Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dálnoki Csaba
1 tétel
2015. augusztus 3.
Dínomdánom Kommandón
Két napig a vigalom, zene, tánc, szórakozás volt az úr Kommandón. A hétvégén megtartott falunapokon nemcsak helybeliek lepték el az Apor-kastély előtti teret, de a környező településekről is érkeztek vendégek, legalább tíz országból jöttek résztvevők – köszönhetően a falunapokkal párhuzamosan zajló cigányfolklór tábornak. Az előző falunapokon megszokott zsibvásár lényegesen leszűkült, de senki nem siratta a távol maradt bóvliárusokat. Ám sokan érdeklődtek a szintén távol maradt kézművesek után.
Szombat délben Kocsis Béla köszöntőbeszéde nyitotta a forgatagot. Hangsúlyozta, egyre lelkesebbek a kommandói napok támogatói, ez mutatja: van értéke a falu ünnepének. Minden jóakarat mellett az is fontos, hogy a jó idő is kitartson – mondta. Kérése meghallgatásra talált, nem esett az eső, de kánikula sem volt Kommandón.
A kétnapos rendezvénysorozaton a legnagyobb érdeklődés a favágóversenyt övezte – nem hiába létforma Kommandón a favágás. Idén első alkalommal nemcsak helybeli erdei emberek mérték össze tudásukat. Kétfős csapatok jelentkeztek a versenyre, Papolcról és Kommandóról kettő, Zágonból és Zaboláról egy-egy páros vágta fejszéjét a nagy fába. Bonyolult feladatsort kellett teljesíteniük a versenyzőknek. Fenyőfából négylábú hátas széket vágtak ki láncfűrésszel, rönköt hasítottak hosszában, ágaltak, fát szeleteltek. A verseny mindent eldöntő próbája viszont a fejszés favágás volt – a lehető leggyorsabban kellett kettőbe vágni egy méretes fenyőrönköt. Legjobbnak bizonyult a kommandói Debreczi Károly és Debreczi Róbert páros, kevesebb mint öt perc alatt végeztek a feladattal – tavaly is ők nyerték a versenyt. Alig két másodperces hátránnyal követte őket a papolci Bajkó Dénes és Olariu Nicolae, harmadik helyen végzett az ugyancsak papolci Huszár Mátyás és Fazakas Olaru Ioan. A fejsze- és capinahajigáló versenyt végül vasárnapra halasztották a szervezők, de megmozgatta a közönséget az autóhúzás is. Ugyancsak kétfős csapatoknak kellett minél gyorsabban közel száz méteren végighúzniuk egy piros Dacia Logant. A pódiumot a kommandóiak uralták, első lett Kelemen Gyula és Debreczi Szabolcs, következett a Gál Sándor, Dálnoki Csaba kettős, majd a Földes Sándor és Kórent Loránd páros.
Nagy sikert aratott Orbán-Barra Gábor kerékpáros-bemuta­tója. Vastapssal jutalmazták a nézők a Kertész Barna által vezetett kovásznai ifjúsági fúvószenekar koncertjét, a zágoni Florile Zagonului és a lécfalvi Nemere tánccsoport fellépését. Este a kommandói Horn Dávid Általános Iskola táncosai léptek színpadra, majd a cigányfolklór tábor résztvevői mutatták be tudásukat. Kiemelkedő esemény volt tegnap a kommandói kisvasút fennállásának 125. évfordulójára szervezett megemlékezés. A helyi múzeumban Szabó Mária mutatta be a vasúttörténeti kiállítást. A Sikló Egyesület képviseletében Papucs András adta elő Krausz, egy igazi gőzmozdony meséjét. A gyerekeknek papírszínházzal és játékvonatokkal kedveskedtek a szervezők. Elkészítették a volt kommandói vasutasok közös fényképét is. A vasúti élet emlékeit a nosztalgiavonatozás elevenítette fel a legjobban, a gőzmozdonyos szerelvény a két nap alatt óránként vitte sétára az érdeklődőket. Off-road autózásra is sor került tegnap, aki akart, ingyen vehetett részt az oktatáson. Pászka Lehel és csapata lovas­íjász-bemutatóval kápráztatta a közönséget, fellépett az Ida Aerobic, az uzoni Atlantisz Fúvószenekar, a kommandói fiatalok táncos előadással szerepeltek. Az ínyencek megkóstolhatták a hatalmas üstben készült rókagombatokányt is.
Bokor Gábor
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)