Az EMKE és a BMC is tagja a magyarság szellemi múzeumának
Magyar Örökség-díjakat adtak át Kolozsváron
Rangos hazai és határon túli személyiségek jelenlétében adták át hétvégén a Magyar Örökség- díjakat Kolozsváron: a Magyar Örökség és Európa Egyesület által felkért Bírálóbizottság hatvanadik döntése értelmében ezúttal hét erdélyi személy és intézmény érdemelte ki az 1995-ben, a Magyarországért Alapítvány által létrehozott „magyarság szellemi becsületrendjét”. A Protestáns Teológiai Intézet dísztermében szeptember 18-án tartott ünnepségen Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, Hajdó István főesperes, Kilyén Ilka színművész, Korniss Péter fotóművész, az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés, a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Barabás Miklós Céh részesült az erkölcsi elismerésben, és lett tagja a magyarság láthatatlan szellemi múzeumának. A rendezvény keretében a Gaal György tanár, irodalomtörténész és Gránitz Miklós fotóművész által összeállított Örök Házsongárd című kötetet is megismerhették a résztvevők.
„Soha irodalomra és tudományra (kultúrára) olyan szent feladat nem várt, mint ma, nemzetünknek ebben a lelki válságában. Megmutatni nemzeti múltunkban, nemzeti géniuszunkban az örök értékeket, ennek révén növelni az önbizalmat, az önbecsülést, figyelmeztetni a nemzeti hibákra, fejleszteni a nemzeti erényeket, saját értékének öntudatára ébreszteni a magyart: ez a szent feladat” – idézte Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920-as írását bevezetőjében Hámori József agykutató, a Magyar Örökség-díj Bírálóbizottságának elnöke. Mint mondta, szükségszerű, hogy a Magyar Örökség-díjak átadására ezúttal Erdély fővárosában, Kolozsváron került sor. – A magyarságnak és kultúrájának megmaradását jelentős mértékben köszönhetjük az évszázadokon át független erdélyi fejedelemségnek. Erdélyből és a Partiumból származó kiválóságok, intézmények eddig is szerepeltek az évi díjazottak között, ma azonban mind a hét kitüntetett közvetve és közvetlenül is az erdélyi magyarság soraiból kerül ki – magyarázta Hámori, majd a díjról szólt néhány szót.
Megtudtuk: a Magyar Örökség-díj megalapítói 1995-ben a klebelsbergi gondolatok szellemében határozták meg a kitüntetés misszióját. Úgy látták, „az elmúlt negyven-ötven évben a magyar történelemnek olyan alkotó személyiségei merültek feledésbe, és kerültek ki ezáltal a nemzeti emlékezetből”, akik alapvetően meghatározták a 19. és a 20. századi Magyarország fejlődési irányát. – Ezeket a személyiségeket, életműveket szinte elő kell bányászni a feledés mélységeiből, hogy példaként lehessen őket a mai nemzedék elé állítani: íme, ők voltak azok, akik a magyar 20. századot megcsinálták. Ez az oka, ha úgy tetszik, történelmi oka annak, hogy bizottságunk számos esetben jutalmaz Magyar Örökség-díjjal már nem élő személyeket vagy egykor működött intézményeket – hangsúlyozta Hámori, majd hozzátette: ezek a személyek és intézmények óriások voltak a maguk idejében, a személyek közül nem egy a zseni kategóriájába sorolható. Bartók Bélát, Kodály Zoltánt, Lajtha Lászlót, Reményik Sándort, Dsida Jenőt és Nagy Imrét említette többek között példaként, mintegy bizonyítva: a díj odaítélésének fő szempontja az életmű minősége. Az intézmények közül többek között a több mint háromszáz éves nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium és a Nagybányai Művésztelep részesült eddig a díjban.
Ablonczy László megfogalmazása szerint a Magyar Örökség-díj a „magyarság szellemi becsületrendje”, nem jár pénzjutalommal, sem más anyagi elismeréssel: a kitüntetettek egy oklevelet kapnak, valamint egy jelvényt, amely a magyar Szent Koronát ábrázolja – fejtette ki Hámori József, majd Poprády Géza könyvtárosnak, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökének, a Bírálóbizottság tagjának adta át a szót. A Farkas Balázs, Fekete György és Makovecz Imre kezdeményezésére, a Magyarországért Alapítvány Kuratóriumának tevékeny közreműködése révén létrejött Magyar Örökség-díj kapcsán elmondta: a kitüntetettek kiválasztása az alulról építkező demokrácia elvén alapszik, ugyanis a Bírálóbizottság az állampolgárok által érdemesnek tartott személyek, együttesek, intézmények, teljesítmények közül választja ki a díjazandókat. Évente négy alkalommal hét-hét díjat osztanak ki a mostanihoz hasonló kulturális műsor keretében. Mint kiderült, a díj gondozását 2003. márciusában a Magyar Örökség és Európa Egyesület vállalta fel.
A folytatásban Schulek Ágoston, a Magyar Örökség és Európa Egyesület elnöke mutatta be a Bírálóbizottság tagjait: Hámori József akadémikust, a Bírálóbizottság elnökét, Poprády Gézát és Zelényi Kovács Annamáriát, a Magyar Örökség és Európa Egyesület alelnökeit, Juhász Judit szóvivőt, a Magyar Katolikus Rádió vezérigazgató-helyettesét, Bakos István tanárt, művelődéskutatót, Benkő Samu művelődéstörténészt, esszéistát, a Magyar Tudományos Akadémia külső tagját, Kelemenné Farkas Márta nyelvészt, egyetemi oktatót, Boda László tanárt, művelődéstörténészt, Pázmándi Gyula vegyészmérnököt, közgazdászt, Rókusfalvy Pál pszichológust, Takács József biológust, agykutatót, Tóth-Pál József zenetanárt, kultúrakutatót, valamint Veres-Kovács Attila nagyváradi református lelkészt.
Magyar Örökség-díjban részesült, nevét az Aranykönyv őrzi és szombat óta a magyar szellem láthatatlan múzeumához tartozik: az erdélyi református, evangélikus és unitárius lelkészképzés (az elismerést Rezi Elek, Adorjáni Zoltán és Benkőné Zonda Tímea vette át, laudált Kozma Zsolt kolozsvári teológiai tanár), Kiss András nyugalmazott főlevéltáros, múltfeltáró nemzetszolgálatáért (laudált Benkő Samu művelődéstörténész), Hajdó István főesperes, lélekmentő szolgálatáért (laudált Berszán Lajos gyimesfelsőloki plébános), Kilyén Ilka színművész, kulturális missziójáért (laudált Medgyessy Éva marosvásárhelyi író, újságíró), Korniss Péter, fotográfusi alkotóművészetéért (laudált Sára Sándor operatőr, rendező), a 125 éves Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (az elismerést Dáné Tibor Kálmán, Dávid Gyula és Kötő József vette át, laudált Filep Antal budapesti néprajzkutató) és a Barabás Miklós Céh, az erdélyi magyar képzőművészetet felélesztő és megtartó szolgálatáért (az elismerést Kolozsi Tibor szobrászművész és Németh Júlia műkritikus vette át, laudált Dáné Tibor Kálmán művelődésszervező).
A díjazottak nevében Hajdó István főesperes mondott köszönetet, majd a Bolyai János Alapítvány Kuratóriuma által odaítélt Bolyai-pályadíjjal tüntették ki Benkő Samu akadémikust az Erdélyi Múzeum-Egyesület újjászervezésében és vezetésében kifejtett kiemelkedő közszereplői tevékenységéért, valamint Bolyai János marosvásárhelyi kéziratainak gyűjteményes kiadásáért, őt Nagy Ferenc méltatta. Az ünnepség keretében közreműködött a János Zsigmond Unitárius Kollégium Péterffy Gyula kórusa, Majó Julianna karnagy vezetésével, valamint Kilyén Ilka és a pusztinai Kovács Krisztián.
Rövid szünet után az Örök Házsongárd című, a budapesti székhelyű Pharma Press kiadónál megjelent kötetet ismerhették meg a résztvevők, Sipos Gábor EME-elnök méltatását Köllő Katalin, lapunk munkatársa tolmácsolta. Elhangzott: „a régi metszetek, archív felvételek, új fényképek a míves szöveggel összefonódva igazán és legjobban a minőségi papíron, kiváló nyomdatechnikával hatásosak, ráadásul szép kötésben, igényes védőborítóval – ezt a szépség-együttest forgathatjuk most a Pharma Press könyvkiadó jóvoltából. Dr. Gaal György kolozsvári tanár, irodalomtörténész, a kincses város múltjának avatott kutatója és Gránitz Miklós budapesti fotóművész több mint három évi kitartó munkájának eredménye kerül most az olvasó kezébe”. Az immár kétkötetes kiadvány létrejöttéért köszönetet mondott továbbá Gránitzné Demel Editnek, Gergelyné Tőkés Erzsébetnek, a Házsongárd Alapítvány „legfőbb munkásának”, aki a helyszíni munka feltételeinek biztosításában vállalt oroszlánrészt, valamint Dávid Ferencnek, a kiadó ügyvezető igazgatójának és az album külalakját elkészítő Árgyélus Grafikai Stúdiónak. A két szerző a kötetek megszületésének körülményeiről szólt, majd a rendezvény dedikálással zárult.
FERENCZ ZSOLT. Szabadság (Kolozsvár)

„Olyan új alkotmány kell, amely az értékeket foglalja magába”
Kolozsváron járt Répás Zsuzsanna magyarországi helyettes államtitkár
Húsz évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a nemzetpolitikában ne újrakezdésről, hanem újat kezdésről beszélhessünk – ezzel a gondolattal nyitotta meg Mátis Jenő az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs Megyei Szervezete és az evangélikus-lutheránus püspökség közös rendezvényét pénteken délután, Kolozsváron, amelynek meghívottja Répás Zsuzsanna, Magyarország Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériumának helyettes államtitkára volt – a politikus szombaton előadást tartott a Kárpát-medencei Fiatal Politológusok 5. Konferenciáján is. Mátis Jenő felvezetőjében kifejtette: szerinte már lehet politikai rendszerváltozásról is beszélni, hiszen a nemzetpolitikába beépült egy-két olyan elem is, amelyik megbontotta a nemzetpolitika merev struktúráját, ezek pedig a kétharmados többségnek köszönhetőek. Mit jelent a magyar politikai rendszerváltozás, illetve mit jelent, hogy nem újra, hanem újat kezdünk? – tette fel a kérdést Mátis Jenő.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) Kolozs megyei szervezete és az evangélikus-lutheránus püspökség közös rendezvényén Répás Zsuzsanna kifejtette: az elmúlt 8 év tragikus volt a nemzetpolitikára nézve. Hozzátette: új alapot kell építeni, amelyben egyenrangú magyarokról beszélünk, egységes nemzetről. Az újat kezdés kulcsszava a bizalom, amely az elmúlt időben összetört. Az új bizalom kiépítése akkor kezdődött el, amikor elfogadták a Nemzeti Összetartozás törvényét, ennek pedig egyenes következménye volt a könnyített honosítási eljárásról szóló törvény.
A nemzetpolitikai államtitkárság helyén sokat gondolkodtak a kormány megalakítása előtt, hiszen több tárcához is köze van, legyen az kultúra, gazdaság vagy külpolitika, azonban úgy látták, hogy a leghatékonyabban a Közigazgatási és Igazságügyi minisztérium keretei között működhet. Szerepe elsősorban a koordináció, hiszen egy olyan tárcaközi bizottság része, amelyben 23 államtitkár vesz részt. Répás Zsuzsanna szerint ez azért fontos, mert a nemzetpolitikai érdekeket és gondolkodásmódot át tudják ültetni minden tárcába.
Szórvány és diaszpóra
A nemzetpolitikának két nagy adóssága van a helyettes államtitkár szerint: a szórvány és a diaszpóra, pontosabban az ezekkel való nemtörődés törlesztése. Répás szerint meg kell találni a szórványban az értékeket és a lehetőségeket, s ki kell alakítani egy hosszú távú szórványstratégiát. A diaszpórában élő nyugati magyarság pedig nem jelent anyagi terhet, inkább odafigyelést, hogy őket is a magyar nemzet tagjainak ismerjük el. A nemzet fogalmát újra kell értelmezni, azt kell látnunk, hogy ez nem egy elvont fogalom, hanem egy élő közösség, alapja pedig a közös akarat.
– Meg vagyok győződvearról, hogy olyan új alkotmányt kell alkotnunk, amely az értékeket foglalja magába a preambulumában – kezdte beszámolójának az új alkotmányról szóló részét Répás Zsuzsanna. Mint elmondta, két dologban volt konszenzus az alkotmányozó bizottságban. Ezek egyike a keresztyén gyökerekre való utalás, illetve az egységes magyar nemzet kifejezése. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező magyar állampolgárok szavazati jogáról Répás azt nyilatkozta, hogy több lehetőség is van, más országokban például külön jelöltekre lehet szavazni. Sok állam meg tudja ezt a kérdést oldani és hamarosan a magyar kormány is megtalálja azt a módot, hogy a külhoni magyarság akarata is kifejezést nyerjen a magyar parlamentben.
Könnyített honosítás és jogfosztások
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus-lutheránus püspök a könnyített honosítás kapcsán kérdezte, hogy a magyar állam fel van-e készülve arra a rohamra, ami januárban megkezdődik? Répás válaszában elmondta: ennek a kérdésnek a megoldására van egy külön miniszteri biztos, Wetzel Tamás, akinek az a feladata, hogy mérje fel a konzulátusok befogadóképességét, illetve kiépítsen egy olyan rendszert, ahol minél könnyebben megy az ügyintézés.
Hogyan viszonyul a magyar állam a magyarságot érő jogfosztásokhoz, jogsértésekhez, atrocitásokhoz? – merült fel egy másik kérdés az est folyamán. Répás szerint más szemlélettel akar a kormány ezekhez a kérdésekhez viszonyulni, azt akarják éreztetni a külhoniakkal, hogy van valaki a hátuk mögött: a magyar állam. Tervezik ugyanakkor egy jogsegély iroda létrehozását is, amely akár konkrét segítséget is nyújthat abban az esetben, ha valakit magyarsága miatt bántanak. Szász Péter hozzászólásában felvetette, fontos lenne Bukarestben is tudatosítani, hogy a magyar állam fellép a külhoni magyarok jogaiért.
Az egyházak a szórvány végvárai
Dáné Tibor Kálmán a szórványstratégiáról beszélve elmondta, hogy az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE) kiemelt célja a szórvány segítése. Beszélt a magyar házak hálózatáról, amelyek „kulturális autonómiaszigetek”. Erdély területén több mint 30 ilyen létezik, amelyeket a szórványstratégia kiépítésekor figyelembe lehet venni. Az EMKE elnöke ugyanakkor elmondta, hogy a nyugati diaszpórával is ki lehet alakítani kapcsolatot, ehhez össyeköttetést kell teremteni a nyugati országokban lévő magyar házakkal.
Rezi Elek, a Protestáns Teológiai Intézet (PTI) rektora szerint a szórványmagyarság megtartásában az egyházak is komoly szerepet vállaltak. Az egyházaknak a munkaerőt a teológia biztosítja, ahol a teológiai képzés mellett a diákokban a nemzeti identitástudatot is erősíteni próbálják. Rezi az intézet támogatását kérte Répástól, hiszen elmondása szerint a PTI fenntartásának a költségeit teljes mértékben a fenntartó egyházak vállalják, amelyek anyagi forrásai egyre kisebbek, míg a költségek egyre nagyobbak.
Répás Zsuzsanna elmondta: akkor fognak tudni segíteni a külhoniaknak, ha lesz egy olyan ország, amely egyértelműen kiáll a magyar érdekekért, az elmúlt nyolc évben azonban nem volt ilyen a magyar állam. Kiemelte a szórvány fontosságát, hiszen az itt élőknek vannak megmaradási technikái, amelyeket el lehet tanulni tőlük. Dáné Tibor Kálmánnak válaszolva Répás kifejtette, hogy a szórványt nem lehet leírni, a magyar házak pedig jelenthetnek egy rendszert, amelyet fel lehet használni, bázisokká lehet tenni, amire felépül az ottani közösség magyar élete, élő szövetet kell kialakítani, ami egységessé teszi a magyar nemzetet. Az egyház jelenti ugyanakkor a szórványban a másik bázist, hiszen az egyház sokszor az utolsó bástya templomaival, gyülekezeti termeivel és más ingatlanjaival. Ezért a teológiával olyan kapcsolatot akarnak kiépíteni, amelyikben ez mindig számíthat a magyar állam támogatására.
Kötő József parlamenti képviselő elmondta, hogy bár nem volt szórványstratégia, voltak fontos dolgok, amelyek megvalósultak. Van egy „végvárvonulatunk”, amelyre lehet szórványstratégiát építeni. Kötő szerint folytatni kell a kistérségi iskolaközpontok kiépítését, hogy anyanyelven tanulhassanak a gyerekek. Az új tanügyi törtvény szerint az állami fejkvóta rendszerbe beilleszkednének az egyházi iskolák is, ez egy új lehetőség, amelynek segítségével elkezdhetnénk az egyházi népiskolai hálózat építését.
Épített örökség, tehetséggondozás, szakoktatás
Vekov Károly hozzászólásában elmondta, hogy ha erős a nemzet, erős az állam is, tehát újra meg kell teremteni az erős nemzetet. Kiemelte, hogy a magyar állam valamikor egy befogadó állam volt, és újra azzá kell tenni. Vadas László az épített örökségre hívta fel a figyelmet, hiszen az utóbbi 20 évben több rombolódott, mint épült. Hozzátette, hogy a tanulmányi kirándulások alkalmával az eldugott, régi kastélyokat is meg lehetne látogatni. Soós Anna a tehetséggondozás fontosságáról és támogatásáról beszélt, mint elmondta, ez a közoktatásban és az egyetemi oktatásban is nagyon jól működik. Vallasek István úgy vélte: az előző magyar kormány megvont néhány olyan támogatást, mint a tankönyvtámogatás oktatók számára vagy az 50 százalékos árleszállítás az utazáskor. A helyettes államtitkár szerint ezek a megvonások alkotmányellenesek voltak, és vissza kell őket állítani. Vallasek ugyanakkor hangsúlyozta a felnőtt oktatás és a szakoktatás fontosságát is. Répás elmondta, hogy ezen a téren az Európai Unió rejt sok lehetőséget, amelyeket nemzeti szempontból is ki kell használni.
KISS GÁBOR, Szabadság (Kolozsvár)

Székelyföldi képzőművészek tárlata Kolozsváron
Kiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutató
Hét kortárs erdélyi magyar képzőművész legújabb munkáit tekinthetik meg az érdeklődök az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A tárlatot a csíkszeredai Pallas-Akadémia Könyvkiadó és a kolozsvári Gaudeamus könyvesbolt rendezvényén, szerdán délután nyitották meg a Majális/Republicii utca 5. szám alatt. Az est folyamán a kiállító művészek munkásságát vázoló Műterem és Élet-Jelek sorozatok kiadványait is megismerhettük.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntője után Sarány István, a Pallas-Akadémia főszerkesztő-helyettese kifejtette: idén, viszonylag rövid idő alatt hat kötet jelent meg a kiadó Műterem sorozatában, ugyanakkor az Élet-Jelek-sorozat is tovább bővült, a Kosztándi házaspár munkásságáról szóló átfogó monográfiájával (utóbbi Vécsi Nagy Zoltán művészettörténész munkáját dicséri). – Számos tehetséges képzőművészünk van, olyanok, akiket pályatársaik is elismernek, ugyanakkor jó, a magyar és a nemzetközi képzőművészeti életben zajló folyamatokat értő és érző művészeti íróink is akadnak – magyarázta Sarány. Kitért a kortárs hazai képzőművészek munkásságának bemutatására elindított Műterem sorozatra, amely az erdélyi magyar képzőművészet gazdagságát és változatosságát tükrözi. A Bandi Kati (előszó: Nagy Miklós Kund), Fazakas Tibor (Banner Zoltán), Köllő Margit (Gazda József), Sárosi Csaba (Jánó Mihály), Vargha Mihály (Szücs György) és Zsigmond Márton (Túros Eszter) életét és művészetét vázoló Műterem-kötetek mellett az Élet-Jelek sorozatban, Banner Zoltán tollából megjelent Márton Árpád című monográfiát ismertette röviden.
– Ment-e a könyvek által a világ elébb? – tette fel Vörösmarty szállóigévé vált kérdését Németh Júlia műkritikus. A Tőzsér József által 1971-ben, Gyergyószentmiklóson megalapított romániai könyvposta-szolgálatra utalt, amely „az ország legeldugottabb falvaiba is eljuttatta a magyar könyvet, a magyar szót, s azt a gondolatot, amely hozzájárult a túléléshez, magyarságunk megőrzéséhez”. – 1993-ban pedig megalakult a Pallas Akadémia Könyvkiadó: Kozma Mária főszerkesztésével és Tőzsér József igazgatásával az ország egyik legmarkánsabb könyves vállalatává nőtte ki magát. Terjeszti a magyar könyvet, az irodalmat, a művészetet. Ugyanakkor nem csak terjeszti, de gerjeszti is mindezt, kapcsolatot teremtve az alkotók és a nagyközönség között – magyarázta a műkritikus.
A kiállított alkotások értékelése után Németh Júlia megjegyezte: a teremben az erdélyi képzőművészeti élet színe-javának a keresztmetszetét láthatjuk kicsiben. Örömét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a székelyföldi képzőművészek időnként Kolozsváron is bemutatják értékeiket. – A most kiállító művészek mindegyike tagja a Barabás Miklós Céhnek, annak a szervezetnek, amely nemrég megkapta az egyik legnagyobb elismerést, a Magyar Örökség-díjat. Ez pedig nagymértékben nekik is köszönhető – összegzett a műkritikus.
Ferencz Zsolt, Szabadság (Kolozsvár)

„Történelmi jelentőséggel bír az EMKE a magyarság életében”
Újraalapításának 20. évfordulóját ünnepelte az egyesület
Társszervezeteit, a 120 évvel ezelőtt alapított Erdélyi Kárpát-Egyesületet (EKE) és a 90 esztendeje létrehozott Romániai Magyar Dalosszövetséget is köszöntötte idei közgyűlésén az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). A kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban szombaton tartott rendezvényen egyúttal az EMKE 1991-es újraalakításáról is megemlékeztek. Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke a román Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájáról, Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője pedig a NEFMI Kárpát-medencei közművelődésre vonatkozó elképzeléseiről tartott előadást. A közgyűlést követően, a délutáni órákban adták át az erdélyi Oscarként is emlegetett EMKE-díjakat, valamint a tiszteletbeli és a posztumusz tiszteletbeli tagoknak járó okleveleket.
– Együtt ünnepelni és másokat is megünnepelni, ez a mostani, rendhagyó közgyűlés lényege – összegezte köszöntőjében Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke. Utalt arra, hogy az egyesület megalapításának 125. évfordulóján, tavaly áprilisban szervezett nagyszabású program után idén valamivel visszafogottabban, ám mindenképpen ünnepélyes hangulatban emlékeznek: elsősorban arra, hogy 1991. április 20-án Brassóban újraalakult az EMKE. Tisztelegni kívánnak azon személyiségek emléke előtt – Domokos Géza, Balogh Ferenc, Laskay Sándor, Sárkány Ferenc –, akik az elmúlt húsz évben jelentősen hozzájárultak az EMKE hírnevének öregbítéséhez, ma viszont már nem lehetnek közöttünk, egyszersmind együtt ünnepelni társszervezeteikkel, a 120 éves Erdélyi Kárpát-Egyesülettel és a 90 esztendős Romániai Magyar Dalosszövetséggel.
Egyed Ákos akadémikus, az EMKE tiszteletbeli tagja kiemelte: a húsz évvel ezelőtt újraalakult egyesület sikeresen átmentette és megtartotta mindazokat az értékeket, amelyek 1885-ben életre hívták. Ugyanakkor az új történelmi kor elvárásainak megfelelő programokat sikerült megalkotnia a szervezetnek az elmúlt években. – Önmagában véve is történelmi jelentőségű, ami az erdélyi magyarság körében a rendszerváltás után történt, hogy a kommunista diktatúra idején betiltott, vagyonuktól megfosztott intézményeinket – EMKE, EKE, EME, EGE stb. – újra életre tudtuk kelteni. 1885-ben és 1991-ben egyaránt szükségünk volt egy olyan intézményre, amely vállalja a közművelődés hatalmas munkáját, ezáltal védelmébe veszi a közösségeket, s ha úgy adódik, új közösségek alkotására is vállalkozik – mondta Egyed Ákos. Hozzátette: ahogyan 126 évvel és 20 évvel ezelőtt, ma is különösen fontos a közgondolkodás alakítása, a párbeszédet és a tapasztalatcserét előtérbe állító közös kultúra alapjainak fejlesztése. – Az EMKE tevékenysége valamilyen szinten megnyilvánul a legtöbb kulturális rendezvényen: jelen van a kórustalálkozókon, a népfőiskolák működésében, műemlékeink védelmében, az emlékházakban, a könyvtárakban, kisebb és nagyobb régiókban. Korunk bonyolult, ellentmondásokkal teli változásai sem teszik, nem tehetik lehetetlenné az egyesület közösségi munkájának eredményességét, továbbra is erős összekötő kapocs marad. Történelmi jelentőségű szolgálatot tehet és tesz az erdélyi magyarságnak, az összmagyar nemzetnek – mondta az akadémikus.
Dávid Gyula, az EMKE tiszteletbeli elnöke megjegyezte: amiként az alapítók 1885-ben felismerték, hogy magyarnak megmaradni Erdélyben csakis a kultúrára, az egyházra és az iskolára hangsúlyt fektetve lehet, a rendszerváltás után pedig az RMDSZ is belátta az EMKE létjogosultságát, úgy ma is szükség van a további támogatásra. – A közösségteremtés a lényege ennek a munkának és szerveződésnek, hiszen kisközösségeket kellett teremtenünk, felébresztve bennük a kultúra iránti igényt és a kultúra ápolásának fontosságát. Remélem, az RMDSZ azon az úton, amelyen most elindult, még nagyobb érdeklődést fog tanúsítani a kultúra iránt, annak a szerveződésnek, erőnek a támogatásával, amit a civil szervezetek működése jelent – tette hozzá Dávid Gyula.
Közművelődés támogatása román és magyar alapokból
Kelemen Hunor művelődési miniszter, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: mindaz, ami a rendszerváltás óta kultúraszervezés terén végbement az erdélyi magyar társadalomban, szorosan összefügg az EMKE működésével. – A romániai magyar társadalom megszervezése, kulturális és civil szerveződések, egyesületek újraindítása és segítése révén az EMKE bebizonyította: hiánypótló intézménye az erdélyi magyar kulturális életnek – mondta a miniszter, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik ebbe a munkába nap mint nap bekapcsolódnak. A Művelődési és Örökségvédelmi Minisztérium közművelődéssel kapcsolatos stratégiájával kapcsolatban kiemelte: a 2000-től 2009-ig tartó időszakkal ellentétben, amikor a román állam a kulturális örökség védelmére szánt összegeknek mindössze a 0,9 százalékát fordította magyar vonatkozású épített örökség felújítására, 2011-re sikerült elérni, hogy ez az arány 20 százalékra emelkedjen.
Az elmúlt közel másfél évben, amióta Kelemen áll a tárca élén, igyekeztek csökkenteni a művészeti intézményeket – Kolozsvári Állami Magyar Színház, Kolozsvári Magyar Opera, Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós és Liviu Rebreanu társulata – érintő hátrányos anyagi megkülönböztetést, a közművelődés különböző területein kiírt pályázatok esetében pedig olyan rendszert építettek ki, amely lehetővé teszi a magyar kultúrát művelő szervezetek anyagi támogatását. Kulturális napok, alkotótáborok, színházi- és filmfesztiválok, valamint egyéb nagyszabású események megszervezését támogatta ez idő alatt saját alapokból az RMDSZ, több mint félmillió lej értékben. Mint mondta, a magyar nyelvű folyóiratok normatív támogatása mellett a könyvtári állományok állami támogatással való bővítése is a célok között szerepel (ez utóbbi keretében, várhatóan május-júniusban közel hárommillió lej értékben kapnak könyveket a könyvtárak).
– Emellett pedig továbbra is azon munkálkodunk, hogy a kulturális autonómia intézményi formáit még ebben a kormányzati ciklusban megteremtsük – tette hozzá Kelemen. Az elmúlt húsz év megvalósításaihoz hasonlóan további sikereket kívánt az EMKÉ-nek, és megígérte: a normatív támogatások révén az RMDSZ továbbra is igyekszik hozzájárulni az egyesület működéséhez.
Lakatos Mihály, a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) Határon Túli Magyarok Kulturális Osztályának vezetője beszélt többek között a Márai-programról, amelynek célja az irodalmi művek könyvtárakba való eljuttatása. A program keretében a magyar állam egymilliárd forint értékben vásárol könyveket, amelyeket aztán 640 könyvtár között oszt szét (ebből 48 határon túli, amiből 24 erdélyi könyvtár részesül). Véleménye szerint a Szülőföld Alap általános jogutódjaként működő Bethlen Gábor Alap jelentős segítséget nyújthat a határon túli közművelődés támogatásában. A tavaly lebonyolított irodalmi és filmes karaván mintájára a NEFMI továbbra is fontosnak tartja a Kárpát-medence különböző térségeiben élő magyar művészek kapcsolatteremtését és együttműködését. Lakatos szerint a kultúra ápolása ügyében – a jól képzett szakemberek és a szakmai irányítás mellett – továbbra is nagy szükség van az amatőrök üdeségére és frissességre.
Középpontban az EKE és a dalosszövetség
A világ más tájain élőkhöz hasonlóan az erdélyiek is felismerték a 19. században, hogy „a legújabb technikai vívmányok és a modern politikai berendezkedések nem pótolhatják a természet nyújtotta örömöket”, magyarázta Dezső László, az Erdélyi Kárpát-Egyesület (EKE) elnöke. 1890-ben ennek jegyében küldte az EMKE akkori vezetősége egyhónapos tanulmányútra a Magas-Tátrába Sándor József főtitkárt, a Magyarországi Kárpát-Egyesület létesítményeinek és szervezeti kérdéseinek tanulmányozására. – Nem volt menedékház, üdülőtelep, turistaösvény, pihenőhely vagy kilátótorony, amelyet az erdélyi küldött ne látogatott volna meg. A látottak alapján, valamint a turistalétesítmények szervezésének és működtetésének egyedi jellege miatt Sándor József arra a meggyőződésre jutott, hogy a megalakítandó EKÉ-nek önálló, független egyesületnek kell lennie. Így Sándor Józsefet tekinthetjük az EKE alapítójának – részletezte Dezső László. Az EKE 1891. május 12-én kezdte meg működését, a turistaság népszerűsítését, a természeti értékek óvását és megismertetését, valamint a hagyományok ápolását tűzve ki céljául. Hozzátette: az elődök által kitaposott ösvényen kell járnunk ma is, amikor „az ember hátat fordított a hegyeknek és a domboknak, sőt, még a természet rendjébe is beavatkozott”. Kiderült: a fennállásának 120. évfordulóját ünneplő EKE Sztánán szervezi meg „központi megemlékezését” május 13-a és 15-e között, ennek keretében pedig az egyesület jubileumi kötetét is bemutatják.
Guttmann Mihály a Romániai Magyar Dalosszövetség 90 évét tekintette át. – 1921. november 13-án 30 énekkar küldöttje mondta ki Brassóban a dalosszövetség létrehozásának szükségességét, élére pedig idős Szemlér Ferenc brassói tanárt nevezték ki – részletezte a tiszteletbeli elnök, majd a célokat is vázolta: a magyar dal- és zeneegyesületek országos keretbe tömörítése révén a karének, a dal- és zeneirodalom ápolása, különböző versenyek, karmesteri tanfolyamok, ünnepségek, hangversenyek megszervezése, szaklapok, valamint zeneművek megjelentetése stb. 1930-ban már 130 egyesületet foglalt magába, s ez a szám 1938-ra már elérte a 228-at. A dalosszövetség 1949-ben bekövetkezett megszűnésének és 1994-es újraalakulásának ismertetése mellett Guttmann a zeneoktatás jelenlegi helyzetére is kitért: véleménye szerint ennek terén is elengedhetetlen a megfelelő zenei felkészültség, az a fajta szakértelem, amivel korábban a kántortanítók rendelkeztek. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra is, hogy a dalosszövetség novemberben tartja ünnepi rendezvényét Kolozsváron.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök, „felbecsülhetetlen természetvédő és honismereti munkássága elismeréseként” díszoklevelet adományozott az EKÉ-nek, majd a dalosszövetségnek „felbecsülhetetlen értékmentő és dalos kultúrát teremtő munkássága elismeréseként”. A folytatásban sor került az elnökségi beszámolóra: ennek keretében Dáné többek között a pusztinai Magyar Ház rehabilitációs munkálatairól és a farkaslaki Tamási-ház (Ágnes néni háza) sorsáról is szólt. Az elnöki jelentést és a pénzügyi beszámolót egyhangúlag elfogadta a közgyűlés, délután fél 3-tól pedig ünnepélyes keretek között adták át az idei EMKE-díjakat. A kitüntetettek: Székedi Ferenc (Spectator-díj), Szabó Éva (Kacsó András-díj), Szőcsné Gazda Enikő (Bányai János-díj), Dávid Lajos (Kun Kocsárd-díj), Gáspár Attila (Nagy István-díj), Tóth-Páll Miklós (Bánffy Miklós-díj), Veress Albert (Kovács György-díj), Halasi Erzsébet (Poór Lili-díj), Kardos Máriusz Róbert (Tompa Miklós-díj), Feszt László (Szolnay Sándor-díj), Hubbes Éva (Monoki István-díj), Asztalos Lajos (Kőváry László-díj), Székely Tibor (gróf Mikó Imre-díj). Posztumusz tiszteletbeli tagjává fogadta az EMKE Balogh Ferencet, Domokos Gézát, Laskay Sándort és Sárkány Ferencet. Tiszteletbeli tagja lett az egyesületnek Deáky András és Pillich László, díszoklevelet vehetett át Könczey Elemér és Máté András Levente (a díjak és az oklevelek indoklását lapunk április 6-i, szerdai számában közöltük).
FERENCZ ZSOLT 
Szabadság (Kolozsvár)

Romániai magyar könyvtárosok találkoztak Kolozsváron
Szombaton zárult le a romániai magyar könyvtárosok nyolcadik vándorgyűlése, amelynek május 26–28. között a kolozsvári Egyetemi Könyvtár adott otthont. A konferencia a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének egyik legfontosabb rendezvénye, idén választott témája a könyvtári szolgáltatások átjárhatósága és hálózata volt. A mintegy 60 résztvevő, különböző erdélyi könyvtárak (közművelődési, oktatási és tudományos, illetve szakkönyvtárak) képviselői olyan témákat boncolgattak az előadások során, mint a könyvtári érdekképviselet és fundraising, digitális gyűjtemények fejlesztése, illetve a kutatás és tudománytermelés, valamint közművelődési tevékenységek erdélyi könyvtárakban.
Az idei rendezvényen a hangsúly kifejezetten a problémaközpontú, a mindennapi könyvtári gyakorlat szempontjából kiinduló előadásokra került, ezért a Hargita Megyei Könyvtár munkatársai (Bedő Melinda és Berényi Erzsébet) a közkönyvtárak számára beindított Biblionet programról és annak hatásairól, illetve a könyvtárak, könyvtárosok között működő együttműködési formákról és kapcsolathálóról beszéltek. Bitay Enikő, az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) főtitkára a könyvtárakban zajló digitális gyűjteményfejlesztés módozatairól, valamint az ehhez kapcsolódó tudományos kutatás formáiról és lehetőségeiről, Brem Walter, a Codespring informatikus szakembere pedig az átjárható könyvtári rendszerek kiépítéséhez és működéséhez szükséges technikai háttér feltételeiről tartott előadást.
A résztvevő könyvtárosoknak lehetőségük nyílt más könyvtári és közművelődési hálózatok sajátosságairól is hallani: Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök az Erdélyben mintegy kulturális autonómia szigetként működő Magyar-Ház láncolatról beszélt, Sorina Stanca, a Kolozs Megyei Könyvtár igazgatója pedig az amerikai gyakorlat kapcsán mutatta be a könyvtárak hálózatba tömörülését, a fenntarthatóság érdekében létrejövő különböző partnerségi viszonyokat.
A rendezvény több fontos újdonsággal szolgált: elkészült a Romániai Magyar Könyvtárosok Egyesületének honlapja, amelynek végleges formájáról és további tartalmi fejlesztéséről tárgyaltak a résztvevők, valamint egy új, könyvtárosok számára meghirdetett díj (a Váczy Leona Emlékérem és Emléklap) megalapításáról is döntés született. A konferencia alatt Könyvtári kavalkád néven poszterkiállítás formájában lehetett ízelítőt nyerni a résztvevő intézményekben zajló kulturális, közművelődési és más tevékenységekből. Az előadások után a könyvtárosok megismerkedtek a Kolozsváron működő magyar könyvtári hálózat egy részével (a gyakran egyszemélyes könyvtárként vagy egyszemélyben könyvtárként is működő, elsősorban civil szervezetek által fenntartott kulturális-információs struktúrákkal, illetve a felhasználói igények mentén szerveződött nyilvános szakkönyvtári hálózattal): szakmai látogatásra és tapasztalatcserére került sor a Szabédi László Emlékházban az ott található hagyatékok feldolgozása kapcsán, a Kolozsvári Állami Magyar Színház Dokumentációs Tárában és a Kriza János Néprajzi Társaság székházában.
A konferencia utolsó napján a résztvevők tanulmányút keretében látogattak el Bonchidára, hogy a kastély felújítási munkálataival és az ott zajló különböző programokkal megismerkedjenek, továbbá Válaszútra, ahol a Kallós Zoltán Alapítvány Szórványkollégiumát, a Kallós Zoltán Múzeumot és Néprajzi Központot látogatták meg.
Kovács Eszter 
Szabadság (Kolozsvár)

Jelentéktelen” intézmények?
Teljes a bizonytalanság azoknak az erdélyi magyar intézményeknek a körében, amelyek a Gyurcsány-kormány ideje alatt „nemzeti jelentőségű” státust kaptak: még mindig nem tudni, kapják-e a továbbiakban az „alanyi jogon” járó támogatást.
Elvileg a határon túlra szánt finanszírozási keret, 13 milliárd forint közel felét – mintegy 5 milliárd forintot – ezek az intézmények kapják, finanszírozásukra a magyar állam korábban garanciát vállalt. Az érintett szervezetek az elmúlt hónapokban Budapestre küldött beadványban erősítették meg, hogy igényt tartanak a korábban elnyert minősítésre és a támogatásra.
A benyújtott kérelmekre azonban többségük nem kapott választ. „Hiába készítettük elő nagyon alaposan a dokumentációt, úgy tudom, nem lesz támogatás” – mondta lapunknak Szabó Róbert Csaba, a Látó főszerkesztő helyettese.
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője arról számolt be: semmilyen tájékoztatást nem kaptak, sem arról, hogy a kiadvány megtarthatja-e a korábban elnyert minősítést, sem arról, hogy részesülnek-e támogatásban.
A marosvásárhelyi állami egyetemi képzést támogató Studium Prospero Alapítvány vezetőit tegnap nem tudtuk elérni, de egy neve elhallgatását kérő kuratóriumi tag úgy nyilatkozott: tudomása szerint az elmúlt másfél évben nem kapta meg a szervezet a korábban rendszeresen folyósított támogatást.
Akik még bizakodnak
A Kolozsvári Magyar Egyetemi Intézetet képviselő Soós Anna arról számolt be, a KMEI mindenképpen kedvezményezett marad, a szerződést már megkapták, de azt nem tudni, milyen mértékű lesz a finanszírozás, és mikor érkezik a pénz. Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület elnöke, Dáné Tibor Kálmán is bizakodó. Lapunknak elmondta, tudomásuk szerint az EMKE továbbra is nemzeti jelentőségű intézmény marad.
„Legalábbis erről tájékoztattak minket idén a Bethlen-alapítványtól. Úgy tudom azonban, hogy az utolsó szó a MÁÉRT-é lesz” – magyarázta Dáné. Az egyesület 15 millió forintos támogatást kapott, idén azonban még nem érkezett pénz.
„Apróbb összegekre pályáztunk csak a Bethlen-alapítványnál. Visszafogtuk magunkat, bízva abban, hogy a korábbi évekhez hasonló nagyságrendű kiemelt támogatást idén is élvezhetjük” – jelentette ki. Az EMKE elnöke szerint az egyesület akkor kerülhet nagyobb bajba, ha a nemzeti jelentőségű intézménynek járó eddigi összeget a jövő év elejéig sem folyósítják.
Répás: a MÁÉRT dönt
Répás Zsuzsanna nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkár korábban azt mondta, a nemzeti jelentőségű intézményeket és programokat továbbra is előre kiszámítható módon és hosszú távon kívánja támogatni az Orbán-kormány, ám azok szerint a kritériumok alapján, amelyeket a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezeteivel közösen dolgoznak ki.
Következő ülését a MÁÉRT novemberben tartja. Lapunk tegnap Lukács Bence Ákostól, a nemzetpolitikai államtitkárság sajtófelelősétől azt az ígéretet kapta, hogy írásban válaszolni fog a támogatásokat firtató kérdéseinkre.
Tavalyi összeg: 336 millió forint
A 2006-ban hozott budapesti döntés értelmében egy kormányzati ciklusban előre megállapított támogatásban részesülnek a nemzeti jelentőségű szervezetek és intézmények, és ezt az összeget pályáztatás nélkül megkapják. A Gyurcsány-kormány után a Bajnai-kabinet is tartotta magát az eredeti elképzelésekhez, az Orbán-kormány hivatalba lépéséig egyre több erdélyi oktatási és kulturális intézmény, kiadó érdemelte ki a „nemzeti jelentőségű” státust.
Gémesi Ferenc volt nemzetpolitikai szakállamtitkártól korábban megtudtuk: a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megtartott magyar–magyar kormányzati konzultáció ötödik ülésén, 2009. december 15-én alakult ki az a lista, amely a 2014-ig támogatandó nemzeti jelentőségű intézményeket tartalmazza.
A listán 14 erdélyi intézmény szerepel, ezek számára akkor összesen 336 millió forintot irányzott elő a Bajnai-kabinet. „Az Orbán-kormány hivatalosan nem módosított azóta sem a nemzeti jelentőségű intézmények körén. Tény azonban, hogy azóta pénzt sem kaptak” – nyilatkozta szeptember elején Gémesi.
Új Magyar Szó (Bukarest)

A Magyar Szórvány Napját ünneplik Hunyad megyében
Az RMDSZ 10. kongresszusa november 15-ét, Bethlen Gábor születésnapját, az Összefogás jegyében a Magyar Szórvány Napjának nyilvánította. 
Ennek jegyében szerveznek hétvégén kétnapos rendezvénysorozatot Hunyad megyében, amelynek keretében szombaton szórványkonferenciát tartanak, leleplezik Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopát, a gálaesten pedig a Kézdivásárhelyi Városi Színház előadását megelőzően átadják a Hunyad Megyei Oktatási és Kulturális Központ birtoklevelét. Vasárnap a marosillyei Veres Bástyában, Bethlen Gábor szülőházában tartanak megemlékezést.
Déván a prefektúra dísztermében megtartott szórványkonferencia szombaton 11 órakor kezdődik. A rendezvényt Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke nyitja meg, beszédet mond Takács Csaba, a Communitas Alapítvány elnöke, Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára, valamint a házigazda, Winkler Gyula EP-képviselő, az RMDSZ Hunyad megyei elnöke. A szórványkonferencián jelen lesz és felszólal Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke és Máthé András Levente parlamenti képviselő, frakcióvezető.
Szombaton délelőtt Az oktatási törvény által nyújtott lehetőségek a szórványban címmel tart előadást Magyari Tivadar, RMDSZ főtitkárhelyettese, Lakatos András, a kalotaszentkirályi Ady Endre Általános Iskola igazgatója a szórványkollégium programot ismerteti, majd Babos Aranka, az RMDSZ vajdahunyadi elnöke bemutatja az Összetartozunk program, a Székelyföld-Szórvány partnerség eddigi eredményeit.
Déván 13 órától a prefektúra épülete előtt kerül sor Barcsay Ákos erdélyi fejedelem emlékoszlopának ünnepélyes leleplezésére. Ez a pillanat azért is kiemelkedő a Hunyad megyei magyarság életében, mert az emlékoszlop lesz a dél-erdélyi megye első köztéri magyar emlékműve.
14.30-tól folytatódik a szórványkonferencia: Horváth István, szociológus Demográfiai tendenciák. Nagyvárosi szórványok címmel tart előadást, ezt követően Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke a Magyar Házprogramról beszél, majd Schreiber István, az EMKE dévai elnöke a Hátszegi vidéki várakról és középkori templomokról tart előadást. A szórványkonferencia Székely István, az RMDSZ főtitkárhelyettesének prezentációjával, valamint a konferencia zárónyilatkozatának vitájával és elfogadásával zárul.
Szombat este a dévai Művész Színházban 18 órától kezdődik a gálaest, amelyen átadják a dévai Téglás Gábor Iskolaközpontnak is helyet adó Hunyad Megyei Oktatási és Kulturális Központ tulajdonlevelét. A gálaest a Kézdivásárhelyi Városi Színház Lila akác című előadásával ér véget.
Vasárnap Marosillye, azaz a Bethlen Gábor szülőházának tartott Veres bástya lesz az események színhelye. 15 órától zászlófelvonásra, reneszánsz gyerekműsorra, Bethlen Gábor életéről szóló előadásra, valamint dokumentumfilm vetítésre kerül sor. 
 A rendezvény szervezői: az RMDSZ országos és megyei szervezete, a dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Hunyad Megyei Magyar Ifjúsági Tanács és a Téglás Gábor Iskolaközpont.
A rendezvény támogatói: RMDSZ országos szervezete, Communitas Alapítvány, Kovászna Megye Tanácsa, Hunyad Megye Tanácsa.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad)

Előkelő helyen a kultúra- és közösségfejlesztésben
Fennállásának 90. évfordulóját ünnepelte a dalosszövetség
Létesítésének 90. évfordulóját ünnepelte szombaton Kolozsváron a Romániai Magyar Dalosszövetség. Az ünnepi esemény a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében délelőtt megtartott közgyűléssel kezdődött. Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke beszédében a szövetség közösség-megtartó erejét emelte ki. A dalosszövetség sikerekben gazdag tevékenységét összegző beszámolókat díjátadás követte. Díszoklevelet nyújtottak át Guttman Mihály tiszteletbeli elnöknek, aki idén nyáron töltötte be 85. életévét. Laudációjában Kállay-Miklós Tünde dalosszövetségi alelnök a díjazott kitartását, a zene iránti alázatát emelte ki. A több mint száz résztvevő felállva, hosszú tapssal köszöntötte a neves szakembert. Az esemény délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel zárult. A hét kórust hallgatva meggyőződhettünk Bárdos Lajos művének alapgondolatáról: Istené az áldás, emberé a munka.
A Kolozsvári Református Kollégiumban megtartott közgyűlésen Kovács Tibor iskolalelkész a 90. zsoltárból idézve köszöntötte a jelenlevőket: „aki szívből énekel, kétszeresen imádkozik”. Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a kollégium vezetőségének, hogy rendelkezésükre bocsátotta a dísztermet, majd egyperces néma csendet javasolt az elhunyt karnagyok és kórustagok emlékére.
Közösségteremtő dalosszövetség
Dáné Tibor Kálmán beszédében kifejtette: az EMKE által 1994-ben újralétesített szövetség az egyik legaktívabb társszervezetnek minősül. – A dalosszövetség és az EMKE élete összefonódott. Rendezvényeinket közösen készítjük elő, hetente találkozunk, megbeszéléseket tartunk. A dalosszövetség által kifejtett, óriási jelentőségű munka előkelő helyet foglal el az erdélyi magyarság kultúra- és közösségfejlesztésében – fejtette ki az EMKE elnöke. Mint mondta, egy kórus nem csak a karnagynak köszönhetően szólhat jól, hanem azért is, mert a lelkek összecsengése közösséget hoz létre. – Sokat köszönhetünk a dalosszövetségnek,
Tóth-Guttmann Emese, a dalosszövetség elnöke beszédében említést tett a szövetség létesítésének körülményeiről, illetve az azóta eltelt legfontosabb eseményekről.
– A zene sorsa az iskolákban dől el. Mindannyian ismerjük a zene művelésének nevelő hatását. Sajnos, iskoláinkban egyre inkább ellehetetlenedik a kórusmozgalom, és a közfelfogás sem nyitott a helyzet megváltoztatására – mondta az elnök. Kifejtette továbbá, hogy a dalosszövetség kórusainak mindössze 54 százaléka juttatta el évi beszámolóját a vezetőséghez, majd a rendelkezésére álló adatok alapján ismertette a tagkórusoknak a versenyeken, kórustalálkozókon, vendégszerepléseken, népdaléneklési megmérettetéseken, illetve a különböző táborok keretében kifejtett tevékenységét és az elért eredményeket.
Jövőbeli tervek és eredmények
A 2012-es évre vonatkozó terveket illetően Tóth-Guttmann Emese hangsúlyozta: szándékukban áll összegyűjteni a dalosszövetség dokumentumait, és továbbra is megszervezik a már hagyományos énekversenyeket, kórustalálkozókat.
Fejér Kálmán partiumi régiófelelős a Szatmárnémetiben idén 20. alkalommal megtartott, Hajnal akar lenni című népdaléneklési versenyről számolt be, amelyen 35 kórus jelent meg. Mint mondta, sikerült megjelentetni a mindmáig előadott népdalok gyűjteményét is. Hozzátette: bízik abban, hogy a versenyt 2012-ben is megrendezhetik. Arra buzdította a karnagyokat, zenetanárokat: küldjenek minél több, jól felkészült versenyzőt.
Sógor Magda az egyházközségek kórusainak működéséről számolt be. Utalt a Babeş–Bolyai Tudományegyetem (BBTE) Református Tanárképző Kara által márciusban szervezett egyházzenei konferenciára, amelyen 75-en vettek részt. Dicsérettel illette a Farkas utcai református templomban évről évre megtartott nyári hangversenysorozatot. Említést tett az új énekeskönyvnek az egyházközségekbe való bevezetéséről és a kántorképzés szükségességéről.
Jakabffy Tamás a gregorián szakosztály tevékenységének bemutatásakor a Schola Gregoriana Monostorinensis énekkar sikerekben és megvalósításokban gazdag tevékenységét ecsetelte. Megtudtuk: a Schola az egyetlen gregorián énekkar, amely liturgikus éneklésre szakosodott. A kórus többször szerepelt sikeresen Kolozsvár római katolikus templomaiban, nyáron több magyarországi városban lépett fel. A 2011-es év egyik újdonsága volt, hogy a kórus minden hónap második hétfőjén Kolozsváron ökumenikus vesperákat tartott más kórusokkal közösen, tavasszal pedig Kolozsváron is bemutatták Liszt: Via Crucis című alkotását.
Díjátadás a közgyűlésen
A beszámolókat a díjátadások ünnepi mozzanata követte. A díjazottakat és méltatókat Fórika Éva, a dalosszövetség alelnöke konferálta.
Márkos Albert hegedűművész zeneszerző édesapjáról elnevezett díjakat adott át. Poszthumusz ítélték oda az elismerést Benkő Enikőnek (1962–2009), a sepsiszentgyörgyi unitárius egyházközség dalárdája egykori karnagyának.
A laudáló Gazdag Géza az elhunyt sokrétű tevékenységét, példamutató emberségét emelte ki. A plakettet és díszoklevelet az elhunyt lánya, Benkő Emőke vette át.
Úgyszintén Márkos Albert-díjban részesült Nagy Lajos hegedűtanár Szatmárnémetiből. Fejér Kálmán laudációjából megtudtuk: közel félévszázados ismeretség és barátság fűzi a sikeres hangszertanárhoz. Seprődi János-díjat kapott Demeter József szászrégeni lelkipásztor. A laudáló Böjthe Lídia a református lelkipásztor által több évtizeden át kifejtett kóruspártoló tevékenységéről értekezett.
Jagamas János-díjban részesült a Fall Ilona színművész által laudált Dénes Ildikó, aki több éven át a bánsági Újszentesen volt tanító, és ez idő alatt népdalvetélkedőket szervezett. A díjat Jagamas János özvegye, Anna asszony nyújtotta át. Zsizsmann Rezső-díjban részesült Adorjáni Katalin, a kolozsvári Alsóvárosi Református Egyházközség Bethlen Gábor Földész Dalkörének karnagya. Péter Éva alelnök méltatásából kirajzolódott a karnagy gazdag tevékenysége: bár nem járt zeneiskolába, mindig zeneközelben élt. Református lelkészfeleségként megtanult kántorizálni, ifjúsági kórust alapított férje egykori szolgálati helyén, Marosvásárhelyen, hat gyermeke pedig a kolozsvári zenelíceum kiváló tanulója volt. Jelenleg a BBTE Református Tanárképző Karának hallgatója, de szervezett szakmai napot kántoroknak, összeállított kottagyűjteményt is. 2003-tól férjét, Adorjáni László református lelkipásztort az Agnus Rádió működésében is támogatja. – Sok feladat vár még Adorjáni Katalinra. Ezt tudja ő is, ezért mindig előre néz, és vállalja a kihívásokat – összegzett Péter Éva.
Objektív okok miatt nem lehetett jelen a dalosszövetség ünnepi gyűlésén a két Rónai Antal-díjas és méltatóik. Az újtusnádi fúvószenekar vezetőjének, Bitzó Jánosnak és a csíkszentsimoni fúvószenekar vezetőjének, Sándor Árpádnak a laudációját Miklós Ferenc olvasta fel. Ezt követően Haáz Sándor, a szentegyházi gyermekfilharmónia vezetője beszámolt együttese sikeres közelmúltbeli vendégszerepléséről az Európai Parlamentben. Egyúttal bejelentette: a szentegyházi gyermekfilharmónia 2012 májusában ünnepli létesítésének 30. évfordulóját, amelyre szeretettel meghívta a jelenlévőket.
Meglepetés-díj Guttman Mihálynak
A közgyűlés utolsó, meglepetésként ható eseményeként külön díszoklevelet nyújtottak át a dalosszövetség tiszteletbeli elnökének, Guttman Mihálynak, aki idén töltötte be 85. életévét. Kállay-Miklós Tünde alelnök laudációja kezdetén leszögezte: Misi bácsiról nem lehet a laudáció hivatalos és száraz hangján beszélni. Példákkal illusztrálta Guttman Mihály fáradhatatlan fiatalosságát, humorát, a zene iránti alázatát, illetve a rá jellemző kitartást. A díszoklevél átvételét követően a díjazott hangsúlyozta: élete egyik legnagyobb kitüntetése volt, amikor Tordaszentlászló első díszpolgárává nevezték ki. Zárszóként a László Attila karnagy által vezetett sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar egy Kodály-mű eléneklésével köszöntötte fel mindannyiunk szeretett Misi bácsiját.
Kórushangverseny a magyar operában
A dalosszövetség ünnepi közgyűlése délután a Kolozsvári Magyar Operában tartott kórushangversennyel folytatódott. Összesen hét énekkar lépett fel: a sepsiszentgyörgyi Cantus Firmus Vegyeskar (karnagy: László Attila), a marosvásárhelyi Psalmus Kórus (karnagy: Kovács András), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a szatmárnémeti Székesegyház Énekkara (karnagy: Varga Péter), a marosvásárhelyi Nagy István Ifjúsági Kamarakórus (karnagy: Kovács András) és a Kolozsvári Református Kollégium vegyeskara (karnagy: Székely Árpád igazgató). Az Apáczai Csere János Elméleti Líceum kórusa (karnagy: Szabadi Ildikó) a Református Kollégium kórusával közösen két művet adott elő. Műsorukon (főleg) erdélyi és anyaországi magyar szerzők művei szerepeltek
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Történelmi városkalauz Kolozsvárhoz
Megjelent Gaal György új kötete a Tortoma Kiadónál
Útikönyvek című sorozatának első kötetével jelentkezett a baróti székhelyű Tortoma Kiadó, a Kolozsvár. Történelmi városkalauz című kiadvány szerzője a sokak számára jól ismert hely- és irodalomtörténész, nyugalmazott történelemtanár, Gaal György. A csíkszeredai nyomdából frissen kikerült kötetet december 22-én, csütörtökön este mutatták be az EMKE Györkös Mányi Albert Emlékházában. A rendezvényen a szerző mellett jelen volt Demeter László, a kiadó igazgatója, a könyv fotóillusztrációit készítő László Miklós fényképész, valamint a kötetet méltató akadémikus, történészprofesszor, Egyed Ákos.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke köszöntötte a számos érdeklődőt valamint a vendégeket, kiemelve: örömmel adtak helyet az eseménynek, hiszen egyrészt a könyv Kolozsvárról szól, tehát rólunk, másrészt mindhárom meghívott – Gaal György, László Miklós, Egyed Ákos – az EMKE tiszteletbeli tagjai.
A köszöntő után Demeter László bemutatta a 2006-ban alapított kiadót, és beszélt az azóta megjelent kiadványokról. Miért jelentet meg egy baróti székhelyű kiadó egy Kolozsvárról szóló kalauzt, merülhet fel a kérdés sokakban. Demeter László válasza így szólt: kevés erdélyi városnak van korszerű történelmi, helytörténeti turista kalauza, ezért úgy gondolták, megpróbálnak megbirkózni ezzel a feladattal, Kolozsvárral indítva az Útikönyvek sorozatot. – Felhívtam Gaal György tanár urat, elmondtam, hogy mit szeretnénk, ő pedig azt mondta, rendben van. Tulajdonképpen ezen a szándékon, elgondoláson elindulva formálgattuk a kötet létrejöttét – magyarázta Demeter. Az igazgató, Gaal György mellett megköszönte a kötet fotóillusztrációit készítő László Miklósnak a munkáját is, aki nagyban segítette a kiadó szándékát. Hozzáfűzte: arra törekedtek, hogy a lehető legkorszerűbb térképanyaggal is ellássák a kötetet, hiszen nemcsak a kolozsváriaknak, hanem turistáknak is szánják a kiadványt, a tájékozódás tehát elengedhetetlen. A térképeken igyekeztek megjeleníteni mind a mostani, hivatalos utcaelnevezéseket, mind pedig a történelmi neveket.
A kötet bemutatására Egyed Ákos akadémikus-történészt kérte fel a kiadó, de mint az akadémikus hangsúlyozta: inkább ajánlás lesz, mint könyvbemutató. – Angyalfiaként kerülhet a karácsonyfa alá ez a szép, értékes kiadvány. A szerző Kolozsvár kiváló ismerője. Házról házra ismeri a várost, de azokat is, akik hajdan ezekben a házakban éltek, a tereket, azoknak a szerepét, funkcióját, az utcákat, azok történetét, külön-külön. Aki elolvassa, hogy mit ír a szerző Kolozsvárról, azt fogja mondani: Gaal György nem csak ismeri, hanem nagyon szereti Kolozsvárt. Azt hiszem, ezzel még sokan vagyunk így – mondta Egyed Ákos.
A történész hangsúlyozta: a szerző régóta kutatja Kolozsvárt, és szerepet vállalt abban, hogy a város értékeit jobban megismerje nem csupán Kolozsvár és Erdély magyarsága, hanem mások is. – Ennek a könyvnek a segítségével meg fogják tapasztalni, hogy miért érdemes szeretni Kolozsvárt, milyen értékeket halmozott fel ennek a városnak a múltja és hagyott örökségül ránk és a következő nemzedékekre. De ez a könyv azt is sugallja nekünk, hogy félteni kell Kolozsvárt. Kérdezhetnénk persze, hogy mitől és miért. Tudjuk, hogy nemrég átalakult a főtér, nem is éppen úgy, ahogy szerettük volna, de naponta elgondolkodunk ezen, és azt kérdezzük, mi lesz a funkciója, és az vajon méltó lesz-e Kolozsvár főteréhez. Félteni kell a Sétateret is. 2010-ben zárul a kronológia, a szerző tehát akkor még nem láthatta, hogy mivé válik ez a hatalmas, nagyon szép és nagyon jelentős parktörténelmi örökség, amely gazdagodott ugyan egy nagyon nagy épületkomplexummal, de odavan a tulajdonképpeni park meghittsége és nagyrészt a rendeltetése, funkciója is – részletezte az akadémikus. Felhívta ugyanakkor a figyelmet, hogy a kalauzt a legegyszerűbb ember is kézbe veheti és meggyőződhet arról, miért érdemes itt élni, miért szép, értékes ez a város.
Ezt követően a szerző beszélt a most megjelent kötet „elődjeiről”. Az első, jóval szerényebb változata, Kalauz a régi és az új Kolozsvárhoz címmel 1992-ben jelent meg, a Korunk felkérésére. Tíz év eltelte után, a Polis Kiadó felvetésére, nekilátott a bővített változat elkészítéséhez, ez 2001-ben látott napvilágot, majd 2002-ben új lenyomatban. Minthogy ez is elfogyott, éppen kapóra jött Demeter László felkérése, hogy jelentessék meg a Kolozsvárról szóló útikalauzt, magyarázta Gaal György. – Úgyhogy újra nekifogtam a kibővítéshez, aktualizáláshoz, volt mit beledolgozni a kalauzba. Ennek a kötetnek a nagy újdonsága, hogy színes, ez az első olyan Kolozsvár-kalauz, amelyik színes képekkel, térképekkel dolgozik, minden fejezet előtt ott található a térkép, amelyen a magyar utcanevek szerepelnek, alatta pedig ábécésorrendben a román utcanevek – fűzte hozzá. Kinek is szól ez a kötet, tette fel a kérdést a szerző. – Elsősorban Kolozsvár magyarságának, azoknak, akik nap mint nap itt járnak az utcákon és kíváncsiak Kolozsvár múltjára, történelmére. De haszonnal forgathatják az egyetemi hallgatók, vagy akár az iskolások is, akik innen ismerhetik meg azt a várost, amelyik esetleg pár évre, vagy talán egész további életükre befogadja őket. És nem utolsósorban az idelátogató, de azért a magyar kultúrában jártas turistáknak is hasznos ez a könyv, tehát mindenki számára, aki a magyar múltra kíváncsi. Tisztában vagyok azzal, hogy egy angol vagy román érdeklődőnek másként kellene elmagyarázni múltúnkat, más keretbe kéne beállítani, hiszen ez kifejezetten magyar szempontú kötet. Egy kis módosítással ki lehetne majd adni úgy, hogy a román közönség is haszonnal forgassa. Ez sajnos az egyik nagy hibánk, nekünk, magyaroknak is, hogy mi mondjuk a magunk történetét, a románság pedig a magáét, a kettő pedig nagyon ritkán találkozik, nincs átjárás. Sajnos a mai román fiatalság nagy része alig-alig tud magyarul, tehát jobban tudnák használni az angol, vagy a román változatot – fejtette ki nézőpontját Gaal György. A szerző összegzése szerint „ez a kötet a jelen Kolozsvárt próbálja elénk tárni, de mindig úgy, hogy az adott helyen visszamegy a múltba, amennyire lehet a kezdetekig, forgassák hát haszonnal”. A könyv a Röser, Phoenix, valamint a Gaudeamus könyvesboltokban vásárolható meg Kolozsváron.
KÖLLŐ KATALIN 
Szabadság (Kolozsvár)

Bisztrai Mária
A Prospero Könyvek sorozatában jelent meg Dehel Gábor második beszélgető- könyve, amely a Kolozsvári Állami Magyar Színház világának egyik kanyargós utját járja be. Ez alkalommal is a szerző abban a világban bolyong, melyet a legjobban ismer, és élő szem és fültanúja volt.
A jól ismert pályán magabiztosan vezeti az olvasóját egy olyan életúton, mely a maga nemében szinte utolérhetetlen a több mint kétszáz éves múlttal rendelkező intézményben.
Bisztrai Mária beszélgetőtárs a maga nemében páratlan az egyetemes magyar színművészetben. Ennek is köszönhető a könyv tartalmának kivételesen érdekes mondanivalója.
A nagyközönség számára a kézbe simuló, 2011-ben kiadott Dehel Gábor: Bisztrai Mária című könyvét, a Györkös Mányi Albert emlékházban mutatták be, igen népes közönség előtt.
Dáné Tibor Kálmán az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület, az EMKE elnöke felvezető beszédében nem kis büszkeséggel említette meg, már másodszor mutatnak be Korunk kiadásában megjelenő könyvet a Györkös Mányi Albert Emlékházában. Együtt ünnepelhetjük a könyv megjelenését.
A könyv bemutatása
Balázs Imre József, a Korunk főszerkesztője a könyv kiadója, elmondta a Komp- Press adja ki a Prospero sorozatot, melyet ezelőtt a Polis kiadó adott ki. Ezt a jogot a Korunk átvette. Mint ahogy azt is igyekezett megtartani, hogy a beszélgető stílus kiadványaiban is uralkodó forma legyen. A beszélgető műfajjal élővé válik a sorozat. A színház az a műfaj, ami bennünk él. A dokumentálódás e téren nehezebb. A festők és írók könnyebb helyzetben vannak. Annak ellenére, hogy a dokumentálódás felhasználhatja a legújabb elektronikus rögzítési formákat, mert az előadásokat lehet rögzíteni, a dokumentálódás még is bizonyos helyzetekben nehezebb. Dehel Gábor visszatérő írója a sorozatnak. Élményszerűen mutatja be a Bisztrai Mária színész portréját. Megmunkált könyv lett.
Demény Péter, a Prospero Könyvek sorozat szerkesztője szerint, aki mint szerkesztő, többször is betűről betűre elolvasta a könyvet. Ennek alapján állíthatja, a könyv írói teljesítmény. A beszélgető-könyv nem úgy keletkezik, hogy a személyek által elmondott gondolatokat szóról szóra leírjuk. A szerző lényegesít, és írás közben alkot.
Kötő József, ez alkalommal, mint színháztörténész vett részt a bemutatón. Felelevenítette azt az időszakot, amikor mint színházi irodalmi titkár Bisztrai Mária közvetlen munkatársa volt. Nála érződött legjobban, kettős minőségben beszél: mint a kor tanúja, és mint volt irodalmi titkár. Árnyaltan nyilatkozott a művésznő személyiség jegyeiről. Mária soha sem akart rutinból szerepet alkotni. Az igazi művész ott kezdődik, hogy nincs rutin. Csak a szerep adta pillanat, melyet a szerep átélése tesz feledhetetlenné a néző számára.
Az alázat és a művészet iránti tisztelet, szeretet jellemezte Bisztrai Mára pályáját. Mint művészettörténész kiemeli, annak az időszaknak, amikor Bisztrai Mária a színház igazgatója volt, színház- történeti jelentősége van. A Sütő tetralógiában, a színpadon, megfogalmazódott a nemzetiségi credo, mely döntő szerepet játszott abban, hogy mi itt ülünk. A dráma ebben a korban vezető műfajjá vált.
A tetralógiát Harag György rendezte, aki megújította a színjátszási stílust.
Felvetette a kérdést: Vajon mi lehetett annak a titka, hogy az úgynevezett Bisztrai „éra” alatt ilyen eredmények születtek? Szerinte a jó értelemben vett művészi konokság.
Dehel Gábor, a könyv szerzője szerint Bisztrai Mária sorsa egy olyan korszakban teljesedik ki, amikor a célzatos félretájékoztatások programszerűek voltak.
1980-ban egy tollvonással megszüntették a területi magyar rádió és TV adókat. A sok év alatt felgyűlt és őrzött anyagokat a szó szoros értelmében bebörtönözték a Jilaviai börtön celláiban. Az így őrzött anyag nagy része tönkrement elpusztult, használhatatlanná válva.
A könyv jó arra, hogy felidézzük a közönség és a művészek arcait.
A könyvből részleteket olvasott fel Sebesi Karen Attila színművész.
A könyvről
A könyv borítóját Szentes Zágon tervezte, felhasználva
Szabó Dénes (neves fotográfus) felvételét Bisztrai Máriáról, Móricz Zsigmond Úri muri – Rhédey Eszter szerepében.
A 230 oldalas könyvet mondhatni egy ültömben olvastam el, annyira lekötött:
Kötő József előszavával, függelékkel, mely a művésznő életpályájának főbb szerepeit, fontosabb díjait tartalmazza, valamint egyes előadásokról készült fotókat.(Deák Ferenc, Kacsur György, Marx József, Szabó Dénes, Szabó Tamás, Temesi Zsolt készítették)
Válogatást találhatunk Bisztrai Máriáról szóló írásokból.
Ami engem megfogott az Dehel Gábor hozzáállása az anyaghoz. Már előző beszélgető-könyvében is olyan eleganciával, biztosan, könnyedén mozog ebben a világban, hogy irigylésre méltó. Tiszteli és becsüli beszélgetőtársát, akinek nem gond a feladathoz felnőni.
Ennek is eredménye: Bisztrai Máriát úgy állítani olvasói elé, amelyből kiderül, egy nagy művésszel találkoztunk, aki egy nagyon lehetetlen és embertelen, kegyetlen, irgalmatlan korban volt nemcsak előadó művésze intézményének, de az intézményt, mely bárhogyan is, de missziót is teljesített, úgy vezetni, hogy az a periódus, köszönhetően vezetői és művészi személyzetének, beírta magát az egyetemes magyar színháztörténet arany lapjaiba. Előkelő írói eszközökkel tárja fel a múlt, számukra valóban érdekes, esemény- sorait.
A könyv hátsó borítóján Kötő József Bisztraira vonatkozó eszmefuttatása olvasható: „Édesapja miniszterelnök, majd államelnök, a kortárs román történelem alakítói közé tartozott. Édesanyja az ország sorsában döntő szerepet vállaló magyar földesúri családok génjeit örökölte…Az államférfi apa szárnyai alatt, tanulmányai alapján, lehetett volna fontos fogaskerék egy totalitarista állam diplomáciai építményében. De anyai génjei működtek: magyar színésznő lett, majd másfél évtizedig színházigazgató a kulturális genocidiummá fajuló korszak kiteljesedési szakaszában, amikor a Színház a nemzeti „túlélés” jelképévé változott.”
Nem szándékom a könyv tartalmát részletesen ismertetni. A tisztelt olvasó csak nyerhet, ha elolvassa a könyvet, amely egyébként is olvasmányos, nyelvezete következtében senkinek sem lehet nehéz.
Ennek fejében megismerhet egy olyan korszakot, melyet átélhetett, vagy melyet szülei élhettek át.
A könyv meggyőzött arról, a művészetben nincs protekció, összeköttetés, kivételezés, pártfogás, a közönséget nem lehet becsapni. Csak az tudja megállni a helyét, aki felmenvén a színpadra, a nézőket meg tudja győzni arról, akit alakít, azt hitelesen, élvezetesen be tudja mutatni. Meg tudja teremteni azt a bűvös kört, mely színpadot és nézőt magába fogad. A rendezők teóriájára a közönség csak akkor reagál, ha azok képesek színészeiket úgy vezetni, hogy mind azt az úgymond színházi újítást úgy alkalmazzák a színpadjaikon, hogy a közönség bizonyos része megértse, elfogadja, és számára mondanivalót tartalmazzon.
Bizonyíték erre a rendezők közül időrendi sorrendben: Kömíves Nagy Lajos, Tompa Miklós, Delly Ferenc, Kovács György, Harag György, Szabó József, Rappaport Ottó, Gergely Géza, Taub János, Bán Ernő, Senkálszky Endre, Horváth Béla, Dehel Gábor, Anatol Constantin, Bereczki Péter, Kóra Ilona, Tompa Gábor. Ezen kívül még jó néhány meghívott rendező. Közöttük Major Tamás vagy Vlad Mugur.
A színházi partnerei közül megemlíthetünk, a teljesség igénye nélkül olyan színész neveket, mint: Bara Margit, Horváth Béla, Imrédi Géza, Halász Géza, Poór Lili, Flóra Jenő, Csorba András, Dorián Ilona, Koós Zsófia, Ille Ferenc, Andrási Márton, Pásztor János, Kovács György, Péterffy Gyula, Puni Júlia, Gáspár István, Sas László, Vadász Zoltán, Dehel Gábor, Stief Magda, Balog Éva, László Gerő, Széles Anna, Sata Árpád, Toszó Ilona, Bereczky Júlia, Barkó György. A filmbeli partnerei voltak: Bálint András, Latinovics Zoltán.
E tiszteletet kiváltó névsor is fényesen bizonyítja mily gazdag Erdély fővárosának kulturális életének e szegmentuma. Mennyi tennivaló vár azokra, akik ezt a múlttól örökölt kincset közszemlére szeretnék bocsátani. Van, amire büszkék, lehetünk. Vannak olyan elődök, akinek alkotó munkája meghatározta a kolozsvári színjátszás jelenlegi állapotát is, nyomot hagyott a színházművészetben.
Csomafáy Ferenc

erdon.ro

Kolozsvári Táncház: 1977 februárjában indult
Az első erdélyi táncház megalapítását ünnepelték a hét végén a kolozsvári Tranzit Házban. A Bogáncs–Zurboló Egyesület által szervezett kétnapos rendezvénysorozat központjában a 35 évvel ezelőtt Kolozsváron útjára indult, történelmet író táncház volt, az eseményre minden, egykori és jelenlegi kolozsvári és erdélyi táncházast meghívtak, és szívesen láttak. Természetesen ugyanolyan szeretettel várták azokat az érdeklődőket is, akik „csupán” kedvelői a néptáncnak, népzenének, és szívesen hallgattak bele az ez alkalommal szervezett tudományos ülésszak előadásaiba, a táncház múltjáról, jelenéről és jövőjéről szóló kerekasztal-beszélgetés vitájába, örömüket lelték a szombat délutáni népzenekoncertben, vagy csak egyszerűen fordulni akartak egyet-kettőt az ezt követő táncházi mulatságban.
Az első erdélyi táncházat tehát 35 évvel ezelőtt, pontosabban „1977 februárjának egyik csütörtökén” alapították meg a kolozsvári bábszínház klubtermében, a helyszín aztán változott az idők során, a táncház „otthonaként” szolgált később a Monostori úti művelődési otthon, a hajdani Vasas Klub, a diákház, 1990 után a Német Fórum, majd ezt követően a Tranzit Ház, a Heltai Alapítvány, illetve a Bulgakov kávéház. A kétnapos rendezvénysorozatra a szervezők a táncházasok mellett szívesen látták együtt ünneplésre mindazokat, akik valaha muzsikáltak, táncot tanítottak vagy szervezték, aktívan támogatták a „mindenkori” kolozsvári táncházat. Az események helyszínéül a Tranzit Ház szolgált mindkét napon.
A pénteki tudományos ülésszakon – Táncalkalom, hagyományőrzés, közösségi szórakozás, társadalmi jelenség címmel neves szakemberek – Pávai István (Lajtha László Folklórdokumentációs Központ, Budapest); Simonffy Katalin (Babeş–Bolyai Tudományegyetem); Zakariás Erzsébet (Folklór Intézet); Könczei Csilla (BBTE); Pozsony Ferenc (BBTE); Fülöp Hajnalka (Néprajzi Múzeum, Budapest); Könczei Csongor (Nemzeti Kisebbségkutató Intézet) – tartottak előadást.
Szombaton délelőtt fényképkiállítás megnyitására került sor, ezt követően pedig Táncház vagy folkshow címmel, kerekasztal-beszélgetés zajlott, Pávai István moderálásával. A beszélgetést megelőzően Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke mondott beszédet, amelyben kiemelte: igaz ugyan, hogy leginkább a történelem nagy személyiségei előtt szoktunk fejet hajtani, de a 35 éves Kolozsvári Táncház előtt ma ugyanúgy megtehetjük ezt a gesztust, hiszen az elmúlt negyedfél évtized alatt ez a mozgalom nagyon sokat tett gerincegyenesítésben, identitásápolásban, lélek- és értékmentésben az egykori és a mai falurombolás közepette. – Az akkori táncházmozgalom több volt, mint egy egyszerű kulturális, hagyományőrző mozgalom. Bár elcsépelt ez a kifejezés, mert a letűnt rendszer devalválta, de egy »ellenállási mozgalom« is volt. Egy belső, lelki ellenállás, egy érzés, amit úgy is megfogalmazhatnék: amitől megfosztottak természetben, elvettek tőlünk fizikailag, azt szerezzük vissza lélekben. Amíg még lehet és nem késő. Miközben maradjon egyenes a gerinc, s ha lehet, töretlen a lélek. Ezért érzem jogosnak ma a főhajtást az egykori táncházmozgalom előtt – mondta az EMKE elnöke. A délelőtti kerekasztal-beszélgetés alatt különböző – olykor egymásnak ellentmondó – vélemények hangzottak el arról, hogy mi jobb: megőrizni a maga autentikus, archaikus formájában a népzenét, néptáncot, és azt a táncház keretein belül művelni és továbbadni a fiatal generációknak, vagy ebbe az értékmentő tevékenységbe beleférnek, beleilleszkednek a különböző feldolgozások, a népzenének-néptáncnak más műfajokkal való keveredése is, illetve, ha igen, akkor mi a határ, és milyen szakmai elvárások fogalmazódhatnak meg ennek margóján. A rendezvényen hosszabb-rövidebb filmbejátszásokat, archív felvételeket is megtekinthettek a résztvevők.
Délután öt órától népzenekoncertre került sor, majd táncházzal zárult a kétnapos ünnepségsorozat.
KÖLLŐ KATALIN
Szabadság (Kolozsvár)

Kiosztották az EMKE-díjakat
Szombaton osztották ki az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) idei díjait. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE újraválasztott elnöke elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség. A Poór Lili-díjat Alber Júlia kolozsvári színésznő kapta.
Az erdélyi magyar közművelődés napja apropóján szombaton osztották ki az EMKE (Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület) idei díjait a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Dáné Tibor Kálmán, akit a díjátadót megelőző közgyűlésen ismét az EMKE országos elnökévé választottak, elmondta: idén tizenhárom díj, egy életműdíj és két tiszteletbeli tagságot igazoló oklevél kiosztásáról döntött a vezetőség.
Az életműdíjat Marosi Ildikó irodalomtörténész kapta idén, akinek munkásságát Horváth Andor méltatta. Mint elmondta, Marosi Ildikó évtizedeken át gyűjtötte, rendszerezte a közelmúlt erdélyi magyar irodalmának termékeit, majd az utóbbi 22 évben szinte folyamatosan jelentek meg az irodalomtörténeti munkák az ő gondozásában.
Lapunk vezető szerkesztője, Cseke Péter Tamás Spectator díjban részesült az erdélyi magyarság jövőjét szolgáló publicisztikai tevékenységéért. Kántor Lajos laudációját Kós Katalin, az EMKE szakreferense tolmácsolta. „Cseke Péter Tamás publicisztikáját a kiegyensúlyozottság, körültekintés, higgadtság jellemzi. Elemzései mértéktartóak, meghatározó szempontjai összehangzóak a romániai magyarság érdekeivel, egy reális jövő megépítésével” – írta méltatásában a Korunk szerkesztője.
Kolozsvár talán legismertebb néptáncos házaspárja, Both Zsuzsa és Both József Kacsó András-díjat vett át az erdélyi magyar néptáncművészet minőségi műveléséért és a népművészet értékeinek széles körű megismertetéséért. „Amikor ők ketten táncra összekapaszkodnak, abban nemcsak szépség van, hanem a tánc iránti mélységes tisztelet és alázat is” – mondta a néptáncoktatással, néptánctalálkozók szervezésével foglalkozó Both házaspárról Dáné Tibor Kálmán.
A Bányai János-díjjal kitüntetett Vajda András Sáromberkén élő néprajzkutató rendszeres terepkutatásaiért, módszeres forrásfeltáró és múzeumi intézményszervező munkásságáért kapta az elismerést. Winkler Gyula videoüzenetet küldött Brüsszelből, hogy a Kun Kocsárd-díjjal kitüntetett Fülöp Júlia közösségszervezői tevékenységét méltassa. A szászvárosi RMDSZ-elnök a Hunyad megyei szórványmagyar közösség felemeléséért végzett áldozatos munkájával érdemelte ki az EP-képviselő elismerő szavait. Három évtizedes kitartó szervező, irányító, hagyományápoló és kulturális értékmentő munkásságáért vehetett át Nagy István-díjat a sepsiszentgyörgyi Dulányi B. Aladár. Dukász Péter színész-rendező, aki a méltatás szerint „mindig megújulásra törekvő színészetével több mint három évtizede szolgálja a temesvári magyar színjátszást”, Bánffy Miklós-díjban részesült.
Vastapsot kapott a Poór Lili-díjjal kitüntetett Albert Júlia. A kolozsvári színművészt Köllő Katalin, a Szabadság napilap szerkesztője méltatta. „Ő ugyanis tudja, hogy ha játszótársai felé nem fordul teljes lelkével, ha a színpad iránt nem érez lelki alázatot (is), akkor az általa megformált figura sem tud úgy megszületni, hogy aztán a közönség azt érezze: hiteles volt, amit látott” – mondta Köllő Katalin Albert Júliáról, aki gazdag színészi, előadóművészi és tanári munkásságáért kapta a díjat.
Kovács György-díjat vett át a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház ígéretes fiatal tehetsége, Bányai Kelemen Barna színművész, Uray Péter rendezőt pedig a mozgásszínház erdélyi meghonosításáért, az M Studio társulatának megalapításáért Tompa Miklós-díjjal tüntették ki. A hagyományt a legkorszerűbb törekvésekkel ötvöző művészi tevékenységéért, egyedi művészi világának megteremtéséért Szolnay Sándor-díjban részesült a marosvásárhelyi képzőművésznő, Köllő Margit. A Hargita Megyei Könyvtár munkatársa, Kosz Orsolya több évtizedes szakmai tevékenységét Monoki István-díjjal jutalmazta az EMKE. A Kolozsváros. Milyen város? műemlék-pedagógiai sorozat szerkesztőbizottsága, élén Zsigmond Ilkával, Kőváry László-díjat érdemelt ki, a kincses város történelmi értékeinek újszerű ismertetéséért, a kolozsvári Bartha Bálint pedig Gróf Mikó Imre-díjban részesült, egyházi és kulturális értékmentő, valamint szociális intézményeket támogató tevékenységéért. Az EMKE tiszteletbeli tagjai közé emelte Hajnal Jenőt, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és Kelemen Péter koncerttechnikust.
Az EMKE-díjként átadott szobrocskák Venczel Árpád szobrászművész, restaurátor Parasztmadonna című alkotásának kisebbített másolatai, a díszes okleveleket pedig Venczel Attila képzőművész készítette.
Tofán Koós Imola. Új Magyar Szó (Bukarest)

Kelemen Hunor: az erdélyi magyar közélet elképzelhetetlen az EMKE nélkül
Közgyűlés, tisztújítás és díjátadás a közművelődési egyesületnél
Évi közgyűlést, vezetőségválasztást és díjátadást szervezett szombaton az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a Kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. A köszöntő beszédek után a jelenlévő EMKE-tagok elfogadták Dáné Tibor Kálmán elnök beszámolóját, a pénzügyi és a cenzori jelentést. Dávid Gyula tiszteletbeli elnök bonyolította le rendkívül gyorsan az új elnökség megválasztási eljárását. Kevés kivételtől eltekintve az eddigi EMKE-elnökség tagjainak szavazott bizalmat a közgyűlés. Kora délután kezdődött a már szokásos díjosztási ünnepség, amelynek keretében 13 díjat és díszokleveleket adtak át.
Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök köszöntő szavai után Hegedüs Csilla, Kelemen Hunor művelődésügyi miniszter tanácsosa a tárcavezető üzenetét olvasta fel. A miniszteri beszéd alapgondolata az erdélyi magyar értelmiségnek a közös jövő kialakításában játszott szerepe volt. Hangsúlyozta: az erdélyi magyar közélet mindennapjai elképzelhetetlenek az 1885-ben létesült EMKE nélkül.
Répás Zsuzsanna helyettes államtitkár szavait Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja tolmácsolta. – Az EMKE alapítói 127 évvel ezelőtt az anyanyelvi oktatás és a műveltség, a magyar nyelv és öntudat erősítése, közös örökségünk iránti felelősség mellett tettek hitet. Ugyanezt valljuk ma is – hangzott az üzenet. A főkonzul arról is biztosította a jelenlevőket, hogy az EMKE, mint nemzeti jelentőségű intézmény, továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására.
Dáné Tibor beszámolt a kulturális autonómia-szigetként működő romániai Magyar Házak Hálózatának (MHH) kiépítéséről, amely 2009-ben kezdődött. A kezdeményezést mind az RMDSZ, mind a magyarországi Nemzeti Erőforrás Minisztériuma támogatta. Megtudtuk: Erdélyben az elmúlt években több mint harminc magyar házat hozott létre az EMKE. Példaként említette a Balázsfalva melletti Tűr településen a kö­zeljövőben létesítendő Magyar Házat, amely Kémenes Lóránt plébános lelkiismeretes munkájának köszönhető. A romániai MHH kialakításában 2010 óta szakmai segítséget kapnak a sárospataki művelődési szakemberektől, Csatlósné Komáromi Katalintól és Bordás Istvántól, a Sárospataki Képtár vezetőjétől. Az EMKE-elnök beszámolt arról is, hogy új, a Magyar Házak állapotára vonatkozó felmérést kezdeményeznének. Idén, szeptember végén pedig Kolozsváron rendeznék meg a Magyar Házak második találkozóját.
Dáné Tibor Kálmán beszámolt arról is, hogy EMKE-elnökként meghívták a Magyarországon a közelmúltban létesült Civil Egyeztető Tanács (CET) ülésére, amelynek keretében részt vett a kulturális és honismereti szekció programjának kidolgozásában. Zárszóként Dáné Tibor Kálmán megköszönte a bel- és külföldi támogatóknak az anyagi segítséget, a sajtónak – és ezen belül elsősorban lapunknak, a Szabadságnak – az EMKE-eseményeken való jelenlétet és érdeklődést. Ács Zsolt, az EMKE munkatársa a pénzügyi, míg László Edit a cenzori jelentést olvasta fel, amelyet a közgyűlés el is fogadott.
Egyed Péter egyetemi oktató, filozófus az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság és az EMKE közötti harmonikus együttműködésről, Guttman Mihály elnökségi tag a zenei anyanyelv fontosságáról értekezett. Csatlósné Komáromi Katalin, a sárospataki Művelődési Ház igazgatója az EMKÉ-vel közös programok fontosságát ecsetelte. Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási-ház helyzetéről számolt be. Tamási Áron lánytestvérének, Ágnes asszonynak a háza eredetileg az EMKE tulajdonát képezte, ám tavaly átkerült az önkormányzat tulajdonába, így elkezdődhettek a leromlott állagú ingatlan felújítási munkálatai
Dávid Gyula tiszteletbeli elnök az elnökségi választás lebonyolítása előtt kifejtette: még ha a mostani romániai magyar politikai élet „szét is veri a magyarságot”, az új elnökségnek továbbra is a magyarság egységéért, a megmaradásért kell munkálkodnia.
Az EMKE új vezetősége: Dáné Tibor Kálmán (elnök), Kötő József (főtanácsos). Régiós alelnökök: Matekovits Mária (Bánság), Széman Péter (Partium), Ábrám Zoltán (Közép-Erdély). Társadalmi kapcsolatokért felelős alelnök: Szép Gyula. További elnökségi tagok: Guttman Mihály (Kolozsvár), Muzsnay Árpád (Szatmárnémeti), Házy Bakó Eszter (Brassó), Beder Tibor (Csíkszereda), Ferencz Angéla (Hargita megye), Imreh-Marton István (Kovászna megye).
A választásokat követően Bordás István, a sárospataki képtár vezetője, azaz az EMKE Észak-magyarországi Képviseletének vezetője elmondta: arra törekszik, hogy a magyarországi kulturális élet munkatársai közül minél többen megismerhessék az erdélyi kultúrát. Ezért kidolgozott egy továbbképzési programot, amely a magyar szaktárca által megtörtént akkreditálás után újabb lehetőséget biztosít a fentebbi célkitűzés eléréséhez. A további hozzászólók között volt Dumitriu Anna, aki az Aranyos-vidéki Népfőiskola tevékenységéről számolt be; Kerekes Hajnal, a nagyenyedi dr. Szász Pál Egyesület alelnökeként, illetve a Magyar Közösségi Ház vezetőjeként a Fehér megyei kulturális tevékenységeket ismertette. Ferencz Angéla a Hargita megyei, míg Imreh-Marton István a Kovászna megyei Kulturális Központ és az EMKE közötti lehetséges együttműködésről értekezett, megköszönve, hogy bekerültek az elnökség tagjai közé. Deák Gyula, a Romániai Magyar Néptánc Egyesület elnöke a közeljövőben a pedagógusok számára megszervezendő néptánctanfolyamra, Boldizsár Zeyk Imre, az RMDSZ tordaszentlászlói szervezetének elnöke pedig a június végi Szent László napi énektalálkozóra hívta fel a jelenlevők figyelmét.
Délután 2 órakor kezdődött az EMKE-díjak és díszoklevelek átadása. A 13 szobor Venczel Árpád, a díszoklevelek pedig Venczel Attila alkotása.
Életműdíjat kapott a marosvásárhelyi Marosi Ildikó irodalomtörténész, aki betegsége miatt nem lehetett jelen. Horváth Andor egyetemi oktató szerint Marosi Ildikó érdeme, hogy évtizedeken át gyűjtötte majdani köteteinek anyagát, hogy aztán az 1989-es rendszerváltás után megvalósíthassa álmait, és a „felkutatott kincsek jó gondozójává vált”. Spectator-díjban részesült Cseke Péter Tamás újságíró (Bukarest). Kós Katalin, a Györkös Mányi Albert Emlékház ügyvezetője olvasta fel Kántor Lajos laudációját, amelyben Cseke Péter Tamás publicisztikai tevékenységét kiegyensúlyozottnak, higgadtnak és körültekintőnek nevezte.
Kacsó András-díjat kapott Both Zsuzsa és Both József (Kolozsvár). Dáné Tibor Kálmán méltatásában kiemelte: a Both-házaspár a népi kultúra áthagyományozását jelentős empátiával végzi. Bányai János-díjban részesült Vajda András (Marosvásárhely) néprajzkutató, akit a laudáló Keszeg Vilmos egyetemi oktató elkötelezett, bölcs, megfontolt kutatónak nevezett. Kun Kocsárd-díjat adományoztak Fülöp Júliának (Szászváros). Winkler Gyula európai parlamenti képviselő videóüzenetben laudálta a közösségszervezés aktív résztvevőjét, aki sokat tett a szászvárosi magyarságért. Fülöp Júlia megjegyezte: Kun Kocsárd emléke még mindig elevenen él a szászvárosi magyarok között. Nagy István-díjat kapott Dulányi B. Aladár (Sepsiszentgyörgy). László Attila karnagy laudációjában arra összpontosított, hogy a díjazott három évtizeden át kitartó szervezője, irányítója volt a város művelődési életének.
Bánffy Miklós-díjban részesült Dukász Péter színész (Temesvár), aki egyéb elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen az eseményen. Szekernyés János laudációja alapján gazdag színészi pálya bontakozott ki. A díjat Kövesdy István rendező vette át.
Poór Lili-díjat kapott Albert Júlia színművész (Kolozsvár). Laudált Köllő Katalin színikritikus, szerkesztő, aki szerint a sikeres művészi és oktatói pálya mögött lélek, tehetség és kitartás lakozik. Kovács György-díjban részesült Bányai Kelemen Barna (Marosvásárhely). Kövesdy István a fiatal, sokoldalú színész ötéves pályafutását értékelte. Tompa Miklós-díjjal tüntették ki Uray Pétert. (Sepsiszentgyörgy–Budapest). Kötő József színháztörténész laudációját Vincze László, az EMKE munkatársa olvasta fel. Megtudtuk: Uray honosította meg Erdélyben a mozgásszínházat, de ezt megelőzően több művészi ágban (például a zenében) is bizonyított. Szolnay Sándor-díjat kapott Köllő Margit (Marosvásárhely), aki egészségügyi okok miatt nem lehetett jelen. Laudált Németh Júlia műkritikus, aki a művész kitűnő rajzkészségét, színérzékét méltatta. A díjat Wiesler Zsuzsa vette át.
Monoki István-díjat adományoztak Kosz Orsolyának (Csíkszereda). Kopacz Katalin laudációjából lelkiismeretes, megalapozott szakmai tudással rendelkező több évtizedes könyvtárosi tevékenység rajzolódott ki. Kőváry László-díjban részesült Zsigmond Ilka középiskolai tanár és az általa irányított műemlékpedagógiai kiadványsorozat szerkesztőbizottsága. Vincze Zoltán nyugalmazott tanár laudációjában azt értékelte, hogy a fentebbi kiadványok épp a serdülő korosztály számára íródtak, akiktől „a Guttenberg-galaxis egyre jobban távolodik”. Gróf Mikó Imre-díjat adományoztak Bartha Bálint (Kolozsvár) vállalkozónak. Székely Tibor laudációjában a díjazott szerénységét és nagylelkűségét emelte ki.
Tiszteletbeli taggá nevezték ki Hajnal Jenőt, a vajdasági Magyar Művelődési Intézet igazgatóját és a kolozsvári származású, ám évek óta Németországban élő Kelemen Péter koncerttechnikust.
NAGY-HINTÓS DIANA. Szabadság (Kolozsvár)

A magyar dal és a falu ünnepe
A Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD), az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) június 30-án rendezte meg Tordaszentlászlón a XIII. Szent László-napi kórustalálkozót. A református templomban megtartott reggeli istentiszteleten Sikó Csabáné Győrfi Piroska kolozsi lelkipásztor hirdetett igét. Majd a kórusok kivonultak a templomkertbe, ahol a helyi fúvószenekar eljátszotta a székely himnuszt. Az ünnepi beszédek után az énekkarok koszorút helyezhettek el a templomkertben ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobornál. A Tóth Guttman Emese dalosszövetségi elnök által vezényelt közös éneklés után az énekkarok végigjárták a községközpontot, majd a helyi kultúrotthonban 19 énekkar lépett fel.
Gyönyörű napos idő fogadta a XXIII. Szent László-napi kórustalálkozó résztvevőit Tordaszentlászlón, június 30-án. Sikó Csabáné Győrfi Piroska vendég lelkipásztor igehirdeté- sének középpontjában a 147. zsoltár állt. – Ajándék minden olyan nap, amelyet Isten házában kezdhetünk őt dicsérve énekkel és imával – mondta a lelkipásztor. Balázs Attila helybéli református pap is arra kérte a jelenlevő kórustagokat, hogy azon a napon is Istent dicsőítsék énekükkel. Szőke Zoltán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) helyi elnöke azt kívánta: a dalostestvérek énekléskor érezzék az Istentől kapott szeretetet, amely összeköt és megerősít.
Az istentisztelet után a jelenlevők a templomkertbe ezelőtt húsz évvel felállított Szent László-szobor köré gyűltek. A Gombár Levente által dirigált helyi fúvószenekar játéka után Máté András Levente, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke, parlamenti képviselő beszédében azt kívánta: a kórusok énekét hassa át a szeretet és az egység. Ezt követően Gebe Szilárd Arany János-verset szavalt.
Dáné Tibor Kálmán országos EMKE-elnök beszédében Kodály Zoltánt idézte, miszerint újjáépítéskor mindig ragaszkodjunk hagyományainkhoz. – Kisebbségi létünkben gyakran kell újjáépíteni a nemzetet, identitásunkat. Ezért számunkra létkérdés a hagyományok megőrzése, tiszteletben tartása. A közös éneklés csodákat művel – figyelmeztetett Dáné, majd csodának nevezte azt, hogy Tordaszentlászlón már huszonharmadik alkalommal szervezik meg a kórustalálkozót.
Boldizsár-Zeyk Imre, az RMDSZ helyi elnöke arra emlékeztette a jelenlevőket, hogy a falu névadóját 820 évvel ezelőtt, 1112. június 27-én avatta szentté III. Celestin pápa. Szent László mellszobrát (Sánta Csaba alkotását) pedig pontosan húsz évvel ezelőtt, 1992. júniusában avatták fel a templomkertben.
Ünnep van tehát, a magyar dal és a falu ünnepe. A kórustalálkozó alkalmával egy napra a magyar nyelvterület 19 kórusa áll a szép magyar ének, zenei anyanyelvünk, továbbá a nemzeti és az egyetemes kultúra szolgálatában – hangsúlyozta Boldizsár-Zeyk Imre, majd köszönetet mondott Tordaszentlászló, Magyarfenes és Magyarléta polgárainak azért, hogy az elkövetkező négy esztendőben is magyar polgármestere és alpolgámestere lesz a községnek, amelynek tanácsában megmaradt a magyar többség.
Tóth-Guttman Emese, a dalosszövetség elnöke dirigálásával a kórusok előadták a Szózatot, majd a hagyományhoz hűen végigjárták a falut, ezt követően pedig a helyi művelődési házban léptek fel.
Először a házigazda énekkar lépett színpadra (karnagy: Balázs Ágnes), majd a tordai Magyar Dalkör (karnagy: Balázs Győző Balázs), a székelykeresztúri református egyházközség énekkara (karnagy: Kis Vilmos), a nagyenyedi református egyház vegyeskara (karnagy: Basa Annamária), a nagyenyedi egyházmegye lelkészkórusa (karnagy: Fórika Éva), a buzásbesenyői és kerelőszentpáli vegyeskar (karnagy: Szakács Zoltán), az Alla Breve székelyudvarhelyi vegyeskar (karnagy: Kovács László, zongorán kísért Tifán Etelka), az aranyosegerbegyi gyermekkar (karnagy: Balázs Győző Balázs), a magyarfenesi vegyeskar (karnagy: Tóth-Guttman Emese), a marosújvári vegyeskar (karnagy: Fórika Éva), a nagybányai óvárosi református egyházközség vegyeskara (karnagy: Nagy-Dali Emese), a székelykocsárdi Kochárda nőikar (karnagy: Basa Annamária), a magyarlapádi református egyházközség kórusa (karnagy: Borbándi András), a kolozsvári Bethlen Gábor Református Földész dalkör (karnagy: Adorjáni Júlia Katalin), az aranyosegerbegyi Árvalányhaj vegyeskar (karnagy: Balázs Győző Balázs), Kolozsvár-Alsóvárosi református vegyeskar (karnagy: Bak Éva és Adorjáni Júlia Katalin), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok Kamarakórusa (karnagy: Bedő Ágnes), a koltói kamarakórus és a nagybányai Teleki Magyar Ház kórusa (karnagy: Fülöp Gábor).
A kórusok repertoárján főleg XX. századi magyar (erdélyi és anyaországi) szerzők vallásos és világi tárgyú művei szerepeltek, de hallottunk az egyetemes zeneirodalom alkotóinak kórusaiból és a könnyűzene műfajához közel álló ismertebb darabokat is.
A több mint öt órán át tartó kórushangverseny után Guttman Mihály, a dalosszövetség tiszteletbeli elnöke beszédében Kodályt idézte: – Az emberiség boldogabb lesz, ha megtanul a zenével méltóképp élni. Eképpen elmondhatjuk, hogy nem éltünk hiába. Örömmel tölt el az, hogy 23 év után is minden évben új kórusok jönnek el erre a találkozóra – mondta.
Szőke Zoltán, EMKE-elnöki minőségében a színpadra szólította a fellépő énekkarok karmestereit és zászlótartóit, akiknek emléklapot, zászlószalagot és Szenczi Molnár Albertet ábrázoló emlékplakettet (Suba László tordai szobrász alkotása) adott át.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Romániai Magyar Házak II. Találkozója
Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség 2012. szeptember 28–29-én, Kolozsváron, a Bethlen Kata Diakóniai Központban rendezi meg a Romániai Magyar Házak II. Találkozóját. Az első találkozóra 2009. november 27–28-án került sor, szintén Kolozsváron.
A találkozó pénteken 9.30-kor kezdődik, a megnyitóbeszédekkel és a meghívott vendégek köszöntőjével. Felszólal Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke, Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke, Magdó János, Magyarország kolozsvári főkonzulja, majd a vendégek, Csatlósné Komáromi Katalin, a Művelődés Háza és Könyvtára (Sárospatak) igazgatója, az EMKE Észak-magyarországi képviselete részéről, Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesülete részéről, Bokor Béla, a pécsi Határon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumi elnöke, a pécsi Pannon Magyar Ház részéről.
A folytatásban előadások hangzanak el: A Romániai Magyar Házak hálózata – kultúránk hazai szövete (előadó: Dáné Tibor Kálmán); Kulturális Autonómia Tanács (KAT) – a civil együttműködés fóruma (előadó: Székely István, az RMDSZ társadalomszervezésért felelős főtitkárhelyettese, a KAT elnöke); Az EMKE Észak-magyarországi képviseletének együttműködése az erdélyi magyar házakkal (előadó: Csatlósné Komáromi Katalin); A hálózati együttműködés lehetőségei a Kárpát-medencei egységes magyar kulturális tér kialakításában (Bordás István, kulturális szakértő, Sárospatak), Hargita megye szórványprogramja (Ferencz Angéla, a Hargita Megyei Kulturális Központ igazgatója), Kovászna megye szórványprogramja (Imreh Marton István, a Kovászna Megyei Művelődési Központ igazgatója).
Délután 14.30-tól kulturális börzére, vagyis a résztvevő Magyar Házak képviselőinek rövid bemutatkozó előadásaival várják az érdeklődőket.
Szombaton a résztvevők a romániai Magyar Ház-hálózat fenntarthatóságáról beszélgetnek, amely során a fő hangsúly az együttműködési lehetőségek kiaknázására kerül.
Szabadság (Kolozsvár)

Meghozta gyümölcsét a két éve zajló önszervezési munka
A Romániai Magyar Házak második találkozója Kolozsváron
Szűkebb és tágabb környezetük nyelvi, közösségi és kulturális önazonosságának megőrzésében, valamint az összetartozás- és a nemzettudat erősítésében vállalnak aktív szerepet mindazok a szervezetek, amelyek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) és az RMDSZ támogatásával létrejött magyarház-láncolatba tömörülve az ország különböző régióiban tevékenykednek. A nap mint nap társadalmunk előrehaladásán fáradozók sikereikről, problémáikról, valamint a továbblépés lehetőségeiről tanácskoznak azon a kétnapos megbeszélésen, amely ma zárul a kolozsvári Bethlen Kata Diakóniai Központban. Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke a megnyitón úgy fogalmazott: a két évtizeddel ezelőtt megszervezett Magyar Házak révén az önszervezési munka meghozta gyümölcsét. Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök szerint az elmúlt évek egyik romániai magyar sikertörténeteként értékelhető a Magyar Házak működtetése.
Szabadság (Kolozsvár)

Mezőségi Fesztivál sok muzsikával, mesével, tánccal Szamosújváron
Fergeteges volt a hangulat a Téka Alapítvány hétvégi rendezvényén
Tizenhatodszorra ünnepelték Szamosújváron a mezőségi népzenét és néptáncot. A Téka Alapítvány által november 2. és 3. között szervezett rendezvénysorozaton megnyitották a Györkös Mányi Albert Emlékkiállítást, Dáné Tibor Kálmán EMKE-elnök jelenlétében, széki hagyományőrzőkkel találkozhatott a közönség, könyvbemutatók várták az érdeklődőket, tánctanítás zajlott, mezőségi adatközlők mutatkoztak be a Conte étteremben, és hajnalig tartó táncházban múlathatták az időt a szórakozni és táncolni vágyók, a talpalávalót a Harmadik zenekar és a fesztiválon vendégeskedő zenészek szolgáltatták. A Mezőségi Népzene és Néptánc Fesztivált hagyományosan, a világítás utáni első hétvégén rendezik meg Szamosújváron, a Kallós Alapítvány szakmai partnerségével indított program során a legtöbb mezőségi falu adatközlői megfordultak már a rendezvényen. Idén tizenegy mezőségi település adatközlőitől tanulhattak a vendégek.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)

20 éves késéssel
Kolozsváron elhelyezték azt a háromnyelvű (román, magyar és német) táblát, melyet eredetileg 1992.-ben szerettek volna elhelyezni az Egyetemiek Házának déli oldalán.
Jelezvén, hogy Kolozsvár, színház szerető közössége a magyar nyelvterület első állandó Kőszínházának felépítője volt.
Az 2012. évi INTERFERENCIÁK Nemzetközi Színházi Fesztiváljának talán egyik legfontosabb mozzanata, ami történelmet ír, leleplezték a 20 évvel ezelőtt elkészült fekete márvány- táblát.
Amint a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója, Tompa Gábor, az eseményt méltató beszédében elmondta: „Azért gyűltünk össze, hogy emlékezzünk múltunk felé fordulva. Húsz évvel ezelőtt szerettük volna ezt az emléktáblát elhelyezni”. Az akkori a város vezetősége nem nézte jó szemmel az anyanyelvűséget, sem a többnyelvűséget, és megakadályozta az eseményt méltató tábla elhelyezését. Most úgy tűnik, a történelem kereke, mely előre halad, visszazökken abba a vágásba, mely a mostani európai gondolkodást tükrözi.
A színházban a hagyomány eléggé megfoghatatlan fogalom. A gyakorlatban nem igazán tapasztalhatjuk, nem igazán térhetünk ki azokra a jelentős színházi eseményekre, melyek az előadással elmúlnak.
Ha fellapozzuk a Kolozsvári Magyar Színház történetét, azok a kiemelkedő egyéniségek, alkotók maradtak fenn az emlékezésben, amelyek koruknak megfelelve, tudtak alkotni. Nem a múltba, hanem a jövőbe néztek- mondta Tompa Gábor.
Kótsi Patkó János, Egressy Gábor, E. Kovács Gyula, Janovics Jenő, valamint Harag György. Olyan elemeket fedeztek fel a kolozsvári színjátszásban, amely a korszerű színházi gondolkodást tükrözte. Legyen az felzárkózás a kortársi európai és világi szokásokhoz.
Megköszönte Starmüller Gézának az emléktábla elkészítését, Kelemen Lajos Műemlékvédelmi Társaságnak, hogy az elhelyezéshez szükséges dokumentációt a színház rendelkezésére bocsátotta.
Az emléktáblát Tompa Gábor dr. Kötő Józseffel, a színház volt irodalmi titkárával, igazgatójával, jelenleg parlamenti képviselővel együtt, leplezte le.
Koszorút helyezett el a Kolozsvári Állami Magyar Színház, az Erdélyi Közművelődési Egyesület nevében Dáné Tibor Kálmán, valamint a városi és megyei RMDSZ képviselői, Horváth Anna Kolozsvár alpolgármestere, Sípos Gábor, az EME elnöke. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa nevében Magdó János főkonzul koszorúzott.
Ez év december 17.-én ünnepelhetjük a hivatásos magyar színjátszás 220.-ik éves évfordulóját, itt a Farkas utcában.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro

EMKE-díjkiosztó: hét kolozsvári a kitüntetettek között
A Sütő András Művelődési Központ létrehozását kezdeményezik
Hét kolozsvári személyiséget – Tóth Guttman Emese, Rekita Rozália, Jancsó Miklós, Panek Kati, Székely Géza, Flóriska Attila és post mortem Csép Sándor – is kitüntettek az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elismerésével, az erdélyi Oscarként emlegetett EMKE-díjjal szombaton délután, a Protestáns Teológiai Intézet dísztermében. Az ünnepséget – amelyen összesen tizenhárom díjat adtak át – az EMKE éves közgyűlése, a társ- és fiókszervezetek seregszemléje előzte meg, amelyen Dáné Tibor Kálmán elnök ismertette az elmúlt év megvalósításait, hangsúlyozva: az EMKE feladata továbbra is a szórványmagyar közösségek kulturális életének támogatása. Kötő József főtanácsos a Sütő András Művelődési Központ létrehozásával kapcsolatos felhívást tolmácsolta: első lépésként önerőből, az erdélyi magyarság adományai révén teremtenék meg azt a pénzalapot, amelyből megvásárolnák Sütő András pusztakamarási szülőházát.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár).

Adománygyűjtés a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központért
Adománygyűjtést szervez az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) a pusztakamarási Sütő András Művelődési Központ kialakításáért. Az EMKE az adományokból a 2006-ban Marosvásárhelyen elhunyt Sütő András Herder- és Kossuth-díjas író pusztakamarási szülőházát szeretné megvásárolni, amely mintegy 7 ezer euróba kerül. Dáné Tibor Kálmán, az EMKE elnöke lapunk megkeresésére elmondta: az első és legfontosabb célkitűzésük az egyre rosszabb állapotban lévő egyszerű parasztház megmentése, amelyben emlékszobát is berendeznének az író tiszteletére, de mivel a házhoz tágas kert is tartozik, fiataloknak szóló irodalmi versenyek, táborok szervezésére is alkalmas lehet.
Ha a gyűjtés sikeres lesz, és a házat sikerül megvásárolni, az ott létrehozott művelődési központot a szamosújvári Téka Alapítvány működtetné, de Dáné szerint a ház felújítására is sor kerülne idővel.
Félig elintézve
Az EMKE elnöke lapunknak elmondta: Kötő József, a művelődési egyesület főtanácsosa egyelőre az író Magyarországon élő gyermekeivel tárgyalt. A ház a hozzá tartozó kerttel és ingóságokkal együtt egyébként a becslések szerint mintegy 8 ezer eurót ér, Sütő András lánya és fia azonban kész lemondani az EMKE javára az őket illető 4 ezer euróról. Az összeg másik fele Sütő András testvére, Sütő Gergely özvegyét és fiát illeti, velük az EMKE még nem folytatott tárgyalásokat. Az egyesület elnöke szerint még mintegy 3 ezer euróra lesz szükség az ingatlan átírásához, így jön ki a 7 ezer eurós végösszeg, amelyet adományokból gyűjtenének össze, hiszen Pusztakamarás a szórványban van, így önkormányzati támogatásra nem számíthatnak.
Lapunk megkereste Sütő Gergely fiát, Sütő Gergely Zsoltot, aki kifejtette ugyan a véleményét az üggyel kapcsolatban, végül mégis visszavonta a nyilatkozatát. Az viszont kétségtelen, hogy az örökös korábban hirdetést adott fel, amelyben saját és édesanyja részének tulajdonjogát kínálja eladásra, igaz azzal a feltétellel, ha a leendő tulajdonos elfogadja az ingatlan emlékházként való működését.
Sütő Gergely Zsolt a Népszabadságnak nyilatkozva február elején elmondta: terhére van az örökség, szeretne megszabadulni tőle, de azt kéri a leendő vásárlótól, működjön együtt az író gyermekeivel és a marosvásárhelyi székhelyű Sütő András Baráti Társasággal. A tulajdonjoga eladása mellett döntő örökös szerint a baráti társaság az utóbbi időben már csak az író születésnapján szervezett megemlékezéseket a pusztakamarási házban, annak romló állapotával azonban nem törődik.
Kincses Előd marosvásárhelyi ügyvéd, a baráti társaság vezetőségi tagja ekkor ugyancsak a Népszabadságnak beszélt arról, hogy tavaly már született egy megállapodás az örökösökkel, amely szerint a házat a társaságnak ajándékozzák – így a karbantartásért és a működtetésért is ők felelnének – az író testvérének fia azonban visszakozott. Sütő Gergely Zsolt egyébként a Transindexen megjelent írásában „bulvárjegyzetnek” nevezte a Népszabadságban megjelent cikket, kifejtve, hogy az író „még életében a saját emlékházát menedzselte”, a harmadik testvér pedig jelenleg Magyarországon él – ő azonban a jelek szerint lemondott a ház őt illető harmadáról.
A Téka lesz az „elsőhegedűs”
Az EMKE elnöke egyébként már tárgyalt a szamosújvári Téka Alapítvány vezetőjével, Balázs-Bécsi Attilával arról, hogy nekik kellene működtetniük a művelődési központot, erről elvi megállapodás született, hiszen a szamosújvári szórványegyesület földrajzilag közelebb van a Kolozs megyei szórványtelepüléshez.
Az EMKE jelenleg két kolozsvári emlékházat működtet Kolozsváron: a Szabédi László erdélyi magyar költőről elnevezett házat, amely romániai magyar írók, költők, újságírók szellemi hagyatékát őrzi és dokumentációs központként, könyvtárként működik, valamint a Györkös Mányi Albert Emlékházat, amely számos kulturális és közművelődési rendezvénynek ad otthont. Dáné szerint azonban a pusztakamarási ház felügyeletében már csak azért is a Téka Alapítványnak kell vállalni az „elsőhegedűs” szerepet, mert ők ismerik a régió turisztikai lehetőségeit és kulturális értékeit, ráadásul tapasztalatuk is van ilyen téren, hiszen több táborozási lehetőséget is biztosítanak fiatalok számára a környéken.
A ház megvásárlására felajánlott adományokat elfogadnak a helyi EMKE-fiókoknál, illetve az alábbi bankszámla-számokon: (Banca Transilvania): RON: RO39 BTRL RONC RT02 1099 5101; HUF: RO02 BTRL HUFC RT02 1099 5101; EUR: RO86 BTRL EURC RT02 1099 5101. A támogatási összeget a következő megjegyzéssel utalhatják a felajánlók: „Donaţie pentru Casa Memorială Sütő András”.
Az adományok rendeltetésszerű, elszámoltatható felhasználásáról külön bizottság gondoskodik – írta korábbi közleményében az EMKE.
Varga László
Krónika (Kolozsvár).

In memoriam – Aki számára a halál csak átmenet, és nem megsemmisülés
Több száz ember vett részt Guttman Mihály karnagy temetésén. Először négy énekkart hallgathattunk meg: a Kolozsvári Református Kollégium (karnagy: Székely Árpád), a Kolozsvári Magyar Pedagógusok (karnagy: Bedő Ágnes), a kolozsvári S. Toduţă Zenelíceum IX–XII. osztályos tanulóinak vegyeskarát (karnagy: Kállay-Miklós Tünde), és a Tordaszentlászlói Vegyeskart (karnagy: Balázs Ágnes).
Jakab Gábor római katolikus pap a gyászszertartáson Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt leveléből idézett, amelynek alapgondolata: „akár élünk, akár halunk, az Úré vagyunk”. – Guttman Mihály mindig Isten szent hite szerint élte tartalmas életét. Közéleti emberként, muzsikusként, karnagyként céltudatosan és elkötelezetten munkálkodott – hangsúlyozta Jakab Gábor, majd arra összpontosított, hogy istenhívő emberként Guttman Mihály számára a halál csak átmenet volt, és nem megsemmisülés.
Rövid román nyelvű fohász után Kállay-Miklós Tünde, a kolozsvári zenelíceum magyar igazgatóhelyettese szólalt fel magyarul és románul. – Művész volt, alkotó pedagógus. Ma már tudjuk, minek is voltunk boldog, szerencsés haszonélvezői annak idején. Zsigereinkbe építette a kodályi szellemiséget, zenei anyanyelvünk őrzésének fontosságát, megtanultuk megkülönböztetni a remekműveket a fércművektől. Példát mutatott mindannyiunknak kitartásból, szívós munkából, alázatból – mondta Kállay.
Dáné Tibor Kálmán, az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöke szintén magyarul és románul szólt a jelenlévőkhöz. Beszédében kiemelte: szerencsés embernek mondhatja magát, hiszen az elmúlt húsz évben Misi bácsi munkatársa lehetett. – Misi bácsi volt az, aki mellett rájöttem, a pihenés órái is közüggyé válnak. Az elmúlt húsz évben karmesteri pálcája varázsvesszővé vált, amikor életre keltette a Romániai Magyar Dalosszövetséget. Kevesen tudják, hogy ez mennyi munkát, álmatlan éjszakát, adminisztrációt, szervezést és utazást jelentett neki – hangsúlyozta. Misi bácsi hivatásszeretetére még sokáig szüksége lesz az EMKE-nek, amelynek továbbra is tiszteletbeli tagja marad.
Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera volt igazgatója felidézte 2012 decemberét, amikor új kiadvány jelent meg a kolozsvári hivatásos magyar nyelvű színjátszásról, és Misi bácsit is felkérték, hogy járuljon hozzá a kötet tartalmához. Simon felolvasott egy részt Guttman Mihály írásából, amelynek lényege az volt, hogy a magyar opera továbbra is nevelje, tanítsa, lelkesítse, gyönyörködtesse, vigasztalja nézőit, pártfogóit.
– Higgyünk abban, hogy van egy hivatásunk. Hozzunk létre egy iskolát, majd egy újonnan létrejött filharmónia művészeti életét irányítsuk. Az időjárással dacolva járjuk a falvakat, és vegyük rá az ottaniakat, hogy az egész napos mezei munka után az első pihenő a dalárda legyen. Szerencsések lennénk, ha legalább ennek egy részét sikerülne végigélnünk, ha példát vehetnénk attól, aki mindezt megtette – hangoztatta beszédében Marius Tabacu, a kolozsvári Transilvania Filharmónia igazgatója.
Szőke Zoltán nyugalmazott református pap elmondta: Tordaszentlászló lakosainak szívébe beköltözött a fájdalom. Majd felelevenítette azt a húsz évet, amikor (1998–2009 között) Misi bácsi az ottani énekkart vezette. – Nem véletlenül lett Guttman Mihály Tordaszentlászló díszpolgára, hiszen mindnyájan szerettük. Azzal a hittel állok most itt, hogy Guttman Mihály örök hazára lelt Isten országában.
Felszólalt továbbá Kapdebó Ivó, aki Misi bácsi legöregebb, még élő tanítványának tartja magát. Kapdebó arra emlékezett, amikor az 1948–1949-es tanévben Misi bácsi 25-30 tagú zenekart állított össze a 2-es számú Magyar Fiúlíceum énektanáraként, amelynek a felszólaló is tagja volt.
Guttman Mihály egyik unokája, Zsolt, egy ismerősének, Sipos Áronnak a levelét olvasta fel, amelyben rávilágított arra, hogy Misi bácsitól mindenki megtanulhatta, hogy a magyar zenét nem lehet félvállról venni.
Jakab Gábor végül bejelentette, hogy vasárnap délelőtt a kerekdombi római katolikus templomban 9,30 órától gyászmisét tartanak Guttman Mihály emlékére.
A gyászoló menet ezt követően a Házsongárdi temetőbe vonult.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)

Lemondott az EMKE elnöke
A szervezet következő közgyűléséig ideiglenesen az eddigi alelnök, dr. Széman Péter tölti be az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) elnöki tisztét, miután Dáné Tibor Kálmán a Művelődés című folyóirat főszerkesztőjeként folytatja tevékenységét.
Dáné lapunk megkeresésére elmondta: a Szabó Zsolt nyugdíjazása után megüresedett pozíciót azért pályázta meg, mert kihívásnak, remek lehetőségnek érezte ezt a szerepkört. „Húsz éve tevékenykedem az EMKE-nél, ebből öt évig voltam az elnöke, és úgy éreztem, hogy azt a gyakorlati tapasztalatot, amelyet ez idő alatt felhalmoztam, remekül lehetne kamatoztatni elméletben a folyóiratnál" – magyarázta döntésének hátterét Dáné. Mint kifejtette, szeretné, ha a lap és az egyesület a továbbiakban még inkább együtt tudna működni, az viszont bonyodalmakat okozna, ha mindkét intézményt ő vezetné – különös tekintettel a gazdasági döntésekre –, emiatt határozott úgy, hogy lemond az elnöki tisztségről.
Dáné Tibor Kálmán elmondta: az EMKE óriási változáson ment keresztül az elmúlt két évtizedben, hiszen az RMDSZ Művelődési és Egyházügyi Főosztályának egyfajta tagozataként induló egyesület az utóbbi tíz évben teljesen önállósult. Irányításával létrejött többek között a Szabédi László, illetve a Györkös Mányi Albert-emlékház, de az egyesület segédkezett a Magyar Ház-hálózat kiépítésében, a különféle civil szervezetek megerősödésében, az EMKE-díjakkal pedig évről évre elismerik az erdélyi magyar kultúrát megőrző, gyarapító személyiségek munkásságát.
„Szép húsz évet töltöttem el az egyesületnél, mindig fontos marad számomra, a lappal is igyekszem támogatni a szervezet munkáját" – fogalmazott Dáné. Ennek kapcsán elmondta: tartalmi szempontból igyekszik az esszéisztikus, elméleti síkról a gyakorlati közművelőkhöz közelebb hozni a Művelődést, az ő munkájukat elősegítve, ugyanakkor igyekszik majd a szórványkérdést, a Magyar Házak problémáit is megjeleníteni a folyóiratban.
A megyei tanács hatáskörébe tartozó folyóirat egyébként anyagi szempontból megerősítésre szorul, hiszen jelenleg hivatalosan csak a főszerkesztői poszt létezik, a többi munkatárs bedolgozói szerződések és „egyéb háttérügyeskedések" révén tevékenykedik, így Dáné egyik fontos célja elérni, hogy új munkatársakat vehessenek fel. Az EMKE egyébként az őszi rendkívüli közgyűlésen dönt az új elnök személyéről.
Varga László
Krónika (Kolozsvár)

Hogyan tovább, Művelődés?
A Minerva Galériában hétfőn délután megtartott kötetlen beszélgetésen a 65 éves Művelődés folyóirat jövője volt a téma, a lap gazdag és korszakmeghatározó múltjából kiindulva. A rendezvény elején Mátyus Aliz író, szociológus, a magyarországi Nemzeti Művelődési Intézet munkatársa bemutatta a Szín – Közösségi Művelődés folyóiratot, majd beszélt a Művelődéssel régóta fennálló kapcsolatról, az Erdélyben működő értékmegőrzésről és művelődési tevékenységekről, amelyek számukra példaértékűek. Ezt követően Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés új főszerkesztője (az EMKE volt elnöke) a folyóirattal kapcsolatos elképzelésekről és a felmerülő kérdésekről beszélt: követendő irányzatok, a közművelőkhöz való közeledés, a folyóirat kapcsolatépítő szerepe, a szórvány felkarolása, kulturális turizmus, kapcsolatteremtés kultúraszervezők és intézmények között. Majd „provokálta” a jelenlévő régi és új munkatársakat, közéleti személyiségeket, hogy mondják el elképzeléseiket, közösen keressék a választ a „hogyan tovább” kérdésére.
Felszólaltak Kántor Lajos, Kötő József, Guttmann Szabolcs, Vákár István, H. Szabó Gyula, Tóth Guttman Emese, Széman Péter, Péter István, Szabó Zsolt. A folyóirat jövőjéről szólva elhangzott, hogy a Művelődésnek nem kell más folyóiratokkal konkurálni, hanem a maga helyét kell megtalálnia, közvetítsen a „kulturális autonómiaszigetek” között, fel kell vállalni a felnőttképzést, növelni kell az olvasótábort, és nem szabad megfeledkezni a köz műveléséről, hiszen a magas kultúrára kevesen áldoznak. Oda kell ugyanakkor figyelni a mai világ nyújtotta új lehetőségekre is, hiszen egyre kevesebben vesznek kézbe könyvet, folyóiratot, és egyre többen olvasnak online kiadványokat.
Ú. I.
Szabadság (Kolozsvár)

Széman Péter az EMKE új elnöke
A kolozsvári születésű Széman Péter tüdőgyógyász, a szilágysomlyói tüdőgondozó osztályvezetője az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE) új elnöke, a szervezet ugyanis hétvégi rendkívüli kolozsvári közgyűlésén egyhangúlag megválasztotta az eddig ideiglenesen kinevezett elnököt erre a tisztségre.
A tisztújító közgyűlésen két új elnökségi tagot is választott a szervezet Muzsnay Árpád és Guttman Emese személyében. Amint arról korábban már beszámoltunk, Dáné Tibor Kálmán korábbi EMKE-elnök lemondott tisztségéről azt követően, hogy pályázati úton elnyerte a Kolozs megyei önkormányzat által kiadott Művelődés folyóirat főszerkesztői állását. Az elnökségben azért került sor tisztújításra, hogy betöltsék a májusban elhunyt Guttman Mihály és az elnökké választott Széman Péter megüresedett helyét.
A rendkívüli közgyűlésén Dáné Tibor Kálmán beszámolójában elhangzott: bár a jövőben nem vesz részt az EMKE vezetésében, nem szakad el teljesen a szervezettől. Kifejtette: azt szeretné, ha a Művelődés című folyóirat – amely a tervek szerint formailag is változni fog – és az EMKE között szoros együttműködés jönne létre. Elnökségének elmúlt öt évét értékelve elmondta: elnökké választásakor konszolidált, működő intézményt vett át Kötő József és Dávid Gyula korábbi elnökök munkásságának köszönhetően. Ugyanakkor szóvá tette, hogy az elmúlt 3-4 évben későn érkeznek a magyarországi támogatások. Mint részletezte elsősorban a működésre nehéz forrásokat szerezni. Az EMKE tulajdonában található ingatlanok adója és azok kötelező újraértékeltetése ráadásul alaposan megterhelte a szervezet költségvetését.
Kötő József, az EMKE főtanácsosa ugyanakkor bejelentette, hogy az EMKE közadakozásból megvásárolta az örökösöktől Sütő András pusztakamarási szülőházát. A vételi ár hétezer euró volt, de megegyeztek az örökösökkel, hogy ebből három ezer eurót az épület felújítására fordíthatnak. Az adásvételi szerződést október 31-én írják alá. A közgyűlés továbbá elfogadta a szervezet alapszabályának módosítását is, amely lehetővé teszi hogy az EMKE együttműködjön a Művelődés folyóirattal.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)

Kitaposott úton halad az EMKE
Széman Péter lett az egyesület elnöke
Rendkívüli közgyűlést tartott szombaton délelőtt a Protestáns Teológiai Intézetben az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület (EMKE). Mint ismeretes, Dáné Tibor Kálmán eddigi elnök a nyáron a Művelődés folyóirat főszerkesztőjévé vált, ezért elnökválasztásra került sor.
A rendezvény első szónoka Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára volt, aki a két intézmény közötti közös célkitűzéseket, a jó partnerségi viszonyt, az eredményes együttműködés folytatásába vetett reményét fejezte ki. Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusát Bélafi Annamária képviselte, aki Magdó János főkonzul üdvözletét tolmácsolta.
Dáné Tibor Kálmán visszatekintett öt éves elnökségére, amelyet tizenöt éves EMKE-tagság előzött meg. Mint elmondta, a jövőben szeretné, ha a Művelődés közelebb kapcsolatba kerülne az egyesülettel, és ebben számít a tagság közreműködésére. Ő annak idején konszolidált EMKE-t vett át az elődöktől, és ugyanolyan működőképesen adja át az őt követőnek. Kötő József főtanácsos a civil önszerveződés eredményeire hívta fel a figyelmet: évek óta jól működik a Györkös-Mányi Albert Emlékház, valamint a Szabédi-ház, és néhány hónapja közadakozást hírdettek meg Sütő András pusztakamarási szülőházának megmentésére. A pénz nagyrészt összejött, a 7 ezer eurós adás-vételi szerződést várhatóan október utolsó napján alá is tudják írni.
A közgyűlés a tisztséget eddig ideiglenesen megfelelően ellátó Széman Pétert választotta meg elnöknek. Két megüresedett elnökségi posztra Muzsnay Árpádot (partiumi regiófelelősként) és Guttman Emesét helyezték. Az alapszabályzat is módosult: nagyobb támogatást kap az EMKE-n belül egyelőre nem jogi személyként létrehozott Közép-Erdélyi Művelődési Intézet.
Ördög I. Béla
Szabadság

Dáné Tibor Kálmán
SZAKPOLITIKAI VITAINDÍTÓ
A magyar házak szerepvállalása a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában
Az identitástudat erősítésében, a nemzeti hagyományok ápolásában vállalnak felbecsülhetetlen szerepet ezek az intézmények - szögezi le szakpolitikai vitaindítójában Dáné Tibor Kálmán.
A Magyar Ház fogalma
Magyar Háznak tekinthető az az épület, mely egy civil szervezetnek vagy valamelyik történelmi magyar egyháznak a tulajdonában van, s melyben kultúrát közvetítő tevékenység folyik magyar nyelven, a szakrális gyülekezeti közösségeknél szélesebb csoportokat is elérni szándékozó művelődési rendszerben. A Magyar Ház fogalom egyértelműen jelzi az intézmény magyar jellegét egy magyar szempontból etnikailag alulképviselt közegben. Ilyen intézmények Romániában ott jöttek létre, ahol magyar közösségünk kisebbségben vagy szórványban él. Az előbbi feltételeket kielégítő intézmény Magyar Háznak tekinthető még akkor is, ha ezt a hivatalos intézményi megnevezésében nem tünteti fel, vagy az épület a működése során nem került be ilyen elnevezéssel a közösségi tudatba.
I.2. Történelmi háttér
Az elmúlt közel huszonöt esztendőben az önerőből intézményesülő romániai magyar közösségünk egyik legjelentősebb megvalósítása a Magyar Házak intézményeinek a létrehozása volt. Ezek ma amolyan független magyar kulturális autonómia szigetek, hisz egyrészt a településbeli és a régióbeli magyar közösségek működtetik és tartják fenn, másrészt semmilyen szempontból nincsenek helyi vagy országos, azaz önkormányzati vagy állami, szerv(ek)nek alárendelve. Cselekvési szabadság, de korlátozott anyagi lehetőség jellemzi a hazai magyar házak működését. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a megalakulásától kezdve cselekvési programjába iktatta és kiemelten kezelte a hazai magyar házak alapítását, és jelenleg is számtalan ilyen intézmény működéséhez szükséges anyagi források előteremtésében vállal szerepet. Az elmúlt negyed évszázadban ugyancsak jelentős szerepe volt a hazai Magyar Házak létrejöttében az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesületnek (EMKE). A romániai Magyar Házak létrejöttének anyagi feltételeit a magyar állam (főleg az egykori Illyés Közalapítványon és a Szülőföld Alapon keresztül), az RMDSZ, a Kisebbségi Tanács pénzalapjaiból, valamint a történelmi egyházak és a helyi közösségek saját adományaikból teremtették elő. Fontos megjegyezni, hogy néhány ilyen intézmény a kommunista rendszer idején eltulajdonított (államosított) épületeknek, az egykor működött és az elmúlt időszakban újraalapított társadalmi szervezeteknek a jogfolytonosság révén visszaszolgáltatott ingatlanaként vált a közelmúltban újra magyar közösségi tulajdonná.
A hazai Magyar Házak jelenleg meghatározó szerepet töltenek be egy-egy helyi vagy kistérségi romániai szórványmagyar közösség életében, mind kulturális, mind közösségszervező és fejlesztő, de akár vidékfejlesztő szempontból is. Az identitástudat erősítésében, a nemzeti hagyományok ápolásában vállalnak felbecsülhetetlen szerepet ezek az intézmények, hazai viszonylatban a több mint ötven százalékban szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségeink körében. Beszélhetünk tehát egy kiépült Magyar Ház láncolatról Romániában, de sajnos nem beszélhetünk ezeknek az intézményeknek a hálózatáról. Ugyanis ezen intézmények jelenleg egymástól függetlenül, elszigetelten tevékenykednek (nagyon kevés között jött létre valamilyen intézményi kapcsolat), s ennek okát egyértelműen nem a Magyar Házak közötti földrajzi távolságban kell keresni. Bár a Magyar Házak főleg az erdélyi szórványvidékek jellegzetes társadalomszervező intézményei, mégis romániai Magyar Házakról beszélünk a stratégia-tervezetben, hisz ehhez az intézmény rendszerhez hozzátartózik Moldovában a Bákó-megyei Pusztinán működő Közösségi Magyar Ház, valamint a bukaresti magyar közösség székháza, a Petőfi Ház is.
II. A cél megfogalmazása
A magyar identitás megőrzésében, ápolásában és továbbadásában a Magyar Házak szerepvállalása jelenleg főleg lokális, vagy kistérségi szintén működik. Ahhoz, hogy ezek a nemzetstratégia szempontból nagyon jelentős, de egyelőre egyedi feladatokat felvállaló intézményeink a hazai magyar közösség összkulturális értékeit is képviselhessék, szükséges a romániai Magyar Házak hálózatba szervezése. Ezzel egy olyan kapcsolati rendszert lehetne kiépíteni ezen intézmények között, mely lehetővé tenné az egyedi, a partikuláris tapasztalatok egymás közötti gyors átadását, a rugalmasan működő kulturális értékcserét. De ugyanakkor a közös cselekvések megtervezésére egy jó koordinációs és logisztikai rendszer felállítására és működtetésére is szükség lenne. egy közös érdekvédelem és érdekképviselet megteremtése. Vagyis az intézmények közötti hálózat leghatásosabb működtetését egy önálló jogi személyiséggel rendelkező Magyar Ház Szövetség (MaHáSz) tudná megvalósítani, mely a közös érdekvédelem és érdekképviselet feladatkörét is ellátná, s melynek kulturális stratégiájának a kidolgozásában és működtetésében az EMKE közel harmadfél évtizedes közösségi szolgálata is segíthet.
III. Környezetelemzés
III.1. Makrokörnyezet
III.1.1. Politikai környezet
Tudomásul kell venni, hogy ahol kisebbségi közösség él, ott a társadalomban politikai erőtér jön létre, amely gyakran nem feszültség mentes. Az eltelt közel huszonöt évben a hazai Magyar Házak létrejöttét is gyakran politikai tényezők idézték elő, nevezetesen: a szórványban vagy kisebbségben élő magyar közösségek kiszorultak a helybéli kulturális (például művelődési otthon), vagy adminisztratív (például polgármesteri hivatal) színterekről. Ez vagy annak köszönhetően alakult így, mert a többségi nemzet képviselői figyelmen kívül hagyták a magyar közösség sajátos társadalomszervező igényeit, vagy pedig - kulturális szempontból még azért is - mert a művelődési ház más, nem a helyi közösség kulturális életét támogató, rendeltetést kapott. Vagyis nem túl barátságos, gyakran feszültségektől sem mentes társadalmi hangulatban jöttek létre ezek az intézmények, melyek azóta a legtöbb településen ahol működnek, a szolid és kitartó közösségszervező tevékenységükkel, kivívták a többségi nemzet elismerését, sőt helyenként az együttműködő szimpátiáját is. A politikai érdekvédő egyesületünk, az RMDSZ, társadalomszervező programjában is szerepel a Magyar Házak támogatása, nem is beszélve arról, hogy számtalan ilyen intézményben a Szövetség helyi irodája is ott működik. Az elmúlt időszakban a mindenkori magyarországi kormányok támogató szándékkal viszonyultak a Magyar Házak intézményes hazai kiépítéséhez, hisz számtalan ilyen létesítmény az anyaország anyagi hozzájárulásával jött létre. Romániában a Magyar Házak láncolatát hungarikumnak lehet tekintetni. Ugyanakkor nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy számszerűen a hazánkban létező Magyar Házak hozzávetőleg a világ magyar diaszpórájában működő ilyen intézmények számával közel azonos.
III.1.2. Gazdasági környezet
Romániában a szórvány és kisebbségben élő magyar közösségek általában az országos átlaghoz viszonyítva alacsonyabb gazdasági mutatókkal rendelkező környezetben élnek. Ez egyértelműen kihat a Magyar Házak működésére is. Az eddigi gyakorlat alapján, hazai viszonylatban, ezek az intézmények működésükhöz főleg a Romániai Nemzetiségek Kisebbségi Tanácsa pénzalapjaira számíthatnak, melynek hazai kezelője az RMDSZ, valamint különböző programjaikra még támogatást nyerhetnek a helyi tanácsok pénzalapjaiból is. Magyarországi viszonylatban - bár az utóbbi időben megszorító intézkedések léptek életbe az állami költségvetés szintjén - a határon kívüli régiókban élő magyar nemzeti közösségek identitás megőrző tevékenységére, a szülőföldön való boldogulásra elkülönített pénzalapok vannak. Jelenleg ebből részesülnek – a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. közvetítésével - az eddig is nemzeti értékeket hordozó hazai Magyar Házak intézményeinek egy csoportja, s reméljük, hogy a jövőbeni normatív támogatások figyelme további ilyen intézményre is kiterjed. Hisz egyértelmű, hogy a kifejezetten identitásmegőrző tevékenységet végző kulturális intézményeket – mint amilyenek a Magyar Házak is – csakis magyar illetve román állami költségvetésből lehet fenntartani. Mert az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy egy kisebbségi művelődési intézmény csakis multikulturális programokra kérhet és esetleg kaphat támogatást az EU pénzalapjaiból, mely programoktól egyértelműen nem kell elzárkóznia ezeknek az intézményeknek, de fő tevékenységi körükben, éppen sajátságos helyzetük miatt, nem az ilyen típusú programok kell, hogy domináljanak.
III.1.3. Technológiai környezet
A romániai Magyar Házak technológiai felszereltsége ugyancsak heterogén. Kitűnik ez az RMDSZ Társadalom Szervező Főosztálya és az EMKE által 2013-ban ezen intézményekről készített részletes felmérésből is.(Megjegyezzük, hogy még vannak olyan Magyar Házak, amelyek kimaradtak ebből a felmérésből, például a Tűri Magyar Ház Fehér-megyéből, a Tranzit Ház Kolozsvárról, a Petőfi Ház Bukarestből, stb, melyekkel tovább folytatva a felmérést még árnyaltabbá lehet tenni a hazai Magyar Házakról alkotott összképet.) A kiépített technológiai környezete, infrastruktúrája döntő módon befolyásolja egy Magyar Ház életét. Megjegyezzük, hogy azokban az intézményekben, amelyekben a művelődésszervezés és a különböző helyi magyar civil szervezetek tágabb értelemben vett társadalomszervezése közösen folyik, infrastrukturális szempontból sokkal jobban felszereltek, mint csak a kultúraközvetítéssel foglalkozó Magyar Házak.
III.1.4. Társadalmi környezet
1989 karácsonya után a romániai magyar társadalomban gombamód kezdtek elszaporodni a civil szervezetek, országos, régiós, vagy helyi működési lefedettséggel. Ez természetes, hisz a kisebbségi létben, különösen a kultúra területén, a szakmai intézményesülés támogatását az állam vagy egyáltalán nem vállalta fel, vagy csak részben biztosított hozzá anyagi feltételeket, s így közösségünknek a belső energiáinak a mozgósításával magának kellett megoldania civil társadalmán keresztül ezeket a feladatokat. Ugyanakkor ezek a társadalmi szervezetek a demokrácia gyakorlásának az intézményei lettek, az önkormányzati eszme iskoláivá váltak. A hazai magyar civil szervezeteknek jelentős hányada, jóval több, mint a fele, kulturális profillal jöttek létre, ezen belül is számtalan olyan tevékenységi körökkel, amelyek a különböző magyar közösségek helyi és kollektív identitástudatának az ápolását és továbbadását mozdítják elő. Szórvány területen, ahol Magyar Házak működnek, egy-egy ilyen intézmény gyűjtő központja lett a régióban tevékenykedő társadalmi szervezeteknek, vagy éppen civil kezdeményezéseknek. Nem is beszélve arról, hogy ezek az intézmények helyenként hagyatéki könyvtárakat, képtárakat, levéltárakat gondoznak, néprajzi múzeumot működtetnek, vagy más jellegű tárgyi kulturális értékmegőrző tevékenységet folytatnak. Ily módon a civil szervezetek kollektív fellépése egy Magyar Ház életében, nemcsak a működéshez szükséges anyagi feltételek megteremtésében jelentenek előnyt és biztonságot, de nagyobb társadalmi elismertséget is hoznak az intézménynek, nem is beszélve a politikai védettségről. Ezzel ellentétben csak egy szűk helybéli elit, grémium által igazgatott ilyen intézmény nagyon sok támadásnak lehet kitéve, különösen a magukat kirekesztettnek érzett csoportok részéről. Továbbá számtalan hazai Magyar Ház társadalomszervező tevékenysége túllépett az intézménynek otthont adó település határain, hatáskörzete régiós szintre emelkedett, s ez hatalmas társadalmi tőkét jelent az intézmény részére.
III.2. Mikrokörnyezet - Szervezeti kultúra elemzése
III.2.1. Szervezés:
Jelenleg a magyar házak működésének szervezése ugyancsak heterogén. Egyrészt személyfüggő, másrészt az épület jellegétől: méretétől, közművesítésétől, infrastrukturális felszereltségétől is függ. Azok a Magyar Házak működnek hatékonyan ahol a kulturális szolgáltatáson túl más jellegű társadalomszervező szolgáltatásokat is tudnak nyújtani. Ahol a magyar közösség tagjai nem csak szórakozni járnak, hanem az ügyes-bajos intézendő dolgaikra is megoldást találnak. Vagyis az intézmény partnere tud lenni a magyar közösség minden tagjának, vagy bárkinek, akinek a személyes problémáit, adminisztratív gondjait orvosolni tudják. Szervezés szempontjából minél szélesebb körű partneri kapcsolatot alakított ki a Magyar Ház személyekkel, civil szervezetekkel, helybéli intézményekkel, annál hatékonyabban tudja társadalomszervező feladatait betölteni a településen, vagy akár a régióban. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy a szervezési hatékonysághoz nélkülözhetetlen az intézmény megválasztott tisztségviselőinek, irányítóinak a cselekvési szabadsága, de ugyanakkor fontos a vezetőség közösségi számonkérhetőségi fórumainak a megteremtése is.
III.2.2. Menedzsment:
Azok a Magyar Házak tudnak jelentős eredményeket felmutatni, ahol egyrészt a művelődés szervezésben jártas, másrészt a modern forrásteremtésben (pályázatírás, lebonyolítás, elszámolás) otthonosan mozgó, az információs rendszereket jól kihasználni tudó szakember gárda működik. Továbbá az intézeten belül van csapatmunka, olyan, ami nem vezetett az egyes munkakörök felelősségének, vagy az egyéni felelősségeknek a rovására. Egy-egy ház eredményes tevékenységéhez a hatékony belső kommunikáció is hozzájárul, olyan, amelyik lehetővé teszi az új eredmények egymás közötti gyors kicserélését és beépülését az intézet munkába. A rendszeresség, az eredményesség és a hatékonyság hármas kritériuma működik ezekben a Magyar Házakban.
III.2.3. Adminisztráció, finanszírozás
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy a Magyar Ház működtetéséhez mindenekelőtt legalább egy jó szervezőkészséggel megáldott, a településen köztiszteletben álló, munkabírással rendelkező személy kell hogy álljon, mint alkalmazott. Ugyanakkor azok a Magyar Házak tudnak a közösségszervezés terén jelentős eredményeket felmutatni, amelyek az alaptevékenységük ellátásához szükséges anyagiakkal valamilyen forrásból rendelkeznek. Mert a működéshez szükséges bizonytalan, pályázatfüggő pénzügyvitel elszívja az Intézet vezetőségének az energiáját az érdemi kulturális szervező munkától. Viszont nem lehet figyelmen kívül hagyni azt a tényt sem, hogy az intézeti munka hatékonyságának, a menedzsmentnek, az egyik fokmérője a pályázati úton szerzett pénzeknek a mennyisége és ésszerű elköltése. Ezen az úton azt is ellenőrizni lehet, hogy az állandóan változó gazdasági mozgástérhez milyen hatékonysággal tud alkalmazkodni a Magyar Ház. Ugyanakkor egy ilyen intézet elismertségét az egyes tevékenységekre mozgósítható önkéntesek száma is igazolja, különös tekintettel ha azok a fiatalok köréből kerülnek ki.
III.2.4. Szolgáltatások
Azok a Magyar Házak tudnak kielégítő szolgáltatást nyújtani az őket fenntartó közösségnek, amelyek megfelelő infrastruktúrával rendelkeznek. Mint arról már szó esett, legnagyobb elismertségnek azok az intézmények örvendenek, amelyek szolgáltatásai a kulturális programok megrendezésén túlmutatnak. A széles sávú internet használata például lehetővé teszi, hogy a számítógéppel nem rendelkező idős személyek is a Magyar Ház szolgáltatása révén kapcsolatba léphessenek a távolban élő családtagjaikkal. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy vannak intézmények, amelyekben a magyar közösség gazdasági életének a fellendítését szolgáló felnőttképző tevékenységek is folynak. Továbbá azok a Magyar Házak amelyek a fiataloktól kezdve a középgeneráción át az idősekig, vagyis korosztályok szerint is, képesek minőségi szolgáltatásokat nyújtani, tudják társadalomszervező feladatukat a leghatékonyabban ellátni.
III.2.5. Személyzeti feltételek
Jelenleg azok a Magyar Házak tudnak kimagasló teljesítmény nyújtani, ahol a különböző munkakörben önállóan cselekvő, döntéseit nem csak vállalni, de kivitelezni is tudó, munkatársak tevékenykednek. És ahol létezik legalább egy, teljes munkakörben dolgozó személy, aki összehangolja a ház sokrétű tevékenységét. Jelenleg a Magyar Házak tevékenysége elképzelhetetlen bedolgozói státusok nélkül (leggyakoribb a gazdasági felelős), de az intézmény igazi fenntartói az önkéntesek, akik szakmai tudásukkal, vagy fizikai munkájukkal végeznek el felbecsülhetetlen értékű feladatokat. Számtalan esetben az önkéntesek látják el a ház rendezvényei számára a PR feladatokat is, például plakátolás, vagy szórólapoknak az érdekeltekhez való eljuttatását, stb. Hisz ne feledjük, kis létszámú szórványközösségekről van szó, ahol hatékonyan lehet alkalmazni rendezvények szervezésekor meghívások esetében a személyes megszólítást.
III.2.6. Tervezés:
Amikor a Magyar Házak több mint húsz évvel ezelőtt kezdtek megjelenni, akkor az intézményesülés folyamatában egy addig ismeretlen, járatlan úton kellett elindulni, hisz ilyen jellegű intézmények addig még nem működtek Romániában. Az intézménytervezésben gyakran egyszerre kellett ötvözni a civil szervezeti adminisztrációt, az állami jellegűvel, és létrehozni a kettő között az optimális egyensúlyt. Hisz mindig meg kellett találni azt a jogi hátteret, amely biztonságosan tudta működtetni a Magyar Házat, különösen az állandóan változó, alakuló hazai jogrendszerben. Az elmúlt esztendőben azok a Magyar Házak tudtak a leghatékonyabban működni, amelyek önálló jogi személyiséget szereztek, vagy az épületet fenntartó, a tulajdonjogot gyakoroló civil szervezet házvásárláskor már rendelkezett ezzel a státussal. Egyértelmű, hogy egy nyugodt bel- és külpolitikai háttérrel ezen Intézetek tevékenységeinek a tervezése eredményesebben folyik, például a kapcsolattartás a hazai román és kisebbségi kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel, nemzetközi téren együttműködés a magyarországi és az anyaországon kívüli régiók hasonló intézményeivel, valamint a világ magyar diaszpórájában tevékenykedő Magyar Házakkal.
IV. Stratégiai elképzelések
Romániai magyar nemzetstratégiában a szórványkérdés prioritást kell hogy élvezzen. Az elmúlt közel negyed évszázadban a szórványkollégiumok kiépítése mellett a Magyar Házak intézményeinek a megjelenése és fenntartása a hazai magyar közösségünk legnagyobb megvalósításai közé tartóznak. A szórványosodás problémáját nem csak nálunk, de a Kárpát-medence egész területén, csak úgy lehet csökkenteni, ha összmagyar kérdésként kezeljük. Nem elég nemzettudat erősítő programok kitalálása és levezetése a szórványközösségek számára (ezeknek inkább szimbolikus hatásaik vannak), hanem: egyrészt magyar (kulturális) intézményeket kell ezeken a területeken felállítani és a hosszútávú működésüket összmagyar összefogással biztosítani, másrészt az ezekben a közösségekben megjelenő magyar vállalkozó rétegnek a munkáját kell erősíteni és támogatni. Kultúra és gazdaság egyszerre történő felélesztése tud életképessé tenni egy közösséget, így a szórványban is pozitív demográfiai változást hozni. A szórványban az intézményesülés folyamatára számos mai hazai példát is hozhatunk, mint a Kallós Zoltán Alapítvány tevékenysége Válaszúton, a Téka Alapítvány munkája Szamosújváron, Böjte Csaba atya áldásos országos lefedettségű ügyködése a magyar hátrányos helyzetű gyerekek megmentése érdekében és még folytathatnánk a sort. Történeti visszatekintésben pedig ott van Kún Kocsárd gróf által az EMKE-nek adományozott és 1892-ben Algyógyon, (Hunyad Vármegyében) a nagyon elszórványosodott magyarság körében létrehozott Székely Mezőgazdasági Iskola. Ennek az intézménynek a megjelenése mint mezőgazdasági tanintézet abban az időben rövid időn belül jelentős pozitív demográfiai változást hozott az egész vármegye magyar közössége számára. Igaz, az iskola működtetésében és fenntartásában az EMKE mellett a Magyar Állam is jelentősen kivette a részét.
A romániai Magyar Házak tevékenységének erősítése - főleg a magyar identitás megőrzésében és továbbadásában, mint célkitűzés - érdekében ezeket az intézményeket hálózatba kell szervezni. Véleményünk szerint az EMKE által 2009-ben elkezdett hálózatépítő folyamatot kell továbbépíteni. A hálózattal a hazai szórványon belül egy élő kulturális szövetet lehetne létrehozni, melynek minden egyede öntevékeny és önálló intézmény, együtt viszont a tömbmagyarság kulturális erejével bíró magyar entitássá válhat. A hálózat lehetővé teszi ezen intézmények közös fellépését a saját kultúrpolitikájuk megvalósítása érdekében, vagy adott esetben éppen a politikával szembeni érdekérvényesítést tudják így jobban képviselni. A hálózat működtetésére egy önálló jogi személyiséggel rendelkező intézményt kell létrehozni (a már említett Magyar Házak Szövetsége - MaHáSz), mely az EMKE égisze alatt működve, az ernyőszervezetnek az eddigi hálózatépítő tevékenységét használná ki. A MaHáSz hálózatépítő tevékenysége pedig a jövőben kiterjedhetne a Kárpát-medence Románián kívüli térségében működő Magyar Házaira, vagy akár a nyugati magyar diaszpóra ilyen intézményeire is.
Az EMKE által elkezdett Magyar Házak hálózatépítő tevékenységének következő lépése a III. Romániai Magyar Házak találkozójának a megszervezése kell hogy legyen. Ennek a tanácskozásnak a programpontjai:1. Az EMKE –RMDSZ által 2013-ban elkészített felmérés bemutatása, kiértékelése az érdekeltekkel közösen a kiegészítése. 2. Újabb kulturális börze, a Magyar Házak, tapasztalatcsere az intézményvezetők között. 3. A Magyar Házak Szövetségének, a MaHáSz-nak a létrehozása (az alapszabály-tervezet bemutatása, a közös célkitűzések kidolgozása, a vezetőség megválasztása).
A hálózatmenedzsernek vagy a MaHáSz működtetőnek lehetséges feladatkörei:
- a hálózat működtetése a tagintézmények működési autonómiájának a tiszteletben tartásával - az intézmények problémáinak az állandó ismerete, közös megoldások keresése - a hazai Magyar Házak érdekképviseletének a felvállalása - kulturális értékcsere irányítása a hálózaton belül (például valamelyik intézmény jó programjának a tájolása a hálózaton belül) - közös programok menedzselése a hálózaton belül - a hálózati tevékenységhez források teremtése - állandó információcsere
- MaHáSz honlap működtetése, a hálózat és tagjainak a világhálón történő megismertetése, az egyes intézményi honlapok autonómiájának a tiszteltben tartásával - kapcsolattartás (akár a hálózatba való bevonás) a Kárpát-medence és a nyugati diaszpóra Magyar Házaival - a közös problémákat érintő tanfolyamok megszervezése (például a fiatal magyar vállalkozói réteg képzése) - a tanuló társadalom fogalomkörének a megismertetése, felnőttképzés megszervezése - a Magyar Házak intézményeit a kulturális turizmus tevékenységi körébe bevonni (folytatni az EMKE és az EMKE Sárospatakon működő Észak-magyarországi képviselete által elindított programot). - a hálózati munka keretében segíteni és serkenti a kevésbé aktív magyar házak kultúra közvetítő munkáját. V. A hálózat (MaHáSz) SWOT analízise. Belső erőforrások és külső környezet viszonyának elemzése V.1. Erősségek
- Már létező és működő magyar érdekeket képviselő vagyon kezelése (Magyar Házak épületei) - A magyar identitás megőrzésében és továbbadásában vállalt erős elkötelezettség. Motiváció a jó értelemben vett másság felmutatása a többségi nemzet fele. - A magyar kultúra iránti állandó igény, érdeklődés. - A közös alapértékek állandó keresése, amely a közösségi érzést is erősíti és nemzetmegtartó erővel bír. - A helyi szórványmagyar történelmi értékek felkutatása, megőrzése és közkinccsé tétele. Erdély történelmének legjelentősebb mozzanatai a szórványhoz kötődnek. - Intézményi sok lábon állás, az egyéni tapasztalok közkinccsé tétele. - Az EMKE eddig szerzett koordinációs tevékenységének a beépítése a hálózatépítő és fenntartó munkában. - A túlélésben szerzett kisebbségi rutin. A taktikai érzék kialakulása a többségi nemzettel való együttélésben. Kisebbségi képviseletben szerzett tapasztalatok az önkormányzatok különböző szintjén. - Multikulturális és interkulturális tapasztalatok.
V.2. Gyengeségek
- Viszonylag kevés intézmény rendelkezik a fenntartáshoz szükséges kellő szakmaisággal.
- Kevés és esetleges a pénzügyi támogatás. Néhol az alapműködéshez szükséges anyagi feltételek sincsenek meg.
- Anyagi támogatást csak az RMDSZ kisebbségi tanácsi alapjaitól és Magyarországtól várnak. Nincsenek kellő képen kialakulva a forrásteremtésnek más módozatai. - Nem egységes és végiggondolt a kommunikáció egyrészt a romániai magyarság fele, illetve az anyaország fele, a nyugati magyar diaszpóra fele még kevésbé. - Projektalapú gondolkodás hiánya. Hiányoznak a helyi hosszutávú stratégiák, amelyek hozzásegítenének hálózati közös tervek készítéséhez. - Sekélyesebb, csak érzelmeket keltő kulturális tevékenységek előnybe részesítése (látványosabb ezeknek a szervezése, hatékonysága nagy lehet, eredményessége annál gyengébb.) - Jelenleg a Magyar Házak jórészt még egymásról is keveset tudnak. A kommunikáció hiányában a tömbmagyar területek sem ismerik eléggé ezen intézmények munkáját. - Gyakori a zárványosodás jelensége, hiányzik a többségi nemzet fele való kellő nyitottság.
V.3. Lehetőségek
- Hálózatosodás megteremtése, fejlesztése. - Szakmaiság fejlesztése. - Közös képzések megszervezése. - Egységes kommunikáció megjelenése. - Egységes alapértékek, alapüzenetek megfogalmazása és közös képviselete. - Közös arculat kialakítása és felmutatása, az egység és egyediség összhangjának a megteremtésével. - Közös fellépés az anyagi alapok megteremtésében. - Az intézmények közötti kapcsolati tőke erősítése. A világhálón való közös megjelenés. - Közös tudásbázis megteremtése és kihasználása. V.4. Veszélyek - Kitettség a román és a magyar politikai élet széljárásainak. - Kitettség a szélsőségek megjelenésének (mind magyar, mind pedig román vonalon). - Romló gazdasági helyzet. - Értelmiség elvándorlása. - A közös érdekvédelem megszervezése, a koordináció hiánya. - A sekélyesebb magyar kulturális értékek terjedése. - Helytelen magyarországi megközelítés, a tömbmagyarság előnyben részesítése. - Új eszközök hiányában nem képesek megszólítani a fiatalokat.
Dáné Tibor Kálmán
A szöveg a Kulturális Autonómia Tanács (KAT) felkérésére készült, a kulturális autonómiát megalapozó szakpolitikai vitaindítók sorában.
Transindex.ro,

Új köntösbe bújt a Művelődés
Márciustól új külalakot kapott a Művelődés közművelődési folyóirat, ezt szerdán délután, Kolozsváron az olvasók is szemrevételezhették egy közönségtalálkozó keretében. A külcsín mellett a Művelődés szerkesztői a belbecsre is odafigyeltek.
Amikor bő félévvel ezelőtt átvette a lap vezetését, eldöntötte, hogy próbaidőt ad magának, és megpróbál változtatni azokon a dolgokon, amelyek újításra szorulnak, mondta el Dáné Tibor Kálmán főszerkesztő, aki bevallása szerint egyaránt hangsúly fektetett a megjelenés és a tartalom kérdésére. Az elmúlt időszakban hangsúlyt fektettek a szórványra, a kárpát-medencei közművelődésre, ugyanakkor igyekeznek bevonzani a fiatalságot, azokat az embereket, akik erősítenék a Művelődés csapatát.
A lap külsejét is megvizsgálták, és arra a következtetésre jutottak, hogy egy üdébb megjelenésű, szellősebb lapra volna szükség, amelyhez több képanyagot tudnak társítani. Ezeket az elhatározásokat a jelen, márciusi lapszám már jól illusztrálja, amely egyébként a korábbi egy lejes, jóformán szimbolikus ártól eltérően három lejbe kerül.
Benkő Levente újságíró, szerkesztő elmondta, mint székelyföldi származású ember, szeretné, ha a szórvány mellett a tömbre is odafigyelnének a jövőben, hogy Erdély teljes közművelődési életét feltérképezhessék a jövőben. Negyedévente megjelenő melléklet megjelenését is szorgalmazza ugyanakkor, fogalmazott, amely egy-egy tájegység közművelődési életét jelenítené meg.
Kustán Magyari Attila
maszol.ro,

Szigetek, szórványok, zárványok
Szórványról – másként. Ez az alaphangja a Korunk újabb szórványszámának. (Az 1989 után megújult folyóirat 1991 novemberében hívta fel először nagyobb nyomatékkal szórványgondjainkra a figyelmet.) Mi indokolja a roppant bonyolult témakör újszerű megközelítését? Bodó Barna politológus és egyetemi oktató a 2011-es romániai népszámlálás riasztó adataiból indul ki: miközben a tömbben élő magyarság demográfiai mutatói javulnak vagy stagnálnak, a szórványnak minősülő megyékben a magyarok lélek- és arányszáma drasztikusan csökken. Ezekről a kérdésekről nemcsak beszélni kell. "Nemzetstratégiai lépésekre van szükség – érvel a tanulmány szerzője –, a szándéktól el kellene jutni olyan közpolitikai programok megfogalmazásáig, amelyek mögött egyrészt világosan azonosítható a (kisebbségi-nemzeti) közösségi szerepvállalás, másrészt a megvalósulás feltételei is biztosítottak."
Nem siratni kell a szórványt – ez csendül ki az elméleti-módszertani jellegű tanulmányokból (Bodó Barna, Vetési László, Péntek János, Csete Örs) és a helyszínfelmérő helyzetképekből, Bakó Botond, Balázs-Bécsi Gyöngyi, Balázs-Bécsi Attila, Ambrus Attila, Szilágyi Aladár, Dáné Tibor Kálmán, B. Kovács András, László Erdei Edit, Oláh-Gál Elvira írásaiból egyaránt –, hanem stratégiateremtéssel és gyakorlati építőmunkával gátat vetni a szigetek szórványosodásának, a szórványok elzárványosodásának. Maga az újabb szakirodalom is immár az összmagyar szórványprogram kidolgozásának folyamatáról tanúskodik, felelősségteljes építőmunkára ösztönöz. Ezért is kerülhetett a Korunk júniusi számának fókuszpontjába a határokon átívelő szórványmentés.
A Százéves éjszaka képeire (Iancu Laura versei), Az elmúlás megragadására (Széman Emese Rózsa) és A Kárpát- medence magyar fiataljaira (Péter Árpád) egyaránt figyel a szerkesztőség.
Cseke Péter. Népújság (Marosvásárhely)

Előre tekint a húszéves Dalosszövetség
Újraalakulásának 20. évfordulóját ünnepelte szombaton a Romániai Magyar Dalosszövetség (RMD). – A kerek évforduló azt jelenti, hogy vannak emberek, akik fáradságot nem kímélve éltetik ezt a szövetséget, és fontosnak tartják Erdélyben a magyar kórusmozgalmat – magyarázta Székely Árpád, a Református Kollégium igazgatója.
Oláh József esperes az istent dicsőítő ének fontosságára hívta fel a figyelmet. Széman Péter EMKE-elnök üzenetét Vincze László tolmácsolta. Ebből megtudhattuk: az EMKÉ-nek a dalosszövetséggel a legszorosabb a kapcsolata, ami sok közös rendezvényben konkretizálódott. A RMD húszéves tevékenységét méltatva Vincze EMKE-plakettet adományozott Tóth-Guttman Emesének. Dáné Tibor Kálmán, a Művelődés folyóirat főszerkesztője felvetette a RMD és a folyóirat közötti együttműködés ötletét: kórusmozgalomról szóló írások és kottapéldák jelennének meg.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)

Irodalmi pezsgés ezután is a megújult Bulgakovban
Remek szórakozást ígér minden korosztály számára Méhes György vidám családregény-sorozata, amelynek első két kötetét (Micsoda társaság!, Tatárok a tengeren) tegnap délelőtt mutatták be a Bulgakov irodalmi kávézóban, az intézmény megújulása apropóján szervezett sajtóreggelin. Mint kiderült, az első kötetben például Apu (Nagyfőnök), Anyu, Krisztinka és a jámbor Öcsi nyaral együtt egy másik családdal – Vilmos atyával, Pindur nénivel, Bogárkával és a jó kis Vilikivél –, de ugyanígy a többi részben is olvashatunk a főszereplők viszontagságairól. Az esemény hangulatát jámbor Öcsi és a jó kis Vilike „színrelépése és színvallása” emelte, akik immár Nagy Elekként és Dáné Tibor Kálmánként elevenítettek fel egy-két hasonlóan izgalmas élményt az ötven évvel ezelőtt történtekből.  
A 2007-ben elhunyt Kossuth-díjas erdélyi magyar író emlékét őrző könyvek mellett arról is szó esett a találkozón, hogy milyen újdonságokkal várja vendégeit mostantól a Bulgakov kávézó.
FERENCZ ZSOLT
Szabadság (Kolozsvár)