Az 1956-os forradalom eseményeivel kapcsolatban Romániában bebörtönzött személyiségek egy csoportja, Hargita megyei 56-osok Fónay Jenőnek, a POFOSZ /Politikai Foglyok Országos Szövetsége/ elnökének írt levélben tiltakozott amiatt, hogy a forradalom 40. évfordulójának budapesti megemlékezéseire nem kaptak meghívást. Budapestre olyan személyeket hívtak meg, akiknek semmi közük sem volt 1956-hoz és nem szenvedtek a kommunista diktatúra börtöneiben. A levelet Daday Zsolt, a Volt Politikai Foglyok Szövetségének Hargita megyei fiókjának elnöke, Kelemen Csongor, Páll László és Sándor Balázs alelnökök, Kimpián György gyergyószentmiklósi ügyvéd és sokan mások írták alá. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 21./

Az Erdélyi Körök Országos Szövetségének és az Erdélyi Magyarok Tolna Megyei Egyesületének negyedéves lapja
Dés hőseire emlékeztünk
Miért csak most, miért ilyen későn, miért nem adtunk át egy szál virágot még életükben? Pedig jó ideig itt éltek közöttünk. Kérdések tömkelegét elindítva léptünk ki 2016. október 23-án a dési református templomból az 56-os Forradalom 60. évfordulóján megtartott emlékünnepségről. Hosszú éveken keresztül, a megfélemlített, meghurcolt családokban csak suttogva vagy még úgy sem átadott vagy elhallgatott igaz történelem fehér folt maradt a nagy többség tudatában. Ezért is igen találó a Szilágyi Róbert református lelkész által bevezetőként felolvasott bibliai idézet: „Figyelj én népem az Én tanításomra....rejtett dolgokat szólók a régi időkről”. A Dési Civil Műhely által a Communitas Alapítvány, valamint Bethlen Alap támogatásával szervezett megemlékezésen méltó főhajtással emlékezhettünk hőseinkre és meghurcolt hozzátartozóikra. Désen két ellenálló csoportról kell említést tenni. Az 56-os ellenállási kísérlet előzménye 1948-49-től datálódik. A rendezvény szervezői felkérték a 88 éves Dénes Elemért, az 1948-49-es kommunistaellenes magyardécsei és dési csoportok még élő tagját akkori szervezkedésük és a következmények rövid felelevenítésére. Mint egyike az akkori rebellis diákoknak, Dénes Elemér el-elcsukló hangon emlékezett: „Főképpen a szülők anyagi és erkölcsi összeomlása robbantja ki a dési Magyar Líceum rebellis diákjainak felháborodását, dühét, akikről utólag Szilágyi Zoltán besztercei történész ír könyvében A dési Vadmadarak 1948-49 címszó alatt... Így aztán, 1949. június 29-én megkezdődtek a letartóztatások… 1949 november 23-án megszületett az ítélethirdetés, mindenkinek érdeme szerint... Az elítélt személyek családjai utcára kerültek, majd egy-egy melléképületben jutottak hajlékhoz… adományokból éltek… gyerekeiknek megszűnik a továbbtanulás lehetősége, derékba tőrve jövőjüket.” 1956-os dési hőseinket egyszerű munkahelyi beszélgetések miatt tartoztatták le, ugyanis akkori megfogalmazás szerint 1956-os forradalmat támogató véleményükkel „veszélyeztették” a népi demokratikus rendszert. Az akkori cementgyár alkalmazottait, Fekete Józsefet, Szabó Attilát, Mátis Bélát 25-25 év börtönbüntetésre ítélték, a brailai nagyszigeti kényszermunkatáborból 1964-ben szabadultak… Daday Zsolt a forradalom idején írt verseiért lett 5 évre elítélve. Meg kell említenünk a dési ferencesrendi atyák csoportját, akiknek bűne az volt, hogy Désen, kényszerlakhelyükön újraszervezték a teológiai oktatást, amely állami engedély nélkül 1961-ig működött… Angi Lajos Csaba 7 év, Benedek Simon Fidél 8 év, Écsy László János 3 év, Fodor György Pelbárt 3 év, Fodor Mihály László 6 év, Fülöp Dénes Tamás 4 év börtönbüntetést kapott. Daday Lóránd tanár, író regényeiért lett többször is meghurcolva, hat év börtönre ítélve. Hegyi János református lelkész bűne az volt, hogy istentiszteleten 1955-ben megemlékezett az 1848-as magyar forradalom áldozatairól… Helytörténetünk eddigi fehér foltjai már tünedeznek, de messze nincs még minden elmondva, sok adat vár még feldolgozásra. Az ünnepi megemlékezés után a dési Magyar Házban az érdeklődők kordokumentumokat, hőseink fellelhető fotográfiáit tekinthették meg, egy kötetlen beszélgetés keretében.
2016. október 23., Dés, Lukács S. Éva (Rövidített szöveg) Átalvető /Szekszárd/