Udvardy Frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990–2017
év
2016. október 25.
56-os megemlékezés és magas állami kitüntetések átadása
„Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell”
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján ünnepi megemlékezést tartottak a temesvári Csiky Gergely Állami Színház nagytermében, Magyarország tiszteletbeli konzulja, Tamás Péter, a Temes megyei RMDSZ, a Várbástya Egyesület, a Szórvány Alapítvány és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács szervezésében. Ez alkalommal a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjével tüntették ki dr. Bárányi Ferenc orvos-írót, volt egészségügyi minisztert, karitatív tevékenységet végző közéleti személyiséget és Magyar Arany Érdemkereszttel Almási Vince Pál volt kisiratosi polgármestert.
A megemlékezés résztvevőit Tamás Péter tiszteletbeli konzul köszöntötte, aki 1956-nak a hozzánk szóló üzenetét fogalmazta meg.
„Újból és újból fel kell tennünk a kérdéseket: hogyan is állunk szabadságunkkal, értékeinkkel, vállaljuk-e az áldozathozatalt, felvállaljuk-e kisebbségi sorsunkat? Remélhetünk-e még jövőt a temesvári magyarságnak, hiszen magyarságunk felvállalása is bátorságot igényel, ha nem is akkorát, mint amekkorát az 56-os hősök felvállaltak” – mondta Tamás Péter, aki szerint ezekre súlyos a kérdésekre egyértelműen igennel válaszolhatunk és a közelmúlt eseményei (magyar alprefektus és alpolgármester kinevezése, templomfelújítások, Temesvári Magyar Napok stb.) optimizmusra adnak okot magyar jövőnket illetően.
Következett a magas magyar állami kitüntetések ünnepélyes átadása, amelyeket Mile Lajos kolozsvári főkonzul megbízásából Tamás Péter tiszteletbeli konzul adott át. Dr. Bárányi Ferenc sajnos egészségügyi okokból nem lehetett jelen az eseményen, a jeles közéleti személyiség laudációját dr. Albert Ferenc mondta el, rendhagyó módon szabadon beszélve dr. Bárányi Ferenc életpályájáról, kiemelve, hogy a Bárányi-ház ajtaja mindig nyitva állt a közösségért tenni akaró magyarok előtt. Almási Vince Pál nemrég „aktív” nyugalomba vonult kisiratosi polgármester elévülhetetlen érdemeiről utódja, Korodi Józsa Erika kisiratosi polgármester beszélt nagy elismeréssel. Almási Vince, aki népes kisiratosi és pusztaszabolcsi küldöttséggel érkezett a díjátadásra, meghatottan köszönte meg a kitüntetést Tamás Péter tiszteletbeli konzulnak.
„Furcsa volt meghallgatni, ahogy mások elemezték az életutamat – nyilatkozta a díjátadás után a Nyugati Jelennek Almási Vince. – Én tettem a dolgom, nem érzem magam hősnek, azt csináltam, amit a szívem-lelkem diktált. Mindig úgy éreztem, hogy a közösségért, a magyarságért tenni kell. Soha nem gondoltam volna, hogy valaki erre fel fog figyelni, és még egy kitüntetést is fog adni. Annak ellenére, hogy ezt nem vártam, természetesen jólesik! Amit éveken keresztül csináltam a faluért, a közösségért, a magyarságért, abban semmiféle személyes érdekem nem volt, úgy éreztem, hogy a közösséget, a magyarságot meg kell tartani! A magyar vendégek, testvértelepülések képviselői mindig mondják nekünk, hogy átjönnek hozzánk magyarságot, nemzeti tudatot és nemzeti érzetet tanulni. Mi azt mondtuk, hogy hozzájuk megyünk tanulni, mert egy lépéssel közelebb állnak Nyugathoz és magasabb szinten vannak, de amikor magyarságról van szó, akkor mindig jó érzéssel tapasztaljuk, hogy ők minket nagyra tartanak.”
Az 1956-os hősöknek járó Szabadság-szobor emlékplaketteket és érdem okleveleket Halász Ferenc Temes megyei RMDSZ-elnök adta át Teodor Stanca, Caius Muțiu és Oberten János uraknak, akiket az 1956-os temesvári megmozdulásokban való részvételükért súlyos börtönévekkel sújtott a kommunista hatalom. Az ünnepségre a három kitüntetett közül csak Oberten János író, újságíró jöhetett el, aki 1956-ban 12 éves volt, és rá két évre, 14 évesen vetették börtönbe röpcédulák készítéséért és terjesztéséért.
„Mi akkoriban a Pál utcai fiúkon és Robinson Crusoe kalandjain szocializálódtunk – nyilatkozta a Nyugati Jelennek Oberten János. – A magyar forradalom azért kapott meg, mert a Kossuth Rádióban azt hallottuk, hogy magyar lányok az utcán nemzeti ruhában Molotov-koktélokat dobnak a szovjet tankok elé. Mi is tenni akartunk valamit, és mivel nem mehettünk át segíteni, úgy döntöttünk, hogy röpcédulákat készítünk, hogy itt is megmozgassuk az embereket. Három nyelven készültek ezek a röpcédulák, magyarul, németül és románul, a három fő jelszó az volt, hogy „Le a kommunizmussal!, Szabadon akarunk élni!, Ki az oroszokkal!” A börtönévekkel kapcsolatban azt szeretném felidézni, hogy felnőtt ellenzékiek közé kerültünk, tanárokkal, ügyvédekkel, papokkal, mérnökökkel találkoztunk a börtönben, akik két évig azzal foglalkoztak, hogy bennünket gyerekeket tanítottak, olyan volt ez, mint egy szabadegyetem!”
Az 1956-os megemlékezés befejező részében a Csiky Gergely Színház művészei, Lőrincz Rita és Molnos András Csaba, valamint Vinczi Annamária és Tamás Sándor zenés-verses, 1956-os fotókkal bőven illusztrált színvonalas műsorát tapsolhatta meg a temesvári közönség.
Pataki Zoltán Nyugati Jelen (Arad)

2016. október 31.
Bőröndben viszi az irodalmat a határokon túlra
„Hiszem, hogy a versek térképek, iránytűk az életünkben. Őket követve juthatunk el egy békés, szeretettel teli világba. Olyan világba, amelyet mi, emberek alkotunk meg. Kultúránk és verseink segítségével” – ezt vallja Tóth Péter Lóránt, kunszentmiklósi testnevelés–történelem szakos tanár, Radnóti- és Latinovits-díjas versmondó, versvándor, aki október rendhagyó történelemórát tartott a Csiky Gergely Főgimnáziumban Forr a dal márcímmel.
Időutazás volt a javából, megelevenedtek az ’56-os események, a Corvin közi srácok, a 60 évvel ezelőtti Budapest vérrel színezett utcái. A Corvin közi hősökről szóló pódiumműsorát az 1956-os Emlékbizottság támogatásával 65 állomásból álló körúton mutatja be Tóth Péter Lóránt a Kárpát-medencében és Kanadában élő magyaroknak, a turné első állomása Arad volt.
Az ötvenhatos eseményekről szóló pódiumműsorán kívül átviszi a határokon József Attila verseit a Vasútállomáscímű rendhagyó irodalomórával, készített Hajvert Ákossal közös műsort a magyar irodalom legszebb verseibőlNem mondhatom elcímmel. Emellett mintegy tucatszor előadták a Tanár úr, kérem című gyermekvers-válogatást, az általa vezetett kunszentmiklósi Versmondó Stúdió gyermektagjaival.
Péterrel a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában beszélgettünk két előadás között.
– Második alkalommal vagy Aradon. Hogyan kezdődött ez a történet?
– Tavaly úgy döntöttem, hogy 12 év után abbahagyom a tanítást. Az utóbbi években visszajött az életembe a versmondás, és annyira átvette a helyet a tanítás mellett, hogy úgy éreztem, mindkettőt nem tudom megfelelően csinálni. Beadtam egy pályázatot 147 határon túli iskolába, így jutottam el Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe. Korábban sokat jártam a Vajdaságba és Kárpátaljára, ott már megvolt a kapocs. Erdélyt úgy céloztam meg, hogy felmentem a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség honlapjára, és az ott lévőknek – van vagy 60 név – levelet írtam. Abból a 60-ból visszaírt Rogoz Marianna, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium tanára, hogy őt ez érdekelné. Felvettük a kapcsolatot, majd úgymond „lepasszolt” Spier Tündének, az iskola aligazgatójának, akinek a segítségével idén áprilisban jöttem először Aradra a Vasútállomáscímű előadással (József Attila verseit és életrajzi adatait felhasználva összeállított műsor – szerk. megj.). De egy jól működő kapcsolatnak jövője is van, így megint itt vagyok, ezúttal az ötvenhatos forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából, szintén egy rendhagyó történelemórával.
– Hol találkozik a testnevelés az irodalommal? Hogy kerültél a tornateremből a könyvek közé? – ha fogalmazhatunk így…
– A versmondással már nagyon korán megismerkedtem, édesanyám rengeteg mesét, verset olvasott, azt mesélik, hogy másfél évesen mindenféle beszédhiba nélkül mondtam az Öreg néne őzikéjét. Nagyon szerettem a meséket, verseket. Az iskolában, szünetekben mindig ki kellett menni az udvarra, de én rendszeresen visszaszöktem az osztályterembe, és megkértem a takarító nénit – aki a mai napig emlegeti azokat az eseteket –, hogy ne szóljon senkinek, ne áruljon el. Ilyenkor bebújtam a tanári asztal alá, és ott olvastam. Mikor mit, verseket, a Winnetou-s könyveket stb. 13–14 éves koromig rendszeresen szavaltam. 13 éves koromban jelentkeztem a Ki Mit Tud?-ra, megnyertem a megyei döntőt, bejutottam az országosra. Ha ott tovább jutok, akkor már következett volna az élő show a televízióban. Soha nem felejtem el, hogy a döntő előtti napon volt egy atlétikaverseny Kunszentmiklóson, én kimentem szurkolni. Egész nap szurkoltam, kiabáltam, másnapra annyira berekedtem, hogy nem jött ki egy hang sem a torkomon, soha nem történt még ilyen azóta sem, de azelőtt sem. Ennek ellenére elmentem a döntőre, előadtam a verset, amennyire tudtam rekedten, suttogva. A zsűritagok már mind ismertek, hiszen ők juttattak az országos szakaszra, de ekkor Hegedűs D. Géza színész, a zsűri elnöke, azt mondta, hogy így nem juttathatnak tovább, mert nem lenne tisztességes a többiekkel szemben. Ez nyilván egy korrekt döntés volt, de ettől függetlenül akkor valamit elvágtak bennem, és onnantól kezdve hagytam a versmondást, elkezdtem kosárlabdázni. Így történt, hogy 14 éves koromban kosárlabdázó akartam lenni, öregapám sportoló volt, a családban nagyon sok tanár volt, tulajdonképpen így lettem testnevelő tanár.
– Hogy kezdődtek a versműsorok? Hogyan épül fel egy pódiumműsor?
– A versektől igazából sosem szakadtam el, mindig sokat olvastam, hallgattam megzenésített verseket. Olyan 28–29 éves lehettem, amikor az önszorgalomból tanult versekből összeállt egy adag József Attila. Akkor megkerestem Balogh Mihály tanár urat, hogy segítsen nekem színpadra vinni a verseket. Mikor összeraktuk, annyira beszippantott, annyira megjött hozzá a kedvem, hogy elkezdtem versmondó versenyekre járni, meg is nyertem azokat, majd jöttek az első pódium estek. Elsősorban középiskolásoknak szánom előadásaimat. Ha aVasútállomásról meg a Forr a dal már-ról beszélünk, adott volt, hogy iskolákba fogok menni, tehát ebből következik, hogy úgy kell a témát tálaljam, hogy a diák találjon közös pontot a saját és József Attila életével, problémáival, vagy másik esetben találjon valamit, ami közös vele és a Corvin közi srácokkal. Az alapvető, lényeges pont ez volt, a másik pedig az, hogy ezekben az előadásokban legyen vers. Mivel én versmondó vagyok, és hiszek abban, hogy egy verssel sokkal több mindent el lehet mondani, mint 20 perc történelmi, vagy irodalmi magyarázattal, ezért kézenfekvő, hogy versnek kell benne lenni.
– Ilyen témához nyúlni ma, ezt a korosztályt megcélozni nem merészség? Miért tartod fontosnak, hogy diákokat szólíts meg ily módon?
– Mert – bármennyire is elcsépelt közhely, de –, ők a jövő. És igen, merészség. De úgy gondolom, hogy a művészetekkel igenis meg lehet fogni a gyereket. Minden korszak felnőtt és bölcs emberei mondják, hogy „bezzeg a mi időnkben, bezzeg a mai fiatalok”. Ez talán még az egyiptomiaknál is elhangzott, hogy „bezzeg így, bezzeg úgy”. Jó lenne végre kicsit elfelejteni ezt a gondolatvilágot, és egész egyszerűen felkészíteni őket, a mai fiatalokat, megmutatni azt, hogy hogyan élhetnek, hogyan tudnak változtatni a saját életükön, világukon. Ezért lehet és kell példákat hozni a múltból. Szerintem nem lehetetlen a fiatalok irodalom/versek iránti érdeklődését felkelteni.
– Neked vannak erre módszereid?
– Én szerencsés vagyok amiatt, hogy tanár vagyok. Nekem ez a közeg nem ismeretlen. Ezek az előadások nagyon jól működnek az iskolai közegben. Abszolút azt gondolom, hogy ha szerencsésen összeáll a történet, akkor el lehet indítani a gyermekekben valami szikrát. Az irodalomban, a történelemben – de nem csak! – annyi minden van, amihez nyúljunk, és az már csak rajtunk múlik, hogy hogyan tálaljuk ezt a diákoknak. És ha szerencsések vagyunk, akkor összeáll a történet.
– A jelenleg „futó” projekteken kívül készülsz valami újjal a jövőben?
– 2017-ben Arany János születésének 200. évfordulója lesz, ez alkalomból Nekem áldott az a bölcső, mely magyarrá ringatott címmel készülök egy újabb rendhagyó irodalomórával. Mivel nagyon érdekel Márton Áron püspök életútja, sorsa, Non recuso laborem címmel tervezek egy emlékműsort. Szeretnék szemezgetni az erdélyi magyar irodalomból is, melynek tárháza szinte kimeríthetetlen. A Vasútállomáscímű műsorom azonban még sokáig repertoáron marad.
Takáts D. Ágnes Nyugati Jelen (Arad)

2016. november 3.
Az a tizenhárom nap
A forradalom tizenhárom napja – az 1956. október 23-i tüntetésektől a szovjet Forgószél hadműveletig, azaz, a szabadságharc kezdetéig – az emberiség történelmének csak évmilliókkal leírható életkorából talán egy pillantás csupán, a napok száma a magyar história egy tízezredrészénél is kevesebb. A legújabb kori magyar történelem dicsőséges 13 napja mégsem valamiféle múló villanás, gyorsan feledhető capriccio, mert a magyar ’56 nélkül nem írható le Közép-Európa, Európa, talán még a világ XX. századi történelme sem.
A forradalom és az ezt követő szabadságharc érzékeny rést ütött az akkor megingathatatlannak – nemhogy megdönthetőnek – hitt szovjet rendszer talapzatán. Abban az időben a Szovjetunió közép-európai katonai jelenléte, így Európa megosztottsága éppoly magától értetődő politikai realitás volt, mint manapság az Európai Unió. A Varsói Szerződés katonai ereje akkortájt a kétpólusú világrend talán erősebbik felét jelentette. Atomfegyverekkel vívott világháborút kockáztatott volna a NATO, ha konfrontációval próbálta volna befolyásolni ezt a helyzetet. A Varsói Szerződés országai, elfogadva és követve a mindenkori szovjet kommunista diktatúra dogmáit, a „szovjet néphez fűződő barátságról” évtizedeken keresztül azt állították, hogy „örök és megbonthatatlan”.
Ezeket a megdönthetetlennek hitt realitásokat ingatta meg a magyar forradalom és szabadságharc, bebizonyítva, hogy a szovjet csapatok jelenléte, a kommunista diktatúra, s a mindkettő által kialakított terror sem feledtetheti egy ország lakosságának jelentős hányadával a polgári társadalom hagyományait. Bebizonyította, hogy a népek önrendelkezése, a demokrácia elvei stb. a szovjet mintájú kommunista diktatúrákban csupán szlogenként értelmezhető. Azok a vonzó eszmék, amelyekért világszerte milliók lelkesedtek, ebben a diktatúrában csupán szép szavak, és nem válhatnak sohase valóra.
A magyar nép forradalmát felszámoló, szabadságharcát leverő Szovjetunió tekintélyén látványos és elkendőzhetetlen csorba esett: a Szovjetunió Kommunista Pártja elveszítette a világ kommunista mozgalmában játszott megfellebbezhetetlen vezető szerepét. Ez a veszteség pótolhatatlannak bizonyult, talán legelső jeleként annak, hogy ez a kommunista mozgalom elveszítette esélyét nem csupán a világ proletárjainak egyesítésére, de még a kis közép- és kelet-európai szocialista országok megtartására is.
’56, leverése ellenére, tovább élt vívmányaiban: a forradalom előtti diktatúra a továbbiakban már elképzelhetetlenné vált. Magyarországon a következő évtizedtől a közhangulatban meginduló olvadás elvezetett a kommunista államhatalom és a lakosság közötti íratlan kompromisszumhoz – a hatalom értelmezésében 1956-ban ellenforradalom volt, a szovjet csapatok magyarországi tartózkodása tabu téma maradt, és az egypártrendszert sem lehetett megkérdőjelezni. Ezekért cserébe viszont a többi szocialista országéhoz képest, a „legvidámabb barakkban” oldottabb belső légkör alakult ki. Enyhítettek a vallásgyakorlás korábbi merev tiltásán, biztosították a teljes foglalkoztatottságot, a lakosság úgy érezte, hogy életszínvonala fokozatosan emelkedik. Lehetett vásárolni autót, lakást, telket, hétvégi házat. Korlátozva bár, de lehetőség nyílt a nyugati turistautakra is. 1956 azonban meghúzta azt a határvonalat, amelyen innen ugyan fenntartható a kompromisszum, de ha a hatalom ezt átlépi, számolnia kell akár még a polgárháború rémével is.
A magyar társadalomnak mindössze 33 évre volt szüksége, hogy számára világossá váljon: a szovjet mintájú létformát még ezekkel az életben tartó kompromisszum-mankókkal sem lehet fenntartani, mert ha a társadalom egyszer megszabadul a diktatúra kényszerétől, akkor a szovjet rendszer menthetetlenül elhal.
Ez a 13 nap elegendő volt egy, a történelmet befolyásoló forradalomhoz, azonban kevés ahhoz, hogy kialakuljon a forradalom egységes eszmerendszere, letisztuljanak a célok. Október 23-a délutánján szinte mindenki megtalálta a jelszavak között a sajátját, és maga is részese volt valóra váltásuknak, de a végcél egységes megfogalmazásához nem jutottak el – kevés volt rá az idő. Az azóta eltelt hatvan év sem bizonyult elegendő időnek számos vitás kérdés tisztázásához. Ezért is folyik mindmáig a vita: kinek a forradalma volt ez, mi volt a célja?
Talán ezért is gondolják sokan a forradalom résztvevői közül, hogy csakis nekik volt/van igazuk, és akinek más a véleménye, az nem is lehet igazi 56-os.
Murvai Miklós
o0o
2016. november 3-án, csütörtökön 17.00 órától a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád Termében az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács a Tiszteld múltadat, s a jelent vele kösd a jövőhöz közösségépítő rendezvénysorozat keretében, az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulója tiszteletére Magyarország és Erdély ’56-ban címmel videóvetítéssel egybekötött megemlékező estet tart.
Meghívott előadó: Vincze Gábor, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark történésze, az 1945 utáni magyar–román államközi kapcsolatok nemzetközileg elismert kutatója.
Házigazda: Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnöke.
Minden kedves érdeklődőt sok szeretettel várunk!
Nyugati Jelen (Arad)

2016. november 4.
Az októberi Szövétnek – őszi délutánok szívet melengető, derűs olvasmánya
Ne haragudjatok! Lássatok, gondolkozzatok, törődjetek egymással! Ezzel a gondolattal kezdődik a Szövétnek 2016. októberi száma.
Rögtön az elején az Irodalom, művészet rovat októberhez kötődő versekkel indul: Böszörményi Zoltán az 1956-ban elesettek emlékére írt („Október lángjai”), Ódry Máriát pedig Csoóri Sándor halála rendítette meg – rajzban, versben. („Csoóri Sándor emlékezete”). Őszinte örömünkre, új, csillogó nevek is megjelentek a lap hasábjain: Arany-Tóth Katalin („Harangszó előtt”) meg Varga Melinda („Űrezüst”, „Őszelőben”), és nem hiányzik Grosz László („Mindennapok”) jellegzetes, kissé melankolikus költeménye sem. Böszörményi Zoltán Az irgalom ellipszisecímű új verseskötetének népes közönséget vonzó aradi bemutatójáról is szólunk Niedermayer György fotóriportja kíséretével. Rövidprózával jelentkezik újra Juhász Béla („Egy élet értelme”), folytatódik Nótáros Lajos „Arad marad” című regénye a VII/5. résszel. Olvasó-vonzó régi-új szerzőnk, Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának („Eszméktől a vérpadig”) első része az ’56-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulóján a Szoboszlay-per mozzanatait idézi fel.
1956 szellemében kezdődik a Memoár rovat első írása, amelyben a Sarkadra került, egykori nagyvarjasi történelemtanár nemzeti érzésektől fűtött eszmefuttatását („Ezt is 1956-nak köszönhetitek, ugye?”) remélhetőleg sokan olvassák majd nagy érdeklődéssel. Ugyanúgy, mint a szegedi Kurunczi Mária visszaemlékezését a 2015. október 6-i aradi koszorúzásra. Regéczy Szabina Perle nosztalgiával emlékezik az utolsó pioníravatásra („Szemek tüzében – Az utolsó pionírok”), Móré-Sághi Annamária a soborsini Repkény utóhangjában „Dezső bácsi” emlékét idézi fel. Újból jelentkezik Chicagóból Tatár Etelka egy aranyos, érzelmes kis írással („Reszeld, Apjuk, avagy Alma slafrokban”), amelyben tájainkon eltöltött ifjúkorát idézi fel.
A Történelemrovatban Puskel Péter évfordulóhoz kapcsolódó írással jelentkezik („Románia belépése az első világháborúba. Arad 1916 augusztusa után”) a tőle megszokott izgalmas alapossággal.
A Helytörténetrovatban a fotográfus, Siska-Szabó Zoltán folytatja Régi és új Arad című fotósorozatát a 4. résszel. Ezután következik a fáradhatatlan, szegedi történelemprofesszor, Blazovich László beszámolója a 44. Országos Honismereti Akadémia Makón és környékén megtartott rendezvényeiről.
A Szövétnek 114. számából nem hiányozhat az Oktatás rovat sem. Fülöpné Bálint Anna Erika az egykori aradi Zárdáról mesél, keserű nosztalgiával, könnyes szemmel. Koreck Aladár „Egy szeretetre méltó tanár emlékére” című írásában a Magyar Vegyes Líceum történelem szakos tanárának, Calvasina Károlynak (Csoszinak) állít sok szeretettel átitatott emléket.
A soborsini majális jeles résztvevője, a Látó szerkesztője, Vida Gábor színes útinaplóját teszi közzé, amelyben hosszú kilométereket ró Törökország kies tájain („Török levél”).
A lap utolsó negyede – szokás szerint – tarka, színes anyagokat vonultat fel. Előtte azonban Ódry Mária beszámol Brittich Erzsébet templomos linómetszeteinek szentleányfalvi kiállításáról („A rend és a szabadság harmóniája”). A Hitéletrovat Matekovits Mihály mosolyt élesztő „Minorita anekdotái”-val zárul.
A sokat megélt kémiatanár, Piros Dénes ismét sport témájú cikket írt: „Emlékeim az olimpiákról”. Tartalmáról címe beszél.
Miről írt az újság a XIX. században? Például az első postabélyegekről – állítja Piroska István népszerű rovatában(„Azt írta az újság” – „Hány éves a postabélyeg?”).
Az üzenetrögzítők hahotát gerjesztő világa lett ezúttal a témája lapunk humorfelelősének, Kövér Péternek „A kütyü, avagy Kossuth Lajos azt üzente… Te mit üzensz?” című sziporkázó eszmefuttatásának. Habként díszelegnek ezen a tortán Grosz László szellemes, frappáns bökversei, s végül Móré-Sághi Annamária mosolyogtató anekdotái Mihály román királyról.
Úgy tűnik, Brittich Erzsébet nem fáradt el, tovább „faragja” keresztrejtvényeit; ezúttal egy „1700 éves születésnap” kínálja az apropót.
Szomorú sorok a lap végén: Elment sok száz aradi magyar ember Böbe óvó nénije, Steinhübel Erzsébet. Nyugodjék békében!
A 114. számú Szövétnek grafikai kivitelezése ezúttal is kielégíti a legkritikusabb szemlélőt is. Kett Groza János grafikái kellemes esztétikai élményt nyújtanak minden olvasónak, Kurunczi Ferenc címlapfotója, illetve a hátsó borítón megjelenő, meleg, őszi hangulatot árasztó háttérképe lenyűgöznek. Az első belső borítón az elengedhetetlen színes, képes beszámoló a Csiky Gergely Főgimnázium tanévnyitójáról. A hátsó belső borítót ezúttal Simó Margit grafikusművésznek tartottuk fenn.
Legyen az októberi Szövétnek olvasása a borús, esős, őszi délutánok szívet melengető, derűt teremtő időtöltése!
Juhász Béla

2016. november 5.
Magyarország és Erdély 1956-ban
Volt Aradon vagy négy-öt, az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc 60. évfordulója kapcsán emlékező rendezvény, és tegnap este Pécskán is tartottak hasonlót.
Csütörtökön délután a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében, az Aradi Hagyományőrző Polgárok Egyesülete az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács közösségépítő rendezvénysorozata keretében Vincze Gábor magyarországi történész emlékezett a hat évtizeddel ezelőtti eseményekre.
A Murvai Miklós által összeállított kezdő (később záró), színvonalas videoklip után Borbély Zsolt Attila, az EMNT Arad megyei elnöke felvezetőjében kiemelte: 1956 októberéről a kommmunista rendszer információs és oktatáspolitikája jó ideig csupa hazugságot közölt, 1989 januárjában mondta ki Pozsgay Imre először, hogy nem ellenforradalom, hanem népfelkelés volt. Hangsúlyozta: 1956 októbere nemcsak Európa történelmében volt fontos esemény, Argentína, Mexikó, több ázsiai ország lexikonjaiba Magyarország az ’56-os forradalom révén került be. A II. világháború utáni Magyarország nagyon rossz országimázsán 1956 változtatott.
Kiemelte továbbá, hogy 1956 megítélésében két alapvető értelmezési irányzat van: a baloldali liberális és a konzervatív. Az előbbi szerint a forradalmat az ún. reformkommunisták készítették elő, s a felkelők nem is akartak rendszerváltást, csak kiigazítaná akarták a rendszer hibáit. Hozzátette: természetesen nem lehet velük egyetérteni.
Vincze Gábor – az 1956 októberéről egykori filmfelvételekből készült videoklip bemutatása után – az idő engedte részletességgel beszélt (a jó másfél órás előadáson) a forradalom kitöréséről és eseményeiről, nem mellőzve a nemzetközi helyzet hatását sem. S bár az aradi közönség (érdeklődő része) nem először hall a témáról, ezúttal érdekes részleteket, újabb adalékokat ismerhetett meg. Valahogy háttérbe került az október 23-i budapesti tüntetés miatt, hogy Szegeden egy diákgyűlésen már október 16-án kiálltak azért, hogy vonják ki a szovjet csapatokat, engedjék ki a politikai foglyokat, legyen többpárti parlament, állítsák vissza a Kossuth-címert stb. Az első, tüntetők elleni, halálos áldozatokkal járó sortűz is vidéken, Debrecenben dördült el október 23-án. Érdekes adalékokat tudtunk meg a reformkommunista, mártírrá vált Nagy Imre miniszterelnökről (súlyos beteg volt, kivégzését legfeljebb pár hónappal élhette volna túl), vagy a Magyarország vidéki településein megélt forradalomról, ahol „békés rendszerváltás” történt stb.
1956–1961 között Magyarországon, megtorlásként 240-450 embert végeztek ki – az adat bizonytalan, mert egy részüket nem politikai, hanem köztörvényes elítéltként kezelték és végezték ki –, összesen mintegy 2500 volt a halálos áldozatok száma, s mintegy 200 ezer ember hagyta el az országot.
A romániai, erdélyi vonatkozásokról szólva az előadó az előzményekről is beszélt, arról például, hogy már 1954-ben elítélték a Balogh–Csőgör–Demeter–Jordáky-csoportot (’55-ben kiengedték őket), ’55 februárjában Márton Áron püspök is kiszabadult – ami azonban „olaj volt a tűzre”, mert a börtönben nem sikerült megtörni és a rendszer oldalára állítani. 1956 nyarán megszűnik a Románia és Magyarország közötti, a határt szinte teljesen átjárhatatlanná tévő vízumkényszer, emiatt is lehetett ott az októberi eseményekben sok erdélyi (köztük számos olyan, akit utóbb ezért súlyos évekre ítéltek). Szólt az előadó a magyar forradalommal kapcsolatos bizonyos erdélyi magyar elhatárolódásokról (október 24., november 2.), de főleg a számos szimpátia-megmozdulásról is, a kolozsvári és temesvári diákgyűlésekről, az ún. Bolyai-perekről, a Szoboszlai, Dobai és Sass Kálmán vezette szervezkedésekről – amelyek már jóval október 23. előtt megindultak, s rendszerváltást akartak –, a brassói, nagyváradi diákmegmozdulásokról s csak az idő korlátozottsága miatt nem mindenikről nagyobb részletességgel.
Romániában kegyetlen volt a megtorlás, 1962-ig kb. 27 ezer embert tartóztattak le, országszerte 45 vádlottat kivégeztek, nagyon sokan súlyos börtönbüntetést kaptak (amelyek között nem volt ritkaság a 25 év vagy az életfogytiglani).
Annyit még érdemes megjegyezni, hogy a forradalom leverését követően megerősödött a román–magyar együttműködés: Románia pénz- és áruhitelt adott Magyarországnak, szorossá vált a két ország titkosszolgálatának kapcsolata. Természetesen a megtorlás érdekében.
Jámbor Gyula

2016. november 9.
Kossuth-díjra jelölnék Csíky András színművészt
A Szatmárnémetiben november 4. és 13. között zajló 8. Interetnikai Színházi Fesztivál második napján, az Északi Színház frissen felújított épületében találkoztak az erdélyi magyar kőszínházak igazgatói.
Az intézményvezetők szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmári Harag György Társulat felterjesztését, amelyben a magyar állam legmagasabb kulturális kitüntetésére, Kossuth-díjra jelöli Csíky András kolozsvári színművészt, a szatmári társulat alapítótagját.
Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválokról egyeztettek, elhatározták, szorosabbra fűzik az együttműködést. A találkozón a marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István, a Harag György Társulat művészeti igazgatója és Stier Péter, a színház adminisztratív igazgatója volt.
Krónika (Kolozsvár)

2016. november 11.
RMDSZ-választási kampányindító Aradon
Annyian vagyunk, ahányan magyarként szavazunk
Ma 17 órától a Jelen Ház zsúfolásig megtelt nagytermében tartotta választási kampányindító rendezvényét az RMDSZ Arad megyei szervezete. Nemzeti imánk közös megszólaltatását követően Fekete Károly műsorvezető köszöntötte az egybegyűlteket, házigazdaként Bognár Levente aradi alpolgármester mondott köszöntőt, vette számba az RMDSZ-csapat eddigi aradi eredményeit, majd Éder Enikő, a temesvári Csiky Gergely Magyar Színház színművésze egy Markó Béla-költeménnyel adta meg a rendezvény alaphangját. Utána Kovács Péter, az RMDSZ országos ügyvezető elnöke ismertette a szövetség választási programját, majd Király András, az Arad megyei szenátorjelölt lista vezetője vette számba az erdélyi magyarságra váró legfontosabb teendőket.
Utána Molnos András Csaba, a Temesvári Csiky Gergely Magyar Színház művésze szavalta el Márai Sándor Halotti beszéd című költeményét.
Ezt követően Faragó Péter RMDSZ-megyei elnök, képviselőjelölt listavezető tartotta meg programbeszédét, aminek lényege, annyian vagyunk, ahányan magyarként élünk, illetve ahányan elmegyünk szavazni, az RMDSZ-re.
A kampányindítót Éder Enikő és Molnos András Csaba nagy sikerű dalestje zárta. Az ügyvezető elnök, illetve a listavezetők beszédeire visszatérünk.
Balta János

Telt ház fogadta Juhász Béla új kötetének bemutatását
Azokról, akik tettek valamit ezért a városért
Juhász Béla (1950) ny. fizika tanár, a Csiky Gergely Főgimnázium egykori igazgatójának legújabb kötetét mutatták be szerda este a Jelen Ház dísztermében. Az eseményt nagy érdeklődés övezte, példa erre, hogy az ülőhelyeket hamar elfoglalták. Nem csoda, hiszen a szerző könyvében olyan kortárs közéleti személyiségeket szólaltat meg, akiket már nem kell bemutatni kis magyar közösségünkben, akik az elmúlt évtizedek során bizony nagyon sokat tettek le az asztalra, öregbítve a város hírnevét, tovább éltetve annak szellemiségét, értékeit.
Az Irodalmi Jelen Könyvek gondozásában, az aradi önkormányzat és az Arad Municípiumi Kulturális Központ támogatásával megjelent kötetet – két év alatt ez a harmadik a Legyőztük a rákot és a Száraz köd című könyvei után – Jámbor Gyula újságíró (a könyv szerkesztője) méltatta. A közel kétszáz oldalas Aradi személyiségek c. könyvben tizenhét közéleti személyiség – kilenc képzőművész, világbajnok sportoló, lelkész, politikus, mérnök stb. – válaszol a szerző olykor baráti, személyes hangvételű kérdéseire, mesél életútjáról, sikereiről, kudarcairól, karrierről, családról stb. A megszólaltatott személyiségek fényképei egyébként mind megtalálhatók a könyv borítóján.
A könyvbemutatón az interjúalanyok nagy része – közülük nagyon kevésnek nem sikerült eljutnia a rendezvényre – is megszólalt Juhász Béla felkérésére és dióhéjban elmondta, mivel tölti ki mindennapjait mostanában és mit jelent számára a kötetben való szereplés. A megkérdezettek közül bizony olyan is akadt, aki szerényen bevallotta: vért izzadt a kérdések sortüzében, a könyvet újraolvasva talán jobban meggondolt volna egy-két választ, talán nem kellett volna ennyire megnyílnia. Az interjúalanyok válaszaiból az olvasó nemcsak a kifaggatott személyiségek életébe, múltjába, hanem azok közvetlen ismeretségi körébe is betekintést nyer, sőt, mint utólag bevallották, maguk a szereplők is olyan érdekes dolgokat tudtak meg egymásról, melyekre nem is gondoltak volna.
Juhász Béla elárulta, az interjú-sorozatot szeretné folytatni, össze is állt már egy körülbelül 60 fős lista, melyből már 5 interjú elkészült. Reményei szerint jövőre sikerül napvilágot látnia az új kötetnek.
A könyvbemutató dedikálással és baráti beszélgetésekkel zárult.
„Ajánlom ezt a kötetet mindazoknak, akik éreznek vonzódást, érdeklődést Maros-parti városunk iránt. És azok iránt, akik megszólalnak ebben a kötetben, azok közül, akik tettek valamit – és nem keveset – ezért a városért, a hírnevéért, a benne lakó emberekért” – írja a szerző az előszóban.
A könyv a Jelen Ház könyvesboltjából ingyenesen elvihető, ameddig a készlet tart.
Sólya Emília

2016. november 12.
Csikys diákok az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémián
November elején tartották Lakiteleken a XXI. az Országos Ifjúsági Honismereti Akadémiát, amelyen a Csiky Gergely Főgimnázium két tanulója is részt vett.
Bíró Endre és Godó Ákos X. C osztályos diákokat Olasz Angéla, az iskola egykori történelem szakos tanára készítette fel és kísérte el az eseményre, ahol a „Regék, mondák, történetek lakóhelyemen” témához kapcsolódva, referátumaikban kisiratosi és aradi mondákkal, történetekkel ismertették meg a Kárpát-medence különböző iskoláiból – Délvidékről, Felvidékről, Kárpátaljáról, Erdélyből, és természetesen az anyaországból – érkező résztvevőket.
A rendezvény fővédnöke Lezsák Sándor, a Lakitelek Alapítvány elnöke, a Magyar Országgyűlés alelnöke volt, támogatója pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma Kultúráért Felelős államtitkársága.
Olasz Angéla tanárnő beszámolójában elmesélte, hogy az alapítvány elnöke – értékes gondolatokat közvetítő köszöntője mellett – előadást is tartott „Értékfeltáró Kollégiumok a Kárpát-medencében” címmel, amelyben hangsúlyozta, hogy a Népfőiskola lehetővé teszi, hogy a Magyarország határain kívül élő magyarok is bekapcsolódjanak az értékőrző tevékenységbe.
„Felemelő érzés volt az előadás végén köszönteni a 80. születésnapját ünneplő Kossuth- és József Attila-díjas Buda Ferenc költőt, aki Lezsák Sándor kérésére 1956-os verseiből mondott el mély átéléssel néhányat. A néprajzkutatók és muzeológusok előadásai, valamint a diákok korreferátumai mellett a szervezők – Debreczeni-Droppán Béla, a Honismereti Szövetség elnöke és Bartha Éva titkár – több érdekes és szívet-lelket melengető programról is gondoskodtak” – mesélte a tanárnő.
A résztvevők számára emlékezetes marad a Népfőiskolán megtett ismerkedő séta, melyen a Kölcsey-ház mellett meglátogatták a könyvtárat, a kőjurtát (Ferencz Béla fafaragó mester csodálatos alkotásaival) és a nemzeti szoborparkot. A tanárnő elmondta, hogy sok látnivalót kínált a kirándulás, amely gyönyörű építészeti alkotások – mint a kecskeméti Városháza és a Cifra Palota – mellett sok más érdekességgel lepte meg a résztvevőket. Itt megemlítette a múzeumokban tett látogatásokat, a Kiskun Múzeum udvarán látható népi műemléket, a szélmalmot és a Tiszakécskén élő Kovács Miklós kékfestő mesterrel való találkozást, aki a tiszakécskei 1956-os sortűz szemtanújaként igaz történeteket mesélt.
A találkozás záró estéjén az akadémia résztvevői 60 égő gyertyával tisztelegtek 1956 dicső emléke előtt. Mindazt, amit az előadóktól és diáktársaiktól, valamint a kirándulás színhelyein tanultak, egy izgalmas vetélkedőn értékesítették a diákok, majd a csapatok előadtak egy általuk kedvelt történetet is.
A csikys csapat tagjai – állításuk szerint – tudásban gyarapodva, élményekkel gazdagodva, hálás szívvel vettek búcsút a honismereti akadémia szervezőitől, akiknek ezúton is köszönetüket fejezik ki, valamint az új barátoktól, akikre szeretettel gondolnak.
„Bízunk abban, hogy egy új témában elmélyedve, a következő évben is lehetőségünk lesz találkozni a múlt értékeivel és együtt tervezni a jövőt” – mondta a résztvevők nevében Olasz Angéla.
Megkértük a résztvevő diákokat, osszák meg velünk a Honismereti Akadémiával kapcsolatos élményeiket.
Bíró Endre beszámolója következik:
„November 2-án, szerda reggel indultunk útnak Lakitelek felé osztálytársammal, Godó Ákossal, hogy részt vegyünk a konferencián Olasz Angéla nyugalmazott tanárnő több hetes felkészítésével (köszönettel tartozunk áldozatos munkájáért!), különböző régiókból érkező diákokkal együtt. Első nap meghallgathattunk néhány érdekfeszítő előadást a magyar mondavilággal és mondagyűjtéssel kapcsolatosan, majd a jóízűen elfogyasztott vacsorát követően egy nem mindennapi ismerkedési játékban vehettünk részt, amihez felkészítő tanáraink is csatlakoztak. A kezdetek tehát mindenképpen adottak voltak új, életre szóló barátságok kialakulásához.
Másnap reggel megkezdődött a diákok korreferátumainak bemutatása, majd ebéd után egy félnapos tanulmányi úton gyűjthettünk rengeteg emléket és információt a látottak kapcsán, szétnéztünk Kecskeméten, Kiskunfélegyházán és Tiszakécskén, míg Szentkirály sajnos kimaradt a programból. Visszatérésünket követően megmártózhattunk a Népfőiskolához tartozó uszoda üdítő vizében, amelyet szintén kár lett volna kihagyni.
A pénteki nap reggelén folytatódó korreferátum-bemutatások keretében mi is sorra kerültünk, elsőként Ákos szólt néhány szót Kisiratos mondavilágával kapcsolatosan, ezután jómagam ismertettem Aradi mondák, legendák, történetek című dolgozatom tartalmát, amely során megfogott egyfajta jóérzés, látván, hogy diáktársaim odafigyelnek a mondottakra, így fáradozásomat minden szempontból siker koronázta, legalábbis úgy éreztem. Ebéd után is korreferátumok sora követte egymást, majd este egy játékos vetélkedőre adott alkalmat a sors, amely közben igen jól éreztük magunkat. A nap lezártát egy tiszteletteljes megemlékezés jelentette, amely során 60 gyertyát gyújtottunk '56 hőseinek tiszteletére, ennyi éve tört ki ugyanis a forradalom, amit a szovjet tankok végül sajnálatos módon leigáztak.
Szombat reggel a zsűri kiértékelte a bemutatott dolgozatainkat, amelyeket egyformán jónak és – ha lehet így fogalmazni – tökéletesnek talált a maguk nemében. Délben végül útra keltünk, egy röpke évre búcsút mondva új barátainknak, abban a reményben, hogy jövőre valamennyien viszontlátjuk egymást, egy másik helyszínen, amit Lakitelekhez hasonlóan örökre szívünkbe zárhatunk.
Számomra ezek után nem kérdéses, hogy kedves emlékek maradtak meg e pár nappal kapcsolatban, melyek talán olyan emberekhez kötnek, akikre hosszú évek múltán is szívesen emlékezem vissza.”
Takáts D. Ágnes

2016. november 14.
Északi Színház: egyedül is menne
A Szatmárnémeti Északi Színház Erdélyben az utolsó, önkormányzati fenntartásban álló színház, amely két tagozattal működik. A Harag György Társulat több éve szeretné, ha külön intézményként működnének a tagozatok. Bessenyei Gedő Istvánnal, az önállósodás lehetőségeiről beszélgetett Simon Judit az Ifeszt-en, amikor egy titkot is megtudott.
Bessenyei Gedő Istvánnak, a Kárpát-medence legfiatalabb magyar színidirektorának két titka van. Az egyiket lehetetlen megfejteni, ő sem tudja rá pontosan a választ, hogyan lehet ott az Ifeszt minden helyszínén, miközben szervez, intézkedik, beszélget, mosolyog. Szerintem sosem alszik, és csak ritkán eszik. A családja fényképről még felismeri. Ami biztos, ez is hozzájárul a fesztivál gördülékenységéhez, és a jó hangulathoz. A másik titokról később.
Ami nem titok, hogy a Harag György Társulat és annak vezetője nem adták fel céljukat, hogy a Szamárnémeti Északi Színház magyar és román társulata külön intézménnyé váljon. „Várjuk az alkalmat, hogy újra megpróbáljuk és remélem, ezúttal sikerrel járunk”.
Eddig kétszer adódott erre kedvező alkalom. „Elsőre úgy nézett ki, hogy megvalósul. Az RMDSZ kezdeményezésére megszületett az előterjesztés, még Coica úr, az akkori polgármester is hajlott rá, de a városi tanács, a román tagozat heves tiltakozása miatt, mégsem támogatta a magyar színház létrejöttét.
A művészeti igazgató szerint „a második alkalomkor már nem volt olyan jó a helyzet, mert éppen kampányidőszak volt.
A direktor úgy véli, kampányban nem szabad előhozakodni a szétválással, mert olyankor felerősödik a nacionalista hullám. Most is kampányidőszakban vagyunk, várjuk, hátha a választások után megnyugodnak a kedélyek, stabilizálódik a helyzet.
„Ez nagyon kényes kérdés, mert az ellenzők úgy tematizálják, hogy el akarjuk venni a színház épületét is, és a román társulatot „száműznénk” a szakszervezeti művelődési házba. Holott erről szó sincs. Mi jogi önállóságot szeretnénk mindkét társulatnak. Két különálló intézmény működne ugyanabban az épületben. Úgy működne, mint például Nagyváradon, ahol jól megférnek egymás mellett a jogilag és nem utolsó sorban gazdaságilag néhány esztendeje szétvált színházak.
Mintha kollégáink a román tagozaton is kezdenék megérteni, amikor másodszor vetettük fel a kérdést, már nem volt annyira vehemens a tiltakozás”.
Bessenyei Gedő szeretné, ha a román kollégáiban is tudatosulna, hogy ez szakmai és gazdasági kérdés, nem politikai, s még csak nem is nemzetiségi. Ők is sokkal jobban járnának, ha nem közös kasszán volna a két társulat. „Kevesen értik meg, hogy a színház a legdrágább művészet, és a román tagozatnak is sokkal több pénz jutna, ha különálló intézmények lennénk.” Az ellenzők a nacionalista húrokat pengetik, holott ez elsősorban szakmai kérdés. Jelenleg egyazon könyveléshez tartozik, de külön fejezetben a román és a magyar társulat, a bábtagozat és a gyártás. „Folyamatosan azt mondogatják, hogy a magyar társulat teljes művészi szabadságot élvez, csak a kassza közös. Ez éppen olyan, mintha ketten laknának egy lakásban, és egyik azt mondaná, akkor jössz haza, amikor akarsz, de a kulcs nálam van, és este tízkor bezárom az ajtót. Meg kellene érteni, hogy a színház működtetéséhez nem csak a repertoár szükséges, hanem határozott célt követő gazdasági stratégia, PR, marketing tervek.” Az igazgató elmagyarázza, hogy ha szétválnának, mindkét intézmény tudna hosszú távra tervezni, és spórolni is pénzt akár nagyobb produkciókra, akár fejlesztésre. Például a Harag György Társulat vásárolhatna, és nem kellene, hogy béreljen mikrobuszt vagy teherautót.
„A két színház között is egyszerűbb lenne az együttműködés, mint amilyen a két társulat között. Jelenleg azért nem tudunk meghívni a román társulattól rendezőt, díszlettervezőt vagy színészt, mert nem tudjuk külön megfizetni. A törvény ugyanis ezt nem engedi meg, mert az ugyanannál az intézménynél dolgozóknak nem jár külön honorárium. Arról nem is beszélve, hogy két intézmény közösen pályázhatna beruházásokra, produkciókra, fesztiválok szervezésére, és sokkal több pénzt nyernének, mint egy intézmény.” A Harag György Társulat vezetője úgy véli, némi nosztalgia is él az idősebb román kollégákban, akik másképpen emlékeznek a múltra. Hiszen a román kollégák a társulat létesítésére, a magyarok a magyar színház megszüntetésére emlékeznek.
Szatmárnémetiben egyszer, egy évig az 1946-1947-es évadban Teatrul Nottara néven működött önálló román színház, de a magyarral együtt megszüntették. „Itt lenne az alkalom, hogy ismét legyen román színháza a városnak, névvel, jogi és gazdasági önállósággal. Ezt kellene megérteni, és nem attól félni, hogy a magyaroknak lesz külön színházuk. Beszéljenek a váradiakkal, ahol nem csak a magyar, de a román is túlszárnyalta önmagát. Sajnos idős kolléga vezeti a román társulatot, akiben él még a nosztalgia, és nem igazán tudja, hogyan működik a kulturális piac. A fiatalok támogatnák a szétválást, csak nincs bátorságuk ezt hangosan kimondani”.
Bessenyei Gedő az elöljáróknak is elmagyarázta, hogy ezek a hatalmas, több száz alkalmazottal működő színházak a 60-as években alakultak, az üzemek mintájára, egy időben a megyésítéssel. Akkor azt hitték, minél nagyobb az üzem, minél több az alkalmazott, annál jobban működik. Holott – magyarázza a direktor –, a kis üzemek, a kisebb színházak sokkal jobban működnek, áttekinthetőbbek gazdasági és pénzügyi szempontból. „A jövő a kisebb struktúráké, nem száz-kétszáz fős konglomerátumoké. A két színház létesítése az első lépés volna, következne a bábszínház intézményesítése. Váradon már megtették az első lépést”.
Persze érdekel, hogy a magyar polgármester, illetve a magyar megyei tanácselnök mennyiben támogatják, hogy létrejöjjön a magyar színház Szatmárnémetiben. A társulatvezető szerint mindenben támogatják, csakhogy sem a városi tanácsban, amely az intézmény fenntartója, sem a megyei tanácsban nincs többsége az RMDSZ-nek. Lobbizni kellene, politikai alkukat kötni. Szavaiból az derül ki, mintha a magyar elöljárók, a magyar közösség is némi bátorságdeficittel küzdene. „A döntés nem az én kezemben van, de nem hagyom magam lebeszélni. Mi újra és újra tematizáljuk, és próbáljuk meggyőzni a tisztségviselőket, hogy a Harag György Színház létrehozása lehetséges. A „hadjáratot” a politikusok, az elöljárók kell elindítsák, ők kell meggyőzzék kollégáikat, hogy a két színház mindenkinek nyereség lenne.”
De térjünk vissza a titokra. Történt, hogy az IFESZT második napján az erdélyi magyar kőszínházi igazgatók gyűltek össze, megbeszélni ügyes-bajos dolgaikat.
Erről közleményt is kiadtak, ami szerint: „Az intézményvezetők a romániai magyar színházakat érintő fesztiválok kérdéséről egyeztettek, és elhatározták, hogy a jövőben szorosabbra fűzik az egymással folytatott kommunikációt és együttműködést. A találkozón a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház Tompa Miklós Társulatát Keresztes Attila művészeti igazgató, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színházat Bocsárdi László igazgató, a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházat Balázs Attila igazgató, az Aradi Kamaraszínházat Tapasztó Ernő igazgató, a nagyváradi Szigligeti Színházat Czvikker Katalin igazgató, a csíkszeredai Csíki Játékszínt Parászka Miklós igazgató megbízásából Budaházi Attila dramaturg képviselte. A zártkörű beszélgetés házigazdája Bessenyei Gedő István a Szatmárnémeti Északi Színház Harag György Társulatának művészeti igazgatója és Stier Péter, a Szatmárnémeti Északi Színház adminisztratív igazgatója volt.
Az igazgatók kézjegyükkel ellátott szándéknyilatkozatban rögzítették, hogy támogatják a szatmárnémeti Harag György Társulat azon felterjesztését, amelyben Kossuth-díjra jelöli Csíky András színművészt, a szatmári társulat alapító tagját.”
A közleményen túl a folyosói hírek szerint négy színházigazgató, a szatmári, a váradi, az aradi és a temesvári abban egyeztek meg, hogy a jövőben szorosabbra fűzik a kapcsolataikat. Közös projektekről, előadáscserékről, alkotók meghívásáról szólt a fáma.
Bessenyei Gedő István, a találkozó házigazdája, ha csak egy alig észrevehető bólintással is, de megerősítette ezzel kapcsolatos értesülésünket.
Erdélyi Riport (Nagyvárad)

2016. november 15.
Ars Hungarica Borsos Miklósra hangolva
A 110 éve született Borsos Miklós szobrászművész életére és munkásságára összpontosított a nagyszebeni Ars Hungarica magyar kulturális fesztivál első három napja. Nagyszeben híres szülöttének emléke előtt tisztelegtek mindazok, akik részt vettek az életművének egy kis szeletét bemutató kiállításon, a gyergyószárhegyi Borsos Miklós Alkotótábor munkáiból nyílt tárlaton, a Nagyszebenhez kötődő önéletrajzi írása román és angol nyelvű fordításának bemutatóján, valamint a budapesti és gyergyócsomafalvi Borsos Miklós partnerszervezetek részvételével szervezett konferencián.
Csütörtök délután Borsos Miklós 110 év című tárlattal kezdődött a hatnapos rendezvénysorozat. A Tanácstorony első szintjének kiállítóterének falára felkerült néhány Borsos Miklós illusztrációiból, és a szobrait megörökítő fényképekből. „Nagy öröm számunkra, hogy a fesztivált ismét Borsos-tárlattal nyithatjuk akárcsak tizenegy éve az első Ars Hungarica alkalmából. Mindannyian tudjuk, hogy értéket teremteni hatalmas feladat, és a partnerszervezetekkel közösen azon dolgozunk, hogy az értékteremtő művész munkásságát minél szélesebb körben megismertessük” – mondta a tárlatmegnyitón Serfőző Levente a HÍD Szebeni Magyarok Egyesületének elnöke. Bartunek Katalin a budapesti alapítvány művészeti vezetője, a kiállítás kurátora elmondta: Borsos Miklós művészete olyan kultúrából nőtt ki, amely Szebenre jellemző. Hozzátette: nem volt könnyű kiválogatni a hatalmas életműből a kiállítás anyagát, de mivel Borsos Miklós szobrászművészete meghatározó, ugyanakkor grafikusként is kiteljesedett, munkásságának ezt a két szeletét villantja fel a tárlat. Szávosz Katalin képzőmű- vész szintén Borsos Miklós munkásságának műfaji sokszínűségére mutatott rá. „Minden műfajban kiválót alkotott: festészetben, szobrászatban, éremművészetben, grafikában. Emellett kiváló előadó, író ember volt, és zenével is foglalkozott. A hatalmas tárgyi életmű hihetetlen életszeretettel és temperamentummal társult” – beszélt a mű- vész sokrétűségéről és jellemvonásairól a képzőművész.
A temesvári Csiky Gergely Színház művésze, Molnár Bence a képzőművészet világából a színházművészetébe kalauzolta nézőit.
Dézsi Ildikó
Szabadság (Kolozsvár)

2016. november 18.
„Fejetlenség” van az erdélyi magyar iskolákban az igazgatói versenyvizsgák után
Nagy a bizonytalanság azokban a magyar és vegyes tannyelvű iskolákban is országszerte, ahol senki sem jelentkezett az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgára. Olyan nagymúltú magyar intézmények vannak ilyen helyzetben, mint a csíkszeredai Nagy István Művészeti Líceum, a székelyudvarhelyi Benedek Elek Pedagógiai Líceum, a gyergyószentmiklósi Salamon Ernő Gimnázium, a nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum, az aradi Csiky Gergely Főgimnázium. A főtanfelügyelők egybehangzóan állítják: a versenyvizsgát nem év közben kellett volna lebonyolítani, amikor fennáll a veszélye, hogy vezetők nélkül maradnak oktatási intézmények.
Az iskolavezetői tisztségekre kiírt versenyvizsgák jelenleg is zajlanak, jövő héten bírálják el az óvásokat. Hogy ezt követően mi lesz az üresen maradt helyekkel, még nem tudni, a minisztérium december elejére ígért erre vonatkozóan pontos tájékoztatást. Összeállításunkból kiderül, a vizsga feltételeit sokan saját hibájukon kívül sokan nem tudták teljesíteni.
Hargita megye: 62 százalék vizsgázott sikeresen
Hargita megyében közel 62 százalékos arányban vizsgáztak sikeresen az igazgatói valamint aligazgatói állásokra a tanintézményekben. 48 iskolában és óvodában nem teltek be a helyek. "Sajnálatos módon vannak olyan óvodák és iskolák, amelyekben senki nem jelentkezett a korábban meghirdetett igazgatói állásokra" – tájékoztatta a Maszolt Görbe Péter, Hargita megyei főtanfelügyelő.
Összesen 134 igazgatói és 66 aligazgatói helyet hirdettek meg a megyében. A főtanfelügyelő közlése szerint 24 igazgatói és 36 aligazgatói posztra senki sem jelentkezett. Mindössze tíz iskolában alakulhatott ki valós verseny az igazgatói tisztségre azzal, hogy legalább ketten jelentkeztek egy helyre, az aligazgatók esetében 34-en voltak 30 helyre.
A vizsgaeredményekből kiderül, hogy 89 igazgató és 24 aligazgató kapott átmenő jegyet. Azokban az iskolákban, ahol ugyanarra a posztra ketten is jelentkeztek, és mindkettejüknek sikerült a vizsgája, a közeljövőben dől el, hogy ki kapja meg a munkát.
„Országos viszonylatban nem rosszak a Hargita megyei eredmények, ebben köszönettel tartozunk az önkormányzatoknak is, mivel itt, más megyékkel ellentétben, nem kerültük abba a nehéz helyzetbe, hogy a vizsgáztató bizottság nem működhetett, mert a polgármesteri hivatal nem delegált tagot. Tehát minden vizsga a szabályoknak megfelelően zajlott” – ismertette a főtanfelügyelő. A be nem töltött állásokra valószínűleg jövő év tavaszán, március és május között újabb vizsgát hirdetnek meg.
Csíkszeredában jelenleg a Petőfi Sándor Általános Iskolában, a Nagy István Művészeti Líceumban, a Szent Anna Speciális Szakképző Líceumban, valamint két további óvodában nincs betöltve az igazgatói hely. Székelyudvarhelyen ugyanez a helyzet a Marin Preda Elméleti Líceumban, a Móra Ferenc Általános Iskolában, a Benedek Elek Pedagógiai Líceumban, valamint az Eötvös József Szakközépiskolában. Székelyudvarhelyen két óvodában maradt üresen a meghirdetett poszt.
Gyergyószentmiklóson a Salamon Ernő Gimnáziumban sem az igazgatói, sem az aligazgatói állást nem foglalták el, a Kós Károly Általános Iskolában az igazgatói állás maradt üresen. Székelykeresztúron a Berde Mózes Unitárius Gimnáziumban nem vizsgáztak sikeresen, és egy óvodában nem jelentkezett senki. Maroshévízen minden iskolában és óvodában beteltek a helyek.
Kolozsváron a Brassai is bajban van
Kolozs megyében 16 igazgatói állást hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű oktatási intézményekben. Összesen 16-an jelentkeztek, 14-nek pedig sikerült a versenyvizsgája - tájékoztatott Török Zoltán főtanfelügyelő-helyettes. A Brassai Sámuel Elméleti Líceum igazgatói tisztségére versenyvizsgázó nem vette sikeresen az akadályokat, a körösfői Kós Károly iskolában pedig a még állásában lévő igazgató nem jelentkezhetett a megmérettetésre, mert nem tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek.
Szintén 16 aligazgatói tisztséget hirdettek meg a magyar, illetve a vegyes tannyelvű intézményekben, amelyre összesen tízen jelentkeztek. Egyetlen iskolát, az Onisifor Ghibu Elméleti Líceumot leszámítva, a fennmaradó öt iskolában azért nem versenyvizsgázott senki, mert a jelenlegi vezetők nem tudták teljesíteni a jelentkezési feltételeket - hívta fel a figyelmet Török Zoltán. Az érintett iskolák: a Kolozsvári Református Kollégium, a bánffyhunyadi szakközépiskola, a magyarkapusi iskola, a dési általános iskola és a Kozmutza Flóra Hallássérültek Speciális Iskolája.
A feltételek között szerepelt például, hogy a pályázó tagja az országos, oktatásért felelős szakértői testületnek; hogy címzetes tanár a közoktatási rendszerben és legalább kettes fokozati vizsgával vagy doktori címmel rendelkezik. A legtöbben amiatt kerültek hátrányba, hogy nem tagjai az oktatásért felelős szakértői testületnek. Török Zoltán tájékoztatása szerint esélyük sem volt, hogy a versenyvizsga előtt az érintettek bekerüljenek a testületbe, hiszen oda legutoljára felvételt júliusban hirdettek, a versenyvizsgáról pedig szeptemberben szereztek tudomást az iskolák.
Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakorát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.
A Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes megítélése szerint a minisztériumban nem gondolták át alaposan a versenyvizsgát, annak következményeit, egyelőre ugyanis nem tudni, mi lesz a betöltetlen tisztségekkel maradt iskolákkal. Kérdés az is, mi lesz azokkal az oktatókkal, akik az igazgatót helyettesítik a katedrán. Török Zoltán szerint a versenyvizsgát ráért volna 2017. júniusában megtartani, amikor vakáción vannak a gyermekek.
"Kéréssel fordultunk a minisztériumhoz, azt szeretnénk, hogy azok a kollegák, akik nem jelentkezhettek, és ki voltak nevezve szeptember elsejétől, maradhassanak, ameddig megszervezik újra a versenyvizsgát. Az több mint valószínű, hogy akiknek nem sikerült a megmérettetés, nem maradhatnak tovább, és azok sem, akik jelentkezhettek volna, de nem tették meg. Hogy ezekre a helyekre kik kerülnek, még talány" - magyarázta a Kolozs megyei főtanfelügyelő-helyettes.
Szatmár megyében Bogdándon van gond
Szatmár megyében összesen 162-en jelentkeztek az iskolavazetői versenyvizsgára, ebből 137-en sikeresen teljesítették az írásbeli szakaszt. Egy személy nem jelent meg. A második szakaszon, ahol már a jelentkezőknek önéletrajzzal, illetve fejlesztési és stratégiai elképzeléseik bemutatásával kellett jelentkezniük, a 137 vizsgázóból 12 személy bukott meg.
A Szatmár megyei vizsgázók összesen 178 tisztséget pályázhattak meg. Gnandt Zoltán főtanfelügyelő-helyettes a Maszol megkeresésére elmondta, hogy 44 igazgatói és 25 aligazgató tisztség maradt betöltetlenül. Többek között két magyar és egy vegyes tannyelvű iskola is igazgató nélkül maradt, mivel a jelentkező nem vette sikeresen az akadályokat.
Szatmár megyében szintén ugyanazok a nehézségek merültek fel, mint Kolozs megyében: a nehezen talált igazgató nem jelentkezhetett a versenyvizsgára, mert nem teljesítette a feltételeket. Ilyen például a magyar tannyelvű bogdándi általános iskola helyzete, ahol a jelenlegi vezetőnek nincs kettes fokozati vizsgája. Kérdéses, hogy kit találnak a helyébe - mondta Grand. Tájékoztatása szerint tanfelügyelőségnek kell majd megoldási javaslattal jönniük, amelyet a minisztérium vagy elfogad, vagy nem.
„Minisztériumi jóváhagyással a tanfelügyelőségek meghosszabbíthatnák ezen igazgatóknak a mandátumát, akár az év végéig, akár a következő versenyvizsgáig. Viszont ezzel még várnunk kell decemberig, amikor megkapjuk az útmutatót” - mondta Gnandt Zoltán, aki nehezményezi, hogy konkrétumokról még nem lehet beszélni. Szerinte a helyes megoldás az lenne, ha a tantestületeket kérnék fel, hogy jelöljenek valakit. „Amennyiben kapnánk egy nevet a tantestülettől, sokkal egyszerűbb lenne a helyzet, mivel mindenki tudná, hogy az adott intézmény tanárai is hallgatnak a jelöltre. Ezeket a meglátásokat szeretnénk eljuttatni a minisztériumhoz, amelyeket nagyon remélünk, hogy figyelembe is fognak venni” - mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban a vidéki iskolák vannak gondban
Bihar megyében 180 igazgatói, illetve aligazgatói tisztségére lehetett versenyvizsgázni, 19 iskolában viszont nem voltak jelöltek - tudtuk meg Kéry Hajnal Bihar megyei főtanfelügyelő-helyettestől. Mint mondta, jó lenne, ha a szakminisztérium mihamarabb kiírná a következő versenyvizsgát. Az újabb versenyvizsga előtt azonban lehetővé kellene tenni az oktatásért felelős szakértői testületbe történő beiratkozást - hangsúlyozta.
Bihar megyében 32 igazgatói és 31 aligazgatói álláshoz kellett egy kisebbségi szervezet ajánlása. Összesen 29 magyar vagy vegyes tanintézetben van már magyar igazgató és/vagy aligazgató, összesen 22 igazgatói és 12 aligazgatói állásra versenyvizsgáztak sikeresen. A három nagyváradi magyar tannyelvű líceumban – Ady Endre Líceum, Szent László Római Katolikus Teológia Líceum és Lorántffy Zsuzsanna Református Gimnázium – betöltötték mindkét tisztséget, a Szacsvay Imre Általános Iskolába igazgató van, de nincs aligazgató - tájékoztatott a főtanfelügyelő-helyettes.
A nagyváradi Iosif Vulcan Pedagógiai Líceumban, a művészeti líceumban, a Lucreţia Suciu-iskolában, a borsi Tamási Áron Mezőgazdasági Műszaki Líceumban, a tenkei líceumban, a belényesi Nicolae Popovicu-iskolában, Telegden, Fenesen és Bályokon senki sem jelentkezett az aligazgatói állásra. A nagyszalontai Arany János Elméleti Líceum igazgatói posztjára nem volt jelentkező, az aligazgatói állást elfoglalták. A margittai Horváth János Elméleti Líceumban van igazgató, de nincs aligazgató, a székelyhídi Petőfi Sándor Elméleti Líceumban egy aligazgatói tisztség maradt betöltetlenül.
A szalacsi, a kereki, a tarcsai, a bogyoszlói, a szőllősi és a diószegi iskolában senki sem jelentkezett az igazgatói versenyvizsgára. Váradon a Dimitrie Cantemir és a Ioan Slavici nevét viselő iskolákban, a 11-es iskolában és az alsólugasi iskolában az aligazgatók, Körtvényesen, Biharon és Köröstárkányban pedig az igazgatók versenyvizsgája nem sikerült. „A legnagyobb gond jelenleg a Zelk Zoltán nevét viselő érmihályfalvi iskolánál van, ahol sem igazgatói, sem aligazgatói állásra nincs senkinek érvényes versenyvizsgája” – zárta a felsorolást Kéry Hajnal.
Arad megyében drámai a helyzet
Az Arad megyei magyar iskolákban nem tolongtak az igazgatói székekért. A megyében 21 oktatási intézményben folyik magyarul (is) a tanítás. Ebből 12 önálló magyar tannyelvű, vagy legalábbis nagyobb létszámú a magyar tagozat – mondta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Hozzátette, hogy sajnos kevés az olyan iskola, ahol vállalták a versenyvizsgát, az intézmények többségében senki sem pályázott az igazgatói vagy aligazgatói tisztségre.
„Várhatóan februártól, vagyis a második félévtől nevezik ki az új igazgatókat. Azokban az iskolákban, amelyekben a hivatalban lévő igazgató nem pályázott, vagy nem sikerült a versenyvizsgája, szinte biztos, hogy nem hosszabbítható meg a kinevezése, vagyis új személyt kell találnunk. Az viszont nem egyértelmű, hogy máshova kinevezhető-e az illető, vagy csak abba az iskolába nem. Kértük a tanügyminisztériumot, hogy pontosítsa ezt, de még nem kaptunk választ. Egyelőre keressük azokat a pedagógusokat, akik megfelelnek a feltételeknek, és – ami fontos – vállalják is a megbízatást. A tantestületekre bíztuk, hogy tegyenek javaslatokat, ha pedig több személy kerül szóba, szavazzanak róluk” - tájékoztatott Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes néhány példát emelt ki. A majláthfalvi általános iskolában lenne megfelelő személy, aki vállalná is a feladatot, ellenben a simonyifalvi általános iskolában – amelyben a jelenlegi igazgatónak nem sikerült a vizsgája – nem vállalja senki. Arad megye egyetlen magyar iskolaközpontjában, amelyben az óvodától az érettségiig anyanyelven folyik a tanítás, a Csiky Gergely Főgimnázium „vannak nevek”, de Pellegrini Miklós szerint korai lenne nyilvánosságra hozni, kik is azok. Hasonló a helyzet a kisiratosi, nagyzeréndi, erdőhegyi és a kisperegi iskolákban is.
A megyei tanfelügyelőségnek december közepéig kell előkészítenie a kinevezéseket, akkor válnak véglegessé az októberi versenyvizsgák eredményei. Pellegrini Miklós nem tartja szerencsésnek, hogy tanév közben kerül sor az intézményvezetői cserékre.

Az olyan vidéki iskoláknál, mint a körősfői vagy a magyarkapusi, a jelenlegi igazgatóhelyettes azért nem teljesíthette a feltételeket, mert nem címzetes tanár. Címzetes pedagógus csak az lehet, aki az adott iskolában heti 18 szakórát ad, az említett iskolákban viszont gyakorlatilag nem jön ki ennyi óraszám.

maszol.hu

2016. november 29.
A Kölcsey Egyesület adventi rendezvénye
Hangverseny, kórustalálkozó és a legújabb 3Havi Szemle
A Kölcsey Egyesület immár negyedik adventi hangversenyét és kórustalálkozóját rendezi advent második vasárnapjának előestéjén, szombaton, december 3-án délután 6 órakor az arad-belvárosi minorita templomban. Reménykeltő ez, hiszen azt jelenti, hogy keresztény és magyar közösségünk bár megfogyva, de a szebb jövő és a megmaradás reményével él és várja a Megváltó eljövetelét. Gazdag műsorral készültek a szervezők és résztvevők erre a hangversenyre is. Mindannyiukat a zene szeretete vezérli s az, hogy ezen a közösen eltöltött adventi estén elmerüljünk a Krisztus-várás gondolataiban. Több mint 100 éve annak, hogy Rieger Ottó budapesti orgonaépítő 1762. Opus számmal ellátva megépítette az arad-belvárosi, Páduai Szent Antalról nevezett minorita templom híveinek szolgálatában álló orgonát. A pneumatikus rendszerű, két játszóasztalos, háromregiszteres, több mint 2000 síppal rendelkező csodálatos hangszert, a környék egyetlen ilyen nagyméretű romantikus hangversenyorgonáját ezen az estén dr. Garay Zsolt egyetemi adjunktus, orgonaművész és Tankó László, a minorita templom kántor-karnagya fogja megszólaltatni. Duffner Melinda aradi származású, kolozsvári és Szabó Csilla aradi énekművész fognak nekünk énekelni. És lesz kamarazene a Vox Angelicus vonósnégyes (tagjai: Tóthpál Béla első hegedű, Miscovici Tibor második hegedű, Kászoni László mélyhegedű és Pataky Károly gordonka) előadásában, fúvószenekar és gitáros éneklő gyermekek. S persze a kórusok, kicsik és nagyok, amatőrök és profik. Közreműködnek: a Schola Minorita Aradiensis és Tankó László kántor-karnagy, A kispacsirták, Khell Jolán vezetésével, a Csiky Gergely Főgimnázium kórusa és Szabó Csilla karvezető, az Arad-belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet kórusa, Gál Gyula klarinétművész, a Kisszentmiklósi Baptista Gyülekezet fúvószenekara, a simonyifalvi, vadászi és nagyzerindi gitáros gyermekek Deák Andrea vezetésével és idei vendégük a kolozsvári Guttman Mihály Pedagógus Kórus Bedő Ágnes vezényletével. Az est vendége lesz Tóth Guttman Emese, a Romániai Magyar Dalosszövetség elnöke is. Novemberben van évfordulója, hogy templomunk egykori karnagya, P. Karácsonyi István minorita atya mártírhalált halt a román kommunizmus poklában. A hangverseny alatt – mint minden évben – rá is emlékezünk, s elhelyezzük emléktáblájánál a kegyelet virágait. December 3-án jelenik meg a 3Havi Szemle adventi száma. A lapban a hangverseny közreműködői is bemutatkoznak, vallanak zenéről, közösségi életről, munkáról. Tankó László a minorita templom XX. századi zenei vezetőiről közöl rövid tanulmányt. Matekovits Mihály Guttman Mihálynak az erdélyi kórusmozgalomban betöltött legendás szerepéről értekezik. De olvashatunk szépirodalmat és tanulmányokat is. Csak szemezgetve a sok olvasnivaló között említem meg, hogy pl. Komádi Sándor a 120 éves aradi Víztoronyról ír, Piroska Katalin aradi színháztörténeti érdekességeket közöl, Olasz Angéla tollából Széchenyi István életéről és történelmi szerepéről olvashatunk. A minorita templomi hangverseny minden közreműködője és résztvevője a Kölcsey Egyesület karácsonyi ajándékaként ingyen juthat az igen tartalmas, 90 oldalas laphoz. A rendezvény támogatói: Arad Város Kulturális Központja, az Arad-belvárosi Minorita Rendház és Plébánia, valamint Tatár Etelka (Chicago) és Fekete Károly. A belépés díjtalan. Mindenkit szeretettel várnak a szervezők és a közreműködők! (F. K.)

2016. december 2.
Réhon József könyvének bemutatója
Volt „igazi” szerenád is
A napokban jelent meg Aradon az Occident Media Kiadó Irodalmi Jelen Könyvek sorozatában Réhon József Diákszerenád c. könyve, amelynek bemutatójára hétfőn délután a Jelen Ház nagytermében zsúfolt terem előtt került sor.
Diákokról, tanárokról írott könyvről lévén szó, a szerző egy gyakorló tanárt (Ilona János, Aradi Csiky Gergely Főgimnázium) és egy diákot (Csomós Roland, ugyancsak Csiky, XII. A osztály) kért fel legújabb (Fritz Mihály borítólapjával és illusztrációjával megjelent) könyvének bemutatására, arra, hogy elmondják: milyennek látszik ez a könyv egy mostani oktató és tanuló szemszögéből.
A rendezvényt Bege Magdolna, a Nyugati Jelen főszerkesztője nyitotta meg, emlékeztetve arra, hogy Réhon tanár úr előbbi, tavaly megjelent könyvének bemutatásakor azt ígérte: az lesz az utolsó... Ilona János azzal kezdte, hogy az ígéretet már nyolc évvel ezelőtt se vette komolyan, amikor az első, diákokról, tanárokról szóló történeteket tartalmazó könyvét olvasta. A mostani azonban más, állapította meg, a jelenlegi egy összefüggő történet, a forma és a stílus jelentősen változott, és érdekes párhuzamot vont Mikszáth Új Zrínyiásza és Réhon tanár úr könyve között.
Ez utóbbi kötet szereplőit, mint maga a szerző vallja, három iskola diákjaiból, tanáraiból, egykori kollégáiból „varrta össze”, és „minden leírt esemény megtörtént. Pontosan úgy, vagy egy kicsit másképpen”. A legtöbben felismerhetők, ha más néven is szerepelnek, egy részük ma is él.
A történet, mondta a méltató, szokatlan helyzeteket mesél el – a szereplők „Madách- és József Attila-idézeteket vagdosnak egymáshoz”, sportolnak, nyáron lelkesen vesznek részt közös munkatáborban –, hogy aztán a megkeresett pénzt önzetlenül egyik osztálytársuk gyógyítására ajánlják fel. Közben védik bajba került társukat, „szóbaállnak” szüleikkel, nagyszüleikkel, feltűnően okosak, bátrak, rendesek...
Mitől bizarr, hogy így viselkednek, és mitől lenne bizarr, ha így viselkednének a maiak? – tette fel Ilona János a költői kérdést.
A szerző így látta, szerette volna és szeretné látni a diákokat – rendesnek, jól neveltnek, becsületesnek.
Meglepetés és igen érdekes volt egy mai diák fellépése. Csomós Roland többek között ezt mondta: nehéz elképzelni, hogy a mai diákok és tanárok együtt ülnek le, mondjuk, a tábortűz mellé és civilizáltan bort kortyolgatnak... (A fiatalembernek – a cikkíró megjegyzése –, nem volt szerencséje a könyv egyik szereplőjét, a szép emlékezetű dr. Kovách Gézát, Gazsit ismernie.) Az érettségi előtt álló fiatalember felemlítette: az osztálytársaknak, valamikor, volt idejük és indíttatásuk egymással foglalkozni – a maiak nagyrészt önzők, csak magukkal törődnek, a mai iskola statisztikákra épül stb.
Alulírott ehhez annyit tenne hozzá: a (lejárt) múlt gyakorta – olykor elég furcsa módon – szebbnek, vonzóbbnak, emberibbnek tűnik a mánál. (Sebaj: húsz-ötven év múltán ugyanígy lesz – szerk. megj.)
Réhon József „végszóként” nem kommentálta az elhangzottakat, inkább egykori iskoláiról, tanárairól beszélt, leszögezve (a híres shakespeare-i idézet nyomán): se dicsérni, se temetni nem akarta a régi iskolát, csak felidézni.
A hétfői esemény igazi meglepetéssel ért véget: az aradi könyvbemutatókon már „otthon lévő” Miscovici Tibor és Miltaller Lajos zenészpáros a könyvben szereplő zeneszámok (köztük a Tosseli-szerenád) megszólaltatásával kedveskedett a nézőknek, akik aztán szeretetvendégségen kommentálhatták a történteket.
Jámbor Gyula Nyugati Jelen (Arad)

2016. december 7.
Átadták a Pro Cultura Timisiensis díjakat
Mátyás Zsolt és Csata Zsolt színművészek a kitüntetettek között
A Megyeháza multifunkcionális termében december 6-án, kedden adták át az idei Pro Cultura Timisiensis díjakat, amellyel a Temes Megyei Tanács a kiemelkedő eredményeket elért kulturális személyiségeket honorálja. Mátyás Zsolt Imre, a Csiky Gergely Állami Magyar Színház művésze a Pro Cultura díj „szenior” változatát érdemelte ki, az ifjú temesvári színművész, Csata Zsolt pedig a tehetséges fiatal művészeknek odaítélt „ifjúsági” Pro Cultura díjat vehette át.
A 15. alkalommal megrendezett Pro Cultura Timisiensis díjátadó ünnepség résztvevőit Sorin Grindeanu megyei tanácselnök köszöntötte, aki felkérte a jelenlevő kulturális személyiségeket, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel támogassák a Temesvár Európa Kulturális Fővárosa 2021 projektet.
A Pro Cultura díj életműdíjként is felfogható szenior változatát írók, előadó- és képzőművészek, tudományos kutatók vehették át, köztük egy rendkívül sokoldalú alkotó, Mátyás Zsolt Imre temesvári színművész. A több mint két évtizeddel ezelőtt Temesvárra érkezett tehetséges színész, filmszínész, rendező, író, producer, kulturális menedzser, koreográfus és szobrász alkotói tevékenységét Simona Donici kulturális újságíró méltatta, aki reneszánsz művésznek tartja Mátyás Zsoltot. A temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház mellett a nagyváradi és a szarvasi (Magyarország) színházak művésze, illetve szabadúszó színész, Mátyás Zsolt több mint két évtizedes pályafutása alatt királyokat, püspököket alakított, sőt, Jézust is, megszemélyesítette Petőfi Sándort, Sztálint, Victor Hugót, Shir Khán tigrist, legutóbb A végjáték című előadásban egy bokszolóból lett színészt alakít mesterien. Mátyás Zsolt játékfilmekben, televíziós sorozatokban és dokumentumfilmekben játszott, nyolc színielőadást rendezett, megalapította és vezeti a Varázshegy Színházi Műhelyt és a Theatron Egyesületet, novellákat és kulturális riportokat közöl, szobrokat farag – sorolta érdemeit Simona Donici, aki különdíjjal, egy Brâncuși ihletésű famunkával is jutalmazta a sokoldalú alkotót.
A Pro Cultura díj ifjúsági változatát idén 15 fiatal alkotó vehette át, közöttük van Csata Zsolt, a Csiky Gergely Színház művésze, aki alig két esztendeje érkezett Temesvárra, de máris jelentős sikereket ért el a pályán. Idézzünk a marosvásárhelyi Berekméri Katalin laudációjából, amelyet Dobre Júlia olvasott fel: „Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki csillogásán, lendületén, teherbírásán, szárnyalásán túl mintha az öregek bölcsességét is hordozná, aki önmaga megvalósításán túl a szépen öregedők érzékenységével és empátiájával képes figyelni a mellette lévőre és magára egyaránt. Felkavaró élmény olyan fiatallal találkozni, aki az útkeresésben teljesen elkötelezett, mégis mintha az út ismerné őt… Csata Zsolt nagyszerűségét többek közt személyiségének ez a különös paradoxonja adja. Ez teszi képessé arra, hogy színészként már fiatalon az önmaga útját járja, közben pedig mindenkori környezete számára az értékalkotás lehetőségének megvalósítását segítse.” … „Csata Zsolt egyértelműen azzal a készséggel rendelkező színész, aki a szakmai teljesítményt és ennek módját – a színházi alkotófolyamatra nem mindig jellemző –emberbarát kultúrateremtés jegyében valósítja meg.”
Gratulálunk a két alkotónak a rangos elismeréshez!

2016. december 8.
Csiky-nap
„Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
A fenti szavak Bognár Levente alpolgármester szájából hangzottak el december 7-én reggel az iskola első emeletén, a Csiky Gergely mellszobra előtt összegyűlt ünneplő tömeg előtt.
„Minden év decemberében összegyűlünk, hogy emlékezzünk és megtiszteljük azt a múltat, amely biztosította számunkra a jelent (…) A több mint 90 éves falak sok vihart túléltek, az itt tanuló diákok és tanár nemzedék sok akadályt leküzdött és mindig haladt a maga útján. Legyenek ők példaképeink, az itt kapott tudás, az iskola szellemisége, pedig legyen a szilárd alap, amire építeni lehet” – így köszöntötte Hadnagy Éva igazgató a Csiky-nap alkalmával az iskolába érkezett hazai és külföldi vendégeket.
A megye egyetlen magyar tannyelvű iskolájának névadóját, Csiky Gergely pankotai születésű drámaírót, műfordítót ünnepelték december 7-én, szerdán az Aradi Városi Tanács, a Municípiumi Kulturális Központ és az aradi Szabadság-szobor Egyesület támogatásával.
Az ünnepélyes megnyitón jelen volt Király András oktatási államtitkár, Bognár Levente alpolgármester, Pellegrini Miklós megyei főtanfelügyelő helyettes, Cziszter Kálmán, a Szabadság-szobor Egyesület kuratóriumának tagja, Baracsi Levente református lelkipásztor, Bíró Emese, a Csiky Gergely Főgimnázium szülőbizottságának alelnöke, valamint számos külföldi és belföldi partnerintézmények diákjai és pedagógusai is képviseltették magukat.
E neves nap alkalmából Aradra érkeztek a főgimnázium testvériskoláinak küldöttségei: a Pécsi Református Kollégium és Általános Iskola, a szegedi Dugonics András Piarista Gimnázium, a hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Corvin Mátyás Szakképző Iskolája, a Szegedi Szakképzési Centrum Móravárosi Szakgimnázium és Szakközépiskola, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium és a temesvári Bartók Béla Elméleti Líceum pedagógusai és diákjai.
Ha már a vendégek felsorolásánál tartunk, nem maradhatnak ki az Arad megyei magyar tannyelvű általános iskolákból érkezettek: Ágyáról, az aradi Aurel Vlaicu Általános Iskolából, Erdőhegyről, Kisiratosról, Majlátalváról, Simonyifalváról, Zerindről és Zimándújfaluból is ellátogattak a Csiky-napra.
Az ünnepi hangulatot adventi dalcsokorral vezette fel az iskola kórusa Szabó Csilla karnagy vezényletével.
A felszólalások, köszöntő beszédek sorát egy-egy szavalat, dalcsokor szakította félbe, ugyanakkor tarkította: a karácsonyvárás hangulatát Köteles Nikolett, X. A osztályos tanuló fokozta Visky András Advent című versével, a második osztályos dalos pacsirták pedig gyermekdalokkal kedveskedtek az egybegyűlteknek.
Király András egykori Csikys diákként szólalt fel, és büszkén mondta el, hogy az útravaló, amit a Csikyben kapott, gyakorlatilag egész életét, hovatartozását meghatározta. „Nem véletlen azoknak a személyeknek a jelenléte, akik ma itt vannak: alpolgármester, főtanfelügyelő helyettes, a belvárosi református egyházközösség lelkésze, és nem véletlen Cziszter Kálmán jelenléte sem, aki velem együtt a Szabadság-szobor Egyesületet képviseli. Mi mindannyian hosszú évek óta az iskola jelenét és jövőjét igyekszünk egyre biztosabbá tenni. (…) Azt szeretnénk, hogy ez az iskola, ez a közösség maradjon meg az aradi magyarság fellegvárának” – tette hozzá az államtitkár.
Bognár Levente többek között a diákokhoz intézte szavait: „A mai nap rólatok, a ti jövőtökről szól, hiszen az iskola azért van, hogy itt jól érezzétek magatokat. Nagy öröm számunkra, amikor jó eredményeitekről hallunk. Ugyanígy örülünk mi, tisztségviselők annak is, amikor valamiben tudunk segíteni, hogy az iskola jobban nézzen ki, jobb feltételek legyenek számotokra. (…) Ezek azok az örömök, amelyekért érdemes dolgozni, tanulni, együtt lenni. Ez a ti ünnepetek, a mi ünnepünk!”
Az alpolgármestert követően Pellegrini Miklós a tőle már megszokott nyugodt, spontán, és közvetlen stílusával szólította meg a diákokat.
„Ebben a majdnem virtuális világban nagyon fontos, hogy együtt lehessünk, és közösen érezzük át, hogy advent szelleme áthat ezen a mai csodálatos ünnepen. (…) Szeretném, ha a mai napon egy pillanatra megállnánk, emlékeinkben felidéznénk tanárainkat, azokat, akik ezt a sok-sok téglát – metaforaként – ide tették ebbe az épületbe. Biztassuk magunkat, hogy most rajtunk a sor, hogy újabb téglákat hozzunk az iskolába hittel, szeretettel és reménnyel” – biztatta a diákokat (is) a megyei főtanfelügyelő helyettes.
Csiky-díjasok és koszorúzás
A Csiky-nap egyik nagy hagyománya, hogy Csiky-díjban részesítik a közösséget tevékenyen és eredményesen szolgáló tanulókat, akik a Szabadság-szobor Egyesület jóvoltából kis figyelmességet is kapnak. A 2016-os Csiky-díjasok: Ilona Judit, Csomós Roland, Búza Róbert.
A kitüntetett diákokat Spier Tünde, az iskola aligazgatója méltatta.
…
Az ünnepélyes megnyitó záróakkordja minden évben Csiky Gergely mellszobrának a megkoszorúzása: az iskola koszorúját Hadnagy Éva igazgató és Spier Tünde aligazgató helyezte el, az RMDSZ nevében Bognár Levente alpolgármester, a Szabadság-szobor Egyesület nevében Király András és Cziszter Kálmán koszorúzott, az Aradi Magyar Pedagógusszövetség nevében Pellegrini Miklós és Matekovits Mihály, az iskola diákjainak nevében a diáktanács két tagja, Sáfár Kinga és Búza Róbert koszorúztak.
Baracsi Levente református lelkipásztor áldása után elhangzott Kölcsey Ferenc költeménye, a Himnusz, majd az összegyűlt tömeg lassan feloszlott.
Az V–VIII. osztályos diákok számára Kalandozás a természettudományok világában címmel az iskola Tóth Árpád Termében kezdődött egy érdekes vetélkedő. A középiskolások ugyanakkor az immár hagyományos Tóth Árpád Versmondó Versenyre siettek a Jelen Ház nagytermébe.
Örömteli egybeesés, hogy éppen Aradon –Tóth Árpád szülővárosában – és éppen a költő születésének 130. évfordulója alkalmából sikerült a Csiky-nap keretében megszervezni a Tóth Árpád Középiskolai Versmondó Versenyt.
A szavalók IX–X., illetve XI–XII. osztályos kategóriában versenyeztek, összesen 13-an. Első körben a kötelező verseket adták elő a diákok, ez a IX–X.-nek Tóth Árpád Arad, míg a XI–XII-nek Hej, Debrecen című költemény volt.
A második fordulóban a versenyzők egy szabadon választott Tóth Árpád-szonettet adtak elő. Mindkét fordulóban a háromtagú zsűri 1-től 10-ig értékelték az elhangzott produkciókat.
…
Kalandozás a természettudományok világában
A VI–VIII. osztályosokból alkotott 4 fős csapatok – összesen 13 csapat – vetélkedőjén mindenki nyert. Az aradi és Arad megyei diákokon kívül részt vettek még temesvári, pécsi és szegedi tanulók, akik tíz versenyszámban a matematika, kémia, fizika, biológia és földrajz témákban kellett bizonyítsanak. A csapatok kellett még készüljenek az iskolájuk biológiai és földrajzi környezetének bemutatásával egy 2 perces vetítéssel, valamint újrahasznosítható anyagokból készíteniük kellett karácsonyi díszeket, dekorációkat.
A szervezők megköszönték a Nyugati Jelen segítségét, hiszen Böszörményi Zoltán járult hozzá, hogy minden szavalónak és magyarországi vendégpedagógusnak a csomagjába egy-egy Böszörményi-kötet kerülhessen.

2016. december 19.
Decemberi Szövétnek
A karácsonyfa alá
Érkezik a decemberi Szövétnek /aradi folyóirat/ – a karácsonyfa alá. Már a címlap (Mennyei fény – Allerhand István felvétele) utal az égből küldött ajándékra, amely bearanyozza szívünket. Kitör a felhők közül, és csillogó köntösbe öltözteti a havas tájat.
Az első oldal sorai: felhívás a szeretetre. „Szeressük emlékeinket, mert ők az igazi társaink! Emlékeink töltik fel testünket újfajta erővel.”
Az IRODALOM, MŰVÉSZET rovat az alkalomhoz illő verscsokorral indul: Böszörményi Zoltán (Karácsony), Szabó Péter (…és újból…), Radnai István (Jövendölések), Gál Z. Csaba (Még tisztán) a lap állandó szerzői, Bencze Mihály nemzetközi hírű matematikus, szerkesztő viszont először szerepel a Szövétnekben (Szülőföld).
Ismét levelet küldött Chicagóból Tatár Etelka (Az ’56-os emlékév nálunk). Sorai bepillantást engednek a tengeren túli magyarság néhány kulturális rendezvényébe. Nem hiányzik ebből a számból sem Nótáros Lajos Arad marad című folytatásos regényének soron következő epizódja. Folytatódik Jámborné Péterszabó Ilona dokumentumjátékának (Eszméktől a vérpadig) közlése a 2. résszel.
Karácsonyos István rendhagyó, mesés elemeket felhasználó témát kifejtő rövid prózája (Angyal szállt el felettünk) melegséggel tölti fel minden olvasó lelkét.
Nagy örömmel indítunk új rovatot PIHETOLLAK A CSIKYBŐL címmel, amelyben a Csiky Gergely Főgimnázium ifjú tollforgatóinak (Köteles Nikolett, Simpf Angelika), illetve képzőművész jelöltjeinek (Czernák Dorottya, Pattus Dorottya) biztosítunk lehetőséget a sikeres bemutatkozásra.
Juhász Béla egyperces novellái (Zseni, A rendkívüliülés, Egyedül) három érdekes témát érintenek.
Pataky Lehel Zsolt beszámol Juhász Béla Aradi személyiségek című interjúkötetének nagysikerű bemutatójáról (Egy ízig-vérig aradi könyv).
A HITÉLET rovatban két lelkipásztor, egy római katolikus (Szilvágyi Zsolt) és egy baptista (Bátkai Sándor) üzen az olvasóknak karácsony előestéjén (Emberré válás, Menjünk el egészen Betlehemig!). Dr. Vajda Sándor a borosjenői török mecsetnek állít jól dokumentált emléket (Volt egyszer egy török mecset Borosjenőben), Ódry Mária a költő érzékenységével pillant az ünnepre (Csupasz ágakon át). A rovatot Jankó András elmélkedése zárja (Zarándoklat).
Aradi és kaliforniai karácsonyokra emlékezik MEMOÁR rovatunkban Koreck Aladár, gyermekkora meghitt, családi körben eltöltött ünnepeire gondol nosztalgiázva Móré-Sághi Annamária Régi karácsonyok című írásában. Regéczy Szabina Perle 1989-es iskolás eseményeket idéz Szemek tüzében című sorozata következő részében (Együtt a szeretetben).
A HELYTÖRTÉNET rovat színvonalát emeli Piroska Katalin aradi vonatkozású, érdekes színháztörténeti cikke (Egy merész vállalkozás), Sarusi Mihály kisiratosi ősei után kutató, dokumentum értékű tanulmánya (És mégis Kissarusi) és Siska-Szabó Zoltán fotósorozatának 5. darabja (Régi és új Arad).
A SPORT rovatban Piros Dénes befejezi Emlékeim az olimpiákról című kétrészes visszaemlékezését, miközben arról ábrándozik, hátha lesz 2024-ben budapesti olimpia.
Brittich Erzsébet KERESZTREJTVÉNYe sokak örömére a Szövétnek decemberi számából sem hiányzik (55 évvel ezelőtt halt meg…).
Az új évet köszöntő, szilveszteri hangulatot idéző HUMOR rovatot Puskel Péter mosolyra késztető anekdotái (Anekdoták a művészetek világából) indítják. Kövér Péter szellemes, vidám pillanatokat keltő írását (Kalandorok kíméljenek!) bizonyára sokan várták már. Grosz László vicces bökversei jelzik: Durranhat a pezsgő!
A 115. Szövétnek hátsó borítóján Kurunczi Ferenc művészi háttérképére (Téli pillanat) Dutka Ákos érzelmes verssorai (Karácsony) vetítődnek, szép emlékeket idézve.
Az első belső borítón az elmúlt hetek aradi, kulturális eseményeiből kapunk ízelítőt, míg a hátsó belső borítón Brittich Erzsébet köszönti az ünnepet karácsonyi linómetszeteivel.
Ezt a lapszámot is díszítik Kett Groza János míves grafikái, karikatúrái.
Boldog, békés karácsonyt és egészségben eltöltött, sikerekben gazdag új évet kíván a Szövétnek munkatársai nevében a főszerkesztő,
Juhász Béla Nyugati Jelen (Arad)

2016. december 24.
Főhajtás Tóth Sándor kopjafájánál
December 23-án, immár 26 esztendeje az Aradon mártírhalált halt Tóth Sándor Maros-parti kopjafájánál emlékeznek meg arról a hódmezővársáhelyi gépkocsivezető-vállalkozóról, aki 1989. december 22-én élelmiszerrel, gyógyszerekkel megrakott gépkocsijával érkezett Aradra a román forradalmárok megsegítésére, és aki a december 23-ra forduló éjszakán kapta a halálos lövést a várba vezető híd közvetlen közelében. Hogy a gyilkos golyókat a Parc Szállóba befészkelődött, Temesvárról menekülő szekuritátés főtisztek különítménye, vagy a várat védő katonaság lőtte-e ki, nem tudni biztosan, csak az biztos, hogy a kétgyermekes családapa már csak koporsóban térhetett haza, a romániai forradalom egyetlen külföldi áldozataként.
Kopjafája – amelyet két példányban faragtak ki még 1990 kora tavaszán székelyudvarhelyi mesterek –, halálának színhelyétől néhány tíz méterre áll, párját Hódmezővásáhelyen állították fel.
Pénteken délben a forradalmárok, intézmények képviselői, aradi magyarok vettek részt a koszorúzási ünnepségen. Amelyet szokás szerint Bognár Levente aradi alpolgármester nyitott meg, emlékeztetve arra, hogy 27 évvel ezelőtt az aradiak a forradalmak általános követeléseiért, a szabadságért, egyenlőségért, testvériségért álltak ki a diktatúrával szemben. 1989. december 21–22. rendkívül szép pillanatokként maradnak meg a forradalomban résztvevők emlékezetében, de figyelmeztetett: azokat az eszményeket ma is meg kell őrizni.
Valentin Voicilă, az aradi forradalom vezéralakja – aki valamennyi megemlékezésen, annak idején Tóth Sándor hódmezővásárhelyi temetésén is jelen volt – egy Caragiale-idézetből kiindulva, meleg szavakkal emlékezett meg a harcostársának tekintett mártír nemes tettéről, hangsúlyozva: mint egykoron az aradi főtéren, hadiállapotban, amikor életüket kockáztatták, hiszen, mint másutt is, lőhettek volna rájuk, ma is együtt, teljes és testvéri egyetértésben kell fellépniük románoknak, magyaroknak, németeknek, szerbeknek, cigányoknak az egykori eszmék érvényre juttatásáért. S minthogy a pénteki megemlékezésen fiatalok egy csoportja is jelen volt (a Csiky Gergely Főgimnázium diákjai, a koszorúzás közben, Vékony Zsolt református lelkipásztor gitárkíséretével, az alkalomhoz illő zenét szolgáltattak, karácsonyi dallal fejezve be műsorukat) főleg azokhoz intézve szavait, a szokásosnál részletesebben ismertette a román forradalom aradi eseményeit.
Az aradi román ortodox egyház feje, az immár érseki rangú Timotei Seviciu (a legnagyobb elismeréssel mondom, egy vagy két kivétellel valamennyi, Tóth Sándor emlékére tartott megemlékezésen találkozhattunk vele) a megemlékezés végén románul, ft. Király Árpád marosi főesperes vezetésével magyarul hangzott el a Miatyánk. Tóth Sándor lelki üdvéért, de a mienkért is karácsony, a Megváltó születése előtt.

2016. december 30.
Nagycsaládok karácsonya
Köszönjük, hogy együtt segíthettünk
Karácsony előtt a Katalin Egyesület munkatársai ismét felkerestek Aradon és a megyében 22 olyan hátrányos helyzetű magyar nagycsaládot, ahol összesen 116 kiskorú gyermek él.
A begyűlt pénzadományokból, illetve az Egyesület pénzéből vásárolt tartós élelmiszereket kiegészítve a felajánlott tartós élelmiszerekkel, minden nagycsaládnak egy-egy 14 kilós tartósélelmiszer-csomagot és édességet, egy-egy banánosdoboz használt ruhát, továbbá a Csiky Gergely Főgimnáziumban a diákok által gyűjtött ajándékcsomagokból is vihettek egyet-egyet minden gyermeknek.
A Csermák család anyagi biztonságban ünnepelt
Örömünkre szolgált, hogy Aradon a 9 gyermekes Csermák család továbbra is rendezett körülmények között várhatta a szeretet ünnepét, amikor karácsonyfát állítottak, minden gyermek számíthatott valamilyen ajándékra, illetve ünnepi menüre. Amint a családfőtől, Csermák Istvántól megtudtuk, a család legkisebb tagja, a tavaly karácsonykor érkezett Ferenc Jenő is szépen fejlődik, ő mindenkinek a kedvence.
A Gurobics gyerekek nem járnak iskolába
Nem mondható mindez el a zimándközi, 6 gyermekes Gurobics Angéláról és családjáról, hiszen nem sokkal az ünnepek előtt a férjét baleset érte, műtétre szorult. A bajt tetézi, hogy jó ideig nem tud dolgozni, vagyis hiányozni fog a keresete. Még akkor is, ha a nagyobb gyermekek alkalmi munkákat már vállalnak. Mindez a tanulás rovására megy, hiszen a két legkisebb gyermek kivételével, akik a kisiratosi Pió Atya Gyermekotthonban laknak, mindnyájan kimaradtak az iskolából. Hogy milyen jövő várhat a tanulatlanul felnövő gyermekekre, sem azok, sem az anyjuk nem tudott válaszolni.
Nem dúskálnak, de megvannak
Kisjenő-Erdőhegyen, a 6 gyermekes Zleocki családnál csak Dánt, a fiatalabb családapát találtuk otthon. Amint elmondta, maga is, Zleocki Feri is, sőt már a nagykorúvá vált Ferike is dolgozik, nem dúskálnak a javakban, de megvannak. A háziasszony, Csiger Ibolya éppen a karácsonyi bevásárlást végezte, vele kapcsolatban Dán elégedettségének adott hangot, hiszen gondoskodik a gyermekekről, tisztán tartja a lakást.
Nem várt a karácsonytól semmit
Simonyifalván Netz Jolánt és unokáit nem találtuk a lakatlannak tűnő házukban, mivel azonban több környékbelinél érdeklődtünk a sorsuk felől, a helybeli evangélikus-lutheránus parókián megkeresett, átadhattuk neki a segélycsomagokat. Amint Netz Jolántól megtudtuk, a 6 gyermek közül csupán 2 lakik vele, a többiek a Seprősőn élő apjuknál, illetve a Simonyifalván párkapcsolatban élő anyjuknál tartózkodnak. Amikor Netz Jolánnál a karácsonyi előkészületekről érdeklődtünk, bánatosan legyintett: nem vár ő már a karácsonytól semmit, csak azt, hogy a gyermekek felnőjenek, dolgozzanak, mentesüljenek az ínségtől.
Gazsóék felújítják a házukat
Ugyancsak Simonyifalván, a 8 gyermekes Gazsó Imre és élettársa, Mészáros Mária azon bosszankodtak, hogy a kedvezőtlen időjárás miatt a felújítás alatt lévő házukon tavaszig leálltak a munkálatok. Éppen ezért, a házigazda fedél alá hordta a cementtel, illetve mésszel telt zsákokat. Az anyagi helyzetük javulását jelzik a házukon elkezdett bővítési, korszerűsítési munkálatok is. Mindketten, sőt már a nagylányuk is dolgozik a nadabi kábelgyárban, tehát karácsonykor nem láttak szűkséget.
Horváth József megtanult főzni
Nagyiratoson a 8 gyermekes Horváth Józsefet a sógorával együtt találtuk otthon. Amint elmondta, mostanában is a legbiztosabb jövedelme a fanyesésből származik, ami kettős haszonnal jár: kap érte némi pénzt is, ráadásul hazahozhatja a levágott gallyakat is, amelyekkel fűti a kemencét. A legnagyobb, már gyermekes lánya nem lakik otthon, két gyermeke a kisiratosi Pio Atya Gyermekotthonban él. Amióta a felesége meghalt, kénytelen volt főzni tanulni. Amikor nála jártunk, éppen a karácsonyi menüt tervezte, amiből nem maradhatott ki a töltött káposzta.
Köszönet az adakozóknak, a segítőknek
Segélyező utunk végén elmondhatjuk, hogy az Egyesület által támogatott, hátrányos helyzetű nagycsaládok életkörülményei ha nem is javultak látványosan, de nem is romlottak tovább. A csomagoknak Majláthfalvára juttatásáért köszönettel tartozunk Andresz József vingai alpolgármesternek, míg a gyoroki 4 családnak szánt kiadós segélycsomagok célba juttatásáért köszönettel tartozunk Varga Enikő óvónőnek, aki Bálint Magdolna tanítónő közreműködésével a saját autójával vitte ki a jelzett csomagokat.
A Katalin Egyesület vezetőtanácsa ezúttal is köszönetet mond minden adakozónak, akik tartós élelmiszerrel vagy egy bizonyos pénzösszeggel járultak hozzá ahhoz, hogy a szeretet ünnepe a megyebeli magyar nagycsaládok számára se múljon el szürke hétköznapként. Az adakozóknak az örömszerzésre való törekvését példázza, hogy egyikük egy fél kiló pörkölt kávét is felajánlott. Mivel eddig ilyen adományok nem kerültek, a mostani kávét az aradi Csermák családnak adtuk, hiszen ők a példás gyermeknevelési magatartásukkal bőven rászolgáltak. Köszönjük, amiért együtt segíthettünk.
Balta János Nyugati Jelen (Arad)

2017. január 7.
Újabb Mladenović bemutató a magyar színházban:
Shakespeare, Sonnet 66
Izgalmas bemutatóval indítja a 2017-es évet a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház január 11-én. A nagysikerű Koldusopera után két évvel, újabb előadással készül Kelet-Európa és a Balkán színházainak szókimondó rendezője, Kokan Mladenović. Jól bevált alkotócsapatával és a temesvári magyar társulat színészeivel közösen, ezúttal is egy klasszikus szövegből kiindulva készít előadást a ma emberének szájíze szerint.
Azt, hogy Shakespeare sosem tud elavulni és minden korban aktuális, mindannyian tudjuk. Témaválasztásai, karakterei és a rajtuk keresztül megfogalmazódó problémák úgy tűnik, sosem mennek ki divatból. Shakespeare azonban nemcsak színpadi szövegeiről lehet ismerős. A drámáiban megfogalmazódó társadalomkritika rövidebb, verses formájú alkotásaiban, sok esetben jóval konkrétabb formában jelenik meg. Ezt a sűrített formát használta fel Kokan Mladenović és csapata, és a rájuk jellemző sokrétű értelmezési tartományba áthelyezve, sikerült még tovább sűríteniük, és ezáltal a végtelenségig kitágítaniuk Shakespeare 66. szonettjének 14 sorát.
Az erős társadalomkritikai éllel bíró szöveg az alkotók olvasatában újfajta jelentéstartalmakkal telítődik, anélkül, hogy elszakadna a shakespeare-i univerzumtól. A Koldusoperából is ismert kettős, már-már egymással ellentétes irányú építkezés mentén, a szonett minden sora önálló jelenetté bővül, melyekben közmert Shakespeare figurák és motívumok köszönnek vissza. Ennek az olvasatnak értelmében a Macbeth-ek, Othellók, III. Richárdok, Rómeók és Júliák, Titus Andronicusok ma is közöttünk járnak. Így, miközben az előadás kíméletlenül állást foglal a világ aktuális társadalmi, politikai, gazdasági kérdéseiben, egy percig sem enged megfeledkezni a shakespeare-i univerzum időtlenségéről és időn kívüliségéről.
A Shakespeare, Sonnet 66 című előadás bemutatójára január 11-én este 7 órától kerül sor a színház nagytermében. Januárban még két további alkalommal megtekinthetik az előadást a színház látogatói, január 12-én, valamint 29-én este 7 órai kezdettel.
Pataki Zoltán

2017. január 21.
A Csikyben zökkenőmentesen zajlott a tisztségváltás
Január elején, a téli szünidő után az újonnan kinevezett, illetve a versenyvizsgán sikeresen átment tanintézményvezetők elfoglalták helyüket, új igazgatókkal/aligazgatókkal folytatódott a tanév, helyenként problémásan, helyenként kevésbé problémamentesen.
A Csiky Gergely Főgimnáziumban viszonylag zökkenőmentesen történt az igazgatóváltás, a megye egyetlen magyar tannyelvű középiskolájában jelenleg dr. Muntean Tibor igazgató és Tóthpál Renáta aligazgató töltik be a tisztségeket. Mindkettejüket az Arad Megyei Tanfelügyelőség nevezte ki az iskola tantestületének, vezetőségének javaslatára.
Tóthpál Renáta Kolozsváron született, a Brassai Sámuel Elméleti Líceumban érettségizett, majd Temesváron végezte az óvó- és tanítóképzőt. Egyetemi tanulmányait az aradi Aurel Vlaicu Egyetem gazdasági tudományok karán végezte, ahogy a mester fokozatot is. Húsz éve él Aradon, és nyolcadik éve tanít a Csiky Gergely Főgimnáziumban közgazdaságtant.
Muntean Tibor Aradon született, 2011-től a főgimnázium történelem szakos tanára. A középiskolát a Csikyben végezte, majd a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem történelem szakán tanult és doktorált 2007-ben. Tanári pályáját 1999-ben kezdte a zimándújfalui Móra Ferenc Általános Iskolában történelemtanárként, ahol aztán négy évet igazgatóként is dolgozott.
– Mennyire volt nehéz a váltás a tanév közepén?
Tóthpál Renáta: Mindenkinek nehéz volt. Nekünk is, az intézménynek is, és a gyerekeknek is. Ami engem személy szerint felháborított, hogy ilyen lehetetlen helyzetbe hoztuk a gyerekeket, a kollégákat, hogy egy tanár tanít közel fél évig, aztán a félév befejezése előtt három héttel átadja az osztályt valaki másnak, aki aztán befejezi az oktatást, illetve lezárja a diákokat. Egy nagyon kusza szituáció alakult ki, ami senkinek nem jó. Itt a Csikyben mi próbáltuk minél zökkenőmentesebben rendezni az átadást, átvételt, amiről tudjuk, hogy más iskolákban nem ment ilyen simán. Ez annak is betudható, hogy nagyon jó a kapcsolatunk az előző vezető-párossal (Hadnagy Éva volt igazgató, valamint Spier Tünde volt aligazgató – szerk. megj.), ők nagy segítségünkre voltak, vannak. Az órarendet is próbáltuk figyelembe venni, hogy ne legyen túl nagy kihatással a gyerekekre, de hát elkerülhetetlen volt a változtatás, hiszen voltak osztályfőnökváltások, tanárok váltása, ugyanis mi leadtunk órákat, Hadnagy Éva és Spier Tünde visszavett órákat. Akárhogy nézzük, azért változás állt be a gyerekek életébe is, amit remélem, nem éltek meg nagyon negatívan. Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy a változás minél zökkenőmentesebb legyen.
– Megvannak már a feladatkörök? Lehet tudni, hogy kinek mi a dolga?
Muntean Tibor: Voltaképpen ezek nagyon összefüggő dolgok, és hát mi még alig két hete vagyunk kinevezve. Egészen pontosan még nem osztottuk le a feladatokat. Valóban van egy hivatalos előírás, hogy mi az igazgató, illetve aligazgató feladata, mi egyelőre csak tanuljuk a dolgokat, és igyekszünk úgy megosztani a munkát, hogy mindketten inkább azokra a feladatokra, tennivalókra fókuszáljunk, amikhez jobban értünk.
– Bár a kinevezés alig fél évre szól, lehet ilyen rövid időszakra tervezni egy iskola életében? Vannak már elképzelések? Ötletek?
Muntean Tibor: Jelen pillanatban megpróbáljuk a napi ügyeket a lehető legpontosabban intézni, próbáljuk utánozni elődeinket, hisz ők ebben nagyon-nagyon jók voltak, és hát nem könnyű beleszokni. Most csak azon gondolkodunk, hogy minél több embert megismerjünk, minél több ember véleményét kikérjük, és aztán együtt, közösen – itt a közösent nem úgy értem, hogy csak a tanári kar vagy csak a diákok, hanem az egész aradi magyar közösséggel együtt megpróbálunk elindítani egy olyan projektet, amelynek az lenne a célja, hogy hosszú távra kidolgozzuk, milyen iskolát is szeretnénk vezetni, illetve milyen legyen az az iskola, amely megfelel az aradi magyar közösség igényeinek. Függetlenül attól, hogy ki lesz éppen az igazgató.
Az lenne a jó, ha lenne egy ilyen terv, amit aztán minden igazgató a saját egyéni stílusa alapján alkalmazna, folytatna. Egy oktatási intézményben nem működhet úgy az oktatás, hogy egyévenként, négyévenként, vagy akár nyolcévenként hirtelen felfordítunk mindent.
Tóthpál Renáta: Én tulajdonképpen nem gondolkodom hosszú távban, egyelőre csak augusztus 31-ig. Több kolléga is van, érdeklődő, aki esetleg el fog majd menni a versenyvizsgára. Az most még teljesen bizonytalan, hogy mi lesz szeptembertől, de azt én is szeretném megerősíteni, hogy mi eddig is az iskoláért dolgoztunk. Bármi is történjen ősztől, amiket eddig szerveztünk, csináltunk, azokat ugyanúgy fogjuk folytatni, no meg azt az elképzelést, hogy élő iskola legyen, és a szülőket minél jobban bevonni a nevelés folyamatába – ezt akkor is ugyanúgy fogjuk csinálni, ha nem mi leszünk a vezetők.

2017. január 25.
Beiskolázási tervek: nem csak a szórványban fogyunk, Hargita megyében is aggasztó a helyzet
Kétszázzal kevesebb kilencedikes lesz Hargita megyében a következő tanévben, Arad megyében sok magyar iskolában a minimális alatt van a diákok létszáma, Bihar megyében pedig a nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly – több részes összeállításunkban annak járunk utána, hogyan néznek ki a beiskolázási tervek azokban a megyékben, ahol magyar iskolák, tagozatok is működnek.
Aggasztóan kevés lesz a következő tanévben a kilencedikes diákHargita megyében- közölte megkeresésünkre Görbe Péter főtanfelügyelő az előkészített beiskolázási tervekkel kapcsolatban. Ez azonban nem jelenti azt, hogy tanintézmények szünnének meg emiatt – tette hozzá az elöljáró.
Görbe Pétertől megtudtuk, hogy miután az önkormányzatoktól megkapták a következő tanévre vonatkozó iskolahálózati terveket, kiderült, hogy várhatóan egyetlen oktatási intézmény, a gyergyóditrói Siklódi Lőrinc Általános Iskola szűnik meg. De ez a diákok szempontjából nem jelent változást, csupán annyi történik, hogy az általános iskola jogi személyisége megszűnik, és a Puskás Tivadar Szakképző Líceum berkeiben tanulnak tovább a diákok, ugyanabban az épületben, ahová eddig jártak - hívta fel a figyelmet.
"A következő tanévre 526 óvodai csoport indítását tervezzük, ezt a számot a megyei statisztikai hivatal adatai, a megyében anyakönyvezett gyermekek száma alapján állapítottuk meg. De szinte biztosak vagyunk abban, hogy végül ennél kevesebb csoportra lesz szükség, hiszen lesznek olyan családok, akik elköltöznek, illetve olyanok is, akik nem akarják óvodába adni a gyermeküket" – ismertette a főtanfelügyelő.
Az is biztos, hogy a következő tanévben hozzávetőleg hét kilencedik osztállyal kevesebb indul a megyében, ugyanis ebben a tanévben kétszázzal kevesebb nyolcadik osztályos diák tanul, mint a kilencedik osztályokban. A főtanfelügyelő meglátása szerint elég aggasztó ez a szám, és valószínű, hogy a tervezett 25-ös létszámok helyett több iskolában csupán 15-20 diákkal indítanak középiskolai osztályokat, annál is inkább, mert sok gyermek nyolcadik után nem akar majd továbbtanulni.
A főtanfelügyelő elmondta, idén nem indul új szak a középiskolákban. A főtanfelügyelőség felmérést készített a megyében működő vállalatok körében, 120 cég küldött visszajelzést arra vonatkozóan, hogy milyen szakmunkásra lenne szükségük, összesen 916 munkahely vár betöltésre szerte a megyében. Az igényelt szakágakat jelenleg mind oktatják Hargita megyében.
Arad megye folyton a létszámhatáron egyensúlyoz
A megyei tanfelügyelőségeknek január 23-ig kellett elküldenie az oktatási minisztériumnak a 2017–2018-as beiskolázási terveket. A megyében a magyar nyelvű óvodai csoportok és osztályok felett Damoklész kardjaként lebeg az örökös létszámproblémából adódóan az összevonás vagy a megszűnés veszélye - tájékoztatott Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes. Még a magyarok által jelentősebb számban lakott településeken is gondot jelent egy-egy évfolyam elindítása - figyelmeztetett.
Az Arad megyei tanfelügyelőség beiskolázási tervei szerint az ősszel kezdődő új tanévben 3673-an kezdik meg az óvodát, 3662 előkészítő osztályos lesz, 3449-en járnak majd ötödik osztályba, és 2996 kilencedikessel számolnak. Emellett 168 első éves tanul az esti tagozatokon, 56-an csökkentett látogatású oktatási formában, 700-an kezdik meg a szakmunkásképzőt, 282-en pedig valamely posztliceális iskolát.
Mi a helyzet a magyar iskolákkal?
„Ha minden összeszámolunk, húsz feletti azoknak az intézményeknek a száma, amelyekben érdekeltek vagyunk, de tizenkettőt tartunk igazából magyar iskolának. Bár árnyalja a képet, hogy például a pécskai 2-es számú általános iskolát magyarnak nevezzük, így is ismerik, és szeretnénk, ha így is maradna, de igazából fele magyar, fele román. Vagy a színmagyarnak tartott ágyai iskolában is van egy összevont román osztály. A másik véglet, a varsándi általános iskola, amelyben a magyra tagozat csak két összevont osztály áll” – vázolta Pellegrini Miklós főtanfelügyelő-helyettes a magyar, illetve a magyar tagozatú iskolák helyzetét a megyében.
Pozitív változás a jelenlegi tanévhez képest, hogy Nagyzerénden beindul a napközis óvodai csoport, és az aradi Kincskereső óvódában lesz még egy napközis csoport. Az arad-gáji Neuman Fivérek Általános Iskola ellenben– ahol az elemiben működik összevont osztályokkal a magyar tagozat – elveszti önálló jogi személyiségét, mert a diáklétszám jócskán a minimális 300 alatt van, még a román és magyar óvoda gyerekeivel együtt is.
A 2017–2018-as tanévben Arad megyében a magyar oktatásban 28 normál programú óvodai csoport lesz 460 gyerekkel, ehhez még jön öt napközis csoport 195 gyerekkel. Elemiben (előkészítőtől negyedikig) 40 osztály 570-580 gyerekkel, míg általánosban 39 osztály működik majd 644 diákkal. Középiskolai szintű képzés magyarul csak az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban van, ott három kilencedikes osztályt terveznek, plusz egy szakmunkásképzőt vegyes – autószerelő és turizmus – szakkal.
„A jelenlegi magyar csoportok és osztályok megmaradnak, ám sok helyen a minimális létszám alatti a diákok száma, de reméljük, hogy a tanügyminiszétrium jóváhagyja a kérésünket, és megadja a működési engedélyt az önálló osztályokhoz" – mondta Pellegrini Miklós. Hozzátette, hogy a középiskolában 15, az alsóbb tagozatokon pedig 12 a minimális osztályétszám.
A kevés gyerek miatt gyakori a szimultán oktatás: Zimándújfalun elemiben és általánosban is összevont osztályok működnek, akárcsak Feketegyarmatonon, Nagyzerénden, Simonyifalván, Nagyiratoson, Majláthfalván. Veszélybe került a kisiratosi iskola is, pedig eddig ott nem volt gond. Szintén veszélyeztetettek az aradi kerületi iskolák magyar tagozatai, mert a minisztérium összevont osztályt csak faluhelyen képzeli el, ezért például az Aurel Vlaicu Általános Iskolában, ahol folyton csökken a létszám, nem biztos, hogy megkapják az engedélyt. "Emiatt a magyar tagozat is veszélybe kerülhet, hiszen a minisztérium háríthat azzal, hogy vigyék a gyerekeket más magyar iskolába a városban, ilyenkor viszont a szülők inkább román tagozatra íratják át gyermekeiket” – vázolta a helyzetet Pellegrini Miklós.
A főtanfelügyelő-helyettes szerint az Arad megyei magyar vagy vegyes családok gyerekeinek a fele jár magyar iskolába, a többi románul vagy németül tanul. „Csak becslésre hagyatkozunk, ezért lehet, hogy 40-60 százalék ez az arány, de mindenesetre nagy. A szülőnek szuverén joga oda vinni a gyerekét, ahová ő jónak látja. Mi próbálunk hatni rájuk, hogy melyik iskolát és tagozatot válassza, de nem erőszakolhatunk rá semmit. Előbb-utóbb ezeket a kerületi magyar tagozatokat nem tudjuk majd fenntartani, s akkor mindenki a Csiky-be jár magyar iskolába, vagy rosszabb esetben román tagozatra. Azért póbáljuk megtartani – még ha olyan áron is, hogy szimultán legyen az oktatás – az anyanyelvi oktatást, hogy aki szeretné, magyarul tanulhasson" – mondta a főtanfelügyelő-helyettes.
Biharban nem fenyeget iskolamegszűnés
Bihar megyében a tervek szerint nem szűnik meg olyan iskolai struktúra, amelynek magyar tannyelvű osztály is része – szögezte le a főtanfelügyelő-helyettes, Kéry Hajnal. Hozzátette, egyes, főleg vegyes tannyelvű iskoláknál gondot jelent, hogy nincs 500 diákjuk, és a decemberi, 935-ös kormányrendelet alapján elvesztek aligazgatói tisztségek. Ilyen például a lugasi, a belényesi és a fenesi iskolák, vagy Nagyváradon a Ioan Slavici és Lucreţia Suciu nevét viselő tanintézmény.
A megyében előkészítő osztályban jelenleg 1168 gyermek, IV. osztályban 945 tanuló, VIII. osztályban pedig 1110 diák tanul. A nyolcadikosok körülbelül ötvennel kevesebben vannak, mint tavaly, létszámuk alapján várhatóan 39-40 kilencedik osztály indulhat majd el. Az ötödik osztályok elindítását a tavalyihoz hasonlóan tervezik, a művészeti líceumban például indul a választható zene-képzőművészet szakos osztály.
Bihar megyében a diáklétszám nagyjából állandó – tudtuk meg Kéry Hajnaltól, aki hozzátette, jelenleg a harmadikos (1135 tanuló) és negyedikes (945 tanuló) diákok száma között van jelentősebb különbség. Ennek nem demográfiai oka van, a különbséget az okozza, hogy mikor bevezették az iskolaelőkészítő osztályokat, a szülők egy része azokba, míg mások első osztályba íratták gyermekeiket – tájékoztatott.
A főtanfelügyelő-helyettes elmondta, tavaly már túljelentkezés volt a szakiskolákban, így előfordulhat, hogy a három éves szakoktatás iránt idén is megnő a kereslet. A duális szakoktatás lehetősége is szerepel a tanügyi törvényben, de ennek az oktatási formának még nincs módszertana – tette hozzá. Sok iskola viszont él azzal a lehetőséggel, hogy egy osztályon belül két szakot indít. Az osztályon belüli két szak indítására mind a középiskolai, mind három éves szakoktatásban van lehetőség, ily módon elkerülhető, hogy azért kerüljön egy gyermek román osztályba, mert magyarul nincs lehetősége egy adott szakon tanulni – tette hozzá.
maszol.ro

2017. január 28.
Ismét Temesváron vendégszerepel az M Studio
A jó, a rossz, meg a …
Évek óta visszatérő vendégnek számít a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház színpadán a sepsiszentgyörgyi M Studio. A sokáig Erdély egyetlen hivatásos mozgásszínházának számító társulat legfrissebb, decemberben bemutatott előadását hozza el február elején a temesvári közönségnek.
A jó, a rossz meg a k**va anyád című táncelőadást Fehér Csaba rendező-koreográfus jegyzi. A nonverbális előadás a vadnyugati forróvérű nőcskék és még forróbb fejű banditák világát eleveníti meg. Az alkotók ajánlója alapján a történet igen egyszerű. Egy kis közösségről szól, akik mindennapjaikat egymás közt élik meg és élik túl. Az unalom elűzésére egymást szórakoztatják. A mulatságnak és a párbajoknak itt hatalmas szerepe van. A társadalom nem kívánatos elemei kerültek ide, ebbe a nem hétköznapi porfészekbe, ebbe a nem akármilyen kisvárosba, amelynek a neve El Perdido.
A sepsiszentgyörgyi vendégelőadásra február 2-án este 7 órától kerül sor a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház nagytermében.

2017. február 6.
Határtalan Napok Fesztivál: főszerepben Nagyvárad
Szabadka, Marosvásárhely, Komárom és Kassa után Nagyváradé a főszerep a Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok fesztiválján: a Szigligeti Színház társulatai mellett bemutatkozik Deák Árpád képzőművész, valamint a Várad Kulturális Folyóirat. A háromnapos programsorozatban színházi előadások, kiállításmegnyitó, író-olvasó találkozó és összművészeti performansz is helyet kapott.
A február 9-11. között megszervezendő esemény célja, hogy hidakat építsen az anyaországi és határon túli közösségek között, valamint, hogy keresztmetszetét adja a határon túli városok kulturális életének.
Az események sorát Deák Árpád képzőművész kiállításának megnyitója kezdi. Az est folytatásában, 19 órától Székely Csaba Bányavirág című tragikomédiája látható. Másnap, február 10-én 17 órától a Várad Kulturális Folyóirat Élő Várad mozgalma és a színház összművészeti performansza látható, Határon innen és turul címmel, 19 órától pedig Csiky Gergely Buborékok című nagysikerű komédiája kerül műsorra. Február 11-én rendhagyó Törzsasztal író-olvasó találkozóra,
erport.ro

2017. február 9.
Évértékelő a Kölcsey Egyesület leköszönő elnökével
Jankó András mindig szívesen tette a dolgát, de…
Amint azt a Nyugati Jelenben is közöltük, február 15-én, szerdán 18 órától a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartja beszámoló és tisztújító közgyűlését az aradi Kölcsey Egyesület. A hír hallatán megkerestük Jankó Andrást, az Egyesület elnökét, akivel az elmúlt évi közművelődési tevékenységet értékeljük, az idei terveket vesszük számba.
– Elnök úr, hogyan értékeli az elmúlt évet?
– Értékelés helyett inkább röviden felsorolom a tavalyi év eseményeit, hiszen, gondolom, az aradi magyar kultúra iránt érdeklődők ismerik a tevékenységünket. Mármint azok, akik többnyire jelen voltak minden rendezvényünkön.
Január 22-én szerveztük a Kölcsey-díjak átadását, március 1-jén tartottuk az előző évre vonatkozó beszámoló közgyűlést. Március 21-én bemutattuk Csanádi János Eleinkről szól a fáma című kötetét, amit később, a szerző jelenlétében Gyulán és Nagyváradon is bemutattunk. Április 11-én Szép Mária Terézia könyvét mutattuk be, és a férje festményeiből kiállítást rendeztünk. Május 22-én Feszty-konferenciát szerveztünk, május 25-én megtartottuk az első Iskolakórus Találkozót, júliusban volt a KITÁSZ közgyűlése. Szeptember 28-án rendeztük meg Steinhübel Zoltán kiállítását, október 4-én Olosz Lajos-megemlékezést tartottunk, ugyanakkor egy kötetét mutattuk be. December 3-án volt az általunk szervezett kórusfesztivál, 15-én Bodó Barna bemutatta a 2015-ös Erdélyi Magyar Civil Évkönyvet.
– Tehát színes program áll az Egyesület mögött. Az elnök milyennek értékeli a tavalyi rendezvényeiknek a színvonalát?
– A Feszty-konferencia és a KITÁSZ-találkozó, a kiállítások, kórustalálkozók, könyvek kiadása és bemutatása szerintem kimagaslóan jól sikerült rendezvények voltak, amelyeket csak egy jól összeszokott csapat tudott végrehajtani. De az is igaz, hogy nem volt zökkenőmentes a munka, voltak nézetkülönbségek is. A magam részéről azt gondolom, ennél többet már nem tudok levezényelni, ezért átadom a helyem másnak, aki tovább tud lépni, és még magasabb színvonalra emelheti az Egyesület munkáját. Éppen ezért nem jelöltetem magam a meghirdetett tisztújításon.
– Számomra a bejelentése meglepő, hiszen az aradi kultúraigénylő magyarság körében Önöket az év csapataként emlegetik…
– Az, hogy nem jelöltetem magam, nem újdonság, legalábbis azoknak nem, akik olvasták a Nyugati Jelenben tavaly januárban megjelent éves beszámoló interjút. Akkor már jeleztem visszalépési szándékomat. Ehhez még azt is hozzáfűzhetem, hogy amikor elvállaltam az Egyesület vezetését, azért tettem, hogy bebizonyítsam: nincs halálra ítélve ez az Egyesület! Vállalásomat, gondolom, teljesítettem, ezért nyugodt lélekkel állhatok fel, helyet adva egy arra rátermettebb személynek, akinek már most sok sikert kívánok! Ugyanakkor felajánlom a segítségemet is, ha arra szükség lesz.
– Köszönöm szépen a beszélgetést, ugyanakkor az aradi és a megyei magyarság nevében is megköszönöm az anyanyelvű kultúránkért, eddig kifejtetett, önzetlen munkáját.
– Én köszönöm a lehetőséget, mindig szívesen tettem a dolgomat.

2017. február 14.
Túl a Gutenberg-galaxison és a világhálón – felolvasó körúton az E-MIL
Farsangi felolvasás-sorozatot tart mától péntekig hat városban az Erdélyi Magyar Írók Ligája (E-MIL). Karácsonyi Zsolt, az E-MIL elnöke a Krónikának elmondta, az irodalmi felolvasó körút keretében ezúttal Aradra, Temesvárra, Nagyváradra, Marosvásárhelyre, Brassóba, valamint a határon túlra, Szegedre is ellátogatnak az erdélyi írók-költők.
A rendezvénysorozat kedden az aradi Csiky Gergely Főgimnáziumban indul, ahol a város szülöttje, Karácsonyi Zsolt, valamint Serestély Zalán és Varga László Edgár lép fel. „Néhány éve sikeres sorozatunk volt az Irodalmat a vidéknek, amikor falvakban, olyan településeken találkoztunk az olvasókkal, ahová ritkábban jutnak el írók.
Tulajdonképpen ennek a folytatása a mostani farsangi felolvasássorozat, amelynek keretében hat városba érkezik az E-MIL íróinak egy-egy komolyabb különítménye" – mondta el az elnök. Kérdésünkre kitért arra is, hogy felolvasásaikon generációtól függetlenül részt vesznek az olvasók, a szerzők pedig mindenkit várnak az eseményekre – Aradon például diákoknak tartják az irodalmi estet a Csiky Gergely Főgimnáziumban. „Magyarországon, de Délvidéken, Felvidéken is felolvastak már az erdélyi írók, a mostani szegedi »kiszállással« is az a célunk, hogy ne csak mi hívjunk meg külföldi szerzőket, de az erdélyi írók, irodalom is bemutatkozzék a határon túl. Az E-MIL írótáborába, a Kolozsvári kikötőbe, valamint a Kolozsvári Magyar Napokra is rendszeresen hívunk külföldi szerzőket. A felolvasás, irodalmi est egyébként a legjobb módja a művek népszerűsítésének, hiszen a Gutenberg-galaxison és a világháló dominanciáján túl is van élet: fontosnak tartjuk a személyes jelenlétet, az olvasókkal történő élő találkozást" – mutatott rá Karácsonyi Zsolt.
Hozzátette, az E-MIL-rendezvények a jövőben is rendületlenül folytatódnak, az Álljunk meg egy szóra kolozsvári beszélgetősorozat következő állomásán, február 23-án Selyem Zsuzsa írót faggatja László Noémi. Márciusban az 5 éve elhunyt Fodor Sándorra emlékezik a liga: konferenciát tartanak az író munkásságáról. „Azért is fontosnak tartjuk a Fodor Sándorra való emlékezést, mert ő volt az E-MIL első elnöke, majd tiszteletbeli elnöke" – fogalmazott Karácsonyi Zsolt.
A felolvasó körút résztvevői kedden Aradon, a főgimnáziumban és Temesváron, az Új Ezredév Református Központban, szerdán Szegeden, a Millenniumi Kávéház és Klubban, csütörtökön Nagyváradon, a Posticum-házban, pénteken Brassóban, a Reménység Házában, szintén pénteken Marosvásárhelyen, a G. Caféban várják a közönséget. Műveiből olvas fel többek közt Balázs Imre József, Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Farkas Wellmann Éva, Fekete Vince, Király Farkas, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc.
Kiss Judit

2017. február 15.
Farsangi felolvasások az E-MILesektől
A kortárs szerző is ember
„Azért járunk ilyen helyekre, hogy megmutassuk, hogy nem csak Arany János, Pilinszky, Petőfi vagy Ady és a többi volt nagy költő, hanem bizony az élő szerzők is meg tudnak állni a saját lábukon, kényelmesen el tudnak helyezkedni egy széken, akárcsak ti, ugyanúgy emberi lények vagyunk” – így indított a farsangi felolvasás első állomásán Karácsonyi Zsolt költő a Csiky Gergely Főgimnázium könyvtárában.
A kortárs magyar irodalmat népszerűsítő Erdélyi Magyar Írók Ligájának (E-MIL) írói-költői elhatározták, hogy február 14–17. között, több mint 1200 kilométert megtéve gondoskodnak arról, hogy az irodalomkedvelők a farsangi időszakban se nélkülözzék a kortárs szerzőket.
A Csiky Gergely Főgimnázium X–XI. osztályos diákjaival találkozott február 14-én délben az E-MIL három tagja:Karácsonyi Zsolt aradi születésű, egykori csikys diák, akinek eddig több verseskötete is megjelent már, jelenleg a Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztője és az E-MIL elnöke. Őt elkísérte a felolvasó körútra Serestély Zalán író, költő, akinek eddig egy verseskötete jelent meg, készülőben van a prózakötete, valamint Varga László Edgár költő, író, akinek szintén egy kötete jelent meg, most dolgozik a másodikon.
A kortárs szerzők saját költeményeket olvastak fel a diákoknak, majd beszéltek az alkotási folyamatról, az irodalmi pályakezdésről, az ihletről vagy annak hiányáról, és egy általuk összeállított kortárs szerzők neveit tartalmazó listával járultak hozzá a Csikys Kortárs Könyvkommandó csapatának a támogatásához.
Az Erdélyi Magyar Írók Ligája irodalmi rendezvénysorozatának második állomása Temesvár, majd az alábbi állomások következnek:
Szeged, Millenniumi Kávéház és Klub (Dugonics tér 12.), február 15. 19 óra.
Fellépnek: Farkas Wellmann Éva, Karácsonyi Zsolt, Serestély Zalán, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Elek Tibor.
Nagyvárad, Posticum Ház (Teiului utca 26.), február 16. 18 óra. Fellépnek: Karácsonyi Zsolt, Király Farkas, Varga László Edgár. Beszélgetőtárs: Serestély Zalán.
Brassó, A Reménység Háza (Moldovei utca 2.), február 17. 18 óra. Fellépnek: Bálint Tamás, Dimény H. Árpád, Szakács István Péter, Zsidó Ferenc. Beszélgetőtárs: Szonda Szabolcs.
Marosvásárhely, G Café (Cuza Vodă utca 33.), február 17., péntek 18 óra. Fellépnek: Balázs Imre József, Fekete Vince, Király Zoltán, László Noémi, Lövétei Lázár László. Beszélgetőtárs: Zsigmond Andrea.

2017. február 17.
Kölcsey-közgyűlés, meglepetésekkel
Szerdán este a Kölcsey Egyesület 2017. évi, az Aradi Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében tartott közgyűlése némi meglepetést hozott: a megüresedett elnöki posztra nem ír ki választást, a vezetést, egy évre, ideiglenes elnökség vette át.
Az ülést megnyitó Berecz Gábor titkár a (már újságból ismert) napirend felsorolása után Jankó Andrásnak adta át a szót az elnöki beszámoló ismertetésére. (Nem térünk ki rá részletesebben, a Nyugati Jelen közelmúlti számában olvashatták a Balta János által a leköszönő elnökkel készített interjúban.) A beszámoló végén az elnök „ennél többet nem tudok” megjegyzéssel bejelentette távozási szándékát.
A titkár ismertetője szerint az egyesület taglétszáma 150 körül állandósult, de 35-40 közülük nem látogatja a rendezvényeket, az egyesület könyvtára „mozdulatlan”, állományának egy része (raktározási hely hiányában) letétben van az alelnök lakásában, más részét szétosztották a megyében az erre igényt tartó iskolák, olvasókörök (például a borosjenői) között. A beszámolóban szó esett arról, hogy jó a kapcsolattartás más hazai és külföldi kulturális egyesületekkel (egyebek közt Nagyvárad és Kaposvár neve hangzott el), hogy megújult az immár Háromhavi Szemle folyóirat. A százlejes évi tagságdíj (ami nem egészen 42 százalékban folyik be, s ami, például, a Kölcsey-kiadványokhoz, -könyvekhez való ingyenes hozzájutást is feltételezi – szerk. megj.) távolról sem fedezi a kiadásokat, az Egyesület működéséhez külső segítségre van szükség. Az elmúlt évi 48,76 ezer lej bevételből 31,13 ezer pályázati pénz (nagy része az Arad Városi Tanácstól, egy kisebbik része a megyei tanácstól származik), 10,42 ezer magánszemélyek (köztük Böszörményi Zoltán) hozzájárulásából adódik.
Berecz Gábor elmondta még: az Egyesület évente kinyomtat 250–400 zsebnaptárt, s a 2013–2014-es évkönyv után (attól függően, hogy összegyűl-e a szükséges pénz) újabb évkönyvet szeretne megjelentetni.
Fekete Károly alelnök mindezekhez azt fűzte hozzá: tavaly a KITÁSZ-találkozó (a Kárpát-medencei magyar kulturális szervezetek 2016 nyarán Aradon megtartott találkozójáról van szó, amelyet évente más-más tagszervezet vállal fel – szerk. megj.) nagy erőfeszítés volt, ugyanúgy, mint a 14 aradi magyar alkotó képzőművészeti kiállításának (hosszú évtizedek óta premiernek számító) megrendezése. A felszólaló beszélt arról is, hogy az Egyesület tavaly, Aradnak az Európai Kulturális Főváros címre pályázása keretében (az aradi terv, mint ismeretes, megbukott, de esetünkben ez mellékes) öt javaslatot terjesztett elő, amelyből kettő bekerült a pályázatba. Az egyik az aradi múzeum birtokában lévő nagyméretű Feszty-triptichon rendbe hozása, kiállítása (írtunk róla annak idején, a mű nemzetközi konferencián történt bemutatása kapcsán), ebben jelentős a hozzájárulása a most leköszönt elnöknek. A másik a felújítás alatt álló Kultúrpalota orgonával való felszerelése, ami bizonyára nem kis anyagi erőfeszítés, de hosszú távra pozitív kihatással lenne a város zenei életére.
A 2017-es programra ezúttal nem térünk ki részletesen (alkalomadtán majd igen), előzetesen annyit, hogy minden hónapra van tartalmasnak ígérkező rendezvény, a legközelebbit azonban már most bejelentjük: február 21-én, jövő kedden Borbély László, az Aradhoz is (többek között felesége aradi származása révén) kötődő közismert RMDSZ-politikus könyvének bemutatása.
Amit nem halaszthatunk későbbre: a Kölcsey-elnökség arra vonatkozó javaslata, hogy az Egyesület Sándor Tivadar r. kat. papot, gáji plébánost, a Kölcsey régi és kitartó támogatóját tiszteletbeli elnöknek javasolta. (A tisztelendő úr, a rá jellemző szerénységgel inkább a volt elnökre ruházta volna át a megtiszteltetést – „a szolgát nem szokták kitüntetni”). Ugyancsak az elnökség javasolta, hogy az idei közgyűlésen ne legyen elnök- és vezetőségválasztás: egy évre, ideiglenesen, azaz jövő februárig az ügyvezető elnöki tisztséget Berecz Gábor eddigi titkár, a titkári tisztséget tőle Márkus János veszi át, a három alelnöki funkciót Fekete Károly, Hadnagy Dénes és Juhász Béla tölti be. A jogügyi tanácsos Jankó András lesz, a pénztárosi megbízatás Nagy Gabriellának jutott. Az elnökség tagjai továbbá Deák Rozália, Erdélyi István, Jámbor Ilona, Siska-Szabó Hajnalka. A közgyűlések között e tizenegy személy döntene a folyó ügyekről. A javaslatot a közgyűlésen részt vevő mintegy félszáz személy egyhangúlag megszavazta.

2017. február 18.
Beszélgetés Matekovits Mihály matematikatanárral
„Romániai magyar vagyok. Nekem az emberek sorsa a fontos” (1.)
– Szülőházad és egyik nagymamám házának közös fala volt a Választó utcában. Jól emlékszem szüleidre is.
– Kiss Karcsival mindig mondtuk, hogy belvárosiak vagyunk, mert a Választó utca belvárosi oldalán laktunk. A túloldalon szabadott csirkét, disznót tartani, a belvárosi oldalon nem…
– Hova jártál óvodába?
– Böbe óvó nénihez, két évet. Utána a Kossuth utcai iskolába. Láng István volt az igazgatónk első négy évben. Aztán hoztak egy rendeletet, amely kimondta, hogy tanító nem lehet igazgató. Ő közben elvégezte a magyar tanárit, és elment a Fürj utcai iskolába. Viszont, legszívesebben zenét tanított. De erről nem volt papírja.
– Nekem is énektanárom volt.
– Nagyszerűen vezetett kórusokat.
– Nyolcadiktól, gondolom, hol folytattad.
– A 3-as Számú Középiskola tanulója lettem. Közben Ocskó Teréznek nevezték el az iskolát, de nekünk megmaradt 3-asnak.
– Kikre emlékszel legszívesebben tanáraid közül?
– Nagyon jó pedagógusok tanítottak, de meghatározó személyiség volt az én szempontomból Kovács Miska bácsi, a matematikatanárom, illetve Vadász Ernő, aki osztályfőnököm volt. Miska bácsitól tanultam meg, hogy ha kicsengettek az óra végén, a tanár tegye le a krétát; a csengőszó után úgysem figyel már senki a tanár szavaira. Vadász tanár úr azt vallotta, hogy a pedagógus mindig hallgassa meg a másikat is, amikor az panaszkodik valakire, még akkor is, ha az diák. Sosem felejtem el, hogy azt kérte az órarend készítőitől, hogy az osztályfőnöki óra előtt kapjon egy lyukasórát. Hogy jusson ideje hazamenni, átöltözni öltönybe, ingbe, nyakkendővel. Úgy érezte, hogy az osztályfőnöki órát nem való sportfelszerelésben megtartani. Tudta, milyen sokat számít egy igazi pedagógus külső megjelenése.
– Kedvenc tantárgyaid?
– Történelem és matek. A líceum utolsó két évében teológiára készültem. Az érettségi táján gondoltam meg magam. A matematikát választottam, mert úgy tartottam, hogy arra nem kell tanulni. Ha az ember szeret és tud példákat megoldani, az elég…
– Úgy emlékszem, sokat jártál be a papokhoz.
– Ministráltam. A Sándor testvérek tőlem tanultak ministrálni. Mindkettőjük felszentelésén részt vettem Gyulafehérváron… Aktív egyházi ember voltam. Később is. Most is az vagyok.
– Hol jártál egyetemre?
– Temesváron. Bátyámat követtem, aki oda járt az orvosira.
– Jól tudtál románul?
– Gyenge volt a román tudásom, de hamar rájöttem, hogy a matematikában csupán néhány szót, kifejezést kell ismerni, a többi képlet és sok-sok szám. Az első évben voltak kisebb gondjaim a tudományos szocializmussal, amely narratív tantárgy.
– Tanári szakra jártál?
– Már elsőéves koromban a 3-asban a tanév elején, amíg Miska bácsi dolgozott az órarenden tanítgattam helyette. Rájöttem akkor, mennyire érdekes dolog a tanítás. És a diákok is szívesen fogadták személyemet.
– Úgy tudom, hogy kedvenc fizikaprofesszorommal, Toró Tiborral is jó volt a viszonyod.
– Már az egyetem előtt is ismertük egymást. Sokat jártam haza hozzájuk. Hobbim volt a csillagászat. Felesége, Edit asszony, a planetáriumban sokszor tartott magyar nyelvű bemutatókat; így kerültem közelebb hozzájuk. Később, miután végeztem, együtt mentünk országos csillagászati konferenciákra. Mint tanár, minden évben vittem látogatóba Temesvárra, a planetáriumba egy-egy osztályt. Később itt, Aradon Cziszter Kálmánnal vezettük a Tudomány, technika, technológia tanfolyamot a Népi Egyetemen. Minden évben legalább egyszer átmentünk a planetáriumba. Az idős nénik nagyon szerették hallgatni Edit asszony kedvesen, választékos magyarsággal megtartott, a csillagképek magyar elnevezését használó előadását a „csillagos ég” alatt.
– Emlékszem, hogy minden évben Toró professzor nyitotta meg a Népi Egyetem előadássorozatát, és akkor mesélt a legfrissebb Nobel-díjasokról… Meddig foglalkoztál a csillagászattal?
– Gyakorlatilag a ’89-es forradalomig, amikor átálltam a politikára és kultúrpolitikára. Nem maradt időm tovább elmélyülten foglalkozni vele. Lehet, hogy a csillagászat egyféle menekvés volt számomra a múlt rendszerben, hogy valami értelmes dologgal foglalkozzam.
***
– Hol kezdted tanári pályádat?
– Az egyetem után ’68-ban kihelyeztek Fazekasvarsándra. A fél év katonaságot beleszámítva, három évet töltöttem ott. Szerettem Varsándon dolgozni, mert úgy éreztem, befogadnak a gyerekek és a szülők.
– Volt ott akkor még magyar tagozat?
– Csak magyar osztályokban tanítottam.
– Hogy jutottál ki a faluba?
– A komlósi állomástól négy kilométer biciklivel. Szörnyű rossz volt az út. De egészséges a tekerés. Három év alatt egyszer sem fáztam meg. Hangulatos iskola volt a varsándi. És megtudtam, milyen egy faluban a közhangulat. Irodalmi esteket tartottunk Barják Marikával; ő volt a magyartanár. Ma is több székely népballadát tudok kívülről.
– Egyházi kapcsolataid voltak kint?
– Nagyon jó viszonyban voltam az evangélikus tiszteletessel. Hétvégeken kint maradtam különféle tevékenységekre. Tőle kaptam egy vendégszobát. De ezt nem kellett, hogy tudják mindenhol. Megkértek, hogy segítsek szakembert találni, amikor közadakozásból egy új orgonát akartak vásárolni. Az orgona felavatására engem is meghívtak. Akkor mentem el először nyilvánosan a templomba. Másnap hívtak a tanfelügyelőségre. Berezeltem, de fogalmuk sem volt a történtekről. Felkértek, hogy fél év tanítás után vállaljam el az aligazgatói tisztséget. Ez volt életem első vezető funkciója.
– Hogy jöttél el Varsándról?
– Ott megszűnt a magyar tagozat, mert nem volt elég magyar gyerek. Réhon József javaslatára behoztak Aradra az 1-es Számú Általános Iskolába aligazgatónak egy évre. Következő évben versenyvizsgáztam is, és véglegesítettek. Kilenc évig működtem, mint aligazgató. Utána magyarként igazgatónak neveztek ki, román aligazgatóval. Ez voltam kilenc évig. Az utolsó két évben többször le akartak váltani, de a románok kiálltak mellettem. Sikerült felfejlesztenem azt az iskolát. És bevezettem a központi fűtést is – teljesen illegálisan. A német tagozatra járó gyerekek szülei – orvosok, pártvezetők – besegítettek pálinkával, illetve a papírok beszerzésével…
– Mikor kellett otthagynod iskoládat?
– Jött 1989 nyara, amikor Elena Ceaușescu kiadta a parancsot, hogy minden magyar intézményvezetőt váltsanak le. Visszakerültem a katedrára. Aztán fél év múlva jött a forradalom.
***
– Hogy élted meg a forradalmat?
– Érdekes helyzet alakult ki. Két nő vezette az iskolát, de erkölcsi vezetőjének engem tartottak. Az iskola körül lövöldöztek. Ők féltek. Engem kértek meg, hogy bent maradjak. Az utcán nagy mozgás volt. Meggyőztem Héjja atyát, hogy ne tartson éjféli misét.
– Mi történt karácsony után?
– Furcsa időszak következett. Megalakítottuk aradi szervezetünket, ami később felvette az RMDSZ nevet. Megfogalmaztunk 12 pontot, ami majdnem szó szerint megegyezett Domokos Gézáék 12 pontjával. Végül is mindannyian ugyanazt akartuk elérni… Fő célunk volt, hogy a 3-as és a Zárda legyen önálló magyar iskola. Ezt megfogalmaztuk Cziszter Kálmánnal, és az átiratot elvittük Voicilăhoz. Ő meg aláírta: „Engedélyezve”. Akkor tört ki igazából az első nagyobb botrány az 1-es iskolában a román tanerők részéről. Mert tapasztalatlanul, nem ajánlottunk alternatívát. Csak azt hangoztattuk, hogy legyen magyar iskola. A román kollégák meg ezt úgy értették, hogy ki akarjuk dobni őket az utcára. Beindult a román mechanizmus. Voicilă kijelentette, hogy nem éppen így gondolta, üljünk le tárgyalni. Halasszuk el a megvalósítást, ne tanév közben csináljuk, jobb lesz augusztusban, tanévkezdés előtt. Gondolta nagyon furfangosan, hogy addig lecsillapodnak a kedélyek, mindkét részről. Közben Zăvoianu „elvtárs” aljas módon elkezdte támadni a sajtóban a magyar vezetőket. Végül szeptemberre semmi sem lett a magyar iskolák újjászületéséből.
– A márciusi marosvásárhelyi események sokat rontottak a kialakult helyzeten?
– Meghatározó volt példának és ellenpéldának minden irányba. Akkor ’90-ben lett feleségem, Marika, aligazgató, és elértük, hogy szeptembertől a Magyar Vegyes épületében két iskola működjön: a 11-es, a petróleum és a 12-es, a magyar. Közös tanári szobával, minden közös, de mindkettő önálló jogi személy volt. Ez jónak tűnt eleinte, mert a város hat iskolájából átköltöztettük ide a magyar líceumi osztályokat. A prefektus írásba foglalta, hogy a következő tanévben a 11-es, román iskolának már csak egy-egy induló osztályt engedélyeznek. Közben jött egy másik prefektus, azt nem érdekelte az iskola, és mégis csak három párhuzamos román osztály indult. Mire megvalósult az igazi szétválás, összesen 28 osztálya volt a két iskolának 16 teremben. Rossz volt a hangulat. Rengeteg konfliktushelyzet alakult ki. S ezeket generálták is egyesek, mindkét oldalról.
– Mikor vette fel iskolánk a Csiky Gergely nevet?
– ’91-ben. Három nevet javasoltunk: Csiky Gergely, Márki Sándor, Munkácsy Mihály. A prefektúra az elsőt választotta.
– A forradalom után visszakerültél tanítani?
– Megválasztottak kisebbségi tanfelügyelőnek. Egy év után visszamentem az iskolába. De megyei tanácsosként folytattam közéleti tevékenységemet. Tíz évig voltam tanácsos. Amikor Czeglédi József nyugdíjba ment, a prefektúra nem egyezett bele, hogy Matekovits foglalja el helyette a főtanfelügyelő helyettesi tisztet, úgyhogy Kovács Istvánt javasoltuk. Nyolc év után versenyvizsgáztam az állásra, és ’97-től főtanfelügyelő helyettes lettem. „Elfogyasztottam” öt főtanfelügyelőt, hat prefektust és hat másik főtanfelügyelő helyettest magam mellett. Én stabil ember maradtam. És mindegyik főtanfelügyelővel jó viszonyban voltam. Jól éreztem magam a tanfelügyelőségen; úgy érzem, hogy jó szervező vagyok, viszont vezetői feladatköreimben mindig csapattal dolgoztam. Mindegyik Arad megyei iskolát meglátogattam. Nagyon változatos életem volt. A magyarság támogatását állandóan éreztem.

2017. február 23.
Értékelő Engi Mártával, a Búzavirág Egyesület elnökével
Tanulni, táncolva örömöt okozni a magyarságnak
Engi Márta Ildikóval, a pécskai Búzavirág Egyesületnek az elnökével az elmúlt évi közművelődési tevékenységet elemezzük, az idei terveket vesszük számba.
– Milyen évet zárt a pécskai Búzavirág Egyesület, illetve az általa működtetett 4 tánccsoport?
– Mozgalmasat, ugyanis több külföldi szerepléssel egybekötve számos hazai meghívásnak is eleget tettünk. Jártunk Belgiumban; Budapesten részt vettünk a Magyarok Világtalálkozóján, számos, határ menti kisebb anyaországi településen is felléptünk. E kiszállások megszervezése csöppet sem volt egyszerű, hiszen egyrészt meg kellett mutatnunk a tánccsoportjaink repertoárjának a keresztmetszetét, ugyanakkor az sem volt közömbös, melyik csoporttal utazunk…
– Ilyen szempontból melyik tánccsoport a legkönnyebben mozgatható, utaztatható?
– Ha a létszámot vesszük, szinte minden csoport átlagosan 20-20 főből áll, ezért szinte mindegy, melyiket visszük. Ha viszont számolunk az utazás, a külföldi fellépések során adódható megterheléssel, a váratlan helyzetekkel, akkor inkább a felnőttek mellett döntünk.
– Ismertetné a korosztályonkénti csoportokat?
– A négy tánccsoport ugyanannyi korosztályt is jelent, az óvodások, az elemisek, a gimnazisták, illetve a középiskolásokat is tartalmazó felnőttek csoportját. Ami a nagyokat illeti, sajnos, rájuk leginkább a XII. osztály elvégzéséig számíthatunk, de van 1-2 olyan tagunk is, aki azon túl is kitart a csoport mellett. A munkahely vagy az egyetem miatt nagy a lemorzsolódás. Legtöbben a munkahely miatt mondanak le, mert nem tudnak rendszeresen a próbákra járni, de a fellépéseken való részvételük is bizonytalan.
– Hogyan szervezik meg a próbákat?
– Csoportonként, heti egyetlen, de kétórás próbát tartunk, amire sokan azt mondják: csak heti egyetlen, kétórás próba, miközben mások hetente két, négyórás próbán vesznek részt? Nekünk be kell érnünk a jelzett próbarenddel, mert hetente kétszer kapjuk meg a művelődési háznak a színpadát. Kedden 17 órától az óvodások és a kisiskolások, míg pénteken a gimnazisták és a felnőttek próbálnak, hogy a hét végén legyen idejük a tanulásra is.
– Van-e segítsége a próbáknak a levezetésében? Mert gondolom, nem egyszerű mindenki munkájára, előmenetelére odafigyelni.
– Most már, idézőjelben, mondhatom: „kissé hátradőlhetek a székemben”, mert a nagyok közül kerültek olyan segítségeim, akik sok munkát átvállalnak tőlem. Például az óvodás kora óta táncoló Papp Enikőre rábízhattam az óvodásokat és a kisiskolásokat. Farsangra készülve is közösen járunk a próbákra, de az oroszlánrészt már átvállalja. A nagyobbakat a szintén gyermekkora óta táncoló Papp Katica vette át, míg váltakozó párjai, Mester Dávid vagy Törő Norbert besegítenek. A nagyoknál vannak olyan táncelemek, amelyeket én nem tudok bemutatni, abban viszont segít Rusánszki László, aki most a Csiky Gergely Főgimnázium tanulója, nagyon ügyes táncos, ezért sokat segít a próbák levezetésében.
– Mi van Sisa Richárddal, talán egyetemre jár?
– Ő most Kolozsváron jár egyetemre, de remélem, a szíve egy kicsit nálunk maradt. Azt mondta, lehet, ott is folytatja a táncot, de hogy valóban teszi is, azt nem tudom…
– Mikor lesz a farsangi előadásuk?
– Azt február 26-án, vasárnap 17 órai kezdettel, a Művelődési Otthonban szervezzük. A végén, ha az idő is velünk tart, a szalmabábot, vagyis Íriszt el fogjuk égetni, de előtte zenés menettel kivisszük olyan helyre, ahol el lehet égetni.
– A programjaik megszervezéséhez, illetve a felkészüléshez kapnak-e megfelelő támogatást?
– A Pécskai Polgármesteri Hivatal és a Tanács részéről a támogatást eddig is kaptuk, tudtommal továbbra is élvezzük, ezért a Hivatal és a Tanács vezetőségének, személyesen Antal Péter polgármester úrnak is megköszönöm az eddigi, illetve a továbbra is biztosított támogatást. Ugyanakkor megköszönöm az RMDSZ pécskai szervezetének is a támogatást, de az Egyesület vezetőségi tagjainak is az önzetlen munkáját. Éppen most hívott telefonon Tapasztó Ernő, az Aradi Kamaraszínház igazgatója, aki arról értesített, hogy a március 15-i programba iktatták a Búzavirágot is, illetve felkért, hogy mutassuk be a Március 15-i táncjátékunkat. A felkérés mindnyájunkat lelkileg feldobott, ezért most a nagyokkal kedden is, pénteken is csiszoljuk a jelzett táncjátékot, mert az aradi nagyszínházban való fellépés hatalmas megtiszteltetés, egyben kihívás számunkra. A felkészülési programunkat kissé átvágják a nagydiákokra, március 13–15-e között váró vizsgák. Éppen ezért akik részt vesznek a jelzett felméréseken, azok csak a főpróbára jönnek el.
Idei tervek
– Az idei program milyennek mutatkozik?
– A március 15-i műsort, az aradi fellépés miatt, itthon március 19-én szervezzük, de meg szeretnénk tartani a Pécskai Magyar Napokat is, amelyeknek a programját egyeztetni kell a helybeli civilszervezetekkel és az RMDSZ vezetőségével. Egy biztos: a tűzugrás ezúttal sem marad el. Tervezünk egy moldvai néptánc-tábort is, valahol a Csángóvidéken, ahol népes csapattal kívánunk részt venni. Tavaly ott volt egy igen jól sikerült tábor, ezért az idein mintegy 50 személlyel kívánunk részt venni.
– Egy autóbusznyi emberrel?
– Autóbusznyival, de nem azzal utazunk, hiszen az igen költséges, de ahogy a sófalvi, a kalotaszentkirályi táborozásainkat megoldottuk, ugyanúgy fogunk ezen is részt venni… Tavaly 25 fős csapattal jártunk Magyarlapádon vonattal, átszállással, kisgyermekekkel…
– Úgy nem túl bonyolult?
– De igen, borzasztóan bonyolult, mert felszerelést, ruhákat is vittünk, de a nagyok segítettek a kicsiknek, sőt 2-3 szülő is elkísért minket, ezért közösen mindent megoldottunk.
– Annyira drága az autóbusz?
– Még annál is drágább, hiszen a kiszállásoknak a legnagyobb költségét az utazás képezi.
– Iskolabusz nem lenne alkalmas?
– Túl kicsi nekünk, mert legkevesebb 9 párral utazunk, vagyis 18 személlyel, és akkor még a csomagokról nem is szóltam. Ha az iskolabusz 32 személyes volna, másképpen számolhatnánk…
– Hogy állnak a felszereléssel, hány rend ruhájuk van?
– Mivel a ruhák elavulnak, a ruhatárunkat folyamatosan próbáljuk megújítani, de igyekszünk olyan ruhatárat kialakítani, ami kisebb módosításokkal több tánchoz alkalmas: kötényt, blúzt vagy mellényt cserélünk és változott az öltözék. Arra nem telik, hogy egy teljes mezőségi vagy alföldi ruhatárunk legyen, ezért a kisebb változtatásokkal alkalmazkodunk a táncainkhoz. Egy székelyföldi rendet mindenképp szeretnénk varratni, mert elég sok székelyföldi táncot ismerünk, mutatunk be.
– Hány tánc szerepel manapság a repertoárjukban?
– Van moldvai és felcsíki alaptáncunk, illetve bővebben ismerünk mezőségit, ezen belül több vidéknek a táncát. A kalotaszegiben is több vidéknek a táncát ismerjük: a szucságit, a mérait, amit éppen a Muszka-házaspártól tanultunk. Szilágysági táncból is kettőt tanultunk be, de tövisháti, krasznai táncokat is tudunk. Kétórás előadást gond nélkül szervezhetünk, csak a gyermekek bírják szusszal. Jut eszembe, a székelyföldiek közül nyárádmogyorósi, Küküllő-menti, de pálpataki tánc is szerepel a repertoárunkban.
– Koreográfus segíti-e a munkában?
– Sok táncunk kialakításához a gyermekek is segítettek ötletekkel, amelyeket bevettünk egy-egy táncba. Idén viszont szeretnénk felkérni oktatópárokat, hogy egy-egy hosszú hétvégén tanítsanak be valamelyik csoportnak egy-egy táncot, filmfelvételekkel egy-két hónapig próbálva, majd jöjjenek vissza és ugyanarra a táncra állítsanak össze egy koreográfiát. Természetesen hivatásos oktatópárokra gondolunk, akikkel le kell tárgyalnunk, mennyiért, milyen feltételek között jönnének el. Mindent egybevetve, a biztos támogatás tudatában idén is tanulunk, dolgozunk, illetve a fellépéseinken bemutatva a tudásunkat, örömöt kívánunk szerezni a magyarságnak.
– Sok sikert kívánok hozzá, köszönöm a beszélgetést!
– Én köszönöm a lehetőséget!