Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dani László
1 tétel
1999. június 21.
Megkezdte működését az első romániai magyar internetes hetilap: TransIndex néven (www.nextra.ro/transindex, www.emt.ro/transindex) elindult az első, csak az interneten megjelenő, hetente frissített lap, amely a budapesti központú Index nemzetközi internetes lapcsalád romániai tagja. (A budapesti Index [www.index.hu] a legolvasottabb magyar internetes kiadvány, naponta húszezren látogatják.) Az új lapot a csíkszeredai Nextra működteti, az Erdélyi Műszaki Tudományos Társaság szakmai támogatásával. A tartalmat egy diákokból és frissen végzettekből álló kolozsvári csapat szolgáltatja, a lap felelős szerkesztője Kelemen Attila. - Különös hangsúlyt kapnak majd a beszélgetések (jelenleg Tatár György filozófussal, Bogdán Zsolt színművésszel és Dani László informatikussal készített interjúk olvashatók). A lapkoncepcióban kitüntetett helyen szerepelnek még a romániai közérzetet bemutató különféle anyagok (most például a Nyílt Társadalomért Alapítvány által finanszírozott szociológiai felmérés adatai és egy kolozsvári falfirka kommentárja látható). Tervezik, hogy jövőre elindul - a tanügyre szakosodott civil szervezetekkel és alapítványokkal való egyeztetés után - a Virtuális Bolyai Egyetem. /Új színfolt a romániai magyar sajtóban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 21./