, ezeket a gyökereket ápoljuk a jelen és a jövő szempontjából” – hangsúlyozta.
Buczkó József a Székely menekültek Hajdúnánáson című kötetét és annak keletkezését ismertette, mint mondta, a kötetben található történeteket innen vitte el, és most hazahozta a csíkiaknak. Daczó Katalin a megnyitóünnepség végén a kiállításon is látható képek történeteiből mesélt a jelenlévőknek.
Péter Beáta
Székelyhon.ro

Megnyitotta kapuit a Márton Áron Tehetséggondozó Központ Csíkszeredában
A tanévkezdés napjára időzítették a Csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ avatási ünnepségét. A Stadion utcai kollégium és lelátó építéséhez tavaly nyáron fogtak hozzá, egy év után költözésre kész, impozáns épület előtt vághattak szalagot a hétfői avatóünnepségen.
Az Futball Klub (FK) Csíkszereda focistái, a kollégium leendő diákjai és azok szülei, hozzátartozói, illetve egyházi és világi vezetők, valamint a magyar kormány képviselői gyűltek össze hétfőn délután, hogy felavassák a Márton Áron Tehetséggondozó Központ. A városi sportpálya mellé épített négyszintes épületben kollégium, étkezde, lelátó, öltözök és egyéb kiszolgáló helyiségek, valamint sportorvosi rendelő kapott helyet. A tehetséggondozó központot a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a magyar állam támogatásával építették, működtetését közösen az FK Csíkszereda és a Szent Kereszt Plébánia vállalták.
„Ezt jól kifociztuk magunknak” – fogalmazott ünnepi felszólalásában Szondy Zoltán, az FK Csíkszereda elnöke, majd köszönetét fejezte ki a támogatóknak és a felcsúti barátaiknak, mert szerinte a baráti kapcsolatok hozták létre ezt a létesítményt. Mint kifejtette, 2013-ban kötöttek együttműködési megállapodást a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával, akkor álmodták meg a kollégium létrehozását is. „Meg kell becsülni a befektetett munkát, és tenni kell azért, hogy minél többen akarjanak a tehetséggondozó központ részesei lenni, és még sikeresebbek lenni” – tette hozzá.
A magyar kormány képviseletében Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának sportért felelős államtitkára szólt az ünneplőkhöz. „Igyekszünk mind stratégiai partnerként, mind biztos támaszként segítséget nyújtani a székelység részére, éppen ezért a magyar kormány fontosnak tartja támogatni a határon túli magyarság identitásának megőrzését és megerősítését, anyanyelvének, kultúrájának ápolását és rokoni kapcsolatainak fenntartását” – emelte ki az államtitkár. Hozzáfűzte, a magyar kormány jó úton halad akkor, amikor a gyermekek jövőjében látja a siker kulcsát, és jól jár el akkor is, amikor a sport életre szóló megkedveltetését és a rendszeres testedzést tartja kiemelkedő céljának. „Ezúton gratulálunk Székelyföldnek a fejlesztésekhez és kívánom, hogy a Csíkszeredai futballklub vezetőségének kívánsága váljék valóra, és 2019-ben vagy már hamarabb az első osztályú bajnokságot nyerjék meg fiatal tehetségeikkel” – hangsúlyozta Szabó Tünde.
Mészáros Lőrinc, a magyarországi Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnöke ünnepi beszédében kifejtette, 3-4 évvel ezelőtt döntötték el, hogy nyitnak határon túlra, és szakmai partnereket keresnek labdarúgás terén, így esett a Csíkszeredai klubra a választásuk. A Márton Áron Tehetséggondozó Központ kapcsán úgy fogalmazott, hogy egy ilyen létesítmény nagyszerű dolog, a fiatalokért épült, amelyért nekik is tenniük kell. „Nem titok az sem, hogy szeretnénk, hogyha a legtehetségesebb gyermekek Magyarországon, a Puskás akadémiánál folytatnák pályafutásukat” – fejezte ki reményét az elnök, aki magánemberként jelentős összeggel támogatta a Márton Áron Tehetséggondozó Központ létrejöttét.
Pro Urbe-díjakat adtak át
Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke szerint Székelyföld egy pompás kollégiummal gyarapodott, később pedig arról beszélt, hogy reméli, innen kerül ki a következő Bölöni László tehetségű labdarúgó. Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere és egyben az építkezés projektmenedzsere arról beszélt, hogy sokan megkérdőjelezték még a kollégium építésének kezdetén, hogy összefér-e a sport és a tanulás, utalva arra, hogy az épületben kollégium és lelátó is helyet kapott, illetve az FK Csíkszereda focistáinak és a helyi középiskolások diákjainak szolgál egyszerre bentlakásul. „Ezt a kérdést az, aki fiatalon sportolt és tanult, az nem fogja feltenni, a sportnak és a tanulásnak együtt kell lennie” – hangsúlyozta a polgármester. Ünnepi beszéde végén Pro Urbe-díjjal tüntette ki Mészáros Lőrincet, a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia elnökét önzetlen támogatásáért, valamint Szondy Zoltánt, a Futball Klub Csíkszereda elnökét, a Csíkszeredai labdarúgás fellendítéséért.
Az ünneplő felszólalók sorát Darvas Kozma József, római katolikus esperes követte, aki kiemelte, hogy Márton Áron püspök nevét viseli a központ, a neve kötelez. „Törekedni kell, hogy hitünkben erősek, erkölcsünkben tiszták, identitásunkban, magyarságunkban szilárdak legyünk” – intette óva a kollégium leendő lakóit, akikre a hargitafürdői Pálos rend is felvigyáz majd.
Az avatóünnepség végén Tamás József püspök megáldotta a létesítményt, majd ezt követően ünnepélyesen átvágták a magyar nemzeti színű, valamint a vörös-fekete színű szalagot. Ezután a résztvevők beléphettek az épületbe, és megtekinthették a lelátót is. Az avatóünnepségen a Művészeti Népiskola valamint a Nagy István Művészeti Szakközépiskola közös zenekara tartott rövid zenés előadást.
Székelyhon.ro

Kézdiszentkereszten készült a Csíkszeredai emlékmű
Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt egyházközség plébánosa, címzetes esperese kezdeményezésére négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak a közelmúltban a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között. Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Az obeliszken az Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! idézet és 104 világháborús hős neve olvasható, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze. Azt kevesen tudják, hogy Bagos Ernő Csíkszeredai építész tervei alapján az emlékmű Kézdiszentkereszten készült Pap Emil kőfaragó műhelyében a Laub-bányából kifejtett sárgás színű homokkőből.
A kézdiszentkereszti Pap család több nemzedék óta foglalkozik kőfaragással. A Medgyesen született Pap Károly Olaszországban tanulta a mesterséget, ezért ma is többen Kézdiszentkereszten taliánként emlegetik a kőfaragó Pap családot. Pap Károly és testvére, Viktor Kézdiszentléleken telepedett le, onnan költöztek Kézdiszentkeresztre az 1900-as évek elején. Pap Károly a Kézdivásárhelyi Vigadó építésében is részt vett. Pap Károlynak huszonegy gyermeke született, de csak tizennégyen érték meg a felnőttkort. Egyik fiának, Pap Dezsőnek kilenc utódja született, egyikük Pap Sándor. A Csíkszeredai obeliszk készítője Pap Károly dédunokája, Sándor fia, a negyvenéves Emil, aki beleszületett a kőfaragásba, kicsi korában már elkezdte a mesterség elsajátítását, hetedikes korában édesapja már kisebb feladatokat is rábízott. A Pap dinasztia munkái fellelhetők a környék összes temetőjében, de kőkerítéseket és emlékműveket is készítettek.
Pap Emil elmondta: Darvas-Kozma József plébános kereste meg az obeliszk tervezőjével, és kérték fel, hogy vállalja el egy első és második világháborús emlékmű elkészítését. Kezdetben idegenkedett az ötlettől, mert a munka határidőhöz volt kötve, de a második találkozás után igent mondott, azóta is élete nagy kihívásának tekinti. A legnagyobb kőtömb, a legalsó, egy tonnás, a többi darabonként 500 kilós, a teljes obeliszk összsúlya közel hét tonna. Elkészítése több hónapot vett igénybe, a több mint kétezer betű és évszám kézzel történő bevésése jó két hétig tartott. Az írásban László Attila és László István segítette. A kézdiszentkereszti kő a mester véleménye szerint időtálló, hiszen a Laub-bányából kifejtett és a Laub testvérek által készített első világháborús emlékművek is abból készültek és egytől-egyik épek.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Továbbviszi a dinasztia örökségét
Csíkszeredában avatják a Pap Emil készítette obeliszket
Lapunk hasábjain több alkalommal írtunk a kézdiszentkereszti Pap családról, amelynek jó pár felmenője kőfaragással foglalkozik. Most annak apropóján kerestük fel Pap Emilt, hogy Csíkszeredában négy és fél méter magas világháborús emlékművet, obeliszket állítottak nemrég a Millennium-templom és a Szent Kereszt-plébániatemplom között.
– Elevenítsük fel, a család miként, mikor kezdett foglalkozni kőfaragással?
– Családunk több generációja kőfaragással foglalkozott, a gyökereink medgyesiek, dédnagyapám, Pap Károly és testvérei, Pap Viktor és Kálmán ott születtek. Először Szentlélekre kerültek, majd onnan települtek Kézdiszentkeresztre az 1870-es években, ők mind kőfaragók voltak. Dédnagyapám Szentlélekről nősült, Mészáros Teréziát vette feleségül, és átköltöztek Polyánba. Dédnagyapám már magával hozta a mesterséget, azt mondták, talán Olaszországban tanulta, sajnos, mi a családfával csak Medgyesig mentünk vissza, ott kellene még kutakodnunk. Azt viszont már tudjuk, hogy Pap Károly és testvére dolgozott a Kézdivásárhelyi Vigadónál (ez 1902–1903 között épült – szerk. megj.). Nagyapám, Pap Dezső 1911-ben született, és ő is folytatta a mesterséget. Azt mondják (nevet), Károlynak 21 gyereke született, nem mind éltek meg, 6-an vagy 7-en idejekorán meghaltak, ezt nem tudnám pontosan megmondani, a többiek felnőttek. Pap Dezsőnek kilenc gyereke született, nyolcan nőttek fel, többek között az én édesapám. Neki még négy fiútestvére volt, mindenki kőfaragással foglalkozott. De ez jellemző a felmenőkre is, mindenki a kőből élt: volt, aki helyben űzte a mesterséget, mások elkerültek ide-oda, de egytől egyig a kő megmunkálásával foglalkoztak. Apám generációjából egy fiú él, ő fiatal korában, 18-20 évesen Dévára került, és márványfaragással foglalkozott. Most már nyugdíjas, talán most már csak betűzéseket vállal.
– Mindezek után térjünk rá önre. Hány évesen fogott először kalapácsot a kezébe?
– Negyvenéves vagyok, de nem tudnám felidézni, mikor volt először kőfaragó eszköz a kezemben. Olyan ötödikes, hatodikos lehettem, amikor rám bíztak egy-két munkát, ezek apró és durva dolgok voltak, stokkolás vagy spiccelés. Hétéves voltam, amikor nagyapám elhunyt, így édesapám volt a mesterem. Tudni kell, hogy a kőfaragók nem élnek meg szép kort: a kőpor támadja a tüdőt, de a májnak sem használ.
– Milyen munkákat szokott végezni?
– Általában síremlékeket vagy kőkerítéseket készítünk. Szerencsére, amíg édesapám élt, elértem azt a szintet, hogy külön tudtam válni, szakmát adott a kezembe. Dolgoztunk ugyan együtt is, de egyedül is megállom a helyem.
– Hogyan került kapcsolatba a Csíkszeredaiakkal?
– Megkeresett Darvas-Kozma József, a Csíkszeredai Szent Kereszt Egyházközség plébánosa, címzetes esperes úr a tervező mérnök úrral, hogy lenne egy első és második világháborús emlékmű, hozták a tervrajzot, megkérdezték, tudnám-e vállalni. Bevallom, először kicsit idegenkedtem: azt tudtam, hogy meg tudom csinálni, de az már kétséges volt, hogy a határidőt tudom-e tartani. Második alkalommal megbeszéltük a dolgokat, ők ragaszkodtak ehhez a sárgás kőhöz, ami Polyánban van. Azt nem tudom, honnan szereztek rólam tudomást, lehet, az internetről.
– Nagyméretű emlékműről van szó, miből állt a munkálat?
– Már az is beszédes, hogy több mint kétezer betűt véstünk fel, teljesen kézzel, nem használtunk gravírozót vagy más segédeszközt. Nagy kőtömböket kellett kivágni, vigyázva, hogy ne csonkolódjanak. Obeliszkről van szó, amelynek minden oldala döntött, pontos méretekkel, egy milliméter tévedés sem megengedett. A legnagyobb alkotóeleme 985 kilogramm volt; ez az alsó része, de összben körülbelül hét tonnányi megmunkált anyagról beszélhetünk, ebben nincsenek benne a lépcsők. Csak a betűk bevésése – ami László Attila és István segítségével történt – két hetet vett fel.
– Mi történik, ha elvétenek egy betűt?
– Most már vannak módszerek, amivel lehet a kivésett részt tömíteni és javítani, de én nem szeretem, az már nem minőség.
– Említette, hogy ragaszkodtak a polyáni kőhöz. Mi benne a különleges?
– Talán az, hogy időtálló. Ennek is vannak részei, amik porlanak, de általában jó minőségű kőről beszélhetünk. Ott van a polyáni hősök emlékműve, amit még a Laub-testvérek készítettek, és most is olyan, mintha új lenne. Vannak olyan részek, amiket mi golyós kőnek nevezünk, az sokkal keményebb, talán azt géppel lehet vágni, de kézzel lehetetlen megmunkálni, szinte olyan, mint a vas.
– Hogyan zajlik egy átlagos munkamenet?
– A kőfejtéssel kezdődik, ezt kézi erővel, ékek segítségével végezzük. Utána szintén hasítóékekkel nagyjából méretre darabolunk, utána itthon következik a megmunkálás. Egyelőre csak egy vizes síkvágó segíti a munkámat.
– Mit jelentett önnek a Csíkszeredai munka?
– Kihívásnak értékelem; amíg a folyamat zajlott, folyamatos stressz alatt voltam. Nagy darabokat kellett megmunkálni, és az összerakás is négy napot vett igénybe, be kellett szintezni az obeliszket.
Csíkszereda új emlékművét az októberi templombúcsú előtt leplezik le. Felirata: Emlékezzetek és harcoljatok azért, amiért életünket áldoztuk! Összesen 104 világháborús hős neve olvasható rajta, ezeket Darvas-Kozma József plébános gyűjtötte össze, az emlékművet Bogos Ernő Csíkszeredai építész tervezte.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

Tisztelgés a forradalmárok emléke előtt
Nagy számban jelentek meg a csíkszeredaiak pénteken a Kalász lakótelepi temető előtti téren, hogy az 1956-os forradalom 60. évfordulóján megemlékezzenek a szabadságharc áldozatairól és hőseiről.
Évről évre egyre többen vesznek részt a megemlékezésen − monda köszöntőbeszédében Kelemen Csongor, az ’56-os Vitézi Rend törzskapitánya. Hangsúlyozta, kiváltképpen a nagy számban megjelent fiatalságnak örül. Beszéde végén a törzskapitány Márai Sándor Mennyből az angyal című versét szavalta el.
Füleki Zoltán, Csíkszereda alpolgármestere ünnepi beszédében az 1956-os eseményekről beszélt. Aligha van a közelmúltnak olyan napja, amelyet annyira átitatott volna a felelősség tudata, érzése, mint 1956 eseményei, történései – fogalmazott Füleki.
Tőke Ervin, az Erdélyi Magyar Néppárt csíkszéki elnöke felszólalásában rámutatott, a megemlékezésen jelenlévők azon pesti fiatalok előtt le róják le tiszteletüket, akik félelmet nem ismerve szembeszálltak azokkal, akik annyi fájdalmat és szenvedést okoztak a magyar családoknak. A rendezvény végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Szatmári Szilárd református lelkész mondott imát, majd a megjelentek az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított kopjafánál elhelyezték a kegyelet koszorúit.
Megemlékezés az iskolában 
Az 1956-os forradalomra és szabadságharcra emlékeztek a csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskola tanulói pénteken délelőtt a tanintézmény tornatermében.
A megemlékezésen szó esett a forradalom kitörésének okairól, illetve a pesti fiatalok részvételéről is. Fotókat vetítettek a szabadságharc idejéből, majd szavalatok is elhangzottak. Végül Koncz Zsuzsa Ha én rózsa volnék című dalát hallhatták a tanulók.
Molnár Rajmon Székelyhon.ro

Őrtüzek az autonómiáért
Őrtüzeket gyújtottak vasárnap este Székelyföld-szerte, az Székely Nemzeti Tanács (SZNT) kezdeményezésére. Október utolsó vasárnapja tehát Székelyföld autonómiájának napja, ez már világos – legalábbis számunkra.
Lovasok és fiatalok a Gordon-tetőn
A hatalmas sár miatt személyautóval nem is lehetett feljutni a Mária-szoborhoz, ám sem ez, sem pedig a hideg szél nem vette kedvét annak a több mint kétszáz embernek, aki kilátogatott a Gordon-tetői őrtűzgyújtásra. Demény István, a kecseti Lófő csapat vezetője szerint a nagyjából ötven lovas gyűlt össze a helyszínen Kecsetből, Oroszhegyből, Szentpálról, Zetelakáról, Varságról, Farkaslakáról, Szentlélekről, Malomfalváról és Fenyédről. Egyébként a fogadtatás is jó volt, a szervezők teával, pálinkával és zsíros kenyérrel várták a résztvevőket.
A tűz ropogását elsőként a székely himnusz törte meg, majd Kovács Lehel farkaslaki polgármester rámutatott, az elmúlt években nem egyszer kellett szembe menjenek az árral, meg kellett óvni a közösséget a természeti katasztrófáktól, de a hibás társadalmi döntésektől is.
Az SZNT kiáltványát a szervezet elnöke, Izsák Balázs olvasta fel a Gordon-tetőn, melyben egyebek mellett kijelentik, Székelyföld egységes, oszthatatlan, be nem olvasztható, csakis „természetes, történelmileg kialakult regionális határai közt, önálló, többlethatáskörökkel rendelkező autonóm közigazgatási egységként képzelhető el a jövőben, amely önálló fejlesztési térség is kell legyen”. Őrtüzek több mint kétszáz helyszínen
Több mint kétszáz helyszínen gyúltak őrtüzek Székelyföld-szerte a Székely Nemzeti Tanács szervezésében – tudtuk meg Izsák Balázstól. Az SZNT elnöke reméli, hogy az idén meggyújtott őrtüzekről készült felvételek ösztönzőleg fognak hatni a közösségekre, és egyre többen csatlakoznak kezdeményezésükhöz. „Október utolsó vasárnapja, Székelyföld autonómiájának napja olyan dátum kell legyen, ami szerencsésebb, boldogabb népek esetében az alkotmány napja egy országban” – fogalmazott. Mint mondta, nem az a fontos, hogy az autonómia napja törvény szerint hivatalos legyen, hanem az, hogy beépüljön a közösségek mindennapjaiba. „A közösség törvénye mindig fontosabb, mint ami papírra kerül. Ami papíron van, az évről évre változik, a mi hagyományaink és törvényeink ezer évnél is régebbiek” – magyarázta az elnök.
„Másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani”
Székelyföld autonómiájának napján Csíkszeredában a Mikó-vár melletti parkolóban gyűlt össze több száz érdeklődő. A vasárnap délután fél hatkor fellobbanó őrtűz mellett Veress Dávid, az akciót kezdeményező Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki elnöke szólt az összegyűltekhez, elmondva, hogy az autonómia napja alkalmából nemcsak őrtüzeket gyújtottak Székelyföld településeinek többségében, hanem a nap folyamán az egyházi elöljárók imádkoztak is az önrendelkezésért.
Darvas-Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt egyházközösség plébánosa arra kérte az őrtűznél egybegyűlteket, hogy ha nem engedik a közintézményekben elhelyezni a székely zászlót, akkor mindenki saját otthonában helyezze ki azokat, mert másfél millió ember ellen nem tudnak törvényes eljárást indítani.
Világosság Csíkszéken
A visszajelzések szerint Csíkszereda mellett Szentkirályon a Turul-szobor előtti téren, Csomortánban a Kárpátok Őre-szobor mellett, Szentimrén a helyi iskola udvarán, Ajnádon a Bányahegyen, Csíkszentgyörgyön a focipályán, Dánfalván a templomkertben lobbantak lángra az őrtüzek, fáklyák, gyertyák. Kászonaltízen az iskola udvarán, Rákoson a Bogáti kápolna mellett, Szentsimonban a Szent László-ház udvarán, Szentmártonon a szabadidőközpontnál, Szépvízen a focipályán, Csicsóban a központi emlékműnél, Domokoson a Garados-tetőn, Szenttamáson a Csonkatorony mellett, Kozmáson a templomtéren, Tusnádfürdőn a templomnál, Gyimesközéplokon pedig a helyi önkormányzattal szembeni téren, valamint Apahavasán került sor hasonló eseményre. Veress Dávid rámutatott, az hogy nem jelezték számára, nem feltétlenül jelenti azt, hogy nem is gyújtottak őrtüzeket a felsorolásból kimaradt községekben. Elmondása szerint mindössze egyetlen településről, Csíkszentlélekről kapott negatív visszajelzést, ott biztosan nem volt őrtűzgyújtás.
Fülöp-Székely Botond, Kömény Kamilla Székelyhon.ro

Megáldják a csíkszeredai hősők tiszteletére állított emlékművet
Az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősök tiszteletére állíttatott emlékművet a Szent Kereszt Plébánia a csíkszeredai Millenniumi templom és a Szent Kereszt-templom között. Az emlékhelyet pénteken két órától avatják fel.
A 110 ezer lejbe került emlékhelyet Tamás József püspök áldja meg, az esemény alkalmából köszöntő beszédet mond házigazdaként Darvas-Kozma József plébános, Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere, Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete és Korodi Attila parlamenti képviselő. Darvas-Kozma József azt is megjegyezte, az ünnepségbe bekapcsolódik a plébánia Gaudete kórusa, továbbá jelen lesznek az Erdélyi Történelmi Vitézi Rend képviselői, illetve meghívták a városi iskolák diákjait is.
Az emlékműn feltüntették a különböző forrásokból összegyűjtött első és második világháborúban elesett csíkszeredai katonák nevét, vallástól, nemzetiségtől függetlenül, illetve azok születési és elhalálozási éveit, helyszínét – amennyiben ismertek. Az alkotást Pap Emil kézdiszentkereszti kőfaragó művész készítette Bogos Ernő csíkszeredai építész tervei alapján. A homokkő emlékmű obeliszk formájú, magassága négy és fél méter – felületén még hagytak annyi helyet, hogy kiegészíthető legyen a hősök névsora.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Győzelem a felejtés felett
„Csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét” − fogalmazott Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövete pénteken Csíkszeredában, a világháborús emlékmű megáldásának ünnepén.
Ünnepélyes keretek között áldották meg az első és második világháborúban elesett csíkszeredai hősöknek állított jelképes síremléket pénteken a Millenniumi és Szent Kereszt templomok közötti téren. Számos érdeklődő gyűlt össze az emlékmű körül.
Elsőként Darvas-Kozma József, a Szent Kereszt egyházközösség plébánosa szólt az összegyűltekhez, emlékeztetve őket, hogy Majláth Gusztáv Károly püspök még az első világháború idején kiadta a rendeletet, hogy minden egyházközség jegyezze fel hősi halottainak neveit.
Csíkszeredában azonban 1916. szeptemberében a román megszállás során felperzselték a fél várost, többek között a kántori és harangozói lakot, illetve a plébániát. Emiatt is nehéz volt összegyűjteni azoknak a nevét, akik elestek az első világháborúban − jegyezte meg. Hangsúlyozta, ahogyan a csíkszeredai első világháborús hősök neveit, úgy a második világháborúban elesettekét sem őrizték mindeddig emlékművek, emiatt érezték kötelességüknek, hogy ilyen módon róják le kegyeletüket a hősök előtt. A munkálat kezdeményezője beszámolt az avatást megelőző zarándoklatokról, gyűjtőmunkáról, és köszönetet mondott a kapott segítségekért, az elvégzett munkáért.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere beszédében rámutatott, „Csíkország már csak olyan, hogy a nagy eseményeinek nehezen szüli meg emlékműveit”. Erre két korábbi példát is ismertetett: az 1849-es Nyergestetői csata emlékművét 1897-ben állították fel, illetve szintén a tizenkilencedik század végén döntöttek arról, hogy emléket állítanak az 1764-ben történt madéfalvi mészárlásban életüket vesztett székelyeknek − ezt 1905-ben áldották meg. Ehhez hasonlóan a világháborús hősök emlékhelyének kialakítására is mintegy száz esztendőt kellett várni.
A városvezető kiemelte Darvas-Kozma József elengedhetetlen szerepét az emlékműállításban, amely most már arra figyelmeztet mindenkit, hogy a múltunkról beszélni kell. Végezetül azt tanácsolta, hogy ahogyan elődeink hittek és imádkoztak azért, hogy sorsuk jobbra forduljon, úgy napjaink emberének is hinnie és imádkoznia, hogy a sorsunk jobbra fordulhasson.
„Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Történelmünk során az első és második világháború a 20. századot a legvészterhesebb századdá tette számunkra. A történészek becslése szerint a huszadik századi magyar népesség 10 százaléka veszett oda” − hangzott el Zákonyi Botond, Magyarország bukaresti nagykövetének beszédében. Meglátása szerint csak annak a nemzetnek van jövője, amely felismeri, és méltó módon megbecsüli a feláldozott élet értékét. A felejtés, a történelemmel való nem foglalkozás az önmagunk ellen való vétség, de ahol az emberek összefognak és emlékeiket óvják, ott az élet győz a felejtés felett − nyomatékosított.
Felszólalt az ünnepségen Korodi Attila parlamenti képviselő is. Mint elmondta, a megáldásra kerülő emlékhely a mai hősök munkája révén készült el, ahol 105 valamikori csíkszeredai hősiessége előtt lehet fejet hajtani. Csodálatosnak nevezte a napot, nemcsak amiatt, hogy emlékhelyet áldottak meg, hanem mert nem sokkal előtte négy erdélyi önkormányzati vezetőnek adta át a Külhoni Magyarság Díjat Semjén Zsolt, Magyarország miniszterelnök-helyettese.
Végül Tamás József püspök, a szülőföld védelmében hősi halált halt elődök emléke előtt rámutatott, hogy „ezzel az emlékművel hosszú idő távlatából megpróbáltátok hazahozni őket, hogy legalább e szent helynél gyújthassatok gyertyát, mondhassatok el egy-egy imát érettük. Amikor megáldjuk ezt az emlékművet, értük szól az ima, s hogy Isten őrizze meg a békét, óvjon meg minden háborúskodástól”.
A fohász elhangzása utána a püspök megáldotta az emlékművet, a jelenlevők pedig elhelyezték előtte a kegyelet koszorúit.
Az ünnepet az egyházközösség Gaudete kórusának énekei, diákok szavalata és éneke, illetve a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene tanszéke tanárának és diákjának muzsikája tette még meghittebbé.
Kömény Kamilla
Székelyhon.ro

Gyertyagyújtással jelezték Csíkban, a vásárhelyiekkel vannak
Több száz gyertya és mécses fénye világította meg szombaton este a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium épületét, a helybéliek így fejezték ki szolidaritásukat a marosvásárhelyi iskolával, iskolaigazgatóval.
Darvas-Kozma József esperes-plébános emlékeztette a mintegy kétszáz jelenlévőt, hogy szerdán este a Márton Áron-szoborcsoportnál végezték az esti imát, így fejezték ki diákok és felnőttek együttesen, hogy kiállnak a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium, illetve annak igazgatója mellett.
A szombat esti szolidaritási akció alkalmával Darvas-Kozma József felolvasta az ügyben íródott kiáltványt, később pedig tudatta, az esti összejövetelre a várostól és a rendőrségtől is engedélyt kértek, illetve kilátásba helyezte további szolidaritási, tiltakozási akciók szervezését. „A bukarestiektől tanultuk meg azt, hogy lehet tüntetni, sőt még kormányt is buktatni. Fel a fejjel, miénk a jövő!” – summázta az esperes-plébános.
Az égő mécseseket a gimnázium kerítésére helyezték el, hogy fényük jelezze, szolidaritást vállaltak minden erdélyi magyar iskoláért. Tamás József püspök adta meg a kezdő hangot a székely himnuszhoz, amelyet a jelenlévők egy szívvel-lélekkel énekeltek vele együtt.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro

Csíkszeredában diákok mondták el, mi fáj
Csíkszeredában mintegy 250-en vonultak ki tüntetni szombat este hét órától a marosvásárhelyi katolikus gimnázium védelmében. A tüntetők a Márton Áron Gimnázium és a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium előtti járdaszakaszon gyűltek össze, hogy együttérzésüket fejezzék ki a marosvásárhelyi intézmény igazgatójával, diákjaival.
Csíkszeredában korábban már volt egy hasonló megmozdulás, szerdán a Szabadság-téren, a Márton Áron püspököt ábrázoló szoborcsoportnál, ahol diákok gyújtottak mécsest. A szombat esti tűntetésen a diákok mellett elöljárók, tanárok és papok is jelen voltak. Az eseménynek nem volt politikai színezete, csupán Darvas-Kozma József címzetes esperes, plébános beszélt a jelenlévőkhöz, illetve olvasta fel a történelmi magyar egyházak képviselőinek kiáltványát.
„Számunkra a magyar iskolák jelentik közösségünk és Erdély jövőjét. Nem engedjük, hogy ezt bárki kockára tegye! Mi olyan Erdélyt akarunk, ahol jogainkat és javainkat ténylegesen biztonságban érezzük. Olyan országban akarunk élni, ahol a kisebbségpolitikát nem a titkosszolgálat és nem a bűnügyi szervek alakítják. A Marosvásárhelyi Római Katolikus Teológiai Líceum esete nagyon veszélyes precedenst teremt. Kisebbségi jogaink gyakorlását akadályozzák azok, akik az anyanyelven történő oktatáshoz való hozzáférést korlátozzák. Az iskola magyar identitásunk mindenkori alappillére, és ehhez az értékhez ragaszkodunk!” – többek között ez áll az esperes által felolvasott kiáltványban.
A Márton Áron Gimnázium tanulói, Csíki Eszter és Kelemen Júlia érdeklődésünkre elmondta, fontosnak tartják, hogy kimutassák: együtt éreznek a diáktársakkal, és véleményük szerint minden iskolának ezt kéne tennie, hiszen magától értetődő, hogy sorstársak mindannyian. „Elvárjuk az emberektől, hogy ne hallgassanak, merjék kifejezni akaratukat” – mondták a lányok.
„Azért vagyok itt, mert a fiam Marosvásárhelyen él, ott is tanult korábban. Nemrég született meg az első kisunokám, és néhány év múlva lehetséges, hogy ő is a katolikus líceumban szeretne tanulni. Fontos tehát nekem ez a kérdés” – mondta a Maszolnak Szentpétery István.
Fülöp Imre azért gyújtott este gyertyát, mert szerinte fel kell hívni a figyelmet arra, hogy ne tegyék tönkre az iskolákat. „Ez gazemberkedés, másként nem is tudnám megnevezni. Ugyanakkor üzenem a politikusoknak, hogy nem a hegy alatt kell abrakolni” – fejezte ki nemtetszését a csíkszeredai lakos. Nehezményezte, hogy az RMDSZ elnöke nem vett részt a Székely Szabadság Napján Marosvásárhelyen.
A mécseseket az emberek a kerítés tövébe helyezték sorban, hogy egész éjszaka világítsanak és figyelmeztessenek. A gyertyák elhelyezése után imát mondtak a résztvevők, és elénekelték a Székely himnuszt.
Kovács Boglárka
maszol.ro

Csíki Magánjavak: közösen kell tenni a cél eléréséért
Mintegy száz küldött vett részt hétfőn a Csíki Magánjavak tisztújító közgyűlésén. A találkozás jó alkalom volt arra is, hogy a jelenlevők egymást megerősítsék abban, hogy közösen tudnak eredményeket elérni.
A leköszönő igazgatótanács beszámolója a mandátum időszakáról, a 2016-os év tevékenységi beszámoló, valamint ugyanerre az évre vonatkozó pénzügyi jelentés, a 2017-es év tevékenységi és pénzügyi terv, az igazgatótanács és cenzorbizottság megválasztása, illetve különfélék szerepeltek a Csíki Magánjavak hétfői közgyűlésének napirendjén. A megyeházán tartott gyűlésre – a közbirtokossági elnökök, polgármesterek, önkormányzatok képviselői mellett – meghívták Darvas Kozma József római katolikus esperest, Farkas Balázs konzult, Sógor Csaba EP-képviselőt és a sajtó képviselőit is.
„Nem az erdőt tartom a legnagyobb értéknek, hanem hogy ennyien egy asztalhoz le tudunk ülni, hogy ennyi embernek fontos a holnap. (...) Persze, jó lenne, ha visszaadnák a javakat, de ha soha nem adják vissza, akkor is dolgoznunk kell” – hívta fel a figyelmet Böjte Csaba, a Csíki Magánjavak elnöke.
Bíró Albin, a magánjavak alelnöke beszámolójában kitért az elkobzott erdővagyon és több ingatlan visszaigénylési pereire. Rámutatott, ha kell, Strasbourgig mennek megkeresni az igazságot. Kiemelte, a négyévenként megtartott közgyűlésre azért is szükség van, hogy egymást megerősítsék abban, hogy együvé tartoznak, és ezekről a bizonyos „magánjavakról”, erkölcsi és anyagi javakról nem mondanak le.
Kolumbán Tibor ügyvéd, igazgatótanácsi tag elmondta, addig is, amíg a tárgyalásokon előrelépés történik, folytatják a munkát. Ugyanakkor igyekeznek a nagyközönséggel is megismertetni a Csíki Magánjavak történetét, törekvéseit, honlapot és közösségi oldalt terveznek létrehozni.
Mátéffi Győző, a csíksomlyói közbirtokosság elnöke javasolta, vonják be a közbirtokossági tagságokat a Csíki Magánjavakba, Darvas Kozma József esperes pedig pénzbeli felajánlást is tett. „Nagyon fontosnak tartom a Csíki Magánjavakat, és négyezer lejjel fogjuk támogatni az ügyet. Ha akarjuk, akkor valóság lesz minden.”
Rafain Zoltán igazgatótanácsi tag javaslatára a jelenlevők közösen imádkoztak azért, hogy a Csíki Magánjavak ügyei jó irányba haladjanak.
Péter Beáta
Székelyhon.ro