Újabb államosítástól tartanak a történelmi egyházak
Újabb, második államosítási kísérletnek tartják a magyar történelmi egyházak, a magyar nemesi családok és a szász közösség képviselői a kormány azon törvénytervezetét, amely eltörölné a kommunizmus idején elkobzott ingatlanok természetbeni visszaszolgáltatását. Mint arról beszámoltunk, az Ungureanu-kabinet szerdán olyan törvénytervezetet bocsátott közvitára, amely leállítaná valamennyi típusú ingatlan természetbeni visszaszolgáltatását, hatályon kívül helyezve a jelenlegi restitúciós törvények ilyen vonatkozású cikkelyeit.
Visszakérik. A Királyhágómelléki Református Egyházkerület a zilahi Wesselényi-kollégium visszaszolgáltatására vár. A kormány várhatóan jövő heti ülésén fogadja el a tervezetet, amely szerint a hatóságok a kártérítésre jogosult személyeket nem az ingatlan reális értékén kárpótolnák, hanem ennek az értéknek a 15 százalékára korlátozzák a kifizetéseket. A kárpótlást 10 éves határidőn belül kell folyósítani, a restitúcióban illetékes hatóságoknak pedig 90 napon belül kell dönteniük a kártérítési igénylésekről. A román államot a strasbourgi Emberjogi Bíróság szólította fel 2010 őszén, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében, miután megállapította, hogy nem működőképes a visszaszolgáltatási rendszer.
A központi restitúciós hatóság csütörtökön tette közzé honlapján az új tervezetet, amelynek 22. cikkelyének 1-es bekezdése kimondja, hogy a jelenlegi törvényeknek a természetbeni visszaszolgáltatásra vonatkozó cikkelyeit hatályon kívül helyezi. Ez az intézkedés vonatkozna egyebek között az erdőkre és a mezőgazdasági területekre, az egyházak és a nemzeti kisebbségek közösségi ingatlanjaira, valamint a magánszemélyek által visszaigényelt területekre és épületekre is.
Romániát a strasbourgi Emberjogi Bíróság 2010 őszén kötelezte arra, hogy általános jelleggel orvosolja a nemzeti jogrendszerében található strukturális problémát az elkobzott ingatlanok után járó kártérítések ügyében. A bíróság 18 hónapot adott a kormánynak, hogy felülvizsgálja a törvénykezést ezen a területen, a határidő júliusban jár le. Erre az időszakra felfüggesztették Strasbourgban a romániai perek elbírálását. Jelenleg a restitúcióról összesen négy fő jogszabály rendelkezik, amelyek részben ellentmondanak egymásnak. Emiatt számos ingatlan ügye bíróság elé került, a volt tulajdonosok egy része pedig a strasbourgi bíróságon kereste igazát, így számos esetben az államnak kártérítést kellett fizetnie.
Markó Attila: ez a legolcsóbb kárpótlási forma
Az államnak nem kerül semmibe, ha természetben szolgáltatja vissza a kommunizmus idején elkobozott ingatlanokat – mondta a Krónika megkeresésére Markó Attila államtitkár, az egyházi ingatlanok és a kárpótlások ügyében illetékes bizottságok tagja. Az RMDSZ-es politikus hangsúlyozta, a szerdán közvitára bocsátott törvénytervezetet az Országos Tulajdon-visszaszolgáltató Hatóság dolgozta ki, ez egyelőre csak ötlet, amelyet még a kormánynak, majd a parlamentnek is el kell fogadnia. Mint magyarázta, az állami költségvetés szempontjából indokolt a csökkentett kártérítés, hiszen már nem olyan a gazdasági helyzet, hogy az állam olyan mértékben tudjon kárpótolni, mint évekkel ezelőtt.
Azonban az új szabályozás valószínűleg újabb perhullámot indítana el, azok, akik korlátozott kártérítést kapnak, bírósághoz fordulnának, arra hivatkozva, hogy korábbi igénylők természetben kapták vissza ingatlanjaikat, vagy azok reális értékével kárpótolták őket. Az RMDSZ azt szorgalmazza, hogy amit lehet, természetben kell visszaadni, hiszen az semmivel sem terheli a költségvetést, ha pedig erre nincs mód, akkor másik ingatlant vagy földet kell felajánlani cserébe, szögezte le Markó Attila. Az eddigi tapasztalatok alapján elmondta, a visszaigényelt egyházi ingatlanok 20 százaléka esetén nem volt lehetőség a természetbeni visszaszolgáltatásra.
Az államtitkár ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Romániát leszámítva egyetlen ország sem kárpótolta teljes mértékben az egykori tulajdonosokat, a rendszerváltás után általában morális jelentőségű részleges reparáció történt. Most már nehéz elfogadtatni az érintettekkel vagy a bírósággal, hogy évekig működött egy visszaszolgáltatási elv, ám azt módosítani kell, mert elfogyott a pénz, vélte Markó Attila, aki szerint 2001-ben kellett volna korlátozni a kártérítés mértékét.
Elmondta, az Emberjogi Bíróság megelégelve a rengeteg panaszt, arra a következtetésre jutott, hogy tartalmi hiba van a törvényben, ám az államtitkár szerint a kormánynak olyan változtatást kell elfogadnia, amely minden fél számára méltányos. Hangsúlyozta: az RMDSZ nem ért egyet a természetbeni visszaszolgáltatás leállításával, hiszen ez nem terheli az állami költségvetést, ez a „legolcsóbb kárpótlási forma”.
Jól áll a magyar egyházi ingatlanok ügye
Markó Attila szerint a nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében nincs jelentős számú magyar vonatkozású igénylés, ezek száma mintegy 50-re tehető. Az erdélyi magyar történelmi egyházak viszont körülbelül 1500 igénylést nyújtottak be, ebből 1006-ot bíráltak el kedvezően, 92-t pedig elutasítottak. Az államtitkár szerint mintegy 300 egyházi ingatlan sorsáról kell még dönteni, ebben a hónapban újabb épületek ügye kerül napirendre.
A magyar történelmi egyházak a többiekhez, különösen a görög katolikushoz képest nagyon jól állnak a visszaszolgáltatás terén, magyarázta az államtitkár, aki szerint az RMDSZ kiemelten figyelt erre. Hozzátette, a siker ugyanakkor annak is tulajdonítható, hogy ingatlanjaik szerepeltek a telekkönyvi rendszerben, így sokkal könnyebb volt beszerezni az igazoló dokumentumokat, mint például Moldvában vagy Havasalföldön.
Elutasítják a módosítást az egyházak
Az új jogszabály mindenképpen visszalépést jelentene a restitúciós folyamatban – értékelte a kormány tervét Pap Géza, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, aki lapunktól értesült a közvitára bocsátott törvénytervezetről. „Szomorúnak és tragikusnak tartom, hogy a kormány korlátozni akarja az elkobzott ingatlanok kártérítési értékét, ez tulajdonképpen újabb államosítást jelentene, másodszor is elvennék tőlünk azt, ami jogosan a miénk” – fogalmazott a Krónikának a püspök.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke szerint a zilahi Wesselényi-kollégium épülete a legfájóbb pont a vissza nem kapott ingatlanok közül az egyházkerület számára. Az épületben ugyanis Ady Endre és több jeles személyiség nevelkedett református szellemiségben. „Mindent meg fogunk tenni, hogy a határozat ne lépjen érvénybe, akár erre, akár más épületekre vonatkozóan” – jelentette ki a püspök, aki az Európai Parlamentig is kész lenne elmenni kérésével. „Nem értem, miért éppen választás előtt foglalkoznak ilyesmivel, hiszen ez senkinek nem szimpatikus. Nem tesz jót Romániának sem Európa, sem a világ megítélése tükrében” – véli Csűry István.
Hozzátette, a királyhágómelléki egyházkerület a váradi római katolikus püspökséggel is szimpatizál, hiszen ennek még több ingatlant kell visszakapnia – egyelőre nincs döntés például a filharmónia épületéről, a Szacsvay-iskola épületéről és a Mihai Eminescu Főgimnáziumról sem, amelyet a premontrei prépostság igényel vissza évek óta. A református püspök egyébként úgy véli, az öszszes, valaha egyházi tulajdonban lévő épületnek már csak azért is jót tenne a visszaszolgáltatás, mert ezek egyre rosszabb állapotban vannak, és amíg folyik a restitúciós procedúra, nem is nyúlhat hozzájuk senki.
Várják, hogy véget érjen az időhúzás
Elutasítja a közvitára bocsátott törvénytervezetet az Erdélyi Unitárius Egyház is – nyilatkozta a Krónikának Dácz Tibor, az unitárius püspökség gazdasági tanácsadója, aki szerint semmiképpen nem értenek egyet az új jogszabály létjogosultságával. Mint mondta, az unitárius püspökségnek jelenleg körülbelül 40 restitúciós ügye van folyamatban, többségben vidéki ingatlanok. „Mindemellett nagyobb épületek visszaszolgáltatását is várjuk, többek között Sepsiszentgyörgyön, Marosvásárhelyen és Székelykeresztúron. A folyamatban lévő ügyek jelentős részének esetében már minden szükséges irat elkészült, így mindössze arra várunk, hogy a hatóságok ne húzzák tovább az időt” – tette hozzá Dácz Tibor.
Mintegy 40 visszaszolgáltatási kérelmének jóváhagyására vár a Szatmári Római Katolikus Püspökség is, amely 2003 óta 179 kérvényt tett le a restitúciós bizottságnál. „Reméljük, hogy a parlament nem szavazza majd meg a törvénytervezetet, hiszen azoknak a közösségeknek és személyeknek az értékeiről, vagyonáról van szó, akiket a régi rendszer megkárosított. Őket érné most is hátrányos megkülönböztetés” – értékelte lapunknak a kormány tervét dr. Schupler Tibor gazdasági igazgató.
Hátrányos megkülönböztetéstől tartanak a nemesi családok
Méltánytalannak tartja a kormány törvénytervezetét Haller Béla, az erdélyi nemesi családokat tömörítő Castellum Alapítvány elnöke is, aki lapunknak elmondta, több volt szocialista ország is szimbolikus összeggel kártalanította a korábban államosított javak tulajdonosait, a folyamat pedig a rendszerváltást követően viszonylag rövid időn belül megtörtént. „Abban az esetben, ha a tervezett jogszabály hatályba lép, vélhetően Románia is csatlakozik ezen államokhoz” – mondta Haller Béla.
Az alapítvány elnöke azonban úgy vélekedett, a tervezet valószínűleg számos pert eredményez majd, hiszen hátrányos megkülönböztetés jön létre azok között, akik már visszakapták jogos tulajdonukat, illetve akik még várakoznak a visszaszolgáltatásra. Mint ismeretes, a román államnak még számos kastélyt, kúriát, udvarházat kell visszaszolgáltatnia az erdélyi nemesi családoknak, ezek többsége nagyon leromlott állapotban van. A restitúcióra váró ingatlanok közül Haller Béla a nemrég félig leégett radnóti kastélyt említette.
Iohannis: a szász közösséget is megkárosítanák
Ellenzi a törvénytervezetet Klaus Iohannis nagyszebeni polgármester, a Német Demokrata Fórum elnöke is, aki szerint ennek elfogadása ismételt államosítást jelentene. „Mindez arra emlékeztet, amikor a 80-as években a vagyonától megfosztott szász közösséget nevetségesen kis összeggel kárpótolta a kommunista vezetés, amely ugyanakkor nem tartotta fontosnak, hogy megőrizze a szükséges okiratokat. Elsősorban az aggaszt, hogy a tervezet a magánszemélyek mellett a kisebbségi egyházakat is nagymértékben érinti” – mutatott rá az elöljáró. Elmondta, a tervezett jogszabályt a német kisebbségi szervezet is elutasítja.
Méltánytalannak értékelte a törvénytervezetet Lucian Croitoru, a Román Nemzeti Bank (BNR) elnökének tanácsadója is, aki a Mediafax hírügynökségnek úgy nyilatkozott: a kormánynak egységes kritériumokat kellene alkalmaznia a tulajdonosok kárpótlására. „A hitelesség és a bizalom megtartásához mindenképpen elengedhetetlen, hogy a hatóságok betartsák a korábban tett ígéreteiket” – vélekedett Croitoru.
Sok az elbírálatlan igénylés A restitúciós hatóság által közölt legfrissebb, 2011 végi adatok szerint a legtöbb visszaszolgáltatási kérvényt a 2001/10-es számú törvény alapján nyújtották be, amely magánszemélyeknek teszi lehetővé, hogy visszakérjék egykori ingatlanjaikat. Összesen több mint 202 ezer kérvényt tartanak számon, amelyek közül az idei évig 79 965-öt bíráltak el kedvezően. Ezek közül 23 382 esetben szolgáltattak vissza természetben ingatlant, tehát a hatóságok a benyújtott kérvények 11 százaléka esetében döntöttek természetbeni visszaszolgáltatás mellett. Szakértők szerint ennek az alacsony aránynak egyik magyarázata az lehet, hogy a kommunizmus idején a városok nagyszabású iparosításon estek át, számos épületet, helyenként teljes lakótelepeket lebontottak, így sokan már csak kárpótlásra jogosultak.
A több mint kétszázezer kérvény közül még 76 603 vár elbírálásra, ami a benyújtott igénylések 37 százalékát jelenti. A kárpótlást igénylők összesen 50 538 kérvényt nyújtottak be, amiből 12 614 esetben ítélt meg a testület kártérítést. Az erdő- és mezőgazdasági területek esetében 63 309 iratcsomót iktattak a központi restitúciós hatóságnál, amiből 15 133 esetében született döntés. A nemzeti kisebbségek közösségi vagyona esetében 2154 kérvényt nyújtottak be, de ebből csak 574 esetben határoztak. Az egyházi ingatlanok esetében összesen 7246 igénylés érkezett, és 4552 esetben született döntés.
MTI. Krónika (Kolozsvár)

Brassai-átalakulás: új iskola régi név alatt
Közel egy évtizedig tartó állóháborút követően a 2011/2012-es tanévet új épületben kezdte a nagy múltú kolozsvári Brassai Sámuel Elméleti Líceum. Nem egyedülálló jelenség ma Romániában, hogy ha az egyháznak visszaszolgáltatnak egy épületet, az ott működő intézménynek –rossz esetben – költöznie kell.
Mivel az Erdélyi Unitárius Egyház által működtetett János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Brassai Sámuel Elméleti Líceum esetében nem sikerült létrehozni a szimbiózist, a világi iskola kénytelen volt kiköltözni az épületből. Többéves vita után – amikor már-már reménytelennek látszott bármiféle konszenzus – egyetlen megoldásnak a két intézmény egybeolvasztása tűnt, az Erdélyi Unitárius Egyháznak az állam visszaszolgáltatta az „Ókollégium” hajdani épületét, amelyet a régi-új tulajdonos bérbe adott a Brassai Sámuel Elméleti Líceumnak, abból a meggondolásból, hogy egy épületben egy iskola működjék.
Nem mindennapi iskolatörténelem
A hányatott életű iskolát a 16. század közepén, a reformáció terjeszkedésének korában, a független erdélyi fejedelemség kialakulásának idején alapították. Felekezeti hovatartozását az idő változtatta: előbb lutheránus, majd református, végül – 1568-tól – unitárius volt. 1806-ra elkészült a tanintézet kétemeletes épülete, amelyet ma Ókollégiumként emlegetnek. A jelenlegi épület, amelyben a János Zsigmond Unitárius Kollégium működik, Pákey Lajos tervei szerint készült, 1901. szeptember 21-én ünnepélyes megnyitó keretében adták át rendeltetésének. 1948-ban az iskola minden fokon állami fennhatóság alá került, és az 1-es számú Magyar Fiúlíceum nevet kapta. 1957-ben – az illetékes felsőbb hatóságok engedélyével – a Brassai Sámuel Líceum nevet vette fel. 1969-ben – igaz, csupán rövid ideig – az iskola 7-es számú Líceum megnevezés alatt működött. 1977-ben a Brassait ipari líceummá alakították, 1979-ben indították a Brassaiból az első – a 10. osztályt akkor végző – diákcsoportot (úgymond) nyári gyakorlatra a Duna–Fekete-tenger-csatornához. 1985 őszétől kezdve a nappali tagozaton erőszakkal román tannyelvű osztályokat indítottak, ezzel párhuzamosan pedig csökkentették a magyar osztályok számát. 1989-re odáig fajult az iskola elrománosítása, hogy a ballagás alkalmával vagy a különböző iskolai ünnepségeken kizárólag román nyelven hangzottak el a diákok és a tanárok beszédei, az iskola zászlaját nem volt szabad elővenni az ünnepségeken, a Brassai vezetősége pedig szinte kizárólag román káderekből állt. 1990-ben a nappali tagozat román osztályaiba járó mintegy 2500 tanulót az újonnan létesített Avram Iancu Líceumba költöztették, kivéve azokat a diákokat, akik a magyar tagozatra iratkoztak át. Miután az unitárius egyház visszakapta az épület tulajdonjogát, 1993 és 2010 között párhuzamosan működött benne a Brassai Sámuel Elméleti Líceum, illetve a János Zsigmond Unitárius Kollégium.
Brassai Sámuel vagy János Zsigmond?
Az iskola épületében az unitárius egyház 1993-ban kezdte működtetni a János Zsigmond Unitárius Kollégiumot, 2004-ben pedig visszaszolgáltatták az unitáriusoknak az Ókollégium épületét is. A fellebbezések miatt csak 2006-ban, a Legfelsőbb Semmítő- és Ítélőszék határozata nyomán került véglegesen is az egyház birtokába az épület, így az egyház immár két iskolaépület tulajdonosává vált. Ekkor már nyilvánvaló volt, hogy a Brassainak előbb-utóbb ki kell költöznie a kollégium épületéből – hacsak a két tanintézmény össze nem olvad. „Mindenkit megnyugtatok, az a célunk, hogy valamennyi magyar gyerek magyar oktatásban részesüljön” – nyilatkozta 2010 októberében az Erdélyi Naplónak László Attila alpolgármester, biztosítva az érintetteket, hogy nem szűnik meg a líceum. Akkor még úgy vélte helyesnek, ha az önkormányzat biztosít épületet a Brassai további működéséhez: „Nem várható el, hogy azt mondjuk, menjenek másnak az épületébe, amikor a mieink üresen állnak” – hangoztatta az alpolgármester, utalva arra, hogy az Ókollégium is az egyház tulajdona.
A kolozsvári önkormányzat 2009. december 15-én kivette a köztulajdonból az ingatlant, majd 2010. október 14-én ténylegesen is megtörtént az átvétel az egyház részéről. Ezt megelőzően – már 2010 áprilisában – az unitárius egyház felajánlotta és írásos beleegyezését adta, hogy a Brassai költözzék át az Ókollégium épületébe. „A Brassainak ekkor már öt vándorosztálya volt, a kollégium minden évben újabb osztálytermeket sajátított ki, ami némileg természetes is, hiszen saját iskolájukat akarták fejleszteni” – tájékoztat Kósa Mária, a Brassai igazgatója. A két iskola vezetőtanácsainak hosszas egyeztetése után arra a következtetésre jutottak, hogy előnyösebb, ha különválik a két tanintézmény, így a világi iskola a2011/2012-es tanévet már a szomszédos, kisebb épületben kezdhette el, a probléma pedig hirtelen megoldódni látszott. Az igazgató állítása szerint minden más változat – például, hogy a Brassai a külvárosba költözne – csupán pletyka szintjén terjedt el a városban, soha egyetlen hasonló célzatú hivatalos ajánlás sem hangzott el az önkormányzat vagy a tanfelügyelőség részéről. Furcsa helyzet alakult ki azonban az intézmények szétválását követően, hiszen a két iskola egy tőről eredezteti történetét. Fennállásának 450. évfordulóját – közös megegyezés alapján – még együtt ünnepelte a két intézmény. „Biológusként azt kell mondanom, hogy a történet a divergens evolúcióra hasonlít, hiszen egy közös ősből két új faj fejlődött ki” – érzékelteti a folyamatot Kósa Mária igazgató.
Az Unitárius Kollégium történetében nem szerepel az a periódus – 1948 és 1992 között –, amikor az épület állami tulajdonban volt, és kizárólag világi iskola működött benne. „Mi ebben a periódusban is próbáltuk megőrizni a hagyományokat, a világi iskola megőrizte az imatermet, letakarva bár, de megtartottuk a püspökök portréit, a zászlókat. A kommunista időkben kommunista iskola volt, ez ellen nem tehettünk semmit, de legalább nem rongáltunk” – hívja fel a figyelmet Kósa Mária.
Szétválás után
Az intézmények szétválásával elméletileg valamennyi érintett jól járt: az Unitárius Kollégium teljes, 40 tantermes épületet tudhat magáénak, a Brassai 24 tanteremmel rendelkezik, az önkormányzat pedig megszabadult egy tehertől. A gondok viszont ott kezdődnek, hogy a világi iskolával csupán egyéves bérleti szerződést kötött az unitárius egyház, igaz, a meghosszabbítás lehetőségével. Értesüléseink szerint ez a következő tanévre is megtörtént. Hogy miért csak egy évre, arra Dácz Tibor, az Erdélyi Unitárius Püspökség gazdasági igazgatója a következőképpen reagált: „Nincs törvény arra, hogy a bérleti szerződést mekkora időintervallumra kössük meg. A tulajdonos határoz. Egyházunk elvi döntést hozott akkor, amikor egy évre kötötte meg a bérleti szerződést.” A tanügyben sűrűn előforduló változások miatt nem látják értelmét a hosszabb időtartamra való bérbeadásnak. Ennek hátulütője azonban, hogy ilyen körülmények között a líceum semmiféle nagyobb beruházásra nem kap pénzt az önkormányzattól, emiatt például a tetőteret – ahol akár egy dísztermet is létre lehetne hozni – sem tudják kihasználni. „Semmi garancia nincs arra, hogy ha húsz évre adnánk bérbe az ingatlant, az önkormányzat nagyobb beruházásokra utalna ki pénzt. Amikor egy épületben voltunk, akkor sem adtak pénzt a tető vagy az épületfalak felújítására” – érvel Dácz Tibor.
A Brassai jelene
A Brassai Sámuel Elméleti Líceumban nem indul előkészítő osztály a 2012/2013-as tanévben. „Olyan gyerekeket is beírattak első osztályba a szülők, akiket még előkészítő osztályba is lehetett volna adni. A bizonytalanság vezette őket, mivel a kerettanterv, a program későn jelent meg. A mai napig terjed a szóbeszéd, miszerint a Brassai megszűnik, vagy ismét költözik, ez pedig érthető módon a szülők belénk vetett bizalmát is kikezdi. Igaz, hogy a gyerekek létszáma is csökken, miközben az iskolák száma nő” – fogalmaz Kósa Mária. Az igazgató reméli, hogy a nyári vakációban sikerül befejezni az udvar rendbetételét. Az iskola húsz osztállyal zárta az idei tanévet, ebből egyet-egyet alsó tagozaton, kettőt-kettőt pedig öt-nyolcas, kilencedikes, illetve tizedikes szinten működtetnek, valamint három-három osztályban tizenkettedikesek tanulnak. 42 tanár biztosítja a mintegy 500 diák oktatását 18 osztályteremben, három laboratóriumban és egy tornateremben. A diákok matematika, természettudomány és filológia profilú osztályokban készülnek, mindegyikhez intenzív angol felkészítés járul. „Örvendetes tény – mondja az igazgató –, hogy az érettségizők közül sokkal többen jutnak be államilag támogatott helyekre az egyetemeken, mint fizetésesre, ez pedig az oktatási-tanulmányi színvonalat dicséri.” Erdélyi Napló (Kolozsvár)

Elbukó jogállammal veszélyben az egyházi közvagyon?
Magyar (egyházi) közvagyon – Hol tartunk? cím alatt zajlott a 23. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor keretében szerdán kerekasztal-beszélgetés az egyházi levéltárak, ingóságok visszaszolgáltatásának, az épített örökség fenntarthatóságának, támogatási lehetőségeinek kérdéseiről. Az Erdélyi Református Egyházkerület műszaki tanácsadója, Maksay Ádám által moderált panelen Mikó Zsuzsanna, a Magyar Országos Levéltár főigazgatója, Ősz Sándor Előd, az Erdélyi Református Egyházkerület Központi Gyűjtőlevéltárának levéltárosa, Dácz Tibor, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadója, valamit Marosán Tamás, az Országos Restituciós Bizottság volt tagja vett részt.
Mikó Zsuzsanna a magyarországi levéltárak helyzetét körvonalazva kiemelte: a rendszerváltás alapvető kérdése volt, hogy mindazok a magánszemélyek, szervezetek – köztük az egyházak is –, amelyek valamiféle vagyonfosztást szenvedtek el, kárpótlásban részesüljenek. Mindamellett Magyarországon az egyházi levéltárak a pártállami időszak alatt is megtarthatták gyűjteményeiket. A vonatkozó törvény értelmében a különböző jogcímeken elszenvedett sérelmekért kapnak részleges kárpótlást az érintettek. Mint mondta, az adatokat már összesítették, megfelelő forrásként szolgálhatnak a kutatóknak, az iratanyag mintegy 14 kilométernyi.
Az erdélyi egyházi levéltárak anyagait három lépésben államosították: először az anyakönyvek kerültek állami kezelésbe, majd kölcsönadás címén a megalakult Román Nemzeti Múzeumba vándoroltak könyvtári anyagok, kegytárgyak (utóbbiak jelentős többsége visszakerült jogos tulajdonosához), majd az Állami Levéltárba szállítottak különféle egyházi iratokat – magyarázta Ősz Sándor Előd levéltáros. Utóbbi intézményben őrzött egyházi anyagok visszaszolgáltatását lehetővé tevő törvényt az alkotmánybíróság formai okok miatt alaptörvénybe ütközőnek nyilvánította, a jelenlegi politikai körülmények között pedig egyelőre szóba sem jöhet újratárgyalása – fejtette ki. Mint mondta, az alkalmas pillanat majd elérkezik, de addig is az egyházi levéltárak feladata, hogy a meglévő, főként az elszórványosodó gyülekezetek iratanyagát begyűjtse, feldolgozza, és a tudományos munkát elősegítő forráskiadványokat jelentessen meg.
Ősz Sándor Előd emlékeztetett arra is, hogy az Erdélyi Református Egyházkerület gyűjtőlevéltára ideiglenes székhelyén, a kolozsvári Farkas-utcai templomban, kutatásra alkalmatlan körülmények között működik.
Kulturális közkincs, vagy állambiztonsági kérdés?
Lapunk kérdésére, miszerint a még állami tulajdonban levő egyházi anyagok rendezésének elmaradása késleltetheti-e a majdan törvényi erőre emelt visszaszolgáltatás folyamatát, Ősz Sándor Előd elmondta: az államosított egyházi levéltárak eleve szakszerűen rendezve voltak, de az állami intézmény másképpen értelmezi a rendszerezés fogalmát. Mikó Zsuzsanna megjegyezte: új lehetőségek rejlenek abban, hogy tavaly júliusban a Magyar Országos Levéltár és a Román Országos Levéltár együttműködési szerződést írt alá, amelynek keretében a két intézmény leszögezte: az elkövetkező években közös programnak tekinti az 1918–1919-ig keletkezett romániai, illetve magyarországi közlevéltárakban őrzött, Erdélyre vonatkozó levéltárak feltárását és megjelentetését, hozzáférhetővé tételüket a tudományos kutatás számára. A Magyar Országos Levéltár főigazgatója ugyanakkor hozzátette: nehezíti a folyamatot, hogy míg a magyar állam kulturális közkincsekként kezeli levéltári anyagait, Romániában még állambiztonsági kérdés, hogy ki fér hozzá levéltáraihoz.
A Magyar Unitárius Egyház 86 ingatlan-visszaigénylési kérelmet jegyzett, kettőt elutasítottak, 20-25, kárpótlásra kiírt dosszié még függőben van. 2003–2005 között az egyháznak sikerült legfontosabb ingatlanait – ha lelakott állapotban is – visszaszereznie, a még hátralévő épületek nagyrészt tanári lakások, köztük néhány iskolával – mondta Dácz Tibor gazdasági tanácsadó. Említést tett arról, hogy nagy nehézségekbe ütköztek a különböző okból hiányzó telekkönyvek miatt a tulajdonjog bizonyításánál, az államosítás tényét ugyanis nem fogadták el érvként. Hozzátette: egyébként az elmúlt évben semmilyen választ nem kaptak egyetlen megkeresésükre sem.
– A következő években a magyar kormánynak az erdélyi épített örökség felújítására irányuló olyan projekteket kellene támogatnia, amelyek segítségével, idejében összeállított pályázatokkal lehívhatók a 2014-es európai uniós pályázati ciklusban meghirdetett pénzek – összegezte Maksay Ádám építőmérnök, műszaki tanácsadó. Mint mondta, minden egyháznak ki kellene jelölnie prioritásait: melyek azok az épületek, amelyeket lehetőségeihez mérten meg tud menteni.
Törvények és romániai valóság
Marosán Tamás, az Országos Restitúciós Bizottság volt tagja, akit Markó Attilával együtt, a visszaállamosított Székely Mikó Kollégium ügyében három év letöltendő börtönbüntetésre ítélt alapfokon a bíróság, elmondta: a jogállamiság fogalmát megrendítő, megdöbbentő ítélet még nem jogerős, a bírónak meg kell indokolnia határozatát, amelynek nincs jogi alapja. Hangsúlyozta: lépéseket kellene tenni annak értekében, hogy a döntés ne emelkedjen jogerőre, hiszen az olyan precedenst teremthet, amelyre a továbbiakban nagy valószínűséggel hivatkozni fognak, és a visszaszolgáltatási folyamat útjából továbbra sem hárulnak el az akadályok. Megállapította: Romániában jogszabályok születnek, amelyeknek mindenki számára kötelező érvényűek kellene hogy legyenek, de a valóságban a „kulisszák mögött” ettől teljesen eltérő folyamatok zajlana.
ZAY ÉVA
Szabadság (Kolozsvár)

Nincs akarat a restitúciós kérdések megoldására
Az unitárius egyház 86 visszaigénylési dossziét iktatott be, ebből 40 kérést pozitívan bíráltak el (ahol lehetett, természetben adták vissza az épületet, vagy ha az épület már nem állt, akkor a telket); két kérést elutasítottak, 3 kárpótlási határozat született, 3 ingatlan van per alatt, 38 kérés pedig jelenleg is megválaszolatlan maradt – tudtuk meg Dácz Tibortól, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági tanácsadójától. Mindez százalékban kifejezve: az unitáriusok kéréseinek 52,3%-át oldották meg.
Megtudtuk: a jelenleg is folyamatban levő perekből kettő kolozsvári (az egykori kollégiumi és teológiai tanári lakásokról van szó, ezeket az ingatlanokat a város a 90-es évek elején eladta, ezeket perli most vissza az egyház), illetve egy marosvásárhelyi ingatlan, amelynek az ügye már Strasbourgban van – közösen a reformátusokkal és katolikusokkal.
Az unitárius egyház gazdasági tanácsadója egyetértett abban, hogy a restitúciós kérdések megoldására nincs politikai akarat.
– Már egy éve semmi nem történt a fennmaradt kéréseinkkel, még olyanokra sem kaptunk választ mostanában, amelyek lényegében már teljesen dokumentálva vannak, s csak pozitív határozatra várnak. Kolozsváron 2005–2010 időszakban éreztük a helyi önkormányzat negatív hozzáállását, a Régi Kollégium ügyének kapcsán, amikor a Visszaszolgáltató Bizottság határozatát Emil Boc polgármester megtámadta, ezért a végleges átadás csak 2010-ben történhetett meg. Nem beszélve a következményekről: adó, házbér teljes hiánya, a törvények figyelmen kívül hagyása – magyarázta Dácz Tibor.
Sz. K.
Szabadság (Kolozsvár)

Egyházi örökség válaszút előtt
Sok évszázados, esetenként évezredes tapasztalat áll erdélyi magyar történelmi egyházaink mögött: biztos gazdasági hátterük a legnehezebb korokban is mentsvárat jelentett. A lélekszámban fogyatkozó egyházközségek gondja ma mégis az, hogy miként tudják jövőbe mutatóan hasznosítani az elődök által rájuk testált vagyont.
A római katolikus, református és unitárius egyház ma Erdély legnagyobb föld- és erdőbirtokosa, mégis alig akad olyan egyházközség, ahol egyházi vállalkozás keretében próbálnák hasznosítani a vagyont. Hasonlóképpen problémát jelent a peres úton visszakapott ingatlanok felújítása és haszonbérbe adása is. A jövedelmet termelő néhány egyházi vállalkozás inkább kivétel, mint sikerrecept a szociális és oktatási szerepválalláshoz.
Ennek az írásnak az ötlete Egerben, a város alatti pincelabirintusban született meg bennem. Abban a hatalmas földalatti „hálózatban”, amelyet egykoron a katolikus egyház építtetett ki ide hordva a környező szőlőhegyek kiváló nedűjét. Évszázadokon át az egri püspökségnek nemcsak a bora, hanem a hatalma is messze földön híres volt, tudatosítva az utókorban a példásan működő egyházi iskolák, kórházak és egyéb szociális intézmények biztos anyagi alapját. Egerben a szőlő és a bor, az Alföldön a kiváló minőségű termőföld, Székelyföldön pedig a rengeteg erdő jelentette az egyházi élet működésének biztonságos hátterét.
Kívülálló szemében a történelmi egyházak mesés vagyonra tettek szert az elmúlt évszázadokban. Míg a római katolikus egyház vagyonáról, a Vatikán gazdagságáról időnként találgatások jelennek meg a világsajtóban, a szerényebb múlttal és szerényebb körülmények között élő protestáns egyházak gazdasági hátterét egy-egy impozáns belvárosi épület értékével próbálják azonosítani. Román emberektől hallottam többször is, hogy Kolozsvár legnagyobb értéket jelentő belvárosi épületeit vállvetve birtokolja a római katolikus, a református és az unitárius egyház, amiből minden bizonnyal hatalmas bevételeik származnak.
A történelmi örökséggel azonosított egyházi gazdagság mögé általában nehéz bepillantani, a csillogó külső mögött azonban teljesen más kép fogad Erdélyben, mint például a Vatikánban vagy a németországi evangélikus egyházban. A kommunizmus 45 esztendeje lenullázta a történelmi magyar egyházak vagyonát, a rendszerváltás óta eltelt negyed század pedig nem volt elegendő ahhoz, hogy a szelektíven visszaszolgáltatott vagyonrészekkel biztos lábakon álló gazdasági háttér jöhessen létre. A három legjelentősebb történelmi magyar egyház – a református, a római katolikus és az unitárius egyház – képviselőinek segítségével kerestük kérdéseinkre a választ: szegény vagy gazdag a mai egyház, illetve miként tud sáfárkodni a javaival?
„A rendszerváltás nagy illúziója volt, amikor mindenki azt gondolta, hogy ott lehet folytatni az újrakezdést, ahol a második világháború után az egyház kényszerből abbahagyta. Hiú ábrándnak bizonyult” – mondja Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke (lenti képünkön). A megváltozott társadalomban, egy szekularizált világban, működő tőke és gazdasági háttér nélkül vállalkozott az egyház azokra az új feladatokra, amelyeket a ’90-es évek kihívásai közepette vártak el tőle. A történelmi magyar egyházak Erdélyben sok olyan új feladatot is felvállaltak és ellátnak, amelyek alapvetően nem egyházi funkciók: gazdálkodást segítő vagy szociális programokat igyekeztek saját struktúrájukon keresztül beindítani és működtetni, legtöbbször biztos anyagi források hiányában. Kató Béla szerint 25 évvel a rendszerváltás után a nagy kérdés az, hogy ezek az egyházi intézmények mennyire erősödtek meg, vagy mennyire ingatag ma is a jelenlétük?
Ingatlanok zátonyon
A gazdasági háttér rendszerváltás utáni rendezése az eredeti elképzeléseknél sokkal nehezebben, és lassabban haladt – tartja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség gazdasági vezetője, Varga Rezső. „Nehezen, gyakorta csak peres úton visszakapott épületeink teljesen lelakottak, lepusztultak, általános felújításra szorulnak. Többségükben iskolák vagy szociális intézmények működtek a két világháború között, évtizedek óta nem javították őket, így elképzelhető, mennyibe kerül a tatarozásuk” – vázolja a helyzetet a gyulafehérvári egyházi elöljáró. Hasonló állapotokról beszél a református egyház püspöke is: a néhány visszakapott kollégiumot a föld- és erdőterületek, illetve a járulékos gazdasági épületek nélkül, „csupaszon” vehette birtokába az egyház. Működőképessé tételük volt az elmúlt 25 esztendő legnagyobb kihívása. A néhány templomra és kollégiumra elnyert uniós pályázatokból származó finanszírozás a valós szükségletek töredéke: Kató szerint nem létező pénzükből folyamatosan az ingatlanokra költenek.
Mindhárom erdélyi magyar történelmi egyház a zömében bérházként visszakapott egykori épületeiket csak a nagyvárosokban tudják olyan áron bérbe adni, hogy abból jövedelmük származzon. Ilyen vagyonnal Kolozsváron és Gyulafehérváron rendelkeznek, és kisebb, hasznosítható épületekkel Nagyváradon, Szatmárnémetiben vagy a székelyföldi városokban. Bérleményekből származó fő bevételi forrással mindhárom egyház csak Kolozsváron számolhat, a kincses városban visszakapott ingatlanok azonban sok millió eurós beruházásra szorulnak.
„A kolozsvári többszintes, belvárosi Metropol épület teljes egészében egyházi tulajdon volt az államosítás előtt. A mintegy ötven lakásból álló épületegyüttesben hét lakrészt és a kereskedelmi célokra bérbe adható földszinti részt kaptuk vissza. Sürgősen javítani kellene az épületet, de az ott lakóknak nincs rá pénzük, az egyház pedig nem tudja magára vállalni a teljes felújítást” – magyarázza Kató Béla. Egy-egy hasonló épület több millió eurót is felemésztő teljes felújításának költségei bérleti díjakból 20 év alatt sem térülnek meg, felújítás nélkül viszont képtelenség reális árat fizető bérlőt találni. Ezek az ingatlanok tehát inkább viszik a pénzt, mint hozzák.
Némileg jobb helyzetben van a római katolikus és az unitárius egyház. Az unitárius püspökség néhány olyan üzlethelyiséggel, és irodának kiadható épülettel rendelkezik Kolozsvár belvárosában, amelyek a 2009-ben kirobbant gazdasági válság előtti években jelentős bevételt eredményeztek. „A püspökség négy-öt, piaci áron bérbe adható kolozsvári ingatlannal rendelkezik, ezek jelentik a fő bevételi forrásunkat” – magyarázza Dácz Tibor, az Unitárius Püspökség gazdasági tanácsosa. Míg 2009-ig az volt a fő szempont, hogy magyar vállalkozó legyen a bérlő – bőven akadt jelentkező, volt kiből válogatni –, ma annak is örülnek, ha a néhány évvel ezelőtti bérleti díjak feléért találnak valakit. A nagy cégeket részesítenék előnyben, amelyek több garanciát jelenthetnek arra, hogy egyik napról a másikra nem húzzák le a rolót, de ez az egykori szempont is ma már illúzió. Akárcsak más bérbeadó, az egyház is kárral maradt az elmúlt években a cégek csődbe jutása nyomán, akiktől bírósági úton sem lehet behajtani a bérleti díjakat. Közös üzletpolitika, hogy ha jóval olcsóbb áron is, de bérlőt kell találni a kiadható ingatlanok számára.
Földalapú támogatásból élnek
Ma Erdélyben az egyházak a legnagyobb szántóföld-, legelő-, kaszáló- és erdőtulajdonosok. A falusi közösségek megváltozott életformája, a mezőgazdálkodásból származó alacsony jövedelem a magyarázata annak, hogy az egyházközségek, illetve a püspökségek bevételeiben nem számottevő tétel a mezőgazdasági tevékenységekből származó jövedelem. Dácz Tibor nem ismer olyan gyülekezetet a 125 egyházközségből álló erdélyi unitárius egyházban, ahol maga az egyházközség foglalkozna gazdálkodással, pedig a visszakapott egyházi birtokok falvanként a néhány hektáros területnagyságtól több száz hektárig terjednek. „Ahol lehetőség van rá, a földeket egy-egy helyi társulásnak adják haszonbérbe, vagy egyházhoz közeli gazda dolgozza meg. A földekért járó hektáronkénti földalapú támogatás viszont az egyházat illeti meg, kisebb gyülekezetek esetében ez fontos bevételi forrás” – összegzi az unitárius egyház gazdasági igazgatója.
Az Erdélyi Református Egyházkerület mintegy 600 gyülekezetében is az egyházi földek és kaszálók után származó egyetlen reális jövedelem az uniós területalapú támogatás, amit az egyház közvetlenül ugyan nem igényelhet, de a földjeit használó hívei befizetik azt a gyülekezet kasszájába, kiegészítve vele az egyháztagok egyházfenntartási járulékát.
Nagy erdő hoz jövedelmet
Az 1991-ben elfogadott első földtörvény még 10 hektárban határozta meg a visszaszolgáltatható mezőgazdasági és erdőterületek nagyságát, a későbbi módosítások, illetve az idevágó új jogszabályok az egyházak esetében is eltörölték a visszaigényelhető mezőgazdasági területek felső határát. A nehézkesen induló, hosszú éveken át tartó erdőrestitúció ma már egyértelműen pozitív hozadékaként az egyházi erdők és földek legalább 85 százaléka került vissza a jogos tulajdonosokhoz. Dácz Tibor szerint azonban itt is a nagy számok törvénye érvényesül: az erdőgazdálkodásból annak a gyülekezetnek származhat jelentősebb jövedelme, ahol száz hektárt maghaladó erdőterület került birtokba. A 15-20 hektáros egyházi erdő tűzifát biztosít az egyházközség számára, és 4-5 évente akár 10-15 ezer lej jövedelmet termelhet, de ennél többet elvárni nem lehet.
A gyülekezeti erdők minősége jelentős mértékben függ attól, hogy a visszaszolgáltatásban partner volt-e a helyi önkormányzat. Ahol a helyi községi vezetők magyarok, nagyobb arányban jutott jó minőségű erdőhöz az egyház, szemben az olyan településekkel, ahol a visszakapott erdők többsége már meg volt csonkítva. A jó erdőt meg lehet őrizni – a kilencvenes évek tömeges erdőirtása már a múlté –, legfentebb kisebb lopások történnek, amit az erdészeti kerületnek kötelessége megtéríteni. Néhány egyházközség viszont a letarolt erdőkkel pórul járt, hiszen 30-40 éves fákból alig van mit vágni – a kitermelhető tölgy- vagy bükkerdőnek legalább 70-80 évesnek kell lennie. Hogy mennyire függ az erdő minőségétől a jövedelmezőség, jól bizonyítja az Unitárius Püspökségnek a Kolozsvár közelében visszakapott 260 hektárnyi erdeje, amely öt éven át csak vitte a pénzt, jövedelmet viszont nem hozott. Az üzemterv szerinti néhány hektáros tarvágással tavaly tettek szert az első bevételekre.
Erkölcs és kockázat
A 45 év kommunizmus nemcsak egyházi vagyont kobzott el, hanem az emberi tudatot is alaposan átformálta. Ezzel hozható összefüggésbe az a szomorú felfedezés, miszerint az előző évszázadok gazdálkodó, a kor követelményei szerint vállalkozó egyház helyett ma egy gazdaságilag sokkal kiszolgáltatottabb egyház keresi a továbblépés lehetőségeit. Az egyházközségekben indult egyházi vállalkozások általában rosszul sültek el, a gyülekezet tagjai között háborúskodást, nézeteltéréseket okoztak, ezért az egyház vezetősége nem bátorítja az egyházi keretben létesített helyi cégek működését. Kató Béla ezt azzal magyarázza: a közösség nem arra való, hogy vállalkozást vezessen. Ez vállalkozó szellemű emberek feladata, akinek ehhez tehetsége van, az általában létrehozza saját vállalkozását. A farmgazdálkodással, gépparkkal, tejgyárral, sajtfeldolgozással vagy pékséggel próbálkozó egyházközségek cégei sorra megbuktak. A püspökség ezért azt szorgalmazza, hogy amely gyülekezetnek hasznosítható vagyona van, inkább adja bérbe, és az abból származó jövedelmet használja. Kevesebb kockázattal jár, kisebb, de biztosabb jövedelmet ígér.
Dácz Tibor szerint nehéz nyereségessé tenni egy egyházi kötődésű céget. Egy vállalkozás vezetése egyrészt más erkölcsi normák szerint működik, másrészt bizonyos kereteken túl az egyház nem kockáztathatja a közösség vagyonát. Az egyházi vállalkozásoknak kiszámíthatónak kell lennie: egy étkezde, kisvendéglő, panzió még megfelel a célnak, nagyobb befektetéstől azonban ódzkodnak a tanácsok. Azzal viszont a szakember is egyetért, hogy e vállalkozás célja is a profittermelés: ahol működő, életképes cégek maradtak fenn, ilyen szempontok szerint üzemelnek. Az unitárius egyház korszerű konyhából, iskolai étkezdéből, kisvendéglőből és catering-szolgáltatásból álló, mintegy húsz embert foglalkoztató kft.-je is ilyen meggondolásból alakult 2010-ben. Mintegy ötszáz menüt állítanak elő naponta saját iskolájuk és más iskolák diákjai számára. Azon túl, hogy fontos közösségi célt szolgál, ma már közelebb áll a profittermeléshez, mint induláskor. Hasonló meggondolásból működteti a római katolikus egyház a kolozsvári Agape vendéglátó központot, amelyben önkiszolgáló és à la carte éttermek, valamint szálloda üzemel. Kisebb méretű, de hasonló célt szolgáló egyházi étkezde működik Marosvásárhelyen is.
Erdélyben kissé szokatlannak mondható a református egyház nyugdíjintézete által finanszírozott két székelyföldi törpe vízi erőmű felépítése és üzemeltetése: a Madarasi Hargitán, Szentkeresztbányánál és az Úz völgyében megejtett beruházás, a püspök szerint nem túl nagy befektetés, de jól követhető és biztos jövedelmet ígér. És ezzel nagyjából le is zárul a pozitívnak mondható egyházi vállalkozási példák sora: működésük inkább egyedi jelenségként értékelhető, mint általánosan elfogadott, gazdasági receptként.
Erdély legnagyobb egyházi közösségében, az Erdélyi Református Egyházkerületben működő vendégházak, iskolai vagy egyéb étkezdék, ifjúsági központok profitot ugyan nem termelnek, de jórészt önfenntartók. A római katolikus egyház szociális szerepvállalása folyamatos forráshiánnyal küszködik. „Az állami költségvetésből származó támogatások lefaragása igen érzékenyen érinti Erdélyszerte a több száz beteg ellátását. A kieső pénzt külföldre küldött segélykérésekkel próbáljuk pótolni. Az egyháznak belső erőforrások már nem állnak rendelkezésére” – mondja Varga Rezső.
Szórványmentés
Az erdélyi magyarság hihetetlen ütemű fogyásának legbiztosabb jele a gyülekezetek elöregedése és elnéptelenedése. A következő 10-20 év során a történelmi magyar egyházak legnagyobb kihívása fenntartani a lelkipásztori állást olyan gyülekezetekben is, ahol a hívek létszáma a kritikus határ alá esik. Ez a katolikus, a református és az unitárius egyházvezetőség számára egyformán gondot jelent. A lelkészi és más egyházi alkalmazottak fizetésének alapját jelentő, minimálbér nagyságú állami támogatást a legkisebb gyülekezetekben nem képesek megfelelő mértékben pótolni. Gazdaságilag biztos lábakon álló, erős egyház kellene ahhoz, hogy az elszórványosodó erdélyi magyar gyülekezetek alá egyféle „szociális hálót” tartson. A hívek adományaiból és az egyházi birtokokból évszázadokon át önfenntartó történelmi magyar egyházaink új gondokkal szembesülnek.
Nyugati példák
A fejlett nyugati államokban – Németországban és Ausztriában például – az állami adókkal és illetékekkel begyűjtött egyházfenntartói támogatás rendszere széleskörű anyagi biztonságot jelent az egyházközségek számára, azonban az egyház intézménye az állammal szemben nem élvez akkora autonómiát, mint Erdélyben. A német állam a lelkészi fizetés folyósítását legalább 1700 egyháztaghoz köti, kisebb egyházközségek csak közösen vállalhatják a lelkészi állás és más egyházi alkalmazottak fenntartását. A német egyházi rendszer stabil és kiszámítható, de a gyülekezetek szekularizációs- és népességfogyása ott is számottevő. A fenntarthatatlan templomokat eladják, sok gyülekezetet pedig összevonnak.
Egyházi elöljáróink szerint sokkal több pénz jut templomok, egyházi műemléképületek felújítására: az állam által finanszírozott programok lebonyolításába sok civil szervezet is bekapcsolódik, az egyház teherviselése ott az erdélyinél kiegyensúlyozottabb. A gyülekezeti vagyonból származó bevételeket erre szakosodott pénzügyi alapokban őrzik, amelyek hosszabb távú biztonságot jelentenek az egyházközségek számára.
A legnagyobb probléma a szórványkérdés: miként lehetne a legnehezebb helyzetben levő gyülekezeteknek anyagi támogatást nyújtani? Jelenleg például 70–80 katolikus plébánia van kritikus helyzetben, de a dél-erdélyi szórvány – amely negyedszázad alatt elveszítette lakossága felét – egyre inkább terjed Erdély más vidékei fele.
„Száz évvel ezelőtt Szász Domokos püspök azt írta évi jelentésében, hogy hatezer fővel nőttünk. Én minden évben azt írom le, hogy hatezerrel csökkentünk. Ez azt hozza magával, hogy bizonyos területekről óhatatlanul ki fogunk vonulni” – villant fel Kató Béla püspök szomorú jövőképet. Folyamatos lélekszámveszteség mellett az egyház jövőjét csak őszinte helyzetelemzéssel lehet kezelni. A közösség nem fogja elbírni, ha egy templomot, egy lelkipásztort nem ötszáz, hanem ötven embernek kell eltartania. A Szászföld példája a magyar szórvány számára is elriasztó. „A kárpát-medencei magyarságnak, de egész Európa megmaradásának az a gyökere, hogy képes-e áttörést elérni a gyerekvállalás terén? Ha nem, erre a földre idegenek fognak jönni. Mi is megéltük ezt az állapotot ezer évvel ezelőtt, amikor elnéptelenedett, üres helyre telepedtünk le. Az európai civilizáció, az egykézés, az önző életmód ezt a jövőt tartogatja az egész kontinens számára. Iskoláink és templomaink csak akkor maradnak fenn, ha az erdélyi magyarságnak lesz megfelelő utánpótlása” – fogalmaz Kató Béla. A jövőt csak egy számbelileg megerősödő egyház biztosíthatja: a hiányzó lélekszámot semmilyen gazdasági csodával nem lehet pótolni.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),

KMN: az egyházak gazdasági helyzetéről értekeztek
Lassan és körülményesen halad az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatása, ugyanakkor a visszakapott épületek felújítási, karbantartási költségei is sokba kerülnek, az uniós források lehívása pedig rendkívül bürokratikus – hangzott el A történelmi magyar egyházak gazdasági szerepe című, a Kolozsvári Magyar Napok keretében szervezett fórumon.
A Romániai Magyar Közgazdász Társaság által szervezett, a Bocskai-ház Óváry Termében tartott rendezvényen a történelmi egyházak képviselői nemcsak gazdasági kérdésekről értekeztek, szociális, jótékonysági tevékenységeikről is beszámoltak. Hangsúlyozták, az egyháznak nem feladata a profitszerzés, az egyházakhoz tartozó vállalkozások bevételeit iskolafenntartásra, ingatlankarbantartásra, szociális programok finanszírozására fordítják.
Ballai Zoltán, az Erdélyi Református Egyházkerület gazdasági tanácsosa elmondta: egy-egy visszaszolgáltatási per néha évekig elhúzódik, az állam pedig a döntést követően nem költ az épületek karbantartására, így azok állapota tovább romlik. Szemléltetésként rámutatott, hiába kapták vissza Kolozsváron a Metropol épületét, az ingatlannak csupán 40 százalékát tudták ténylegesen birtokba venni.
Kifejtette, az Erdélyi Református Egyházkerületnek több mint 1500 ingatlan van a birtokában, közöttük sok a műemlék épület, így rengeteg pénz kell a felújításukhoz.
Kovács Sándor kolozsvári római katolikus főesperes arról számolt be, hogy előkészítették a Szent Mihály-templom felújításának tervét, ennek költsége 12 millió euróra rúg. Arra a kérdésre, hogy az egyház milyen vállalkozásokat üzemeltet, elmondta: Kolozsváron a plébánia, valamint a katolikus egyház tulajdonába tartozó Agapé étterem és szálloda, illetve a Caritas szociális iroda öszszesen 110 személyt foglalkoztat.
Adorjáni Dezső Zoltán evangélikus püspök arról beszélt, hogy gondot jelent a forrásszerzésnél a bürokrácia, ugyanis gyakran cserélődnek a hivatalnokok, és ilyenkor egy-egy előkészített templomfelújítási terv könnyen elsüllyedhet az akták között. Ráadásul az is problémát okoz az egyházaknak, hogy sok régi épületet már nem lehet használni, azért új ingatlanok építésére is szükség van.
Dácz Tibor, a magyar unitárius egyház gazdasági előadó-tanácsosa arról számolt be, hogy a jövőben tervezik a nagyobb műemlék templomok felújítását, azonban korábban előfordult, hogy hiába pályáztak európai uniós forrásokra, a nagyajtai erődtemplom felújítása például kedvezőtlen elbírálást kapott. Az unitárius egyház egyedüli saját vállalkozása a János Zsigmond Unitárius Kollégium étkezdéje, azt is kényszerből indították, mert nem találtak jobb megoldást a kollégisták étkeztetésére, mesélte.
A beszélgetésen elhangzott: az egyházak az egykori legelők és erdők egy részét is visszakapták, azonban jellemző volt, hogy a visszaszolgáltatás előtt tarvágásokat hajtottak végre. Így öt-hat évbe is belekerült, amíg az egyházközségeknek valós jövedelmük származott a visszakapott birtokokból.
Kiss Előd-Gergely, Krónika (Kolozsvár)

Mekkora fizetésről mondott le Kató Béla püspök?
Bruttó 7643 lej. Ekkora összegről mond le havonta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke tiltakozásul a Székely Mikó kollégium épületének visszaállamosítása miatt. Ennyi az állami fizetése a többi erdélyi történelmi egyház vezetőjének is.
Kató Béla püspök az Erdélyi Református Egyházkerület rendkívüli közgyűlésén jelentette be, hogy a Székely Mikó Kollégium épületének visszaállamosítása elleni tiltakozásként nem fogadja el többé az államtól kapott fizetését, az úgynevezett kongruát. Ugyanezt a bejelentést tette Kántor Csaba püspökhelyettes is.
Utánanéztünk: a püspöknek decembertől bruttó 7643 lejjel, helyettesének 6691 lejjel kevesebb pénzből kell megélnie havonta. Az egyházi alkalmazottak javadalmazását szabályozó 2010/284-es törvény szerint ugyanis a Romániában elismert egyházak vezetőit a minisztereknek, illetve államtitkároknak járó állami fizetés illeti meg.
Az összeget megerősítette lapunknak Ballai Zoltán, az egyházkerület gazdasági tanácsosa is. Közölte, hogy ettől a hónaptól a pénzt visszaküldik a vallásügyi államtitkárságra. Kérdésünkre hozzátette: Kató Béla nyilvánvalóan nem marad jövedelem nélkül. „A püspök úr javadalmazását egyházkerületi forrásokból biztosítjuk” – magyarázta. Ennek az összegét azonban Ballai nem kívánta megnevezni. „Ez bizalmas adat” – tette hozzá.
Bruttó 7643 lej a napokban újra unitárius püspökké választott Bálint Benczédi Ferenc állami fizetése is. Az unitárius egyház gazdasági tanácsosa, Dácz Tibor nem kívánt nyilatkozni a maszol.ro-nak arról, hogy a püspök jövedelmét az egyház saját forrásaiból kiegészíti-e, és ha igen, mekkora összeggel. Ezt, Ballai Zoltánhoz hasonlóan, bizalmas információnak nevezte.
A 2010/284-es törvény melléklete szerint az ortodox egyházfőnek, Daniel pátriárkának jár a legnagyobb állami fizetés, bruttó 8817 lej. Az összeg a mindenkori államfő bérének felel meg. Az ortodox és a római katolikus egyház érsekeinek (így Jakubinyi György gyulafehévári érseknek is) bruttó 8122 lej az állami fizetése. Az egyházfő püspökök bére a már említett 7643 lej. Ekkora összeget kap havonta az államtól Kató Béla és Bálint Benczédi Ferenc mellett Csűry István (Királyhágó-melléki Református Egyházkerület), Böcskei László (nagyváradi római-katolikus egyházmegye) és Adorján Dezső (evangélikus egyház) is. A helyetteseik állami bére 6691 lej.
Mennyit keres egy lelkész?
Egy háromszéki községben húsz éve szolgáló unitárius lelkész a maszol.ro-nak elmondta: havi jövedelme bruttó 2300 lej. Ebből az összegből bruttó 980 lejt az állam folyósít. „Havonta körülbelül nettó 1650 lejt utal a kolozsvári püspökség a bankkártyámra” – mondta a lelkész, aki nehezményezi, hogy néhány éve a fizetése megállapításakor már nem veszik figyelembe a letöltött papi szolgálati időt, a „régiséget”.
Dácz Tibor gazdasági tanácsos szerint ennek a magyarázata az, hogy az állam 2009-ben gyakorlatilag befagyasztotta a lelkészek – és a nem vezető beosztású egyházi alkalmazottak – fizetését. Mint mondta, a 2010/284-es törvény szerint egy lelkész állami bére az azonos régiségű és fokozatú pedagógus fizetésének a 65 vagy 80 százaléka. „A 80 százalékot a kis gyülekezeteknél szolgáló, hátrányos helyzetű egyházközségek papjai kapják” – magyarázta.
Cáfolta szerdán az ortodox egyház, hogy Daniel pátriárka havi bére 22 901 lej lenne. Erről kedden egy román portál számolt be, a hírt pedig átvette a hazai sajtó. A pátriarkátus közleménye szerint az egyházfő fizetése nettó 13 900 lej, amelyből nettó 7731 lejt folyósít az állam, a többit pedig az egyház biztosítja saját forrásokból. „Daniel pátriárka nem napi 8, hanem napi 14-16 órát dolgozik” – olvasható a közleményben.
A tanácsos elmondta, ezt a bérezési rendszert 2009-ben vezette be az állam, és ezt alkalmazzák valamennyi elismert egyház esetében. Csakhogy ez a rendszer nem követi például a pedagógusok béremelését, sem a munka mezején eltöltött időt. „Tehát a papjaink most ugyanazt a pénzt kapják, mint öt éve. Ezt a fizetést az unitárius egyház kipótolja az állam álta folyósított bérnél nagyobb összeggel” – tájékoztatott Dácz Tibor.
Emellett a rendszernek van még egy nagy hibája: a lelkészek számát nem követi. „Ha tehát időközben az adott egyház papjainak száma nőtt, az egyháznak járó kongrua összege nem változott. Tehát az új lelkészeink fizetését száz százalékban az egyháznak kell folyósítania” – mondta az unitárius püspökség gazdasági előadótanácsosa.
Cseke Péter Tamás
maszol.ro

Holnaptól Nyitott Kapuk a Kolozsvári Unitáriusoknál
A Kolozsváron tevékenykedő unitárius egyházközségek, oktatási intézmények, valamint civil szervezetek közreműködésével, idén is megszervezik a Nyitott kapuk a kolozsvári unitáriusoknál nevű rendezvénysorozatot, amely az unitarizmushoz közel áll, de egyetemesen elfogadott tárgyi és szellemi értékek bemutatását célozza meg. Az idei, június 7–12. között zajló rendezvénysorozat az 500 éves protestáns reformáció jegyében zajlik, ami azt jelenti, hogy a tevékenységeinek központi része ezen Európát meghatározó szellemi irányzat értékei köré csoportosul. Természetesen, a korábban megjelölt témák mellett alkalom adódik a szórakozásra, ismerkedésre, valamint a felkínált kulturális programok élvezésére. A rendezvény részletes programterve olvasható a nyitott-kapuk.blogspot.ro oldalon is.
Szerda, június 7.
15 órakor kezdődik a Vadrózsák népdalvetélkedő. 18 órakor megnyitják az idei rendezvénysorozatot. A köszöntő beszédek után a KDFIE előadja Kis Herceg című előadását a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 20 órakor szeretetvendégség lesz a János Zsigmond Unitárius Kollégiumban.
Csütörtök, június 8.
12 és 18 között zajlanak a nyitott templom programjai. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozásokra várják a kisebbeket az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Balázs Mihály Hitújítás és egyházalapítás között, Tanulmányok az erdélyi unitarizmus 16–17. századi történetéről című kötetét Molnár Lehel egyházi levéltáros mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium, Dávid Ferenc Imatermében. Ugyanekkor városséta is indul a Korzó Egyesület vezetésével A király (ál)ruhái – Mátyás kultusz Kolozsváron tematikával. Gyülekező és indulás Mátyás király szülőháza előtt. 17.30 órakor nyilt napot szerveznek az unitárius bölcsődében. 19.30 órakor menyitják a Biblia és reformáció című kiállítást az unitárius templomban. A találkozót zenés program egészíti ki. 20.30 órakor borkostolót szerveznek az 1568 Bistroban. A helyek korlátozott száma miatt, előzetes bejelentkezés szükséges. Jelentkezni atdacz@yahoo.com (Dácz Tibor) elektronikus postacímen, vagy a 0740974060 (Rácz Norbert Zsolt) telefonszámon lehet. A belépő személyenként 20 lejbe kerül.
Péntek, június 9.
12 és 18 óra között lesznek a nyitott templom programjai. 13 órakor Kolozsvár unitárius szemmel városnéző séta kezdődik Korodi Alpár, a János Zsigmond Unitárius Kollégium történelemtanára vezetésével. Találkozás az Óvárban, a Ferences templom előtt. 17 és 20 óra között gyermekfoglalkozások lesznek az Unitárius Óvodában (kőfestés, filcfűzés, arcfestés, aszfaltrajzok stb.). 17 órakor Popa Márta Egyszerű és érdekes fizikakísérletek című kötetét Karácsony János egyetemi adjunktus mutatja be a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében. 18 órakor pedig Fehér János A bölöni unitárius templomvár című kötetét Kovács András művészettörténész, akadémikus mutatja be. 19 órakor Quo vadis ecclesia? című kerekasztal beszlégetés kezdődik a mai reformáció lehetőségeiről a Kolozsvár-Belvárosi Unitárius Egyházközség tanácstermében (Brassai Sámuel utca, 6. szám). A beszélgetésen különböző felekezetű lelkészek osztájk meg véleményüket a keresztény egyház jelenével és jövőjével kapcsolatosan.
Szombat, június 10.
14 órakor szervzik a Szabad Szeminárium a Szentírásról tevékenység záró találkozóját a belvárosi unitárius templom udvarán (rossz idő esetén a belvárosi tanácsteremben, Brassai Sámuel utca, 6. szám). 16 órakor Szabad Sajtó? címmel kerekasztal beszélgetés kezdődik, ahol kényes témákról beszélgetnek az erdélyi média néhány képviselőjével. 18 órakor a Concordia vonsonégyes koncertezik a belvárosi unitárius templomban, ezúttal Mozart darabokat adnak elő. 19 órakor Egy másfajta reformáció / O altfel de reformă című beszélgetés kezdődik Sabin Ghermannal a János Zsigmond Unitárius Kollégium Felvinczi György dísztermében.
Vasárnap, június 11.
11 órakor istentisztelet kezdődik a belvárosi unitárius templomban, utána közös ebéd az iskola udvarán, vagy a tornateremben. 11 órakor vasárnapi iskola keretében a kisebbek megnézhetik a Váróterem Projekt A szökevény szeplők című előadását. 18 órakor pikniket szerveznek az iskola udvarán, ahol a hangos színpadi éneklés helyett most egy nagy, közös gitározást szerveznek. 20 órakor Biciklitúra filmvetítés kezdődik.
Hétfő, június 12.
18 órakor Sebestyén Márta és Andrejszki Judit koncert kezdődik az unitárius templomban Erdőkön mezőkön járó... címmel, amely századok magyar zenéjét dolgozza fel európai kitekintéssel, népi és írott forrásokból. Közös régizene koncertjeik izgalmas utazást jelentenek mindkettőjük számára. Szabadság (Kolozsvár)

Ismeretlen értékekre bukkantak az unitárius püspöki ház felújítása során
500 éves ház története íródik tovább a volt Magyar utcában
Módos kolozsvári polgárok, főurak, püspökök szemlélték egykoron a volt Belső-Magyar utca nyüzsgését a 14. szám alatt álló ház tágas termeinek ablakaiból; bár a köztudatban unitárius püspöki házként ismert épület fölött több mint fél évezred pörgött le, a Magyar Unitárius Egyház értékmegőrző hozzáállásának köszönhetően várhatóan további évszázadokig lehet még részese a közösség életének, a város történetének. 2009-ben döntöttek úgy, hogy elkezdik az akkor még püspöki rezidenciaként szolgáló épület helyreállítását, nagyobb léptékű munkálatok elvégzése tavalytól válhatott valóra. A felújítás páratlan lehetőséget kínált a régészeti, művészettörténeti kutatások elvégzésére is: a középkori eredetű lakóháznak számos olyan építészeti részlete bukkant felszínre, amelyek a különböző építéstörténeti periódusokhoz kötődnek. Jövő nyártól már közösségi terek, valláskutató központ és egyházi múzeum is működhet a Vallásszabadság Házában.
Az unitárius püspöki ház átfogó, értékmegőrző jellegű felújításának lépéseiről, az épület további hasznosításának terveiről Dácz Tibort, a Magyar Unitárius Egyház gazdasági előadótanácsosát kérdeztük, aki körbe is vezetett bennünket a lépésről lépésre megújuló épületben. Bár helyenként még állványzaton és deszkákon kellett átlépkedni, mindenütt látszott már az elvégzett hatalmas munka eredménye, hiszen valósággal megnyíltak, kitágultak a régi ház egykori reprezentatív emeleti helyiségei, kijavított falakkal, mennyezettel és boltozatokkal, a gyönyörűen felújított tetőtér. Különös érzés volt a megtisztított, helyreállított pincében lépkedni, látva az újra megnyitott fülkéket és szellőző nyílásokat, közben arra gondolva, hogy ezeket a köveket immár fél évezrede helyezték egymásra, hogy egy büszke kolozsvári polgárcsalád tárolhassa itt borait. A ház legrégibb korának emlékei valóságos kincsekként bukkantak elő az évszázadok során rájuk rakódott falazatok alól, például az egykor az emeletről a pincébe vezető keskeny középkori lépcsőház kőkorlátja, vagy a kapualjban feltárt hatalmas árkádívek, amelyek átjárást biztosítanak egy tágas földszinti helyiségbe a nyugati szárny alatt, és feltehetőleg egykor a földszint keleti oldala fele is nyitottak voltak. Az épületnek a keleti szárnyában, a kapualjtól balra eső helyiségben már működő bisztróban az elegánsan kihangsúlyozott középkori falak, boltozatok, építészeti részletek szemléletes példaként vetítik előre, hogy milyen lesz majd egy szakszerűen felújított középkori épület.
A Magyar Unitárius Egyház 2009-ben döntött úgy, hogy elkezdi az akkor még püspöki rezidenciaként működő ingatlan helyreállítását. – A kezdeményezés Bálint Benczédi Ferenc püspök úr részéről jött, aki látván a ház állapotát, lemondott arról, hogy beköltözzön, inkább a teljes felújítást választotta – mondta el Dácz Tibor. Az egyház vezetősége tudatában volt annak, hogy mindez nem lesz egy rövid távú történet. 2009 végén Guttman Szabolcs építésszel szerződtek a tervek elkészítésére. – Az első években szűkebb anyagi forrásaink voltak, kisebb beavatkozásokat végeztünk, majd a román állam támogatásával és más kisebb pályázatokból fogtunk neki nagyobb horderejű szerkezeti munkálatoknak – tájékoztatott az előadótanácsos.
Odafigyelés, speciális megoldások
Az épület nagyon rossz állapotban volt. A földszinten, a kapu bal oldalán levő helyiségben fennállt annak a veszélye, hogy a boltívek beszakadnak. Ennek folytán, az első felújítási szakaszban ezeket a szerkezeti beavatkozásokat kellett megejteni, az utcafronttól kezdve az épület hátranyúló udvari szárnyáig. Bár az utóbbi újabb korban épült, komoly aláalapozási munkákat kellett végezni, és meg kellett oldani a szétázott falak károsult tégláinak cseréjét is. Tekintettel arra, hogy az épület egyes részei 500 évesek, minden beavatkozás nagy odafigyelést és speciális műszaki megoldásokat igényelt – magyarázta az előadótanácsos.
2015 januárjában a Vallásszabadság napján született meg az ötlet, hogy a háznak a Vallásszabadság örökségét szolgáló rendeltetést adjon az Egyház. E cél megvalósításához sikerült megnyerni a Magyar kormány támogatását is, amely a Bethlen Gábor Alap útján jelentősen finanszírozta a beruházást – részletezte Dácz Tibor. Az új elképzelés az eredeti tervekhez képest funkcióváltást és a belső terek átrendezését is jelentette, amihez gyakorlatilag új terveket kellett készíteni. Ezzel a munkával Furu Xénia építészt és Dáné Rozália statikust bízták meg.
– 2016. májusától nagyobb lélegzetvétellel tudtuk folytatni a munkálatokat több fronton egyszerre, az elmúlt évben teljesen felújítottuk a tetőszerkezetet, a tető új héjazatot kapott, befejeztük a megerősítő jellegű, szerkezeti munkálatoknak a túlnyomó részét, a földszint keleti oldalának felújítását, ahol már működik is egy bisztró, építettünk egy új lépcsőházat az udvaron, cseréltük, illetve restauráltuk a nyílászárókat, részlegesen felújítottuk a belső homlokzatokat és a főhomlokzatot is – részletezte Dácz Tibor, hozzátéve, hogy a fővállalkozó mellett számos szakosodott alvállalkozó, szakértő, restaurátor munkájáért tartoznak köszönettel.
Mivel az épület ismeretlen volt számunkra, nem tudtuk, mi rejtőzik a vakolatok alatt, számtalanszor újra kellett tervezni és gondolni a műszaki megoldásokat, megnehezítve a tervezést és a kivitelezést is – tette hozzá Dácz Tibor. Mindamellett, az egyház és a felújításokat ellenőrző szakemberek számára mindvégig az volt a legfontosabb szempont, hogy a feltárt értékeket megmentsék és lehetőleg olyan építészeti megoldások szülessenek, hogy mindezeket a végén meg is tudják mutatni a közösségnek. Ezt a munkát az egyház részéről Furu Árpád műemlékes szakember koordinálta. Ilyen feltárt érték például a földszinten talált két középkori sütőkemence, amelyeket a vendéglőben most bárki láthat egy megvilágított üvegpadlón keresztül – magyarázta az előadótanácsos.
A tervek szerint az épületben helyet kap majd egy állandó jelleggel működő egyházi múzeum, egy valláskutató központ irodái, az egykori szalonok különböző rendezvények, koncertek, időszakos kiállítások szervezésére alkalmas közösségi terekké alakulnak 80 férőhellyel, a tetőtérben pedig vendégszobákat alakítanak ki. A földszinti terek továbbra is üzlethelyiségekként működnek majd, hozzájárulva a ház fenntartásához. A felújítási munkálatokat 2018. első felében szeretnék befejezni, és 2018 júliusában, a Magyar Unitárius Egyház 450. éves évfordulója alkalmával avatnák fel az új rendeltetést nyert épületet.
Az egykori Belső-Magyar (ma 21. Decembrie 1989) utca 14. szám alatt álló kétszintes épület utcai főhomlokzata négy nyílástengelyes, középen nyílik a címerrel zárt, csúcsíves kapu. A homlokzatot vízszintesen tagolja a kő épületlábazat, az övpárkány, az emeleten nyíló négy ablak könyöklője alatt végigfutó keskenyebb párkányzat, valamint a koronázópárkány; a felület függőleges tagolását a földszintet átfogó, az épületlábazatra támaszkodó kváderes falsávok adják, az emeletet pedig ezek folytatásában elhelyezett pilaszterek. Utóbbiak a portálé két oldalán húzódnak, valamint a főhomlokzat széleit zárják. A földszinten a kapu két oldalán egy-egy nagyméretű, kőkeretes, egyenes záródású ablak, ezek mellett pedig egy-egy hasonló keretű ajtó nyílik az utcára, előttük egy-egy alacsony lépcsőfokkal. Az udvarra vezető dongaboltozatos kapualjban hatalmas árkádívek láthatók mindkét oldalon, a nyugati szárny irányában már kibontották őket, így újra átjárás nyílt a földszinti helyiségbe. Az épület keleti része a 19. századi építésű szárnyban folytatódik az udvar irányába.
Az unitárius püspöki ház kapuja, nyugati része, és a keleti szárny alatti pincéje a 14. század második felében épülhetett – írja Kelemen Lajos.
Zay Éva / Szabadság (Kolozsvár)