Disznajó falu lakosságának lélekszáma 1976-ban 1648, 1992-ben 1412 fő volt, túlnyomórészt magyarlakta falu, 202 románnal. Túlnyomórészt reformátusok /951 fő/. Jelenleg 81 magyar tanuló van az iskolában, az óvodában 60-an járnak. A falu könyvtárát 1979-ben megszüntették, könyvállományát átvitték az iskolába. Benedek Mihály magyartanár a könyvtáros, 1782 kötetük van. Az óvoda testvérkapcsolatot tart egy holland óvodával. A falu mezőgazdasági gépeket kapott külföldről. A református lapot, az Üzenetet 178-an járatják, 47-en a Népújságot, hárman a Romániai Magyar Szót, 30-an a Napsugár, 40-en a Szivárvány gyermeklapot, a Református Családot 28-an. Csősz Irma tanítónő, aki sajtólevelező, tudósításokat küld a faluról, vezet egy naiv festő kört. Szász Attila református tiszteletes elmondta, hogy máj. 29-én ünneplik énekkaruk tízéves fennállását, erre az alkalomra több egyházi kórust meghívnak. /Népújság (Marosvásárhely), máj. 21./

A Tinivár Kiadó /Kolozsvár/ jelenteti meg a Diákabrakot és a Géniuszt. Az előbbiből nyolc szám jelent meg az idén, ha hozzávesszük a Kánikulát, a Tinivár nyári magazinját is, mely lényegében három Diákabrak egy kötetbe sűrítve. Idén indul a Géniusz (alcíme: Ifjúsági ismeretterjesztő szemle), már három szám látott napvilágot. A Tinivár Kiadó megjelent kötetei között van Horváth István: Harmatgyöngy, Nagy Olga: A szabadság hat napja, Kiss-Bitay Éva: Sárkányok alkonya, Zsakó Magdolna: A Maghreb gyöngye, Horváth Arany: Az elrabolt méltóság, Lászlóffy Csaba-Varga Domokos: A magyarság rövid története (III. kötet), G. Katona József: Fecskék havazásban, Rónaky Edit: Kész röhej és Ambrus Lajos: A kolontos legény. Újra megjelent egyik legsikeresebb kiadványuk, a Maturandusok (V. szám). Tervezik a hetedik Diákévkönyv kiadását, egy angol-magyar diákszótár megszerkesztését, és ezenkívül hét-nyolc kötet megjelentetését (Csősz Irma: Disznajói Rhédeyek és Fráterek nyomában, Pávai György: Energiahordozók, Vallasek Júlia: Angol mesék, Tolna Éva: Közös játék, közös öröm, Szabó Csaba: A tátorján szél, Kozma Dezső: Eleven örökség, Zsakó Magdolna: Karthágótól Asszuánig). - Anyagi szempontból hullámvölgyben vannak. /Erdei Róbert: Tinivár Kiadó - Megvalósítások és tervek. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 14./

Csősz Irma nyugalmazott óvónő, falukutató és népművelő másfél évvel ezelőtt megjelent könyvben választott faluját, Disznajót mutatta be: történetét, népszokásait és ragadványneveket. Napvilágot látott új könyve /Rhédeyek és Fráterek, Tinivár, Kolozsvár/ szintén Disznajóhoz kapcsolódik. A falu egykori grófi családjai voltak a Rhédeyek és Fráterek. /Antal Erika: Megjelent Csősz Irma új könyve. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

Igen szoros kapcsolat épült ki Illés Lajos, a nemrég elhunyt zenekarvezető és a disznajói fiatalok között. Illés Lajos özvegye, Makkai Lilla lelkipásztor 1992-ben parókiáján, a magyarországi Kisorosziban létrehozta a Protestáns Ifjúsági Missziót. Felvállalták, hogy határon túli tehetségeket támogatnak, így jutottak el Erdélybe, Szászrégenbe, majd a Marosvécs községhez tartozó Disznajóra, ahol 1993-ban meghívták Kisorosziba a Csősz Irma nyugdíjas óvónő által vezetett naiv festészeti kör tagjait. Disznajón hagyományőrző néptánccsoport is tevékenykedik. Felkérték a táncosokat, hogy szerepeljenek Tolcsvay Béla Napfényfia című zeneművében. Ezután Illés Lajos magyar költők hazafias verseinek feldolgozásával megírta Magyar Ének (Cantus Hungaricus) c. művét, amiben szintén a disznajói fiatalok táncoltak. 1993 óta folyamatosan turnéznak a darabbal. Voltak vele 1998-ban a Magyarok Világtalálkozóján, de bejárták Erdélyt, a Felvidéket, s Budapesten is többször színpadra léptek. Illés Lajosék annyira megszerették Erdélyt, hogy Énlakán vásároltak házat, oda jártak nyaralni. /(vajda): Illés és a disznajóiak. = Népújság (Marosvásárhely), márc. 17./

Hivatásosak Disznajón sosem gyűjtöttek népdalokat. Szakszerű „mélyfúrást” Jagamas János végzett a szomszéd faluban, kutatása eredményét 1984-ben adta ki Magyaró népzenéje címmel. Disznajó zeneileg vegyesebb képet mutat. Csősz Ferenc tanító (Réty, 1930 – Disznajó, 1990), 1975-ben költözött Disznajóra, és ott nagyjából tíz év alatt alkotta meg élete művét, 1985-től haláláig rendőrségi zaklatások alatt élt. Tíz esztendő alatt hatalmas munkát fejtett ki. Feltérképezték, összegyűjtötték feleségével és a hozzájuk csatlakozó helybeliekkel a falu népköltészeti hagyományait. Több mint húsz gyermeket tanított meg hangszeren játszani. 1980-ban országos hírű folklóregyüttest szervezett, mellyel 1990-ig, haláláig, 55 alkalommal lépett színpadra. Egyedülálló vállalkozása Kodály Háry Jánosának színrevitele, falusi változatra hangolva. A bemutató 1982. február 28-án volt, és 26 előadást ért meg, míg szemet nem szúrt a hatóságnak. A daljátékkal öt évig jártak vendégszerepelni. Voltak Csősz Ferencnek más „vállalkozásai” is: a Sorozó, a Fonó, a Jánosozás, a Halálra táncoltatott leány szokásidéző, -felújító tematikus műsorai. Zenekara rendszeresen fellépett a híres marosvécsi vásáron, míg onnan ki nem tiltották őket. Csősz Ferencék szervezték meg elsőnek ebben a régióban az iskolások zenekari találkozóját öt falu száz kis muzsikusának részvételével. A disznajói fiatalok kultúrtevékenységének legsikeresebb éve 1987 volt, amikor műsoraikkal sikeresen szerepeltek az egy hónapig tartó turnéjuk alkalmával Magyarországon és a Felvidéken. Csősz Ferenc kopjafáján Kós Károly mondata olvasható: „Jöhetnek utánam a fiatalok, folytathatják a munkát, járhatják az utat, melyet én is segítettem törni hittel, jóakarattal népünkért, magyarságunkért, fiainkért. ” Disznajó művelődési életének része Fráter Béla (1870–1935) dalszerző munkássága. Csősz Ferencék munkája beérett. Újabb gyümölcse egy gyűjtemény: Megáradt a Maros. Disznajói daloskönyv. Csősz Irma gyűjtése (Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2008). – Férjem és én, disznajói tanítók, a népzene szerelmesei, közel két évtizedes munkával összegyűjtöttük a megőrzött, énekelt kincseket. Nagyon sok dalt írtunk össze – tájékoztat Csősz Irma (sz. 1936) az előszóban. Olyan dalokat is megmentettek, amelyeket mára már mindenki elfeledett. Mára kihalt a szokás, nem siratóznak a halott mellett. Férje távoztával árván maradva is folytatta Csősz Irma a gyűjtést. /Bölöni Domokos: Nem múlt el nap ének nélkül. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 21./

Irma néni kincsei
Felső-Maros mente
Csősz Irma disznajói nyugdíjas óvónőt nem kell bemutatni régi olvasóinknak. Az energikus, nevetésében is csupa dal pedagógus tanító férjével, Ferenccel a diktatúra tiltásaival szembeszállva évtizedeken át viselte gondját a falu kulturális életének, énekelni, táncolni, festeni is megtanították a rájuk bízott gyerekeket. Csősz Irma négy kötettel gazdagította Disznajót, melyekben többek között néprajzi gyűjtéseit hagyományozta az új nemzedékekre (Néphagyományok Disznajón, Megáradt a Maros), és mai napig élő forrásul szolgál a faluról dolgozatot író egyetemistáknak. A Csősz házaspár közösségépítő, -védő ténykedéseinek sajtóvisszhangját vaskos kultúrnaplókban őrzi Irma néni. Legutóbb két évvel ezelőtt írtunk róla, amikor egy Csősz Ferenc-emlékszoba létrehozását tervezte. Arról azonban még nem tettünk említést, hogy az egykori disznajói gyerekek óvó nénije egyik leghűségesebb olvasónk.
Váratlan látogatásunkkor Irma néni éppen végzett a szombati rejtvény tanulmányozásával.
- A barátnőm nem volt biztos a dolgában, telefonon egyeztettük a megfejtést - magyarázta, aztán a díványra mutatott, ahol keddi lapszámunk Az olvasó írja rovatnál kinyitva várakozott.
- Ez a kedvencem. Nagy Károly lelkipásztor Biblia-kutatásról szóló írásába már bele is néztem. A népművészethez, néprajzhoz kapcsolódó írásokat is nagyon szeretem, mindig végiglapozom az újságot, és ha ilyen jellegű témát találok, azt olvasom el először - mondta mosolyogva, aztán végigvezette tekintetünket a szoba falát díszítő kincseken, egymás után elevenítette fel a varrottas falvédők, oklevelek történetét. Végül legújabb büszkeségét, a testvére külföldön élő unokájának, a „kicsi olasz leánykának" készítendő hímzett kötény anyagát vette elő, másnap viszi is a varrónőhöz, magyarázta. Maradjunk még, kérte, amikor távozni készültünk, annyi még a mesélnivaló. Disznajó ezeregy hangja, színe, pillanata villant fel az óvodaépülethez tartozó lakásban töltött fél órában. Bizonyára e temérdek kincs között rejtőzik Csősz Irma örök fiatalságának titka.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely),

Falumúzeum a megüresedett óvodában
Jóleső érzés volt belépni a disznajói falunapok keretében felavatott falumúzeum tágas termébe, ahol értékes és érdekes tárgyakat, népviseletet, babákat tartalmazó állandó tárlatot rendeztek be. Üröm az örömben, hogy a létesítmény azért kaphatott helyet az óvodában, mert a gyermeklétszám csökkenése miatt ősztől az eddigi kettő helyett csak egy óvodás csoport indul a nagy magyar településen.
Marosvécs polgármestere, Ördög Ferenc elégedetten nyugtázta, hogy a helyi asszonyoknak sikerült értékes népművészeti tárgyakat összegyűjteni és úgy berendezni a falumúzeumot, hogy arra büszkék lehetnek a nemcsak helybéliek, hanem a község minden lakója.
„Marosvécs község, s benne Disznajó is folyamatosan fejlődik, de tudjuk, hogy fontos megőrizni a múlt értékeit, ezért összegyűjtöttük, hogy gyermekeink, unokáink is megismerhessék ezeket a tárgyakat, öltözékeket” – mondta a községvezető, megköszönve az RMDSZ nőszervezetének, különösen Nagy Enikőnek, hogy megvalósította Csősz Irma volt óvó néni ötletét.
A kiállítás érdekesebb darabjait az ötletgazda, Csősz Irma néni mutatta be, érdekes szófordulatokkal mesélte el, hogy fiatalkorában hogyan szőttek, fontak az asszonyok. Kiderült, hogy jelenleg is van a településen legalább harminc idősebb asszony, aki használni tudja az orsót, a szövőszéket. A kiállítás érdekessége, hogy a tárgyakat adományozóknak a csúfneve is fel van tüntetve, így megtudhatjuk, hogy elég sok régi tárgytól vált meg Gyönyör Mari, és hogy a falumúzeumnak adományozta nagyanyja vetett ágyának kellékeit Éká Iboly.
A megnyitón elhangzott, hogy Disznajón Sipos Editnél is van egy kisebb múzeum, ahol két szobában a családi örökséget mutatják be. Sipos Edit elmondta, örömére szolgál, hogy a nála berendezett helyiségekben és az újonnan megnyílt falumúzeumban nincs két egyforma keresztszemes terítő vagy népviselet, s ez azt bizonyítja, hogy a disznajói asszonyok eredeti és egyedi kézimunkákat alkottak.
A Székelyhonnak Zsigmond Ambrus disznajói alpolgármester elmondta: immár ötödik alkalommal tartanak falunapokat, s eddig minden évben sikerült valamit felavatni. Tavaly műgyepes pályát adtak át a fiatalokra gondolva, idén a múlt értékeit gyűjtötték össze egy olyan helyre, amelyet a településen átutazók is bármikor megtekinthetnek.
„Sajnálatos módon az óvodások létszáma az elmúlt tíz évben folyamatosan csökkent, s az előkészítő osztály beindítása miatt is kevesebb gyerek maradt az óvodában. Míg két évvel ezelőtt 45-en voltak, ősztől csak 25-en kezdik az óvodát, ezért elegendő számukra egy terem is. Természetes, ha a gyermekvállalási kedv ismét magasabb lesz, bármikor visszaadjuk az óvodának a termet, és keresünk a falumúzeumnak egy méltó helyet” – mondta a háromgyermekes édesapa.
A Felső-Maros mentén átutazóknak csak ajánlani tudjuk, hogy fél óra erejéig álljanak meg a Marosvécs után következő Disznajó központjában, és az óvodában tekintsék meg a hétvégén felavatott falumúzeumot.
Simon Virág
Székelyhon.ro

Lelkekbe írt élet
Emlékszobát avattak Disznajón
A Felső-Maros menti falu néprajzát, helytörténeti adatait és a Csősz házaspár munkássága idején virágzó visszhangos művelődési életét tükröző dokumentumokkal Csősz Ferenc tanítónak állít emléket felesége, Csősz Irma. A hónapok óta tartó előkészületekben a polgármesteri hivatal és a nőszervezet nyújtott segítséget, hogy a falu népével közös sok évtizedes munkájuk tárgyi nyomai is fennmaradjanak.
Az ünnepségre összesereglett elöljárók, nőszervezeti tagok, tanítványok, volt kollégák, jelenlegi pedagógusok, rokonok, ismerősök, falubeli érdeklődők főhajtással adóztak a hajdani népnevelő tanító emlékének a disznajói temetőben. Ezt követően a művelődési otthonban bemutatott gazdag műsorral idézték fel Csősz Ferenc emlékét, aki feleségével együtt énekre, táncra, szereplésre bírta a falu lakóit, elismerésre méltó oktatói, nevelői, az önazonosság megőrzésére irányuló és a színvonalas szórakozást meggyökereztető tevékenységük által.
A Nagy Enikő, a marosvécsi iskola aligazgatója által vezetett ünnepségen elhangzott, hogy a Csősz házaspár egyik tagja sem volt helybeli születésű, mégis hamar megnyerték a disznajóiak bizalmát, és „úgy tudtak élni, célokat kitűzni, hagyományt őrizni, kultúrát életben tartani, a megmaradásért minden erejükből munkálkodni, és harcolni is, ha kellett”, ahogy kevesen – hangzott el Vita Melinda, Zsigmond Edit és Dali Enikő visszatekintőjében. A falu történetét levéltárakban kutatták fel, népdalkincsét házról házra járva gyűjtötték össze, a kezükre bízott kis- és nagyobb diákokat az oktatómunka mellett fegyelemre, rendre, kitartásra és a szülőföld, a szülőhely iránti szeretetre, illemre nevelték.
1975-ben érkeztek a faluba, miután első állomáshelyükön, Mezőfelében is belefogtak már a népnevelésbe, amit Iszlón folytattak, ahol iskolát építettek, de tevékenységük a Disznajón töltött évek alatt bontakozott ki a legteljesebben. Tovább éltették a hagyományos Nagy-éneket, úgy adva elő a több mint ötvenszakaszos Móti-lassút, mint sehol máshol Erdélyben. Új viseletet terveztek a disznajóiaknak, ami a szövés, varrás és a jellegzetes helybeli keresztszemes hímzés eredménye. 1982-ben a marosvásárhelyi Kultúrpalotában ebben a viseletben énekelt a 120 disznajói gyermek, akárcsak Csősz Ferenc karmester, akit másnap a pionírtanácshoz hívattak, és ingyen csináltattak neki pionírparancsnoki egyenruhát, hogy máskor abban vezényeljen.
A hőskorszakban műsoraikat csak a megyei pártbizottság engedélyével mutathatták be. A Kodály Zoltán 100. születésnapjára betanult Háry János daljáték, a szigorú feltételek ellenére – a szöveg lefordítása román nyelvre, a huszárok számának egyre való csökkentése – 25 előadást ért meg négy év alatt. A daljátékot a háromszéki Rétyen, Csősz Ferenc szülőfalujában is előadták, ahogy minden május 2-án valamennyi műsorukat, Disznajón pedig minden évben fogadták a rétyiek híres fúvószenekarát.
Csősz Ferenc vezetésével „Háry János volt a csúcs”– hangzott el a továbbiakban. Az előadás érdekében az egész falu összefogott, a fűtetlen kultúrotthonban és az iskolában éjfélig folytak a próbák. A kedvenc éneket – Felszántom a császár udvarát – a művelődési házat megtöltő közönség együtt énekelte.
Megyei viszonylatban Disznajón szervezték meg először az ötvenévesek találkozóját, amire Csősz Ferenc évről évre ünnepi műsort szervezett. 1980-tól erre az alkalomra tanították be Beethoven IX. szimfóniájából az Örömódát három nyelven, amit ma is ismer a közösség, és a falunappá alakult találkozót az idén augusztusban 37.-szer szervezik meg.
Ha valaki azt hinné, hogy ezért az emberpróbáló, lelkes munkáért Csősz Ferenc elismerésben részesült, igencsak téved. 50. születésnapjára az volt a köszönet, hogy kitiltották a kultúrotthonból. A köszöntőműsort a megyei pártbizottság 1989-ben azzal a feltétellel engedélyezte, ha háromnegyed része román nyelven szól.
Csősz Ferenc munkáját felesége folytatta, évről évre új színdarabot mutattak be, a dalcsoport rendszeresen részt vett a Gyöngykoszorú találkozókon, felújították és bemutatták a régi fonó játékait, műsort állítottak össze a János-napi köszöntőkből, sikeres volt a Sorozó is. Színvonalas műsorokkal szerepeltek a Kárpát-medence magyarok lakta területein – hangzott el többek között az előadásban.
Mindezt a tevékenységet a Csősz-szoba őrzi. A plakátokon az összes zenés és prózai darab szereplőjének neve olvasható. A sikeres előadások sajtóvisszhangja a 40 éve vezetett falukrónikában négy kötetet tesz ki. Gyöngybetűs kézírással be van kötve a később könyvformában megjelent helybeli népdalok gyűjteménye, olvashatók a disznajói diákok néprajzi témájú dolgozatai, fényképalbumok őrzik a termékeny évek fontosabb eseményeit, s megtalálható a Csősz házaspár valamennyi kiadványa, ami nyomtatásban is napvilágot látott. Egy nagyon szép kék „lájbis fersing” őrzi az eredeti Felső-Maros menti népviseletet, keresztszemes és írások kézimunkák pedig a házaspár mindkét tagjának a kevés szabadidőben folytatott tevékenységét, hiszen Csősz Ferenc nagyon szépen tudott kézimunkázni. A sportban is élen járt a legjobb környékbeli A osztályos röplabdacsapatok tagjaként.
A falu sok mindennel tartozik a Csősz házaspárnak, ezért örül, hogy a néprajzi múzeum mellett a Csősz-emlékszobát is felavathatják, amely a múltról és Disznajó művelődési életéről szól – hangzott el többek között Ördög Ferenc, Marosvécs polgármesterének az emlékszobát megnyitó beszédében. Csép Éva Andrea parlamenti képviselő a nőszervezet munkáját értékelve kijelentette, hogy egy közösségben olyan kincsre, amit Csősz Irma, a falu óvó nénije jelent, ügyelni kell.
„Aki egy évre lát előre, magot vet, /aki több évre, fát ültet,/ aki több nemzedékre – gyermeket nevel” – idézte az ismert mondást Nagy Ferenc jódtelepi református szórványlelkész, aki tagja volt az első 33 gyermekből álló osztálynak, amelynek kisdiákjai a Csősz Ferenc keze alatt nevelkedtek. A hozzá fűződő emlékeit idézte a gyermekkoriaktól kezdődően egészen a halálos ágyán megszólaltatott hegedűig. Beszélt a ma is benne élő táncokról, dalokról, majd Reményik Sándort idézve hangsúlyozta, hogy az a nemzedék, aki Csősz Ferencnek tanítványa volt, jól tudja, hogy mit köszönhet egykori tanítójuknak. Csősz Ferenccel kapcsolatos családi emlékeket mondott el Nagy Géza, a sógor, Csősz Irma testvére. Felszólalt László (Fülöp) Irén tanítónő, aki a Csősz házaspár előtt bontogatta szárnyait Disznajón.
A beszédeket megszakító műsorban többségében olyan helybeli gyermekek léptek fel, akik már a szüleiktől hallották a Csősz Ferenc által tanított énekeket. Megható volt látni, hogy munkássága hogyan él ma is tovább immár a második nemzedékben. Verset mondott, énekelt és hangszeren játszott Zsigmond Andrea, Nagy Sarolta, Bíró Krisztina, Bíró László, Nagy Boglárka, Nagy Franciska, ifj. Nagy Mihály, aki eljutott a kisiskolások szavalóversenyének országos szakaszáig, és fellépett a Zsigmond Tünde tanítónő irányításával működő tánccsoport, megérdemelt sikert aratva.
Bár munkássága során Csősz Ferenc az egyre nehezebb körülmények között semmilyen elismerést nem kapott, feleségét az EMKE 1994-ben Vámszer Géza-díjjal ismerte el, és Marosvécs község díszpolgárává avatták.
Aki Disznajó régi és mai történetére, egy megszállottan, szívvel-lélekkel dolgozó pedagógus házaspár életének és tevékenységének alapos részleteire kíváncsi, a falumúzeum mellett megtekintheti a Csősz Ferenc-emlékszobát is a helyi óvoda épületében.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)