Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
névmutató
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
intézmény
0 1 2 3 4 5 6 7 8 9 a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
helyszín
a b c d e f g h i j k l m n o p q r s t u v w x y z
Dakó Magdolna
2 tétel
2007. február 21.
A Gyergyótölgyesen élő Dakó Magdolna elmondta, még most is fél, de tovább nem hallgathat. 1959-ben a gyergyószárhegyi könyvtár könyvtárosa volt. Parancsba kapták, hogy a faluban égessenek el minden régi könyvet. Ő figyelmeztette az embereket, hogy ügyeljenek. Sok értékes könyvet dugtak el akkor, elégetés helyett. Egyik este a könyvtárban megjelent a néptanács elnöke, a tartományi főkönyvtáros – néhai Mészáros József – és a helyi rendőr. Közölték, hogy leltározni kell menni a kolostor könyvtárába. Két szekus is jött, akik rájuk ijesztettek, hogy ami ezután fog történni, arról halálukig hallgatniuk kell, különben többet nem látnak napvilágot. Mészáros odasúgta, amit csak lehet, mentsenek meg. Megkezdődött a leltározás. A könyveket összecsomagolták. Jegyzőkönyvet írtak a könyvekről. Dakó Magdolna az egyik szép kéziratos könyvet, Gyergyó történetét, megpróbálta kicsúsztatni az ajtó mögé a folyosóra. Észrevették. Ezután rajtuk volt a szekusok szeme. A régi kéziratok, könyvek, aranycsatos misekönyvek érdekelték őket. Tudta, hogy a könyveket Marosvásárhelyre vitték. Később érdeklődtek még a Teleki Tékában is, de nem találta meg egyik elvitt könyvet sem. Felkereste Mészáros Józsefet is. Ő csak annyit mondott, hogy Vásárhelyig elhozták a teherautón, azonban őt a város szélén leszállították, s azóta ő sem tudja, hová vitték a ferencesek könyveit. Még most is retteg, de el kellett mondania valakinek, vallotta meg Dakó Magdolna. Vajon hányan élnek hasonló történetek miatt rettegésben ma is? /Bajna György: A félelem nem múlik el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./
2007. április 20.
A Hargita Népe február 21-én közölte Dakó Magdolna tölgyesi pedagógussal készült riportot. Dakó, az egykori könyvtáros tagja volt a szárhegyi Ferenc-rendi kolostor értékes könyveit felleltározó csoportnak. Nem tudja, mi lett az értékes könyvekkel. Az írás megjelenése után Bákai Magdolna, a gyergyószentmiklósi városi könyvtár igazgatója közölte, hogy megtalálták az akkori jegyzőkönyvet, sőt egy 1969. május 31-én kelt átiratot is, Bencze Katalin, a könyvtár akkori vezetője aláírásával, amelyben kéri a Hargita Megyei Kulturális és Művészeti Bizottságot, hogy segítse a városi könyvtárat a Lázár-kastély és a kolostor megőrzésében. Ennek részeként a ferencesek könyvtárának állományát a gyergyószentmiklósi könyvtárban képzelik el. Azért is, mert a könyvek Marosvásárhelyre szállításuk óta ott hevernek a könyvtár pincéjében, senki nem foglalkozott velük. Néhai Mészáros Józsefet, az egykori Maros Magyar Autonóm Tartomány tartományi könyvtárának főkönyvtárosát hatalmazták fel a leltár elkészítésére és az értékes könyveknek a megfelelő feltételeket biztosító helyre szállítására. A könyvek a marosvásárhelyi tartományi könyvtár állományába kerültek. Egy részük a Teleki Téka leltárában található, szakszerű felügyeletet biztosítanak számukra. Spielmann Mihály, a Teleki Téka igazgatója arról tájékoztatott, hogy 1973–74-ben kezdték katalogizálni a megyei könyvtár pincéjébe addig összehordott könyvek közül az 1800 előtt kiadottakat. Ebből a korból 56 könyv került hozzájuk a gyergyószárhegyi könyvek közül. Nem kizárt, hogy még lehetnek a megyei könyvtár pincéjében vagy akár az igazgatói iroda régi könyvei között is olyanok, amelyek a szárhegyi kolostorból származnak. A már katalogizált anyag digitalizálható. /Bajna György: Dakó Magdolna elégtétele. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 20./ Előzmény: Bajna György: A félelem nem múlik el. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 21./