Hiteles 10. századi adatok? – A csíkszentmihályi Sándor család genealógiája
A múlt héten a Kolumbán család 17. században készült genealógiájáról írtunk, most következzen a csíkszentmihályi Sándoroké, 1724-ből. Ez annál is érdekesebb, hogy volt, aki azt tartotta róla, a közvélekedés által hamisnak tartott Csíki székely krónika alapján állították össze, így maga is hamis, mások pedig azt, hogy a krónikát írták a családfa alapján.
1914-ben Sándor Imre kötetben adja ki a csíkszentmihályi Sándor család levéltárát, ebben találunk egy nagyon érdekes dokumentumot, amiről a kötet szerzője így ír: „A XVII. sz. végén, avagy a XVIII. sz. elején ismeretlen feljegyző összeállította a család leszármazását, melyet aztán Bocskor Sámuel csíki assessor 1724. jan. 5-én hitelesített. Ez a leszármazás kétségtelenül egyez a Csíki székely krónikával, tehát csakis annak alapján készülhetett. (…) Minden lehető tévedés elkerülése végett ezt az iratot nemcsak pontos és hű másolatban adom, hanem ezenkívül facsimiléjét is. Dr. Szádeczky Lajos a Csíki székely krónikáról írt munkájában arra az eredményre jut, hogy azt 1796 nyarán Sándor Zsigmond koholta. Állításait ezen egyetlen irat véglegesen megcáfolja, mert látjuk, hogy a krónika már 1724-ben, sőt még előbb is megvolt (...). Nem lehet vita tárgya, hogy a mi készen volt 1724-ben, azt mi szükség sem volt koholni 1796-ban.”
Magának a dokumentumnak is eléggé érdekes utótörténete van. 1797 nyarán Aranka György – a Csíki székely krónika eredetije után nyomozván – eljut a Sándor család egyik tagjához, Sándor Ignáchoz, aki azt mondja neki, hogy „az 1533-ban költ, és 1695-beli kézírás” (a Csíki székely krónika – szerk.) Sándor Zsigmondnál van, ezért nem tudja kiadni neki, viszont egy másik dokumentumra, a Sándor család genealógiájára hívja fel a figyelmet, amit Gyulafehérváron őriz Burján (Burián) Mihály kanonok, 1794-ig csíkrákosi plébános. Aranka hiába kéri az iratot a kanonoktól, az megtagadja annak leküldését a kolozsvári tudóshoz. Az irat után később nem érdeklődik senki, teljesen elfeledve hever először Gyulafehérváron, majd Budapesten, ahová a gyulafehérvári anyagot átszállították. Az 1910-es években Sándor Imre fedezi fel újra, az 1930-as években Endes Miklós még látja. Az 1956-os forradalomkor tűzvész pusztít az országos levéltárban, a Sándor családra vonatkozó anyag megég, szinte teljesen megsemmisül. Amikor két éve kerestem a genealógiát, nem találtam meg, így arra gondoltam, a tűzben ez is tönkrement – szerencsére Csutak Bodroghy Attila történész nagyobb szerencsével járt, és megtalálta.
Az eredeti dokumentum alapján megállapítható, hogy annak 1724-es datálásához nem fér kétség, ugyanis a hitelesítő Bocskor Sámuel kézírása több, az 1720–1730 közötti időből származó okiraton megmaradt, a kézírás ugyanaz.
A családfa egészen Taksony vezér idejéig, a 10. századig megy vissza. A törzsök Sándor Ippolito a Csíki székely krónika Upoletével azonosítható, Zandirhám főrabonbán fiával, nála található az egyetlen mesés elem is, miszerint 136 évig élt. Több követ is van a családban, az egyik a Szent István küldöttje a pápához, a másik Aba Sámuelt képviseli Lengyelországban stb. Vannak benne teljesen reálisnak tűnő részek, amelyek elmondják, az illető leány mennyi pénzt, mit kapott perefernumként (teljesen elképzelhető, hogy a családi levelesládában éppen ilyenfajta dokumentumok maradtak fent, amikből a családfát összeállították). Regényes egy táblázat, az szent, első ránézésre azt mondhatjuk, az 1724-es összeállító nagyon a hasára ütött, kivált, mikor nyolcszáz évvel azelőtti személyekről ír.
Van viszont benne egy mondat, ami megváltoztat mindent. A „truncus”, a „törzsök” Sándor Ipolito, Toxus főkapitánynak (Taksonynak) ítélőmestere volt hadakban, mondja a genealógia, aki nem egyebet csinált, mint a „lopókat, tolvajokat ketté meczette”. Ugyanezt mondja az 1533-ban született, 1796-os másolatból fennmaradt Csíki székely krónika is, miszerint a rabonbán feladata, hogy „a közönség végezéseit kihirdesse, azoknak általhágóit megbüntesse, s ezek az ő lakhelyében előtte ketté vágattassanak” (3. vers).
Ennek a kettémetszésnek viszont nagyon is történelmi alapja van. Erdélyi László – nem ismerve az 1724-es genealógiát – szépen kimutatja, hogy a Csíki székely krónikát azért nem írhatták 1533-ban, sőt 1746 előtt, mert beszél a kettévágásról. A kora középkori krónikákat már rég elfelejtették, mondja Erdélyi, és újrafelfedezésük később történik: „1746-ban adta ki Schwandtner Thuróczy krónikáját, Horányi pedig 1782-ben kétszer nyomatta ki Kézai krónikáját, melyekben megvan az, hogy a hunn község rectort választott főbíróul és kettévágatta azt a hunnt, ki méltatlanul viselkedett”. Azaz Erdélyi szerint – és igaza van – 1746 előtt nem lehetett a kettévágásról beszélni, mert nem tudhatott arról senki.
Nos, az 1724-es genealógia és a Csíki székely krónika mégis szólnak erről – minderre egyetlen lehetséges magyarázat van: az, hogy valamilyen régi, eszerint hiteles irattal rendelkeztek erről. És ha a genealógia egyik, méghozzá legkorábbi, 10. századi adata hiteles, akkor miért ne lehetne valós a többi is? Szerintem semmi okunk a Sándorok családfáját hiteltelennek tekintenünk, mi több, azt akár hasznosítani is lehetne a székelyek történetének kinyomozása közben.
A Sándor család leszármazása
10. század
Truncus [törzsök] Sándor Ipolito. Vixit annos 136 [élt 136 évet]. Ez Toxus [Taksony] főkapitánynak itélőmestere volt hadakban. Lopókat, tolvajokat ketté meczette. Uxor [felesége] Foelicita Ország de Gibárt. Filii [fiai] Sándor István,* Sándor Péter, Sándor Gáspár,** ez a Dunántúl telepedett meg. Filiae [lányai] Sándor Marina, Sándor Apolonia. Ezek apáczák lettek.
** Sándor Gáspár. Ez pogányból megkereszteltetik keresztények első (fejedelme?) Géza, Toxus főkapitánynak fia idejében.
11. század
* Sándor István. Uxor Magyar Victoria. Filii Sándor Mihály. Uxor Catharina, német leány, sine semine deficialt [magtalanul halt el]. Sándor István.*** Sándor Albert Szt. István király követje volt Rómába a pápához. Sándor Sámuel. Filiae Sándor Christina, Sándor Mária. Sándor Magdaléna. Ezek sine semine. [magtalanok]
*** Sándor István. Ez Aba negyedik magyar királytól Lengyelországba követül küldetett a királyhoz Erdély részéről. Lengyelországban házasodván meg, a felesége parafernumába adatott húszezer hatszázhatvan lengyel forintok. Uxor Francisca Mechtilda de llvo ex Polonia. Filius unus Sándor László.
Sándor László. Uxor Kamuti Anna. Filii Sándor Gergely.
(...) 13. század
* Sándor István. Ez volt legelső vicekirálybirája Felcsikszéknek. Addig Udvarhelyszékre jártak ki törvényre. Uxor Ugrón Kata, filius unus Sándor István.
Sándor István. Uxor Apor Anna. Filii Sándor Péter.** Sándor Mihály. Ez egy Franciscanus barátot ölt volt meg Borsua mellett, lakodalmi solemnitasban, beléje garáználkodván a barát. Kinek is Rómába kellett menni a pápához propter excommunicationem [kiátkozás terhe alatt]. Onnan megjővén esztendeig Görgényben raboskodott maga jóakaratjából, pro poenitentia [bűnbánatért]. (…) 15. század
Sándor Péter. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik. [Felcsík alkirálybírája volt] Uxor Nemes Borbála, Nemes Balázs leánya. Filii Sándor István. Ez váltatott meg tatárrabságból 4000 tallérokkal. Sándor Mihály.*** Sándor János *
*** Sándor Mihály. Fuit viceiudex regius sedis Siculicalis superioris Csik [Felcsík alkirálybírája volt] . Uxor sz. miklósi Gurzó Anna. Filius Sándor Mihály +. Filia Sándor Borbála, mely is költ Mihács Miklóshoz.
Sándor Mihály. Uxor Miko Judit, sine semine. Itt leányágra szakadott a szt. mihályi jószágnak fele.
(…) 17. század
** Sándor István. Uxor Imecs Borbála. Filiae Ágnes és Kata. Katát vette ilyefalvi Bialis János.
*** Sándor Péter. Uxor Székely Julia kilyéni. Filii Sándor Ferencz, János, Péter, Pál.
Székely Hírmondó
Erdély.ma

Új őstörténeti folyóirat: Kelet Kapuja
Kelet Kapuja címmel új őstörténeti folyóirat jelent meg a baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kún Kocsárd Egyesület kiadásában. A folyóirat főszerkesztője dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, Kelet-kutató, a szerkesztőbizottság tagjai: dr. Czeglédi Katalin nyelvész, szlavista, Kelet-kutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos, Sántha Attila irodalmár. A Kelet Kapuja felelős kiadója Demeter László történész, muzeológus, a Tortoma Kiadó vezetője, a Kún Kocsárd Egyesület elnöke. A folyóirat évente négy alkalommal jelenik meg., az első számon 2017. július-szeptember keltezés olvasható. Jövő szerdától kapható a Háromszék kiadója, a H-Press lapterjesztő standjain.
A lap beköszöntőjében írják, hogy közel két éve készülnek egy olyan tudományos folyóirat indítására, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik magyar és külföldi szakértők tanulmányai segítségével. Igyekeznek bemutatni saját és rokonnépeinek nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől napjainkig. Mindehhez figyelembe kívánják venni a különböző tudományágak magyar és nemzetközi kutatásainak eredményeit, köztük a történeti, régészeti, nyelvészeti, néprajzi, embertani, népzenei, genetikai tudományok képviselőinek munkáit. A folyóiratban nemcsak a tudóstársadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődő közönséghez is. A tudományos írások, tanulmányok mellett beszámolnak jelentős tanulmányutakról, a tudomány magyar és nemzetközi híreiről. A tudományos cikkek összefoglalóját angolul is közlik.
A témakör hatalmas és szerteágazó, ezért olyan címet kívántak adni a folyóiratnak, amely mindezt magába foglalja. Az ötletek közül a Kelet Kapuja név mellett döntött a szerkesztőbizottság. A cím mindkét szava magyar, a messze ősi múltban gyökerezik, a ma élő rokon nyelvekben is használatos.
Az első szám tartalmából: Aradi Éva: A baktriai királyi szkíták; Csutak Bodroghy Attila: A magyar–székely hunhagyomány kérdésköre; Obrusánszky Borbála: A hun főhatalom kérdése; Czeglédi Katalin: A Turán név a földrajzi nevek tükrében; Sántha Attila: A székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavainak” kérdéséhez; Dimádzsav Erdenebátor: A hunok anyagi kultúrája Mongóliában; Guldana Sarbassova: A ló mint a kazakok kulturális öröksége; Harangozó Imre: Vadászok útján, égi csapáson; Obrusánszky Borbála: A Kaukázus ismeretlen keresztényei. A Hírek rovat címei: A kovásznai Kőrösi Csoma Napokról; Együttélő rómaiak és hunok; Mongol lókultúra bronzkori eredete; A szanszkrit nyelv őshazája Szíria?; Honnan jöttek a szkíták?
Szekeres Attila / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

Eredetünk kutatásának szócsöve
Kelet Kapuja
A baróti Tortoma Kiadó és a szórvánnyal való kapcsolattartást felvállaló Kun Kocsárd Egyesület egy új, negyedévenként megjelenő őstörténeti folyóiratot indított Kelet Kapuja címmel. Első száma júliusban került a standokra, a második pedig októberben. A tetszetős megjelenésű, képekkel gazdagon illusztrált lapnak dr. Obrusánszky Borbála történész, mongolista, keletkutató a főszerkesztője.
Amint azt a szóban forgó kiadó igazgatójától és egyesület elnökétől megtudhattuk, a Baróton immár negyedik alkalommal megtartott Magyar Örökség-táborban érlelődött meg a folyóirat indításának gondolata. Az itt évente összeverődő előadók megítélése szerint ugyanis szükség volt és van egy olyan tudományos kiadványra, mely közlési lehetőséget biztosít az akadémiaitól eltérő álláspontot képviselő magyar őstörténet-kutatóknak, amely a magyarság eredetkérdésével foglalkozik hazai és külföldi szakértők tanulmányain keresztül, és amely bemutatja a saját és rokon népeink nyelvi, szellemi és tárgyi örökségét a kezdetektől, napjainkig. Mindehhez pedig figyelembe veszi a témával foglalkozó tudományágak, többek között a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, embertan, népzene és genetika művelőinek véleményét és eddig elért eredményeit.
A folyóiratban azonban nem csak a tudós társadalom szűk köréhez kívánnak szólni, hanem az érdeklődők szélesebb táborához is, ezért a megjelenésre szánt dolgozatok és tanulmányok közérthető, illetve olvasmányos nyelvezeten vannak megírva. Céljaik eléréséhez az alapítóknak a maguk területén nemzetközi hírnévnek örvendő tudósokat sikerült megnyerni. Így a már említett főszerkesztőn kívül dr. Ceglédi Katalin nyelvész, szlavista, keletkutató, Benkő Mihály történész, dr. Darkó Jenő történész, Harangozó Imre néprajzos és Sántha Attila irodalomtudós is tagja a szerkesztőbizottságnak.
Nem véletlen a címadás sem, hiszen a szerteágazó és több tudományágat magába ölelő témakörre való tekintettel olyat kerestek, amely mindezt magába foglalja és tükrözi. E meggondolás után pedig a választás azért esett a Kelet Kapuja elnevezésre, mert mindkét tagja a messzi múltban gyökerező magyar szó, és a ma élő rokon népek nyelvében is megtalálható.
A júliusban megjelent első lapszámban a baktriai királyi szkítákról olvashatunk Aradi Éva tollából, Csutak Bodroghy Attila a magyar-székely hunhagyomány kérdésköréről értekezik, Obrusánszky Borbála a hun főhatalomról, Czeglédi Katalin a Turán névről, míg Sántha Attila a székely nyelvjárások „déli-nyugati szláv jövevényszavairól. Dimádzsav Erdenebátor A hunok anyagi kultúrája Mongóliában, Guldana Sarbassova A ló, mint a kazakok kulturális öröksége, Harangozó Imre Vadászok útján, égi csapáson, Obrusánszky Borbála A Kaukázus ismeretlen keresztényei címmel közöl tanulmányt. Rövid írások találhatók továbbá benne a kovásznai Kőrösi Csoma Sándor Napokról, a rómaiak és hunok együttéléséről, a mongol lókultúra eredetéről, valamint a szanszkrit nyelv és a szkíták őshazájáról.
A folyóiratra előfizetést a kiadónál fogadnak el, ugyanakkor újságárudákban meg is vásárolható. Érdeklődni a keletkapujaszerk@gmail.com e-mail-címen lehet. Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)