Gyűlölködés helyett: tanulni a magyaroktól! (Cella Dan)
Részt vettem az ország nemzeti himnuszának napján szervezett egyik hivatalos rendezvényen. Csalódott vagyok… Érzéseim, benyomásaim, óhajaim, elégedetlenségem környezetem szempontjából, természetesen, nem túl fontos. De nem értem, egyes románok miért fröcsögnek mindenfelé, amikor a magyarok különleges napjaikat ünneplik, miközben ők, a románok, nem képesek: 1. tisztességes időpontban megszervezni az ilyenfajta eseményeket, hogy minél többen részt vehessenek rajtuk; 2. megtenni mindent, hogy részt is vegyenek ezeken az eseményeken.
Fojtogat azok közömbössége, akik ujjal mutogatnak a magyarokra, mert „újra utcákra vonultak”, ők viszont képtelenek 20 percet arra szánni, hogy elénekeljék országuk himnuszát, melyet akkora „igyekezettel” „védelmeznek” a „gonoszoktól”.Igen, igaz, az ilyen eseményeket, akárcsak a minapit, általában délben tartják, amikor mindenki dolgozik, mintha a hatóság nem szeretné, hogy az emberek örömmel vehessenek részt rajtuk, mintha szégyellnének néhány lelket összegyűjteni Mihai Viteazul szobra elé, nehogy véletlenül „beszólogassanak”. A sepsiszentgyörgyiek több­sége állami intézménynél dol­gozik. Arról inkább nem is szólok, hány csinos hölgy lép ki 10–11 körül az adóhatóság kapuján és megy „terepre”, hogy aztán teli szatyorral térjen vissza a bevásárlásból. Ahányszor valamelyik intézménybe telefonálok, az ott dolgozók többsége vagy „gyűlésen”, vagy – szintén – „terepen” van – évente kétszer-háromszor... hol vagytok? Nemrég közzétettek egy Daniel David pszichológus által vezetett tanulmányt. Címe: A román nép pszichológiája. A románok pszichológiai profilja (Psihologia poporului român. Profilul psihologic al românilor). Ebből az derül ki, hogy a bizalmatlanság a románok fő jellemvonása. A másokkal való törődés nem terjed túl a családon. És szintén jellemző a románokra, hogy a társadalom erejét keresik, „de képmutató módon, egy olyan kollektivizmusnak megfelelően, melyben rossz néven veszik, ha kilógsz a sorból, és a szerénység és a másokért hozott áldozat álarca mögé rejtik (pl. »én nem szeretném a hatalmat, de az emberek ezt követelik tőlem…«)” – a HotNews szerint. Nem szívesen ismerünk magunkra ebben a leírásban… sőt, vitatjuk a tanulmány hitelességét, és azt mondjuk, olyan valaki készítette, aki rossz színben akar feltüntetni bennünket.
Nem, román testvérek! Ez az igazság, népként ilyenek vagyunk. Persze elképzelhető, egyénként nem érezzük, hogy „vaj van a fejünkön”, de nemzetként ilyenek vagyunk. Ennek bizonyítéka a „fejbevágó” himnusznapi esemény. Nem tudom, volt-e ott alig száz civil. Szomorú! Ahogy azt kollégám, Mirela Cara írta:
„A román a románok legnagyobb ellensége”
Ha mi nem küzdünk meg azért, amink még maradt, azt senki sem teszi meg helyettünk. Unalmasnak tartjuk népzenei előadásokra járni vagy a népviseletet népszerűsíteni. A gyermekek menekülnek mindentől, ami a nép múltjával kapcsolatos, és kinevetik társukat, aki valamilyen román népművészeti tárgyú műhelybe vagy tanfolyamra iratkozik be. Nem tudjuk, hogyan mutassuk meg nekik a szépet és inkább márkás ruhákba öltöztetjük, hogy ne nevessék ki őket az iskolában. Hamisak az értékeink
Hatévnyi együttélés után még mindig elcsodálkozom, a magyarok milyen szépen ötvözik nevelésükben az újat a régivel. A gyermekek már kiskorukban megtanulnak nemezelni, mert kultúrájuk része, büszkén hordják a népviseletet, népdalokat ismernek és így tovább. Csak azt vesszük észre, amit akarunk, vagyis mindig a negatív dolgokat, nem akarjuk átvenni a jó példákat, attól tartva, ezzel sérülne a „kisebbségi többségi” imázsunk.
A nemzeti himnusz napjára magyarok is eljöttek, de a románok nem értek rá. Meggyőződésem, megkapom a magamét ezért a bejegyzésért, de őszintén, nem érdekel. Amúgy is úgy tűnik, sokan csak áldozati szerepben tetszelegnének. Ki nem enged ünnepelni, ember?
Forrás: Corbiialbi.ro, Főtér
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)