Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dániel András
2 tétel
2015. augusztus 31.
Ősbemutatóval indul a szatmári színházi évad
Idén is bemelegítő workshoppal kezdte a munkát a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulata: 2015. augusztus 21–25. között András Lóránt koreográfus tartott mozgásgyakorlati képzést a társulat tagjainak.
A színház közlése szerint a flamencoképzés után Hatházi András színész-rendező, egyetemi tanárral folytatódnak a saját műve alapján, ősbemutatóként színre kerülő Manka tavalyi évad végén megkezdett próbái. Ez az előadás lesz a 2015/16-os színházi évad első bemutatója szeptember 25-én, és színpadi nézőtérrel játszott produkcióként kerül közönség elé.
Ennek a produkciónak a próbafolyamatával párhuzamosan folynak majd a Babszem Jankó próbái, amelyet Márkó Eszter rendez. Ezt követően Bernard Slade Jövőre veled, ugyanitt című művét mutatják be Babarczy László Kossuth-díjas érdemes művész rendezésében. Az évad első nagyszínpadi, felnőtt bérletes előadása egy igazi klasszikus lesz, ugyanis a tavalyi, nagy sikerű Az elveszett levél rendezője, Sorin Militaru Csehov Sirály című művét viszi színre. A neves román rendező egyébként az idei évadtól a szatmári társulat alkalmazott munkatársa, és két nagyszínpadi, valamint egy stúdió-előadást fog rendezni.
Szintén az ősz folyamán fogja bemutatni majd a társulat Csikós Attila Két összeillő ember című kamaratermi produkcióját, amelynek rendezője Bessenyei István, és amely Szécsi Pál és Domján Edit szerelméről szól.
A tervek szerint idén is szinte a teljes társulatot megmozgató, zenekarral kísért produkciót láthat majd szilveszterkor a közönség, hiszen az óévbúcsúztatásra a Bakonyi Károly–Szirmai Albert-Gábor Andor szerzőtrió Mágnás Miska című művét mutatja be a társulat Bessenyei István rendezésében. A magyar operettirodalom egyik legtöbbet játszott darabjából készült előadás az idei évadban is bekerül majd a bérletes előadások közé is januártól.
Tavasszal a magyar gyermekirodalom egyik legismertebb művéből készült produkciót láthatnak a színházlátogató gyerekek: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című darabja kerül színpadra Kányádi Szilárd rendezésében, nagyszínpadi produkcióként. Szintén az évad második felében mutatja majd be a társulat az Örkény István Tóték című művéből készülő előadást, amelynek rendezője Sorin Militaru lesz. Kamarateremben bemutatott produkcióként kerül színre Gimesi Dóra Szemenszedett mese című darabja Márk-Nagy Ágota rendezésében, aki korábban többször is dolgozott már a szatmári társulattal.
Stúdió-előadásokban is bővelkedik a szatmári társulat 62. színházi évadja, hiszen Sorin Militaru rendezésében színre kerül Kai Hansel Klamm háborúja című műve, amely Rappert-Vencz Gábor egyéni előadása lesz. Balog Attila Marie Jones Kövekkel a zsebében című drámáját rendezi meg a Szakszervezetek Művelődési Házának nagytermében, amelyet színpadi nézőtérrel játszik majd a társulat. Márkó Eszter Janne Teller Semmi című szövegének adaptációjából rendez előadást az Ács Alajos Játékszínben.
Idén is lesz bérletcserében játszott előadás, Szatmárra érkezik majd a debreceni Csokonai Nemzeti Színház társulata két előadásával. A Harag György Társulat vendégül látja a nagyváradi Szigligeti Színház két előadását is. Ezek között diákoknak szóló produkció is lesz, illetve olyan nagyszínpadi felnőtt előadás, amelyet a bérletesek negyedik előadásként választhatnak bérletcsomagjukba. A Brighella Bábtagozat rögtön az évad elején bemutatja a Dániel András Egy kupac kufli című szövegéből készített bábelőadást az Ács Alajos stúdióteremben. A bábszínházi produkció vendégrendezője a Blattner Géza-díjas Rumi László.
Szintén vendégművészt, Sramó Gábort, a pécsi Bóbita Bábszínház igazgatóját kérte fel a Brighella Bábtagozat Horváth Viktor Vilmos és Kormos című művének színrevitelére, amelyet felnőtteknek szán a társulat. Mindkét neves, magyarországi bábszínházi szakember dolgozott már Szatmárnémetiben, az utóbbi évadokban. A bábtagozat művészei felnőtteknek szánt kocsmaszínházi bábprodukciót is terveznek erre az évadra.
A szatmári színház magyar és román társulata a tavalyi együttműködés sikerén felbuzdulva idén is létrehoz egy közös előadást Margaret Atwood Pénelopeia című szövege nyomán, amelyet a romániai származású, neves kanadai művész, Alexander Hausvater visz színre.
A tavalyi évadhoz hasonlóan idén is több kísérőrendezvényt szervez a Harag György Társulat, a Magyar Kultúra Hete rendezvénysorozat társszervezője lesz, ismét tart színházi nyílt napot, megrendezi a díjnyertes diákszínjátszók seregszemléjét, megemlékezik a magyar dráma napjáról, a színházi világnapról, a magyar költészet napjáról, emléknapot szentel a holokauszt illetve a kommunizmus színészáldozatainak, de több nyílt próbát is meghirdet.
A tavalyi évadban megszabott jegy- és bérletárak nem változnak. Sorin Militarun kívül mellett az új évadtól két színész-rendezővel is bővül a csapat: Márkó Eszter és Moldován Blanka is csatlakozik a társulathoz.
Krónika (Kolozsvár)
2015. november 6.
Megyeszerte bábelőadásokat szervez a MIK
A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a Brighella bábcsoporttal közösen szervez bábelőadásokat a megye több településén.
"Nem is kifli. Nem is kukac. Nem is bab, de nem is kavics. Kufli. Egy kufli sok mindenre hasonlít, és semmire sem. Pattog, mint egy gumilabda, pedig nem is az. Színes, mint egy nyalóka, pedig nem ehető. Van kicsi, van nagy. Van kövér és van sovány. Jönnek-mennek, sosem tudni, honnan hova..."
Dániel András humoros és kedves írása alapján rendezett bábelőadáson a gyerekek mindig nagyon jól szórakoznak, de a nagyobbak is jókat nevetnek. Mindenki számára vidám perceket nyújt egy ilyen élmény. A rövid vakáció után a MIK szeretné megőrizni a fiatalok jókedvét ezért az „Egy kupac kufli" című bábelőadás-sorozat ellátogat Magyargéresre, Kiskolcsra és Nagykárolyba.
A rendezvény a helyi tagszervezetekkel és a Nagykárolyi MIK közös együttműködésével jön létre. A belépés díjtalan.
Magyargéresen november 11-én délelőtt 9 órától a Magyargéresi óvodában, Szamoskrassón, a Kúriában november 11-én 11 órától, Nagykárolyban a Szent László Közösségi házban november 12-én 12 órai kezdettel tekinthető meg a bábelőadás.
szatmar.ro