Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dancu Angéla
1 tétel
2011. október 7.
Magyar civilszervezetek fóruma
Egy irányba húzni a szórványmagyarság szekerét
Az Aradi Magyar Napok egyik rendezvényeként, kedden este a Jelen Ház kávézójában tartották meg az Arad megyei civilszervezetek fórumát, amelyiken Bognár Levente, RMDSZ megyei elnök köszöntötte a 12 szervezet képviselőjét. 
Értékelőjében sikeresnek tekintette az Aradi Állami Színházban megtartott néptáncgálát, amelyiken maga új arcokat, együtteseket is felfedezett. Mivel a kultúra támogatására létrejött civilszervezetek nagyjából ugyanarra a közegre fejtik ki hatásukat, a programok egymásra szervezésének az elkerüléséért össze kell állítani a jövő évi magyar rendezvényeknek a programját. Azt is meg kellene vitatni, hogy a megyebeli civilszervezetek a jelenlegiek mellett, milyen új irányba indulhatnának el, hogy minél több magyart bevonhassanak a rendezvényeikbe. A nyilvántartásban ugyanis 22 civilszervezet szerepel, amelyeknek a tevékenységét, a rájuk vonatkozó összes tudnivalót egy közös adatbázisba kellene foglalni az információáramlás megkönnyítése érdekében.
Az elnök utóbbi állítását Jámbor Ilona, az In Memoriam `56 Egyesület elnöke is alátámasztotta. Dr. Túsz Ferenc, az Aradi Kulturális Autonómia Tanács elnöke a civilszervezeteknek küldött felhívásokra történő gyér visszajelzést, a részükről tapasztalható kevés mozgást kifogásolta. Megköszönte Nagy Istvánnak, amiért oroszlánrészt vállalt a Tanács alapszabályzatának a kidolgozásában. Legnagyobb gondnak az utánpótlás kérdését tekinti, mivel nem érti, miként lehetséges, hogy az anyanyelvű oktatásban a magyar vagy magyar származású gyermekeknek csupán a fele vesz részt.
Hadnagy Éva, az Alma Mater Alapítvány ügyvezető elnöke a kérdésre válaszolva kijelentette: a megyebeli, továbbtanuló diákoknak a 70%-a a Csiky Gergely Főgimnáziumban folytatja a tanulmányait. Annak kellene utána járni, hogy az erdőhegyi végzősök miért a kisjenői román nyelvű líceumba iratkoztak?
Dancu Angéla, a pécskai Búzavirág Egyesület alelnöke cáfolta az olyan híresztelést, miszerint a pécskai végzősök többsége románul tanulna tovább.
Dr. Túsz Ferenc újabb hozzászólásában a jövő tavaszra tervezett 42. Magyar bál sikere érdekében szeretné bevonni a civilszervezeteket is.
Almási Vince, a kisiratosi Pro Ki Dor Egyesület képviseletében elmondta: a helybeli napközi beindításához nem hagytak jóvá számukra pedagógus állást, ezért az ott dolgozó óvónőt az Egyesület alkalmazta. Arra kérte az oktatásra szakosodott civilszervezetek vezetőit, hogy az iskoláik fenntartása érdekében ne vigyék el egymástól a gyermekeket, inkább olyan szórványtelepülésekről pótolják a hiányt, ahol amúgy sincs anyanyelvű oktatás.
Bognár Levente a Kisszentmiklósról a Csiki Gergely Főgimnáziumba ingázó gyermekek utazási nehézségeire hívta a fel a figyelmet.
Jankó András, a Kölcsey Egyesület elnöke a Kölcsey Diákszínpad sikeres kisiratosi fellépéséről, a hétvégi táncház mozgalom szükségességéről beszélt. Jövőre új, érdekes előadássorozatot kívánnak beindítani, de tudni szeretnék, milyen témakör érdekelné a hallgatóságot. Szerinte, aki a magyar napilapot nem olvassa, az teljesen kimarad a magyar közéletből.
Szabó Mihály RMDSZ ügyvezető elnök megemlítette: amíg a Communitas Alapítványtól nyert pályázat jóvoltából volt pénz táncoktatásra, az működött.
Hadnagy Éva elmondta: a Csiky Gergely Főgimnáziumban kedd délutánonként táncoktatás folyik gyermekek számára, de táncházat is lehetne szervezni.
Albert László AMISZ-elnök az általuk szervezett koncertekről, a megyei ifjúságot megcélzó programokról, majd a szociális téren kifejtett munkájukról beszélt. Mivel jövőre 20 éves az AMISZ, az ifjúsági találkozók megszervezése mellett az évfordulóra külön programmal készülnek.
Bognár Levente a civilszervezeteket a majálisok közös programjaiba is szeretné bevonni. Hadnagy Éva szerint sok olyan érettségizett magyar fiatal van, aki az egyetemi tandíjat munkával kénytelen előteremteni.
Faragó Péter parlamenti képviselő a népszámlálás eredményességének a növelésébe a civilszervezeteket is szeretné bevonni, mivel a mostani népszámlálás sikerének óriási jelentősége van a magyarság következő évtizedében, hiszen a létszám szerint igényelhetjük a különböző támogatásokat.
Nagy István, a pécskai Kálmány Lajos Egyesület elnöke, tanárként kijelentette: az újságban azt olvasta, népszámláló biztosi teendőkre keresik a magyar pedagógusokat, miközben sem magát, sem az ismeretségi körébe tartozó pedagógusokat nem kereste meg senki. A továbbiakban válaszolt a civilszervezetek képviselői által felvetett kérdésekre, kijelentve: a Kulturális Autonómia Tanács az RMDSZ-nek az egyik szaktestülete. Mivel maga nem RMDSZ-tag, a Tanácshoz való tartozást sem érzi magára nézve kötelezőnek. Az oktatási stratégia a rendszerváltás óta készül, eredmény nélkül. A maga részéről megígéri, hogy a következő Klébelsberg-napon oktatási fórumot szerveznek.
Pozsár Ibolya, a Vállalkozói Központ ügyvezető igazgatója hozzászólásában a gazdasági érdeknek a közművelődési, szociális érdekkel való összekapcsolását szorgalmazta. Almási Vince a megyei civilszervezetek által szerkesztett, az összes adataikat tartalmazó füzet kiadását szorgalmazta. Miután ismertető hangzott el a Katalin Egyesület munkájáról is, végső értékelőjében Bognár Levente hangsúlyozta: politikai felfogástól függetlenül, mindenkit a magyar érdek szolgálatára kér, magyarokként ne gyengítsük, hanem inkább fokozzuk egymás munkájának a hatékonyságát. Vagyis, mindnyájan egy irányba húzzuk azt a bizonyos szekeret.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad),