Válaszút előtt
A barikád „másik” oldalán. 1956 és az RKP magyar káderei
Hogyan reagáltak a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra, miért volt csapdahelyzet esetükben a magyar forradalom?
Az 1956-os magyar forradalom erős hatással volt a határon túli magyar közösségekre is. A forradalom emlékezete általában egysíkúan mutatja be 1956 kihatásait, utórezgéseit, a letartóztatásokra, az egyéni és kollektív szenvedésekre helyezve a hangsúlyt. De hogyan reagáltak azok a romániai magyar aktivisták, akik a kommunista párt szolgálatában álltak? Mit jelentett számukra 1956? Miért volt csapdahelyzet az ő esetükben a magyar forradalom? Mit tettek az egykori Magyar Autonóm Tartomány magyar káderei? 
A magyarok jelenléte az RKP soraiban jól kimutatható már a két világháború közötti illegalista korszaktól kezdődően. Ebben a korszakban a Székelyföldről, vagy más, magyarok által lakott területekről is kerültek ki vezető aktivisták, akik idővel jelentős szerephez jutottak az RKP legfelső vezetésében. Pl. Köblös Elek, Fóris István, akik főtitkárai is voltak a pártnak. 
A második világháború utáni első időszakban, az ötvenes évek közepéig még kimutatható egy masszív magyar jelenlét az RKP soraiban mind a tagságban, mind a nómenklatúrában. Ez esetben a párt második vonalában, a megyei, majd később rajoni illetve tartományi szinteken tevékenykedő magyar származású káderekre gondolunk. A magyar származású káderek a legfontosabb szerephez elsősorban az 1952-ben létrehozott, a történelmi Székelyföldet magába foglaló Magyar Autonóm Tartományban (MAT) jutottak. A 77%-ban magyar többségű közigazgatási egységben viszonylag nagyszámú magyar káder tevékenykedett.
A káderek mellett fontos megemlíteni a MAT-ban tevékenykedő értelmiségieket (írókat, újságírókat stb.) is, akik általában nem tevékenykedtek ún. káderi minőségben, viszont többségük a központi hatalommal együttműködve hozta létre és működtette a nemzetiségi irodalmat és a „totalitárius nyilvánosság” fórumait. Tevékenységüket, akárcsak a káderekét, kettős, ambivalens diskurzus jellemezte. Egyszerre voltak rajongói, működtetői és haszonélvezői egy őket integrálni és megbecsülni igyekvő rendszernek, ugyanakkor nemzetiségi mivoltuk miatt sohasem válhattak szerves részévé a hatalomnak és a román nemzetépítésnek. E kettősségből fakadó dilemma 1956 kapcsán is felmerült.
A helyi politikai elit az 1956-os események során egyfajta válaszút elé került, vállalja a rendszer által rájuk bízott feladatok végrehajtását vagy enged a magyarországiak iránt érzett etnikai jellegű szolidaritásnak. A káderek többsége az előbbit választotta és kevés kivétellel jól kezelték a forradalom helyi hatásait. A Párt utasításai alapján, meglehetősen nehéz körülmények között, biztosították a nyugalmat a MAT-ban, annak a ténynek a tudatában, hogy az erdélyi magyarság egy jelentős többsége, ha burkoltan is, de ellenérzéseket fog táplálni irántuk.
„Csupor (Lajos-MAT első titkár) azt mondta, hogy menjenek fel a Somos-tetőre, mert azt hallották, lesz ott valami diákgyűlés. Menjenek, nézzenek szét. Mondom, jó... Csupor ideadta az autóját a sofőrjével, Pötörkével, idős pasas volt. Beültünk, azt mondta Csupor, ő is jön. Beültünk, elmentünk, ahol most van a Ceasescunak a háza. Akkor erdő volt még ott. Megállt a sofőr, hogy addig és nem tovább hajlandó menni. Kiszállunk, én mentem Bugyival (Pál- a MAT Néptanácsának első titkára), Csupor Bránissal, ketten kétfelé. Na elmegyünk, s a sofőr is kiszállt s elment a kerítés mellé: Elbújt, nem mert az autóban maradni. Félt. Mi zsebrevágott kézzel be az erdőbe, kétfelé. Aztán jöttünk, találkoztunk. Sehol senki. Aztán leesett nekünk is a 25 banis, hogy gyorsan húzzunk el, amíg tényleg nem lesz itt valaki, meg nem vernek”- emlékezett Vargancsik Lajos egykori aktivista. 
A párt – döntően magyar nemzetiségűekből álló – helyi apparátusa a visszaemlékezők ábrázolása szerint pánikhangulatban és egyfajta hadiállapotban élte át ezt az időszakot. A Tartományi Bizottság gazdasági osztályának vezetője, Kuti Elek szerint a KB-kiküldött Fazekas János Marosvásárhelyre érkezése október 25-én már egybeesett a rendőri ellenőrzés fokozásával. „Az ‘56-os eseményeket ott éltem a pártnál. Jött Fazekas, lent aludtak a székházban, az én szobámban, mert féltek. Érdekes figura volt az is, senki sem tudta, hogy végül is hogy van s mint van Magyarországon. Aztán kaptunk egy üzenetet, fogalmam sincs, kitől, miért, azt mondta, hogy Kuti s Branis ne féljenek, nem lesz semmi bajuk, nem akasztják fel őket.” A budapesti események követésével és értelmezésével külön csoport foglalkozott: „Nem mi hallgattuk a rádiót, hanem volt egy ún. Sinteza szekció, Csiszér Lajos, egy bányász volt ott és egy kicsi román, vagy hárman, ők hallgatták a rádiót” - mesélte az egyik aktivista.
A káderek elsődleges feladata a helyzet azonnali orvoslása volt, amely néhány kapkodó jellegű adminisztratív lépésben nyilvánult meg. A magyarországi eseményekre a leginkább érzékenyen reagáló diákságot kellett lecsitítani. „Kiadták a parancsot, hogy el kell menni a kantinba, bentlakásba, mindent rendbe kell tenni, wc-t rendbe rakni, villanykörtéket tenni. Látta volna valaki ezeket, az ilyeneket, mint Bodor, két WC-ülőkével hogy futott fel a diákbentlakásba, szóval úgy meg volt bolondulva mindenki, azt sem tudták, mit csináljanak.”
A forradalom kitörését követő első néhány napot a káderek egy jelentős része az Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen, illetve a pártszékházban töltötte. „... Mi be voltunk mobilizálva a pártszékházba, behívtak a székházba egy reggel s haza sem engedtek. Otthon azt sem tudták, mi van. Otthon hallgatták a rádiót, hallották, mi van, sírtak, mi lesz velünk [...] franc, nem lett semmi, aludtunk a földön. Enni adtak a kantinban. Hozattak egy csomó puskát a kaszárnyából, hogy vigyázzunk a főnökökre, ha valami lesz” - emlékezett Kuti Elek. A következő és a legfontosabb feladat a munkásság és a lakosság kedélyének lecsillapítása volt. Ennek érdekében a Marosvásárhelyre érkezett Fazekas János irányítása alatt egy nagyon erős propaganda-hadjárat vette kezdetét, amelyben a káderekre kulcsfontosságú szerep hárult. 
Első lépésként a pártvezetés azt szerette volna elérni, hogy a tartományban tevékenykedő írók egyfajta iránymutató lépésként ítéljék el a magyarországi eseményeket, mint ellenforradalmat. Ennek érdekében november első napjaiban a Tartományi Bizottság rendkívüli ülést hívott össze az értelmiséggel: újságírókkal, irodalmárokkal, folyóirat-szerkesztőkkel, színházi emberekkel. A Fazekas által támogatott és elnökölt találkozó célja az volt, hogy mindnyájukkal aláírasson egy levelet, amely a KB-t szolidaritásukról és hűségükről biztosította.
Kuti Elek így emlékszik vissza az ülés hangulatára: „Volt egy gyűlés az értelmiségiekkel, írókkal, ott volt mindenki, Hajdú Győző, Papp Feri, Sütő András, Kovács György [...] Gyomrozták őket kegyetlenül, hogy helyezkedjenek álláspontra. Nagy viták, veszekedések voltak ott. Egyszer be kellett menjek, be kellett vigyek valamit a gyűlésterembe, ahol ezek szónokoltak s kiabáltak s veszekedtek, kiabáltak, győzködték egymást, hogy forradalom vagy ellenforradalom.” 
Valter Istvánra még komolyabb feladat hárult. „Nekem kellett meggyőznöm Sütőt, hogy írja alá, hogy ez ellenforradalom. Mondtam neki, hogy né, nincs más lehetőség, nem lehet másként csinálni, írja alá.” A magyar forradalmat elítélő nyilatkozat végül a Lelkiismeretünk parancsszava címen látott napvilágot.
Október második és november első felében a párt káderei sorra látogatták a tartomány gyárait, üzemeit, ahol megpróbálták meggyőzni az embereket arról, hogy Magyarországon lényegében ellenforradalom zajlik. Közben szinte futószalagon születtek a különböző nyilatkozatok, a magyar „ellenforradalmat” elítélő nyílt levelek. 
Barót település káderei 1956. november 30-án tartott rendkívüli ülésszak alkalmával, a magyarországi eseményekkel kapcsolatban az alábbi nyilatkozatot tették: „Nagy megrendüléssel, de ugyanakkor felháborodással figyeltük a magyarországi ellenforradalmi bandák gaztetteit. Mindnyájunk előtt világos, hogy a nemzetközi reakció által támogatott belső reakció a dolgozó nép által a népi hatalom éveiben elért vívmányokra tört. Minden cselekedetük arra irányult, hogy visszaállítsák [sic] a kapitalista rendszert, amelynek évei alatt a magyar munkások dolgozó-parasztok és néphez hű értelmiségiek annyit szenvedtek. Mély gyűlölettel gondolunk és felemeljük tiltakozó szavunkat az ellenforradalmi banditák gyilkos cselekedetei ellen, akik képesek voltak arra, hogy becsületes munkásokat dolgozó parasztokat ártatlan nőket, és gyermekeket gyilkoltak meg.” 
Amint az a fenti adatokból is kiderült, a kádereink 1956-ban aktív szerepet játszottak az események romániai, erdélyi vonatkozásaiban. A káderek többsége 1956 október és november között a párt központi vezetősége utasítására aktívan részt vett a magyar többségű területeken a magyarországi események esetleges radikális kihatásainak megakadályozásában. Szerepüket maga a magyar pártvezetés is elismerte, amikor 1958-ban Kádár János vezetésével Romániába látogatott.
Az 1956-os eseményekhez fűződő párthű magatartásukat több tényezővel magyarázták, amelyek között jelen van a párthűség, a kényszerpályás helyzet és nem utolsósorban az akkori állapotok, lehetőségek reális felmérése. A fiatal aktivista Vécsei így emlékszik vissza a MAT-ba küldött tejhatalmú megbízott utasításaira: „Fazekas mondta, általában higgadt volt, vigyázz Vécsei, mert ezek a fiatalok, forrófejű fiatalok. Valamit csinálnak, akkor letörölik ezt az egyetemet. Úgy nyisd ki a szemedet. Ez volt az útravaló.”
Amint az több életútbeszélgetésből is kiderült, nagyon sok vezető magyar káder gondolta úgy, hogy a magyarországi eseményekkel való értelmetlen szimpátia hosszú távon az ötvenes években elért kisebbségi jogok fokozottabb elsorvasztását vonhatja maga után. Magos Lajos a következőképpen érvelt a Simó Géza bútorgyár munkásai előtt: „Munkások, gondoljátok csak meg, mi lenne velünk, romániai magyarokkal, ha itt is újraélednének a reakciós történelmi pártok? Újból hozzákezdenének a nemzetiségi uszításhoz.” 
Mások a hatalom által gyakorolt erőteljes nyomással magyarázzák akkori semleges vagy rendszerhű magatartásukat. „Mi pártújság voltunk és minket nagyon sakkban tartottak. A szerkesztőségben már kialakultak a klikkek, a csoportok, akik szimpatizáltak a magyar eseményekkel... Nem létezett olyan személy, aki ki mert volna állni nyíltan a forradalom mellett. Olyan nem volt lehetséges. Esetleg szimpatizánsa volt.” 
Novák Csaba Zoltán
A szerzőről
Novák Csaba Zoltán 1975-ben születetett Nyárádszeredában. Középiskolai tanulmányait a székelyudvarhelyi Benedek Elek Tanítóképzőben végezte. 2002-ben történelem szakos oklevelet szerzett, majd 2002-2003 között mesteri képzésen vett részt a kolozsvári Babeş-Bolyai Tudományegyetemen. 2011-ben doktori címet szerzett a Román Akadémia Nicolae Iorga Történettudományi Intézetében, Bukarestben. Jelenleg a Román Akadémia Gheorghe Şincai Társadalomtudományi Kutatóintézet munkatársa Marosvásárhelyen. Kutatási területe: nemzetiségpolitika Romániában a 20. sz. második felében, román-magyar kapcsolatok, Kelet-Európa története, baloldaliság, rendszerváltás 1989.
Transindex.ro

Megkárosított tulajdonosok
Csíksomlyói gazdák legelőjéről és erdős területéről vágtak ki nagy mennyiségű fenyőfát novemberben. Az elkövetőt ismerik, ő viszont csak abban az esetben téríti meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok bizonyítani tudják, hogy az övék az érintett terület.
Csíksomlyóiak több hektárnyi – Csíki Lázként ismert, a Hármaskereszt mögötti – erdős területéről vágtak le fát az elmúlt hetekben. A megkárosított tulajdonosok ismerik az elkövetőt, és jogi útra terelnék az ügyet. A fakivágást megrendelő személy csak abban az esetben térítené meg az okozott kárt, ha a tulajdonosok hivatalos iratokkal tudják bizonyítani, hogy az övék az érintett terület.
A csíksomlyói Bartalis Imrével és Péter Józseffel mentünk ki a helyszínre, Imre bácsi finom házi pálinkát hozott magával, Péter József tereptérképésszel (topográfussal) érkezett. „Kijelölöm a területünket, hogy ha már a szentegyházi Gál Zakariás kivágatta róla a fát, akkor vegye meg tőlünk a 72 árat, és legyen vele boldog” – fakadt ki Péter. A Hármaskereszt mögötti terület, a Csíki Láz december elején nem mutat valami szépen.
Egy bizonyos szentegyházi polgár...
„A Csíki Láz a somlyói és Somlyó környéki gazdáké volt. 1962 után a kollektív gazdaság kitermelte azt az erdőrészt, azután kialakult egy vegyes erdő. 1990 után a legtöbben visszaigényelték a részüket, sokan viszont rögtön el is adták azt, mondván, amúgy is távol van Csíksomlyótól. Egy szentegyházi polgár, bizonyos Gál Zakariás a Hátsó Lázt felvásárolta, az országúthoz közeli részhez viszont a tulajdonosok ragaszkodtak, ezért azt a részt nem adták el. Azt mondják, hogy ennek a személynek hatalmas területe van errefelé” – mutatott körbe Bartalis Imre, akit november utolsó vasárnapján értesítették, hogy a 93 áras területéről teljesen levágták a fát.
„Egy somlyói személy jelezte, aki beszélt a kitermelő munkásokkal. Tőlük tudjuk, hogy egy gyergyószentmiklósi cégnek dolgoztak, a munkával pedig Gál Zakariás bízta meg. Több hektárnyi területről termelték ki a fát, a csutakokon nincsen bélyeg.” Bartalis úgy döntött, bepereli az illetőt, Borboly Csaba megyei tanácselnöknek pedig levelet fog írni, felvilágosítva őt arról, hogy „a somlyóiakat is elérte a rablógazdálkodás". Területét nem akarja eladni, mivel más erdei kaszálója nincsen.
Össze nem jött üzlet
Ellentétben Bartalissal, Péter József szabadulna a 72 áras területétől. „Hármunké a terület, amiről éveken át még egy karácsonyfának valót sem vágtunk le, most pedig le van döntve a fa nagy része. A területnek számunkra eszmei értéke volt, most már minden oda. Felkerestem Gál Zakariást, és felajánlottam neki, hogy ha már levágatta a fákat, vegye meg tőlünk a területet. Nem zárkózott el az üzlettől, de a megbeszélt napon nem hívott telefonon. Mikor kérdeztem, hogy miért vágatta ki a fákat, azt válaszolta, nem tudta pontosan, hogy hol a határ, ezért döntött úgy, hogy mindent letakaríttat” – mesélte Péter.
Visszatérő egyén
A nyolcvanéves Csiszér Lajos nyugalmazott iskolaigazgató először nem hitte el, hogy az ő területét is megkopaszították. „Egy hektár és harminckilenc ár területem van, amelyről a nagyobb fákat kivágták, a kicsiket otthagyták. Jó pár esztendővel ezelőtt is vágatott ki fákat Gál, de akkor elnéző voltam. Most viszont be fogom perelni” – summázta a csíkszeredai Márton Áron Gimnázium volt igazgatója.
Székely Antal két hektár és hetvennyolc ár tulajdonosa, az ő területéről – mint mondta – szerencsére, mindössze három és fél köbméter fát vágtak le. „Még idejében értesítettek, így azonnal a helyszínre mentem és leállítottam a favágást.” A tulajdonosok lopás miatt feljelentést tettek a rendőrségen.
Gál Zakariás: mindent megvettem
„A Csíki Lázon minden területet megvettem, 178 adásvételi szerződésem és 172 hektár területem van ott. Talán maradt pár tulajdonos, akinek van még ott területe. Ha megmutatják nekem, hogy hol a területük határa, kifizetem nekik az okozott kárt. Nem a lopás szándékával történt a fakivágás” – ezt mondta megkeresésünkre Gál Zakariás. A szentegyházi személy többször is hangsúlyozta, csak abban az esetben hajlandó fizetni, ha a tulajdonosok hivatalos okiratokkal bebizonyítják, hogy az ő területükről vágatta le a fákat. És még hozzátette, hogy a kilencvenes években ő ültette be a Csíki Láz nagy részét, de időközben rájött, hogy inkább állatokat akar tartani azon a területen, ezért alakítja át legelővé. Hosszasan és mély meggyőződéssel ecsetelte azt is, hogy ő egy jóhiszemű vásárló, és sok pénzt fektetett a Hármaskereszt környékén lévő területek karbantartásába.
Kozán István
Székelyhon.ro

Emlékplakett az első megyés érseknek
Egykori iskolatársai kezdeményezésére állítanak emléktáblát a csíkszeredai Márton Áron Gimnáziumban Bálint Lajosnak, a gyulafehérvári római katolikus egyházmegye első megyés érsekének.
Több olyan neves személyiség emlékét őrzi egy-egy tábla, akik a tanintézmény diákjai voltak – fogalmazott a kezdeményezéssel kapcsolatban Csiszér Lajos nyugalmazott tanár. Az említett tanintézmény egykori igazgatója kifejtette, a néhai érsek 1940–48 között volt diákja az iskolának, így megérdemli, hogy ilyen módon is leróják tiszteletüket élete és munkássága előtt. „Én, mint volt iskolatárs és mint volt igazgató, szorgalmaztam az ötletet Bara Bélával közösen, aki szintén az érsek iskolatársa volt” – részletezte Csiszér. Az emléktábla avató ünnepsége pénteken 13 órakor kezdődik a gimnázium dísztermében, a plakettet Tamás József püspök áldja meg.
Az első megyés érsek
Bálint Lajos érsek 1929. július 6-án született Csíkdelnén. 1957. április 28-án szentelte pappá Márton Áron püspök, ezt követően segédlelkészként dolgozott Sepsiszentgyörgyön, majd plébánosként Futásfalván, Csíkszentdomokoson és Székelyudvarhelyen, ahol egyben a kerület főesperese is volt. 1981. szeptember 29-ben szentelte püspökké Jakab Antal megyéspüspök a gyulafehérvári székesegyházban – egy évvel a nagy püspök, Márton Áron halála után. 1990. április 29-én vette át a gyulafehérvári egyházmegye vezetését. 1991. augusztus 5-én a Szentatya őt nevezte ki Gyulafehérvár első megyés érsekének. Ezt a nem kis áldozatot és próbatételt igénylő szolgálatot 1993 végéig vállalhatta, mert súlyos szívműtétjét követően, megromlott egészségi állapota miatt lemondásra kényszerült. 2010. április 4-én, húsvét vasárnapján hunyt el Székelyudvarhelyen. Szülőfalujában helyezték örök nyugalomra.
Rédai Botond. Székelyhon.ro

Megkezdődött az oktatás a Művészeti Egyetemen
Köszöntötték a "plutónium évfolyamot"
Tegnap délelőtt a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem Stúdió termében hivatalosan is megnyitották a 2014/2015-ös tanévet. Ahogy ez már hagyományossá vált, a hivatalos felszólalásokat az intézmény tanárainak és diákjainak rövid produkciói tették színesebbé. A tanárok mellett nemcsak a gólyák és a véndiákok voltak jelen az ünnepségen, hanem a nagy visszatérők is: a magyar szakon 1994-ben végzett színészosztály akkori hallgatói, akik 20 éves találkozójukra gyűltek össze a szélrózsa minden irányából.
Strausz Imre tanársegéd orgonaakkordjai vezették fel az ünnepélyes megnyitót. Elsőként Sorin Crisan rektor szólalt fel, aki az elsőéveseket bátorította szavaival. A kezdet fontosságára hívta fel a figyelmet, mint mondta, az életben minden kezdet egy ajtót nyit meg, ami meghatározhatja a további sorsunkat. Az egyetem kapuján belépőknek az oktatók értéket, munkaszeretetet, elkötelezettséget adnak majd át. A szakmai oktatáson túl viszont életre szóló kapcsolatok alakulhatnak ki, amelyek igen fontos fogódzók lehetnek a továbbiakban – összegezhetnénk a rektor gondolatait.
A magyar kar nevében Koós Anna dékán az új nemzedék elvárásairól beszélt, Szent-Györgyi Albertet idézve pedig az oktatás módszerére reflektált, hangsúlyozva, hogy bár Romániában a rendszerváltást követően nem sokat változott a helyzet, a Művészeti Egyetem egyike azon felsőoktatási intézményeknek, ahol a művészi teljesítményre helyezik a hangsúlyt, az "otthonról hozott tehetségre" építik a szaktudást, a kitartó munkaszeretetet, amely elengedhetetlenül szükséges ahhoz, hogy ezen a területen a végzősök élen maradjanak. Elmondta, az idén két új mesterképzés indult: korszerű zenei koncepciók és alkalmazott bábművészet.
Dana Lemnaru docens a román kar nevében köszöntötte a tanárokat és a hallgatókat, akiknek azt tanácsolta, hogy használják ki azokat a lehetőségeket, esélyeket, amelyeket az egyetem majd felkínál számukra, mert egy elit intézménybe kerülnek, ahonnan a végzősöknek sikerül elhelyezkedniük.
Végül pedig Kovács Levente rendező, egyetemi tanár köszöntötte az 1989-es változások utáni első évfolyam végzőseit, a "plutónium nemzedéket" – ahogy mondta. Hiszen ők voltak azok, akikkel tulajdonképpen majdhogynem a nulláról kezdett mindent újra az intézmény, mivel – mint ismeretes – addig mindössze három diákot vehettek fel egy évfolyamra. A ’94-es évfolyam volt az, amely négy év alatt a tanárokkal együtt (Kovács Levente, Tarr László, Farkas Ibolya – csoportvezető tanárok) letette azokat az új alapokat, amelyekre szolidan építkezhetett az egyetem, s amelynek köszönhetően nemcsak színészképzés folyik, hanem több más művészeti ágban is képeznek diákokat. Nemcsak azokat a díjazott előadásokat emelte ki, amelyeket Tompa Gábor vagy Victor Ioan Frunza rendezett, hanem azokat a gyakorlatokat, közös kezdeményezéseket, amelyek "forradalmasították a színészképzést" Marosvásárhelyen, s amelyeknek köszönhetően "atombombaként robbantak be" a színház világába a volt diákok. Eddig mindenki kivívta a szakmai elismerést életpályája során.
A méltató szavak után Kovács Levente volt osztályvezető tanárként bemutatta az évfolyamot (Balázs Attila, Bandi András Zsolt, Bogdán Zsolt, Csiszér Lajos, Csutak Réka, Fodor Piroska, Fülöp Erzsébet, Gajzágó Zsuzsa, Kardos Máriusz Róbert, Mátyás Zsolt Imre, Sajnár György, Sólyom Katalin, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla), majd a tízéves találkozóról készült filmet vetítették le – amelyet az RTV magyar adása készített –, "elrettentésül az új nemzedéknek".
A rendezvény után a jelenlegi diákok birtokba vették a tantermeket, beindult a mókuskerék!…
(vajda)
Népújság (Marosvásárhely)

Az ’56-os forradalom és Marosvásárhely
A forradalom vásárhelyi visszhangja
(Folytatás október 28-i lapszámunkból)
De hogyan is viszonyultak a forradalom hírére a marosvásárhelyi párt és államhatalmi szervek? A párt – döntően magyar nemzetiségűekből álló – helyi apparátusa a visszaemlékezők ábrázolása szerint pánikhangulatban és egyfajta hadiállapotban élte át a kezdeti időszakot. A tartományi pártbizottság gazdasági osztályának vezetője, Kuti Elek ekként emlékszik vissza: "Az ’56-os eseményeket ott éltem a pártnál. Jött Fazekas, lent aludtak a székházban, az én szobámban, mert féltek. Érdekes figura volt az is, senki sem tudta, hogy végül is hogy van, s mint van Magyarországon. Aztán kaptunk egy üzenetet, fogalmam sincs, kitől, miért, azt mondta, hogy Kuti s Branis1 ne féljenek, nem lesz semmi bajuk, nem akasztják fel őket. […] Nem mi hallgattuk a rádiót, hanem egy ún. Sinteza (szintézis) szekció, Csiszér Lajos, egy bányász volt ott és egy kicsi román, vagy hárman, ők hallgatták a rádiót […] Mi be voltunk mobilizálva a pártszékházba, behívtak a székházba egy reggel, s haza sem engedtek. Otthon azt sem tudták, mi van. Otthon hallgatták a rádiót, hallották, mi van, sírtak, mi lesz velünk […] franc, nem lett semmi, aludtunk a földön. Enni adtak a kantinban. Hozattak egy csomó puskát a kaszárnyából, hogy vigyázzunk a főnökökre, ha valami lesz."2
Érdemesnek tartjuk megjegyezni, hogy a korabeli pártgyűlési jegyzőkönyvekből az is kiderül, hogy a magyarországi eseményekkel kapcsolatosan nem csak a lakosság, hanem számos pártaktivista sem helyezkedett az elvárt álláspontra, és kifejezte szimpátiáját azzal. Ezért a tartományi pártbizottság vezetősége 1956 novemberében, de később is foglalkozott e kérdéssel, átfogó kivizsgálást folytatva.3
A helyi pártszervek a kezdeti pánikon hamar túlestek, hathatós segítséget kaptak a Securitate és a milícia részéről. Az első lépések egyike a nyilvános összejövetelek betiltása volt. Megtiltották a rendezvények tartását, még azt is, hogy az utcán három ember beszélgessen. Fokozták a megfigyelést, és az első adandó alkalommal letartóztatták a szervezkedőket, ahogy történt ez Falibogáékkal. Visszaemlékezésében Kuti azt is megemlíti, hogy amikor október 25-én Fazekas megérkezett, már folyt a városban a fokozott rendőri ellenőrzés. Bevezették a nappali és éjszakai járőrözést, állandó személyzettel ellátott stratégiai pontokat állítottak fel stb.
Az elemzők véleménye szerint a helyi politikai elit, kevés kivétellel, már az első napokban "hatékonyan kezelte" a forradalom hatásait, és figyelmen kívül hagyva minden etnikai alapú szolidaritási alkalmat, felvállalta a rendszer által rábízott feladatot, hogy biztosítsa a nyugalmat.4
Sajnos, a viszonylag szűkös adatok alapján csak részben tudjuk bemutatni tények alapján a forradalmi hírek marosvásárhelyi fogadtatását. Az utóbb végzett szóbeli adatgyűjtés csak egypár volt pártaktivista megkérdezésére szorítkozott, amelyek a szűkebb körű pártvezetés és a pártapparátus körében lévő viszonyulást tükrözik. Az állambiztonsági szervek, a Securitate által összegyűjtött információk közül csak azoknak a birtokába jutottunk, amelyek az utóbbi időben közlésre kerültek, illetve a megtorló akciók során a bűnügyi dossziékban konkretizálódtak. Mivel a megtorló intézkedések áldozatai között 117 marosvásárhelyi személy található,5 amelyekhez társul a zaklatásoknak, kihallgatásoknak alávetettek egész sora, bizonyítottnak tekinthetjük, hogy Marosvásárhely lakossága a forradalom híve lett. Ha tekintetbe vesszük a megtorlás során 1956-1962 között bíróság elé állítottak és elítéltek foglalkozási körét, láthatjuk, hogy az átfogja a lakosság széles rétegeit. Találhatók köztük értelmiségiek (közigazgatási és más intézményeknél dolgozó tisztviselők, műszaki, tanügyi, egészségügyi szakemberek), munkások és kisiparosok (pl. lakatosok, kőművesek, asztalosok, szabók, kereskedelmi alkalmazottak stb.), háziasszonyok, földművesek, valamint egyetemi hallgatók és középiskolai tanulók.
A letartóztatottak közül 67 magyar és 50 román etnikumú volt. Ez utóbbiak között jelentős számban találhatók magasabb beosztású, közigazgatásban dolgozó tisztviselők, valamint volt katonatisztek és rendőrök, de van közöttük orvos, jogász, mérnök, több vasúti tisztviselő, földműves és tanuló is. Többségük a Ioan Faliboga vezette szervezet tagja volt.
Megjegyezzük, hogy az első Marosvásárhelyen letartóztatott személy Nyilasi Zoltán 46 éves kőműves, aki egy italozóban, ittas állapotban megfenyegetett egy securitatés altisztet, le akarta vetkőztetni, és a következőket mondta neki: "Látod, mi történt Magyarországon, most mi következünk". Haza sem jutott, már a kocsmából elvitték, és október 29-én vád alá helyezték "nyilvános izgatásért".6
A marosvásárhelyi egyetemisták a forradalom idején
Marosvásárhelyen nem jegyeztek fel nagyméretű utcai tüntetéseket vagy azok megszervezésére irányuló kísérleteket, de revindikatív követelések megfogalmazására és kinyilvánítására itt is sor került, elsősorban az orvostan- és gyógyszerész- hallgatók körében.7 Az orvosi és gyógyszerészeti egyetemi hallgatók radikalizálódása nyilvánvaló volt. Ennek előzménye egy 25 tagú csoportnak 1956 augusztusában Budapesten és más egyetemi központokban tett egy hónapos tapasztalatcseréje, amelyről a szeptemberben hazaérkezettek magukkal hozták az anyaországban már jól érezhető változtatásokat igénylő hangulat szellemét.8 A diákkövetelések nyílt hangoztatása, többek között annak a megvitatása, hogy tanulják-e továbbra is a marxizmust vagy nem, óvatosságra késztette a párt és az igazgatás szerveit. Ebben az időben nem is léptek fel nyíltan velük szemben, és amikor november 1-jére, a halottak napjára a református temetőben egy gyertyás együttérzési megnyilvánulást kezdeményeztek, maga Fazekas János járt közben, lebeszélve őket a várható incidensekkel járó akcióról. (A nyílt gyertyás demonstrációból egy szerény jelképes akció lett. Egy idősebb hölgyet megkértek, hogy a Bolyaiak sírjára helyezzen egy szalaggal ellátott virágkoszorút, amelyre mintegy 150 gyertyát helyeztek.) Erről az esetről egy november 2-i informatív jelentés tájékoztatta a pártszerveket, kiemelve annak békés és epizódszerű jellegét.9 Utólagos szóbeli adatok szerint a megmozduláson az egyetemisták mellett jelentős számban részt vettek középiskolások is, főként a volt református kollégium tanulói.
Egy másik diákmozzanat, amelyről csak utólagos visszaemlékezésekkel rendelkezünk, ugyanebben az időben zajlott le. Ez a libasorban való felvonulás volt.10 Mivel a gyülekezési tilalom értelmében kettőnél több személy nem csoportosulhatott, a marosvásárhelyi orvostan- és gyógyszerészhallgatók egymás után felsorakozva, több száz méteres libasorban vonultak az egyetemre követeléseik átadására, ami nagy izgalmat váltott ki az intézet vezetőségében. Az egyetem bejáratánál Andrásofszky Tibor11 rektor torkaszakadtából ordítva fogadta őket. Megjegyezzük, hogy a rektorral kapcsolatosan az is ismertté vált, hogy egy névtelen levélben megfenyegették. Tudomására hozták, hogy a diákság árulójának nyilvánítják, ha elítéli a magyar felkelést, és ha ellenszegül a magyarországi sebesültek megsegítését célzó véradási akciónak.12
1 Branis László pártaktivista, a tartományi pártbizottság Végrehajtó Bizottságának egyik titkára, 1968-ban az újonnan alakult Hargita megye első titkára lett, de rövid idő után visszakerült Marosvásárhelyre, és egypár évig a Textila Mures Készruhagyár igazgatója lett.
2 BOTTONI, STEFANO (szerk.): Az 1956-os forradalom és a romániai magyarság (1956-1959). Csíkszereda, Pro-Print Könyvkiadó, 2006, 26.
3 MmNL, RKP Maros- Magyar Autonóm Tartományi Pártbizottság levéltára, 145/1956, sz. ügyiratcsomó, 306.
4 BOTTONI 2006, 26.
5 Lásd PÁL-ANTAL 2006.
6 Uo. 54.
7 Megjegyzés: Az utóbbi évtizedben több visszaemlékezés is napvilágot látott, amelyben volt orvostanhallgatók, de mások is felidézték az akkori feszült hangulatú, eseménydús időket és sorsuk további alakulását. Az általuk közölt pluszinformációk összegyűjtése, a hatósági levéltári adatokkal való összevetése és egy minél valósághűbb kép kidolgozása mindmáig elvégzendő feladat maradt.
8 Dr. Piros Ferenc marosvásárhelyi orvos szóbeli közlése.
9BOTTONI 2007, 214.
10Tófalvi Zoltán utólagos szóbeli közlésében arról tájékoztatott, hogy a CNSAS által őrzött Securitate-levéltárban erre vonatkozóan is találhatók konkrét adatok.
11 Andrásofszky Tibor (1914-1978) idegsebész, orvosi szakíró. 1953-1965 között az OGYI rektora.
12 SEBESTYÉN 2014, 98.
Pál-Antal Sándor
Népújság (Marosvásárhely)