Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dani Ernő
4 tétel
2003. május 30.
"Százhúsz évvel ezelőtt több bukovinai faluból indultak útnak székely családok, hogy Magyarország legdélibb csücskébe, az Al-Duna mentén telepedjenek le. Itt három faluban, Székelykevén, Hertelendyfalván és Sándoregyházán találtak otthonra. A két emberöltő távlatából az egykori kivándorlók ősei az évfordulót a mai Kárpát-medence három országán áthaladó kerékpártúrával szeretnék emlékezetessé tenni, hangzott el azon a sajtótájékoztatón, amelyet a Heltai Alapítvány vendégeiként Rancz Károly, a Pancsovai Petőfi Kulturális Egyesület elnöke, illetve Dani Ernő és Dani Zoltán, a TINET ifjúsági klub vezetői tartottak. A vajdasági vendégek magukat al-dunai, bukovinai székely magyarként határozták meg, akik ma is hűséggel őrzik elődeik hagyományait és hitét. Székelykevén működik a Vajdaság talán egyetlen színmagyar oktatási intézménye, ahol nyolcadik osztályig folyik magyar nyelvű oktatás. Az 1400 km-nyi biciklitúra törzsgárdáját a 10-15 főnyi vajdasági székely fiatal jelentené, akik busszal utaznak majd Madéfalvára, a kerékpártúra indulási helyére. Innen a Békási szoroson át öt bukovinai falut látogatnának meg, majd Erdélybe visszakanyarodva, Szatmárnémeti érintésével átlépnek Magyarországra, és onnan déli irányba, hazafelé haladnának. Pilich László a Heltai Alapítvány részéről elmondta, hogy folynak az egyeztetések a bukovinai fogadtatásról azokban a falvakban, ahol ma már csak románok laknak. A júl. 24-én induló csapat soraiba várja mindazokat, akik rövidebb-hosszabb időre részt vennének a rendezvényen. /(m. j.): Székely kerékpártúra Bukovinába. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 30./"
2003. augusztus 2.
"Rendhagyó kerékpártúra indult júl. 23-án Madéfalváról, hogy a százhúsz évvel ezelőtt Bukovinából az akkori Magyarország legdélibb pontjába került székelyek hányatott sorsára emlékeztessen. A vajdasági Székelykeve, Hertelendyfalva és Sándoregyháza az otthona a legdélibb székelyeknek, akiknek ősei a madéfalvi veszedelmet követően előbb Bukovinába, majd onnan a megélhetési feltételeket keresve, mai helyükre telepedtek át. Dani Ernő, a kerékpártúra s vezetője elmondta: céljuk felkeresni gyökereiket, a fiataloknak bemutatni az útvonalon fellelhető magyar vonatkozású emlékhelyeket. 1400 km-es útjuk során többek között felkeresték az öt bukovinai csángó falut, továbbá Besztercét, Bethlent, Dést, Kolozsvárról pedig Bánffyhunyadra, Nagyváradra, Debrecenbe, Gyulára, Szegedre, Becskerekre, végül Székelykevére vezet az útjuk. A csapat összesen 19 főből áll, ebből 13-an pedáloznak, akiket két kísérő, egészségügyi szakember, sofőrök és az újvidéki Magyar Szó munkatársa segít. Kónya-Hamar Sándor megyei RMDSZ-elnök hangsúlyozta: emberi szempontokból és nem politikai meggondolásból támogatják az emléktúrát. Patrubány Miklós, a Magyarok Világszövetségének elnöke Rákóczi-emlékzászlót adományozott a csapatnak, hogy azt elvigyék a három al-dunai székely falu 3-4 ezres lakosságának. /Ördög I. Béla: Al-dunai székelyek Kolozsváron. Kerékpáros emléktúra a 120 éves sorsfordulóra. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 2./"
2009. április 28.
Temesváron az elfelejtett bánsági magyar népi hagyományok – népdalok és táncok, szokások, viseletek – felelevenítése volt a célja a Bánsági Magyar Napok keretében több mint tíz esztendeje elindított Hagyománykeresőben című műsornak. A kezdeti szegényes kínálatot 14 esztendő elteltével a bőség zavara váltotta fel. Április 26-án, vasárnap Temes megyei egyik legreprezentatívabb hagyományőrző együttese, a Bartók Béla Líceum Bokréta együttesének három csoportja és citeraegyüttese nyújtott ízelítőt a temesvári Diákház 500 főnyi közönségének a néptánc- és népdal-éneklő mozgalom mai színvonaláról. Szabó Ferenc, a Bokréta együttes vezetője külön megköszönte a debreceni Jeremiás Lajos táncoktatónak a Bokréta csoportjai felkészítése érdekében végzett munkájukat. A temesvári folklórműsor vendége volt a székelykevei Szalmaszál Hagyományőrző Együttes, amely bukovinai néptáncokkal lepte meg a közönséget. A Szalmaszál tevékenységéről Dani Ernő, a székelykevei csoport vezetője beszélt a színpadon, hangsúlyozva, hogy Székelykeve a legdélebbi magyar település. “A bukovinai székelyek mindig határőrök voltak, mi pedig Székelykevén a magyar szó határőreinek tekintjük magunkat. Ha nálunk megszűnne az 1-8. osztályos magyar iskola és a Szalmaszál Kulturális Egyesület, 100 kilométerrel északabbra tolódna a magyar nyelvterület határa” – mondta Dani Ernő. /Pataki Zoltán: Hagyománykeresőben folklórgála a Diákházban. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 28./
2009. augusztus 6.
Kolozsváron, a Heltai Alapítvány székhelyén pihent meg, majd Nagyenyed irányába biciklizett tovább a vajdasági Székelykevéről indult Székely Tour 18 kerékpározója. A kilencszáz kilométer során Szucsávát, Kolozsvárt, Nagyenyedet, Piskit, Karánsebest és Versecet érintik, augusztus 9-én pedig Székelykevére érkeznek vissza. A kerékpártúrát 2003 óta minden évben megszervezi a Dani Ernő és Dani Zoltán magánvállalkozók vezette vajdasági Tinet Ifjúsági Klub. Az al-dunai székelyek leszármazottai napjainkban a Vajdaság délkeleti részén lévő három településen, Sándoregyházán, Hertelendyfalván és Székelykevén élnek. Itt él jelenleg Dani Zoltán, a korábbi jugoszláv, ma szerb fegyveres erők székely származású nyugalmazott ezredese. Az első kerékpártúrát 2003-ban, az al-dunai székelyek letelepedésének 120. évfordulója alkalmából szervezte meg. Hét évvel ezelőtt tízegynéhányan vágtak neki a túrának, hogy felkeressék azt az öt bukovinai hajdani székely falut (Istensegíts, Fogadjisten, Andrásfalva, Hadikfalva, Józseffalva), ahonnan a székelykeveiek származnak. – Ezeket a településeket ma már nem lakják magyarok, de nyomai vannak annak, hogy egykor ott éltek. Az ortodox egyház átépíttette a katolikus templomokat, a magyar vonatkozású táblákat elrejtették, mondta el Kecskés István, az újvidéki Magyar Szó nagybecskereki tudósítója, a túra állandó résztvevője. Kezdetben a csapat zömét székelykeveiek alkották. – Székelykevét mintegy 2200 személy lakja. /Nálunk is megpihentek a Székely Tour résztvevői. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 6./