Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dancs Rózsa
5 tétel
2003. január 15.
"Ferencz Kinga tanítónő, a GIM néven ismert Gyimesfelsőloki Ifjúsági és Közművelődési Egyesület elnöke tevékeny résztvevője a gyimesi csángómagyarok mindennapjainak. Ő tájékoztatott a Csángósors, amatőr festők alkotóműhelye és virtuális kiállítása című rendezvényről, amelynek fő védnöke a budapesti Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, továbbá a Gyimesfelsőloki Községi Könyvtár volt. Védnökséget vállalt a brit columbiai Victoriában élő Székely Imre grafikusművész is. Ő az egyetlen kanadai magyar képzőművész, aki személyesen nyújthatta át a Szentatyának Abba Pater című alkotását a Vatikánban. A GIM idei rendezvényének szakmai irányítója Timár Károly grafikusművész. Ő a Lépések Színekben és Formákban a Művészetért Alapítvány elnöke, rendszeresen szervez alkotótáborokat. Székely Imre különdíjjal jutalmazta a kanadai ad hoc zsűri által legjobbnak talált alkotást. A nyertes, Bodor Mónika ötven dollár jutalmat kapott a művésztől, a második díjas Fancsali Noémi negyven, a harmadik, Bilibók Zsolt harminc dollárt kapott a Torontóban élő dr. Dencs Katalin - dr. Magyar Tamás házaspártól. Az ifjú amatőr képzőművészek alkotásai megörökítik a csángók mindennapjai és életkörülményei mellett a gyimesi tájat. /Dancs Rózsa, Kanada: Csángó gyerekek kanadai sikere. = Hargita Népe (Csíkszereda), jan. 15./"
2008. június 28.
A torontói Magyar Kultúrközpont ez év tavaszán négy rendkívül sikeres rendezvény színhelye volt. A Magyar Költészet Napjára Zorkóczy Zenóbia erdélyi előadóművész hozta el Székelyek című műsorát. Zorkóczy Zenóbia Székelyudvarhelyen született 1971-ben, és Kovásznán él. A Kolozsvári Színművészeti Főiskola elvégzése után a Temesvári Állami Magyar Színház szerződtette. 1999-től önálló műsorokkal, monodrámákkal lépett fel előadóként Erdélyben, Magyarországon és más országokban. Zorkóczy műsorát Csabai János Wass Albert-díjas színész-rendező előadása követte. Torontói szereplése rendkívül őszinte, nemzeti elkötelezettségű művészt mutatott be. A Koltay Gábor rendezte, Adjátok vissza a hegyeimet című filmet lélegzetvisszafojtva nézte végig a közönség. Sikeres volt a Kaleidoszkóp című kétnyelvű kulturális folyóirat zenés-irodalmi rendezvénye. Dancs Rózsa főszerkesztő bemutatta a művészeket. /Dancs Rózsa: Irodalmi rendezvénysorozat Torontóban. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 28./
2012. szeptember 12.
Dancs Rózsa, a nyelvvigyázó asszony
Az volt a célom, hogy tovább vigyem és tovább adjam a magyar nyelvet – fogalmazta meg lapszerkesztői, írói, művelődésszervezői hitvallását a Kanadából hazalátogató Dancs Rózsa hétfő este sepsiszentgyörgyi könyvbemutatóján. A Magyarország Kulturális Központja idénynyitó rendezvényén a háromszéki kötődésű írónő Vaddisznók törték a törökbúzát című kötetéről, illetve az általa szerkesztett, magyar és angol nyelvű, Kalejdoszkóp kulturális folyóiratról beszéltek.
A Bod Péter Megyei Könyvtárban a nyugati magyarság kiemelkedő képviselőjeként köszöntötte Dancs Rózsa „főszerkesztőt, laptulajdonost, szépírót, a kanadai magyar irodalom nagyasszonyát” Lakatos Mihály, a sepsiszentgyörgyi magyar kulturális intézmény vezetője. Dancs Rózsa túlzónak tartva a jelzőket az est folyamán többször megismételte: úgy jött haza, mint testvér, rokon, barátnő, hajdani magyartanárnő, „annak érzem magam, aki 1987-ben két gyermekkel kitántorgott Amerikába”, látogatását Sepsimagyarós fennállásának 500. évfordulójához időzítette, emellé pászítottak több településen is író-olvasó találkozót. Sepsiszentgyörgyön ez alkalomból elbeszéléseket és interjúkat tartalmazó, 2010-ben bővítve kiadott kötetének szerkesztője, Varga Gabriella beszélgetett vele, verset mondott Zorkóczy Zenóbia színművész. Dancs Rózsa érmihályfalvi születésű, ám gyermekkorának helyszíne Sepsimagyarós, innen került a Székely Mikó Kollégiumba, később magyartanárként tíz évig tanított választott szülőföldjén, a megyeszékhelyen is, ám mint fogalmazott, „legizgalmasabb, legszínesebb” óráit Kőröspatakon tartotta. Kanadába kitelepedve Sütő András igéjét – „úgy cselekedjünk, hogy megmaradjunk” – követte a torontói Magyar Ház sajtóigazgatójaként, magyar kulturális rendezvények szervezőjeként, a családja által alapított, ma már tizedik évfolyamában lévő, kéthavonta megjelenő, magyar és angol nyelvű Kalejdoszkóp folyóirat főszerkesztőjeként. Ez a diaszpóra egyetlen és magas színvonalú kulturális folyóirata – magyarázta Varga Gabriella. Dancs Rózsát 2010-ben Szervátiusz Jenő-díjjal tüntették ki, akkori laudációját Varga Gabriella fogalmazta meg, aki most újra felolvasta sorait, „tűzvigyázónak, XXI. századi női Ábelnek”, illetve „nyelvvigyázónak” nevezve őt. Az írónőt a könyvtárban egykori magyartanára, Albert Ernő is köszöntötte, mint Dancs Rózsa fogalmazott, neki köszönheti sorsának alakulását.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2015. július 17.
A Kétpúpú-hegy alatt
Bizonyára azok is Sepsi-székelyek voltak, akik a letelepedés idején a Köveshegy és a Magyarhegy közötti völgyet, a Kétpupú-hegy alatti területet „találták élni való alkalmatos helyként”, mert nincs még egy ilyen szép völgy kerek e vidéken – mutatta be Lisznyó és Lisznyópatak környékét néhai Kese Géza. Igazából csak azok tudnának Lisznyó fehér foltjairól mesélni, akik már rég kinn pihennek a Magyarhegy alatti temetőben. Ilyen például a falu és Sepsimagyarós közötti Kuruchalom nevű hely, amelynek történetéről semmit sem tudunk.
A település múltjáról, de jelenéről is többrendbéli összefoglaló jelent meg. Tudtunkkal Orbán Balázst a falu tanítója, köpeci Gáspár József követte, aki az 1950-es nehéz esztendők szorításában nem beszélhetett arról, hogy mit mutat az érem másik oldala. Kézirata torzóban maradt. Részletesebbek és a múltra emlékeznek az itt iskoláskodó, jelenlegi torontói magyar–angol nyelvű folyóiratot szerkesztő Telchné Dancs Rózsa és az uzoni nyugalmazott nyelvszakos tanár, Ambrusné Imreh Anna írásai. Pontot Derzsi Eszter, a nagyborosnyói N. Bartha Károly-iskola történelem-földrajz szakos tanára falufüzete tett az írott emlékezésre (2012).
– Mi maradt a mára, mi a gondja Lisznyóval-Lisznyópatakkal? – kérdeztük Ráduly István uzoni polgármestert. – Drukkolok, hogy sikeresen és időben befejezzék a megyei rangú útnak azt a szakaszát, amely érinti a községközpontot, és Lisznyó közelében is elhalad, ugyanis ez megkönnyíti falunk és Bikfalva elérését. Könnyen meglehet, hogy a végső szakasza, ami Brassó megye határáig tart, nem készül el az idén, ez számunkra előny is, mert időközben befejezzük Bikfalva szennyvízhálózatát. Lisznyóban mindenütt lefektették a fővezetéket, befejezték az ülepítőbe­rendezést, hamarosan átvesszük. A családi udvarokra való bekötéseket külön és sikeresen pályáztuk meg a tavaly, hamarosan kiírjuk a versenytárgyalást. Lisznyóban 220–230, Bikfalván pedig 200–210 ház csatlakozik a vezetékre. Egészében a világbank finanszírozza, az önkormányzatnak csak a terveket kellett fizetnie. Teher volt ez is költségvetésünknek, melyet 1,3 millió jogos lejünkkel szűkített meg a kormány, és fennáll a veszély, hogy július végén fizetésképtelenné válunk. Bízom benne, hogy aki elvett, segíteni is fog, mert nem csak mi vagyunk ebben a veszélyben.
A falu összehúzza a bagariát
– Jó, hogy a csatornázási munkákkal megsértett út és utcaszakaszok mellé kavicsot hordatott a községvezetés a kivitelezővel, s maga is küldött sódert, hogy eltüntessék a sebeket – az út mellettiek, utcabeliek. A megújuló bikfalvi kultúrotthon új bútorzatot kap, az innen kimenthető berendezéseket – önrész gyanánt – a lisznyói kultúrházban helyezik el. Lisznyópatakot nem felejtették el, sokéves álmot szeretnének itt kivitelezni: az egykori iskola és kultúrotthon épületét szándékoznának, mint egységes ingatlant, felújítani és iskolás táborrá alakítani a Leader Progressio-akciócsoporthoz benyújtott pályázatból. Van igény egy táborhelyre Uzon községben, a festői Lisznyópatakon érték a táj, jó a víz és a levegő, van látnivaló a környéken (várromok, gyógyforrás, turistautak a Szeredő-ponk felé stb.). Az elöljáró kijelentette: a szűk anyagiak miatt ebben az évben sehol sem rendeznek kimondott falunapokat, és a testvértelepülésekkel való közvetlen kapcsolatok is szünetelnek. Helye lesz azonban, miként Uzonban is a múlt héten, a kulturális hétvégének, minden olyan helyi kezdeményezésű kulturális-szórakoztató rendezvénynek, amely nem igényel jelentősebb anyagi befektetést. Össze kell húzniuk a bagariát.
Nekünk az apró dolgok is fontosak
Német János falufelelős nyugtázta, hogy már a faluban a kivitelező galaci cég csapata, a kanálisrendszer aknáival foglalkoznak, amelyekbe szerelik a szennyvíz keverőszivattyúit, sepsiszentgyörgyi vállalat végzi az árambekötéseket, a földeléssel legtöbb helyen már készen vannak. A derítőállomáshoz egy áramfejlesztőt szereltek, ami biztosítja majd a folytonosságot abban az esetben, ha elveszik a központi áramot.
– Megkaptuk a beígért kavicsot, és egy részét már el is terítettük a Hegy alatt és a Pét utcában – folytatta a falufelelős. Az aszfaltos utat kivitelező sepsiszentgyörgyi cég nem tett korlátot a Bikfalva felőli út melletti sáncra – panaszolja Német –, ezen a helyen könnyen baleset történhet. Arra hivatkoztak, hogy nem volt benne a tervben. Kértem az önkormányzat közbelépését. Közhely, de el kell mondanom: nem szabad hagyni, hogy a tehéncsorda menet-jövet a kapuk előtt legeljen, betapodják a sáncokat, lefolyókat. Két közös és két magáncsordánk van. Falugyűléseken elmondtuk, ez köz­ségi határozat, és tiszteletben kell tartani. Sajnos, egy itatóvályúnál isznak a tehenek és a két juhsereg is, s a kánikulában megtörtént, hogy elapadt a víz a Szurduk-kútjából. Fizetünk azért a vízért, nem beszélve arról, hogy a községnek nincsen legelője. Magánszemélyektől kell vásárolnunk, 1500 lej hektárja, önerőből kell takarítani, s szégyen, de nehezen lehet összeszedni a faluból legelőtakarítás céljára több embert, gyenge a vállalkozási kedv. Csupán öt szociális segélyesünk van, velük kaszáltatjuk a sáncok szélét, gyűjtetjük össze a szemetet, s innen elszállíttatjuk. Kitakarítottuk a temetőt, segített a román gondnok is, mert a polgármester besegített az újabbik román templom külső megvilágításába. Apró dolgok ezek, de számunkra nagyon fontosak.
Az ünnepek és a lelkiek a tiszteletesé
Derzsi György lisznyói lelkipásztor rövidre fogta beszélgetésünket és elmondta, hogy a műemlék templomban ünnepelték a magyar szabadság napját, március 15-ét. Közös műsor volt az iskolásokkal és az önkormányzattal, felvonták a méretes székely zászlót, zsúfolásig telt a templom. Ökumenikus jellegű volt az ünnep, minden felekezetű az öreg templomba jött. Lisznyóba is ellátogattak a huszártoborzók hat frissen belépő fiatallal, ami kiemelten emlékezetes esemény volt. Ki tudja azt megmondani, hogy igazi toborzó mikor volt még ezen a tájon a lepergett régi századok idején? Látogatásunkkor készültek a konfirmációra. Két kislány van soron, de ha csak egy lenne, Lisznyóban akkor is tartunk konfirmációt, s hagyományosan a jubiláló konfirmáltak találkozóját – mondotta. Ez alkalommal a lisznyói gyülekezet új palásttal köszönti Derzsi tiszteletest papi szolgálatának 29. éve alkalmából. Érdekes módon stagnálni látszik a 290 lelkes gyülekezet, ugyanis növelik a létszámot a be- és hazaköltöző családok.
Kisgyörgy Zoltán
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)
2017. október 4.
Öröm és aggodalom a Heveder alatt
Bizony van öröm is, gond is egy olyan település életében, mint amilyen Sepsimagyarós – derült ki a vasárnapi ünnepi igehirdetésből. Deák Botond tiszteletes, beszolgáló rétyi református lelkipásztor Ezsdrás könyvének azzal a versével példázódott, amikor a hívek lerakták az Úr házának alapját, és felhangzott az örömben való kiáltás, de a nép siralmának szava is. Lehet-e új életre számítani egy apadó lélekszámú, kiöregedő faluban? – tette fel a kérdést a lelkész az ünnepi istentiszteleten. Lehet – hangzott a derűlátóan fogalmazott felelet, mert itt még megkondulnak az imára hívó harangok, mert tartja magát az egykoron önálló jeles település, mert meg-megújítja templomát, mert időnként óhajt találkozni az elszármazott falusfelekkel, jólesik ünnepeket ülni, s lám, emléket állítani és emlékezni az egyre tovatűnőbb múltra is. De az ezsdrási üzenetben benne van a sirám is, egyfajta közösséget sebző jajveszékelés, mert a gyerekhiány a falu ősi iskolájának létét ismét veszélyezteti. – Mennyi a jelenlegi gyermeklélekszám a Fodor János tanító nevét viselő helybeli iskolában? – kérdeztük Gál Erika tanítónőt. – Nagy a gond és főleg az aggodalom – felelte –, mert a tavaly megszűnt az óvoda. Az egyetlen óvodáskorú gyerek most előkészítő osztályos, és vele együtt heten vagyunk. Év végén kirepül egy negyedikes, és így jövőre hatan maradunk. Kérdés, hogy ezzel a létszámmal maradhat-e az iskola? Ennél még szomorúbb, hogy nincsen a faluban óvodaköteles gyerek, nincs utánpótlás, hacsak nem költözik ide néhány fiatal, gyerekes család. – Veszélyben van a magyarósi iskola jövője – jeleztük Ráduly István polgármesternek. – Volt még ehhez hasonló helyzet évekkel ezelőtt – mondotta –, az önkormányzat akkor segített, bepótolt a költségekbe. Segítenénk ezután is, ez lehet a megoldás a következő iskolai évben is. – Valóban aggodalomra ad okot a jelenlegi helyzet? – kérdeztük Szabó Margittól, az uzoni Tatrangi Sándor Központi Iskola igazgató-pedagógusától is. – Már tavaly párbeszédet folytattunk a megyei tanfelügyelőséggel az iskola fenntartásának fontosságáról, megértőek voltak, és engedélyezték az idei működést. Jövő iskolai évre is kérni fogjuk az egység működésének engedélyeztetését, meglépjük ismét a legfontosabb lépéseket. – Van még más baj és kétely éppen elég ebben a faluban – jelezte Kovács Zsombor falufelelős, a községi tanács képviselője. Lehangoló, hogy rohamosan öregedik ki a falu, nincsenek munkahelyek a fiatalabbak számára, a megélhetés is egyre nehezebb, mert a vadállomány szaporodása idén is jelentős károkat okozott az amúgy is munkaerejük fogytán levő magántermelőknek. Rendszeresen bejárnak a vadak terményeinkbe, ezért átlagon aluli volt a termés, a kevéske elvetett napraforgót például teljesen elpusztították a medvék!
Ünnepre készülünk – mondták a templomba igyekvő idős férfiak, s azt is mutatták, hogy egy szép kopjafával több van már a templom előtt. 500 éves a reformáció – betűztük az újonnan elhelyezett kettős feliratú emlékkopján – Az elesett hős kurucok emlékére. Örömmel láttuk, hogy az emlékkopját a Bukarestben élő, de köpeci gyökerekkel rendelkező Vajda Botond állíttatta, a néhai helytörténész, Gáspár József köpeci néptanító unokája, aki a helyiek szerint a magyarósi Jancsókkal ápol rokoni szálakat. A robusztus faragvány Bedő János köpeci faragómester munkája. – Ünnepi pillanatoknak voltunk tanúi a nem kis erőfeszítéssel felújított templomban, ahol a reformáció félszázados múltjára emlékeztek. Gomba támadta meg a templom padlózatát, és már a gerendázatra is átterjedt – tájékoztatott Kovács Zsombor. – Nem kis anyagi áldozat árán kiköveztük a templomot, meszeltünk, nagyobbik harangunkra villanymeghajtást szereltettünk. Kevés volt a tehetős munkaerő. Nyolcvan kepefizetőnk van, a falu lélekszáma 110 körül ingadozik. Leszereltük a műemlék értékű, vasból készült családi címeres ablakkereteket, mert kitöredezett belőle sok hutaüveg ablakszem, pótlása gondot okoz, pénzre lenne szükség, hogy valahonnan ilyen üveget szerezzünk. Zsúfolásig teltek a templomba visszaszerelt padsorok, együtt énekeltek a helybeliek a ménesbirtokáról híres mezőhegyesi testvértelepülésről érkezett vendégekkel. A magyarósiakhoz a Békés megyei kisváros polgármestere, Mitykó Zsolt szólt, felolvasta a Magyar Országgyűlés elnökének ünnepi üzenetét. Az uzoni községvezetés jóvoltából ez alkalommal falutalálkozót is tartottak, újra felcsendült az uzoni fúvósok muzsikája Kóréh Ferenc szülőfalujában, Ráduly István és Mitykó Zsolt jelenlétében felavatták a Kóréh nevét viselő kultúrotthon előtt létesítendő emlékpark bejárati székely kapuját. Étel, ital és zene mellett éjfélbe nyúlva feledte bajait-gondjait a falu. Néhány gondolat még erről a faluról azoknak az olvasóinknak, akik nem ismerik Sepsimagyaróst. A település fölötti hegyfarkon helyezkedik el a Nyír irányában az eredetében még véglegesen nem tisztázott Homárka. Az árok és a mellette húzódó földtöltésvonulat szatellitfelvételen jól követhető. A település mögötti hegyoldalban több alkalommal kerültek napvilágra égetett agyagból készült, sejthetően római kori vízvezetékcsövek. Református temploma 1752-ben épült. Harangtornya megőrizte a korra jellemző toronytetők kiképzését. Két portikuszának háromszöges oromfala már a korai klasszicista stílus jegyeit hordozza. Turisztikai látnivaló egy helybeli székely lakóházból kialakított tájház. A Magyarósi előnevet viselte Bartha László, a XVIII. századi földrajzi utazó, író, de itt született Teleki Sándor (1894–1952) református lelkész, egyházi író, szegedi lelkész, valamint Teleki József (1905–1986) református lelkész, egyháztörténeti író, székelykeresztúri tanár, kinek édesapja a falu jeles kántortanítója volt. Iskolája viseli Fodor János (1899–1969) néptanító nevét. A faluhoz kötődik néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, a falu monográfiájának szerzője és Dancs Rózsa tanár-író, a torontói magyar–angol nyelvű Kalejdoszkop lapszerkesztője. A gazdag történelmi múlttal rendelkező közösség óhaja volt, hogy elevenítsük fel ez ünnepi alkalommal a háromszéki kurucmozgalom históriáját, hiszen október elsejétől azt is képviseli a falu új emlékkopjája.
A magyarósi Kuruchalom Istennel a hazáért és a szabadságért! A kuruc szabadságharc e jelszavának szellemében idéztük a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharcot (1703–1711), amelynek a háromszéki székelység is részese volt. Említett Kóréh Ferenc, a Háromszék elődjének, a Székely Népnek korabeli főszerkesztője, később az Amerika Hangja rádióállomás belső munkatársa egy rádióbeszédében emlékezett arra anno, hogy egy Magyarósra hazatérő honvéd így mesélt: „amikor kiértem a Heveder tetejére a Kuruchalomhoz, megláttam a falu templomának tornyát, szemem megtelt könnyel”. A kortárs Cserei Mihály Históriájában részleteiben foglalkozik – bár nem rokonszenvezett a ribillióval – a Rákóczi-féle mozgalom eseményeivel. A zágoni kötődésű történésznek, a Mikó-kollégium és a Székely Nemzeti Múzeum igazgatójának, Csutak Vilmosnak már 1906-ban megjelent Háromszék fölkelése a Rákóczi-szabadságharc elején című tanári székfoglaló értekezése, mely szerint Háromszék idejekorán kifejezte rokonszenvét a kor szabadságeszméivel. Vidékünk székelysége lelkesedéssel csatlakozott a szabadságharchoz. Cs. Bogáts Dénes levéltári kutató 1941-ben részletesen ismertette Zágon 1690. évi feldúlását és következményeit. 2003-ban az említett szabadságharc 300 éves évfordulójára emlékezve jelent meg Magyari András (1927–2006) kolozsvári történész, egyetemi professzor Rákóczi és az erdélyi kurucmozgalom című kötete, s azt követően Demeter Lajos és Éltes Enikő sepsiszentgyörgyi könyvtárosok szerkesztésében II. Rákóczi Ferenc és a háromszéki kurucok című olvasókönyv (2004). Háromszék sem régen, sem most nem viszonyulhatott másodlagosan és érdemtelenül a kuruc szabadságharchoz, ugyanis Rákóczi Ferenc és zágoni Mikes Kelemen személyisége a Habsburg-ellenes harcban az önzetlen kitartás és a hűséges ragaszkodás örökös példaképévé váltak. Sepsimagyarós Uzon község szomszéd települése volt akkor is, lakói (hiszen az 1567-es összeírásban 9, 1703-ban 27 család lakta) hallhattak a fellángoló kurucmozgalomról. Az uzoni református egyház egykori jegyzőkönyvében ez olvasható: „Anno 1704. Ezen esztendő az Isten haragjának, s tűzzel-vassal való pusztíttatásunkkal mostoha ideje lévén a mi bűneinkért, édes hazánknak s nemzetünknek szörnyű pusztíttatásában több környékbeli helységekkel s templomokkal egyedül ége el 14. Aprilis drága szépségű, s ritka ékességű szép templomunk s egész falunk jutának soha ki nem lábalható kietlen pusztasággá.” Bizonyára, hogy a futótűzként terjedő veszedelem híre borzadalmat kelthetett Sepsimagyaróson is, különösen akkor, amikor 1706-ban a Lisznyóból kiszorított és leölt kurucokat a magyarósi határban elhantolták. Erre a küzdelemre emlékeztet ma is a még álló Kuruchalom – írta Sepsimagyarós helytörténetírója, néhai Fodor Sándor marosvásárhelyi tanár, hivatkozva dr. Binder Pál és Cserey Zoltán 1992-ben megjelent adataira. A Kuruchalom domborulatát azóta sem bolygatta meg régész ásója, az akkori eseményekről szűkszavúak az írott emlékek. Még csak a háromszéki Sepsibesenyő népe kapcsolódik olyan tárgyi emlékhez, ami, akárcsak a magyarósi kopja és a halom, kézzelfogható. Nem más ez, mint egy sokszor lemásolt kéziratos irka (füzet), amit őriznek, olvasnak, úgymond több kézen megfordul. Címe Csulak Marci kuruc vitéz regényes élete a 18. század elejéről, Porzsolt Ádám besenyői tanító írta helyi visszaemlékezések és Cserei Mihály adatai alapján. Az eredetiből, a Pál István által 1960-ban lemásolt füzetből e sorok írója közölt részleteket a Háromszékben (2011). Kovács Zsombor falufelelős kifejtette: szakemberrel szeretnénk biztosabban azonosítani a halomsírt, megvizsgáltatni kézi fémdetektorral. Az ötletet Ráduly István polgármester is támogatná, s a leendő ásatásoknál önkéntes módon segédkezet nyújthatnának a község falvaiban lakó fiatalok. Kisgyörgy Zoltán / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)