Hagyományőrző - és teremtő iskola – A lápon túl is van élet
Az érkeserűi oktatás múltjához hozzátartozik, hogy a reformációt követően a római katolikus plébánia újraalapításának évében, azaz 1755-ben már katolikus elemi iskola működött a településen. A mintegy 250 éves oktatási múltnak megfelelve hagyomány van születőben a lápon túli iskolában.
A hatvanas évek végén lecsapolásra ítélt érmelléki láp a keserűi földeken adta meg magát utoljára. Az 1970–1974 között épült iskola első tanítási éveiben az itt tanító pedagógusok így emlékeznek ezekre az embert próbáló időkre: „Valamennyien hajóval – így hívták errefelé a köznyelvben a csónakot – közelítettük meg a főutcán épült iskolát. Reggelente, a magasabb fekvésű helyeken kikötött ez a vízi alkalmatosság és begyűjtötte a gyerekeket, tanítókat, majd a gumicsizmákat kint hagyva az iskola bejáratnál, felhúztuk cipőinket. Tanítás után megismétlődött a szertartás. Ebben a sajátos módon elzárt vízi világban így zajlott az élet, formálódott az ifjúság, nőttek a nemzedékek.”
Új idők új szelei
A láp lassan eltünedezett, még az a része is, amelyik valójában ökológiailag védelmet igényelt volna. A járhatatlan sáros keserűi utakat lassan lekövezték, majd pár évvel ezelőtt burkolat is került rájuk. A láp mesevilága ezzel, valamint a falu egyik jellegzetes figurájának, Számadó Ernőnek (1907–1983) a halálával szertefoszlott. A rendszerváltást követően 1997-ben a tanintézet felveszi a költő nevét. Bár voltak Keserűnek más nagy szülöttei is, többek között Böszörményi Jenő (1872–1957), az első magyar diesel-motor tervezője-gyártója, vagy Csécsi Nagy Imre (1804–1847) orvos, természettudós, debreceni kollégiumi tanár, de a választás a gyerekekhez legközelebb álló, a keserűi temetőben nyugvó költőre és meseíróra esett, aki egyike volt az „érmihályfalvi csoportot” alkotó ’56-os elítélteknek is.
Lápvilág, mesevilág
A Számadó Ernőre való emlékezést, valamint a „Hímeshátsziget” kultuszának újraélesztését célozta a 2007-ben először megrendezett szavalóverseny. A 2008-ban mesemondással is gazdagodó rendezvényt azóta minden évben csiszolgatják, bővítgetik lehetőségeik szerint az itteniek. Idén már a lápvilág hagyományait, szokásait, régi mesterségeit bemutató kiselőadásokat is hallhattak, valamint a vízi növények és állatvilág biztosította megélhetési formába is betekintést nyerhettek a tizenkét településről odasereglettek. Hiszen ki emlékszik ma már a sulyomszedőkre, darvászokra? Tudta-e valaki, hogy a sulyom (Trapa natans, népiesen vízigesztenye, vízidió) legalább olyan jóízű volt sütve, mint a mindenki által ismert fán termő formája, a szelídgesztenye? Pedig a múlt század elején nagy keletje volt ám még a mihályfalvi nagyvásárokon is. Hát még a darutollnak? Ki hitte volna, hogy akkora volt az értéke, hogy a legények akár egy zsák búzát is adtak egy-egy szép formájúért? A darvak pedig jobb házőrzőknek bizonyultak e vidéken, mint az ebek. Sőt, elkísérték gazdáikat a kocsmáig is, meg is várva a bejáratnál. Ezek mind, mind hozzátartoztak a lápvilág sajátos életéhez. Érkeserű lelkes tanári gárdája, valamint a vidék szellemének elkötelezett tősgyökeres szülöttei elhatározták, ezeket nem hagyják feledésbe merülni.
Semmiből teremteni
Az iskola folyosóin a Számadó-napok szervezői mesélnek: „Távol a nagyvilág zajától, nagypolitikától, így éljük meg a mai kor nehézségeit, apró örömeit. A csúfságosan nevetséges bérezésről nem is szeretünk beszélni, mert megalázó egy tanár számára. De még ebből is kiszorítjuk a gombostűre, a színes krétára, a különböző szemléltető eszközökre valót. Mert egyszerűen nincs miből gazdálkodni” – mesélik a fiatal pedagógusok az osztálytermeket mutogatva. Ezekben már járt a Mikulás. Jézuska-váró sarkok is ki vannak már alakítva, a katedrákon ott az adventi koszorú. Nagy-nagy béke árad minden zugból. Talán az utolsó bástyái ezek egy elveszett értékrendnek.
Fennmaradni
Faur-Kis Angéla vezetőtanár az iskola hétköznapjairól beszél. Számot vet az utolsó öt év azon törekvéseiről, mely élhető teret hivatott biztosítani tanárnak-diáknak egyaránt az iskola falain belül. „Azért sok minden változott nálunk az elmúlt években, ha lassan is – mondja. – Megújultak az osztálytermek, a mosdók, a folyosók falaira lambéria került. Fűtőtestek vannak minden helységben, a kazánfűtés jó befektetésnek bizonyult. Az önkormányzat biztosítja hozzá a tüzelőt. Most kerül sor a belső nyílászárók cseréjére is – mutat a folyosókon leraktározott új ajtókra. Messze esünk a megye ütőerétől, de igyekszünk felzárkózni. Nekünk olyan hagyatékunk van, amit most igyekszünk kiaknázni. Leraktuk a hagyományteremtéshez szükséges alapokat. Hímeshátsziget – ahogy az iskola névadója említi Keserűt – mindig egy külön világ volt. Akkor legyünk erről a mese ízű láprengetegről híresek, hisz újra itt mossa már a falu partjait” – mondja Angéla.
Hagyományteremtők
Jelenleg 120 gyerek növöget az iskola falai között, akikre 16 pedagógus visel gondot. Két évvel ezelőtt az óvoda épülete is megújult, az utánpótlást két óvónő nevelgeti.
Hagyományteremtő törekvéseikben az iskola oszlopos tagjain kívül – Dandé Péter, Pete Sándor tanárok – a fiatal oktatói gárda tagjai is aktívan részt vesznek. A tavaly októberben alakult Érkeserűi Népdalkörben a helybéli asszonyok mellett pedagógusok is ápolgatják a tőrőlmetszett népdalok hagyományát. Idén májusban a falu magyarországi testvértelepülésén – Öcsödön – énekeltek együtt, de itthon is rendeztek már kórustalálkozót. A Számadó Ernő Napok lelkes támogatóinak egyike éppen ez a nyolctagú asszonycsapat. Lelkes helybéli vállalkozók és szülők is gondoskodnak arról, hogy ez az évről évre színesedő három hagyományőrző nap értékátadó közeggé nemesedjen. Nem mehet feledésbe a hely szelleme, melyet a láp annyi évszázadon keresztül megőrzött.
Sütő Éva, Reggeli Újság (Nagyvárad)